Okostelefon fórum | Samsung Galaxy S3 | HTC One X | Apple iPhone iPad

Android => SAMSUNG => Galaxy Spica (i5700) => : gross76 2010, 11 02, 19:35:35

: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 02, 19:35:35
Írnék egy pár szót a CyanogenModról, tapasztalatokról.

A CyanogenMod egy népszerű custom ROM és egész gyorsan fejlődik mostanában a Samdroid fórumain. A romot criminal fejleszti, a Leshak féle Froyora alapozva. Ugyancsak ő kezdett el foglalkozni az FM rádió drivereivel is, így jó eséllyel hamarosan ez is bekerül valamelyik későbbi romba.
A Cyanogenmod alpha7 telepítéséhez mindenképpen szükségünk lesz egy Leshak kernellel rootolt 2.1 alapú romra (ennek telepítsését kiveséztük már).

A frissítés menete:
http://sklad.krtek.net/CM-6.1.0-Spica-a7_update.zip (http://sklad.krtek.net/CM-6.1.0-Spica-a7_update.zip) ezt felmásoljuk az SD kártyára, majd Recovery módban Apply any zip from sd menü alatt telepítjük. A Data & cache-t törölni kell - wipe - (ez a factory resettel egyenlő, tahát törli a telepített programjainkat!), de a későbbiek folyamán adatvesztés nélkül frissíthetünk az új verziókra. Aki használta az apps2sd-t, annak van egy kis esélye, hogy megmaradnak a programjai, de ajánlott az ext2 partíciót is formázni az SD kártyán, így ezek is elvesznek. Tehát mindenképpen készítsünk full backupot, frissítés előtt! Alapból az ADW Launcher van beépítve, ezt lecserélhetjük Launcher Prora, ha szeretnénk.

Amit érdemes tudni a ROMról:
Minden működik (szenzorok, bluetooth stb.), kivéve a divx lejátszást. A zene pattogásmentes, tiszta.
Ismert hibák:
- a kamera előnézete fekete-fehér, de a képek/videók színesek lesznek
- 10.1 flash nem működik, és az original Froyo app2sd sem (a samdroid féle apps2sd viszont igen)
- néha nullás IMEI számot mutat, ilyenkor ki kell venni a SIMet és az akkut pár percre (nekem ezt sosem produkálta 3 hét alatt)
- Airplane Modba váltáskor néha nem kapcsolja ki a GSM antennát, ilyenkor újra kell indítani (ez sem volt még nálam)
- az iránytű még nem működik tökéletesen
- hívásvárakoztatás nem működik
- a videók zöldcsíkosak (működik az autofocus!)
- A Mobile networks keresésnél hibajelzést ad

Angry Birds fix (működik, csak sajnos a 3d gallery elszáll tőle, cserébe lagmentes és szép lesz a játék): http://forum.samdroid.net/f28/angry-birds-graphic-problem-2244/index9.html#post65726 (http://forum.samdroid.net/f28/angry-birds-graphic-problem-2244/index9.html#post65726)
(AB telepítés előtt unmount sd card!)

A Samsung féle rfs fájlrendszer átkonvertálása ext2/ext4-be (gyorsabb lesz tőle a rendszer):
http://dl.dropbox.com/u/4592180/system_ext2_nokrn_update_v2.zip (http://dl.dropbox.com/u/4592180/system_ext2_nokrn_update_v2.zip)
http://dl.dropbox.com/u/4592180/data_ext4_nokrn_update_v3.zip (http://dl.dropbox.com/u/4592180/data_ext4_nokrn_update_v3.zip)
(Recoveryből apply any zip)

Egyéb gyorsítási trükkök: http://forum.samdroid.net/f53/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-2879/ (http://forum.samdroid.net/f53/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-2879/)
(nekem XDA speed tweaks for EXT van fent, meg vagyok vele elégedve)

Aki naprenden szeretne lenni, az töltse le a CM Updatert is marketből http://www.appbrain.com/app/cyanogenmod-updater/cmupdaterapp.ui (http://www.appbrain.com/app/cyanogenmod-updater/cmupdaterapp.ui)

A menük nyelve sajnos angol lesz, nincs magyarítás, de a magyar kiválasztható a nyelveknél.
Néhány ajánlott beállítás a CyanogenMod settings alatt: Tweaks extras - témáknál Stock Blacket válasszuk, ha megszoktuk a Greendevdroid fekete statusbarját. Óra, akkutöltöttség jelző színe a Status bar menü alatt állítható. Bármilyen irányba elfordulnak az ezt támogató programok ezentúl a képernyőn. Sound menü alatt nagyon sok beállítási lehetőség! Használjuk a Quiet Hours (csendes órák) beállítást, az éjszakai automatikus halkításhoz. Használjuk a beépített News&Weather és a kibővített Control widgeteket. Phone settings menüje úgy néz ki, mint az eddigi xda phone a 2.1 kitchenből. Rezgés beállítható kapcsolat létrejöttekor/bontáskor, elhalkítás megfordítással, Blacklist a nemkívánatos telefonszámok elutasítására.

Egy próbát mindenképpen megér a ROM, én néhány hete kipróbáltam és azóta ez van fent!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 02, 20:25:28
Gratula topichoz!!!Szükség volt már rá!!!Vagyis inkább időszerű!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 02, 20:27:18
Na ez a topic felkapott lesz! Ha a gsm-et egy kicsit javítgatják még (konkrétan az imeire gondolok) akkor felrakom véglegesnek. A játékokról csak jót hallok, bár elvileg még abban is de niska féle opengl van csak. De gondolom az összkép óriásit javult, még így is. Ha még felpakolja 1-2 ember és azt mondja, hogy nem dobálja a térerőt, megbízható, mint telefon, akkor viszont nem is várok, felpakolom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 02, 20:52:52
  
A térerőt nem dobálja, ilyennel nem találkoztam. Az Angry Birds fix felrakása után (ez a de_niska féle módosított driver) valóban javul a 3D teljesítmény, bár csak az AB-t és a Fruit Ninjat próbáltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 02, 21:03:29
Lefuttatnál egy linpack-et? Kíváncsi vagyok rá.
Plusz felraknád a Crush The Castle-t? Ha az is megy most fixen, akkor felrakom....
Na meg mégegy ráadás: az akksival mi a helyzet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 02, 21:10:00
  
A térerőt nem dobálja, ilyennel nem találkoztam. Az Angry Birds fix felrakása után (ez a de_niska féle módosított driver) valóban javul a 3D teljesítmény, bár csak az AB-t és a Fruit Ninjat próbáltam.
térerővel bajom nekem se volt. videónál a fókusz folyamatos, vagy csak az elején fókuszál?
még azt tenném hozzá, hogy a giroszkóp sem tökéletes.játszani például nem fogtok vale mert jelenleg 2 állásban működik (nem két irányban!) vagy dönt vagy nem.
jah, és én is gratulálok a témához!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 02, 21:13:15
Én a giroszkópot csak írásra használtam, mert úgy meg is tudom nyomni a gombokat. Nekem ennyire pont elég, arra meg tökéletesen elég jelenlegi formában :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 02, 21:28:06
  
Én a giroszkópot csak írásra használtam, mert úgy meg is tudom nyomni a gombokat. Nekem ennyire pont elég, arra meg tökéletesen elég jelenlegi formában :D
igen, képernyő forgatásra jó. amúgy quadrant éertéknek meg 414 et mértem, ami igencsak jó,főleg hogy én nem használtam hozzá semmilyen turbót, csak az alap cyanogen 2.2 :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 02, 21:29:26
  
Írnék egy pár szót a CyanogenModról, tapasztalatokról.
Királyság! Köszönjük  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 02, 21:30:21
Akkor az akksi meg a crush the castle marad kérdésnek és felrakom én is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 02, 21:46:18
Ha felraktátok, lenne egy kérdésem: mennyi a szabad memória (RAM)???? Már nagyon izzik a Spica, akarja a cyanogenmodot :) :taps: :D
Csek fél....  :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 02, 22:12:11
  
Akkor az akksi meg a crush the castle marad kérdésnek és felrakom én is.
Akksi: nincs semmi lényeges változás a 2.1-hez képest, ugyanannyi időt bírja kb. Linpack: 8.6 és 9.15 között mértem. Crush the Castle: most próbálgatom, szerintem simábban megy mint az Angry Birds.
Bónusz: Angry Birds zenéje szimfonikus zenekarra :D http://soundcloud.com/gitarkotta-hu/angry-birds-march (http://soundcloud.com/gitarkotta-hu/angry-birds-march)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 02, 23:55:27
Na akkor feldobom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 03, 07:24:48
  
Na akkor feldobom.
én felraktam a hétvégén, de le is szedtem, mert a memóriakártyámat nem ismerte fel, és azt hittem, hogy annak a bugja, pedig az ex2 miatt volt amit még az app2sd miatt particionáltam. ugyhogy hétvégén megint felteszem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2010, 11 03, 07:51:03
Képeket is mutat majd valaki?:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 03, 08:54:51
Este feldobtam, de embertelen, hogy mennyit sz.ptam vele, mert 2.1 topicban nincs fent sehol a jh6-os rom és sehol sem találtam. De végre fent van. Sima jh6-ra raktam, semmi anzo vagy samdroid. Előtte (kb 10percet) volt fent egy anzo után, de akkor valami kínja volt, mert akadozott, meg elég sokszor álltak le a porgramok. Tehát  volt egy teljes ujrahúzás. Már a lite cyanogent raktam fel, amiben alapból benne van az opengl és a senzor fix. Felraktam pár játékot és leesett az állam. Ahol eddig fehérség, ott normális textúra! Ami eddig akadt, az most tökéletesen megy. Megcsináltam az ext-es gyorsítást is, így egyik menünél sem gondolkodik a telefon. Eddig volt olyan, hogy ha ki akartam rakni asztalra egy mappát és rámentem az alkalmazásokra, volt hogy 4-5-6 másodpercig is gondolkodott, most ez simán 1mp alá csökkent. Engem a kamera bug nem különösebben izgat, mert nem használom a kameráját, a divx sem különösebben, úgyhogy nálam ez már marad fent véglegesnek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 03, 09:14:57
Este nem zártam le a billentyűzetet, most reggel nézem és nem is lehet. Ha megnyomom a lezáró billt, elalszik a fény, de bármire felébred és kioldja magát. Ez így nagyon nem jó. Valaki? Megoldás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 03, 11:40:10
A linpack eredmények nagyon impozánsak; de a kamerától egy kissé tartok....
Tudna valaki feldobni néhány screenshotot?? Hálásak lennénk!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 03, 12:01:28
Na én lemondok róla szerintem, mert lite-al nem lehet lezárni a billentyűzetet, viszont simről fel lehet másolni a számokat, simával meg pont fordítva. Ez így nem megy, inkább várok még 1-2 hónapot a bétára.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 03, 12:05:27
  
Na én lemondok róla szerintem, mert lite-al nem lehet lezárni a billentyűzetet, viszont simről fel lehet másolni a számokat, simával meg pont fordítva. Ez így nem megy, inkább várok még 1-2 hónapot a bétára.
A LITE később jelent meg, azt nem próbáltam. Lockbot Pro appot próbáltad?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 03, 12:06:53
Próbáltam több screenlocker programot, de csak annyit csinál mindegyik, hogy lekapcsolja a világítást. Jó lesz ez, nagyon. Gyors, bitangul, jó benne a 3d, stb. Viszont még várni kell rá.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 03, 12:13:46
  
Próbáltam több screenlocker programot, de csak annyit csinál mindegyik, hogy lekapcsolja a világítást. Jó lesz ez, nagyon. Gyors, bitangul, jó benne a 3d, stb. Viszont még várni kell rá.
Nem tudom ez milyen hiba, én nem találkoztam vele. Próbálkozz meg a sima alpha7el, abban biztos nincs ilyen probléma.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 03, 13:25:43
Na akkor mégegyszer: sima alpha 7nél nem tudom átmásolni a sim számaimat telefonra. Lite-nál pedig nem tudom lezárni a képernyőt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 03, 13:32:32
  
Na akkor mégegyszer: sima alpha 7nél nem tudom átmásolni a sim számaimat telefonra. Lite-nál pedig nem tudom lezárni a képernyőt.
Ez elég ritka probléma lehet, nem említik sehol. Mondjuk ma már mindenki a Google kontaktjaival szinkronizál automatikusan (ezért vettünk androidos telefont, nem?). Plusz újdonság, amit nem említettem, hogy a Contacts megkapta a Facebook integrációt, így automatikusan Facebook arcképpel, meg státusszal jelennek meg a kontaktjaink a telefonkönyvben!

Néhányan hiányolták a screenshotokat a postból, mutatok pár képet:

(http://www.fileden.com/files/2008/2/2/1735533//cyanhatter.jpg)
Launcher Proval, cyanogen háttérképpel, stock black témával

(http://www.fileden.com/files/2008/2/2/1735533//cyangreen.jpg)
A Render FX-el bármiyen színűre varázsolhatjuk a képernyőt... Ez a Terminal.

(http://www.fileden.com/files/2008/2/2/1735533//cyanmenu.jpg)
A menüben megjelenik a CyanogenMod settings, sok beállítási lehetőséggel.

(http://www.fileden.com/files/2008/2/2/1735533//cyanyoutube.jpg)
Az új Youtube kliens.

(http://www.fileden.com/files/2008/2/2/1735533//cyanangry.jpg)
Angry Birds Fix felrakása után, látszanak a hiányzó textúrák.  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 03, 16:13:59
  
Ez elég ritka probléma lehet, nem említik sehol. Mondjuk ma már mindenki a Google kontaktjaival szinkronizál automatikusan (ezért vettünk androidos telefont, nem?). Plusz újdonság, amit nem említettem, hogy a Contacts megkapta a Facebook integrációt, így automatikusan Facebook arcképpel, meg státusszal jelennek meg a kontaktjaink a telefonkönyvben!

youtube kliens neked működik is? mert nekem nem hozta be a videók képét.
valamint az autofocus az folyamatos-e a videófelvételnél? meg a felbontás változott-e? ezeket sajna nem tudtam kipróbálni, mert nem ismerte fel a  memkarim, és akkor még nem tudtam, hogy újra kell húzni  a karit is.... :(

MOD: Ne idézz be felesleges részeket...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 03, 17:04:22
  
youtube kliens neked működik is? mert nekem nem hozta be a videók képét.
valamint az autofocus az folyamatos-e a videófelvételnél? meg a felbontás változott-e? ezeket sajna nem tudtam kipróbálni, mert nem ismerte fel a  memkarim, és akkor még nem tudtam, hogy újra kell húzni  a karit is.... :(
Youtube kliens működik, csak a HQ-t ki kell kapcsolni. Az autofókusz folyamatos, de a zöld-lila csíkok miatt egyelőre használhatatlan a videófelvétel. Ezt biztosan javítják majd, de sajnos nem lesz profi videókamera a Spicából, bárhogy is nézzük. 352x288 a képméret, 15 fps - talán ha színes lesz, jó fényben lehet majd valamire használni.
Fényképezésre meg a Camera 360 Pro-t ajánlom mindenkinek és sok fényt hozzá. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 03, 17:29:02
  
asszem ma felteszem, de videó nem lesz róla csak pénteken vagy csütörtökön (de ezt csak súgva írom) XD
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 03, 20:15:41
  
asszem ma felteszem, de videó nem lesz róla csak pénteken vagy csütörtökön (de ezt csak súgva írom) XD
Hát, ma nem teszem fel, mert holnap zh, és nem haladok vele úgy ahogyan kéne... :( :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 03, 21:01:19
Én viszont beszéltem Criminal-al, aki csinálja az alpha 7et, azt mondta, hogy neki már eclair-el sem ment a simről másolás, toljam fel gmail-re és majd szinkronizálással jó lesz. Úgyhogy a lényeg, hogy megint feldobom :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 03, 21:31:18
  
Én viszont beszéltem Criminal-al, aki csinálja az alpha 7et, azt mondta, hogy neki már eclair-el sem ment a simről másolás, toljam fel gmail-re és majd szinkronizálással jó lesz. Úgyhogy a lényeg, hogy megint feldobom :D
nekem sem ment! szóval én is gmailről csináltam, de amugy sd-re is el lehet menteni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 04, 10:32:04
Na visszaraktam az alpha 7-et. Ha felrakom a simát, megvárom míg betölt, használom pár percig és csak utána rakom fel a LITE változatát (egy csomó felesleges app kiszedve, giroszkóp fix és 3d driver belerakva) felrakom, akkor van billzáram is és névjegyeim is. Nálam úgy tűnik, marad véglegesnek, mert amivel én szoktam játszani, az mind megy akadásmentesen, textúra hiba mentesen. Eddig nagyon durva 9.6 mflopsot mértem vele, bár nekem az ext hack is fel van rakva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 04, 11:16:13
  
Hol találom neten ezt a lite verziót? Mert én samdroidon csak a normál alpha7 verziót látom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 04, 11:29:34
Pedig ott van az...
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/)

De előbb a fullt rakd fel és használd pár percig, mert lehet, hogy te sem fogod tudni lezárni a képernyőt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 04, 15:14:36
  
Pedig ott van az...
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/)

De előbb a fullt rakd fel és használd pár percig, mert lehet, hogy te sem fogod tudni lezárni a képernyőt.

Köszi,feltettem,de mikor ráfrissítettem az első hsz.-ben leirt aprócska pár kilobájtos XDA speed tweaks for EXT fájlt már elsem indult a spica. :( Úgy döntöttem jó nekem még ez a 2.1 majd ha nem lesz ilyen bugos meg esetleg lesz benne magyarítás felrakom ezt a 2.2-t újra. Mondjuk samsung is léphetne már valamit ez ügyben hogy megcsinálják a 2.2-t. Kitalálnak mindenfélét hogy kicsi a hardware hozzá meg stb. szöveg, azt ez a cyanogen mégis megy a spicán.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 04, 16:26:51
Jó az, csak nem raktad fel előtte a rendes ext modot. Mivel nem ext fájlrendszered van és feltettél egy ext gyorsítót, ne is várd, hogy elindul. Van olyan is, hogy xda speed tweaks for FSA (vagy most nem jut eszembe pontosan) na az kell neked. Bár én simán megcsináltam extre az egész telót, így gyorsabb és csak utána kell felrakni a tweak-et. A sorrend volt a hiba nálad, nem a rom hibás. Egy próbát szerintem megérne, nézd meg....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 04, 17:29:40
Igen, vigyázni kell a sorrenddel, mit és hogyan pakol fel az ember. Mindig érdemes egy zip backup mentést csinálni a rendszerről recoveryben, mielőtt ráfrissítesz valamit.
Ha elrontod, akkor csak egy restore és nem kell előlről kezdened az egészet.

Valaki mondjon már egy tippet, hogyan lehet több helyet csinálni a programoknak. Dalvik-cache-t nem akarom sd-re tenni mert csak class 2-es, egyébként sem ajánlott a művelet mert belassul a rendszer tőle.
Nincs olyan sok app telepítve, az ext2 partíción még bőven lenne hely, mégis csak 15-16 Mb szabad helyet mutat. Párszor szívtam is, hogy nem érkeztek be fontos smseim emiatt.  Van valami egyéb buhera a Dalvik-cache-el, amivel fel lehet 40-50 megát szabadítani, csak nem tudom pontosan hogyan kell és működik-e CM alatt is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 04, 19:38:50
A dalvikot nem tanácsos sd-re küldeni? HMM ezt nem tudtam, én eddig végig úgy használtam. Megnézem, hogy ha kiveszem a pipát, gyorsul e a teló. Bár szerintem így sincs semmi lassulás. Először 2gigás (class nélküli) most pedig 8gigás(class 4-es) kártyán van a dalvik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 04, 20:14:55
  
A dalvikot nem tanácsos sd-re küldeni? HMM ezt nem tudtam, én eddig végig úgy használtam. Megnézem, hogy ha kiveszem a pipát, gyorsul e a [NEM TELÓ!]. Bár szerintem így sincs semmi lassulás. Először 2gigás (class nélküli) most pedig 8gigás(class 4-es) kártyán van a dalvik.
Nem tudom pontosan, de ha áttetted a dalvikot nem biztos, hogy vissza is tudod tenni ilyen egyszerűen. Ha kiveszed a pipát elképzelhető, hogy újraindításkor már nem tölt be a rendszer, csak óvatosan! Egyébként a samdroidon azt ajánlják, hogy class 8 alatt nem érdemes sdre tenni. Én egyszer pipáltam be még 2.1 alatt és többet nem bootolt be, így azóta nem kísérleteztem vele.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 04, 21:41:17
  
Jó az, csak nem raktad fel előtte a rendes ext modot. Mivel nem ext fájlrendszered van és feltettél egy ext gyorsítót, ne is várd, hogy elindul. Van olyan is, hogy xda speed tweaks for FSA (vagy most nem jut eszembe pontosan) na az kell neked. Bár én simán megcsináltam extre az egész [NEM TELÓ!]t, így gyorsabb és csak utána kell felrakni a tweak-et. A sorrend volt a hiba nálad, nem a rom hibás. Egy próbát szerintem megérne, nézd meg....

