Okostelefon fórum | Samsung Galaxy S3 | HTC One X | Apple iPhone iPad

Windows Mobile => Samsung Omnia I. SGH-i900 => SAMSUNG => Dumaparti => A témát indította: Atthead - 2009, 07 13, 14:11:12

Cím: Miért vettél Omniát?
Írta: Atthead - 2009, 07 13, 14:11:12
Ebbe a topicba elsősorban Omniások véleményét várjuk, leginkább a címben röviden vázolt témában: milyen külső, vagy belső körülmények ösztönöztek arra, hogy a Samsung Omnia mellett dönts PDA/telefon vásárláskor?

Akkor én mondom is rögtön:
Egy készülékként szerettem volna magammal vinni a telefonomat (eddig Nokia), navigátorként Moha bá-t (iGo, ugye), és a uBook Readert, amivel könyveket olvasgattam elektronikus formában. A WinMo persze azonnal körvonalazódott, mint megoldás, ezen belül pedig az Omnia az érintőképernyő, a nagy háttértár és a kiváló támogatás miatt, amit persze nem a Samsungnál, hanem a később PDA Fan Clubbá alakuló fórumon találtam :)
Miután mindez megvolt, már csak a boltba kellett elmennem, és a döntést azóta sem bántam meg.  :ok:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Ismo - 2009, 07 13, 14:25:04
Miért vettél Omniát vagy úgy is lehetne kérdezni, miért van Omniád? Ha esetleg meg akartál szabadulni tőle, miért nem tetted, mi vagy ki miatt szeretted meg mégis? Mert ugyebár az is előfordulhat, mint hallottuk néhányszor, hogy egy csúcstelefont akart valaki venni, de aztán rájött, hogy egy csúcstelefon és egy telefonos PDA az ég és föld, azaz ehhez fel kell nőni, hozzá kell érni. És már épp az eladás, rátaposás, elföldelés, vödörbe betonozás és vízbedobás fázisában volt, amikor megtörtént a csoda... Ilyen sztorikat is szívesen olvasnánk :)
 
És akkor nekem miért van PDA-m? Elsősorban a sok névjegyben való könnyű keresés miatt. Aztán én szeretem az egyszerű dolgokat (nem röhög! :D ), így az Omniával megmondom mit tudok megspórolni magamnak:  Biztos van még valami, de egyelőre ez jut eszembe... Szóval, most már értitek, miért egyszerű így nekem az élet. Mert, mint egy svájci bicska, egyben van minden :)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: patience - 2009, 07 13, 14:26:03

Mert olyan szép!  :D :taps:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: atj1 - 2009, 07 13, 14:28:27
Én már azt is tudom miért veszek Omnia II!  :ima:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Szusszancs - 2009, 07 13, 15:45:18
Tényleg omnia kettő az mibe lesz más mint az I azt lehet tudni már??

Amugy én azért vettem emrt minden egybe van van egy "telefonom" :) igy van egy "laptopom" word emg iylen dokumentomokat vihetek meg szedhetek le amit akarok van egy mp3 rom lejtászom van egy GPS em  és ha msot ezt midn külön venném emg akkor többe lenne mint maga az omnia volt:P
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: szeszo - 2009, 07 13, 15:46:32
-   A filmeket tömörítés nélkül nézhetem rajta.
-   A belső memóriájára (16Gb) rengeteg könyv és film fér fel (kb.2000 db e-könyv és egy halom sorozatot tartok rajta).
-   Most tervezem egy 16 Gb-os Micro SD kártya vételét, mert azért a 32 Gb, az mégis több.
-   Viszonylag nagy képernyője van, az olvasás könnyen megy rajta.
-   Rengeteg felhasználó birkózik a jobbá tételén, óriási háttérmunka zajlik a háttérben.
-   Könnyű rajta a gépelés.

Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: frici - 2009, 07 13, 15:48:36
You are not allowed to view links. Register or Login
Tényleg omnia kettő az mibe lesz más mint az I azt lehet tudni már??

Ehhez a tudáshoz is az olvasás útján vezet az út http://pdafanclub.com/ (http://pdafanclub.com/)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Cornetto72 - 2009, 07 13, 22:30:55
Akkor én is megírom a véleményem:
Előljáróban annyit, hogy én nagyon "soft user" vagyok, noha volt egy 2210HP és ACER N300-as PDA-im, de főleg Navira használtam őket.
Telefonnak csak SE,NOKA-t használtam, de már az utolsó E60-as telefonnál felmerültek igények amiket éreztem klasszikus telefonnal nem fogok tudni megoldani.
A PDA telefonokat az omnia és IPHONE előtt zavarosank és nehezen kezelhetőnek tartottam pont azért, mert nem vagyok egy sokat piszmogó, utánajáró felhasználó, nem akarom, hogy egy kütyü irányítsa az életem, inkább fordítva.
Emléxem 2008 októberében vettem nagy fentartásokkal egyik haverom unszolására a vodánál rögtön 3 db-ot (60.000/db szóval nem drágán).Akkor még nem igazán tudtam mit veszek.Majd el telt 3 hét és ki akartam dobni a fenébe, aztán megtaláltam Pati e-oldalát és kezdtem bele mélyedni és szépen lassan "kifaragtam" különböző progikkal (ROM cserével-sztm KÖTELEZŐ!!)az omniámat.Mostmár  nagyon szeretem.
Mire használom?
-Nyílván telefonra (AZ inesoft vagy iconsoft elengedhetetlen!)
-NAVI
-Teljes MS office (szinte teljesen helyettesíti a laptopom)
-E-mail (Bárhol,bármikor net csomaggal nyílván)
-Internet (Számtalanszor volt hasznos : gyors info, meterológia-pl UV   sugárzás,tőzsde,unatkozol és híreket olvasol,stb)
-Web rádió (Roxy forever, anywhere!!),WEB TV (külfüldön free wifi-vel híreket nézhetsz)
-Szótár (N.O.-ban nem tudott a pincér csaj angolul és ezzel rendeltem rántotthúst:-))
-Számológép (sok funkcióval pl valuta váltó,stb)
-Hangrögzítés(pl.kocsiba, ha nem tudsz jegyzetelni
-Hangvezérlés
-Rengeteg játék
-Jegyzet
-Naptár
-Skype/Fring (potom pénzért még vonalas számokat is ingyen hívhatsz)
-névjegyscanner
-PDF scanner(ha ipari kémkedni akarsz) a kamerán keresztül
-Fényképező (A DXIA5-el már egész normális)
-Filmnézés (Pl repülőn, vagy szállodai szobában ha van normális TV akkot TV out-on)
-Zseblámpa(nagyon hasznos)
És még sorolhatnám, mert a WINMo szépsége, hogy mindig találsz valami "hasznosat" és el vagy vele.
A bajom az, hogy kezd nagyon beépülni az életembe.És ha nincs -mint most a húgomtól ellopták, akkor mint rajta is- látszódnak az elvonási tünetek.
Számomra egy nagy hátránya van( az akku időt megoldja a ROM frissítés), ilyenkor nyáron a kijelzőt napsütésben elég bajos látni....
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Syd69 - 2009, 07 14, 11:38:17
Untam az előzőt, ez volt a legelfogadhatóbb, és kis okossággal megfizethetőbb...

