Huawei Watch GT 2 teszt (külcsín) – hangosan jobb

Szerző:

A Huawei Watch GT sorozata nem annyira „okosságával”, mint inkább hosszú üzemidejével, igényes megjelenésével és jól elkészített sport funkcióival hódította meg vásárlóit. Teszteltük a GT sorozat második kiadását, ami igazából a harmadik, mivel év elején kiadtak egy ráncfelvarrott színeiben módosított órát. Nem sokat változtattak a GT 2-n, de a megérkezett új funkciókat sok felhasználó várta.

 

 

 

Nagyon lassan indult be az okosóra piac fejlődése, néhány évig csak a kockák játékszerének tekintették ezt a terméket. Idén az év második negyedében már 44 százalékkal több okosórát tudtak eladni a gyártók, mint a tavalyi év azonos időszakában. A vásárlók lassacskán ráéreznek, hogyan is tudják beilleszteni életükbe az okosórákat. Magam is tapasztalom ezt a bővülés, idősebb hölgy is fordult már hozzám, hogy ajánljak okosórát, elromlott karórája helyébe, néhány éve még csak férfiak érdeklődtek a termék iránt. Úgy tűnik az okosórák kiharcolták helyüket mindennapjainkban.

 

Külcsín:

A Huawei Watch GT 2 továbbra is képviselteti magát az elegáns és a sportos szegmensben is. Ezt nem külön óratokkal oldják meg, a klasszikus és elegánsnak nevezett változat mellé bőr és fém, a sportos mellé pedig szilikon szíjat csomagolnak. Az óratokoknál a 46 és 42 milliméteresek közül választhatunk. A kisebbik dizájnja inkább a hölgyeknek kedvez, a nagyobb pedig valószínűleg az urak választása lesz inkább.

Készítettem videót az óra kicsomagolásáról és néhány másik órával is összehasonlítottam a GT 2-t.

A következő képen összehasonlítható a csuklóra tett GT és GT2 kinézete.

A GT 2 klasszikus verziója jutott el hozzám, ebből is a 46 milliméteres verzió. Óratokjának vastagsága 10,7 milliméter, ami egészen vékonynak hat az óra előlapjának jókora felülete mellett.

Az óratest rozsdamentes acélból készült, az alját pedig műanyag borítja. Az elődnél használt kidomborodó kerámia keret, most bekerült az üveg alá.

Az üveg alá került keret kisebb dőlésszöget kapott elődjéhez képest, és mivel nem emelkedik ki az óra felületéből nem korlátozza ujjunkat a kijelző „simogatásában,”, mint a kiemelkedő keret.

Így viszont védtelennek tűnik az üveg a külső behatásoktól, ami aggodalmat kelthet a vásárlókban. A Huawei megnyugtatásként a drágakő feldolgozási iparban használt technológiát ígért, ami tartósan ellenáll a víznek és a pornak, sajnos a leeséses és ütődéses veszélyeket nem említi a reklám anyagban. Az óra jobb oldalára kerültek a nyomógombok, a felső gomb egyszeri megnyomásával a számlaphoz jutunk, a másodikra pedig az elérhető funkciókhoz juthatunk hozzá.

Az alsó gombhoz hozzárendelhetünk más funkciót is mint a sport, ez hasznos jellemzője az órának. A gombok átmérője valamivel nagyobb, mint az elődé.

Mindkét óra gombja tekergethető, így azt az illúziót keltik, mintha a forgatásra történne valami a szoftverben, sajnos ez nem így van, a Huawei kihagyta ezt a ziccert. Az újonc gombjai még a recézettséget is nélkülözik, pedig a réginél ez jobban megadta a hagyományos karórákra hasonlító kinézetet.

A GT 2 új szolgáltatással gyarapodott, lehet vele telefonálni és zenét hallgatni, mivel beépített hangszórót és mikrofont kapott. A hangszóró nyílása az óra jobb oldalára lentre került, ami véleményem szerint jó ötlet, mivel így láthatatlanná válik. A hivalkodóan kirakott hangszóró nyílás megtöri az óra klasszikus vonalát. Az alábbi képen jól látható, hogy a Samsung órája ezt az utat választotta, míg a GT 2 diszkréten eltüntette a fekete félhomályba ezt a hardveres elemet.

A mikrofonnal is hasonló a helyzet, az is a fekete alsó borításba került, így szinte észre sem lehet venni.

Röntgen alá rakva az órát belsejében azonnal feltűnik a nagyméretű hangszóró jobb oldalon és bal oldalon fent pedig a mikrofon.

A hangszóró hangja meglepően erős, és minősége is megfelelő, kiválóan lehet vele telefonálni, ha a szükség úgy hozza. A mikrofon is jól teszi a dolgát, beszélgető partnereim nem panaszkodtak, minőségére. Abban az esetben, ha mégsem az óra beépített hangszóróján szeretnék zenét hallgatni, új funkcióként rá tudunk csatlakozni bluetooth-os fülhallgatóval. Az Watch GT 2 bluetooth-a már az 5.1-es szabványt is támogatja.

Rossz szokás szerint, 4GB memóriát kapott, ebből 2, 279 GB áll rendelkezésünkre, ami nagyvonalúbb mennyiség, mint a Samsung szintén négyből meghagyott 1,5 GB-nyi tárhelye.  Mondjuk a gyártók már rászokhatnának a nagyobb mennyiségű pl. 8 GB-nyi memóriára, ha már ilyen nagy előszeretettel lecsipkednek a kapott mennyiségből. A zenéket a Huawei Egészség app zeneküldő funkciójával tudjuk áttelepíteni az óra memóriájába. A folyamat egy kicsit lassú, de legalább van a telefontól független zenehallgatási lehetőségünk. Készítettem videót a zene feltöltésének módjáról és a bluetooth füles párosításáról.

