Menu
Categories
LG G4 és a fényképezés
2015.07.07. Android

logoAz LG hosszú ideje először olyan készüléket teremtett, amit ha készülékváltásra vetemednék, gondolkodás nélkül megvennék. Sajnos csak rövid ideig volt nálam, így ezúttal csak néhány képet illetve kommentet szeretnék mutatni, amit a G4-el készítettem.

A G4 az a híres készülék ami marhabőr hátlapot (is) hapott, valódi varrással. Azért kezdem így, mert a Samsung csupán bőr imitációt – tehát műanyagot – gyártott a Note 4-hez.

Az LG természetesen mindenből a legjobbat lapátolta a zászlóshajójába. A kissé meghajlított készülékbe 5,5 colos QHD felbontású IPS Quantum kijelző, Snapdragon 808 (4×1,4GHz + 2×1,8GHz) processzor, Adreno 418 grafikus megjelenítő, 3GB ram és 32GB belső tárhely került – ez utóbbi bővíthető. Ezek önmagában olyan adatok, amikre az ember már első ránézésre rámondja, hogy “wow”. Főleg, hogy egy 6 és nem egy 8 magos processzorról beszélünk. Ilyenkor az ember még komolyabb szakértelem nélkül is gyanakszik, hogy “ha a többi csúcskészülékbe a 8magosokat lapátolják, akkor ebbe miért nem?”, biztos hogy okkal. Hiába a legtöbb tesztprogramban kevesebb pontszámot kap ez a hardver a többi csúcskészülékeinél, használat közben rengeteg szempontból lekörözi azokat. Semmilyen program, sem  játék nem szaggat rajta egy pillanatig sem.

RIMG0106

Mivel most leginkább a kamerájával készített képeket szeretném nektek megmutatni – illetve ahol szükséges ott fűzni hozzá pár szót -, ezért csak annyit mondok, hogy ez a gép nem szaggat. Bármit bármilyen helyzetben is indítottam el rajta, mindent azonnal és probléma nélkül indított. A kijelzője gyönyörű, akksiidő átlagosan aktív használattal nem egészen kettő nap, de agresszív használattal is minimum 12 óra. Játék esetén melegszik, de egyébként nem.

P1150613

Először is leszögezném, hogy elég sok – szinte az összes – csúcskészülék átmegy a kezem alatt akár teszt, akár taperolás célzatával, így van mihez viszonyítanom. A G4-be pakolt optika sok szempontból alázza vetélytársait. A 16 megapixeles, f/1.8-as objektív, ami az átlagosnál 80%-al több fényt enged be, szokás szerint kapott egy lézeres fókusz-segédet is, ami nálam az LG-k közül először ennél a készüléknél látszott működni.

RIMG0105

A szoftvert sem hanyagolták el, az alábbi képeken látható, hogy az egyszerűtől, a teljesen manuális módig mindent megtalálhatunk benne. Élveztem a használatát és főleg az lepett meg, hogy a legkisebb ISO érték akár 50 is lehet, a leghosszabb lencsenyitvatartási idő pedig 30 másodperc – mondjuk a saját készülékemen 64, de ezt most ne vegyük ide.

Screenshot_2015-07-06-08-47-38

A legegyszerűbb mód: böksz valahova és fotóz, mindent maga talál ki

Screenshot_2015-07-06-08-45-52

Normál mód

Screenshot_2015-07-06-08-47-23

Screenshot_2015-07-06-08-46-11

Manuális mód

Az optikai képstabilizátor szintén határozottan jól működik és az a bizonyos “80%-al több fényt enged be” valóban rettentően sokat számít. Minden bizonnyal inkább az optika és a lézeres fókusz-segéd közös munkájának köszönhetően, ez a kamera összeállítás úgy ahogy van tökéletesen kielégít bármilyen igényt, a mobilszférában.

20150704_220337

ISO50, 30másodperc (az meg ott repülő, nem hullócsillag)

20150629_220416

Itt szinte teljesen sötét volt. A monitor világított egyedül, ettől a sörtől kb 3 méterre. Pikk pakk fókuszált és elkészítette a képet.

20150703_215551

Ez a kép majdnem teljesen sötétben készült. Hogy érzékeltessem mennyire, elkészítettem a sötétített változatát is, ami nagyjából a valós fényviszonyokat tükrözi. A kép készítésekor ittas voltam – mint látod nem csak én – és egy kézzel fogtam a telefont. Tényleg jó kép lett.

20150703_215551-sotet

Nagyjából ennyi volt a valós fénymennyiség.

20150705_160104_Pano

Félpanoráma

20150704_053927

Nem is tudtam, hogy van egy Columbo szobrunk. Pedig Peter Falk félig magyar.

20150702_080606

Ez pl karlendítés közben készült.

20150707_082016 20150704_062227 20150704_062435_HDR 20150704_053205 20150704_053214 20150704_043033_HDR 20150703_184608 20150703_184656 20150703_191407_HDR 20150702_080442 20150702_080501 20150702_080646 20150702_080419 20150702_080147 20150702_080158 20150702_080341 20150702_080347 20150701_165820 20150629_164701 20150629_205835 20150629_205748 20150629_164412 20150630_172335 20150701_165737 20150630_172345 20150704_004914 20150704_053918 20150706_205152 20150706_084654 20150707_072653 20150706_205313 20150707_081935

Az összes kép, amit most mutatok, szándékosan nem előre betervezett, vagy “20 percig fókuszálgatós” módszerrel készült. Láttam egy virágot, egy autót vagy egy embert, elővettem a telefont, elindítottam a kamerát és nyomtam hogy fotózzon. A képek többségét pl gyaloglás közben vagy buszon lőttem. Vagy egyáltalán nem mozdult be a kép, vagy csak minimálisan.

Mi lett volna, ha még ráadásul foglalkozok is vele, hogy jók legyenek a fényviszonyok és a kép is valamelyest esztétikus legyen?

Ennyit szerettem volna mára megosztani veletek. Igazán élvezet volt a G4-el fotózni, ha valaki emiatt aggódik, azt megnyugtatom: ez a telefon fotózásra született. Ha nem tudnék róla, hogy kijön a OnePlus Two, elkezdenék gyűjteni rá.

Legyen szép napotok!

"1" Comment
Vélemény, hozzászólás?
*