Menu
Categories
Sony Xperia S teszt – Valami új kezdete
2012.06.12. Android

altMint már a teszt előzetesből is valamennyire kiderült, a Sony Xperia S egy remek készülék, melyek fő célcsoportja a professzionális multimédiás felhasználói réteg. Ez külön előnyös, hiszen magamat is leginkább ide sorolnám, így talán még tisztább képet leszek képes adni arról, hogy milyen is az Xperia S a mindennapokban. A dizájn, mint már a teszt előzetesben olvasható volt igazán eltér a piac többi szereplőjétől. Végre egy telefon, ami nem akar iPhone lenni, és nem is az! 

 

alt

 

 

 

Tartozékok: kicsit több,

mint az átlagos

 

A készülék doboza nem mondható kicsinek, viszont ezt ellensúlyozandó sok tartozékot is kapunk hozzá. A tartozékok listája területenként, és boltonként változik, így erre érdemes rákérdezni vásárlásnál. A nálam vendégeskedő darabhoz egy USB kábel, egy töltőfej, egy HDMI kábel, egy in ear kialakítású fülhallgató, és egy remek minőségű bőrtok járt. 

 

 

alt

A méretes doboz hirdeti, hogy “Android 4.0 Upgradeable”

 

alt

Akár vájtfülűeknek is

 

alt

A tartozék bőrtok

 

alt

A varrás is szép

 

 

 

A készüléket körbejárva

láthatjuk, hogy a Sony

mindent beleadott

A készülék kívülről a végletekig letisztult: semmi felesleges nem odaillő csicsával nem fogunk összefutni a vizsgálódás közben. A masina elejét természetesen a kijelző uralja, melynek felbontása 720 x 1280 pixelre rúg. Már ez a felbontás is eszméletlen minőséget ad, főleg, ha azt vesszük, hogy mindez 4,3 hüvelyken történik. Ez számomra a valaha látott legélesebb kijelző. Technológiáját tekintve egy LCD panelről beszélünk, amely ugyan nem rendelkezik olyan brutális kontraszttal, mint egy Super AMOLED-es társa, de így sem érheti szó a ház elejét, hiszen a színek ragyogóak, a betekintési szög hatalmas. Egyedül akkor tapasztalhatunk valamiféle fehéredést, ha a kijelzőt oldalról, kb. 85 fokból nézzük, de ez abszolút tökéletes. A panel a fekete színt is remekül adja vissza, itt is meglátszik, hogy a Sony mindenből a legjobbat szerette volna a vásárlóinak adni. A kiváló hardvert a Bravia Mobile Engine nevű szoftveres technológia is segíti, amely ezen a képernyőn már valóban csodát művel. Kár, hogy a képnézegetésre és a filmnézésre limitálódik használata.

 

 

alt

 

Ha a kijelző által okozott sokkon túl vagyunk, akkor nézzük meg a körülötte elhelyezkedő dolgokat! A képernyő felett egy másodlagos kamera, egy távolságérzékelő, a hangszóró, valamint egy értesítési LED található. Az előlapi kamera minősége teljesen megfelel a céljának. A LED minden színben képes világítani, ami nagyon hasznos funkció, hiszen a kijelző feloldása nélkül is tudjuk, ha valami történés volt távollétünkben, és a színek segítségével azt is pontosan tudjuk, hogy mi. 

 

 

alt

 

A kijelző alá pillantva elérkezünk a készülék  legizgalmasabb részéhez, legalábbis ami a dizájnt illeti. Itt ugyanis egy átlátszó üveg csíkot találunk, melyben a három soft billentyű ikonját pillanthatjuk meg. A funkciók eléréséhez azonban fentebb kell tapogatnunk a masinát: az átlátszó sáv felett található három pötty, melyek érintés érzékenyek. Ez egy olyan megoldás, amit szokni kell. No nem azt, hogy nem a piktogramokat kell nyomogatni, hanem azt, hogy eltaláljuk a pöttyök érintési pontját, az ugyanis elég kicsi. Nekem sokszor volt eleinte, hogy kétszer kellett megnyomnom, mert elsőre nem találtam el valamelyik gombot. Az érdekes sáv alatt egy Xperia feliratú rész található, mely az antennákat rejti.

 

 

alt

 

 
A gépezet oldalain a hangerőgombok, a kameragomb, a micro USB és a HDMI csatlakozók találhatóak. A gombokkal az égvilágon semmi gond sincs, a nyomáspontjuk kiválóan el lett találva, és a kamera gomb szerencsére háromállású, amely egy ilyen kamerával rendelkező telefon esetében a minimum kellene, hogy legyen, de a gyártók többsége ezt ma már elhanyagolja/kispórolja.

