Megérkezett hozzánk tesztelésre a tavaly bemutatott Mate 30 Pro. Hányattatott sorsa ellenére a magyar boltok polcaira került és a sorozat mániákusai végre kezükbe kaparinthatják. Áthatóan megvizsgáltam a telefont, minden rejtett zugába bepillantottam, hogy megtudjam, mit javítottak vagy rontottak rajta elődjéhez képest.
A tavaly megjelent Mate 30 Pro-nak, az amerikai kormány által elé gördített akadályokon kellett átszökkennie. A Google szoftveres környezetét letiltották a telefonról, így a Huawei-nek más alternatívát kellett találnia. Saját operációs rendszere a Hong Meng még nem állt készen az indulásra, ezért egy Android változatra építették fel EMUI felületüket. Sokan gondolták azt, hogy a Google szoftverei nélkül esélytelen lesz a telefon sikeressége, ám az élet rácáfolt erre a jóslatra. A Huawei kínai vásárló bázisa nem engedte elkallódni ezt a kiváló telefont, így jól szerepelt a Google ökoszisztéma nélkül is. Sőt, a Huawei az elszenvedett tiltások ellenére is a tavalyi év során eladott telefonjainak számával (238 millió) a második helyen végzett, csak a Samsung tudta megelőzni (296,5 millió), az amerikaiak kedvencét az Apple-t (196,2 millió), viszont maga mögé utasította.
Külcsín:
A telefon a mai trend szerint fém keretet és üveg hátlapot kapott. A keret alumíniumból készült, alsó és felső részét egyenesre simították, így adva a telefonnak egy kis formai érdekességet.
Elő és hátlapját Gorilla Glass 6 üveg borítja, ami némi karcállóságot biztosít a telefonnak, de a törésmentességet azért nem garantálja. A telefon külső méretei ebben a kategóriában az átlaghoz sorolhatóak, talán 73,1 milliméteres szélessége kisebb, mint a konkurenseké.
A készülékház felépítésének az ad egyediséget, hogy a kijelzőt 88 fokos szögben hajlították le a telefon oldalára. Ez kiváló megjelenést kölcsönöz a telefonnak, olybá tűnik, mintha nem is lenne oldalsó kávája. Ez természetesen csak optikai illúzió, mivel keretet egyelőre egyik gyártó sem meri nélkülözni, a sérülékenység így is állandó probléma a mai üveg szendvics dizájn esetében. Utóbbi tesztalanyaim sorra döntötték meg a káva minimalizálási rekordokat, most is ez történt, a Mate 30 Pro tervezőinek sikerült az eddig általam mért legkisebb kávát összehoznia.
A fenti képen jól látható, hogy három tized millimétert sikerült lefaragni a Samsung Note 10 Plus kávájához képest. Így káva táblázatomban az élre került a Huawei Mate 30 Pro.
A nagyobb kijelző-előlap arány eléréséhez csökkenteni kell az alsó és felső kávát is, mivel így egyre nagyobb kijelző területhez jutunk, a készülékház növelése nélkül. A Huaweinek sikerült elődjéhez képest csökkenteni ezen méreteit.
A felső kávát kisebb mértékben tudták lefaragni, ám az alsót 0,834 milliméterrel sikerült keskenyebbre venni, ami kiváló eredménynek számít. A konkurens Samsung Galaxy Note 10 Plus-t nem sikerült legyőznie ebben a versenyben.
Az előlapi kamerák miatt, kör és csepp alakú, vagy éppen erős betüremkedéseket kellett létrehoznia a gyártóknak, amely kivágások csökkentik a kijelző felületét. A Huawei Mate Pro sorozat kiváló minőségű arcfelismerést kapott, ami nem csak egy kamerából áll, infra dot projektor is kell hozzá, ez pedig sok helyet foglal el a fenti kávából. A Huawei mérnökeinek sikerült az elődmodellhez képest jelentősen csökkenteniük a betüremkedést, az arcfelismerő rendszer hardverét kisebbre tervezték, sőt még bepréseltek erre a minimális felületre egy TOF kamerát is.
A fenti képen jól látható, hogy közel 45 négyzetmilliméterrel csökkentették a notch területét. Persze ebbe az is belejátszott, hogy nem kapott erre a területre hangszórót, mint elődje, ezt másképpen oldották meg. Készítettem egy képet, amelyen összehasonlítottam néhány más telefonéval a kijelzőből kiharapott területeket.
