Okostelefon fórum | Samsung Galaxy S3 | HTC One X | Apple iPhone iPad
Android => LG => LG G2 => : attika79 2014, 04 12, 20:44:16
-
LG G2 Off topik
Több készülék fórumain sikerrel alkalmazzák, így mi is ezt tesszük. Nem fogom törölni, moderálni ezután az offokat sehol, hanem figyelmeztetés nélkül ide fog átkerülni minden egyes hozzászólás, egy fekete pont kiséretében. Itt meg lehet beszélni mindent, persze kulturális keretek között.
Nem csak az áthelyezett hsz-eknek van ez a topik, hanem ha olyan témát akarnál felhozni ami úgy érzed nincs itt megteheted nyugodtan. Tőlem még a rántott hús panír sorrendjét is meg lehet beszélni.
Felhívom azért a szabályzat 4. pontjára a figyelmet:
Ne szidd fórumtársaid felmenőit, kerüld a személyeskedő megjegyzéseket.
Természetesen a szabályzat ebben a topikban is szabályzat, amit itt is be kell, és be is fogunk tartani.
A teljes szabályzatot itt találod: FÓRUMSZABÁLYZAT (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=26.0)
2015.02.05.
Van az a helyzet mikor egy diskurzusba elfér egy vagy két off hsz, mert éppen a témához kapcsolódik. Ha egy beszélgetésbe offolsz, akkor így tedd
Direkt írom külön, egybe kell írni:
o f f t o p i k az hsz amit offnak szánsz, majd a végére szintúgy egybe: o n t o p i k
A végeredmény így fog kinézni:
Ez egy teszt offolás
-
kellemes hétvégét mindenkinek :-)
-
kellemes hétvégét mindenkinek :-)
Viszont! :) :ok:
-
kellemes hétvégét mindenkinek :-)
:ok: :olvass:
-
Valaki nem pesti véletlenül ,hogy tudna nekem segíteni?
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el

én Pesti, mit kéne segíteni?
-
Boldog névnapot Tiborunknak. :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Rootolni :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Boldog névnapot Tiborunknak. :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
:ok: köszi
-
:ok: köszi
Na mekkora sisi vagyok... Hát Boldog névnapot Tibor! :)
-
én Pesti, mit kéne segíteni?
Rootolni
-
Na mekkora sisi vagyok... Hát Boldog névnapot Tibor! :)
köszönöm :ok:
-
köszönöm :ok:
Én is csatlakoznék...Boldog neved-napját kívánok! :)

köszi :ok:
-
Rootolni
nézd meg a privát üzidet
-
(http://img.tapatalk.com/d/14/04/16/y8ajy7ed.jpg)
ha már tepsi méretű, ki lehet ezt használni másképpen is... :-D még egy 4. is elfér simán.

:ok: :taps:
-
Nos köszi az őszinte véleményeket. Én ezért nem ítélek el senkit. Ilyen vagyok "kamikaze" " nektek jó" nekem is mert kipróbálok új dolgokat. Amennyire tudok vigyázok. Az s2 is megjárta a hadak útját :) jövő hónapban lesz 2 éves mégis jobban száguld mint új korában. :) azon is rengeteg rom volt és a slimkat maradt a végső verzió. Ezen is próbáltam már de még nem censored a. Most kipróbáltam az art módot nem tudom mire jó de gyorsabbnak tűnik a rendszer.
Mint mondtam is a szak szavakkal nem vagyok tisztában azon még a fordítás se segít mert rövidítéseket nem fordít a fordító program se :)
Gondolok itt
Stock rom
DeOdexed rom
Odex
Stb..
De erre már megtaláltam a választ így nem kell nektek fáradni :)
Olvastam :)
http://m.logout.hu/bejegyzes/arcanis/rovid_android-szotar_foleg_samsung_galaxy_s2_felha.html (http://m.logout.hu/bejegyzes/arcanis/rovid_android-szotar_foleg_samsung_galaxy_s2_felha.html)
és azt is megtanultam hogy ne offoljam szét az általános topikot :-)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Mivel nekem is S2 volt,én is szólok a dologhoz.
Az S2 nem említhető egy lapon a G2-vel.Az S2 bármit kibírt,nem tudtál akkora bajt csinálni,hogy az Odinnal ne tudd helyrehozni.Az LG ezerszer érzékenyebb ketyere az ilyesmire,hamar téglává lehet változtatni.
Mindenképpen olvass,bármit is csinálsz vele,mert az egyik ismerősöm is addig piszkálta össze vissza még meghalt.
Bekapcsolt neki,de nem kért pin-kódot,kiírta,hogy Hiba! és kb.5mp múlva újraindult. Vissza tudta tenni rá .kdz-vel a gyári 10a-t (akkor még csak az volt),de ugyanez volt a helyzet,még hard reset után is.
Elküldte szervizbe és kicserélték neki az egész panelt,mert nem tudtak vele mit kezdeni.
Azóta sokkal óvatosabb.

Meghalt az ismerősöd a buhertől???
Bocs, ezt nem lehetett kihagyni. :):):)
A fent említett hiba nem szoftveres volt, előjött volna akkor is, ha nem csinál vele semmit. Ettől függetlenül persze egyetértek, aki az alap kifejezéseket se érti, az ne nyúljon hozzá.

A buher szó sem éppen egyértelmű. :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Nem mondom elég gáz a benchmark test
(http://img.tapatalk.com/d/14/04/22/yby2esuz.jpg)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Nos köszi az őszinte véleményeket. Én ezért nem ítélek el senkit. Ilyen vagyok "kamikaze" " nektek jó" nekem is mert kipróbálok új dolgokat. Amennyire tudok vigyázok. Az s2 is megjárta a hadak útját :) jövő hónapban lesz 2 éves mégis jobban száguld mint új korában. :) azon is rengeteg rom volt és a slimkat maradt a végső verzió. Ezen is próbáltam már de még nem censored a. Most kipróbáltam az art módot nem tudom mire jó de gyorsabbnak tűnik a rendszer.
Mint mondtam is a szak szavakkal nem vagyok tisztában azon még a fordítás se segít mert rövidítéseket nem fordít a fordító program se :)
Gondolok itt
Stock rom
DeOdexed rom
Odex
Stb..
De erre már megtaláltam a választ így nem kell nektek fáradni :)
Olvastam :)
[url=http://m.logout.hu/bejegyzes/arcanis/rovid_android-szotar_foleg_samsung_galaxy_s2_felha.html]http://m.logout.hu/bejegyzes/arcanis/rovid_android-szotar_foleg_samsung_galaxy_s2_felha.html (http://m.logout.hu/bejegyzes/arcanis/rovid_android-szotar_foleg_samsung_galaxy_s2_felha.html) [/URL]
és azt is megtanultam hogy ne offoljam szét az általános topikot :-)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Nem is tudom miért keresel pl. a guglival ??? Tarsy kollega a Tudástrában gyönyörűen, szájbarágósan mindent leírt amit neked tudnod kell.
Egy példa:
CloudyStock-nál ott van mit kell wipe-olni, ugye? = Full Wipe (Dalvik, Cache, System & Data)
Olvastad és csináltad ahogy le van írva, vagy tudod is miket wipe-oltál? Flash folyamat után ez mehetne szerinted még 1x?
Olvasd el Tarsy írását, nem unalmába gépelte, hanem pont a kezdőknek. Samuról jöttél, ami ugye nem kis népszerűségnek örvend, többen pl. egy FAQ-ba majdhogy regényt írtunk. S2-é se kicsi, minden benne van. Nem is értem...
Két dolog hibázik Nálad, amire tényleg fogadd meg a többiek intéseit.
1. Nem is tudod valójában hova tartasz, milyen rom, milyen UI, milyen funkciók kellenek neked.
2. Ezt a nem létező dolgot hogyan is kéne megcsinálni.
Döntsd el mit szeretnél, mert előbb utóbb tényleg brickelsz.
A tegnap esti "malőr"-ödhöz egy jótanács, ami lehet a leckéd 1. pontja is....:
- Ha a bootloader sérül, törlődik, elcseszed - 99,9% hogy brickeltél. A brick állapot ott indul mikor nem tölt be a bootloader...
-
Az a helyzet, hogy nagyon saját szoftver csinalhatnékom támadt, de nincs rá elég időőm!
Az elektromágneses terek nem tanulja meg magát.
Egy jo rendesen lecsupaszitott fürge 380dpis romot csinalnek, egy addon packkal amiben lgs cuccokat utólag fel lehetne rakni. Aroma installer, simple kernel stb.

Csak támogatom az ötleted, hajrá kollega! :taps: :taps: :D :ok:

annak idején sensation-nél is nagyon vártuk és nagyon jó volt, még egy támogató mögötted
-
Csak támogatom az ötleted, hajrá kollega! :taps: :taps: :D :ok:
Csak az a baj hogy a legelső tartana a legtovabb. Onantol hogy minden alap megvan, már nem olyan nehéz akár egy rebase sem. Nem akarok pofátlanul összeollózni másoktól mindent mert akkor meg nincs értelme az egésznek.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Csak az a baj hogy a legelső tartana a legtovabb. Onantol hogy minden alap megvan, már nem olyan nehéz akár egy rebase sem. Nem akarok pofátlanul összeollózni másoktól mindent mert akkor meg nincs értelme az egésznek.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Megvárjuk mi azt nyugi. ;) Nem kell annak holnaputánra kész lenni. :)

Csatlakozom. Ráér az a jövő hétre is. :-D
G2T4
-
Mivel alig vagyok otthon telorol tavoli asztallal csinalom a dolgokat. Megnezem mennyire bonyolult a dolog.
D802 vodas 20b alappal kezdem, abban van knock code es a hang hiba is javítva van. Persze minden vodas cucc repul róla.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Mivel alig vagyok otthon telorol tavoli asztallal csinalom a dolgokat. Megnezem mennyire bonyolult a dolog.
D802 vodas 20b alappal kezdem, abban van knock code es a hang hiba is javítva van. Persze minden vodas cucc repul róla.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Ejha! Akkor ide kell leadni h ki mit kér bele, igaz? :-D. Neem ilyenről szó sincs, viszont a feedback jó lesz valószínűleg.

Nem igazán akarom agyonmoddolni, arra ott vannak az xposed dolgok, más modokat meg fel lehet rakni külön.
Egyelőre ott tartok hogy lehet linux kéne mégis mert windows alatt az ext2es imgt nem tudom kicsomagolni.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Nokérem a helyzet a következő. Minden adottá vált a ROM-hoz, minden szükséges eszköz működőképes, minden érthető és világos. Egyedül az a baj, hogy innentől eléggé időigényes elsőre megcsinálni a flashelhető zipet rendesen, és a romhoz magához még hozzá sem nyúltam.

Csak nyugodtan. A legtöbbünknek még elég sokáig meglesz a telefon, ráérünk kivárni.
G2T4
-
Nokérem a helyzet a következő. Minden adottá vált a ROM-hoz, minden szükséges eszköz működőképes, minden érthető és világos. Egyedül az a baj, hogy innentől eléggé időigényes elsőre megcsinálni a flashelhető zipet rendesen, és a romhoz magához még hozzá sem nyúltam.
Csatlakozom az előttem szólóhoz, ráérünk. :ok:
-
Igen igen ráérünk,,,,,,,, odaértünk már kész van már..... :D
-
Elvileg az alapok készen vannak. Minden primitív meg semmi beállítási lehetőség aromában stb, de nem is ez a cél.
Véletlenül dél helyett 10-re mentem be az egyetemre, így volt időm.
Készen van az updater script.
Készen van az AROMA installer.
Simple kernel v5 beleintegrálva a romba.
Elvileg ha ezt bezipelem, fel lehet rakni.
Ki kell derülnie, hogy jók-e a scriptek. Ha minden oké lehet nekiállni a ROM további módosítgatásának. :)
-
Az s2 igoját nem tudnám valahogy működésre bírni a g2-n? felraktam a kártya tartalmát ,de nem megy mert kéri a kártyát.

Még mielőtt bárki bele is kezd... Az izraeli igo-t gondolom nem vetted a Play-ről. Magyarul warez appot használsz.
:warez: appok, azok beállitása, segítség nyújtás, ezekről traccsparti tiltott a fórumon!

nem tudom miről beszélsz , világosan leírtam mit szeretnék. Mivel az asszonynak oda adtam az s2-t és én azt eredeti igo kártyával vettem a telenornál,annak a tartalmát felmásoltam a G2-re ,de ugye nem megy mert kell neki a kártya :/
mit nem lehet ezen érteni és miért kell egyből vádaskodni?

Az S2-t???
Ha így van, akkor azt csak az S2-höz használhatod, így megint csak ott tartunk, hogy warezt szeretnél.

miért használhatnám csak az s2-vel? az igo kártya bármelyik telefonba áthelyezhető,hisz a kártya tulajdonosa vagyok. Nem a készüléken van a hozzá tartozó kulcs,hanem a kártya a kulcs.

Természetesen nem vádaskodunk. Nem a levegőbe beszélünk, a hivatalos mai tájékoztató:
Az iGO szoftverei bolti forgalomban nem érhetőek el. A korábbi SD kártyás iGO már nincs forgalomban!
Ez nem vita tárgya, az igo-ra amíg nincs hivatalos elérés, addig tiltott. Pont.
-
miért használhatnám csak az s2-vel? az igo kártya bármelyik telefonba áthelyezhető,hisz a kártya tulajdonosa vagyok. Nem a készüléken van a hozzá tartozó kulcs,hanem a kártya a kulcs.
Én hiszek neked, de ennek az S2-höz vett legális IGO-nak a neten nyoma sincs. Írnál róla valami bővebbet? Mikor, milyen konstrukcióban, stb. Mobil szolgáltatónál dolgozok, és nem tudunk ilyenről.
Amúgy pedig kimondtad a varázsszót, a kártya a kulcs. Te pedig anélkül szeretnéd használni.

Képzeld van iGO-m. Gyári, legális, android. Egy bökkenő van vele, mikor regisztrálod az első alkalommal, a telefon IMEI száma bekerül a kulcsba. Tehát hiába van iGO-m, már nem tudom használni, mert a Samsung Galaxy Spicát eladtam, amin aktiválva lett. Pedig megvan az SD, rá is van nyomtatva, hogy iGO, mégsem tudom használni, porosodik a polcon. Peace. :)
------postagalambbal_küldve------

Tessék itt van minden róla
Kép formában. (http://img.tapatalk.com/d/14/04/27/y7ysejeq.jpg)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Képzeld van iGO-m. Gyári, legális, android. Egy bökkenő van vele, mikor regisztrálod az első alkalommal, a telefon IMEI száma bekerül a kulcsba. Tehát hiába van iGO-m, már nem tudom használni, mert a Samsung Galaxy Spicát eladtam, amin aktiválva lett. Pedig megvan az SD, rá is van nyomtatva, hogy iGO, mégsem tudom használni, porosodik a polcon. Peace. :)
------postagalambbal_küldve------
Nekem is gyári legális rajta van az igo logó a kártyán és egyszer a kollégám elkérte had próbálja ki. Htcje volt bele rakta fel telepítette és ment. Persze utána már nem ahogy kivette a kártyát. Úgy is próbálta hogy fel másolta a saját memóriába de akkor kérte a kártyát..
Tehát mehet más készüléken is mivel megvásároltad az igot. Ha cserélsz telefont nehogy már új igot keljen venni. Ez baromság.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Tessék itt van minden róla
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Ezen pont egy tétel nem szerepel, a navi. De ettől függetlenül, én ahogy írtam, hiszek neked, miért ne tenném.
Részemről a témát lezártam.

te kértél részleteket :)
basszus , most jutott eszembe,hogy nem is az s2-höz kaptam a kártyát ,hanem az előtte lévő t-mobilos samsung omniához amit kb. 2010-ben vettem :D
mindegy az a lényeg,hogy az s2-n is simán ment. Ezért lett volna jó,ha sony z1c-t veszek abba bele tudtam volna rakni :/

Az meglepne, mert az omnia az Windows Mobile volt, nem android. Nekem is volt, és navi is hozzá.

Az meg ugye nem androidos volt...ha jól emlékszem...szóval ne részletezzük tovább...:)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Az meglepne, mert az omnia az Windows Mobile volt, nem android. Nekem is volt, és navi is hozzá.
pedig így volt,minegy valahogy megkell oldjam,mert az a google térkép nagyon rossz lett. Múlthéten mentem Miskolcra és most kivételesen nem autopályán mentem,hát valami borzasztó volt. Ha kanyarodni kellett valamerre ,túl hamar szólt,és ha nem nézem a térképet le is kanyarodtam volna egy utcával hamarabb. Ha körforgalom jött,akkor nem mondta hogy hajts be a körforgalomba nem is jelezte,csak azt hogy hajtsak ki a akár hanyadik kijáraton. Ha túl léptem a sebességhatárt ,nem szólt. ha letértem az útvonalról ,nem mondta hogy letértem se azt hogy újra tervezés stb.
-
Tuning76!
Most őszintén egy 100E-es készülékkel szaladgálsz, és gondot okoz egy 14E-es iGO megvétele? Jó, tudom! A térkép is pénzbe kerül......de nem egy veszett összeg, annak az ára sem....Főleg úgy, hogy minden "előképzettség" nélkül nekiállsz (már bocsi, de) ész nélkül moddolni -lesz*rva, hogy mi lesz a következménye-, akkor meg főleg nem okozhat gondot egy ilyen tétel megfizetése!
Elnézést kérek a jelzőért(ész nélkül), de ide ez volt a legjobb kifejezés! Persze, hálás is vagyok azért amit teszel. Mert olyan dolgokat is kipróbálsz, amit én nem tennék meg elsőként. De a fenti véleményem, ennek ellenére fenntartom!
És ha tényleg nem telik rá, de nagyon kell, akkor a torrent oldalak, még mindig megoldást jelentenek a problémádra..... ;) :oops:

Az a fránya IGO ha nem lenne... lehet emberek bolyonganának az utcán, belekanyarodnának egy tízemeletesbe, körforgalmakba pörögnének, 130-al mennének lakott területen, és sose találnának haza... rotfl
Ugyanmár... na de eddig a vicc...
Ma magyarországon NINCS IGO-val forgalmazott Androidos okostelefon, a szoftver nem elérhető Androidra. Kivételt képez a Play-en is fent lévő izraeli, török változat (magyar térkép nélkül...). Parancsolj: iGO primo israel (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nng.igoprimoisr.javaclient&hl=hu)
Ha ezt megvetted, és a vásárlást igazoló e-mailt átküldöd nekem vagy bármelyik moderátor kollegának, kezeskedem érte, hogy segítek beállítani.
Amíg ezt nem tetted meg, cseppet sem érdekel mi volt, honnan, mire emlékszünk, mire nem, addig az igo itt warez és pont. Minden ehhez kapcsolódó hsz-t moderálni fogok ezután.
További információért szépen ellátogatsz a Navigáció topikba, és felteszed a kérdésedet, hogy miért warez? Hidd el, előbb utóbb egy Admin is szívesen fog neked válaszolni... ;)
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1613.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1613.0)
És ez messze nem vádaskodás, csak 1 db tényt közöltem Veled. ;)
-
Tuning76!
Most őszintén egy 100E-es készülékkel szaladgálsz, és gondot okoz egy 14E-es iGO megvétele? Jó, tudom! A térkép is pénzbe kerül......de nem egy veszett összeg, annak az ára sem....Főleg úgy, hogy minden "előképzettség" nélkül nekiállsz (már bocsi, de) ész nélkül moddolni -lesz*rva, hogy mi lesz a következménye-, akkor meg főleg nem okozhat gondot egy ilyen tétel megfizetése!
Elnézést kérek a jelzőért(ész nélkül), de ide ez volt a legjobb kifejezés! Persze, hálás is vagyok azért amit teszel. Mert olyan dolgokat is kipróbálsz, amit én nem tennék meg elsőként. De a fenti véleményem, ennek ellenére fenntartom!
És ha tényleg nem telik rá, de nagyon kell, akkor a torrent oldalak, még mindig megoldást jelentenek a problémádra..... ;) :oops:
köszi a jelzőt :)
de annyira nem ész nélkül,az hogy igot vegyek,igen sokba kerül,a telót is 22 havi részletre vettem,amennyire tudok vigyázok rá,nem lesz gond eddig se volt. a torrentet próbáltam már igo ügyben miután a sajátommal nem ment,de azok is kártyáért kiáltoznak,de ezt hanyagoljuk,mert ki leszek innen repítve :)
a navigont is próbáltam,de az meg a térépre lépve leáll. A Wazze alkalmazás marad úgy látszik.
Bár lehet megint a gyári romra kényszerülök ,mert a gallery és a kamera többször leáll alkalmazás közben,sőt a gallery ma le is fagyasztotta a romot csak kikapcs hosszan nyomva tudtam újra indítani a telót.

Elnézést kértem érte........De ha kell, megteszem újra! ;)
A torrentes dolgot meg úgy gondoltam, hogy magad keresed meg....mert van ilyen! De hagyjuk ezt a témát.
Más:Kb. egy hónapja írtam egy levelet a Vodafonnak, és azt ígérték, hogy megvizsgálják a lehetőségét annak, hogy közzé tegyék az iGO-t az ügyfeleiknek ingyen. Pont úgy, mint ahogy az iPhone/iPad esetében van. Aztán, hogy mi lesz belőle? Ki tudja.....

az nem lenne rossz.
-
köszi a jelzőt :)
de annyira nem ész nélkül,az hogy igot vegyek,igen sokba kerül,a telót is 22 havi részletre vettem,amennyire tudok vigyázok rá,nem lesz gond eddig se volt. a torrentet próbáltam már igo ügyben miután a sajátommal nem ment,de azok is kártyáért kiáltoznak,de ezt hanyagoljuk,mert ki leszek innen repítve :)
a navigont is próbáltam,de az meg a térépre lépve leáll. A Wazze alkalmazás marad úgy látszik.
Bár lehet megint a gyári romra kényszerülök ,mert a gallery és a kamera többször leáll alkalmazás közben,sőt a gallery ma le is fagyasztotta a romot csak kikapcs hosszan nyomva tudtam újra indítani a telót.
Garmin
-
Garmin
androidon garmin ? segíts
-
androidon garmin ? segíts
Sorry sygic. a triállal ki is lehet próválni. Nem sokat teszteltem de tetszett. Néhol nek. Alegfrissebb, de bőven jó.

a sygiket használtam egy ideig de már a telón csak a wazét használom
ha külföldre megyek akkor meg a CNS PDA-t
-
Sziasztok. Meg van az első karc a kijelzőn a gyári LG tok fém keretének köszönhetően. Pedig nem farmer zsebben hordom tehát nem feszül rá a kijelzőre a tok. Nem lehetséges hogy a kijelző minősége nem felel meg a gorilla glass 2-nek?
A s2-n is az van de még nem igazán látok rajta karcot pedig már 2 éves és tok nélkül használtam még meló közben is és nem irodában dolgozok hanem műanyag ipari üzemben. Lehet érdemes lenne bevizsgáltatni?

