ElőszóA leírás terjedelmétől nem kell megijedni csak azért ilyen hosszú, mert rendkívűl részletes.Érdemes annyit tudni, hogy a VirtualBox-ot a Sun microsystem fejlesztette ki és teljesen ingyenes. Nem csak ezt köszönhetjük a Sun-nak, hanem magát a java-t is, egy ilyen platformot biztosít nekünk az Android is. A Sun fejlesztette ki a mostanra egészen naggyá fejlődő MySQL adatbázist is. Inygenessé tette a legnagyobb fejlesztőfelületét is (NetBeans), melyben több programnyelvet is használhatunk (pl.: C++, PHP, Java stb). A VirtualBox alapvetően a Sun saját op.rendszerére lett kifejlesztve ez a Solaris, ami sokkal közelebb áll a linux-hoz, mint a win-hez, ezért is lesz néhány olyan dolog a VirtualBox-ban, ami linux jellegű és nem win jellegű, pl. egy meghajtó csatolása. Nem kell megijdeni ez teljesen magas szinten történik, néhány kattintás az egész és nem kell kilométeres parancsokat beírni 500 paraméterrel. A későbbiekben a VirtualBox használhatósága miatt kibővítették ezt mára a legfontosabb platformokra is (pl.: Win, Mac stb.).
Amit még érdemes tudni, ha vki szeret naprakész lenni, hogy a Sun -t nemrég felvásárolta az Oracle, ezért a Sun minden valamikori terméke az ő neve alatt fut ezek után, de továbbra is ingyenes.
Amit még tudni kellNagyon pozitív tulajdonsága a vbox image-nek (a vbox-ba feltelepített op.rendszer), hogy szg-ek között hordozható és op.rendszerek között is. Tehát ha vki win alatt készít egy winXp, win7, Mint vagy Ubuntu imag-et akkor azt ha átadja egy másik emberkének akkor az is simán tudja használni azt és teljesen mindegy, hogy neki windows vagy linux van fent a gépén. Arra az egyre érdemes figyelni, hogy annál a vbox-nál régebbi vbox-ot nem ildomos használni a másik gépen, mint amelyiken létrehozták a vbox image-et. Ebből is látszik, hogy nem kell állandóan telepítgetni, hanem egyszer feltelepíteni és inkább több verziót, mentést készíteni arról az image-ről és az a végtelenségig jó lehet.
A környezet kialakításaEzt most wines szemszögből írom :Véleményem szerint (ha egy merevlemez van a gépben) egy merevlemez kialakítása alapban akkor jó, ha 2 részre van osztva. Az első partición az op.rendszer van és kisebb, mint a 2. particó. A második partición vannak az adataink, a mentéseink, a munkáink stb. Ennek a felosztásnak csak előnyei vannak.
Ha vki esküszik az egy particióra, az sem gond vagy nem tudja utólag particionálni a merevlemezét már akkor hagyja úgy, úgyis jó.
Kettő vagy több merevlemez esetén a bőség zavara van.
A linux op.rendszerrel nem szándékozom foglalkozni, mert akinek az a gazda op.rendszere az, már biztosan tudja, hogy mit hogyan érdemes kialakítani.
A 2. partición (vagy ha vkinek csak 1 particója van akkor azon) hozzunk létre pl. egy vbox_images nevű mappát. Ide fogjuk beletenni majd a különböző op.rendszerek image-eit.
Első lépésInnen le kell tölteni a gazda op.rendszernek megfelelő VirtualBox-ot.
You are not allowed to view links.
Register or
LoginGazda op.rendszer alatt a fő op.rendszert értem, ami alapban a szg-en van. Tehát a win-esek a VirtualBox 3.2.4 for Windows hosts x86/amd64 töltsék le. A letöltendő fájl nevéből látszik, hogy ez a 32 és 64 bites gazda op.rendszerekre is jó.
Ezek után nyugodtan fel lehet telepíteni. Végig csak NEXT, NEXT, FINISH. Nem kell módosítani semmit sem.
