Téma: A lélek pátyolgatása - kedvenc versek, idézetek, videók, dallamok

[Baszkupapa]

Szergej Jeszenyin: Ég veled, barátom

Ég veled, barátom, isten áldjon,
elviszem szívemben képedet.
Kiszabatott: el kell tőled válnom,
egyszer még találkozom veled.

Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.
Ne horgaszd a fejedet, hiszen
nem új dolog meghalni a földön,
és nem újabb, persze, élni sem.

/ Rab Zsuzsa fordítása /

[Baszkupapa]

Dés László & Geszti Péter: Amíg őriz a szemed... ( A dzsungel könyve )

Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz,
egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz,
Nézd itt az arcodon, egy csepp, hogy eltévedt!
Sose bánd, ne szégyelld!
Egy cseppnyi bánat ébredt ma értem és érted.
aki álmomra ügyelt,
Hogyha gonosz hold kelt fel,
Ki a kedvemért jövőt remélt,
az hogyan hagyhat el?
Aki járt minden úton, aki ismert minden szót,
Ki száz szavamnak hangot adott,
Többé sose szól?
Az éjben, ha mennydörög,
S a szemre felhő száll,
Zápor, ha szakad, új folyó, ha fakad:
Miért fáj, miért fáj?
Amíg őriz a szemed, Amíg érez a kezed,
Amíg éltet a szíved, ne félj!

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Radnóti Miklós: KÉT KARODBAN

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

1941. április 20.

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Juhász Gyula: Búcsú

Mielőtt innen végkép elmegyek,
Szeretnék elköszönni,emberek.
Mint rab, akinek int a szabad út,
Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.
Mint a madár, kit Dél vár arra túl,
Az eresz alján még egy dalt tanul.
Mit is daloljak, én szegény beteg,
Mit is dadogjak nektek, emberek?
Talán nem is kell még búcsúzni se?
Hisz észre sem vett engem senkise.
Csak egy könny voltam, aki porba hull,
Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.
Csak egy csók, aki hideg kőre lel,
Csak egy szó, kire visszhang nem felel.
Egy pillangó, ki csillagot keres
S elgázolja egy durva szekeres.

[Baszkupapa]

Tóth Árpád - Rímes, furcsa játék

Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Ó, zokog, bár negédes -
Fogadd szivedbe, édes!
 
Mert csupa szívbe vert seb
Vérszínezi e verset,
Mint halvány őszi rózsa
Szirmát az őszi rozsda.
 
De lásd, egyebem nincsen,
Se birtokom, se kincsem,
Nem adhatok tenéked,
Csak ily borús zenéket.
 
Szebb volna büszke kastély
Termén egy fényes estély,
Vagy lágy keréken zajló
Kocsidba drága pejló...
 
Vagy elrobajló fülke
Ringó pamlagján dűlve
Elnézni, merre foszlott
A sok távíró-oszlop...
 
Vagy űzni falka fürtjét,
Hallani hallali kürtjét,
Míg elfakul porosra
A frakk vidám pirossa...
 
Vagy tán az volna szebb lét:
Nézni istennők keblét,
Hol antik ívek árnyán
Mereng sok régi márvány...
 
Vagy Svájcban lenni vendég:
Csodálni naplementét,
Vagy vinne halk fedélzet,
Hol a banános dél szebb...
 
Ó, mind e rím mi kába,
Ó, mind e vágy hiába,
Nekünk, két árva rabnak,
Csak sóhajok maradnak...
 
De hallgasd most e verset,
E torz kedvvel kevertet,
Zsongítson furcsa hangja,
Mint füstös képü banda:
 
Itt flóta, okarína
S hegedük soka rí ma,
Száz hangszer, minden rím más,
S vén bánatom a prímás.
 
Ízzék a dal duhajjá,
Csattanjon vad csuhajjá,
Majd haljon el sohajtón,
Fejem öledbe hajtom.
 
Csönd. Ajkaim lezárvák.
Ringass: árva az árvát,
Így, sírj csak, rámhajolva,
Meghalni volna jó ma...