 

 

alt

 

A tökéletesség nem mondható el azonban a csatlakozókról. Egész pontosan a csatlakozókat fedő műanyag ajtókkal kellett néha harcolnom, amely a HDMI esetében elfogadható, de egy minden nap használt USB esetében nem. Nem attól féltem, hogy az ajtócska nem éli meg a holnapot, hanem inkább bosszantott, hogy naponta x+1-szer kellett nyitogatnom. Anno Sony Ericsson k700i-mben volt hasonló megoldás, annyi különbséggel, hogy az sokkal gyengébb minőségű volt, de az is kiborított. Ez lehet csak részemről negatív.

 

 

alt

 

Az Xperia S tetején a kijelző záró gomb, és a szabványos 3,5-ös jack csatlakozó található. Ezek kialakítása teljesen első osztályú. A telefon alján a mikrofon és a nyakbalógató, vagy csuklószíj tartó helye található. 

 

 

alt

 

A készüléket megfordítva egy Sony Ericsson logó, egy Xperia felirat, valamint a brutális kamera és tartozékai fogadnak. A kamera tartozéka egy LED “vaku”, és egy második mikrofon. Ezek környékén helyezkedik még el a hangszóró is, amely minősége a célnak tökéletesen megfelel.

 

 

alt

 

A készüléket körbejárva láthatjuk, hogy itt bizony egy nagyon komoly minőségi termékről van szó, ez a Sony (Ericsson) történetének második csúcspontja lehet.

 

 

 

Hardverben is erős

Az Xperia S hardveresen is elég erős ajánlat. A bestiában egy Qualcomm MSM8260 SoC lapul, melynek része egy kétmagos 1,5 GHz-es processzor, valamint egy Adreno 220-as GPU is. A tavalyi évben körülbelül ezek jelentették a csúcsot, így panaszra semmi ok. Sokan kérdezték tőlem, hogy vajon ebben a SoC-ben van -e elég kakaó egy HD kijelző meghajtásához. A válasz igen. Nagyon gyors az Xperia S még ilyen felbontáson is. Nyilván a négymagos szereplőkkel nem veheti fel a versenyt sebességben, de így is egy remek ajánlat.
1GB RAM-ot mellékel a gyártó, amely tökéletesen elég a mindennapokban, én sosem éreztem hiányát, pedig sosem zártam be az alkalmazásokat.

 

 

    alt     alt     alt

 

 

 

Multimédia mindenek felett:

ez a kamera lenyűgöző!

 

Ennyi elemezgetés után pedig térjünk a lényegre, a multimédiás képességekre! Ezen a téren a Sony Xperia S nagyon ott van a csúcson. A kamera valami csoda! Már a specifikációk is megszédítik az embert, nemhogy az a minőség, amelyet véglegesen kapunk. A kamera maximális felbontása 12 Megapixel, ami igencsak figyelemre méltó. A megapixelek önmagukban rendkívül semmitmondóak, ugyanis a minőség fokozásában csak kisrészt számítanak. Sokkal fontosabb az optika minősége. A Sony már egy ideje az ExmorR technológiájú lencséit használja csúcsmobiljaiba, mely most sincs másképp. Ez valóba nem csak egy marketingszöveg, hanem tényleg remek minőségű fotók készíthetőek ezekkel az eszközökkel. A fotózás során rengeteg opciót találhatunk, melyek mind azt szolgálják, hogy a képek valóban olyanok legyenek, amilyennek szeretnénk őket. Állítható a fehéregyensúly, a fénymérés, az ISO érték, a fókuszálás módja, a zárhang, és még számos opció, pont úgy, ahogyan a Sony Ericssontól megszokhattuk. Ha ezeket a beállításokat nem szívesen piszkálnánk, akkor is remek fotókat lőhetünk az automatikus mód segítségével, melynek során a gép állít be mindent helyettünk. A Sony nagy újdonsága, hogy a lezárt képernyőjű telefonon a kameragomb hosszan nyomásával is elindul a kamera, amely sok időt spórol meg a felhasználóknak. Ilyenkor a készülék automatikus módban indul, azonban azt már a felhasználó adja meg, hogy a gyorsindítás után mi történjen. Ilyenkor választhatóan egyből készülhet kép is, amely eleinte nagyon furcsa, de hosszú távon biztosan hasznos, de beállíthatjuk úgy is, hogy csak elinduljon a kamera, és ne készüljön azonnal fotó. Ez egy nagyon hasznos dolog, és miután megszoktam, hogy létezik, folyton így indítottam, mert nagyon kényelmes, mikor járja az ember a várost, és le szeretne fotózni valami pillanatnyi történést. 

