Menu
Categories
Huawei P9 teszt – Fotóra izzítva
2016.07.03. Android

huawei_p9Mi történik, ha egyesíti erejét egy telefongyártó és egy objektív gyártó cég? Megszületik a Huawei P9. Nem ez az első eset, hogy nevesebb lencsegyártó termékét teszik bele a telefonba (lásd Nokia), de remélhetőleg nem is az utolsó. A Huawei jóvoltából pár hónapja részt vehettem egy villás reggelin, ahol bemutatták a P9-et, és nem sokkal később lehetőségünk nyílt tesztelni is. Két modellt harangoztak be a P9 szériából a bemutatón, hozzánk a kisebb jutott el.

.

.

Külső

Sokat fejlődött a Huawei az első prémium kategóriás telefonjaik óta, ami meg is látszik a készüléken. Az iPhone riválisának szánt készülék 5,2 colos kijelzőt kapott, mely majdnem a készülék oldaláig kitölti a teret. A kijelző fölött már csak a hangszóró, az első kamera és egy érzékelő fért el. A hátlap ezzel szemben tartogat némi meglepetést. A felső szekció tartalmazza a két kamera lencsét, ami mellett egy dual LED-es villanó van, és a felirat, mely bőszen hirdeti, hogy ez bizony Leica lencse. Az unibody házon (145*70,9 mm) hátul még találunk egy ujjlenyomat érzékelőt is. Maga készülék gyönyörű szép, kecses és mindössze 7mm vastag. A 144 grammos súly se mondható soknak.

Belső

Az 5.2 colos kijelző IPS-NEO technológiával készült és Full HD (1080*1920) a felbontása. A színek szépek és megfelelő a betekintési szöge is. Nincs panasz rá, annak ellenére, hogy nem Amoled panel. A készülék a saját fejlesztésű legújabb Kirin 955-ös processzort használja.  Ez egy 8 magos megoldás, mely 4 db 2,5 GHz-en ketyegő A72-es magot és 4 db 1,8 GHz-en ketyegő A53-es magot tartalmaz. A CPU mellé betették a Mali T880MP4 GPU megoldását. Mindezen adatok tudatában a készülék a felső kategória közepébe helyezhető, ha csak a szintetikus teszteket nézzük. A való életben a teljesítményével aligha lesz gondunk. A memóriából 3 GB áll a rendelkezésünkre. A készülék átlagosan melegedett és ez a meleg szépen eloszlott a teljes hátsó felületen. Használat közben folyamatos volt a működés, akadásokat nem tapasztaltam. Szerencsére a készülékből 32 GB-os változat a legkisebb modell, de ha ez nem lenne elég, egészen 256 GB-ig bővíthetjük kártyával. A készülék oldalán található tálca vagy két SIM kártyát vagy egy SIM kártyát és egy microSD kártyát kezel.

Screenshot_2016-05-31-02-39-10 Screenshot_2016-05-31-02-39-02 Screenshot_2016-05-31-02-36-29

Hálózat terén sem szerepel rosszul, mert maximális sebessége 4G hálózaton akár 300 Mbs is lehet. A WiFi támogatja a b/g/n/ac szabványt. A Dual Band-nek köszönthetően egyaránt tud 2,4 GHz és 5 GHz-en is üzemelni. A tarsolyban van még a legújabb Bluetooth 4.2 is. Sajnos az infra port lemaradt.

Az ujjlenyomat olvasó a Huawei-től megszokottan villámgyors és pontos, nem kell előtte bekapcsolnunk a készüléket.

Rendszer

A P9 Android 6.0.1 alapon a saját fejlesztésű EMUI 4.1-t futatja. A felülete erősen hasonlít az iPhone-ok ikon elrendezéséhez, ebből következik az is, hogy az App Drawer-t (Program listát) is mellőzték, így minden feltelepített program a kezdőképernyőre kerül ki. Szerencsére mappákba is lehet rendezni őket. A felület egyébként könnyen kezelhető és remekül reagál az utasításainkra. Ha ez nem lenne még elég, témákkal még jobban személyre szabhatjuk.

Screenshot_2016-05-31-02-02-13 Screenshot_2016-05-31-02-02-24

A felső értesítősávot két részre osztották, a bal oldalán jelennek meg az értesítések, míg a jobb oldali fülön a gyors gombokat találhatjuk. Kisé zavaró volt, hogy jobbra-balra kellett lépkedni közöttük, amikor meg szerettem volna nézni egy régebbi értesítést. A gyorsgombokkal egyébként miden rendben volt, az alap dolgokon kívül találtam pár hasznosat is, mint a zseblámpa, a képernyőmentés gomb vagy a 4G kapcsoló.