A következő képen látható, hogy mennyi hardvert kellett bezsúfolni erre az aprócska területre. A 3D mélységérzékelő szkenneli az arcvonásokat és kiváló arcfelismerést valósít meg. Valamint kapott egy érintés nélküli gesztus vezérlést is az előlap, amellyel tudjuk a böngészőt irányítani, a galéria fényképeit váltogatni vagy ökölbe szorított kéz esetén képernyőmentést készíthetünk. A telefon figyeli az arcot és automatikusan forgatja el a képernyőt, valamint elrejti az értesítéseket, ha valaki más néz rá a kijelzőre. Sőt még akkor is figyelmeztet, ha túl közel van a telefon arcunkhoz, így védve szemünk egészségét.
Következzék a táblázat, amelyből kiderül, milyen mértékben tölti ki a kijelző a telefon előlapját.
A Huawei Mate 30 a kiváló második helyet szerezte meg, csak néhány tized milliméterrel maradva le a Samsung Galaxy Note 10 Plus-tól. A Mate 30 Pro nem sok nyomógombbal rendelkezik, pontosabban egyetlen egyel, a piros bekapcsoló gombbal.
A gomb nyomáspontja tökéletes, nem lötyög, nem élesek a szélei és még elhelyezkedése is jó, kényelmesen elérhető hüvelykujjunkkal. Szerencsére a Huawei nem követi a Samsung által alkalmazott túl magasra helyezett nyomógomb beépítést. A következő képen látható, hogy a Mate 20 Pro gombjai 6 milliméterrel vannak lejjebb, mint utódjáé.
A telefon bal oldalán nem található egyetlen gomb sem.
A Mate 30 Pro nem rendelkezik hangerő gombokkal, valószínűleg azért tüntették el, mert a túlzottan lehajtott kijelző miatt már nem tudták elhelyezni a vékonyka kereten ezt a hardveres elemet. A hang erejét virtuális hangerő-szabályozással irányíthatjuk, ami annyit tesz, hogy a kijelző felső szélein duplán koppintva megjelenik a csúszka, amelyen fel-le csúsztatva ujjunkat állítgathatjuk a szintet. Az újdonsült formatervezés segíti a balkezes felhasználókat, végre nekik is kézre esnek a csúszkák.
Használata először furcsa, de idővel megszokható. Ha hirtelen hangosan megszólal a telefon automatikusan elkezdjük keresni a hangerő gombot, hogy lenémítsuk, ilyenkor nem mindig sikerül. Ezért érdemes bekapcsolni a gesztusvezérlések közül a telefon lefordításakor elnémító funkciót. A csúszkán húzogatva ujjunkat rezgő visszajelzést kapunk, ami kissé valódibbá teszi a virtuális hangerő-szabályozót. A gyártók mostanság az érzelmi élményre is odafigyelnek, egy rezgésminta és annak minősége nem tűnik fontosnak, de ez is a tapasztalat része, amelynek segítségével véleményt formálunk egy telefonról. A Mate 30 Pro rezgés minősége kiváló, jóval kellemesebb érzetet ad ujjunknak, mint az eddigi Huawei telefonoknál. Ennek oka, hogy lecserélték a függőleges tengelyű lineáris rezgőmotorjukat egy nagyobb méretű vízszintes tengelyű lineáris motorra. A következő képen röntgen alá tettem ezt az alkatrészt, és jól látható benne az oldalakon lévő laprugó, a két mágnes és a közé épített tekercs.
Az új motor jól bírja a hideget, alacsony hőmérsékleten -10 fokon csak 20%-kal csökken a hatásfoka, míg a régebbi típusoké 60 %-kal. A csökkentett rugófeszültség és optimalizálás elősegíti, hogy akár 20 órás folyamatos működés mellett is hibátlan maradjon a motor. A visszacsatolási élmény is javult, kellemesebb vibrációt, dinamikus mechanikai szimulációt kapunk, amikor a hangerőt szabályozzuk. A gyártó több mint hetven féle rezgési mintázatot tervezett az alkatrészhez. A vízszintes tengelyű Lineáris rezgőmotor oldalirányban bármekkora lehet, bátran növelhető, ha erősebb motorra van szükség. Az olcsóbb függőleges tengelyű rezgőmotor méretét a telefon vastagsága határozza meg, ami lássuk be mostanság nem ad túl nagy szabadságot a mérnököknek. A következő sematikus ábrán a két motor közötti felépítés béli különbség látható.
forrás: Huawei
A rezgő motor és a virtuális hangerő-szabályozás adottságait más területem is jól ki tudjuk használni. A lehajlított kijelző két széle játékvezérlő gombnak is használható. Ezzel szimuláltak egy kontrollert s így lehetővé válik a négyujjas vezérlés, ami jelentősen megkönnyíti a játékok irányítást. Előre be tudjuk állítani a terjedelemhez, mozgáshoz, célzáshoz és lövéshez, megvalósítva ezzel egy kiváló vezérlési módot. Készült két videó is, amelyben kipróbáltuk ezt a praktikus szolgáltatást.
A telefon tetején található az infra-adó és egy mikrofonnyílás.
