Feltettem ezt a romot kipróbálni mert felkeltettétek az érdeklődésemet!Fel dobtam még hozzá az XBlast Tools app-t is hogy kicsit jobban személyre szabjam.Na de hiába is állítok benne bármit is semmi sem változik,újra is indítottam a kütyüt,de semmi!benne van a romba ha feltetted(aromábol) a wanamxposed,na azzal,ha nem tetted fel,play. ;)
Aki esetleg használja az meg mondaná hogy mit kellene csinálnom hogy jó is legyen?
Természetesen Play áruházból vásároltam meg,tehát ez nem lehet az oka.
benne van a romba ha feltetted(aromábol) a wanamxposed,na azzal,ha nem tetted fel,play. ;)Köszi!
benne van a romba ha feltetted(aromábol) a wanamxposed,na azzal,ha nem tetted fel,play. ;)Nálam nem működik a wanamxposed,pedig fr-t is csináltam hát ha az lehet a gond!
Nálam nem működik a wanamxposed,pedig fr-t is csináltam hát ha az lehet a gond!Telepítsd újra az egész Xposed Framework-öt az app-jából.
Hiába állítok be rajta bármit is semmi sem változik!Úgy tűnik meg kell barátkoznom a gondolattal hogy marad teljesen gyári a kinézet!
Telepítsd újra az egész Xposed Framework-öt az app-jából.
Ok, megpróbálom.Köszi!
Telepítsd újra az egész Xposed Framework-öt az app-jából.Nem tudom hogy mi volt,de most már látok némi változást amit szközöltem!
Ma reggel azért tettem újra az egészet, mert az akksi idő nem nagyon tetszik.akkor ott nálad valami baromira nem stimmel ;) aksiidő vagy kétszerese nálam mint bármely cm nek,szinte nem is merül hozzájuk képest. pedig nálam nincs is energia takarékos modban. és minden be van kapcsolva amiket irtál.nálam pont az aksi viszi a primet. kernel? nálam boeffla,pegasqu,pegasqu-boeffla moderate,cpu,uv profil,none.
RR-en jobb volt. Amúgy satbil minden. Intelligens kijelző, meg szemkövetés, meg ilyenek kikapcsolva, energia takarékos mód bekapcsolva.
akkor ott nálad valami baromira nem stimmel ;) aksiidő vagy kétszerese nálam mint bármely cm nek,szinte nem is merül hozzájuk képest. pedig nálam nincs is energia takarékos modban. és minden be van kapcsolva amiket irtál.nálam pont az aksi viszi a primet. kernel? nálam boeffla,pegasqu,pegasqu-boeffla moderate,cpu,uv profil,none.
Gondoltam, hogy felteszem, a Boefflát mellé (amelyiket tanácsoltad), mert a Tiéden is fent van, bár azt mondtad, hogy Te a hangzás miatt tetted fel. Lehet, hogy játszik az akksi időben is. Tudod mit? Fel teszem mindjárt, és meglátjuk:-)
A Boefflában milyen beállításokon változtatsz, a gyárihoz képest?
irtam ;),pegasqu,pegasqu-boeffla moderate,cpu,uv profil,none.
Észre vettem közben, át is állítottam, csak nem akartam megint hozzáírni.nem tudom de ezt figyuzd :D neteztem is telóztam is igaz nem sokat,nálam wifi,net csak akkor megy ha kell,greenfy-t használod? mert kell az. :D cm en ha hozzá se nyultam is többet zabált.
Kérdés:
Nekem eddig az XXEMG4 modem volt, van nem lehet, hogy az a lényegi különbség közöttünk?
Ha újra teszem a ROM-ot, beállíthatom-e telepítésnél, az MK6-ot?
az XXUGNA7-et hagytam, mivel az az alap beállítása.
nem tudom de ezt figyuzd :D neteztem is telóztam is igaz nem sokat,nálam wifi,net csak akkor megy ha kell,greenfy-t használod? mert kell az. :D
Nálam vagy wifi, vagy net mindig megy.
Greenify pedig természetesen fent van.
Viszont most, hogy akartam képernyőmentést csinálni, no az nem megy:-(
Hiába húzom vonom, a kézélt, tenyért, bármit, beállításokban meg szó nincs ilyenről, vagy csak én vagyok a balfék:-(
pedig én is ugy csináltam,ugy hogy tuti müxik. gyakorold. :D amugx ,greefyt xposed-ben moduloknál is pipáld reboot,és akkor ok. :D
Gyakorlom, de nem mén, egyik irányból sem.nem fog,ezek mind jók, depp sleep -ed mennyi? alszik a telod? nálam most 92 %.
Tegnap reggel azért tettem újra, mert nem ment a kikapcsoltnál hangerőre elemlámpa.
Greenify természetesen a modulokban is be van lőve, ahogy kell.
Megpróbáljam szerinted újra tenni megint? Akkor viszont, ha újra teszem, csak meg kén próbálni, az MK6-ra állítani a modemet:-) Hátha nem xarik be végérvényesen a teló.
nem fog,ezek mind jók, depp sleep -ed mennyi? alszik a telod? nálam most 92 %.
Konkrétan értem a kérdésedet, csak nemtom, hogy hol nézzem, no és hol állítsak alkalom adtán:-)
play ,cpu spy,állitani nem tudsz,ha xar akkor valami progi miatt az és nem alszik,irtás :D de látod van e és mennyi. 80% alatt xar valami bezavar.
Ok. lehúzom.
Van viszont a Spy, Spy plusz, és a Spy reborn.
Melyik a nyerőbb?
én a simát használom,de + is volt már fent,tök mindegy. rebom nem tudom mi :D
nem tudom de ezt figyuzd :D neteztem is telóztam is igaz nem sokat,nálam wifi,net csak akkor megy ha kell,greenfy-t használod? mert kell az. :D cm en ha hozzá se nyultam is többet zabált.
Na újra tettem a Romot, most MK6-al, az EMG4 helyett.
Műkszik minden rendesen, viszont képernyőmentésem változatlanul nincs:-(
beáll.saját eszköz,mozgás, engedélyezve? azon belül,felvétel tenyérhúzással,ki van pipálva?
Sziasztok!itt minden le van irva boeffla mi mi,
Boefflában, ha engedélyezem a Zramot, akkor mi történik?
Mit csinál az pontosan?
És az NTFS modul?
Bocsi, a kisiskolás kérdésért:-)
itt minden le van irva boeffla mi mi,
http://www.boeffla-kernel.de/non-joomla/en/bc-settings.html (http://www.boeffla-kernel.de/non-joomla/en/bc-settings.html)
Hello! Feltettem a 6.5-ös neat romot boeffla kernellel, titanium backuppal visszatettem az alkalmazásaimat meg beállításokat. A Play Áruház pedig nem hajlandó letölteni semmit, mindenre hibát ír.. Hogyan tudom életrehívni?
köszi!
Telepítsd újra az egész Xposed Framework-öt az app-jából.Mármint minek az appjából?
Mármint minek az appjából?
Az Xposed Framework-öt az app-jából. Keresd meg, és katt rá, és elindul.Egyébként nem, de feltettem apk-ból megcsináltam de nem lett jó. Kitöröltem a google fiókomat meg a gyorsítótárat és újra bejelentkeztem és meggyógyult. :)
Kipipáltad ezeket a dolgokat telepítésnél?
Egyébként nem, de feltettem apk-ból megcsináltam de nem lett jó. Kitöröltem a google fiókomat meg a gyorsítótárat és újra bejelentkeztem és meggyógyult. :)
Sziasztok! Hogyan tudok neat-nél szimbólumokat varázsolni a billentyűzetre? Amíg angol volt megvoltak, de amint átváltottam magyarra eltűnt :)nem tudom,én 1 böl ráraktam a note 3 bill-t nem is néztem ami volt benne,azon meg van,magyarnál is.
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
nem tudom,én 1 böl ráraktam a note 3 bill-t nem is néztem ami volt benne,azon meg van,magyarnál is.na akkor kúldöm is felfelé :)
Felraktam de nem változott semmi.ötlet?sajna akkor gözöm nincs,nálam van,
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
sajna akkor gözöm nincs,nálam van,újra raktam a romot csak simán,most már van sima billentyűzet, de már szimbólumokkal.marad így :)
Sziasztokreggelsz ,és követed a leirtakat,de miért pont lla?
Azt kérdezném hogy tudom Netrom v6.5 - ről unrootolni és visszarakni 4.1.2 xxella-rá a telóm szerviz miatt?
ez volt rajta.
elképzelhető hogy az imei-t is viszi a
levesbe?
1 fájlos 4.3-al is működik?vagy csak a 4 fájlos?Működik. Odin és root sem lesz. Amíg van root, a számlálót nullázd .
készül az új :D inteligens görgetés,szünet ,stb, van teszt példányom,kiválloan müxik. :ok:
https://www.youtube.com/watch?v=KzZJjVILEJo&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=KzZJjVILEJo&feature=youtu.be)
készül az új :D inteligens görgetés,szünet ,stb, van teszt példányom,kiválloan müxik. :ok:linket :P
https://www.youtube.com/watch?v=KzZJjVILEJo&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=KzZJjVILEJo&feature=youtu.be)
Intelligens szünet és intelligens görgetés, nekem miért nincs? Holott elvileg egyforma rom-unk van:-(
tehát akinek kell az inteligens görgetés,inteligens stop, neat romon tesztelve,nem tudom máson ,hogy viseledik,de neaton megy rendesen,már 2 napja tesztelem,semmi gond vele.
wipchache,dalvik,aztán fel rec böl.
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/themes-apps/port-smartscroll-smartpause-s3-07-03-14-t2673627 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/themes-apps/port-smartscroll-smartpause-s3-07-03-14-t2673627)
Köszönjük:-)majd később letesztelem!
Sziasztok!
Jelenleg rr van fent. Váltanék. I9300XXUGNA7_NeatROM_v6.5_Aroma.zip amit letöltöttem.
Kérdések: Bár XXEMG4 modem van választhatok telepítéskor frissebet pl XXUGMK6-ot?
Kel-e gapps? Banks gapps-ból 4.4-et találtam. Vagy melyik kell?
telepítés:
recovery, full wipe, install rom, instal gapps (ha kell), install kernel - vagy előbb indítsam el a rendszert és csak utána install kernel.
boeffla-kernel-5.1-Samsung-i9300.CWM.zip Ez hozzá való?igen de a beta 5 jobb,igaz már van 6 is,de 5 nagyon jó.
Egyáltalán nem vagyok megelégedve a NeatROM-mal. Kamera nem működik, képernyőváltáskor szétesik a kép.. Asszem megy vissza a Stock 4.3. :(
Akkor valami nem jó Nálad szerintem.Már kétszer feltettem mindkétszer volt minden előtte, összeférhetetlen a telefonommal úgy tűnik. :) Most kipróbálom az RR-t ehelyett.
Dobd fel újra. Volt fc, meg minden előtte?
Már kétszer feltettem mindkétszer volt minden előtte, összeférhetetlen a telefonommal úgy tűnik. :) Most kipróbálom az RR-t ehelyett.
Nekem meg az inteligens cuccok nem működnek :)
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
nézz körbe,felrakott 1 mási böngészöt,not 3 -ét meg vidilejátszót,abban probáld ;) és menni fog.hol nézzek körbe?
hol nézzek körbe?hát az alkalmazásoknál.2 böngészönek kell lennie,1 ik ami volt(gyári),meg note 3-é.
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
hát az alkalmazásoknál.2 böngészönek kell lennie,1 ik ami volt(gyári),meg note 3-é.basszus észre sem vettem, hogy kettő van :)
basszus észre sem vettem, hogy kettő van :)elméletileg azt is tett fel.de nem igazán ment még nálam se,de nem is kell. ha van 1 kis idöd majd,a sima vidilejátszót,kiszedhetnéd nekem,vagy valaki,és feltölthetné nekem,mert én kitöröltem,a zip romba meg nem találom. >:(
Sima vidilejátszóval működik vagy kell letölteni másikat?
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
elméletileg azt is tett fel.de nem igazán ment még nálam se,de nem is kell.ok.köszi!
Egyáltalán nem vagyok megelégedve a NeatROM-mal. Kamera nem működik, képernyőváltáskor szétesik a kép.. Asszem megy vissza a Stock 4.3. :(
hogy tetted fel a romot? mert nekem cm volt előtte, csináltam egy gyári adatok visszaállítása, utána recből is teljes törlés, aztán ment fel a rom. össze-vissza fotózok, semmi probléma vele, ezért is használom többek között.én se értem mi lehet ott a gond,fotó remek nem esik szét semmi,nem értem.
én se értem mi lehet ott a gond,fotó remek nem esik szét semmi,nem értem.Jó! Most raktam fel esetleg az előzőt?
szerk.
ma délutánra igér új romot. ;)
én se értem mi lehet ott a gond,fotó remek nem esik szét semmi,nem értem.szerk.ma délutánra igér új romot. ;)
Megvan:-)Ennek a flashalése:
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403/page1542 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403/page1542)
Ennek a flashalése:
letölt(szg), bemásol, recovery, install, wipe cache partition, advenced eipr dalvik cache, reboot?
ebbe már nincs CWM csak Philz recovery erre kell változtatni, ez fontos lesz a következő telepítéskor? Ezt a Philz recoveryt nem ismerem.
Köszi a választ. Még nem volt időm átírni de már ez a rom van fent csak az előző verzió. Tegnap du feltettem vissza néztem és láttam a forumon, hogy jön az új. Mindegy köszi.
szívesen. már kint az új, frissítheted. de itt már nem kell full wipe!
cwm-ből próbáltam még az éjjel, de nem megy fel.Most tettem fel a 7.0-át a lite változatott a recoverynél skip felment. mi a Különbség a full és a lite között? egyiknél az összes appot felteszi a másiknál én válogatom ki? Vissza menten a recoveribe OK. Még egy kérdés ha a recoveryből reboot system akkor választani kell a no illetve root super su vagy valami. itt döntöm el hogy rootolt vagy se?
A választásnál hagytam skip-en, hogy maradjon a cwm és ne menjen fel a philz, végig ment a telepítés, a végén pedig donate-ot szeretne, pedig a 6.5-re tenném. A full és a lite verziónál is.
Mit csináltam rosszul?
És még egy kérdés. 7.0 felrakása után megjelent az értesítőn egy szoftver frissítés ikon ami valami samus jogi nyilatkozat. Ez mire? Ha megjelenik a 4.4 samu akkor frissül automatikusan?
és aki feltette,milyen,boeffla kernelt aki feltette vidifelvevő müxik? azt olvasom nem remekel,én nem tettem fel és szerintem nem is fogom,semmi nincs benne,még rom verza is maradt,tök felesleges szerintem,a + állitgatások meg gravityval ugyan ugy benne vannak,tehát nem látom semmi értelmét,kipucoltam már enyémet,530-550 a foglalt ramom,és még nem irtottam mindent,kb felét :D aksi kiválló,minek cseréljem,semmi nem motivál.topicjában is egyre többen rakják vissza 6,5-öt :D tehát,minek??Miután a ROM-ot is csak tegnap tettem fel a kernelt meg fel se tettem, így nem tudom. Miután az állítgatás felénél tartottam nekem ez se volt megrázó, úgyis csak ismerkedek. Video rögzítést nem csak a kamerát használom tavasztól őszig. Aksi reggelig tényleg kitünő volt (6,5-ön) majd meglátom. Most nézegetem, próbálgatom, felrakom kernelt és eldöntöm ez vagy vissza a 6,5.
Miután a ROM-ot is csak tegnap tettem fel a kernelt meg fel se tettem, így nem tudom. Miután az állítgatás felénél tartottam nekem ez se volt megrázó, úgyis csak ismerkedek. Video rögzítést nem csak a kamerát használom tavasztól őszig. Aksi reggelig tényleg kitünő volt (6,5-ön) majd meglátom. Most nézegetem, próbálgatom, felrakom kernelt és eldöntöm ez vagy vissza a 6,5.Feltettem a kernelt. Amiket idáig néztem kiváló. A RR-nél megtaláltam a videofelvételt, de itt nem találom. Ha megírod hol találom, hol indítsam megnézem és megírom. Én is kérdeznék még milyen programokat fagyasztotok vagy töröltök esetleg? Megnézném a listát biztos van amit én se használok. Köszönöm.
Feltettem a kernelt. Amiket idáig néztem kiváló. A RR-nél megtaláltam a videofelvételt, de itt nem találom. Ha megírod hol találom, hol indítsam megnézem és megírom. Én is kérdeznék még milyen programokat fagyasztotok vagy töröltök esetleg? Megnézném a listát biztos van amit én se használok. Köszönöm.
átkaspcsolod kamárát videóra. :DMegepő! De azt hittem hogy asztal képről van szó mint az rr-be ahol beállítottam, majd a power hosszan és a menüböl ment. Ha csak ez már próbálom és írom de már csak ha beértem.
itt 1 szép lista,ez mind mehet,persze ami kell azért figyelj,a tw launcher,és baromságaival kezd. ;)
http://www.kepmegoszto.com/201212201054/f-50d2e06a0d0cbk ha beértem-nevtelen.jpg (http://www.kepmegoszto.com/201212201054/f-50d2e06a0d0cb-nevtelen.jpg)
Megepő! De azt hittem hogy asztal képről van szó mint az rr-be ahol beállítottam, majd a power hosszan és a menüböl ment. Ha csak ez már próbálom és írom de már csak ha beértem.Kamera felvétel megy nem akad. Persze nem sport kamera, menet közben, zoomolásnál nehezen fókuszál hisz ugrál a kamera. Álló helyzetben már jobb de a nagyon részlet gazdag terület itt se 100-as zoomolásnál. De ez nem videó kamera. Zoomolás nélkül jó a kép nem akad.
Este majdnem írtam Nektek, hogy nemtom mi bajotok a 7-el, mert nekem minden kasi:-)nekem mintha gyorsabb lenne a 7.
Na most reggel rendszer ui behalt de úgy, hogy a cwm-et is csak nagy nehezen sikerült előcsalogatni.
Így hát visszaugrott a jól bevált 6.5:-)
nekem mintha gyorsabb lenne a 7.
6.5-nél sokszor volt, hogy belassult, nehezen töltötte be a kezdőképernyőt pl..
Itt is van vannak problémák de egyelőre jobban teljesít, mint az elődje.kamerával nncs bajom
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Nekem semmit nem ad ez a ROM kivéve akku teljesítményben mind a v6.5 mind a v7, lassúnak lassú, ahogy írtad, bár lehet elfogult vagyok, eddig RR-t használtam, ahhoz képest egy lomha, pedig ki van gyomlálva.akku-tól nem vok elájulva.reggel vettem le töltőről azóta hihetetlenül zuhan.1-2 töltést még megvárok aztán meglátjuk
akku-tól nem vok elájulva.reggel vettem le töltőről azóta hihetetlenül zuhan.1-2 töltést még megvárok aztán meglátjuk
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
biztos is, hogy kell pár töltés neki, mondjuk én feltettem a boeffla 5.2 beta 5 kernelt, meg a limahl kollega által ajánlott beállítással használom.megsúghatnád ezeket a beállításokat nekem is, én szerintem lemaeadtam róla :)
így most 17 ó 26 perc után 60% áll, pedig mindennap folyamatos a mobilnet, illetve otthon wifi és hát játszok is olykor olykor
azért ez RR-en nem így volt
nekem mintha gyorsabb lenne a 7.ugyi nem tw launchert használsz?-tok? tessék irtani még irmagját is,minden hozzátartozojával :D van a romban 1 app setting,ha xposedet raktatok,megnyit, launcher amit használsz,vagy telefon amit sürün és nehezen nyilik, de bármit, megkeres,rányom,setting gomb be,resident pipa,fent jobb felsösarok ment. és marad memben nyillik,launchert meg 1 böl,nemlesz újrarajzolás,stb, :D nekem nem akad semmi,nem hiányzik cián. ja és boffla zram be. ;)
6.5-nél sokszor volt, hogy belassult, nehezen töltötte be a kezdőképernyőt pl..
Itt is van vannak problémák de egyelőre jobban teljesít, mint az elődje.kamerával nncs bajom
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
ugyi nem tw launchert használsz?-tok? tessék irtani még irmagját is,minden hozzátartozojával :D van a romban 1 app setting,ha xposedet raktatok,megnyit, launcher amit használsz,vagy telefon amit sürün és nehezen nyilik, de bármit, megkeres,rányom,setting gomb be,resident pipa,fent jobb felsösarok ment. és marad memben nyillik,launchert meg 1 böl,nemlesz újrarajzolás,stb, :D nekem nem akad semmi,nem hiányzik cián. ja és boffla zram be. ;)
Ha jól értem, akkor ha én apex pro-t használok azt nyissam meg az app settings-ben, és abban resident, vagy a tw kezdőt, és abban a resident?természetesen ha apex azt,én novát vidin látod mit ,hogy,tw ét meg az összes xarjával irtsátok,fellélegzik a teló :D
természetesen ha apex azt,én novát vidin látod mit ,hogy,tw ét meg az összes xarjával irtsátok,fellélegzik a teló :Dhogyan célszerű írtani minden xarjával? :)
https://www.youtube.com/watch?v=-STzXTJWjmw&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=-STzXTJWjmw&feature=youtu.be)
természetesen ha apex azt,én novát vidin látod mit ,hogy,tw ét meg az összes xarjával irtsátok,fellélegzik a teló :Dhttps://www.youtube.com/watch?v=-STzXTJWjmw&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=-STzXTJWjmw&feature=youtu.be)
hogyan célszerű írtani minden xarjával? :)rootexplorer,system ,app.az összes accuweatheres xart,máson ugy se megy. seclauncher,meg az. törlöd,reboot.
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
rootexplorer,system ,app.az összes accuweatheres xart,máson ugy se megy. seclauncher,meg az. törlöd,reboot.
Sajna se az es fileexplorer, se a root explorer nem akarja törölni.total commander törli
Pedig az es-ben is kipipálva a rootexplorer, meg minden.
Lehet, hogy csak a fizetős változatok tudják ezt:-(
total commander törliTapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Sajna se az es fileexplorer, se a root explorer nem akarja törölni.igen a fizetös.
Pedig az es-ben is kipipálva a rootexplorer, meg minden.
Lehet, hogy csak a fizetős változatok tudják ezt:-(
Akkor letöltöm, megnézem.szivesen! Végre én is segíthettem :)
Köszi!
Zsír! Köszi mégegyszer! :-)
igen a fizetös.
Már csak azt lenne jó tudni, hogy milyen felesleges dolgokat lehet kikapni belőle:-)
Vagy ne legyünk telhetetlenek, és egy napra elégedjünk meg ennyivel? :-)
köszönöm limahl, hogy válaszoltál helyettem a kérdésekre.
amiket kigyomlálhatsz a ROM-ból azt pedig az előző oldalon megtalálod, limahl megosztott egy linket
köszönöm limahl, hogy válaszoltál helyettem a kérdésekre.
amiket kigyomlálhatsz a ROM-ból azt pedig az előző oldalon megtalálod, limahl megosztott egy linket
na mégegyszer.
csak saját felelösségre,és ha tisztában vagy mi,mi.elronteni nemfogja telod,csak esetleg ez nem müxik,meg az,elméletileg ez mind kiszedhetö,ártalom nélkül,és mind potolható ha kell,(play) aki meg ciánrol jött,annak itt 90% a nem volt odaát. mondjuk 1 értelmü,ha livewalpaper,kell ne töröld,stb.
http://www.kepmegoszto.com/201212201054/f-50d2e06a0d0cb-nevtelen.jpg (http://www.kepmegoszto.com/201212201054/f-50d2e06a0d0cb-nevtelen.jpg)
ha valami majd mégis kéne ,zip rom,system app,megkeresed,bemásolod teló system app,és újra megvan.
persze itt neat,már ezek közül sok hiányzik,gyomlálta ő is,de van még szemét. ;)
ugyi nem tw launchert használsz?-tok? tessék irtani még irmagját is,minden hozzátartozojával :D van a romban 1 app setting,ha xposedet raktatok,megnyit, launcher amit használsz,vagy telefon amit sürün és nehezen nyilik, de bármit, megkeres,rányom,setting gomb be,resident pipa,fent jobb felsösarok ment. és marad memben nyillik,launchert meg 1 böl,nemlesz újrarajzolás,stb, :D nekem nem akad semmi,nem hiányzik cián. ja és boffla zram be. ;)
ezt most nem vágom..... hol nyissak meg mit hogy memóriában maradjon??
na végre ez már tényleg új rom,nem na7, :D
NeatROM for Samsung Galaxy S3 I9300
March 15, 2014
Firmware: I9300XXUGNB6 NeatROM v7.2 Aroma (4.3)
Build date: Tue Feb 25 15:30:51 KST 2014
Kernel: Stock XXUGNB6 Repacked
Modem: XXUGNA8
CSC: OJVGNB3-Multi
Nincs kedved dobni egy linket? :-)
Meg van:http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403/page1585
Ez kell hozzá, vagy maradhat a cwm?
Recovery:
- Philz Touch Recovery v6.07.9
- Philz Touch Recovery v6.19.3
én nem is cseréltem le a cwm-et......
Én sem, amikor feltettem a 6.5-öt.
Elég lassan jön le:-(
Full-ban fel lehet tenni, vagy fog óbégatni valamiért, mint a 7-es, ha full-ban akarom?
Fel ment full-ban, de egyből úgy kezd, hogy "rendszer ui leállt"
Lehet, hogy ebből is az lesz, mint a hétből, hogy vissza a 6.5-re? :-(
Vissza a 6.5 :-(
Feltettem a lite-ot is, csak azokat választottam ki ami nagyon kell, így is rendszer ui leáll folyamatosan.
Lehet, hogy fc meg minden kellene neki?
Támogatásért minden esetben sípol, a telepítés végén, nem ismeri fel, hogy már nem az első telepítés a Neat-ból.
