Samsung Galaxy Xcover 3 teszt (külcsín) – porba hull a feje?

Szerző:

kiskepA Samsung jóvoltából tesztelhettem az Xcover széria harmadik tagját, amit alá is vetettem néhány nyúzópróbának. Ennek a telefonnak illik extrém megpróbáltatásokat kibírnia, mivel komoly igénybevételre tervezték. Nálam átesett vizes merülésen, ejtési teszten, poros közegben is teljesítenie kellett, hogy méltó lehessen nevére.

Az Xcover 3-at, nem az extrém zord körülmények közé tervezték, inkább ipari körülmények között dolgozók számára lehet ideális. Az IP67 és MIL-STD 810 G minősítés szerint védettséget élvez 1,2 méteres magasságból való zuhanás esetén, fél óra fürdőt kibír egy méter mély vízben, és poros környezetben is megállja helyét. Emellett vetélytársaihoz képest kevésbé robusztusra tervezték a készülékházát, s így kevésbé lóg ki normál telefonok közül.

Külcsín:

Az egér segítségével forgassuk meg a készülékházát.

Külső méretei 132,9X 70,1 X 9,95 milliméteresek, vastagsága kifejezetten filigránnak számít a strapatelefonok között. Egy kézzel kiválóan kezelhető, stabil fogás esik gumírozott keretén.

teljes kepA keretet sarkainál megvastagították, és kb. fél milliméterrel kiemelték a kijelző üvegének szintjétől, ezzel is védve a fontos alkatrészt. Bal oldalára került a hangerő gomb, és a kék színű többfunkciós gomb is, amellyel be lehet kapcsolni a zseblámpa funkciót.

kek_gombJobb oldalán a bekapcsoló gomb árválkodik.

power_buttonAlul a mikro USB aljzat, felül pedig a 3,5 mm-es fülhallgató aljzat található.

alja_tetejeElőlapjának alsó részére három hagyományos hardveres gomb került, ezek vizes környezetben is jól teljesítenek.

gombokHátlapján ott a kamera és a LED villanó, valamint az érdekes formájú hangszóró rács. A keresztben futó csíkok és a hátlap textúrája egészen mutatós.

hatlapA hátlap levehető, így az akkumulátort cserélhetjük és micro SD kártyával bővíthető is a telefon. A hátlap belsejében gumicsík fut, ami megakadályozza a por és a víz behatolását.

hatlap_leveveKészítettem néhány makró felvételt a LED villanóról, a hangszórórácsról és a kezdőlap gombról.

mikrosz

Nyúzópróba:

A puding próbája az evés, a strapatelefoné a nyúzópróba, ami első körben az Xcover 3 esetében egy vizes merülést jelentett.

vizesEz a feladat nem jelentett számára gondot, így simán használható esős időben, vagy éppen bevihetjük a vízbe magunkkal s nem kell azon aggódnunk, mi lesz ha beleejtjük. Ezután finomszemcsés porral támadtam meg, jól meghempergettem benne, minden nyílásába jutott belőle, de ezt az akadályt is simán vette.

porosEzután hét és fél kilogrammnyi súlyt helyeztem rá, simán kibírta a terhet, pedig védőkerete nem lóg túl a hátlap szintjén, így minden tömeg a telefon vázára nehezedett. A krómkorongok alól alig látszik ki az áldozat.

sulyFolytatásként néhányszor 1,2 méterről  kőre ejtettem, de ezzel sem akadt gondja. A telefon tortúrájáról készítettem egy rövidke videót is.

Hardver:

Sebessége kiváló, mivel négymagos 1,2 GHz-es processzor hajtja a 800X480 pixeles kijelzőt. A 4,5 hüvelykes megjelenítő elbírt volna legalább egy 960×540-es felbontást, a jelenlegi már elég gyengécske megoldásnak számít manapság. A következő képen egymás mellé tettem az LG G4 és az Xcover 3 kijelzőjének mikroszkópos képét, amelyen jelen és a múlt találkozik.

G3-XC3_kijelzoA kijelző minősége ebben a kategóriában kielégítőnek számít, napfényben is jól olvasható marad.

 

Összegzés:

A telefon megfelel az extrém szabványok által támasztott követelményeknek, így kibírja a port, a vizet és még néhány leejtés után is nyugodtan használhatjuk tovább. Készülékháza kategóriájában kecsesnek mondható, kijelzőjének minősége, felbontása átlagosnak számít. Hardvere kiválóan meghajtja kevéske képpontját, így gyorsan reagál minden mozdulatunkra. Azon szakmák képviselői, amelyek extrémebb körülmények között dolgoznak, bizton számíthatnak képességeire.

A tesztkészüléket a Samsung biztosította számunkra. Köszönjük.

1 hozzászólás a cikkhez

  1. Lenke Kunu szerint:

    Hát én elégedetlen vagyok a készülékkel,üzemelésével.A készülék tényleg a maga módján szép igényes kényelmes kézben fogni tartani és a kezelése is rendben.Az én elégedetlenségem az az,hogy mielőtt a hibát észleltem volna 2 db Samsung Galaxy Xcover 3-ra tettem szert az előfizetői kártyáimhoz.Először az első darabnál egy programot telepítettünk a készülékre ami a Samsung Galaxy Xcover 2-en simán müködöt a 3-on már viszont nem!Érdekesség ,hogy az állványról leesés után kijelzőt cseréltek benne és onnantól ez a program egyszer csak elkezdett működni,pedig előtte is volt szoftver frissítés többször és mégse ment!Aztán a másik ami nagyon kiüti nálam a biztosítékot,hogy számtalan esetben volt,hogy én nem tudtam róla telefon hívást indítani vagy éppen más nem ért el!Nálam azt írta ki a készülék:nem vagyok regisztrálva a hálózaton!Aki éppen akkor hívott:Ezen a számon előfizető nem kapcsolható!A térerő fullon!Volt mikor a szomszédom mellettem állt és hívott és ez számtalanszor előfordult!Sőt amig az 1-es számú cover 3-s a szervizben elő vettem a másik tartalék új cover 3-ast és az is a két hét alatt ugyan ezt játszotta el!Az érdekesség 2x cserélve a sim kártya és a Samsung Galaxy Xcover 2 ben ezt ugyanezek a hibák nem jelentkeztek ugyan ezzel a kártyával!Egyébként vidéken mástól is hallottam ugyan ezt a hibát mások által elmesélve! Volt,hogy jött az sms ,hogy xy ennyi nem fogadott hívásom volt holott egyet nem csörgött a telefonom.Többen is mesélték,hogy nem tudtak elérni de tudták mindig be vagyok kapcsolva ezért később többször is próbáltak hívni mire sikerült.A jelenség van mikor 1-2 perc de volt mikor akár 15-20 perc is volt mikor nem tudtam hívásokat indítani.

Vélemény, hozzászólás?