Menu
Categories
Titanium Backup #1 avagy mindenkiszeretitibit1
2011.12.09. Alkalmazás
tibipTöbb, mint 7 millió ember használja, a PRO változatot 100.000-nél is többen. Reklámozni nem szükséges, gyakori romolóknak szinte megkerülhetetlen. Most arra teszünk kísérletet, hogy részletesen leírjuk, mit tud ez az alkalmazás, mennyivel több ez, mint szimpla backup/restore. A teljes funkcionalitáshoz szükséges a PRO verzió megvásárlása, nem olcsó, de megéri az árát.

Porondon a Titanium Backup PRO!

Mivel a program folyamatosan frissül, a cikk is frissítve lett a megírása óta eltelt időben született újdonságokkal! 2012-09-25

Pontosabban egy cikksorozat első része ez, amely két forrásból építkezik. Egyrészt a Titanium Backup wikijének magyar interpretációja, másrészt saját tapasztalataink alapján összefoglaljuk, mire jó ez az egész.

Megpróbálok tematikusan végigmenni a TB bemutatásán, lehet, hogy kicsit száraznak fog tűnni a mondandóm, de csak kibírjátok! Nem tudom a program összes funkcióját bemutatni, csak azt, amit én is használok, de remélem, ez is több lesz, mint ahogyan a nagy többség kezeli ezt a remek kis alkalmazást. Javaslom, hogy angol nyelven használjátok, mert egyrészt a benne használt angol kifejezések általánosan használtak magyarul is, másrészt pedig a magyar fordítás -bár remek- mégis kilóg sokszor a képből, emiatt trimmelve van, nem tudjuk, mit csinálunk pontosan, mivel egész egyszerűen kipontozza a végét a rendszer (persze ez kijelzőméret-függő).

 

#1. rész Előfeltételek, beállítások

 

Előfeltételek:

  • Az alkalmazáshoz root hozzáférés szükséges.
  • Busybox telepítve legyen
  • Superuser alkalmazás szintúgy

Akik SAMSUNG Galaxy készülékeket használnak, azoknál ez általában igen egyszerű, hiszen legtöbbször custom kernelek segítségével történik a rootolás, amely automatikusan injektálja a busyboxot és a superusert is. Amennyiben a root procedúra egyéb készüléken nem így történik, akkor rootolás után a szatyorból mind a Busybox, mind a Superuser letölthető, sőt a TB akár maga is tudja őket telepíteni, frissíteni.

Vágjunk is bele!

welcome_pageAmikor elindítjuk, első alkalommal a changelog fogad minket, ha ezt nem szeretnénk, a beállításokban ezt letilthatjuk.

A nyitó képernyőhöz érve információkat találunk a készülékünkről, valamint ellenőrzi, hogy minden rendelkezésre áll-e a romunkban a megfelelő működéshez. Figyelmeztethet, hogy az USB debugging módot kapcsoljuk be a beállításokban, és bár ez nem mindig elengedhetetlen a működéshez, jobb, ha megtesszük. Kéri még a Superuser hozzáférést, amit nem érdemes tőle megtagadni.

Ha valamit nem talál megfelelőnek, akkor azt pirossal jelzi (pl. Busybox hiánya), ekkor a Problems? gombra kattintva ezeket könnyen orvosolhatjuk. A PRO verzió a HyperShell segítségével beavatkozás nélkül gyorsan képes visszaállítani az adatainkat, alkalmazásainkat.

Láthatunk még tájékoztatást a telefonunkon foglalt/rendelkezésre álló belső és külső tárkapacitásról is.

Itt lehet a mentési/visszaállítási profilt is változtatni, erről majd később beszélünk.

A TB beállításait a Menü gomb/Preferences -re kattanva találjuk meg.

 

 

A TB beállítása

 

A menüpontok előtt látunk csillagot, vagy nyilat. Az üres csillag az alapbeállítást jelenti, ahhoz eddig nem nyúltunk, nem változtattuk. A teli csillag olyan, amit módosítottunk, a nyíllal jelölt pontok pedig további almenüket nyitnak meg

General settings

Auto-sync TB settings – Ezt pipáljuk ki gyorsan, így a TB beállításait elmenti az sd kártyánkra, és egy friss telepítés során onnan vissza is tölti: nem kell újra konfigurálni az alkalmazást.