 

 

alt

 

A képek minősége remek, noha nem azt kell várni, hogy a DSLR mehet a szekrénybe pihenni, de rohangálós, családi fotózós, és Instagramozós célokra bőven kielégítő. A sötétebb részeken tapasztalható némi zajosodás, viszont a korábbi Sony Ericsson modellekre jellemző lilás színű aberrációnak nyoma sincs. Ez egy nagy piros pont! Ahogyan az is, hogy a színeket és a kontrasztot remekül érzi és állítja a telefon. A képek dinamikatartománya is kellőképp nagy a gondtalan fotózáshoz, és a fókuszálás is parádésan teljesít.

 

 

   alt   alt   alt   alt

 

   alt   alt   alt   alt

 

Kapunk még panoráma módot, 3D módot, és 3D panoráma módot is. Ezek közül a 3D módokat nem tudtam kipróbálni, hiszen az eredmény Sony 3D televíziókon tekinthető meg, mellyel sajnos én nem rendelkezem. A panorámamód úgy működik, mint gyári Android 4.0 esetében, azaz csak annyi a dolgunk, hogy balról jobbra pásztázzunk a kiválasztott területen, és a program automatikusan összerakja a képeket. Többnyire nagy sikerrel. Egyszerűen tökéletesen összerakták a Sony mérnökei.
A kamera másik fontos része a videófelvétel, mely akár Full HD 1080p felbontásban is történhet 30fps sebességgel. Az állítható opciók többsége megegyezik a fotózásnál leírtakkal. A felvételek minősége kitűnő, habár néhány élesebb szemű olvasónk mikrolagokat vélt a felvételeken felfedezni. Ez szerintem abszolút belefér a történetbe, hiszen ez nem egy profi Full HD kamera, hanem egy telefon, amelybe beépítettek egy Full HD kamerát. Videózás közben kapunk folyamatos autófókuszt, amely jól teszi a dolgát, noha néhány esetben kicsit lassú. Mármint egy videókamerához képest. Lévén, hogy telefonról van szó, ezt is elnézhetjük, főleg, hogy ha bekalkuláljuk felvétel közben, akkor egyáltalán nem zavaró. A színek viszont nagyon szépek és élethűek a felvételeken. A makró olyan szinten jól működik, hogy akár az egy bogár élete kicsit más kiadását is le lehet vele videózni, ahogyan én is tettem 🙂

 

 

 

 

 

A minőség pedig magáért beszél. Egyszerűen fantasztikus, hogy mit ki lehet hozni ebből a ketyeréből! Az éjszakai felvételek minősége is rendben van, de nem ezzel fogja a vásárlók szívébe belopni magát a japánok S-se. A lényeg, hogy vész esetén használható. További videófelvételekért kattints ide!

 

 

 

Zenelejátszás, filmnézés:

aggodalomra semmi ok!

A multimédia másik fontos tényezője a zenelejátszás. Ezen a területen is minden rendben, hiszen az audiochip minősége elég jó, a hangerő optimális, és torzítást se nagyon tapasztalunk, még magas hangerő esetén sem. A szoftveres részen is látszik, hogy sokat dolgozott a Sony programozó tábora, hiszen egy szép, letisztult, egyszerű és funkciókban gazdag lejátszót kapunk tőlük. Ennek az egyetlen egy hiányossága a szememben, hogy nem képes a Play Music (korábbi Google Music) fiókomat kezelni. Ez az emberek kis részének jelenthet gondot, mert hazánkban még hivatalosan nem érhető el a szolgáltatás. Videólejátszás terén is jól muzsikál az S. Full HD videók lejátszása sem jelent gondot neki, még akkor sem, ha több alkalmazás is meg van nyitva a háttérben.

 

 

alt

 

 

 

 

A kétarcú szoftveres

felkészültség

 

A multimédiás funkciók után térjünk át a szoftveres oldalra. A helyzet itt sajnos nem száz százalékos, viszont az nyugtasson bennünket, hogy ez egy olyan probléma, amit az idő fog megoldani. Jelenleg sajnos csak az Android 2.3.7-es verziója érhető el a készülékhez, amely már koránt sem a legújabb, és így nyilván számos funkció még nem elérhető. Ez azokat érdekli igazán, akik már használtak ICS-csel felvértezett Androidos okostelefont, az emberek többségét ez azonban hidegen hagyja. Az Android 2.3.7 Gingerbread is kellőképpen gyorsan fut a készüléken, így nem kell szaggatott görgetéstől, vagy lassulásoktól tartania a kedves felhasználónak, ami valljuk meg őszintén csúnya is volna egy ilyen erőműtől.

