PDA Fan Club Samsung Omnia, HTC HD2

Tesztünk alanya a 2009-es év talán leginkább várt Windows Mobile alapú készüléke - avagy újabban a Microsoft által divatosabbnak talált kifejezéssel Windows Phone-ja - a HTC HD2, amely a Speedshop jóvoltából jutott el hozzánk. A sikeres, 2008-as csúcsmodell Touch HD utódjának is nevezhetjük, ám a változtatások ezúttal annyira sokrétűek, hogy leginkább a HTC palettáján elfoglalt helye miatt utód, nem a külső-belső hasonlóság okán.

Az eltelt bő egy év alatt sok víz lefolyt Tajvan folyóin, hogy a Dunáról, és még inkább a mobil technológiákról ne is beszéljünk. Az érintőképernyős készülékek megállíthatatlanul egyre népszerűbbé válnak, és hála a tömegtermelésnek és a kialakult piaci versenynek, mára már az alsóbb kategóriákban is helyet követelnek maguknak. Az okostelefonok piacán szintén az említett trend figyelhető meg, az újdonságok többsége taperolható kijelzővel lát napvilágot, és a gyártók bejelentéseit elnézve a folyamat távolról sem tetőzik, sőt.

A mobil operációs rendszerek piaca komoly átalakuláson megy át, a valamikor (szinte) egyeduralkodó Windows Mobile olyan kihívókkal néz szembe, mint az Android, a Maemo és a Symbian Touch (elnézést a pongyolaságért, előnyben részesítem az egyszerű megkülönböztethetőséget a verziókkal és buildekkel szemben). Hoppá - parancsolj megálljt rögtön a figyelmes olvasó -, mi újság az Apple készülékeivel és mobil operációs rendszerével? Részemről az iPhone külön kategória, lévén a fent említettektől erősen eltérő üzleti modellt követ. Gondolok itt a hardver és szoftver együttes értékesítésére, vagy a viszonylag zárt rendszerre, illetve a szigorú, néha logikátlan engedélyezési eljárással működő szoftverboltra, az AppStore-ra. Ettől függetlenül az iPhone komoly hatással bírt és bír a piac egészére, jelentős szerepét a tapicskolós telefon működtetésben nem hagyhatjuk említés nélkül.

Visszatérve a Touch HD-re, mindenképpen érdemes kitérni annak 3,8" átlójú kijelzőjére, ami korának legnagyobb megjelenítője volt, amit okostelefonba építettek. Emellett azonban nem igazán hozott újat, hardveresen és szoftveresen nagyon hasonló volt a pár hónappal korábban megjelent HTC Touch Diamondhoz.

Első ránézésre a HD2 pontosan követi az előd receptjét, hiszen az időközben megjelent, 4,1" kijelzővel ellátott tepsit, a Toshiba TG01-et is túlszárnyaló, 4,3" átlójú érintőképernyőt tuszkolt bele a HTC. Ha a motorháztető alá pillantunk, azonnal észrevesszük, hogy a sportkocsi bizony új fejlesztésű, 12 hengeres motort is kapott, és a kijelzőnek sem csak a mérete változott. Kicsit részletesebben a hardverről:

A Toshiba TG01-hez és az Acer neoTouch-hoz (leánykori nevén F1) hasonlóan a Qualcomm legújabb és leggyorsabb chipjét (QSD8250) kapta a készülék, amit hangzatosan Snapdragon névvel illet a fejlesztő. Sajnos elég sok részlet nem ismert még, de amit tudunk, természetesen megosztjuk.

A SoC (System on Chip, azaz komplex feladatok ellátására képes, integrált központi egység) magját egy 1000 MHz-en futó, az ARM-től licenszelt Cortex-A8 leszármazott processzor képezi. Arról, hogy pontosan mit vettek át az ARM-féle dizájnból, nincs információnk, meglehetősen széles határokon belül specifikálja az alkalmazás processzort az ARM. Pusztán találgatás szinten a cache-ek méretének alacsonyan tartását említeném. Valószínűleg más gyártástechnológiát is alkalmaznak a 600 MHz-es „normál" Cortex-A8 megoldásokhoz képest (TI OMAP3430, Samsung S5PC100, stb) a magasabb órajelek elérése érdekében (General Purpose vs. Low Power, lásd ARM link lap alja), mindenesetre nagyon úgy tűnik, a Snapdragon nem fogyaszt az órajellel arányosan többet, miközben a 2D és 3D gyorsító része is hasonló teljesítményt nyújt azokhoz. Lássuk a gyári információt az elmondottakról:

A készülék 1024 MHz-et mond a hardver tulajdonságainál, de ezen nem fogunk összeveszni.

