Irány, egy újabb „GalaxyS” – Samsung Galaxy S II külcsín teszt

Szerző:

kiskep1

A SpeedShop jóvoltából kicsit körbenézhettem a Samsung Galaxy S II készülékházát. Az oldalon már született egy nagyszerű, minden igényt kielégítő teszt a Samsung újdonsült termékéről, itt elolvashatjátok. Tesztemben inkább a külsőségekre, az apró részletekre, anyagminőségre, és a kijelzőre fogom irányítani figyelmem.

 

 

 

cimkep

Bevezető:

A Samsung Galaxy S-t is teszteltem külcsín alapján (itt), az akkori cikk utolsó mondata így hangzott:

"Utunk véget ért, körbe jártuk a GalaxyS-t, és reményeim szerint nemsokára újabb kaland felé röpít bennünket a Samsung."

Elérkezett az idő, indulhatunk is az újabb „GalaxyS" űrtúrára.

A tavalyi és az idei év jól jövedelmezett a Samsungnak, az Androidos Galaxy S-ből több tíz millió darabot sikerült értékesítenie. Ez a szép eredmény természetesen meghozta a gyártó kedvét egy újabb változat kiadására. Alig telt el egy év és már itt is van az utód, amelyhez néhány napon belül már a szolgáltatóknál is hozzá juthatunk. Nagy valószínűséggel megismétli elődjének siker szériáját, Super AMOLED Plus kijelzőt kapott, kétmagos Exynos 1.2 GHz-es processzort, és a legújabb Gingerbread operációs rendszert is felapplikálták rá.

exynos

Egyensúlyban van a hardver és a szoftver elegye a SGS II-ben, viszont vannak olyan gyártók is, akik egyik vagy másik komponenst elhanyagolják, ezért könnyen leszakadhatnak a technikai élbolytól. A PDA piac fejlesztései felgyorsultak, kevés gyártó tudja felvenni a tempót, a múltban akár két vagy több évet is kellett várni egy új készülék megjelenésére, jelenleg már az egy év is soknak számít. A hardveres fejlesztőknek sikerült felvenniük a ritmust, és valóban újdonságokkal állnak elő. A szoftveresek viszont időnként félkész ROM-okat adnak ki, mivel a rövid fejlesztési szakasz nem kínál elegendő időt a tökéletes kidolgozásra. Ezeket a hibákat sokszor a lelkes felhasználók, szakácsok küszöbölik ki, majd idővel a gyártó is beilleszti a javításokat saját ROM-jaiba. A felsőbb kategóriás PDA vásárlók jogos igénye a tökéletesség, egy ilyen termék áráért, már erős hardverrel ellátott minőségi hordozható számítógépet vásárolhatunk. A tulajdonosok szeretnék, ha minél több PC-s funkciót át tudna (netezés, levelezés, játék, filmezés stb.) venni a zsebben hordott kütyü. Ennen az igénynek nem könnyű megfelelni, de a gyártók jó úton haladnak ennek megvalósításában.

A készülékház:

A Samsung Galaxy S II-t az egér segítségével magunk forgathatjuk meg, vagy a lejátszó gomb fölött tartva az egérkurzort, automatikus forgást indíthatunk el.

A SGS II külső méreteiben megnőtt elődjéhez képest, szélessége 66 milliméter lett az előd 64,2 milliméteréhez képest. Hosszúsága majdnem három milliméterrel nagyobb, viszont vastagságával elégedettek lehetünk, a 8,49 milliméter bármely PDA-val szemben megállja a helyét.

meret_osszehasonlito

A készülékház túl hosszú, szerencsére a tetejére nem került nyomógomb, így nincs gond annak elérésével. Nagy méretei ellenére, vékonysága és kis súlya (116 g) végett könnyedén zsebre csúsztatható.
Ezzel a kétkészülékes forgatóval szeretnénk megmutatni mennyit is változtattak az újoncon. Az egér segítségével egyszerre forgathatjuk mindkettőt.

 

Még egy lehetőség az összehasonlításra, a szkennert megragadva, és balra húzva megszemléltetjük a különbségeket.

Így néz ki az SGS II, ha idegen „társaságba" kerül (HTC HD2, ZTE Blade, Samsung Galaxy S).

keszlek_sszehasonlito_1

keszlek_sszehasonlito_2

Szépen összeszerelték a PDA-t, hajlítgatásra nem recseg-ropog. Az üveglap és a készülékház széleinek találkozásánál lévő hézagot szinte minden tesztemben megmérem, most is így tettem, íme az eredmény.

illesztesi_hezag

A 0,214 milliméteres eredmény még az elfogadható kategóriába esik.

A készülékház stílusában emlékeztet a SGS-hez, de jóval elegánsabbra sikeredett annál. Igyekeztek megőrizni annak hangulatát, de sokkal igényesebb műanyagokkal burkolták az új hardvert. Készítettem külsejéről egy rövidke videót.

Az apró részletek mindenhol egységesek, egyetlen csatlakozó, felirat, vagy gomb sem töri meg ezt a harmóniát. A mikroszkópos képeken is láthatóak a szépen kidolgozott részletek.

