Menu
Categories
A Viber vezér megerősítette, jön a frissítés a Windows Phone 8 és a BB10 készülékekre
2013.03.11. Blackberry

Viber-AppMár közel egy éve elérhető a Windows Phone készülékekre is a Viber VoIP program, ám a WinPho 8 tulajdonosok nagy bánatára a hanghívások csak a Nokia okostelefonokon működnek. Tényleg sok pénzt ölhetett a Nokia fejlesztésbe, ha ezt el tudták érni a Viber vezetésénél. Ám most jön a frissítés és mi más is következhetne, minthogy az összes Windows Phone készüléken elérhető lesz a hanghívás funkciója.

 

 

Személyesen Talmon Marco a Viber vezérigazgatója beszélt egy riportban az új fejlesztésekről és elmondta, hogy a végéhez közeledik a fejlesztés és az összes Windows Phone 8 készülék meg fogja kapni a támogatást. De örülhetnek a BlackBerry tulajdonosok is, mert ennek a platformnak a fejlesztésén is gőzerővel dolgoznak. Pontos dátumot még nem tudni, de hamarosan a BB10 készülékek is megkapják a teljes értékű Vibert, ahogy korábban az Android és az iOS készülékek.

 

viber-windows-phone-8

 

A VoIP szolgáltatást nyújtó Viberre eddig már 175 millióan regisztráltak és 400.000 felhasználó jelenleg is napi rendszerességgel használja. Az új operációs rendszerek és felhasználói csoportok bekapcsolódásával jelentősen tovább növekedhet ez a szám a Skype riválisánál.

 

Forrás: trutower

 

3 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
*