Menu
Categories
Holla – Túlméretes okosóra, vagy egy kicsit több?
2014.08.13. Egyéb

Mithun Darji formatholla_002ervező leporolta és újragondolta pár évvel korábbi elképzelését, melyet most megmutat nekünk. A Holla kisebb lett, vonalai letisztultak, eltűntek róla a fölösleges nyomógombok és megkapott mindent, amit a mai kor okosóráinak tudni kell. Na de többet tud-e, mint az egyre szaporodó smartwatch-ok?

Ami elsőre feltűnik, hogy a 2,2 hüvelykes kijelző mellett az előlapon kapott helyett a Bluetooth füles. A fülhallgató itt sem szolgál másra, mint zenehallgatásra illetve telefonálásra, de ami érdekes ötlet, hogy kivéve a helyéről, láthatóvá válnak az apró érintkezők, melyeken keresztül a füles akkumulátora is töltődik, miközben a Holla-t töltjük a microUSB csatlakozóján keresztül. Egy gonddal kevesebb.
holla_011holla_03 holla_004 holla_05

A Holla a Bluetooth kapcsolaton kívül Wi-Fi és NFC rádiókkal kommunikál a külvilággal és hozza-viszi az adatokat. Mint látszik SIM kártyát nem álmodott bele a tervezője a készülékbe, vagyis alapjában véve egy mezei okosórával van dolgunk. Idővel meg majd kiderül, hogy van-e igény erre a jó nagy kijelzőre és a mellé biggyesztett fülesre.

Forrás: Yanko design

Vélemény, hozzászólás?
*