Tag: okostelefon

A Marshall is beszáll az okosbizniszbe

logo2Még ki sem hűlt a hír, hogy a Commodore betör az okospiacra egy szabvány kínai telefonnal, máris itt a Marshall márkanéven futtatott telefon. Ellenben a legtöbb készülékkel manapság, itt kapunk valami újat is. Nem is akár milyet.

Read more

Telenor Okostelefon Akadémia 5

avatar

Idén először, összesen pedig ötödjére került megrendezésre a Telenor zászlója alatt szervezett Okostelefon Akadémia. A rendezvény ezúttal több mindenben is eltért elődjeitől, kezdve az érdeklődők számától, a megjelenő cégeken/oem-eken át, a helyszínig.

 

 

Read more

Telenor Okostelefon Akadémia 4.0

DSC08987Zagor kollegámmal nyakunkba kaptuk a szerda estét és kilátogattunk az idén negyedszerre (ebben az évben utoljára) megrendezésre került Telenor Okostelefon Akadémiára. A téma ezúttal az online keresés, mint fogalom, erre építettek nagyrészt az este előadói is. Emellett természetesen több nagy cég is képviseltette magát az „okosbizniszből”, felvonultatva az éppen kiadott legújabb zászlóshajóikat, vagy egyéb újonnan érkezett készülékeiket.

Read more

Videón a Google Nexus 5

Spigen-Nexus-5-caseMostanában már a Google Nexus brand alatt futó készülékeit is majdnem akkora felhajtás övezi, mint az iEszközöket. Már szinte az új modell megjelenése után megkezdődik a találgatás a következőről, amely az idő előrehaladtával körvonalazódik és válik teljessé. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor alig néhány nap van hátra a Google Nexus 5 bejelentéséig, azonban az eszköz már egy videón akár meg is tekinthető. Read more

Az Overmax tovább lépett a táblagépek piacáról! Megjelent a Vertis-01 5″ mobiltelefon

Vertis-01Korábbi cikkünkben egy új táblagép megjelenéséről adtunk hírt.

Alig telt el néhány nap és íme egy újabb piaci résztvevővel bővül az Overmax gyártó palettája. Meglepetésünkre ez már nem táblagép, hanem egy két SIM kártyás mobiltelefon. A gyártó alig 10 hónapja tette be a lábát a magyar piacra és már komoly fejlődésen ment keresztül.

A táblagépek széles arzenálja után, már a telefonos piacon is szeretné megvetni a lábát. Read more

ConCorde SmartPhone 5700 – Óriás vagy törpe?

logoA múlt hétvégén a ConCorde Elektronik Kft jóvoltából volt szerencsém tesztelni egy remek telefont. Mivel tudtommal ez még (szoftveresen) nem a végleges változat és időm sem volt még kellően letesztelni, ezért most csak alap adatokat, tapasztalatokat és észrevételeket osztok meg veletek.

Read more

Távirányítsd Sony Ericsson K750-nel az Androidos eszközöd!

bt_remoteBiztosan emlékszik még mindenki arra a korra, amikor a Gigahertzek helyett még a Megapixelek között dúlt a háború. Amikor a CIF felbontású videó volt az általános és a kijelzők felbontása a maiak tizede volt csak. Annak a kornak volt a nagy hőse a K750i, ami még manapság is tud meglepetéseket okozni. Működik ugyanis Bluetooth egérként is.
Read more

Új Huawei okostelefonok egyedi kezelőfelülettel

huaweiA Huawei a Veletech kiállításon mutatta be három új készülékét, amelyek hamarosan megjelennek a hazai mobilszolgáltatók kínálatában. A belépőszintre és a középkategóriába szánt telefonok kiemelkedő felhasználói élmény ígéretével kecsegtetnek.

Read more

Az ország egyik legjobb mobilos fóruma

Online-Therapy-Insittute.Online-Coach-Institute-ForumsNyilván a PFC fórumáról beszélek. Lassan 3 éve olvasom minden nap a fórumot, ez alatt az idő alatt sokat láttam, sokat tapasztaltam az itteni közösségről, ezeket gondoltam, hogy megírom most egy cikkben. Read more

A héten érkezik Európába az Xperia Z

xperaz1A GSMArena értesülései szerint már a hét végén megkezdődhet a Sony zászlóshajójának európai forgalmazása.  A hivatalos bejelentés szerint a németországi Sony centerekben már február 21-én kapható lesz a készülék, Magyarországon pedig a Telenor legfrissebb árlistájában is megtalálható, így szolgáltatói kínálatban is elérhető lesz hamarosan az Xperia Z. Read more

HTC One X teszt – Második nekifutás

 

altElárulok nektek egy titkot. Nem véletlen nem volt teljes mélységekig elmerülő az első teszt a HTC jelenlegi legjobb készülékéről, a One X-ről, ugyanis egy három részes sorozatot készítünk Nektek belőle, több írótól, több tollból, hogy a lehető legátfogóbb képet kaphassátok róla. Most jött el az idő, hogy felkerüljön a második rész. A második teszt. A második…

 

Read more

LG E510 teszt – Optimus Hub, ismét olcsón jót

Mostanában egyre több olyan készüléket készítenek a gyártók, melyeket az alsóbb, olcsóbb kategóriákba szánnak. Szerencsére mindegyikük rájött arra, hogy az újabb technológiákra nem csak a prémium telefonoknál van szükség, hanem mindenhol. Ennek tudatában alkotta meg a kisebbik dél-koreai gyártó az E510 kódnevű készülékét, mely már nem az első olyan okostelefon tőlük, amit kifejezetten azoknak készítettek, akik nem szeretnének súlyos tízezreket kiadni egy-egy készülékért. Hogy ez mennyire sikerült nekik, rögtön kiderül.

 

 

Read more