Na, ennél azért jobban szeretem :) :ok:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: MADcat - 2009, 07 14, 21:39:55
You are not allowed to view links. Register or Login
Untam az előzőt, ez volt a legelfogadhatóbb, és kis okossággal megfizethetőbb...

Na, ennél azért jobban szeretem :) :ok:

off
Miért vettem? Reggel megfőzöm és felkelek tőle! ;D

on

ezt előre szerintem nem lehet megmondani, nem sokan tudják kipróbálni, mielőtt megveszik...  :)

lehetne a topic cím: miért szereted az Omniát?
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: anzo - 2009, 07 14, 21:56:00
You are not allowed to view links. Register or Login
off
Miért vettem? Reggel megfőzöm és felkelek tőle! ;D

on

ezt előre szerintem nem lehet megmondani, nem sokan tudják kipróbálni, mielőtt megveszik...  :)

lehetne a topic cím: miért szereted az Omniát?
Ez szerintem is elég gáz, hogy úgy kell megvenned egy ilyen drága készüléket, hogy egyáltalán ki sem tudod próbálni, hogy egyáltalán fogod e tudni használni. Egy 5 ezer forintos hajszárítót is ki tudsz próbálni minden üzletben de pl a mobilokat ha nem használt üzletben veszed akkor nem.  :(
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Cornetto72 - 2009, 07 14, 22:43:25
You are not allowed to view links. Register or Login
Ez szerintem is elég gáz, hogy úgy kell megvenned egy ilyen drága készüléket, hogy egyáltalán ki sem tudod próbálni, hogy egyáltalán fogod e tudni használni. Egy 5 ezer forintos hajszárítót is ki tudsz próbálni minden üzletben de pl a mobilokat ha nem használt üzletben veszed akkor nem.  :(
Én is ezen vacillálok, hogy várnom kellene amíg megveszik az "első fecskék" akik értenek hozzá és várni a tapasztalatukra.Én ma azon gondolkodtam, hogy az egér nélkül azért elég nehezen fogom tudni használni (ceruza sem lesz ebben sem ha jól tudom) a nagy tömpe újaimmal. Ez nekem elég nagy negatívum. (Pl az outlookba vagy az intézőbe)
Meglátjuk.
Apropó.
Szerintetek ha itt összállnánk páran "beszerzési társaságot alapítva" 20-30 db omnia 2-es készülék egyszerre vásárlása esetén nem lehetne valami "visszautasíthatatlan" árat kialkudni?
Múszaki cikkben nincs tapasztalatom, de pl. építőanyagban ez nagyon működik.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Ismo - 2009, 07 14, 22:56:55
You are not allowed to view links. Register or Login
Apropó.
Szerintetek ha itt összállnánk páran "beszerzési társaságot alapítva" 20-30 db omnia 2-es készülék egyszerre vásárlása esetén nem lehetne valami "visszautasíthatatlan" árat kialkudni?
Múszaki cikkben nincs tapasztalatom, de pl. építőanyagban ez nagyon működik.
http://pdafanclub.com/index.php?option=com_content&view=article&id=218:pfc-tagsag-uj-helyek-hamarosan&catid=1:oldalinfo&Itemid=7 (http://pdafanclub.com/index.php?option=com_content&view=article&id=218:pfc-tagsag-uj-helyek-hamarosan&catid=1:oldalinfo&Itemid=7)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: keely - 2009, 07 15, 17:18:31
Okos, "megbízható", szép és szeretnivaló!
Kell ennél több?  :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: MADcat - 2009, 07 15, 18:40:24
You are not allowed to view links. Register or Login
Okos, "megbízható", szép és szeretnivaló!
Kell ennél több?  :D

akkor olyan mint én  :ima: :ima: :ima: :D ;D

szerk: szerény is :D ;D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: anzo - 2009, 07 15, 18:40:57
You are not allowed to view links. Register or Login
akkor olyan mint én  :ima: :ima: :ima: :D ;D
Húúúú a szerényt kifelejtetted.  :D :D :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: ElDzsi - 2009, 08 02, 14:22:40
Én azért vettem Omniát, mert:
- kellett a nagy érintő kijelző a netezés miatt
- kíváncsi voltam az érintő kielzőre, ez az első ilyen kütyüm
- méretezgetés nélkül tudok filmet nézni
- PDA-hoz képest jó a kamerája
- Jól néz ki
- IGO8 megy rajta, bár még nem tettem fel, eddig a Google maps mindig kisegített a bajból

