Téma: A lélek pátyolgatása - kedvenc versek, idézetek, videók, dallamok

[Baszkupapa]

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Wass Albert: Mit csináljak?

Mit csináljak a könnyeimmel,
ha mind egyre csak előtörnek,
mit csináljak a fellegekkel,
ha mindig jönnek, mindig jönnek,
mit csináljak szegény szívemmel,
ha minden fájdalomra vérzik,
mit csináljak a vad szelekkel,
mikor a tavaszomat kérdik,
s mit csináljak az emlékeddel, kedves,
ha feledésbe sohasem enyészik

[Baszkupapa]

Wass Albert: Ha visszatérek

Szerető szóért könyörögve, egyszer,
ha visszatérek: Kolduló eretnek,
szeretni fognak, akik most szeretnek?

Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
a barátaim barátok maradnak?

Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
villám szakad, és mennydörög felettem,
ha kitagad az ég, s a földön
életemet Isten-tagadva töltöm,
és átkokat szór rám a fél világ:

vajjon, ha akkor visszatérek,
megismernek ezek a régi fák?

[Baszkupapa]

Wass Albert: Halál

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Late16]

Wass Albert: Halál

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Az igazi szeretet szerény. Az igazi szeretet félreáll, elhagyja azt, akit boldogít, hadd lebegjen a lelke szabadon, hadd röpüljön a maga útján, hadd találja meg azt, amire rendeltetett. Ez a szeretet nem óhajt ellenszolgáltatást. Ez a szeretet elegendő önmagának, és ezért végtelen. Ez a szeretet tudja, hogy semmi sem a mi tulajdonunk, sem mások teste, sem mások lelke, még saját gyermekeink lelke sem.

/Kosztolányi Dezső/

[Baszkupapa]

József Attila: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

József Attila: Isten

Én az Istenem ugy szeretem,
Hogy a szívemet földbe vetem,
Megérik, akkor learatom,
Fölösét pedig másnak adom.
 
Meg is köszöni, akárki az,
Akárha huncut, akár igaz,
Ha mindörökre, ha csak percre,
De az Isten fölébred benne.
 
Ha lány az, hozzákomolyodva
Rongyos kabátom megfoltozza,
Hogyha meg ember, csak megállít
Ki is kisér az ajtajáig.
 
Ha éppen főzik az ebédet,
Ottan marasztnak várt vendégnek
S ahol az asszony sose hamis,
Meghínak ott még máskorra is.
 
Aztán csak amikor dolgoznak,
Rólam is el-elgondolkoznak.
S hogy munkaközben megpihennek,
Erejét érzik a szivemnek.
 
Nem csinálnak egymás közt mozit,
Bennük már Isten álmodozik,
Álmodik tágas, erős égről,
Kicsiny fiának nagy szivéről.
 

[Baszkupapa]

„Ha az ember életében egyszer csak minden összeomlik, (...) kell valami, ami egyszerű és kiszámítható, amibe bele lehet kapaszkodni. És ha az ember történetesen nem talál mást e célra, mint a szemhéja mögött egészségesen, jól szervezetten lüktető vérnek és az októberi napfény utolsó sugarainak váltakozását - nos, akkor elfogadja és szépen meg is köszöni. Mert ha nem talál még ilyen fogódzót sem, ha nem akad rá valamire, ami legalább ilyen elemi szinten ésszerű és megmagyarázható, akkor új világrendjének idegenszerűsége előbb-utóbb az őrületbe kergeti.”

/ Stephen King /

[Baszkupapa]

Radnóti Miklós: Éjszaka

Alszik a szív és alszik
a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében
a légy a falon.
Csönd van a házban,
az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág,
a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Reményik Sándor: Én a szívemet

Én a szívemet szétszakítottam:
ahány darabja, annyifele van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
és csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,
s akit szeret, azért mindenre kész.

Mindenre kész, – de ah, – erőtelen
e balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,
én Istenem, nem így akartam ezt.

Nem így: kapni más lelke aranyát,
s cserébe tarka rongyot adni át.

Arany lélekkapun menni által,
s fizetni pár színes szóvirággal.

Egyformának lenni mindenkihez:
emberfeletti nagy szív kell ehhez.

Én a szívemet szétszakítottam,
ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -
és nem jutott az egész senkinek.