Na mindegy.6.5
én nem is cseréltem le a cwm-et......
És működik rendesen a 7.2?
A zipet szedted le gépen, átmásoltad, és cwmből tetted fel, vagy a telefonon a romfrissítéssel vetted le?
full wipe kell,tehát factory is,én nem tettem még fel,mert 1 dolog aggaszt,omega is megjelent igaz az GNB5 nem 6,de van a Changelog-jában 1 érdekes elem.
Removed:
Boot sound
Charger Connection Sound
Knox
ez újabb annál ,és itt nincs róla szó,vaj benne maradt?(mert knox rol 1 szó sincs) omega kiszedte,ha b5 ben van ,gondolom b6 ban is. nem tudom.
Nem akartam fc csinalni lehet akkor hogy az volt a baj.
Nem tudom hogy lesz e olyan jo mint a 6.5.
A knox az mit csinal?
Bocs a tudatlansagomert. :-)
az miatt nem volt jó,kellet volna factory.
knox? ugrik garid ha modositod a romot,s4,note 3 már rég még rootolni se merik.ennyit a samsungrol,jöjjön már a g3 ,sose veszek több samut. s3 az utcsó,de ha ebbe is tényleg belexarják,ááááá.
knox
http://androlib.blog.hu/2013/10/12/a_samsung_bekemenyit_jaj_a_rootoloknak (http://androlib.blog.hu/2013/10/12/a_samsung_bekemenyit_jaj_a_rootoloknak)
Jaj tenyleg. Teljesen kiesett a fejembol a knox. Bocs.ez tuti jó,mert láttam neat oldalán akinek ezzel van.
Lehet csinalok akkor majd egy full vipeot.
Boefflabol az 5jo lesz vajon ehez is?
ez tuti jó,mert láttam neat oldalán akinek ezzel van.
5.2-beta6a
És működik rendesen a 7.2?
A zipet szedted le gépen, átmásoltad, és cwmből tetted fel, vagy a telefonon a romfrissítéssel vetted le?
CWM-ből a 6.0.4.4 van fent, nem lehet, hogy ez a baj?
Viszont nem találok letölthető újabbat, pedig látom, hogy van 7 is.
én mindig úgy csinálom hogy pc-n leszedem, átmásolom a zip-et telóra. ma teszem fel, aztán kiderül.
Lehet varok akkor egy kicsit hogy mit mondasz milyen lett. :-)
én is letöltöttem már,még aznap,de halogatom,szerintem 6.5 nagyon jó lett,mind aksi mint minden,és nincs teleszemetelve,mint a 7 esek,nincs kedvem bolygatni :D de majd meglátjuk. :D
szerintem tuti hogy nincs baj a cwm-el!
de itt van újabb:
https://www.clockworkmod.com/rommanager (https://www.clockworkmod.com/rommanager)
Nekem is ugyan ez a dilemmám:-)új rom izgat,de van knox,nincs?de azon kivül semmi, :D
Nagyon jó a 6.5.
Bántsam-Ne bántsam? :-)
Meg ér annyit? :-)
az miatt nem volt jó,kellet volna factory.
knox? ugrik garid ha modositod a romot,s4,note 3 már rég még rootolni se merik.ennyit a samsungrol,jöjjön már a g3 ,sose veszek több samut. s3 az utcsó,de ha ebbe is tényleg belexarják,ááááá.
knox
http://androlib.blog.hu/2013/10/12/a_samsung_bekemenyit_jaj_a_rootoloknak (http://androlib.blog.hu/2013/10/12/a_samsung_bekemenyit_jaj_a_rootoloknak)
új rom izgat,de van knox,nincs?de azon kivül semmi, :D
LG g3 ra gondolsz?
igen,az a favoritt,nálam g2 már van s4 nél ,nem mondom mennyivel jobb,g3 meg s5 nél lesz nem kicsit,nekem már s3 után nem lesz samum,pedig volt gs1,,,2,,3,,,de ez a vég,lg nyert. ;)
Jók az lg-k is, igen.kicsit más,kicsit szokni kell,de megvan minden.
Azok hogy állnak az ilyen dolgokkal.
Gyári dolgok fejlesztődnek?
kicsit más,kicsit szokni kell,de megvan minden.
Itt néztem, de csak egy disc image file jön le:-(
én az extra lite-ot választottam a telepítésnél, abból sem tettem fel mindent! simán települt, semmi gond, csak megint be kell lakni....nem is kell rec modositás,még mindig simán jó a 6,0,4,4. semmi gond vele.
itt van:
http://true-android.blogspot.hu/2014/01/install-clockworkmod-recovery-6046-on.html (http://true-android.blogspot.hu/2014/01/install-clockworkmod-recovery-6046-on.html)
én az extra lite-ot választottam a telepítésnél, abból sem tettem fel mindent! simán települt, semmi gond, csak megint be kell lakni....
Akkor lassan csak rábeszélem magam, ha Neked megy szépen:-)
Na neki ugrottam:-)tibivel kb 5 perc(attol függ mik vanak fent,visszaállitani)milyen?
Remélem jó lesz, ha már mindent kitöröltem minden honnan:-)
tibivel kb 5 perc(attol függ mik vanak fent,visszaállitani)milyen?
tibivel kb 5 perc(attol függ mik vanak fent,visszaállitani)milyen?
full wipe kell,tehát factory is,én nem tettem még fel,mert 1 dolog aggaszt,omega is megjelent igaz az GNB5 nem 6,de van a Changelog-jában 1 érdekes elem.
Removed:
Boot sound
Charger Connection Sound
Knox
ez újabb annál ,és itt nincs róla szó,vaj benne maradt?(mert knox rol 1 szó sincs) omega kiszedte,ha b5 ben van ,gondolom b6 ban is. nem tudom.
Na ez akkor mi lehet, a 7.2-ben?
És mi a teendő ezekkel?
Be pipa, kipipa,.....?
miért olyan csunya,nagy és olyan az az aksi ikon?gyári?mert csunya,szerintem.
Azt még nem tüntettem el:-) Elég a százalék nekem, úgy szokott lenni.
És mit szólsz a knox és társaihoz?
Most azokat bepipáljam, vagy sem?
Nem mertem hozzá nyúlni eddig:-(
mivel még szerencsére nem találkoztam vele,igy passz,de nemrakom fel,döntöttem.oldalán is rakják megint vissza,6,5 :D állitolag bill is valami gebaszos,kinézetre,akkor ezek szerint mégis csak knoxos,mondjuk ha omega kiszedte,valamit ki kellet ha irja,itt meg lehet nem is nézték.
Működéssel eddig nincs baj.hát te látod,én azt nem látom,te tudod,ha nincs vele gond hagyd.
Azt mondod, hogy ugrasszam vissza inkább a 6.5-öt?, az a tuti?
hát te látod,én azt nem látom,te tudod,ha nincs vele gond hagyd.
Azok a dolgok miatt inkább vissza teszem a 6.5-öt.gondolom note 3 bill,letöltheted 6,5 netupdate-an aztán rec böl mehet fel 6,5 re is,
Viszont ennek a billentyűzete nekem nagyon jó lenne, hogy egy oldalon vannak a számok és a betűk is. Azt átcserpálnám szívesen, ha lehet:-)
gondolom note 3 bill,letöltheted 6,5 netupdate-an aztán rec böl mehet fel 6,5 re is,
Na ez akkor mi lehet, a 7.2-ben?
És mi a teendő ezekkel?
Be pipa, kipipa,.....?
én billentyűt mindig lecserélem SwiftKey-re egyből, szerintem a legjobb, sőt a samsung billentyűzetet ki is törlöm!
Azt még nem tüntettem el:-) Elég a százalék nekem, úgy szokott lenni.Ez ami a képen van benne van a v6.5-n is!Most néztem meg.
És mit szólsz a knox és társaihoz?
Most azokat bepipáljam, vagy sem?
Nem mertem hozzá nyúlni eddig:-(
én billentyűt mindig lecserélem SwiftKey-re egyből, szerintem a legjobb, sőt a samsung billentyűzetet ki is törlöm!
Ez ami a képen van benne van a v6.5-n is!Most néztem meg.
És abban merre?Wanam Xposed/Security hack
Wanam Xposed/Security hack
Mivel az általad linkelt képen is az a program fut.
Közben beugrott, mint írtam is fentebb, de a beállításairól csak jó lenne valami infó.Na igen az bizony jó lenne.
Na igen az bizony jó lenne.
Abban van hogy egyben vannak betűk és számok?
Régen próbáltam, de már elfelejtettem.
És abban merre?
Bocs, nem szóltam!!! :-)
Akkor a kérdés ide is vonatkozik, hogy most akkor vajon mit hová jó, ha pipálva van? :-)
Feltettem a 7.2 beállításban a neatrom beállításán állítottam és itt vége lett a rendszernek. 5mp rendszer UI leállt. Kilépni nem tudtam, elem ki recovery, nem működött, nagy nehezen türelemmel mégis elindítottam a recoveryt. full wipe vissza a 6.5 OK, Vissza a 7.2 mivel jókat írtok - gondoltam nem nyúlok a Neatrom-os beállításhoz. Ekkor láttam Van telefon de nincs internet. Van és jó az IMEI, APN beállítás ellenőriztem ha nem kell valami újat is beállítani akkor annak is jónak kell leni, És nincs. Vissza a 6,5 ugyan az a helyzet. Szolgáltatás állapota: Üzemben, Mobilhálózat: szétkapcsolva. Szeretnék ötleteket kérni.
igen, egyben vannak.
nem kell vele foglalkozni csak ha lesz KNOX a romban. de mivel nincs, nem kell semmit pipálni! én tegnap feltettem semmi probléma, minden müxik!CWM 6.0.4.4, extra lite, még abból is gyomláltam, miután feltelepült a rom még takarítottam pár felesleget, most 142 alkalmazás van, még ebből is lenne mit kidobni! gyári romban 200 felett van!
EFS mentésed van? Root Explorer-el töröld ki a mi van, és a mentést ha van másold át. nálam is volt ilyen, bármit csináltam, kiolvastam az internetet is, mégsem tudtam megoldani. azért próbáld meg,hazavágni nem tudod a vasat.....Hát ez a rom csinál valamit de nem tudom hogy rakjam fel, bár azt hiszem miután már egyszer-kétszer megpróbáltam feltenni és nem ment lehet már a rosz mentések halmaza van fent. az igazi mentés az otthoni gépen. Megpróbálom onnan átmásolni.
Hát ez a rom csinál valamit de nem tudom hogy rakjam fel, bár azt hiszem miután már egyszer-kétszer megpróbáltam feltenni és nem ment lehet már a rosz mentések halmaza van fent. az igazi mentés az otthoni gépen. Megpróbálom onnan átmásolni.Meg van az efs mentés. Van sima másolásos mentés, és van egy efs manegger nevű prg *.img mentése. A sima másolásos. Be másolom az sd-re, onnan rootbrowswer átmásolom efs mappába, kilépek, és ki veszem az aksit? vissza és amikor újra indul jó?
Hát ez a rom csinál valamit de nem tudom hogy rakjam fel, bár azt hiszem miután már egyszer-kétszer megpróbáltam feltenni és nem ment lehet már a rosz mentések halmaza van fent. az igazi mentés az otthoni gépen. Megpróbálom onnan átmásolni.
Ha visszább olvasol, látod, hogy nekem is csinált rendszer ui leállást, egészen addig, míg le nem gyalultam a múlt héten kitárgyaltak szerint a belső sd-t, és full vipe-al fc meg minden, és utána ment rendesen minden.Miután pont velem tárgyaltad ki tudom emlékszem, nem kellett vissza olvasni. És pont úgy csináltam. De amikor be mentem a beállításon belül a NeatRom beállításokban onnantól nem egyszer hanem folyamatosan 5mp-ént ui leállás. Tehát egyszer bejött egyszer nem. De biztos nem a telepítésbe volt a hiba, hanem ott a beállításba.
Jelenlegi helyzet rosszba mint volt. Most mát az ablak is megjelent a képernyő közepén. én az MG4 utáni mentést másoltam vissza és nem jó. Pedig ha megnézem JÓ az IME szám. PDA: XXUGNA7; PHONE XXUGMK6; recoveribe se lép vissza. Nincs is más mentésem mint elötte és utána mármint MG4
Ha tudod, akkor tedd vissza a 6.5-öt, azt telepítéskor be tudod állítani EMG4-re, hátha úgy jó lesz, vagy odin.Nem hamar adom fel. Alap probléma úgy nézett ki, hogy látszara minden beállítás jó, nincs a képernyő közepén a hiba ablak. Javaslat volt az efs mappa vissza állítása.volt 3 mentésem EMG4 előtt után és az efsmaneger prg mentése. Először az utánit raktam fel (root browser) mert biztos voltam benne nekem már V2 volt. Erre megjelent a képernyő közepén az ismer ablak, és a telepítés végén nem jött be a beállítás varázsló, csak a még egy üzenet, hogy nincs factory mod(recovery mod). Nem is tudtam vissza lépni, csak ki, és onnan a recoverybe. Akkor gondolta hátha rosszul tudom vissza másoltam az előttit. Helyzet ua. képernyő közepén a kép. Letöltöttem az efsmanegert csináltam egy mentést, kitöröltem, és a helyére bemásoltam a mentettemet. Most ott vagyok ahonnan elindultam. Nincs kép, Jó IMEI, Jó sorozatszám, CSAK Mobilhálózat állapota:szétkapcsolva.
Nekem sajna csak ennyi ötletem van:-(
Nem hamar adom fel. Alap probléma úgy nézett ki, hogy látszara minden beállítás jó, nincs a képernyő közepén a hiba ablak. Javaslat volt az efs mappa vissza állítása.volt 3 mentésem EMG4 előtt után és az efsmaneger prg mentése. Először az utánit raktam fel (root browser) mert biztos voltam benne nekem már V2 volt. Erre megjelent a képernyő közepén az ismer ablak, és a telepítés végén nem jött be a beállítás varázsló, csak a még egy üzenet, hogy nincs factory mod(recovery mod). Nem is tudtam vissza lépni, csak ki, és onnan a recoverybe. Akkor gondolta hátha rosszul tudom vissza másoltam az előttit. Helyzet ua. képernyő közepén a kép. Letöltöttem az efsmanegert csináltam egy mentést, kitöröltem, és a helyére bemásoltam a mentettemet. Most ott vagyok ahonnan elindultam. Nincs kép, Jó IMEI, Jó sorozatszám, CSAK Mobilhálózat állapota:szétkapcsolva.és tuti van neted?nem járt le stb?
Mi lehet még a baj? Minden ötlet érdekel!!
és tuti van neted?nem járt le stb?Most átraktam egy 3G-s tabletbe és idáig volt net most ezzel a kártyával nincs. Reggel már néztem ezt a kártya cserét de akkor fordítva akartam a tablet kártyát a telóba de az mormál méret az S3 pedig közepes, és meg voltam zavarodva hogy mit rontottam el nem jutott eszembe a másik irányú csere csak most. Tehát azt hiszem esetleg a kártyával vagy a szolgáltatással van gond. Most hívom ÖKET.
Most átraktam egy 3G-s tabletbe és idáig volt net most ezzel a kártyával nincs. Reggel már néztem ezt a kártya cserét de akkor fordítva akartam a tablet kártyát a telóba de az mormál méret az S3 pedig közepes, és meg voltam zavarodva hogy mit rontottam el nem jutott eszembe a másik irányú csere csak most. Tehát azt hiszem esetleg a kártyával vagy a szolgáltatással van gond. Most hívom ÖKET.akkor az lesz a gond netedel,efs mentés ,visszaállitás,csak 1 gombnyomás,semmi vicik vacak másolgatás,stb. ;)
akkor az lesz a gond netedel,efs mentés ,visszaállitás,csak 1 gombnyomás,semmi vicik vacak másolgatás,stb. ;)Igen ez volt a 3. verzió. Csal a telepítés miatt töröltem a mappákat és nem tudtam hova ment, de elolvastam, létre hozattam vele a könyvtárt és ide vissza raktam a mentésemet,. Vissza állítás. Volt kiinduló állapot. Fölhívtam a T valami át volt kapcsolva, most van net. Kicsit őszebben, kicsit több tapasztalattal, de megvan.
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.kelzsoca.efsmanager
Igen ez volt a 3. verzió. Csal a telepítés miatt töröltem a mappákat és nem tudtam hova ment, de elolvastam, létre hozattam vele a könyvtárt és ide vissza raktam a mentésemet,. Vissza állítás. Volt kiinduló állapot. Fölhívtam a T valami át volt kapcsolva, most van net. Kicsit őszebben, kicsit több tapasztalattal, de megvan.az a fő ,hogy müxik minden,ügyi voltál :ok: tudom ez xar helyzet,de a kapkodás ilyenkor még csak ront,teló kikapcs,mély levegö,aztán eszedbe jut minden :D amugy az a netrom beáll problem,forumán is igen gyakran szerepel,van ott valami gubanc,az tuti.
az a fő ,hogy müxik minden,ügyi voltál :ok: tudom ez xar helyzet,de a kapkodás ilyenkor még csak ront,teló kikapcs,mély levegö,aztán eszedbe jut minden :D amugy az a netrom beáll problem,forumán is igen gyakran szerepel,van ott valami gubanc,az tuti.Igen az volt a lavina eleje. Ahogy abból nem ill. egy óra türelem játék árán tudtam kikeveredni. Ez tegnap este volt. Miután már elég volt és felállt a rendszer úgy döntöttem alszok reggel folytatom. Reggel tapasztaltam nincs internet és az előzőnapi hibához kötöttem a problémát és nem a szolgáltatóhoz. Ha nem lett volna elözönap az idegesítő UI hiba biztos hamarabb kapcsolok. De minden jó ha vége jó.
Igen ez volt a 3. verzió. Csal a telepítés miatt töröltem a mappákat és nem tudtam hova ment, de elolvastam, létre hozattam vele a könyvtárt és ide vissza raktam a mentésemet,. Vissza állítás. Volt kiinduló állapot. Fölhívtam a T valami át volt kapcsolva, most van net. Kicsit őszebben, kicsit több tapasztalattal, de megvan.
Sziasztok!Érdekes nekem semmi bajom az archival. :hmm:
Archidroid 4.4.2 van most fent devil recoveryvel, devil kernellel és f2fs file rendszerre formázott particiokkal. Szeretnék erre a romra váltani és boeffla kernelt használni. Mi a teendom? Az ebresztom nem ébreszt és az aksi merül nagyon. Ezért gondoltam felrakom a gyári 4.3-at, de most láttam ezt a romot, gondoltam kipróbálom. Hogy tudok visszatérni ext4-re f2fsrol? Gondolom boeffla nem támogatja az f2fs rendszert. Modembol mit ajanlotok majd hozzá? Most xxela van fent. Előre is köszi a helpet.
Érdekes nekem semmi bajom az archival. :hmm:arra esetleg van ötleted, hogy felraktam az 1.7.12-t devil kernellel és nem akar csatlakozni a wifihez az istenért sem?!
De a kérdésedre a válasz: recoveryben mindent meg tudsz csinálni. A legfontosabb: menteni, menteni, menteni. Mindent. Tehát a belső sd-t is, titanium, sms backup és társai. Az új romod, mentések legyenek a külső sd-n. Végül ahogy átálltál az f2fs-re azt kell visszafelé megcsinálni:
1. Mentés mindenről! Nandroid + belső sd is, gépre, más háttértárra
2. reboot recovery
3. Mounts and storage: format /system, yes után ext4, majd format /data, /sdcard and secondrom szintén ext4, majd format cache ext4
4. Vissza, majd mehet vissza a nandroid a külső sd-ről, vagy egy új rom telepítés.
5. Reboot
Már kész is! :D
Érdekes nekem semmi bajom az archival. :hmm:Szia!
De a kérdésedre a válasz: recoveryben mindent meg tudsz csinálni. A legfontosabb: menteni, menteni, menteni. Mindent. Tehát a belső sd-t is, titanium, sms backup és társai. Az új romod, mentések legyenek a külső sd-n. Végül ahogy átálltál az f2fs-re azt kell visszafelé megcsinálni:
1. Mentés mindenről! Nandroid + belső sd is, gépre, más háttértárra
2. reboot recovery
3. Mounts and storage: format /system, yes után ext4, majd format /data, /sdcard and secondrom szintén ext4, majd format cache ext4
4. Vissza, majd mehet vissza a nandroid a külső sd-ről, vagy egy új rom telepítés.
5. Reboot
Már kész is! :D
Szia!Szvsz a 4 fájlos mindent visz, nem hiszem hogy kellene.
Nekem sincs bajom, csak 15-25 perc internetezés 30% aksiba kerül. És amióta az architektúra használom az ébresztő hol ébreszt hol nem. Próbáltam már többféle ebresztot, de random elojon. Reggelente ritkábban csinálja, de éjszaka annál gyakrabban. És nem tudom miért!!! Lehet adok egy esélyt meg neki a 2.3.9-el, csak félek hogy elalszok.:) lehet túl mely deepsleepbe rakja magát? :)))) lehet tolok neki egy gyarit, kipróbálom hogy úgy milyen az aksi, és ha ott is rossz aksicsere és meGy vissza archi. Ha a 4 files rommal odinbol leformazom akkor is vissza kell előtte állítani ext4-re?
Szvsz a 4 fájlos mindent visz, nem hiszem hogy kellene.
Ok, köszi szépen.Ok, egy próbát megér, én már nem hiszem, hogy gyári romot feltennék, max. ha eladom majd. Pótakku és töltő nem árt a mai készülékekhez. :-X :D
Most legyalulom inkább egy 4 fájlos mk6-os 4.3-al és tesztelem az akkumulátort, ha igy is gyenge akkor felrakom a 6,5 neatromot vagy vissza archit és veszek egy 4300mAh-ás akkumulátort:)
Ok, köszi szépen.
Most legyalulom inkább egy 4 fájlos mk6-os 4.3-al és tesztelem az akkumulátort, ha igy is gyenge akkor felrakom a 6,5 neatromot vagy vissza archit és veszek egy 4300mAh-ás akkumulátort:)
Ok, egy próbát megér, én már nem hiszem, hogy gyári romot feltennék, max. ha eladom majd. Pótakku és töltő nem árt a mai készülékekhez. :-X :DSzia!
Szia!nem értem,nálam kb mégegyszer annyit bir,mint akármelyik cm verza,de lehet még többet is,kernel mi van? boefflát neki. :D lassuság ellen is van gyogyszer,nem kell most cm,semmi hiányát nem érzem,csak használom és nyugi van mert minden müxik,semmi ideg ;) ja és irod 1,5 2 óra kijelzö,cm en örültem a 2 2,5 órás össz nek,nemhogy még 55% on legyen :D
Hat az aksi nem lett jobb, szerintem mar rossz az aksim. 3.5 ora alatt 55% es max 1.5-2 orat ment a kijelzo.
Huhh, a gyari rom tetű lassu:) de a jatekok jobban es gyorsabban futnak!!! Hogy miert nem ertem.???
Lehet kiprobalom ezt a romot most, leszedtem a 6.5ot, de lehet megy vissza archidroid:)
nem értem,nálam kb mégegyszer annyit bir,mint akármelyik cm verza,de lehet még többet is,kernel mi van? boefflát neki. :D lassuság ellen is van gyogyszer,nem kell most cm,semmi hiányát nem érzem,csak használom és nyugi van mert minden müxik,semmi ideg ;) ja és irod 1,5 2 óra kijelzö,cm en örültem a 2 2,5 órás össz nek,nemhogy még 55% on legyen :DAkkor ez igy korrekt gyari romon, hogy 3- 4 orat bir az aksi? Most minden gyari, mk6... azert ez durva, hogy 24 bol 20 orat tolton van a telefon, es olyan meleg, hogy siman lehetne rantottat sutni rajta:) megveszem en a nagy aksit, mert elvileg 1000 toltest birnak ezek az aksik, en meg mar lassan 2000-nel jarok:)
megveszem en a nagy aksit, mert elvileg 1000 toltest birnak ezek az aksik, en meg mar lassan 2000-nel jarok:)
Azt hol látod, hogy hány töltésnél jár az akksi?18 honapja van meg napi2-4 full toltessel szamolva lassan ott vagyok a 2000nel:) ezt meg iphonomnal mondtak, hogy kb 1000 full (0-100%) toltest birnak az aksik, utanna gyengulnek drasztikusan, de hogy igaz e nem tudom.
És abban vajon csak a full feltöltés van benne, vagy az is, amikor mondjuk rádugod a gépre mert másolsz ezt-azt egy fél órára, és akkor is tölt közben?
18 honapja van meg napi2-4 full toltessel szamolva lassan ott vagyok a 2000nel:) ezt meg iphonomnal mondtak, hogy kb 1000 full (0-100%) toltest birnak az aksik, utanna gyengulnek drasztikusan, de hogy igaz e nem tudom.
18 honapja van meg napi2-4 full toltessel szamolva lassan ott vagyok a 2000nel:) ezt meg iphonomnal mondtak, hogy kb 1000 full (0-100%) toltest birnak az aksik, utanna gyengulnek drasztikusan, de hogy igaz e nem tudom.
napi 2-4 full töltés???!!! akkor vagy brutál sokat használod, vagy valami nagyon nem gömbölyű....Ma mar 2szer lemeritettem, most toltom masodjara:) hat jatszok rajta rendesen meg netezek is neha, es meg hol a reggel 6ora:)
limahl-tól szeretném megkérdezni,milyen témaválasztással síkerűlt ilyen szépen összehozni ezt a kinézetet.?Mert nagyon jól néz ki!!!
ja és a play em is fekete végre,és a legújabb. :DSzia!
https://www.youtube.com/watch?v=9oHZ1vJYKOs&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=9oHZ1vJYKOs&feature=youtu.be)
Szia!
