Menu
Categories
Samsung Galaxy SIII teszt – A természet ihlette
2012.07.05. Android

Nos, azt hiszem joggal mondható el róla a címben is említett szlogen, ugyanis a Samsungjelenlegi nagyágyúja minden ízében a természetre hajaz. Legyen ez akár csengőhang, akár kinézet, effekt vagy bármi. Ám ez csak egy kis része az egésznek, egy olyasvalaminek, ami jelenleg a legfelső szegmens egyik vezető pozícióját tölti be telefonos-PDA-s berkekben. Hárman is nekiugrottunk hát, hogy elemezzük az új Galaxy-t, íme, az én verzióm.

A készülék egy egész pici, kék (gondolom a fehér változat fehér dobozban virít) dobozban érkezett hozzám a Samsung itthoni polcáról. Semmi feltűnés, semmi csicsa, csupán csak a felirat elől, specifikációk hátul. A tartalma már annál érdekesebb volt. Felnyitva ugyanis rögtön elénk tárul a Samsung Galaxy SIII a maga szép kék színében. Alatta foglalnak helyet a tartozékok, melyek csupán csak sajnos egy hálózati adapter, egy szinkronkábel (ezzel kell tölteni is, mint ahogyan mostanában divat), egy ügyesen munkálkodó headset valamint a leírások. Sajnos se tokot, se microSD kártyát nem kaptam a csomag mellé, fóliáról nem is beszélve.

alt

alt

Méreteit tekintve számomra egy óriásról beszélhetünk. Egészen pontosan egy 136,6 x 70,6 x 8,6 milliméteres készülékről van szó, amihez 133 grammos súly társul. Számomra ez már túl nagy, mert nem érem át a kijelzőt egy kézzel, de azért meg lehet szokni a dolgot. Hogy pontosabb képet kaphassatok arról, hogy ez mégis mekkora vasat jelent, készítettem pár összehasonlító képet egy sima Galaxy Tab 7″ és egy HTC Sensation társaságában.

alt

alt

alt

Lépjünk tovább a méretekről. Nézzük, hogy is néz ki valójában a telefon. Kezdjük a színével. A Samsung egy tweet üzenetében tett egy olyan felelőtlen bejegyzést, hogy feltaláltak egy új kéket. Hát, akár feltalálták azt, ami már volt, akár nem, mindenesetre nagyon jól eltalált színről beszélünk. Kicsit szálcsiszolt érzése van az embernek, ugyanis a kék alapot folyamatosan megtöri valami kicsit krómos, kicsit ezüstös, kicsit… nem is tudom milyen csíkozás. Hasonló, mint az autóknál a krómozott festés. Nekem nagyon bejöttsmiley

Szemből Természetesen az óriás 4,8 colos kijelző foglal helyet, melyet a méltán híres gorilla glass véd (már amikor véd, láttam én már karon varjút. Igaz Biker? wink )

A kijelző felett kapott helyet jobb oldalon a különféle érzékelők és az 1,3 megapixeles előlapi kamera, bal oldalt pedig egy kis led lámpácska, ami jelzi az elmulasztott értesítéseket stb. Középen természetesen a hangszórót, és a gyártó nevét találjuk.

alt

alt

Alul van a Galaxy termékcsaládból már jól ismert Home gomb, tőle balra a menü, jobbra a vissza gomb. Kvázi itt is elhagyták a szoftveres ICS gombokat, és helyette rendes gombok megtarthatták régi fényüket.

alt

Alul csupán a mikrofon és micro-USB nyílást találjuk, felül pedig a 3,5 mm-es jack csatlakozó helyét egy kis zajszűrő nyílás társaságában (szvsz).

alt

alt

Baloldalon a hangerő gombok, jobb oldalon pedig a Power gomb terpeszkedik. Sajnos exponáló gomb a kamerához most sincsen (visszaállhatnának a mérnök urak erre, hasznos kis dolog).

alt

alt

A készülék hátlapján felül található a vaku, valamint a 8 megapixeles kamera, tőlük jobbra pedig egy hangszóró. Közép felé letolva pedig ismét a gyártó emblémája fogad minket. Sajnos a műanyag itt is műanyag, így igen hamar összekarcolódott a zsebemben a hátlap, ahogyan a képet is látszik, pedig esküszöm, vigyáztam rá. Viszont van egy rendkívül jó tulajdonsága, amit még a PFC talin mutatott nekem a Samsungos kolléga. Méghozzá az, hogy a polikarbonát bírja a strapát. Kép alábbsmiley

alt

alt

A vas megfelel a legerősebb gépek feltételeinek.  Méretei impozánsak (nekem már túl nagy). Kijelzője egy 4,8 colos képátlójú, 720×1280-as felbontású, ami igencsak szép teljesítmény, valamint természeteses Super-Amoled HD némi pentile matrix-al. Egy biztos, baromi szép képe van.

