Én viszont próbáltam, jelenleg is az 1.23 van fent, az XE romja mellet, semmi anomália nem jelentkezett.
Nos, megvétóznám az elhamarkodott kijelentésemet. Előjött egy igen-igen nagy hiba, ami nem a firmware miatt van vagy a rom miatt, hanem a kettőnek az együtt(nem)működéséből lehet. Történ ugyanis, hogy egy ics rom miatt felraktam az 1.23-at, ami miután kiderült nagyon gyors gps jel találatot hozott többek közt, meg is tetszett nagyon. Nem annyira az az ics rom, ami miatt felraktam, így visszakerült a pda-ra a régi XE rom ja, de a firmware maradt, direkt, mivel tényleg jó volt. A gondok csak most derültek ki, miután észrevettem, hogy mintha kevesebb alkalommal hívnának, mondom semmi gond, legalább nem zavarnak vele, de mint utóbb kiderült, hogy nem hívtak kevesebbet, csak kevesebbszer értek el. Szerintük kicsörgött, de én ebből semmit nem vettem észre. Nem tudom, mennyire függ a dolog össze, de a firmware update előtt nem panaszkodtak erre az ismerősök/munkatársak, így most downgrade-eltem 1.18-ra vissza, most majd tesztelgetem, remélem ez volt a gond és nem más. Egyébként semmilyen híváskezelő vagy semmilyen ehhez hasonló hókusz-pókusz programot nem használok, így az nem lehetett a gond forrása.