PDA Fan Club 4. születésnapi találkozó

Szerző:

A kis csapat ismét összegyűlt, hogy jó hangulatban, egy finom vacsora mellett eltöltsön egy estét olyan társaságban, ahol mindenki legalább egy kicsit érdeklődik az okostelefonok és a PDA-k világa iránt. Már-már hagyomány, hogy mindig “szűz” kéz írja az épp aktuális találkozós beszámolót. Hát, én inkább visszatérő lennék, egyszer már volt részem ebben a megtiszteltetésben, és örömmel vettem a felkérést a második felvonás megírására is. 

Jelen esetben nem csak egy szimpla összeröffenésről volt szó, hanem ünnepeltünk is: méghozzá a PDA Fan Club fórum negyedik születésnapját. Én körülbelül két éve kimaradtam ezekből a bulikból,de most úgy  döntöttem, mindenképpen ott leszek. Mostanában mindig pénteken rendezik a találkozókat, mert a családos fórumtagoknak praktikusabb ez a nap. Így volt ez most is, február 15-én délután 4 óra volt a kezdés tervezett időpontja. Sajnos aki vidékről és munkából megy, annak már neccesebb odaérni, de úgy voltam vele, hogy ha törik, ha szakad, akkor is leteszem a munkát időben és porolok fel Pestre.

Előbb kezdtem a melóban, hogy garantáltan végezzek, szerencsém volt és pörögtem, a tervezett délután kétórási indulást sikerült abszolválnom.A helyszín többeknek már-már megszokott módon a jól bevált, korrekt kiszolgálásáról már ismert, Bartók Béla úton található Il Treno étterem volt. Számomra ez még újdonság volt, ide még sosem volt szerencsém eljutni, tehát új kihívást jelentett odatalálni. A Népligetig még oké volt (Kecskemétről), aztán eltömegközlekedtem a Móricz körtérig (ami még mindig pont úgy néz ki, mint kb. 8 éve a körbekerített építési területtel). Megkerestem a 7-es busz irányban megfelelő megállóját, és felszálltam. Jó időt futottam, mert a Tétényi út megállót kb. fél 5 előtt kicsivel értem el, pedig azt hittem, tovább fog tartani az utazás. Amikor azonban leszálltam, körülnéztem, és semmit nem láttam, ami támpontként szolgált. “És most?” – kérdeztem magamtól, de nem arról vagyok híres, hogy megijedek ilyen helyzetekben. Bevillant, hogy a  buszon a Mapsen néztem meg, hogy hol található az étterem, és ő be is jelölte nekem. Elővettem hát a Nexusomat, és ránéztem, merre kell vajon menni. Aztán szépen a GPS segítségével odasétáltam a helyszínre. Gyalogosan is hasznos tud lenni. Persze régen ilyenkor útbaigazítást kértünk más gyalogos “userektől”, de manapság már menők vagyunk és inkább telefonnal navigálunk. Hát, ez van.

Végre feltűnt előttem az étterem épülete, és beléptem. Már egészen sokan megérkeztek, több kis csoportba tömörülve folytattak lelkes beszélgetést a tagok. Sok ismerős arc fogadott, de persze voltak számomra újak is. Én szerintem a legtöbb embernek ismeretlen voltam, ráadásul a sok eszemmel otthon felejtettem a névtáblácskámat, ám ezt később orvosoltam kissé sufnituning módon (ráírtam kézzel a nevem egy kártyára). 

 

 

A számomra ismerős PFC-tagok (Frici, Patience, Moco, Ibolya512) asztalához kéredzkedtem oda. Idővel sokan befutottak még, és újabb készülékek jártak kézről kézre az asztaloknál. Volt sok SGS3, SGS2, Note2, HTC One X, Iphone 4, Iphone 5, tabletek stb. Érdekes színfolt volt az az iPhone 5 replika, amelyről első blikkre (de még másodikra sem) lehetett megmondani, hogy csak hamisítvány. A másik számomra érdekes kütyüt Alexno1 hozta magával, ez egy Overmax 10 colos tablet, amely klassz hardverrel, IPS kijelzővel hódít, nagyon kedvező áron. Nem kizárt, hogy fogunk még róla olvasni itt a portálon a későbbiekben. Az LG Nexus 4 frontot Rizsi fórumtárs és jómagam képviseltük.

