Tarolnak a viselhető okoseszközök a pandémia hatására

Szerző:

Egyre többen fordulnának okosórák által mért adatok alapján orvoshoz, az eszközök alvást és pulzust monitorozó funkcióival pedig akár az influenzás megbetegedés, sőt a Covid-19 fertőzés is előre jelezhető – hangzott el a Huawei Technologies Hungary az Okoseszközök szerepe az egészségprevencióban és a sportban[1] című szakmai kerekasztal-beszélgetésén. A pandémia miatt hatalmasra nőtt a kereslet a különféle egészségügyi értékeket – például véroxigénszint, pulzus – mérő, és számos fitneszfunkciót kínáló okosórák, illetve okoskarkötők iránt: vállalat felmérése szerint a válaszadók 34 százaléka vásárolt ilyen eszközt az elmúlt két évbenAz alvást, a stresszszintet és a mozgást is figyelő, elemző okoseszközök és okosalkalmazások a halálesetek 80 százalékáért felelős krónikus betegségek prevenciójában is nagy szerepet kaphatnak a jövőben.

 

Hatalmas igényt generált a pandémia a viselhető okoseszközök iránt, amit nemcsak a piaci adatok, hanem a Huawei megbízásából készült reprezentatív kutatás is megerősít. Eszerint a válaszadók harmada (34 százaléka) vásárolt okosórát vagy okoskarkötőt az elmúlt két évben azért, hogy valamilyen egészségügyi értékét, vagy fitnesz-, illetve sporttevékenységét nyomon kövesse.[2] “A laikus ember azt gondolná, hogy karantén idején nem volt okosórákra szükség, holott épp az ellenkezője történt, hatalmas népszerűsége lett a viselhető okoseszközöknek” –erősítette meg a kutatás eredményeit dr. Győrffy Zsuzsa, digitális egészségügyi szakértő. Az okoseszközök egészségprevenciós célú használata nem teljes egészében a koronavírus-járványnak köszönhető, azonban a pandémia hatalmasat lendített az ezirányú kutatásokon, és az órák iránti keresleten is – hangsúlyozta a szakértő. Noha már 2016-ban voltak olyan kísérletek, amelyek keretében influenzás megbetegedést próbáltak okoseszközök segítségével előrejelezni, a koronavírusjárványhoz kapcsolódóan egy amerikai kutatásban kifejezetten okosórával vizsgálták a páciensek alvásmintázatát és a pulzusszámát, és arra jutottak, hogy az adatok már napokkal korábban jelzik a megbetegedést. A pandémia alatt az okosórák az egészséggel kapcsolatos paraméterek vizsgálata mellett a bezártság miatti stresszoldásra, a társas kapcsolatok fenntartásához is jól jöttek: például motivációt adtak a közös futásokhoz, versenyzésekhez, az edzésmódszerek egymás közötti megosztásához – mondta Győrffy Zsuzsa.

Az okoseszközök szuperereje a folyamatos egészségmonitoring

Az orvosi gyakorlatban már most sok olyan példa van, hogy egy okosóra által mért baljós adat miatt fordul orvoshoz a páciens, és ez alapján komoly rendellenességre derül fény. A Huawei megbízásából készült kutatás pedig egyenesen azt mutatja, hogy ma már az emberek 60 százaléka felkeresné a rendelőt az eszköze által mért kirívó érték miatt. Győrffy Zsuzsa hozzátette: közismert tény, hogy az okoseszközök nem alkalmasak diagnózisalkotásra vagy orvosi döntéshozatalra, azonban az orvosok munkáját jelentősen támogathatják az összegyűjtött adatokkal. Egy-egy orvoslátogatás alkalmával ugyanis öt-tíz perc erejéig van lehetőség felmérni a páciens állapotát, az okosórák viszont hetekre, hónapokra visszamenőleg szolgáltatnak információt.

 A halálozások nyolcvan százaléka krónikus betegségekben gyökeredzik ma a világon, és a krónikus betegségek 80 százalékáért életmód tényezők – az alvás, a mozgás, az evés, a stressz – felelősek. Éppen azok, amelyeket az okoseszközök is figyelnek. Ha ezeket jól menedzseljük, akkor később problémákat tudunk megelőzni” – hívta fel a figyelmet a szakértő. Győrffy Zsuzsa szerint az egészségügyi adatok tárolására, monitorozására szolgáló okos applikációk és eszközök fejlődésével és terjedésével párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerül az önálló, páciens általi végzett egészségmenedzsment is. Abban rejlik az okoseszközök szuperereje, hogy segítségükkel akár hosszú évek trendjeit is nyomon tudja követni az egyén. „A trendeket látva rögtön észlelheti a páciens, ha valami nem stimmel, nem csak akkor, ha már komoly baj van, és elviszi a mentő” – hangsúlyozta Győrffy Zsuzsa.