Alul hangszóró nyílás, USB-C aljzat a SIM tálca és egy mikrofonnyílás van.
A Mate 30 Pro-nál nem az USB-C csatlakozóba építették a hangszórót, mint elődjénél, itt külön helyet alakítottak ki a hangszórónak. A hangkeltő hangereje kiváló, jóval erősebb, mint a Huawei P30 Pro-é vagy a Mate 20-é. Jó lett volna, ha be tudtak volna préselni felülre egy második hangszórót is, ami biztosítaná a sztereó hangzást.
A SIM tálca nagyon kisméretű, mivel a gyártó saját szabványú Nano Memory kártyájával bővíthető, amelynek mérete megegyezik a SIM kártyáéval.
A SIM tálcába két SIM kártyát tehetünk vagy egy SIM-et és egy Nano Memory kártyát. A következő képen a SIM tálca foglalata látható röntgen alatt.
Készítettem videót is a SIM és memória kártyák behelyezéséről és egy kis bemutatót az új Huawei kártya felépítéséről.
A telefon IP68 (60529szabvány) besorolású, vagyis teljesen porálló és vízben egy méter mélységben húsz percet kibír beázás nélkül. A Huawei honapján olvasható, hogy azért ne nagyon fürösszük telefonunkat, mert a folyadékkárosodásra nem terjed ki a garancia. A Mate 30 Pro már nem hagyományos hangszórót kapott felülre, mivel a kijelző betüremkedésben már nem maradt szabad hely. A Huawei P30 Pro-hoz hasonlóan, a gyártó újra az elektromágneses hanglevitációs technológiához nyúlt. Ennek működési elve egyszerű, egy mágnes magra nagy menetszámú vezetéket tekercselnek, ami a membránként funkcionáló kijelzőt rezegteti. Ennek minősége megfelelő, viszont ára van az újításnak, ezt a hangszórót nem használják zenei lejátszáshoz, így a telefon sajnos csak monó hangzást biztosít.
Egyre több hardveres elemet kell a gyártóknak a kijelző alá rejteni, mivel az előlapon elfogyott a felhasználható hely. Ide került az ujjlenyomat olvasó is, ami optikai elven működik és kiválóan teljesít, sebessége utolérte a hagyományos kapacitív szenzorokat.
Nemcsak sebességben, de az ujjfelismerés megbízhatóságában is rengeteget fejlődött a technológia. Készítettem videót, amiben víz és karc tesztnek is alávetettem a szenzort.
A Mate 30 Pro hátlapjára a kettős vaku és egy nagyméretű kör alakú kitüremkedés került. Az egyik nyílásban lévő TOF kamera 3D tárgyszkennelési képességéről örömmel meggyőződtem volna, de nem találtam hozzá programot, a Mate 20-hoz használt app nem kompatibilis a telefonnal.
A kamera jócskán kimagaslik a hátlapból, a következő képen összehasonlítható néhány másik telefonéval a kamerapúp magassága.
Meglepő módon nem került át a Mate 30 Pro-ba a Huawei P30 Pro-nál bevált periszkópos 5X nagyítással rendelkező kamera, ebbe „csak” egy 3X-os jutott.
A Huawei Mate 30 Pro méltánytalanul elhallgatott tulajdonsága az M-Pen kezelése.
forrás: Huawei
A digitális tollat külön tartozékként vehetjük meg, ami 4096 nyomási szintet érzékel, és kis mértékben integrálva van a szoftverekhez is. Jegyzeteléshez, képernyőmentésre és még néhány alap szoftveres funkcióra használható.
Sajnos nem kaptunk a telefon mellé M-Pent, így nem tudtuk összehasonlítani a Samsungos S-Pen-nel használhatóságát. Mindenesetre jó ötlet volt ezt a lehetőséget is berakni a Mate 30 Pro-ba. A telefon ismeri az USB OTG funkciót, így próbára tettem, mely perifériákat ismeri fel.
A Mate 30 Pro töltésére sem lehet panaszunk, a Huawei SuperCharge töltőfej 40 Wattal tud energiát pumpálni a 4500 mAh-ás telepbe, s így kb. 1 óra alatt csordultig meg is telik. A vezeték nélküli töltésen sikerült javítaniuk, a Mate 20 Pro 15 Wattot tudott, a Mate 30 Pro már a 27 Wattal is megbirkózik. A következő képen jól látható az akkumulátor és a töltőtekercs, ami szépen teljesít a konkurens termékekhez képest.
A 27 Wattos töltés tesztelése elmaradt, mert nem sikerült hozzá megfelelő vezetéknélküli töltőt szereznem. A fordított vezeték nélküli töltést sem hagyták ki a telefon tudástárából. A következő képsorozat segítségével összehasonlítható a Mate 30 Pro kinézete elődjével.