Az első image létrehozásaIndítsuk el a VirtualBox programot. Ez a kép fog fogadni minket:
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginKattintsunk az új gombra (bal felső sarok)
Majd a Következő gombra:
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginÍrjuk be a virtuális gépünk nevét. Mondjuk Ubuntu 10.04, majd kattintsunk a Követjező gombra.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginA memória méretét, ha lehet vigyük fel 1024 MB-ra. Ha vkinek 2 GB Ramja van a gépében akkor már nyugodtan felviheti, ha csak 1 akkor hagyja 512 MB-on. Feljebb vinni felesleges és későbbiekben is módosítható.
Kattintsunk a Következő gombra.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginEzek a beállítások kellenek, amik a képen láthatók, alapban ezek vannak bejelölve.
Kattintsunk a következő gombra.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginA virtuális gépünknek kell egy virtuális lemez. Ennek a varázslója látható a képen.
Kattintsunk a következő gombra
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginEz a beállítás kell, ami a képen látható, alapban ez van bejelölve.
Kattintsunk a következő gombra.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginKi kell válasszuk a virtuális lemez helyét és nevét. Alapban a virtuális gépünk nevét ajánlja fel, ez jó, de a helyet meg kell változtassuk.
Kattintsunk a jobb oldalon lévő mappaválasztó ikonra és válasszuk ki a vbox_images mappát, amit már előre létrehoztunk. Amikor kiválasztottuk és viszzakaptuk a választó ablakot akkor ez a kép fogad minket.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginKattintsunk bele a mezőbe, ahol a virtuális lemez a teljes elérési úttal megtalálható lesz. Tehát erre :
D:\vbox_images\Ubuntu 10.04.vdi. A végéről töröljük vissza a
.vdi -t. Ha nem törölnénk vissza akkor a Következő gomb lenyomására a fájl nevéhez hozzátenné még a
.vdi kiterjesztést és a virtuális lemezünk neve ez lenne:
Ubuntu 10.04.vdi.vdiSajnos ez hiba VirtualBox-ban, de egyszerűen nem képesek kijavítani. A későbbiekben is megtudnánk változtatni a virtuális lemez nevét, de így egyszerűbb. Ha vkinek nem sikerült jól megadni a nevét akkor jelzze nekem és leírom, hogy hogyan teheti meg ezt.
Most már kattinthatunk a következő gombra.
Majd kattintsunk a Befejezés gombra és a következő ablakban is a Befejezés gombra.
Elkészült az alap, az Ubuntu rendszerünk fogadására.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginA virtuális gépünk paraméterezése, beállításaElőször is töltsük le a netről a telepítésre szánt op.rendszert. Hiába 64 bites a gépünk és esetleg 64 bites az op.rendszerünk a 32 bites változatot töltsük le.Az Ubuntu változatot innen :
You are not allowed to view links.
Register or
LoginHa a Mint -et akarjuk kipróbálni akkor azt innen :
You are not allowed to view links.
Register or
LoginPersze csak azt amit telepíteni akarunk majd. A letöltés után írjuk ki CD-re DVD-re, attól függően, hogy milyet töltöttünk le.Akkor a konfigurálás.Kattintsunk a Konfigurálás ikonra (felső ikonsor).
Ez a kép fogad minket:
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginMenjünk a
Képernyő részre és változtassuk meg az értékeket a képen látottak szerint (64 MB és 3D gyorsítás).
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginTárolóA CD ikonjánál, válasszuk ki a DVD meghajtónk betűjelét, jobb oldalon a combobox-ból.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginUSBHozzunk létre egy új USB szűrőt úgy, hogy a jobb oldalon lévő kis USB ikonok közűl a legfelső ikonjára kattintunk, amiben egy kis kék kört látunk.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginMegosztott mappákItt választhatju ki a azokat a mappákat, amiket a vboxban futó op.rendszer láthat. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a vboxban futó gép egy teljesen külön gép lenne és egy hálózatban lenne a gazda géppel. Külön mac címe van stb.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginKattintsunk a jobb oldalon lévő mappa hozzáadása ikonra, egy kék mappán egy zöld plussz jel van.