Megcsináltam előtte az ext-t. Utána raktam rá az extes cuccost majd rögtön azt az angybirds fixet és onnantól be sem kapcsolt. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 13:26:48
Szerintem ne vacakolj az A7-tel, várj 1-2 napot és kijön a 7.1 és az már lehet béta lesz...itt a changelog a 7.1-hez:
alpha7.1:
1. Updated CyanogenMod sources from github
2. Added multitouch driver 2.4 [Gabriel-LG]
3. Update Xmister's recovery
4. AppsOnSD is working (thanks for hotchili some rumor)
5. Sensor fixes [cadavre]
6. Possible Camera fix
7. Improved vibrator driver [Gabriel-LG]
8. video record color issue, voicedialer fix [vflashbird]
9. Google apps update: 20101020
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 05, 13:42:41
  
Azért félelmetes tempóban nyomják a fiúk, hatékonyabban dolgoznak mint a Samsung fizetett programozói. :D
Tegyük hozzá, hogy van is mit dolgozni a Spicán, ha elkészítenék a 3D,  FM rádió és a TV-out drivert, akkor hátradőlnék és többet nem módosítanék semmit a firmwaren. Így marad még egy darabig a patchelgetés, foldozgatás. A CM többek között a frissítési megoldások miatt jó, remélem nem kell többet újrahúzni az összes programjaimat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 14:09:55
  
Milyen hatékonyságról beszélsz?! :D A Samsung a legeslegroszabb gyártó a frissítések terén!!!! :D
A 3D driverre várni kell, de szoktam figyelni a srácot és úgy néz ki, hogy év végére meglesz...az előzetes eredmények alapján 600 pont felett lett a quadrant eredmény (sajnos nem írta, hogy milyen romot használt), ami elég figyelemre méltó ahozképest hogy még erős alpha-ban van! :D
Az Fm rádió sanszos...lehet kapnak segítségek a fejlesztők Cyanogen-től! :) A tv-out meg szerintem esélytelen...nem csak driver kéne hozzá, hanem tv-out terminal mint a galaxy S-nél...beszéltek róla samdroid.net-en de meghalt a topic...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 15:29:57
Egyébként most néztem LITE verzióval a kamerát és nálam működik. Nincs zöld folt, a preview is színes, az autófókusz is működik. A kereső még fekete fehér, de criminal azt mondta vagy 2 napja, amikor beszéltem vele, hogy megoldotta, a következő frissítésben benne is lesz. Szóval a kamera már biztos, hogy meg van oldva. A szenzor fixek is kész vannak, nekem fent is van, a samdroid alpha 7 discussion fórumában be van linkelve nem tudom hanyadik oldalra, zip, apply any zippel kell felrakni és tökéletesen működik a szenzor. A lite verzióban ez is alapból benne van és az angry fix is. Ez nálam marad fent, amíg ki nem jön az új, akkor persze frissítek, de 2.1-re már nem térek vissza szerintem. 3napja töltöttem a telefont, a cm alpha 7 lite van fent és még 60%os az akksi. Fagyni sem fagy, gyors is. Nálam marad....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 15:53:20
  
Én csak a 6.5-el kísérleteztem eddig, most megvárom a 7.1-t, mivel már úgy is itt van a küszöbön. :) Nekem anno nem ment az appbrain meg a skyfire...neked működik 7-en? Valamint ha játékból kilépsz már ugye nem fagy be a kijelző landscape módba? :)

Meg van rá mód, hogy magyarítsam a CM-t? Angolul nagyon jól tudok, de programozni egyáltalán nem, jövőhéten lenne időm rá. Ha valaki megmondja mit csináljak és nem bonyolult akkor vállalom. :)

Valamint láttam valahol, hogy létezik magyar htc ime, ezt hol lehet megtalálni? Én sehol se találtam... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 05, 16:12:05
hogyan lehet a telefonomról biztonsági mentést csinálni?és hogy lehet visszarakni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 16:13:47
Appbrainről és skyfire-ről nem tudok, de a játék nem fagy be. magyarításról sem tudok, de szerintem még nem lehet. A htc-s bill nekem nagyon nem jön be, én a sima androidosat használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 05, 17:43:49
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-a-3030/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-a-3030/)
ha jól látom ez  a legújab 7.1es  :taps: divX még mindig nem jó =/
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 18:12:17
Nekem ez van  fent.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 05, 18:45:20
Igen, kijött a 7.1, most telepítem. A legkirályabb dolog, hogy megy a Froyo app2sd ha minden igaz! A Skyfire ment a 7-esen is, a flash videókat is tökéletesen lejátszotta (indavideókat próbáltam).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 05, 18:52:08
  
Igen, kijött a 7.1, most telepítem. A legkirályabb dolog, hogy megy a Froyo app2sd ha minden igaz! A Skyfire ment a 7-esen is, a flash videókat is tökéletesen lejátszotta (indavideókat próbáltam).
Ha felraktad, írd már meg hogy milyen; ezt már én is szeretném feltenni, és nagyon érdekel!
Főleg arra vagyok kíváncsi, hogy mi az, ami nem működik :)

Még egy kérdés: i570EXXJD1-re felmegy?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 19:18:34
Ja hogy a 7.1 és a 7.0 más? Akkor rakom is fel a 7.1-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 19:42:57
Miben tér el egyébként a 7 és a 7.1? Valaki próblta 7-re felrakni a 7.1et? Nem sima főzött romra...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 05, 20:27:42
  
Miben tér el egyébként a 7 és a 7.1? Valaki próblta 7-re felrakni a 7.1et? Nem sima főzött romra...
Gyorsjelentes: megy az app2sd es a kamera is jo! Hoszabb teszt majd holnap, ma kocsmanap :) .  Ugy nez ki mar csak a divx lejatszas nem megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 20:41:27
Mindjárt feldobom...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 21:04:56
Én megvárom a lite változatot, holnapra valószínűleg el is készül...abban meg minden patch benne lesz, valamint sok hülyeséget is ki szednek (pl: böngésző, zenelejátszó, terminal, stb.) :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 21:26:15
Feldobtam a 7.1-et, de nekem nem működik a kamera, fekete fehér... Sima 7-es Lite-on jól működött, úgyhogy ebből nekem is 7.1 lite lesz, ha elkészül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 21:33:12
Én FE 9B1-en vagyok UV10-zel, csak simán feldobom recovery-ben és wipe-olok, vagy factory reset? :)
Off: szeretek ezzel a témával kapcsolatban beszélgetni, minden 3. szó angol... XD )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 22:41:51
Én nyomta megy factory-t. Szerintem neked sem árt. Ha lehet, még gyorsabb a 7.1!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 22:48:21
Van lite, 2 verzió lesz, egy témával ellátott és egy alap, én várok a témásra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 22:52:45
  
Van lite, 2 verzió lesz, egy témával ellátott és egy alap, én várok a témásra.
Pont most akartam írni, hogy felrakták az új lite-t, én is a témásra várok! :)
Ez a Blue S téma? http://forum.samdroid.net/f57/bluebird-cyanogenmod-2998/ (http://forum.samdroid.net/f57/bluebird-cyanogenmod-2998/)
Vagy melyik is az? :S Egyszerűen nem találok Blue S témát...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 22:57:39
Blue s= galaxy s. Az alap blue, csak gondolom a pontosítás miatt írta. Én erre http://forum.samdroid.net/f42/samsung-galaxy-s-theme-1502/ (http://forum.samdroid.net/f42/samsung-galaxy-s-theme-1502/) gondolok, ami nekem nagyon tetszene, de majd kiderül. Feldobom a simát is addig, megnézni hogy szuperál :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:00:06
  
Blue s= galaxy s. Az alap blue, csak gondolom a pontosítás miatt írta. Én erre http://forum.samdroid.net/f42/samsung-galaxy-s-theme-1502/ (http://forum.samdroid.net/f42/samsung-galaxy-s-theme-1502/) gondolok, ami nekem nagyon tetszene, de majd kiderül. Feldobom a simát is addig, megnézni hogy szuperál :D
Hát ez jó ronda... :S inkább az unthemed változatot választod és felrakom az általam linkeltet. :D Amúgy hogy lehet a témát törölni ha inkább a gyárit választom? :O :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:03:29
Jó kérdés, lövésem sincs. Próbáltam utánanézni, de nálam csak a romfrissítés segített :S
Más: feldobtam a mostani lite-ot. Hát megint a sima 7.1-nél fekete fehér a kamera kép, lite-nál színes, simánál nem másol simről számot, lite-nál igen. Jók ezek a lite verziók :D Egyékbént eszméletlen gyors és tényleg durván le van csupaszítva. De a legjob... működik a GYÁRI APPS2SD!!! Nem kell samdroiddal szenvedni, leszedsz valamit, rámész settingbe az applocationban a programra és move to sd. Végre....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:06:12
  
Nem értem miért egyszerűbb ez mintha használnám a samdroid-ost és felrakom az összes cuccom, restart és minden a karin lesz...de hát örüljünk mert kompatibilisebb valamint sajnos nem ext hanem fat32-re menti... :D :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:07:21
Azért jobb, mert eddig szemetelt az internal-ba is, hibába volt bekapcsolva, így egyáltalán nem eszi az alap memót.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:09:24
Egyébként aki nem akar kísérletezni ANNYIRA az alpha-kkal, akkor van már samdroidos froyo is, ez stabil, viszont hiányzik belőle pár dolog.
http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha7-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha7-froyo-aosp-i5700-3017/)
Itt található.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:10:16
  
Azért jobb, mert eddig szemetelt az internal-ba is, hibába volt bekapcsolva, így egyáltalán nem eszi az alap memót.
Ezért fogyott a memóm 70vhány megáról 50 körülire? :D
Megnéznéd hogy megy e az appbrain meg a skyfire?  :oops: Nekem ez a 2 progi a legfontosabb :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:12:21
Nem tudom, mert nincs wifi a környéken, fizetni meg nem akarok. Bár mindjárt begurulok és előfizetek pannonos mobilnetre, egy hónapig ingyenes, utána meg vissza lehet mondani :D Van themed verzió!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:14:10
Nem hinném, hogy bármi előnnyel járhat ez, mint a CM. Sajnos Leshak nagyon lassan fejleszti, míg Criminal szinte hetente ugrik egy verziót és abban benne van a CM mod ami nem kis szó :D

Nem érdekes, majd holnap kipróbálom én is. :) Ez a srác se dolgozik éppen lassan...de szeretem ezeket a fejlesztőket...ha ez így folytatódik akkor lehet nem váltok Galaxy S-re XD
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:15:39
Az a baj, hogy leshak nem támogatja az extet, ami nagy minusz, criminal meg szinte csak ext alatt dolgozik, így sokkal gyorsabb. Na meg criminal magyar és a véglegesben tuti lesz magyar nyelv is :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 05, 23:20:04
Na! Most már valaki linkelje be a legújabbat!!!  :ima:
Kérdés: a következőket látom a Spicámon:
Alapsáv verziója: i570EXXJD1
Kernelverzió: spica@spica-dev #486
Build száma: Frozen Eclair V9 - based on Samdroid
Ja, és Anzo féle ROMom van; ezekkel a paraméterekkel simán recoveryből fel tudom rakni a Cyanogent???
Mert már nagyon jó lenne...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:24:24
Megtaláltam a témát! :D http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/)
Parancsolj:
CM A7.1: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-a-3030/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-a-3030/)
CM A7.1 lite: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/)
Leshak: http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha7-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha7-froyo-aosp-i5700-3017/)
Válassz kedvedre! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:24:37
Fel, persze, de ajánlom, hogy csináld meg az ext modot! Megéri, kb másfélszer gyorsabb lesz a [NEM TELÓ!], viszont kell az sd-n 800 mb szabad hely (ami nekem nem kellet...?) Itt a link: először szerintem az alapot, majd a lite-ot rakd fel. LITE: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/) a simát is megtalálod erre felé (én így hirtelen nem lelem, pedig ott van az. 7.1 a lényeg.

Egyébként megújul a recovery is. Megújult a bootscreen is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:28:37
Én se értem ezt a 800 megás hülyeséget, de még azt se hogy 15 percig fog bootolni utána...nekem röhögve elindult 3-5 percen belül és a recovery mutatta hogy mind2 partícióm ext 2 ill ext 4 :D Mondjuk sebességnövekedést nem vettem észre...de elhiszem annak aki mondja :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:31:46
Én észrevettem, görgetésnél egyáltalán nincs akadás, gyorsabba boot (jó 6-10másodpercel gyorsabb). A 800 megát simán nem vette el tőlem egyébként. Na fent van a themed. Jófajta, de az óra színét elfelejtette átállítani, de azt át lehet settingsbe. Fekete alapon most fekete, így nem látszódik. Egyébként felraktam a hiányzó (alap alpha 7.1-ben lévő) appokat, mert azért van olyan, amit használok. Eddig tökéletesen megy. Ajánlom mindenkinek. A téma jó egyébként, az adw kezdője is változott. Most nézem a lockscreent, nagyon faja az is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:36:02
Egyet sajnálok csak a CM-ben, hogy nem Launcher Pro-t használ, én megvettem és imádom. Az ADW-ből csak a lapok pakolgatása hiányzik, mindenben oda ver neki a Laucher Pro (talán a sebességben nem :D ...de a fejlesztő totál újraírja az egészet és akkor odapörköl mindennek )
Amúgy launcher váltásnál is megmarad a téma?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:39:38
A fő téma megmarad, persze. Egyébként szerintem pont, hogy a launcher gyorsabb sokkal, csak a cm-től kezdve használok adw-t. Ezzel már ez is gyors, így meg sem fordult a fejemben visszarakni a launcher pro-t. Meg (talán anzo romában) nyígott a launcher, hogy lejárt, frissítsem és nem lehetett frissíteni, így egy kicsit meg is útáltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 05, 23:42:08
Felraktam a 7.1 et a nem liteot.kérdésem az lenne hogy a processzor sebességét mivel lehetne àllítani,mert én eddig az overclock widgetet használtam,de az nem nagyon akarna nekem mûködni...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:49:21
Sose piszkáltam a cpu-t, így fogalmam sincs.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 05, 23:50:24
  
Felraktam a 7.1 et a nem liteot.kérdésem az lenne hogy a processzor sebességét mivel lehetne àllítani,mert én eddig az overclock widgetet használtam,de az nem nagyon akarna nekem mûködni...
SetCPU -akár tuningolhatod is, de kernel híjján nem fogod tudni :D
coolS - egyszerű és nem lehet állítgatni, alapból lassít :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 05, 23:53:39
ŐŐŐ fsa-n talán megy a setcpu és criminal feldobott egy sima kernelt is, ami viszi a 7.1-et és a setcpu-t is, ott van a topicjában lent. Más: 8gigás kártyáról a zenéket kb 5mp alatt meglátta, kb 400mega képem van és a 3d gallery olyan 10-15mp alatt beolvasta és összeszedte az összeset. Ez sima 7-es alpha-val 2percbe is belekerül és néha ki kellett lépni, majd vissza be, hogy újra legyenek miniatűrök. Durván gyors lett az új rom. Még egy divx, real 3d driver és kész is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 00:21:56
Normál 7.1 után akkor minden tennivaló nélkül mehet fel a lite?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 00:24:02
Igen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 00:58:02
Végre nem reagál gombokra lezárt képernyőnél, csak a feloldógombra. Ez megdobja majd az akksi teljesítményét.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 01:17:44
Ebben az uj youtube playerben mi a jó?mert a lejátszás nekem kockás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 06, 07:48:52
A 7.1-ben a kamera hogy muzsikál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 06, 08:08:48
Srácok, már majdnem felraktam (recoveryben vagyok) de elelejtettem megkérdezni a legfontosabbat: az iGo (Amigo) működik rajta???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2010, 11 06, 08:17:43
Az lenne a kérdésem,hogy a legújabb sem tud divx-et meg sd-re telepítést meg flash-t? Mert talán ezek miatt érné meg a 2.2...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 06, 09:20:15
  
Fel, persze, de ajánlom, hogy csináld meg az ext modot! Megéri, kb másfélszer gyorsabb lesz a [NEM [NEM TELÓ!]!], viszont kell az sd-n 800 mb szabad hely (ami nekem nem kellet...?) Itt a link: először szerintem az alapot, majd a lite-ot rakd fel. LITE: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-lite-2938/) a simát is megtalálod erre felé (én így hirtelen nem lelem, pedig ott van az. 7.1 a lényeg.

Egyébként megújul a recovery is. Megújult a bootscreen is.
Ezt csak most vettem észre... már majdnem rányomtam recoveryben, csak két dologra várok: 1. működik e az iGo (Amigo) 2. Erről azt ext mdról tudnál egy linket adni (letöltés, és hogyan...) Előre is nagyon köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 09:57:28
Érdekes mert nekem lite-nál is maradt fekete fehér a kameránál az elônézet,valamint amit videóra vettem arra azt mondta hogy nem lehet lejátszani. Most màr ott tart a dolog hogy amikor megnyitnám a videófelvevôt akkor force close-ol. Valakinek van erre ötlete? Valamint milyen módba állítottátok,hogy nektek jó?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 11:52:47
Na szóval az apps2sd működik gyárilag, az igo-t nem próbáltam még, videózni sose próbáltam, ilyen kamerával nem is fogok. A preview képem most nekem is fekete fehér, ami azért durva, mert 7 lite-nál színes volt. A flash pedig elvileg megy alapból.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 11:57:19
9.5 alatti linpack értékeket ritkán kapok ezzel a 7.1-el...
Valaki kérdezte a skyfire-t, az is megy hibátlanul.
Most nézem ezt az appbraint, jófajta alkamazás, mostantól kezdve must have :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 12:09:20
  
9.5 alatti linpack értékeket ritkán kapok ezzel a 7.1-el...
Valaki kérdezte a skyfire-t, az is megy hibátlanul.
Most nézem ezt az appbraint, jófajta alkamazás, mostantól kezdve must have :D
Most back-up-olok, pár perc és repül fel az új 7.1 lite themed. :)
Ezért kérdezgettem, hogy működik e. :) Amúgy még ajánlom ezt is abban az esetben ha nem ismered: my phone explorer
Van hozzá PC-s kliens is, keresd meg ha érdekel. A gépről tudsz szinkronizálni, fájlokat másolni, telepíteni, uninstallálni, mindezt vagy usb vagy wifi kapcsolaton. :) Szerintem ez is must have :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 12:24:50
  
Na szóval az apps2sd működik gyárilag, az igo-t nem próbáltam még, videózni sose próbáltam, ilyen kamerával nem is fogok. A preview képem most nekem is fekete fehér, ami azért durva, mert 7 lite-nál színes volt. A flash pedig elvileg megy alapból.
Flash nem megy alapbol, app2sd nagyon jó,de a linpack nekem néha dobál 7.7eket is. Taskkillert használtok hozzá? Nem automatikusra gondoltam, hanem manuálisra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 12:29:03
Én használok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 12:46:40
Szerintetek kell még a samdroid féle apps2sdnek fenntartott partíció? Vagy mivel már működik a gyári, így törölhető?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 12:58:34
  
Szerintetek kell még a samdroid féle apps2sdnek fenntartott partíció? Vagy mivel már működik a gyári, így törölhető?
Most írta valaki, hogy samdroid-os app2sd-vel gyorsabb a teló, én szerintem maradok a samroidnál :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 12:59:13
Ehez az ext 2,ext4 es fájlrendszer patchhez tudnátok egy linket adni? Elkezdett érdekelni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 06, 13:01:32
  
Ehez az ext 2,ext4 es fájlrendszer patchhez tudnátok egy linket adni? Elkezdett érdekelni.
Közben én is megtaláltam:
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-lite-2938/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-lite-2938/)
For all of you, who are still on RFS:
szöveg alatt!
Melyiket raktad fel, a simát, vagy a Lite verziót? Én is épp most akarom, de nem tudom, hogy melyik jobb?
Meg az extmod-ot is megcsinálom, de azért előtte lementem az SD tartalmát  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 13:02:14
Igen, olvastam, ugyanis nekem írták :D
Az ext mod itt van: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-lite-2938/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-1-lite-2938/)  Az utolsó 2 link, látni fogod, benne van az ext2 és ex4 szó.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 13:03:08
  
Ehez az ext 2,ext4 es fájlrendszer patchhez tudnátok egy linket adni? Elkezdett érdekelni.
http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5 (http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5)
És ezeket tedd fel ilyen sorrendben:
system_ext2_update_v2.zip - Átkonvertálja a /system partíciót ext2-re.
data_ext4_update_v3.zip - Átkonvertálja a /data partíciót ext4-re.

Samdroid-on azt írja h ne használjuk CM-en, de nekem régen is ez volt, meg mindenki másnak is ez van fent és sose volt probléma belőle.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 13:09:25
Most nézem, hog nekem a data-m rfs... Szerintem én újrahúzom az egész telefont, SD-t, mindent alpha 7.1-re, ext-re.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 13:17:31
  
Most nézem, hog nekem a data-m rfs... Szerintem én újrahúzom az egész telefont, SD-t, mindent alpha 7.1-re, ext-re.
Az sd karit is ext4-re? Én úgy tudom, hogy azt nem kéne bántani, de fene tudja, nem értek hozzá :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 13:21:37
Ha mindkét zipet felrakod, az ex2 a telefon formázza, az ext4 pedig a kártyát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 13:23:58
  
Ha mindkét zipet felrakod, az ex2 a telefon formázza, az ext4 pedig a kártyát.
Mindjárt megnézem neked, de a win7 simán felismeri az sd karim, szóval kötve hiszem h az is ext 4 mert ha jól tudom a windows nem támogatja ezt a fájlrendszert...
Feltettem a lite 7.1 themed-t. :) Linpack 9,1-95 Mflops, quadrant standard 609 :D Nem rossz xd
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 13:29:26
Látja az extet, de egyébként nem tudom, hogy sd e vagy sem, mindenesetre DATA a neve. Gondolom az az sd akar lenni. Recoveryben egyébként kiírja.
Rámész a recheck filesystems-re és kiírja a system, data és cache formátumát. ext2/4/2-nek kell lennie, ha felraktad a 2 patch-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 13:31:27
  
Látja az extet, de egyébként nem tudom, hogy sd e vagy sem, mindenesetre DATA a neve. Gondolom az az sd akar lenni. Recoveryben egyébként kiírja.
A memókarim fat32-es. Amúgy meg a /system lesz ext 2, a /data meg ext4. Az előbbi felel a rendszerért, amihez elég egy olvasási jogosultság, az utóbbira meg telepíti a progikat, ezért data, ergo írni és olvasni is kell amit pedig az ext4 biztosít. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 13:31:58
Akkor sorry, my bad.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 13:47:39
A CM settings-em FC-zik... :S Hmmm...érdekes, pedig FE 9 után factory reset, 7.1 lite, reboot és semmilyen wipe nem segít... :S Ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 13:52:49
Nekem meg lite alatt nem megy a samdroidos apps2sd. Ha bekapcsolom és utána rebootolok, nem megy tovább a bottscreennél.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 13:59:04
  
Nekem meg lite alatt nem megy a samdroidos apps2sd. Ha bekapcsolom és utána rebootolok, nem megy tovább a bottscreennél.
Nekem első dolgom volt bekapcsolni és tökéletesen ment, wipe-olj, sztem segít. nálam most factory reset lesz, aztán a7.1 utána 7.1 lite...megnézzük mi történik :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 14:05:21
Egyébként már a sima 7.1ben is benne a van az opengl és a szenzor fix, úgyhogy lehet, hogy én hagyom a simát. Észrevettem, hogy lite-al ha megnézem a settings memory-t, akkor 110megát ír és gyorsan esik, sima 7.1-el 144mega és lassan fogy. Az apps2sd is egyből ment simán. Szerintem maradok mégis a simánál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 14:07:09
  
Egyébként már a sima 7.1ben is benne a van az opengl és a szenzor fix, úgyhogy lehet, hogy én hagyom a simát. Észrevettem, hogy lite-al ha megnézem a settings memory-t, akkor 110megát ír és gyorsan esik, sima 7.1-el 144mega és lassan fogy. Az apps2sd is egyből ment simán. Szerintem maradok mégis a simánál.
Nekem most bootol, ha megy a CM settings akkor marad ez, ha nem akkor újabb próba a lite-al. :D
Amúgy látom nem bízod a véletlenre a problémáid megoldását! XD Samdroid-ra és ide is beírod... :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 14:14:07
Be hát
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 14:24:49
nah, fullon megdöglött a spicaa extes modtól.recovery bejön de nem működik mert bármire megyek error, telefon bebootol, de a system nem válaszol. mit lehet ilyenkor tenni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 06, 14:28:04
Nagyon durva, hogy mennyit gyorsult a rendszer a 7.1 LITE verzióval!
Azért figyeljetek oda, mert egy csomó minden kimaradt belőle, az alap böngésző, Gmail és Gtalk is. Aki ezeket használja rendszeresen, az alábbi linkekről valamelyiket töltse le (attól függően, hogy melyik verziót telepítette) és válogassa össze belőle, hogy milyen programokat szeretne megtartani.
Stock: http://81.169.168.80/sd/cm61_alpha71_lite_v1_leftouts.zip (http://81.169.168.80/sd/cm61_alpha71_lite_v1_leftouts.zip)
Themed: http://81.169.168.80/sd/cm61_alpha71_lite_v1_themed_leftouts.zip (http://81.169.168.80/sd/cm61_alpha71_lite_v1_themed_leftouts.zip)

Akinek lassú sd kártyája van, ne ijedjen meg, ha inaktív ikonokat lát betöltődés után, az sd kártyán tárolt appok későbben töltődnek be.
Valaki kérdezte az iGo My Wayt, működik sőt, sokkal gyorsabban!
Szerintem lassan el lehet felejteni a 2.1-es ROMokat.
Ami még nem működik: az iránytű, a youtube HQ videók (ezt ki kell kapcsolni) és a divx lejátszás. Szerintem ezekért bőven kárpótol a gyors és stabil rendszer.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 14:31:16
  
nah, fullon megdöglött a spicaa extes modtól.recovery bejön de nem működik mert bármire megyek error, telefon bebootol, de a system nem válaszol. mit lehet ilyenkor tenni?
Itt menj az utasítások szerint:
http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5 (http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5)
Itt a leírás amit kövess:
Vészlépések Futtasd őket egyenként(minden lépés után reboot, és nézd meg, hogy jó lett-e), mivel minden lépés egy fokkal "durvább".

