Megérkezett a Samsung non plus Ultrája szerkesztőségünkben, és mi le is teszteltük a vállalat legújabb készülékét. Belenéztünk belsejébe röntgennel, felületeit mikroszkóppal pásztáztuk át, és az S Pent sem hagytuk, hogy elrejtse titkait.
A Samsung Note sorozata sikeres utat járt be minden tekintetben, képviselte a gyártó csúcs telefonról alkotott véleményét, mindig belerakták az éppen aktuális fejlesztések legújabbjait. Legmeghatározóbb eleme az S Pen, amelyet eddig egyetlen gyártónak sem sikerült telefonjába integrálnia. A Note sorozat végét az újonnan megjelent hajlítható kijelzők hozták el, amelyek augusztus környékén jelennek meg, pont akkor, amikor a Note, ezzel oka fogyottá vált a régi csúcs telefon bemutatása. A Note ikonikus darabja volt a gyártónak, ezért nem akart megválni tőle, kiváló megoldást választott megmentésére. A Note metamorfózison ment át, vagyis átalakult és Ultra lett belőle, ami inkább azt jelenti, hogy az Ultra vette fel a Note jegyeit, a beépített S Pent és a szögletes formákat.
Külcsín:
A Note…bocsánat, az Ultra óriási telefon lett, nem túlzottan zsebbarát, alig lehet belegyömöszölni. Na, de ez eddig is így volt, ezzel nem okozott nagy meglepetést a gyártó. Kézbe fogni viszont kényelmes, a matt üveg és a lekerekített szélek miatt.
A következő ábra szépen mutatja, milyen nagy is lett az S22 Ultra. A telefon szélessége éppen azon a határon van, ahol még kényelmesen átfogható.
Az S22 Ultra kijelzőjét lehajlították az oldalára, de nem túl extrém módon. Alulról a hátsó üveget nem hajlították fel, így oldalára kellemes fogású fémes ívet hoztak létre, ami nem vágja a kezünket.
Előző tesztemben már utaltam rá, hogy a lehajtott kijelző általában keskeny oldalsó kávát is feltételez. Nézzük meg, hogy ennél a telefonnál is így van-e?
Valóban elég keskeny lett a káva, de nem extrém módon. A következő táblázatból megtudhatjuk, mennyire is vékony a többi telefonéhoz képest.
Ezzel a kicsivel több, mint kétmilliméteres értékkel már nem került be az élbolyba, utoljára a Note 10+ tudott legközelebb kerülni a csúcshoz. Az alsó és felső káváit is megmértem és összehasonlítottam a Huawei P50 Pro telefonéval.
Kiegyenlített eredményeket kapunk, az S22 Ultra felső kávája vékonyabb, az alsó pedig vastagabb a P50 Pro-hoz képest. A fenti kávaértékeket figyelembe véve elkészítettem a telefonok kijelző-előlap arányát ábrázoló táblázatomat.
A telefon bekerült a 90-es klubba, vagyis kijelzője több mint 90 százalékát tölti ki az előlapnak, ám nem sikerült a csúcsra jutnia, mivel azt a Huawei telefonjai foglalták el. Most pedig nézzük körbe a telefon külsejét, mit is találunk rajta. Bal oldala üres, csak néhány antenna szigetelőcsík töri meg az egységes képet.
Jobb oldalra építették a bekapcsoló és a hangerőgombokat.
Az S22 Ultra bekapcsoló gombja éppen megfelelő távolságra került a végétől, ami így kényelmes használatot biztosít. A következő táblázatban számszerűsítettem is e távolságot.
A fenti táblázat mutatja, hogy ebben az évben sikerült a Samsungos mérnököknek eltalálni az ideális gombmtávolságot, annak idején az S10-es sorozat gombjai már olyan magasra kerültek, hogy kényelmetlen volt a napi használatuk, alig lehetett elérni őket. A telefon teteje hasonlóan bal oldalához, nem sok látnivalót hordoz, összesen egy mikrofonnyílás árválkodik rajta.
Az S22 Ultra aljára került az S Pen, a hangszórónyílás, az USB-C aljzat és a SIM tálca is.
A SIM tálca nem kezeli a memória kártyákat, mindössze két SIM kártyát képes befogadni.
Az Ultrák történetében először, készülékházába rejtették el az S Pent, és nem külön tartozékként vásárolható meg, a csomag része lett.
Az S Pen-t nyomógombjának kipattintásával tudjuk előhúzni a készülékházból.
A toll sebessége javult, nyomásérzékenysége és működési elve maradt a régi jól bevált Wacom megoldás. Az S Pen megkapta a 6 tengelyes mozgásérzékelőket, amelyekkel gesztusvezérléssel irányíthatjuk a szoftvereket. A tollat a telefon belsejébe helyezett vezetéknélküli töltő tekercs látja el energiával. A röntgennel készített képen jól látható ez a tekercs.
