Hódít a magyar felhasználók között a P20 széria

Szerző:

Lényegesen felülmúlhatja a tavalyi magyarországi sikereit a Huawei új okostelefon szériája. Az P20 és P20 Pro készülékekből az értékesítés első két hónapjában 76 százalékkal többet adott el a vállalat a tavaly áprilisban bemutatott P10 modelljeihez képest. A Huawei szerint a korábbi szériához képest akár kétszer annyi készülék is gazdára találhat P20 sorozat termékeiből, ami így a gyártó valaha volt legnépszerűbb készülékcsaládjává válhat.

 

 

 

Túlteljesített minden várakozást a Huawei P20 sorozat a magyar piacon. A csúcskategóriás készülékcsalád idén március végén került a hazai boltok polcaira, és már az előrendelési időszakban 77 százalékkal több készülék fogyott belőlük, mint a tavaly év végén bemutatott a Mate 10 sorozatból. Az első két hónapban pedig 76 százalékkal többet adtak el belőlük, mint tavaly a P10 szériából. A magyar vásárlók körében a P20-nál csak a P20 Pro népszerűbb, ami a világ első olyan okostelefonja, amelyet tripla hátlapi kamerával szereltek fel.  A P20 Pro-ból az új „Twilight” fantázianevű – alkonyati fényviszonyokat idéző színű – verziót keresik a legtöbben.  A Huawei okostelefonjai a nemzetközi színtéren is jól teljesítenek, 2018 első negyedévében a vállalat 11,8%-ra növelte globális piaci részesedését[1]. A vállalatnak sikerült növekednie az egyébként csökkenő tendenciát mutató nyugat-európai piacon is, és különösen erős Spanyolországban, Németországban és Olaszországban.

 

A vállalat magyarországi várakozásai szerint a P20 termékcsaládból kétszer annyi talál majd gazdára, mint tavaly piacra dobott P10 szériából, így a prémium termékek értékesítése terén is 15 százalékos növekedésre számítanak. „A készülékek kiugró sikerét elsősorban a mesterséges intelligencia által vezérelt, különleges funkcióknak tulajdonítjuk, amivel új szintre emeltük az okostelefonos fotózást”– mondta Ament Amarilla. A Huawei Marketing Igazgatója hozzátette, a vállalat idén átfogó kutatást végez Magyarországon a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fogyasztói ismeretekkel és attitűdökkel kapcsolatban. „A Huawei folyamatosan arra törekszik, hogy maximálisan kielégítse a fogyasztói igényeket, ehhez pedig ismerni kell a felhasználók szokásait, preferenciáit. A kutatás eredményeiből választ kaphatunk arra, hogy mit tudnak az emberek a mesterséges intelligenciáról és szükséges-e jobban edukálni őket, vagy éppen eloszlatni a félelmeiket a témával kapcsolatosan – mondta.  

A Huawei május 13-án, az idei Veletech-en is készít egy különleges villámfelmérést a résztvevők körében, amiben nem mindennapi formában érdeklődik majd a mesterséges intelligenciához való viszonyukról. A rendezvényen emellett a Huawei kiállítja a szintén márciusban bemutatott csúcskészülékét, a Huawei Mate Rs Porsche Design-t, amelyet a Veletech-en Magyarországon elsőként vehetik kezükbe az érdeklődők. A készülék nemcsak azért különleges, mert a dizájnját a Porsche luxusautója ihlette, hanem mert a világon elsőként kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasóval rendelkezik.

 

[1] Az International Data Corporation (IDC) 2018. I. negyedéves adatai alapján

Vélemény, hozzászólás?