A Huawei Mate 30 Pro mellé csomagoltak egy átlátszó kemény tokot, amelyről készítettem videót is.
Kijelző:
A telefon 6,53 hüvelykes, 18,5X9 oldalarányú, 1176X2400 pixel felbontású OLED kijelző panelt kapott. Érdekes módon felbontása kisebb lett elődjéhez képest, a Mate 20-ba 1440X3120 pixeles kijelzőt építettek. Nagy valószínűséggel az üzemidő és fogyasztás oltárán áldozták fel azt a néhány képpontot. A kijelzőt két oldalra 88 fokos szögben hajlították le. A következő képen elődjével összehasonlítva, látszik is a hajlítások közötti jelentős különbség. Ha jobban megnézzük, nem is annyira a kijelző van lehajlítva, mint inkább az azt borító üveg.
Valójában a megjelenítő hajlítási magassága még a két millimétert sem éri el, ami érthető is, mivel így viszonylag kevés adat kerül az oldalsó élre.
A kijelző és a készülék sarkait lekerekítették, de az új dizájn miatt csökkentették azok rádiuszát az elődhöz képest.
A Mate 20 Pro esetében a gyártó két beszállítóval is dolgozott, rendelt kijelzőt a kínai Boe cégtől és az LG-től is. Egy kis hiba is csusszant a gépezetbe, mert a telefon megjelenésekor az LG kijelzők zöldes elszíneződést mutattak, szerencsére a Huawei garanciába cserélte a hibásakat. Most úgy tűnik, hogy a Samsung kijelző gyártó üzemét részesítették előnyben, legalábbis a gyémánt alpixel elrendezés erre utal. Sajnos nem találtam biztos infót a beszállító kilétére, de gyanús, hogy rokonságot mutat a Mate 30 Pro kijelzője a Samsung Galaxy Note 10 Plus megjelenítőjével.
A Huawei Mate 30 Pro és a Mate 20 Pro kijelzőit egymás mellé tettem és egy képernyő tesztet futtattam rajtuk, s erről videót készítettem.
A megjelenítő kapott hangoló szoftvert is, amelyben kétféle előtelepített (hideg, meleg) színhőmérséklet közül választhatunk, de beállíthatunk magunknak sajátot is. Az időzített kékfényszűrés és villódzás-mentesítés sem maradt ki a repertoártóból.
A kijelző fényereje bőven elég a napi használathoz, megfelelő a színhűsége és a HDR tartalmakkal is megbirkózik, ami szintén előny.
Összegzés:
A Huawei megint hozta a Mate sorozattól elvárt fejlődési szintet. A készülékház minősége nagyszerű, kiváló alumínium keretet kapott, üvegborítása is a Corning Gorilla Glass 6-os szériájából van. A kávákat minimálisra csökkentették, sőt a notch területét is kisebbre tudták tervezni elődjéhez képest. Az arcfelismerő rendszer jelentőse gyorsabb lett, és a fektetett üzemmódot is ismeri. Az optikai ujjlenyomat olvasó is kitett magáért, gyorsabb lett, és az ujj felismerést sem befolyásolták a karcok, a kismértékű zsírosodás és a rácseppenő víz. A kijelző minősége is jó lett, fényereje rendben van, és megfelelő színhűséggel rendelkezik. A kijelző két oldalra való lehajlítása a fénytörések miatt inkább csak ront annak minőségén, viszont jelenleg ez a divatos trend, és valóban különleges megjelenést ad telefonnak. Hardverből mindent megkapunk, 4500 mA-ás akkumulátort, vezetékes töltésből 40, vezeték nélküli töltésből pedig 27 Wattot, a visszatöltés funkció is megmaradt. A sztereó hangzás az egyetlen, amit hiányolok. A hangerő gombok eltűnése kissé furcsa, de megszokható és még pozitív hozadéka is van a négyujjas játékvezérlés. Egyszóval hardveresen minden benne van a telefonban, aminek benne kell lennie. A Huawei Mate 30 Pro Achilles sarka a szoftver, a Google ökoszisztéma hiánya, bár rengeteget fejlődött a Huawei HMS rendszere, még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy behozhassa az amerikai vetélytársat. Ha mindenáron szeretnénk megszerezni a telefon és csak a Google szoftveres környezetét hiányoljuk, legyen vigasz, hogy rá lehet egy kis ügyeskedéssel tenni a teljes rendszert, csak körül kell nézni a neten. A teszttelefonra is felkerült és nagyon szépen dolgozott, a Gmail, Google Maps és minden, amit megszoktunk. Persze ez nem a legbiztonságosabb, de ha kihagyjuk a bankolást a telefonon, akkor azért jól el lehetünk a kiváló hardverű Huawei Mate 30 Pro-val.
Hát az a butitott android nem teszi híressé.