Amúgy már több, mint fél éve ilyet akartam venni, csak akkor irreálisan magas volt az ára. Jó még most is az. És akkor i780-at vettem helyette. Akkor szerettem meg a windowst. Egyedül a qwerty-t sírom vissza. Azzal jobb volt gépelni, mint ezzel.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Cornetto72 - 2009, 08 25, 19:28:18
Lassan lehetne egy miért vettél omnia II-t topicot is nyitni. :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: gabes - 2009, 08 25, 19:29:12
You are not allowed to view links. Register or Login
Lassan lehetne egy miért vettél omnia II-t topicot is nyitni. :D
Vagy,hogy miért adod el az 1-est! :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: samanric - 2009, 08 25, 19:34:41
vki irta hogy nem lehet kipróbálni, nah én is csak látatlanba vettem, de nem bántam meg. rég szerette volna pda-t vagyis egy uj telefon nem ártott volna de kellett gps is. na mondom árba a kettő az már egy pda ára így legyen. nem gondoltam volna hogy a netről lehuzott filmek iylen frankón mennek rajta. bár a billentyűzettel nekem is gondjaim vannak főleg a netezés terén. ha ez tökéletesitve lenne - mivel nem mindenkinek nőies pici ujjai vannak akkor mégjobban szeretném de smst nem tudok irni cerka nélkül.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Cornetto72 - 2009, 08 29, 16:39:32
You are not allowed to view links. Register or Login
Vagy,hogy miért adod el az 1-est! :D
Ahoz nem kell topic, mert 2 verzió van.
1. Kukás lettem.
2.Omnia II-t vettem.
(Esetleg a harmadik, hogy gyenge vagyok és nem tudom felépíteni, hogy használható legyen, de önkritikája nem mindenkinek van)
 :D :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: gabes - 2009, 09 01, 17:18:27
You are not allowed to view links. Register or Login
Ahoz nem kell topic, mert 2 verzió van.
1. Kukás lettem.
2.Omnia II-t vettem.
(Esetleg a harmadik, hogy gyenge vagyok és nem tudom felépíteni, hogy használható legyen, de önkritikája nem mindenkinek van)
 :D :D
Milyen igaz! :oops:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: toto007 - 2009, 09 05, 20:14:56
Nem tudom azt hittem jobb lesz :)
Ha lesz pénzem megyek vissza ASUS ra.
Melyik a legjobb 6.1 es rom?
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Cornetto72 - 2009, 09 06, 12:53:57
You are not allowed to view links. Register or Login
Nem tudom azt hittem jobb lesz :)
Ha lesz pénzem megyek vissza ASUS ra.
Melyik a legjobb 6.1 es rom?
Mi nem tetszik az omniában? ROM-od már használható van, a többi meg software kérdése.
"Melyik a legjobb 6.1 es rom?" A Tiéd, mert abba még van egér. :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Gegsite - 2009, 11 06, 20:19:37
A tudása miatt vettem meg, meg persze az ára miatt (100€ volt, használtan persze).
Sajna csak a pálcát és a töltőt kaptam hozzá.
Most lesz érintő csere, meg külső keret.
A windowst akkor láttam amikor először vettem a kezembe, mit mondjak nem örültem neki.
Szerintem windows nem való semmilyen gépre főleg nem mobilra.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: patience - 2009, 11 06, 21:38:24
You are not allowed to view links. Register or Login
A tudása miatt vettem meg, meg persze az ára miatt (100€ volt, használtan persze).
Sajna csak a pálcát és a töltőt kaptam hozzá.
Most lesz érintő csere, meg külső keret.
A windowst akkor láttam amikor először vettem a kezembe, mit mondjak nem örültem neki.
Szerintem windows nem való semmilyen gépre főleg nem mobilra.
Használj külső programot, pl. SBP Mobile Shell 3.5 és volt nincs windows :)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: ToMmY_hun - 2009, 11 10, 19:21:01
Azért vettem omniát, mert olcsón akartam nagy kijelzős Windows Mobile-t, amiben jó kamera, LED-es vaku, valamint jó zenehallgatásra is, illetve jó a készülék minősége. Sony X1-en gondolkoztam, de a minőgéi hibák, és a gyenge porci miatt inkább az omniát választottam. Azt hiszem jó döntés volt :-)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: titi-maffia - 2009, 11 18, 14:46:03
én azért vettem mert sokat tud,winmobil és a tapasztalatok alapján jó készülék és nem kasznihibás mint az X1 eleinte X1-en gondolkoztam de a lötyögö aksifedél és kijelző elriasztott de viszont hiányolom a qwerty bill-t

ToMmY_hun itt is fenn vagy :D végra valaki aki a sesmarton is
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: zsuzsi78 - 2009, 12 14, 19:25:02
Talán én vagyok az egyetlen aki ajándékba kapta ezt a gyönyörűséget! Tehát nagyon tacsi"vagyok.De legalább sokáig tart az eufória  :D és nem tudok betelni vele!!! :taps: :taps: :taps:
(tudom őskövület a rom-om,majd cserélem.)
ui.:ez a leghasznosabb forum!!!!! KÖSZÖNET
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Szenky - 2009, 12 20, 09:34:38
Volt már több PDA-m azokat is rá lehetett bírni hellyel-közzel a megfelelő működésre, de egyik sem volt szép!
Ez most az! :ok:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: kisgida88 - 2009, 12 20, 10:48:56
Miért vettél Omniát? - Egyszerű kérdésre egyszerű válasz: mert megtetszett.
(Kívülről és belülről is.)

Amit viszont nem gondoltam volna: Január 25-én 1 éves lesz Samu, és mindene eredeti - még a ROMja is.