 

 

alt   alt   alt

 

alt   alt   alt

 

 

Nincs tehát ICS, kárpótlásképp viszont itt a Sony új kezelőfelülete, amely minden eddigi verziónál szebb. Erről nyilván a HD kijelző is tehet, de olyan részletesen és aprólékosan ki lettek dolgozva az ikonok és a felületek hátterei, hogy ihaj! A Sony mérnökei a gyári appokat is módosították, csinosították. Így lett szebb az óra, a kamera, a beállítások, a a rádió és még sok más alkalmazás. Az Xperia S-sen is ott figyelnek a Sony régóta ismert alkalmazásai, noha ezek egy része is új köntösbe bújt. Megtalálható tehát a TrackID, és a PlayNow is. Sok-sok apró kedvességből jön össze az az igazi Sony érzet, amit leírni igen nehéz. Mintha bemennénk valahova, alánk raknának egy bőrszéket, ami nem csak kényelmes, de az anyagja is kellemes, és a varrások is pontosak rajta. Valami ilyesmi érzés ezt a rendszert használni. A gyári Android 2.3-mal össze sem vethető.

 

 

 

Adatátvitelben

hozza a szintet

 

Adatátviteli fronton teljes a kép. Van b/g/n-es WIFI, van HDMI, Bluetooth, és még NFC is. Ez utóbbival lehetne például fizetni, illetve a SmartTag-ek segítségével a telefon működését befolyásolni (pl.: bekapcsolni a WIFI-t, kikapcsolni a Bluetooth-t) szimplán azzal, hogy a készüléket ezen SmartTagek mellé helyezzük, de ezt sajnos nem tudtam kipróbálni. A böngészés viszont hatalmas élmény a HD kijelzőn, mivel legtöbbször bele se kell nagyítani az oldalba, ahhoz, hogy eltudjuk olvasni. Az oldalak betöltése is gyors, valamint se a görgetéssel, se a zoomolással nem akadt gondom a tesztidőszak alatt. A beágyazott videókat a Flash playerek hála szépen megjeleníti a böngésző.

 

 

 

Akkumulátor:

Ez egy kicsit kevés lesz

 

A Sony Xperia S-nek nagyon kevés negatív pontja van, de talán az akkumulátor az, amit ide kell soroljak. Sajnos mostanában ez globális betegség az okostelefonoknál, és nem is igazán értem, hogy miért nem lépnek végre valamit a gyártók. Ez a modell se nagyon bír egy napnál többet, főleg ha rendesen használva van. Bekapcsolt WIFI-vel, bekapcsolt szinkronizációval, automatikus fényerővel és sok internetezéssel a nap végén mindig enni kér.

 

 

   alt    alt

 

 

 

Kinek ajánlanám a

Sony Xperia S-t? 

 

Igazából legszívesebben mindenkinek ajánlanám, hiszen ez egy olyan telefon, ami azt tudja, amit mutat, és ezért az emberek nem fognak benne csalódni. Ár-érték arány? Szerintem maximum, ugyanis ha a piacot megvizsgáljuk, akkor körülbelül a piaci helyének megfelelő az ára. A négymagos kínálat drágább, míg a kétmagosok nagy része olcsóbb nála, de még egy ilyen kamerát nem kínál a piac ezen a fonton. Multimédia? Nem nagyon lehet belekötni, így nálam ebben is jelesre vizsgázott. Kezdő felhasználókon sokat gondolkoztam, de aki képes ezt a méretet kezelni, az nagyon fogja szeretni kezdő felhasználóként is, hiszen a Sony által kreált UI nagyon felhasználóbarát és gyors. Üzleti felhasználóknak is remek választás lehet, de itt az akkumulátoridő miatt nem kap maximum pontszámot, habár az egy napot úgy is kibírná egy töltéssel. Végül, de nem utolsó sorban jöjjenek a tech őrültek, nekik is teljes szívvel tudom ajánlani, hiszen technikai fronton komoly színvonalú az SXS, még úgy is, hogy nem a jéghegy csúcsát jelentő négymagos processzor, és Super AMOLED kijelző került bele. A maximum pontszám tehát itt is jár. Ez egy másik jéghegy!

 

alt

alt

alt

alt

alt

 

A Sony Xperia S online is megvásárolható a Speedshopnál.

A készüléket a Speedshop biztosította, melyet ezúton is nagyon köszönünk!

 

Kérdésed van? Ne habozz, és oszd meg velünk egy komment formájában!

Vélemény, hozzászólás?
*