Ebben a sorozatban a Nokia N900 készüléken keresztül szeretném bemutatni a Maemo rendszer, jóságát és rosszaságát mindenki előtt. Mindjárt az elején felhívnám a figyelmet arra, hogy a piacon azon kevés telefonok közé tartozik az N900, amivel nem lesz memória probléma. Elérhető alkalmazásmemória 1GiB amiből a RAM 256MiB-ot vesz fel. Aki szereti testreszabni saját igényeihez igazítani a készülékét, az a Maeoban nem fog csalódni. Igaz másképp, mint a WinMo, de mélyrehatóan, a legapróbb részletre is kitérve, a kor követelményinek megfelelően installálhatjuk a személyeket a kontaktok közé. Először kezdjünk egy kicsomagolással.
„A két napos kütyünél, nincs, nem volt, és nem is lesz jobb készülék a Földön, de eljővén a harmadik nap." SÖ.
Kicsomagolás
A doboz méretes és koromfekete, sugárzik róla az igényesség. Első ránézésre azt hinné az ember, hogy valami Apple termék. Folytatva a szertartást észrevehetjük, hogy jogos a dobozméret. A tetejét kihajtva a szokásos duplafenekű megoldással találkozunk, és először a készülőkkel nézhetünk farkasszemet. Nagy és vastag 181g. A nagysággal még ki tudnák békülni, sőt.. de a vastagsága már nekem is sok 18mm. Ne felejtsük el, hogy élő billentyűzettel rendelkezik, aminek kell a hely.
Jó hír, hogy a 920-asban már elhagyják a hardveres gombsort, úgy feltehetően a felére fog fogyni ezen a téren. Tovább kutakodva, még rengeteg bigyót szedhetünk ki a dobozból. A Nokiához hűen jó minőségű tartozékokkal szembesülhetünk. Felejtsük el az utángyártott gagyi motyókat. Tehát itt van mindjárt az akkumlátor 1320 mA ami nem tűnik soknak. Mivel rendelkezik TV-kimenettel, kapunk videokimeneti kábelt. Ez grátisz a gyártótól, ezért ne felejtsetek szólni a végén, hogy az árról is ejtsek pár szót.
Aztán van még itt töltő, adatkábel, a szokásos cucc, és törlőkendő.
Extra telefonkönyv
A szokásos kontakt bealításokon kívül itt lehetőségünk van a népszerűbb chat és IP telefon protokollokat is egy kattintással aktiválni. Avagy, ha az ismerősünk a neten lóg, biztos megtaláljuk.
Különböző csoportokat hoz létre a készülék annak megfelelően milyen paraméterekkel hoztunk létre a kontaktot. Tehát ha a Skype nevét is megadtuk az illetőnek, a Skype csoportban, az avatarja melletti jelzésekből kiderül, hogy aktív, vagy nem. Ugyan ez értendő Google Talk, és OVI by Nokia, Twitter, Facebook, megoldásaira.
Böngésző
A Firefox 4.Béta mobil böngészője teljes internet oldalak megjelenítésére képes, de nézzük, hogy működik Maeoval. A nagy kijelzőnek köszönhetően sok információt olvashatunk le róla, ha nincs bekapcsolva a teljes képernyő nézet. MultiTouch híján is remekül megoldották a többszörös nagyítást úgy, hogy a sorokat a kijelző méretére tördeli.Egy mai mobil böngészőből már elengedhetetlen több oldalas megnyitásra is képes, tehát több szálon is böngészhetünk egyszerre. Nekem a Maemoból, de inkább a Nokiából, hiányzott a folyamatosság érzése, vagy is lehetne gyorsabb.
0#1Mordon2009-11-10 22:32A billentyűzet nem indok a vastagságra és a böszme nagy súlyra, nézd meg a Motorola Droid-ot, hasonló hardver és mégis fele ilyen vastag és nehéz.Idézet
A billentyűzet nem indok a vastagságra és a böszme nagy súlyra, nézd meg a Motorola Droid-ot, hasonló hardver és mégis fele ilyen vastag és nehéz.
HoHo én már agyban a 920-hoz hasonlítottam. Ha nem is lesz olyan karcsú, mint a HD2, persze ki tudja, kapaciív kijelzővel, és virtuális billentyüzettel csak karcsúbb lesz.Idézet
Nincs itt valaki, aki tud helyesen írni és nem csak a Wordre hagyatkozik? Bár a "kontaktbealításokon"-t a Wordnek is ki kellene dobni. Vagy használjátok a Firefoxot, ígérem alá fogja húzni a hibás szavakat. Nem ártana a vesszőket is felülvizsgálni! Van benne + és - egyaránt.
Teljesen egyetértek. Azzal viszont nem, hogy ide írod. A sorozatos jóindulatod már OFF ízű. Ha tényleg a jobbító szándék vezérelne, és nem más lejáratása, akkor az Adminokat keresnéd meg. Itt a cikk témájával kapcsolatos dolgokat szoktuk megbeszélni.Idézet
0#5erdokeNEWS2009-11-13 10:28A vastagság önmagában még nem gond, ha olyan pluszt adnak érte, amiért sokan hajlandók ezt kompromisszumként elfogadni. Csakhogy az 1320 mAh akkumulátor nagyon gyatra egy 18-20 mm vastag készülékben (igen, az egyik részén 2 centis). Csak összehasonlításnak két QWERTY-s készülék: OmniaPRO B7610: 16 mm & 1440 mAh, Motorola DROID: 13,7 mm & 1400 mAh. A másik "kárpótlás" a billentyűzet lehetne, de a beszámolók szerint minőségben igen messze van az etalonnak számító HTC Touch Pro2-től, ráadásul csak 3 soros. Szóval a 18-20 mm az 1320 mAh-s akksival egyszerűen sok, semmivel nem kapsz többet cserében, mint amit a versenytársak vékonyabb kivitelben nem tudnának (szigorúan hardveres szempontból).Idézet
0#6erdokeNEWS2009-11-13 10:30A Touch Pro2 17 mm és 1500 mAh, ez kimaradt. Tehát vékonyabb, nagyobb kapacitású az akksija, és sokkal jobb a billentyűzete.Idézet
0#7erdokeNEWS2009-11-14 20:13Én meg Hatvan környékén is meg tudnám venni. Idézet
0#8erdokeNEWS2009-11-14 20:14Nofene, ezt a második részhez akartam írni. Idézet
Hozzászólások
HoHo én már agyban a 920-hoz hasonlítottam. Ha nem is lesz olyan karcsú, mint a HD2, persze ki tudja, kapaciív kijelzővel, és virtuális billentyüzettel csak karcsúbb lesz. Idézet
Igen, de a Nokia felsőkategoriás cuccaiból nem szokta kispórólni az anyagot pl. E90 :-) Idézet
Teljesen egyetértek. Azzal viszont nem, hogy ide írod. A sorozatos jóindulatod már OFF ízű. Ha tényleg a jobbító szándék vezérelne, és nem más lejáratása, akkor az Adminokat keresnéd meg. Itt a cikk témájával kapcsolatos dolgokat szoktuk megbeszélni. Idézet
A másik "kárpótlás" a billentyűzet lehetne, de a beszámolók szerint minőségben igen messze van az etalonnak számító HTC Touch Pro2-től, ráadásul csak 3 soros.
Szóval a 18-20 mm az 1320 mAh-s akksival egyszerűen sok, semmivel nem kapsz többet cserében, mint amit a versenytársak vékonyabb kivitelben nem tudnának (szigorúan hardveres szempontból). Idézet
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.