Linket tudnál adni ezekhez a fekete alapú app-hoz?
új boeffla,fini. :taps:nálam elözö verza,elég pocsék volt,pl élöháttér,+ 1 játék,vagy játék haltbe és lépett ki,vagy ha vége volt a játéknak és én léptem ki,élöháttér,nem volt sehol,csak ha újra beállitottam, >:( ezzel kérem szépen vissza állt a rend,minden frankó megint.
Version 5.2-rc1
21.03.2014
Updated zzmoove governor to version 0.8 Final (credits to ZaneZam)
Initramfs updated to latest firmware version XXUGNB6
Add insecure adb (things like adb remount now working)
Reverted some scheduler changes to be closer to stock kernel again
gondoltam csinosítgatom a romot.mindnál azt csinálja,ha cserélnéd? odaát irj segal-nak,ö cserélgeti,tudja mit hova kell másolni,kézileg.
innen:
THEME (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/themes-apps/theme-customize-galaxy-s3-t2659005/post50563631)
feltettem az egyik Background Themes zip-et, fel is ment, de nem tetszik. gondoltam felteszek másikat. de az már nem megy fel, droid hanyatt esik, piros háromszög! újra indítás, minden ok, de a témát nem lehet kicserélni. esetleg valaki tudja a megoldást? mert full wipe nélkül újra tettem a romot utána sem megy a csere.
mindnál azt csinálja,ha cserélnéd? odaát irj segal-nak,ö cserélgeti,tudja mit hova kell másolni,kézileg.
hogy érted hogy mindnál? kézzel tudom hogy kell cserélni, de az macerásabb.ugy értem,csak azt nem cseréli ki amit épp akarsz,vagy többinél s feldölt robi?
ugy értem,csak azt nem cseréli ki amit épp akarsz,vagy többinél s feldölt robi?
sehol máshol nincs gond, csak cserénél esik hanyatt.
megváltam neat romtol ;)
És mi lett helyette és mi az oka?különosebb oka nem volt,uncsi volt,aztán megláttam ezt,és váltottam,idáig nem bántam meg,1 hbám van,de az nem annyira zavaró,majd javitják remélem.
különosebb oka nem volt,uncsi volt,aztán megláttam ezt,és váltottam,idáig nem bántam meg,1 hbám van,de az nem annyira zavaró,majd javitják remélem.
https://www.youtube.com/watch?v=WUOYWMB9Zbw&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=WUOYWMB9Zbw&feature=youtu.be)
linkhttp://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543)
különosebb oka nem volt,uncsi volt,aztán megláttam ezt,és váltottam,idáig nem bántam meg,1 hbám van,de az nem annyira zavaró,majd javitják remélem.
https://www.youtube.com/watch?v=WUOYWMB9Zbw&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=WUOYWMB9Zbw&feature=youtu.be)
linkhttp://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543)
Az a baj, hogy mindig rábeszélsz minden "hülyeségre" :-)nem tudom beüzemelni,a lock on több widget,hiába pipálom,semmi élöháttér nem megy lock on,leáll,amugy megy,nem jövök rá miért,mondjuk engem nem zavar,csak idegesit :D ha ezekkel együtt tudsz élni?
Viszont az is igaz, hogy nem jártam rosszul még egyszer sem:-)
Viszont megvettem én is a Weather Screen-t tegnap. Tényleg szép képek vannak benne, de az akksim valamiért visszatért a cm-es időszakhoz. Éjfél körül levettem a töltőről 100 %-on és reggel fél nyolcra leesett 92 %-ra.
Ezen kicsit elgondolkodtam most:-(
Ahogy elnézem, gapps nem kell hozzá ugye?nem,gyári romhoz sose kell,szépen kigyomlált rom,][364MB] összesen aromástol mindenestül. :D
nem,gyári romhoz sose kell,szépen kigyomlált rom,][364MB] összesen aromástol mindenestül. :D
Jön már lefelé:-)
Boeffla?
FC meg minden mielőtt felmegy gondolom, rendesen?
különosebb oka nem volt,uncsi volt,aztán megláttam ezt,és váltottam,idáig nem bántam meg,1 hbám van,de az nem annyira zavaró,majd javitják remélem.
link
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543)
hogy létezik hogy 364 MB. a mérete??!! elég kevésnek tűnik gyári romhoz képest!ez az,mégis megy :D ez keltette fel az érdeklödésem ;)
boeffla megy rátettem én is, factory reset meg a többiek :D indulásnál,nem volt a beáll menü,angolul indult egyböl,de van benne magyar,ne ijedj meg. :D
Nem baj az sem, ha angol, nem zavar.modem?nem változtat,marad ami volt,legalább is nálam maradt. a rom meg NB6
MK6, vag az eredeti XXEMG4?
ez az,mégis megy :D ez keltette fel az érdeklödésem ;)
modem?nem változtat,marad ami volt,legalább is nálam maradt. a rom meg NB6
na akkor egy gyors összegzés! mi megy, mi nem? mert ez eléggé ki lett gyomlálva, de ha minden ok, akkor jó.lock on nem tudok több widgetet kitenni,ha élö hátteret akarok lock-ra leáll,de amugy megy,ennyi,más minden megy szépen,és gyors,de ez nem csoda.,mondjuk lehet aromában elnéztem valamit,ezért nem müxik ez a 2 dolog,majd újra rakom,csak ma már nincs kedvem, :taps:
Ok.már van rc1, ;) azt.
Boefflából is ami volt, a 5.2beta5?
már van rc1, ;) azt.
http://www.boeffla-kernel.de/ (http://www.boeffla-kernel.de/)
lock on nem tudok több widgetet kitenni,ha élö hátteret akarok lock-ra leáll,de amugy megy,ennyi,más minden megy szépen,és gyors,de ez nem csoda.,mondjuk lehet aromában elnéztem valamit,ezért nem müxik ez a 2 dolog,majd újra rakom,csak ma már nincs kedvem, :taps:
köszi!de mivel én a lg lockscreent használom,igy eggyik sem zavar,csak a kisördög,hogy miért,nem >:( :D
de mivel én a lg lockscreent használom,igy eggyik sem zavar,csak a kisördög,hogy miért,nem >:( :D
Hát, ez pik-pakk felugrott.én tibiben minden alk,és adatait szoktam visszaállitani.
Már csak egy kérdésem van (remélem) Tibiből hogy lehet "egy" percben vissza állítani fiókokat, beállításokat, stb?, hogy ne akadjanak össze a dolgok?
én tibiben minden alk,és adatait szoktam visszaállitani.
Értem! Csak Alkalmazások + Adatai, más nem.
Ok!
Köszi!
yes,majd nézd már meg az emlitett dolgok nálad mennek e? mert akkor újrarakom :D
Ok. Eljutok addig és szólok.
Megy minden, bár én nem Nova-t, hanem Apex-et használok:-)akkor factoryznom kell :D bár lg lock-on meg megy :ok:
különosebb oka nem volt,uncsi volt,aztán megláttam ezt,és váltottam,idáig nem bántam meg,1 hbám van,de az nem annyira zavaró,majd javitják remélem.
link
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-smartdroid-v1-0-t2602543)
hát ez alaposan meg lett ritkítva!! calendar, rádió??!! azért ezek alap dolgok!!
2 perc visszatenni. :D kiveszed neat bol berakod.
2 perc visszatenni. :D kiveszed neat bol berakod.
szerinted hogy jobb? telepítsem kézzel, vagy másoljam a system app mappába és restart?másold,és tedd fel,vagy ird le hol van mert nem találom :D
másold,és tedd fel,vagy ird le hol van mert nem találom :D
megvannak, de a rádió leáll, outlook nem szinkronizál a naptárral! :(
kissé ideges vagyok....
permissiont is állitottad? ted már fel a rádiot ,vagy hol vananamban,nem találom
na megy vissza az előző, míg szét nem vágom! >:(nálam is megy vissza neat :ok: jó ez csak,tényleg nem értem miért nem müxik ez az. :D
nálam is megy vissza neat :ok: jó ez csak,tényleg nem értem miért nem müxik ez az. :D
[/quote
nagyon ki lett ritkítva, az lehet a bibi....
nálam is megy vissza neat :ok: jó ez csak,tényleg nem értem miért nem müxik ez az. :D
Emailokkal nálam is van gond:-(most már ugyis wipdatéztem igy megnézem 7.2-öt,most állitom vissza tibivel.
Így vissza Neat, már csak azon törpölök, hogy a 6.5, vagy jó már a 7.2?
most már ugyis wipdatéztem igy megnézem 7.2-öt,most állitom vissza tibivel.Akkor megvárom.
most nézem itt a többi cucc:
http://forum.xda-developers.com/devdb/project/dl/?id=4845 (http://forum.xda-developers.com/devdb/project/dl/?id=4845)
rom telepítés után ezt még hozzá kell csapni. én már leszedtem, a zipből még töröltem ami nem kell, holnap még kipróbálom.
Lassan csak meglesz a legalább 700 mb:-)
igen, de ebből lehet kukázni pár biztos nem kell cuccot. ebbe már ott a rádió, calendar.
Akkor most légy okos domonkos:-)
Visszadobjam ezt, a kiegészítéssel, vagy térjek vissza a neat-ra? :-) :-) :-)
Rádumáltatok, adok neki még egy esélyt:-)
I9300XXUGNB6 NeatROM v7.3
7.2-re wipchache,dalvikkal müxik rendesen, ;)
Így gondoltad, hogy ezeket mind, és nem nyaúkkol a végén, hogy adományozz?ugyi én tegnap.7,2 raktam vissza,wipdata mindennel,aztán reggel látam van 7,3,de már belaktam tegnap telót.ugy hogy csak wipchachet ,dalvikot nyomtam,megmaradt minden,és frankon megy,neat costum setting-ben is minden ok,nincs system ui leállás,idáig franyó minden,ajánlom. :D kérdi adományt,de ne foglalkozz vele. :D
Wipe Data/Factory reset
Advanced
Wipe dalvik cache
Mounts and Storage menü
Format system
Install zip from sd card
Visszadobtam tegnap délután a 6.5-öt, plusz kidobtam még ezt-azt (hangouts stb), és visszaállt a régi rend: Lefeküdtem 44%-al, és felkeltem 44%-al:-)
Vajon a 7.2 ad annyi pluszt, hogy érdemes legyen feltenni?
ugyi én tegnap.7,2 raktam vissza,wipdata mindennel,aztán reggel látam van 7,3,de már belaktam tegnap telót.ugy hogy csak wipchachet ,dalvikot nyomtam,megmaradt minden,és frankon megy,neat costum setting-ben is minden ok,nincs system ui leállás,idáig franyó minden,ajánlom. :D kérdi adományt,de ne foglalkozz vele. :D
Ok, akkor lassan erőt veszek magamon és neki ugrok.
Van kéznél limked 7.3-ra? Ha nincs akkor hagyd, megkeresem:-)
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403)
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403)
Full-ba felmehet szerinted, aztán majd ki szemezgetem, ami nem kell?ahogy akarod.én litot tettem,de van extra is :D
ahogy akarod.én litot tettem,de van extra is :D
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-neatromlite-themed-aroma-mods-t2060403)
Szia!nincs mit ez jó lett megint,nincs system ui fc(elözönél belefutottam én is >:( ) semmi se,pörög rendesen,ez franya lett.
Én is köszönöm.
nincs mit ez jó lett megint,nincs system ui fc(elözönél belefutottam én is >:( ) semmi se,pörög rendesen,ez franya lett.
Lassan összeáll nálam is. Annyi van még, hogy az akksi százalék kijelzést beállítom mindkét helyen, aztán egyszer csak eldobja. Ha nem sikerül, akkor sincs baj, mert akkor uccw skinnel megoldom, mint eddig volt.milyen mind 2 helyen?én csak neat beállitásaiban állitottam,wanam -ban nem,töröltem adatait,igy nem zavar be,rc1 tökéletesen megy. nálam frankón müxik minden,és amire s1 óta nem volt példa,tw vel használom.tetszik az idöjárás,(lehet állitani átlátszóságát)most egyenlöre bejön,nincs gond véle,lehet mert rég használtam,de most ok.
Viszont rc1 a boefflából, Limahl?
milyen mind 2 helyen?én csak neat beállitásaiban állitottam,wanam -ban nem,töröltem adatait,igy nem zavar be,rc1 tökéletesen megy. nálam frankón müxik minden,és amire s1 óta nem volt példa,tw vel használom.tetszik az idöjárás,(lehet állitani átlátszóságát)most egyenlöre bejön,nincs gond véle,lehet mert rég használtam,de most ok.
Beállításokban lehet két helyen kipipálni, hogy mutassa. Akksi, plusz a képernyő.nálam minden ok ott,elözönél volt eme gond,6,5 röl jottél? wipdata volt? én 7,2 röl,wipchache ,dalvikkal és minden ok,ha 6,5 kell a wipdatafactory is.
Viszont most bementem az uimodeba hogy beállítsam az akksinak felül a csíkot.
Sikerült is, és innentől kezdve pedig rendszerui leáll egyfolytában :-(
Na ezt hogy kellene megoldani. Nagy nehezen már kivettem, hogy ne mutassa.
nálam minden ok ott,elözönél volt eme gond,6,5 röl jottél? wipdata volt? én 7,2 röl,wipchache ,dalvikkal és minden ok,ha 6,5 kell a wipdatafactory is.
6.5-ről tettem, mindennel előtte fc system format, minden voltakkor nem értem,nálam minden ok.
akkor nem értem,nálam minden ok.
Ok volt minden míg ui mode ba nem állítottam az akksit. Mindegy, feldobom még egyszer, hátha megjavul fc nélkülwanamxposedet,vagy dropboxot,ne állitsd vissza tibi vel,mert az lehet gáz,nem kell,mégegyszer,csak wipdata,aztán elölröl minden,.
wanamxposedet,vagy dropboxot,ne állitsd vissza tibi vel,mert az lehet gáz,nem kell,mégegyszer,csak wipdata,aztán elölröl minden,.
Dopboxot visszanyomtam. Ha kitörlöm, az nem lehet elég?de vagy ne állitsd vissza,nálam csak wanam van,mert azzal lehet állitgatni,átlátszóságot,amit neat nemtud,de csak az,és minden ok.
de vagy ne állitsd vissza,nálam csak wanam van,mert azzal lehet állitgatni,átlátszóságot,amit neat nemtud,de csak az,és minden ok.Ok, megnézem fs, meg fr nélkül, ne kellejen megint teljesen elölről kezdeni, hátha bejön.
Ok, megnézem fs, meg fr nélkül, ne kellejen megint teljesen elölről kezdeni, hátha bejön.
Dropnak minkét appját nehezen kitöröltem.
Beállításokban lehet két helyen kipipálni, hogy mutassa. Akksi, plusz a képernyő.Szia.
Viszont most bementem az uimodeba hogy beállítsam az akksinak felül a csíkot.
Sikerült is, és innentől kezdve pedig rendszerui leáll egyfolytában :-(
Na ezt hogy kellene megoldani. Nagy nehezen már kivettem, hogy ne mutassa.
Szia.
Mi az az uimode? Hol van? En a 6.5-ot hasznalok de semmi kulon beallitast nem talalok, csak mint a gyariban:)
Nagy szar az egész 7.2 után frissítés 7.3-ra és behalt az egész,,,,,,system.ui leállt egyfolytába.....pedig rendesen wipe cache....wipe dalvik
Limahl-nak felugrott rendesen, hátha tud hozzá szólni valamit majd.skacok,nem igazán,nem értem miért nem jó nálatok?nálam frankó minden,melyik verzát raktátok?én litet,már csak erre tudok gondolni,nem egyformán mennek fel,nemtudom.amugy készül a 7,4,teljesen gyárin mint 6,5 volt,tehát ott nem lesz ez a neatos beáll.
Én is a Lite változatot raktam fel, 7.2-re a 7.3. Majd Neatos beállítás és utána csinálta, hogy befagyott az egész.......systemui leállt.....majd egy idő után már csak úgy tudtam megoldani, hogy aksi ki >:(
Nálam tibivel vissza másolódott valami, ami nem tetszett neki, valszeg a dropbox.da az neat beállitások nélküli ugyan ez lesz,én kihagyom frankó a neat beállitás,nekem tetszik,és mivel már 2 napja hibátlan,maradok 7.3-on. nem változott,ja de, GNB1-re GNB6 -rol,visszafele megy? :D
Kihagytam újra telepítésnél, és minden ok.
Most meg megjött közben az értesítés, a 7.4-ről:-)
da az neat beállitások nélküli ugyan ez lesz,én kihagyom frankó a neat beállitás,nekem tetszik,és mivel már 2 napja hibátlan,maradok 7.3-on. nem változott,ja de, GNB1-re GNB6 -rol,visszafele megy? :D
Szia!Szia, nekem nincs ilyen menupont, gondolom a 6.5 miatt, de nem kell mar, mert 2 napi hasznalat utan ugy dontottem hogy nem eroltetem tovabb a 4.3-at. Annyival nyujt csak tobbet, hogy 10 ora keszenletben nem 5% hanem csak 1-2% ot merul. De ha jatszok akkor ez is ugyanolyan hamar lemerul mint a cm alapuak, viszont ez tetu lassu a cm-hez kepest, akadnak a jatekok. Megy vissza archidroid f2fs rendszerrel, az is merul rendesen de legalabb k.... gyors:)))
Rendszerbeállítások/Saját eszköz/Custom settings/ és ezen belül van az UI Mods, a General Mods, és Lockscreen Mods.
Ha eljutsz a Saját eszközig, nem mindig látszik, meg kell húzni akkor lefelé.
Szia, nekem nincs ilyen menupont, gondolom a 6.5 miatt, de nem kell mar, mert 2 napi hasznalat utan ugy dontottem hogy nem eroltetem tovabb a 4.3-at. Annyival nyujt csak tobbet, hogy 10 ora keszenletben nem 5% hanem csak 1-2% ot merul. De ha jatszok akkor ez is ugyanolyan hamar lemerul mint a cm alapuak, viszont ez tetu lassu a cm-hez kepest, akadnak a jatekok. Megy vissza archidroid f2fs rendszerrel, az is merul rendesen de legalabb k.... gyors:)))
Kinek a pap, kinek a papné, én nem játszom rajta, csak munkára használom.Persze ez egy ertelmu, csak en mindig cm alapu romokat hasznaltam, es nagyon erzem a kulonbseget. Nekem a jatek az elsodleges szempont, es arra a cm-ek messze a legjobb. Nalam sajna maga a menu is akad, minden progi lassabban tolt be. Megszoktam mar a cm gyorsasagat, az aksi miatt valtottam hatha tovabb birja, de nem sajna:( de amugy nem rossz rom ez:)
Sok minden progi megy egyszerre így is, de nekem nem akad, nem lassú és nem merül messze annyira, mint a többi rommal. Pedig rengeteg a kijelző idő a táblázatok, gps, telefon, stb miatt.
Nekem bejön, de mint fent említettem volt, kinek a...... :-)
Most már nekem is jó a 7.3:-)nem tudom,de nem is érdrekel,melyik újabb,marad 7,3,mert ettöl a neat bellitástol,teljesen egyedüli ez a rom,olyanszinüre,és akkor változtatok mindent mikor kedvem van,nem kell,zip eket feltenni ha mást akarok,azóta meg a tw launchert használom,én aki utáltam :D az óra widgetet is ugy álliton ahogy tetszik,(átlátszóság),nagyon bejön,szoval ez pont ettöl egyedi,7,4 ben nincs az már nem egyedi,csak 1 a sok közül.
Visszafelének tűnik, de ez úgy kezdődik, hogy "UBU" Lehet, hogy ott is az újdonság?
Ezt a részét nemtom, csak feltűnt.
boeffla 5.2-rc3,csak tudnám mi lett a 2 vel,átaludtam? :DBocs de ezen olyan jót nevettem!!!Ez aranyos volt!!! :D :D :D rotfl Te kis medve!A hosszú téli álom...ejjj
Bocs de ezen olyan jót nevettem!!!Ez aranyos volt!!! :D :D :D rotfl Te kis medve!A hosszú téli álom...ejjjörülök ha megnevettetelek O->- és köszönöm a wanam segéd vidit odaát,egyböl sikerált beállitani :-*
boeffla 5.2-rc3,csak tudnám mi lett a 2 vel,átaludtam? :D
Azt nem tudom, de azt igen, hogy kíváncsiság képpen nekem még a gyári kernel van fent, gondoltam űzöm egy kicsit, mert eddig mindig toltam rá a Boefflát. Mit mondjak....... eddig nem nagyon érzem a különbséget, semmiben:-) Azért lehúzom, az RC3-at, hogy legyen itt készenlétben:-)de sajna,zene hang,nem kis különbség van,az meg nekemm kell,+zram.
de sajna,zene hang,nem kis különbség van,az meg nekemm kell,+zram.
Értem. Azt hogy kellene megcsinálni, hogy a tw, átvegye az apex asztal elrendezéseket, mert én meg viszont ahhoz ragaszkodom. Mellesleg, az időkép widget-je van olyan szép, és ráadásul pontos is, mint a tw-é:-)sajna nem tudom,s szerintem nem is lehet,én se maradok tw én de most új,tán még gs1 -en használtam utoljára,most kicsit nyuzom.
Nekem legalábbis:-)
sajna nem tudom,s szerintem nem is lehet,én se maradok tw én de most új,tán még gs1 -en használtam utoljára,most kicsit nyuzom.
Maradunk úgy is a kaptafánál:-)azót már én is inkább apex ;) szia.
Te a Nova-nál, én meg az Apex-nál:-)
És ez így is van jól:-)
Most viszont lépnem kell:-(
örülök ha megnevettetelek O->- és köszönöm a wanam segéd vidit odaát,egyböl sikerált beállitani :-*Nincs mit!Te is mindig segítesz nekem! ;) :ok:
de tényleg nem értem rc-1 után miért 3 jön, na de mindegy is.
azót már én is inkább apex ;) szia.
akinek kék téma bejövös neathez.
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/themes-apps/vrtheme-blue-ginger-vrtheme-neatrom-6-5-t2656856 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/themes-apps/vrtheme-blue-ginger-vrtheme-neatrom-6-5-t2656856)
nekem hányingerem van kéktöl,de bizti tetszik valakinek. :D
boeffla 5.2-rc3,csak tudnám mi lett a 2 vel,átaludtam? :DSzia!
Szia!Heló.
Én csak hírét látom, letölteni nem tudom. Segítenél egy linkkel?
Heló.Szia!
http://boeffla.df-kunde.de/sgs3/boeffla-kernel/Test_jb43/ (http://boeffla.df-kunde.de/sgs3/boeffla-kernel/Test_jb43/)
Viszket az újjbegyem, de nagyon hezitálok a 7.4-en :-)
miért is? tíz percnél nem több, akármit is csinálsz vele utána.
Az UBU-t nem tudom hová tenni az elején, az XXU helyett:-)
???
UBUGNB1 az XXUGNB6 helyett
én már nem tudom hogy állítottam... :(
Én még el sem kezdtem emiatt, csak letöltöttem, és rámásoltam a telóra.
De ha Nálad megy rendesen, akkor rápróbálok:-)
Wipe cache Partition
Advanced
Wipe dalvik cache
Ennyi elég a telepítés előtt?
Nem kell resetelni meg ilyenek ugye?
mindig elég,ha valami nem stimmel,akkor meg nyomsz 1 factoryt. de mi a baj a 7,3-al? mert nálam remekül müxik,tán idáig a legjobban,7,4 annyi változás,nincs neat beáll,ami szerintem fantasztikus,topicjában akik feltették 7.4 et most azt kérdezgetik,ezt meg azt,hogy lehet át-be állitani,ami 7,3 ban ugyi meg ott van,nem normálisak, :D idáig az volt gondjuk most nincs az,áááá. meg redönyön nem hat ikon van hanem öt,ennyi,7,3 egyeddi rom,7,4 1 a sok közül,dönts. nekem 7,3 marad mert szuper.
UBUGNB1 az XXUGNB6 helyettutána néztem,
mindig elég,ha valami nem stimmel,akkor meg nyomsz 1 factoryt. de mi a baj a 7,3-al? mert nálam remekül müxik,tán idáig a legjobban,7,4 annyi változás,nincs neat beáll,ami szerintem fantasztikus,topicjában akik feltették 7.4 et most azt kérdezgetik,ezt meg azt,hogy lehet át-be állitani,ami 7,3 ban ugyi meg ott van,nem normálisak, :D idáig az volt gondjuk most nincs az,áááá. meg redönyön nem hat ikon van hanem öt,ennyi,7,3 egyeddi rom,7,4 1 a sok közül,dönts. nekem 7,3 marad mert szuper.
utána néztem,
UBUGNB1
kérem szépen ez 1 Brazil rom :D kell a francnak.
A neat beállításokat meg megtaláltam, este lehet átdobom 6.5-be, és meglesem, hogy megbolondítja-e, vagy műkszik így is?vagy igen,vagy nem fog müxeni. system ui is kell hozzá,ami sokaknál megbolondult ugyi :D pedig semmi baja.
vagy igen,vagy nem fog müxeni. system ui is kell hozzá,ami sokaknál megbolondult ugyi :D pedig semmi baja.
Sziasztok.7.3 letöltő linket tudna valaki adni? :ima:Sehol sem találok!Előre is köszi!
Árulja már el nekem valaki hogy a bal felső sarokban lévő adatforgalom jelzést hogy tudom eltüntetni,mert egyszerűen nem jövök rá!Szia.
Szia.Köszi!
Beállitások/saját eszköz/custom settings/ui mods/others/show traffic meter,pipa be és pipa ki.Igy eltünik
Akkor már meg is beszéltük, az egész dilemmát :-) :-) :-)
Nincs valami ötletetek?
7.3-al, hogy a gps nem stabil.
