A Huawei Technologies kamionos roadshown mutatta be Magyarországon a 2015. évi, barcelonai GSMA Mobile World Congress-t követő, legújabb, az üzleti felhasználóknak szánt csúcstechnológiájú termékeit. Az Antenna Hungária Zrt., a Lantel rendszerintegrátor és a Huawei Enterprise üzletága a rendezvényen bejelentette azt is, hogy két, egyenként 100 Tbyte kapacitású, úgynevezett OceanStor 5300V3 adattárolót állított üzembe az Antenna Hungária Zrt. számára. A cégek között megkötött megállapodás értéke több 10 millió forint, amely keretében a Huawei az adattárolók üzemeltetéséhez teljeskörű szolgáltatást biztosít 5 éven keresztül. Ez magába foglalja a garanciát és kiterjed a szoftverfrissítésre, a hardware karbantartására is. Az üzembe helyezett adattárolók a világ technológiai élvonalába tartoznak.
Az OceanStor 5300V3 adattárolók a Huawei olyan standard termékei, amelyeket a világban számos neves vállalat is használ már. A terméket alkalmazzák például Hong Kongban a Phoenix TV-nél, Svédországban az Online Backup Company-nál, Németországban a Der Spiegel kiadóvállalatnál és Lengyelországban a Varsói Orvostudományi Egyetemen. Az Antenna Hungáriával most nyilvánosságra hozott együttműködés mégis azért különleges, mert a Huawei ehhez az adattárolójához kifejezetten az Antenna Hungária számára egyedileg fejlesztett ki egy olyan szoftveres funkciót, amely webes műsorszórást tesz lehetővé. Ehhez a típusú adattárolóhoz korábban nem volt a Huaweinek ilyen funkciója, bár a létrehozása szerepelt a Huawei jövőbeli tervei között. Az Antenna Hungáriának fontos szerepe volt abban, hogy a fejlesztés a tervezett időnél korábban megtörténjen.
Az adattárolók lehetővé teszik az Antenna Hungária meglévő tartalomszolgáltatásának tárhelykapacitási növelését, a tartalomszolgáltatás kiterjesztését és a vállalat szolgáltatás-portfóliójának bővítését is. – mondta el Dömsödi János, az Antenna Hungária műszaki igazgatója az eseményen.
![]() |
| Rakoncza Zsolt, Huawei Technologies Hungary Enterprise; Dömsödi János, Antenna Hungária; Erdős Balázs, Lantel Networking Kft. |
A Huawei OceanStor 5300 V3 adattárolója egyesített (unified) tárolási réteget biztosít a felhő alapú IT rendszerek számára, nagy teljesítményű hardver platformot tartalmaz, továbbá értéknövelt adatvédelmi, menedzsment és teljesítményoptimalizáló szoftvereket kínál a felhasználók számára. „A most üzembe helyezett két adattároló alkalmazásával nincs szükség semmilyen hozzáadott más termékre ahhoz, hogy az ezeken tárolt tartalmat a műsorszórás számára elérhetővé tegyük.” – mondta el Rakoncza Zsolt, a Huawei Technologies Hungary Enterprise üzletágának vezetője. „Nincs szükség további eszközberuházásra, illetve üzemeltetésre. Így csökkenthető az energiafelhasználás, s ezáltal az ökológiai lábnyom is.”
![]() |
| Zhang Teifei, a 4K televíziós technológia előnyeiről tartott előadás közben |
A Huawei számára Magyarország kiemelten fontos partner, ezért a vállalat megtöbbszörözte az üzleti falhasználású megoldásokkal foglalkozó szakembereinek számát annak érdekében, hogy egyre több hazai kormányzati és nagyvállalati szereplő számára tudjon világszínvonalú és kiemelten versenyképes megoldásokat biztosítani.
![]() |
| Christopher Wang, az 5G mobilhálózatról tartott előadás közben |
A Huawei a sajtótájékoztatón mutatta be Magyarországon legújabb, az üzleti felhasználóknak szánt csúcstechnológiájú informatikai termékeit. Az érdeklődők megtekinthették a vállalat idei, saját innovációs fejlesztéseit, amelyek főképp a szélessávú hálózatok és a felhő alapú, informatikai megoldások fellendítését szolgálják. Interaktív képernyők és 3D vetítések segítségével elsőként tapasztalhatták meg a Huawei jövőbeli hálózatai által nyújtott lehetőségeket, és betekintést nyerhettek a vállalat 5G fejlesztéseibe és a Magyarországon is zajló internetalapú televíziózás fejlesztéseibe is.




Legutóbbi hozzászólások