Volt idő, hogy egy hónap alatt 2 telefonom is volt, és azért cseréltem, mert csak. :D
Végigmentem a Nokia szinte teljes termék skáláján N95 8g -ig bezárólag, érintve egy két Samsungot, satöbbit, de mindíg  visszatértem a Symbianhoz.
A DIAMOND volt az első winmo-m, nagy nehezen betörtük egymást :D és kb. 3 hónap után álltam át Omniára.
Most, hogy lassan egy éves lesz, erősen kacsingatok az Omnia 2-re.... ;)   ..ill. bújom a többi topicot, igyexem' felkészülni a nagy váltásra - de közel egy év tapasztalatát figyelembe véve - üzembiztos - jó - telefont birtokolok - remélem, az utódja is így beválik... :ok:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: ToMmY_hun - 2009, 12 20, 13:47:32
Ki akartam próbálni a WinMo-t, de csalódtam picit. Nagyon instabil, rengeteg bug van benne, igaz a legtestreszabhatóbb rendszer is az összes közül, amit eddig próbáltam.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: user92 - 2010, 01 24, 21:06:07
Előtte egy K800i-m volt. Már azon is cserélgettem a romokat, drivereket, de volt egy pont, ahonnan már nem volt hova javítani :D..komolyabbat akartam, nagyobb képernyővel, jobb kamerával. Így eladtam "tuningolva". Sok keresgélés, teszt-olvasás után eldöntöttem, omniám lesz.  Használtan szoktam mobilt venni, ehhez töltőt, meg egy pálcát kaptam, meg a Pixxon agybadugós prémium fülesét :taps:. Eladó azt mondta, választhatok melyik füles kell (mondjuk a füles gumijáért kábelért rohangálni kellett). Dobozában nagy boldogan hazavittem, bár alig tudtam használni, mert pont előtte csuktam rá a mutatóujjamra a kocsiajtót..még most is látszik :D Megszenvedtem én is a Windows bajait és a digitizert még le kell cserélnem, de ettől eltekintve tökéletes számomra. Nagyon testre szabható rendszer, sokkal többet lehet kezdeni vele, mint bármelyik másik mobillal. Örülök, hogy nem a Diamond-ot vettem meg:) Hiányozna a nagy képernyő és a normális kamera.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: obaggio - 2010, 02 01, 00:18:54
Röviden: Nagy és érintőképernyő,GPS végett.  :)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Terapeuta - 2010, 02 13, 14:14:09
OMNIA II. (T-mobil)
Mindenképpen Samsungot szerettem volna: az előző telefonom is az volt, 5 éves, ha a jégen nem esek rá (a zsebemben halt meg), még most is élne úgy, hogy tulképp a gombjait kellett egy kicsit jobban nyomkodni.

Mindenképp olyan gépet szerettem volna, amin elég nagy a képernyő a doksik nézegetéséhez, exchange szerverrel tud kommunikálni, van gyors net, és lehet vele telefonálni :)
Azért van még vele bajom, mert még mindig nem tudom, miért nem olvassa némely docx fájlt, zavar, hogy 30 dolláros program kell, hogy a kijelzőjét kihasználja (Phonex, persze még nincs megvéve, csak a stílus zavar), és szokatlan még, hogy igazából egy laptop van a telefon helyén. Három hét alatt közel sem laktam be. Meglátjuk. Bíztató, de  csak fékezetten habzom. Most olvastam, hogy ROM csere kötelező. ....
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: FTommy - 2010, 02 21, 22:25:15
Egy simens kivételével mindig nokiám volt, 3210-töl N73-ig mindenféle.
Kacsintgattam a pda-k felé, de olyat ami elég erös hardverileg (mert csak!! :P ) és elérhető az ára , nem találtam.
Egyik törzshelyemen (telbolt) megláttam Samikát... szép volt, csillogott...
este rákerestem, mi is van benne....
Szerelem első látásra.
Másnap viszamentem, és egymáséi lettünk.
:D
Egy héttel utána kerültem ide, a fórumra, azota itt vagyunk.

.... Sami és én.....
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: kuka1 - 2010, 03 05, 07:24:26
Csak..... :D, megtetszett  :D Szerettem volna egy érintőképernyős készüléket, amiben együtt van minden. Telefon, gps, iroda....stb-stb. Nokia fan-ként (2010-től az n73-ig) nem volt egyszerű........de a symbian taníthatósága után nem volt olyan bonyolult.. :ok:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: berserker80 - 2010, 03 17, 13:49:53
Nagyon sok telefonon túl vagyok,1-2 hónap használat után ráuntam mindre.Nagy nokia rajongó voltam,imádtam a symbiant.aztán htc p3300,azt követte asusp526.akkor már tudtam hogy a win mo az én világom.nézegettem a neten melyik lenne az amiben jó izmos proci van,gps nagyon fontos,és nagy kijelző,nagy tárhely.(zene filmek,sorozatok,programok,képek stb.)és a normális kamera sem volt hátrány.és akkor jött samu,amit soha nem bánok meg,és ha re is cserélem akkor is meg marad.de az utód a tesó lesz.variálok hogy omnia 2 vagy hd.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: wiiccard - 2010, 04 19, 11:18:34
Szerettem volna létrehozni a "Miért adod el az Omniád ?" témát, mert szerintem informális a készülékvásárlóknak, de nem sikerült :)

Ezért ide írom, én miért adom el, ha mégis létrejön egy ilyen téma, a moderátor másolja oda nyugodtan :)

------------------------
Windows alapú PDA-t (nem PDA-telefont)  8 éve használtam, de a korábbi CompaQ-IPAQ PDA-Telefon próbálkozások nagyon "kényszerutak" voltak. Gondoltam itt az idő: megpróbálom az OMNIA-t, ahol tényleg minden egyben van.