Mondjuk megy, mutatja az utat, bejön közben egy hívás pl, utána vissza térnék a gps-be, és nem akar. Kilépek, aztán 2-3-szor belépek, beírom cél, mire elindul rendesen megint. Közben pedig mondja, ha kanyarodni kell vagy info van, de nem mutatja a valós térképet, csak egy kimerevített képet.
ritkán használom telón a gps-t, így nem tudok nyilatkozni. de kíváncsiságból megnézem....
boeffla Stable: 5.2 :ok: :taps:
Neat 7.3.
https://www.youtube.com/watch?v=6YP8_MvxXyg (https://www.youtube.com/watch?v=6YP8_MvxXyg)
másik verzám :D
https://www.youtube.com/watch?v=FDiVKi2L7kI&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=FDiVKi2L7kI&feature=youtu.be)
Ezek a megoldások sem rosszak Limahl:-)
még annyi boeffla configban vegyes,,,rendszer modositása,,,speedmodtweaks ,,gyorsul rendesen. :D
Átnyomtam, köszi, megyek melózni, ki is próbálom, hogy jobban pörög-e:-)jó melót(bár az nem mindig jó :D)
Hátha a gps-en is javít a stabil változat!
Sziasztok, este jövök:-)
Köszönöm de nem müködik a link!! Nem töltené valaki fell valahova a 7.3 at?Nagyon kéne!! :ima:meg van és vigyázok is rá,mint szemem fényére :D mert nagyon jó,de ekkora fájlt hova lehet tölteni? megára probálom,de gözöm nincs hogy?betalloztam,azota ott a nagy M közepén meg fehér golyok pörögnek,most mi van??
Köszönöm de nem müködik a link!! Nem töltené valaki fell valahova a 7.3 at?Nagyon kéne!! :ima:akkor nem én vok a hülye.én sem tudtam letölteni :)
akkor nem én vok a hülye.én sem tudtam letölteni :)
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
nem nem voltál az már nincs fent,én tölteném de hova,ötletek?emailben,mint óriáslevél?jobb nem jutott most eszembe :)
emailben,mint óriáslevél?jobb nem jutott most eszembe :)Az nekem is jo lenne!
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Az nekem is jo lenne!na olyat se küldtem még :D proba cseresznye,meg kis utmutatás+email cim privibe,
na olyat se küldtem még :D proba cseresznye,meg kis utmutatás+email cim privibe,én meg privit nem tudom hogyan kell küldeni :)
én meg privit nem tudom hogyan kell küldeni :)boriték utáni.
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
boriték utáni.telefonról vok.nincs utána csak megosztás
na olyat se küldtem még :D proba cseresznye,meg kis utmutatás+email cim privibe,Ment az EMAIL priviben!
Ment az EMAIL priviben!szerintem én is elküldtem :)
Ment az EMAIL priviben!megvan,de hogy tudom küldeni? nem jó neki mert rikácsol 25 mb fölött van.
http://filefeltolto.hu/letoltes/eac1d73f9bd9f96d/i9300xxugnb6_neatrom_v7.3_aroma.zip (http://filefeltolto.hu/letoltes/eac1d73f9bd9f96d/i9300xxugnb6_neatrom_v7.3_aroma.zip)na végre hozzáértö,megmentettél :D :ok:
Remélem, hogy sikerült a feltöltés. :D
na végre hozzáértö,megmentettél :D :ok:
Köszi srácok a fáradozást ;D már szedem is! :ok:
Nincs mit. :ok: :taps:
nem nem voltál az már nincs fent,én tölteném de hova,ötletek?
Párom panaszkodik, hogy gyorsan merül a teló... Most Archidroid van rajta a legújabb... Ti melyiket ajánljátok? Látom, hogy valami nem kerek az új Neatnél.. Az egyel előző frankó?egyel előző a 7,3 és nálam minden kerek,söt :D aksi is ok,boeffla 5.2 stable,semmi panasz,7,4 et nem probáltam,mert abbol a neat beáll hiányzik,pedig az a legjobb az egészben, :D
lesz itt 7,5 is,vagy már van? :D (wip) yes :taps:
(http://kepfeltoltes.hu/140328/nypasuva_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
bár én öszintén,töle várnék 1 NB6-ot mert odex,és az jobban fut,mint deodex,ram ban is jobb stb, remélem jön.
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197)
Párom panaszkodik, hogy gyorsan merül a teló... Most Archidroid van rajta a legújabb... Ti melyiket ajánljátok? Látom, hogy valami nem kerek az új Neatnél.. Az egyel előző frankó?
nem értem mi a baj a 7.4-el? nekem mondjuk nem hiányzik a neat beállítás a romból, más minden ok, aksi kiváló. navigációs problémára panaszkodtak, én még nem tudtam kipróbálni.
Na jelentem akkor, hogy újra tettem a 7.3-at úgy ahogyan a nagykönyvben vagyon írva. Commanderben mindent kitöröltem a telóból, csak a rom maradt rajta, full wipe meg minden és meggyógyult a navigáció. Úgy megy, mint ahogyan kell , rendesen. Ezek szerint nem volt elég a full wipe 6.5-ről váltásnál, valamivel össze tudott akadni a háttérben.
bár én öszintén,töle várnék 1 NB6-ot mert odex,és az jobban fut,mint deodex,ram ban is jobb stb, remélem jön.
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197)
mit találtatok már megint?! :)semmi különös,csak annyi ennek a rom-nak az elönye,hogy odex,nem deodex mint minden fözet, igy szebben fut,aksi is jobb,ram is tehát jobb mint a deodex,épp néztem lányom barátnöjének gs3 asát,gyári rom van rajta,és simábban fut mint akár a neatom.jobb az odex,a fözetek azért deodexek,mert egyszerübb témázni,mokolni nekik.de jobb az odex.
na az a lényeg hogy müxik. de miért a commanderrel törlöd a cuccokat? én ha nagytakarítást csinálok akkor beállítások, fiókok, mentés és visszaállítás, gyári adatok visszaállítása. szerintem ez egyszerűbb, és tuti mindent kitakarít a telóból!
Az S1-el a gépen csináltam totálban, ezen viszont nem lát mindent az intéző, így a teló commanderében szoktam.
Magam sem tudom, miért nem szoktam a gyári beállítások visszaállítását választani. Valami rémlik, hogy akkor újra kell rootolni, vagy valami ilyesmi, nemtom már, nem emlékszem rá.
Ha viszont tökéletesebben töröl, plusz bonyodalmat nem okoz, azt mondod, és egyszerűbb, akkor ezentúl úgy csinálom.
semmi különös,csak annyi ennek a rom-nak az elönye,hogy odex,nem deodex mint minden fözet, igy szebben fut,aksi is jobb,ram is tehát jobb mint a deodex,épp néztem lányom barátnöjének gs3 asát,gyári rom van rajta,és simábban fut mint akár a neatom.jobb az odex,a fözetek azért deodexek,mert egyszerübb témázni,mokolni nekik.de jobb az odex.
ez csak tipp volt természetesen, rootolásra nincs hatással, az ugye attól függ milyen romot teszel fel.
Indiferens, hogy csak tipp, a lényeg, ha tisztább, és jobb, akkor így csinálom.
Kérdésem még, hogy a cwm-et nem bántja? Nem kell odinozni utána ugye?
Bocsánat a tudatlanságomért! :-)
nem csinál semmi galibát, csak kipucolja a telót. én ha sok mindent telepítek, törlök, időnként megcsinálom, mert mindig marad vissza cucc, így meg az is megy a kukába.
Van egy "kis" gondom... Telepíteni akarom a nxtGen ROMot, de abortálja... Valami 7-es hibával. Nem látja a belső memóriát a pilz recovery(rányomok és nem csinál semmit)... SD kártyáról tudtam volna, akkor meg hibaüzenet jön.
hűha.... pedig meg akartam nézni.... :(
Neattel is csinálta... :/
akkor lehet más ott a bibi. rátettem a kártyára a romot, de csak holnap próbálom ki. ma a tyúkokkal fekszem.... :)
nem csinál semmi galibát, csak kipucolja a telót. én ha sok mindent telepítek, törlök, időnként megcsinálom, mert mindig marad vissza cucc, így meg az is megy a kukába.
Na megcsináltam most, ajánlásod szerint, újra tettem mindent, és mondjuk horror kapacitás szabadult fel:-)
Gigában mérhető, és nem egyessel kezdődik:-)
Köszi még egyszer a tippet:-)
Tényleg gyors a rom! De nincs benne élő háttérkép!ott van kicsit le.letölt ,felrak.
http://filefeltolto.hu/letoltes/eac1d73f9bd9f96d/i9300xxugnb6_neatrom_v7.3_aroma.zip (http://filefeltolto.hu/letoltes/eac1d73f9bd9f96d/i9300xxugnb6_neatrom_v7.3_aroma.zip)
Remélem, hogy sikerült a feltöltés. :D
Sziasztokrányomizol.ingyenes letölté,számol ,vársz,örülsz.nálam jönne. :D
ezt hogy a pi...ába lehet letölteni?
rányomizol.ingyenes letölté,számol ,vársz,örülsz.nálam jönne. :D
nincs ilyen gomb, pedig regisztrálva vagyok és be is léptemnem tudom,nézd meg másik böngészövel.én reggelve se vagyok,és ott van,megy opera.
nem tudom,nézd meg másik böngészövel.én reggelve se vagyok,és ott van,megy opera.
köszönöm, sikerültilyenek ezek a xar böngészök .1 ik en ez nem megy másikon az,nincs 1 olyan amin minden?tö.... tele már velük. :D
úgylátszik a chrome-ot nem szereti
ilyenek ezek a xar böngészök .1 ik en ez nem megy másikon az,nincs 1 olyan amin minden?tö.... tele már velük. :D
ott van kicsit le.letölt ,felrak.
Apps
AllShare
Dive (including Samsung Apps)
LiveWallPapers
NFC (including directconnect, directshare, fileshare)
Pilz rec volt a ludas... Sima CWMmel felment az nxtgen... És hasít szépen. :D
teljesen jó a cucc, tényleg gyorsabb mint a Neat rom!
És bovebben?
Miben jobb a neatnal?
Stabil? Akksi milyen?
Tiszta izgalomba vagyok most hogy végre megint teljesen jó a telom :-)
aksiról még korai nyilatkozni. de gyorsabb az tuti, és ebben is csak a lényeges cuccok vannak. én egyedül az élő háttérképet csaptam hozzá így összesen 104 alkalmazás van.
aksiról még korai nyilatkozni. de gyorsabb az tuti, és ebben is csak a lényeges cuccok vannak. én egyedül az élő háttérképet csaptam hozzá így összesen 104 alkalmazás van.egy letöltőlinket tudnál dobni?
egy letöltőlinket tudnál dobni?
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197)bittedanke :)
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-nxtgen-rom-v12-0-precious-t1944197)
Limahl, Te atgurultal ra, mert nagyon dicserted?
még nem mert nem volt időm,most meg már lusta vagyok hozzá,bár nekem neattel sincs semmi gondom.
még nem mert nem volt időm,most meg már lusta vagyok hozzá,bár nekem neattel sincs semmi gondom.
Melyiket érdemesebb, a kettő közül?
NxTGen ROM 13.0 - Kernel Stock
NxTGen ROM 13.1 - Kernel Devil with NxTGen Modification
Szvsz a Stock, majd Boeffla kernel.
Sziasztok!
Cwm-mel sokat bajlódtam a tél folyamán. A kamera stabilan nem működött féltem is a tavasztól. De jött neat és meg változott minden. Ez 7.3 tökéletes. Múlt héten is és most is voltam vele kajakozni és van egy SportTracker nevű program ami rögzíti a térképen az utam méri a hosszát és különféle statisztikát készít. Közben fényképezhetek is. Tehát a gps, teljes fényerő amikor nézem a képernyőt, (ragyogó napsütés, vízhatlan tok ) hogy lássam, és még mindig bírja Aksi 50%. reggel 6-kor vettem le. Jó ez nekem. Minden fontosat tud. Viszket, viszket de fontos ha használni akarom stabil legyen, ez pedig tavasztól őszig tart.
aksiról még korai nyilatkozni. de gyorsabb az tuti, és ebben is csak a lényeges cuccok vannak. én egyedül az élő háttérképet csaptam hozzá így összesen 104 alkalmazás van.
Mondjuk ha már így felvetődött a dolog, akkor elkezdem kitörölgetni sorba amiket gondolok, hogy folyamatos lehet a wifi vonala. Kezdem facebook, hangouts, aztán magam sem tudom.
Megjegyzem, hogy a huawei tabletemen nem folyamatos.
Amikor ki van kapcsolva a wifi, akkor valóban ki van:-)
Ha van valami ötletetek szívesen fogadom. :-)
wi-fi, specialis, wi-fi bekapcsolva tartasa alvaskor illetve a kereses engedelyezese mindig, ha ezt a kettot kikapcsolod, nem lesz folyamatos a vonal
Ebbe a beállításba soha nem mentem eddig bele, nem is értem miért:-)
Nagyon szépen köszönöm!!!
Remélem jó lesz most már ez is:-)
Legalább kitöröltem nagycsomó mindent, már csak 162 db. apk van:-)
És lőn csoda!!! Szaggat:-)
Minden fontos dolog benne van amit írtál, de csak viszket na:-)googy max kernel-el lehet 2 romot,akár cm is lehet másik. ;)
Az lenne a jó mondjuk, ha tudnám(nk), hogyan lehet két rom fent a telón, és akkor lehetne agyba-főbe vakarózni:-)
googy max kernel-el lehet 2 romot,akár cm is lehet másik. ;)és mielött jönne a kérdés,hogy? rém egyszerü,sokáig használtam aztán leszoktam valamiért róla,itt 1 vidi mit,hogy,ne zavarjon meg senkit,itt siyah kernel-el van,de googy teljesen ugyan igy.
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/orig-development/09-01-googy-max2-kernel-2-1-3-linaro-t2517875 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/orig-development/09-01-googy-max2-kernel-2-1-3-linaro-t2517875)
googy max kernel-el lehet 2 romot,akár cm is lehet másik. ;)
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/orig-development/09-01-googy-max2-kernel-2-1-3-linaro-t2517875 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/orig-development/09-01-googy-max2-kernel-2-1-3-linaro-t2517875)
Koszi!
Mostmar hogy sastojas jovoltabol ennyi helyem van (9. 6. gb) kiprobalom minden keppen.
Igy lehet nezelodni ugy, hogy mindig van egy fix jol mukodo telcsim :-)
Van neki olyan is? Csak a slimest próbáltam, az szvsz kiváló, most pl. az van nekem.bocsánat elirtam aosp-je van.
lehet hétvégén én is visszatérek 2 romra,másodiknak meg feldobom neat aokp romját. :D
Hiába gondolkodtál előre, a fejünkkel, kitaláltam, hogy ne úszd meg kérdés nélkül :-) :-) :-)googy max marad mindig,2 es romhoz nem tudsz kernelt rakni,csak googy. ha 1 esen meg lecseréled,de ne tedd,úszott dulaboot.
Bocsánat előre is érte!!!
És akkor, ha feltesszük ezt, akkor boeffla nem fog játszani, vagy adott rom-hoz lehet adni?
Ez a része hogy van?
googy max marad mindig,2 es romhoz nem tudsz kernelt rakni,csak googy. ha 1 esen meg lecseréled,de ne tedd,úszott dulaboot.
Értem.én is egyszer csináltam,vidi alapján,utána már magátol ment,bonyolultnak tünik de rém 1 szerü,stweaks kell hozzá play röl,abban tudod kiválasztani a dualboot ,rányomizol,bejön rec csak 2 es romé is benne..követed a vidiben látottakat,másodjára már menni fog semmi nélkül,egyszerü. ;) ja még annyi,vidi végén azthiszem ugy van,hogy rakd újra a siyah(itt googy) kernelt,) de nem kell. 2 es romé ugyan ugy marad. googy.
Remélem, hogy jó is lesz:-)
Délután haza jövök melóból (ma hamar végzek), akkor feldobom.
Bár a videó ami van róla, hát hogy is mondjam, elég ... De majd itt-ott kitalálom, hogy mit szeretett volna mutatni:-)
én is egyszer csináltam,vidi alapján,utána már magátol ment,bonyolultnak tünik de rém 1 szerü,stweaks kell hozzá play röl,abban tudod kiválasztani a dualboot ,rányomizol,bejön rec csak 2 es romé is benne..követed a vidiben látottakat,másodjára már menni fog semmi nélkül,egyszerü. ;) ja még annyi,vidi végén azthiszem ugy van,hogy rakd újra a siyah(itt googy) kernelt,) de nem kell. 2 es romé ugyan ugy marad. googy.
Ok.ha belépsz duabbot,stweaks,ott lesz 2 es rom ,abba be ott minden ugyan ugy mint 1 es romnál,leirva bonyolult,de látni fogsz mindent.
Nem tűnt bonyolultnak, csak hol látod, hol nem, hogy mit szeretne:-) De nem baj.
De végülis, feldobhatom én azt most is nem?
Rom minden marad, beállításokkal, csak akkor kell variálni, ha akarok másik rom-ot is feltenni?
ha belépsz duabbot,stweaks,ott lesz 2 es rom ,abba be ott minden ugyan ugy mint 1 es romnál,leirva bonyolult,de látni fogsz mindent.
ha belépsz duabbot,stweaks,ott lesz 2 es rom ,abba be ott minden ugyan ugy mint 1 es romnál,leirva bonyolult,de látni fogsz mindent.
Nég egy hülyeséget kérdeznék:az 1 kernel,mint boeffla,felrakod ugyan ugy aztán play,stweaks, onnan már indithatod ,dualboot,nem kell ujraraknod mostanit,mint boefflánál se,de duall abbol megy,aztán belépsz(stweaks)dualboot és ott elöjön recovery,2 es rom,stb ,stb,kövesd vidit.
Ha feldobom a googy-t, akkor a 7.3-at is újra kell raknom?
Bocsánat az eggyügyű kérdésért, csak nem raktam még, és hát ez is egy fontos kérdés, mert ha igen, akkor át kell gondolnom, hogy mikor futja az időből.
az 1 kernel,mint boeffla,felrakod ugyan ugy aztán play,stweaks, onnan már indithatod ,dualboot,nem kell ujraraknod mostanit,mint boefflánál se,de duall abbol megy,aztán belépsz(stweaks)dualboot és ott elöjön recovery,2 es rom,stb ,stb,kövesd vidit.
Okk, akkor már indítom is:-)csak nyugodtan ;) elcseszni nem tudod,1 es romot nem bántja,az elöfordul,hogy 2 es nek nem mind megy,de 1 est nem bántja,törlöd,probálsz másikat,nem mind szeret 2 es nek indulni,ha fent van és megy meg is cserélheted a 2 öt,
Köszönöm!!!
csak nyugodtan ;) elcseszni nem tudod,1 es romot nem bántja,az elöfordul,hogy 2 es nek nem mind megy,de 1 est nem bántja,törlöd,probálsz másikat,nem mind szeret 2 es nek indulni,ha fent van és megy meg is cserélheted a 2 öt,
Ok.hát az már rádbizva :D ott a next,vagy valami 4.4.2 pl neat. :D
Már csak azon gondolkodom, melyik legyen kipróbálva másodiknak:-)
hát az már rádbizva :D ott a next,vagy valami 4.4.2 pl neat. :D
Neat-be tudsz egy linket a 4.4-re?http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-i9300-aosp-neatrom-t2603155#post35760601 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-i9300-aosp-neatrom-t2603155#post35760601)
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-i9300-aosp-neatrom-t2603155#post35760601 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-i9300-aosp-neatrom-t2603155#post35760601)
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-i9300-aosp-neatrom-t2603155#post35760601 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-i9300-aosp-neatrom-t2603155#post35760601)
hát az már rádbizva :D ott a next,vagy valami 4.4.2 pl neat. :D
A 4.4.2 neat-ot nem kedveli, az NXTGEN viszont felment szépen, műkszik is.
De kellenének hozzá ugye a google dolgok, meg egyebek, amiket letöltöttem hozzá.
Azt a googy-ból tudom feltenni, vagy a sima cwm-ből?
A 4.4.2 neat-ot nem kedveli, az NXTGEN viszont felment szépen, műkszik is.
De kellenének hozzá ugye a google dolgok, meg egyebek, amiket letöltöttem hozzá.
Azt a googy-ból tudom feltenni, vagy a sima cwm-ből?
CM 11 sem megy fel :-(
Következik az AOKP
Máshol van a baj, valószínűleg bennem, mert semmilyen Kit-Kat nem megy fel, csak 4.3., abból viszont minden, amit próbáltam.
1- Flash derteufel's recovery (get it from his thread) and reboot to recovery. Thx to @DerTeufel1980
1.a- (Optional) if you don't already have a 2ndrom filesystem then go to dualboot menu to create it (may take some time)
2- Go to flash zip menu then choose where your zip is (sdcard/sdcard1) and choose to flash ROM (not ZIP) to 2ndrom then choose your cm11 file
2.1- (Optional) go to flash zip menu then choose where your zip is (sdcard/sdcard1) and choose to flash ZIP (not ROM) to 2ndrom then choose your gapps file
3- REFLASH Googy-Max2 kernel as the recovery overwrites it every time a rom is flashed (to 1strom or 2ndrom)
4- In the main recovery menu, choose to reboot to 1st or 2nd rom, Googy-Max2 handles it ;)
ha jól veszem ki,akkor mégis csak fel kell tenni,2 es romra googyt ha cm ezel.
ram.és tartja,most jól belöve,nincs is nyügje,pedig tw launcherrel :DSzia!
(http://kepfeltoltes.hu/140331/Screenshot_2014-03-31-15-52-39_www.kepfeltoltes.hu_.png)
Szia!
Kérlek, segíts valami törlődött a fejemben nem találom ezt a beállítást, és azt se hol tudom alap állapota vissza állítani. Egy órát lapoztam oda-vissza a beállításokat és nem találom.
Köszi
Szia!Szia!
Home gombot hosszan nyomod és a bal alsó a feladat kezelő. Onnan éred el ez a részt.
Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9300-ről
Szia!beáll,sajáteszközök,mozgás,,felvétel tenyérhuzással. ha a képkészitésrte gondolsz? ja látom már nem :D sorry.
Kérlek, segíts valami törlődött a fejemben nem találom ezt a beállítást, és azt se hol tudom alap állapota vissza állítani. Egy órát lapoztam oda-vissza a beállításokat és nem találom.
Köszi
Sziasztok!Innen, ez az utolsó stabil:
Neatrom 6.5 van a telón szeretném a boeffla kernelt is telepíteni hogy tudom ezt utólag megoldani?
És melyiket?
Innen, ez az utolsó stabil:Nagyon köszi!
http://boeffla.df-kunde.de/sgs3/boeffla-kernel/Series%205.x%20(JB%204.3.x)/5.2/ (http://boeffla.df-kunde.de/sgs3/boeffla-kernel/Series%205.x%20(JB%204.3.x)/5.2/)
Odinos vagy cwm-es, amelyik neked tetszik.
Nagyon köszi!az utcsó kell neked,az a kernel,a felette levö,csak az ellenörzö,hogy jól jött e le,de ha rányomsz.látod is hogy csak 75 bájt.utcsot szedd,tedd.
És mi a különbség a két zip között mármint telepítés szempontjából?
az utcsó kell neked,az a kernel,a felette levö,csak az ellenörzö,hogy jól jött e le,de ha rányomsz.látod is hogy csak 75 bájt.utcsot szedd,tedd.Köszönöm szépen !! :taps:
1- Flash derteufel's recovery (get it from his thread) and reboot to recovery. Thx to @DerTeufel1980
1.a- (Optional) if you don't already have a 2ndrom filesystem then go to dualboot menu to create it (may take some time)
2- Go to flash zip menu then choose where your zip is (sdcard/sdcard1) and choose to flash ROM (not ZIP) to 2ndrom then choose your cm11 file
2.1- (Optional) go to flash zip menu then choose where your zip is (sdcard/sdcard1) and choose to flash ZIP (not ROM) to 2ndrom then choose your gapps file
3- REFLASH Googy-Max2 kernel as the recovery overwrites it every time a rom is flashed (to 1strom or 2ndrom)
4- In the main recovery menu, choose to reboot to 1st or 2nd rom, Googy-Max2 handles it ;)
ha jól veszem ki,akkor mégis csak fel kell tenni,2 es romra googyt ha cm ezel.
A NEAT 7.3 sem akar túllépni az alap indító képernyőn:-(igen sajna mint irtam 2 es romnak,nem mindent bir,igy meg nem sok értelme,meg nálam googy aksilag is xar volt,aszthiszem ezért is adtam fel anno.
igen sajna mint irtam 2 es romnak,nem mindent bir,igy meg nem sok értelme,meg nálam googy aksilag is xar volt,aszthiszem ezért is adtam fel anno.
Akksi nekem is úgy tűnik mintha, de ez majd estére derül ki igazából.van neat oldalán 1 tesztelő,annak a 2 neat van fent,aosp,sima,tehát menni e kéne,valószinű 1 es az aosp 2 es meg a sima.next aztmondtad ment,rakd fel,cseréld meg igy neat lesz a 2 es,aztán nézd meg 1 es nek indul e,aosp,vagy más,jobb ötletem nincs. ha megcserélted mint 2 es tuti megy a mostani,a többit meglátod.nem tudom,rég csináltam már :D
Végül is amiket érdemesebb lenne megnézni, azok nem mennek, így valszeg feladom én is:-(
Csak akkor mi az, ami fel megy vele, NEAT mellé?
van neat oldalán 1 tesztelő,annak a 2 neat van fent,aosp,sima,tehát menni e kéne,valószinű 1 es az aosp 2 es meg a sima.next aztmondtad ment,rakd fel,cseréld meg igy neat lesz a 2 es,aztán nézd meg 1 es nek indul e,aosp,vagy más,jobb ötletem nincs. ha megcserélted mint 2 es tuti megy a mostani,a többit meglátod.nem tudom,rég csináltam már :D
Ok, megpróbálom megcserélni, bár egyelőre gőzöm sincs hogy hogyan, de a videóban volt, belépek aztán hátha megtalálom emlékezetből:-)
Csak az NXTGEN indult el eddig, elfelejtettem az előbb mondani:-)az a baj már rég csináltam a cserét,ha látnám beugrana,de azt nemhiszem,hogy semmi más ne indulna,nemtudom milyen az új googy,anno nekem minden ment,kivéve omega,aokp,azon kivül minden,bizti jól csinálod? rég volt már nem igazán emlékszem mit hogy ,ha látnám bizti beugrana,nem tudom.
az a baj már rég csináltam a cserét,ha látnám beugrana,de azt nemhiszem,hogy semmi más ne indulna,nemtudom milyen az új googy,anno nekem minden ment,kivéve omega,aokp,azon kivül minden,bizti jól csinálod? rég volt már nem igazán emlékszem mit hogy ,ha látnám bizti beugrana,nem tudom.