Véletlenül sem off topik... de Te tudod.

Akkor tedd át oda ahova jónak látod :-)
De te sem a kérdésre válaszolnál véletlenül se. :-)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Akkor tedd át oda ahova jónak látod :-)
De te sem a kérdésre válaszolnál véletlenül se. :-)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Az általánosban már volt róla szó nem egyszer. A téma nem off.
Ott is válaszoltam, de a Te kedvedért itt is megteszem... nekem nincs rajta fólia, nem is lesz, LG Quicwindow tokom van. Nincs karcom, de ha lesz beviszem, oszt lebacom az asztalra és megmutatom a kezitcsókolomnak hogy a telefonon Gorilla Glass van, a tokot meg nem a piacon vettem, úgyhogy jó lesz ha kihúz egy új érintőt a fiókból mert rongyolok a fogyasztóvédelemhez. Tudni illik én teljesítem amit kell, fizetek mint állat, csak a hozzá való kiegészítőt veszem, úgyhogy vica-versa... ;)

Nekem is ilyen tokom van ajándék volt a telenornál a készülékhez. Csak én máris elbactam mert hirtelen felindulásból kivágtam a tokból a fém keretet. Én szerintem tuti nem glass 2 a kijelző minősége. Ja és olyan mély a karc hogy körömmel lehet érezni.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Nekem is ilyen tokom van ajándék volt a telenornál a készülékhez. Csak én máris elbactam mert hirtelen felindulásból kivágtam a tokból a fém keretet. Én szerintem tuti nem glass 2 a kijelző minősége. Ja és olyan mély a karc hogy körömmel lehet érezni.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Nekem egy darab karcom sincs. Csak sline tokot használok pedig.
-
Tönkrement a sony fülesem és a média marktban meg már alig van választék. Tudtok valami olyan boltit ahol venni tudnék vagy akár még ki is oróbálhatnék pár nem fülbedugós fülest?

Ha pesten laksz,akkor westend sony center? Melyik médiában voltál?

Westend. Még a saturn esetleg, de arra csak szombaton megyek. Igazából a nem fülbedugósokról nem volt szó. Majdhogynem én vagyok az egyetlen konzervatív aki ilyet használ még?

látok ilyet is meg olyat is az utcán,vegyes ,ki melyiket szereti és tartja praktikusnak.
Nekem denon fülbedugós van, amióta van ez az új gumi harangos fajta ,ezt használom mert nem fáj tőle a fülem mint a régi műanyagtól. Nagy fejhalgatót azért nem vettem ,mert drága volt , és az s2 nem bírta meghajtani. Én mikor vettem a denont pár fejhalgatót lepróbáltam ,de egyiket se bírta meghajtani,pedig próbáltam ilyen 70 ezer körülit is. Nyáron a fülbedugósba nem izzad meg a füled ,míg a fejhallgatóban tuti.
-
Természetesen nem bootolt be elsore romom. Szerintem a simple kernel ramdiskje.
Meg mindig nem vagyok otthon ugyhogy nincs javítás.
Meg megbuktam a ZHn is. Szal remek.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Sziasztok. A Tapatalk nem tudja betölteni a topikokat. Nálatok mi a helyzet?

Most is Tapatalkrol vagyok
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Most is Tapatalkrol vagyok
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Csak addig jutok hogy belépek az LG G2 topikba de az már nem töltődik be. Pörög a betöltés de nem tölt be tegnap óta nem tudok belépni Tapatalkkal. Most le frissítettem a playről de így se megy. Attól lehet hogy lefrissítettem a slimkatet? Azóta a Sony walkman lejátszó se játsza az Mka fájlokat.
-
Írtam az Lgnek a tok okozta karc miatt. Ezt a választ kaptam.
Tisztelt Tóth Lajos!
Tárgy: Kijelző
Köszönjük, hogy levelével ügyfélszolgálatunkat megkereste.
Az LG hivatalos állásfoglalása szerint ez nem garanciális hiba, mert a jelenséget a nem megfelelően tisztán tartott tokon (ablakkereten) és készüléken felhalmozódó piszok és szennyeződés okozza.
Javasolni tudjuk, hogy legyen szíves tartsa megfelelően tisztán a készülékét és a tokot, illetve amennyiben szükségesnek érzi vásároljon védőfóliát az érintőre.
Kérem segítse szolgáltatásunk fejlesztését azzal, hogy a lenti rövid kérdésre válaszolva értékeli a kapott választ.
Amennyiben úgy érzi a tájékoztatás nem volt teljeskörű, kérjük küldje el érdeklődését újra, illetve bármilyen további kérdés esetén készülékeinkről, szolgáltatásainkról forduljon bizalommal telefonos ügyfélszolgálatunkhoz a 06 40-54-54-54-es számon (H-P: 8-18, SZ: 9-17).
Tisztelettel:
Mende Péter
LG Electronics Magyar Kft. - Ügyfélszolgálat
-
Írtam az Lgnek a tok okozta karc miatt. Ezt a választ kaptam.
remélem értékelted a választ
-
remélem értékelted a választ
igen. nem kielégítőt jelöltem be.
-
tegnapi fotók :)
https://plus.google.com/117856680889163738115/posts/Ekwc87jG7W8 (https://plus.google.com/117856680889163738115/posts/Ekwc87jG7W8)

az oldal hibával jön be, esetleg ha osztanád nem csak te látnád :-))

Meg ha nem az offban...

Pedig meg van osztva. Na mindjárt meg nézem.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Meg ha nem az offban...
Ennek semmi köze semmihez akkor miért nem off?
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Ennek semmi köze semmihez akkor miért nem off?
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
LG G2 kamera képek? Nekem mindegy...
-
LG G2 kamera képek? Nekem mindegy...
Jó, de nem kamera teszt képek.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Jó, de nem kamera teszt képek.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Akkor nem szóltam, egyébként a bejegyzés nem található. ;)
-
az oldal hibával jön be, esetleg ha osztanád nem csak te látnád :-))
Amint látod meg van osztva. (http://img.tapatalk.com/d/14/05/02/gede2azu.jpg)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Akkor nem szóltam, egyébként a bejegyzés nem található. ;)
Akkor nem értem. Nyilvános a megosztás. Majd meg próbálom drivra feltenni
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
na talán mát ez a link működik.
https://plus.google.com/photos/117856680889163738115/albums/6008498160795761217 (https://plus.google.com/photos/117856680889163738115/albums/6008498160795761217)

igen ez működik! Érdekes képek, jókor jóhelyen voltál! A szivárvány döbbenetes!!
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
3oras vonatut, 20D kdz kibontas... :)
Szerk. : kepet be nem szurta volna..
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
(http://img.tapatalk.com/d/14/05/02/qabusysy.jpg)
Ha nagy a kep pls valaki resize. Köszi :)
-
na talán mát ez a link működik.
https://plus.google.com/photos/117856680889163738115/albums/6008498160795761217 (https://plus.google.com/photos/117856680889163738115/albums/6008498160795761217)
Nagyon jo kepeket csinaltal! :ok:
-
3oras vonatut, 20D kdz kibontas... :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Mit csinálsz belőle??? Tán egy 20D.zip-et? :oops:
Nagyon jo kepeket csinaltal! :ok:
Csácsumicsá!!! :D :D Bekukkantottunk? Sztem Neked is kell egy G2 :D
-
Mit csinálsz belőle??? Tán egy 20D.zip-et? :oops:
Éppenséggel csinalhatnek azt is, de annal nem sokkal tobb melo mar a sajat romot eloallitani foleg igy hogy a nagy része keszen van. Simple kernelt akartam de abbol nincs 20B source-u. Igy gyári vagy Cloudyfa fele lesz. Vagy a mai dorimanx.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Éppenséggel csinalhatnek azt is, de annal nem sokkal tobb melo mar a sajat romot eloallitani foleg igy hogy a nagy része keszen van. Simple kernelt akartam de abbol nincs 20B source-u. Igy gyári vagy Cloudyfa fele lesz. Vagy a mai dorimanx.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Háát... Ha a Cloudyfa félét teszed, arra kiváncsi vagyok. Nekem majdnem kiolvadt a kamera a helyéről úgy melegedett. ART, dalvik sajna mindegy. Ha ezt használod a 2.0-ba lévőt tedd, sztem az jobb.
Mai Dori van fent. Sajna nem vagyok akkora guru, STtweaks beállitása kicsit kínai, kb.mintha el akarnék indítani egy helikoptert... fingom nincs mi micsoda... alap beállitáson van, de így zabálja az akkut mint állat. Pedig nem húztam 2.8 GHz-re sem...
So, sztem kernel, sajna azt mondom gyári... Du érek haza, vszinű ezért fogom ismét gyalulni a rendszert, mert ha visszarakom a gyárit a CloudyStock 2.1-re, a screen ébresztés csak power gombal megy alvó állapotból. 2 kopp nem müxik... :hmm:

Sttweaksrol van egy leirasom, otthon belinkelem. Kernelt nem hagytad beallni szerintem. Meg nem tudom meg mik a defaultok dorimanxban, majd megnezem.
Mindenesetre minden készen van csak otthon kell meg egy rootot beleraknom meg a kernel csak ahhoz net kell, vonaton meg nincs.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Sttweaksrol van egy leirasom, otthon belinkelem. Kernelt nem hagytad beallni szerintem. Meg nem tudom meg mik a defaultok dorimanxban, majd megnezem.
Mindenesetre minden készen van csak otthon kell meg egy rootot beleraknom meg a kernel csak ahhoz net kell, vonaton meg nincs.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Tuti nincs net a vonaton? Sülysáp-Keleti közt ami megy piros vonat azon van wifi.

Jah. Azon van. De ez nem piros hanem sima gyors. Sokszor terero sincs. Most is csak ket csiknyi edge van..
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Jah. Azon van. De ez nem piros hanem sima gyors. Sokszor terero sincs. Most is csak ket csiknyi edge van..
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Az elég gáz :-
Egy rövid távú vonatra raknak wifit, hosszabb távra meg ahol elunja magát az ember arra meg nem.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Sttweaksrol van egy leirasom, otthon belinkelem. Kernelt nem hagytad beallni szerintem. Meg nem tudom meg mik a defaultok dorimanxban, majd megnezem.
Mindenesetre minden készen van csak otthon kell meg egy rootot beleraknom meg a kernel csak ahhoz net kell, vonaton meg nincs.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Az lehet. 1,5 h screen 50%. Igaz 3G-n, de ez bazira nem baráti.
Akkor azt megvárom, oszt azt repítjük fel. . :ok: :taps:
Ha van jóféle leírásod a dorihoz, az frankó. Akkor azt tedd bele. Nem vagyok nagy süsü, de ez feladja a leckét. Mire le fordítgatok, értelmezek mindent, elfogy a power. Úgy megy lefelé mint a hullámvasút... Nyugalmi állapotban olyan mint a másik használatkor. A gyári majd nyíl egyenes volt, pedig 3G, auto.sync van.

nekem az s2-n mindig ez volt a bajom a dorival ,hogy nagyon merült,bármelyik rommal. De a slimrom a saját kernelével kétszer tovább bírta mint a dori.
-
Az lehet. 1,5 h screen 50%. Igaz 3G-n, de ez bazira nem baráti.
Akkor azt megvárom, oszt azt repítjük fel. . :ok: :taps:
Ha van jóféle leírásod a dorihoz, az frankó. Akkor azt tedd bele. Nem vagyok nagy süsü, de ez feladja a leckét. Mire le fordítgatok, értelmezek mindent, elfogy a power. Úgy megy lefelé mint a hullámvasút... Nyugalmi állapotban olyan mint a másik használatkor. A gyári majd nyíl egyenes volt, pedig 3G, auto.sync van.
Igazából Ryrzy vagy dr87 kernelet raknam bele, de egyik sincs kész még.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Igazából Ryrzy vagy dr87 kernelet raknam bele, de egyik sincs kész még.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Ryrzy csak kernelt csinál, vagy romot is?

Romot is:
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2710173 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2710173)
EVO3D-n most is az ő ROM-ja van fent
Az lehet. 1,5 h screen 50%. Igaz 3G-n, de ez bazira nem baráti.
Akkor azt megvárom, oszt azt repítjük fel. . :ok: :taps:
Ha van jóféle leírásod a dorihoz, az frankó. Akkor azt tedd bele. Nem vagyok nagy süsü, de ez feladja a leckét. Mire le fordítgatok, értelmezek mindent, elfogy a power. Úgy megy lefelé mint a hullámvasút... Nyugalmi állapotban olyan mint a másik használatkor. A gyári majd nyíl egyenes volt, pedig 3G, auto.sync van.
Itt a leírás
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2079311 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2079311)
Amúgy bruce2728 kernelét próbálom most beleapplikálni.
-
Romot is:
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2710173 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2710173)
EVO3D-n most is az ő ROM-ja van fent
Itt a leírás
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2079311 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2079311)
Amúgy bruce2728 kernelét próbálom most beleapplikálni.
Köszi!
Este hazaérek meglesem, de vszinű megy szépen vissza a Cloudy 2.0 stock kernellel, amíg nem lesz Tarsy rom. Nem akarok hókuszpókolni, hanem egy jól használható, "bekapcsolom oszt használom, nem kell figyelnem semmit" rendszert akarok. Idővel fárad az ember... :)

Nem bootolt be :D
-
Nem bootolt be :D
Na bakker... bootloaderre azért vigyázz. :)
-
Status update. :D Ma újra pár órát itt töltök az albiban budapesten, így újra lehetőségem nyílik a ROM-mal foglalkozni.
Ryrzy (a yoda rom fejlesztője) rámutatott pár dologra, amit aztán módosítottam is a rom-ban. Az ő elképzelése és romja áll legközelebb az én elképzelésemhez. Ma megint akkor TB mentés, teljes backup, próba... Aztán ha minden oké, bebootol végre, akkor holnap már rámegyek az első tesztelhető nyers release-re.

:ok:
Várjuk.
-
:ok:
Várjuk.
Bebootolt!
Ezt mar sajat romrol irom. Jiiihaaaaa :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Bebootolt!
Ezt mar sajat romrol irom. Jiiihaaaaa :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
:-)

Várjuk! :taps: :ok:
-
Várjuk! :taps: :ok:
Minden működik rajta aminek kell, elso körben ki kell pucolni mar arra is megvan az előzetes listám, az en telomon mar kesz is van, csak ezt le kell vezetni a laptopon a munkamappaban is, hogy aztan ujracsomagoljam.
Először is célom hogy a gyári rom stabilitását megorizve a lehető legjobban tehermentesitsem minden felesleges dolog szamuzesevel. Második körben 380dpire allitani alapbol. Ez valami borzalmas 480on (en jelenleg xposed modult hasznalok hogy a szeteso appokat vissza 480asitsam, ezt akarom fixre hegeszteni) utana advanced power menu, kisebb navbar, es gyari launcher racsallitas.

Tökéletes! :ok:
Melyik kernel lesz bent?
-
Tökéletes! :ok:
Melyik kernel lesz bent?
Szerintem mindegy mivel mindenki azt rak fel amelyik felekezethez tartozik. Gyáriban en annyira nem hiszek, a yoda kernel viszont tetszik, igy most azt raktam bele. Simple kernel ami leginkább tetszik technikailag, szerintem az lesz a default. Aki akar majd felrakja bruce vagy dorimanx kernelet vagy a furnacet savocatol. Azt is megcsinalhatnam hogy lehessen választani melyik kernel legyen benne de egyrészt a telepítő méretét akarom minimalizálni másrészt nem érzem megeroltetonek azt sem ha valaki utolag flashel egy zipet a rom telepítés utan.
2ora20perc kijelzoidovel most 51%on vagyok éppen, 100%rol kezdtem a backupot, flashelest igy az elso boot mar nem 100%rol indult.
Kivettem ilyeneket is hogy pl hangrogzites. Az a baj hogy en tényleg lecsupaszitanam, de latom pl hogy az lg időjárás widgetet szeretik itt is.

Nem is az, jól teszed!
Dori is jó. Ha a profiles-t battery-re állitja a user, durván jó fogyasztás érhető el. 3,5 óra screen 50% ból mindenféle állitgatás nélkül megvan. Igaz leveszi 2Ghz-re, de így van, kinek mi az igénye. Majd meglássuk, ehhez mi passzol igazán. :)

Szerintem mindent kiszedhetsz belőle, csak vagy oszd meg utána valamilyen telepíthető formában, vagy aroma installer legyen, és mindenki azt tesz fel, amit akar.
Nekem pl. nem érdekes a gyári időjárás, de kell a quick remote és a gyári jegyzet app.

Csatlakozom ugyanezekkel az appokkal. Plusz nálam a naptár havi widget is kint van.
-
Nem is az, jól teszed!
Dori is jó. Ha a profiles-t battery-re állitja a user, durván jó fogyasztás érhető el. 3,5 óra screen 50% ból mindenféle állitgatás nélkül megvan. Igaz leveszi 2Ghz-re, de így van, kinek mi az igénye. Majd meglássuk, ehhez mi passzol igazán. :)
Lehet is jatszani hogy lekapcsolok ket magot, kicsi undervolt, kicsi underclock meg satobbi. Engem mondjuk nem izgat az akkuido annyira.
Szerintem mindent kiszedhetsz belőle, csak vagy oszd meg utána valamilyen telepíthető formában, vagy aroma installer legyen, és mindenki azt tesz fel, amit akar.
Nekem pl. nem érdekes a gyári időjárás, de kell a quick remote és a gyári jegyzet app.
G2T4
Megoldhato, gondoltam is rá, hogy legyen kulon egy telepito az appokhoz de lusta vagyok azt lesciptelni. :D romba építve ezt az aromasdit meg megint ott tartok hogy baromi nagy a telepítő. Amugy aromas most is, csak nem lehet választani semmit. :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Ma reggeli rom fejlemények:
-google alkalmazasokra nagyon érzékeny a rom
-aosp lockscreent nem tudom elohozni, csak 4.2 alatt lehetett elocsalni
-akkuido jonak tűnik
-hianyozna barkinek is a gyerekkorus?

Nekem egyáltalán nem. A hideg kiráz tőle... :D

Ki is szedtem, kicseréltem a slimkatban megtalálhatóakra.
Deodexelek még is, mert könnyebb úgy kezelni és jópár probléma kiküszöbölhető vele.

Lehet csak placebo, sztem a deodex romok jobban is csúsznak. :taps: :ok:
-
Remélem még nincs elegetek belőlem, hogy ennyit írok a rommal kapcsolatban.
Mai helyzet.
- deodexeltem mindent
- zipestől 975mb eddig a rom. Azért az jó
- nem működik a billentyűzet. :( Nem tudom miért, ryrzyt felkerestem ezügyben, hátha tud valamit mondani, én a logcat alapján nem jutottam előbbre. Amíg a billentyűzet hiba meg nem oldódik, addig nem tudok mit csinálni.
- Angol marad az aroma, nem fordítom le. minek. A changelog is angolul van.
- kigyepáltam a gyerekkórust. :D

Elegünk??? Figyelünk, várunk. ;) :D
Egyébként = :ok:
-
Remélem még nincs elegetek belőlem, hogy ennyit írok a rommal kapcsolatban.
Mai helyzet.
- deodexeltem mindent
- zipestől 975mb eddig a rom. Azért az jó
- nem működik a billentyűzet. :( Nem tudom miért, ryrzyt felkerestem ezügyben, hátha tud valamit mondani, én a logcat alapján nem jutottam előbbre. Amíg a billentyűzet hiba meg nem oldódik, addig nem tudok mit csinálni.
- Angol marad az aroma, nem fordítom le. minek. A changelog is angolul van.
- kigyepáltam a gyerekkórust. :D
Csak bátran, azért van a topik. :-D
G2T4
-
SimpleROM hírek.
*Pendroz-tól megtudtam, hogy nem egyedi jelenség hogy a G2 bill nem megy ha deodexelem, így lecserélem másik billentyűzetre, ami szintén g2 billentyűzet amúgy, csak működik mert moddolt. :D Szóval észre se vennétek.
*Spiderio és Cloudyfa nem válaszolnak a PM-emre. Szomorú dolog.
*A rom kész lehetne így, de.: 1.: Holnap Elektromágneses terek pótZH, 2.: barátnőmet ma műtik vakbéllel, így a hétvégén a kórházban őt látogatom, nem a rommal foglalkozok.

Amikor Neked jó, nem hajt a tatár! Senkinek nem fog leesni a karikagyűrű az ujjáról ha várni kell egy hetet, vagy kettőt. :ok:
Vizsgára egy kalappal, barátnődnek pedig jobbulást! :)

Úgyszintén, minden jót Nektek! !!
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
http://feeds.gawker.com/~r/lifehacker/vip/~3/FkYdAlsEENA/how-often-should-i-charge-my-gadgets-battery-to-prolong-its-lifespan
Érdekesség
-
http://feeds.gawker.com/~r/lifehacker/vip/~3/FkYdAlsEENA/how-often-should-i-charge-my-gadgets-battery-to-prolong-its-lifespan (http://feeds.gawker.com/~r/lifehacker/vip/~3/FkYdAlsEENA/how-often-should-i-charge-my-gadgets-battery-to-prolong-its-lifespan)
Érdekesség
de nekünk nem is lithium ion akku van benne.

