Próbálom rövidre fogni de nem biztos, hogy sikerül.
2009.11.11-én vettem a t-nél egy 3gs 16gb-os fehér telefont.
Kb. 8 hónap után a szokásos rendszercsatlakozó aljzat melletti 5 mm-es hajszálrepedés.
2010.10.15-én (péntek) 11.00-kor leadtam a Westendben a t-pontban.
A szervizes ember hosszasan vizsgálgatta, szinte nagyítóval bogarászta de mivel a készüléket minden szempontból becsben tartó vagyok semmilyen külsérelmi nyomot nem tudott felfedezni rajta. A szemrevételezése legalább 15 percig tartott már igen kínosan kezdtem érezni magam. Végül leadminisztrálta a garanciális javítást majd közölte, hogy a vállalási idő 10 munkanap de általában max. 3-4 nap alatt rendeződik a dolog és sms értesítést fogok kapni ha mehetek a készülékért.
Az sms nem akart megérkezni, így mivel a határidő 10.30-ra esett (szombat és nincs szerviz) 29-én bementem érdeklődni.
Ekkor kezdődött a mulatság. Közölték, hogy már régóta ott a telefon. Viszont garanciális csere nincs mert ez a készülék törve volt. A kifogástalanul leadott telefonon valóban keletkezett a "javítás" alatt egy markáns karc a telefonhangszóró nyílása és a mellette levő szenzor között valamint a krómszegély is össze-vissza volt karcolva. A papírok közül pedig előkerült egy az iskolai írólapokat megszégyenítő minőségű lapra nyomtatott szerintük a márkaszerviz által kiadott, mondjuk nyilatkozat. Ezen a papíron se egy fejléc se egy bélyegző, semmi. Volt rajta viszont dátum ami 10.15-e volt. Az egész olyan szinten volt gagyi tákolmány hogy az egy vicc. Mivel a szervizes emberrel semmire nem jutottam kértem az üzletvezetőt. Megjelent egy pökhendi, nyikhaj
kalap aki szinte elküldött a p....ba két mondattal majd ezután sem ő sem a beosztottja nem válaszolt semmilyen kérdésemre. Némán néztek ki a fejükből.
Fogtam a telefont és ott hagytam őket. (Arra viszont kíváncsi leszek mivel semmilyen átvételi papírt nem írtam alá, hogy fogják visszaadni a javításra leadott készülékemet?)
11.02-án bevittem a telefont az Arénába található Starkingba.
Az eladó ránézett megkérdezte, hogy volt-e jb-elve mert az garanciavesztést jelent amennyiben a szerviz erre utaló "nyomokat" talál. Mondtam neki hogy nem volt. Csak a számla volt nálam mert a garanciajegyet ott hagytam a t-nél. Szó nélkül megírta a papírokat majd közölte hogy kb. 3 nap a javítás. 11.05-én délután felhívtak és közölték, hogy mehetek a telefonért, természetesen kicserélték egy újra mert a hátlap repedése külön nem javítható.
Hát ennyi történt, most itt ül mellettem a zsír új telefon még be sem kapcsoltam annyira szép a gyári fólia ruhájában.
A tmobilt pedig csókoltatom.