**--**

Kettétört mondat

Azt írom: jól vagyok.
S pontot teszek.
És félbeszakítom a mondatot,
és félbeszakítom a levelet.
S a vad áradatot,
mely belezúdulna a kis levélbe,
hogy el nem bírná jámbor papiros:
szakadna, égne
korommá lenne pillanat alatt,
a vad áradatot szorítom félre.
Hűlő láva legyen.
Víz, mely szétterült,
kiömlött a rétre és elpihent,
és csak a naplemente
tükröződik és fodrozódik benne.
Véresen, fenyegetőn és vadul.
Mit írhatnék én ma haza,
hogy ne tudnám:
szennyes kéz belenyúl, belevájkál
szegény szavaimba?
Táncoltassam a szabad-nem szabad
bírhatatlanul kínos mérlegén
a feszülő, forrongó szavakat?
S mit írhatnék különben is?
Ha volna bár egy erős, tiszta vágyam,
irányom, vagy utam, amelyben magam,
s népem megtaláljam.
De nincs.

Magam káoszát énekelhetem csak,
s a magyar zűrzavart, s a nagyvilágét.

[Baszkupapa]

Ez lesz az utolsó bejegyzésem, legalább is egy jó darabig biztosan.
Jóformán már csak két-három topik miatt voltam a fórumon (lelkizős, vicces és néha egy kicsit a zenehallgatós).
Sőt, elsősorban a lelkizős miatt, viszont elég régóta csak én írogatok oda (egész pontosan egy kevés kivételtől eltekintve csak én írogattam), így gondolom nem sok embert érdekel. Feleslegesen meg minek csinálni?
Ugyan az OmniaII meg van még, de már az idejét sem tudom, hogy mikor tettem rá új ROM-ot, szóval okafogyottá vált a "szereplésem" a PFC-n.
Ez nem egy hirtelen született "ötlet". A hét végén sikerült egy kicsinyt lezúzni magam és a nagy fekvészet közepedte volt időm töprengeni, megrágni ezt az egészet, és így született az elhatározás.
Az elhatározást pedig ugye általában a tett követi.

Sokat töprengtem azon is, hogy mit is kellene így a végén, úgymond búcsúzóul megosztanom. Azt gondolom két kedvencem megfelelő lesz. Mind a kettő volt már, szóval ezért elnézést kérek.
Az egyik a kedvenc versem: József Attila - Nagyon fáj
A klipet két okból teszem ide:
- az egyik az, hogy Földes László fantasztikusan adja elő (ezt is).
- a másik ok pedig az, hogy nekem nagy favorit a Hobo, ifjúként rengeteg koncertjükön jártam.


Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár   nak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

1936. október-november

You are not allowed to view links. Register or Login

A második nem is olyan régen volt, régi kedvenc és még szép emlékeket is idéz. Hát ezért

A szél tanít repülni minden éjjel.
A szél. Vele álmodom, szállok holnap újra.
Szél vígasztal hogyha mégis félek.
A szél törli le rólam minden könnyem.

Szállj velem,
hadd legyek újra madár.
Segíts az égbe vissza!
szállj velem!
Hadd legyek újra madár!

Elmúlik lennt a világ
Elmúlik a tél és a nyár.
Elmúlik a szerelem.
Elmúlik a vér és a halál.
Elmúlik a ragyogás
Elmúlik a fény
Én porból lettem - por leszek,
de szél repítse lelkem az ég felé.
Vigyél innen el!
Vigyél innen el!

Szél, öleld körül a megtört szívem!
Szél, repíts magasra, végy a szárnyaid közé!
Ne hagyd, hogy újra visszahulljak.
Szél, mutass utat a szálló porban!

Elmúlik lennt a világ
Elmúlik a tél és a nyár.
Elmúlik a szerelem.
Elmúlik a vér és a halál.
Elmúlik lennt a világ
Elmúlik a ragyogás.
Elmúlik a fény.
Én porból lettem - por leszek,
de szél repítse lelkem az ég felé.
Vigyél innen el!
Vigyél innen el!

You are not allowed to view links. Register or Login

Szóval búcsúzom hölgyek, urak. Akik elolvasták a verseket, idézeteket vagy meghallgatták, megnézték a videókat, azoknak köszönöm, hogy szakítottak rá időt.
Akit esetleg a továbbiakban érdekelnek a versek a MEK-ben (You are not allowed to view links. Register or Login) szinte minden megtalálható.



visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[musspici]

Bár tényleg jobbára a Te írásaid tarkítják eme topik oldalait, azért abban biztos lehetsz, hogy sokan olvasták.
Én személy szerint sajnálom, hogy a jövőben nélkülöznöm kell majd az írásaidat, mert legalább rajtad keresztül szívtam magamba némi kultúrát, olvastam verseket.
Részemről köszönet érte!
Kívánok gyors felépülést, minden jót!

