Egy kis kiegészités a Google traffic-hoz
``Az információkat a Google két helyről szerzi be: egyrészt az okostelefonokból jövő információt dolgozzák fel – a Google Maps első indításakor eldönthető, hogy engedélyezzük-e, hogy a Google felhasználja az adatokat. A másik információforrás a nagyobb flottával rendelkező partnerek, mint például fuvarozók, futárok. Az ő autóik folyamatosan járják az utakat, így viszonylag jó képet tudnak mutatni arról, hogy mekkora a forgalom.
Persze a kapott adatokat szűrni kell, kiszűrik például a hosszan parkoló autókból érkező jeleket, a villamossal, gyalog közlekedők mobiljeleit, a mellékutcákon járók jeleit. A dugófigyelő ugyanis csak a legnagyobb utaknál működik. Ennek oka, hogy a kisebb utakon a pontosság romlik, mert a párhuzamos utaknál a magas házak miatt a gps-jel nem a legpontosabb, így előfordulhat, hogy a másik úton mutatja az autót. A Google azonban szerette volna, ha pontos a szolgáltatás, így inkább kiszűrték a kisebb forgalmú utakat.``
Forrás : Index
Illetve ha ránéztek mostanában a Maps-ra akkor látható, hogy szinte egész Ny Európát "bekapcsolták"