Jól vizsgázott az IOS 7- alig telt el egy hét és már frissíteni kell…

Szerző:

ios7-03Nagy várakozás előzte meg az  IOS 7 szoftver megjelenését. Rengeteg pletyka látott napvilágot, illetve rengeteg teszt előzte meg a végleges változat kialakítását.

2013.09.12-én  bemutatták, hogy is fog kinézni, illetve a főbb változásokat ismertették.

2013.09.19-én este már örülhettünk hiszen elérhetővé, illetve letölthetővé vált az IOS 7.

Igaz, volt aki megbánta hogy frissített, volt aki elfogadta, de úgy gondolom, magamat is beleértve, hogy jól sikerült.  

 

ios7-07

  

Rengeteg hasznos segítséget kaptunk, melyet jól kamatoztathatunk a mindennapi használat során.

 

ios7-06

  

Sajnos az Apple sem hiba nélkül való, ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy megjelent egy komoly hiba kijavítására szolgáló frissítés 7.0.2

  

ios7-04

 

A hiba jellege,  a zárolási képernyő jelkódjának megkerülése. Természetesen még jó néhány, apró nem ismertetett hiba is javításra került.

Tehát akkor ismét frissítsünk.

Alexno1

Vélemény, hozzászólás?