Erre feljön a mappa útvonalának kiválasztását segítő ablak. Amiben a Más -t választav feljön mégegy ablak ahol kiválaszthatjuk a tényleges mappát már.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginAz OK gombra kattintva feljön egy ablak, amiben láthatjuk a megosztásra szánt mappa útvonalát és nevét.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginItt is az OK -ra kattintva visszakapjuk a kiindulási képernyőt ahol láthatjuk már a megosztásra szánt mappát
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginLényeges, hogy ehhez a megosztáshoz a gazda gépen nem kell külön megosztani a megosztásra szánt mappát !Az OK gombra kattintva visszakerültünk a fő képernyőhöz de már minden fontos tulajdonságát beállítottuk a virtuális gépünknek.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
Login1. Most helyezzük be CD -t vagy DVD -t a meghajtóba és várjuk meg amíg aut. elindul, majd zárjuk be az aut. indítás ablakát.
2. Kattintsunk a Start gombra és erre elindul a virtuális gépünk és elkezdődik a telepítés.
Megnyugtatásul közlöm, hogy a települő op.rendszer csak a neki szánt virtuális merevlemezzel tud gazdálkodni, tehát semmilyen kárt nemtud tenni a fő op.rendszerben. Ezt csak azért írom le, mert a linux telepítője megfogja kérdezni, hogy az egész merevlemezre telepítheti -e a rendszert, nyugodtan engedjük meg neki.
A virtuális gépünk kibővítése (Virtualbox guest additions)Miután feltelepítettük az Ubuntut és megvártuk, hogy megtalálja automatikusan a frissítéseket, figyelmeztetett err, hogy vanak elérhető frissítések és fel is telepítettük azokat. Fel kell telepítenünk a vbox kiterjesztését, amivel elérhető lesz a megosztott mappa, a képernyő akár full screen-be is állítható, az egeret nem csak a jobb CTRL gomb lenyomásával tudjuk kihozni a vbox ablakából stb.
Ha fut a az ubuntunk akkor kapcsoljuk le, de úgy ahogy kell egy op.rendszert "Leállítás" és nem az ablak bezárása "X" -szel !!!.
Válasszuk ismét a Konfigurálást és azon belül is a Tárolót. Válasszuk ki a CD ikont és jobb oldali combobox-ból a VBoxGuestAdditions.iso -t. Majd OK gomb.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginKattinthatunk a Start gombra, hogy elinduljon a virtuális gépünk.
Miután elindult az Ubuntu, látunk egy CD ikont az asztalon aminek a neve VBOXADDITIONS_xxxxx. Ezen jobb klikk és automatikus futtatás, mindegy, hogy melyik. Megnyílik egy ablak és jóhéhány perc mülva, ha kiírta azt,
Press return to close this window akkor üssünk egy ENTER -t.
You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
LoginEzzel fel is telepítettük.
Lépjünk ki megint az ubuntuból, majd a Konfigurálás -> Tároló -> CD ikon és a jobb oldali comboboxból a DVD meghajtónk betüjelét. Majd OK gomb és már kattinthatunk is a Start gombra, hogy elinduljon az Ubuntu.
A megosztott mappa elérhetőségének a beállításaAhhoz, hogy a winben feltelepített és vboxban az ubuntu virtuális gépnek beállított megoszott mappa látható legyen az ubuntu alól, szükség van néhány parancs begépeléséhez (sajnos).FONTOS !!!Először is tudni kell azt, hogy alapban, bejelentkezéskor sima userként jelentkezünk be, ezért a rendszert érintő fontos paraméterek megváltoztatásához, bizonyos telepítésekhez és bizonyos programok eltávlításához nincs jogunk. Ennek feloldására van a "sudo" parancs ubuntu alatt, amivel root jogosultsággal tudunk parancsokat kiadni. Egy sudo parancs után kér egy jelszót a rendszer, ami, ha nem változtattuk meg külön, az alap fiókunkhoz tartozó jelszót kell megadni, amit telepítéskor megadtunk és amit induláskor is kér a rendszer.