Tudim de ezért tettem az offba. Érdejességnek meg hasznos cikknek szántam. mindenki jocka itt (csak én nem :-D ) de az akkukról nem mindenki tud eleget.
-
Az nfc-vel történő fizetést h kell megcsinálni? A google-nak. Amilyére kell felvinnem a bankkártya adataimat? használja valaki? Biutonságos szerintetek?

Üdv, úgy tudom ez egyelőre teszt fázisban van nálunk. Várni kell még.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Üdv, úgy tudom ez egyelőre teszt fázisban van nálunk. Várni kell még.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Jaa akkir azért vagyok elmaradva. Am van egy paraszt nfc is. A bankkártyádat. Atelefon alá beteszed a tokba é smáris vagányan elhúzhatod a paypal előtt a telefont. De én normálisra gondoltam persze.

rotfl Ez jó. :ok:
-
Szegény Atlético... pedig mit küzdöttek végig itt is, bajnokságban is... :( Igazi csapatjáték volt. :taps: :taps:

ja,ja! Én is miattuk ittam. A sört.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
ja,ja! Én is miattuk ittam. A sört.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
2 percen mennyi minden múlik mi? ... annyit tudtak volna még kihúzni... a végére tényleg jobb volt a Real, de egységesebb csapat volt az Atlético. És igen piszok szemtelen focit játszottak. Nem lettem volna real játékos. Sztem másnap mindenkinek fájt vmilye... :)
-
A T-s KDZ-ben van IWIW alkalmazás. BÁÁÁH :D

Azt értem, hogy a T nyomja a saját közösségi oldalát, de talán már nincs rá akkora szükség mióta megszűnt. :) lol
------postagalambbal_küldve------
-
Eladom a G2-t. Nem maradhat egy olyan telefon amivel nem kapom meg a whatsapp uzeneteket.

Öcsém nem panaszkodott ilyenre, nagy whatsuppos, és G2-je van...
------postagalambbal_küldve------
-
Öcsém nem panaszkodott ilyenre, nagy whatsuppos, és G2-je van...
------postagalambbal_küldve------
20 percig ha hagyom a telefont, akkor nem kapom meg az üzeneteket, csak ha feloldom a képernyőzárat és megnyitom a whatsappot. Ha lezárom, akkor pár percig megkapom azonnal, de megint kb 20 perc múlva már nem. És nem késik az üzenet, hanem nem kapom meg. 20C van most éppen rajta, előtte Mahdi volt, de Bruce 20D-s romjával is csinálta. Nem tudom mi lehet. Whatsappból is próbáltam Play-es verziót is és a legfrisebb whatsapp.com/android verziót is.

Itt a fórumon másnál is előfordult ez? Én nem használok whatsuppot, de öcsémet megkérdezhetem, hogy tapasztalt-e hasonlót. Neki teljesen gyári a telefonja.
------postagalambbal_küldve------
-
Beszéltem öcsémmel, nála semmi hasonló nem fordult még elő, pedig igen rendszeresen használja. WiFi-n, 3G-n egyaránt.

T-s?
-
T-s?
A hálózat igen, a telefon független.
------postagalambbal_küldve------
-
20 percig ha hagyom a telefont, akkor nem kapom meg az üzeneteket, csak ha feloldom a képernyőzárat és megnyitom a whatsappot. Ha lezárom, akkor pár percig megkapom azonnal, de megint kb 20 perc múlva már nem. És nem késik az üzenet, hanem nem kapom meg. 20C van most éppen rajta, előtte Mahdi volt, de Bruce 20D-s romjával is csinálta. Nem tudom mi lehet. Whatsappból is próbáltam Play-es verziót is és a legfrisebb whatsapp.com/android verziót is.
Nekem nincs whatsapp de viberrel és Facebook messengerrel tapatalkkal is ezt csinálja mint neked
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
CloudyStock 2.2 Auto.sync, gmail, facebook messenger, hangouts. Nekem időben jön minden. Vmi gebasz a sync-etek körül van. Érdekes..
Mondjuk wifin mintha egy halvány árnyalattal csúszna. LTE-n viszont korrekt. Tés sim, Tés kütyü.

lehet esetleg energia gazdálkodási beállítás Kernelen belül? Ki lövi az alkalmazásokat vagy letiltja a netet elérést az alkalmazásoknak
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
lehet esetleg energia gazdálkodási beállítás Kernelen belül? Ki lövi az alkalmazásokat vagy letiltja a netet elérést az alkalmazásoknak
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Nem tudom... nem tudom mit állítottak be rajta, az tuti hogy amiről jómúltkor pont Tarsyval beszéltünk az helyénvaló. Én töltöm 1,5 - 2 naponta, de kell a 0-24 sync. Enélkül nem kütyü a kütyü. Lehet túl mély nálatok a deep sleep. Nem tudom mikhez lehet flashelni, Dori kernelt lehet sztem ma a legjobban faragni ezügyben.
-
lehet esetleg energia gazdálkodási beállítás Kernelen belül? Ki lövi az alkalmazásokat vagy letiltja a netet elérést az alkalmazásoknak
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Nehogy már a stock kernelben legyen ilyen, hogy késsenek. Senki másnak nem késik, XDA-n sem említik. Dorimanx megváltoztathatatlanul növelte azt az időt mikor új értesítések után néznek a servicek, ezügyben váltottam vele a threadben pár szót.

Akkor csácsumi Dorinak. Az igaz, stockban jó.
Te jól felment az a kdz? Tolj fel egy 20D-t. Nem ott lehet vmi gordiuszi gubanc?

egy kdz nem tud nem jól felmenni.
-
Nehogy már a stock kernelben legyen ilyen, hogy késsenek. Senki másnak nem késik, XDA-n sem említik. Dorimanx megváltoztathatatlanul növelte azt az időt mikor új értesítések után néznek a servicek, ezügyben váltottam vele a threadben pár szót.
Cloudystock romon sincs semmi gebasz.
Addig volt, amíg fent volt a Snapdragon Battery Guru, az állandóan leállított minden szinkront. Amióta kidobtam, minden szép és jó. Minden megjön időben.
G2T4
-
egy kdz nem tud nem jól felmenni.
Az igaz, de hogy hogy raktad fel sem mindegy sztem. Én előtte szoktam egy min. factoryt tolni, utána meg HR. Ha ebből egyet is kihagytam, minden egyes alkalommal vmi gubanc lett. Kicsi, idővel, de lett... nem a sync, de ilyen kis apróságok. Pl. Galéria fc, data gondolt egyet 2G-re váltott, kidobott a gugli fiókból s kütyü, system ui fc, névjegy átrendezés, stb, stb, stb.
-
Kösz tapatalk
-
Megint köszi
-
Erre az időben érkező üzenetekre nagyon érzékeny vagyok, a kőlövetkező a teóriám:
A viber jó mindig.
Whatsappo tnem néztem de a vibernél is vokt ilyen meg a messengernél is régebben, idővel megoldották.
Messenger: wifin minden időben jön, de mobilneten nem. Eddig a fb le volt tiltva h ne érhesse el a háttében mobiladattal a snycet, de mist felokdva a messenger üzenetek is működnek pontosan.
Minden frissítésével változik veke valami.
Konklúzió: Tarsy, gyere stockra, vagy cloudystoc-ra és légy türelmes ,hátha javítják.

ezaz hogy stockon sem kapom meg.
ha lesz idegzetem majd probálgatom még.
-
ezaz hogy stockon sem kapom meg.
ha lesz idegzetem majd probálgatom még.
Ma esze pl én se kapom meg. Wifin vagyok épp chatelek egy csajjal, de késik az üzenet. Nem 2 percet ,hanem van h 5 percet, van h 1 percet. Gép nincs bekapcaolva. Még az volt régen a baj h a gépre is jött a fb értesítés meg a viber és akkir a telefon csak később jelzett mindig, vagy soha.

ma veszek nexus 5öt. :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
ma veszek nexus 5öt. :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
:(
Azért majd kérünk összehasonlító elemzést ! ;)

Ez szomoru. Ne hagyj el minket azert.
-
Ma esze pl én se kapom meg. Wifin vagyok épp chatelek egy csajjal, de késik az üzenet. Nem 2 percet ,hanem van h 5 percet, van h 1 percet. Gép nincs bekapcaolva. Még az volt régen a baj h a gépre is jött a fb értesítés meg a viber és akkir a telefon csak később jelzett mindig, vagy soha.
ez lehet alkalmazás hiba is ,vagy esetleg a chat program szervere akadozik mert nem bírja a terhelést :)

Ha barkinek kuldok es egybol megkapja en meg senki uzenetet akkor nem szerver oldali a hiba...
Piros nexust akartam de nincs. Egy ceggel emaileztem, mondtak hogy van, de majd telefonaljak mert a nagykertol kell hozni lehet. Ma felhivtam oket es hat nagykerben sincs.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Ha barkinek kuldok es egybol megkapja en meg senki uzenetet akkor nem szerver oldali a hiba...
Piros nexust akartam de nincs. Egy ceggel emaileztem, mondtak hogy van, de majd telefonaljak mert a nagykertol kell hozni lehet. Ma felhivtam oket es hat nagykerben sincs.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
GSM boltban láttam egyszer piros nexust, meg is csodáltam. :) Meg néztem piros fóliát hozzá, de akkor értelmét vesztené a tény, hogy fehér nexust vettem. :)
------postagalambbal_küldve------
-
Oh, nézzétek, frissitesem jött... :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Fórumon hozzászólásnál ezt az üzenetet kapom:
Adatbázis hiba: "Kérlek próbáld újra. Ha ismét ez a hibaképernyő jelenik meg, jelentsd a hibát egy adminisztrátornak."
-- minden üzenet után.
kinek írjak?

Már meg tetted. :) Tudunk róla, az oldal javítás alatt van. Pár nap és helyreáll minden. Köszi a jelzést, addig is türelmeteket kérjük.
-
Oh, nézzétek, frissitesem jött... :)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Na mi a tapasztalat? :-)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Na mi a tapasztalat? :-)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Az hogy dobozában van napok óta. :) hétvégén szuleimnel voltam videken, nem foglalkoztam még vele. Majd ma atkoltozok.

:ok: :)
-
Ma átkoltoztem a Nexus 5re. Nagyon szeretem. A narancssarga-piros-rikito színéhez jól megy a nemrég vett Soundmagic E10 fulhallgato színe is.
Remek a sebesség, jól bekalibraltam a kijelzot is. Végre nem recseg a hátlap! :D
A G2t visszaviszem szervizbe, hogy ragasszanak rá L és G matricat mert lejottek, esetleg egy hátlapcseret ki tudok sajtolni belőlük.
Igy nem lesz G2 rom sem.
Tapatalk-kal küldve az én Nexus 5-el

Részedről érthető a váltás, használd egészséggel az N5-t! :ok:
G2 romot sajnálom. Egyébként meg is válsz tőle, vagy second kütyü lesz?

Természetesen megvalok tőle, pénzügyileg ezt messze nem engedhetem meg magamnak hogy meghagyjam :)
Tapatalk-kal küldve az én Nexus 5-el
-
Sziasztok. Nem tudom hogy vagytok vele, de én úgy veszem észre hogy a chat alkalmazások kezdenek meg bolondulni. Kb. Másfél órája néztem át a g2 összes topicját. Erre most jön értesítés hogy jött új hozzászólás, de sehol semmi. Csak a régiek.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Sziasztok. Nem tudom hogy vagytok vele, de én úgy veszem észre hogy a chat alkalmazások kezdenek meg bolondulni. Kb. Másfél órája néztem át a g2 összes topicját. Erre most jön értesítés hogy jött új hozzászólás, de sehol semmi. Csak a régiek.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Köszi hogy szóltál, tudunk róla. A fórum motorral van gond, már javítják a hibát. Nem kevés tag van az oldalon, így nem kis meló. Addig is türelem. :ima: :)

Ok. Köszi. Remélem sikerrel jártok mert erről a válaszodról se kaptam értesítést.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Köszi hogy szóltál, tudunk róla. A fórum motorral van gond, már javítják a hibát. Nem kevés tag van az oldalon, így nem kis meló. Addig is türelem. :ima: :)
Amúgy én minden chat programra értettem amit írtam. Van egy online játék a klánháború. Jön értesítés ha támadnak vagy írnak üzenetet. Most jött értesítés, hogy válasz jött a levelemre, erre sehol semmi mert még az előző üzenetről jött értesítés. Valami nagyon nem jó. A net sebesség nem lehet a gond mert otthon wifiről nyomom ami 10 megás.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Vegyétek meg a g2met dikk. :D
-
Vegyétek meg a g2met dikk. :D
az a dikk kellett, igazán! :D írok privit!

Tárgytalan, ahogy hallom...
-
Udv!
Batyamnak elso okostelefont nezek es a kovetkezo kettot talatam eselyesnek: http://www.phonearena.com/phones/compare/LG-Optimus-F6,LG-F70/phones/8049,8482
(http://www.phonearena.com/phones/compare/LG-Optimus-F6,LG-F70/phones/8049,8482) mi a velemenyetek?
60e korul kell lennie a kivalasztottnak, jo akkuido kell, nem kell h sebes legyen, kehet h a 2 mag is eleg, csak a cpu meg az akku annyira kell, h ne vegye el a kedvet az okostelotol, mert, hat valljuk be, egy regi nokia n78-hoz kepest ez a telefon sehol nincs akkuidoben :-D szoval varom az otleteket. Lg-re gondoltam, a samu draga es sokat fagyott, az s advancet egyenesen utalom, a tobbi marka nem nagyon jott szoba.
-
Udv!
Batyamnak elso okostelefont nezek es a kovetkezo kettot talatam eselyesnek: [url=http://www.phonearena.com/phones/compare/LG-Optimus-F6,LG-F70/phones/8049,8482]http://www.phonearena.com/phones/compare/LG-Optimus-F6,LG-F70/phones/8049,8482 (http://www.phonearena.com/phones/compare/LG-Optimus-F6,LG-F70/phones/8049,8482)
[/URL] mi a velemenyetek?
60e korul kell lennie a kivalasztottnak, jo akkuido kell, nem kell h sebes legyen, kehet h a 2 mag is eleg, csak a cpu meg az akku annyira kell, h ne vegye el a kedvet az okostelotol, mert, hat valljuk be, egy regi nokia n78-hoz kepest ez a telefon sehol nincs akkuidoben :-D szoval varom az otleteket. Lg-re gondoltam, a samu draga es sokat fagyott, az s advancet egyenesen utalom, a tobbi marka nem nagyon jott szoba.
60 körül pl. ezt sokan dicsérik.
Xiaomi Redmi 1S (Dual SIM) kártyafüggetlen okostelefon, fekete (Android) (http://www.edigital.hu/Okostelefon/Xiaomi_Redmi_1S_(Dual_SIM)_kartyafuggetlen_okostelefon_fekete_(Android)-p418840.html?gclid=CjwKEAjw-o6hBRDOmsPSjqakuzYSJADR2V3SmsoSVdT1adoUzFRYmIUnFMujCHhI8ro0mojtPD308RoCSpHw_wcB)
Hogy valójában milyen júzert kérdezz, szerintem nem lehet rossz.
-
Ez jóóó.... ;D
Így alázza meg a KitKat az iPhone 6-ot (http://www.origo.hu/tafelspicc/hirek/20140924-igy-alazza-meg-a-kitkat-az-iphone-6-ot.html)

:D
-
ha van még fent valaki,akkor lenne egy kérdésem :)
lehetséges hogy a 64 bites win7 rendszer miatt nem jó az usb és a telefon ezért kapcsolódik fel és le bizonyos töltöttségi % után a lassú töltés miatt? a netbookon nem csinálja.
-
nos újra raktam a windowst, raktam a pcre egy win7 home premiumot 64 bit,semmilyen drivert nem raktam rá csak a lant és a video kártyát.
a teló végig rá volt dugva az usbre.
88% töltöttségi szintnél elkezdte megint a fel-le kapcsolódást, MTP kapcsolódási módban van
usb hibaelhárítás bekapcsolva.
Az alaplapi hátsó usb kimenetre van dugva
próbáltam azt is hogy az stweaksben bekapcsoltam a gyorstöltést és az usb hacket,hogy ac-nek lássa au usb-t
de így se jó :(
tipp?

Vazze, huhogsz mint a bagoly, legalább hétvégén aludtál volna.. ;D Sikerült?

mármint mi? :)
aludni? 8-ig aludtam megyek segíteni költözködni a kollégámnak :D
sajna nem oldódott meg a usb probléma

Nem aludni, azt láthatóan nem tudtál.
Az USB. Nem lehet hogy valamelyik aljzat a hibás? Vagy a teló vagy a PC. Ha jól emlékszem régen is ezt játszotta Nálad. Ha végzel a pakolással próbáld meg másik gépen ugyanezzel a kábellel. Ha ott is ez van, akkor a teló / kábel a bűnös.
Szép vasárnapi program. :)

Nekem is csinálta az első perctől, szóval szerintem ez valami LG gebasz lesz.
nem is használom, ott van a vezeték nélküli tárolás, meg az ES file explorer, ha épp olyanom van.

S Neked is töltöttségi szinttől függően?
Még szerencse hogy download módban békén hagyja.. :hmm:

100%-nál tuti eldobálta, de már alatta is.

Azt hittem csak JB-n volt ez a gondotok. Na várj csak... Mindkettőtöknek 4.2.2-es a bootloadere.. Nem lehet ott lesz a bibi? Mintha officional KK-sok nem panaszkodnának..
Legközelebb neadj isten kdz közelben lesztek kukkantsatok rá. Csak egy ötlet.

Ha nem felejtem el, megnézem. Bár mint mondtam, nem izgat, mert nem használom. Igyekszem száműzni a madzagokat, és mindent wifire terelni.
-
Azt hittem csak JB-n volt ez a gondotok. Na várj csak... Mindkettőtöknek 4.2.2-es a bootloadere.. Nem lehet ott lesz a bibi? Mintha officional KK-sok nem panaszkodnának..
Legközelebb neadj isten kdz közelben lesztek kukkantsatok rá. Csak egy ötlet.
Mit is kellene megnézni? Nem rég raktam rá a kdz-s 20f-et és utána a cloudy g3 2.0 a netbookon nem csinálja ugyan azzal a kábellel. Igen az első g2 is ezt csinálta nekem és vissza vittem hogy cseréljék ki, egy kis panasz után kicserélték. De ez is csinálja. Lehet megpróbálok egy 32 bites Windows 7-et. A netbookon 32 bites Windows 7 van.
-
Nem aludni, azt láthatóan nem tudtál.
Az USB. Nem lehet hogy valamelyik aljzat a hibás? Vagy a teló vagy a PC. Ha jól emlékszem régen is ezt játszotta Nálad. Ha végzel a pakolással próbáld meg másik gépen ugyanezzel a kábellel. Ha ott is ez van, akkor a teló / kábel a bűnös.
Szép vasárnapi program. :)
Igen, censored a vasárnapi program 4. Emeletre kellett cipelni a cuccot
-
Mit is kellene megnézni? Nem rég raktam rá a kdz-s 20f-et és utána a cloudy g3 2.0 a netbookon nem csinálja ugyan azzal a kábellel. Igen az első g2 is ezt csinálta nekem és vissza vittem hogy cseréljék ki, egy kis panasz után kicserélték. De ez is csinálja. Lehet megpróbálok egy 32 bites Windows 7-et. A netbookon 32 bites Windows 7 van.
4.2.2-es a bootloadered az AutoRec-nek köszönhetően. Még JellyBean-el volt ez a panasz, KitKat-al nem rémlik hogy mondta volna bárki is..
Ha legközelebb végzel a kdz-vel, úgy nézd meg. Teljesen gyári állapotban, max rootolva.

Én win7Sp1 64bit. 4.2.2 bootloader. Más panaszom már lett volna, de ilyen még nem. Inkább a win7-ben néznék körül a driverek között.
A Tapatalk, a G2m, és a MIUI legyőzhetetlen páros... izé...hármas...

okés.
jut eszembe ha felrakom a 20f kdzt akkor kitkates lesz a bootloder és a Autorec cseréli vissza JB-re ?

most raktam újra a win7-et csak emiatt,még a windowst se engedtem frissíteni. Nem kellett semmi és felismerte a telefont a win.

Nem vagyok fejlesztő, de kétlem hogy az aboot.img--hez (bootloader) úgy nyúlnának, hogy kárunk származik belőle... A cserén kívül. Azért gondoltan... ;)
Meg egyébként is, főleg... :D
A Tapatalk, a G2m, és a MIUI legyőzhetetlen páros... izé...hármas...
-
4.2.2-es a bootloadered az AutoRec-nek köszönhetően. Még JellyBean-el volt ez a panasz, KitKat-al nem rémlik hogy mondta volna bárki is..
Ha legközelebb végzel a kdz-vel, úgy nézd meg. Teljesen gyári állapotban, max rootolva.
okés.
jut eszembe ha felrakom a 20f kdzt akkor kitkates lesz a bootloder és a Autorec cseréli vissza JB-re ?
-
okés.
jut eszembe ha felrakom a 20f kdzt akkor kitkates lesz a bootloder és a Autorec cseréli vissza JB-re ?
Igen, anélkül nem lenne recovery, és így custom rom sem

Jó de ha tényleg ez a gond akkor mit tudunk kezdeni ?

Semmit. Mit is kéne? Adatátvitelre vezeték nélküli cuccot használj, hálózati töltővel meg töltöd. Slussz.
Vagy használod dobozból kivett állapotban, max root...

Megszokod, vagy nem mókolod.
-
Megszokod, vagy nem mókolod.
Ő a második opciót: nem mókolás-t, nem ismeri... :D
Igazam van...?! :D

Tuning? ... ez nem kérdéses. :)
-
Semmit. Mit is kéne? Adatátvitelre vezeték nélküli cuccot használj, hálózati töltővel meg töltöd. Slussz.
Vagy használod dobozból kivett állapotban, max root...
jó de a wifivel iszonyat lassan mennek át a dolgok nem tom miért
tp-link 300Mb-es wifi és az adapter a pcben is

Akkor ott valami rosszul van beállítva a routerben. Ma reggel 3 gb mp3-at toltam át kb. 10-12 perc alatt, NAS-ról a telefonra.