Nos, 4 hónap használat után úgy döntöttem, eladom, mert :
- az OMNIA INKÁBB PDA mint telefon, s nekem (az SPB ellenére) nehézkes lassú volt a telefonhasználat,
- mert ez egy ÉKSZER :), nagyon vigyázni kell rá: egy telefonra (ami mindig nálam van) nem szeretnék ennyire vigyázni,
- mert 3 hónap alatt 1x LELASSULT a WIN szoftver annyira, hogy inkább újratelepítettem (fél nap), és nem szeretném 3 havonta ezt csinálni,
- telefonnak lassú, az érintőképernyőt UJJAL vezérleni is csak SPB-vel komfortosabb, de így is találkozol MINI Windows-os tapigombokkal,
- sok volt a panasz a hangminőségre,
- kezembe vettem egy NOKIA 5230-ast és meggyőzött, hogy ha érintős telefont akarok, akkor nekem az ilyesfajta érintős felel meg (szenzációsan jól reagálnak).

Egyébként szerettem, klasz és sokoldalú készülék, kütyüzőknek ajánlott, telefonnak kevésbé.
- kezembe vettem egy Nokia 5230-ast, és  az érintőképernyője össze nem hasonlítható (a Nokiáé bizony fényévekkel jobban reagál, a felbontás)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Cornetto72 - 2010, 04 27, 23:34:12

Érdekes én meg azért nem adom el, mert sztm a leg "telefonosabb" a PDA-k között. Persze alap dolog egy jó tárcsázó szoftver : Iconsoft vagy Inesoft. A d-pad -ja zseniális. Egy jó ROM-al+ IS 6 -ossal+ SPB MS3.5.3-assal+ éríntőpanel cserével még ma is nagyon tuti. Az ár/érték aránya a legjobb.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: MuzZaik - 2010, 05 18, 01:00:14
Vágytam 1 olyan mobilra ami sokat tud :oops:... Igaz 15 hónaposan korában került hozzám a készülék mégsem érzem úgy hogy keveset tudna :p. Nekem teljesen kimeríti az igényeimet a WIFI, GPS, az 5MP-es kamera és a Windows telefonos rendszere :D.
Az pedig külön örömmel tölt el hogy még most is találhatok segítséget ha valami problémám van ;) :p

 :whistle:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: CSYRKe - 2010, 07 07, 21:26:05
ÜDV:).
Én 2 dolog miatt választottam anno én drágaságom: Wi-Fi-t tudjon és Samsung legyen :).
A többi márcsak torta a habon :P.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Palika93 - 2010, 07 09, 13:55:02
azért mert egy 20asért hozzám vágták jó állapotban
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: scad - 2010, 08 08, 20:50:03
Hát, én pedig a PDA Fan club miatt. Túl vagyok már jó pár telefonon, de ha van egy Omniád, és regisztrálsz itt akkor csak az időd és az elszántságod szab határt. Azt hozol ki a gépedből amit akarsz. Sokkal korlátlanabb mint bármelyik symbian. Sokoldalú, praktikus, szép (bár ez relatív)
Ez a második omniám sajnos még az egyes (csak anyagi okokból) de pont a PFC miatt váltottam újra Omniára!
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Poc-OK - 2010, 08 08, 20:54:59
You are not allowed to view links. Register or Login
Hát, én pedig a PDA Fan club miatt. Túl vagyok már jó pár telefonon, de ha van egy Omniád, és regisztrálsz itt akkor csak az időd és az elszántságod szab határt. Azt hozol ki a gépedből amit akarsz. Sokkal korlátlanabb mint bármelyik symbian. Sokoldalú, praktikus, szép (bár ez relatív)
Ez a második omniám sajnos még az egyes (csak anyagi okokból) de pont a PFC miatt váltottam újra Omniára!

Azért az ilyeneket jólesik hallani... ha valaki azt mondja hogy itt nem kap támogatást szerintem hazudik! :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: djmorphy - 2010, 08 08, 20:57:23
You are not allowed to view links. Register or Login
Azért az ilyeneket jólesik hallani... ha valaki azt mondja hogy itt nem kap támogatást szerintem hazudik! :D
:ok:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: patience - 2010, 08 08, 23:22:33
You are not allowed to view links. Register or Login
Hát, én pedig a PDA Fan club miatt. Túl vagyok már jó pár telefonon, de ha van egy Omniád, és regisztrálsz itt akkor csak az időd és az elszántságod szab határt. Azt hozol ki a gépedből amit akarsz. Sokkal korlátlanabb mint bármelyik symbian. Sokoldalú, praktikus, szép (bár ez relatív)
Ez a második omniám sajnos még az egyes (csak anyagi okokból) de pont a PFC miatt váltottam újra Omniára!

Ez nagyon jólesett, köszönjük  :taps: O->-
Ígérem, 1 hétig válaszolok azokra a kérdésekre is, amik már felmerültek itt a fórumban százszor, vagy megtalálhatók a válaszok a kereső használatával, vagy elérhetőek az eoldalon  ;)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: LapiszI - 2010, 08 09, 00:03:18
Azért vettem omniát, mert számomra csak az omnia szemeskávéból főzött presszókávé az elfogadható minőségű kávé. Aztán megjelent a samsung omnia. Jól mutat egy csésze kávé mellett. Nem volt egy diadalmenet míg megszoktam a winmot, és találtam egy számomra tökéletes romot.
Amiket rendszeresen használok: fényképező, excel, igo, naptár, és több mint 600 partner nyilvántartása.
Most a galaxy s-el szemezek.........................megéri váltani?
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: sz.roland76 - 2010, 08 09, 05:38:57
You are not allowed to view links. Register or Login
Azért vettem omniát, mert számomra csak az omnia szemeskávéból főzött presszókávé az elfogadható minőségű kávé. Aztán megjelent a samsung omnia. Jól mutat egy csésze kávé mellett. Nem volt egy diadalmenet míg megszoktam a winmot, és találtam egy számomra tökéletes romot.
Amiket rendszeresen használok: fényképező, excel, igo, naptár, és több mint 600 partner nyilvántartása.
Most a galaxy s-el szemezek.........................megéri váltani?