Ha már idekeveredtünk, említsük meg a HD2-ben helyet kapott 448 MB RAM-ot és 512 MB ROM-ot is. Sajnos extra flash háttértárat nem kapunk a pénzünkért (memóriakártyát igen, de azt majd a doboz tartalmánál részletezzük).

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a specifikációs listán szereplő 720p videó gyorsítás szoftveresen nem támogatott, a 3D gyorsítást pedig ellenőrizni szükséges, ami nem könnyű feladat, mert WinMo-ra eddig nemigen voltak komolyabb 3D-t igénylő játékok, amik meg vannak, azokat a CPU izomból is megoldja.

Van egy olyan érzésem, hogy a HD2-ben nem csak processzorból, hanem ROM-ból is a leggyorsabbat választották, ugyanis az alkalmazások betöltődése az iPhone-hoz hasonlóan gyors, amit nem tulajdoníthatunk kizárólag a CPU-nak.

A beépített rádiók tárháza teljes, talán csak az Észak-amerikai 3G-t hiányolhatjuk a listáról. Új típusú, hetedik generációs gpsOne® motor került a készülékbe, később természetesen kitérünk a navigációs képességekre is.

Azt hiszem, a fontosabb hardver elemekből már csak a legszembetűnőbb darab, a kijelző taglalása van hátra. A mindent vivő méret mellett komoly technológiai változással találjuk magunkat szemben, lévén a HD2 ez első kapacitív kijelzős WinMo készülék. MultiTouch is van, bár operációs rendszer szinten nem támogatott, tehát csak ott működik, ahol a HTC és a Microsoft megbuherálta (képnézegető, gyári videólejátszó, Office, ill. általában az olvasmányos felületek), vagy bizonyos külsős programok alatt (pl. Opera böngészőben). A jövőben talán szaporodni fog az ilyen alkalmazások, felületek száma, különösen ha a Microsoft és a HTC folytatja az együttműködést, és készítenek nekünk egy pofás WM 6.5.1 alapú ROM-ot. Hajrá!

Ezzel el is jutottunk a HD2 külsejének megbeszéléséhez. Egy penge tepsiről mit is lehet mondani? A méret egyébként általában pozitív csalódást okoz, amikor kézbe vesszük a kütyüt. Nagy, persze, de nem akkora batár, amekkorára számítunk a képek és a milliméterek alapján. Simán zsebre vágható, és az ingzsebembe is szépen passzol. Rendkívül masszív, tömör benyomást kelt, az összeszerelési minőség példás. A kijelző és a vastagság (illetve inkább vékonyság) könnyedén kárpótol a szélességért, és ha össze akarom hasonlítani valamivel, akkor azt kell mondanom, a HTC mérnökei kiváló munkát végeztek, de mindenképpen jobbat, mint a Toshiba-nál. A TG01 szélesebb és magasabb a HD2-nél, pedig a kijelzője „csak" 4,1" átlójú. Vastagságban mindössze 1 mm a különbség, de a lekerekített szélek miatt ez gyakorlatilag nem észrevehető. Egy Omniánál észrevehetően vékonyabb a Leo.

A készüléken 7 db hardver gombot találhatunk, ebből 5 szépen sorban csücsül a kijelző alatt, 2 pedig (szemből nézve) baloldalon fent helyezkedik el. A másik oldal és a tető üres, alul a háromfeles jack aljzatot, a microUSB csatlakozót és a mikrofon apró lukacskáját fedezhetjük fel. Mindkét csatlakozó fajtája jó pont, különösen a jövőre tekintettel, hiszen kvázi szabvánnyá váltak, így a következő PDA-nkban, vagy éppen a család tagjainak készülékeiben is ezeket fogjuk találni, ha már nem ott pihennek most is.

A hátlap puritán, de ha szeretjük az ilyet, és inkább dicsérettel illetnénk, akkor mondjuk nyugodtan azt, hogy a minimál dizájn jegyében született... Három részre osztották, középre került az akkufedő. Utóbbi csengő hangú fém, és több árnyalattal világosabb szürke, mint az alul és felül található, egyforma magasságú, puha, sötétszürke műanyag. Ezek közül az alul levő teljesen sivár, ám a fölsőn három tereptárgyat is láthatunk. A középső a kamera dombja, ami valószínűleg azért emelkedik ki a hátoldal síkjából, hogy a tőle balra elhelyezkedő hangszóró nyílását ne fedjük le, amikor letesszük a készüléket az asztalra, netán egy puha, bolyhos felületre. A kamera „gigantikus" lencséjétől jobbra dupla LED villanót ágyaztak a hátlap plasztikjába.