Próbáljátok ki a devil kernelt, az is dualbootos, hátha azzal megy.
Bizti jól, mint mondtad az elején, egyszerű, mint egy censored eg:-)
Format 2nd system-instalzip-fix 2ndrom permission-googy újra, és hajrá:-)
Elvileg ennyi. Most visszanéztem még egyszer a videót, és ott is ennyi.
Most megcserélem a kettőt, még úgy megnézem, ha nem, akkor devil meglesem.
Köszi az ötletet, este letöltöttem azt is, de nem próbáltam még.
Egy esélyt még kap googy:-)
még az jutott eszembe,volt ami nem bootolt,kikapcs,,,,be aztán probáltam újra aztán ment,
Elsőnek felmegy a CM-es? Ha igen, akkor másodiknak rakd fel a gyárit, aztán megcserélheted őket. Lehet, hogy az új 4.3-as ROMok miatt van a gebasz, telepítettél/volt a telódon full gyárit?
Próbáljátok ki a devil kernelt, az is dualbootos, hátha azzal megy.
Googy leugrott, Devil felugrott, este megnézem, a dual boot részt:-)Oké, kíváncsi vagyok én is, tavaly volt utoljára 2 rom a készülékemen. :)
Oké, kíváncsi vagyok én is, tavaly volt utoljára 2 rom a készülékemen. :)
Már csak az a kérdés, hogy hol tudnék utána olvasni, hogy hogyan működik Devil-en a dualboot?Topikjában: http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/orig-development/kernel-devil-linux-3-0-101-linaro-4-8-2-t2240832 :)
Topikjában: http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/orig-development/kernel-devil-linux-3-0-101-linaro-4-8-2-t2240832 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/orig-development/kernel-devil-linux-3-0-101-linaro-4-8-2-t2240832) :)
Sziasztok!elöször is ne rc-éz,van már 5.2 stabil boeffla,szerintem csak beragadt valami,máskor ha valami nem stimmel,jobban merül mint szokott,elöször csak inditsd újra,nálam is volt már néha,de reboot mindig helyre tette olyankor,beáll,,,egyebek,,,alkalmazáskezelő,,,futó,,ott látod mik futnak,ki is lőheted,fagyasztani meg titaniumbackup,
Tegnap feltettem a 7.4-et és a beoffla rc2-öt. Rekord sebesen merült. Factory reset fel a 7.4 kernel nélkül egyelőre. Este 5 óra 40 perc alatt 4%-ot csökkent. Eszköz és a cella készenlétben fogyasztott. Ezek az előző állapotban nem is voltak. Mit állíthattam már nem emlékszem? Még egy kérdés mivel tudom megnézni hogy konkrétan mi fogyassza a memóriát. Mi van betöltve a memóriába és mivel fagyasszam? Köszönöm a segítséget.
Sziasztok!
Tegnap feltettem a 7.4-et és a beoffla rc2-öt. Rekord sebesen merült. Factory reset fel a 7.4 kernel nélkül egyelőre. Este 5 óra 40 perc alatt 4%-ot csökkent. Eszköz és a cella készenlétben fogyasztott. Ezek az előző állapotban nem is voltak. Mit állíthattam már nem emlékszem? Még egy kérdés mivel tudom megnézni hogy konkrétan mi fogyassza a memóriát. Mi van betöltve a memóriába és mivel fagyasszam? Köszönöm a segítséget.
Oké, kíváncsi vagyok én is, tavaly volt utoljára 2 rom a készülékemen. :)
Miután reggel elfelejtett ébreszteni a telcsi, így kiugrott belőle minden, és vissza állítottam az eddigi stabil, jól működő állapotot, azaz:
NEAT 7.3 + Boeffla 5.2 stabil.
És kész:-)
Ha valamit ki akarok próbálni, akkor felteszem, tibi mentés meg mindig van neat-ból, így bármi van, nem tetszik, vagy nem jó, akkor van egy stabil, megbízható konfiguráció:-)
én csak + ozni tudom,anno romoltam már gs 1 óta eleget,kezdek megöregedni? de már nem érdekel valahogy,most neat tökéletesen teszi a dolgát,unom már,minek?hibákat keresni,megoldani,unom. ugyis max fél éve van hátra aztán cserélem,de tuti nem samura. :D
Akkor nagyjából együtt vagyunk:-), annyi különbséggel, hogy nekem a samuk nagyon bejöttek.nekem is meg van s1 hugomé,s2 öcsémé,s 3 enyém, lg g2 lányomé mert elkobozta :D nálam is több volt az öröm mint,bosszuság,mind müxik is rendesen,de samu felett eljárt az idő pl g2 root van,más nincs alap tökéletes,samu meg knox,meg többi xarsága ,használhatatlan root nélkül.g3 meg odaba.... neki .samu uncsi ,minden ugyan az,s4 fémszerü müanyag keret :D s 5 pöttyös undoritó hátlap,ezen kivül semmi. nexus 6,vagy lg g3 ,de inkább lg g3.htc one öröm ránézni.sose láttam szebb telót,samu uncsi,elég volt belölle.bár jópár szép évet töltöttünk eggyüt,s1,,,s2,,s3,,,, de most volt elég,uncsi,,,uncsi,,,uncsi,semmi.
A gs1 és a gs3 is. Az egyesek is megvannak még, nekem is, és a páromnak is azt vettem anno, és semmi gond velük. Még az akksik is eredetiek. Annyi van, hogy kevesebbet van nyúzva az enyém mióta a hármas megvan, de ez is hibátlan hardverileg:-) Így aztán ha váltok én is rövidesen, nem érzek késztetést a típusváltásra. Lehet, hogy samu lesz az is. Nem tudom még:-) Vagy LG, vagy valami nexus:-)
nekem is meg van s1 hugomé,s2 öcsémé,s 3 enyém, lg g2 lányomé mert elkobozta :D nálam is több volt az öröm mint,bosszuság,mind müxik is rendesen,de samu felett eljárt az idő pl g2 root van,más nincs alap tökéletes,samu meg knox,meg többi xarsága ,használhatatlan root nélkül.g3 meg odaba.... neki .samu uncsi ,minden ugyan az,s4 fémszerü müanyag keret :D s 5 pöttyös undoritó hátlap,ezen kivül semmi. nexus 6,vagy lg g3 ,de inkább lg g3.htc one öröm ránézni.sose láttam szebb telót,samu uncsi,elég volt belölle.bár jópár szép évet töltöttünk eggyüt,s1,,,s2,,s3,,,, de most volt elég,uncsi,,,uncsi,,,uncsi,semmi.
nekem is meg van s1 hugomé,s2 öcsémé,s 3 enyém, lg g2 lányomé mert elkobozta :D nálam is több volt az öröm mint,bosszuság,mind müxik is rendesen,de samu felett eljárt az idő pl g2 root van,más nincs alap tökéletes,samu meg knox,meg többi xarsága ,használhatatlan root nélkül.g3 meg odaba.... neki .samu uncsi ,minden ugyan az,s4 fémszerü müanyag keret :D s 5 pöttyös undoritó hátlap,ezen kivül semmi. nexus 6,vagy lg g3 ,de inkább lg g3.htc one öröm ránézni.sose láttam szebb telót,samu uncsi,elég volt belölle.bár jópár szép évet töltöttünk eggyüt,s1,,,s2,,s3,,,, de most volt elég,uncsi,,,uncsi,,,uncsi,semmi.
Jut eszembe, hogy amit írtam privibe, vagy 2-3 hete, abban nem akadtál véletlenül valamire? :-)huawei mediapad? nem találkoztam még vele,xda-an nincs semmi?
huawei mediapad? nem találkoztam még vele,xda-an nincs semmi?
Igen az.itt nézelödj,hátha.
Sajna semmi, vagy legalábbis nem találtam ehhez.
itt nézelödj,hátha.
http://forum.xda-developers.com/huawei-mediapad (http://forum.xda-developers.com/huawei-mediapad)
itt nézelödj,hátha.
http://forum.xda-developers.com/huawei-mediapad (http://forum.xda-developers.com/huawei-mediapad)
itt nézelödj,hátha.
http://forum.xda-developers.com/huawei-mediapad (http://forum.xda-developers.com/huawei-mediapad)
hello át jövök én is ide szoval leszetem mindent ami kell leszedtem a romot kernelt fel az sd kártyára aztan efs mentés aztán rom mentés vagy bacup és utána??? csak azért kérdem mert számomra nem egyértelmü amiket olvastam és nem akarom el cseszni.
hello át jövök én is ide szoval leszetem mindent ami kell leszedtem a romot kernelt fel az sd kártyára aztan efs mentés aztán rom mentés vagy bacup és utána??? csak azért kérdem mert számomra nem egyértelmü amiket olvastam és nem akarom el cseszni.
igen azt szeretnék most ez a cmw van fent CWM_6.0.4.4_Touch_GT-I9300 ez jo hozzá???tökéletes.
igen azt szeretnék most ez a cmw van fent CWM_6.0.4.4_Touch_GT-I9300 ez jo hozzá??? és köszi mégegyszer a segitséget. amugy miket érdemes kipipálni mert látam valami listát erröl is???
oksa :D még egy kérdés a telefon sd re vagy a külsö sd re édemesebb felteni a zipeket???
még egyszer köszi szépen az infokat.
nálam neat elhagyás van,már pár napja tesztelem,okés,franyó aki szereti (szeretné) s5 nyavalyáit,és tetszik neki,kinézet,stb,bátran 100% megelégedés,még neat után is. :ok:
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)vidi
https://www.youtube.com/watch?v=5ow6C_32lJc (https://www.youtube.com/watch?v=5ow6C_32lJc)
cool. :Dláss csodát,láss ezer csodát. :D
1,2.GB?
annyi de sokkal jobban fut mint neat,nem az számit,mi van kigyomlálva,már rég rájöttem,hanem,hogy van megcsinálva a rom.gyomlálni meg tudsz utána is.,de semmit nem számit. ;)
Csak azért kérdeztem, hogy jót húzok-e le:-)cmw. de nem aromás,,csak telepited,kész,de szuper,hidd el. :D
Aromás ez is, cwm-ből rendesen ugye?
cmw. de nem aromás,,csak telepited,kész,de szuper,hidd el. :D
igen azt szeretnék most ez a cmw van fent CWM_6.0.4.4_Touch_GT-I9300 ez jo hozzá??? és köszi mégegyszer a segitséget. amugy miket érdemes kipipálni mert látam valami listát erröl is???
Az a "baj", hogy mindig hiszek Neked, és mindig jobban is járok :-)most látom mit linkeltetek be ez nagyon komoly lehet ezt kellene feltenem?? ha igen akkor az xda miket szedjek le és látam a vidit a srácnak ott 6.25 cmw je van az kel hozzé vagyjo ami nekem van??
most látom mit linkeltetek be ez nagyon komoly lehet ezt kellene feltenem?? ha igen akkor az xda miket szedjek le és látam a vidit a srácnak ott 6.25 cmw je van az kel hozzé vagyjo ami nekem van??
Váltás RR-ről - Tanács kell!
- Neatrom_7.3_aroma
- NxTGen_ROM_v13.0
- Galaxy S5 Mini 4.0
Amim van: I9300NELK2 - modem angol telcsi. Ha jól sejtem jó mind a 3 rom ettől függetlenül igaz?
Kernel: Boeffla 5.2 lesz - ha jó/ha nem :D
Mert Ti szeretitek a változatos életet, de Veletek lépést tartani... nehéz :D :D
cmw. de nem aromás,,csak telepited,kész,de szuper,hidd el. :D
nálam neat elhagyás van,már pár napja tesztelem,okés,franyó aki szereti (szeretné) s5 nyavalyáit,és tetszik neki,kinézet,stb,bátran 100% megelégedés,még neat után is. :ok:
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)
vidi
https://www.youtube.com/watch?v=5ow6C_32lJc (https://www.youtube.com/watch?v=5ow6C_32lJc)
cool. :D
láss csodát,láss ezer csodát. :D
Sziasztok!Azt kérdezném hogy mi a működésben a különbség a neat 6.5 és a 7.3 között?Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Alapvetően nem sok.
Mindkettő jó, és stabil, a leg lényegesebb talán csak annyi, hogy a 7.3-ban, a Rendszerbeállításo/Saját eszköz menüben van legfelül, egy plusz testreszabhatósági lehetőség.
Akkor maradok 6.5-nél bár lehet újra húzom aksi jó sőt nagyon jó, de két alkalommal fordult elő hogy újraindult a teló napközben hasonló tapasztalat?
Szia! Fel tudnád tölteni valahová ezt a romot, mert én megpróbáltam letölteni a MEGA-ról, de 99%-nál megáll és nem csinál semmit sem :'( >:(. Köszi előre is. :D :ok:Sziasztok!
Nem csinált ilyeneket, míg az volt fent.
Viszont csinálj akkor előtte egy gyári beállítások visszaállítását.
Lehet, hogy összeakad valami előzőből visszamaradt dologgal.
Ha meg már újra teszed, akkor inkább 7.3. Szerintem. De nyilván szabadon választott:-)
Sziasztok!Ez engem is érdekelne
Ugyan ebbe a cipőbe járok 1 óra 20 és semmi azalatt a böngészőhöz se lehet nyúlni. Más. Hol lehet vissza állítani az eredeti állapotot néztem a beállítást és a recoveryt nem találom. Régen úgy emlékszem a beállítás/biztonságba volt most nincs. Még egy: KAMERA milyen?
eredeti állapot=gyári állapot
Ez engem is érdekelne Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Beállítások/Fiókok/Mentés és visszaállítás/Gyári adatok visszaállítása.Szia!
Kamera jó, de a Lenovo Snapit Camera alkalmazását használom már jó ideje.
Szia!
Köszi, már csak a letöltésben ha segítenél nem jön le. /Firefox/
Mindjárt megkeresem a play-en. Pill!Kösz! Deúgy látszik félre érthető voltam. S5 mini rom-ot nem tudom letölteni megáll 99%-on
Bocsánat, nem play-es :-)
http://uploaded.net/file/236b9re2 (http://uploaded.net/file/236b9re2)
Kösz! Deúgy látszik félre érthető voltam. S5 mini rom-ot nem tudom letölteni megáll 99%-on
Próbáld meg Chrom-al, nekem azzal jött le.nálam chorme is feadta :D aztán nézelödtem mert amugy operát használokmés tö,,,öm tele volt,hogy minden menjen 5 böngészö kell >:( és találtam Opera 2 Stable,fetettem,minden megy idáig ,és végre opera,nem tudom de nekem az jön be legjobban.
Galaxy S5 Mini 4.0 ★ [4.3][I9300 - NB6]Tölthetem olyan böngészővel amilyennel akarom ez a MEGA oldal úgy sz..r ahogy van. Operával is fox-al is csúcsra járatja a procit, minden meghal melette, a web-es felűlet már kiirja kész, totál még egyre növeli afájl méretet és csak 2 perc múlva teszi oda hogy .zip. Nem a böngészővel hanem a megírt web oldallal van a baj.
https://www.youtube.com/watch?v=DKqZVyDOoVY&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=DKqZVyDOoVY&feature=youtu.be)
Tölthetem olyan böngészővel amilyennel akarom ez a MEGA oldal úgy sz..r ahogy van. Operával is fox-al is csúcsra járatja a procit, minden meghal melette, a web-es felűlet már kiirja kész, totál még egyre növeli afájl méretet és csak 2 perc múlva teszi oda hogy .zip. Nem a böngészővel hanem a megírt web oldallal van a baj.igen chrommal ugyan ez volt,még le is vágta gépem ;) a kö..ög,aztán az új operával meg 1 böl lejött. amugy is opera a kedvencem,és ezzel idáig minden jött még,mióta keresek ilyet :D
Végre hazaértem a munkából! :D:ok:
Köszi mindenkinek a próbálkozását! :ok: Sikerült leszednem a Chrome-mal a Galaxy S5 mini 4.0-t :taps: :D, az explorer az istennek sem akart továbbmenni 99%-nál. >:(
Letöltöttem a stock_I9300XXUGNA:CWM.zip Boeffla ez jó hozzá?minden 4.3 romhoz jó a boeffla.
:ok:ja meg ami gyári böngészö van benne az xar. :D kiszedtem neat bol,áttetem,ok.szóva melos 1 rom,de nekem bejön.
azért 1 alapos tisztitás ráfér erre a romra ne feledd,és akkor okés,de pl ferakod,majd nyomsz 1 factory resetet,leszed sok nyavaját,még fm rádió se maradt. :D gyors tisztitás,vagy tibi,rootex,és tisztitasz.nálam is van még sok xar,de majd,amugy s 5 tw -je tök jó nekem bejön,pedig nem vagyok 1 tw rajonngó.
:ok:
azért 1 alapos tisztitás ráfér erre a romra ne feledd,és akkor okés,de pl ferakod,majd nyomsz 1 factory resetet,leszed sok nyavaját,még fm rádió se maradt. :D gyors tisztitás,vagy tibi,rootex,és tisztitasz.nálam is van még sok xar,de majd,amugy s 5 tw -je tök jó nekem bejön,pedig nem vagyok 1 tw rajonngó.
:ok:Miután meg volt az install utána kel factory reset? Az nem töröl mindent?
azért 1 alapos tisztitás ráfér erre a romra ne feledd,és akkor okés,de pl ferakod,majd nyomsz 1 factory resetet,leszed sok nyavaját,még fm rádió se maradt. :D gyors tisztitás,vagy tibi,rootex,és tisztitasz.nálam is van még sok xar,de majd,amugy s 5 tw -je tök jó nekem bejön,pedig nem vagyok 1 tw rajonngó.
Miután meg volt az install utána kel factory reset? Az nem töröl mindent?factory wipchache,stb,ugyi utána telepited a romot,ez nem aromás,felmegy mindenestül. a rom,ha fent van,utána recovery,és megint factory, csak véletenül láttam mert elcsesztem valamit,és nem indult,muszáj volt factoryznom,elindult,de eltünt sok minden,még rádió se maradt.de egyszerübb rootex,tibi.és csak ami tényleg nem kell,azt törlöd,fagyasztod.
factory wipchache,stb,ugyi utána telepited a romot,ez nem aromás,felmegy mindenestül. a rom,ha fent van,utána recovery,és megint factory, csak véletenül láttam mert elcsesztem valamit,és nem indult,muszáj volt factoryznom,elindult,de eltünt sok minden,még rádió se maradt.de egyszerübb rootex,tibi.és csak ami tényleg nem kell,azt törlöd,fagyasztod.Még egy szó volt a recovery-röl nekem 6.0.4.4 ez jó lesz?
Még egy szó volt a recovery-röl nekem 6.0.4.4 ez jó lesz?nekem is az van úgy hogy jó ;) boeffla szintén 5,2 stable.
nekem is az van úgy hogy jó ;) boeffla szintén 5,2 stable.
Én még nem tettem rá a Boefflát, hogy lássam azért a benne lévő kernelt is, de eddig nincs vele gond.aksi nálam is jó,ahoz képest mennyi xar van benne, :D meglepöen,boefflával. 6 ó 19 perc,82% most,pedig neteztem,telóztam,idáig ok. :ok:
Mondjuk most járok egy egész napnál:-)
Böngészőből a telón is a Chrom-ot használom, a szinkronizálás miatt. PC-n pedig pár céges dolog csak azon megy vagy egyáltalán, vagy jól.
aksi nálam is jó,ahoz képest mennyi xar van benne, :D meglepöen,boefflával. 6 ó 19 perc,82% most,pedig neteztem,telóztam,idáig ok. :ok:Már nagyon feltenném, de várok egy hívást utána meg megyek haza tehát azt hiszem már csak otthon tudom feltenni. De kíváncsi vagyok. Amióta feltetten a Neat 7.4-et nem az igazi. Aksi nem csúcs de jó. Inkább a memória 30-50 MB a görgetés se sima teljesen. Nem olyan mint volt rég.
Már nagyon feltenném, de várok egy hívást utána meg megyek haza tehát azt hiszem már csak otthon tudom feltenni. De kíváncsi vagyok. Amióta feltetten a Neat 7.4-et nem az igazi. Aksi nem csúcs de jó. Inkább a memória 30-50 MB a görgetés se sima teljesen. Nem olyan mint volt rég.xposed,app,amit használsz launcher,tessék beállitani,residentre. boeffla meg nálam ez a beáll ok,
xposed,app,amit használsz launcher,tessék beállitani,residentre. boeffla meg nálam ez a beáll ok,
governor,,,,peqasusq,gevernor profil,peqasq-boeffla battery saver, cpu 1400 min,200,rendszer modositása boeffla tweaks,vegyesben,
zRam nem játszik?de,csak annak aksihoz nem sok köze,azért nem irtam,mint a hanghúzást se.
Még annyi, hogy én a töltő áramot vissza szoktam venn 1100-ról 1000-re
Köszönöm a segítő hozzászólást este felment és elkezdte telepítgetni az elötte fent levő programokat, hagytam. Most reggel kezdtem a beállítgatásokat.
de,csak annak aksihoz nem sok köze,azért nem irtam,mint a hanghúzást se.
Galaxy S5 Mini 4.0 ★ [4.3][I9300 - NB6]
https://www.youtube.com/watch?v=DKqZVyDOoVY&feature=youtu.be (https://www.youtube.com/watch?v=DKqZVyDOoVY&feature=youtu.be)
na már megint! :)
mennyivel jobb mint a NxTGen ROM?
1.23 giga!!! jól tele pakolta!
Hogy mennyivel jobb, azt nem tudom, mert végül nem nyúztam, de ez jó, cserébe a nagy méretért:-)Nekem indulásban volt 235 körüli alkalmazás ehhez jöttek az én alkalmazásaim. Most hogy feltettem a kernelt 356 alkalmazás volt. Ki van zárva hogy ez mind keljen és ezzel gyorsan működjön. Figyelembe véve, hogy a sok alkalmazás nem jelenti feltétlenül mind a memóriában van. Mindegy figyelem.
Még nem gyomláltam, várok vele, hogy mit alakít, de lehet, hogy nem is fogom, az eddigi tapasztalatok alapján.
Nem nagyon van miért.
Nekem indulásban volt 235 körüli alkalmazás ehhez jöttek az én alkalmazásaim. Most hogy feltettem a kernelt 356 alkalmazás volt. Ki van zárva hogy ez mind keljen és ezzel gyorsan működjön. Figyelembe véve, hogy a sok alkalmazás nem jelenti feltétlenül mind a memóriában van. Mindegy figyelem.én kipakoltam,még mindig nem 100% alékig,mint pl,neat volt,de 600 mb körül van és tartja a foglalt,és ugyi redönyre ki ehet tenni 1 ram pucizó gombot,azt szoktam néha nyomizni,és simán szépen fut.kinézetre meg sokkal jobban tetszik neatnél.
Feltettem a kernelt amit tegnap írtam Boeffla 5.2 és most a boeffla beállítás azt irja vagy nem kompatibilis a kernellel vagy valami gátolja tiltja az elindulását. Na de mi?boeffla v2 es beállitást tetted fel? mert a sima nem jó.
Megvettem a Tibit hogy kipucoljam a rendszert (fagyasszam) hát nem látható az appok között. Ha a app kezelőbe nézem ott látható de ahol indítani kéne ott nincs. 600 Mb szabad memoriád van? Van valami azon a telon?
Nem a szabad annyi neki, hanem a foglalt.A gps-ig el se jutok. Már egy szer leált magától. factory reset után nem engedten települni a saját alkalmazásaimat igy is 696-723Mb között még semmit nem telesítettem csak a rendszer van fent. beállítás/alkalmazás/ futó itt van 6 alkalmazás 8 folyamat és természetesen a feltüntetett számok nem fedik le a 696 Mb-ot akad, fagy nekem a fény képező se volt az igazi (szinek fehér) . Tehát megprobálom vissza tenni a Neat 7,3 at
Én még semmit nem pucoltam, és 510-590 között ugrál.
Viszont a gps-re ha legalább valaki tud valamit, jó lenne. Ha nincs megoldás, akkor megy vissza a 7.3 Neat.
A gps-ig el se jutok. Már egy szer leált magától. factory reset után nem engedten települni a saját alkalmazásaimat igy is 696-723Mb között még semmit nem telesítettem csak a rendszer van fent. beállítás/alkalmazás/ futó itt van 6 alkalmazás 8 folyamat és természetesen a feltüntetett számok nem fedik le a 696 Mb-ot akad, fagy nekem a fény képező se volt az igazi (szinek fehér) . Tehát megprobálom vissza tenni a Neat 7,3 at
Nem tudom mi lehet akkor a baj Nálad.gps részhez nem tudok hozzászolni,mert nem használom, ez 1 idöigényes rom,gyomláni,foglalkozni kell vele,3 napja alakitgatom,törlöm xarokat,de lassan kész,már simán megy olyan szépen mint neat ugy hogy ha már ennyi idöt rászántam,marad ,kinézere meg ez jön be nekem idáig legjobban,ugy hogy csak annak ajánlom aki szán rá időt,akkor jó rom. :D
Nálam minden megy szépen, a gyári fényképezője is, és a lenovo snapit is.