Röviden:  MEG !!!
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: scad - 2010, 08 09, 08:23:33
You are not allowed to view links. Register or Login
Ez nagyon jólesett, köszönjük  :taps: O->-
Ígérem, 1 hétig válaszolok azokra a kérdésekre is, amik már felmerültek itt a fórumban százszor, vagy megtalálhatók a válaszok a kereső használatával, vagy elérhetőek az eoldalon  ;)
Ugyan...... Így is próbáltam visszafogottan fogalmazni. Szerintem sok gyártó készüléke ott bukik meg, hogy semmi háttértámogatás nincsen, legalábbis Magyarországon. A Pda telefonok, de főként az Omniák népszerűségét kis hazánkban nem kis mértékben köszönheti a PFC-nek. Mióta nekem Omniám van azóta a barátikörömben még négyen vettek. Én vagyok a rendszergazdi :) Pár hónapja azt se tudtam, hogy mi az a romfrissítés, mostanában pedig csinálom. És ez csak elenyésző mértékben az én érdemem. A kezdetekben tettem fel olyan láma kérdéseket itt, hogy most mosolygok csak rajta. De azért választ mindíg kaptam rá. Összegezve, most van egy jól kihasznált pda-m, és ez csak kb. 10%-ban köszönhetem a samsungnak.
A fennmaradó 90, mindenképp a PFC-t illeti! :taps: :taps: :taps: :taps:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Poc-OK - 2010, 08 09, 08:25:21
You are not allowed to view links. Register or Login
megéri váltani?

Ezt nem kérdezted meg komolyan... a piacon kapható csúcskészülékről beszélsz... andoiddal, kapacitív méretes kijelzővel... áááá :D Nanáááá hogy megéri!
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Ismo - 2010, 08 09, 08:31:01
You are not allowed to view links. Register or Login
Ugyan...... Így is próbáltam visszafogottan fogalmazni. Szerintem sok gyártó készüléke ott bukik meg, hogy semmi háttértámogatás nincsen, legalábbis Magyarországon. A Pda telefonok, de főként az Omniák népszerűségét kis hazánkban nem kis mértékben köszönheti a PFC-nek. Mióta nekem Omniám van azóta a barátikörömben még négyen vettek. Én vagyok a rendszergazdi :) Pár hónapja azt se tudtam, hogy mi az a romfrissítés, mostanában pedig csinálom. És ez csak elenyésző mértékben az én érdemem. A kezdetekben tettem fel olyan láma kérdéseket itt, hogy most mosolygok csak rajta. De azért választ mindíg kaptam rá. Összegezve, most van egy jól kihasznált pda-m, és ez csak kb. 10%-ban köszönhetem a samsungnak.
A fennmaradó 90, mindenképp a PFC-t illeti! :taps: :taps: :taps: :taps:
Esetleg egy nyílt levél a Samsungnak (és a többi gyártónak)? Kicsit támogassanak meg minket :)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: scad - 2010, 08 15, 10:05:48
You are not allowed to view links. Register or Login
Esetleg egy nyílt levél a Samsungnak (és a többi gyártónak)? Kicsit támogassanak meg minket :)
Ez nem is rossz ötlet! Milyen formában lehetne megoldani? Próba.....cseresznye.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Ismo - 2010, 08 15, 16:08:23
You are not allowed to view links. Register or Login
Ez nem is rossz ötlet! Milyen formában lehetne megoldani? Próba.....cseresznye.
Nem tudom, ötlet? :)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Poc-OK - 2010, 08 15, 16:36:19
You are not allowed to view links. Register or Login
Nem tudom, ötlet? :)

Kezdésnek egy mail-ben megpróbálhatnánk... össze kéne nekik foglalni hogy mivel foglalkozunk itt, milyen típusú segítséget nyújtunk, hány felhasználót, Admint számlál a közösség, mióta létezünk... aztán, csinálni kéne itt egy kis kutatást hogy ki mennyire elégedett a portál-lal (amit jól megbundázni :D ) és azt belinkelni nekik... :D biztos megesik rajtunk a szívük... :)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: scad - 2010, 08 15, 20:18:23
You are not allowed to view links. Register or Login
Nem tudom, ötlet? :)
Poc-ok iránymutatása szerintem ok. Má csak egy jól fogalmazó fórumozó manó kell.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: patience - 2010, 08 15, 20:35:07
You are not allowed to view links. Register or Login
Kezdésnek egy mail-ben megpróbálhatnánk... össze kéne nekik foglalni hogy mivel foglalkozunk itt, milyen típusú segítséget nyújtunk, hány felhasználót, Admint számlál a közösség, mióta létezünk... aztán, csinálni kéne itt egy kis kutatást hogy ki mennyire elégedett a portál-lal (amit jól megbundázni :D ) és azt belinkelni nekik... :D biztos megesik rajtunk a szívük... :)
Csatolni tudok egy csomó köszönő emailt, amit az i900.oldal.hu-ra kaptam, és a Vendégkönyvben is van jópár ilyen jellegű bejegyzés. (Az a rész már nem publikus az eoldalon) Bizony sokan túladtak volna a készüléken, ha nem kapnak segítséget a készülékkel kapcsolatban, hiszen ez volt talán az első winmos pda, amit a szolgáltatók telefonként forgalmaztak.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Poc-OK - 2010, 08 15, 22:03:55
You are not allowed to view links. Register or Login
Csatolni tudok egy csomó köszönő emailt, amit az i900.oldal.hu-ra kaptam, és a Vendégkönyvben is van jópár ilyen jellegű bejegyzés. (Az a rész már nem publikus az eoldalon) Bizony sokan túladtak volna a készüléken, ha nem kapnak segítséget a készülékkel kapcsolatban, hiszen ez volt talán az első winmos pda, amit a szolgáltatók telefonként forgalmaztak.