A középen feltűnősködő fedelet eltávolítva (a hangerő gombokkal ellentétes oldalon nyomva és emelve jön le) meglátjuk a nagy, de meglehetősen vékony akkumulátort (1230 mAh), alatta középen pedig a SIM kártya alacsony üregét (vagy inkább a kártyát, általában úgy használjuk ugyebár). Balra lent két dologra figyelhetünk fel: A sarokban piros pötty vonzza a tekintetet; remélhetőleg sose látjuk többet, ez ugyanis a Reset gomb. Na jó, ha memóriakártyát cserélünk, talán viszont látjuk még a pöttyöt, ugyanis éppen fölötte a microSD(HC) kártya aljzata bújik meg.

A hátlappal kapcsolatban szeretném még valamire felhívni a figyelmet. Ha valaki már látta a HD2 sajtófotóit, illetve nyomon követte a gyártás előtt bétatesztelésre kiadott készülékekhez néha mellékelt tartozékokat, már biztosan összefutott a HTC által tervezett, meglehetősen rendhagyó formájú és működésű autós tartóval. Ehhez ugyanis egy spéci hátlap is jár majd, amin körkörös bajonettzár-szerű csatlakozó van.

Na de hogyan szalad majd a jel és delej a hátlapon keresztül? Kérem szépen, azért itt hoztam elő a dolgot, mert a hátlap eltávolításakor figyelmesek észrevehetnek két fém tüskét az akkumulátor alsó sarkainál, illetve két csiszolt fém betétet a hátlap megfelelő helyein, és van két csatlakozó a baloldalon is, ott, ahol nyitni kell a hátlapot. Ezen kívül az akkumulátor bal felső sarkánál egy bemélyedésben van még egy fehér pötty, talán az is itt kapott szerepet.

A doboz szemből alig nagyobb a készüléknél. Ennek megállapításához igen gyatra szemmérték elégséges, ugyanis a fedlapról a HD2 mosolyog vissza ránk (ha tükör lenne rajta, a rendkívül jóképű és szerény tesztelőt látnánk, de így se rossz). Körülötte építészmérnökhöz kevéssé méltó módon megrajzolt méretvonalak mutatják a kijelző nagyságát. Ezeket gyengébbek és a biztonság kedvéért széltében és hosszában is „BIG" jelzéssel látták el, hogy ugyan essünk már hasra a 4,3" előtt. Tény ami tény, hasra is esünk...

A fehér kartonból kicsúsztatott, éretlen libafos színű belső tetejében aztán ott fekszik a Leo, természetesen hím oroszlánhoz méltó komorsággal (egyelőre csak feketében létezik, amit a gyár bizonyára antracit szürkének hív).

A felső, U alakú zöld kartont kiemelve, fakkokra osztott feneket találunk (jó is az...), ahová a következő tartozékokat csempészte a HTC: hálózati töltő test, hálózati töltő fej (cserélhető), adat- és töltőkábel (ez egy és ugyanaz), 2 GB-os SanDisk microSD kártya SD adapterrel, távirányítóval megspékelt headset, füldugók és klipsz a headsethez, bőrtok (vagy műbőr, de akkor bőrszaggal fújták be), sokféle papír (felhasználói kézikönyv, nemzetközi garancia, WM serial, stb). Végül egy füzetecske is előkerül, ami büszkén hirdeti magáról, hogy a CoPilot LIVE ingyenes, 15 napig használható próbaverziójáról regél. Nabumm.

Ami a felhasználói élményt alapvetően meghatározó szoftveres hátteret illeti, kapunk ugye egy Windows Mobile (röviden WM vagy WinMo) 6.5-öt, amit a HTC a saját fejlesztésű, TouchFlo 3D-ről Sense keresztelt felületével próbál feldobni. A WM6.5 szinte mindenkinek csalódást okozott. Aki folyamatosan nyomon követte a fejlesztés közben kiszivárgott buildeket, annak azért, mert a véglegesnek kikiáltott verzió után sok dolog előnyére változott, és ezek értelemszerűen nem kaptak helyet a HD2-ben, aki pedig egyszerűen előveszi a 6.1 után, az összességében kevesli a változást. Azt hiszem, mindkét nézőpont helyes, és a végeredményt tekintve annyi biztosan megállapítható, hogy nem véletlenül került egy továbbfejlesztett TF3D a Leo-ra, hanem azért, mert jócskán van még mit elrejteni a WM6.5-ön ahhoz, hogy 2009 végén versenyképes felhasználói felülettel lehessen csatasorba állítani egy készüléket.