Screenshot_2016-05-31-01-53-55 Screenshot_2016-05-31-01-54-07

Számítógépre dugva a készüléknél kiválasztható, hogy az SD kártyát Mass Storage módban is felismerje. Ebben az esetben ugyan le kell mondjunk róla, hogy lássuk a gépen a telefon belső memóriáját és a készülék se látja a Micro SD kártyát, viszont cserébe a PC-n úgy látszik, mint egy normál kártya olvasó. Aki használt már MTP-s telefont az tudja, hogy ez miért jó. Lehetőségünk van arra is, hogy a szokásos MTP módot válasszuk. Nálam ez a rendszer megérdemel egy piros pontot.

Screenshot_2016-05-31-02-00-38 Screenshot_2016-05-31-01-59-32
Screenshot_2016-05-31-02-00-52 Screenshot_2016-05-31-02-00-12
Screenshot_2016-05-31-02-01-26

Első beindítás után az értesítő sávon megjelenik egy lépésszámláló. Mielőtt kikapcsoltam volna megnéztem mennyire pontosan mér. 🙂 Hááát, a km nem egyezett a GPS mérésével.

Screenshot_2016-05-31-01-53-22 Screenshot_2016-05-31-01-59-56

A Galéria sajnos alapból nem kezeli a Picasa fotóinkat, ami fájó pont lehet azoknak, akik használják ezt a szolgáltatást, az olyanoknak, mint én.

Az előd modellekhez képest ebből már hiányzik az FM rádió.

GPS terén a tesztelt navigációval gyorsan talált műholdat és pontosan követte az útvonalat.

A készülékről szóló oldalon pontos leírást kapunk arról, hogy milyen processzort használ a masina, mennyi a memóriája és mekkora a felbontása. Apró dolgok ezek, de mégis hasznosak.

Screenshot_2016-05-31-01-55-23 Screenshot_2016-05-31-01-55-04
Screenshot_2016-05-31-01-54-52 Screenshot_2016-05-31-01-54-20

A teszt eredmények alapján valahol a tavalyi Note 5-höz hasonló eredményekkel végzett, ami nem rossz eredmény egy saját fejlesztésű processzorhoz képest. Sajnos a grafikai teljesítménye kissé karcsúbb.

Az akkumulátor 3000 mAh-es, egy húzósabb napot is kibír. Szerencsére itt már játszik a Rapid charge nevű technológia, amely segítségével 40%-ot lehet tölteni fél óra alatt. Fájó pont, hogy cserélni nem lehet a tápot.

Videó és fényképező

A kamera két 12 megapixeles egységből áll. A második kamera csak fekete fehér képet tud készíteni, ami kb 3* annyi fényt képes érzékelni mint társa, ezzel segítve a sötétebb helyeken a fotózást. A második kamera lehetővé teszi a valódi fekete-fehér fénykép készítést is, illetve képessé teszi a készüléket arra, hogy jobban érzékelje a mélységeket ezáltal támogatva a lézeres auto focus munkáját. A legtöbb telefonnál csak fotózás után lehet állítani a mélységélességet, a P9 esetén ezt előnézettben is lehet. A kamera applikáció rendkívül jól felszerelt, így még RAW képeket is lőhetünk. Hosszú expozíciós idő maximum 30 mp lehet, azonban menet közben is láthatjuk az eredményt és bármikor megállíthatjuk azt. A képek minősége megfelel a felső kategóriának.

Screenshot_2016-05-31-01-57-15 Screenshot_2016-05-31-01-58-16
Screenshot_2016-05-31-01-57-30 Screenshot_2016-05-31-01-56-57
Screenshot_2016-05-31-01-56-41

A videóknál felbontás terén be kell érnünk a full HD-val. Ez még nem is lenne olyan nagy gond, de a videók minősége még mindig elég gyatra, legalábbis egy felsőkategóriás készülékhez képest, a részletek még mindig hiányoznak.

Screenshot_2016-05-31-01-57-43 Screenshot_2016-05-31-01-57-51

Az előlapi kamera 8 megapixeles, ami remek lehetőséget nyújt a selfizőknek.

Végszó

Egy nagyon igényes készüléket sikerült letennie az asztalra a Huawei-nek és méltán lehetnek rá büszkék. A fényképezési képességei is felülmúlják a várakozásomat. Egyetlen apró bökkenő van, az a kb. 180 ezer forintos független ár. De hát csúcs készülékhez csúcs ár passzol.

 

Értékelés:

1-ar-ertek4

2-multimedia5

3-kezdofelh5

4-uzletifelh5

5-techorult5

3 hozzászólás
  1. Pingback: Huawei: 41 százalékos bevételnövekedés piaci ellenszélben is

  2. Pingback: Huawei P8 tartós teszt

  3. hmm nem nagy szám képek ,Focus vesztette mmosott sok .KEvés ide a 2.2 aperatura 2016 ban 1.8 ,17
    már kötelező.

Vélemény, hozzászólás?
*