Futtasd az e2fsck.zip-et recovery-ben.
Recovery-ben csinálj egy factory resetet (Wipe data and cache), majd állíts vissza egy régebbi Samdroid TAR backup-ot.
Futtasd a system_rfs_restore.zip-et
Futtasd a data_rfs_restore.zip-et
Húzd újra 0-ról a telefont egy gyári firmware-el
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 06, 14:32:26
  
nah, fullon megdöglött a spicaa extes modtól.recovery bejön de nem működik mert bármire megyek error, telefon bebootol, de a system nem válaszol. mit lehet ilyenkor tenni?
Tar system restore, ha az működik recoveryből és persze backupoltál előtte.
Ha nem, akkor sajnos újrakezdés.  Remélem a nokerneles ext modokat raktad fel és hagytál legalább 800 mega szabad helyet az sd-n.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 14:37:02
  
Tar system restore, ha az működik recoveryből és persze backupoltál előtte.
Ha nem, akkor sajnos újrakezdés.  Remélem a nokerneles ext modokat raktad fel és hagytál legalább 800 mega szabad helyet az sd-n.
nem backupoltam, mert olyannal én sosem szórakoztam :D viszont akkor marad a full újrahúzás. csak nincs itt a kábelem. bármilyen mésik kábellel is megy az odin?
amúgy kizárt hogy én rontottam volna el valamit, mert mindent ugy csináltam ahogy az írva vagyon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 14:37:13
A 7.1 lite tényleg sokkal gyorsabb, nálam a sima 7.1 linpack-ban 8,5 körüli pontokat ért el, a quadrant meg 576-t... :S Viszont még mindig FC-zik a CM settings, vmi ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 14:49:08
más microusb kábellel is meg lehet csinálni a telefont odinnal?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 14:50:31
  
más microusb kábellel is meg lehet csinálni a telefont odinnal?
Passz, próbáld meg hogy felismeri e, elvileg minden microusb kábel ugyanolyan...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 14:56:09
  
Passz, próbáld meg hogy felismeri e, elvileg minden microusb kábel ugyanolyan...
helyes, akkor ma elugrok a media marktba, mert a kábelem miskolcon, én meg szolnokon, a telefon meg k.o. >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 14:58:58
Nagyon jó lenne ez a lite nekem, de a CM settings FC és nem megy a home gomb se...inkább megyek normál CM 7.1-re :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 15:17:42
Próbáld meg először felrakni a sima 7.1-et, majd rá a lite-ot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 16:15:40
  
Próbáld meg először felrakni a sima 7.1-et, majd rá a lite-ot.
Megvolt. Nyomtam egy factory reset-t, aztán 7.1, bebootol, minden jó csak kicsit lassú, felraktam a 7.1-t és ugyancsak FC és ráadásul a home gomb se megy... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 17:22:11
Na úgy tettem fel,  hogy 7.1-en bekapcsoltam az apps2sd-t, majd 7.1 lite, azon is úgy maradt, majd 7.1 lite themed és működik az apps2sd-m is. Home gomb is megy, nem FC-zik, semmi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 17:25:07
  
Na úgy tettem fel,  hogy 7.1-en bekapcsoltam az apps2sd-t, majd 7.1 lite, azon is úgy maradt, majd 7.1 lite themed és működik az apps2sd-m is. Home gomb is megy, nem FC-zik, semmi.
Megpróbálom, de most az xda tweak felrakása után boot loop... censored a... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 18:04:03
úú, nem vagyok ideges...eddig jártam a várost egy micro usb kábel után és sehol sincs. szóval holnap nem lesz Spica. de van helyette egy siemens mc 60 XD . remélem javítható lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 06, 18:18:58
  
úú, nem vagyok ideges...eddig jártam a várost egy micro usb kábel után és sehol sincs. szóval holnap nem lesz Spica. de van helyette egy siemens mc 60 XD . remélem javítható lesz.
Kártyaolvasód sincs amivel rátehetnéd az update fájlokat az sd kártyára? :S Hátha vissza tudnád varázsolni egy undo zip-el
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 18:25:41
  
Kártyaolvasód sincs amivel rátehetnéd az update fájlokat az sd kártyára? :S Hátha vissza tudnád varázsolni egy undo zip-el
sajna a recovery is igencsak elszállt... :( bármire nyomok, csak ilyen errorok jönnek ki :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mrbenedict 2010, 11 06, 19:36:36
Én ezeket akk rakom fel, ha teljesen ok lesz rajta minden :) Addig a 2.1 tökéletes. Amúgy most egyáltalán miben jobb a 2.2 mint a 2.1? Se flash, se giro......
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 19:52:21
  
Én ezeket akk rakom fel, ha teljesen ok lesz rajta minden :) Addig a 2.1 tökéletes. Amúgy most egyáltalán miben jobb a 2.2 mint a 2.1? Se flash, se giro......
le vagy maradva mert a giro jó. amúgy sokkal gyorsabb lett.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 20:39:36
odinnal 100% hogy javítható a telefonom? mert ha nem akkor viszem magammal a k550 et is amiben nincs akksi, és veszek bele.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 06, 20:51:49
100%. Én is jártam már úgy, mint te. Odin megoldja.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 06, 21:20:58
  
100%. Én is jártam már úgy, mint te. Odin megoldja.
háleluja! :Dakkor jó, köszönöm szépen! akkor neked se jött be normálisan a recovery?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 02:06:57
Nekem semmi sem jött be, alig tudtam a download módot is behozni. A recovery mindenre hibát írt, talán a fájlrendszerem sérült és ezért nem fogadott el semmi parancsot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 04:59:23
Hoppácska!!! http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-froyo-aosp-i5700-3017/)  ALPHA 8 !!!!!Még meleg olyan friss!!!

Letöltés: http://www.multiupload.com/ROWNI8EPUI (http://www.multiupload.com/ROWNI8EPUI)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 07, 09:23:26
  
Hoppácska!!! http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-froyo-aosp-i5700-3017/)  ALPHA 8 !!!!!Még meleg olyan friss!!!

Letöltés: http://www.multiupload.com/ROWNI8EPUI (http://www.multiupload.com/ROWNI8EPUI)
Lehet kipróbálom, de még a kamera se működik rajta...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 09:32:36
  
Lehet kipróbálom, de még a kamera se működik rajta...

Nekem működött a kamera videóval együtt,csak épp a "keresője" fekete-fehérben mutatja amit fotózni vagy videózni akarsz,amúgy működött!!!De ami nekem nem jött be,hogy nem tudtam hogy kell az sd-re telepíteni,úgyhogy pár alkalmazást felpakolva rögtön kritikusra csökkent a készülékmemóriám,de valószinű ez csak az én tudatlanságom műve.Másrészt elég gyorsnak tünt linpack:9,2 de akadozásnak nyomát se láttam amúgy sem.Sajnos a memóriagondok miatt visszapakoltam a régi jólbevált 2.1-et!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 07, 09:34:00
  
De AOSP a8-n vagy, vagy CM 7.1-n? Mert CM-n megy a kamera, Leashak romján meg egyáltalán nem...ő írta a fórumon :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 09:45:30
  
De AOSP a8-n vagy, vagy CM 7.1-n? Mert CM-n megy a kamera, Leashak romján meg egyáltalán nem...ő írta a fórumon :D

Status (hardware)
+ GSM
+ GPRS/EDGE/3G
+ audio
+ wifi
+ bluetooth (thanks criminal)
+ sensors (thanks DE-NISkA)
+ GPS
+ multitouch (2.4, thanks Gabriel-LG)
+ SD/USB
+ Camera                  <<<végül is ki hogy érti,bár elég egyértelmű+teszteltem
+ ext2/4 support

De ki kell próbálni,ha nem hiszitek!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 07, 09:57:45
Hopsz...elnéztem. My bad! :D Én csak ezt olvastam:

- completely not working or partially?
- completely, I need to rewrite layer for camera driver from eclair (get this from CyanogenMod)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 11:25:48
  
Hoppácska!!! http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-froyo-aosp-i5700-3017/)  ALPHA 8 !!!!!Még meleg olyan friss!!!

Letöltés: http://www.multiupload.com/ROWNI8EPUI (http://www.multiupload.com/ROWNI8EPUI)
kipróbáltad? milyen lett? jobb mint a 7.1? ha igen akkor miben? én sajna most nem tudom kipróbálni... :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 11:37:55
  
kipróbáltad? milyen lett? jobb mint a 7.1? ha igen akkor miben? én sajna most nem tudom kipróbálni... :'(

Kipróbáltam,de mivel ez volt az első 2.2 tákolás amit a spica-ra mertem tenni,így összehasonlítási alapom nincs!App2Sd-t nem találtam,de még hasonlót sem,pár alkalmazás telepítésével kritikus szintre csökkent a készülék memória, a kamera működött bár a keresőmező FF-volt a videó felvétel is ment,linpack:9,2.
Összességében nem nyűgözött le úgyhogy 20perc tapizás után ment vissza az Anzo4.1MT.Röviden ennyi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 11:39:55
  
apps2 sd nem olyan mint régen, hanem a beállítások, alkalmazások ban kell keresned.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 07, 11:44:21
Szerintem nagyon rossz a 2.2 stock app2sd, nekem nem tetszik, hogy egyesével kell átpakolnom meg lassú is tőle a telefonom. Ezért a samdroid-os app2sd-t használom amivel kicsit lassabban indul be a telefon, viszont villámgyors minden, mindig. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 11:47:52
  
Szerintem nagyon rossz a 2.2 stock app2sd, nekem nem tetszik, hogy egyesével kell átpakolnom meg lassú is tőle a telefonom. Ezért a samdroid-os app2sd-t használom amivel kicsit lassabban indul be a telefon, viszont villámgyors minden, mindig. :)
ízlés kérdése! nekem nagyon bejött a stock mert azt tettem át amit akartam, nem pedig mindent vagy semmit
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 12:14:43
Igen, a 2.2 apps2sd-t a settingsnél kell keresni. Applocations-ba ha rámész egy programra, ott lesz, hogy move to SD. Egyébként én is kíváncsi vagyok, hogy ez az alpha 8 jobb e, mint a CM. Ha valaki feldobja, írjon már egy véleményt.
A samdroidos apps2sd jobb és gyorsabb is, ezt írta xmister és criminal is. Milyen furcsa, hogy a cm-et és az aosp-ot is magyar írja :D (leshak nem magyar, de xmister igen)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 12:17:53
  
hiába, a magyarok nagyon tudnak! :D remélem jobb. akinek van tapasztalata az írja le legyen szíves, mert kíváncsian várjuk, hogy miben jobb a 7.1 nél a 8. lehet hogy már azt rakom fel.abból nincs lite?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 07, 13:45:40
A Froyo app2sd-hez használjátok az Appbraint! Az appoknál zárójelben írja is, hogy éppen hol található, egyszerűbb és gyorsabb, mint az Applicationsból áttenni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 15:17:13
4 napja megy a telefon CM 7.1-el és még 70%os. Durva. Pedig össze vissza flashelgetem meg nézem a játékokat, hogy melyik megy, melyik nem, nyomkodva van egyfolytában.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 07, 16:15:53
szerintetek érdemes rárakni az opengl-t még a 7.1-re? és a lite mivel több a simánál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 16:30:35
És itt is van az ALPHA 8.1!!!!Ez gyors volt!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 07, 16:34:02
  
szerintetek érdemes rárakni az opengl-t még a 7.1-re? és a lite mivel több a simánál?
A lite egy lecsupaszított verzió, nincsenek benne a google appok (gmail, gtalk, voice, stb.), ezeket külön kell telepítened, pár hozzászólással fennebb belinkeltem, azokból összeválogathatod, amire szükséged van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 07, 16:36:21
  
És itt is van az ALPHA 8.1!!!!Ez gyors volt!!!
Cyanogenmod vagy Samdroidmod???? Szerintem nem ugyanaz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 16:37:22
  
Cyanogenmod vagy Samdroidmod???? Szerintem nem ugyanaz!

Samdroidmod
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 07, 16:39:28
  
Cyanogenmod vagy Samdroidmod???? Szerintem nem ugyanaz!
Ez a 8.1 samdroidmod lesz, de egyelőre maradok a Cyanogennél, támogatom a hazai fejlesztőt. :) Ami érdekes, hogy azt mondja a samdroidmod changelog, hogy full language pack! Vajon benne van a magyar is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 16:42:04
  
Ez a 8.1 samdroidmod lesz, de egyelőre maradok a Cyanogennél, támogatom a hazai fejlesztőt. :) Ami érdekes, hogy azt mondja a samdroidmod changelog, hogy full language pack! Vajon benne van a magyar is?

Kiderül mindjárt,ugyanis felvésem a vészülékre!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 07, 16:44:04
  
Kiderül mindjárt,ugyanis felvésem a vészülékre!!!
Kíváncsian várjuk!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 16:58:47
Nincs benne Magyar nyelv!!!A pi**ába!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 17:27:56
Egyébként opengl sem megy 7.1-en, nem is fog már csak majd a valódi tom3q féle 3d, mivel 2 gl driver van, az egyik miatt nem bootol a teló, a másik kijavítja az angrybirds-öt, viszont elszáll a gallery, a kamera, a videó hibás, plusz egy csomó játék belassul tőle. Szóval az is várat még magára. A samdroidos froyo talán nem is fog tartalmazni magyar nyelvet még béta verziósan sem. Ezért IS maradok a CM-nél, mivel criminal magyar létére csak alkot bele valamit.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 17:28:21
  
Nincs benne Magyar nyelv!!!A pi**ába!!!

Pár dolgot mondhatnál róla, hogy milyen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 17:33:11
  
Pár dolgot mondhatnál róla, hogy milyen.

Az a "nagy"Különbség csak annyi,hogy bele lett téve egy rakás balkáni/kínai vagy hasonló krix-kraxos nyelv!!!Sd-re ha megszakadok se tudok telepíteni!Fel sem ajánlja a move to sd lehetőséget pedig ott van csak valamiért nem aktív,vagy én vagyok pancser hozzá ez is benne van a pakliban!!!Engem még mindig nem nyert meg!!!Megy vissza Anzo!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 17:34:51
Nem értem miért nem próbálod ki a CM-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 07, 17:38:28
  
Az a "nagy"Különbség csak annyi,hogy bele lett téve egy rakás balkáni/kínai vagy hasonló krix-kraxos nyelv!!!Sd-re ha megszakadok se tudok telepíteni!Fel sem ajánlja a move to sd lehetőséget pedig ott van csak valamiért nem aktív,vagy én vagyok pancser hozzá ez is benne van a pakliban!!!Engem még mindig nem nyert meg!!!Megy vissza Anzo!!!
A gyári app2sd-vel csak akkor lehet áttenni kártyára a progikat ha az támogatja, azért próbáld meg ezt ha akarod, talán ezzel menni fog: http://www.appbrain.com/app/advanced-sd-card-manager/com.arron.sdCardManager (http://www.appbrain.com/app/advanced-sd-card-manager/com.arron.sdCardManager)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 17:42:35
Köszi a linket mentem a progit!!!Innentől se samd.se CM az alfákból elég volt ennyi,a mai nap vagy nyolcadjára húzom újra a vészüléket!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 17:43:39
De te próbáltad egyáltalán a CM-et? Azzal mi bajod van? A kamerán és a divx-n kívül tényleg MINDEN működik benne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 17:46:28
  
De te próbáltad egyáltalán a CM-et? Azzal mi bajod van? A kamerán és a divx-n kívül tényleg MINDEN működik benne.

Nekem (lehet hülyén hangzik),de nagyon fontos a kamera és ez az egyik legfontosabb érvem,na de kinek mi a fontos!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 17:47:36
Egyébként működik a kamera, csak a keresője fekete fehér. Sőt már működik az autófókusz is...

Más: nézem a 8.1 topicjáz, hát én messze elkerülöm, az biztos. Minden második hozzászólás egy  bugot jelez :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 17:51:29
  
Egyébként működik a kamera, csak a keresője fekete fehér. Sőt már működik az autófókusz is...

Más: nézem a 8.1 topicjáz, hát én messze elkerülöm, az biztos. Minden második hozzászólás egy  bugot jelez :D

Most már kivárásra játszom!!!Mára elég volt széttúrni szegény vasam agyát!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 17:52:22
Most látom, hogy a videó felvétel is már működik 7.1-el.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 07, 17:55:35
  
Most látom, hogy a videó felvétel is már működik 7.1-el.
Nekem az új javítás előtt is tökéletesen működött :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 17:56:58
Nekem is...sőt nekem 7.0 alatt a preview is színes volt!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 07, 20:20:55
én feldobtam rá a swype-ot,de nem vált át reá.valaki más is próbálkozott vele? :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 20:33:39
  
én feldobtam rá a swype-ot,de nem vált át reá.valaki más is próbálkozott vele? :hmm:
hogy hogy nem vált át rá?

Más: most csinálom a telefont, és működik! fú de boldog vagyok!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 20:58:27
  
hogy hogy nem vált át rá?

Más: most csinálom a telefont, és működik! fú de boldog vagyok!
de kis cseles! nem engedi egyből a 2.2-t telepíteni, előbb telepítem az anzo romot, remélem utána engedi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 21:05:24
Nálam sima jh6 után felment gond nélkül...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 21:08:34
ha állandóan újra kezdi a bootanimációt akkor azzal mit lehet kezdeni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 21:12:15
wipe data and cache
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 21:13:40
  
wipe data and cache
fúúú, tényleg, köszi.ma nagyon szétszórt vagyok. mondjuk érthető is mert majdnem gallyrament a telefon... :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 21:15:56
Na leshak is rak bele magyart, de kell hozzá kódot írni. Ért ehhez valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 21:24:26
Lehet nem a nyelv lesz ennél a 2.2-nél fő gond!Hanem ami igazán aggaszt,hogy JH6-ra rápakoltam és volt égen földön 102mb szabad memó a készülékmemóriában!!!Még ha pakolgatnék is át SD-re appokat,nem kevés ez a memória kiindulásnak???Merthogy ugyebár a JH6+Anzo4.1MT DalvikCache-el 143mb-ról indul!!!És ott is hiába az App2SD ha felpüfögtetek minden lomot akkor marad 68-70MB között a készülékmemória!Ez kinél hogy üzemel a 2.1-nél meg a 2.2-nél?Erre kíváncsi lennék,meg szerintem még rajtam kívül jópáran!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 21:42:27
mi lehet az oka annak, hogy nem engedi fel a 2.2-t? azt mondja hogy bad :( nem tudom mit akar tőlem, mi kell neki? az anzo rom felment rá rendesen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 07, 21:47:54
  
mi lehet az oka annak, hogy nem engedi fel a 2.2-t? azt mondja hogy bad :( nem tudom mit akar tőlem, mi kell neki? az anzo rom felment rá rendesen.

Dobott hasonló hibát nekem is,bizonyos zip-ekre nekem az volt a megoldás,hogy leszedtem máshonnan,illetve újra felmásoltam az SD-re!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 07, 21:59:11
Anzo féle rom alatt leshak féle kernel van, ami nem szereti az extet, a CM pedig erősen azt használja. Ez lehet a gond, ugyanis nálam sose jelentkezett és sose anzo romra raktam.

Más lehet, hogy az anzo 140megával indít, de kb 2 nap alatt az is 100on, vagy az alatt van. Az a 30-40 mega egyébként mit számít? Egy app foglal vagy 2megát. Nagy játékok még nem mennek, amik sok helyet foglalnának... Akkor nem értem, mi itt a "probléma". Ha összesen 50 mega szabad telefonmemória lenne indulásnál, azt se vennéd észre.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 07, 22:02:04
az előző volt a megoldás, köszönöm api29!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 07, 22:40:11
Nekem folyamatosan 50-80 mega közt van a szabad memória, pedig folyamatosan használom az Advanced Task Killer Froyo-t, de pont ennyi volt nekem stock rom, Samdroid kitchen V2 rom és Fe9B1 rom alatt is, szerintem ez igazán nem számít.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 10:04:01
Ő az internal memoryra gondol, nem a ramra, de azzal nem értem, mi baja, meg egy tényleg izmos program is olyan 5megát foglal apps2sd-vel... Bőven elég az a 100mega. Más: cm mod használóinak ajánlom bekapcsolni a vm heap size-ot 32megára és én használom a compcache ramot is. Ez jó swapnek, sokkal gyorsabban indul minden, igaz a leállás viszont lassabb. De a vm csak gyorsít, így azt ajánlom mindenkinek! Akinek boot hibája van, mint nekem, hogy felrakja a cm modot és minden kikapcsolásnál vagy rebootnál megáll a bootnál ha nem nyom wipe-ot, akkor arra ma rak fel criminal egy új recovery menüt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 10:33:40
ALPHA 8.2 Benne a Magyar nyelv is!!!! http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-0-1-alpha8-2-froyo-aosp-i5700-discussion-3022/ (http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-0-1-alpha8-2-froyo-aosp-i5700-discussion-3022/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 10:39:56
  
Nekem konkrétan 5 navi van a spica-n meg még egy jópár app,és ezek foglalnak el kb 70 mb-ot az internalból az SD-n meg azt írja hogy 185mb körül foglalnak helyet,ez az én gondom a kezdeti 100 megával!!!Mert ha marad kb 30mb ha mindent felrakok azza kitörölhetem a sejhajom,mert még egy mp3-at se fogok tudni fogadni!Ezért kérdeztem hogy a froyoval kinek mennyi a szabad internal,ha mondjuk mindent átmozgat SD-re ás teleaggadtja telóját appokkal!

Ja és még egy lényeges kérdés!!!!A froyo az ext2-t vagy az ext4-fájlrendszert preferálja?Előre is köszi ha valaki segít!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 10:41:06
  
ALPHA 8.2 Benne a Magyar nyelv is!!!! http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-0-1-alpha8-2-froyo-aosp-i5700-discussion-3022/ (http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-0-1-alpha8-2-froyo-aosp-i5700-discussion-3022/)

Bocs ez link a jó!!! http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-2-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-2-froyo-aosp-i5700-3017/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 12:02:26
Tegnap én beszéltem leshakkal, hogy rakjon bele magyartot, ezek szerint hallgatott rám :)
Attól függ melyik froyora gondolsz, a criminal féle kifejezetten ext alatt működik jól, a leshak féle samdroidosnak jó a sima samsungos.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 12:09:10
Na egyébként végre van magyar, erre nem tudom felrakni, mivel azzal is (ahogy olvastam) mindig törölni kellene a data&cache-t, ami nem jó. Elég sok embernek előjött ez a hiba, de elvileg ma criminal feldob egy új recovery-t. Csak nem tudni, hogy azzal a samdroid féle cm is menni fog e...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 14:23:21
  
Tegnap én beszéltem leshakkal, hogy rakjon bele magyartot, ezek szerint hallgatott rám :)
Attól függ melyik froyora gondolsz, a criminal féle kifejezetten ext alatt működik jól, a leshak féle samdroidosnak jó a sima samsungos.
magyarul megérné újra próbálnom az extes modot? annál mennyit mértek quadranttal? rfs-sel nekem 470 körül
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 14:51:55
  
Tegnap én beszéltem leshakkal, hogy rakjon bele magyartot, ezek szerint hallgatott rám :)
Attól függ melyik froyora gondolsz, a criminal féle kifejezetten ext alatt működik jól, a leshak féle samdroidosnak jó a sima samsungos.

Ezt most nem nagyon értem!Most Ext2 vagy inkább ext4 kell a froyonak?Mit értesz sima samsungos alatt?Internal memóval hogy állsz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 14:58:04
  
Ezt most nem nagyon értem!Most Ext2 vagy inkább ext4 kell a froyonak?Mit értesz sima samsungos alatt?Internal memóval hogy állsz?
az ext az ugy működik, ha a patchre gondol, hogy ext 2a system, ext 4 pedig a data. sima samsungos az rfs fájlrendszer
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 15:02:50
Na szóval ext-el cm-ben quadroval bőven 500felett van, de olvastam, hogy valaki kihozott belőle 640-et.
api:
Az ext mod leformázza a telefon belsejét, mind a 3 partícióját. Van egy data, egy system és egy nem emlékszem, hogy mi. Kettőt ext 2-re, a data-t ext 4-re. Ezt te nem választhatod, hogy milyenre formázza, maga a mod ezt csinálja. Ext formátumot. Mivel alapból nem fat fájlrendszere van, hanem a gyári samsungos, valami rfs, ami kb fele olyan lassú, mint az ext. Ne nézd, hogy 2, vagy 4, mivel ahhoz úgyse nyúlhatsz hozzá. A leshak féle kernelek eddig(?) nem támogatták az ext modot, mert nem indult el utána a telefon, de talán már az is viszi. Mindenképp megéri felrakni, mert gyorsít a telefonon bőven. Csak a kernelre kell vigyázni. Csak alpha 8as samdroidoson, vagy bármilyen criminal féle recoveryvel működik! Ha rosszul csinálod, odintól kezdve elölről kell flashelni a telefont.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mrbenedict 2010, 11 08, 15:17:57
Ezt a Froyot ugyanúgy kell felrakni mint mondjuk az Anzo ROM-ot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 15:21:28
  
Ezt a Froyot ugyanúgy kell felrakni mint mondjuk az Anzo ROM-ot?
igen!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 11 08, 15:24:41
Sziasztok!
Egy tapasztalt flashelőt megkérhetnék arra, hogy egy leírást közé tenne, hogy milyen sorrendbe kell frissíteni?
Illetve a SamturboV10, OpenGL, Frozen ecliar és hasonlók kellenek -e hozzá?
Köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 16:32:53
Kuresz!Köszi a választ!Na most akkor konkrétan nekem az Sd-n van egy 512MB-ext2 es partícióm,és kb 14Gb fat32-es partícióm,ezzel akkor kell tennem még valamit,vagy kell létrehoznom másfajta partíciót,vagy elég így ahogy van a többit a mod csinálja?

