Menu
Categories
Sync Mester – Androidra!
2011.06.13. Alkalmazás
Nagyon sok kihagyás után ismét tollat, billentyűzetet ragadtam! Biztosan sokan követitek a mobilpiaci fejlődést, köztük a két nagy tábort, az iOS és az Android operációs rendszerek menetelését, rivalizálását! Isten ments, hogy a kettő összehasonlítgatásába kezdjek, célom, hogy az Apple által most bemutatásra került szolgáltatást (a szolgáltatás egy részletét, változatát) ismertessem Androidon. A szolgáltatás, jelen helyzetben egy application, melynek lényege, hogy nem kell időről időre szinkronizálásokkal bajlódnunk, folyamatos kontakt lehet PC-nk és Androidos készülékünk között Wi-Fi hálózaton keresztül! Sőt, az alkalmazás nemcsak a PC-vel, de akár Dropbox-os profilunkkal is szinkronizálhat, így bárhonnan elérhetjük multimédiás fájljainkat. Régóta foglalkoztat, egy ilyen program felkutatása, ezért köszönettel tartozom djmorphy barátomnak, aki az egyik topicban hívta fel rá a figyelmemet.
A szoftver számos tudással és beállítással rendelkezik, nemcsak a képeket, zenéket, videókat szinkronizálhatjuk, de lehetőség van a file kiterjesztésének szűrésére is. A program beállítása előtt kezdjük a konfigurációt a PC-n.
A Syncness Wifi Sync Music/Files névre keresztelt programot még tesztelem, de ígéretesnek tűnik, mindenki letöltheti ~367 Ft fejében a marketből. Használatához természetesen bekapcsolt és aktív Wi-Fi modulra és kapcsolatra van szükség a router-ünkkel, valamint a szinkronizálás célállomásának is elérhetőnek kell lennie egy megosztott meghajtóval, mappával, de nem rohanjunk ennyire előre!
Alap számítógépes ismereteket feltételezek, így ebbe nagyon nem mennék bele, a dolog lényege, hogy adott hálózaton és munkacsoporton belül rendelkeznie kell a gépünknek megosztott mappával. Ennek a mappának a jogosultságait a mappa tulajdonságaiban állítsuk át, hogy bárki rendelkezzen írási és olvasási jogosultsággal. Ha ezzel készen vagyunk és látjuk a mappát a hálózaton, akkor kézbe vehetjük készülékünket. Windows XP és Win7 esetében is hasonlóképpen alakul ezen beállítás módszere, a képernyőmentések Win7 alól származnak.
A programot elindítva egy főképernyőn találjuk magunkat, nincs más dolgunk mint felépíteni a szinkronizácós folyamatot. Ezt, a “menü” menüponton belül a “Sync Profiles” pontban érhetjük el. Hozzunk létre egy profilt tetszőleges néven, majd az alatta lévő Share pontban kattintsunk a mappára. A megjelenő ablakban lehet kiválasztani a már korábban számítógépünkön megoszott mappát. Ha ez a “Scan for Shares” lefutása után sem áll rendelkezésre, ne aggódjunk, lépjünk egyet vissza és görgessünk a képernyő alsó részébe. Adjuk meg a “Username” menüpontba a számítógépes felhasználónevünket, majd jelszavunkat és ismét indítsuk el a Share pontban a keresést!
Ezek után meg kell, hogy jelenjen az adott mappa, nincs más dolgunk mint kiválasztani a szinkronizáláshoz. Az alatta lévő sorban, ugyanígy válaszuk ki, a készülék szinkronizálni kívánt mappáját! A következő sor a legfontosabb beállítások egyike, ugyanis ezzel szabályozhatjuk a szinkronizálás irányát! “Pull from Remote” azaz szinkronizálás a PC-ről, “Push to Remote” szinkronizálás a számítógépre, valamint a harmadik lehetőség, hogy oda vissza szinkronizáljon. Figyelem, több profil létrehozása esetén, különböző mappákat és szinkronizálási irányokat adhatunk meg, ami hasznos lehet, én ma már úgy használom, hogy létrehoztam egy mappát a gépemen, amibe bármit másolok leszinkronizálja a készülék! Nagyon hasznos és nem kell a kábelekkel bajlódni! Smile
Visszatérve a beállításokhoz, a következő 4 checkbox közül az “Active” boxot mindenképpen pipáljuk be, hiszen így élesedik a történet… Smile A többit tetszés szerint, én ezeket nem használom!
A szinkronizálás ezekkel a beállításokkal már manuálisan működik, de mi azt szeretnénk ha automatikus lenne, így a menüben keressük meg a “Schedule” pontot, majd engedélyezzük, állítsuk be, hogy a nap mely időszakában legyenek automatikus szinkronizálások és azok milyen időközönként ismétlődjenek, használattól függően célszerű ezt beállítani, gondolom ha nagyon kis értéket választunk (pl.: 1 perc) az a készenléti időt csökkenti (!), valamint kiválaszthatjuk, hogy mely routeren szeretnénk a szinkronizációt, nyilván az aktív router neve már szerepel a legördülő menüben!
Menü/Save paranccsal mentsük el beállításainkat (minden képernyőn), majd lépjünk vissza a főképernyőre. Itt megjelent az adott profil neve alatta pedig az automatikus szinkronizációs beállítások!

Rendelkezésre áll még a menün belül egy “Options” pont is, ahol a képernyő “viselkedését” valamint a szinkronizálás bufferezését is konfigurálhatjuk, alatta naplózást is kérhetünk a szinkronizálási folyamatokról, melyet a készülék txt file-ba ment! A beállítási folyamatról egy videó is megtekinthető:

 

{youtube}F_U7cD3cq5c{/youtube}

 

Letöltés:

Remélem sokak életét könnyíti meg a program, én nagyon szeretem! Sok sikert a használatához, ha bármi gondotok van jelezzétek nyugodtan, ha tudok segítek, illetve várom a tapasztalatokat is!
PDA Fan Club
Vélemény, hozzászólás?
*