Az előlapi hangszórórács kidomborítása hasznos mivel a szennyeződések nehezebben maradnak meg rajta, más cégek (pl. HTC) bemélyített hangszórós megoldása „korpagyűjtő" szerepét töltheti be.Arc nagy mosollyal

Az előlapi üveg GorillaGlass, így a karcokra nem lesz gondunk, felületét zsírtaszító anyaggal kezelték, így könnyebb eltávolítani róla a szennyeződéseket.
A hátlap apró rácsos mintázata, és a Samsung felirat hangulata emlékeztet a Galaxy S Armani-nál tapasztalt minőségre.

galaxys_armani

                                                                                                                                                               Galaxy S Armani                                 Galaxy S II

A hátlapot a jobb felső sarokban található apró vájat segítségével tudjuk kipattintani. Úgy érzem lassan szüksége lesz a férfiaknak is körmük megnövesztésére, ha szeretnének leszedni egy PDA hátlapot.
Egyre gyakrabban írom le a „meglepően vékonyra sikeredett" kifejezést, amikor a hátlap anyagvastagságával szembesülök. Az apró bepattanó fülek sem kecsegtetnek túl sok jóval a jövőt illetően. Kíváncsiságból megmértem, mennyire sikerült elvékonyítani ezt az alkatrészt.

mikrometer

Egy biztos, nem fog indulni az erős hátlapok csatájában 0,814 milliméteres vastagságával.
A hardveres mérnökök valószínűleg azért választották inkább a vékony raszteres felületű műanyag fedlapot a fém helyett, mert a kétmagos proci jelentős hőt disszipál, és a műanyag elszigeteli kezünktől a meleget. Egy számításigényes játéknál, már erős melegre számíthatunk ujjaink alatt.
Amint helyére kerül a hátlap, a jó alátámasztás segítségével nagyon erős, strapabíró szerkezet benyomását kelti. Nyomogatásra nem recseg, mint azt a Sony Ericsson Arc-nál tapasztaltam. A gyártók egyre gyakrabban áldozzák fel a minőséget a „ki készíti a legvékonyabb PDA-t" csatában, nem vagyok benne biztos, hogy a vásárlónak ez a fontos. A vastagsági paraméter maximum arra jó, hogy elterelje az egyre csökkenő üzemidőről a figyelmet.
A készülék hátsó felével kapcsolatban szeretnék megemlíteni egy kisebb problémát. A Samsung tervezett alulra egy kitüremkedést a jobb fogás érdekében, ezzel nincs is gond, de ha letesszük a készüléket, akkor ezen a pici felületen fog érintkezni pl. az asztallal, s az lekoptatja felületét. A nálam járt készülék még nem esett át túl sok nyúzópróbán, ezen a felületen mégis rengeteg apró karcolás található. Mikroszkóppal megkukkantottam ezt a részt, és készítettem is róla néhány nagyított képet.

karcos

Egy ilyen prémium kategóriás PDA esetében, érdemes lett volna teflonos, kopásálló felületi borítást tervezni a probléma elkerülésére.
A nyomógombok elhelyezkedése megfelelő, a power gomb jobb oldalra, ujjbarát módon lett elhelyezve. Sok gyártó figyelmen kívül hagyja az emberi anatómiát, és csodás hajlékonyságot vár ujjainktól.
Ennyit a készüléket borító anyagokról, következzék a kijelző, melynek külön fejezetet szentelek.

A kijelző:

A Galaxy S II 4,27 inches (10,84 cm) Super AMOLED Plus technológiával felvértezett kapacitív kijelzőt kapott. Az előd (Super AMOLED) is rengeteg dicséretet bezsebelt a tesztelőktől, szép fekete megjelenítése, kedvező betekintési szögei, ragyogó színmegjelenítése, kis fogyasztása okán. Erre a Samsung még ráfejelt a megnövelt kijelzővel, és végre a vásárló megkaphatja az összes alpixelt ami járt volna már eddig is. Jó tudni, hogy a SGS-ben lévő kijelző nem a hagyományos RGB (vörös-zöld-kék) alpixel elrendezést kapta, hanem a PenTile mátrixot választották. A kevesebb szubpixel kisebb fogyasztást eredményez, viszont részletgazdag képek esetén nem ad olyan szép eredményt, mint az RGB mintázat. Vegyük a WVGA (800X480) felbontást, abban az esetben, ha PenTile mátrixban rendezzük el a szubpixeleket, akkor négy pixel esetén 8 db alpixelhez jutunk, ugyanez RGB esetén 12 alpixelt jelent. Készítettem egy ábrát, ennek szemléltetésére.

