Tisztelt Fórumozók!
Egy pár héttel ezelőtt írtam (még a másik) fórumon, hogy nagyon meg vagyok elégedve a készülékkel (főleg az általatok adott sok infó alapján), de a telefon része valami katasztrófa. Eldobja a hálót, egyes helyeken nem lehet hívni, stb. A tanácsotokra feltetettem a 1.13.25.24-es rádio romot, illetve a Csuka v1.6-ot (amiért nagyon hálás vagyok Csukának, szuper). Sőt még a régi Pannon praktikum kártyám is kicseréltettem, kb. 8 éves volt és egyesek szerint ez is gond lehetett. Na ezek után bizakodva indultam oda (Tiszakécske), ahol a hiba állandó volt. De sajna továbbra sem volt semmi javulás. Ezután betettem a céges előfizetéses T-Mobile kártyát és a kütyü varázslatosan működik.
Véleményetek szerint mi okozhatja, Pannon hálózat (például Zugló egyes helyein is eldobta), vagy a feltöltőkártyás dolog, vagy nincs rá épkézláb magyarázat.
Egyébként úgy oldottam meg, hogy Pannon átirányítva, így legalább nem kell 2 készüléket hordozni (bár szerettem a magán és céges hívásokat elkülöníteni, mondjuk az egyiket kikapcsolni).
Ha valakinek lenne ötlete, észrevétel megköszönném! (Köszönöm mindenkinek az eddigi hasznos infókat és tanácsokat is.)