sikerült, köszönöm a segítséget, a kamera működik, a többit még nézem
no sikerült kicsit átnéznem, pár észrevétel, ha másért nem, az olyan lusta emberek miatt akik mint én nem hajlandóak végignyálazni több száz oldalt
először is max respect az aahk gyik készítőinek, kézenfogva vezet végig a lépéseken, igen hasznos segítség
másodszor, némi építő jellegű észrevétellel szolgálnék, mert volt egy hely ahol kissé ráparáztam a dolgokra. a downgrde-nél miután rátalál a zip-re és kijön a piros felkiáltójeles 3szög, a leírás szerint meg kell nyomni a vol-up-ot. hát én addig nyomogattam, amíg már arra is ráparáztam hogy az a vol-down, úgyhogy még a hivatalos manualt is letöltöttem, hogy akkor most melyik a hangosító
a megoldás a cmd nyújtotta, ugyanis ott angolul az szerepelt, hogy vol-up + power. na úgy már működött
az a lépés ott nem feltétlenül azt takarja ami a valóságban történik (nekem pl kétszer szkennelt a zip után, az első után vmiért beállt, majd elsötétült és újra kezdte... bennem meg az ütő állt meg, hogy lett egy papírnehezékem
) ha van rá mód, a többi kezdőt kímélendő, azt ott javítsátok
harmadszor pedig a tapasztalatok. tény, hogy a rendszer érezhetően gyorsabb lett. viszont van ami meg csúnyán belassult. ilyenek pl a galéria, ahol a képek nézegetés közben néha úgy beáll, hogy "se kép se hang", csak a power gomb segít rajta. esetenként nagymértékű lassulás tapasztalható pl a testreszabás gomb megnyomásakor is. előbb feljön a sense ablak háttere, majd 1-2-3 mp után ráesik a tartalom. a paneleken lévő widgetek is lassabbak lettek. a mail az sms, a zenelejátszó gyakran sokat gondolkozik, és csak a betöltés feliratot bámulom. ezeket nem tudom hova rakni, mert nem állandó jellegűek, viszont eléggé rendszeresek ahhoz hogy a szóra érdemes kategóriába essenek. esetleg másoknak hasonló tapasztalat és megoldás?
végezetül pedig 2 kérdés.
1. miután a teló nem volt kiütve, ezért teljes körű mentést nem tudtam végezni. a telefon tárhelyét kímélendő mindig is minden app, játék az sd-re ment, ennek ellenére pár nem root-ot igénylő programmal végeztem biztonsági mentéseket. ezen felül a teljes sd tartalmát is archiváltam pc-re. főzés után mindent szépen vissza is hoztam, egy dolog kivételével, mégpedig a játékmentések. az sd kártyán a régi android könyvtárban ott vannak a régi appok játékok asec fájljai, ezt a programlistázóban kiszürkítve hozza is, de a mostani rendszer másik könyvtárba pakolja a telepített cuccokat. ezzel lehet vmit kezdeni?
2. ha valamiért szervhez kell vinnem a telót, hogy állítom vissza az eredeti állapotot? elvégre nem tudtam lementeni az eredeti állapotot root jog nélkül.