Menu
Categories
Mozart 7-szer tapsolná vissza? – HTC 7 Mozart teszt
2011.03.27. Tesztek

kiskepElkészültem a HTC 7 Mozart tesztjével. Ahogy megígértem, alaposan a körmére néztem. Körbemértem, megforgattam, mikroszkóppal itt-ott ránagyítottam, virtuális „boncolást" végeztem rajta, fényszimulátor alá tettem…

 

cimkep

Bevezető:

A HTC mindig is nagy támogatója volt a Microsoftnak, a HD2 megjelentetésével egy ideig sikerült lassítaniuk az idő kerekén, mert ezzel a vassal, és saját felületükkel (HTC Sense) ügyesen leplezték az elavult Winmo hiányosságait. Az így nyert idővel pedig jól gazdálkodott a Microsoft, színre léptek a Windows Phone 7 operációs rendszerükkel.
Ideje volt gyökeres változásokat eszközölni, mert egyre kisebb mennyiséget tudtak eladni a régi Windows Mobile-os készülékekből, vetélytársaik (pl. Android, rohamos) fejlődésnek indultak.

win_phone

Óriási kockázatot vállaltak, szakítottak az előddel, és egy teljesen új operációs rendszert hoztak létre. Példaképnek az Apple céget választották, sajnos most ott tartanak, ahol az tartott a megjelenésekor. Lépésről lépésre azon az úton haladnak, amelyen a „példakép": hiányzik a másolás/beillesztés (ezügyben már hamarosan változás lesz), nincs multitaszk, szigorú szabályozásokat alkottak a felület testreszabhatóságában stb. Az eddigi Winmo-rajongók pontosan azt veszítették el, amiért letették voksukat a Microsoft régi üdvöskéje mellett, és ez nem más, mint a szabadság. Azokat, akik eddig Winmo-hívők voltak, válaszút elé állították jövőbeni leendő készüléküket illetően. Abban az esetben, ha szeretnének egy zárt operációs rendszer tulajdonosai lenni, akkor a már jól kiforrott iOS-t érdemes inkább favorizálniuk, mert túl van a gyermekbetegségeken: van copy/paste, könyvtárakat hozhatunk létre, óriási market áll rendelkezésükre stb.
Akiket elriaszt ez a „zárt" világ, és valami hasonló szabadságot szeretnének kapni, mint azt az öreg Winmó-nál megszokhatták, új utat adhat az Android. Jelentősen stabilabb, mint redmondi öregecske társa, ráadásul a személyre szabhatósága is egészen jó, ami döntő érv lehet sok ember számára.
Ennek a tesztnek teljesen szűz kézzel fogok neki, mert még csak bele sem szagoltam eddig ebbe az operációs rendszerbe. Így egyértelműen a kezdő szemével tudom szemlélni előnyeit, hátrányait egyaránt.

Forgassuk meg a készüléket az egér jobbra-balra mozgatásával:

Csomagolás:

A csomagoláson még mindig nem változtatott a HTC, apró doboz, kis fiókkal. Alig-alig bújtattak bele tartozékot.

A csomag tartalma:

– Szinkronkábel
– Akkumulátor
– Dokumentáció
– Hálózati töltő adapter
– Sztereó headset
– Mini CD lemez a készülék leírásával, (magyar nyelv nincs)

csomagolas

Külcsín:

A HTC igazi egykezes modellt hozott létre, ezért könnyedén kezelhető, kerekded formái jól belesimulnak az ember tenyerébe. Következzék egy adatlap a főbb méreteiről:

billega

Súlya nem kevés, amin nincs mit csodálkozni, mert szokás szerint alumínium keretbe építették be az elektronikát. Ezzel a megoldással erős, merev tartást biztosítottak a Mozartnak, így megbízhatóságot, tartósságot sugall. Az alumíniumra felhordott védőbevonaton nem tapad meg a szennyeződés, viszont egy kicsit csúszóssá teszi felületét.

aluhatlap

Ahogy a mondás tartja, „a részletekben bújik meg az ördög", ezért készítettük a mikroszkópos képeket tartalmazó flash-t is (a mozgó jelekre kattintva megjelennek a nagyított képek).

