Téma: A lélek pátyolgatása - kedvenc versek, idézetek, videók, dallamok

[Baszkupapa]

(az asszonypajtinak bár nem olvassa a PFC-t)

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

[Baszkupapa]

"Ha nem tudom, hogy visszajössz egy napon, valószínűleg én indulok el, tegnap vagy húsz év előtt, hogy megkeresselek, London mellett, a házadban vagy a trópuson, a malájok között vagy a pokol fenekén. Mert megkerestelek volna, ezt tudod jól."

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

TÓTH ÁRPÁD: AZ ÖRÖM ILLAN

Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.


Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.


Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.


Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.


Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.


Itt volt hát? -- ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?


Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...

[Baszkupapa]

Wass Albert: Te és a világ - Vágy és öröm

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos hogy kevés vágyad legyen.
 
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
 
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
 
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyán és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
 
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

[Baszkupapa]

Wass Albert: Elkésett szerelmeslevél....

Bocsásd meg, hogy csak ma írom
hozzád e régvárt levelet,
mikor az elfutott időt
már visszahozni nem lehet,
mikor lassan hajlott lett vállunk,
hajunk deres, kedvünk nehéz...
Bocsásd meg, hogy ily nagyot késett,
Szinbád, a vidám tengerész.

Hajómat hullámok dobálják,
ringattak színes tengerek,
tündérek, sellők, boszorkányok
bűvöltek a vizek felett.
vihar tülkölt olykor, s vérszínű
tornádó csalta ki merész
birokra kedvem... s ment, dalolt
Szinbád, a vidám tengerész.

Nem gondol Rád? Ki tudhatja,
mire gondol a csönd a mélyben,
míg fönt orkánok orgonálnak
és bőg a szél, s a gyilkos szélben
árbóc ropog, vitorla reccsen,
az élet olcsó, úr a vész...
Így élte életét bolondul
Szinbád, a vidám tengerész.

De olykor, ha leszállt az éj,
hullám pihent s a szelek álltak,
csönd volt s a csillagok feredni
korallos szűz mélységbe szálltak:
mint kit titkos varázslat vert meg,
szíve üres lett és nehéz,
s korlátnak dőlve messze nézett
Szinbád, a vidám tengerész.

S tenger fölött, idő fölött
mint halvány, messzi csillagot,
a csillagpárás éjszaka
egy álomarcot ringatott.
Az arcodat. S felzajlott távol
egy emlék, édes, mint a méz...
Rád gondolt és nagyot sóhajtott
Szinbád, az árva tengerész.

S ma vén hajómon elborongva
ím látod: Rád emlékezem.
Tépett vitorlám rongyait
búcsúkendőként lengetem.
Oly rengeteg sok, amit érzek,
s amit mondhatok, oly kevés:
Csak téged hordott szíve mélyén
Szinbád, a hűtlen tengerész.

Te voltál én, és én Te voltam.
Menekültem, s jöttél velem.
Te voltál, kedves, legelső
s a legutolsó szerelem
S mint koldussá lett vén kalóz,
prédált kincsére visszanéz:
úgy gondol ma Rád búcsúzóul
Szinbád, az öreg tengerész.

Mondják: talán még élünk egyszer,
- Ki tudhatja az igazat?
De ha így lesz, új életében
örökre melletted marad.
Vitorlát bont majd, színeset,
illatos víg szelet idéz,
s dalolva száll tengerre Véled
Szinbád, az örök tengerész.

[Baszkupapa]

Ez ugyan egy filmrészlet, de szerintem elfér itt.
Nekem a kedvenc 10 között van, bár lehet, hogy még az 5-ben is!

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

"A barátság átérzi a bút és a fájdalmat.
Vigaszt nyújt mely feledtet bánatot és rosszat.
Benne közös a vigalom és az öröm,
Ezért fontos a barátság az emberek között!
Ha egy barát kell,s tiszta szeretet,
Tárd ki a szíved,s nyújtsd felé két kezed!
Benne nem csalódhatsz,ennyit mondhatok,
A szeretet kincs,melyet szívétől kapod!"

 

[Baszkupapa]

A távolság igen nagy közöttünk,
De mi mégis összejöttünk.
Mert a barátság úgy is élhet,
Ha kezed el nem érhet.
Akire mindennap gondolunk,
Akihez szép szavakat szólunk.
Aki kicsit tudja titkaink,
És képletesen mindig visszaint.
Akivel értjük a kimondatlan szavakat,
Azzal a barátság el nem szakadhat!

 

[Baszkupapa]

Imádok élni, imádok élni,
Imádok nyári estén csillagokra nézni.
Lalla la-la, lalla la-la,
De jó, hogy élek!

Imádok adni, imádok kapni,
Imádok önfeledten boldogan kacagni.
Lalla la-la, lalla la-la,
De szép az élet!

Imádom azt, ha csókot adsz,
Imádom, hogyha reszket ajkad ajkamon.
Ha szól a jazz, imádom ezt,
Ezerszer el kell mondanom.

Imádok élni, imádok élni,
Imádok bátor szívvel semmitől se félni,
Várni terád, vigyázni rád,
Szeretni téged.

Lalla la-la, lalla la-la
De jó, hogy élek!

 

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

[Baszkupapa]

Magyar Petra: Ennyit szeretnék...