Egyedül ennyi van, hogy mégyek megyek megyek, aztán csak kis ablak, hogy gps bezárt.
A többi jó minden. Illetve még ami nem annyira tetszik, az akksi idő mintha rosszabb lene Neat-hoz viszonyítva.
gps részhez nem tudok hozzászolni,mert nem használom, ez 1 idöigényes rom,gyomláni,foglalkozni kell vele,3 napja alakitgatom,törlöm xarokat,de lassan kész,már simán megy olyan szépen mint neat ugy hogy ha már ennyi idöt rászántam,marad ,kinézere meg ez jön be nekem idáig legjobban,ugy hogy csak annak ajánlom aki szán rá időt,akkor jó rom. :DNem szántam. Amikor van készen. Ez akadt, újra indult, 5-6 másodperc volt meg a beállításokat megnyította, és melegedett. Nekem elég a jó alap és zooperrel rakok rá kinézetet. Majd egyszer lehet vissza nézek de a nyári hónapokban fontos a pontos megbízható stabil készülék. Volt benne olyan rész ami tetszett majd ha medárdkor 40 napig esik.
Nem szántam. Amikor van készen. Ez akadt, újra indult, 5-6 másodperc volt meg a beállításokat megnyította, és melegedett. Nekem elég a jó alap és zooperrel rakok rá kinézetet. Majd egyszer lehet vissza nézek de a nyári hónapokban fontos a pontos megbízható stabil készülék. Volt benne olyan rész ami tetszett majd ha medárdkor 40 napig esik.igazad van nem kell eröltettni,nálam még akkor se indult újra,hmikor minden benne volt,meg még soha,most meg már neat tel egyforma sebességen müxik,gondom nincs idáig,de ha kész nandroidozom,és vissza nézek 4.4.2 re,talátam 1 et ami birizgálja fantáziám. :D
....
SOKP Rom.
Sony X-Peria Z multimédia cuccok...
Igazi multi-window, átméretezhető, ide-oda pakolható ablakokkal.
multi win
ugy hogy ez a következö áldozat :D kiváncsi leszek teló része fog e müködni rendesen,mert ezért tértem vissza gyárira.
gps részhez nem tudok hozzászolni,mert nem használom, ez 1 idöigényes rom,gyomláni,foglalkozni kell vele,3 napja alakitgatom,törlöm xarokat,de lassan kész,már simán megy olyan szépen mint neat ugy hogy ha már ennyi idöt rászántam,marad ,kinézere meg ez jön be nekem idáig legjobban,ugy hogy csak annak ajánlom aki szán rá időt,akkor jó rom. :D
gps részhez nem tudok hozzászolni,mert nem használom, ez 1 idöigényes rom,gyomláni,foglalkozni kell vele,3 napja alakitgatom,törlöm xarokat,de lassan kész,már simán megy olyan szépen mint neat ugy hogy ha már ennyi idöt rászántam,marad ,kinézere meg ez jön be nekem idáig legjobban,ugy hogy csak annak ajánlom aki szán rá időt,akkor jó rom. :D
Mondjuk egy lista, vagy link jól jönne, hogy mi jöhet ki belőle:-)
Tán még meg is köszsönném Nagyon:-)
:D
na most ebben annyi xar volt,mit tudom én miket szedtem már ki.rootex.megnyitod system app,ott látod mi mi,ami nem kell irtás. ;) csak nagyokat irtottam,ilyen pár kb os xarokkal nem foglalkoztam,minek,mit zavar az?mit foglal az? semmit. snote meg az ilyen nagy xarok amit amugy se használok.
sNote igenis jó program. :P Bár ilyen töppedt telefonokon nem sok értelme van, Note-on viszont nagyon jó. :Dmert ami ebben van gs5 tw fenomenális,sose szerettem tw ét de ez az,s note lehet jó de nem itt,vannak ebben hasznos dolgok amitöl még szépen megy,next tul kipakolt,élőhátteret kivenni? minek pár kb ot foglal,szerintetek vissza fog az valamit? tudom rátehető de idegesitő.ez is ok igy már sokkal több mindennel,és nem lassab,600 mb fölé nem nagyon megy ram,nekem okés,és szép is. volt vele munka,de megérte. :ok:
Am nem értem nektek miért jók ezek a telepakolt ROMok... Ott az nxtGEN, nem akad, jó az aksi, letisztult, nincs benne semmi felesleges szar, nem fagy, teszi a dolgát. Igaz, nincsenek a leírásban csillivilli képek...
mert ami ebben van gs5 tw fenomenális,sose szerettem tw ét de ez az,s note lehet jó de nem itt,vannak ebben hasznos dolgok amitöl még szépen megy,next tul kipakolt,élőhátteret kivenni? minek pár kb ot foglal,szerintetek vissza fog az valamit? tudom rátehető de idegesitő.ez is ok igy már sokkal több mindennel,és nem lassab,600 mb fölé nem nagyon megy ram,nekem okés,és szép is. volt vele munka,de megérte. :ok:Ez is csak egy hobbi. Felteszel egy romot 1.3 Gb és 4 nap alatt kitörölsz mindent ami az eredeti 650Mb fölé esett és ismét van egy gyors 650 Mb-os romod. Lehet neked a kezdetekben se akadt de mint írtam csak a rom feltétele után 822 MB-bol 700 lazán lefoglalt. Aku 1 nap alatt 3* rohantam a töltőhöz. Most Neat 7.3 reggel töltöttem és csak óvatosan görgetek mert elrohan a képernyő.
Ez is csak egy hobbi. Felteszel egy romot 1.3 Gb és 4 nap alatt kitörölsz mindent ami az eredeti 650Mb fölé esett és ismét van egy gyors 650 Mb-os romod. Lehet neked a kezdetekben se akadt de mint írtam csak a rom feltétele után 822 MB-bol 700 lazán lefoglalt. Aku 1 nap alatt 3* rohantam a töltőhöz. Most Neat 7.3 reggel töltöttem és csak óvatosan görgetek mert elrohan a képernyő.igen az,mindenkinek,különben nem romolna,hagyná gyárit :D enyém is rohan,vidi félig se adja vissza,sajna,és sok mindent benne hagytam ami tetszik,és másik rom ban nincs,3 napom ment rá az igaz de nálam tökéletes most,aksi gondom sincs.
igazad van nem kell eröltettni,nálam még akkor se indult újra,hmikor minden benne volt,meg még soha,most meg már neat tel egyforma sebességen müxik,gondom nincs idáig,de ha kész nandroidozom,és vissza nézek 4.4.2 re,talátam 1 et ami birizgálja fantáziám. :D
SOKP Rom.
Sony X-Peria Z multimédia cuccok...
Igazi multi-window, átméretezhető, ide-oda pakolható ablakokkal.
https://www.youtube.com/watch?v=z5JjGsgi6I0#t=278 (https://www.youtube.com/watch?v=z5JjGsgi6I0#t=278)
multi win
www.youtube.com/watch?v=Zc6XqlekTQw&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=Zc6XqlekTQw#ws)
ugy hogy ez a következö áldozat :D kiváncsi leszek teló része fog e müködni rendesen,mert ezért tértem vissza gyárira.
limahl!
nálam fönt van SOKP 5 napja boeffla kernellel és eddig nagyon meg vagyok elégedve vele, nálam minden működik, amit használok, illetve eddig is használtam
Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9300-ről
Most akkor SOKP, vagy AOKP?
Előbbit nem találom :-(
Parancsolj: http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/galaxy-s3-i9300-kk-4-4-2-t2705023 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/galaxy-s3-i9300-kk-4-4-2-t2705023) Azért véleményt mondjatok majd, mert engem is izgat. :)
Parancsolj: http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/galaxy-s3-i9300-kk-4-4-2-t2705023 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/galaxy-s3-i9300-kk-4-4-2-t2705023) Azért véleményt mondjatok majd, mert engem is izgat. :)
Parancsolj: http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/galaxy-s3-i9300-kk-4-4-2-t2705023 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/galaxy-s3-i9300-kk-4-4-2-t2705023) Azért véleményt mondjatok majd, mert engem is izgat. :)
Tényleg csak 25.MB a Gapps, vagy benéztem valamit?
Megnéztem és tényleg annyi. Mondjuk van többféle méret a tartalomtól függően, ez ultra sim. Sok minden nem lesz benne. :)
Megnéztem és tényleg annyi. Mondjuk van többféle méret a tartalomtól függően, ez ultra sim. Sok minden nem lesz benne. :)
Hol van a többféle méret, mert nem találtam?
Azt érdemes feltenni amit ajánlanak hozzá. A többféle mérettel a CM-AOKP barangolásaim során találkoztam. Volt full, standard, slim, de hogy ezek ide megfelelőek-e azt passzolom.
Azt érdemes feltenni amit ajánlanak hozzá. A többféle mérettel a CM-AOKP barangolásaim során találkoztam. Volt full, standard, slim, de hogy ezek ide megfelelőek-e azt passzolom.
Elég ez a kis gapps, úgy döntöttem.
Térképet meg ami kell még gugli inkább lehúztam a play-ről.
Eddig tetszik a rom.
A CM alap nekem baromira bejön, csak ne lenne ez a "nem hallom a másik felet" bug. Kíváncsi leszek hogy szuperál.
hogy lehet a gs5 tw képernyőre vissza tenni az időjárást, mert kukáztam véletlen! meg egyébként is modulokat kitenni, mert ha megszakadok sem jövök rá.... :(Kicsomagolod a rom zipjét abban system azon belül apps, és abban megkeresed, majd bemásolod a telcsiben ugyan oda, és kész.
Kicsomagolod a rom zipjét abban system azon belül apps, és abban megkeresed, majd bemásolod a telcsiben ugyan oda, és kész.
akkor nem jól fogalmaztam. az időjárás widgetet töröltem a képernyőről, azt nem tudom visszatenni. meg pl. a simple calendar widgetet sem tudom kitenni!
Akkor hosszan nyomizod a képernyőt, kisablak feljön, ott widget hozzáadása, és onnan kiválasztod.
Ha nincs benne, akkor pedig a programokban lapozz oldalra a widgettekhez, ott megkeresed, rányomsz, nyomvatartod, és húzod ahová akarod.
nem érted mit akarok.....nova launchernél ha hosszan nyomom a képernyőt, van olyan hogy modulok. itt nincs olyan és csak a widget ikonját tudom kitenni!
A CM alap nekem baromira bejön, csak ne lenne ez a "nem hallom a másik felet" bug. Kíváncsi leszek hogy szuperál.
akkor nem jól fogalmaztam. az időjárás widgetet töröltem a képernyőről, azt nem tudom visszatenni. meg pl. a simple calendar widgetet sem tudom kitenni!
na ezt hogy irjam :D tehát ott fent a 3 pötty mellet,ahol pl apex stb van irás,widget,stb,na itt nincs semmi csak a 3 pötty,de ha odanyomizol,ott vannak,csak láthatatlan ,nyomj oda pöttyhöz közelebbi fele widget,másik fele vissza alk.
limahl!én is raknám,igazság szerint arra lennék kiváncsi,teló behal e itt is,meg aksi idő.
nálam fönt van SOKP 5 napja boeffla kernellel és eddig nagyon meg vagyok elégedve vele, nálam minden működik, amit használok, illetve eddig is használtam
Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9300-ről
na ezt hogy irjam :D tehát ott fent a 3 pötty mellet,ahol pl apex stb van irás,widget,stb,na itt nincs semmi csak a 3 pötty,de ha odanyomizol,ott vannak,csak láthatatlan ,nyomj oda pöttyhöz közelebbi fele widget,másik fele vissza alk.
igen az,mindenkinek,különben nem romolna,hagyná gyárit :D enyém is rohan,vidi félig se adja vissza,sajna,és sok mindent benne hagytam ami tetszik,és másik rom ban nincs,3 napom ment rá az igaz de nálam tökéletes most,aksi gondom sincs.
ne 3 full napot képzeljen el senki :D napi 10-15 perc,tehát kb 1 óra alatt rendbeszedhető. :D
én is raknám,igazság szerint arra lennék kiváncsi,teló behal e itt is,meg aksi idő.
én is raknám,igazság szerint arra lennék kiváncsi,teló behal e itt is,meg aksi idő.
én is raknám,igazság szerint arra lennék kiváncsi,teló behal e itt is,meg aksi idő.
Jut eszembe. A note3 billentyűzetet amit linkeltél nekem valamikor, fel lehet ehhez rakni?
Mert az, hogy egy oldalon van gyorsban minden, nagyon hiányzik.
sNote igenis jó program. :P Bár ilyen töppedt telefonokon nem sok értelme van, Note-on viszont nagyon jó. :Dteljesen igazad van ,snote3 ami benne van tényleg jó :ok: visszaraktam és tetszik,meg a többi + is ,nem használ több ram ot ha nem megy,csak vidifelvevő nem birta :D kiváncsi vagyok mikor csinálnak 1 jó vidifelvevöt? de a rom nálam 1 oszt,snote-s tuls,healt,sztorialbum stb,frankó.most beállt,szupi :ok:
Am nem értem nektek miért jók ezek a telepakolt ROMok... Ott az nxtGEN, nem akad, jó az aksi, letisztult, nincs benne semmi felesleges szar, nem fagy, teszi a dolgát. Igaz, nincsenek a leírásban csillivilli képek...
nem fog menni,linkelek neked lg g 2 esét,ugyan az és ez tuti megy anno propbáltam.remélem jó verzát tettem fel,ha nem ird,töltöm másikat,csak simán telepiteni kell.Szia Limahl!Ez a billentyűzet menne az én RR romomon is ?Érdemes vele foglalkoznom? Mert az a Note3 bill.nem volt jó,azt mondtad nem is fog menni,és ez?
http://d-h.st/NlH (http://d-h.st/NlH)
Szia Limahl!Ez a billentyűzet menne az én RR romomon is ?Érdemes vele foglalkoznom? Mert az a Note3 bill.nem volt jó,azt mondtad nem is fog menni,és ez?nálam volt fent rr en és ment ezért is tettem be.
nálam volt fent rr en és ment ezért is tettem be.Feltettem én is,megy.Köszönöm.Igaz van benne pár téma és akármelyikre teszem nem müködik,csak az alap,optimus.
Feltettem én is,megy.Köszönöm.Igaz van benne pár téma és akármelyikre teszem nem müködik,csak az alap,optimus.igen sajna,másikban müxik de ott meg,nincsenek a számok fent,felül, ez ilyen :D
Feltettem én is,megy.Köszönöm.Igaz van benne pár téma és akármelyikre teszem nem müködik,csak az alap,optimus.Próbáld ki az ai.type Keyboard-ot abban is vannak számok felül és lehet témát is cserélni
nem fog menni,linkelek neked lg g 2 esét,ugyan az és ez tuti megy anno propbáltam.remélem jó verzát tettem fel,ha nem ird,töltöm másikat,csak simán telepiteni kell.
http://d-h.st/NlH (http://d-h.st/NlH)
én is raknám,igazság szerint arra lennék kiváncsi,teló behal e itt is,meg aksi idő.
nem éppen ide tartozik, de ez az időjárás app elég pontatlannak tűnik. Újpalotán vagyok, erre kiírja hogy Alsórákos, 7 fok van, erre írja hogy 1 fok... :(
No igen, ezek sajna ilyenek. Cellainfó alapján dolgoznak.
Tapasztalataim szerint az "Időkép" tűnik a legpontosabbnak, és talán a widget-je is annak a legszebb.
kint az új
Firmware: I9300UBUGNB1 NeatROM v7.5 Aroma (4.3)
én mini romot várom az is ma lesz,de neat új. ;)
Üdv Galaxy S5 Mini 4.0 használók!rotex,az a rootexplorer.tibi,titaniumbackup.az álltalad emlitett dolgokat törölheted. ha fent a rom rotexplorer,system,app,és törölheted a rendszer dolgokat,de ésszel.
Felraktam én is ezt a "kis" romot a telcsimre. Vissza olvastam mióta szóba került, de lenne pár kérdésem.
-rootex? ez alatt milyen programot értetek? Olyat mondjatok légyszi amivel tudok törölni app-okat, egyszerre többet és nem egyesével.
-tibi? Na ez meg mi? :)
Telepítés után nem volt több alkalmazásom a listában mint 18-20. Ez normális?
NFC, SBeem, S Note... meg ilyenek nem kellenek nekem. Ezeket is törölhetem?
Kellene egy stabil rendszer sok próba után, ez tetszik, de nem vagyok benne jártas így nem megy minden.
Igazából nekem netre, navigációra, emailre, fényképezésre kell. Zene meg a videó mellékes. Szóval ami nem ide tartozik törölnék mindent a live wallpaper-ral együtt :)
Ja és lenne még egy: A törölt appokat a zip-ből kell törölnöm és feltenni a romot, vagy már lehet a kész romból, mintha eltávolítanék egy Play-es appot?
Köszi mindenkinek a segítséget előre is! :)
rotex,az a rootexplorer.tibi,titaniumbackup.az álltalad emlitett dolgokat törölheted. ha fent a rom rotexplorer,system,app,és törölheted a rendszer dolgokat,de ésszel.
1.4 GB! az eszem megáll! amúgy teljesen jó, de így telepakolni......
total commanderrel nekiestem a zipnek, maradt 815MB. még így is maradt elég amit nem merek mert fogalmam sincs micsoda. nemsoká kiderül elindul-e, és nem írogatja ki hogy ez+az leállt.....
Most ez melyik rom?
Galaxy S5 Mini 5.0
Kérhetek egy linket?http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)
Kérhetek egy linket?
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)
szerintem én nem rakom fel ezt,ahogy nézem azok a dolgok frissültek benne amiket ugyis kiszedek,előző,meg kigyomlálva már,beállt és faxán müxik,nem buzerálom. :D
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)
szerintem én nem rakom fel ezt,ahogy nézem azok a dolgok frissültek benne amiket ugyis kiszedek,előző,meg kigyomlálva már,beállt és faxán müxik,nem buzerálom. :D
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)
kettő letöltő link is van, a második a gyorsabb.....legalábbis nálam.
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)nálam waluán nem is jön be :D tw launcher maradt ami volt,alul 1 nagy kör? ahogy képet néztem ,nem,az nemtetszik.
kettő letöltő link is van, a második a gyorsabb.....legalábbis nálam.
nálam waluán nem is jön be :D tw launcher maradt ami volt,alul 1 nagy kör? ahogy képet néztem ,nem,az nemtetszik.
Tapatalk nem küldi el az üzenetet :(mind 2 öt érdemes,mind a 2 alap progi nálam,mit is kezdenék nélkülük? :D deep nél valami progi nem hagyja rendesen aludni,nálam most 91%,azt kéne kiszürni mi az,greenify-t használod?ha nem tedd,kernel ami benne van?cseréld boeeflára.tapatalk nem tom nem használom.aksi itt kb 2 szer jobb nálam,mint bármely cm en,meg stb -in,kamera meg ezerszer,vidilassitott,gyorsitoott,stb szoval cm es sehol nincs.
Szóval: Mivel én még csak most állok neki szórni, így megnéztem a v.2.0 minit képről és a frissítés nekem sem tetszik, így marad a jelenlegi. 600Mb körül mozog a memo, de remélem le tudom tornázni 500ra. RR-nél 300 volt és nem csináltam semmit, cserébe a kamera része fos volt, bármit csináltam vele és tettem fel másik app.-ot hozzá. A video szét volt húzva vízszintesen vagy függölegesen. Egyéb más okom nem volt az RR-re, talán még akksi.
Root Explorer 3 font
Titanium Backup 4.11 font.
Melyik kell, hogy tudjam törölni az appokat és rendesen tudjak vele dolgozni? Ha kell mind a kettő, megveszem, csak gondoltam megkérdezlek Titeket, mert Ti jobban benne vagytok már :)
Meg van meg egy. Valahol azt olvastam, hogy a Deep Slep résznek 80-81% felett kell lenni, mindenképp ha sokat alszik a teló, de valaki azt írta, hogy neki 95%. Nekem ez a szám 78% :( Ez lehet attól, hogy sok olyan dolog fut a háttérben amiről nem tudok? 10-12%-ot legalább esett reggelre az akksiból (8óra alatt) úgy hogy jött e-mail és a fórum jelzése.
Köszi!
mind 2 öt érdemes,mind a 2 alap progi nálam,mit is kezdenék nélkülük? :D deep nél valami progi nem hagyja rendesen aludni,nálam most 91%,azt kéne kiszürni mi az,greenify-t használod?ha nem tedd,kernel ami benne van?cseréld boeeflára.tapatalk nem tom nem használom.aksi itt kb 2 szer jobb nálam,mint bármely cm en,meg stb -in,kamera meg ezerszer,vidilassitott,gyorsitoott,stb szoval cm es sehol nincs.Elköltve 7.11 font :D Marad másnapra az akciózás, mert 5% maradt az akksiból és fél óra azt megyek melóba. Boeffla van fent és mikor tétlen elég szép egyenes az a vonal az akksinál :) de lehetne jobb is. Amikor használom akkor erősebben merül, DE 1nap 7óra pár perc 5%-nál... na ilyenre régen emlékszem mikor volt :D
Elköltve 7.11 font :D Marad másnapra az akciózás, mert 5% maradt az akksiból és fél óra azt megyek melóba. Boeffla van fent és mikor tétlen elég szép egyenes az a vonal az akksinál :) de lehetne jobb is. Amikor használom akkor erősebben merül, DE 1nap 7óra pár perc 5%-nál... na ilyenre régen emlékszem mikor volt :D
Köszi a tippet és infót :)
Sziasztok!
A Neatrom v7.5 próbálta már valaki? Esetleg tapasztalatok?
Sziasztok!Szia!
A Neatrom v7.5 próbálta már valaki? Esetleg tapasztalatok?
Szia!én is felraktam,megnézni de nem az igazi valahogy, :( s5 mini nálam sokkal szebben fut,meg szebb is.még szerencse ,hogy nandroidoztam és 1 nap után ment is vissza.igy gyomlálva 100 szor jobb,már már cm gyors. :ok: és tw vel s5 é nagyon bejön.marad ez.nem is próbálkozok,még mini új verzájával se.
Sima tökéletes. 7.3 ra raktam sima wipe chase, wipe dalvik, feltettem a boefflát minden OK.
én is felraktam,megnézni de nem az igazi valahogy, :( s5 mini nálam sokkal szebben fut,meg szebb is.még szerencse ,hogy nandroidoztam és 1 nap után ment is vissza.igy gyomlálva 100 szor jobb,már már cm gyors. :ok: és tw vel s5 é nagyon bejön.marad ez.nem is próbálkozok,még mini új verzájával se.
www.youtube.com/watch?v=GSAGNRprYH8&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=GSAGNRprYH8#)
Szia!
A 4.0, vagy az 5.0?
Amúgy meg jó lett, mint megszokott Tőled! :-)
4.0 ,,,,5.0 gagyi s5 már ránézetre sem tetszetszet kb 2 hete használom,beállt nagyon jó,nem is nagyon vágyom 4.4 re,gyomlálni kelll ami nem kell ;) meg megvárni amig beáll, ez idáig gyáribol a legjobb,már már cm szintü. maradok ezen jóóóóóóóóóóóóóóóóó
Ma nekem ia rakoncátlankodott a Neat 7.5, Így én is most másolok, meg mentek, meg ilyenek, és ugrik vissza a mini, csak ezért kérdeztem, hogy a 4 vagy az 5 fut Nálad.
4,0 van fent,kigyomlálva,és megvárva mig beáll,fenomenális nálam. ;)
Az nálam is jó volt, de akkor nem kísérletezgetek az 5-eljóóó ez ,gyomláld ki ami nem kell,aztán várni,pár nap,esetleg 1-2 hét ,beáll nagyon ott van :D tw launchert mióta eszem tudom utálom,de itt azzal a legjobb.
jóóó ez ,gyomláld ki ami nem kell,aztán várni,pár nap,esetleg 1-2 hét ,beáll nagyon ott van :D tw launchert mióta eszem tudom utálom,de itt azzal a legjobb.
jóóó ez ,gyomláld ki ami nem kell,aztán várni,pár nap,esetleg 1-2 hét ,beáll nagyon ott van :D tw launchert mióta eszem tudom utálom,de itt azzal a legjobb.
Boefflában. mit hová?pegasqe,,,pegasgue-boefflabattery,,,boeffla tweaks.,meg zram van beállitva.
pegasqe,,,pegasgue-boefflabattery,,,boeffla tweaks.,meg zram van beállitva.
pegasqe,,,pegasgue-boefflabattery,,,boeffla tweaks.,meg zram van beállitva.
pegasqe,,,pegasgue-boefflabattery,,,boeffla tweaks.,meg zram van beállitva.
Létezik, hogy nincs benne számológép?????????van benne,nekem van.
van benne,nekem van.
ram-om.és volt már 500 alatt is.600 fölé ritkán megy :taps: nagyon szépen beállt ez a rom,és még mindig lenne mit gyomlálni,de én már most 100% ig elégedett vagyok. ;)
(http://kepfeltoltes.hu/140417/Screenshot_2014-04-17-10-44-56_www.kepfeltoltes.hu_.png)
Ez már azért baráti :-)jó 2 hét kellet neki,de már nagyon ott van,és ahogy nézem még mindig tud javulni :D nem romolni,kitartás.és szépen beáll ahogy nézem.
Gratula!
jó 2 hét kellet neki,de már nagyon ott van,és ahogy nézem még mindig tud javulni :D nem romolni,kitartás.és szépen beáll ahogy nézem.