Ha kell még valamilyen partíciót csinálnom azt milyen fáljrendszerre és mekkorára készítsem el?

Várom válaszod köszi előre is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 16:35:49
Semmit sem kell tenned, az sd más tészta, arra az ext csak az apps2sd miatt kell, de az csak fat maradhat, mivel ha átkonvertálod azt is extre, windows alól nem fogod látni, mivel az csak az nfts-t és a fat-ot látja és írja. Ha felrakod a 2 fájlt, az egyik az ext2-t csinálja meg, a másik az ext4-et. Akár sd nélkül is csinálhatod, mert ahhoz nem nyúl. Csak rakd fel és csinálj egy wipe-ot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 16:38:06
Egyébként csinálnék én leírást, de nem tudom kinek kell szólni, hogy akkor az enyém legyen a témanyitó hozzászólás. Betűzdelném a linkeket, a sorrendet. A bug részt kivenném, mivel annak már a felét megoldották...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 16:52:47
Köszi a gyors választ!Azt a két file-t ami megcsinálja amit mondtál tudnád linkelni?Másrészt én is dijjaznék egy korrekt leírást,azt ötletek topikban írj szerintem ezzel kapcsolatban azt legalább néha elolvassa valamelyik admin!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 16:55:46
  
Egyébként csinálnék én leírást, de nem tudom kinek kell szólni, hogy akkor az enyém legyen a témanyitó hozzászólás. Betűzdelném a linkeket, a sorrendet. A bug részt kivenném, mivel annak már a felét megoldották...
Igen, sajnos én sem tudom szerkeszteni az első hozzászólásomat, ez van. De mivel kétnaponta változik a helyzet, úgyis mindegy, folyamatosan át kéne írni. Majd ha lesz egy stabil végleges verzió, talán megéri. Ja, és megnézem azt a lelkiismeretes fórumozót, aki elolvassa az első hozzászólást az utolsóig, tipikusan a végén kezdik, visszaolvasnak egy-két oldalt, aztán kérdeznek. :)

[UPDATE Még ki sem mondtam és máris van alpha 7.2] :D
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-2-a-3061/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-2-a-3061/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 17:13:18
Ha a bugokat kihagyom a leírásból, akkor nem baj, ha változik bármi, a leírás nem változik, hogy mit mire lehet felpakolni. A 2 link, a samdroidos és a cyanogen mod linkje is ugyan az marad, csak leshak és criminal írja át a címét mindig. Szóval lehetne jó leírást írni. Írtam staffnak, hátha...

Az ext modhoz a cuccokat itt találod:
http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
Ne a fentieket használd, az a 2.1-hez való, a 2.2-es lentebb van, nagybetűvel ki van írva, hogy These should be used for CM!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 17:26:22
  
Nokerneles ext2/4 modos cuccok speciel benne vannak az első hozzászólásban. Kell nekik pár száz mega hely is az sd-n, ezt sokan nem tudják, mert ha fullra tele van, akkor nincs hová backupolni a rendszert konvertálás előtt, ettől megmegy az egész, flashelheti újra az egészet.

CM 7.2-t feltette valaki? én kivárom a lite verziót, sok változás amúgy sincs benne, ahogy nézem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 17:28:10
Nekem sose kellett 20 megánál és 1 percnél több, pedig 600-800 megát és 15-20percet ír...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 17:32:30
  
Nekem sose kellett 20 megánál és 1 percnél több, pedig 600-800 megát és 15-20percet ír...
Miután elvégzed a konvertálást, befigyel 2 backup zip fájl az sd-n, ezeket ki is lehet később törölni, helymegtakarítás céljából. (a system zip kb. 150 mega, a data  valamivel kevesebb, attól függ mennyi programod volt telepítve)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 17:56:58
Ezen sem tudom újraindítani a telefonom, mert megáll a bootscreennél. Csak wipe data and cache után bootol be, de így nem tudom bekapcsolni az apps2sd-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 18:14:49
Valami elszállt!!!IMEI:unknow hálózat nincs!!! CM7.2!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 18:16:49
Azt a hibát alpha 7től írták, vedd ki a simet és az akksit pár percre, majd rakd vissza. Ha nem megy, van leírás rá samdroidon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 18:23:09
  
Azt a hibát alpha 7től írták, vedd ki a simet és az akksit pár percre, majd rakd vissza. Ha nem megy, van leírás rá samdroidon.

Nem ez most jelentkezett nálam nem olvasásból hanem a való életből!!!Most pakolom ujra de úgynéz ki helyrejön!(remélem)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 18:39:39
  
Ha a bugokat kihagyom a leírásból, akkor nem baj, ha változik bármi, a leírás nem változik, hogy mit mire lehet felpakolni. A 2 link, a samdroidos és a cyanogen mod linkje is ugyan az marad, csak leshak és criminal írja át a címét mindig. Szóval lehetne jó leírást írni. Írtam staffnak, hátha...

Az ext modhoz a cuccokat itt találod:
http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
Ne a fentieket használd, az a 2.1-hez való, a 2.2-es lentebb van, nagybetűvel ki van írva, hogy These should be used for CM!
és az a 2.2es biztos hogy jó?mert 4 kb nem 4 mb mint a 2.1 es verzió.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 18:41:32
  
Nem ez most jelentkezett nálam nem olvasásból hanem a való életből!!!Most pakolom ujra de úgynéz ki helyrejön!(remélem)
Várok még néhány lépcsőt a frissítéssel, most stabil és gyors a ROM, nem akarom elrontani. (LITE, blue S témával) Csak ez a ronda kék-zöld téma ne lenne hozzá, de kibírom a köv. cseréig.

és az a 2.2es biztos hogy jó?mert 4 kb nem 4 mb mint a 2.1 es verzió.
Persze, ez csak  konvertál, nincs benne kernel. Elvileg csak egy script, ami lementi a rendszert sd-re, elvégzi a konvertálást rfs-ről ext-re, majd visszamásolja.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 18:44:30
  
és az a 2.2es biztos hogy jó?mert 4 kb nem 4 mb mint a 2.1 es verzió.

Ha nekem és még pár 10-20 ki tudja hány embernek jó, akkor neked is működnie kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 08, 18:52:39
Ha valaki lenne olyan kedves és leírná nekem, hogy most akkor melyik rom (samdroid-os,  cyanogen-es) a nyerő, azt megköszönném. Valamint, hogy mi is kell még mellé (patch).
Mielőtt meg lennék kövezve a visszaolvasással, szeretném leszögezni, hogy végig olvastam a topikot, de sajnos nekem ez nem hozott kellő eredményt ahhoz, hogy melyiket töltsem le.
Válaszokat előre is köszönöm.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 18:55:04
CM 7.2-t töltsd le, nem kell hozzá semmi patch. Ha még gyorsítani akarsz rajta, akkor ott az ext mod, az is be lett linkelve.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 08, 19:00:45
  
CM 7.2-t töltsd le, nem kell hozzá semmi patch. Ha még gyorsítani akarsz rajta, akkor ott az ext mod, az is be lett linkelve.
Köszi a gyors választ. Ez tartalmaz Magyar nyelvet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 19:06:11
Ha fontos a magyar, akkor a samdroidos 8.2-t próbáld. Bár abban több a bug és lassabb...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 19:07:53
Csak gyorsba egyik 2.2 ben sincs magyar nyelv se a cyan7-2.-ben se a samdroidban 8.2 ben!!!Sőt a 7.2 CM-ben nem megy a GSM rész semPontosítok hol megy hol nem,pedig már másodszor teszem fel!!!

Most próbáltam mindkettőt!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 19:16:44
8.2ben kell lennie magyarnak, tegnap tetettem bele leshakkal. 7.2-vel eddig 3x telefonáltam. Nálam hibátlan a gsm rész. Próbáltam 3g-n és 2g-n is.

Nálam a boot bajos, nem azt mondom egyébként, hogy nálad a hiba, csak nálad EZ a hiba, nálam ez pont nem, hanem más. Furcsa ez a droid :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tarcsihun 2010, 11 08, 19:22:53
8.2-ben nekem sincs magyar nyelv  :'(
Illetve van,csak nem tud magyarul  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 08, 19:24:35
samdroid.net-en elvileg azt írják, hogy van az Alpha 8.2-ben Magyar, sőt a screenshot-ok is erről árulkodnak.
Valaki megerősítené?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 19:25:22
Én maradok a cm-nél, akár magyar akár nem,..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 19:32:46
Hiába screenshot men tud magyarul hiddjétek el!Na a CM7.2 viszont helyreállt!!!Most mát megy rendesen minden gyors boot jo GSM szenzorok,gps stb!Eddig oké!Viszont a linpack meg a cpu bencmark nem egy elképesztő eredményt hozott!

LP:5500
CpuB:2433mS
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 19:34:23
Nálam 9.4-es a linkack.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 19:35:22
Akkor most használható rendesen a 7.2 vagy mi a baja?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 08, 19:36:51
Az ext modot a 2.2 felrakása előtt, vagy után kell feltolni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 19:42:38
Mindegy, hogy mikor.

Miért ne működne?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 19:42:48
  
Az ext modot a 2.2 felrakása előtt, vagy után kell feltolni?
felrakod a 2.2-t aztán meg arra rakod fel a 2.2re való ext modot! és az működik, az biztos!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 19:43:50
használható a LP most 7.4
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 19:45:50
  
Mindegy, hogy mikor.

Miért ne működne?
lehet hogy nem mindegy mikor mert nekem pont attól döglött meg a telefonom hogy a 2.1es verziót raktam fel a 2.2 re, szal ha ő 2.1 re 2.2es verziójút tesz akkor lehet ő is úgy jár.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 19:48:21
esetleg CM7.2 höz tudna valaki adni egy linket? nagyon szépen köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 08, 19:49:55
 http://www.mediafire.com/?639mp66w7a332c3 (http://www.mediafire.com/?639mp66w7a332c3)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 08, 19:50:20
Köszi a válaszokat. Már csak egy kérdésem maradt: a memkarival kell-e valamit kezdenem? Jelenleg 500Mb ext2 van rajt, és 7.5 Gb fat 32.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 19:52:28
  
Az ext modot a 2.2 felrakása előtt, vagy után kell feltolni?
Ezt a 4 kb-os  scriptet mindenképpen utána tedd fel. Az ext modról még azt is jó tudni, hogy nincs visszaút, ha később olyan modot szeretnél feltenni, ami nem támogatja a fájlrendszert, akkor újra kell flashelni az elejétől, Odinnal. Alpha7 vagy 7.1, mindegy melyiket teszed fel, lehet frissíteni adatvesztés nélkül őket, csak az upgrade verziót töltsd majd a frissítésekhez.
Ezek már mind stabil, használható ROMok, a 7.2-vel még várj egy kicsit, lássuk a visszajelzéseket.
Memkarival nem kell semmit tenned, illetve, ha nem akarod a samdroidos apps2sd-t használni, akár törölheted is az ext partíciót.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 19:54:10
  
Köszi a válaszokat. Már csak egy kérdésem maradt: a memkarival kell-e valamit kezdenem? Jelenleg 500Mb ext2 van rajt, és 7.5 Gb fat 32.
az a lényeg hogy legyen hely a memkarin, ahova a backupot tegye. a 2.2 felrakása után lehet nem ismeri majd fel a memóriakártyád, olyankor lementesz róla mindent, telefonnal leformázod, felmásolsz rá mindent, és a probléma elhárítva!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 19:58:26
Na közben megoldódott az újraindítósdi problémám. Most kb hibátlanul megy jelenlegi állapotában a 7.2. Náhó: a link sosem változik, ami az alpha7-hez és az 1-hez tartozott, azt változtatja criminal. Mármint a tartalmát, nem az elérhetőségét.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 08, 20:02:01
  
Ezt a 4 kb-os  scriptet mindenképpen utána tedd fel. Az ext modról még azt is jó tudni, hogy nincs visszaút, ha később olyan modot szeretnél feltenni, ami nem támogatja a fájlrendszert, akkor újra kell flashelni az elejétől, Odinnal. Alpha7 vagy 7.1, mindegy melyiket teszed fel, lehet frissíteni adatvesztés nélkül őket, csak az upgrade verziót töltsd majd a frissítésekhez.
Ezek már mind stabil, használható ROMok, a 7.2-vel még várj egy kicsit, lássuk a visszajelzéseket.
Memkarival nem kell semmit tenned, illetve, ha nem akarod a samdroidos apps2sd-t használni, akár törölheted is az ext partíciót.

Akkor az apps2sd a sima fat32-re fog nekem pakolgatni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: trane08 2010, 11 08, 20:02:31
sziasztok!
az lenne a kérdésem, hogy ha frissítem a CM 7.1et 7.2re és a 7.1en volt ext2 és FE tweak akkor az elveszik upgrade során és újra felkell rakni őket?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 20:06:12
  
Na közben megoldódott az újraindítósdi problémám. Most kb hibátlanul megy jelenlegi állapotában a 7.2. Náhó: a link sosem változik, ami az alpha7-hez és az 1-hez tartozott, azt változtatja criminal. Mármint a tartalmát, nem az elérhetőségét.
oké,köszi, ezt még sosem figyeltem  :oops: nem baj, akkor mostmár ezt is tudom :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 20:10:12
7.1 után ha felrakom a 7.2-t akkor ajánlotok wipe-ot, vagy nem kell?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 20:10:48
  
Akkor az apps2sd a sima fat32-re fog nekem pakolgatni?

Nem, recoveryben kell csinálni magadnak egy ext partíciót az sd-re.

Na megy a 7.2, véglegesen. A minimum linpack 9.36 volt. Ajánlom mindenkinek, hogy ilyen holmi anzo romot vagy samdroid kitchenes romot NE tegyen fel senki. Odin-jh1 vagy jh6-2.08-as kernel, aztán egyből rá a 7.2, vagy az épp aktuális. Nem szemeteli tele az internalt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 20:11:14
  
7.1 után ha felrakom a 7.2-t akkor ajánlotok wipe-ot, vagy nem kell?

Ha boot közben újraindulgat, akkor kell, különben felesleges.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 20:12:58
  
Ha boot közben újraindulgat, akkor kell, különben felesleges.
rendben, én is így gondoltam, így is szoktam, csak arra voltam kíváncsi, hogy nektek kellett -e
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 20:29:50
Aki próbálta már a samdroid féle 8.2-t IS, akkor írja már le a véleményét, hogy melyik inkább, 7.2 vagy 8.2 és miért.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 20:34:12
na, feldobtam a 7.2-t és eddig tökéletes!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 20:38:18
  
Akkor az apps2sd a sima fat32-re fog nekem pakolgatni?
2.2 Froyo alapból a fat32re pakolja az appokat, ha átmozgatod őket. Nekem most mindkettő megy párhuzamosan, nem tudom ez a későbbiekben jelent-e majd valami problémát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 20:43:17
Pontosabban a froyos apps2sd fat32-re ment, a samdroidos a saját ext-ére.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 21:02:49
7.2 alatt teljesen jó a videó felvétel és a fényképező is! rendesen működik az autofocus videófelvétel közben!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 21:06:56
Viszont neked a keresőnél van az a zöld téglalap? Nekem nincs :/
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 21:07:37
  
Pontosabban a froyos apps2sd fat32-re ment, a samdroidos a saját ext-ére.
Igen, ezt mondtam. Lehet, hogy érdemes meghagyni a samdroidos apps2sdt is, ext2-ről mégiscsak gyorsabban olvas. Észrevettem, hogy class 2-es kártyával elég lassan olvassa be a fat32re mozgatott appokat bootolás után.

7.2 alatt teljesen jó a videó felvétel és a fényképező is! rendesen működik az autofocus videófelvétel közben!
És milyen gyorsnak érzed? Mérnél egy Linpacket? köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 21:15:38
  
Igen, ezt mondtam. Lehet, hogy érdemes meghagyni a samdroidos apps2sdt is, ext2-ről mégiscsak gyorsabban olvas. Észrevettem, hogy class 2-es kártyával elég lassan olvassa be a fat32re mozgatott appokat bootolás után.

És milyen gyorsnak érzed? Mérnél egy Linpacket? köszi
én olyan 9 körülit mérek, de a 7.1 nél se volt több. quadrantban viszont egy picivel több lett:ext-es moddal mérek 560-at.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 21:18:03
  
7.2 alatt teljesen jó a videó felvétel és a fényképező is! rendesen működik az autofocus videófelvétel közben!

A keresőnél van pozícionáló/fókuszáló/nemtudomhogyhívják téglalap? A kép közepén, mint minden más kamerás dolognál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 21:20:50
  
A keresőnél van pozícionáló/fókuszáló/nemtudomhogyhívják téglalap? A kép közepén, mint minden más kamerás dolognál.
van, és állandóan fókuszál magától!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 21:21:47
http://forum.samdroid.net/f56/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-discussion-feedback-2893/ (http://forum.samdroid.net/f56/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-discussion-feedback-2893/)
Ha ezt felrakod, quadrantban elvileg +30-40-el javul még.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 21:22:28
  
én olyan 9 körülit mérek, de a 7.1 nél se volt több. quadrantban viszont egy picivel több lett:ext-es moddal mérek 560-at.
Köszi, akkor még várok a frissítéssel. Csak a videózásért nem frissítek, úgysem valami használható videókameraként a Spica, ezzel a felbontással. Én a szenzorok javítását várom, idegesít, hogy nem megy az iránytű és a Google Sky Map rendesen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 21:28:54
  
http://forum.samdroid.net/f56/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-discussion-feedback-2893/ (http://forum.samdroid.net/f56/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-discussion-feedback-2893/)
Ha ezt felrakod, quadrantban elvileg +30-40-el javul még.
ez konkrétan mi is? elolvastam, hogy gyorsul tőlea rendszer, főleg a képernyőforgatás meg a quadrant, de mi ez? mit csinál? és ez is sima apply any zippes? mehet fel az extes mod és a 2.2:7.2 után?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 21:30:24
Az xda ext-es fájlt rakd fel. Ez amolyan ext gyorsító valami. Bajod nem lesz tőle, csak gyorsul a telefon. Igen, csak sima zip.

Egyébként nekem kb 8-10mp alatt betölt most a telefonom, durva :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 21:36:45
Én most 573-at értem el quadrantban.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 22:06:51
  
Én most 573-at értem el quadrantban.
én is akörül vagyok! :D nagyon jó! nagyon gyorsan bootol! lenyűgöző!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 22:21:39
  
Én most 573-at értem el quadrantban.
Quadrant az I/O tesztnél a database writenál megáll nálam. A 2D tesztnél meg FC. A külön lefuttatott tesztek eredményei: CPU 1212, Memory 261, 3D 58
Kéne már az a 3D driver nagyon, 20-25 fps alatt élvezhetetlen egy játék, még gyenge ez a 3D eredmény.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 22:27:59
  
Quadrant az I/O tesztnél a database writenál megáll nálam. A 2D tesztnél meg FC. A külön lefuttatott tesztek eredményei: CPU 1212, Memory 261, 3D 58
Kéne már az a 3D driver nagyon, 20-25 fps alatt élvezhetetlen egy játék, még gyenge ez a 3D eredmény.
akkor nálad valami nagyon nagy gáz van mert nálam nincs semmi problémája, és a 3d is 112 pontot ad a memory 316 cpu 1367
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 22:33:24
  
akkor nálad valami nagyon nagy gáz van mert nálam nincs semmi problémája, és a 3d is 112 pontot ad a memory 316 cpu 1367
Várj pár napot, a tied is belassul majd. Tapasztalatom szerint a friss rendszerek nagyon gyorsak az elején, aztán pár nap és "megfáradnak". :)
Amúgy lehet az is az oka, hogy régóta (pár hete) nem volt újrahúzva, mindig a régi CM modokat frissítgettem. Ha kijön egy olyan verzió, amit hosszú távon meg szeretnék tartani, akkor mindenképpen rászánok pár órát és nulláról újrarakom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 22:44:21
Igen,valoszinüleg igazad van. Én most húztam újra tegnap,szóval biztosan sokkal gyorsabb mint ami régóta használva van. Az is iaz hogy nem szemetelem tele fõlösleges appokkal. Meg használok taskkillert is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 22:54:04
Mondjuk azt se feledjük el, hogy neked nem a 7.2 van fent... Plusz gondolom nem stock jh1-re vagy jh6-ra telepítettél.
3d driver alpha már van, valószinű (tom3q mondta), hogy 1 hónapon belül lesz béta, amit felrak majd és talán karácsonyra kész lesz a full driver! Páran kunyizzák az alphát is, de írta, hogy csatolgatni kell a telefonhoz, mountolgatni, stb, így nálam biztos kimarad. Majd a béta...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 08, 22:58:42
  
7.2 van fent és jh1 re telepítettem :D csak én tegnap, nem hónapokkal ezelőtt... :D a 3d driver meg tényleg érdekes lesz. kíváncsi lennék, hogy mit tud! akkor aztán tényleg ott lesz a spica ahol lennie kell! topicot tudsz linkelni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 23:08:44
Az első része nem neked szólt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 08, 23:16:12
Ja a topic 3d driver for the spica.
http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/ (http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 08, 23:16:43
Az enyém friss JH6-ra telepített CM alpha 6.3 volt az első, azóta azt frissítgetem. Ez már majdnem egy hónapja. Mikor egyfolytában megomlottak a kitchenes ROMjaim egy idő után, felhúztam magam, hogy lássuk ezt az alfa cyanogent, mit tud és azóta le sem szedtem. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 08:45:24
Sima CM 7.1 van a telómon és a root explorer-rel, hogy kell R/W-t mountolni a /system mappában? :S Rányomok h mount R/W és nem csinálom semmit...valami ötlet? Ki szeretnék másolni 1-2 dolgot, hogy később a lite rom-ba betegyem...szeretném működésre bírni a home gombot. :D
Amúgy nekem is belassult már a telóm, annyira, hogy az angry birds és a launcher pro is szaggat... :S
Teljesítmény tesztek (ext moddal):
Sima CM 7.1a linpack: 8,8-9,1;    quadrant: 540-570
        CM 7.1 lite: linpack: 9,3-9,4     quadrant: 610-620
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 09:03:26
felraktam, egy csöppecske videót amiben megfigyelhetitek a spicán a videófelvételnél az autofocust! http://www.youtube.com/watch?v=Igl0qVRfwY0 (http://www.youtube.com/watch?v=Igl0qVRfwY0)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 11:47:34
Nektek amúgy jó a market? Mert nekem nem megy a letöltés onnan, pedig net az van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 12:04:12
  
Nektek amúgy jó a market? Mert nekem nem megy a letöltés onnan, pedig net az van.
Milyen romot használsz? Nekem bármelyik CM-n tökéletesen működött. Végső esetben próbáld meg a CM 7.2 discussion oldalán kihejezett market issue solving-t. A linket most nem találom, ha lesz később időm megkeresem neked, de valahol a CM 7 discussion fórumban van :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 12:20:48
  
Milyen romot használsz? Nekem bármelyik CM-n tökéletesen működött. Végső esetben próbáld meg a CM 7.2 discussion oldalán kihejezett market issue solving-t. A linket most nem találom, ha lesz később időm megkeresem neked, de valahol a CM 7 discussion fórumban van :)
megnéztem a topicot, de nem találtam meg benne, majd ha lesz időm akkor tüzetesebben átnézem, meg az is lehet hogy csak az itteni(kolis) net nem engedi, mert most lett rajta néhány dolog lekorlátozva. Úgyis mindjárt kiderül mert hamarosan megyek órára, és akkor az iskolai neten megnézem :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 13:09:01
Nálam megy a market.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 13:13:35
Az hogy lehet, hogy nálam a 3g gyorsabb, mint az edge? :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 13:14:53
  
Az hogy lehet, hogy nálam a 3g gyorsabb, mint az edge? :S
ezt most nem értem... a 3g mindig is gyorsabb volt mint az edge
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 13:17:24
  
ezt most nem értem... a 3g mindig is gyorsabb volt mint az edge
LOL. Kár, hogy nincs lájk gomb...eskü megnyomnám erre :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 13:23:06
Eddig sosem használtam mobil netet, most is csak azért van, mert egy hónap ingyen pannonnál, így nem tudtam. Hát ez fail :D