Távoli teljesítményértékelés a sportban

Az okosórák a profi sportolóknak is jó kapaszkodót nyújtanak, ma már szinte nincs is olyan atléta, aki edzés vagy kiegészítő sporttevékenység során ne használna okoseszközt, okosórát” – mondta el Szögi István Dániel, magyar közép- és hosszútávfutó, olimpikon. Jelenleg a profi sportban ezeket az eszközöket többnyire megerősítő jelzésként használják az edzéstervek finomhangolásához. Szögi István Dániel hangsúlyozta, hogy az okoseszközök akkor is jó szolgálatot tesznek, ha valamilyen oknál fogva távoli edzés-menedzsmentre van szükség. Amikor Amerikában tanult, pillanatok alatt meg tudta osztani otthoni edzőjével az eredményeit, aki Magyarországról is meg tudta állapítani, milyen edzettségi szinten van a sportoló. De arra is volt példa, hogy egy magaslati edzőtáborban az okosóra adatai alapján mérték fel, hogy kinek hány nap szükséges az akklimatizációhoz, és mikor állhat edzésbe. „Sportolói körökben nagymértékben megbíznak az okoseszközök által szolgáltatott adatokban, hiszen már több év tapasztalat van a hátuk mögött, és a sport terén már bizonyítottak” – összegezte tapasztalatait az olimpikon.

Mit hoz a jövő okoseszközök terén?

Mind az orvostudomány mind a sportolók a jövőben szívesen látnák a vérnyomásmérő funkciót az okosórákban. Győrffy Zsuzsa leszögezi, hogy a vérnyomásbetegség az egyik leggyakoribb krónikus betegségtípus Magyarországon, így rengeteget lendítene az orvosláson és a páciensek szorongásán is, ha otthoni környezetben, egyszerűbb, kisebb eszközzel lehetne detektálni az értékeket. Ez remélhetőleg a közeljövő kérdése, hiszen szinte minden pillanatban meghatározó fejlesztések történnek a világban, és nagyon sok mindenre van már elérhető technológiai megoldás, amelyek bevezetéséhez és elterjedéséhez szabályozási és validálási folyamatokat követően lesz mód.

Nagy Ivett, a Huawei Technologies Hungary fogyasztói üzletágának marketingigazgatója kiemelte, hogy az elmúlt évben 90%-os növekedést tapasztaltak a viselhető okoseszközök értékesítése terén. A Huawei megbízásából 2022 márciusában készített reprezentatív kutatás is alátámasztja ezt a magas értéket: a válaszadók egyharmada vásárolt az elmúlt két évben viselhető okoseszközt, a legkeresettebb egészségügyi vagy fitneszfunkciók közül pedig az alvásfigyelést, a lépésszámlálást, a véroxigénszint-mérést, a vérnyomásmérést és a pulzusmérést jelölték meg. A Huawei nagy várakozással tekint a viselhető okoseszközök jövője felé, a vállalat márciusban debütáló okosórája, a WATCH GT Runner például már kifejezetten futók számára készült: a legújabb okosóra nemcsak okos asszisztense, hanem egyúttal virtuális személyi edzője is lesz használójának. Az új okoseszköz a korábbi modelleknél hatékonyabb pulzusmérést, precízebb helymeghatározást és számos egyéb fitnesz- és egészségügyi funkciót kínál. Ezenkívül az is tudható, hogy a Huawei tavaly év végén Kínában már bemutatott egy olyan okosórát is, amely vérnyomásmérő funkciót is kapott.

A gyártó mindemellett nagy hangsúlyt fektet egészségügyi- és fitnesz alkalmazása, a Huawei Egészség applikáció fejlesztésébe is, amely a Huawei legújabb okostelefon modelljébe, a HUAWEI nova 9 SE-be is bekerült. Az applikáció támogatja a gyaloglás, futás, és kerékpározás módot, rögzíti az útvonalat, pulzusszámot, sebességet és egyéb sportadatokat – 5 km-től a maratoni futó edzésprogramig, valamint segítségével bármikor könnyedén előhívhatóak egészségügyi adataink.

Az elkövetkező 10-15 évben várhatóan még nagyobb szerepet kap a személyre szabott predikció, prevenció, és ebben kulcsszerepet kapnak a viselhető okoseszközök.

[1] Támaszkodhat-e az orvoslás okoseszközök által mért adatokra? Lehet-e betegséget előre jelezni egy okosórával? Milyen hatással lehetnek az életmódunkra az okos egészségügyi applikációk, és hogyan segítik az okoseszközök a profi sportolók felkészülését? „Az okoseszközök szerepe az egészségprevencióban és a profi sportban” címmel rendezett szakmai kerekasztal-beszélgetést március végén a Huawei Technologies Hungary dr.Győrffy Zsuzsa digitális egészségügyi szakértő, szociológus, pszichológus, valamint Szögi István Dániel közép- és hosszútávfutó olimpikon, többszörös magyar csúcstartó részvételével.

[2] A felmérést 2022. márciusában online adatfelvételi módszerrel Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft. készítette. A kutatás életkorra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív.

Vélemény, hozzászólás?