GUI preferences – Az alkalmazás felülete

  • Application language – magáért beszél, az alkalmazás nyelve
  • Show sizes in binary units – ha engedélezzük, 1 kb=1024 byte, ha nem, akkor SI szerint 1 kb=1000 byte
  • Your full name/nickname, your email address – bár semmi szükség rá, de megadhatjuk, ha akarjuk
  • Notification icon theme – az értesítési sávon megjelenő ikon kinézetét változtatja
  • Confirm app un-install – alkalmazás eltávolításakor megerősítést kér
  • Confirm backup deletion – mentés törlésekor megerősítést kér
  • Confirm data wipe – egy alkalmazás adatainak törlésekor megerősítést kér
  • Confirm label deletion – címke törlésekor megerősítést kér
  • View changelog – első indításkor frissítés után megjeleníti a változásokat
  • Show app list directly – nem a kezdőképernyővel indít, hanem a Backup/Restore füllel
  • Warn if no USB debug – figyelmeztet, ha nincs bekapcsolva a telefonunkon a fejlesztői mód
  • Warn if wrong SU permission – szól, ha a superuser nem engedélyezte megfelelően
  • Hide virtual keyboard – a szűrők megnyitásakor nem jelenik meg automatikusan a billentyűzet
  • Search by name – kiválaszthatjuk, hogy kereséskor az alkalmazás neve/APK fájl neve/mindkettő szerint keressen
  • Suggest app names – beírás közben javasol az alkalmazásnév szerint
  • Suggest package names – beírás közben az apk fájl neve szerint is javasol

 

Cloud sync settings

Enable Dropbox – ha engedélyezzük, a dropboxba is elmenti az alkalmazásainkat, beállításainkat.

Dropbox settings

  • Remote location –  megadhatjuk, milyen mappába mentse az alkalmazásokat a DB-on
  • Elements to synchronize – kiválaszthatjuk, hogy mindent, vagy csak címkék szerint mentsen
  • History coverage – apponként max hány mentés engedélyezett

backup_encryptionEnable Box – a Box-ba is készít mentést 

Box settings

  • Remote location – megadhatjuk a Box-on a mappa nevét, amibe mentsen
  • Elements to synchronize – kiválaszthatjuk, hogy mindent, vagy csak címkék szerint mentsen
  • History coverage – apponként max hány mentés engedélyezett

 

Enable Google Drive

Google Drive settings

 

  • Remote location –  megadhatjuk, milyen mappába mentse az alkalmazásokat a DB-on
  • Elements to synchronize – kiválaszthatjuk, hogy mindent, vagy csak címkék szerint mentsen
  • History coverage – apponként max hány mentés engedélyezett
  • Use permanent deletion – ha engedélyezzük, akkor végleg töröl, ha nem, akkor átmozgat a kukába

 

Connectivity modes – csak az ütemezett Google Drive mentésekre vonatkozik

  • Sync on Wi-Fi
  • Wi-Fi AP connection timeout – sikertelen kapcsolódás esetén abbahagyja a próbálkozást a megadott idővel (mp)
  • Sync on 3G
  • Sync when roaming
  • Sync on 4g
  • Sync when roaming

 

Backup protection settings

Enable encryption – a mentéseink titkosítása

Backup protection settings

  • Create master key – megadhatunk egy jelszót és választhatunk a jelszó vonatkozásában az RSA titkosítási szintek közül
  • Symmetric key strengh – a mentések titkosítási szintjének (AES) megadása
  • Passphrase caching – ennyi percig él a jelszó, miután megadtuk, aztán visszazár a TB

 

Backup settings

Backup folder location – Kijelölhetjük, mely mappában tárolja a TB a mentéseinket. Itt először az alapértelmezett belső sd-n lévő TitaniumBackup mappa tűnik fel, a Vissza gomb megnyomásával tudunk szintenként feljebb lépni, majd kijelölni egy tetszőleges mappát. Tudunk mappát létrehozni, és a végén lent a Use the current folder-re kattintva jelölhetjük ki, amit akarunk.