Az szép. Beállítás tipp?
-
ftp-n keresztül tudtam csatlakozni a telóra wifin keresztül de mikor másolom át a zenét max. 1050 kbyte/mp
ez jó vagy lassú?
-
Sziasztok!
Nem talaltam lg d 315-os topikot, de lenne par lg-s kerdesem.
Tmobilos a telefon es angol. Itt vettunk pesten, gsm boltbol. Az ezyik problema, hogy 4gbosnak mondjak, de nem tunik annak a mellekelt abra alapjan. Van benne egy sd kartya is, de azon felul meg a 4gb se nagyon jonne ki. A masik problema, hogy nincs a network menuben LTE lehetoseg. Gsm/wcdma a legmagasabb lehetoseg. Ennek megfeleloen nem is kapcsolodik fel, csak 3g-re.(http://tapatalk.imageshack.com/v2/14/10/05/100cafb42e03b4d01b416a716b6f6ce8.jpg)(http://tapatalk.imageshack.com/v2/14/10/05/fe1529577fbeab7d3006ead28017b7aa.jpg)
-
Sziasztok!
Nem talaltam lg d 315-os topikot, de lenne par lg-s kerdesem.
Tmobilos a telefon es angol. Itt vettunk pesten, gsm boltbol. Az ezyik problema, hogy 4gbosnak mondjak, de nem tunik annak a mellekelt abra alapjan. Van benne egy sd kartya is, de azon felul meg a 4gb se nagyon jonne ki. A masik problema, hogy nincs a network menuben LTE lehetoseg. Gsm/wcdma a legmagasabb lehetoseg. Ennek megfeleloen nem is kapcsolodik fel, csak 3g-re.
Ha négy gb a hivatalos, akkor simán lehet, hogy a rom megeszik ennyit.
Biztos lte képes? Lehet hogy itt is az a megoldás, mint az ázsiai g2 esetén, azaz egy eur open rom felrakás.

8gbosnak kene lenni. Azert vettunk angolt mert ugyi mokolni fogom, csak azt nem gondolt h az lte nincs benne. A tarhelyet sehogy nem tudom osszehozni, barmit adok ossze barmivel.
Tehat 3.2Gb feletti maradekot a 7. Valahany GB-ig a rendszer foglalna le? Azert 7.valamennyi, mert ugye a 8gb-bol lejon a veszteseg, csak az nem tudom mennyi. De a 8gb sehogy nem all ossze.
-
Sziasztok G2 tulajok.
Üdv
Meggyi
(Kezdő android fordítóknak fórum: http://users.atw.hu/meggyiforum/index.php (http://users.atw.hu/meggyiforum/index.php))
-
urak
egy gyors kérdés
meglehet a g2 dhcp client nevét változtatni? most valami ilyesmi android-9487f27c1973xxxx

sikerült
-
Vagy G 2 helyett : http://napidroid.hu/hamarosan-itt-a-legomobil-orulet/ (http://napidroid.hu/hamarosan-itt-a-legomobil-orulet/)
-
Nincs ötletek arra, hogy hogyan lehetne összekötni telefont projectorral? hdmi nincs. Monitor kábel van, laptoppal úgy műkőlödik, usb-je is van elvileg, de azon nem lehet képet küldeni. Nem?

De lehet csak, nem lesz túl jó a minőség.
Milyen projektor?
Mondanám, hogy vegyél olyat amin van hálózati lejátszás, dehát gondolom nem válogathatsz...

Jó a kérdés... utánanézek majd. Ha van hdmi akkor mhl-lel jó szted a minőség? Am oktatásra kell, nem filmnézésre.

Nem biztos, hogy felismeri kijelzőként, ezért kérdeztem a típust.
Pl az epsonnak van gépe amire simán küldhetsz lanon képet.
-
Urak,
ti kaptok értesítést a tapatalkon ha jön egy hozzászólás?, mert én nem. Az xda-ról mindig jön de innen nem

Én sem.
Vagy minden vesszőről kapok emailt is, ha megpróbálom beállítani, vagy semmi, csak ha belépek.
a Tapatalk, a G2m, és a MIUI legyőzhetetlen páros... izé... hármas...

köszi, akkor a hiba nem nálam van
-
köszi, akkor a hiba nem nálam van
Vagy... Mindkettőnknél... :D
a Tapatalk, a G2m, és a MIUI legyőzhetetlen páros... izé... hármas...
-
Csak nálam halt meg az olvasottságjelzés?
-
Helo , egy olyan problémám lenne hogy véletlenül az lg g2 -re fel telepítettem a 4.4.2 re való videó hang javítót a főzött romos 4.4.4 emre és nem jó a hang . Ilyenkor mit tudok csinálni mert sehol nem találok semmi megoldást . Valamint a romolás után nem működik a dupla koppintás a lezáráshoz ( a feloldáshoz igen) . A válaszokat előre is köszönöm :)

Szia!
Üdv köztünk. :)
Ez nem off téma, de ahogy gondolod. Itt elfér.
Újra flash - eled a 4.4.4 - es főzött romodat, az a helyére rakja a system - et (amibe belepiszkított a hang javító zip) és jó lesz.
A dupla koppos megoldások többségében csak based on stock romokban működnek, de Nova launcher - ből ha jól emlékszem elő lehet csalogatni a ficsört, vagy a másik megoldás :
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.katecca.screenofflock
-
Csak érdekességnek megemlítem, hogy a múltkor egy OTG kábelen keresztül -pusztán a kíváncsiság kedvéért-, rádugtam egy külső winyót(500GB). Gond nélkül felismerte, és kezelte is. Igaz nem sokáig volt rajta, mert csak a kipróbálás volt a cél, de meglepődtem az eredményen! És nem volt vészes az akku fogyasztás sem, amíg rajta volt. Hogy hosszabb távon mennyire enné, azt nem tudom, de biztos kell neki a nafta! Azért egy próbának jó volt!
Meg hát nem romolok(nincs miért), és valahogy csak ki kell élnem magam valamivel..... ;)

;D :ok: Így van, elvileg (meg gyakorlatilag is) tudnia kell a funkciót. Sőt.. Én még nem próbáltam, de aszongyák könnyebben mozgatja a nagy fájlokat mint a windows. Pont egy 500-as külső HDD - ról említette a srác.
-
Helo , egy olyan problémám lenne hogy véletlenül az lg g2 -re fel telepítettem a 4.4.2 re való videó hang javítót a főzött romos 4.4.4 emre és nem jó a hang . Ilyenkor mit tudok csinálni mert sehol nem találok semmi megoldást . Valamint a romolás után nem működik a dupla koppintás a lezáráshoz ( a feloldáshoz igen) . A válaszokat előre is köszönöm :)
Szia! :ok:
Üdv a csapatban! ;)
1. ezeknél a recovery-ből flashelhető modoknál igez elvétve, de akad visszaállító zip.
Ha belenézel a fájlba pc-n, mondjuk egy winrar-ral, meglátod mit módosít, mit nem, esetleg megpróbálhatod az manuálisan is visszaállítani. Általában csak szám értékeken változtat.
2. A főzött romoknál ezen funkciók első körben a kerneltől függenek. Pl. amit én használok a MIUI alatt, Savoca kernele, minden bizonnyal tudja ezt, egy példa a kernel funkcióra a youtube (http://youtu.be/aSD4ySeWaTw)-ról.
Talán körül nézhetnél az XDA-s témában: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2572992 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2572992)
A Trickster MOD (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.bigeyes0x0.trickstermod&hl=hu)-dal tudod paraméterezni legjobban Savoca kernelét. KÉP1 (http://www.kephost.com/image/UDh) KÉP2 (http://www.kephost.com/image/UD5)
-
Sziasztok!
Segítsetek egy kicsit mert én már elakadtam.A hívófél képe nem jelenik meg a képernyőn,se be se kifelé.Próbáltam már a kép méretét változtatni,a névjegyeknél a típust variálni (sim,google...). Érdekes hogy 10 hívásból 2-nél pedig van kép.
Találkozott valaki ilyennel?

Szia Paul!
Az adott névjegy hol van tárolva. Az lesz a kulcs. + ha belépsz a névjegy szerkesztőbe, nézd meg hány ikon van pl a telefonnál, és hány profil guglinál. Kép lent. Szerkesztőben törölj minden kettős elhelyezést és 1 marad. Így már meg fog jelenni.
Egyébként én pont az ilyenekért tartom csak a telefonon vcf fájlban. Romolás után azt viszem magammal. PC-n is van egy biztonsági másolat, ha kell tudom importálni gugli fiókba, de amíg nem muszáj majd én kezelem.

Megint segítettél,köszönöm! :ok:
Sejtettem hogy valami ilyesmi lesz a probléma de kicsit elakadtam.Szerencsére nekem is van mentésem ha gond lenne.
-
Lg f60-at vettem barátnőmnek, de az vele a gondom, hogy nem lehet állítabi a navbár színét feketére. Van esetleg otletetek? Root es xposed? Vagy mi? Rootra sem talaltam topikot, csak egy videót youtube-on. Nem nagyon bízom benne. Hacdroid felhasználó töltötte fel. A másik, hogy ha vissza akarom rakni kdz-vel, akkor honnan tudok szerezni hozzá kdz-t, ha netan a garit alarnám érvényesíteni. Valahonnan a gsm boltosok is beszerzik, amikor újrahúzzák a szoftvert.
Bárni iránymutatást szivesen vebbek. Elég gyér a kozossége a telefonnak a fórumokon.

Rootra van megoldás. Az XDA-n keress olyat, hogy towelroot(remélhetőleg jó rá, de sajnos ez sem biztos). Ez egy majdnem univerzális root, de olvass előbb, mert nem tudom, hogy vissza lehet- e állítani az eredeti állapotot a telefonon. Sajnos idő hiányában, csak ennyit tudtam nagy hamarjában összeszedni, pedig nekem is kellene 2db L70-hez....

Így így, a root előtt az első amit nézzetek meg a gyári állapot visszaállítása. Ha gond van valamivel vissza kell jönni.
LG L70 root (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2732311&nocache=1&styleid=19)
Swy!
Nincs benne a support listában, de ezzel nézd meg. (http://forum.xda-developers.com/apps/framaroot/root-framaroot-one-click-apk-to-root-t2130276)

Mondtam én, hogy Istenkirály vagy! :D :ok:
Köszönöm! :ima:

Szívesen, csak működjön. :ok: Na az sose leszek, max ha szombaton kihúzzák a számaimat. ;D
-
Így így, a root előtt az első amit nézzetek meg a gyári állapot visszaállítása. Ha gond van valamivel vissza kell jönni.
LG L70 root (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2732311&nocache=1&styleid=19)
Swy!
Nincs benne a support listában, de ezzel nézd meg. (http://forum.xda-developers.com/apps/framaroot/root-framaroot-one-click-apk-to-root-t2130276)
Hu klassz, koszonom! A towelt talaltam eddig en is a youtubeon, de bizalmatl voltam. Ezekben jobban bizom, koszonom. Hetvegen megcsinalom az egyiken.
-
Hát ez nagyon igaz
Honnan tudod megállapítani, hogy rootolva vagy?....magyarul, hogy az Androidos telefonod megszerezte a rendszergazda jogot feletted.
Íme néhány példa:
...a csajod gyanakodni kezd rád, mert sosem ér el telefonon, pedig te csak új romokat flashelsz.
...a szemed sem rebben, ha a telefonod nem jut tovább a boot-animációnál.
...a csajod meg akarja nézni az SMS-eidet, és gyanakodni kezd rád, mert egyet sem talál.
...megkérdezi egy ismerős, hogy a rootolás olyan-e, mint jailbreakelni az iPhone-t, és te a képébe röhögsz.
...odajön egy haver a buliban, és azt mondja „figyu már, neked van az a brutál megapixeles kamera a telcsidben, nem? Csinálj már egy képet rólunk!” és te válaszul zavartan azt motyogod, „A Cyanogenmodban még nem működik a kamera...”
...reggel úgy ébredsz, hogy még mindig a kezedben van a telefonod.
...a microUSB kábelt a PC-dben többet használod, mint az egeret.
...a „nightly” szó vonzóbban hangzik, mint a „stable”.
...meghallod egy fórumon, hogy a telefonod végre megkapja azt a frissítést, ami neked már hónapok óta rajta van.
...azért veszel nagyobb SD-kártyát, hogy elférjenek a CWM backupjaid.
...sűrűbben olvasod az XDA-t, mint a napi sajtót.
...a kétéves gyereked azt mondja „főzött ROM”.
...a gyerek panaszkodik, hogy már megint eltűntek a játékok.
...a párod új telefont kap, és rádripakodik, hogy „hozzá ne merj nyúlni, nincsen semmi baja!”

:ok: :D

Nagyon igaz! En vettem telefont a bnomnel, de nem nyulhatok hozza, nert csak azt a reszet latta a rommolasnak, mikor este ejfel utan meg azon kuzdok, h a bootloop-bol kijojjon a telo. :-D

Én már megtanítottam wipe-olni: )
-
Én már megtanítottam wipe-olni: )
Ez a hosszú kapcsolat titka :D
-
Ez a hosszú kapcsolat titka :D
Ha lassul a teló már küldi is recoba: )
-
Adott egy f60as lg. Eddig minden oke volt, de hirtelen a navbar rezgosre valtott gombnyomasra. Namarmost, ilyen volt mar velem stockon akkor megtalaltam valahol a 20H romban a beallitast ekivettem a rezgest. Most azonban nem talalom, pedig pont ugyanolyan g3 fele rom van ezen az f60-on mint a cloudy fele. Az enyemben nem is tudom elohozni ezt a rezgest, barmit is x-elek be. Az f60ban meg hiaba veszem le a rezgest az erintes visszahekzesbel, a rezges nem szunik meg. Hol lehet ez a francos beallitas? Mindent atturtam mar. Szegyen h kifog rajtam.
-
A felhő fiókokhoz nem lehet hozzáadni a Google Driveot?
-
Gyerekek, le a kalappal az LG központi szervize előtt!!!!!!!
Pénteken visszatettem egy MIUI mentést, majd flasheltem egy frissebb MIUI romra. Eközben a telefon rendesen melegedett, majd megjelent egy 3-4 cm hosszú sárgásodás a bal oldalon.
Nézem a garlevelet, baszkuli, pénteken lejárt az LG gyári egy év. Hamar csetelés az LG központ-al, mivel foglalt volt a telefonjuk. Vigyem be ma a készüléket, gariba cserélik a kijelzőt. 9.20 ra bevittem, kicsit panaszkodtam az aksira is. Cserekészülék belak, csak Google, hogy telefonálni tudjak, majd 15h kor sms jött, hogy mehetek érte, kész a készülék.
Kijelző csere, akkumulátor csere, hátlapcsere. Eldobtam az agyam. Van egy zsír új LG G2-m.
Hajrá LG szerviz. Korrekt, gyors, és bemérve az aksit is, cserélték.
Van még ebben az országban örülni való történés, szerencsére!

Le a kalappal! :ok: Kellemes ünnepeket. ;)
-
Szép lett a karácsonyi design !!! Grat a készítőknek !!
-
Ha van egy eldzsi d390-esem, akkor arra en tudok tenni olyan romot, anitol pont okyan lesz, mint amit a tremobile arul?magyarul az o romukat le tudom toltebi es a g2-eshez hasonloan ratenni download modban a telora geprol kdz-rol?
Imei alapjan nem ad ki senni letoltheto firmware-t a z lg honlapjan az a kereso. Ezt is furanak talalom.

Én sem találtam sehol, szóval esélyes, hogy nem.

Vajon a gsm boltban honnan szerzik ra a romot? Mondtak, hogy el delelott alatt megcsinaljak, ha beviszem. Aztan, hogy segit-e rajta az, hogy ujrarakjak ugyanazt a romot, ami sztem hibas, azt nem tudom.
-
Mikor jön már a lolli? :-P
-
sziasztok,
a face születésnapokat sehogy sem tudom a naptárral szinkronizálni.
valakinek ötlete?
köszi

Előbb a gugliba kell rakni, majd azt engedni a készüléken lévőnek sync-elni.
De... nehogy megbánd... Én megbántam. Ha egyszer berakod, utána nem veszed ki egy könnyen...
http://kobak.org/facebook-events-google-calendar/ (http://kobak.org/facebook-events-google-calendar/)
http://hu.socialdaily.com/articles/1619-helyezd-at-a-facebook-szuletesnapokat-a-google-naptaradba (http://hu.socialdaily.com/articles/1619-helyezd-at-a-facebook-szuletesnapokat-a-google-naptaradba)
Én a helyedben előbb kiprobálnám ezt azért..
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.marcow.birthdaylist (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.marcow.birthdaylist)

hát végig bogarásztam, de nálam a face calendárban nincs olyan hogy export

https://www.facebook.com/events/upcoming (https://www.facebook.com/events/upcoming)
Itt ezt keresd meg, és bökj rá. ;)
Szerk.: hozzá a leírás:
https://www.facebook.com/help/152652248136178/ (https://www.facebook.com/help/152652248136178/)
https://support.google.com/calendar/answer/37100?hl=en (https://support.google.com/calendar/answer/37100?hl=en)

megtörtént, odáig eljutottam, de ha rábökök, akkor ez jön fel
a többi világos lenne ha tudnám exportálni

Nem vagyok pc-n, de (ha jól emlékszem) ez az ablak előtt nem jön föl egy információs előugróablak? Abban van egy link, amit ha kimásolsz, címsorba, és letölti a fájlt.

már 100x rányomtam de csak ez jön semmi más
-
Nem vagyok pc-n, de (ha jól emlékszem) ez az ablak előtt nem jön föl egy információs előugróablak? Abban van egy link, amit ha kimásolsz, címsorba, és letölti a fájlt.
Siker, köszi
:taps:
-
Siker, köszi
:taps:
Akkor meglett végül, szívesen :taps: :ok:
-
Le a kalappal.
Az biztos hogy ez a telefon eredeti, nem szürkeimportos, és a gazdája maga az eladó, azaz clean business. A vers formátumért pedig innen gratulálok. ;D
Nekem ha kéne, ezt biztos megvenném. :ok:

Öngyilkos tudok lenni az ilyenektől... :(

:D :D :D :taps:
-
Öngyilkos tudok lenni az ilyenektől... :(
Nem vagy vele egyedül nyugi, de legalább a készülék tuti eredeti. A manus meg, hogy ezt a nem mindennapi gondolatmentet még nyilvánossá is tette?.... :whistle: ;D
-
http://android.hu/snapdragon-810-az-lg-mernokei-kikuszoboltek-hibat/
Egy pont az eldszinek itt is. Ha a samu nem kapja ossze magat, az iphone melle felzarkozik a kedvenc markank. Micsoda verseny ez... Megolheti a samsungot sztem, ha nem adjak ki az s6-ot megfelelo ujdonsaggal.

Aaaa, kiadják az S6ot, csak saját processzorral...első körben, ha a 810-zel bajok lennének.
De, a Xiaomi is adott ki most motyót 810-zel.
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...

Eddig is erősen hanyatlott az eladás, de szerintem most a Samsung 19-re lapot húzott...
http://www.hwsw.hu/hirek/53494/snapdragon-810-samsung-galaxy-s6-qualcomm.html?utm_source=hwsw_rss&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed:+HWSW (http://www.hwsw.hu/hirek/53494/snapdragon-810-samsung-galaxy-s6-qualcomm.html?utm_source=hwsw_rss&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed:+HWSW)

Jaja. Egyebkent en ennek nem orulok. Az eldzsinek a nepszeruseg nem jo, mert dragul. Jobb lenne, ha megmaradna ilyen erosen fejlodokent.
-
Aaaa, kiadják az S6ot, csak saját processzorral...első körben, ha a 810-zel bajok lennének.
De, a Xiaomi is adott ki most motyót 810-zel.
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
meg hát lg is(g-flex 2) samu nálam már csak röhej kategori. :D

Tényleg, a GFlex2... :ok:
Nem is rosszul megy a masina...
De, akkor nem lehet, hogy a Samu csak az értékesítés csökkenést, ill. a bevétel kiesést próbálja ellensúlyozni a saját processzorral?
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
-
Tényleg, a GFlex2... :ok:
Nem is rosszul megy a masina...
De, akkor nem lehet, hogy a Samu csak az értékesítés csökkenést, ill. a bevétel kiesést próbálja ellensúlyozni a saját processzorral?
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
gőzöm nincs. :D samu nálam már röhej,
idézet.
Több, különböző forrás is állítja, a Snapdragon 810 chipset nem hibátlan és túlmelegedésre hajlamos. Az LG szerint viszont ez nem igaz. A gyártó állítja, hogy az LG G Flex 2-nél, amelybe ez a processzor kerül, semmi problémát nem okozott a választás. A készülék bejelentésénél Woo Ram-chan, az LG mobil termékek tervezéséért felelős elnöke közölte: nem érti, hol tapasztalnak túlmelegedést.

Mindegyik melegszik, ez tény kérdés. Aki azt mondja nem így van, az hazudik. Ha max órajelen van pörgetve mit csináljon? Hűljön? Ez a vicc...
Az már egy másik kérdés, hogy a G Flex2-ben azért nem melegszik, mert ha lassan is, de csiszolódik az LG androidja. Szerintem sokkal jobban optimalizált mind a samu TW rendszere, de ezt szerintem pont Te tudod a legjobban, használtad mindkettőt.
Sokan használják pl itt a fórumon is a G2-t úgy hogy tiltják ami nem kell, slussz. Samsung user legelső feladata a root, majd bloatware mentesítés, takarítás.
Miért melegszik a samunál a 810? Hát ne tessék telebacni minden olyan xarral, amit a felhasználók 90%-a nem is használ. és fölöslegesen foglalják azt az nem kevés %-nyi processt. A haladó user legelső dolga úgyis a likvidálás. Aki meg nem akar szüttyögni meg garit veszteni 1 db root miatt (ez megint alig aljas, mikor nyílt androidról beszélünk...) az meg nemes egyszerűséggel vesz más kütyüt. Akár G3-at, vagy majd G4-et...
Nekem nagyon tetszik a Note4, fogtam is, használtam is kicsit, nagyon jó, ritka szép, lájk a Note világának is, de ez a gyártói hozzáállás minden csak nem szép... Ezzel meg hogy viszlát Snapdragon, hát nem tudom... Mondjuk ahogy olvasni, nem rossz az Exynos se , sőt.

