MIUI, az Android újradefiniálása, azaz Android nagyon másképp 4. rész

Szerző:

MIUIv5_4MIUI – Ejtsd: “Me You Eye” – Ez egy rövidítése a szavaknak, ami az Andrid felhasználói felületére vonatkozik. A MI (Xiao)Mi, vagy Mission Impossible, a felmerült akadályok leküzdése, és az UI, ami az Android felhasználói felülete. Az Android éra jelenleg legelterjedtebb custom (utángyártott, módosított) firmware. Ez NEM az az”óccsóosztjó” kínai után gyártott valami, ez azon kevés dolgok egyike a mai világunkban, amiből a kínai ez eredeti…

A MIUI sorozat utolsó részében elérkeztünk az elmaradhatatlan multimédiához és a rendszer egyéni ízléshez igazításához. A végére pedig még marad néhány érdekesség.

 

Az 1. részt, mely egy általános áttekintést nyújtott a MIUI-ról és a rendszer alapjait ismerhetted meg belőle, itt olvashatod el.

A 2. részben a kezelőfelületről, a biztonságról és a teljesítményről volt szó.

A 3. részben elérkeztünk a rendszeralkalmazásokhoz. Részletesen megismertük a telefon beállításait, az üzenetkezelést és elektronikus levelezést, a böngészést, a naptár és jegyzet kezelést, az időjárás előrejelzést és a 13 GB-os MiCloud felhő alapú tárhelyet.

 

A folytatásban is a rendszeralkalmazásokról lesz szó, ezek közül is a multimédiáé lesz a főszerep.

Zenelejátszó:

Itt azért van, bőven… Teljesen letisztult megjelenés.72Alapból az egész képernyőt kitöltő albumkép, amelyet mi, akár utólag is felrakhatunk a megfelelő mappába, de alapestben, amennyiben engedélyezzük, automatikusan letölt mindent, a kedvenc zenéinket is a Baidu szerveréről.73 A lejátszótól jobbra a letöltött szöveget jeleníti meg a dal előrehaladásának megfelelő ütemben.74 A bal oldalán egy listát kapunk az épp aktuális lejátszandó számokról ABC sorrendben.75

Fekvő módban pedig a letöltött albumborítók és a zeneszám címek segítségével navigálhatunk.76

Vannak ajánlott zenei tartalmak – Kínából. Én eddig megvoltam nélkülük. 🙂77Vannak ajánlott slágerlisták, melyek között ott a Billboard listája is, amit természetesen letölthetsz, amennyiben megelégszel a 256 kb/s-os bitrátájú zenével. A jobb minőségért már fizetni kell. Kell…?

78 79

és vannak ajánlott internetes rádióállomások is.80Abban az esetben, ha mondjuk egy slágerlista QR kódjára akadnánk, a kamera segítségével meg tudjuk keresni az adatbázisban a zenéket.81 Az equalizer82 teljesen rendben van, egyébként elég jó híre van a MIUI zeneszoftverének. A beállításokat itt látjuk.

83 84
85 86

Egy nagyon érdekes és régóta kedvelt beállítás, a zeneszámok rázásra történő átugrása.87Ez például vezetés közben nagyon hasznos. Csak rákopp a kijelzőre, megráz és ugrik a CD. 🙂

Kamera:

Megállja a helyét. Sőt…De, erről már írtam pár sort a fórumban annak idején.

Galéria:

Megjeleníti az összes mappát a készülékről, amiben képfájl található és természetesen a MiCloudban lévőket is.101 Van benne képszerkesztő is.

102 103
 104  105

Lehetőségünk van albumunk megosztására QR kód segítségével. Akkor, csak a generált QR kódot küldjük el (SMS, email, Viber, stb.) és a partnerünk, akinek szántuk, láthatja a képeket.

Videó lejátszó:

Kezeli a webes tartalmat is.