Ez jó ötlet... na és ki lesz az az ügyes aki ezt összefoglalja nekik?  :p
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: patience - 2010, 08 15, 22:24:13
You are not allowed to view links. Register or Login
Ez jó ötlet... na és ki lesz az az ügyes aki ezt összefoglalja nekik?  :p
Aki kitalálta?  :hmm: :)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Poc-OK - 2010, 08 15, 22:41:44
You are not allowed to view links. Register or Login
Aki kitalálta?  :hmm: :)

Imádom, hogy vág az eszed... :D Akkor sok szeretettel várjuk Ismo-t :D :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Ismo - 2010, 08 15, 22:46:32
You are not allowed to view links. Register or Login
Imádom, hogy vág az eszed... :D Akkor sok szeretettel várjuk Ismo-t :D :D
Szerintem meg nem magunkat fényezendő kellene írni nekik, hanem egy semleges író kellene, aki felhívná a figyelmet, hogy itt vagyunk, és sokat köszönhetnek nekünk.
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: mqmeszi - 2010, 08 16, 08:08:07
You are not allowed to view links. Register or Login
Hát, én pedig a PDA Fan club miatt. Túl vagyok már jó pár telefonon, de ha van egy Omniád, és regisztrálsz itt akkor csak az időd és az elszántságod szab határt. Azt hozol ki a gépedből amit akarsz. Sokkal korlátlanabb mint bármelyik symbian. Sokoldalú, praktikus, szép (bár ez relatív)
Ez a második omniám sajnos még az egyes (csak anyagi okokból) de pont a PFC miatt váltottam újra Omniára!
:taps:
Anno engem is Omniám volt és Gabes hozott a pfc-re. Hihetetlen jók Anzo romjai például. És tény, hogy bitjeire szétszedtük anno a kis i900-at  :taps:
Olyan dolgokat ki lehet hozni belőle, amiről a samsung csak álmodik...
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: gabes - 2010, 08 29, 09:33:19
You are not allowed to view links. Register or Login
... a piacon kapható csúcskészülékről beszélsz...
Khm... Nem a Nexust kérdezte hanem az SGS-t! :p :p :p :p

Vagyis a 2. csúcskészülékre gondoltál! :D :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: mani132 - 2010, 08 29, 13:48:23
You are not allowed to view links. Register or Login
én azért vettem mert sokat tud,winmobil és a tapasztalatok alapján jó készülék és nem kasznihibás mint az X1 eleinte X1-en gondolkoztam de a lötyögö aksifedél és kijelző elriasztott de viszont hiányolom a qwerty bill-t

ToMmY_hun itt is fenn vagy :D végra valaki aki a sesmarton is
Én is fent vagyok :D :ima:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Cornetto72 - 2010, 09 21, 20:25:46
You are not allowed to view links. Register or Login
Ez nem is rossz ötlet! Milyen formában lehetne megoldani? Próba.....cseresznye.
Mi lenne, ha olyan formában lenne fel vetve a samsungnak, mint mondjuk a mercedesnek az AMG ? Magyarul az Ő oldalukon lenne egy "TUNING MÚHELY" vagy simán "FÓRUM" utalás ahonnan el lehetne navigálni. Ahányan elnavigálnának onnan annyi píízt kapna PFC...vagy ingyen (kedvezményes) készülék is jöhet a a tagoknak. :p ;)
Nem igazán vági ide, de miért nincs WEBSHOP-JA a PFC-nak? Szerintem a másik oldalnak (Te...et) megy és itt is rnindig rengeteg készülék cserére kiéhezett tag van. Arról nem beszélve, hogy itt hozzáértő emberkék adnák el a készülékeket nagyon jó (fórumos) támogatottsággal.
Tessék a samsungal (is) szerződést kötni. :-X
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Ismo - 2010, 09 21, 22:57:30