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Wiki:
A Funiculì, Funiculà egy híres ének, melynek szövegét egy nápolyi olasz újságíró, Peppino Turco írta – eredeti nápolyi nyelven –, a zenéjét pedig Luigi Denza komponálta 1880-ban. Az ének a Vezúvra felvezető siklóvasút (funicolare) átadása alkalmából született. A dal először a Quisisana Hotelben hangzott el, majd még ugyanabban az évben Turco és Denza Nápolyban, Piedigrotta fesztiválon újból előadta.
Hat évvel később Richard Strauss egy itáliai utazása alkalmával hallotta a dalt, és mivel nagyon megtetszett neki belefoglalta a „Aus Italien” szimfóniájába, mivel azt hitte egy olasz népdalról van szó. Mikor Denza tudomására jutott, hogy engedélye nélkül használta fel Strauss a dalt, beperelte. A bíróság Denza javára döntött és Strausst jogdíj fizetésre kötelezte, ami azt jelentette, hogy akárhányszor kerül színpadra az „Aus Italien” a bevétel egy része Denzát illette meg.
Érdekesség, hogy míg a dalt Nápoly környékén az eredeti nápolyi dalszöveggel éneklik, addig a világ a megannyi híres előadó által előnyben részesített, olasz nyelven ismerhette meg.

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Dante Alighieri: Oly furcsák vagyunk

Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk.

[Baszkupapa]

Wass Albert: Csaba

“Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.
Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.”

[Baszkupapa]

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

József Attila: Gyönyörűt láttam

Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság.
 
Ám ez a kő is képletes.
A legjobb, ha mindent kimondok.
Igy oktatnak ügyeletes
és tanulságos napi gondok.
 
Lám, ösztönöm helyes nyomon
járt, amikor bejött az ember.
"Kikapcsolja a villanyom" -
ez zúgott bennem, mint a tenger.
 
A kés ott volt az asztalon
- éppen a ceruzám hegyeztem -
ha ezt az embert leszurom,
tudom, mindennel kiegyeztem.
 
El voltam keseredve. Hát.
Minden sötét és szomorú lesz.
Állat védheti otthonát;
hanem másfajta háború ez.
 
Fegyvert ragadni gyengeség:
megöl az ellenség és megver
s elszáll rólam a kedves ég.
Jogállamban a pénz a fegyver.
 
A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás
s mint fillér, száll szét a szilánkja.
 
Igy okoskodtam s jónapot
kivánva elhuzódtam oldalt
s este a nyájas csillagok
rámnevettek a teli holddal.
 
1937. június

[Baszkupapa]

Annyi emberrel találkozunk az életben, de csupán néhány gyakorol nagy hatást szívünkre és lelkünkre. Ők azok, akik kitöltik gondolatainkat, s akik mindig fontosak maradnak számunkra: igaz barátaink.

/ Susan Polis Schutz /

[Baszkupapa]

Reményik Sándor: Egymás helyett
/Lám Bélának/

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.

Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.

De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.

Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.

[Baszkupapa]