GUxuMrMfG2xHDXbtI_geYMTx3Bxsw2dD0lgTVdEO3Kg

Ez a készülék nem az az agyon hype-olt telefon, nem hívja fel magára a figyelmet, csak lassan realizálódott pár emberben, hogy mit is nyomkodunk nagy bőszen egymás mellett. Igazi klubot alakítottunk, flasheltük a romokat ezerrel, rámtört a rögtönzött tesztelhetnék, és mindenféle PDA-kat kértem kölcsön, hogy összehasonlítsuk az agyonszidott Nexus 4 kijelzőjét velük. Kiderült, mégsem olyan rossz az, főleg az újrakalibrált színekkel.  

 Androidos “tévé”

A “kamu” iPhone 5 

Az a jó ebben a nagy csapatban, hogy bárki bizalommal odaadja bárkinek a féltett telefonját, akár úgy is, hogy nem figyel rá, mert tudjuk, hogy mindenki hasonlóan vigyáz a PDA-kra. Rizsi Nexusa volt, hogy fél órára is eltűnt, kézről kézre járt. Az enyém annyira nem volt népszerű, mert a rajta lévő fólia kicsit ront a felhasználói élményen. Mindeközben tetszőleges időben lehetett enni, inni amikor jól esett, nem volt konkrét időponthoz kötve a vacsora. 

 

Az este egyik fénypontja a Huawei-bemutató volt, amelyet ezúton is köszönünk nekik! Nem jöttek üres kézzel, egy érdekes és jól megszerkesztett prezentációt, valamint ami még érdekesebb, tapizni való készülékeket is hoztak magukkal. Kedves “kocka” kollégáink bekiabálós módszerrel, tréfásan jegyezték meg, hogy a körbeadott készülékek jó eséllyel már rootolva lesznek, mire visszaérnek a gazdájukhoz. Az előadó fiatalember jól vette az akadályokat, magabiztosan lekezelte az igencsak aktív hallgatóságot.

gJQYVlDQgQlJZaT2ZR1Xq3hp44-ohaoA0u1joCHeoY0

dx7WGOHhao-YS0lA84jTJ-qNzBD-fDKIzUhvwLwfSc8

Szkita fórumtársunkak köszönhetően azok is követhették az eseményeket élő közvetítés formájában, akik nem tudtak eljönni a találkozóra

Ez után megint szabadfoglalkozás volt, majd elérkezett a várva-várt tombola ideje. Szokás szerint Alexno1 vezényletével zajlott a sorsolás, ismét sokféle ajándék talált gazdára. A Huawei, a Conflex Kft, a Waze, valamint néhány kedves tagunk (nevesítve:  Walton, sonyz7, Ibolya512, nagydarab) biztosította a nyereményeket, ezúton is köszönjük nekik!

 

A főnyeremény – sokan pályáztak rá, de csak egy valaki vihette haza

Miután a tárgyak gazdára találtak, következhetett az igazi meglepetés: ha már születésnap, akkor torta! Hatalmas, ötven szeletes, PFC-logóval díszített süteményt készíttetett a fórum illetve portál vezetősége, amelyet a gyertya elfújása után én vághattam fel. Nagyon finom volt, mindenkinek jutott belőle. 

“Ki kér egy kis tortát?”

A további kötetlen beszélgetés egészen este 11 óráig tartott, az utolsó vendégek akkortájt köszöntek el. 

Ismét jól éreztük magunkat, körülbelül negyven fő vett részt az eseményen, reméljük, az érdeklődés a következő találkozók során is hasonlóan nagy marad! Köszönet a szervezőknek!

Boldog szülinapot, PFC!

 

Fotók: DjMorphy, Sancho, frici

4 hozzászólás a cikkhez

  1. […] de most a CES után az MWC-n is bemutatta az M310 típusjelű példányát a nagyközönségnek. A portálunk 4. születésnapi partiján a Huawei képviselője már beharangozta a készülő modellt, így maga a megjelenés már […]

Vélemény, hozzászólás?