Normal apps (apk) – felhasználói (telepített/user) alkalmazások + adatok

Protected apps (apk) – védett alkalmazások + adatok

System apps (apk) – rendszer (gyári) alkalmazások + adatok

Market link – menti, hogy az alkalmazás a fiókunkhoz van-e kapcsolva a Marketen

Backup app cache –  az alkalmazások mellé menti az általuk cache-ben tartott adatokat is (általában nem szükséges)

Backup app external data – az alkalmazás mellé menti az SD-n tárolt adatait is (pl. játékok)

  • Enabled – mindig
  • ..if it’s smaller than a chosen size – ha kisebb a mérete a megadott értéknél
  • ..for apps within a chosen label – csak bizonyos címkével jelölt appok esetén
  • ..for apps outside of a chosen label – csak egy bizonyos címkén kívüli appok esetén
  • Disabled – soha

 

Select external data by max size – amennyiben az előbbi pontban a másodikat jelöltük be, itt megadhatjuk hány megabájtnál kisebb méretű adatokat mentsen.

Max backup history – ez mondja meg, hány mentésünk legyen ugyanarról az appról. Hasznos, ha véletlenül elmentünk egy bugos, éppen frissített alkalmazást. A korábbi dátumról származó mentést visszatéve maradhatunk a régiben, amíg ki nem javítják.

Compression – Tömöríthejük a mentésünket, hogy kisebb helyen elférjen

  • No compression – nincs tömörítés
  • LZO – leggyorsabb, nem minden rom esetén működik
  • GZIP – átlagos tömörítés, legtöbb készülékkel kompatibilis
  • BZIP2 – leglassabb, legnagyobb tömörítési arány

 

Advanced app control – Ha ki van jelölve, akkor a mentés idejére felfüggeszti az alkalmazás futtatását a rendszerben, majd a mentés befejeztével újraindítja. Ha nem jelöljük ki, bezárja, menti és nem indítja újra.

 

restore_backups_toRestoration settings

Restore backups to.. – Az alkalmazás visszaállításakor azt a

  • Default location – Android alapértelmezett helyre (system v. data)
  • Original location – a mentés időpontjában elfoglalt helyre (system v. data)
  • Internal storage – a belső sd kártyánkra (mnt/sdcard)
  • External media – külső sd kártyánkra (mnt/sdcard/external_sd, mnt/emmc, /mnt/extSdCard)

állítja vissza.

Restore app external data – Ha külső adatokat is mentettünk, azokat is visszaállítja a TB

Mark as installed from… – az alkalmazást visszarakáskor megjelöli, hogy az

  • Android Market – a Marketről származik (összes alkalmazásra vonatkozóan)
  • Sideloaded – külső forrásból származik (összes alkalmazásra vonatkozóan)

 

Default auto-update mode – Meghatározhatjuk, hogy hogyan kezelje a Market beállításokban az alkalmazások automatikus frissítését

  • Enabled – mindig engedélyezve az automatikus frissítés
  • From backup, otherwise enabled – a mentésben meghatározottak szerint, egyébként engedélyezve
  • From backup, otherwise disabled – a mentésben meghatározottak szerint, egyébként tiltva
  • Disabled – mindig tiltva az automatikus Marketről történő frissítés

 

Migrate system dataA legfontosabb beállítás, ha Android-verziók (Froyo-Gingerbread-Ice Cream Sandwich) között váltunk, vagy másik készüléket veszünk. Ennek segítségével az adatbázisokat azok megőrzésével képes a TB a különböző platformok között áttelepíteni.

Restoration settings

  • Always associate to chosen account – ha kijelöljük, az aktuálisan használt gmail fiókunkkal állítja vissza, ha nincs kijelölve, a mentésben meghatározott fiókhoz társítja
  • Switch to active data profile – ha engedélyezzük, a több profillal rendelkező alkalmazások az éppen aktív profil szerint lesznek visszaállítva, ha nem engedélyezzük, akkor úgy maradnak, ahogy épp a mentés idején voltak.

freezer_uninstaller_set

Freezer settings

Remove Market entry – Ha bejelöljük, akkor az alkalmazás fagyasztása esetén eltávolítja a Market/saját alkalmazások közül is