Wass Albert: A csodaszarvas – mese

Réges-régen, messze keleten volt egy gyönyörűszép ország. Észak felől
magos hegyek övezték, délen a csillogó, kék tenger határolta. Két nagy
folyó eredt a hegyekben s kanyarodott alá a tenger felé, szelíd dombok
s füves, szép rónaságok között. Akik abban az országban éltek, nemcsak
bátor harcosok és ügyes vadászok voltak, de kitűntek szorgalmukkal,
tudásukkal és bölcsességükkel is. Boldogan és békés jólétben éltek világhíres
királyuk, NIMRÓD ÚR uralkodása alatt.
Nimród királynak két fia volt. Egyiket Hunornak, másikat Magornak
hívták. Jó lovasok, bátor vadászok voltak, akárcsak az apjuk. Válogatott
legényeik élén olykor napokig oda voltak vadat űzni a rengeteg mélyén.
Egy ilyen alkalommal, amikor vadászni voltak, mindegyikük százszáz
válogatott legénnyel, pompás paripákon, egyszerre csak egy
gyönyörűszép fehér szarvas ugrott ki eléjük az erdőből. Ezüstösen-fehéren
csillogott a szőre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna, s agancsai
hegyén ezernyi csillag tündökölt.
Legényeik élén Hunor és Magor űzőbe vették a csodálatos vadat.
Dombra föl, völgybe le, füves mezőkön keresztül, patakokon át, reggeltől
estig folyt a hajsza. Mikor a nap lement, s fáradt volt ló és ember, a
csodaszarvas eltűnt, mintha csak föld nyelte volna el. Letáboroztak éjszakára
a testvérek, de alig ültek nyeregbe másnap reggel, újra csak ott
volt előttük a csodálatos állat, mintha várt volna reájok, s a hajsza kezdődött
elölről. Dombra föl, völgybe le, mezőkön, patakokon, hegygerinceken
át, mindég észak felé, reggeltől késő estig. Este a fehér szarvas eltűnt
újra, s a vadászok tábort ütöttek. Reggelre kelve elhatározták, hogy
indulnak haza, de alig ültek nyeregbe, megjelent a csodaszarvas újra, s
vitte, csalogatta őket tovább, egyre távolabb Nimród Úr országától.
Napokig folyt ilyen módon a hajsza s a csodálatos fehér szarvas csalogatta
őket nap nap után, hegyeken át, völgyeken keresztül, mindég
északnak. Átkelve a magos hegyeken hét napon keresztül követték a
csodaszarvast feneketlen, lidérces mocsarakon át, míg a hetedik nap estéjén
olyan gyönyörű földre jutottak, melyhez foghatót még nem láttak
addig. Selymes rétek, ligetes erdők, csillogó tavak és csobogó patakok
vették körül őket, az erdők tele vaddal, a vizek tele hallal, s a mezők füve
a lovak hasáig ért.
Mihelyt a nap lement, a fehér szarvas beugrott egy kék vizű, kis tóba
és eltűnt benne örökre.
A fáradt vadászok tábort ütöttek az erdőliget szélén, s hamarosan
álomba szenderültek. Az éjszaka közepén azonban Hunor és Magor
csodálatosan szép énekszóra ébredtek. A tó felől jöttek a hangok, s
ahogy óvatosan követték a csábító énekszót a holdvilágos, csillagporos
éjszakában, egyszerre csak olyan csodálatos kép tárult a szemük elé,
hogy még a lélegzetük is elakadt tőle. A parton, pontosan azon a helyen,
ahol a csodaszarvas eltűnt, kétszáz tündérlány énekszavára lejtette bűbájos
táncát DUL király két szépséges szép lánya a holdsugár ezüstjébe
öltözve.
Hunor és Magor azon nyomban szerelembe estek a tündérkirály két
gyönyörű lányával. Ott helyben feleségül is vették őket, a kétszáz legény
pedig a kétszáz tündérleányt, s letelepedtek velük az új országban.
Hunornak és kíséretének a leszármazottjai hunoknak nevezték magukat,
s Magornak és száz legényének az utódai lettek a magyarok.

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Radnóti Miklós: Alkonyi elégia

Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd;
az álmos hegyek fejére lassan
az este ringató folyókat önt.

A nap zaja elúszik messzire,
lépek s mintha suttogásban járnék,
fut macskatalpain a tompa fény,
halvány árnyat szűl a vastag árnyék.

Régi halottaimnak húsa fű,
fű és virág s mindenhol meglelem;
vékony illatukkal álldogálok,
s oly megszokott immár a félelem.

Fodrozó füst az ákácok sora,
a hallgató sötét rájukhajolt,
előgurul és tétován megáll
föltartott ujjamon a lomha hold.

Esti béke, téged köszöntelek,
az úton nehéz napom pora száll;
lassú szívemben ilyenkor lágyan
szendereg a folyton készülő halál.

