Category: Tesztek

Concorde Tab 7.1 teszt – az olcsó tábla esete

Az Android ingyenességének és nyíltságának köszönhetően a piac ugyancsak átrendeződött, ma már jól használható készüléket gyártani nem csak a nagyok kiváltsága. Az okostelefonok között már megjelentek a távol-keleti kis cégek olcsóbb termékei. Nagy szerencse számukra a zöld robot rendszerének létezése, hiszen ha nem lenne, még mindig csak MTK-platformos, duál SIM-es készülékeket árulhatnának kicsi pénzért. Tabletet gyártani manapság “menő”. Képzeljük el, hogyan festene ezzel a rendszerrel… Na jó, inkább ne. Az Android nagy mértékben hozzájárult a használhatóbb gépek elkészítéséhez, az alacsony ár megtartása mellett. Tehát adott az operációs rendszer és adott a kínaiak gyártási buzgalma. Ennek eredményeképpen elkezdték különféle táblagépek duzzasztani a kínálatot. Rendkívül előnyös tulajdonságuk, hogy pimaszul olcsók, és mivel a Google operációs rendszerét futtatják, nagy meglepetések nem érhetik a vásárlót, hiszen nagyjából ugyanazt hozza mindegyik androidos kütyü, már ami a tartalmat illeti.
Jelenlegi tesztalanyom egy ilyen készülék, a Concorde Tab 7.1 tablet, amelyet kíváncsian vettem kézbe.
 

Az ívek bűvöletében – Sony Ericsson Xperia Arc külcsín teszt

kiskepa1

 

Megkésve bár, de megérkezett szerkesztőségünkbe a Sony Ericsson újabb zászlóshajója. Az XXLGSM vállalta magára a PDA nyúzópróbára való feláldozását, így hát megpróbálunk megfelelni ennek az elvárásnak, és részletesen megvizsgáljuk mit sikerült alkotnia a Svéd-Japán vegyes vállalatnak. A Sony Mobile BRAVIA Engine kijelzőt megkukkantjuk közelebbről, körbejárjuk a készülékházat, megfigyeljük az apró, de sokatmondó részleteket is. Remélem a teszt segítségére lesz azon vásárlóknak, akik éppen megfontolás tárgyává tették megvételét.

 

Read more

Dokkolásból kiváló – Motorola Atrix 4G teszt

kiskepAz XXLGSM újabb kétmagos tesztalannyal örvendeztetett meg, a Motorola MB 860 Atrix 4G személyében. Kellemes kirándulást tehettem a patinás amerikai gyártó erős hardverrel ellátott készülékének lelkivilágába. Igyekeztem teljesen körbejárni jó és rossz tulajdonságait, és a szokásos flash animációkkal, YouTube videókkal minél szemléletesebbé tenni a „készülék túrát". Nagyon kíváncsi voltam, milyen képet mutat a 960X540 pixel felbontású pentamátrix szubpixel elrendezésű kijelző a mikroszkóp alatt, így erről is készült flash animáció.

 

 

 

Read more

Két maggal könnyebb – LG Optimus 2X P990

kiskepAz idő olyan rövid volt, amit eltölthettem az LG csúcskészülékével, hogy a szoftveres részt kénytelen voltam erősen hanyagolni. A hardveres tesztelésre azért maradt időm. Ezen a téren sikerült is meglepnie néhány dologgal, pl. a multitouch kezelésével, a kijelző minőségével, a készülékház összeszerelésével.

 

 

Read more

Mozart 7-szer tapsolná vissza? – HTC 7 Mozart teszt

kiskepElkészültem a HTC 7 Mozart tesztjével. Ahogy megígértem, alaposan a körmére néztem. Körbemértem, megforgattam, mikroszkóppal itt-ott ránagyítottam, virtuális „boncolást" végeztem rajta, fényszimulátor alá tettem…

 

Read more

Nem is olyan hihetetlen – HTC Incredible S teszt

kiskepA HTC Incredible reklámszlogenje szerint, egy igazi multimédiás csúcskészülékről van szó. Kíváncsian vettem kezembe, hisz a cég már ígért hasonló multimédiás készüléket a HTC Mozart személyében, és az nem váltotta be hozzá fűzött reményeimet. A cikk végére remélem mindenki el tudja dönteni, hogy Androidos oprendszeren sikerült-e megvalósítaniuk elképzelésüket.