Ehhez társul még egy igencsak bivalyerős chipset. Egészen pontosan egy Exynos 4 Quad nevű processzor családocska, amely négy, egyenként 1,4 GHz maximális órajelen futó processzormagot foglal magába. Az új előállítási technológiának köszönhetően (mely HKMG névre hallgat) 20%-al alacsonyabb fogyasztást ígérnek az elődökhöz képest.

Grafikai részen egy Mali-400 MP4 GPU  harcol, ám ez így egy továbbfejlesztett több magos verzió, nem az alacsonyabb értékű modellekben felbukkanó Mali-400.

Mindezekhez társul még 1 GB RAM, és választástól függően 16, 32 vagy 64 GB háttértár, mely microSD kártyával tovább bővíthető, így akár 96 gigára is fel tudjuk turbózni.

A készülék természetesen az Android legújabb rendszerét futtatja, az Ice Cream Sandwich-et. A dél-koreai gyártótól a már megszokottá vált Samsung Touchwiz felületet kapjuk mellé, ezzel le is cserélve a gyári launchert. Néhány változást ugyan eszközöltek az elődökhöz képest, de továbbra is egyszerű maradt a használata. Számomra viszont még mindig túlságosan hasonlít az Apple megoldására, de hát ízlések és pofonok. Viszont már a lezárási képernyőn (inglisül lockscreen) szembeköszön velünk a természettel egybekötött harmónia. Feloldani ugyanis úgy tudjuk a készüléket, ha a képernyőn valamerre húzzuk az ujjunkat. Ez eddig rendben is van. Csakhogy az effekt erre olyan, mintha egy víz felszínén húzná az ember az ujját, és keltené a hullámokat. Természetesen hang is kíséri. Akinek ezt mutattam, mindenkinek nagyon tetszett.

alt

Ezt követően egy 5 képernyőből álló felület fogad (bővíthető 7-re). Alul a már megszokott ikonokkal. Ha belépünk az alkalmazások listájába, akkor nagyjából a gyári, androidos megoldást kapjuk. Külön-külön fülön kaptak helyet az alkalmazások és a widgetek. Utóbbit itt lapozgatva választhatjuk és rakhatjuk ki a kezdőképernyőnkre.

alt

Kapunk néhány extra alkalmazást, köztük a híres neves S-Voice-t. Elnézést, de erről pont elfelejtettem képernyőmentést készíteni. Lényege olyasmi, mint az iPhone-on a Sirinek, csak sajnos jóval kevesebbet tud jelenleg még, valamint szintén nem támogatja a magyar nyelvet. Tudunk vele üzenetet diktálni, informálódni az időjárásról, hívást és alkalmazásokat indítani, valamint mindent megkeres nekünk a neten, böngészőbe átirányítva. Vagy az én angolom szörnyű (ami amúgy abszolút elfogadható indok), vagy nem túl tökéletes a hangolása, ugyanis nagyon sokszor nem értette meg, mit is szeretnék. De biztosan fog még javulni.

alt alt

Jól sikerült viszont nagyon a naptár. Szép designt kapott, és minden kötelező nézetet szépen tud kezelni.

alt

Galaxy Note óta mindent S-valaminek hívnak, így itt is van egy S-Pen nevű alkalmazás. Itt tudunk rajzolni, írni kézzel. Egész jól használható, jól és gyorsan érzékeli azt, amit szeretnék vele tenni. Ezen felül kapunk még természetesen Gmail és exchange email klienst (ékezettel ha baj van utóbbinál), fájlkezelőt, DLNA-ért felelős AllShare Play-t, ahol akár prezentációkat is lehet futtatni egy időben több (nem tudni maximum mennyi készülék, ugyanis a teszt idején 10 készüléken ment egyszerre, habár a Google ezt korábban csak 5-re korlátozta be)készülékkel karöltve (videó a talis cikkben róla itt), és még néhány egyéb alkalmazás.