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Eva1021]

"Csókból születik a boldogság,
S abból, hogy valaki gondol rád.
Melléd lép s ettől minden szép és csodás!
Két száj csókra vár és összeér.
Nincs már semmi, ami többet ér.
Így jön létre s így talál reád
Egyetlen csókból a boldogság."

Bűbáj c. film

.........................................................................


"A sors olykor kíméletlen akadályok elé állít minket, mintha azt mérné fel, elég ügyesek és erősek vagyunk-e az életben maradáshoz."

Szalai Vivien

[Baszkupapa]

Bajza József: Tűnődés

Ah, ki mondja meg nekem
Mért borúl az én egem?
S ha feltűnnek szép korányim,
Gyász miért vonúl el rajtok?
S a sötét erdő magányin
Mint egy árva kit sohajtok?

Eddig évim hajnalában
Még könnyelmü gyermek én,
A vigalmak enyhkarában
Éltem boldogság ölén:
Ah e bájkor már repűl,
S más helyébe nem derűl.

Mint az árva úgy sohajtok
A sötét erdő magányin,
S gyász van elvonúlva rajtok,
Ha feltűnnek szép korányim;
Mért, o mért borong egem,
Ah, ki mondja meg nekem?

A viruló kert s mezőnek
Nem vidítnak bájai,
Mély titokba rejtve nőnek
Keblem néma vágyai,
S egy tünelmes fellegárnnyal
Lelkem más csillagba szárnyal.

Mért esengek szívdobogva,
Honnan e hő gerjelem,
Ha hegyemről andalogva
Messze száll tekintetem,
S fátyolában egy lyánykát
Ott szemem lejtezni lát?

Rózsaévim hajnalában,
Még könnyelmü gyermek én,
Gyakran láttam fátyolában
Lyánykát a forrás gyepén,
S bár kedves volt néznem őt,
Nem sejtettem semmit hőt.

Most, ha berkem fülmiléje
Társa mellett zengedez,
S a vadonnak gerlicéje
Párosan száll fészkihez,
Létöket magasztalom,
S elborít a fájdalom!

Ti egy tündér szebb világnak
Hozzánk szállott lelkei,
A mindég zöld ifjuságnak
Égi báju szépei!
Kiknek ott, hol árva sorvad,
Szívök lágy érzetre olvad:

Ti mondjátok meg nekem,
Mért borong az én egem?
S ha feltűnnek szép korányim,
Gyász miért vonúl el rajtok?
S a sötét erdő magányin
Mint egy árva kit sohajtok?

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.


Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.


Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.


Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

"Aki szárnyatlanul él a viharos, ködszürke Időben, nem tehet mást, mint vár - várja a jobb világot, s a partot.
Így élünk.
Jó azoknak, akik várni tudnak még - mert sokan már nem is várnak, egyáltalán.
És azoknak, jaj!
Ez a várakozás nem vallásos, hanem örök emberi tulajdonság. Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott nem jó nekünk. Valami mindig hiányzik, még a legszerencsésebb életekből is. És ami hiányzik, az - figyeld meg - mindig a legfontosabb.
Arccal a jövőnk felé nézünk, és bízunk benne - ha tudunk még bizakodni! -, hogy hátha ott... ott talán jobb lesz.
Elvesztettük a bentet, a szívünk boldog közepét - azóta csakis kívülre és előre tudunk nézni.
A Most sohasem igazán jó, csak a Lesz.
Talán..."


"Meddig lehet hinni? (…)
Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét?
És végül a legfontosabb:
Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit?
Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha!
Mikor derül ki, hogy a vágyad - bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte - nem teljesül?
Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül?
Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl - vesztettél."


/ Müller Péter: Gondviselés /

[Baszkupapa]

Tóth Árpád: Szeretnék átölelni…

Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt…

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Radnóti Miklós: Egyszer csak

Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,
beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.
Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott
dobogás is elül.
Némán emelődik a test, csak a fal kiabál.
S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,
a halál.