A Mozart alkatrészei egyenként példamutató minőségi fokra fejlődtek, de amint összeépítették őket egy egésszé, előbukkannak a pontatlan méretekből adódó illesztési hibák. Egyre gyakrabban bukkanok nagyméretű hézagokra a HTC készülékeinél, úgy tűnik az alumínium, és a műanyag elemek pontos illesztésével nem bírnak megbirkózni. A 0.25 mm-nél nagyobb réseket már nem tudom elfogadni egy ilyen drága terméknél. A készülékház felső széle és a kijelző üvege között (nagy örömömre) végre sikerült egy 0.213 mm-es illesztést összehozni, ezzel utolérték a Samsung Galaxy S hasonló pontossággal összerakott burkolatát. A hátlap alsó részén lévő akkumulátorfedő is tökéletesen illeszkedik helyére, viszont a felső részeken már alaposan elrontották az összeszerelést. A fényképezőgépet takaró műanyag elemet elcsúszva szerelték fel a hátlapra, így az egyik szerelési ívnél 0.623 mm lett a rés, míg a tetején egy hosszan végignyúló 0.412 mm-es nyílást hagytak. A felső résen simán bele láthatunk a készülékbe, különösen akkor ha a töltésjelző LED világít.

resek

Ennyivel még nem elégedtek meg az összeszerelő munkatársak, sikerült nekik a kijelzőt is ferdén beszerelniük, az alsó részen egy kis kiálló peremet képeztek. Így a kijelző nincs egy síkban az őt körbevevő készülékházzal. Remélem a következő HTC-s készüléknél már jobban odafigyelnek az ilyen apróságokra, mert könnyen a minőség rovására mehetnek a felhalmozott apró hibák.

Az előlap kinézetében nagyon hasonlít a HTC Desire HD-ra, annyi különbséggel, hogy a Mozart ívesebb, kerekded formákkal rendelkezik.

elolnezet

Itt találhatjuk az ezüstszínű hangszórórácsot, lent pedig a kapacitív nyomógombokat. A Microsoft csak három dedikált gombra tartott igényt (start menü, kereső, vissza) ellentétben a Google-lal, aki négyet ír elő Androidos készülékeihez.

nyomogombok

A kijelző 3.7 inch-es, sokan szeretik, mert ez könnyen kezelhető méret, különösen, hogy a kapacitív technológia sem marad ki belőle. Edzett üveg takarja ezt az érzékeny felületet. Kijelzőnek S-LCD-t választottak, és nagy meglepetésemre nem a HTC Desire HD-ban látott változatot, hanem egy teljesen más felépítésűt. A mikroszkópos összehasonlító képeken jól látható, hogy szerkezete nem hasonlít az általam eddig felnagyított kijelzőkéhez.

kijelzo

Nemcsak felépítésében, de minőségében is jelentős eltéréseket mutat az eddig látottaktól. Először akkor ért meglepetés, amikor elkészítettem a képernyő-összehasonlító videót. Arra számítottam, hogy pontosan olyan képet mutat a különböző betekintési szögekből, mint a Desire HD, de pozitív csalódásban volt részem. A kijelző képét bármely irányból nézve változatlan minőségben adta vissza, majdnem olyan tökéletesen látható volt bármely irányból, mint a Samsung Galaxy S S-AMOLED-je. Talán annyi volt a különbség, hogy mindkét megjelenítő más és más színbeli eltérést mutatott a különböző nézetekben. Ennek igazolására készítettem a Mozart, a HD2, és a Galaxy S felhasználásával ezt a kis videót.

Sajnos amit megnyertünk a réven, azt el is veszítjük a vámon, mert ennek a kijelzőnek az élessége közelében sincs a Galaxy S-ének és a HD2-ének, az apró részleteket kicsit összemosódva adja vissza. Akkor szembetűnő ez, ha a Galaxy-S-sel vagy a HD2-vel hasonlítjuk össze. Kíváncsiságból beraktam Mozartot és a Galaxy S-t egy fény-szimulátorba, hogy megtudjam melyik, hogyan reagál a különböző fényviszonyokra.