alt alt

Multimédia részről próbálták magukat odatenni a Samsungnál. Rögtön kapott is egy 8 megapixeles kamerát hátulra, előre meg egy 1,3 megapixeleset. A hátlapi kamera egész jó képeket tud lőni, ám sokszor, ha valahol erős fény van, akkor hajlamos elhomályosítani az egész képet. Kevés fénynél megjelennek a képzajok, de összességében nem olyan rossz ez. Rengeteg beállítással bíbelődhetünk, ha nem akarjuk rábízni az automatára magunkat (ami egyébként egész ügyesen teszi a dolgát). Kapunk rengeteg módot, pl HDR, panoráma, tájkép, makró, mosoly, rajzfilm stb, melyekkel mind próbáltam képeket lőni. Néha azért becsúszott a gép hibájából egy-egy rosszabb kép, de a minősége szerintem még mindig a legjobbak közé sorolja mobilfotózás terén.

alt alt alt alt

alt alt alt alt

alt alt alt alt

alt alt altalt

Videózni is tudunk vele, méghozzá full HD-ben, ám itt sok valamiért a beszűrődő zaj néha, ami zavaró tud lenni. Viszont hab a tortán, hogy a képnézegetőben tudjuk szerkeszteni is a videónkat valamelyest (videó itt).

Lejátszás terén semmi nem okoz gondot. Minden, amit próbáltam, gond nélkül szaladt rajta, legyen az sima divX, vagy Full HD film felirattal. Ami itt még plusz pont, hogy ha hirtelen valamit intézni kell a telefonon (legyen mondjuk egy email), akkor nem kell leállítanunk a filmet és háttérbe parancsolni, hanem le tudjuk rakni kis ablakra a videót, és közben tudunk dolgozni a készüléken. Amolyan picture in picture mód. Nagyon ötletes.

alt

alt

Galériája is átesett némi átalakításon. Első körben mappákba rendezve jeleníti meg a képeket, majd azt megnyitva rakja ki annak tartalmát. Ha esetleg a képek végére érnénk, bedönti őket, ezzel jelezvén, hogy nincs több fotó.

alt alt

alt

Zenélés téren semmi kívánni valót nem hagy maga után. Gyári fülessel is igen jól szól az S3, valamint a lejátszó is hozza azt, amit hoznia kell. Megjelenít ID3 tag-et, van fektetett és álló mód, borítókép, többféle módon listázhatjuk ki a számainkat, valamint vannak előre beállított effektek (pop, hiphop, koncert …). És még FM rádió is vansmiley

alt alt

alt

A kapcsolatok rész kicsit kockára sikeredett. Nekem ezzel a dizájnnal volt korábban is főleg bajom Samsung téren. Sajnos most se hagyták el. Az elrendezés maradta a jól megszokott billentyűzet/naplók/kedvencek/névjegyek, valamint telefon/csoportok/névjegyek/kedvencek, attól függően, hogy melyik gombra nyomunk rá (tárcsázó vagy kapcsolatok).

alt alt

Amiben nagyot alkotott a gyártó, amiben kiemelkedik a többi csúcskészülék közül, az a mozgás, érintés és ehhez csatlakozó dolgok. Szinte mindenre találtak valami kényelmi funkciót, ami megkönnyíti a használatát a készüléknek. Olyat, ami idáig senkinek sem hiányzott, de ez után szívesen használja. Ilyen például az, hogy az előlapi kamera figyeli a tekintetünket, és ha azt érzékeli, hogy a képernyőt nézzük, nem kapcsolja le a kijelzőt akkor sem, ha azt 15 mp-re állítottuk. Ha ágyban nyomogatjuk, és lefekszünk és döntjük magunkkal a telefont, nem forgatja el, mert érzékeli a fejünk állását (habár ezt nem sikerült nekem letesztelni). Ilyen még az is, hogy ha valami hosszabb emailt, weboldalt vagy bármit olvasunk, és vissza akarunk jutni a dolog tetejére, nem kell órákig görgetni, csak kétszer megkocogtatjuk az S3 tetejét, és az rögtön felugrik az elejére. Képernyőmentést a tenyerünk jobbról ballra, vagy fordított irányba való elhúzásával csinálhatunk, és még rengeteg extra dolog van, ami most nem jut eszembe. Hozzászólásokban bátran ki lehet egészíteni ezeket.

Készítettem néhány benchmark tesztet is, melyek jól demonstrálják, mennyire erős gépet kapunk a nagyobbik dél-koreai gyártótól.

alt alt

Röviden összegezve, Jó készülék ez, ismét a fél világnál ilyet fogunk látni a kezekben, a szakácsok a romkonyhákban millió, jobbnál jobb romot fognak rá készíteni, és a Samsung újra vezérhajót avatott a mobiltengeren. Csak az ára lehetne alacsonyabb, ezért alább a dilemma…

alt

alt

alt

alt

alt

alt

Vélemény, hozzászólás?
*