Mint fegyházban a villany ha kacsint,
tudják bent a rabok s tudja az őr odakint,
hogy az áram mind egy testbe fut össze,
hallgat a körte, a cellán árnyék szalad át,
s érzik ilyenkor az őrök, a foglyok, a férgek a perzselt
emberi hús szagát.

1942. április 20

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Radnóti Miklós: Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lémyeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a  megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
s óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukorkadarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog mert veled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
                                         hűs tenyeredben.

 1943.május 26

visitors can't see pics , please You are not allowed to view links. Register or Login or You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Biegelbauer Pál: A hiány

A betegség megállni kényszerít. Töprengésre késztet.
A sötétben tapogatózva, tétován kereső kezünk a létezés titkának dobogó szívére tapint. A szenvedés titkára.
A teljesség hiányának titkára.
De a boldogság és a teljesség titkára is.
Mindannyiunk életében elérkezik a magányosság felismerésének pillanata.
Amikor szenvedünk.
Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen ordító fájdalom a testünkben, vagy akár gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás
a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel egyedül vagyunk.
Aki szenved - magányos.
És aki magányos - szenved.
Szenvedéseink okát, okozóját nevezzük rossznak. Rossz az, aki vagy ami szenvedést okoz.
Ha merünk a rossz titkának mélyére nézni és nem elégszünk meg a kül-világra, a másokra hárítás - megoldást soha nem hozó - felszínes válasz-kísérleteivel, a valóság érinti meg a szívünket.
Szenvedéseink tárgya: a HIÁNY.
Valakinek vagy valaminek a hiánya.
Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs.
Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll.
Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni,
vagy átvenni. Mert nincs.
Ezért van az, hogy a szenvedésben mindig egyedül vagyunk.
Saját szenvedésünk magánybazártságának tragikumát még mélyebben éljük meg, amikor mi toporgunk a másik szenvedésének partján. Segítenénk, de nem lehet.
Átvennénk, de tehetetlenek vagyunk: a hiányt, a nincset nem vehetjük át. Megoszthatatlan.
Átadni, átvenni csak azt lehet, ami van.
A rossz titka az, hogy nincs.
Hisz éppen az a rossz, hogy valaki vagy valami nincs, aki vagy ami - szerintünk - kéne, hogy legyen.

[Baszkupapa]

Müller Péter: Boldog lelkek tánca - Álruhás Angyalok

Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként - onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, muzsikus, de még vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves vagy hivatalnok is… szóval az angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért.

Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják, hogy a civilizációnk sodródik a végzete fele, s mivel félő, hogy az ember az egész természetet magával rántja, az angyalok mar nem tudnak felülről segíteni.
Megszületnek. Magukra veszik az emberi életet, és megpróbálják ezt a tébolyult emberfajt személyes jelenlétükkel megjavítani. Sok kisgyereknél fedezhetők fel angyali intelligenciák. Ilyesmi máskor is előfordult, de soha ilyen tömegesen. Nem könnyű ezt a különbséget észrevenni, mert a picik négy - öt éves korukig mindig is hordoztak magukon angyalarcot és lényükben angyaltermészetet. De itt valami másról van szó. Egy magasabb szellemiség jelenlétéről. Nem tudom, így van-e, és azt sem, hogy egy ilyen lélektelen, elgépiesedett pokol-közegben, mint a mienk, nem vesztik-e el később angyal természetűket, s szárnyatlanul nem fulladnak-e bele abba a mocsárba, melynek megtisztítására vállalkoztak szegények.
Nem tudom. Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Nem tudod, ki a gyereked, barátod, vagy az idegen, akivel éppen összehozott a sorsod. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana. Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. „Nem idevalók” Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal, a vérükbe van írva. Ahonnan egy álruhás angyalt tévedhetetlenül fel tudsz ismerni, az nem a jósága, nem a bölcsessége, nem is a csodatévő hatalma. Ilyesmikkel, bár ritka tulajdonságok, egy kezdő angyal, sőt, néha egy ember is rendelkezhet. Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés. Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik. Az angyal mindezeken túl van. Túl van  a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék. Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem „csak úgy”. Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság. A mennyország „zenés – táncos” hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá. Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek. Az ember is ezt teszi amikor vidám. Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne. Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk. Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora. Az, hogy  fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő. Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen „jó lenni” állapota. Átsuhant már benned ez az élmény? Ez a „de jó lenni”? Biztos vagyok benne. Ebből értheted meg milyen egy angyalnak.

