Főállású Angyalok – 10 éves a Vodafone Magyarország Alapítvány

Szerző:

foallasu-angyalFalusi közösségek erősítésével, a jelnyelv népszerűsítésével, valamint hátrányos helyzetű kistérségek tehetséges gyermekeinek gondozásával foglalkoznak 2013/14-ben a Főállású Angyalok. 120 pályázat, és mintegy 20 ezer Facebook szavazat után szeptemberben indul az újabb angyali küldetés. Lipcseiné Takács Nóra, Weisz Fanni, valamint Lencse Máté nyerte 2013-ban a Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyala címét. A három nyertest a 120 pályázó közül állásinterjúk során választotta ki a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriuma és a külső szakértőkből álló szakmai zsűri.  A most kiválasztott Főállású Angyalok 2013. szeptember 2-án kezdik meg egy éves angyali küldetésüket.

 

image001Lipcseiné Takács Nóra szociológus, agrármérnök-tanár. Pályázata szerint, mint Főállású Angyal a „Falusi Porta Tanoda – az étel iskolája, mert ételed az életed” elnevezésű projektet fogja megvalósítani, együttműködve a Magyar Műhely Alapítvánnyal. Nóra pályázatának célja, hogy a fiatalok között minél szélesebb körben népszerűsítse a hagyományos, fenntartható gazdálkodási módokat és általuk hosszú távon akár alternatív jövedelemforrási lehetőség is teremtsen. A Falusi Porta Tanodában a gyermekek és fiatalok testközelből élhetik át a falusi emberek mindennapjait, a program során maguk is aktívak és tevékenyen közre is működhetnek. A „Gabonától a kenyérig”, „A tej útja”, „Gyümölcstől a lekvárig”, „Malactól a sonkáig” elnevezésű interaktív bemutatókon keresztül a gyerekek betekintést nyerhetnek a legkülönfélébb mezőgazdasági területekbe és felismerhetik az ökológiai összefüggéseket. Nóra várakozásai szerint munkája eredménye a tudatformálás, a mainál tudatosabb fogyasztói magatartás, a helyi értékek és minőségi termékek megbecsülésének erősítése lehet.

image004Weisz Fanni a Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyalaként a Hallatlan Alapítvány munkáját segíti majd. Tudva, hogy a siket gyermekek 93%-a halló családokban születik, Fanni Angyal-évének legfontosabb célja az, hogy minden siketen született gyermek családjának kommunikációja megoldottá válhasson a jelnyelv segítségével. Kevesen tudják, hogy a siketek nyelvét, a jelnyelvet 2009 óta önálló nyelvként ismerték el hazánkban, így a siketekre ma már elsősorban mint nyelvi kulturális kisebbségre kell gondolnunk. Fanni programjának hosszú távú célja annak elérése, hogy egy siket gyermek megszületése ne tragédia, hanem öröm legyen a családban.

image007Lencse Mátét az „Önkéntesek a minőségi integrációért” című pályázatával választották a 2013/14-es év Főállású Angyalává. Az ELTE PPK oktatója és doktorandusz hallgatója egy éven keresztül koordinátorként segíti majd az Igazgyöngy Alapítvány Toldon folytatott munkáját, valamint a berettyóújfalui kistérségben élő hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását. A modell értékű program a mélyszegénységben élő gyerekek és családjaik esélyegyenlőségnek megteremtésére irányul, felismerve, hogy bizonyos problémákat pusztán az iskolán belül már nem lehet megoldani, azonban az önkéntes munkával támogatott iskolán kívüli tanulás, fejlesztés eredményeképpen látványos változások érhetők el a családok lakókörnyezetében, életminőségében. Máté a program megvalósítása során önkéntesek, elsősorban egyetemisták bevonásával és a rendelkezésre álló korszerű online kommunikációs eszközök használatával járul hozzá a mélyszegénységben élő gyerekek társadalmi integrációjához.

 

„Nagyon örülök, hogy idén ismét sokan és kiváló pályázati anyagokkal vettek részt a Főállású Angyal pályázaton. Az új Főállású Angyalok a következő év során az általuk választott civil szervezeteknél dolgozva valósíthatják meg a saját közhasznú projektjüket, amihez sok sikert kívánok! Szintén nagy öröm számunkra, hogy évről évre egyre több pályázati anyag épít a mobil kommunikációs eszközök és technológiák alkalmazására. Ezúton szeretném megköszönni a zsűri munkáját, Szűts Ildikó, kuratóriumi elnöknek, Dr. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatójának és Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatójának.” – mondta Nyilas Orsolya, a Vodafone Magyarország belső kommunikációs és társadalmi felelősségvállalási igazgatója.

 

A 2013/14-es év Angyalai szeptemberben kezdik meg munkájukat, amikor az előző esztendő Angyalai – Kravalik Brigitta, Sándor Enikő és Sütő Zsanett – leköszönnek posztjukról.

image002 

A Vodafone Magyarország Alapítványról

A Vodafone globális felelősségvállalási politikájának részeként 27 országban hozta létre helyi alapítványát, felismerve azt, hogy az adott társadalmak igényét nem központilag irányított, hanem helyi szinten szervezett társadalmi befektetési programokkal lehet a leginkább kielégíteni. Ezzel kezdte meg működését 2003-ban a Vodafone Magyarország Alapítvány, amely megalakulása óta több mint egy milliárd forint támogatást osztott ki civil partnerei között. Az adományozáson túl azonban egyre fontosabb szerepet töltenek be a szakmai jellegű társadalmi befektetési programok, amelyeket a Vodafone Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt.-vel közösen szervez. 

A Vodafone Magyarország Alapítvány elkötelezett az esélyegyenlőség és a civil szféra fejlesztése mellett. Ennek érdekében végzett tevékenysége három fő területre összpontosít: a közbiztonság javítására, közösségi programok támogatására és hátrányos helyzetűek oktatására.

Tudjon meg többet a Vodafone Magyarország Alapítvány programjairól, azok fejleményeiről és a kapcsolódó eseményekről a Társadalmi Felelősségvállalás oldalon és/vagy a Facebookon.

 

 

További információ:

 

Kovács Katalin                                                    Márton György

Vodafone Magyarország                                       TKP Consulting

+36 70 639 3040                                                   +36 20 931 2233

katalin.kovacs3@vodafone.com                             martongyorgy@tkpconsulting.hu

Vélemény, hozzászólás?