A Super LCD-s Mozart valamivel érzékenyebb a „fényterhelésre", de nem releváns a különbség, talán csak a naplementekor megjelenő fények tudták erősebben befolyásolni minőségét.
A Mozart kijelzőjének színmegjelenítése már felveszi a versenyt AMOLED-es társaival, de győztesnek mégis inkább a Super AMOLED-et hoznám ki.

A hátlap megjelenése különlegesre sikerült, nekem nagyon tetszik az ívek elhelyezkedése, és az összhatás bonyolultsága. Itt helyezték el a Xenon vakuval ellátott (8 megapixeles) objektívet, és a jobb védelem érdekében lencséjét besüllyesztették.A büszkén vállalt HTC logót és a hangszórót is ide tervezték erre a különleges felületre. A hátlap alsó részén lévő felirat büszkén hirdeti, hogy Windows Phone 7-ről van szó.

hatlap

Az akkumulátor eltávolítása után be tudjuk helyezni a SIM kártyát a foglalatába. Memóriakártyára nincs gondunk, mivel a készülék nem tartalmaz külső bővítési lehetőséget. Ezt erősen nehezményezem, a mai multimédiás világban a memória mindig kevés, legfőképpen ha hiányt is teremtenek kártyaolvasó nyílásból. Smile

akksi_tarto

Azért írtam a kártyaolvasó nyílás hiányáról, mert valójában van a készülékben egy szabványos microSD kártyaolvasó, csak nem készítettek hozzá kivezető nyílást. Többen is szétszerelték a Mozartot, és kicserélték a memóriakártyát 32Gb-ra. Kifejezetten furcsának találom ezt a belső kártyaolvasós megoldást a HTC-től Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, ahogy megígértem röntgennel „felboncoltam" Mozartot, és megtaláltam benne az extra kártyaolvasó fészket. A röntgen szkenner segítségével ti is meglelhetitek helyét a készülék belsejében, csak tologatni kell a szkennerrudat jobbra-balra, s észrevenni a piros kerettel jelzett területet.

A PDA bal oldalára került a hangerőszabályozó-gomb és a micro USB (5-pin micro-USB 2.0) csatlakozó.

bal_oldal

Jobb oldalán csak egy fényképezőgép-exponálógomb árválkodik, személy szerint én örülök ennek a gombnak, mert lassan kezdett kimenni a divatból ez a kis praktikus „extra".

jobb_oldal

Alján van a mikrofonnyílás. Micsoda meglepetés!

alsoresz

Tetejére bekapcsoló gomb és a 3.5 mm-es fülhallgató kimenet került, valamint itt található a fentebb említett „gyönyörű" hézag is. A Power gomb megfelelően ki van emelve a készülékház felületéből, ezért ujjunkkal könnyen megtalálhatjuk.

Nézzünk körül a hardver és a szoftver háza táján:

A Windows Phone 7 operációs rendszerről nem készítettem túlzottan részletes leírást, mert itt a PDA Fan Club oldalán is tesztelték már előttem. A WinPhone 7 nem ad lehetőséget a gyártóknak nagy átrendezésekre, így szinte minden készüléken ugyanaz a kép fogad bennünket.
Nagyon új még ez a rendszer, annyi apró bosszantó hibája van, hogy nem könnyű elfogulatlanul értékelni. A Microsoft elfelejtette, hogy itt a PDA piacon nem diktálhatja a feltételeket, mivel erős konkurenciaharc folyik. Szakított a régi Windwos Mobile operációs rendszerével, ezzel elérte, hogy újoncnak tekintik az iparágban, hisz mindent kezdhetett elölről. Olyan alapvető újításokat hozott, amelyeket el kell fogadtatni a PDA vásárló közösséggel. Elismerem, jól gazdálkodik az új rendszer a hardveres erőforrásokkal, a legapróbb döccenést, lassulást vagy pláne fagyást sem tapasztaltam az egy hét alatt. Ennek ellenére jövője csak akkor van ennek a rendszernek, ha megtelik a MarketPlace (ez láthatón teljesülni fog), személyre szabhatóbbá válik (itt nagy a csend), valamint gőzerővel készítik hozzá a frissítéseket (ez még a jövő titka), amelyek valóban a felhasználó vágyait tükrözik, s nem a giga cég fejlesztőiét.
A processzor megfelel a felső kategóriás PDA-k meghajtásához, 1 GHz-es Qualcomm QSD 8250 (HD2-ben is ez van), sebességével nincs gond, de könnyebben melegszik, mint a kisebb csíkszélességű QSD 8255-ös. Memória terén is minden rendben 512 MB ROM, 576 MB RAM, kapunk ajándékba 8 GB vagy 16 GB belső tárhelyet is. A nálam lévő készülék szerencsére a 16 GB-os változat, így jól tele tudtam tömni mindenféle multimédiás tartalommal.