Csak onnan gondoltam, hogy edge kevesebb telefonban van, mint 3g, gondoltam akkor gyorsabb is. Vagy csak nem említik a tesztekben?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 14:50:40
http://www.petitiononline.com/sgalax22/petition.html (http://www.petitiononline.com/sgalax22/petition.html)

Ide dobhatna mindenki egy petíciót. Csak név és email kell, aztán hátha...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 15:01:49
A setcpu-val próbálkozott már valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 15:51:54
  
http://www.petitiononline.com/sgalax22/petition.html (http://www.petitiononline.com/sgalax22/petition.html)

Ide dobhatna mindenki egy petíciót. Csak név és email kell, aztán hátha...
meg volt! set cpu helyett az overclock widgetet tudnám ajánlani. setcpu-t nem találtam a marketben, de ezt találtam helyette.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 15:55:28
erről ki mit tud? ez elméletileg egy video mod, ami javítja a videó minőségét.
http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-2-discussion-feedback-bug-reports-3031/index38.html#post69751 (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-2-discussion-feedback-bug-reports-3031/index38.html#post69751)
azt írják hogy jól működik, sokat javul tőle a videófelvétel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 16:35:59
  
Ez már benne van a 7.2-ben. Mint mondtam a topic nem változik, csak a címe. Ez még a 7.1-hez volt, de a 7.2-ben már alap.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 17:07:04
Nem rossz a setcpu, de nem sok értelmét látom, mivel ez a kernel nem engedi a túlhajtást...ajánlom inkább a coolS-t. Ingyenes progi, ami mindig lassítja a cpu-t, amikor idle módban van. Jó dolog, ha az hosszú aksi idő kell. :)
A videó meg tényleg jobb, de csodákat ne várj. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 17:17:49
  
Nem rossz a setcpu, de nem sok értelmét látom, mivel ez a kernel nem engedi a túlhajtást...ajánlom inkább a coolS-t. Ingyenes progi, ami mindig lassítja a cpu-t, amikor idle módban van. Jó dolog, ha az hosszú aksi idő kell. :)
A videó meg tényleg jobb, de csodákat ne várj. :)
én arra használom az overclock widgetet, hogy mindig 800 MHz-n fusson a cpu, nem arra hogy lassítsam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 17:25:11
A java-ról tud valaki valamit? Java 2 me vagy mi volt eddig fent 1.6-on meg 2.1-en, de most nyomát sem látom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 17:26:49
  
A java-ról tud valaki valamit? Java 2 me vagy mi volt eddig fent 1.6-on meg 2.1-en, de most nyomát sem látom.
Más is kereste, de nincs benne. Neked kell magadnak letölteni. Én nem bánom, hogy nincs benne. :)
Náhó, ezt használod? http://www.appbrain.com/app/droid-x-2-overclock/com.jrummy.droidx.overclock (http://www.appbrain.com/app/droid-x-2-overclock/com.jrummy.droidx.overclock)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 17:30:25
  
Más is kereste, de nincs benne. Neked kell magadnak letölteni. Én nem bánom, hogy nincs benne. :)
Náhó, ezt használod? http://www.appbrain.com/app/droid-x-2-overclock/com.jrummy.droidx.overclock (http://www.appbrain.com/app/droid-x-2-overclock/com.jrummy.droidx.overclock)
nem.írd be a marketbe, hogy overclock widget, és arra kijön egy fehér ikon amin egy processzor van. az lesz az.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 17:32:41
jah, és leteszteltem az opera mobile-t is egy videóban. Kösz, ha megnézitek!
http://www.youtube.com/watch?v=Z-lywHupsiQ (http://www.youtube.com/watch?v=Z-lywHupsiQ)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 17:39:05
Külön nem találom marketen a javas cuccot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 17:40:27
  
jah, és leteszteltem az opera mobile-t is egy videóban. Kösz, ha megnézitek!
http://www.youtube.com/watch?v=Z-lywHupsiQ (http://www.youtube.com/watch?v=Z-lywHupsiQ)
Néztem a videót. Hogy állítottad be, hogy az appkiller kiírja a memóriád? Ez ügye froyo-s appkiller?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 17:43:54
  
Néztem a videót. Hogy állítottad be, hogy az appkiller kiírja a memóriád? Ez ügye froyo-s appkiller?
ez kérlek szépen task manager névre hallagt, és az ikonja is hasonló, csak az a különbség, hogy ahol itt a szám látható, ott egy piros x es tábla van. nekem ez a kedvencem. van benne auto kill is, de azt nem használom. manuálisan is jó, lehet a system folyamatokat is gyilkolgatni :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 18:10:51
szerintem nem froyos, de mindegy, mert jól dolgozik. ezt onnan tudom, hogy be lehet állítani a widgeten, hogy mikoronta frissítsen, és nem tapasztalom azt hogy újranyílnának egyből az appok
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 09, 18:29:54
a market nekem sem tölt le:S pedig 7.1en jó volt...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 09, 18:32:01
Most töltögettem adw témát meg linpack-et. Semmi baja nincs a marketnek....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 18:38:34
  
Most töltögettem adw témát meg linpack-et. Semmi baja nincs a marketnek....
nekem az internettel volt a baj, mert az iskolában már simán ment minden:) market pedig jó!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 19:28:24
CM 7.2-nél csak nálam merül le gyorsan az akksi, vagy másnál is?
Esetleg valami hír a Magyar nyelvről?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 19:29:21
  
CM 7.2-nél csak nálam merül le gyorsan az akksi, vagy másnál is?
nálam igen csak sokáig bírja, pedig 100%on a proci, meg 100on a világítás
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 19:30:18
  
nálam igen csak sokáig bírja, pedig 100%on a proci, meg 100on a világítás
Sima 7.2, vagy Lite?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 19:37:29
  
Sima 7.2, vagy Lite?
sima 7.2. lite is van? :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 19:46:16
  
sima 7.2. lite is van? :D
De neked a Lite van fent?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 19:57:56
  
De neked a Lite van fent?
nem. nekem a sima van fenn, és utána kérdeztem hogy lite is van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 20:06:44
Nincs 7.2 lite, de simán magadnak is meg tudod csinálni :) Kell hozzá egy Estrongs file manager és kész. :) Annyi a kényelmetlenség, hogy a tweak-eket magadnak kell egyesével felrakni, de az legyen a legnagyobb baj :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 20:10:44
  
nem. nekem a sima van fenn, és utána kérdeztem hogy lite is van?
Ezt passzolom.
Viszont nekem sima rfs partícióm van... ez okozhat akksi fogyást vagy semmi köze hozzá?
Az én tapasztalataim a CM 7.2-vel: nagyon szép, simán gördülékenyen megy az első 4-5 órában, majd belassul. Nem kicsit....
System panel szerint a memória használatom 64Mb, ami elég reális, mert a Task killer szerint 42Mb szabad úgy, hogy egyetlen App. sem fut a háttérben, csak ami kell a készüléknek. Na de ez nem kevéske egy kicsit?
Bocs ha kissé hülye kérdésekkel nyaggatlak bennetek, de a Linux sosem volt az erősségem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 20:11:54
  
Nincs 7.2 lite, de simán magadnak is meg tudod csinálni :) Kell hozzá egy Estrongs file manager és kész. :) Annyi a kényelmetlenség, hogy a tweak-eket magadnak kell egyesével felrakni, de az legyen a legnagyobb baj :D
Ezt vágom, csak azt hittem van Lite a 7.2-ből.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 20:15:18
  
Ezt passzolom.
Viszont nekem sima rfs partícióm van... ez okozhat akksi fogyást vagy semmi köze hozzá?
Az én tapasztalataim a CM 7.2-vel: nagyon szép, simán gördülékenyen megy az első 4-5 órában, majd belassul. Nem kicsit....
System panel szerint a memória használatom 64Mb, ami elég reális, mert a Task killer szerint 42Mb szabad úgy, hogy egyetlen App. sem fut a háttérben, csak ami kell a készüléknek. Na de ez nem kevéske egy kicsit?
Bocs ha kissé hülye kérdésekkel nyaggatlak bennetek, de a Linux sosem volt az erősségem...
Sajna a froyo elég makacs és folyamatosan mindent újra elindít. Egy app gyilkolás után 5 perccel már megint 10 app fog futni...ezért az auto kill-t állítsd aggresszívre és állítsd be egy neked megfelelő időt. Memória kímélő és az aksinak is jót tesz mivel nem pörög a CPU. A 42 mega nálam is előfordul, nem para.
Más: Most szórakoztam ezzel a setcpu-val. Nagyon jó kis progi, profilokban beállítottam, hogy ha kikapcsolom a kijelzőt akkor vegye le olyan kicsire a cpu frekit amennyire lehet...nah ez 66 Mhz. :D Ajánlom a játszadozást mindenkinek! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 20:20:18
Amúgy Anzo-féle rom-al simán végig toltam egy 12-órás műszakot úgy, hogy a Wifi be volt kapcsolva, végig (12 óra) mp3-at hallgattam, közben a netet nyúztam és akkor szokot lemenni kb.: 60-65%-ra az akksim. CM 7.2-vel ugyan ez a mutatvány már 6-7-óra után bukik, mert 15% alá esik, ahol a Wifit automatice kikapcsolja. A maradék 6-5-órát éppen csak kinyögi szegényke 5%-al.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 20:23:14
App kill-t mit használtok? Vagy mit érdemes, amit a froyo is támogat rendesen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 09, 20:25:05
Nekem még csak 7.1 van fent, de ma fullra töltés után teszteltem. 1 óra angry birds (CPU @800Mhz), 1 óra zene, 4 óra wifi, full fényerő és 1 csíkot ment le. :)

@shOOter of HAF: én az advanced task killer for froyo-t használom. :) A marketen free és nagyon jó kis progi, de sajnos még ez se tudja véglegesen meggyilkolni a progikat. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 09, 20:34:15
  
Nekem még csak 7.1 van fent, de ma fullra töltés után teszteltem. 1 óra angry birds (CPU @800Mhz), 1 óra zene, 4 óra wifi, full fényerő és 1 csíkot ment le. :)

@shOOter of HAF: én az advanced task killer for froyo-t használom. :) A marketen free és nagyon jó kis progi, de sajnos még ez se tudja véglegesen meggyilkolni a progikat. :(
Akkor nálam valami nagyon nincs a helyzet magaslatán...
Már 1 óra zene után 70%-on "figyel a Robotom"  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 09, 23:11:15
Letöltöttem az új Angry Birds frissítést, amit azzal reklámoznak, hogy QVGA felbontásra és low res eszközökre is optimalizáltak. Az eredmény: angry birds fixszel vagy anélkül, játszhatatlanul lassú lett a játék. Cserébe viszont végre látszik a talaj is. Persze ez sovány vigasz, mert teljesen játszhatatlan. Ha valaki megoldotta a problémát, jelentkezzen!
 (Amúgy lehet, hogy a Rovio cseszte el, mert sokan panaszkodnak más mobilról is, így remélem hamarosan javítani fogják).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 09, 23:50:43
  
van normális angry birds patch, az más kérdés hogy elszáll tőle a galéria :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rsvforum 2010, 11 10, 10:44:50
  
Akkor nálam valami nagyon nincs a helyzet magaslatán...
Már 1 óra zene után 70%-on "figyel a Robotom"  :hmm:
55%os fenyero,full netezos a spicam. maximum 6-8 ora amit kibir.
en nem is ertem masoknak hogy megy tobbet.
off! jolenne bezarni ezt a forumot,mert telefonnal meg ennyit nem mokoltam mint miota titeket olvaslak :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 11:02:52
Nekem meg nagyon bejön ez a moddolás meg ilyenek. Spica előtt omniám volt és azt is széthackeltem :D
Meg nagyon örülök, hogy felpörgött ez a fórum, jó magyarul megdumálni a problémákat és nem kell angol fórumokat bújni... :S :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 10, 11:21:05
  
Nekem meg nagyon bejön ez a moddolás meg ilyenek. Spica előtt omniám volt és azt is széthackeltem :D
Meg nagyon örülök, hogy felpörgött ez a fórum, jó magyarul megdumálni a problémákat és nem kell angol fórumokat bújni... :S :)
igen, én is így gondolom, hogy ez egy nagyon jó hely. eddig mivel sony ericssonos voltam az se-portal-on voltam naphosszat, de most már lassan többet vagyok itt mint ott:D, itt is jó a közösség, segítőkészek az emberek.
más: új videók vannak a youtube csatornámon opera mobile-ről, és lehet lesz egy a froyo cm-ról is :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rsvforum 2010, 11 10, 11:42:34
egyebkent mikorra várható egy stabil,fix,megbízható,magyar nyelvű verzió?
a falsh miatt nagyon kéne..
 meg az sd-re telepites...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 11:57:42
  
egyebkent mikorra várható egy stabil,fix,megbízható,magyar nyelvű verzió?
a falsh miatt nagyon kéne..
 meg az sd-re telepites...
A flash-re várhatsz, állítólag nem fog menni, mert gyenge a spica procija hozzá. Viszont már van magyar 2.2-s :) Itt a link: http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-2-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-2-froyo-aosp-i5700-3017/)
Azonban fogalmam sincs, hogy milyen, még sose használtam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rsvforum 2010, 11 10, 12:42:01
gyenge? 433as celeronon mar futott flash video. ertem en h utasitaskeszlet meg miegymas... de kamunak tartom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 12:57:10
  
gyenge? 433as celeronon mar futott flash video. ertem en h utasitaskeszlet meg miegymas... de kamunak tartom.
Én szkeptikus vagyok...meg azthiszem criminal írta ezt a samdroid fórumon, nem csak úgy kitaláltam. :) De hát nézz utána, én kötve hiszem h lesz rajta, meg véleményem szerint felesleges...ha flash videót akarsz nézni használj skyfire-t, farmivelle-hez meg társaihoz meg amúgy is kicsi a kijelző. :)
Én jobban várom a divx lejátszás megoldását, és még sebesség növelést, hogy normálisan is tudjak játszani a Beats-el :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 14:09:49
  
A flash-re várhatsz, állítólag nem fog menni, mert gyenge a spica procija hozzá. Viszont már van magyar 2.2-s :) Itt a link: http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-2-froyo-aosp-i5700-3017/ (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-2-froyo-aosp-i5700-3017/)
Azonban fogalmam sincs, hogy milyen, még sose használtam.

Ja persze Magyar nyelvű...Kipróbáltam!Azonkívül,hogy a listában szerepel a Magyar nyelv azonkívül semmi,csak parasztvakítás!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 14:59:10
  
Ja persze Magyar nyelvű...Kipróbáltam!Azonkívül,hogy a listában szerepel a Magyar nyelv azonkívül semmi,csak parasztvakítás!!!

CM 7.2-ben is van Magyar... csak Magyarul nem tud :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 15:02:20
Van valakinek összehasonlítási alapja a CM 7.2 + ext mod, illetve a CM 7.2+ rfs közt? Gondolok itt az akku időre, sebességre.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 11 10, 15:04:29
Valami béta jöhetne, azt szívesen kipróbálnám. Már nagyon izgat. :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 10, 15:23:47
  
Van valakinek összehasonlítási alapja a CM 7.2 + ext mod, illetve a CM 7.2+ rfs közt? Gondolok itt az akku időre, sebességre.
akku időt nem tudom, de a sebességben igencsak nagy különbség van! főleg, ha felteszed az ext gyorsító patchet is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 15:24:37
Még egy kérdés: ext mod-ról van vissza út rfs-re, vagy nincs?
Pár helyen olvastam róla, de eltérőek a válaszok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 15:26:01
  
akku időt nem tudom, de a sebességben igencsak nagy különbség van! főleg, ha felteszed az ext gyorsító patchet is.
Köszönöm.
Linket esetleg tudnál nekem adni az ext-mod-ról, és a patch-ről?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 15:31:10
Lehet, hogy rosszul gondolom, de majd megcáfolnak a Linux szakértők :)   : de ha rfs- partíción mókol a készülék tegyük fel 1 percet míg beolvas bla-bla, az befolyásolhatja az akku időt. Mivel ext-en gyorsabban beolvas, így nem tekeri a procit annyira, ami nagyon csak befolyásolja az akku időt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 10, 15:37:18
1, az ext átalakító 2.2 re (innen az alsót töltsd le ami azt írja, hogy this should be used for cm):
 http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)

2, az ext modot gyorsító:
 http://forum.samdroid.net/f56/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-discussion-feedback-2893/ (http://forum.samdroid.net/f56/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-discussion-feedback-2893/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 15:49:19
  
Ext átalakítónál van kettő is.
system_ext2_nokrn_update_v2
data_ext4_nokrn_update_v3
mind a kettő kell?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 10, 15:55:12
  
Ext átalakítónál van kettő is.
system_ext2_nokrn_update_v2
data_ext4_nokrn_update_v3
mind a kettő kell?
igen, mindkettő kell, mert az egyik a datát a másik a systemet alakítja át. arra figyelj hogy a lentieket töltsd le, szóval ami jó cm-re. FONTOS! legyen nálad usb kábel, mert ha elrontod akkor csak azzal tudod helyrehozni!(jh6 ujrarakása)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 15:57:26
  
igen, mindkettő kell, mert az egyik a datát a másik a systemet alakítja át. arra figyelj hogy a lentieket töltsd le, szóval ami jó cm-re. FONTOS! legyen nálad usb kábel, mert ha elrontod akkor csak azzal tudod helyrehozni!(jh6 ujrarakása)
Ok. Köszi. Mindjárt fel is dobom, és írom a visszajelzéseket...  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 16:15:12
Sziasztok!

Bocsika a hülye kérdésért, de nem jött át tisztán ez az egész hogy hogy telepítsem fel a 2.2 es droidot.
Az lenne a krédésem hogy nekem alapból 2.1 es Android van a telómon
és ha 2.2őt szeretnék akor rakjam fel azt a 2.1es andoridot ami itt van a fórumban és utána rakjam rá 2.2 eset?
Másik kérdés ha felrakoma  2.2 es  CyanogenMod -os android és leszedem a CyanogenMod updatert akor az mindig frissíti a romot ha kiadnak vlamai javítást rá vagy mindig ujra kell rakni a romot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 16:20:24
  
Sziasztok!

Bocsika a hülye kérdésért, de nem jött át tisztán ez az egész hogy hogy telepítsem fel a 2.2 es droidot.
Az lenne a krédésem hogy nekem alapból 2.1 es Android van a [NEM TELÓ!]mon
és ha 2.2őt szeretnék akor rakjam fel azt a 2.1es andoridot ami itt van a fórumban és utána rakjam rá 2.2 eset?
Másik kérdés ha felrakoma  2.2 es  CyanogenMod -os android és leszedem a CyanogenMod updatert akor az mindig frissíti a romot ha kiadnak vlamai javítást rá vagy mindig ujra kell rakni a romot?
Először is nem tudjuk, hogy root-olt-e a "nem telefon"-od  :D
Ha kitöltöd az adataidnál a készülék rom adatait rendesen akkor tudunk válaszolni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 16:25:35
  
Valami béta jöhetne, azt szívesen kipróbálnám. Már nagyon izgat. :ima:

Engem leginkább az asszony izgat!!!utána meg nem hogy BÉTA,hanem hogy látván a lelkes programozók munkáját,a Samsung nem-e gondolja meg magát,miután kiadja a Galaxy3-ra a 2.2,és esetleg kiadja a Spica-ra is!!!Esély van rá,csak kérdés hogy mennyi!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 16:26:42
Közben feldobtam az ext mod-ot...
Hihetetlen sebességgel boot-ol a spica.
Lényegesen gyorsabb mint volt, még a patch nélkül is, amit mindjárt ráeresztek.
Köszi a segítséget Náhó!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 16:29:06
  
Engem leginkább az asszony izgat!!!utána meg nem hogy BÉTA,hanem hogy látván a lelkes programozók munkáját,a Samsung nem-e gondolja meg magát,miután kiadja a Galaxy3-ra a 2.2,és esetleg kiadja a Spica-ra is!!!Esély van rá,csak kérdés hogy mennyi!!!
Ahogy én a Német oldalakat olvasom ( mivel nem vagyok Angolos  :olvass:  :) ), nem , hogy kevés az esély, hanem nulla.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 16:31:58
  
Először is nem tudjuk, hogy root-olt-e a "nem telefon"-od  :D
Ha kitöltöd az adataidnál a készülék rom adatait rendesen akkor tudunk válaszolni.

ö nem igazán vágom itt mit kell a PDA Rom hoz írni ezért ide is beírom de profilba is belevéstem.
PDA i570EXXJD2
Phone i570EXXJC1
CSC i570EXEHJF1
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 16:34:08
Szenya: először is a rom-od nem felel meg az elvárásoknak. Mindenképp I5700EXXJH6 kell neki, ami már alapból is sokkal gyorsabb mint a jelenleg használt rom-od. Valamint nekem nagyon erős a gyanúm, hogy neked a root-olással kell kezdeni a dolgokat. Odin, XXJH6, Lk2x.. kernel az ami neked kelleni fog. Ez csak az én véleményem, de te tudod, hogy rootolt-e a készülék.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 16:35:47
Hát nem hiszem mert kb 3 napja van meg a telefon.
Akor rootolom azátn rárakom azt 2.1 egyet ami a fórumban van és aztán a 2.2 őt és így elvileg működik ?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 16:38:14
  
Hát nem hiszem mert kb 3 napja van meg a telefon.
Akor rootolom azátn rárakom azt 2.1 egyet ami a fórumban van és aztán a 2.2 őt és így elvileg működik ?:)
Igen. Az Upgrade 2.1-topikban találsz leírást is a rootolásról.
De azt tudnod kell, hogy a rootolt készülék veszíti a garanciát...
Valamint a 2.2-ben még nincs Magyar nyelv.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 16:41:14
Gondolom nincs olyan h valami baja van aztán visszaállítani mintha nem is lett volna rootolva meg moddolt szoftver?:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 10, 16:42:33
de igen.. visszaakod az eredeti tmobilos.. panonos vodás v akármilyen romot : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 16:45:30
  
Gondolom nincs olyan h valami baja van aztán visszaállítani mintha nem is lett volna rootolva meg moddolt szoftver?:D
Elvileg van, de nekem az a véleményem, hogy simán látni fogják a szervizben, hogy rootolt a készülék, valamint az újra telepítések számát is, hiába van feltolva a gyári szoft, gyári kernellel... de ez csak akkor derül ki, ha valaki beviszi a rootolt készüléket a visszatelepített szoft-al. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 10, 16:52:11
  
Elvileg van, de nekem az a véleményem, hogy simán látni fogják a szervizben, hogy rootolt a készülék, valamint az újra telepítések számát is, hiába van feltolva a gyári szoft, gyári kernellel... de ez csak akkor derül ki, ha valaki beviszi a rootolt készüléket a visszatelepített szoft-al. :)

hát szerintem vissza lehet alakítani mivel elvileg mindent felülír és alapra állít.. nem hallotam és nm tudok olyanról hogy vissza  lehetne keresni hogy mitcsináltak a telefonnal vagy lenne valami féle log file. de nem vagyok persze se szervizes se teljesen hozzáértő : ) de ha visszaviszem szervizbe 1x (remélem h sose kell) akkor biztos nem hagynám rajta ezt... felraknám az eredetit aztán lesz ami lesz :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 16:59:54
  
System panel-ben nézegetve a spica-t SDK devkit-nél simán írja nekem a 8-at....
8* raktam újra odin-nal , új kernel, rom... szerintem nem siklanak el felette a szervizesek sem   :geek:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 10, 17:04:40
  
System panel-ben nézegetve a spica-t SDK devkit-nél simán írja nekem a 8-at....
8* raktam újra odin-nal , új kernel, rom... szerintem nem siklanak el felette a szervizesek sem   :geek:

hm... ez nem jó dolog mondjuk azon is múlik h menyire rendes a szervizes akkor .. :  )  lehet azt is letörli ha újrahúzod bár lehet azt azért nem.. fogalmam sincs: )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 17:06:29
  
hm... ez nem jó dolog mondjuk azon is múlik h menyire rendes a szervizes akkor .. :  )  lehet azt is letörli ha újrahúzod bár lehet azt azért nem.. fogalmam sincs: )
Újra húztam, volt közte gyári szoft is...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 10, 17:16:53
  
Újra húztam, volt közte gyári szoft is...

akkor szívás.. csak a jó indulaton múlik ezek szerint : /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 17:17:09
Húúúúúúúúú!
Ez nem semmi. Feldobtam a CM 7.2 után a CM7.1 Lite verziót.
Az eredmény: azt hittem a 7.2 gyors :) de tévedtem
                       bootolás 13 másodperc, menü hihetetlen gördülékeny nem laggol
                       boot után a widgatek 1 másodperc alatt felállnak
Nagyon tettszik. Nálam mindenképp viszi a prímet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 17:44:11
quadrantban: 595
Linpack: 9.424
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 10, 17:56:32
  
quadrantban: 595
Linpack: 9.424
gyorsabb minta 7.2?  :shock: akkor feltolom már én is :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 18:01:06
  
gyorsabb minta 7.2?  :shock: akkor feltolom már én is :D
Sokkal gyorsabb, gördülékenyebb, az eredmények meg szerintem magukért beszélnek. :ok:  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 18:32:46
Ebből a sebesség kérdésből ekkora ügyet csinálni???Más nem is számít talán!Qrva gyors,de **art sem ér megtartjuk!(ÚÚÚhhh linpack 22,a menuben nem akad(ez aztán a csúcs érzés) videó kalap **ar,térerő nincs ez tuti ez kell nekem,stb,stb...)Ez aztán a szemlélet!Én személyszerint inkább kivárok(már) egy "uccsó bétát"vagy ha lesz valami "végleges" verziót,mert ezekből a "tákolásokból" már elegem van!!!BELEFÁRADTAM!!!Mégpedig belefáradtam,hogy a szabadnapjaim azzal teltek el,hogy ötször hatszor nyolcszor pakoltam ujra a spicat,kisérletezés céljából,csak épp a lényeg maradt el amire hivatott lenne:ADDIG SE TUDTAM VELE TELEFONÁLNI!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 18:43:38
UI:utólag rájöttem,hogy nem a linpack,meg a quadrant határozza meg a teló használhatóságát!!!Sőt!!!Már most inkább a funkciók kihasználhatóságára hajtok rá,magyarul minden másra!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 18:50:14
  
Ebből a sebesség kérdésből ekkora ügyet csinálni???Más nem is számít talán!Qrva gyors,de **art sem ér megtartjuk!(ÚÚÚhhh linpack 22,a menuben nem akad(ez aztán a csúcs érzés) videó kalap **ar,térerő nincs ez tuti ez kell nekem,stb,stb...)Ez aztán a szemlélet!Én személyszerint inkább kivárok(már) egy "uccsó bétát"vagy ha lesz valami "végleges" verziót,mert ezekből a "tákolásokból" már elegem van!!!BELEFÁRADTAM!!!Mégpedig belefáradtam,hogy a szabadnapjaim azzal teltek el,hogy ötször hatszor nyolcszor pakoltam ujra a spicat,kisérletezés céljából,csak épp a lényeg maradt el amire hivatott lenne:ADDIG SE TUDTAM VELE TELEFONÁLNI!!!

