Mi már nem másolgatunk, recovery-bőlk zip-el tesszük be
Ez kellene úgy látom nekem is.
Próbaképpen a Root Explorerel csináltam volna KE7-re egy framework-res.apk cserét. Az taccsra is tette a telót, de lehet, hogy én voltam a hibás, mert előbb átneveztem a fájlt a saját helyén, és utána akartam idemásolni az újat.
Lett is mindjárt mindenféle widget megjelenítési probléma, gyakorlatilag semmi programot nem tudtam rendesen futtatni. Minden bezáródott azonnal.
Így utólag talán jobb lett volna előbb odamásolni az újat más néven, és ezután átnevezni.
Írták is, hogy vagy jó lesz, vagy nem, a Root Explorer nem igazán jó erre, és a parancssorból indított adb parancsokat javasolták, hogy az milyen jó és egyszerű lesz. Linux guruknak biztos.
Ezt próbáltam előtte, de ez se igazán jött be. Fel kellett tenni először a Java SDK-t, majd az Android SDK-t. Elsőre még fel sem települt, mert én a 64 bites Java SDK-t tettem fel a 64 bites Win7-re, az Androidnak meg a 32 bites kell.
Utána nem volt adb.exe meg platform-tools mappa, ha jól láttam, de egy frissítéstől valahogy mégis lett, majd bele kellett írnom a path-ba.
Nem igazán tudtam csatlakozni vagy a parancsok nem működtek. Azt se tudtam, hogy USB-n jó-e, majd a Marketen találtam ADB Wifi cuccokat. A leírásban viszont semmi ilyen nem szerepel.
Végül a csatlakozás parancs ezzel a wifis adb-vel ment, de egyebek nem. (adb remount és adb root az nem, pedig állítólag ilyenekkel kell kezdeni az xda leírásokban a felmásolást.)
Na ekkor gondoltam, hogy Root Explorer, és legfeljebb KF3 lesz, ha megszívom. Egyébként is ágyúval lőttem verébre a tonnányi SDK telepítéssel az apró grafikai tuningért és hogy parancssorban matathassak az amúgy se nagyon ismert linuxos parancsokkal.
Tanulságnak írtam a bénázásaimat, és nyugodtan lehet rajta jókat nevetni.
Ezután kérdezem, vagy erősítsétek meg, hogy jobban járok, ha becsomagolom a framework-res.apk-t .zip fájlba, és update.zip-re átnevezve a külső SD kártya gyökeréből telepítem CWM Recoveryből az install zip from sdcard menüjéből?
Vagy apply sdcard:update.zip?
Ilyenkor elég, ha csak a framework-res.apk van tömörítve, vagy mappaszerkezettel együtt system/framework/framework-res.apk-ként kell csomagolnom?
Esetleg az se volna baj, ha valaki leírná, hogy mi volt a szívásom oka az adb-vel, vagy hogyan kellett volna ezt pontosan csinálni az adb paranccsal zöldfülűeknek való szájbarágósabb stílusban.