Lássuk milyen szoftverek, segítenek bennünket:

Megvannak az általánosan minimum szintnek nevezhető programok, ébresztő, kalkulátor, irodai alkalmazások (Microsoft Office 2010), térképszoftver (Bing Maps), a közösségi portálokkal baráti viszonyban van a készülék.
Kezdőképének csempéi nem nyerték el a tetszésem, annyira egyszerű a grafikája, mint egy közlekedési táblának. Elismerem az egyszerű rajzolat előnyeit, mindezek ellenére nem igazán hatásos számomra ez a megjelenés. Rögtönzött közvélemény kutatást rendeztem környezetemben, és harminc emberből csak egyetlenegy mondta, hogy tetszik neki ez a kezdőkép. A csemperendszer mögötti felület, a képnézegető, Zune médialejátszó, az emailek speciális betűközpontú megjelenítése már kifejezetten bejött. Azt gondolom, ha igazán rászállnak a kezdő menüre, és egy kicsit igazítanak rajta, remény van még az elterjedésre.

kezdokep

Abban az esetben, ha a csempéken nyomva tartjuk ujjunkkal, vonszolgathatjuk fel le, helyezhetjük bárhová a képernyőn. A jobb felső sarkában megjelenő kis rajzszögre rákattintva törölhetjük a képernyőről. A start menüből pedig szintén hosszan lenyomva áthozhatjuk akár a settings fület is csempének, mert így könnyebben elvégezhetjük a beállításokat.
A HTC HUB az egyetlen dolog ami grafikailag sikert aratott ismerőseim körében, egyöntetűen mindenkinek tetszett a 3D időjárás megjelenítés, és a market felépítése. Talán ami furcsa, hogy amikor megnyomjuk a csempéjét, 6 másodpercen keresztül megy az animáció, míg végre hozzájutunk pl. az időjárás előrejelző felülethez. Először nagyon menő, de egy hét után már kissé hosszadalmasnak tűnik a várakozás egy ilyen egyszerű információért.

htc_hub

Öt gombot kell ahhoz megnyomni, hogy bekapcsolhassuk pl. a WiFi-t, abban az esetben, ha kihozzuk csempének a beállításokat már csak három nyomásra van szükség (ez is túl sok). Mániám az egygombos funkciók használata, naponta többször is bekapcsolom a bluetooth-os fülesem, így minden alkalommal el kell végeznem a három gombnyomást ahhoz, hogy zenét hallgathassak. Az ilyen fontos funkcióknak azonnal elérhetőnek kell lennie. Ugyanígy bosszantott a felső toolbar, ami csak akkor jelenik meg, ha rányomunk a kijelző felső szélére, pedig a fontos információkat (pl. akkuidőt, térerőt) azonnal szeretném tudni. A csempék mérete túl nagy , ezért viszonylag kevés indítható alkalmazást láthatunk egyszerre, viszont informatív is tud lenni: pl. kijelzi a Gmail csempe, ha üzenetünk érkezett.
Imádok e-könyveket olvasni, ám ebben sem nagyon segít az operációs rendszer. A .pdf állományaimat megnyitja, de először le kell tölteni a Martketplace-ről. Megnyitottam kedvenc könyvemet, s ekkor döbbentem rá, hogy eszében sincs képernyőre tördelni a szöveget. Olvasás közben folyamatosan oldalra kellett húzkodnom a sorokat, ez nagyon fárasztó tud lenni. A Word ugyanígy működik, kétujjas nagyítás, várom a képernyőre tördelést, és semmi. Emellett, ki sem használja a teljes képernyőt, mindkét oldalon lefoglal egy-egy centit a beállításoknak, így alig marad olvasó felület.
Az Office programcsomaggal elégedett vagyok, amíg nem kell beleszerkeszteni a dokumentumokba. Megjelenítésben verhetetlen, nem találtam olyan nagy és bonyolult állományt, ami megfektette volna. Megbirkózott a folyamatábrákkal, beszúrt képekkel, a nagy adatbázisokkal, szóval itt nagyot hozott a Microsoft. Egy kis videóban örökítettem meg az Office működését.