Továbbá azt is tudni kell, hogy a linux érzékeny a kis-nagybetű különbségre, tehát, ha vminek az a neve, hogy pityu az nem azonos a Pityuval. A windows nem foglalkozott ezzel és ezért emelném ki ezt a tudnivalót.
Kattintsunk az ubuntuban az
Alkalmazások -> Kellékek -> Terminál ikonra. Erre megynilík egy terminál ablak, ahol sajnos 3 egyszerű parancsot kell begépelnünk, de elég ha ebből a leírásból kijelölitek, kimásoljátok a vágóéapra és a terminál ablakban pedig jobb klikk és Beillesztés. Majd kijavítjátok a nektek megfelelő paraméterekre.
1. Első parancs (csatolási(mount) könyvtár létrehozási) Alapban az ubuntuban minden drive és a legtöbb eszköz csatolása a /media könyvtárban jön létre, oda kell létrehozni.a terminál ablakba beírnisudo mkdir /media/D:Ha azt akarjuk, hogy mondjuk
D: legyen a neve, ha azt, hogy Pityu akkor a D: -ot lecseréljuk Pityu -ra (sudo mkdir /media/Pityu).
2. Második parancs A virtuális gépünkhöz létrehozott megosztást "csatoljuk" a létrehozott könyvtárhoz.
a terminál ablakba beírnisudo mount -t vboxsf D_DRIVE /media/D:Ugye emlékszik mindenki, hogy a vbox-ban létrehozott megosztásnál ez szerepelt. Ha vki nem emlékszik, hogy mi volt a neve akkor kapcsolja lépjen ki az ubuntuból, a vbox-ban nézze meg, hogy a Konfiguráció alatt a Megosztásban mi is a neve.
Erre a parancsra a
D_DRIVE vbox megosztás csatolva lesz az általunk létrehozott
D: könyvtárhoz.
Erre a parancsra már be is csatolódott a megosztás és le is ellenőrizhetjük ezt, ha az ubuntuban a
Helyek -> Számítógép -re kattintunk majd azon belül a
Fájlrendszer -> media -> D: -n kattintunk kettőt. Láthatjuk, hogy a megosztás csatolása sikerült. Most már elérhetnénk minden fájlt.
Ezzel már csak az a gond, hogy az ubuntu kikapcsolása után elfelejti mindezt ezért egy fájlba be kell tenni ezt a bejegyzést, hogy induláskor aut. végezze el a a megosztás csatolását.
a terminál ablakba beírnisudo gedit /etc/init.d/rc.localErre megnyílik egy szövegszerkesztő, amiben egy fájlt láthatunk a legutolsó sora után illeszzük be a csatolási parancsot:
sudo mount -t vboxsf D_DRIVE /media/D:Majd a
File->Mentés -t választva mentsük el a módosítást.
Most már induláskor aut. csatolva lesz a megosztás.
Ha vki azt szeretné, hogy az Asztalon kint legyen ennek a megosztásnak az ikonja akkor azt úgy tudjuk elérni, hogy egy úgynevezett softlinket hozunk létre ehhez a csatolási ponthoz.
a terminál ablakba beírniln -s /media/D\:/ D\:Ezzel ki is kerül az Asztalra a megosztási mappának a linkje.
Persze ezt az utolsó parancsot akár meg is spórolhatjuk, ha olyan Filemanagert telepítünk fel amiben Kedvenceket tudunk létrehozni, mint a Total commanderben. Ilyen pl. a Krusader, amit a csomagkezelőből könnyedén telepíthetünk.
Ha bármi kérdésetek lenne a vbox-szal kapcsolatban akkor ebben a topikban tegyétek fel.VÉGE