pentile_rgb1

Láthatjuk, hogy a Super AMOLED Plus kijelző 1 milliónál is több alpixelből áll, így jóval részletgazdagabb megjelenítést tesz lehetővé mint elődje. A Motorola Atrix is PenTile mátrixot használ, de ott a 960X540-es felbontás segítségével fel tudja javítani ennek a technológiának a hiányosságát. Mindezek ellenére még mindig a legjobb megoldás a hagyományos RGB elrendezés, a többi inkább csak próbálkozás a kevesebb fogyasztás, és nagyobb fényerő elérésére.
A Samsungnak sikerült csökkenteni 18%-al a fogyasztást újdonsült kijelző paneljénél, így már be tudta vállalni a hagyományos alpixel elrendezést.
Az AMOLED vetélytársaként kezelik az újdonsült IPS kijelzőket. A mérések szerint nem sikerül neki megszorongatni a ledes technológiát, mivel az 15 %-al élesebb képet ad, válaszideje 0,01 ms (az IPS-é 25 ms), kontrasztarányban erősebb, és a különböző betekintési szögekből is jobban teljesít.
Összehasonlításra a Galaxy S-t választottam, mivel kíváncsivá tett mennyi is a különbség az előd és az utód megjelenítője között.
Készítettünk egy mikroszkópos kijelző összehasonlító flash-t, a különböző technológiák demonstrálására. A kiválasztott készülékre kattintva, kijelzőjét 203X nagyításban láthatjuk. Az LG Optimus 2X, és a Galaxy S lesz a viszonyítási alap.

Lekameráztam az SGS és az SGS II kijelzőjét, mindkettő nagyon jól teljesített, mivel közel azonos technológiával készültek.

A SGS valamivel rosszabb minőségben képes megjeleníteni a betűket, mert a kevés szubpixel miatt „szőrösek" a betűk szélei. A SGS II részletgazdagabb megjelenítésével, nagyobb képernyőjével, alkalmasabb a könyvolvasásra. Egy e-könyv lapjáról kiválasztott szót felnagyítottam (17X, 59X, 97X), majd felvételt készítettem róla. Az elkészült fotón látható, hogy határozottabb körvonalakat jelenít meg az újdonsült kijelző.

betu_osszehasonlito

A kinti napfényes körülmények között is jól látható marad a megjelenítő.

kulter

Nem mulasztottam el a fény szimulátoros videó felvételt sem.

A ledes kijelező technológiának sokan róják fel a túlszaturált színvilágot, van is ebben valami, nem valódi képet mutat a világból, hanem annak egy mesés színekkel megkomponált változatát. A Samsung meghallotta ezeket a kritikákat, s ránk bízta a döntést, ízlésünk szerint választhatunk háromféle színtelítettség közül. A beállítások/ kijelző/Háttéreffektus menüben:

dyn_szok_film_nyilas

Lefényképeztem a kijelzőt, látható a három beállítás közötti különbség. Aki kedveli a nagyon túlszínezett látványvilágot annak érdemes a Dynamic-ot választani. Azok akik szeretnék látni mi rejlik a ledes színmegjelenítésben, nekeik ajánlott az arany középút a Szokásos menüpont bejelölése. A Film beállítás pedig a visszafogott, de még így is gyönyörű színeket használó opció lehet számunkra. Kiválasztottam egy háttérképet, és lefotóztam mindhárom beállítással, sajnos nehéz visszaadni fotótechnikával a látottakat, de még így is látszik a különbség.

dyn_szok_film

A Dynamic beállításnál számomra már túlszaturáltak lettek a képek, így inkább a Szokásos opció mellett maradtam.
Az SGS kijelzőjének fehérjei kékes árnyalatot mutatnak, szerencsére a Plus technológia meghozta a szép fehér színt is. A két kijelző nem mutat releváns különbséget pl. egy színes kép megjelenítésekor, szöveges információ esetén viszont egy hajszállal jobb a Plus. A színtelítettség háromfokozatos beállítási lehetősége is praktikus újdonság. Máskülönben a két kijelző között nincs akkor különbség, hogy érdemes lenne túldicsérni az új fejlesztést.
Mindezek ellenére a Super AMOLED Plus az egyik legjobb kijelző technológia a piacon, PDA vásárláskor érdemes a mellette szóló érveket végiggondolni.

Zárszó:

A Samsung Galaxy S II méltó utódja a SGS-nek, sikerült hardveresen és szoftveresen egyaránt tökéletesre hangolni. A készülékház minőségével itt-ott akadnak apró problémák, de ezekkel bőven együtt lehet élni. Azért még várok arra a pillanatra, amikor anyaghasználatban a Samsungnak, „HTC-s" minőségű készülékházat sikerül összehoznia. A Galaxy S Armani-val megmutatta, ha Giorgio Armani kéri, akkor képes ilyet készíteni.Az ára viszont elég magas, ami sok vásárlót elriaszthat, aztán itt vannak kétmagos vetélytársai (Motorola Atrix, LG Optimus 2X), még ha kisebb órajelű procival is, de jelentősen olcsóbban kaphatóak. Valószínűleg napokon belül azért esni fog az ára, mivel a szolgáltatók eladási listáin már ott szerepel.
A SGS II-őt ajánlom az összes PDA rajongónak, mert mindent „beleszorítottak" ebbe a technikai ínyencségbe, fogyasszátok egészséggel.Arc nagy mosollyal

csoki_illusztracio

A tesztkészüléket a speedshoplogo biztosította számunkra. Köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?