A probléma ott kezdődik, amikor a Zune segítségével nem tudunk Excel, Word, vagy Power Point fájlokat számítógépünkről közvetlenül feltenni. A megoldás: feltöltjük a Microsoft szerverére, esetleg elküldjük magunknak emailen, ez a túlzott beszabályozás nem nagyon van ínyemre. A pendrive üzemmód nagyon hiányzik számomra, igaz könnyedén egy kis registry buhera segítségével megoldható a dolog, de ahogy láttam csak Windows 7-en működik, én meg a jó öreg Windows XP-t használom. Azt se feledjük, hogy így is csak olyan géphez csatlakoztathatjuk, amelyre fel van telepítve a Zune program. A Zune PC-re telepítve könnyen kezelhető látványos felületet ad. Egyszerűen csak „rádobáljuk" a készülékre zenéinket, filmjeinket.

zune

Készítettem videót a Windows Phone 7 általános bemutatására is.

A GPS helyzet:

A GPS chip megfelelően üzemel, gyorsan jelet fog, s jól is tartja azt. Alap helyzetben Bing Mapset kapjuk meg, ezzel tudunk navigálni, sajnos ez adatforgalmat generál.

bing_maps

Nem kell aggódnunk, rövid időn belül biztosan hozzájutunk egy jó kis navigációs programhoz. Minden navigációs szoftvert fejlesztő cégnek érdeke minél előbb megjelenni az új platformon (pl. a Navigon már letölthető a Németországban élők számára).

Multimédiás áttekintés:

A HTC viszonya megváltozott a fényképezéshez, a Desire HD-nél tapasztaltam először minőségi javulást. Több ígéret is elhangzott a cégtől, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a területre. Beépítettek egy nyolc megapixeles CCD-t és mellé tették a várva várt Xenon vakut. Autofókusza rendben van, nem torzítja a fényeket (rózsaszín köd), láthatóan odafigyeltek a fotómasina fejlesztésekor minden fontos részletre. Sajnos a Microsoft nem kért túlzottan sok szolgáltatást és beállítási lehetőséget, így szoftveresen azért nem annyira fényes a helyzet. Egészen „fapadosra" sikeredett a szolgáltatáskínálat.

Állíthatunk:

– témamódokat (portré, tájkép, sport, tengerpart,ellenfény,gyertyafény, makró),
– Néhány effektet (szürkeskála, negatív, szépia, szolarizált fény),
– Felbontást (640X480 – 3264X2448)
– Három fajta fénymérési mód (kiértékelő, spot, közére súlyozott)
– Villogáscsökkentés (auto, 50Hz, 60 Hz)

Még a Samsung Omnia I fényképezőgépének beállításai is magasan lenyomják ezt a kínálatot, pedig az már nem mai készülék.

fotomasina

A szabadban készített képek színvilága kellemes, élessége megfelelő, zajosságot nem tapasztaltam rajtuk. A benti vakus képek viszont csapnivalóan rosszak, életlenek, akármit is állítottam rajta gyenge maradt az eredmény. A képeket .jpg formátumban kapjuk, kb. 2 MB-ra tömörítve, sajnos nem állíthatjuk be a tömörítés mértékét. Itt megtekinthetők a tesztképek:

Tesztfotók

A kamera HD (720p) felvételek elkészítésére is alkalmas, minősége nem rossz, de itt még van mit fejlődni. Egy kicsit szaggat a felvétel, bár nem zavaró mértékben. A beállítási lehetőségek hasonlóak, mint a fényképezőgépnél.