+++
teljesen igazad van. :ok:
-
Jaja. Egyebkent en ennek nem orulok. Az eldzsinek a nepszeruseg nem jo, mert dragul. Jobb lenne, ha megmaradna ilyen erosen fejlodokent.
Nem fogja ez befolyásolni nyugi... Remélhetőleg összegyúrtak némi tapasztalatot a G4-re és az a hír járja hogy mégsem most jelenik meg, hanem pár hónappal később. Talán dolgoznak még rajta, mert ahogy Perna idézett tőlem, szerintem mi G2-sek vagyunk a potenciális vásárlói.. ;)

Pedig sajnos drágul. Elég megnézni a nyitó árakat, majdnem samu kategória már.

Ez is igaz... :hmm: De reméljük nem megy még feljebb. A hármas is már jóval olcsóbb. Annak az akkori induló ára jó lesz lenne itt is nyitásnak. :)
-
Mindegyik melegszik, ez tény kérdés. Aki azt mondja nem így van, az hazudik. Ha max órajelen van pörgetve mit csináljon? Hűljön? Ez a vicc...
Azért a Samunál szóba került a fémház is, mint felelős összetevő a melegedésért, ami így összeségében, inkább egy tervezési hiba, amiért a balhét, nem biztos hogy a 810-nek kell elvinni egyedül...de, lehet hogy a Samunak nem mer ellent mondani a gyártó...
A G2--nél is lehet reprodukálni olyan szituációt, amikor kikapcsol, mert a passzív hűtés nem képes leadni a processzor által termelt hőt.
Csak járatni kell azt a fránya processzort, főleg az alapértelmezett ondemand governorral...
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
-
Mivel vannak páran rajtam kívül akik advancéről tértek át G2-re , kérdésem ha valakinek elfekvőben megmaradt az advancéhoz kapott fülese és megszabadulna tőle én vevő lennék rá!! Viper ide oda az a füles 100x jobb mint ez a quadbít valami...

Keress rá guglival ha nem ismered. Érdemes...
Ehhez belövöd a Vipert és olyan minőséget kapsz, amilyet mással tuti nem. ;)
http://www.nomono.hu/e-10-soundmagic-e10-fulhallgato (http://www.nomono.hu/e-10-soundmagic-e10-fulhallgato)

Na...
Vedd ki a pipát a DDC elől.
Segíts rajta egy kis plusz basszussal... :D
Ha süket vagy, mint én, lehet az xml-be is bele kell piszkálnod... :D
Járasd be a fülest, majd paraméterezd.
A Viper 2-3 éve vadálatot csinált az akkori Sony füleseimből. Ez megy neki gond nélkül a gyári fülessel is.
Vagy, Sennheiser CX300 II. Precision Gold, zárt, hátsó szellőztetésű füles.
Garantált orgazmus... :D
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
-
Keress rá guglival ha nem ismered. Érdemes...
Ehhez belövöd a Vipert és olyan minőséget kapsz, amilyet mással tuti nem. ;)
http://www.nomono.hu/e-10-soundmagic-e10-fulhallgato (http://www.nomono.hu/e-10-soundmagic-e10-fulhallgato)
Igen ennyi pénzért biztos szépen szól, de az advancéhez kapott füles is köröket ver erre az LG valamire xd
-
Na...
Vedd ki a pipát a DDC elől.
Segíts rajta egy kis plusz basszussal... :D
Ha süket vagy, mint én, lehet az xml-be is bele kell piszkálnod... :D
Járasd be a fülest, majd paraméterezd.
A Viper 2-3 éve vadálatot csinált az akkori Sony füleseimből. Ez megy neki gond nélkül a gyári fülessel is.
Vagy, Sennheiser CX300 II. Precision Gold, zárt, hátsó szellőztetésű füles.
Garantált orgazmus... :D
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
Öhhöm, öhhöm...
Csak úgy mellékesen jegyzem meg, a sennheiser cx300 II szerintem lejjebb van a ranglétrán mint a Soundmagic. (én is azt akartam venni először) Nézzétek csak körül fülhallgató fórumokon ;)
Az meg már csak hab a tortán, hogy az ár érték aránya nem éppen jónak mondható. Ez se kétezer, de a minősége minden oldalról perfekt. :)

Alakul... :D
Nekem az a +13dB sokad jelent.
A hallható tartomány alatti és feletti hangokkal nem sokra megyek.
A CX300-ból is többféle van. Van ennek a feléért is.
Nem a weben kell rendelni, és várni a futárt.
Ez nem friss konstrukció, egy éve vettem.
Akkoriban volt lehetőségem élesben (MediaMarkt-Oroszország) kipróbálni fél tucat fülest, e mellett döntöttem.
Ez az én szubjektív véleményem.
Lehet a SoundMagic jobb, sokkal jobb, de ez számomra egyelőre nem fog kiderülni... ;)
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
-
Alakul... :D
Nekem az a +13dB sokad jelent.
A hallható tartomány alatti és feletti hangokkal nem sokra megyek.
A CX300-ból is többféle van. Van ennek a feléért is.
Nem a weben kell rendelni, és várni a futárt.
Ez nem friss konstrukció, egy éve vettem.
Akkoriban volt lehetőségem élesben (MediaMarkt-Oroszország) kipróbálni fél tucat fülest, e mellett döntöttem.
Ez az én szubjektív véleményem.
Lehet a SoundMagic jobb, sokkal jobb, de ez számomra egyelőre nem fog kiderülni... ;)
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
Azt nem mondtam hogy jobb vagy rosszabb, ugyanis nekem nincs sennheiser-em, így a viszonyítás nem lenne fer.
Azt tudom, ez kipréseli az utolsó hangot is, és tényleg ritka szép hangzása van. Max hangerőn még talán nem is volt, nekem inkább a minőség az elsődleges.
Az hogy a sennheiser is jó, az egész biztos. :ok:
-
Keress rá guglival ha nem ismered. Érdemes...
Ehhez belövöd a Vipert és olyan minőséget kapsz, amilyet mással tuti nem. ;)
http://www.nomono.hu/e-10-soundmagic-e10-fulhallgato (http://www.nomono.hu/e-10-soundmagic-e10-fulhallgato)
Azt mondod ár/érték arányban ez jó vétel?
-
Azt nem mondtam hogy jobb vagy rosszabb, ugyanis nekem nincs sennheiser-em, így a viszonyítás nem lenne fer.
Azt tudom, ez kipréseli az utolsó hangot is, és tényleg ritka szép hangzása van. Max hangerőn még talán nem is volt, nekem inkább a minőség az elsődleges.
Az hogy a sennheiser is jó, az egész biztos. :ok:
Egyszer csak kipróbáljuk valahogy... :ok: ;)
A Tapatalk. a G2m, és a Miui legyőzhetetlen páros...izé...hármas...
-
Azt mondod ár/érték arányban ez jó vétel?
Szerintem igen. De nem kell rám hallgatni, mondom, nézz körül a világhálón. Ne engem anyázz ha nem jön be :)
Nem tudom Perna melyikre gondolt pontosan, de egy sennheiser-cx II-es ennél drágább. Konkrétan 14 lepedő.
http://www.arukereso.hu/fulhallgato-fejhallgato-c3109/sennheiser/cx-300-ii-precision-p38331892/ (http://www.arukereso.hu/fulhallgato-fejhallgato-c3109/sennheiser/cx-300-ii-precision-p38331892/)
Hogy melyik a jobb, arról véleményt ezer szám találsz, de úgyis Te döntöd el. Nálam profi, és elektronikus zenét hallgatok, nem nagy hangerőn, de neméppen kíméletes módon...

És az advance fülese nincs már meg? az is nagy előre lépés lenne ehhez képet...

Hát nincs. Telóval együtt ment. :) De van erre helyünk, ahol megkérdezheted.
http://pdafanclub.com/forum/index.php?board=46.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?board=46.0)
Ugyanis az nem SGSA specifikus füles, hanem default Samsung ;)
-
Enyhén audiofil beallitottsagukent (studio monitorok otthon, pro hangkartya mert zenet csinaltam, illetve hangsugarzokat epitettem, meg djzes volt a hobbim igy PA rendszerekkel isntalalkoztam) mondom, hogy elektronikus zenére a Soundmagic E10 Bestbuy. Elotte cx300am volt, talalkoztam cx300 II-vel, cx200zal, sony mdr-ex50lp-vel. A Soundmagic megeszi ham hamm reggelire őket. Viszont a Sony médiában polisban 3 ezért kapható, annyiert szintén remek választás! Aki olcsón akar jót, ezt vegye. A dobozra irt bármilyen adatok jelentéktelenek, kamu az összes illetve a hangkepet sehogy sem lehet számokban kifejezni.

Itt is köszi az ajánlást Tarsy! :ok:
Több Viper profil mellett írják hogy ki mit hallgat. Amiket hallgatok egy alap legkisebb módosítással, csakis minőség, és nem teljesítmény irányban: Andrea Olivia, Chris Liebing, Adam Beyer, Carlo Lio, Karotte, Klaudia Gawlas, Monika Kruse, és egyéb pl Sloterpark-ban is játszott zenék, koncertek, etc., etc.
https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0 (https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0)
Remek darab, egy pillanatig nem bántam meg. Aki hezitál, gondolkodik, annak halkan jegyzem meg az E10M mikorofonos kivitel, jelenleg akciós, és ugyanannyi mint a képen látható sima (a saját).
http://www.nomono.hu/fulhallgato/e10m-rez-fekete-soundmagic-e10m-fulhallgato-mikrofonnal-szurke-fekete (http://www.nomono.hu/fulhallgato/e10m-rez-fekete-soundmagic-e10m-fulhallgato-mikrofonnal-szurke-fekete)
A csomagolás, a füles kialakítása, a felszereltség, az összeszerelés minősége, a webáruház, az eladó hozzáállása, csillagos ötös.
(http://kepfeltoltes.hu/150205/20150119_102847_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
-
Enyhén audiofil beallitottsagukent (studio monitorok otthon, pro hangkartya mert zenet csinaltam, illetve hangsugarzokat epitettem, meg djzes volt a hobbim igy PA rendszerekkel isntalalkoztam) mondom, hogy elektronikus zenére a Soundmagic E10 Bestbuy. Elotte cx300am volt, talalkoztam cx300 II-vel, cx200zal, sony mdr-ex50lp-vel. A Soundmagic megeszi ham hamm reggelire őket. Viszont a Sony médiában polisban 3 ezért kapható, annyiert szintén remek választás! Aki olcsón akar jót, ezt vegye. A dobozra irt bármilyen adatok jelentéktelenek, kamu az összes illetve a hangkepet sehogy sem lehet számokban kifejezni.
Tapatalk-kal küldve az én Nexus 5-el
A sony médiában polisban az mi akar lenni?

MediaMarkt Polus center :D
Itt is köszi az ajánlást Tarsy! :ok:
Több Viper profil mellett írják hogy ki mit hallgat. Amiket hallgatok egy alap legkisebb módosítással, csakis minőség, és nem teljesítmény irányban: Andrea Olivia, Chris Liebing, Adam Beyer, Carlo Lio, Karotte, Klaudia Gawlas, Monika Kruse, és egyéb pl Sloterpark-ban is játszott zenék, koncertek, etc., etc.
Micsoda techno fan ;) Ott feszulnek a drumcode setek a hattertaron?
Február 27-en Karotte es Monika Kruse lesz a PRLMNT-ben! El kéne nézni.
Tapatalk-kal küldve az én Nexus 5-el
-
Micsoda techno fan ;) Ott feszulnek a drumcode setek a hattertaron?
Február 27-en Karotte es Monika Kruse lesz a PRLMNT-ben! El kéne nézni.
Tapatalk-kal küldve az én Nexus 5-el
;)
Azt hallgatom éppen. Karotte & Monika Kruse 2014, dec.6 TimeWarp, Jaarerbeurs. Külön külön is jók, de így együtt óriási.
Nézem a csatornájukat fészen is, csak tudod az a baj 250km-re vagyok. :)
Szerk.: meg nekem Carlo Lio nagy kedvencem + Dancetrippin csatorna jutub.
-
Itt is köszi az ajánlást Tarsy! :ok:
Több Viper profil mellett írják hogy ki mit hallgat. Amiket hallgatok egy alap legkisebb módosítással, csakis minőség, és nem teljesítmény irányban: Andrea Olivia, Chris Liebing, Adam Beyer, Carlo Lio, Karotte, Klaudia Gawlas, Monika Kruse, és egyéb pl Sloterpark-ban is játszott zenék, koncertek, etc., etc.
https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0 (https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0)
Remek darab, egy pillanatig nem bántam meg. Aki hezitál, gondolkodik, annak halkan jegyzem meg az E10M mikorofonos kivitel, jelenleg akciós, és ugyanannyi mint a képen látható sima (a saját).
http://www.nomono.hu/fulhallgato/e10m-rez-fekete-soundmagic-e10m-fulhallgato-mikrofonnal-szurke-fekete (http://www.nomono.hu/fulhallgato/e10m-rez-fekete-soundmagic-e10m-fulhallgato-mikrofonnal-szurke-fekete)
A csomagolás, a füles kialakítása, a felszereltség, az összeszerelés minősége, a webáruház, az eladó hozzáállása, csillagos ötös.
De erre csak 1 év gari van , a simára meg 2 :D

Ez csak vicc ugye?
-
Ez csak vicc ugye?
jaa cseregari , :D kicsit a betűk
-
Viper4Audio kell a fenének, ha a fauxsound jol be van állítva. Eargasm.
(http://tapatalk.imageshack.com/v2/15/02/07/06817582ce0b1e9a89972c7aad6afdb5.jpg)
(http://tapatalk.imageshack.com/v2/15/02/07/3573cd5c925bd7984b2ebf3f819a5d45.jpg)
(http://tapatalk.imageshack.com/v2/15/02/07/a35c4b01d576785ba4e932358b5f36f4.jpg)
-
Paul Strive - Again oly szépen szol a fulembe az soundmagicen aaaaj. :D rájöttem hogy szeretek zenet hallgatni ezen. Ilyenkor hianyoznak a bulik amikben jatszottam. Egyszer elfustoltem ket hangositasi melyadat annyira alaszedtem :D
Amugy van egy behringer ep2000 vegfokom elado.
Attika, ajanlom figyelembe Paul Striveot, magyar srac, 20 eves es brutal tehetseges.
https://m.soundcloud.com/paulstrive
-
Viper4Audio kell a fenének, ha a fauxsound jol be van állítva. Eargasm.
Ezt pont egy vájtfülű, minőségért rajongó, zeneszerető dj-től kell olvasnom...? :D
Hová halad ez a világ...? :D
Akkor, ennyi erővel az első hangszínállító potméter, ami annak idején mindig kontakthibás volt, a házilag összerakott elektroncsöves végfokon, és mindig recsegett, az is felesleges volt...? :shock:

Pontosan. Egy jol lekevert, masterelt zene kiegyensúlyozott. Ezert is csibaljak linearis frekimentu studio monitorokon a lekeverest. Egy jo erősítő szintén egyenletes atvitelu (es fazist sem tol össze-vissza). Es akkor egy jo hangsugarzo szintén ugy van osszeallitva (dobozméret, hangvalto), hogy minel hubben adja at az eredeti zenet, ne pakolja tepe kiemelesekkel vagy epp kioltasokkal, felharmonikusokkal, nemlinearis torzitasokkal. Ha valamin mar eq potmetert kell állítani, az regen rossz, valami hibat kell kompenzalni, azt jelenti. Normal esetben ez lakoter okozta kiemelesek ellen hasznaltak pl. Az eq szintén torzitast visz a rendszerbe. Tehat az a jo ha a hang útjában minel kevesebb módosító tenyezo van. A viper is az.
De feltétel a jo forrás, jo erosites es jo sugarzas. Ha a fules önmagában egy dinamikatlan tré, akkor kellhet egy szofveres expander meg limiter, ami eloretorzitja a jelet a fulesnek hogy ertelmes hangja legyen. Na ez a duplán szomorú helyzet.

Akkor van itt több bibi is... :shock:
Arra viszont emlékszem, hogy kb. 20 éve, amikor hangládát csináltunk otthonra, amit kúpra állítottunk...meg bassreflex ládát a bulikra, ahol a terelőlapok vagymik, amik a levegő útjában voltak, pontos iránya is mm-re meg volt adva, végfokokat, amik egy tornatermet is beterítettek... a Németországból becsempészett fekete-fehér technikai újságok fénymásolt lapja alapján... akkor valahogy a zene is másképp szólt... vagy, csak az emlékek szépültek meg az idő múlásával... :D
-
Az a hangszínállító potis korszak azért jó volt. Én Vidi RA6360S-as erősítővel és kétutas Tesla eredeti fadobozos hangfallal kezdtem, és biza nagyon jó volt. Egy háromutas eredeti Vidi hangfal meg (ami akkora volt mint egy éjjeliszekrény), az meg a megváltó, szomszédidegelő atyaúristen volt. Akkor pl egy bakelites mjúzik nagy számba ment...
Köszi az ajánlást Tarsy, nézem is a srácot! :ok:
Most akkor mi? Tegyem fel a Fauxsound-ot is, hogy melyik a jobb? ;D

Ahogy emlékszem a 3utas Orion falak jobbak voltak...
Vagy, a 130W-os Vidi fal vitt mindent...? :D
Óóóóóóó, azok a éjszakák... :D :taps:

Háát, a szomszédok idegeit a tűrőképességük határára, mindenképpen. :D
-
Akkor van itt több bibi is... :shock:
Arra viszont emlékszem, hogy kb. 20 éve, amikor hangládát csináltunk otthonra, amit kúpra állítottunk...meg bassreflex ládát a bulikra, ahol a terelőlapok vagymik, amik a levegő útjában voltak, pontos iránya is mm-re meg volt adva, végfokokat, amik egy tornatermet is beterítettek... a Németországból becsempészett fekete-fehér technikai újságok fénymásolt lapja alapján... akkor valahogy a zene is másképp szólt... vagy, csak az emlékek szépültek meg az idő múlásával... :D
Nincs baj azokkal a tervekkel, ha az a hangszokeszlet es ugyanolyan hangvalto kerul bele mint az eredeti. Mas hangszórókkal ugyanaz az eredmény mintha hasrautesszeruen lenne a doboz megepitve. Nehany hangszóró zart dobozban erzi jol magat, mas pedig reflexben. A cso hossza es átmérője hatarozza meg a hangolasi frekvenciat, amit pedig ugye hangszoroja válogatja hova erdemes hangolni. Amugy sok sok eve semmi nem valtozik a hangszorokon, a fizika is ugyanaz, 40 éve is ugyanúgy szolhatott egy jo hangsugarzo mint most (mas kérdés hogy az erősítők meg kazetta, bakelit (olvasofej) stb torzitott mint a barom es a zenek studio felvétele es utomunkalatai sem voltak ilyen fejlettek)
Az a hangszínállító potis korszak azért jó volt. Én Vidi RA6360S-as erősítővel és kétutas Tesla eredeti fadobozos hangfallal kezdtem, és biza nagyon jó volt. Egy háromutas eredeti Vidi hangfal meg (ami akkora volt mint egy éjjeliszekrény), az meg a megváltó, szomszédidegelő atyaúristen volt. Akkor pl egy bakelites mjúzik nagy számba ment...
Köszi az ajánlást Tarsy, nézem is a srácot! :ok:
Most akkor mi? Tegyem fel a Fauxsound-ot is, hogy melyik a jobb? ;D
Nekem van egy leharcolt RA6363S-em, meg DC2030 3utasok amik membránszeletit en cseréltem. Akárhogy tekerem a potikat abból jo hang elő nem jön. :D
Ha kernel tamogatja. Csak fauxsound, quality preset, set on boot es amul.
Ezeket tizen parevesen csináltam :)
Azota testepitessel foglalkozom inkabb, villamosmernok hallgatokent rajottem hogy ez a hangsugarzo epites baromira nem egy egyszerű mufaj, igy elvetettem a hobbit. Mivel vagy rendesen csinalok valamit vagy sehogy.
(http://tapatalk.imageshack.com/v2/15/02/07/6d35eb8dcb612b1b44f391ba46d3bddd.jpg)
-
Nekem van egy leharcolt RA6363S-em, meg DC2030 3utasok amik membránszeletit en cseréltem. Akárhogy tekerem a potikat abból jo hang elő nem jön. :D
Ha kernel tamogatja. Csak fauxsound, quality preset, set on boot es amul.
Ezeket tizen parevesen csináltam :)
Azota testepitessel foglalkozom inkabb, villamosmernok hallgatokent rajottem hogy ez a hangsugarzo epites baromira nem egy egyszerű mufaj, igy elvetettem a hobbit. Mivel vagy rendesen csinalok valamit vagy sehogy.
Stock rom, sajnos kernel not supported :'( Nem baj, megtartom, hátha lolli alatt jó lesz. Egyébként nincs baj a Viper - al sem, ugyanis pont nincs agyontuningolva. Ha ismered a progit, és láttad a fent linkelt beállításokat, látod hogy épp hogy valami kis dinamizmus van hozzá adva. Se Bass mode, se Clarity, se output gain. Utóbbiból lehet inkább leveszek.
Az kemény, ügyes vagy. :ok: Én is forrasztgattam a cuccokat ezerrel, meg a hangfalépítés pont hu-t zaklattam :D Azt írják kérdezz bátran. Egyébként korrektek. Na ott lett nekem is világos hogy ez nem kezdőknek való. Legalábbis nem nekem. Kábel, doboz, sugárzás szög, etc., etc.
Most egy őskövület Harman Kardon avr - en hallgatom a muzikot, de csak két sima Pionner két utas fal van hozzá. A gyár szerint a HKTS 16 típusú 5.1 szett lenne a jó hozzá, olyan hangon szólalna meg hogy csuda, de száz ropi... Lesz az idén kiadás bőven, most sok sajna.. :hmm:
-
En ezen :) szerencsére nagyon jó áron szereztem a monitorokat
(http://tapatalk.imageshack.com/v2/15/02/07/3e7a50b7200c6ee26528ea87fe922bc3.jpg)
-
En ezen :) szerencsére nagyon jó áron szereztem a monitorokat
:ok:
-
Csomagom érkezett :)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/150212/20150209_202847_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150212/20150209_202847_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
-
ha netán valaki fent van a facén, nyílt egy LG photografy oldal. Lehet felnyomni a szép képeket
https://www.facebook.com/groups/1022464974448828/ (https://www.facebook.com/groups/1022464974448828/)
-
Csomagom érkezett :)
Gratula! :ok:
Tapasztalatok?
-
Gratula! :ok:
Tapasztalatok?
Jobb mint a gyári :) Vipert még nem tettem fel gyári minden annyi hogy olyan halknak érzem (lehet én vagyok süket az autóban hallgatott "halk" zene miatt) Viper gondolom javít rajta illetve kell neki pár üzemóra is...

