Néhány napja mutatta be új szétnyitható telefonját a Samsung, ami 2000 dolláros árával lepte meg leginkább rajongóit. A Huawei már több alkalommal is utalt rá, sőt néhány rövid videót is megjelenített arról, hogy saját hajlékony kijelzős termékkel fognak előállni a Barcelónai MWC kiállításon.
Most lebukott a telefon, mivel valaki lefotózta amint a február 24-én bemutatandó Huawei Mate X reklám poszterét éppen felszerelték a dolgozók.
Ennek a telefonnak csak egy kijelzője van, amely összehajtáskor kívülről borítja a terméket. Egyik oldalon minimális kávával rendelkezik, míg a másikon, amely befogadja a behajlított kijelzőt valamivel szélesebbek. Itt helyezkedik el a kamera rendszer, ami három lencsét tartalmaz. Képszerkesztővel megpróbáltam eltüntetni a felesleges kitakarásokat, így talán jobban látható az újdonsült telefon. A függőleges hullámokat a poszter kifeszítetlen állapota okozza, nem a telefon különleges tulajdonsága. 🙂
A telefon már ismeri az 5G hálózatot, amit a képen látható állvány-rengeteg mögött megbúvó feliratokból tudhatunk meg.
A huawei többször is kijelentette, hogy nyár környékén kiadják saját hajlítható telefonjukat, de az árról nem nyilatkoztak. Abban az esetben, ha idén szeretnék legyőzni a Samsungot az eladások terén, a telefon a megfelelő beárazásával egy lépéssel közelebb kerülhetnének céljukhoz. Remélhetőleg ezen telefon szegmensben is kialakul egy egészséges verseny, ami nekünk vásárlóknak fog kedvezni.
forrrás: Phonearena
Legutóbbi hozzászólások