Nagy várakozás előzte meg az IOS 7 szoftver megjelenését. Rengeteg pletyka látott napvilágot, illetve rengeteg teszt előzte meg a végleges változat kialakítását.
2013.09.12-én bemutatták, hogy is fog kinézni, illetve a főbb változásokat ismertették.
2013.09.19-én este már örülhettünk hiszen elérhetővé, illetve letölthetővé vált az IOS 7.
Igaz, volt aki megbánta hogy frissített, volt aki elfogadta, de úgy gondolom, magamat is beleértve, hogy jól sikerült.
Rengeteg hasznos segítséget kaptunk, melyet jól kamatoztathatunk a mindennapi használat során.
Sajnos az Apple sem hiba nélkül való, ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy megjelent egy komoly hiba kijavítására szolgáló frissítés 7.0.2
A hiba jellege, a zárolási képernyő jelkódjának megkerülése. Természetesen még jó néhány, apró nem ismertetett hiba is javításra került.
Tehát akkor ismét frissítsünk.
Alexno1
Legutóbbi hozzászólások