Március 18.-án belefutottam egy tipikus turista bakiba. igaz én sofőr vagyok, európát járom furgonnal, és láttam már 1-2 dolgot. Szóval Róma mellett voltam szállítani, fényes nappal,egy bevásárlóközpont parkolójába álltam meg kajálni, pihenni. Jött egy civil kocsival 2civil személy, csak olaszul beszéltek, mire mutattak egy rendőr igazolványt.ez megszokott, németeknél rendszeresen állítanak meg civil autóval civilek, és full kontorlt csinálnak. itt is ez történt, csak 4szer vizsgáltál meg a céges 100 eurót, hogy hamis-e, és a két mobilt is. már már majdnem elindultak, de csak visszaült még ezt azt megnézni. Közel 20perc után végleg elmentek. Ekkor ugrott be, volt kollégát itt, rómában rabolta ki két civil ruhás rendőr. Egyből körbenéztem, még láttam kihajtani a kocsit a parkolóbol, de késő. Nincs meg a mobilom.cégesről hívom a sajátom, ki is csörög, végig megy. Majd próbálom újra hívni, de már ki van kapcsolva.Itt döbbentem rá, hogy rablás áldozata lettem én is. Hívtam a rendőrséget, ki is érkezett a Carabinery, majd közli hogy ez a rendőrség hatásköre, de ők szólnak a központra, nekem csak be kell mennem. Bank kártya és mobil tiltása gyorsan, majd futás a jardra.minden oké. Hazaérvén mentem a T-mobilhoz, sim kártyát kikérni, és a 6. érzékem, hogy nézzük meg a részletes híváslistámat. Mit ad isten, 2kimenő, 19.-én és 20.-án, elöbb nővéremet hívták 25.20percig. Hívtam is, hogy volt e fogadott hívása tőlem,de nem. A másik szám 20.-án történt, bátyám számára, szintén 25.20percig, ami vicc az egészben, hogy bátyám száma közel 6hónapja nem is él, ott helyben mutattam az ügyintéző srácnak, hogy ezen a számon előfizető nem kapcsolható,mégis sikerült egy letíltott számról 25percig beszélni egy nemlétező számmal
érdekes világban élünk, csomó minden tiltva van, mégis megtették, de hogyan?