Hát öööö, pontosan... Nem tudom milyen mjúzikot hallgatsz de ha úgy beállítod ahogy linkeltem, elektromos zenével tuti jó lesz és nem is nagyon fog kiugrani akkuban sem.

https://www.youtube.com/watch?v=h-dtOb-Jc8s&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=h-dtOb-Jc8s&feature=youtu.be)
ilyet meg minden ami electronic..

Jó lesz az ahhoz is.. ;)
-
Jó lesz az ahhoz is.. ;)
Kiderül, most rakom a vipert.
-
Kiderül, most rakom a vipert.
Nálam így van fent:
https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0 (https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0)
-
Nálam így van fent:
https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0 (https://www.dropbox.com/s/q3jm8i06j73y0dk/Viper.txt?dl=0)
Beállítottam most jön a teszt ..
ez pl egész szépen szól :P
https://www.youtube.com/watch?v=ppy-fgbPn2s (https://www.youtube.com/watch?v=ppy-fgbPn2s)
-
hát srácok a lolly kinyírta az s2ben a downloados csatlakozást,downloadba rakom a telót és a pc nem érzékeli,még akkor se ha vissza raktam mobilodinnal a gyári romot

Az gáz.. Jig?
-
Az gáz.. Jig?
olyanom nincs :)
de amúgy érzékeli a pc ,i9100 és tudok fájlt cserélni meg minden csak romot nem tudok telepíteni :/
hiába töröltem az usb drivert ,újraindítottam a pct,újra raktam a drivert ,pc újraindít és akkor se látja downloadban a progi Odin3 v3.04
de próbáltam a régebbi progikkal is
S5570_Odin_Multi_Downloader_v4.38
ez van :/

Kies nincs fent véletlenül?
-
Kies nincs fent véletlenül?
nincs
ezt raktam rá
1 fájlos tarral
Model GT-I9100
Model name GALAXY S II
Country Hungary
Version Android 4.1.2
Changelist 1156082
Build date Mon, 22 Apr 2013 06:48:56 +0000
Product code XEH
PDA I9100XWLSS
CSC I9100OXFLS3
MODEM I9100XXMS2

Szerintem régi Odin kell neki. Az 1.85 jó volt sok darabbal, sokáig. Vagy esetleg ez :
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=4012.msg393671#msg393671 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=4012.msg393671#msg393671)
-
Odin 1.85 (https://www.dropbox.com/s/1y45bj6h1g9r1jr/Odin3-v1.85.zip)
-
Szerintem régi Odin kell neki. Az 1.85 jó volt sok darabbal, sokáig. Vagy esetleg ez :
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=4012.msg393671#msg393671 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=4012.msg393671#msg393671)
és tényleg látja így :D
de mi a különbség ez a módszer és a általános downloados telepítés közt?
köszi! :)
na ez érdekes :)
odinnal felraktam ugyanazt a romot mint amit mobil odinnal raktam előtte ,végig futott a telepítés ,minden ok complette , újra indult a teló ahogy kell ,betöltött a rendszer és jéééé semmi nem változott ,minden progi ugyan úgy rajta volt mint előtte amiket felraktam :)
és még a wifi csatlakozás is már ott volt .
na ez hogy lehet? :)

A helyére került minden ;) :ok:
-
Ajj de elcserelnem a nexust egy g2re :D
-
Ajj de elcserelnem a nexust egy g2re :D
Naaa :shock: :D Mi talált?
-
Naaa :shock: :D Mi talált?
Kezdem unni a küzdelmet az akkuidovel.
-
Kezdem unni a küzdelmet az akkuidovel.
Pont ezért váltam meg én is a Nexustól. A Lollipop tönkretette. :(:(

gyári,g3 liliput,semmi gond,még jobb is aksi, ;) nem kéne állandóan piszkálni,mókolni. :D
-
Pont ezért váltam meg én is a Nexustól. A Lollipop tönkretette. :(:(
2 óra képernyőidőm mindig van 50%-on, szóval nálam zsír az üzemidő. Csak hát a G2 röhögve tudott 6 óra SOT-ot merülésig. Ha jól emlékszem.

Jól ám.
-
Jól ám.
Fck. Szerezzetek mar nekem egy g2t olcsón :D vagy legalább a nexusomat vhogy ingyen megjavitani. 2 helyeb repedt a kava, ahatlap egyik pocke offos, es egy leesestol a perem is ket sarkon tré.
-
A CAF-os cyanogenmod hangminoseget nem ubereli semmi. Myfluxi kihozta a DAC-bol a CAF segitsegevel ami benne rejlik. Valami bitang jól szól.
En nem vagyok a szoftver rendering hive, viper nalam meg mindig nem játszik.
Azért kezdem érteni, hogy miért is erőltetik a CAF forrasokat a google helyett. Mert google honapokkal el van maradva caf-tol, ahol maga a chipset fejlesztoik fejlesztik tovabb a snapdragonokra a mindent. Illetve backportolnak dolgokat, megoldásokat az ujabb SoCok kerneleibol.
Amúgy meg mindig G2-t szeretnék. Válaszom a hirdetéseket. A nexus megmarad zenelejatszonak xD amugy nem, mert el kell adnom nyilván. G3 sincs drágán amúgy, de nekem az akkor is nagy :(

Egy LINK, hátha (http://hardverapro.hu/apro/lg_g2_feher_csere_bb_z30-ra) :)

Neki mar írtam de nem nyert.
-
Neki mar írtam de nem nyert.
Hmm.. Sajnálom. Fél szemem rajta, ha látok valamit kiáttok azonnal.
-
Fehéret keresel?
http://olx.hu/hirdetes/lg-g2-feher-fuggetlen-patika-csere-is-ID398SB.html

Ezt te hirdeted?
-
Dehogy, miért adnám el a jó kis G2-met? :) csak megnéztem, mi van az OLX-en
-
Értem már miért izgultok ennyire a viper miatt. 20H valami kiabranditoan rosszul szól a nexushoz képest... :/

Na ugye hogy ugye... Tedd fel, és próbáld ki a beállításaimat.

Hadd ne legyen muszáj.
A CM12 fejlődik? CAF-os?
Kirpbalnek mar mindenfele romot de egy napot hadd legyen mar fent a 20H es lassam az akku allapotat. :D
Raknek mar fel legalább egy dorimanxot hogy kalibralhassam a kijelzot.

Jaaa, azt hittem meg akarod tartani és szét tweakeled. :D
CM jó kérdés, én nem néztem még.
Savoca furnace kerneléből is van stock romhoz való. Nálam egy régi van fent, de nézek majd újabbat. Nem mintha baja lenne, csak kíváncsiságból. ;D
-
Sziasztok feltettem ezt az alkalmazást G2-re frankón működik is , kérdés hogyan tudom az adatokat felölteni számítógépre? útvonalat meg a többit??
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2770757 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2770757)
-
Lehet, h ezért várnak a g2-re valo optimalizalassal... G3-nal nem sikerult valAmi jól.
http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/ (http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/)
-
Lehet, h ezért várnak a g2-re valo optimalizalassal... G3-nal nem sikerult valAmi jól.
[url=http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/]http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/ (http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/)[/URL]
Ez megint olyan, hogy lehet valamire fogni, de igazából felesleges.
Ha megnézed a számokat, akkor a fontosabb tulajdonságoknál (beszéd, netezés) percekről beszélünk.
A rendelkezésre állásnál a 6 óra eltérés már rosszabbul hangzik, d ez is olyan, hogy van akinek mindig lesz 7 óra kijelző, és van akinek sose lesz 4 se, mert használja.
Szóval erre fogni olyan Samsungos lenne.
-
Lehet, h ezért várnak a g2-re valo optimalizalassal... G3-nal nem sikerult valAmi jól.
[url=http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/]http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/ (http://blog.gsmarena.com/benchmarking-android-5-0-lollipop-battery-life-samsung-galaxy-s5-lg-g3/)[/URL]
ez lenni marhaság. ;)mind,aksi,mind ram-ban job mint 4.4.

Azt a szerencsétlen RAM ot hagyjátok már békén... Komolyan mondom, hihetetlen. Értsük már meg hogy NEM attól lesz smooth egy kütyü mint a Windows : lot of free ram.
Ez nettó hülyeség... A Lollipop meg végképp. Kicsit tessék már olvasni.
-
(Legalabb porog a tema :-D :-D )
-
Azt gondolom, a mi bizalmunkon nem múlik, de ők is kénytelenek lesznek valami kis húst dobni a serpenyőnkbe, mert a Pekingből indított “hajók“ lassacskán kikötnek nálunk is... Azért, arrafelé is akad 1-2 szép, ízletes pecsenye, főleg nekünk húsevőnek... :)
Tapatalk, G2, Landscape Admix Final
ha már emlegetve lett a távol kelet :)
ez nem rossz :)
http://mobilarena.hu/hir/ilyen_a_keret_nelkuli_oppo_r7.html (http://mobilarena.hu/hir/ilyen_a_keret_nelkuli_oppo_r7.html)

Tényleg jó! És csak 1x kell leejteni, és vége a mókának....

Mint az összes többi telefon esetében.
-
ha már emlegetve lett a távol kelet :)
ez nem rossz :)
http://mobilarena.hu/hir/ilyen_a_keret_nelkuli_oppo_r7.html (http://mobilarena.hu/hir/ilyen_a_keret_nelkuli_oppo_r7.html)
Ez is baba. De, van ott több is... Sőt...
-
Besz.@rás...
A CM-et nem, de az XDA-t hammmm, bekapta a Gugli...
http://www.xda-developers.com/google-to-acquire-xda-dev-rewards-policy-changes/ (http://www.xda-developers.com/google-to-acquire-xda-dev-rewards-policy-changes/)
Jó lesz ez nekünk? :shock:

Jó hát, de nem április elseji tréfi? :)
-
Jó hát, de nem április elseji tréfi? :)
Nem.
És, nem. (remélem, igen)
Annál a mondatnál, hogy törlik az összes egyéni rom linket, már látom magam Savocával, görbe bottal a föld alatti sikátorban, ahogy menekülünk a Gugli chip beültetés elől... :D
Küldve az én LT26i-emről
-
Ez mi? :D
-
Ez mi? :D
Há nyomj egy lájkot, oszt megtudjuk. ;D
-
Viper lejátszás tekintetében lehet különbség milyen formátumban van a muzsika?
Nekem túlnyomórészt .m4a-ban van, és mikor zenét hallgatok a mediserver étvágya megnő rendesen. Lehet ennek köze hozzá szerintetek?
-
Ez a KK-s kulcs: 41a9e467744d1d1ba429f2ecea655279
Jó lenne tudni az LP-set, aztán mehet aaaaaaa:
(http://www.youtube.com/watch?v=GfxzUQm1Xu8#ws)
-
Ez a KK-s kulcs: 41a9e467744d1d1ba429f2ecea655279
Jó lenne tudni az LP-set, aztán mehet aaaaaaa:
:taps: :D :D :D
-
:taps: :D :D :D
suttyó koromban erre roptuk az Atlában. :D

:ok: Atlantisz? (http://www.sherv.net/cm/emo/funny/2/big-dancing-banana-smiley-emoticon.gif)

Nicsak mit találtam... :D (2011)
(http://partifotosok.hu/flyers/flyer_844_800.jpg)
-
Nicsak mit találtam... :D (2011)
Ááááá :shock: Ez de durva :taps: :taps: :ok: :D
-
Az az érzés, mikor egész éjjel ment a repo sync, reggel a local manifest megírása után délelőtt tovább megy a sync, madj 3,5 óra fordítás után ebéd után hibával leáll a rom build folyamat....

Mastercard? Respekt. :ima:
-
Mastercard? Respekt. :ima:
Es uj proprietary vendor repokra váltás miatt kezdetem elölről holnap :D
Valaki esetleg nem tudna felajanlani egy erős 4magos, legalább 8gb ramos, ssds, 100megás netes build szervert? :D
-
Csak úgy... LG központi márkaszerviz...
A héten nagygenerálon volt a vas. Kijelző (2okból is kuka), oldalkeret (mert ki tud csúszni a kézből), hátlap (az LG logóból kiesett a G), akkumulátor csere, saját kérésre.
Mindenféle kérdezősködés nélkül, csont nélkül megoldva...
Tehát, sokadszorra egy hatalmas +1 az LG szervizpolitikájának, és a központi márkaszerviznek!!

Ez remekül hangzik, nekem is csak jó tapasztalatom van velük. Lehet a n5ot is elviszem majd keret cserére.

A cimborám - munkatársam N5-öt vett még anno, Bécsben.
Egy idő után dobálta neki a mobilnetet, csak 2G-n ment neki. Elbattyogott ide, az 1 éves gyártói garanciával, és szó nélkül kidobták a belsőt belőle, hardver hiba miatt...
Aztán vett ő is egy G2-t, kb. 2 hete meg egy G3-at.
Talán, nem véletlen...
Tapatalk, G2, Landscape Admix Final
-
Mindnekinek kívánok nagyon kellemes beba...ást ! :)

Ja, ja... Meg nyulat, tojást, locsolót, kinek kinek hovatartozása, óhaja szerint... ;)
Tapatalk, G2, Landscape Admix Final
-
:ok: Atlantisz? (http://www.sherv.net/cm/emo/funny/2/big-dancing-banana-smiley-emoticon.gif)
Van úgy, hogy csak ezért a "banánért" ugrok be...hogy sokadszorra röhögjek egy nagyot... ;D :whistle:
-
Nem hogy magyarul irnam... :D
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?p=59965746
-
Nem hogy magyarul irnam... :D
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?p=59965746 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?p=59965746)
Na ez az. ;D
Egyébként bazinagy plusz egy :taps: :taps: :ok:
-
Nem hogy magyarul irnam... :D
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?p=59965746 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?p=59965746)
Dicsak... a mester aprópénzre váltja a nehezen megszerzett tudását... :D :ok:
+1 vastagon!
Egy kérdés egy láma androidostól ;): a BUMP kernelekbe, az aláírás ellenőrzés kikerülése, a "kulcs" bele vagyon csomagolva? (nagyon nem vagyok dev, de nem férek a bőrömbe) Kínában láttam egy tákolást a loki fájlok (sh), a futtatásukat elrendelő parancsokról, updater script módosításról, ill. hogy a kernelt nem az ideiglenes mappába (.temp) hanem egyből a helyére, a boot partícióra íratja, mégsem jön össze...
Szórhatnál ide is 1-2 morzsát... :D

Errol magyarul irok neked holnap ide részletesen.

Előre is köszönöm!
Tapatalk, G2, Landscape Admix Final
-
Loki és Bump!
Rövidre veszem, gondolom annyira mélyen azért titeket sem érdekel a téma. Kis programozói ismeret kell hozzá.
Elöljáróban annyit, hogy a revovery és maga a rom is ugyanúgy épül fel: van egy ramdisk és egy kernel és arra épülő többi sallang, a funkciók, felhasználói felület. Egy romban a system ugye külön van a boot.img-től amiben a ramdisk és a kernel van. Ramdisk betöltődik a memóriába, pl memóriacímeket tartalmaz és konfigurációkat, hogy mit honnan mivel. Nem érdekes most.
Hogyan működik a loki patch:
A telefon bekapcsolásakor az aboot (bootloader) rutinja indul, betölti a memóriába a kernel és a ramdisket a fejlécben megadott memóriacímre , EZUTÁN ellenőrzi azt egy verifikációs függvénnyel (aminek kulcsát nem tudjuk, így a módosított kernel és ramdisk nem indulna el, legyen az a romé vagy a recovery-é) a függvény visszatérési értékétől függően folytatódik a boot vagy security errort dob. A loki patch olyan img-t készít aminek fejlécébe olyan címet ad ki ahova a ramdisket betölteti ami éppen a verifikáló függvény memóriacíme. Így nem az ellenőrző függvény hívódik meg, hanem a ramdiskbe beiktatott kód, ami betölti a kernelt és további szükséges dolgokat és visszadob az abootnak egy OK-t hogy jó volt az ellenőrzés, így az aboot vígan tölti tovább a rendszert.
Így már érthető hogy a recoveryt miért a factory resettel érjük el:
Az aboot factory resetet végrehajtó függvényének címére a recovery indításának címe kerül, így annak indítása hajtódik végre a reset helyett.
A lényeg tehát az, hogy a bootloader a memóriába való betöltést KÖVETŐEN verifikálja a recovery-t illetve a boot.img-t, így azok fejléce olyan címeket tartalmazhat amik felüliratják a betöltendő adatokkal magát az aboot-ot is, így annak ellenörző függvényét is.
LG ügyesen javította ezt a hibácskát, így KK alatt már nem működik ez.
Hogyan működik a bump?
Hogy is vagy hogy nem, visszafetették az aboot titkosításának kulcsát. Így nincs más mit tenni, a módosított boot.img-t szignózni az eredeti LG-s kulccsal, így az aboot megeszi azt mintha csak gyári img lenne. Az alább linkelt python kód végzi a szignózást. Ez történhet gépen, vagy akár a telefonon is flashelés előtt mondjuk.
Hogy a sript pontosan hogyan fut le, a forráskódokból visszafejthető:
Loki forráskód:
https://github.com/djrbliss/loki (https://github.com/djrbliss/loki)
Loki működése:
http://blog.azimuthsecurity.com/2013/05/exploiting-samsung-galaxy-s4-secure-boot.html (http://blog.azimuthsecurity.com/2013/05/exploiting-samsung-galaxy-s4-secure-boot.html)
Bumpolás forráskódja:
https://github.com/CyboLabs/Open_Bump/blob/master/open_bump.py (https://github.com/CyboLabs/Open_Bump/blob/master/open_bump.py)
Aztán a loki vagy a bump scriptek futását azt a telepito updater scriptjebenben hívják meg, ezt az updater scriptek olvasgatásából tanulmányozhatjátok, miként.

Emelem kalapom!
De, tényleg! :ok:
Akkor, ezek szerint, az egyik kínai fórumon leirt folyamat, egy JB aboot-Loki-s kernel-bootloader párosból, a telepítő script mókolásával, az aboot loki patch, és az azt meghívó parancs törlésével bump kernelt csinál, NAGY KAMU, mivel nem a KK kulccsal lett szignózva a kernel.
Akkor hiába küszködök...
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
-
Csak úgy... LG központi márkaszerviz...
A héten nagygenerálon volt a vas. Kijelző (2okból is kuka), oldalkeret (mert ki tud csúszni a kézből), hátlap (az LG logóból kiesett a G), akkumulátor csere, saját kérésre.
Mindenféle kérdezősködés nélkül, csont nélkül megoldva...
Tehát, sokadszorra egy hatalmas +1 az LG szervizpolitikájának, és a központi márkaszerviznek!!
Vegyétek meg a zsír új G2-met! :D :(
-
Vegyétek meg a zsír új G2-met! :D :(
Add zsir áron!
-
Vegyétek meg a zsír új G2-met! :D :(
Miért akarod eladni azt a drága jó vasat?

Az igaz, hogy egy bitang jó telefon, de kinéztem egy gépet, ami talán nekem, a szokásaimhoz, a munkámhoz többet nyújthat.
Egy szóval sem mondtam, hogy könnyen válok meg Tőle. :)
Amit mi ketten átéltünk... ;)
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
-
Egy kis warez☺ http://m.hvg.hu/tudomany/20150415_keszuljon_10_napig_ingyen_letoltheto_lesz (http://m.hvg.hu/tudomany/20150415_keszuljon_10_napig_ingyen_letoltheto_lesz)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Az igaz, hogy egy bitang jó telefon, de kinéztem egy gépet, ami talán nekem, a szokásaimhoz, a munkámhoz többet nyújthat.
Egy szóval sem mondtam, hogy könnyen válok meg Tőle. :)
Amit mi ketten átéltünk... ;)
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
Ne csigázz, mi lesz helyette?
-
Ne csigázz, mi lesz helyette?
Huawei Ascend Mate 7
Szánom bánom... :)
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
-
Huawei Ascend Mate 7
Szánom bánom... :)
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
Arra nincs és nem is lesz Miui, és olyan android lesz rajta amit csak baltával lehet feltörni/rootolni. Szerintem ne vedd meg rotfl :whistle:
-
Huawei Ascend Mate 7
Szánom bánom... :)
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
Én is kacsingattam felé, de ahogy attika79 irta csak baltával. Amugy egy brutál jó teló, de mégis inkább visszatértem az m8-hoz. ;) :D
-
Arra nincs és nem is lesz Miui, és olyan android lesz rajta amit csak baltával lehet feltörni/rootolni. Szerintem ne vedd meg rotfl :whistle:
Én is kacsingattam felé, de ahogy attika79 irta csak baltával. Amugy egy brutál jó teló, de mégis inkább visszatértem az m8-hoz. ;) :D
Tényleg, aranyosak vagytok srácok, de... :taps2: gyanítom, a custom romokat valamiért csak gyártják rá... ha van custom rom, van recovery is. Sejtem, hogy a root egy kattintás lesz, mint a MIUI-nál...vagy 2... :D
pont 32 féle Huawei-re van MIUI, úgyhogy... rotfl
-
Amazon app store-ban ingyenes egy csomó hasznos alkalmazás! Ajálom mindenki figyelmébe!
-
már megint gond van az oldallal,telóról nem lehet rendesen böngészni a fórumot ,mert tapatalkal ha linkre kattintok akkor nem tudja betölteni az adott oldalt ,erre a helyre lép , redirect.viglink.com és kiírja ,hogy a weboldal nem elérhető.
Ha böngészőből próbálok,akkor bejeltkezek ,és mégis kéri ,hogy jelenkezzek be ,hogy láthassam a linkekeket.