 

 

Read more

Samsung Galaxy Ace teszt – “Ace, Ace, megáll az ész!”

Mint a tesztelőzetesben olvashattátok, ismét egy teszttel jelentkezem. Egy középkategóriába szánt készülék érkezett egy aprócska dobozban. A készüléket a Samsung gyártja és ebben az évben került bemutatásra, így annyira új, hogy még alig találkozhattunk vele a hétköznapi életben. Nem másról beszélek, mint a középkategória ászáról a Galaxy Ace-ről. Az Ace a Galaxy család egyik legnépszerűbb tagja lehet, noha a Galaxy S nagy múltjával és sikertörténelmével lépéselőnyben van, mégiscsak elérhetőbb árkategóriát képvisel a kisebbik testvér.

Mérföldekkel előrébb? – Motorola Milestone 2 teszt

kiskep_bRitka típust képvisel a Motorola Milestone 2, mivel Android platformon alig  néhány billentyűvel ellátott PDA található. Elég szegényes a felhozatal, ha PDA vásárlásnál szempontjaink között szerepel a billentyűzet megléte. Mint már teszt előzetesemben említettem, örömmel fogadtam a Milestone 2-őt, hogy kíváncsiságom kielégíthessem az újonc minőségét illetően. Igyekeztem a szokásos dolgokat beilleszteni tesztembe, forgató, mikroszkóp, stb, kezdjünk is neki.

 

 

Read more

Acer Liquid Metal teszt – folyóvá szelidülve

Egy újabb androidos készülék került nálunk górcső alá, méghozzá az Acer egykori zászlóshajójának utódja, az S120. Örültem, hogy én lettem felkérve a tesztelésre, hiszen a készülékem az Liquid Metal apukája, a sima Liquid. A maga idejében az előd még igen erős, jól összerakott készüléknek számított, de sajnos a frissítések terén a gyártó helyett inkább csak a Modaco fóruma foglalkozott, na de ez már csak a múlt, mert hátha a Liquid Metal nagyobb supportot kap.

 

Read more

A porvihar és az áradás királya – Motorola Defy teszt

kiskepEltelt az egy hét, amit volt szerencsém együtt tölteni Defy-vel. Ilyen jó áron, ezt az időtálló készülékházat egyetlen gyártó sem tudta eddig PDA fronton összehozni, szoftveres valamint hardveres területen is sikerült megtalálniuk az ideális középutat. Igyekeztem a teszt folyamán a legtöbbet kihozni a Motorola erős felépítésű készülékéből.

 

Read more

Nokia N8 teszt – A megtört finn csúcs

Mint ahogyan a teszt előzetesben már említettem, nagyon boldog voltam, amikor csörgött a telefonom, és közölték velem, hogy tesztelhetek egy Nokia N8 típusú készüléket. Dörzsöltem is a tenyerem, hogy letesztelhetem a finnek jelenlegi csúcs mobilját. Igaz, régen volt a kezemben Symbian-t futtató készülék (utoljára N95, ami még saját volt), de gondoltam, csak fejlődött azóta a rendszer, csak vannak újítások, és a többi és a többi. A szarvamat azonban hamar letörték, az illúziók szertefoszlottak és magával ragadott a rideg, szürke valóság. Rögtön az elején leszögezném azonban, hogy a teszt elején eldöntöttem, hogy megpróbálok átlag, laikus felhasználóként nézni rá, nem fogom szétmókolni. Meg is lett az eredménye.

Read more

ViewSonic ViewPad 7 teszt – “A hordozható iroda”

Egy szerdai napon ismét megcsörrent a telefonom. Tesztkészülék érkezhet, nem is akármilyen. A következő teszt alanya kicsit nagyobb, mint az átlagos készülékek, kicsit okosabb, de a megfelelő társ lehet, mind az üzeti életben, mind a magánéletben. Az eszköz kiválthatja a nagyképernyős okostelefonokat, használata kényelmes, bárhová magunkkal vihetjük kompakt mérete miatt. Konkrétan milyen készülékről van szó? A ViewSonic ViewPad 7 / Commtiva N700 táblagépről!

Read more