Overmax Steelcore10+II – Egy hónap vele

Szerző:

DSCN5415Ahogy azt már korábban említettem, a Conflex Kft. rám bízta a jelenlegi csúcskészülékét a Steelcore10+II -t, több mint egy hónapra. Ez bőven elég volt arra, hogy a lehető legtöbb szituációban kipróbáljam.

Kezdeném azonnal a pontos specifikációval és csak azután térek ki arra, mi az, amit ezek a gyakorlatban nyújtanak:

 

 

 

Processzok: 4x1GHz, (AllWinner ARM Cortex A7 QuadCore A31)
Grafikus meglejítő: PowerVR SGX544MP2
Memória: 2GB DDR3
Belső tároló: 16GB (bővíthető microsd-vel)
Kijelző: 10,1″, 1280×800 – IPS
Akkumulátor: 6000mAh
Csatlakozás: WiFi, Bluetooth, Jack, HDMI, MicroSD
Gyári tartozék: Műbőr tok, Töltő, Microusb kábel, papírok

SAMSUNG CSC SAMSUNG CSC  SAMSUNG CSC

Ha mindezt figyelembe vesszük és mellé számoljuk, hogy 50 – 60 ezer forintos kiskereskedelmi áron hozzájutunk, könnyen megeshet, hogy az állunkra lépünk. Ahogy a kezembe került, azonnal arra gondoltam, hogy ez egy felső középkategóriás gépezet, valahol a 90-110 ezres szekcióban. Ennek az első feltűnő oka pedig a profi és rendkívül igényes csomagolás a doboztól, a belső apróbb csomagolásokon át, a védő fóliákig. Már eleve kibontani is egy élmény volt és ezt csak fokozta az, hogy a közel 2 hetes használat után sem láttam karcot a gyári védőfólián. (Ez sem jellemző az olcsóbb szériákban, sőt…)

Kézbe véve magát a masinát azonnal jön az újabb pofon. A súlyán nem érezni, de fogásra már annál inkább, hogy ez bizony anyagból készült. Ezzel nem csak a szokásos “minőségi műanyag”-ra gondolok (ami egyébként megvan benne), hanem az alumínium hátlapra.SAMSUNG CSC

A megjelenése annyira elegáns, amennyire csak lehet. Ugyan elméletileg ez egy üzleti széria, ettől függetlenül a hétköznapokban ugyanúgy kellemes teljesítményt nyújt. A rajta lévő gombok elhelyezése kényelmes és a nyomáspontjuk pont el lett találva. A táskában nem kapcsol be magától, de nem is törik le az ujjunk, mire felkeltjük a tabletet.

SAMSUNG CSC

A rajta lévő, látszólag érintetlen 4.1 Android rendszer úgy fut, mint forró kés a vajon. Azonnal betölt mindent és csak ritkán fordul elő akadás. Pozitívum még, hogy alapértelmezetten megtalálható rajta az alábbi három program teljes, és reklám mentes változata:
EasyCall: Az ország legnagyobb internetes telefonja. Telefonálj mobilról tabletre és vice versa. Ingyenes az első 60 perc, és a hangposta.
7 digital: Hozzáférést biztosít, több mint 24 millió kiváló minőségű zenéhez, amik meg is vásárolhatóak.
Kingsoft Office: Office csomag, amivel teljes körűen olvashatunk, módosíthatunk, és hozhatunk létre Pl. docx, xlsx, pptx fálokat, továbbá lementhetjük ezeket akár pdf formátumban is.

Túlzottam nem éreztem szükségét, mivel a tablet patent módon működik, azért természetesen futtattam benchmark tesztet is. Átlagot nézve, Quadrantban 2917, Antutuban pedig 12550 pontot produkál, ami a használat közben tapasztalt teljesítményéhez képest szerintem alacsony érték.
Természetesen nem hagytam ki a játékszezont sem. Asphalt 7, Iron Man, Nova3 probléma nélkül hasított. Ha vadak módjára, ész nélkül teletelepítettem mindennel, ami csak az utamba került, az egy csöppet megdolgoztatta, de működés szempontjából csak annyit eredményez, hogy a játékok tovább töltenek. A játékmenet zenehallgatás közben sem szaggat. Ezt pedig a törésálló biztonsági üveg-érintővel ellátott IPS kijelző csak még tökéletesebbé teszi.

SAMSUNG CSC

Néhány napot fiatalabb korosztály kezében töltött, akik egyszerre akarnak telepíteni minden ingyenes, és reklámmal feltűzdelt játékot, miközben facebook-oznak. Komolyabb problémát ez sem jelentett a tabletnek, de tény, hogy  körülbelül a 40 darab telepített alkalmazásból 30 megállás nélkül tolta az értesítéseket, mik szerint: kész a ház, éhes a kisállatod, megrohadt a tök, kiszöktek a dínók (és megették a kisállatot, illetve a ház lakóit, valamint széttaposták a tököt…). Így már azért csöppet érezni lehetett, hogy nem teljesen felhőtlen a rendszer lelke, de így sem akadt annyira, hogy az zavaró legyen. Ezt pedig drágább tabletek sem mindig mondhatják el magukról. Itt még megjegyezném, hogy több, hasonló módon belakott, de ennél jóval drágább tabletekkel mértem össze, és hiába a benchmarkos pontszámok, az Overmax gépezete bizony gyakorlatban lenyomta mindet.

SAMSUNG CSC DSCN5413

A „vasmag” elég sok szerepet kapott amíg nálam volt: kötöttem be médiacenternek otthon és házibuliban (a reactable kevés gépen megy úgy mint ezen), néztünk filmet a parkban, játszottunk a háztetőn, navigáltunk, sörpongoztunk a kocsmában (természetesen a vesztesnek valódi sört is kellett innia), kötöttem össze projektorral és vetítettem előadást.

DSCN5408

Erős használat mellett egy töltéssel körülbelül 6-7 óráig bírja, ami nagyon jó. Ha csak szakácskönyvként, busz menetrendként üzemelt pár napig, akkor 3 napig nem igényelt töltést.

Egyetlen negatívumot tudok megemlíteni: ez pedig nem más, mint a külső sztereó hangszórója, ami nagyobb környezeti zajban (pl. forgalom) már alig hallható. Pozitívum viszont, hogy külön vásárolható hozzá, a gyárihoz hasonló tok, ami annyival tud többet, hogy betölti a billentyűzet illetve az érintős “tapipad” szerepét is.

SAMSUNG CSC SAMSUNG CSC SAMSUNG CSC SAMSUNG CSC SAMSUNG CSC SAMSUNG CSC

Minden szempontot figyelembe véve én imádom ezt a tabletet, nehéz is megválnom tőle, főleg, hogy már a napjaim fix részét képezi. Aki ebben a kategóriában szeretne vásárolni, annak jelenleg ennél jobb ajánlatot nem tudok mondani. És ez nem vicc: ennyiért, ilyen teljesítményű, és ennyire profin összerakott gépet SEHOL nem kapni. Ugyan már említettem a teszt előzetesben, de ilyen információt nem lehet elégszer ismételni:

A gyártó kapásból 3 év hivatalos gyártói garanciát vállal, a szerviz pedig garantálja, hogy bármilyen garanciális problémát maximum 7 munkanapon belül javít.

 

Táblagépet nagyon szépen köszönöm a Conflex Kft-nek, és sok sikert kívánok az árusításhoz (bár nincs rá szükség. Ha valaki a kezébe veszi ezt a masinát, annak kelleni fog).

Vélemény, hozzászólás?