Nekem még teliben van, elkezdem lassan, de így is 570-650 között motoszkál.tessék,még van pár szemét,de nem akarom teljesen elrontani,mármint s 5 jellegét,van ami tetszik. :D
Jó lenne tudni hogy mi az ami tutira kijöhet:-)
Nem tudsz egy kis vidit csinálni arról, ami benne van a Tiédben?
tessék,még van pár szemét,de nem akarom teljesen elrontani,mármint s 5 jellegét,van ami tetszik. :D
www.youtube.com/watch?v=5dHLj3XbC6Q&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=5dHLj3XbC6Q#)
tessék,még van pár szemét,de nem akarom teljesen elrontani,mármint s 5 jellegét,van ami tetszik. :D
www.youtube.com/watch?v=5dHLj3XbC6Q&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=5dHLj3XbC6Q#)
jó 2 hét kellet neki,de már nagyon ott van,és ahogy nézem még mindig tud javulni :D nem romolni,kitartás.és szépen beáll ahogy nézem.
Hali kis segítséget kérnék. S5 minit használom v5.0-t de valami rendszerprogit kitörölhettem (amikor elfordítom a telót kiírja hogy Rendszer UI leállt és beakad a teló). Valami ötlet?:/
CWM-ből tedd újra simán:
Install zip
Wipe cache Partition
Advanced
Wipe dalvik cache
Reboot system now
Akkor nem veszlenek el a beállításaid sem.
Köszi a gyors választ, de közben rootexplorerrel felülírtam a systemuit úgy néz ki helyrehozta :)
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
akinek volt fent cm rom,gondolom emlékszik jó kis efectekre,xposeddel itt is megoldható,supi, ma bukkantam eme gyöngyszemre :taps: már csak témázást kéne.
ez nekem is tetszett, köszi! :)
ma jön a Galaxy S5 Mini 6.0
ma jön a Galaxy S5 Mini 6.0
hát ez az! itt a frissítés, lehet molyolni a gyomlálással. kíváncsi vagyok mekkora lesz a rom! nekem nincs hozzá türelmem, kétszer is olyat töröltem ami kellett volna....én az 5 öt se tettem,azok frissültek amit ugyis törlök :D ez meg lehet fehér lesz,na akkor ez se kell,
Ha lesz, dobsz majd a közösbe egy linket? :-)
én az 5 öt se tettem,azok frissültek amit ugyis törlök :D ez meg lehet fehér lesz,na akkor ez se kell,
itt a link tessék elmenteni, néha ráfrissítesz és látod ha van új verza!
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724)
Köszönöm!
Értettem a letolást Uram, és igaza van:-)
Lementem!:-)
nem letolás csak tapasztalat! én is igyekszem elmenteni mindent, elfér a könyvjelzők mappa között! :)
Galaxy S5 Mini 6.0 (Black & White Edition)
6.0 BLACK EDITION:
mega.co.nz/#!3c0BUAiK!QDSZpXihdmKWL9xEVcZvFJAB-n7hag9DUGnda8w1QRA
6.0 WHITE EDITION:
mega.co.nz/#!iFU01S5C!unaglAJe0TfyniQUNJvcE2CDMSzuNZffuj65VgUbHHU
Galaxy S5 Mini 6.0 (Black & White Edition)
6.0 WHITE EDITION:
mega.co.nz/#!iFU01S5C!unaglAJe0TfyniQUNJvcE2CDMSzuNZffuj65VgUbHHU
nagyon jó a fehér változat! én amúgy is utáltam a feketét, mindig lecseréltem a png-t, de ez tökéletes, és jó minden.
Párom elkezdett lázongani a telefon miatt. :D Olyan baja van, hogyha telefonál vagy hívják, akkor elé gyakran nagyon lassan jön meg a hívásos képernyő... Lassan kapcsol be/vissza a képernyő. Ezzel a jelenséggel találkozott már valaki?
Nálam a fekete fut, ugyan nem gyomláltam még, és a Boeffla-t sem engedtem még rá, de ez is jó.van benne bármi újdonság?én még itt állok a 4 el,és semmi okát nem látom cserének :D tehát tessék meggyözni :D
Igaz, hogy 90% fölé nem akar menni az alvás, de csak picivel van alatta:-)
van benne bármi újdonság?én még itt állok a 4 el,és semmi okát nem látom cserének :D tehát tessék meggyözni :D
van benne bármi újdonság?én még itt állok a 4 el,és semmi okát nem látom cserének :D tehát tessék meggyözni :D
engem már hívtak mióta a 6.0 van fent még nem figyeltem. elkezd csörögni, mire ránézek ott a hívó képe. most kipróbáltam, hívnak jön a csörgés és kb. 2 mp. jön a kép. nem tudom eddig milyen volt sosem figyeltem.
Nem egyből jelentkezett hanem pár hét után...
na majd figyelem. de melyik rom?
boeffla
5.3-beta1
tessék erre állitani :D
http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=21638852&postcount=0 (http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=21638852&postcount=0)
nem lészen csalódás :ok:
Szia!
nem látom a hozzászólásod és a linked közötti kapcsolatot.
nxtGen... Viszont más galiba is van... KÉSIK az órája :D
akinek fent a mini 6,megnézné nekem müxik e a twlauncher-ben a témázás?van ott 1 olyan menü,
(http://kepfeltoltes.hu/140426/2n8ory0_www.kepfeltoltes.hu_.png)köcce.
Apexes vagyok tudod, de most átváltottam Neked, és műkszik. :-)
tudom,és köszönöm,csak azért érdekelt mert amit xda rol szedtem nem ment,de ha itt igen,akkor jó,és köszi, :ok:
Ez a minimum:-)feltettem,minden zsir,minden ok,csinálom belölle saját verzámat,ez nem müködött,de igy már ok,köszi mégegyszer.
Örülök, hogy végre én is tudtam egy picit segíteni Neked:-)
feltettem,minden zsir,minden ok,csinálom belölle saját verzámat,ez nem müködött,de igy már ok,köszi mégegyszer.
jó ez a 6 ,gyors meg minden,faxa, :D
ilyen,faxa gyors stb,nem érdemes másik rommal kinlodani ;) :D
www.youtube.com/watch?v=U3F0UJ9EnrY&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=U3F0UJ9EnrY#)
mk6 modemem van,a rom meg ezek szerint,hál isten,nem vátoztatja,ennyi,még neat -tel tettem mk6 ra.
Jó lett ez is, mint ahogyan lenni szokott Neked:-)
De mitől MK6?
mk6 modemem van,a rom meg ezek szerint,hál isten,nem vátoztatja,ennyi,még neat -tel tettem mk6 ra.
de örülök,hogy felraktam a 6-ot,de már megszoktam :( ez an formám. :D
new update 7.0 version
there will be some improvement in the next version 7.0, fixed the bug Myfiles (force close when deleting ) all updated with latest version XXUGND1 , themes again all the apps, fix the settings screen turns off (I'm trying to keep Onehand feature ) updated to version Touchwizhome Light . As for the speed I'm trying to do the best with 1gb of ram which owns our S3 , but you can not have all these apps and features that work with other terminals with 2GB or 3GB ram and expect to have 300 mb of ram free . I have tried many other Rom TouchWiz respected colleagues , some with even the basic app to consume 650MB ram anyway .
As for the kernel I insert that stock that I think goes well, then one can prove what he likes most ( boeffla - yank -devil- Googy - simplegx ) . For the white version I have yet to fix the framework , a very long job is difficult.
I remind you that you owe me many, many coffees and beers for the work I'm doing.
Joke , I do it as a hobby and for the glory
Nincs kéznél egy linked, hogy ne kellejn keresni, épp hogy haza estem egy órára, feldobnám gyorsba, hátha azon menne a trékép rendesen:-)
Köszi előre is!!!
ez még csak készül,de ha megvan természetesen linkelem ;)
Azt hittem, már kész, igaz, csak átrohantam a leírtakon, fókuszálva a számokra:-)ja bocs megtévesztö volt ,igaz,csak arra irtam maradtam 4-en,5-öt nem raktam,erre felrakom 6 ot,és már irja frissitést,de ez legalább már új rom alap is. :D
ja bocs megtévesztö volt ,igaz,csak arra irtam maradtam 4-en,5-öt nem raktam,erre felrakom 6 ot,és már irja frissitést,de ez legalább már új rom alap is. :D
Hogy érted, hogy új rom alap?
XXUGND1 ,
Sziasztok.régen voltam itt.lenne egy kérdésem ha tud esetleg valaki segiteni.siyah 1.9.1 kernel stweaks beállitásaiban tudok e plussz fényerőt állitani valahol? Előre is köszönöm.
tudom irtál nekem pü-t ,de olyan rég használtam már siyaht,esküszöm nem emlékszem.de max on se elég? vagy mit szeretnél?nálam maxon kiég a szemem :D mondjuk én automatán használtam mindig.
haladok szépen a 6-os gyomlálásával,és belövésével mi a franc eszik 589mb-t?,de mire kész addig kint lesz a 7,idegesitő >:( :D
tudjuk samu hozzáálását,
ilyen,faxa gyors stb,nem érdemes másik rommal kinlodani ;) :D
www.youtube.com/watch?v=U3F0UJ9EnrY&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=U3F0UJ9EnrY#)
a multitaskingot hogy varázsolod elő?! mert nekem nem sikerül! >:(
:D
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.oryon.multitasking
már feltöltés alatt van a 7,megnézem,de lehet vissza megyek kicsit,4,4,2 re,kiváncsi vagyok hol tart most.
vidi alapján ,nagyon bejön,kiváncsi vagyok,idő meg most van :D
www.youtube.com/watch?v=C-qgBllvcI0 (http://www.youtube.com/watch?v=C-qgBllvcI0#ws)
Adj majd azert valami jelet, hogy milyen :-)mi ilyen :D a 7-re gondolsz,én feldobtam tegnap,édáig ez fut a legjobban,még mikor tele volt is szebben futott,mint a 6.valószinű,az új rom verzának köszönető.sokat javult.
mi ilyen :D a 7-re gondolsz,én feldobtam tegnap,édáig ez fut a legjobban,még mikor tele volt is szebben futott,mint a 6.valószinű,az új rom verzának köszönető.sokat javult.
Jó reggelt :-)
Az SOKP-ra gondoltam, de nyílván ez is nagyon érdekel. Most kezdtem el lehúzni.
A rom verza miatt kell neki full vipe? Vagy csak simán rátolom és kész?
én mindet full wip-al tettem idáig,nemtudom,nélküle,milyen? sokp-ét nem raktam végén,de azóta már abbol is van új,de még nincs kilöve,meglátjuk,egyenlöre ez a 7 nagyon jó,gyors is minden,de felrakod egyböl látni fogod :D
Remélem a terkép progi is menni fod vele, mert eddig csak ez a bajom az s5-et, hogy mégy aztán fogja magát és a navi kikapcsol. :-( Teszem akkor én is full-al, biztos ami tuti:-)
xbatteryther-hez ami mini romban van,sok sok battery ;) vannak jok,csak mint apk telepited,aztán beáll vele.
http://forum.xda-developers.com/xposed/modules/mod-xbatterythemer-v1-2-t2516074 (http://forum.xda-developers.com/xposed/modules/mod-xbatterythemer-v1-2-t2516074)
Ok, köszi, megnézem vele:-)
nálam most az Angle Battery a nyerő :D
http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=47443649&postcount=149 (http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=47443649&postcount=149)
navi-ra nem asználom abszolute,ugy hogy ezt nem tudom.
Az nem lehet gond, hogy a külső sd-n van a rom, és onnan van feltelepítve?
Ez nem okozhat gondot?
Most törpölök rajta, hogy az S5-nél kezdtem ezt a módszert alkalmazni, csak már nem tudom, hogy melyiknél. 4.0-n még futott simán a navi.
nem hinném,nem lehet,hogy tibi,visszaállitásnál csesz el valamit? csak a hiányzó alk -ásokat tedd vissza,
nem hinném,nem lehet,hogy tibi,visszaállitásnál csesz el valamit? csak a hiányzó alk -ásokat tedd vissza,
tibivel már úgy csináltam legutóbb is, hogy egyesével állítottam vissza a dolgokat, a térképhez meg nem szoktam nyúlni.ne rakj vissza semmit csak térkép ami kell,és nézd meg ugy.ha okés utána tibiz,és ha utána nem,akkor tibi,én hiányzó alk azásokat rakom mindig vissza,mert volt gondom,hogy mindent,de azóta hál isten minden ok.
ne rakj vissza semmit csak térkép ami kell,és nézd meg ugy.ha okés utána tibiz,és ha utána nem,akkor tibi,én hiányzó alk azásokat rakom mindig vissza,mert volt gondom,hogy mindent,de azóta hál isten minden ok.
1 baj(vagy nem baj) :D kinek mi,van ezzel a rommal,már sok minden,nem a system appban van,ami jó,mert nem kell csak simán törlöd,de az árnyoldala,ha közben valamiért factoryzni kéne,akkor mindet buktad,jó vagy nem ki tudja,legfeljebb ujra rakom. :D de maga rom nagyon jó lett szerintem,ez a 4,3 igy már elfogadható simán. :D
1 baj(vagy nem baj) :D kinek mi,van ezzel a rommal,már sok minden,nem a system appban van,ami jó,mert nem kell csak simán törlöd,de az árnyoldala,ha közben valamiért factoryzni kéne,akkor mindet buktad,jó vagy nem ki tudja,legfeljebb ujra rakom. :D de maga rom nagyon jó lett szerintem,ez a 4,3 igy már elfogadható simán. :D persze azért a system ,app-ban is van elég szemét,még mindig :D
A hatban voltak dolgok, amik nem abban voltak.
Na felugrott:-)
Mi lenne, ha első indításnál nem adnám meg a fiókokat?
Se a google, se a samu, se a drop?
én sose szoktam.
én sose szoktam.
Az Xposed telepítő és a WanamXposeddel, mit szoktál csinálni?xposedet igen ugyi aksis dolog is csak azzal müxik :D grenfy nek is jó,wanamot már nem,gravityboxozom,azis csak óra középre,redöny átlátszóság,és zene léptetés hangerő gombal miatt. ja meg app settinget.
Aktiválod őket, vagy nem foglalkozol velük?
xposedet igen ugyi aksis dolog is csak azzal müxik :D grenfy nek is jó,wanamot már nem,gravityboxozom,azis csak óra középre,redöny átlátszóság,és zene léptetés hangerő gombal miatt. ja meg app settinget.
xposedet igen ugyi aksis dolog is csak azzal müxik :D grenfy nek is jó,wanamot már nem,gravityboxozom,azis csak óra középre,redöny átlátszóság,és zene léptetés hangerő gombal miatt. ja meg app settinget.
Akkor az Xposed telepítő Modulok részében sem pipálod be a Wanam Xposed-et.
nem,szerintem ahgy tapasztaltam,több gondot okoz,mint használ,ugyse nagyon kell semmi belölle,ami meg igen gravitybox tudja,és magyar is.
kis gyomlálgatás,system,app,na kérem ez már már cm 4,4,2 szintü teljesen,gyárihoz képest meg fenomenális,és még lenne mit tisztitani :D
Nagyon jól néz ki :-)
Boeffla-t meg sem merem kérdezni, hogy ráengedted-e már :-)
még nem :D
Na csak ami nagyon-nagyon fontos feltéve, megyek egy kört, vizsgázzon az a navi:-)
Na gyorsan letekertem 30 egynéhány km-t.
Nem állt le a navi egyszer sem :-)
Remélem, így is marad:-)
reméljük :D
Vajon az " ANT Radio Service" és az " ANT+ Plugins" Mit csinál?
Ezek most a letöltött alkalmazásokban van.
Törölhetőek vajon?
valami balfaxság,ezt találtam róla,szerintem igen,de system app -ba is van 1 része. :D
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.dsi.ant.service.socket&hl=hu
Bekapcsolom majd a gepet es megolvasom koszi.
Viszont ennek a romnak a fenykepezoje is nagyon jo. Valszeg leveszem a lenovot a telorol ne foglalja az se a helyet. Akksi eddig nagyon jo. 1%-ot esett 23:30-tol 09:45-ig. Bekapcsolt mobilnettel. Szoval eddig nagyon jo. Stabil fut gyors. Aktiv elohatterkeppel idojarasos amit ugy allitottam hogy orankent frissiti magat. Szoval kiralysag eddig.
Más. Limahl azt írtad újra ki próbálnád a 4.4.2. Melyiket gondoltad?
Sziasztok!
Újra megpróbálkozom ezzel a rommal hátha nekem ez idáig a neatrom volt a legstabilabb leggyorsabb. De volna 2 gyors kérdésem. Deep Sleep ez mi. Annyit látok a hozzászólásokból hogy valami alvó idő de hol látom mi méri, hol keressem? Másik greeniflyt. Nekem csak az általam telepített appokat (2-3 app)ajánlja fel fagyasztásra, de ezekre szükségem lenne. A többire azt mondja rendszer, fontos. Akkor mi a teendő?
nálam valami nem oké a Galaxy S5 mini 7.0 (4.3) rommal. gyakran lefagy teljesen, csak a restart után áll helyre! :(
Nem töröltél ki valamit, amit nem kellett volna?
szerintem nem, akkor ki szokta írni hogy valami leáll. mintha memória gondja lenne, megnyitok valamit, és ha bezárom ott a tök üres kijelző, 1-2 mp. mire bejön minden. aztán gondol egyet és semmit nem lehet megnyitni, sem névjegyzék, üzenetek, bármi.
Nem biztos, hogy kiírja, hogy leáll valami.
Szerintem tedd újra, aztán lista, és egyesével törölj, hátha kibukik, hogy mi nem tetszik neki.
Más ötletem nincs sajna.
köszi, valamit kitalálok mert ez így nagyon harmatos! :(Nekem a Greenify lassította be, de lehet csak én használom rosszul
köszi, valamit kitalálok mert ez így nagyon harmatos! :(nem tudom mi lehet a gond nálad,nálam minden ok,és idáig a leggyosabb,ramilag is legjobb,kernel?csak azért kérdem mert ha boeefla,akkor ne 5,2,hanem 5,3,1 beta.mint irja is changelog-jában
Sziasztok boeffla kernel 4.1 fényerő beállitáss és egyébb beállitás érdekelne ha valaki tudna segiteni nekem.a marketről letöltött boeffla config appban már állitottam pár dolot de plussz fényerőt szeretnék.nagyon Köszönöm előre is.szép napot mindenkinek.sose állitottam fényeröt,kernelben,ha lehet kijelző,led-nél kell valoszinű,bár nem tudom minek?ha telon max-ra rakod nem elég?miért?maxon már tul sok is nekem,automatán használom,teljesen jó.
nem tudom mi lehet a gond nálad,nálam minden ok,és idáig a leggyosabb,ramilag is legjobb,kernel?csak azért kérdem mert ha boeefla,akkor ne 5,2,hanem 5,3,1 beta.mint irja is changelog-jában
boeffla beta 5.3.1 van. lehet újra teszem, és hagyom a gyári kernelt...
nálam remek,semmi gond a rommal,hál isten.
boeffla beta 5.3.1 van. lehet újra teszem, és hagyom a gyári kernelt.
nálam is beffla van semmi gond,témát raktál rá,fehéret? mert van gond a fehérrel topicjában is. tibivel miket raktál vissza,az is be tud kavarni.
fehéret tettem fel, lehet az a baj?probáld simán,topicjában is nyafognak a fehérre,arrol nem beszélve,fehér nem épp aksibarát. ;)
nálam is beffla van semmi gond,témát raktál rá,fehéret? mert van gond a fehérrel topicjában is. tibivel miket raktál vissza,az is be tud kavarni.
Viszont az én teljes igazságomhoz az is hozzátartozik, hogy őszintén megmondva, a működésben, és az akksiban nem véltem felfedezni különbséget az eddigi S5 és NEAT-nál, hogy a gyári kernelen van-e, vagy a Boeffla-n.igen aksi kb sacc ugyan olyan,én leginkább zene hanghúzás miatt használom, mert sokat hallgatok zenét,és gyárival bün rossz.meg most vagy 2 hete 1600 on procit, :D jobb gyorsabb,
Mindkettővel egyformán gyors és akadás mentesek, akksi meg sacc ugyan úgy merül.
igen aksi kb sacc ugyan olyan,én leginkább zene hanghúzás miatt használom, mert sokat hallgatok zenét,és gyárival bün rossz.meg most vagy 2 hete 1600 on procit, :D jobb gyorsabb,
Értem. Akkor lehet, hogy így hagyom, egyelőre, de ahogy ismerem magam, ha nagyon nem lesz új dolog, amit lehet nyomkodni, akkor fel teszem Boeffla-t :-)
igen aksi kb sacc ugyan olyan,én leginkább zene hanghúzás miatt használom, mert sokat hallgatok zenét,és gyárival bün rossz.meg most vagy 2 hete 1600 on procit, :D jobb gyorsabb,
ne izgulj nem maradsz sokáig ,nyomizás nélkül,már teszt alatt a 8, ND3 verza,ami megint új alap rom,a legújabb. és,787 MB-szeméttel kevesebb,ezt már nem nekünk kell kiszedni :D ;)
na most meg visszavettem 1200 -ra már órák óta 58% kon van,lehet ez nyerő.?megyek szülinapozni,mert ma lettem idösebb 1 évvel megint,egészségetekre. :D :taps:
Limahl kollégának Boldog Szülinapot! :)
és igaza volt, a fehér téma kavart be, de vajon mi lehetett a hiba? most hogy kivettem hasít ahogy kell, minden rendben van! :)
boeffla Version 5.3-beta2
06.05.2014
Hot plugging of CPU cores now supported for all governors available (also wheatley, smartassv2 etc) - credits to JustArchi
Enabled previously disabled governors again (ondemand, performance, powersave, userspace)
Initramfs updated to latest firmware version XXUGND2 (works also on any other older firmwares !)
Jó reggelt! :-)
Akkor ez a miénkhez nem jó, ha jól olvasom :-(
miért ne lenne :D
XXUGND2 (works also on any other older firmwares !) magyarul.
(működik bármilyen más régebbi firmware)
Bocsánat, öregszem na:-)
Zárójelest már el sem olvastam, a nagy rohanásban:-)
boeffla bácsi,mindig úgy csinálja,hogy az adott rom-hoz,4,3,itt, vagy 4,4 ,mindig mindhez jó.
Értem:-)itt minden levagyon irva,mi mi,aztán ahogy neked jó.
Végre, egy következetes fejlesztő:-)
Már csak azt kell kitalálni, hogy mit hová állítsunk ezen, hogy a legjobb legyen:-)
itt minden levagyon irva,mi mi,aztán ahogy neked jó.
http://www.boeffla-kernel.de/index.php/kernel-settings (http://www.boeffla-kernel.de/index.php/kernel-settings)
Ez meg van, igen, múltkorában már mutattad ezt a linket:-)nálam igy van,tökéletesen elégedett vagyok,és felmerült már zram,mint látszik müködik,ram jobb nálam,bekapcs beállit,reboot aztán pár nap és beáll.,,sokkal jobban kezeli ramot igy a teló. ;)
Csak ennél megint rá megy egy kis idő, amire össze áll minden, csak ezt akartam mondani, az előbb:-)
nálam igy van,tökéletesen elégedett vagyok,és felmerült már zram,mint látszik müködik,ram jobb nálam,bekapcs beállit,reboot aztán pár nap és beáll.,,sokkal jobban kezeli ramot igy a teló. ;)
www.youtube.com/watch?v=iY3Un1Q7ChU&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=iY3Un1Q7ChU#)
Na most ellestem a titkokat:-)600,csak szerintem elnyomiztam. :D ha kikapcsolod 100 ra áll vissza.
Csak egyet nem tudok, hogy most akkor a Zram 100, vagy 580-on jó?
600,csak szerintem elnyomiztam. :D ha kikapcsolod 100 ra áll vissza.
600,csak szerintem elnyomiztam. :D ha kikapcsolod 100 ra áll vissza.
Te Limahl!félidő,nem olyan rossz ez,ha hozzá adunk,még 1ó,45p-et.és itt mnég 1600-on volt proci,1200,vel tuti jobb lészen.
Ezek a beállítások nekem nagyon tetszenek.
Első körben az akksi is lényegesen jobbnak tűnik:-)
félidő,nem olyan rossz ez,ha hozzá adunk,még 1ó,45p-et.és itt mnég 1600-on volt proci,1200,vel tuti jobb lészen.
(http://kepfeltoltes.hu/140507/Screenshot_2014-05-03-11-57-00_www.kepfeltoltes.hu_.png)
Galaxy S5 Mini 8.0 ND3 compact.zip,csak nektek :D ;) 770mb.
mega.co.nz/#!WAlD2L7T!L9l91-p-3kpveW6BPpcAtWpf-K0Gl_2VW6YpNMgq1WY
Galaxy S5 Mini 8.0 ND3 compact.zip,csak nektek :D ;) 770mb.
mega.co.nz/#!WAlD2L7T!L9l91-p-3kpveW6BPpcAtWpf-K0Gl_2VW6YpNMgq1WY
Galaxy S5 Mini 8.0 ND3 compact.zip,csak nektek :D ;) 770mb.
mega.co.nz/#!WAlD2L7T!L9l91-p-3kpveW6BPpcAtWpf-K0Gl_2VW6YpNMgq1WY
Viszont lenne egy olyan kérdésem, hogy hol tudok rendszer mentést csinálni? CWM-ben, vagy Titanium backup-pal is lehet?
Sokadjára már unalmas újra csinálni mindent és ha valamit elrontok, (ami előfordul) jó lenne nyomni egy "vissza" gombot és ott folytatnám ahonnan elindultam.
Letudná írni valaki a folyamatát ha megkérném?