A viglink-et add az adaway fehérlistájához. Adaway -> menü, saját listáim -> fehér -> + gomb, és *.viglink.com, ezt beírod.

Tapatalk mellé tedd fel a tapatalk url fixer-t.
-
A viglink-et add az adaway fehérlistájához. Adaway -> menü, saját listáim -> fehér -> + gomb, és *.viglink.com, ezt beírod.
beírtam ,de sajnos ugyan az a helyzet. Tapatalk mellé tedd fel a tapatalk url fixer-t.
ezt hogyan tudom megcsinálni?
-
beírtam ,de sajnos ugyan az a helyzet. ezt hogyan tudom megcsinálni?
TapatalkURLFixer (https://dl.dropboxusercontent.com/u/26390544/TapatalkURLFixer-1.01.apk)

Hogy nyissuk meg? :D :D
(Chrome pl..)
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
-
Hogy nyissuk meg? :D :D
(Chrome pl..)
Tapatalk, G2, Landscape UX Admix Final
Amivel akarod szerintem. Sima dropbox link.
Töltsd le, és telepítsd.

Bocs fiúk vagy nagyon béna vagyok vagy nem tudom
https://youtu.be/CcaWVuxjO80 (https://youtu.be/CcaWVuxjO80)

Telepítetted az url fixert?
-
Telepítetted az url fixert?
igen
-
igen
És utána amikor először rányomtál egy linkre, ki is választottad, hogy azzal nyissa meg?
-
igen
Ujrainditottad?

a chromera nyomtam :/
Ujrainditottad?
mármint mit? a telót?
-
a chromera nyomtam :/mármint mit? a telót?
Akkor töröld a chrome alapértelmezéseit. Megint nyiss meg egy linket a tapatalkból, és amikor feljön a választó, akkor nyomj az url fixer-re, de előtte pipáld be hogy mindig. Utána megint fel fog jönni a választó, de már a fixer nélkül és ki tudod jelölni megint a chrome-ot, mint alapértelmezettet.

na műkszik végre :)
köszönöm!
-
na műkszik végre :)
köszönöm!
:ok:
Nincs mit.
-
:ok:
Nincs mit.
Ezzel tudunk kezdeni valamit?
(http://images.tapatalk-cdn.com/15/04/17/91265096f0e7e738be2929e364c31b54.jpg)
-
Ezzel tudunk kezdeni valamit?
A fórummotort kellene hozzá frissíteni/módosítani, de valami okból nem csinálják.
De ettől függetlenül megy rendesen, ne foglalkozz vele.
-
Találtam egy jó kis időjárás appot
Animált widget stb.
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.tennumbers.animatedwidgetsfree (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.tennumbers.animatedwidgetsfree)
-
vannak ám Vietnamban is nehézségek :)
-
Kedves fórumtársak! Valakinek esetleg nincs elfekvőben egy galaxy s advance telefonja, aminek a kijelzőjétől szívesen megválna? Netán olyan vállalkozószellemű ember nincs esetleg eme nemes társaságban, aki a fent említett telefonom kijelzőjét ki tudná cserélni? Igen hálás volnék, a fizetség lehet sör, de pénzben is megegyezhetünk.
Attika esetleg?
-
Nincs kedvetek szolidan támadni a szerveremet? port scan, ssh brute force vagy ddos vagy akármi phpmyadmin is van, apache, ftp, php. SQL injection-nel is lehet próbálkozni. Egyetemi labor témámban, ha nem támadják a szerveremet, nem tudom demózni a védelmét. :D
-
Na ,hogy jártam a samu s2-vel. felraktam rá a slim Lp 5.1.1-et béta 8 verziót és lezárta teljesen a simkártyát :(

Ha Oroszországban lennék még... kapna olyat a szervered... :whistle:
Itthonról nem... :D me' a végén letagadnád, hogy demóztuk csak a bajt... aztán, leves... XD
Na, jó olyat azért mégsem, de... ;)

errre tud nekem mondani valaki ,valami okosat,hogy lehetséges ez?
mitől blokkolódott a sim?
-
Mindíg elkap a röhögés, amikor az XS-en zenét hallgatok, és eszembe jut egy XDA-s bejegyzés a Viper4 hőskorából, miszerint az illetőnek, aki szintén Xperia S-t hajtott: egy nyávogó kiscicából üvöltő oroszlánt csinált... :D
És, tényleg... ;)
Tapatalk-kal küldve az én LT26i-el
-
Ha Oroszországban lennék még... kapna olyat a szervered... :whistle:
Itthonról nem... :D me' a végén letagadnád, hogy demóztuk csak a bajt... aztán, leves... XD
Na, jó olyat azért mégsem, de... ;)
Dehogy. :D Amúgy szerintem elég jó védelemmel sikerült ellatni a szervert, nem félek. Nagy intenzitású Dos/ddos támadás talán amitől letérdelne a rendszer.
Kár hogy megváltál a G2-tol, igy kevésbé lesz pörgős a fórum itt. Azért nézz majd be.
Az en aktivitásom megnő majd pár hét múlva. Csak először fejezzem be ezt, meg a vizsgákat:
(http://images.tapatalk-cdn.com/15/05/12/7e503c66c5be6b92160f849abb0208b9.jpg)
-
Dehogy. :D Amúgy szerintem elég jó védelemmel sikerült ellatni a szervert, nem félek. Nagy intenzitású Dos/ddos támadás talán amitől letérdelne a rendszer.
Kár hogy megváltál a G2-tol, igy kevésbé lesz pörgős a fórum itt. Azért nézz majd be.
Az en aktivitásom megnő majd pár hét múlva. Csak először fejezzem be ezt, meg a vizsgákat:
:D
Kitartást a tanulmányaidhoz, és a vizsgáidhoz! ;)
Fél lábbal maradok, hiszen a megismert fejlesztők új munkáit ugyanúgy fogom ajánlani, mint eddig, talán, nem olyan intenzitással, és most már előzetes teszt nélkül... :shock:
De, el se tudnátok zavarni... XD
-
A zasszony Z3 Compact telóra megjött a Lollipop. Kíváncsi vagyok hogy muzsikál mert eddig veszett jól bírta az aksi...
-
Hogyaza... 8GB ram, és az android fordítás elszáll ram hiány miatt. :D
-
A zasszony Z3 Compact telóra megjött a Lollipop. Kíváncsi vagyok hogy muzsikál mert eddig veszett jól bírta az aksi...
Jajj azzal szemeztem én is sojat. Mmint a z3 compacttal. Tetszetős jószág. Renélem megmarad a kis méret a jövőben is, mert az lg rááll a nagyobb telefonokra.
-
Kisett a zsebemből a G2, digitizer halott.
Note3-at kaptam kölcsön. Egyelőre no money a javításra. :\

Note3-at kaptam kölcsön. Egyelőre no money a javításra. :
Bassz......Téged is elért a végzet...
Valami infó a romodról?
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Kisett a zsebemből a G2, digitizer halott.
Note3-at kaptam kölcsön. Egyelőre no money a javításra. :\
A bdsrstnt... :shock: >:( az mennyi lesz?

Ha minden jól megy, sikerül megoldanom a javíttatás fedezését, holnap viszem be a központi szervizbe :ima:
Bassz......Téged is elért a végzet...
Valami infó a romodról?
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
Slim-et fordítgatok rendszeresen.
Legutóbbi: http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=61194383&postcount=3394 (http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=61194383&postcount=3394)
Elértük végre hogy caf kerneles lett a slim is, ahogy a bliss és resurrection és AICP is. Most már megvan a stabil alap. Robbie repójából egy felszerelt slim lesz a következő lépcső. Olyan stuffokkal amik érkeznek a slimbe, de még hivatalosan nem kerültek bele. Slim Recents, SlimCenter, Slim Actions, stb stb. Emelett a Vexxo projektben segédkezem GalatikStryder-nek, lehet a az nyilvánosságra kerül, nem csinálok mást, mivel beszélgetve a sráccal, jó kis cucc lesz! ;) Egyelőre a fennmaradó vizsgáim hátráltatnak a romolásos terveimben.

Azért, ahogy olvasom, sikerül aktívan tevékenykedned :ok:, gondolom, nem egyszerű...
A CAF-ról, nem hozzáértőként csak annyit tudok, hogy oda kerülnek a legfrissebb gyártói fejlesztések, kódok, amiből a rom fejlesztők dolgoznak. Jól tudom? És, RaymanFx (XDA-SonyXs) neve ugrik be, aki már annak idején CAF kernelt írt a CM 11 alá az XS-re.
Egy ismerősöm egyetemi tanára mondta annak idején: Egy nap 24 órából áll, és ott van még az éjszaka... :D

A caf a code aurora forum roviditese. Az itt található repokban vannakba qualcomm fejlesztők által a chipsetekre a legujabb kodok. Innen szedik a gyartok, a google is a kodot, majd fejlesztik sajat maguknak tovább. A google is. Csak a google utana a nexusokat folyamatosan karban tartja kernel ügyileg, a cafban is halad tovább a fejlesztés, ezért egy idő után jelentosen elternek. A nexus 5re pl ezert van külön cafos es googleos forrasos cyanogenmod. A google altal nem tamogatott eszkozokre csak a caf repokbol lehet fejleszteni. Pl a g2re is az ezer eves lg kernel es a caf dolgok között akkora a különbség, hogy nem kompatibilisek egymással a cafos/nem cafos szoftver alapok. A rom-kernel közti interface is változik. Az lgs cuccba mergelni cafos fixeket kb lehetetlen, ezert rashed full caf alapokon csinalta meg az uj kernelt. A nexus 5 hasonlosaga segitett ebben.
Tapatalk-kal küldve az én SM-N9005-el

+1
Én csak "ugatom" :D ezt a szakmát, amit Te profi szinten űzöl!
Mindig mondtam, hogy sokat tanulunk itt a fórumon! ;)
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Ma bevittem a g2t a központi markaszervizbe a vaci utra. 28-30 lesz. Kérdeztem a nexus 5 oldalkeretenek repedeset (jacknel es hangeronel) gariban javitjak-e, azt mondták végülis ja. Utana felvetettem hogy hombar gsm-es számlám van, igy is atveszik-e. Azt mondta attol függ, a szamla milyen, imei szerepel-e rajta meg vmi hogy rajta van-e csak a bolt javithatja. Szoval kell a számla meg a remény.
Tapatalk-kal küldve az én SM-N9005-el
-
Ja meg tobb napnyi allando romolassal a note3-on arra jutottam hogy 5.0 gyari, 5.1 aosp romok mind trék, siralmas akkuidovel. Az agyon istenitett omega rom szintén kokany. Egy 4.4.2es gyari alapu cuatom romot használok. Az aromaban szenne lehetett állítgatni, de remek au eredmény. A note3 szintén 480dpi alapbol. Valami elmebeteg lehetett aki ezt ekkora kijelzon igy hagyta. A g2-n se jo, max gyengenlatoknak. 361dpivel popec. Akkuido:
(http://images.tapatalk-cdn.com/15/06/14/c98218f46027c4fb55d95473e5e95920.jpg)
Tapatalk-kal küldve az én SM-N9005-el
-
Diiiiikkkkk
10:44-kor már küldték az SMS-t, hogy készen van a telefon. :D
2,5 óra alatt kész is. Ezt már szeretem. :D LG szerviz <3

Ollé, üdv újra! :ok: Nekem is kisimultak a ráncaim mikor visszakaptam... ;D ;D
Az LG szerviz előtt meg sokadszorra hajlunk meg. :ima: :taps:
-
Összehasonlítva a note3 es a g2-t, a note 3 kijelzoje sokkal világosabb automata fenyeron mint a g2 automata es 60%on. Az uzemido viszont kb megegyezik. :(
Tapatalk-kal küldve az én SM-N9005-el
-
Perna MT7-re kb mennyi lehet egy kijelző csere?
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Perna MT7-re kb mennyi lehet egy kijelző csere?
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Lövésem sincs.
Ha jól emlékszem, Budaörsön van az a cég, aki hivatalosan szervizel itthon.
Szerk.
Miért?
Csak nem...? ;)
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Lövésem sincs.
Ha jól emlékszem, Budaörsön van az a cég, aki hivatalosan szervizel itthon.
Szerk.
Miért?
Csak nem...? ;)
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
lenne egy törött kijelzős MT7 ami elméletileg a működést nem befolyásolja cserébe a G2 meg némi kp. Itt az alku részét képezné a javítatási ár

A MT7 tulaj részéről érdekes csere, törött kijelzővel nem szoktak az emberek "lefelé" cserélni... Javaslom nézz, kérdezz utána, nehogy IMEI tiltás legyen a vége, részlet nemfizetés miatt.
Egyéb iránt szerintem ez a csere (nekem legalábbis) = kalács. Így hogy a kijelző törött, a némi kp. = 0 Ft maximum....
Az hogy a működést nem befolyásolja (a legnagyobb jóindulattal mondom), az körülbelül akkora dolog, mint mikor az autókereskedésben ráírják a 2015-ös új autóra a jobb oldali visszapillantót extrának. (így is úgy is az egész panelt cserélik...)

Köszi atti, nem is lovalom bele magam csak érdeklődési szinten megy a dolog+kíváncsiság.
-
lenne egy törött kijelzős MT7 ami elméletileg a működést nem befolyásolja cserébe a G2 meg némi kp. Itt az alku részét képezné a javítatási ár
A garancialevélen (MediaMarkt_független készülék) ez a cég szerepel, ill. ennek maradt meg a neve a fejemben:
http://www.tmx.hu/rolunk.html (http://www.tmx.hu/rolunk.html)
http://helyijavitas.hu/index.php (http://helyijavitas.hu/index.php)
Ilyenbe én nem hiszem, hogy belemennék... hacsak nem foghatom végig az ember kezét, és vastagon meg nem éri anyagilag. De, akkor dobja magát a kérdés, miért nem csináltatja meg az ember maga a készüléket, és adja el piaci áron. Azért ugatok ennyit, nehogy valami hülyeségbe nyúlj...annyi sz.art olvas az ember, még működő készülékek esetén is.
A kijelző régóta nem csak kijelző...De, kívánom hogy járj szerencsével!

köszönöm a segítséget :taps: :ok:
tényleg csak a kíváncsiság dolgozik nincs még semmi konkrétum, de furdalja az oldalam nekem is hogy csak a nemtörődömség vagy a rossz szándék vezérli az embert. ;)
-
Nocsak mi akadt a kezembe. Egy 4X
(http://images.tapatalk-cdn.com/15/07/08/d81b91b1c583236f264ad7c877d79954.jpg)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Nocsak mi akadt a kezembe. Egy 4X
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
:ok:
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Egy-két napot most nálam vendégeskedik a készülék, a dual simes telok közül emberi áron ezt találtam legmegfelelőbbnek. Remélem a gazdájánál is beválik majd a cégnél.
Amúgy meg a linux szerveren amin a linux biztonsági dolgokat csináltam, most atalakitottam android build szerverré. Fordul is rajta a slim. Nem egy erőgép, de mivel mást nem csinál amúgy sem, ráér éjjelente fordítgatni. Később majd lehet kicsit turbozott slim jön, de egyelőre kipróbálom egyáltalán hogy 2gb rammal képes e fordítani.
(http://images.tapatalk-cdn.com/15/07/08/0668313a4f2814884bf60cffc84d8de2.jpg)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
hát nem tudom életre kel-e a g2-m :(
bele esett a flóraszeptes vízbe, hát a kijelző még ment ,de nem volt háttérvilágítás
alig láttam ,hol kell kikapcsolni
-
olyan mintha már szét lett volna szedve
-
olyan mintha már szét lett volna szedve
Mitől lenne olyan? Én nem látok rajta semmi szét szedésre utaló jelet. :oops:

karcos a belső műanyag rész a fényképező körül és az akku záró csíkon filctollal kivan valamilyen szám javítva

A karcról nem tudom hogy lehet, de a filc javítás az gyári. Úgy ikszelik be hogy melyik modell az.

most szedtem szét először ,nem én csináltam a karcokat :)
mit tegyek? rakjam így szétszedve rizs közé?

Miért, beázott?
-
En egy g2 minit rizsezek épp :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Miért, beázott?
igen ,hisz elmerült ,ráadásul vegyszeres víz volt. itt a hátlapon nem sok víz volt,de ki tudja a felső hangszórónál mennyi víz ment be és a kijelzőnél mennyi lehet ,mert a háttérvilágítás már nem világított,alig láttam a kijelzőn a kikapcsoló menüt
-
En egy g2 minit rizsezek épp :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
akkor ez egy vizes nap :) kollégámnak a viharban párásodott be a kijelző bal alsó sarka ,pedig tokban volt és nem volt vizes. Azóta is olyan. pedig a melóhelyen fújtuk már sűrített levegővel is .
-
igen ,hisz elmerült ,ráadásul vegyszeres víz volt. itt a hátlapon nem sok víz volt,de ki tudja a felső hangszórónál mennyi víz ment be és a kijelzőnél mennyi lehet ,mert a háttérvilágítás már nem világított,alig láttam a kijelzőn a kikapcsoló menüt
Uhhh bakker... Remélem sikerrel jársz :ok:

hát majd holnap kiderül addig nem merem bekapcsolni,szervizbe hiába vinném gondolom ,mert ha jól látom a vaku mellett az a fehér kis pötty az a Indikátor. Jelzi ha vizet kapott,mert rózsaszín lett.

Bizony. A g2 minin nemhogy rózsaszín, de kb világít az a pötty, annyira vizes volt :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
En egy g2 minit rizsezek épp :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
kollégámnak ilyen lett
-
Bizony. A g2 minin nemhogy rózsaszín, de kb világít az a pötty, annyira vizes volt :D
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
túléli?
a rizses zacskót lezárjam vagy nyitva hagyjam?

Nyitva.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
köszönöm a segítséget :taps: :ok:
tényleg csak a kíváncsiság dolgozik nincs még semmi konkrétum, de furdalja az oldalam nekem is hogy csak a nemtörődömség vagy a rossz szándék vezérli az embert. ;)
Ha a nagyobb kijelző, és az erősebb hardver vinz, akkor tudom ajánlani a Lenovo Vibe Z2 Pro-t. Én arra váltottam, és tökéletesen elégedett vagyok vele.

Az Adreno330 meghajtja normálisan a 2K-s kijelzőt? Néztem azt is anno...
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Az Adreno330 meghajtja normálisan a 2K-s kijelzőt? Néztem azt is anno...
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
Mikrolag, egy szál se. Játszani viszont nem szoktam, így azt nem tudom abban mit mutat.
-
nem indul a g2 :(
próbáljam tölteni?
rá dugtam
a töltés jelző led villog 1 mp-es ütemben
de a képernyőn semmi :(
-
feléledt magától töltőre dugva kb 5 perc után :)
-
kerek 1 óra töltés után 52% :)
-
2 és fél óra múlva vettem le a töltőről akkor már fel volt töltve. Bekapcsoltam és ment
Azóta megy a wifi
89% most az akku ami szerintem nem jó
Pedig a sim még nincs is benne
(http://images.tapatalk-cdn.com/15/07/14/3ee7dabdb6169407267195959b26e782.jpg)
(http://images.tapatalk-cdn.com/15/07/14/0241007c8a6f5060540cae4b6434daec.jpg)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Az enyém már vagy fél éve hibamentesen működik, szintén kisebb vízbeesés után. Kopp...kopp.. :ok:
-
2 és fél óra múlva vettem le a töltőről akkor már fel volt töltve. Bekapcsoltam és ment
Azóta megy a wifi
89% most az akku ami szerintem nem jó
Pedig a sim még nincs is benne
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Jó lesz az :ok:
-
Jó lesz az :ok:
akkor jól bírja a klóros hypos anyagot :)
-
Sziasztok!
Szeretnem rootoltatni a keszulekemet, es erdekelne, hogy probalta e valaki az alabbi linken levo 5.0.2-re vonatkozo rootolas leirast?
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=5776.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=5776.0)
Evekkel ezelott rootoltam az elozo keszulekemet, de inkabb kivancsi lennek a Ti velemenyetekre is. Amiert rootolnam az foleg azert lenne, hogy eltavolitsam azokat az appokat, amiket gyarilag pakoltak ra, es amiket nem használok. Plusz vannak rajta gyari preload videok, amiket habar torlok, ha ujrainditom a telot, ujbol valamiert letrejonnek.

Kezdjük az elején.
Milyen telefonod is van? Mert az adatlapod szerint G2 mini, amit linkeltél az meg nem root, hanem a halott G2 (a nagy) felélesztése. Root-ra mindkettő tudástárában van leírás, illetve mindkettőnek van saját általános topikja, ez nem off kérdés.
-
Elnezest, beallitottam regisztraciokor, de nem erre. Most megint megtettem, de le is irom. LG G2 D802-m van, (android 5.0.2) es az altalad leirt LG G2 tudastar topikon belul az alabbi reszre gondoltam: 5.0.2 Lollipop root.
En erre a reszre kerdeztem ra, hogy ezt megcsinalta mas is sikeresen az iron kivul?