Nekem van térerő, a video is megy rendesen (auto focus).
De valamit szerintem kihagytál....
CM 7.2 után raktam fel a CM 7.1 Lite-t!!!
Ui.: Épp most beszéltem a feleségemmel a telón 9 percet, mely alatt egyszer sem dobta el a hívást, és nem vettem észre térerő problémákat.
Nekem sem a Linpack számít, de miért ne használjam ki azokat a lehetőségeket és energiákat, melyek eme kis kütyüben rejlenek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 18:54:19
  
UI:utólag rájöttem,hogy nem a linpack,meg a quadrant határozza meg a [NEM [NEM TELÓ!]!] használhatóságát!!!Sőt!!!Már most inkább a funkciók kihasználhatóságára hajtok rá,magyarul minden másra!
Apps2sd? Vagy ez talán nem kihasználás? Inkább telepítesz 6-8 nagyobb progit a spica-ra, mintsem hogy a memkarira bíznád a terhek viselését mondjuk 60-80 progival? Mondjuk ez mindenkinek a saját döntése az igaz, de miért ne használjam ki a készüléket?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rsvforum 2010, 11 10, 18:56:42
Lehetőség a Spicán a játék?
Úristen!
Ez a telefon webre készült(elvileg),ezért én úgy gondolom főként a webes technikákat kellene főként támogatni.
Brutálgyors böngészés,mindenféle rogramozási nyelv olvasásával. jó wifi,mégjobb gps,kamera,szociális felhő,skype,msn,gtalk,flash webes tartalmak,videók(lehetőleg böngésző függetlenül),1hetes akku kapacitás ilyesmi.
Apának a gondolatmenetével értek egyet. Meg Sydével.
Várunk egy bétára. meg a Ti tapasztalataitokra. Majd ha mindenkinek minden jó,az utsó modot rakjuk mi is :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gyufus 2010, 11 10, 19:01:32
  
System panel-ben nézegetve a spica-t SDK devkit-nél simán írja nekem a 8-at....
8* raktam újra odin-nal , új kernel, rom... szerintem nem siklanak el felette a szervizesek sem   :geek:

Ne keltsünk pánikot, véletlen egybeesés csak
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 19:01:57
  
Lehetőség a Spicán a játék?
Úristen!
Ez a telefon webre készült(elvileg),ezért én úgy gondolom főként a webes technikákat kellene főként támogatni.
Brutálgyors böngészés,mindenféle rogramozási nyelv olvasásával. jó wifi,mégjobb gps,kamera, censored ális felhő,skype,msn,gtalk,flash webes tartalmak,videók(lehetőleg böngésző függetlenül),1hetes akku kapacitás ilyesmi.
Apának a gondolatmenetével értek egyet. Meg Sydével.
Várunk egy bétára. meg a Ti tapasztalataitokra. Majd ha mindenkinek minden jó,az utsó modot rakjuk mi is :D
De ki beszél itt a játékról? A gondolat menettel nincs semmi bajom, de ha senki nem tesztel, senki nem ír véleményt, abból mit fognak sejteni az ide tévedő emberkék, akik szeretnének valamit kihozni a készülékben rejlő erőkből?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 19:02:38
  
Apps2sd? Vagy ez talán nem kihasználás? Inkább telepítesz 6-8 nagyobb progit a spica-ra, mintsem hogy a memkarira bíznád a terhek viselését mondjuk 60-80 progival? Mondjuk ez mindenkinek a saját döntése az igaz, de miért ne használjam ki a készüléket?

App2SD természetesen van!102 app van jelenleg telepítve ebből 5 navigáció,ez másképp nem is menne.Másrészt én vagy kétszer tapasztaltam térerő gondot,de egyéb fórumokon is írták hogy nem mindig 100-as,videó autofókuszal,ja meg 5Fps sebességgel kb,mert a fuji fényképezőm ha sorozatfotózásra állítom az élvezhetőbb volt videóként!!!Mindegy kinek mi jön be!Én most már várok inkább mert mint írtam csak telepítgettem meg telepítgettem meg telepítgettem azt ennyi a [NEM TELÓ!]!!!Na ebből lett elegem,most már szeretném használni is!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 10, 19:09:32
  
App2SD természetesen van!102 app van jelenleg telepítve ebből 5 navigáció,ez másképp nem is menne.Másrészt én vagy kétszer tapasztaltam térerő gondot,de egyéb fórumokon is írták hogy nem mindig 100-as,videó autofókuszal,ja meg 5Fps sebességgel kb,mert a fuji fényképezőm ha sorozatfotózásra állítom az élvezhetőbb volt videóként!!!Mindegy kinek mi jön be!Én most már várok inkább mert mint írtam csak telepítgettem meg telepítgettem meg telepítgettem azt ennyi a [NEM [NEM TELÓ!]!]!!!Na ebből lett elegem,most már szeretném használni is!!!
A Spica 3.2 Megapixel-es camerájától azért csodákat nem kell várni szerény véleményem szerint... az igaz, hogy csiszolgatni még lehet rajt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 19:13:02
Modjuk alapból KELL tudnia a 15Fps,ami mobil szinten a felbontás tekintetében nem kiemelkedő de rossznak se mondható,de amit 2.2 tákolások műveltek (nálam legalább is)az kb a köpedelem kategória volt (jóindulattal 5Fps)mint írtam egy jobb fotósorozat élvezhetőbb videóhatást biztosított!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 10, 19:21:17
  
Ebből a sebesség kérdésből ekkora ügyet csinálni???Más nem is számít talán!Qrva gyors,de **art sem ér megtartjuk!(ÚÚÚhhh linpack 22,a menuben nem akad(ez aztán a csúcs érzés) videó kalap **ar,térerő nincs ez tuti ez kell nekem,stb,stb...)Ez aztán a szemlélet!Én személyszerint inkább kivárok(már) egy "uccsó bétát"vagy ha lesz valami "végleges" verziót,mert ezekből a "tákolásokból" már elegem van!!!BELEFÁRADTAM!!!Mégpedig belefáradtam,hogy a szabadnapjaim azzal teltek el,hogy ötször hatszor nyolcszor pakoltam ujra a spicat,kisérletezés céljából,csak épp a lényeg maradt el amire hivatott lenne:ADDIG SE TUDTAM VELE TELEFONÁLNI!!!
az marha jó,hogy a fullosra vársz,de valakinek tesztelni is kéne!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 19:22:54
  
az marha jó,hogy a fullosra vársz,de valakinek tesztelni is kéne!

Pont erről ugattam az előbb:már annyit teszteltem hogy elfelejtettem telefonálni vele!!! :D Sőt már a tárcsázó felületet meg se ismerem!!! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 11 10, 20:11:30
Én is feltettem, ment is az elején, amig újra nem kellett indítani :(, akkor aztán végképp megállt, el sem indult, csak a boot állt, vagy 10 percig:(:(:(
De megmondom őszintén, azért nem estem hasra a sebességétől.... addig sem.
Különben nem értem ezt a sebesség gondolkodát, mert nekem az Anzo féle ROM-mal is a Linpak 9 feletti. Szóval, amikor a telepítgetéssel elment az életemből vagy 4-5 óra, akkor kiakadtam én is :(.... Aztán felraktam az Anzo-t, JH6-ra, és sztm qrva jó :) Igaz, a LauncherPro-t kicseréltem benne 8.1-re, hogy frissítsen, mert az nekem jó :) Jó az akkumulátor üzemideje is, megy minden, nem fekete-fehér a kamera keresője, és főleg...... Tudok rajta telefonálni....
Ja igen, és még valami.... Azt azért észre lehet venni, hogy akárhogy is a kártyára telepítesz amit lehet, valahogy az Android észre veszi, és minnél több van fent rajta (akárhol), bizony attól BELASSUL !!! További szép estét! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 20:19:30
  
Legalább valaki együttérez velem!!!Erről beszélek!!!KÖSZÖNÖM!!! :ok: :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 11 10, 20:30:05

Azt elfelejtettem mondani, hogy természetesen feltettem az OpenGl-t is hozzá, és azóta láss csodát, mennek, illetve sokkal jobban mennek  3D dolgok :) Mondjuk az nagyon sokat dobott a 3D-s élményen :) De igen, valóban még szerintem sincs itt az ideje a CyanogenMod felrakására, legalábbis igy nem...
De meghajlok azok előtt, akik folyamatosan tesztelik ezt, igy, mert ettől biztosan jobb lesz és hiszek benne, hogy nagyon jó lesz...... csak most még........ nem :(
Nekem semmiképp sem!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 10, 20:35:09
  
Legalább valaki együttérez velem!!!Erről beszélek!!!KÖSZÖNÖM!!! :ok: :taps:
rendben, de ez még bétás, még nagyban fejlesztik, senki nem mondta, hogy egy teljesen tökéletesen használható rendszert kaptok. Ti vállaltátok, hogy kipróbáljátok. Félre ne értsétek, nem azt mondom hogy szerintem ez jól van így csak szerintem ne az legyen az elvárás egy bétával szemben ami egy fullra kiforrott anzo romnál. anzo munkája maga a tökély, de aki vállalkozó szellemű, és elnéz bizonyos hibákat az kipróbálhatja ezt is. :D peace :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 20:37:47
  
Azt elfelejtettem mondani, hogy természetesen feltettem az OpenGl-t is hozzá, és azóta láss csodát, mennek, illetve sokkal jobban mennek  3D dolgok :) Mondjuk az nagyon sokat dobott a 3D-s élményen :) De igen, valóban még szerintem sincs itt az ideje a CyanogenMod felrakására, legalábbis igy nem...
De meghajlok azok előtt, akik folyamatosan tesztelik ezt, igy, mert ettől biztosan jobb lesz és hiszek benne, hogy nagyon jó lesz...... csak most még........ nem :(
Nekem semmiképp sem!

Pontosan!!!Ha már a Samuék cserben hagytak(egyelőre legalább is)elismerés azon lelkes programozóknak akik ezen a problémán dolgoznak,nem kis idő,és energia átírni egy oprenszert egy "idegen" [NEM TELÓ!]ra!A tesztelőknek is elismerés mert van hozzá türelmük(nekem most fogyott el),és kockára teszik a saját [NEM TELÓ!]jukat az ügy érdekében!!!

Off:én is az Anzo romot használom 4.1MT H6-ra pakolva+az OpenGL drivert szerintem eddig ez  verhetetlen párosítás,froyo ide froyo oda!!!Én kivárom ha lesz lesz ha nem meg majd akkor filózok rajta hogy mi legyen!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 21:00:11
Nekem régebben volt Lg Viewty-m és raktam rá másik szoftvert és behalt
Sárga képernyő és sekép se hang :)
Elvittem szervizbe mondtam h frissítettem aztán ujraindult és ez lett belőle.
2 hét mulva kaptam egy kis csomagot amibe egy új Viewty volt :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 21:12:44
1: Api, ha neked telefonálásra kell csak a spica, akkor jobban jártál volna egy 10 ezres nokiával plusz egy 20 ezres gps-szel...én ezt gondolom... :)
2: Amúgy meg 4-5 óra az újratelepítés?! :S A flashing tart kb 5 percig bebootolással és és a my backup pro-val kb 5 perc az összes progi és adat visszamentése...hűha... :D
3: Nekem sose volt térerő problémám a CM romokkal...
4: A szervizelésnél sincs probléma, mert ha visszaállítod a romot arra amivel megvetted akkor nem fognak kérdezősködni. Haverom 2szer vitte szervizbe rom frissítés utána (hardware-s probléma miatt, nem azért mert elrontotta) és mindig megjavították szó nélkül.
5: Én úgy vagyok vele, hogy kihasználom már a telefonom képességeit maximálisan...
6: Valamint a samsung sose fogja kiadni a 2.2-t a telefonra, mert a hardware nem elég hozzá. És igaza is van, az más kérdés h meg lehet csinálni csak nehezebb mint azt a samsung gondolta. A galaxy 3-ban sokkal fejletteb és gyorsabb proci van egészen más a helyzet vele kapcsolatban.

Nem kell rögtön megölni, csak én is kifejtettem a véleményemet, mint ti...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 21:17:37
valaki megtudná mondani hogy először rootoljam és aztán a 2.1 majd a 2.2?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 21:22:31
  
valaki megtudná mondani hogy először rootoljam és aztán a 2.1 majd a 2.2?
A legegyszerűbb és legszájbarágósabb leírás. Böngészd át. ;)
http://andro-id.info/segedlet_spica/ (http://andro-id.info/segedlet_spica/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 21:29:07
  
1: Api, ha neked telefonálásra kell csak a spica, akkor jobban jártál volna egy 10 ezres nokiával plusz egy 20 ezres gps-szel...én ezt gondolom... :)
2: Amúgy meg 4-5 óra az újratelepítés?! :S A flashing tart kb 5 percig bebootolással és és a my backup pro-val kb 5 perc az összes progi és adat visszamentése...hűha... :D
3: Nekem sose volt térerő problémám a CM romokkal...
4: A szervizelésnél sincs probléma, mert ha visszaállítod a romot arra amivel megvetted akkor nem fognak kérdezősködni. Haverom 2szer vitte szervizbe rom frissítés utána (hardware-s probléma miatt, nem azért mert elrontotta) és mindig megjavították szó nélkül.
5: Én úgy vagyok vele, hogy kihasználom már a telefonom képességeit maximálisan...
6: Valamint a samsung sose fogja kiadni a 2.2-t a telefonra, mert a hardware nem elég hozzá. És igaza is van, az más kérdés h meg lehet csinálni csak nehezebb mint azt a samsung gondolta. A galaxy 3-ban sokkal fejletteb és gyorsabb proci van egészen más a helyzet vele kapcsolatban.

Nem kell rögtön megölni, csak én is kifejtettem a véleményemet, mint ti...

1 Nem csak telefonálásra kell,az összes funcióját kihasználom,de az utóbbi pár hetem,csak flash-elésből állt,és mint az köztudott(vagy nem)Flash-elés közben nem tudod használni!!!
2 Egy fullos telepítés nem "backup ökörségekkel"Mert az **rt sem ér mivel ha annál a telepítésnél valamit benézett a szoft,és hibásan települt mondjuk,a hibával együtt fogja visszarakni!!!BUKTATehát minimum 1 bő óra de inkább másfél!!!
3 Örülök neki!!! :D
4 Egyetértek!!!
5 Ezzel én is így vagyok azért nem ba**kódok már a felkész "termékekkel"
6 A remény hal meg utoljára!!!Másrészt az erősebb hardver:Gyengébb kijelző felbontás (voda845 kategória),625Mhz-es proci,igaz ujabb fejlesztés (Spica800Mhz)

A gond az,hogy a samuék ezt a [NEM TELÓ!]t felmérésképp adták ki,hogy van-e igény ilyen jellegű okostelefonokra,ugyebár a WM révén távolabbra nyúlik vissza a samu,mint az android rendszeren,ettől eltekintve nem tartom korrekt eljárásnak,hogy ennek a felmérésnek mi lettünk az áldozatai valamilyen szinten!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 21:34:13
Szerintem a Samsung nem felmérésképpen adta ki ezt a telót, csak akkor neki ez volt a legolcsóbb és legerősebb proci amit bele tudott csak rakni. Egyetlen más procija volt, ami az omnia 1-ben van benne...szerintem még így is ezerszer jobban jártunk. :) Azért mégse rakhatott egy középkategóriás telóba egy snapdragon-t :D
Más: Api, szerinted melyik a legjobb GPS progi a spicára? Mert nekem az igo van fent és nem vagyok tőle elájulva a windows-os változatok után... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 10, 21:44:05
  
Szerintem a Samsung nem felmérésképpen adta ki ezt a [NEM TELÓ!]t, csak akkor neki ez volt a legolcsóbb és legerősebb proci amit bele tudott csak rakni. Egyetlen más procija volt, ami az omnia 1-ben van benne...szerintem még így is ezerszer jobban jártunk. :) Azért mégse rakhatott egy középkategóriás [NEM TELÓ!]ba egy snapdragon-t :D
Más: Api, szerinted melyik a legjobb GPS progi a spicára? Mert nekem az igo van fent és nem vagyok tőle elájulva a windows-os változatok után... :S

Hááát....Nekem fent va 5 amint az aláírásomból is láthatod!DE...nálam 3 befutó van sorrendben írom (toplista)SygicMM10-IGO-NAVIGON SELECT (az Sygic az hasít jó térkép tűrhető megjelenés,a navigon az se rossz csak 3 indításból 2szer lefagy+körülményes a telepítése nagyon,de ha elindul ver mindent,térkép elfogadható,kinézet csillagos ötös,bár kinek mi jön be) 
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 10, 21:44:55
Aki használ mobilnetet és nem korlátlan, vagy x megáig full sávszél, utána korlát, stb és szeretné tudni a letöltött/feltöltött adatmennyiséget, van egy nagyon jó widget, a Data Counter Widget. 2.2-n is megy simán.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 22:12:11
volna még egy fárasztó kérdésem.
Rootoltam de elfelejtetem sdkarit rakni bele de megjelent egy ien app hogy Superuser Premissions meg egy wifis app. ha megnyitom a Superuser Premissions nem jön be rajta semmi cska feketeség. Jolvan ez így vagy ujra megpróbáljam?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 22:13:14
Kapcsold ki, rakd be a karit, kapcsold be. Szerintem így mennie kell. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 22:20:05
Isten király:)
Mindjárt lejön a 2.2 es droid felrakom rá azt is :)
Apps2sd az megy a 2.2 vagy kell hozzá valamit updatelni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 22:26:10
  
Isten király:)
Mindjárt lejön a 2.2 es droid felrakom rá azt is :)
Apps2sd az megy a 2.2 vagy kell hozzá valamit updatelni?
app2sd is megy rajta minden update nélkül, de én a samdroid-os app2sd-t ajánlom, gyorsabb :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 22:28:53
alap csak lassab vagy laggolnak is a programok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 22:31:14
  
alap csak lassab vagy laggolnak is a programok?
Szerintem nem lagolnak, bár nem tudom...nem sokáig használtam. Lassabban töltenek be és egyesével kell átpakolnod őket. Samdroiddal vagy minden a belsőn van, vagy minden az sd-n :) ilyen egyszerű
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 22:43:15
Nah most az a bajom van h cyanogen mod os screen bejön megy a kis deszkás csóka körül a kék fény és ujraindul bejön a sandroidos kép betölt megint a deszkás csóka.
I570EXXJCF ezt raktam fel először rootoltam aztán rá raktam ezt CM-6.1.0-Spica-a7.2_update.zip
valami ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 10, 22:56:26
Azt hiszem annyira összekutyulódott a telefonom a sok frissítés meg mindenféle fix fel-lepakolgatásától, hogy teljesen újra kell húzzam. Minden FCzik, már olyan programokat lát a LITEban, amik benne sem kéne legyenek elvileg (ADW).
Ebből teljes format meg újrahúzás lesz. Még jó, hogy van backup. Szerintem a a froyo és samdroid app2sd-t ne használjátok párhuzamosan, mert attól egy idő után teljesen meghülyül a nem tella. :)
JH6 + LK2.xx + CM 7.2 lesz ebből, samdroidos app2sd nélkül, lássuk mire megyek a gyári app2sdvel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 23:39:56
  
Nah most az a bajom van h cyanogen mod os screen bejön megy a kis deszkás csóka körül a kék fény és ujraindul bejön a sandroidos kép betölt megint a deszkás csóka.
I570EXXJCF ezt raktam fel először rootoltam aztán rá raktam ezt CM-6.1.0-Spica-a7.2_update.zip
valami ötlet?
csináltál wipe-t a CM alkalmazása előtt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 23:45:34
wipe az mi? nem csináltam :D

szerk: jah látom nem cisnáltam olyat most ratam fel a JH6 ot meg rootolom aztán
akor factoryreset és 2.2 update
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 10, 23:48:26
  
wipe az mi? nem csináltam :D
Minden update előtt be kell menni a recovery-be. Kikapcsolod a telót és a hang le+hívás fogadás+hívás elutasítás gombbal bekapcsolod. Ekkor bejön a recovery. (Ha van fent Samdroid kitchen-es rom akkor a samdroid tools-ban van ilyen h: rebbot/recovery). Itt szépen megkeresed h wipe, katt rá és wipe cache (azthiszem... :D). Én mindig factory reset-t nyomok, az adataim és a progiamról van mentésem, így nem para. :)
Remélem elég részletes voltam. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 10, 23:49:29
Köszike igen eddig nem csináltam de odim al raktam fel lehet azért nem volt para
akor most rootolok aztán wipolok:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: patience 2010, 11 10, 23:59:11
  
System panel-ben nézegetve a spica-t SDK devkit-nél simán írja nekem a 8-at....
8* raktam újra odin-nal , új kernel, rom... szerintem nem siklanak el felette a szervizesek sem   :geek:
nalam is 8 van a galaxy s-en es biztos hogy nyolcnal tobbszor flasheltem. inkabb az android sdk verziojara vonatkozik a 8-as szam
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 11, 00:06:27
off: Nem lehet valahogy kikapcsolni h a fórum ne írja át a TeLÓ szót nem TeLÓ-ra????? :S Komolyan kezd az agyamra menni ez a forradalmi feature. :) /off

A Cm 7.2-ben ugye már működik a compcache... Van fent valakinek úgy 7.2 h felrakta mellé az xda tweak-t? Kíváncsi lennék, hogy gyorsabb e mint a 7.1 lite...ha igen mennyivel, ha nem mennyivel...
Mert a napokban fel akarom rakni a 7.2-t, kitörölni belőle a sok felesleges hülyeséget a /system mappában, és élvezni a sebességet :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: patience 2010, 11 11, 00:16:50
  
off: Nem lehet valahogy kikapcsolni h a fórum ne írja át a [NEM [NEM TELÓ!]!] szót nem [NEM [NEM TELÓ!]!]-ra????? :S Komolyan kezd az agyamra menni ez a forradalmi feature. :) /off

Esetleg használd/használjátok a telefon vagy pda szavakat, és akkor nem cenzúráz. Ezek nem "500 Ft-ért utánad dobják" készülékek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 11, 00:24:05
fúú, felraktam a 7.1-et.erre wipeolni kell mert nem indul. bekapcsolom:se képernyőzár, se zenelejátszó, kolis net meg nem használható marketra  >:( .ment is vissza a 2.2 :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 08:28:03
  
fúú, felraktam a 7.1-et.erre wipeolni kell mert nem indul. bekapcsolom:se képernyőzár, se zenelejátszó, kolis net meg nem használható marketra  >:( .ment is vissza a 2.2 :)

Szia Náhó!
Ha csak azért akarod használni a marketet, hogy a régebben használt programjaidat újra felrakd, akkor tudok neked egy net nélküli megoldást! Talán te írtad, hogy SonyEricssonod volt, szóval biztos ismered a MyPhoneExplorert. Ennek az 1.8.0 verziója kezeli az androidos telefonokat is! Nagyon egyszerűen le tudod menteni a feltelepített programjaidat és újakat is tudsz vele felrakni. A számítógéphez tudsz wifi és usb kábel segítségével is csatlakozni.
Más. Apps2sd-t használok. A telefon újrahúzása után nekem megmaradnak az sd-re telepített programok, amiket a market frissít is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 08:34:44
  
Valami elszállt!!!IMEI:unknow hálózat nincs!!! CM7.2!!!!