Az energia egy aprócska litiumion akkumulátorba áramlik, amely kiváló minőségű alkatrész. A Note 9 S Penjébe még szuper kondenzátort építettek, viszont annak kapacitása nem volt elég a 6 tengelyes mozgásérzékelő ellátására.
A mostani lítiumion akkumulátort kibír legalább 25 ezer töltést és akár -30 fokon is kiválóan működik. A mini akkumulátor nagy mennyiségű energiát tud eltárolni a toll számára, a 2,4 Voltos akkumulátor, 6 perc töltéssel akár 10 órán át használható marad. Elővettem néhány régi Note S Pent (Note1, 2, 3, 4, 7) és fotót készítettem róluk az S22 Ultra tollával együtt.
A telefon hátlapjára kerültek a kamerák, amelyek a tavalyi ultrához képes nagyot változtak. Az elődnek még egyedi módon lehajlították kamerájának kiemelkedését a telefon oldalára, idén viszont teljesen különálló kis kamera szigetekből áll össze a rendszer.
A kamerák magasságát megmértem a hátlaptól számítva, és táblázatba foglaltam néhány másik telefonéval.
A tavalyi S21 Ultrához képest sikerült a magasságát csökkenteni, az S20 Ultrához képest pedig jelentős lett a méretcsökkenés. A kamerák elrendezése nem változott, hasonló lett az elődök megoldásához. Ennek ellenére látható, hogy a zoom kamerán jócskán fejlesztettek, ez már 10x optikai nagyítást képes megvalósítani. A következő röntgenképen összehasonlítható a két kamera rendszer.
Készítettem egy összehasonlító képet a Huawei P50 Pro kamera rendszerével is, hogy annak belső felépítését is megismerhessétek.
Az előlapot is nézzük át, mit is találunk rajta.
Felül ott a szelfi nyílás, ami viszonylag kis területet foglal el az előlapból.
Röntgennel átvilágítottam a szelfi kamerát, így jobban megismerhetjük ezt az aprócska hardveres elemet.
Manapság már szinte minden gyártó lekerekíti kijelzőinek sarkát, az S22 Ultránál szerencsére minimálisra csökkentették a rádiuszt, ami így sokkal természetesebb megjelenítést ad.
Az S22 Ulta készülékháza IP68 minősítést kapott, ami fél órát garantál másfél méter mély vízben beázás nélkül. A következő néhány képen az S22 Ultrát a Huawei P50 Pro mellé tettem, így együtt látható a két gyártó zászlóshajója.
Kijelző:
Az S22 Ultra kijelzője 6,8 hüvelykes 1440×3088 felbontású, 120 Hz-es Dynamic AMOLED 2X panel. Fényereje 1750 nit, ami kifejezetten erősnek számít a piacon lévő megoldások között. Minősége a felső kategória csúcsa, hibát nem találni benne. A következő ábrán mellét tettem néhány telefon kijelzőjéről készített mikroszkópos képet.
A Samsungok és a Huawei P50 Pro is a gyémánt alpixel elrendezést választották, mint az egyik legjobb megoldást a felső kategóriás megjelenítők között.
A Samsung Galaxy S22 Ultra támogatja a szemkímélő üzemmódot, adaptív vagy akár egyéni módon is testre szabható. Képernyőmódokból kettő áll rendelkezésünkre, az egyik az élénk, a másik a természetes, de a speciális beállításokban ízlésünk szerint egy csúszkával állíthatjuk az RGB csatornák bármelyikét. A kijelző frekvenciát az adaptív vagy normál beállítással tudjuk változtatni, az egyikkel 120 Hz-en üzemel és a tartalomtól függően változtatja a frekvenciáját, míg a másikkal a normál a 60 Hz-et állíthatjuk be.
A képernyőfelbontást is állíthatjuk három féle módon, ha szeretnénk takarékoskodni az energiával.
Összegzés:
Kiváló Note lett ez az Ultra, minden paramétere magában hordozza a Note sorozattól megszokott pozitív jellemzőket. Prémium minőségű készülékház, Gorilla Glass Victus üveggel és erős alumínium kerettel. Kissé szögletes formái, és a kijelző kerekítés nélküli sarkai is ritkák manapság, egyedi Note-os megjelenést kölcsönöz a telefonnak. Kijelzőjének minősége, fényereje nem nagyon talál kihívóra, ebben a Samsung jár az élen. Az S Pen pedig hab a tortán, precízen leprogramozott funkciókkal látták el, hardveresen is javítottak rajta, a gyorsított válaszidővel és végre bele is tették a készülékházba, így mindig kéznél van. Gyenge pontja a töltési sebesség, nem nagyon tudom dicsérni, mivel a konkurens cégek jócskán maguk mögé utasítják a Samsung 45 Wattos eredményét. A Samsung Galaxy S22 Ultra sokoldalú telefon, szintem minden téren a legjobbat hozza, igazi zászlóshajó, ami a Note rajongók kedvencévé válhat.
Legutóbbi hozzászólások