Menu
Categories
Telenor Okostelefon Akadémia 5
2014.03.14. Android

avatar

Idén először, összesen pedig ötödjére került megrendezésre a Telenor zászlója alatt szervezett Okostelefon Akadémia. A rendezvény ezúttal több mindenben is eltért elődjeitől, kezdve az érdeklődők számától, a megjelenő cégeken/oem-eken át, a helyszínig.

 

 

 

Az eseményre bárki regisztrálhatott e-mailen keresztül, a történet ezúttal a Millenáris „D” épületébe került megrendezésre, ami nem is baj tekintve, hogy több mint hatszázan jelezték részvételi szándékukat.

DSC09336

Sorbanállás

A előadások egy kisebb csúszással kezdődtek, a nyitást Maróy Ákos kezdte. Az EU Edge alapítója bővebben a Google okos szemüvegéről beszélt, melyet a szerencsés sorszámmal ellátott belépők ki is próbálhattak a cég standjánál.

Okosórakörkép címen halhattuk beszélni Bodnár Csabát, a mobilaréna újságíróját többek között az okos órák történetéről, azok előnyeiről és hátrányairól. Betekintést nyerhetünk még az ágazat úttörő készülékeibe, illetve a jelenleg piacon levő csúcs eszközökről, továbbá a hordozható kiegészítők jövőjéről is szó esik.

A viselhető eszközök témájánál maradva Moós Gergely (Dagadt Köcsög blog szerzője) tart előadást az egészségünkhöz egyre szorosabban kapcsolódó okos eszközökről, különösen kitérve az okos fitneszpántokra, melyek nem sokkal az órák megérkezése után robbantak be a köztudatba.

Ha pedig már témánál vagyunk Sci-fi és a viselhető eszközök témában Kovács Tücsi Mihályt, a Galaktika tudományos szerzőjét hallhatjuk beszélni a tudományos-fantasztikumokban ábrázolt viselhető technológiákról, és a ténylegesen megvalósított eszközök párhuzamáról.

Utolsó előadásként a Momentán Társulat mutatja be mi lett volna, ha a márciusi ifjak mobiltelefonon kommunikáltak volna azon a bizonyos tavaszi napon 1848-ban.

Természetesen az est záró pontja ezúttal is az okostombola sorsolás, ahol a szerencsések értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

DSC09366

A színpadi programok mellett természetesen lehetőségünk nyílik a gyártók által képviselt standokon megtekinteni a legújabb, és kevésbé új készülékeket, eszközöket.

A szokásos készülékgyártók termékpalettái mellett ezúttal is bővelkedett az esemény az okosvilághoz lazábban kapcsolódó különlegességekkel. Képviseltette magát többek között az iExpert is különböző gyógyászati, illetve egyéb egészségügyi okos segédeszközökkel, melyeket készülékünkre (vagy készülékeinkre, ha több van) rákötve különböző információkat kaphatunk az azok által mért egészségügyi adatainkról, illetve ezeket szinkronizálva egy felhőben tárolhatjuk, és természetesen visszanézhetjük. A cég emellett a szórakoztató elektronikában is képviselteti magát. Bluetooth-on keresztül szintén telefonnal/táblagéppel irányítható játékaik (távirányítható helikopterek, autók) érdekes, szórakoztató kütyük lehetnek az az iránt érdeklődőknek.

DSC09350 DSC09353 DSC09354

Említést érdemel még az EU Edge cég, hiszen a kiállításon náluk próbálhatták ki a szerencsések (mi sajnos nem voltunk azok) a Google Glass egyik fejlesztői példányát, illetve ugyanitt volt még lehetőség az Ocolus Rift-et is „elvinni egy próbakörre”.

DSC09383

Ocolus Rift “ineksön”

 

DSC09370

A gép “lelke”

A nagyobb gyártók közül megtekinthettük a Samsung MWC-n bemutatott újdonságait. Többek között az érdeklődők kipróbálhatták az új Galaxy S5-öt és az Galaxy Tab 2014-et (tesztet róla itt olvashattok), emellett pedig a cég két új viselhető eszköze, a Gear 2 és a Galaxy Gear Fit is megtekinthető volt.

DSC09379

Galaxy S5 teljes valójában

 

DSC09377

Az új Touchwiz menürendszer

 

DSC09364

Galaxy Gear Fit, és az előd egy Galaxy Gear

DSC09359

Az LG standján lehetőségünk adódott a szokásos termékpaletta mellett a G-Flexet, illetve a Nexus 5-öt is megfogdosni/kipróbálni.

DSC09355

Jelentkezett a Sony is, többek között különböző vezeték nélküli kiegészítőikkel (sztereó bluetooth headsett, bluetooth-os külső hangszóró, vezeték nélküli tányérfüles, a telefonra hegeszthető extra kamera), illetve a nemrég debütált Z2 is előkerült a kalapból.

DSC09373

Smart Lens Z1-re rácsapva

 

DSC09371

Végre egy headset, ami hozza az MW600 hangminőségét (SBH52)

 

DSC09368

Smartwatch 2, és a háttérben a vezeték nélküli tányérfüles

DSC09374

Habár ezúttal is kisebb csúszással indult az este, ismételten egy érdekességekben bővelkedő, színvonalas kiállításnak lehettünk részesei. A fényképekért Zagort illeti a dicséret, örültünk, hogy ismét részt vettünk az Okosakadémián.

Szép napot, és kellemes hétvégét mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?
*