106 107

Téma:

91 92 93

Talán sok más mellett, ezzel lóg ki igazán a sorból a kezdetektől fogva. A megjelenített UI minden egyes eleme, akár külön is cserélhető94 a fórumoldalakról, vagy a központi szerverről letöltött témákkal. Például az ikonok,95képernyőzár,96tárcsázó,97boot animáció stb.98

Érdekességek:

– Abban az esetben, ha szeretnéd megosztani, mondjuk a használt Wi-Fi hálózat aramétereit, így a legegyszerűbb.108

– Amennyiben nem menne először a PC-hez való kapcsolódás, ez biztosan segít.109

– A memória tisztítást a kezdőképernyő gomb hosszú megnyomásával hozhatjuk elő.110 A folyamatosan használt külső alkalmazások rendszer általi leállítását is elkerülhetjük, mégpedig így:111 A használni kívánt alkalmazást lehúzzuk. Az eredmény ez lesz.112 Látszik a Viper4 ikonján a kis lakat. Majd, a memóriatörlés után.113

– Van még diktafon, iránytű, amely megtalálja a helyedet a GPS koordináták alapján, és persze mutatja az égtájakat is, hangasszisztens, de ezekkel a kínai beszédmotorokkal nem nagyon tudok mit kezdeni.114

– Folyamatos fejlesztés, új funkciók, melyekről automatikus értesítést kapunk. Abban az esetben, ha a rendszerünk érintetlen (nincsenek törölve rendszer alkalmazások, csak fagyasztva, azaz felül tudjuk írni a programokat) nagy valószínűséggel telepíthetjük is.

– Paraméterezhető csendes üzemmód. Előre beállított időpontra, kivételek kezelésével, és a mostanában már ismert 3 egymás utáni csengetéssel.

– Biztonsági üzemmód, vendég üzemmód.

115 116

– Dinamikus ikonok, pl. a naptár, időjárás, óra az éppen aktuális változó értékét mutatják.

– Zsebben hordott készülék esetén, ha beállítod, a közelség érzékelő érzékeli ezt, ezáltal elkerülhető a véletlen használat.

– Dupla névjegyek összefűzése bármely paraméter egyezősége alapján.

– Automata hívásfelvétel headset esetén, beállítható késleltetéssel.

– Xiaomi Market = Kínai Play áruház. Van néhány program, ami ott frissült már, a Google Playen pedig még nem.

– Bugreport, azaz Logcat app. Ha váratlan program leállás van a rendszerben, arról automatikusan egy txt-fájl készül. Amit, ha hozzájárulsz a feltöltéséhez, abból tanulnak, és a szükséges információhoz jutnak a mérnökök, és javítják a hibát. Sokkal több haszna van, mint írogatni hosszas bejegyzéseket a fórumoldalakon, konkrétumok nélkül.

– És, az eddig megszokott Android funkciók… 🙂

 

Mindezt meg lehet még fejelni a MIUI-ra írt Xposed-del, a WSM Tools-szal, és az ugyanúgy megtalálható modulokkal. Azaz, megy a kétkoppos képernyő lezárás és a hangerőgombbal történő zene átugrás is. De, a naptárad ünnepnapjait szinkronizálhatja európai szervekkel, akkor, a munkanapokra beállított ébresztőórád munkaszüneti napokon nem fog ébreszteni. Szerinted…?

 

Abban az esetben, ha valami kimaradt volna, nézd el nekem. Amit az ember nap mint nap használ, talán arról a legnehezebb írni, hiszem, már mindent megszoktunk. A cikkel kapcsolatban a kérdéseidet tedd fel bátran itt a portálon vagy a fórumon!

 

Szokták mondani (szinte mindig) hogy a MIUI egy csupasz (…) , vagy stock (gyári) romhoz képest zabálja a RAMot, és az akkumulátort. Én, ha erre reagálok, csak annyit: És…? 🙂Az Androidban a RAM azért van, hogy használja a rendszer. Ezzel a simaságát, esetleg instabilitását finomítják a mérnökök. És, ha nem bír ki 2 napot, csak 1,5-et, egy ilyen felöltöztetett rendszer… túlélem… 🙂

Vélemény, hozzászólás?