Állíthatunk:
– témamódokat (portré, tájkép, sport, tengerpart, ellenfény, gyertyafény, makró),
– Néhány effektet (szürkeskála, negatív, szépia, szolarizált fény),
– Felbontást (320X240, 640X480, 1280X720)
– Három fajta fénymérési mód (kiértékelő, spot, közére súlyozott), közül választhatunk
– Villogáscsökkentés (auto, 50Hz, 60 Hz) is található benne
A felvételeinket Mpeg-4 formátumban menti a készülék.

Az elkészült teszt videót feltöltöttem a YouTube-ra.

A képek lejátszása nagyon jól sikerült, hihetetlenül gyors a kétujjas nagyítás, ilyen sebességet még nem tapasztaltam egyetlen készüléknél sem.

picture_viewer

Minden multimédiás tartalmat a Zune lejátszó jelenít meg, innen indíthatjuk a videó lejátszást, a képnézegetőt, a rádiót, és a marketplace-t is.
A zenelejátszó ismeri az albumképet, a véletlenszerű lejátszást, ismétlést, tehát ami fontos, az megvan. Néhány hangzásképet is beállíthatunk, egyszerű hangszínszabályozásra elfogadható. Szerencsére fut a háttérben, így kedvenc zenénket hallgathatjuk, miközben szörfözünk az interneten. A bluetooth-os fülesemmel jól kommunikál, azonnal rácsatlakozik, és a minőségre sem lehet panaszom.

A videó lejátszó felismeri a MP4/H.263/H.264/WMV9 formátumokat, sajnos a DivX-et nem kezeli le. Akadás nélkül lejátszotta a 720p-s teszt videót, minősége tökéletes, szolgáltatásai viszont kimerülnek az előre csévélésben.

music_video

Szerencsére rádió is került a Mozartba, ami az RDS jellel is elboldogul, A képernyőn lévő frekvenciacsúszkán tudjuk megkeresni az állomásokat, egy csillagos gombbal elmenthetjük, egy másikkal betölthetjük az elmentett csatornákat. Kihangosításra sajnos lehetőséget nem találtam, de vigaszként szolgáljon, hogy legalább ez is fut a háttérben.

radio

Irány az internet:

Böngészésre marad a beépített Internet Explorer, az oldalak betöltődéskor nem készít előnézeti képet, így kissé lassúnak hat működése, de valójában nem az. Amint betöltődik, megindul mint a rakéta, gyorsan görgethetünk vele, működik kétujjas nagyítással. Sajnos, amikor nagyítunk, nem töri képernyőre a szöveget, ami sokat ront használati értékén. Egy koppintással képernyőre nagyítja a szöveghasábot, s az ennél erősebb nagyításnál már nem tördeli be a szöveget. A G-szenzor gyorsan pozícionálja fekvő helyzetbe a megjelenített oldalakat. Sajnos sok szabványt még nem támogat a Microsoft böngészője, a flash-t, a Silvelightot (pedig ez a sajátja), HTML5 is gondot okoz neki. Ez meg is látszik az ACID3 internet kompatibilitási teszt eredményén, 12 pontot tudott csak összekaparni, miközben a vetélytársak (iOS, Android) már 98-100 körül járnak. A YouTube videókhoz letöltődik egy lejátszó, így azokat legalább gond nélkül megnézhetjük.

Adatkommunikációnál rendelkezésünkre áll: GPRS, EDGE, 3G, HSDPA, WiFi-ből megvan a b / g/ n szabvány, bluetooth-ból a 2.1-es. Elkeserítő viszont, hogy a Bluetooth csak zenehallgatásra alkalmas, sajnos adatot nem küldhetünk vele, és asztali számítógépünkkel sem tudunk vele szinkronizálni. Itt egy pár perces videó a Mozarton való netezési élményről.