Mi ez? Mi felemel, majd a mélybe dob?
Akartam, hogy szeressek, akkor is, ha fáj.
De hogyan fájhat ennyire, áruld el, hogy?
Mit úgy akartam, most eldobnám.

Annyi mindent akartam,
Túl sokat vesztettem.
Ezért küzdenem kellett volna,
Hibáztam, mindent mit tudtam, elfeledtem.

Olyan könnyen engedted el a kezem,
Hirtelen véget ért a varázs,
Csak a hideget érzem,
A lángok rég eltűntek, talán kihunyt a parázs.

Hogy nincs helyem világodban,
Már látom, csak fel kell fognom,
Hogy már nem én vagyok álmodban
Tudom, hisz` rideg szemedben látom.

Csupán két ismerőssé váltunk.
Marja lelkem a csúf igazság,
Jégverem lett közös világunk,
A semmiért vesződni kár.

Szeretlek-e? Nem akarlak,
Hibáid mind semmiségek,
Csak téged zavarnak,
Bolond gondolatok rabul ejtenek.

Hogy fáj-e? Fáj, de mégsem.
Üres itt minden, csend vár.
Még a jégszív is megtörhet,
Olvadhat is akár.

Fáj, ha látnom kell téged,
Ledönteni nem tudom szíved falát
Gyenge vagyok hozzá. Rohannék érted,
Árkon-bokron át.

De csak állok, fejem elfordítom.
Van ott valaki? nem láttam senkit.
Csupán szivárványon túli álom,
Hogy az élet most hátat nem fordít.

Az út, amin járunk elágazik,
Talán még látjuk egymást,
Ha a két ösvény újra találkozik,
Nem lesz többé búcsúzás.

Szeretném hallani gondolataid,
Hallani csak hozzám szóló szavaid,
Hogy elfeledd sérelmeid, engedd el érzéseid, törd át gátjaid,
Csak csipet boldogságot neked vagy nekem - ennyit szeretnék.
    
(2011. szeptember 7.)

A szerző engedélyével.

[Baszkupapa]

Vááááááá, srácok! Hallgassátok meg!!! Még 9 perc sincs, megéri! Akár a háttérben is mehet

You are not allowed to view links. Register or Login

[Kromosome]

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

A legszebb versek egyike! Még most is kívülről tudom, és kiráz tőle a hideg, akárhányszor olvasom.

[Baszkupapa]

A legszebb versek egyike! Még most is kívülről tudom, és kiráz tőle a hideg, akárhányszor olvasom.

 

Esetleg lehet beszúrni a kedvenc verseket Ne csak én törjem magam

[Baszkupapa]

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

József Attila: Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

[Baszkupapa]

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Pilinszky János: A tengerpartra

A tengerpartra kifekszik a tenger,
a világ végén pihen a szerelmem,
mint távoli nap vakít a szivem,
árnyéka vagyunk valamennyien.

[Baszkupapa]

József Attila: Óda

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyû szellôje, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatûnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom elôrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlôidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövô, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tôlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verôdve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
ôrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihûlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szôve, bontva bogját -
hogy nedûid sejtje gyûjtse sok raját
s lombos tüdôd szép cserjéi saját
dicsôségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élô állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcsô, erôs sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihûl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendô, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. június

[Baszkupapa]

Azért a Mácsai Pál tud verset mondani, az már igaz! Nem is mondja, éli!

You are not allowed to view links. Register or Login

[Baszkupapa]

Biegelbauer Pál utolsó írása

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.

+

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszülte tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen.

+

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

[Baszkupapa]

Arra a kérdésre, hogy kit miért szeretünk, nem tudunk válaszolni.
Azért, mert szép? Van nála szebb. Mert okos? Van nála okosabb. Mert kedves? Van nála kedvesebb. És hiába a válaszkísérletek, nem mondanak semmit. Nem tudjuk miért szeretjük a másikat, csak szeretjük. És boldoggá tesz maga a tény, hogy szerethetjük. És mert szeretjük, látjuk. Látjuk annak, aki és olyannak amilyen... Csodának.

Biegelbauer Pál

[Baszkupapa]

‎"Az ember sosem szűnik meg álmodni. Létezésünk során számtalanszor előfordul, hogy álmaink viharosak, és vágyaink beteljesületlenek, de szükségünk van rá, hogy tovább álmodjunk, különben meghal a lelkünk."

Paulo Coelho


**--**

Boldog vagyok, mert van egy igaz barátom.

Baszkupapa   

[Baszkupapa]

Tóth Attila: Álommanó

Lopva oson, fut az ágyon,
a szépen vetett noszolyákon.
Hogy ne vedd észre halkan lépdel,
azt fürkészi merre nézel.

Nagy zsák a vállán,
úgy áll a párnán.
Ott áll türelmesen várva,
így telik az éjszakája.

Amikor már ásításod látja,
kinyílik a mesék zsákja.
Van ott álom mesés, s fakó,
hogy mennyi szép nem is elmondható.

Szépen benyúl szűk zsebébe,
álomport vesz kis kezébe.
Esti álmod kiválasztja,
a szemedre ráragasztja,
meghinti szép álomporral,
aztán gyorsan tovanyargal.

Jó8

[Baszkupapa]

Ehhhh.. Ezt még Imádom József Attilát, mondtam már?

József Attila: Szép csöndesen aludj

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.


Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.


Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.


Csönd van
A virágok most megbocsátanak.