Un-installer settings

Remove Market entry – Ha bejelöljük, akkor az alkalmazás eltávolítása esetén törli a Market/saját alkalmazások közül is

Chuck Norris mode – Nevéből következően mindenhatóvá teszi a TB-t, el képes távolítani a speciálisan védett rendszeralkalmazásokat is (rendszerint szolgáltatói/gyártói bloatware)

Bloatware Melter – eltávolítja NAND-lock-kal rendelkező eszközökön is a nem kívánt alkalmazásokat, a felugró menüben kiválasztható a tiltás, vagy a megadott címkével ellátott appok

Batch mode settings

Min age (days) for refresh – az itt megadott napok számánál régebben mentett alkalmazásokat fogja réginek tekinteni (“old backup”) a rendszer, és csoportos backup műveletnél újra elmenteni azt.

Notification Preferences – amikor készen van a mentéssel, itt lehet beállítani, hogyan jelezze

  • Vibrate – vibrál
  • Sound – hangot ad
  • Lights – felkapcsolja a lámpákat

 

Android Market settings

Account for Android Market – itt kiválaszthatjuk melyik fiókunkal szeretnénk a Marketre menni a TB-ben

Use accurate Market check-in – Ha gondok támadnak a Market bejelentkezéssel, akkor innen vegyük ki a pipát

Data import/export settings

CSV File Format Preferences – Az alkalmazások adatait CSV formátumban is tudjuk importálni, vagy exportálni akár google dokumentumba is, annak a beállításait találjuk itt

  • CSV field delimiter – az adatmezők elválasztását jelző karakter
    • Comma – vessző
    • Semicolon – pontosvessző
    • Tab – tabulátor
    • Space – szóköz
  • CSV text delimiter – szöveg elválasztó karakterek
    • Double quote – idézőjel “
    • Single quote – aposztróf ‘
  • Always use text delimiter – “Mindig-minden-körülmények-között” használni fogja a az idézőjeleket a szövegek elválasztására

troubleshootingTroubleshooting settings

App processing modeA másik legfontosabb beállítás. Ha gondjaink támadnak a visszaállítással, akkor ezt az auto indirectre-re állítva általában megoldhatjuk.

  • AUTO, Direct – ajánlott beállítás, automatikus közvetlen visszaállítás
  • AUTO, Indirect – ha gondok támadnak, ezt válaszd
  • INTERACTIVE – a klasszikus androidos telepítő futtatása visszaállításkor minden alkalmazást egyesével meg kell erősíteni, tisztára, mint az ingyenes verzióban

 

Troubleshooting settings

  • Fast “same version” backup – ha úgy találja, hogy az apk nem változott, akkor azt nem menti el megint. Ha valaki módosít egy apk-t a saját dolgaival, innen vegye ki a pipát.
  • Follow all symbolic links – a symlinkeket figyelembe veszi a mentéskor, a több-profilos alkalmazásokat nem támogatja
  • Add basic perms on data – az adatok visszaállításkor ellenőrzi az engedélyeket, és módosítja, ha esetleg rossz volt. Ne legyen kipipálva, ha az app csak bizonyos engedélyekkel fut.
  • Force system Busybox – Ha engedélyezed, akkor mindenképp a rendszeren lévő BusyBoxot használja a TB-re optimalizált verzió helyett
  • Force system SQLite – Ha engedélyezed, akkor mindenképp a rendszeren lévő SQLite-ot használja a TB-re optimalizált verzió helyett
  • Enable Gingerbread ZIP – amennyiben a TB-alkalmazásból egy flashelhető update.zipet hozunk létre (erről majd még beszélünk), a korábbi GB-kompatibilitási gondokat ezzel kiküszöbölhetjük
  • Use ICS-friendly freezing – a fagyasztás módját lehet változtatni, ha nincs kipipálva, a régi módszerrel fagyaszt, amely által a rendszerbeállítások elől is rejtve marad az app

 

Köszönöm a figyelmet, mára asszem ennyi elég is volt!  😉

További cikkek a témában:

Titanium Backup #2

Titanium Backup #3

Titanium Backup #4

 

Ha kérdésed van a TB-vel kapcsolatban, a fórumunkban felteheted!

Jó romolást!

 

Vélemény, hozzászólás?
*