Köszi az ötletet, nincs :) Majd ha mögöttünk is olyan tőke áll, mint ami ehhez kell, elgondolkodunk rajta ;)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: sanyoka123 - 2010, 10 03, 07:40:57
Elmesélem a kis sztorimat az Omniámmal. Úgy gondoltam, hogy cserélni kellene valami más kütyüre és feltettem a vaterára eladásra. Időközben kipróbáltam az OmniaII-t és más PDA-kat is, de a végén elhatároztam, hogy mégsem válok meg tőle hiszen annyira a szivemhez nőtt. Ezért megkértem a vejemet, hogy a licit lejárta előtt (7-n licitáltak) tegyen be egy nagy licitet, így nem kellett megválnom kis barátomtól.  :D :D :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: obaggio - 2010, 10 03, 08:01:17
You are not allowed to view links. Register or Login
Elmesélem a kis sztorimat az Omniámmal. Úgy gondoltam, hogy cserélni kellene valami más kütyüre és feltettem a vaterára eladásra. Időközben kipróbáltam az OmniaII-t és más PDA-kat is, de a végén elhatároztam, hogy mégsem válok meg tőle hiszen annyira a szivemhez nőtt. Ezért megkértem a vejemet, hogy a licit lejárta előtt (7-n licitáltak) tegyen be egy nagy licitet, így nem kellett megválnom kis barátomtól.  :D :D :D
Ez jó.Én is addig gyűröm míg bírja.  :D
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Kuresz - 2010, 10 04, 19:06:44
Én azért vettem omniát, mert megbízható. Plusz a wifi. Ennyi nekem elég. Nokiát nem akartam, az 1-2 napos készenléti idővel és fagyásokkal. Egyáltalán nem bántam meg!
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: Lütyő1 - 2010, 10 18, 05:44:53
Hogy miért lett Omnia? Bonyolult dolog volt ez nálam...Hozzátartozik a dologhoz, hogy itthon a számtech dolgokat a feleségem intézi(természetesen tag ő is itt).Egyrészt tanulta, másrészt perfekt angolból, harmadrészt meg szinte mindent meg tud oldani.Az Omniát is ő vette észre.Én megrögzött Nokiás voltam, de náluk sajna nem volt WM-os pda, igy váltanom kellett..Nejem addigra belakta az övét, és kezdtem megszokni .A kritériumoknak megfelelt(IGO menjen rajta, és telefonként is lehessen használni).A többi funkciót lassan szokom,mostmár nem váltanék.Sztem a fórum segitségével nagyon jól kezelhető, tényleg mindent ki lehet hozni belőle.
most épp pihen, a digitizer csere kicsit kifogott rajtam(illetve a csatlakozón), nade nem adjuk fel, megoldjuk...
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: korrobi - 2010, 11 19, 19:14:31
Sziasztok! Én kb fél éve vettem Omniát nagyon vártam már hogy az enyém legyen, de sajnos csalódtam benne, több olyan apró probléma akadt idővel ami megnehezíti nekem a telefon egyszerű kezelését lehet hogy csak szöszölődésnek gondoljátok de itt van pár példa: ébresztő: már ha azt nézzük hogy szörnyen csúnya kinézete van, mintha paint-be rajzolták volna...
nekem nem ébreszt a telefon ha lemerült vagy kikapcsolt állapotban van.(nemtudom hogy más hogy van ezzel) valamint az ébresztőt újjal néha lehetetlen beállítani mindig csak a nagymutató ugrik oda ahová már a percet szeretném állítani. Híváskezelés: nemegyszer fordul elő hogy amikor le akarnám rakni a telefont megnyomom a lerakás gombot és egyszerűen nem rakja le csak ha 2-3szor is megnyomom akkor hajlandó lerakni(nagyon idegesítő). Képernyőkezelés: nálam a képernyőforgatás néha magától elindul pl ha csak megmozdítom a kezemet tudom hogy lehet az érzékenységén állítani de ennek ellenére is előfordul... magát az irányítás is kézzel nehézkes mivel gyakran érzékel félre nekem. az sms billlentyűzet sem kényelmes tudom lehet rá rakni rengeteg kisegítő programot(bár én olyan sokat nem találtam hozzá) de akkor is én úgy vagyok vele hogy azért az alapot is lehessen már kényelmesen használni, feladatkezelő: szerintem ez már ismerős másnak is , hiába zárom be a programot akkor is fut a feladatkezelő szerint ez miért van és ha nem is futna miért jelzi ki?. Játékokat amit találtam rá pár napos keresgélés után hát nem volt egy se valami nagy szám, persze nem várok sokat de elvileg úgy hallottam hogy warcraft2, starcraft, duke nukem is van rá több ilyen szintű játékot én viszont nem találtam sajnos:/ most csak pár apró hibát soroltam ami hirtelen eszembe jutott, nézegettem hogy ki milyen romot használ hátha esetleg ez orvosolná az ilyen hibákat nemtudom, de azt olvasgattam hogy nem könnyű romot cserélni és hogy több embernek  nem kapcsol be utána a telefon, ezek igencsak elvették ettől a kedvemet... TUDOM JÓL hogy tökéletes telefon nem létezik de ilyen kategóriában meg kellene közelíteni , mondhatjátok azt is hogy akkor nem való nekem képernyőérintős telefon stb... erre mondanám hogy eddig s.e. p800,p910 és p990es telefonokat is kipróbáltam már nem kis ideig, és én azt mondom hogy felhasználóbarátabbak voltak mint az omnia több dolgot sokkal kényelmesebben lehetett rajtuk megoldani, p990estől nem is váltam volna meg ha nem lett volna szappantartó, de sajnos már omniám van és tényleg sajnálva írom de most gondolkozom hogy mire tudnám cserélni. Kérlek titeket ne kövezzetek ,meg és aki elolvasta annak köszi:-) További szép napot!
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: sz.roland76 - 2010, 11 19, 19:23:52
 Kérlek titeket ne kövezzetek ,meg és aki elolvasta annak köszi:-) További szép napot!
[/quote]

Ébresztő: G-alarm
Háttérben futó progik: Wk task
A programoknál találsz híváskezelőt, romfrissítéssel kapcsolatban sokat  :olvass: :olvass: :olvass: :olvass: :olvass: :olvass: :olvass: :olvass:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: By - 2010, 12 03, 18:04:44
Miért az Omnia? Mert mindent tud.
Az azóta megjelent készülékekben sem jelent meg új funkció, csak a meglévő dolgokat újítják meg.
Hogy mire használom, azt már felsoroltátok. Mindenre.
A legextrémebb dolog amire használtam, amikor egy szállodában volt falióra volt szegénykém. Digitális képkeret funkció kép nélkűl, folyamatos világítással, tőltőre dugva, falra akasztva.....  :ok: Éjjel ha felnézek, lássam az órát. 
De volt már zseblámpa, prezentácíós eszköz, és súgógép is.
Ja és amit senki nem említett, hogy telefonnak is jó!
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: zsocaswift - 2010, 12 03, 18:22:52
Lehet hogy nem ide kéne írni, de azt szeretném kérdezni hogy tud-e valaki játékokat i900-as omniához? előre is köszönöm! :ok:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: By - 2010, 12 03, 18:54:53
You are not allowed to view links. Register or Login
Lehet hogy nem ide kéne írni, de azt szeretném kérdezni hogy tud-e valaki játékokat i900-as omniához? előre is köszönöm! :ok:

http://pdafanclub.com/forum/index.php?board=312.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?board=312.0)
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: zsocaswift - 2010, 12 03, 19:11:41
You are not allowed to view links. Register or Login
http://pdafanclub.com/forum/index.php?board=312.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?board=312.0)

köszi szépen... ugy látszik vak vagyok! :taps:
Cím: Re: Miért vettél Omniát?
Írta: lejmi - 2011, 10 06, 15:49:01
Sziasztok!
Omnia I-es pda-m eladó sorba került, ha valakit érdekel priviben elérhető vagyok!