[Maci70]

Bár tényleg jobbára a Te írásaid tarkítják eme topik oldalait, azért abban biztos lehetsz, hogy sokan olvasták.
Én személy szerint sajnálom, hogy a jövőben nélkülöznöm kell majd az írásaidat, mert legalább rajtad keresztül szívtam magamba némi kultúrát, olvastam verseket.
Részemről köszönet érte!
Kívánok gyors felépülést, minden jót!

+1 

[Baszkupapa]

Na jó, eddig bírtam (köszi a jókívánságot, próbálok felépülgetni)

Gyerekek, ezt hallgassátok meg! Egész egyszerűen fenomenális, ahogyan Hobo előadja József Attila verseit. Komolyan mondom, hogy lélegzetvisszafojtva hallgatom már nem is tudom hanyadszor!
Mindössze 10 perc, csupán tíz percet kérek és ha utána valaki azt mondja, hogy "nem érte meg" attól akárhol, nyilvánosan bocsánatot kérek az ellopott időért.


1) Kései sirató
2) Hét napja
3) Nem emel föl
4) Az Isten itt állt a hátam mögött...
5) Balga költő
6) Könnyű fehér ruhában

You are not allowed to view links. Register or Login

[musspici]

Örömmel látom, hogy újra itt. ;-)

Küldve SGSII.-ről Tapatalk használatával.

[Baszkupapa]

József Attila: Eszmélet

1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
 
2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.
 
3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.
 
4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
 
5
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.
 
6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.
 
7
Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.
 
8
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.
 
9
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!
 
10
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
 
11
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
 
12
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

[Baszkupapa]

Áprily Lajos: Vigasztaló vers

Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak.
 
Sívó, sötét homok felett
a hajnalszél kibontja szárnyát
s elmenekül a puszta-rém,
a bíboros ruháju skárlát.
 
Ne félj, az óra meg nem áll.
Reggel felé elszáll a láz is,
reggelre enyhülés fogad,
forrásvizes, hűvös oázis.
 
Új fénnyel csillogó utunk
riasztó árnyékkal nem állja,
sem orgonálva nem kisér
a bú alattomos sakálja.
 
Ne félj, az óra meg nem áll.
Mint valami fekete várrom,
a gond komor pirámisa
elmarad a látóhatáron.
 
Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
a köd csak egypár szürke foszlány,
s azt is széttépi most a nap:
sörényes, büszke hímoroszlán!

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

1887 Brassó - 1967 Budapest

[Baszkupapa]

Faludy György: József Attila temetése

Nem hívlak már. Jól tetted így, Attila:
kamasz szemed és fonnyadt bajuszod
hadd pihenjen örökre itt a lila
 
domboldalon s szétroncsolt, lecsukott
szembogarad ne nézze többé fájón,
mint járnak úri fogatok lucsok
 
úton s a pernye hogy esőz a gyáron
s miként lesz mindig másé az öröm -
mert különös nép lakozik e tájon,
 
a kisbírónak előre köszön,
s kész dáridón urát hogy felköszöntse,
míg lőre-borba fúl az ős közöny -
 
hiába volt a versek vér-özönje,
testednek jobb már, hogyha így rohad:
e kornál nem durvább a föld göröngye,
 
és nem keményebb a tehervonat
vaskereke Babits Mihály szívénél.
Mert görcs, bolond görcs lett a gondolat
 
vak városunkban, mely reszketve él még,
de új vezér felé görnyed háta,
vagy dunyhái alatt kushad, míg éjfél
 
után az őrület csapatja járja,
s felbérelt, hitvány, fokos bitangok
garázdálkodnak szerteszét s a gyáva
 
polgár lapul. Fúhattál riadót
undornak, félelemnek és közönynek -
becsapott, hogy ne sírj, a kiadód,
 
azt mondta: tőled kétszer annyi könyvet
adott el, mint amennyit eladott,
s mikor rájöttél nem tudtad a könnyet
 
elfojtani - mert nem volt olvasód,
nem kellettél! Álirodalom kellett,
buta regények s szemét darabok
 
kellettek nálunk, amíg a lehelet
lassan kifogyott tüdődből s a póz
a drága, a csibészes, mit mint gyermek
 
hordtál, lehullt, és agyonkínzott
fejedben az őrület vert tanyát.
Mostohaapád űzött, a kopott
 
vén Államgép - de szerető  
is volt, a Haza, és talán ezért
nem volt otthonod s bútoros szobák
 
közt csavarogtál, havi negyvenért,
és kávéházak füstös páholyában
ültél, kit senki nem hív és nem ért.
 
