Itt a tavasz, itt a XVII. PDA Fan Club találkozó!

Szerző:

PFC logo 17Gyorsan elröpültek a hónapok anélkül, hogy ez a lelkes – a rossz nyelvek szerint mániákus :)) – társaság találkozott volna. Most viszont nem halogatjuk tovább és újra világgá kiáltjuk, hogy a PDA Fan Club minden tisztelt fórumtagját és nagyra becsült olvasóját meghívjuk baráti összejövetelünkre a szokásos helyszínen. Amit ígérhetünk – ismerős nevek és arcok, jó hangulat, sok kütyü és kütyübolond, móka és kacagás, tombola és beszélgetés kifulladásig, de legalábbis záróráig. És még…

Sokan vagyunk úgy, hogy már-már imádatig szeretett telefonjainkat lecserélésükkor nem kótyavetyéljük el, hanem szívünk csücskéből egy másik titkos zugba, egy vitrinbe, egy polcra, egy dobozba kerülnek át. Aztán néhanap elővesszük őket, feltöltjük az akkumulátorokat és nosztalgiával nyomkodjuk rajtuk a gombokat vagy böködjük a kijelzőjüket. Itt a lehetőség, hogy most a többieknek is megmutasd féltett kincseidet a találkozón megrendezésre kerülő Retro-Kütyü Kiállításon. Két éve már több mint negyven régről ismert PDA-t, hagyományos- és okostelefont vehettünk újra kezünkbe a sok éves nélkülözés után.

Két éve is már ilyen sokan voltak!

Jószerivel az akkor még “menő” készülékek mára már tovább bővíthetik ezt a sort, így bizonyára újabb csúcsot fogunk beállítani a kütyük számában, amihez várjuk a Te tevőleges hozzájárulásodat is egy vagy több régi kedvenced megmutatásával.

.

A helyszín valószínűleg már senkinek sem lesz újdonság. Most is a megszokott helyen, a finom ételeiről és hideg italairól méltán híres Il Treno étteremben fogjuk a ricsajt csapni, egy egyéb betérő vendégek legnagyobb örömére :))

 

HELYSZÍN:

IL Treno étterem 

1116. Budapest, Bartók Béla út 105-113. 

images (11)

GPS: É:47.2820 K:19.0155

 images (12)

Nem borzolom tovább a kedélyeket és elárulom a találkozó időpontját is:

2015. május 16.

és mivel ez szombatra esik, így már 15 órától élvezhetjük egymás társaságát.

.

Sokat csúszott a találkozó időpontja az eredetileg tervezetthez képest. Nem akarjuk mentegetni magunkat, de mindig szerettük volna (szeretnénk), ha a találkozó egybe eshetne valamely fontos eseménnyel, nagy bejelentéssel az okostelefonok világában. Bár sokan sokszor elmondtátok, hogy ez lényegtelen és nem a meghívott vendég, hanem a barátok, a jó társaság kedvéért jöttök a találkozókra, azért mi általában mégis megpróbálunk valami érdekességet belecsempészni a táncrendbe, de ez egyelőre még legyen titok.secret

A régi törzstagokat már ismerik a rendet, de az új érdeklődők kedvéért elmondom, hogy kérünk mindenkit, hogy a fórum találkozós topikjában feliratkozva jelezze a részvételi szándékát.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

2 hozzászólás a cikkhez

  1. Zagor szerint:

    Juhúú! 😀 Én akkor a Kis-Balatonnál leszek élővilágot kutatni.

Vélemény, hozzászólás?