Üdv köztünk! :)
Igen, természetesen...
Vannak itt a fórumban "melegebb" dolgok, leírások is, bátran használd őket, de kellő körültekintéssel! :)
A minimum az, hogy ellenőrzött forrásból származnak, a közzétevő, és még jó páran közülünk, kipróbáltuk őket.
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Rendben, értem köszönöm. :)
Még egy kérdés merült fel bennem: Ha rootolom, akkor utána le kell mondanom az OTA gyári frissítésről, és nekem kell manuálisan elvégeznem? Mert ha jól tudom, várható még az 5.1.1, meg az LG új kezelőfelülete is a G2-re. Ezt a manuális frissítést pedig a tudástár topik LG G2 Firmware frissítés részében leírtak szerint kellene megcsinálnom?
Illetve nem tudom, mennyire off, de van néhány gyári zene, és videó a készülékemen, amiket mindig kitörlök, de ha újraindítom, utána mindig újra létrejönnek. Rootolással ha törlöm, akkor azok is fixen törölve lesznek?
Üdv köztünk! :)
Igen, természetesen...
Vannak itt a fórumban "melegebb" dolgok, leírások is, bátran használd őket.
A minimum az, hogy ellenőrzött forrásból származnak, a közzétevő, és még jó páran közülünk, kipróbáltuk őket.
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Rendben, értem köszönöm. :)
Még egy kérdés merült fel bennem: Ha rootolom, akkor utána le kell mondanom az OTA gyári frissítésről, és nekem kell manuálisan elvégeznem? Mert ha jól tudom, várható még az 5.1.1, meg az LG új kezelőfelülete is a G2-re. Ezt a manuális frissítést pedig a tudástár topik LG G2 Firmware frissítés részében leírtak szerint kellene megcsinálnom?
Illetve nem tudom, mennyire off, de van néhány gyári zene, és videó a készülékemen, amiket mindig kitörlök, de ha újraindítom, utána mindig újra létrejönnek. Rootolással ha törlöm, akkor azok is fixen törölve lesznek?
Még egy kérdés... :D
1. Olvasás!!! Jelen esetben a tudastár, és a fórum kereső használata. ;)
2. A root nem bántja az OTA-t, de a custom tecovery-vel ne próbáld meg.
5.1.1 OTA az még odébb van, bár a mostani mms-es biztonsági rés talán munkára fogja a mérnököket, a rendszeres frissítésekre.
Egyébként, egy szénné hackelt romon, nem tudom mennyire jó csak OTA-t rakni...Szerintem, semennyire.
3. Custom recovery esetén, android verziók közti ugrálásnál, rendrakási célzattal, bootloader hack után, manuális frissítés a tudástárban leírtak alapján.
4. Root-tal zene, videó, és szinte minden mehet a levesbe, úgyhogy körültekintés!
Amennyiben raksz custom recoveryt, az első a recoverybe belépés után a teljes rendszermentés. :)
Ja, és ez nem off téma.
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Határozottan Off témával kapcsolatban kérdeznélek Titeket.
Itt nem találtam LG Optimus One P500 fórumot, de ezzel a készülékkel kapcsolatban lenne kérdésem. Azért ide írom, mert jelenleg G2-m van, a P500 az első telefonom volt, most újból életre keltettem, de a Gmail fiókommal nem hajlandó összeszinkronizálódni. Azt írja, hogy sajnáljuk, a felhasználónév, és vagy jelszó nem egyezik.
De jelenleg is azt a címet/jelszót használom a G2-n, sőt a gépen is, és ott jó. Többször próbálkoztam, nem rontom el a jelszót. Azzal is próbálkoztam, hogy nem csak a felhasználót írom be, hanem a teljes e-mail címemet. De úgyse. Wifi van, Sim kártya nincs, de kártyafüggetlen.
-
Lehet hogy megoldódik a G2 atomlassú kamerája AOSP romokon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nem lehet! Meg is oldódott. ZSÍR LETT végre nem kotvány a kamera (sebessége) AOSP romokon sem

Szuper! És mikor jön az új build?
A 902es SlimSaber hibái kezdenek idegesíteni:
- Töltőre dugva nem lehet felkelteni a telefont ébresztéskor, le kell húzni, utána kapcsol csak be a kijelző.
- Teljes képernyős játék futtatásakor (pl Heartstone) bejövő híváskor elfeketedik a képernyő a kis buborék helyett, amíg hívnak nem is lehet bekapcsolni, de néha felvillan.
(- Layerek nem nagyon akarnak menni bár ez nem olyan fontos, de azért jó lenne ha tudnék módosítani)

- töltőn nálam felebred dupka koppra, tesztereknel is (uj legalábbis)
- errol a másodikrol nem tudok nyilatkozni, mert nem telefonalok es nem is jatszik, foleg nem egyszerre. :D de voltak telefonos javitasok egyébként slimsaber oldalról
- nalam, működnek a layer temak, az előzőben is működött. Most épp Simpl temat használok.
Jelenleg teszteles folyik, valszeg hnap release

Persze, normál esetben felébred, csak mikor ébreszt akkor nem. Ha töltőn van kikapcsolt képernyővel és elindul az ébresztés, akkor nem tudom feléleszteni míg le nem húzom.

Mondjuk az lol
En timelyt hasznalok ébresztőnek, és mindig feleled reggel. Legalábbis a képernyő be van kapcsolva mire en kinyitom a szemem :D (természetesen tolton van közben)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
A gyári ébresztőtt használom benne, töltőn van és nincs rá panaszom.

SlimSaber-en?
-
Aha ;)
-
Aha ;)
Akkor az valszeg nem rom hiba. Egy lengyel srac meg dolgotik parnuj dolgon optimalizacio teren meg en is 1-2dolgot bele akarok rakni es mehet ki. Egyelőre eddig jem talaltak hibat az uj dolgokban a teszterek
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Kezd idegesítő lenni hogy nem bővíthető a g2 tárhely. Most pl fel akartam tolni a slimsabert de nem tudok mentést csinálni a fent lévő cloudy romról mert nincs elég hely. :(

cseréld el a telód egy 32 gigásra. Kb annyi ráfizetés lesz mintha vennél egy microSD-t bele

Erre még gari van és fizetem még a részleteit :/
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Erre még gari van és fizetem még a részleteit :/
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
akkor próbálj meg venni egy USB OTA Pendrive-ot vagy mi a neve
én is arra tolom át a cuccaimat, hogy legyen hely meg utána a mentést is
-
Kimostam egy adag ruhát, kiteregettem a szárítóra, felraktam a szárítót az ágyra mert felsöpörtem és felmostam a szobámban a parkettát, és hogy száradjon nyugodtan, az ágyra akartam feküdni és telózni mert ugye a laptop előtt is vizes a cucc, nem akarom lerakni a forgószéket. De az ágyra menve persze felborult a szárító, és ahogy utána kaptam a telóm kirepült a kezemből, egyenesen a felmosóvízbe. Hihhetelen hogy félévente egyszer van felmosóvíz a szobámban, és ha repül is a telóm hogy fenébe azt a pár négyzetdecinyi felületet célozta meg ahol a víz van?!

Nemáá.... :shock: :shock: >:( Totál game over, vagy rizsben van még?
Egyébként meg Murphy egy kötsög...

Utánaugrottam a vízbe, kirántottam és izomból rázni kezdtem, utána kikapcsoltam, még működött, most rizs veszi épp körbe.

Baszki... Remélem sikerül :ima: Ha nem, tudok egy fehér 16-ost, de a négy is közel negyvennel olcsóbb a ténél. :whistle:
-
Kimostam egy adag ruhát, kiteregettem a szárítóra, felraktam a szárítót az ágyra mert felsöpörtem és felmostam a szobámban a parkettát, és hogy száradjon nyugodtan, az ágyra akartam feküdni és telózni mert ugye a laptop előtt is vizes a cucc, nem akarom lerakni a forgószéket. De az ágyra menve persze felborult a szárító, és ahogy utána kaptam a telóm kirepült a kezemből, egyenesen a felmosóvízbe. Hihhetelen hogy félévente egyszer van felmosóvíz a szobámban, és ha repül is a telóm hogy fenébe azt a pár négyzetdecinyi felületet célozta meg ahol a víz van?!
Bzmg...
Reméljük a legjobbakat!
Tapatalk-kal küldve, a bezárt Mate7 telefonomról
-
Baszki... Remélem sikerül :ima: Ha nem, tudok egy fehér 16-ost, de a négy is közel negyvennel olcsóbb a ténél. :whistle:
Ha nem indul be -> nagy pénz bukta
Ha be is indul -> nem tudom eladni annyiét amennyiért el tudtam volna -> pénzbukta
-
Erről mi a véleményetek?
http://m.mobilarena.hu/teszt/huawei_p8_nekik_nem_8/bevezeto_es_tartozekok.html
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Erről mi a véleményetek?
http://m.mobilarena.hu/teszt/huawei_p8_nekik_nem_8/bevezeto_es_tartozekok.html (http://m.mobilarena.hu/teszt/huawei_p8_nekik_nem_8/bevezeto_es_tartozekok.html)
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Nekem tetszik, kivéve a body... Hadd ne mondjam mire hasonlít. Egyébként ritka jó masina lehet, és a Huawei tör fölfelé mint a talajvíz. Sokaknál látom, és szeretik nagyon. A Honor széria se véletlenül hódít. Tényleg, mé nem azt?
Egyéb iránt váltasz Lajosunk?
-
Erről mi a véleményetek?
http://m.mobilarena.hu/teszt/huawei_p8_nekik_nem_8/bevezeto_es_tartozekok.html
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
2680 mAh
Küldve az én bezárt Huawei Mt7-L09-ről
-
Üdv!
Cloudy romom van és a playben valamiért azt mondja nekem több programra is, h az országomban nem elérhető ez a program. Pl ennél az igen hasznos proginál is. http://m.hvg.hu/tudomany/20151009_buli_alkalmazas_drunk_mode
Ha azt mondja, h nem kompatibikis (ilyen volt egy darabig a real racing 3) akkor tudom, h azért mert a textdroidert használva levettem a bötűméreteket. No de itt azt mondja, h az országomban...stb. elmagyarázná nekem valaki, h most ez miért van?
http://m.hvg.hu/tudomany/20151009_buli_alkalmazas_drunk_mode
Át tudnám verni valahogy?

Régiózár van rajta. Átverni nem tudod, annyit tehetsz, hogy az SoC-t megszerzed valahonnan, és úgy telepíted.
Tapatalk-kal küldve az én LG-H815-el

Hmm. Erre nemngondoltam. A hvg ajánlotta ezt a programot és ezért azt hittem, h akkor ez elérhető nálunk. Lehet, h ők rontották el.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Parancsoljatok.
https://drive.google.com/file/d/0B-vz2QXHEhV2bzZOX09NVFRsQkU/view?usp=docslist_api (https://drive.google.com/file/d/0B-vz2QXHEhV2bzZOX09NVFRsQkU/view?usp=docslist_api)
Küldve az Én LG G2-ről !!!
-
Asszem lenne egy mondanivalom.
Tapatalk-kal küldve az én ONE A2003-el
-
Asszem lenne egy mondanivalom.
Tapatalk-kal küldve az én ONE A2003-el
Necsináld :shock: :shock: ;D Gratulálok! :ok: Esküszöm pont a minap járt a fejemben, hogy inkább ez a Te vasad mint a dzsífor. :)
-
Asszem lenne egy mondanivalom.
Tapatalk-kal küldve az én ONE A2003-el
Gyaaaaa... :ok:
Gratula hozzá! ;)
Küldve az én bezárt Huawei Mt7-L09-ről
-
Kösz skacok.
Majd megirom a G2-hoz kepes milyen
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Kösz skacok.
Majd megirom a G2-hoz kepes milyen
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
G2, eladás? Szegény pára... :'( Legalább jó gazdája volt.
Használd egészséggel az új vasat! Nagyon nagy köszönet és nagy elismerés a G2-ért tett munkádért, le a kalappal! Nagyon köszönjük! :taps: :ima: :ok:
-
Parancsoljatok.
https://drive.google.com/file/d/0B-vz2QXHEhV2bzZOX09NVFRsQkU/view?usp=docslist_api (https://drive.google.com/file/d/0B-vz2QXHEhV2bzZOX09NVFRsQkU/view?usp=docslist_api)
Küldve az Én LG G2-ről !!!
Köszi szépen! Kerestem gulgival, de sehol nem leltem. Honnan szedted le?
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Köszi szépen! Kerestem gulgival, de sehol nem leltem. Honnan szedted le?
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Még régebben... Valahonnan... Passz...
Küldve az Én LG G2-ről !!!
-
Asszem lenne egy mondanivalom.
Tapatalk-kal küldve az én ONE A2003-el
Vazz, gratula!
Épp tegnap filóztam rajta, hogy ma lesz nyílt óra meghívó nélkül és érdemes-e vajon. Szóval érdemes?

Minden tekintetben jobba G2-nél, de ez nyilván alapból el is várható. Nekem bejön a teló, de nálam a választásnál sokat nyomott a latban hogy XDAn milyen támogatottsága lesz és hogy simán nyitható mint egy nexus, lesznek források is hozzá.
Jelenleg érhetik negatív kritikák szoftver miatt, de ezek mind javítva lesznek. Pl akkuidőt szidták sokan, én már látom, hogy a play services wakelock okozza, ez nem újdonság, én megszabadultam hibától, máris jobb lett, tuti, hogy a 6.0-tól fogva lesz ez normális.
-
Érdekelne pár vélemény... :) Főleg így hogy látom már van egy Oneplus 2 is már a társaságban.
Szóval, már egy hete szervizben pihen a G2, kaptam addig egy galaxy S-t ami kikészít olyan lassú.. :D
Arra gondoltam ha kész is lesz, lassan itt az ideje a telefon cserének. Szóval, lenne 3 telefon amik közül választanék, az első a Meizu MX5, kinézetre tetszik nagyon, meg a hardver is jónak tűnik, viszont milyen ez a rendszer azt nem tudom tetszene e... Ja meg olcsó is, 124e itthon.
Másik persze a oneplus2, ami megint gyönyörű, a szoftvert itt meg tudom alakítani ahogy szeretném. Ez e miatt jónak tűnik nagyon. Árban ez is hasonló ha jól tudom az MX5-höz.
A harmadik meg persze a Xiaomi MI5, bár erre még várni kéne persze 1-2 hónapot. Sőt még ha jól tudom nincsenek is róla pontos adatok stb... A gyártó elvileg olcsó árat ígért, meg a pletykák alapján jó kis teló lesz...
Szerintetek? :)

Ha a meizut választod, egyedül maradsz vele a fórumon. :D Nekem a oneplus bevált.

A Mi5 nem most lesz, ill. olvasni sokmindent, leginkább szerintem azért, hogy a Xiaomi fenntartsa az érdeklődést.
Kell rá 3 hónap a megjelenés után mire lesz stable rom.
A Meizu jó, rom is lesz rá kínából.
Az 1+2 szoftverben gyenge még., arra viszont sokmindenki írni, fejleszteni fog.
Viszont, jó gép mindhárom.
Mondtam is, meg nem is.... :D

Hmm akkor egyelőre marad a Meizu és a oneplus, de mondjuk most így a oneplus 2 tűnik tényleg a legjobb választásnak.
-
Ehhez mit szóltok? :)
http://tech2.hu/lenovo-vibe-x3-1767267 (http://tech2.hu/lenovo-vibe-x3-1767267)

Ha szereted a nagy telefonokat akkor jó. Nekem már túl nagyok ezek.
-
Sziasztok,
nagy a bánat összetörtem a G2-m kijelzőjét. Most megy az agyalás, 35e kijelzőcsere vagy készülék csere?

Nem jó hír... :(
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Nem jó hír... :(
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
szomorú is vagyok. :'(
Más:
van olyan T-és aki használja a spotify-t érdemes, megéri?

Haverom használja, szerintem nem rossz kis dolog, kapsz plusszba adatforgalmat csak zenehallgatásra.
-
szomorú is vagyok. :'(
Más:
van olyan T-és aki használja a spotify-t érdemes, megéri?
Ha jól tippelek : G4 & Spotify-s csomag?

attika így legyen ötösöd a lottón. Mindjárt beköszönök oda is, csak először itt is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a sok segítségért.
Tapatalk-kal küldve az én LG-H815-el
-
attika így legyen ötösöd a lottón. Mindjárt beköszönök oda is, csak először itt is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a sok segítségért.
Tapatalk-kal küldve az én LG-H815-el
Gratula az új vashoz! ;)
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI MT7-L09-el
-
Sziasztok,
nagy a bánat összetörtem a G2-m kijelzőjét. Most megy az agyalás, 35e kijelzőcsere vagy készülék csere?
azért 11e rendeltem kijelzőt ma megjött. Kezdődik a legózás régiből költöztetés az újba
-
Sziasztok!
Xiaomi Redmi 3 -ról hallottatok valamit? Nagyon szimpatikus, h eszméletlen akkuja van és ennek ellenére csak 5"-ös a kijelzője. Alu ház és igényes külső...
Félelmeim:
- Szoftverekkel kompatibilitási problémája lesz-e
- Android frissítések igencsak késhetnek, hiszen nem egy zászlóshajó
Valakinek van ilyenről tapasztalata?
-
Sziasztok ! Rég jártam erre. Valaki felvilágosítana mennyiért lehet manapság elpasszolni T-mobilos G2 telót?

Hali!
Hát rég biza. :D Jó kérdés. Szerintem nézz szét, sacc per kábé más mennyiért kínálja. Sajnos nevetségesen lement az ára, főleg ahhoz képest, amennyiért vettük. :hmm: Ez van. A mobil nem a piacról szól.
Mondanám, hogy X vagy Y forint, de nem mondok semmit. Nem akarok "határokat" húzni senkinek. Én november körül kérdeztem meg, mikor jött a BigBrother, akkor adtak volna érte kápéra 45 körül. Ugye nyáron cseréltem kijelzőt (user error miatt) negyvenért, így inkább nem adtam el, ennél nekem többet ér(t). Átment egy nagyszervizen (akku+kijelző+hangszórók), és köszöni szépen azóta perfekt muzsikál a páromnál.
Nyilván eszembe nincs beleszólni, de én akkor adnám el a helyedben, ha nem lenne helye, akár családon belül. Gondolom az árak azóta nem fölfelé kúsztak, és szvsz a mai napig bőven a vállalható kategória a G2. Ilyesformán vicces összegért én biztos nem válnék meg tőle. Ha kell az ára a következőbe, inkább arra vállalnék akár havi X ezerrel több részletet.
-
Én a barátnőmnek vettem egy hete, egy teljesen karcmentes G2-őt 35000 forintért, de tényleg egy karc sincs rajta még microkarc se :D
-
Hali!
Hát rég biza. :D Jó kérdés. Szerintem nézz szét, sacc per kábé más mennyiért kínálja. Sajnos nevetségesen lement az ára, főleg ahhoz képest, amennyiért vettük. :hmm: Ez van. A mobil nem a piacról szól.
Mondanám, hogy X vagy Y forint, de nem mondok semmit. Nem akarok "határokat" húzni senkinek. Én november körül kérdeztem meg, mikor jött a BigBrother, akkor adtak volna érte kápéra 45 körül. Ugye nyáron cseréltem kijelzőt (user error miatt) negyvenért, így inkább nem adtam el, ennél nekem többet ér(t). Átment egy nagyszervizen (akku+kijelző+hangszórók), és köszöni szépen azóta perfekt muzsikál a páromnál.
Nyilván eszembe nincs beleszólni, de én akkor adnám el a helyedben, ha nem lenne helye, akár családon belül. Gondolom az árak azóta nem fölfelé kúsztak, és szvsz a mai napig bőven a vállalható kategória a G2. Ilyesformán vicces összegért én biztos nem válnék meg tőle. Ha kell az ára a következőbe, inkább arra vállalnék akár havi X ezerrel több részletet.
35-45 azt a k..va. Annyiét biztos nem adom . amúgy a G5 tetszik de annyival nem tud többet sztem.. Mai napig bármire bőven megfelel a G2. 35 xd vicc
-
http://xiaomishop.hu/termek/xiaomi-mi5/ (http://xiaomishop.hu/termek/xiaomi-mi5/)
Nem tudom kinek mi a véleménye, de szerintem brutál lett és olcsó is, bőven elég a standard változat szerintem azzal a 3gb rammal. 800mhz-es LTE ami lehet kimarad belőle, de az engem annyira nem izgat mert a telenornak jó a 3g-je is. Itt az ideje a telefon cserének. :)

Na... ;)
Majd egy kis beszámolót, akár a MIUI topikban is. Tartom a hátam majd érte... :D
Egyébként, szerintem is nagyon klassz masina.
De, miért nem kínából, webshopból?
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI NXT-L29-el

Épp azt nézegetem, hogy nem sokat tesznek rá itt az árakra, és így még lenne gari is rá náluk. Még azért nézem folyamatosan hátha találok valami jobb ajánlatot.

Most nem néztem még, kíváncsiságból sem, de az előző gépeknél igencsak el voltak szállva az árakkal...
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI NXT-L29-el
-
Most nem néztem még, kíváncsiságból sem, de az előző gépeknél igencsak el voltak szállva az árakkal...
Tapatalk-kal küldve az én HUAWEI NXT-L29-el
Itt például kb egy árban van vele: http://www.spemall.com/XIAOMI-5-5-2-Inch-Qualcomm-Snapdragon-820-processor-4G-LTE-Smartphone-3GB-4GB-RAM_g.html (http://www.spemall.com/XIAOMI-5-5-2-Inch-Qualcomm-Snapdragon-820-processor-4G-LTE-Smartphone-3GB-4GB-RAM_g.html)
Az a baj nem ismerem ezeket a web shopokat, hogy honnan érdemes rendelni vagy hol szokott olcsóbb lenni...
Amúgy az akksira leszek a leginkább kíváncsi, bár nekem elég ha egy napot kibír simán, az meg tuti menni fog vele. :)
Lehet annyit azért várok a rendeléssel amíg xiaomishop megkapja az első telókat, akkor kiderül minden pontosan úgyis.

Majd meselj kerlek! En a redmi 3-mal szenezek. Brutal az akkuja es szep a telefon is.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
-
Majd meselj kerlek! En a redmi 3-mal szenezek. Brutal az akkuja es szep a telefon is.
Tapatalk-kal küldve az én LG-D802-el
Még várat magára a dolog, elég hamar elfogyott a készlet, még az itthoni nem hivatalos forgalmazónál sincsen telefon, de várok türelmesen. :) Amúgy MI4 S is jó választás lehet.
-
Udv mindenkinek!
Szerintetek, ha lehetosegem van rendelni egy Xiaomi mi 5-ot, akkor erdemes lenne beruhazni ra? Egy kinai kollega hozna nekem es bar nem szivesen kerem meg ilyen szivessegre, igy niem lenne vam. Raadasul en a 4gb-os keramia hatlapos verziot kernem.

Hát ha nem tetszik legfeljebb eladod nekem ;)

Megvettem az s7-est inkább. A xiaomiban nincs b20-as sav ami miatt videken rosszabb az lte lefedettseg.
Tapatalkkal küldve az én SM-G930F eszközömről