Az óráról vezérelhető zene lejátszás sokaknak hiányzó funkció volt eddig, most ez is megérkezett. Nemcsak a normál média lejátszót, de akár a Spotify alkalmazást is tudjuk segítségével vezérelni.

Az óra hátlapján helyezkednek el a pulzusmérő szenzorok, amelyeken nem módosítottak az előző GT sorozathoz képest. A pulzusmérés továbbra is pontos, ha nyugodtan csuklómozgatás nélkül tesszük azt, ha  mozgás közben akkor azért becsúsznak fals mérési adatok.

Közelebbi képet is készítettem az egyik érzékelőről.

A pulzusmérő pontosságát összehasonlítottam egy Polar H10 mellkaspántos EKG pulzusmérővel és erről videót is készítettem.

Az érzékelők mellé kerültek a töltéshez szükséges érintkezők, amelyekhez mágnesek vonzzák a töltő dokkolót. Sok tesztelő hiányolja a vezetéknélküli töltést az órából, véleményem szerint az érintkezős töltés teljesen jól funkcionál a mindennapokban, gyorsabban tölt, mint vezetéknélküli társai.

A hozzám érkezett klasszikusnak nevezett óra, bőrszíjat kapott, amit a gyártó büszkén hirdet is a szíj belsején.

A dobozba L-es méretű szabványos 22 milliméteres szélességű szíjat csomagoltak, amelynek szélét valódi varrással tették elegánssá.

A következő videóban összehasonlítottam a GT és a GT 2 külső megjelenését.

 

 

Hardver:

A GT 2-ben új processzor szív dobog, a Kirin A1, ez a Huawei első saját fejlesztésű lapkakészlete, ami hordozható eszközökhöz készült. Nemcsak ebbe az órába került a processzorból, ezt építették be fülhallgatójukba a FreeBuds 3-ba is. Kettős maggal rendelkezik, amelyeket optimalizáltak a kisebb fogyasztásért, így az óra ideális esetben töltés nélkül akár két hetet is kibírhat. A két hetet stresszméréssel, inteligens pulzusméréssel sport funkció használata nélkül kibírt. Ha hetente több napot edzünk, akkor reálisabb a 7-10 nap üzemidő.

A GT 2 akkumulátor méretét 420 mAh-ról 455-re növelték, ami elég szép mennyiség, közel nyolc százalékos növekedés az elődhöz képest, a konkurens Samsung Active 2 340 mAh-ás telepénél pedig 25 százalékkal nagyobb. A Kirin A1 szépen meghajtja a szoftver, de azért ne számítsunk villámgyors animációkra, inkább a takarékosságot tartották szem előtt a tervezők.

 

 

Kijelző:

Az óra kijelzője 1,39 hüvelykes 454×454 pixeles OLED, amelynek 462 ppi-s képpontsűrűsége még a telefonok között is jónak számít. A kijelző minősége kiváló, fényereje is megfelelő, külső fényben is jól látható marad. Sajnos az automata fénymérő szenzor kissé takarékosan bánik a fény mennyiségével, ezért én inkább magam állítottam be a számomra megfelelő fix fényerőt.

Arra számítottam, hogy elődjéhez hasonlóan RGB Stripe pixel elrendezésű kijelzőt kap, de nem így történt, egy általam eddig nem látott hosszúkás alpixelű GRB sorrendű kijelzőt kapott az óra.

Fentebb már említettem a Watch GT 2 462 ppi-s pixelsűrűségét, a következő képen szeretném szemléltetni, mennyit is javult az órák felbontása néhány év alatt. Egy régebbi Sony és két Samsung óra kijelzőjének nagyított képét tettem a GT 2 mellé, amelyek jól mutatják mennyivel kisebbek a mai órák pixelei.

Az Watch GT 2 kijelzőjének átmérőjét megmértem és összehasonlítottam a GT-vel és a Samsung Active 2-vel is.

Az új kijelző megfelel a mai kor elvárásainak, felbontása magas, fényereje elég erős a kültéri használatkor, színei pedig élénkek.

 

 

Összegzés:

A Huawei Watch GT 2 rozsdamentes acél tokja, kiválóan kidolgozott aprólékosan elkészített nyomógombjai, a hozzá adott prémium bőrszíj, mind azt mutatja, nem átlagos minőségű termékről van szó. A kijelző üvegének elkészítéséhez, a Huawei a drágakő feldolgozási iparban használt technológiát ígért, ami reméljük ütésállóságot is jelent egyútal, mivel az elődhöz képest teljesen védtelen lett előlapja. A kijelző prémium minőségű OLED, aminek 454×454-es felbontása az okosórák között kifejezetten jó értéknek számít. Üzemidejére sem lehet panaszunk, könnyedén kiállja az egy hetet. A bluetooth fülhallgató csatlakoztatási lehetőség, a telefon zenelejátszójának vezérlése, a saját mikrofon és hangszóró is sokat javít az óra szolgáltatás készletén. A Huawei Watch GT 2-t azoknak ajánlom, akik prémium kivitelt, hasznos multimédiás és sport képességeket szeretnének, hosszú üzemidővel, viszont elnézik gyengéjét, a Lite OS erősen zárt rendszerét, minimális személyre szabhatóságát.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?