Samsung Galaxy Buds2 teszt – pasztellbe burkolva

Szerző:

Megérkezett hozzánk tesztelésre a Samsung Galaxy Buds2 vezeték nélküli fülhallgató, amelyet elődjéhez hasonlóan az AKG mérnökei terveztek.  A fülest megnéztem belülről röntgen segítségével, apró részleteket figyeltem meg rajta mikroszkóppal és természetesen a hangzását is teszteltem.

 

 

 

 

A Samsung sokáig váratta a Buds sorozat rajongóit, 2019-ben készült el az első változat, következő évben egy kicsit javítottak rajta elkészült a Buds+, és csak ezután jöhetett a  Buds2.

Igaz, hogy tavaly letettek az asztalra egy Buds Pro változatot, amelyet a felső árszegmensbe készítettek, ezért jóval drágább volt, mint az alap Buds széria.

 

Külcsín:

A fülhallgató mellé kapunk egy USB-A USB-C töltőkábelt, három méretben gumidugókat és minimális dokumentációt. A Samsung a töltőtokokat egységesen fehérre színezte, csak a fedőlap belseje és maga a fülhallgató lett a választott színre elkészítve. Négyféle színből választhatunk, van zöld, lila, fekete és fehér.

A töltőtok formája eltér az előd hosszúkás kialakításától, most inkább a széle-hossza egy dizájnt választották.

Az új tok kompaktabb elődjénél, 27,8x50x50,2 milliméteres és 41,2 grammos felépítésével, ennek ellenére 1,6 grammal nehezebb lett.  A töltőtok felülete fényes, ami kissé csúszóssá teszi. Kinyitva láthatóvá válik a fülhallgató és a doboz belső színezése. Szerkesztőségünkbe a zöld változat jutott el, amely nem erős harsogó színű, inkább pasztelles árnyalatot kapott.

A következő képen kinyitva mellé tettem az előző modell a Buds töltőtokját. Látható, hogy már annak a belső felületének színe is eltér külsejétől.

A töltőtokot átvilágítottam röntgennel is, így belsejébe is bekukkanthatunk, amelyben szépen látszik a vezeték nélküli töltőtekercs.

A tokba egy 472 mAh kapacitású akkumulátor került, amellyel nagyjából háromszor tudjuk feltölteni a fülhallgatókat. A fülhallgatók kinézete kevésbé lett feltűnő, mint elődjéé, inkább a minimál dizájnra törekedtek. Nincsenek rajta a Buds gumi szárnyai, amelyek a stabil fülben tartásról gondoskodtak és szerencsére a gyöngyházfényes betétet is elhagyták. Igaz, így az újonc kissé jellegtelen lett, semmi sem különbözteti meg vetélytársaitól.

A fülhallgató súlya 5 gramm, ami átlagos érték, az előd egy picivel nehezebb volt 5,55 grammjával, de pl. a Buds Pro 6,1 grammos, ami már érezhető különbség fülünkben. A fülesek 20,9x17x21,1 milliméteres kiterjedésűek, amelybe a gyártónak sikerült beletenni egy 61mAh-ás akkumulátort, ez zajszűréssel kb.  4, anélkül pedig majdnem 8 órás üzemidőt biztosít. A fülhallgató néhány apró részletéről mikroszkópos képet is készítettem. A főhangszórót meglepetésemre nem fém rács borította, mint az megszokott, inkább műanyag hálót borítottak rá, és természetesen alá tettek egy fém korongot apró lyukakkal.

A fülhallgatók formája elősegíti a füljáratban való rögzülést, a hétköznapi tevékenységek és sportolás közben is stabilan a helyén maradt. A fülhallgató is röntgen alá került, így anélkül belenézhetünk, hogy azt  szétszerelnénk.

A Buds2 Bluetooth 5.2-es verziójú csipet kapott, ami garantálja az alacsony fogyasztást és a változatos Bluetooth profilokat (A2DP,AVRCP,HFP). Az aktív zajcsökkentés (ANC) sem maradt ki, amelyet 6 mikrofon beépítésével vezérelnek. A zajszűrést szépen behangolták, az olcsóbb füleseket túlteljesíti, viszont a Samsung Buds Pro erősebb ezen a téren, ami érthető is, hiszen az árkülönbözetnek tükröznie kell a hozzáadott értéket is. A fülhallgatóról bemutató videót is készítettem, van benne kicsomagolás, röntgenképek, illetve összehasonlítás más fülhallgatókkal.

 

Szoftver:

A Samsung a Galaxy Wearable alkalmazással vezérli a fülhallgatót, valamint információkat nyújt a tok és fülesek töltöttségéről, a zajszűrés módozatait és még néhány egyéb funkciót  is innen állíthatunk be.

Egy kissé lebutított hangszínszabályozót is kapunk, ami jó lenne, ha frekvenciákra is lebontaná a hangspektrumot, így szabadon variálhatnánk a fülhallgató hangképét.

A fülhallgató néhány funkcióját akár widget formában is kitehetjük a képernyőnkre. Láthatjuk rajta a fülesek töltöttségét, de az érintésvezérlést is kikapcsolhatjuk, a véletlen érintések elkerülésének érdekében.

 

Hangminőség:

A fülhallgató hangminősége hozza a kategóriájában elvárhatót, mélyei nem túlzottan erősek, így nem tolul előtérbe, ami javítja az összhangzást, magasai kellemesek, a középtartomány pedig elfogadható minőségben jelenik meg. Dinamikatartománya rendben van, ebben a kategóriában teljesen hozza az elvárhatót, ha valaki ennél többet akar, akkor mélyebben kell a zsebébe kell nyúlnia.

 

Összegzés:

A Samsung Galaxy Buds2 messze jobb hangminőséggel érkezett, mint elődje, árkategóriájában is szépen teljesít. Külcsínre talán egy kissé jellegtelen és színei sem teszik túl feltűnővé, bár sokan pont ennek örülnek. A fülhallgatók súlya pont megfelelő, szinte észre sem lehet venni, hogy a helyükön vannak, kényelmesen illeszkednek a fülbe, stabilan tartják bent magukat még sportolás közben is. A fülhallgatók zajszűrése hozza a kötelezőt.  A töltőtok kompaktabb lett, így zsebben könnyebben hordozható, akkumulátora is nagyobb lett, háromszor is fel tudjuk tölteni vele a füleseket. A vezeték nélküli töltés funkció sem maradt ki belőle. Talán a fényes kialakítás, ami hátrányt jelenthet, mivel elég csúszós a felülete.  Ha nem szeretnénk 100 ezer forintot kiadni egy fülhallgatóért, de a 30 ezres kategóriában hiányolunk egyes szolgáltatásokat vagy hangképükkel vagyunk elégedetlenek, akkor ajánlatos kipróbálnunk a Samsung Galaxy Buds2-t és valószínűleg nem fogunk csalódni.

 

Vélemény, hozzászólás?