A legfontosabb kérdések tehát: milyen a Sense, mit fed el, mi lóg ki alóla, és ez mennyire zavaró a mindennapi használat során. Aki ismeri a TF3D felületet, mely 2008-ban a Touch Diamond készüléken debütált, és azóta minden fentebbre pozícionált, WinMo alapú HTC gépen helyet kapott, annak nagyon könnyű lesz vele boldogulni, de az se fog sokat küzdeni, aki most lát ilyet először. Fontos megemlíteni, hogy az időközben napvilágot látott, Android alapú HTC készülékek újabb generációján jelent meg először a Sense név, egy hasonló, de nem azonos felületet jelölve. A TF3D átnevezése Sense-re inkább marketingfogás, ugyanis a WM-on futó, 2.5.x verziószámot viselő Sense inkább csak külsejében közeledett az androidos rokonhoz, működésben kevésbé. Mindenesetre megkülönböztetésre talán jobb az egységes HTC-s felület megnevezés.

Kezdjük akkor a fülekből álló felület áttekintését. A „Home" névre hallgató kezdőképernyőn helyet kapott a megszokott lapozgatós óra, ami fölött egy vékony sávon az aktuális mobil szolgáltatót olvashatjuk, alatta és a számjegyek között az időjárás ikonja látható. Az időjárás piktogramjától balra a kiválasztott, vagy éppen automatikusan meghatározott település neve került, jobbra pedig az aktuális illetve napi hőmérséklet előrejelzés adatok adnak tájékoztatást.

Ha már az időjárást taglaljuk, nem mehetünk el a bekapcsolható egész képernyős animáció mellett, ami az adott időjárástól függően csepegteti be esővel, fújja be levelekkel, felhőkkel, esetleg havazza össze a kezdőképernyőnket. Esős időben még egy méretes ablaktörlő lapát is el-elhúz keresztben. Jópofa, és nem fogja meg nagyon a bika hardvert. Bár én még nem untam meg, könnyen el tudom képzelni, hogy pár hét után már unalmassá, később irritálóvá válik. Az óra-időjárás blokk alatt a naptár legfontosabb információit találjuk: dátum, ébresztő/riasztás és egy találkozó fér ide. Az alul fennmaradó, kb. 2 centiméter magas helyre 3 db négyzetes gyorsindító ikon fér, amit én túlzónak találtam. Némileg kisebb méret alkalmazásával a használhatóság még krinolin ujjúaknak se romlott volna, de elfért volna négy hivatkozás. Ez annál is inkább jól jönne, mert ha felfelé húzzuk az ikonsort, még 9 db, ugyanilyen méretes gyorsindító gomb veszi át az eddig említett tartalom helyét, és ha egy sorban nem 3, hanem 4 gomb lenne, akkor jó eséllyel a 3x4-es elrendezés helyett elfért volna a 4x5-ös. Sőt, a gyárilag előtelepített programokon kívül a külsősök egyelőre nem is tartalmaznak ekkora felbontású ikont, tehát ha ilyet helyezünk a Home panelra, akkor némelyik atom pixelesen látszik. Bizonyára orvosolják majd ezt a kijövő újabb program verziókban, addig is tűrünk. Majdnem elfelejtettem, hogy nem csak programok gyorsindítóit helyezhetjük el itt, hanem kontaktokat vagy könyvjelzőket is. A kezdőképernyő hátterének akár animált képet is beállíthatunk, illetve az időjárás animáció háttere is választható.

A második, „People" nevezetű fülön kedvenc ismerőseinket dobálhatjuk szét 3 oszlopban és 5 sorban (a szorzást az olvasóra bízom, mindenesetre az utolsó két sorban bujkáló barátaink vagy kollégáink arcképéért már tekernünk kell lefelé).

A jobbra következő panel a szöveges és multimédiás üzeneteinket rendezi egyszerűen kezelhető formába. Kevéssé meglepő módon „Messages" névre hallgat.