Szia Api29!
Ezt a hibát hogy sikerült orvosolni? Segített a Sim+akksi kivétel pár percre vagy új nv_data.bin fájlt kellett felraknod? Mert mielőtt elkezdeném tesztelgetni a 2.2 Cyanogen vagy Samdroid romokat, gondoltam, előtte lementem a .bin-t a biztonság kedvéért. Vagy felesleges?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 08:44:57
Üdv Mindenkinek!
Ti mindig betartjátok, hogy Odinnal flasheléskor mindig kiveszitek a Sim és SD kártyákat? Én az első pár próbálkozáskor így tettem, de aztán véletlenül bent felejtettem mindkettőt. Semmi problémát nem okozott nálam, legalábbis semmi hibát se vettem észre. Azóta se vettem ki, ha Odint használok.
Valakinek okozott ez valami galibát, hogy benne hagyta a kártyákat?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: anzo 2010, 11 11, 11:02:32
  
Elővigyázatosságból érdemes kivenni amúgy én sem szoktam soha.
1. SIM-et annak érdemes akinek kicsi a mobilnet kerete mert az indulás után egyből csatlakozni fog és adat forgalmat generál.
2. SD kártyát a véletlen formázás ill. adat vesztés miatt érdemes kivenni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 11, 14:08:27
  
Szia Náhó!
Ha csak azért akarod használni a marketet, hogy a régebben használt programjaidat újra felrakd, akkor tudok neked egy net nélküli megoldást! Talán te írtad, hogy SonyEricssonod volt, szóval biztos ismered a MyPhoneExplorert. Ennek az 1.8.0 verziója kezeli az androidos telefonokat is! Nagyon egyszerűen le tudod menteni a feltelepített programjaidat és újakat is tudsz vele felrakni. A számítógéphez tudsz wifi és usb kábel segítségével is csatlakozni.
Más. Apps2sd-t használok. A telefon újrahúzása után nekem megmaradnak az sd-re telepített programok, amiket a market frissít is!
köszi, sose használtam my phone explorert, majd kipróbálom. nekem az app 2 sdvel az az élményem, hogy legtöbbször full wipe kellett a telefonnak, hogy elinduljon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 11, 14:46:56
Én feldobtam az a my phone explorert, de usb kapcsolatnál hibát ír. Win 7/cm 7.2
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 14:54:02
  
Én feldobtam az a my phone explorert, de usb kapcsolatnál hibát ír. Win 7/cm 7.2
Ugyan nekem 2.1-es SamdroidMod van fent + Win7 x86, de nekem első pillanattól kezdve működött. Nézd meg, hogy az USB hibakeresés engedélyezve van-e a telefonon. Ha nincs, akkor engedélyezd.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 11, 15:08:32
  
1: Api, ha neked telefonálásra kell csak a spica, akkor jobban jártál volna egy 10 ezres nokiával plusz egy 20 ezres gps-szel...én ezt gondolom... :)
2: Amúgy meg 4-5 óra az újratelepítés?! :S A flashing tart kb 5 percig bebootolással és és a my backup pro-val kb 5 perc az összes progi és adat visszamentése...hűha... :D
3: Nekem sose volt térerő problémám a CM romokkal...
4: A szervizelésnél sincs probléma, mert ha visszaállítod a romot arra amivel megvetted akkor nem fognak kérdezősködni. Haverom 2szer vitte szervizbe rom frissítés utána (hardware-s probléma miatt, nem azért mert elrontotta) és mindig megjavították szó nélkül.
5: Én úgy vagyok vele, hogy kihasználom már a telefonom képességeit maximálisan...
6: Valamint a samsung sose fogja kiadni a 2.2-t a telefonra, mert a hardware nem elég hozzá. És igaza is van, az más kérdés h meg lehet csinálni csak nehezebb mint azt a samsung gondolta. A galaxy 3-ban sokkal fejletteb és gyorsabb proci van egészen más a helyzet vele kapcsolatban.

Nem kell rögtön megölni, csak én is kifejtettem a véleményemet, mint ti...
:taps:  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 11, 15:18:03
  
nalam is 8 van a galaxy s-en es biztos hogy nyolcnal tobbszor flasheltem. inkabb az android sdk verziojara vonatkozik a 8-as szam
Nem hiszem, mert ma már 9 van, és 9* húztam a maival együtt... ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 11, 15:22:14
  
Szia Api29!
Ezt a hibát hogy sikerült orvosolni? Segített a Sim+akksi kivétel pár percre vagy új nv_data.bin fájlt kellett felraknod? Mert mielőtt elkezdeném tesztelgetni a 2.2 Cyanogen vagy Samdroid romokat, gondoltam, előtte lementem a .bin-t a biztonság kedvéért. Vagy felesleges?

Segített a Sim+akksi kivétel pár percre!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 11, 15:25:36
  
:taps:  :ok:

Ezt a legkönnyebb!!!Úgylátom sok embernek nem nőtt még be a fejelágya!!!Nem is csoda átlagéletkor ezen a fórumon is 16 év!!!BRAVÓ!!! :taps: :taps: :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: patience 2010, 11 11, 15:43:40
  
Nem hiszem, mert ma már 9 van, és 9* húztam a maival együtt... ;)
Akkor passz, mert én ma kb 6x használtam az Odint, ha nem többször a kernelekkel együtt, és most még mindig 8 van az sdk-nál. Lehet, hogy nálatok máshogy van  :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 11, 16:14:33
  
Ezt a legkönnyebb!!!Úgylátom sok embernek nem nőtt még be a fejelágya!!!Nem is csoda átlagéletkor ezen a fórumon is 16 év!!!BRAVÓ!!! :taps: :taps: :taps:
Nem ismersz valakit, akkor ne kritizáld apuka...
Egy 3 éves gyönyörű kislány édesapja vagyok én is. 34.-et tiprom éppen...
Előbb gondolkozz, rágd meg a szót mielőtt kiköpöd!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 11, 16:19:54
  
Nem ismersz valakit, akkor ne kritizáld apuka...
Egy 3 éves gyönyörű kislány édesapja vagyok én is. 34.-et tiprom éppen...
Előbb gondolkozz, rágd meg a szót mielőtt kiköpöd!!!

Megrágtam ki is büfögtem!!! :D

MOD: ezt a stílust mellőzd kérlek
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 16:25:25
azt szeretném kérdezni hogy az ext fájlrendszert fel lehet tenni Anzo rom jára is ugye? mert láttam a SamDroid tools ba hogy apptosd bekapcsolás meg dalvik átrakás... (mondjuk a dalvikot azt mondják nem érdemes átrakni) és mivel anzo romja 2.1 alapú nem pedig 2.2 mit kellene hozzá leszedni( ha kell vagy lehet egyáltalán) ? csak minél jobban szeretném gyorsítani a "telefont" igazából : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 11, 16:33:07
  
Megrágtam ki is büfögtem!!! :D
Na látod itt az értelmiségi szinted... a nagy duma, beszólok mindenkinek bla-bla. Ott ahol én szolgáltam 3.5 évet, az ilyen nagy dumás misimókusok voltak az elsők, akik az 1 hetes kiképzés közepén összepakolták a motyót, és hazaballagtak Magyarországra...
Elmondhatom neked "Apu", hogy sok mindent megértem életemben: jót, rosszat, borzalmasat, amit te, és a veled együtt itt fórumozók nem. De ne is legyen benne része egyikőtöknek sem azt kívánom.
De ilyet még soha életemben nem értem, hogy úgy mondjon valaki véleményt rólam, hogy nem is ismer.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 11, 16:44:20
  
Like! Csatlakozom (jóval túl a 16-on) :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 11, 16:53:25
  
azt szeretném kérdezni hogy az ext fájlrendszert fel lehet tenni Anzo rom jára is ugye? mert láttam a SamDroid tools ba hogy apptosd bekapcsolás meg dalvik átrakás... (mondjuk a dalvikot azt mondják nem érdemes átrakni) és mivel anzo romja 2.1 alapú nem pedig 2.2 mit kellene hozzá leszedni( ha kell vagy lehet egyáltalán) ? csak minél jobban szeretném gyorsítani a "telefont" igazából : )
2.1-en nem megy az app2sd 100%-osan csak 2.2-n. De elvileg van megoldás rá. Szerintem api29 tudni fogja a vállaszt, mivel neki 2.1-en Anzo rom-on 100 akárhány app van fent. Ha megkéred tuti segít, mert nagyon segítőkész típus :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 16:56:18
[OFF]
Emberek!
Nem akarok senki lelki világába belegázolni, de muszáj a fórumban így személyeskedni? Ezt egy nagyon jó fórumnak tartom, ahol segíteni tudunk egymásnak és elmondjuk a tapasztalatainkat az új fejlesztésekről (bár én leginkább csak olvasom). Szerintem sok felnőtt ember olvassa, ne legyünk gyerekesek.
[ON]
Most én is felraktam a Cyanogen 7.2-t. Röviden a tapasztalatom eddig annyi, hogy szép és gyors, de a fényképező és video rész nagyon gyenge. Sebességben a quadrant mutat jelentős javulást 480-ról 606-ra a régi 2.1-hez képest, a többi benchmark érték szinte semmit se változott. Abban a pár játékban, amit meg használok, semmi javulást nem érzékeltem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 11 11, 17:03:20
  
Én 7.2 után raktam fel a 7.1 Lite-ot, és a javulás jelentős. A video, és a kamera rész szintén gyenge, de ettől a kamerától én csodát nem várok. Havonta készítek egy képet (talán). De azoknál a képeknél sem a minőség a lényeg nekem. Valamint az akku idő az, ami nagyon jó irányba változott. 10 óra mp3 hallgatás után 75%-on van. Ez a 7.2-vel kb.: 25%
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 17:08:07
  
2.1-en nem megy az app2sd 100%-osan csak 2.2-n. De elvileg van megoldás rá. Szerintem api29 tudni fogja a vállaszt, mivel neki 2.1-en Anzo rom-on 100 akárhány app van fent. Ha megkéred tuti segít, mert nagyon segítőkész típus :D
A 2.1-en is tökéletesen működik az apps2sd. Rootolni kell a telefonodat a i5700_LK2-08_PDA.tar fájllal. Gondolom ez adott, mivel Anzo Romja már fent van. Ezután Recovery módban létre kell hozni az SD-kártyán egy ext2-es partíciót (előtte ments le mindent a kártyáról!). Majd újraindítod és a Samdroid tools -> Apps2sd settings -> Enable Apps2sd -hez rakj pipát. Végül indítsd újra a telefont, mert csak akkor lép életbe a változtatás.
Ext-re alakításhoz pedig itt találsz fájlokat:
http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
A system_ext2_update_v2.zip és data_ext4_update_v3.zip fájlokat kell Recovery-ből felrakni. Nem árt pár száz MB szabad hely az SD kártyán, különben lehet, hogy kezdheted a legelejéről a buherálgatást! (lementi a konvertált partíciót, nekem kb 150MB helyet foglalt)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 17:24:36
  
rendben köszönöm.
akkor létrehozok egy valamekkora méretű ext2 es partíciót.. ( a mérete mekkora legyen )? aztán restart utána sam droid toolsba engedélyezem ismét restart utána a system_ext2_update_v2.zip és data_ext4_update_v3.zip fájlokat felrakom  (ilyen sorrendbe?).. restart és már kész is? aztán át rakom a programokat... és a dalvikot átrakjam?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 11, 17:48:44
felraktam a 2.2 őt tegnap
nekem az alap apps2sd nem megy meg irdataln lassú a teló pedig pakoltam rá ext gyorsítást is :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 17:50:30
  
rendben köszönöm.
akkor létrehozok egy valamekkora méretű ext2 es partíciót.. ( a mérete mekkora legyen )? aztán restart utána sam droid toolsba engedélyezem ismét restart utána a system_ext2_update_v2.zip és data_ext4_update_v3.zip fájlokat felrakom  (ilyen sorrendbe?).. restart és már kész is? aztán át rakom a programokat... és a dalvikot átrakjam?
Attól függően gazdálkodj, mekkora az SD-kártyád mérete és milyen sok programot akarsz feltelepíteni. Nálam 42 app (közte iGO, ami elég nagynak számít szerintem) kb 80 MB-ot foglal, a Dalvik kb 60 MB-ot. A dalvikot is nyugodtan átrakhatod. Ha teheted, legyen minél nagyobb a partíciód :-)
A system és data sorrendje szerintem mindegy, de választ ezt a sorrendet.
A programok átrakását az apps2sd magától megcsinálja. Tehát mindent, amit utólag telepítettél, átrak az SD-re, utólag már nem kell semmit pakolgatni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 17:54:27
  
értem. hát 8gb os sandisk sd-m van az elég lesz : ) 9ért vettem a médiába de nem volt sehol ráírva hogy class hányas de lehet én vagyok a béna. szerintem este meg is csinálom : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 17:57:59
  
Én 7.2 után raktam fel a 7.1 Lite-ot, és a javulás jelentős. A video, és a kamera rész szintén gyenge, de ettől a kamerától én csodát nem várok. Havonta készítek egy képet (talán). De azoknál a képeknél sem a minőség a lényeg nekem. Valamint az akku idő az, ami nagyon jó irányba változott. 10 óra mp3 hallgatás után 75%-on van. Ez a 7.2-vel kb.: 25%
Akku töltöttséget nézve nálam sokat jelentett bármelyik eddigi rom-nál, hogyha kikapcsolt állapotban töltöttem. Kb +20%-kal bírta tovább, amikor este töltőre dugva kikapcsolt állapotban volt, nem pedig bekapcsolva. Természetesen a reggeli lehúzástól számítva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 18:01:39
  
értem. hát 8gb os sandisk sd-m van az elég lesz : ) 9ért vettem a médiába de nem volt sehol ráírva hogy class hányas de lehet én vagyok a béna. szerintem este meg is csinálom : )
Hajrá, az biztos elég lesz :-)
A Class értéke nem más, mint hány MB/sec-cel tudsz írni/olvasni a kártyára. Teszteld le a számítógépen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 18:20:46
  
Én feldobtam az a my phone explorert, de usb kapcsolatnál hibát ír. Win 7/cm 7.2
Feltettem a CM7.2-t és azzal is tökéletesen működik a MyPhoneExplorer. Kipróbáltam a 7.1_lite_v2_themed-del is, ott is hibátlan. Amúgy a program feltelepít a telefonra egy kis app-ot MyPhoneExplorer Client névvel, amit látnod kell majd futni a fenti status sorban. A számítógépen továbbra is Win7 x86 fut.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 11, 19:11:46
Uhhh 8Gb-os 9ezerért? Én class 4-eset vettem sandiskből 5ezerért egy számtekboltban. A médiában én is szétnéztem előtte, de egyből rohantam is ki, amint megláttam az árakat. Az első pc boltba befordulva kaptam 5k-ért (3 év garanciával). De állítom, ha kerestem volna, találtam volna még ennél is olcsóbban.

Más: hogy telepít a myphoneexplorer telefonra, ha fel sem ismeri a telefont? Azaz rádugom a telót, elindul a program, de ha nyomok egy connectet, akkor hibát dob.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 20:05:31
  
Uhhh 8Gb-os 9ezerért? Én class 4-eset vettem sandiskből 5ezerért egy számtekboltban. A médiában én is szétnéztem előtte, de egyből rohantam is ki, amint megláttam az árakat. Az első pc boltba befordulva kaptam 5k-ért (3 év garanciával). De állítom, ha kerestem volna, találtam volna még ennél is olcsóbban.

hát tudom... hogy drága volt : / no de se baj lényeg h van.. : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 20:15:51
  
Más: hogy telepít a myphoneexplorer telefonra, ha fel sem ismeri a telefont? Azaz rádugom a [NEM TELÓ!]t, elindul a program, de ha nyomok egy connectet, akkor hibát dob.
Ugye más programmal nem volt csatlakozási problémád? Ha nem, akkor nézd meg a számítógépre telepített programnál a Fájl -> Beállítások -> Kapcsolat részt, hogy a "Phone with Google Android-OS" és "USB cable" legyen beállítva. Ezután nyomj a kapcsolódásra. Első alkalommal picit sokáig tart (max 1 perc), mert ekkor telepíti a klienst.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 11 11, 20:21:17
Szép estét mindenkinek!

Úgy látom lassan érdemes az új rom-ot feltenni. Csak az lenne a kérdésem,hogy melyiket érdemes? Samodroid vagy CyanogenMod?
Kell-e ilyen, hogy OpenGL update,SamTurboV10, Frozen ecliar9 és hasonlók?
Egy hozzá értő, irhatna egy leírást,hogy milyen sorrendben kell felteni a dolgokat.
Számomra nem világos ez az egéyz ext2/ext4 particionálás dolog. Vki erről is írhatna pár szót.

Köszönöm :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 11, 20:34:19
  
Megrágtam ki is büfögtem!!! :D

MOD: ezt a stílust mellőzd kérlek

Akkor legyen kedves más is mellőzni a fikaparádét!!!Én részermről befejeztem!

A kommandatének,vagy a légiósnak meg üzenem hogy PIECE!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 11, 20:42:17
  
Szép estét mindenkinek!

Úgy látom lassan érdemes az új rom-ot feltenni. Csak az lenne a kérdésem,hogy melyiket érdemes? Samodroid vagy CyanogenMod?
Kell-e ilyen, hogy OpenGL update,SamTurboV10, Frozen ecliar9 és hasonlók?
Egy hozzá értő, irhatna egy leírást,hogy milyen sorrendben kell felteni a dolgokat.
Számomra nem világos ez az egéyz ext2/ext4 particionálás dolog. Vki erről is írhatna pár szót.

Köszönöm :taps:

Két lehtőséged van szerintem:

1 vagy felraksz egy kiforrt 2.1-et némi moddal mint például az Anzó4.1MT H6-romra feltelepítve,és használsz "korlátok"nélkül minden funkciót,és Magyar nyelven,ez jelenleg kis túlzással hibátlannak mondható!!!

2 vagy felraksz egy valamilyen 2.2-t vagy a cyanogen-t 7.2 v 7.1lite (ezt ajánlatosabb) vagy a SamdroidMod8.2-t de ezek még ALFA állapotban vannak tehát vannak hiányosságok(MAgyar nyelv nyista),de azokról ebben a topicban olvashatsz bőven,úgy ahogy a jó tulajdonságaikról is!

Összegezve 2.1 és használod 2.2 és kisérletezel,és használod!Te döntessz!!!

(Egyéni véleményem saját tesztjeim alapján,ha más másképp gondolja kéretik nem leordítni amúgy is hiányos fejszőrzetem)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 11, 20:50:29
  
Szép estét mindenkinek!

Úgy látom lassan érdemes az új rom-ot feltenni. Csak az lenne a kérdésem,hogy melyiket érdemes? Samodroid vagy CyanogenMod?
Kell-e ilyen, hogy OpenGL update,SamTurboV10, Frozen ecliar9 és hasonlók?
Egy hozzá értő, irhatna egy leírást,hogy milyen sorrendben kell felteni a dolgokat.
Számomra nem világos ez az egéyz ext2/ext4 particionálás dolog. Vki erről is írhatna pár szót.

Köszönöm :taps:
Üdv!
Szerintem csak akkor érdemes felrakni 2.2-es romot, ha tesztelgetni akarsz. Viszont akkor mindkettőt próbáld ki! Amiket írtál, az a 2.1-hez kell, 2.2-höz egyelőre az ext2/ext4 konvertálás kell + a Cyanogenhez van "speed tweaks". Továbbá van még AngryBirdsFix, de az hazavágja a Gallery-t állítólag.
Felrakás röviden: 1. JH6-os rom (2.1-es, Odinnal) 2. Rootolás (i5700_LK2-08_PDA.tar, Odinnal) 3. Recoveryből a kiválasztott 2.2-es ROM. 4. rfs2ext konvertálás 5. Cyanogen esetén speed tweaks
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 21:06:02
a jh6 gondolom újabb mint a jh1 szóval lefrissíteném és annyit kérdeznék hogy simán mehet rá odinnal az anzo romra? vagy egyáltalán érdemes? sok különbség van a kettő között v sem?
off: szerintetek a képernyő védő fóliát leszedjem v sem? menyire karcolódik össze a képernyő? : / mert néha szerintem a fólia miatt nem reagál ahogy kéne.. :s
illetve van egy olyan "hibám" hogy ha az asztalon van a telefon vagy csak éppen nem a kezemben össze vissza reagál az érintésekre kicsit pontatlanul... húzást sima bökésnek veszi.. illetve a multi touch néha a kezembe is produkál érdekes dolgokat.. ezekről véleményt légy szíves.. : /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 11, 21:09:20
Üdv Mindenkinek!
Ez ugyanaz mint ami az Angry Bird fix hez van kirakva vagy más?
http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/ (http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/)
vagy ez nem is jó Android 2.2 -re?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 11, 21:11:26
  
a jh6 gondolom újabb mint a jh1 szóval lefrissíteném és annyit kérdeznék hogy simán mehet rá odinnal az anzo romra? vagy egyáltalán érdemes? sok különbség van a kettő között v sem?
off: szerintetek a képernyő védő fóliát leszedjem v sem? menyire karcolódik össze a képernyő? : / mert néha szerintem a fólia miatt nem reagál ahogy kéne.. :s
illetve van egy olyan "hibám" hogy ha az asztalon van a telefon vagy csak éppen nem a kezemben össze vissza reagál az érintésekre kicsit pontatlanul... húzást sima bökésnek veszi.. illetve a multi touch néha a kezembe is produkál érdekes dolgokat.. ezekről véleményt légy szíves.. : /
szedd le nyugodtan, mert nem karcolódik. nem tökéletes a panel, én is néha félrenyomok, de ez van...
anzo romja meg sokkal jobb mint a jh6... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 11, 21:20:51
Végeztem egy kísérletet, leszedtem az ext partíciót az sd-ről és kikapcsoltam a samdroidos apps2sd-t, kíváncsi voltam meddig bírom csak a froyos app2sdvel. Hát eddig sikerült, még egy napot sem. Szerintem ha a dalvikot áthelyezem a rendszermappákba, akkor a felszabaduló +40-50 megával már ellennék. Valaki tudja, hogy ez a módszer működik froyo alatt? http://forum.samdroid.net/f55/relocate-dalvik-cache-free-up-space-1117/ (http://forum.samdroid.net/f55/relocate-dalvik-cache-free-up-space-1117/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 22:41:32
na megcsináltam az ext2 partíciót. utána reboot ugye aztán engedélyeztem a apptosd-t illetve hogy rakja át a dalvikot. majd ismét reboot. ezután felraktam a telefonra a system_ext2_update_v2.zip és data_ext4_update_v3.yip fájlokat. majd recoveryből feltelepítettem ezután ugye reboot és itt már töltéskor fekete halványan világító képernyő most megpróbálom a factory resetet és meglátjuk mi sül ki belőle: / :hmm:

NA szép a recovery fehér halvány fehér háttér el üzemel alatta látom a rendeset de itt valami nem okés.. vagy csak én rontottam el
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 11, 22:49:09
Nekem meg az lenne a kérdésem hogy van e olyan app amivel le tom törölni a nem kívánatos progikat amik alapból fent voltak szal ien newsreader meg car home meg ezek nem ekllenek csak a helyet foglalják...:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 22:53:10
csodálatos.. factory reset se segített... nem igaz.. : / ilyenkor mi a teendő? valaki.. : /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 11, 22:55:35
  
na megcsináltam az ext2 partíciót. utána reboot ugye aztán engedélyeztem a apptosd-t illetve hogy rakja át a dalvikot. majd ismét reboot. ezután felraktam a telefonra a system_ext2_update_v2.zip és data_ext4_update_v3.yip fájlokat. majd recoveryből feltelepítettem ezután ugye reboot és itt már töltéskor fekete halványan világító képernyő most megpróbálom a factory resetet és meglátjuk mi sül ki belőle: / :hmm:

NA szép a recovery fehér halvány fehér háttér el üzemel alatta látom a rendeset de itt valami nem okés.. vagy csak én rontottam el
Volt hely az sd-n a system és data backupnak konvertálás előtt? Amúgy ha nem valami szupergyors kártyád van, a dalvikot nem érdemes átrakni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 11, 22:58:47
  
Nekem meg az lenne a kérdésem hogy van e olyan app amivel le tom törölni a nem kívánatos progikat amik alapból fent voltak szal ien newsreader meg car home meg ezek nem ekllenek csak a helyet foglalják...:S
Root file explorerrel törölheted manuálisan is a system/app mappából a nemtetsző programokat. Vagy, ha Launcher Prot használsz, egyszerűen csak rejtsd el a menüből.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 11, 23:03:11
Nekem igazából az lenne a bajom nem az hogy ott vannak hanem hogy elindítja a telefon betölti a ramba aztán csak foglalja a helyet. :(
De ha erre külön megoldása van valakinek akor előre is köszönöm szépen!:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 23:03:56
  
Volt hely az sd-n a system és data backupnak konvertálás előtt? Amúgy ha nem valami szupergyors kártyád van, a dalvikot nem érdemes átrakni.

az egészet 1,7 Gb helyel kezdtem. ebből csináltam egy backupot ami olyan 350mb.
aztán leformáztam ext2 (2x.. egymás után de ez nem tudom menyire baj) majd engedélyeztem ugye az apptosd és a dalvik átrakását ( legközelebb lehet nem rakom át v vissza teszem) utána meg felraktam gépről az sd-re a system és data zip et felrakom reboot sehol semmi.. factry reset szintén gáz.. :s micsináljak?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 11, 23:13:49
Dalvikot csak akkor helyezzetek át (az a patch is ezt csinálja), a nem használtok samdroidos apps2sd-t, mert meghülyíti!