De most elmentél s mint golyót a fában
hagytad szívünkben minden szavadat,
s oly messze vagy tőlünk, túl a halálban,
 
hogy bennünk csak a borzalom maradt,
meg napjaink sötét gyászmenete,
míg felzokogunk, európaiak
 
a sok turáni közt e fekete
földön. Aludj hát: víz meg ég
nem volt még lágyabb és kékebb, mint e
 
bús délutánon. Aludj a holt vidék
ölén, hol nincsen híre Dózsa Györgynek.
Aludj, mint Vörösmarty és Vitéz!
 
Aludj, mert jobb nem élni itt e földek
között, hol fáradt zsellér izzad nyáron
s a téli szél tört ablakon zörget,
 
hol szolgáknak már nyakkendő a járom
és német szolgabírát hoz az út,
ki csizmában hág sírodra s fejfádról
lelopja majd a vérszín koszorút.
(Budapest, 1937)

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

A sok szomorú de szép vers között most legyen itt egy videó, amin jót lehet röhögcsélni.
Úgy gondolom nem kell bemutatni senkinek a szereplőket

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

William Blake: Tigris

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?

Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?

Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?

Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

(Kosztolányi Dezső)

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

József Attila: Balga költő

Nem adatott meg mindenkinek
A balgaság, mely a füvekben ég,
Tudom én jól, tudom én.
Csak pazaroljam,
Csak tékozoljam
Szegénységem,
Alázatosságom,
A friss levegőt,
A rigókat,
A földek bőízű nedveit,
A futkározó mezei virágokat, melyek homlokukon hordják álmaim
S huncutul dörgölőznek
A nyihogó kancák bokáihoz.

Lehetnék én a kőműves, aki
Mikor ölel,
Megroppantja az asszony derekát -
Házat, börtönt és templomot épít magasra,
De délben lehever a téglák mellé,
Megeszi a kenyeret, szalonnát, hagymát, nagyot nyujtózkodik,
Szusszantva-kortyantva vizet iszik még
És máris alszik és mosolyog,
Mint a legbölcsebb halott fáraó.
Lehetnék én a könyvelő is,
Akinek vannak főnökei,
Vagy a szabó, kit nem irigyelnek,
Ha jól varr kabátot s rossz az asszonya -
Sokat dolgozik, de sztrájkol,
Ha kicsi a bér -
Lehetnék vándor hasbeszélő,
Hisz annyi sok madár zokog, csapkod, kacag benn a szivemben,
És szónok is, szellemes, aranyszájú!
Aki fönn áll az emelvényen,
Kis pocakját megveregeti
S beszél a nép nagy nyomoráról,
Melyet csak ő tud eltiporni,
Francia szabású félcipőben -
S éljen! éljen - dübörög a nép,
Egymást tiporják, hogy jobban hallják -
Mintha nagy, sötét alagútban sok szép gyorsvonat rohanna egymásba
S én szebben tudnék bolondítani!
Lehetnék paraszt, pap, remete, zsúrfiú, bankár és király is!

Fogadjátok hát balgán, együgyüen
Balga, együgyü szivemet.

[Baszkupapa]

József Attila: Nem emel föl

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
 
Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.
 
Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.
 
Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.
 
Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

[Baszkupapa]

Juhász Gyula: A régi udvaron…

A régi udvaron a régi léptek
halk kopogását hallgatja szívem,
míg az alkony, mint apám idejében
leszáll fáradt fejemre szelíden.
Itt járt ő egyre lassúbb lépkedéssel,
s nézte a néma, fénytelen eget,
kihúnyó tüzek méláztak szemében,
neki oly korán csönd és este lett.

Most én rovom a régi kövek útját,
és régi léptek neszét hallgatom,
és rámragad a régi szomorúság,
és visszazeng egy régi bús dalom.
És körülvesz a magányos gyerekség,
s árva szegénység minden árnya ma,
s szívemben fölsír minden régi estém
vígasztalan zsongású dallama.

[Baszkupapa]

William Blake: A mások bánata

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

(Tótfalusi István)