Tovább oldalazva jobbos irányba (politikai felhang és farhang nélkül), előbukkan végre az elektronikus leveleket, fedőnéven e-maileket tartalmazó „Mail" fül. Le-fel lapozhatjuk őket, valamelyikre rátapizva megnyitja azt a klasszikus, de jól szuperáló Pocket Outlookban.

Kékes földgömb ikonról ismerszik meg az „Internet" tab, ahol egy nagyobb kékes földgömb az Opera Mobile-ba repít bennünket, alatta pedig két oszlopban, az előbbiekben megszokott módon görgetve kedvenc könyvjelzőink kaptak helyet.

A következő panel jobbra a naptáré, ami sekélyes magyarsággal Calendar formában ismert. Minden létező nézet között választhatunk, és egy új találkozó vagy teendő létrehozásakor még mindig a HTC által fejlesztett felületen belül maradunk.

A korábbról ismert tőzsde követő alkalmazás pöffeszkedik a naptár után. Túl sokat nem tudok róla mondani, mert bár működik, nem minden tőzsdét tekint egyformán fontosnak...

Szépen lapozgatható képek és videók közé lyukadunk ki, ha tovább folytatjuk a jobbra simogatást. A készülék elforgatását a képek is követik, mégpedig meggyőző sebességgel. A képre/videóra nyomva az teljes kijelzőre vált, ahol folytathatjuk a lapozgatást, nagyíthatunk-kicsinyíthetünk két ujjal, stb. Újszerűnek nem nevezném, de szépen működik, a vizuális tartalmak csoportosítása pedig dicséretes, így is elég sok a fül. Apropó fülek, ezeket tetszőlegesen ki-be kapcsolhatjuk, kivéve az elsőt és az utolsót (Settings), azok mindig aktívak.

A zenék (Music) panelen a Media Playert meghívó felület az úr, az album borítók tekergetése a képekhez hasonló módon történik.

Megérkeztünk az időjárás fülhöz, ahol alap esetben a netről és/vagy GPS-ről automatikusan megállapított tartózkodási hely látszik, de a település nevénél fölfelé görgetve a környező országok, vagy manuális beállítás esetén a kedvencek időjárása is előcsalogatható.

Külön lehetőséget kapott a Twitter, lelkük rajta... Na, nem mintha utálnám, de egyelőre a többi fül hasznosságához nehezen mérhető számomra. Az olvasó kedvéért beizzítottam régebbi regisztrációmat, és két egész velemtörténést is megosztottam a kiválasztottakkal. Legközelebb talán majd a történelemkönyvekben találkozunk velük.

A már korábban említett beállítások előtt egy újdonság vár bennünket, mégpedig a HTC Footprints, azaz lábnyomok panelje. Működése rém egyszerű, készítünk egy képet, amit GPS pozícióval látunk el, és jegyzeteket, magasröptű gondolatokat fűzünk mellé (pl. „Itt jártam"). Szépen ki is kapcsoltam, mert tapasztalataim szerint két fület el kell távolítanom ahhoz, hogy egyetlen ujjmozdulattal végig tudjam tekerni az összest a főképernyőtől a beállításokig.

Ezzel el is jutottunk a Settings (Beállítások) laphoz, amin keresztül HTC-s felületen érhetjük el a leggyakoribb beállításokat. Illetve azt mondanám, hogy még a közepesen gyakoriakat is, így csak a ritkán használtakhoz kell kikukkantani a WinMo - kapacitív kijelzőhöz különösen - barátságtalan felületéhez.

A mélyebb beállításokon kívül a levelezés maradt még az eredeti felülettel, ami kezelhetőség szempontjából nem igazán problémás, a kevesebbet használt programok indítása pedig a WM6.5 új, méhsejtesnek indult, elcsúsztatottként véglegesedett menüjéből valósítható meg. Utóbbi sajnos még nem a késői operációs rendszer buildek működését kapta, így nem húzgálhatók-rendezhetők szabadon az ikonok, csak alulra és felülre küldhetjük őket. Ezzel a módszerrel nyilván tovább tart testhez álló sorrendet összeállítani, bevésünk tehát egy fekete pontot a Microsoft ellenőrzőjébe. Ezzel kapcsolatban akár satírozhatjuk a következőt is, ugyanis egy program elindítása, majd lelövése után rejtélyes módon nem ide jutunk vissza, hanem az azt megelőző tevékenységhez. Ha van valaki, aki érti eme logikát, értekezhetünk a fekete pont sorsáról...