[Baszkupapa]

Müller Péter: Szeretetkönyv (részlet)

„A szeretet nem édes dolog.
 Nem kellemes, és nem is mindig boldogító.
 Lehet fájdalmas, tragikus és megrendítő.
 Ha nem így lenne, mindannyian szeretnénk: nem lenne a világon magány, önzés és gyűlölet.
 A valódi szeretet két ember között a létező legnagyobb dráma.
 Ahhoz, hogy szeresselek, valakit föl kell áldoznom, de legalábbis el kell némítanom magamban az ellenállását.
 El kell jutnom odáig, hogy "elengedjem a fát".
 És ahhoz, hogy szeressél, le kell, hogy győzzek benned valakit, aki nem akar szeretni.
 Mindketten "fogjuk a fát".
 Két görcsös "önmagam".
 És most jön egy "véres" kérdés.
 Szeretetnek lehet- e nevezni azt, ami nem kölcsönös?
 Én szeretlek - de te engem nem szeretsz.
 Vagy fordítva: szeretsz, de nem tudom viszonozni.
 Ez szeretet?
 Sokáig úgy véltem, hogy igen. Osho azt mondta, a szeretet olyan, mint a virág illata: akkor is árad belőle, amikor nem jár arra senki. Ha én szeretek, s ez árad belőlem, mint a virágillat, az már elég, a többi mások ügye. A szeretet: adás, sugárzás, benső állapot…
 Nem hiszem!
 Ha két ember között, egy családban, egy népben, vagy bárhol a szeretet nem kölcsönös, ott nincs is. Hiába szeret az egyik, akár olyan intenzitással is, mint Jézus Krisztus, ott a szeretet nem tud létrejönni, csakis az üldözés, a gyűlölet és a Golgota.
 Hiába szeretlek - ha te nem szeretsz.
 Hiába engedem el a fát - ha te nem engeded el.
 És hiába leszek önzetlen, hiába jutok el az eszmélés akár isteni szintjére, ahol már átélem, amit te még nem élsz át, hogy "én benned vagyok, s te énbennem" - hiába szeretlek -, ha nem engeded el a fádat, nem történik semmi.
 A szeretetben az a legfájdalmasabb, hogy egyedül nem megy.”

[Baszkupapa]

Mácz István: Szeretet vagyok (részlet)

Szeretlek – mondod, mondom. Más, ha én mondom, más, ha te mondod s ismét más, ha a harmadik és a többi mondja. Mennyi változata a szó jelentésének, ha a közel hétmilliárd egyenként vallja. – A tenger lehet “ennyi” arcú számlálhatatlan hullámaival. “Ennyi” fényes csillaggal az éjszaka ege fénylik.
Szeretlek – mit jelent? Mást jelent, ha szüleimnek, mást, ha barátomnak mondom és megint mást, ha szerelmet kívánok vallani. És mily édes, ha gyermekem vagy unokám ölelem e szóval: szeretlek! (....)

Szeretem a mézet és a whiskyt, szeretem a kalácsot és a forrás vízét. Szeretem érinteni a bársonyt s markolni a sziklát, – hallani a veréb csivitelését és Bach orgonamuzsikáját. Szeretem az eső illatát, a gyöngyvirág leheletét, szeretem látni a madarak színes tollát, a hó hatszögletű kristályait.
A mindenséget “szeretem” érzékszerveimmel. Mennyi változás a viszonyulásban, a közeledésben, az élményben,  s mindezeket egyetlen szó, a “szeretet” ragozva fejezi ki. Mennyi gazdagság?! Honnan? Belőlem, bennem. A szeretet az én élményem, az én életem. Talán magam is szeretet vagyok?