Telefonáljunk egyet:

Az utóbbi tesztjeimben nem találtam hibát a telefonálás hangminőségében, ennél a készüléknél sincs zajosság, torzítás, és a térerővel is jól gazdálkodik. Megfelelő irányba halad a PDA piac, végre felismerték, hogy a PDA-nál is fontos a telefonálás minősége. A régebbi PDA-k mindig produkáltak hibát, pl. MIO A701 két másodperces bugja, és az ETEN G500 is rettenetes hangminőséggel rendelkezett, de szerencsére ez már a múlté.
Telefonszámaim a Google szerverén csücsülnek, így pillanatok alatt felszinkronizáltam azokat. A Windows Live-ról, Outlook Exchange szerverről, Facebookról is lementhetjük eltárolt kontaktjainkat. Ismerőseink számát többféleképpen is előkeríthetjük az adatbázisból. A People fület megnyomva bejelentkezik ismerőseink listája ABC-sorrendben, a betűkre rányomva előtűnik egy billentyűsor, ezekre ismét rányomva ugorhatunk akár a v-betűs kontaktokhoz is.

kontaktok-nyillal

Ugyanitt van egy kis nagyító, arra rákattintva felugrik a normál billentyűzet, és a betűk nyomogatásával szűkíthetjük a kereső listát.
Hívás érkezésekor fülünkhöz emelve a készüléket, annak képernyője elsötétül. A HTC HUB-ról le tudjuk tölteni az Attentive Phone nevű alkalmazást, amely hasznos szolgáltatásokat hordoz magában. Amikor felemeljük a készüléket hívás közben elhallgat, pl. zseb módban táskában hangosabban szólal meg, hívás közben pedig képernyővel lefelé fordítva bekapcsolódik a kihangosító.

attentivephone

Üzemidő:

A PDA 1300 mAh-ás akkumulátort kapott, ez nem valami sok, mivel még a régebbi Qualcomm proci hajta, és a fogyasztása jelentős. Míg a Desire HD-nél még elfogadható volt, itt már ez kevés. A kisebb kijelző átmérő segít, hogy az egy napot átlagos használat mellett kihúzzuk. Adatkábellel természetesen tudjuk PC-ről is tölteni.

Zárszó:

Ellentétes érzések kavarognak bennem a Mozarttal kapcsolatban, hardvere nagyon jó, összeszerelése itt-ott problémás, de mégis a legjobbak közé tartozik, gyenge pontja viszont az operációs rendszer. Illett volna figyelembe venni, hogy hol tart jelenleg a konkurencia, és ahhoz igazítani a fejlesztést. A Microsoft mentségére legyen mondva, annak idején az Android jelentősen kisebb tudással született, mégis vezető pozíciót tudott kiharcolni magának. A piac azóta nagyot változott, ma már nincs annyi idő egy újonc operációs rendszer felcseperedésére.
Szerettem volna, ha egy kicsit többet tett volna a HTC annak érdekében, hogy valódi zenei PDA legyen a Mozartból.
A Dolby Digital, és az SRS sem elég a boldogsághoz, a zenét inkább csak torzítják, mintsem, jobbá tennék, érdemesebb inkább filmekhez használni azokat. Legalább adtak volna egy extra jó minőségű fejhallgatót, akkor hihetőbb lett volna, hogy zenére kihegyezett modellel van dolgunk. Ehelyett megkaptuk az átlagosnak mondható gyári fülest, amelyhez bármely készülékük megvásárlásával hozzájuthatunk. Így szinte semmi nem különbözteti meg a többi Windows Phone 7-es PDA-tól a Mozartot.

Mozart valószínűleg nem tapsolná vissza a készüléket, mert olyan, mint egy kezdő zeneiskolás, aki tehetségesen klimpíroz, de sokat hibázik, s hosszú gyakorlás szükséges még tökéletességéhez. Ez a PDA nem ad semmi olyan zenei plusz minőséget, vagy szolgáltatást, amivel rászolgálna a nevére.

1-ar-ertek3

2-multimedia4

3-kezdofelh3

4-uzletifelh4

5-techorult3

A tesztkészüléket a speedshoplogo biztosította számunkra. Köszönjük.

PDA Fan Club

Vélemény, hozzászólás?
*