És van még egy ami csak mellékes és nem annyira fontos. 4-es, 5-ös, 7-es feltéve, nyomtam egy full wipe-ot első indítás után, hogy a szemét eltűnjön. Pár app is ment a levesbe ami nem baj, viszont a widget-ek is eltüntek és nem is tudom előcsalogatni sehol, sehogy. Még akkor sem ment a widget rész mikor feltettem és egyből beléptem a rendszerbe. A widget és a témázás (gyári) nálam valahogy nem akar muzsikálni. Ha van ötletetek akkor erről is szívesen fogadom. Köszi srácok! ;)
Galaxy S5 Mini 8.0 ND3 compact.zip,csak nektek :D ;) 770mb.
mega.co.nz/#!WAlD2L7T!L9l91-p-3kpveW6BPpcAtWpf-K0Gl_2VW6YpNMgq1WY
Mindkettő jó, de inkább Tibi, és onnan vissza tudsz állítani válogatva, csak azt, amit akarsz.Bocsi, hogy ilyeneket kérdezek, de tökre láma vagyok ehhez a progihoz még és nem akarok semmit sem elszúrni. Szóval: Belépek a Tibibe és a jobb felső sarokba van egy ikon (kötegelt műveletek), ha oda belépek ott tudok Biztonsági mentést csinálni a "Futtatás" gomb megnyomásával?
Én legalábbis így szoktam, elkerülendő, hogy olyan rendszer dolgokat is visszaállítsak, amik az adottal ütköznének. De mikor beállt minden, akkor szoktam csinálni egy cwm mentést, hogy az időnkénti takarításkor, vissza tudjam rakni a dolgokat egy percben, állítgatások és töltögetések nélkül.
Eddig jó:-)mik hiányoznak belölle?kamera mi van benne?lassitás gyorsitás vidinél van?de én szerintem,még 1 darabik elvagyok a 7 -el,aztán ha megunom,megnézem kitkat vonalat megint.
Bocsi, hogy ilyeneket kérdezek, de tökre láma vagyok ehhez a progihoz még és nem akarok semmit sem elszúrni. Szóval: Belépek a Tibibe és a jobb felső sarokba van egy ikon (kötegelt műveletek), ha oda belépek ott tudok Biztonsági mentést csinálni a "Futtatás" gomb megnyomásával?
Meg a vonaton csináltam egy .zip fáljt is CWM-ben, azt jól tettem-e?
:D
(http://kepfeltoltes.hu/140510/Screenshot_2014-05-10-09-41-37_www.kepfeltoltes.hu_.png)
:Dazt hogy p…csába? :-)
(http://kepfeltoltes.hu/140510/Screenshot_2014-05-10-09-41-37_www.kepfeltoltes.hu_.png)
mik hiányoznak belölle?kamera mi van benne?lassitás gyorsitás vidinél van?de én szerintem,még 1 darabik elvagyok a 7 -el,aztán ha megunom,megnézem kitkat vonalat megint.
azt hogy p…csába? :-)
úgy hogy letette a telefonját, és két napig nem találta meg! :)
Bocsánat, de csak most vettem észre a kérdést.köcce. ;) :ok:
Videó mérete: 1920x1080
Gyorsítás és lassítás is van benne, most kipróbáltam, és meglepődtem, hogy milyen jó minőségű videót csinál, és a kamerája sem rossz. HDR is van benne.
Ugye egy ideje a Lenovót használom, nem szoktam a gyárit nézegetni:-)
köcce. ;) :ok:
köcce. ;) :ok:
Boeffla beállításokban a Vegyes-ben a Rendszermódosítások-at hagyod off-on?
Vagy mehet Boeffla Tweaks-be?
Mintha azt olvasnám a V.8-ról hogy a saját kamera nem működik. Pedig megnéztem volna, de sebaj azt hiszem a nyárra vissza megyek a neatra. Nege az volt a legsimább az összes navigációs fényképes, sportos programomhoz. Ez szépen indult de mire mindent felraktammegint ott vagyok a 730 -750Mb -nál és NEM sima. Várni kell.
igen.
még mindig birja, :D kiváncsi vagyok ,meddig?északa rep ,modban, van,de amugy nyomizva,bár csak mikor kell,kiváncsi vagyok,végeredményre,nem játszok,néha,candy,kis net,de birja a szuflát :taps
Meg lesz a négy nap, ennyi használattal, úgy látom :-)jaaa,most csak a végére vagyok kiváncsi,reggel megy töltöre,akármi van,mert melóba kell,csak kiváncsi vagyok végére, :D én használatom mellet,bőve nagyon jó.
jaaa,most csak a végére vagyok kiváncsi,reggel megy töltöre,akármi van,mert melóba kell,csak kiváncsi vagyok végére, :D én használatom mellet,bőve nagyon jó.
(http://img.tapatalk.com/d/14/05/12/ze4y4yra.jpg)
Ezt sikerült kihoznom Greenify+s5 mini 8.0 nagyon elégedett vagyok ha megy is valami 500 körül mozog a ram Boeffla beállításoknál a gput emeltem meg egyedül 600asra a többi úgy van ahogy limahl-nél (köszönöm neki is a sok segítséget és javaslatokat :) ) úgy gondolom ez már a majdnem tökéletes rom :DTapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Te Limahl egyáltalán használod a telefont vagy csak van? :D Jah, tudom már, megnézed az időt rajta ;)
Más: Az miért van hogy nincs (na ez jó :D ) telepítés után widgettem? Full wipe, dawik meg meg miegymás után ment a rom és restart elött megcsináltam ezeket ismét. Ilyenkor a rádió meg még nem tudom mi, kb. 1 oldalnyi alkalmazás megszünt. Ami nem baj, csak a widgetteket nem tudom elő csalni. 4es, 5ös és a jelenlegi 7es nél is így van, így történt.
7
tothzoli70: Stabil is? Gondolkodom én is rajta és teló is kész rá bármely pillanatban. Ha van olyan stabil mint a 7es akkor raknám.
De előtte legyúrnám a teló memót teljesen meg a kártyát is mert össze szemeteztem :) (format)
Jól néz ki:-)
Mit szedtél ki?
GPU-t nem értem teljesen. Az 533-at emelted meg 600-ra?
Te Limahl egyáltalán használod a telefont vagy csak van? :D Jah, tudom már, megnézed az időt rajta ;)
Más: Az miért van hogy nincs (na ez jó :D ) telepítés után widgettem? Full wipe, dawik meg meg miegymás után ment a rom és restart elött megcsináltam ezeket ismét. Ilyenkor a rádió meg még nem tudom mi, kb. 1 oldalnyi alkalmazás megszünt. Ami nem baj, csak a widgetteket nem tudom elő csalni. 4es, 5ös és a jelenlegi 7es nél is így van, így történt.
7
tothzoli70: Stabil is? Gondolkodom én is rajta és teló is kész rá bármely pillanatban. Ha van olyan stabil mint a 7es akkor raknám.
De előtte legyúrnám a teló memót teljesen meg a kártyát is mert össze szemeteztem :) (format)
Megnéztem ccleanerrel mi megy a háttérben azokat hibernáltam :)
Igen, az 600 :)
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Megnéztem ccleanerrel mi megy a háttérben azokat hibernáltam :)
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Stabil is? Gondolkodom én is rajta és teló is kész rá bármely pillanatban. Ha van olyan stabil mint a 7es akkor raknám.De előtte legyúrnám a teló memót teljesen meg a kártyát is mert össze szemeteztem :) (format)
Tudom mi az én gondom a "gyors" akksi esésre... az, hogy nálatok a mobil térerő végig zöld! Nálam ugyan az a rész csak sárga és a zöld szín foltokban van jelen. Vagyis rosszabb térerő - gyorsabb merülés.
Most feltegyem a 8at vagy várjak a 9re? :D
az első fecske. :D
[ROM] [4.4.2] [Stock] [Sammy] [N7100 Port] ArchiPort (Temporary name) | Experimental | Buggy | WIP, ROM for the Samsung Galaxy S III I9300
Ne csináld már Limahl, indulnom kellene melózni :-)nem csinálom :D ez van :p de én megvárom mini romot,az a tuti. :D ráérsz majd akkor szerintem. ;)
nem csinálom :D ez van :p de én megvárom mini romot,az a tuti. :D ráérsz majd akkor szerintem. ;)
tudjátok ez a szép ebben a gs 3 ban,épp nézegetem xda-at kb 15 rommer serénykedik,és tesz meg mindent,hogy müködjön rendesen a 4,4,2 rom,ez fog hiányozni samubol.de s4 óta ugyi vagy gari vagy romolás,ez nem kell,és ami samu szerint nem megy,mert szerintük nem lehet megoldani,azt ök osszedobják és megcsinálják bebizonyitva,hogy ott hülyék dolgoznak,mert ök mondják nem megy 1gb ram stb és még az egész világ elött fel is vállalják,ez a szomoru,,szoval ha bevállalják,hogy hülyék én nem vitatkozok,elfogadom,és igy nézek ezek után samura. :taps: hülyékkel nem foglalkozok.
Nem az hogy nem tudják megcsinálni hanem nem érdekli őket... lássuk be mégis csak az s5 a top azt kell frissítgetni...
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
(http://img.tapatalk.com/d/14/05/13/tuzydubu.jpg)
Ezt találtam. Archidroid, 4.4-es rendszerrel a RAM nagyon jó greenifyt nem is használok :)
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Üdv.Mindenkinek! tothzoli70-től kérdezném,hogy ennek az ARCHIDROID 4.4-nek milyen az akksi használata?Mert amit én 4.4-est eddig kípróbáltam azok éjszaka 13-15 %-ot merűltek,úgy hogy hozzá sem nyúltam a telefonhoz!
Nekem olyat csinál a NeatRom telepítése és újraindítása után, hogy csak a Recovery-be lép be hiába indítom újra ugyan így itt találom magam : ( Ez mitől lehet?
hello egy olyat szeretnék kérdezni hogy nem tudna valaki egy linket dobni az s5 mini 7-ről mert nem találom sehol.
hello egy olyat szeretnék kérdezni hogy nem tudna valaki egy linket dobni az s5 mini 7-ről mert nem találom sehol.
el se indult egyáltalán?az összes wip megvolt,wipdata,wipchahe,advenced-ben dalvikchache?
http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724 (http://forum.xda-developers.com/galaxy-s3/development/rom-galaxy-s5-mini-fast-stable-t2669724):ok:köszi szépen!!
hello esetleg valaki nem tudna egy listát dobni hogy mit érdemes ki gyomlálni a Galaxy S5 mini 7.0 böl???Lista nincsen, nem készült. Viszont ha vissza lapozol pár oldalt, ahol "aktív" volt a hetes kivesézése, ott találsz egy videót, amit Limahl csinált. Azokat nyugodtan kiszedheted, mert nem okoz fenn akadást. Én azon felül vettem még ki, meg is szünt pár dolog :D de mükszik rendesen.
Mióta feltettem ezt a Clean Mastert amit ajánlottak, azóta a deep slepem 85%nál megáll 10 órás repcsi üzem módban is. wifi is kilőve és a memória ram sem esik lejjebb mint 550Mb, ami hamar vissza kúszik 650-700ra.
És az miért lehet, hogy múltkor csináltam egy Tibi mentést komplett és azóta a visszaállítási lehetőségem elveszett? Volt egy idő mikor akksi tök jó volt, most meg megint erősebben merül :(
Felesleges minden külső Clean meg ilyenek.A fizikai gombot már S 1 - tol használom, így az ismerős :) Semmilyen mappa változás nem történt és ezért nem értem. Greenify is be van állítva. Szóval passzolom a nem ertesem :)
A fizikai gombot hosszan megnyomva, aztán a bal szélső ikonra kattintva minden ott van a ramról, ott üríteni is tudod. Greenify megint csak ott van, ami hibernál mindent, amit kiválasztassz.
Én nem használok repülő módot, sőt ki sem kapcsolom soha, csak újra indítom 1-2 naponta, és éjjel, ha nincs töltőn, 95-98 %-on alszik. Akksim pedig egyre jobb. Tamáskodva olvastam Limahl kolléga megjegyzését, hogy sacc egy hét alatt beáll, és minden jó lesz, főleg akksi javul sokat, mert amúgy is minden jó :-)
Tibinek meg mappa baja lesz, nem látja a mentett mappát. Nem másoltad át valahová véletlenül?
A fizikai gombot már S 1 - tol használom, így az ismerős :) Semmilyen mappa változás nem történt és ezért nem értem. Greenify is be van állítva. Szóval passzolom a nem ertesem :)
8as on vacilalok, de lassan itt a 9es is, itt sem tudok dönteni :D
Valahol olvastam hogy az alkalmazások 64%-a 4.3on fut és 4.4re még csak 8-10%ot írnak. Amiket én használok az meg elfut mind a kettőn. Döntésre 2 hetem van, hogy stabil Legyen a telo, mert utána utazás és akkor nem lesz időm ilyennel foglalkozni.
Lista nincsen, nem készült. Viszont ha vissza lapozol pár oldalt, ahol "aktív" volt a hetes kivesézése, ott találsz egy videót, amit Limahl csinált. Azokat nyugodtan kiszedheted, mert nem okoz fenn akadást. Én azon felül vettem még ki, meg is szünt pár dolog :D de mükszik rendesen.:ok: köszi szépen!!!
Ha ismered a fizikait, akkor érd be azzal, minden plusz app akksi, és memória igényes, és ezek szerintem feleslegesen.Tibiben azt is lehet állítani, hogy hova mentsen, és akkor nem is veszik el, és másolgatni sem kell.
Tibivel akkor csinálj még egy mentést. A belső memóriában kell lennie egy "Titanium Backup" mappának, abba kellene, hogy mentsen. Én ezt átmásolom mindig a külső sd-re is, és nagytakarításkor, vagy rom cserekor csak visszamásolom, és mehet belőle a helyreállítás.
A 8-at, csak javasolni tudom. Mióta kijött az van, és nagyon jó, megy minden, akksi még soha nem volt ilyen jó.
Szóval 8+Boeffla, és pár nap alatt beáll minden szépen. Nem fogsz csalódni!
De a 7 is stabil, és jó. Limahl kolléga még azon van, és nagyon elégedett vele, és én is az voltam.
Tibiben azt is lehet állítani, hogy hova mentsen, és akkor nem is veszik el, és másolgatni sem kell.No ezt látod, sose néztem, hogy állítható e, mert így is, úgy is másolnám, az adatvesztés minimalizálása érdekében:-) Kisebb a valószínűsége, hogy egyszerre romlik el a belső és a külső sd is :-) Én már csak ilyen vagyok, bocsánat:-)
Ha ismered a fizikait, akkor érd be azzal, minden plusz app akksi, és memória igényes, és ezek szerintem feleslegesen.Megvan a hiba oka :D Ránéztem arra a Boefflára... 5.3 telepítés után elfelejtettem vissza állítani a dolgokat. 45 fokos akksi esés után jött az apály______________ ilyen egyen lett a vonal még úgy is hogy rosszabb volt a térerőm :D Clean Mastert töröltem, memória is jobb lett. Tibivel menteni nem tudok. 0 szám van amiről kellene mentést csinálni, vagyis 3 mert ennyi új progi van fent. Nem értem, de nem is akarom :) Ledörgölöm teljesen a memóriákat, mindent újra rakok csak most már 8cal. Ha ott beállt a rendszer akkor nyomok egy Tibit és meglátjuk. De addig is így 3/4-ed 2kor tolom magamba a Tiramisut :D ;) :ok:
Tibivel akkor csinálj még egy mentést. A belső memóriában kell lennie egy "Titanium Backup" mappának, abba kellene, hogy mentsen. Én ezt átmásolom mindig a külső sd-re is, és nagytakarításkor, vagy rom cserekor csak visszamásolom, és mehet belőle a helyreállítás.
A 8-at, csak javasolni tudom. Mióta kijött az van, és nagyon jó, megy minden, akksi még soha nem volt ilyen jó.
Szóval 8+Boeffla, és pár nap alatt beáll minden szépen. Nem fogsz csalódni!
De a 7 is stabil, és jó. Limahl kolléga még azon van, és nagyon elégedett vele, és én is az voltam.
Megvan a hiba oka :D Ránéztem arra a Boefflára... 5.3 telepítés után elfelejtettem vissza állítani a dolgokat. 45 fokos akksi esés után jött az apály______________ ilyen egyen lett a vonal még úgy is hogy rosszabb volt a térerőm :D Clean Mastert töröltem, memória is jobb lett. Tibivel menteni nem tudok. 0 szám van amiről kellene mentést csinálni, vagyis 3 mert ennyi új progi van fent. Nem értem, de nem is akarom :) Ledörgölöm teljesen a memóriákat, mindent újra rakok csak most már 8cal. Ha ott beállt a rendszer akkor nyomok egy Tibit és meglátjuk. De addig is így 3/4-ed 2kor tolom magamba a Tiramisut :D ;) :ok:
Sziadztok imperium romon vagyok 4.1.2.hogy tudok átmenni erre a romra úgy hogy ne szálljon el az imei.efs mentésem van természetesen.most xxella modem és boeffla 4.1 kernel van combóval megyek.akár limahl mester is segithet ahogy régen.nagyon Köszönöm.
Valakiiiiiiiii :ima:
Nem vagyok egy nagy rommer, de mitol szallna el az imei? Ha meg van efs mentes, akkor meg igazabol nem is gaz annyira. Parszor mar nekem is vissza kellett allitani, nem nagy dolog.Másfél éve romolok de egyszer már elszállt.
"Atmenni" meg ugy, ahogy a tobbire is, full wipe, en system formatot is szoktam nyomni cwm-bol, aztan install.
Vagy nem ertem a kerdest :)
Másfél éve romolok de egyszer már elszállt.Melyik jobb a neatbol 4.3 vagy a 4.1.2????
Másfél éve romolok de egyszer már elszállt.
Melyik jobb a neatbol 4.3 vagy a 4.1.2????
készül az s5 mini 9.0 ;)
you bought a new phone? is not it? Are you sure? ready because when you try the Rom 9.0 will seem to have a real S5
Dual Settings (Note3 & S5) with search feature
S5 SecContact app
S5 Phone app Feature S5 in coming call popup notification style
S5 Messaging app Feature S5 in coming message notification style
S5 Sbrowser
S5 Gallery
S5 Power Saving Mode
S5 Ultra Power Saving Mode
S5 Lockscreen Effects
S5 System UI
S5 Launcher with Magazine
S5 Wallpaper
S5 MyFiles
S5 SNote
S5 ScrapBook
S5 SketchBook
S5 Multiwindow
and many more ..........
Nem irjak hogy mikorra lesz meg?
4.3 vagy 4.4 lesz?
Csak kerdem erdekesseg keppen mert mindegy csak olyan jol mukodjon mint a 7 es a 8 :-)
és voálá,csak nektek :D S5mini9 kitkat edition,tehát kérdésedre a válasz kitkat ;) :DNa erre kíváncsi leszek !
mega.co.nz/#!GFEmEbiY!aV2OHf7ndjg83uhU25RHRkwDslYFK1AoartNlV3pJNs
és voálá,csak nektek :D S5mini9 kitkat edition,tehát kérdésedre a válasz kitkat ;) :D
mega.co.nz/#!GFEmEbiY!aV2OHf7ndjg83uhU25RHRkwDslYFK1AoartNlV3pJNs
Akkor indulhat a mandula :-)
Remelem nincs minosegi romlas:-)
Koszonom szepen!
Boeffla hozza lesz?
A mostani gondolom nem jo hozza.
nem jó hozzá,ne is probálj másikat csak ami benne van.
és voálá,csak nektek :D S5mini9 kitkat edition,tehát kérdésedre a válasz kitkat ;) :D
mega.co.nz/#!GFEmEbiY!aV2OHf7ndjg83uhU25RHRkwDslYFK1AoartNlV3pJNs
cwm mentés megvan, tibi mentés 52%-on, mire végez lejön, és ugorhat fel:-)jó neked,ahol most vagyok,mire lejön karácsony lesz :D rittig mikor nem vagyok othol akkor jelenik meg.
jó neked,ahol most vagyok,mire lejön karácsony lesz :D rittig mikor nem vagyok othol akkor jelenik meg.
jó neked,ahol most vagyok,mire lejön karácsony lesz :D rittig mikor nem vagyok othol akkor jelenik meg.
egyelőre van baj, mert a wifire nem tudom rábeszélni:-(
nálam megy,de mással szenvedek.meglátjuk,wifi ,net nálam ok.
A net az ok, azzal nincs baj.
Wifi is bekapcsol, csak hitelesítési hiba van. Kikapcsolom, bekapcsolom, elfelejtetem, telót újra indítom, és nem és nem akar kapcsolódni.
Viszont telefon adatokban a modell száma: SM G900F
nálam wifi ok, de mi az a k,,,,,vezetési mod?
Kéznélküli vezérlés.de hol?
Kapcsold ki, és eltűnik onnan.
de hol?
de hol?
és voálá,csak nektek :D S5mini9 kitkat edition,tehát kérdésedre a válasz kitkat ;) :D
mega.co.nz/#!GFEmEbiY!aV2OHf7ndjg83uhU25RHRkwDslYFK1AoartNlV3pJNs
de hol?
wifinél állítottál valamit?csak beáll,sablon.
Vagy csak bekapcs, jelszó, és kész, mint rendesen?
csak beáll,sablon.
Nálam nem akar csatlakozni sehogyan sem, és a wifi maga is gyenge.Írták a Wi-Fi problémára hogy kell a full wipe.
A földszinten, ahol minimum 3 pálcikának kellene lennie, már nem is látja. 4 méterre a routertől pedig már leesik egy pálcikát a jelerősség.
Ugrik vissza cwm-ből a 8-as :-(
Aztán lehet mégegyszer nulláról nekiveselkedek.
Írták a Wi-Fi problémára hogy kell a full wipe.
Elvileg minden müködik, a képernyőforgatást kivéve.
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Úgy szoktam, hogy először gyári beállítások visszaállítása, aztánNálam ugyanez, kiegészítve format boot és format data-val.
Wipe Data/Factory reset
Advanced
Wipe dalvik cache
Mounts and Storage menü
Format system
Install zip from sd card
Choose zip from sdcard
CM vagy bármely ROM
ha kész megint Install zip
Choose zip from sdkard
Gapps
Wipe cache Partition
Advanced
Wipe dalvik cache
Reboot system now
Eddig ebben a formában és sorrendben mindig csonk nélkül jó volt.
Nálam ugyanez, kiegészítve format boot és format data-val.Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
Hová illeszted be a sorba?Format boot
A WiFi-re egyelőre nincs fix, hisz valószínűleg az ArchiPort-ra épül a ROM, vagy annak az S3-hoz való javításait használja.
Az I9300-asokba a Samsung két különböző WiFi chip-et használt, egyelőre az egyik tökéletesen megy, míg a másik olyan mintha működne, de nagyon gyenge, és mégsem működik. Archi dolgozik a fix-en, de van megoldás rá, csak ha ez bekerül a ROM-ba, akkor a másik chip nem fog menni.
Megoldás:
Root Explorer > /data-ba új fájl > ".cid.info" névvel (idézőjelek nélkül, elején is pont) > megnyit/szerkeszt > bele "murata" (idézőjelek nélkül) > ment > permissions rw-rw-r-- > újraindít
Ráadásul limahl videóját nézve ebbe belekerült a térerőjelző fix, amihez egyelőre olyan megoldás van, ami nem lesz az ArchiPort-ban mert nincs forrása.
Format boot
Format system
Format data
Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el
nálam minden ok,ccsak vezetési mod,ge,,,,ot kéne eltüntetni :D hivás is minden ok,megszakitható,stb.
Köszi!Ettől nem fog menni a WiFi, ott a leírásom a megoldásra.
Neki futok akkor újra ebben a formában:-)
www.youtube.com/watch?v=Lmnn7Ma02FQ&feature=youtu.be (http://www.youtube.com/watch?v=Lmnn7Ma02FQ#)
vezetési mod vagy mi a xar hgy lehet kilöni,amugy okés nálam :D
A beállításokban is ott a videódon az álltalános, ahol beléptél a telefon dolgait megmutatni. Közvetlen mellette van a vezérlés, és ahogy abba belépsz, a harmadik sor a szabadkezes mód. zöldet ki mellőle, és kész eltűnik.
köcce ,megvan,sose volt még dolgom véle. :D
gps-t nézd már meg lécci, megy e rendesen.
Tudod, nekem az fontos :-)
Köszi!
gps-t nézd már meg lécci, megy e rendesen.
Tudod, nekem az fontos :-)
Köszi!
nálam müxik! tíz emeletes ház, földszinten fogja rendesen. Google térkép, IGO, Sygic.
gps-t nézd már meg lécci, megy e rendesen.
Tudod, nekem az fontos :-)
Köszi!
nálam müxik! tíz emeletes ház, földszinten fogja rendesen. Google térkép, IGO, Sygic.
Köszi!
megy,maps-on probálva,én nem használni.,okés ez a rom,idáig. :D
Wifi változatlanul nincs.
Próbálom a root exploreles leírást, amit ZsDániel feltett, de nem akar sikerülni, valamit nem jól csinálok, az biztos.
full wipe meg a többi blabla megvolt?
Meg, teljesen, még kiegészítettem a tanácsolt format bbot és format data, val is.
Hopp!!!
Megjött közben a wifi:-)
Soha nem tudjuk meg, hogy miért, és hogyan:-)
Lényeg, hogy van:-)
na az a lényeg hogy megtalálta! lehet nyúzni! :)
Így így:-)
Még egy kérdés:Wanam XPosed?
használom, müxik!
Neked benne volt, vagy lehúztad külön, mert én nem találom benne?
nincs benne, tibi mentésből állítottam vissza
Folytassátok a KitKat témában!:taps: ;)
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=6011.new#new (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=6011.new#new)
hello ehez a rom hoz Galaxy S5 Mini Alpha 2.0 Zip N° 1.zip melyik Boeffla-kernel kell??? és ha van akkor egy linket is dobnátok köszi!!!6 os sorozat