Wikike:
Vlagyimir Szemjonovics Viszockij, (Владимир Семёнович Высоцкий), Moszkva, 1938. január 25. – Moszkva, 1980. július 25.; szovjet (orosz) színész, költő, bárd.
„
Sosem láthattam őt, nem hallgathattam Viszockij dalait. Ő belehalt a létező szocializmusba, én túléltem”. (Földes László – Hobo)
Apja katonatiszt volt, aki végigharcolta a II. világháborút. 1947-1949-ben a szüleivel a Berlin melletti Eberswaldban élt (ahol apja akkor állomásozott), aztán már csak az anyjával, Moszkvában. Az iskola után egy ideig műszaki főiskolára járt, de otthagyta és belépett a MHAT (Moszkvai Művész Színház) Stúdiójába. 1956-1960). A moszkvai Puskin Színházban kezdte meg pályafutását, de hamarosan otthagyta, és megjárt egy csomó más moszkvai színházat is. Az éppenhogy megalakult Taganka Színházba 1964-ben került, és a tagja maradt azután élete végéig. A színházalapító főrendező, Jurij Petrovics Ljubimov mindenben támogatta. Felismerte dalköltői tehetségét is, és lehetőséget adott számára dalai és szövegei felhasználására a színház tevékenységében. Viszockij a Tagankán több mint húsz szerepet alakított, köztük Hamletet.
Gitárral kísért dalai már életében túlnőttek rajta. Az orosz chanson-hagyományok, a városi folklór, a kocsma-, katona-, és börtöndalok megtermékenyítő hatására eredeti, kemény, humoros és tragikus dalokat költött kora ifjúságától kezdve. Több mint ezer dalt írt, néha egy-egy film számára is. Dalainak zöme életében nem került kiadásra, csak agyonjátszott magnetofon-felvételeken terjedt. Versei életében nem jelentek meg. Harminc filmben játszott. Harmadik felesége, Marina Vlady, francia színésznő segítségével sikerült egy amerikai koncert-körutat megszervezniük. Néhány magyar filmes (Jancsó Miklós, Mészáros Márta) is segítette a vasfüggöny időnkénti átlépésében.
Tüntetésszerű temetésén Moszkvában, a Vaganykovói temetőben hatalmas tömeg jelent meg; röviddel halála után aztán egyre-másra készültek dokumentumfilmek róla. Az orosz nép tragikus hősei között tartja számon.
BÚCSÚT MONDTAM AZ ÜGYNEK…Búcsút mondtam az ügynek, a nagy, igaz ügynek örökre.
Elinaltam, ahogy az anyám a világra hozott.
Nem ezért vagy azért – csak e tettnek a perce ma jött el.
A kék hegyeken túl várt még rám sokezernyi dolog.
A bölcs igéket könyvekben leled,
De az igaz szó szájról szájra terjed:
„Próféta otthon senki sem lehet,
De más országban se nagyon terem meg."
Szétszaggattak, de én örülök, hisz azé az oroszlán-
Része testemnek, kit megajándékoznék szívesen.
Csoszorogva a padlón, talpam meg-megcsúszik a gyantán,
A lépcsőn fölmegyek én, nem tudva, mi vár odafenn.
Próféta itt? – lámpással sem leled,
Mohamed, Zarathustra régen elment.
Próféta nálunk senki sem lehet,
De más országban se nagyon terem meg.
Fecsegik odalent – nem is érthetem én, milyen okból:
„Elinalt, csudajó, csak nyerhet az ügy, ha elszökött!"
Miközben a pókhálókat szaggatom ó ikonokról,
Sietek, mert lovakat nyergelnek már a ház mögött.
Az Istenorca tárult most elém,
És fényes ajka bús szavakat ejtett:
„A te hazád prófétákban szegény,
De más hazákban se nagyon teremnek."
A nyeregbe tapadtam, a lóhoz egész odanőve,
Meg is ugrik a mén, s vele én szilajul robogok!
Búcsút mondtam az ügynek, akármily igaz, nagy, örökre,
A kék hegyeken túl vár még rám sokezernyi dolog.
Futunk – alattunk búza dől, recseg,
S hallom szavát a dúlt kalászfejeknek:
„Próféta otthon senki sem lehet,
De más országban se nagyon terem meg."
visitors can't see pics , please You are not allowed to view links.
Register or
Login or You are not allowed to view links.
Register or
Login