Myphoneexplorer: igen, az usb is és az android is be van jelölve, mégse történik, csak a hibaüzenet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 11, 23:16:25
  
Myphoneexplorer: igen, az usb is és az android is be van jelölve, mégse történik, csak a hibaüzenet.

Nekem van hogy megy van hogy meg hiba. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 23:16:38
  
Dalvikot csak akkor helyezzetek át (az a patch is ezt csinálja), a nem használtok samdroidos apps2sd-t, mert meghülyíti!

Myphoneexplorer: igen, az usb is és az android is be van jelölve, mégse történik, csak a hibaüzenet.

akkor ott a baj én sam droidba helyeztem át és meg is halt a telefon? iylenkor mit tudok csinálni ( az egész ext2 procedúra előtt csináltam becupot azzal fel tudom éleszteni)?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 11, 23:19:44
  
akkor ott a baj én sam droidba helyeztem át és meg is halt a telefon? iylenkor mit tudok csinálni ( az egész ext2 procedúra előtt csináltam becupot azzal fel tudom éleszteni)?
Nem az a baj, Kuresz másról beszélt (dalvik áthelyezése a system cache-be). Valószínűleg a konvertálást rontottad el és előlről kell kezdened, innen nincs visszaút. Nem ártana egy teljes format a telefonnak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 11, 23:19:56
Fel, de én a te helyedben újraraknám az egészet. Ha minden le van szedve, akkor úgy 5percet vesz igénybe...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 11, 23:20:33
  
Nekem van hogy megy van hogy meg hiba. :S

Nekem eddig csak hibám volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 11, 23:21:43
  
Nekem igazából az lenne a bajom nem az hogy ott vannak hanem hogy elindítja a telefon betölti a ramba aztán csak foglalja a helyet. :(
De ha erre külön megoldása van valakinek akor előre is köszönöm szépen!:D
Leírtam, hogy kitörölheted manuálisan is... Akkor nyilván nem fogja betölteni többet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 23:21:56
nos rendben.. honnan kezdjem el? downloading mód oké.. aztán odinba mit rakjak be elsőnek vagyis ugyan ugy (jh1 vagy jh6??) aztán flash.. root.. recoveryből rom? vagy mi??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 11, 23:26:45
Odin-jh6-root-7.2
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 11, 23:28:23
  
nos rendben.. honnan kezdjem el? downloading mód oké.. aztán odinba mit rakjak be elsőnek vagyis ugyan ugy (jh1 vagy jh6??) aztán flash.. root.. recoveryből rom? vagy mi??
Ha még be tudsz lépni recoverybe, akkor unmount system és data és formázd őket. (ha CM 2.2-t raktál előtte). Utána jh6 flash, majd leshak 2.xx PDA majd recoveryből telepíted a CM-et. Ennyi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 23:36:38
szerintem lehet anzo romját rakom fel egyelőre (az is volt fent) fontolgattam a cm et de a Divx támogatás fontos lenne..: / recoverybe be tudok lépni . így hogy nem cm em van csináljak akkor valamit? és utána akkor jh6 root és recoveyből a rom?
mellesleg mit ronthattam el nem tudom esetleg a system és data zipeket nem lehet egymás után? mert én feldobtma mind2 őt és csak aztán rebootoltam.. közte is kéne? vagy a dalvik és az apptosd együttes bekapcsolása és utána reboot nyírta ki... ja nem me után még be bootolt.? mi lehetett? : /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 11, 23:42:37
  
Valamit elkutyultál, de ezt a távolból nehéz megállapítani, hogy mit. system és data ext modokat egymás után is fel lehet tenni, azzal nincs gond. Én a dalvikot egyszer próbáltam class2-es sd-re tenni és többet nem bootolt be, azóta nem ajánlom senkinek, akinek lassú kártyája van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 11, 23:45:48
  
Valamit elkutyultál, de ezt a távolból nehéz megállapítani, hogy mit. system és data ext modokat egymás után is fel lehet tenni, azzal nincs gond. Én a dalvikot egyszer próbáltam class2-es sd-re tenni és többet nem bootolt be, azóta nem ajánlom senkinek, akinek lassú kártyája van.

értem akkor lehet a dalvik kavart be neki. majd holnap újrahúzom akkor a addig meg használom a régi telefonomat : ) na mentem aludni elég volt ennyi "izgalom" estére :D köszönöm mindkettőtöknek jó éjszakát :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 12, 07:25:20
  
szerintem lehet anzo romját rakom fel egyelőre (az is volt fent) fontolgattam a cm et de a Divx támogatás fontos lenne..: / recoverybe be tudok lépni . így hogy nem cm em van csináljak akkor valamit? és utána akkor jh6 root és recoveyből a rom?
mellesleg mit ronthattam el nem tudom esetleg a system és data zipeket nem lehet egymás után? mert én feldobtma mind2 őt és csak aztán rebootoltam.. közte is kéne? vagy a dalvik és az apptosd együttes bekapcsolása és utána reboot nyírta ki... ja nem me után még be bootolt.? mi lehetett? : /

Hali a fentemlített modot nem ajánlom az Anzo rom mellé!!!Fél napot szívtam vele,de akármit csináltam,akármilyen sorrendbe telepítettem a végeredmény a fekete halványan pislákoló kijelző volt!Az SD kártyámmal nem hiszem hogy gond lenne 16Gb class4 kb 5Gb szabad helyelÚgyhogy annélkül megy és jól is megy!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 12, 08:39:45
Üdv!
Lehet nagyon szerencsés vagyok, de az általatok említett "nem elindulós", "rossz sorrendben felrakós", "mikor kell factory resetes", "nem kapcsolódós", stb. problémákkal nem találkoztam. Viszont azt mindig betartottam, hogy ha új Romot raktam fel, MINDIG úgy kezdtem, hogy újra raktam Odinnal a 2.1-es JH6-ot. Tehát a legelejéről! Ha átírjátok az Odinban a Reset Time (Sec) 300-at pl 180-ra (3 percre 5 helyett), akkor minden beállítással együtt a rom + root felrakása 7 percből megvan. Utána jöhet a főzött rom (akár 2.1, akár 2.2) és utána a "finomhangolások", mint pl. rfs2ext. Ez se hosszú idő. Nekem ami sokáig szokott tartani, hogy minden egyéb beállítást megcsináljak pl. 30sec-es képernyő kikapcsolás, Google account, csengőhang, ébresztés, widgetek visszapakolása, net beállítás, stb.
Az ilyen beállítások lementésére/visszaállítására tudtok ajánlani programot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 12, 11:31:20
Én még sose hasznltam anzo romot, de nem lehet h nem támogatja az ext 2/4-es fájlrendszert? :) Ha jól tudom, akkor csak az FE, CM és a Leshak féle 8.2a tudja kezelni, de javítsatok ki ha tévedek. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 12, 13:37:08
  
Én még sose hasznltam anzo romot, de nem lehet h nem támogatja az ext 2/4-es fájlrendszert? :) Ha jól tudom, akkor csak az FE, CM és a Leshak féle 8.2a tudja kezelni, de javítsatok ki ha tévedek. :)

Ebben lehet valami!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 12, 15:09:18
  
Én még sose hasznltam anzo romot, de nem lehet h nem támogatja az ext 2/4-es fájlrendszert? :) Ha jól tudom, akkor csak az FE, CM és a Leshak féle 8.2a tudja kezelni, de javítsatok ki ha tévedek. :)
Reméltem, hogy cyanogenre vonatkozott a kérdés, hanem az Anzos topikba tette volna fel. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 12, 15:52:11
Szerintem lassan már át lehetne nevezni ezt a topicot Android 2.2-re, mert itt már mindenről beszélünk. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: nggabi 2010, 11 12, 18:05:13
  
Reméltem, hogy cyanogenre vonatkozott a kérdés, hanem az Anzos topikba tette volna fel. :)

nekem működött az ext2/4 csak nem tudtam a beállításaimat visszarakni rá :( hiába tar restore nem jött össze csont alap anzo indult mindíg. pedig ez fontos lenne, hogy ne kelljen 4 órát állítgatni a nemtelót :)

Dalvik át volt helyezve és apps2sd is be volt kapcsolva amikor csináltam.

egyébként linpack 2. valamennyit mutatott vele a szűz anzon. lehet nem erre készült? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 12, 22:01:52
Csináltam egy igencsak hosszúra nyúlt bemutatót a cyanogen modról (konkrétan a 7.2 ről) amit itt találtok meg:
 I.rész:  http://www.youtube.com/watch?v=kvNF0ZglgnQ (http://www.youtube.com/watch?v=kvNF0ZglgnQ)
II.rész:  http://www.youtube.com/watch?v=jx53lsqxaJs (http://www.youtube.com/watch?v=jx53lsqxaJs)

Ezen videók megtekintését főleg olyanoknak ajánlom, akik érdeklődnek az iránt hogy milyen is lehet ez a cyanogen mod. Remélem tanulságos :) videóval kapcsolatban engem kérdezni itt, vagy priviben, vagy a videók alatt lehet! A megtekintéseket Köszönöm szépen!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 12, 22:58:43
  
Gratulálok, elég őrűlt videókat csinálsz!  :ok: Nálam sajnos beakadnak  a végén, egyiket sem tudtam teljesen lejátszani, de biztosan az én készülékemben van  a hiba... Amúgy szerintem már mindennapi használatra is teljesen jók ezek a cyanogenek, amennyiben nem akarja az ember állandóan széthekkelni a telefonját. De hát mutassatok egy ilyen androidost. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 12, 23:00:19
  
biztosan azért van mert az előbb töltöttem fel és még feldolgozás alatt áll :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 12, 23:40:27
Jelentem, sikerült a dalvik átmozgatása a rendszer cache mappába, így nyertem kb. 60 Mb plusz helyet a programoknak.
http://forum.samdroid.net/f55/relocate-dalvik-cache-free-up-space-1117/ (http://forum.samdroid.net/f55/relocate-dalvik-cache-free-up-space-1117/) ezt a zip fájlt kell recoveryből telepíteni, előtte természetesen ajánlott egy system image backup.
A hátulütője az lehet, hogy ha később frissítünk, felülírja a system/sd/userinit.sh fájlt és helyhiány miatt nem tud majd bebootolni, így legyünk elővigyázatosak frissítésnél! Az én egyszerű logikám szerint, majd frissítés előtt bemásolom az új rom system/sd mappájába is a userinit.sh nevű fájlt, meglátjuk működik-e!
Majd beszámolok róla, egyelőre örülök a sok új helynek. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 13, 02:17:44
No, Náhó videója után rászántam magam a frissítésre; te természetesen, hogy ne legyen egyszerű, az Anzo romra telepítve beállt a boot.... aztán megtanultam, hogyan kell odinnal frissíteni, rootoli.....
És végül felment a CM 7.2 meg az ext konvertálások.... és még élek.... mostantól pedig tesztelem!
Egyébként Náhónak igaza van a videó végén; lehet várni nyugodtan a "sültgalambra" de néha nekünk is kell egy kicsit sütni :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ElDzsi 2010, 11 13, 09:17:44
Jó ez a 2.2, de azért még nem vállalnám be. Amennyiben teljesen jó, stabil és hibátlan lesz, mint a mostani romom, akkor váltok. Addig bizony még maradok, ahol vagyok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 13, 09:24:46
Én már megvárom a CM 7.3-t :D
Changelog alpha7.3:
1. Applied vflashbirdv's sound record and camcoder fix
2. using 100% CM wifi implementation (thanks to funman)
3. Updated Ultimate Spica Recovery
4. Updated CyanogenMod sources from github
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 13, 10:02:51
  
No, Náhó videója után rászántam magam a frissítésre; te természetesen, hogy ne legyen egyszerű, az Anzo romra telepítve beállt a boot.... aztán megtanultam, hogyan kell odinnal frissíteni, rootoli.....
És végül felment a CM 7.2 meg az ext konvertálások.... és még élek.... mostantól pedig tesztelem!
Egyébként Náhónak igaza van a videó végén; lehet várni nyugodtan a "sültgalambra" de néha nekünk is kell egy kicsit sütni :)
üdv a CM-esek között! örülök hogy sikerült feltenned,és nem rettentett El a hiba  amit AZ elsö pròbálkozásnál kaptál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 13, 11:50:36
  
üdv a CM-esek között! örülök hogy sikerült feltenned,és nem rettentett El a hiba  amit AZ elsö pròbálkozásnál kaptál.
Köszi!
Amúgy nagyon jó a rom; az Anzo félét is nagyon szerettem, de az utóbbi időben irdatlanul belassult. Ez viszont most (még?) nagyon gyors; ráadásul az akkuidőn teljesen be vagyok halva. Eddig naponta kétszer is töltöttem :) de most hiába nyomogattam egész éjszaka (flashelés előtt 80% volt) még mindig nem ment 60 alá  :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 13, 13:09:14
Nekem ezek a dolgok hiányoznak a teljes boldogsághoz a CMből:
- a mozgásérzékelő teljes implementálása (jelenleg csak 2 irányt érzékel), emiatt iránytű/Google Sky Map nem megy rendesen
- az új 3D driver
- néhány zenei szoftver/játék alatt a hangrecsegés/akadás megoldása
- esetleg majd egy FM rádió

Amint ezek meglesznek, hátradőlök és kérek egy kávét, a divx nem érdekel annyira. Ha annyira rá lennék kattanva egy sorozatra, hogy ilyen kis képernyőn nézzem, akkor rászánnék pár percet, hogy 3gpp-be konvertáljam, ráadásul kevesebb helyet is foglal.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 13, 14:04:21
  
Pl milyen zenei proginál tapasztaltál ilyet? :O Én ugyan 7.1-t használok, de már 6.5-ben sem találkoztam ilyen problémával... Én a Music mod 1.8-t használom, meg a Beats nevű játékot és soha nem volt baj a hanggal, se kihangosítva, se fülessel... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: landworby 2010, 11 13, 14:25:55
Ezt senki nem próbálta ki?

SamdroidMod 2.0.1.alpha.8.2 - Froyo [AOSP] for i5700

Jó lenne tudni, hogy ez jobb vagy nem jobb a CM 7.2-nél.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: landworby 2010, 11 13, 14:31:19
Ez mintha frissült volna: http://forum.samdroid.net/f53/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-2879/ (http://forum.samdroid.net/f53/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-2879/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 13, 14:42:28
igen, xda tweakból jött ki új, de fe tweak marad tmég a régi, szóval én nem frissítek mert eddig fe-t használtam, és az bevált!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 13, 14:46:12
Én ma ki fogom próbálni. :) Nincs időm most átbújni a fórumot, szerintetek elősször undo az xda tweak v1-t és utána tegyem fel az V2-t, vagy nem kell undo? :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 13, 15:32:21
  
Pl milyen zenei proginál tapasztaltál ilyet? :O Én ugyan 7.1-t használok, de már 6.5-ben sem találkoztam ilyen problémával... Én a Music mod 1.8-t használom, meg a Beats nevű játékot és soha nem volt baj a hanggal, se kihangosítva, se fülessel... :S
MusicGrid bizonyos BPM felett recseg, Etherophone szintén recsegős, a Musical Pro metronómja gyakorlatilag használhatatlan, annyira "sánta", meg néha a játékok hangjai beakadnak, de ez gondolom a proci leterheltsége miatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 13, 15:52:22
  
MusicGrid bizonyos BPM felett recseg, Etherophone szintén recsegős, a Musical Pro metronómja gyakorlatilag használhatatlan, annyira "sánta", meg néha a játékok hangjai beakadnak, de ez gondolom a proci leterheltsége miatt.
XDA vagy FE mod van fent neked? Ha nincs, tedd fel őket és használj SetCpu-t. Én ezeket a beállításokat használom: min: 528, max 528, scaling: performance. Így mindig 800-n járatja a procit és semmi sem szaggat :) (nem is fogyaszt sokat se, mert egész nap így használom és alig merül)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 13, 16:14:39
  
XDA vagy FE mod van fent neked? Ha nincs, tedd fel őket és használj SetCpu-t. Én ezeket a beállításokat használom: min: 528, max 528, scaling: performance. Így mindig 800-n járatja a procit és semmi sem szaggat :) (nem is fogyaszt sokat se, mert egész nap így használom és alig merül)
xda mod fent van, a setcpu, ha min és max is 528-ra van állítva, akkor hogyan járatja 800 Mhz-en a procidat? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 13, 16:27:57
Azt nem tudom, de akkor felnyomja 800 mhz-re :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 13, 16:33:06
  
Ezt senki nem próbálta ki?

SamdroidMod 2.0.1.alpha.8.2 - Froyo [AOSP] for i5700

Jó lenne tudni, hogy ez jobb vagy nem jobb a CM 7.2-nél.

Próbáltam, de szerintem a CM jobb!!!A samD szerintem lassabb több hiba, kevesebb int memória, ha válltani akarsz szerintem akkor már inkább a CM!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 13, 19:55:55
Mivel lehet megnézni, hogy mennyi pörög a processzor?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 13, 20:18:37
Megvan... Na mindegy. Felraktam a setcpu-t. Nem a marketeset, mert az egy vicc, leszedtem  :warez: és felnyomtom a maxot és a minimumot is 800-ra. Hát elég durván begyorsult, plusz felraktam a cmtweak 2-t is. Ha használom a telefont, csak setcpu-ban felváltok saját profilra, ha csak nap közben, a zsebemben csücsül akkor meg battery saver profilra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 13, 21:45:45
setcpu-nál,ha kiad egy sipoló gumikacsa hangot,az azt jelzi,h profilt váltott?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 13, 23:15:09
  
Megvan... Na mindegy. Felraktam a setcpu-t. Nem a marketeset, mert az egy vicc, leszedtem androidware-ről és felnyomtom a maxot és a minimumot is 800-ra. Hát elég durván begyorsult, plusz felraktam a cmtweak 2-t is. Ha használom a telefont, csak setcpu-ban felváltok saját profilra, ha csak nap közben, a zsebemben csücsül akkor meg battery saver profilra.
hogy lehet a setcpu-val 800 ra rakni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 14, 09:26:59
Ismétlem nem a marketes setcpu-t kell használni, mert az egy vicc. Máshonnan kell beszerezni az igazi (setcpu for root users) nevű programot, az feldobja első indításnál, hogy milyen proci van benne és egyből látja, hogy 800-as, akkor odáig lehet húzni. A csúszkákkal.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 14, 09:36:56
  
Ismétlem nem a marketes setcpu-t kell használni, mert az egy vicc. Máshonnan kell beszerezni az igazi (setcpu for root users) nevű programot, az feldobja első indításnál, hogy milyen proci van benne és egyből látja, hogy 800-as, akkor odáig lehet húzni. A csúszkákkal.

Esetleg egy linket tudnál dobni róla?Köszi előre is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 14, 09:43:04
  
Esetleg egy linket tudnál dobni róla?Köszi előre is!
SetCpu for root users:
 :warez:  >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 14, 10:02:57
Ja igen, ez kimaradt... én is ezt használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 14, 10:16:39
  
SetCpu for root users:
 :warez:  >:(

Már bocs, kedves adminok, de ez miért is warez??? Tudtommal nem fizetős, de ha igen, akkor javítsatok ki  :hmm:

Mod: Az oldal, amit linkeltél  :warez:. Az, hogy ez a program ingyenes az csak egy dolog. Keress más linket!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 14, 10:23:12
(http://img823.imageshack.us/img823/8065/nvtelenc.png)

Az miért van hogy a csúszkán csak 528MHz-ig lehet húzni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 14, 11:33:25
Eltűnt a billentyűzáram!!!!
Két napig volt, most meg egyszerűen nincs; hiába nyomom a lezár gombot, újra is indítottam néhányszor, egyszerűen eltűnt!!!
Más is járt már így???  :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 14, 11:51:39
Na szóval akinek kell a normális setcpu(abban nem is 528 van, hanem 800) az keressen google-ben. Ajánlom ************************ Nem linkelek, ezért remélem ezt nem moderálják ki.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 14, 12:25:48
Google + Setcpu for root user v2.0.4
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 14, 12:36:07
  
Na szóval akinek kell a normális setcpu(abban nem is 528 van, hanem 800) az keressen google-ben. Ajánlom a 3 places apk kulcsszavakat és a ware lesz az. Nem linkelek, ezért remélem ezt nem moderálják ki.
a legújabbanbiztos van 800. csak annyi hogy samsung momentre kell állítani. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 14, 13:00:58
Szeretném egy picit gyorsítani a rendszert,de Anzo Rom-mal.
A kérdésem azért itt teszem fel,mert ennek a topik elején olvastam ezt:
"
A Samsung féle rfs fájlrendszer átkonvertálása ext2/ext4-be (gyorsabb lesz tőle a rendszer....

Egyéb gyorsítási trükkök...
"
A kérdésem az lenne,ha már partícionáltam a memóriakártyát előzőleg,akkor is lehet azt formázni ext2,vagy ext4-re?
Az egyéb gyorsítási trükköt is Recoveryből apply any zip-el kell telepíteni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 14, 13:08:50
Sziasztok!

Felraktam ezt az újabb 7.2-es CM-et, de nem jövök rá hogy hol tudnám bekapcsolni azt hogy sd re helyezze át a programokat. Itt nem működik a samdroidos app2sd ahogy látom. Hogy tudom áthelyeztetni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 14, 13:17:20
  
Sziasztok!

Felraktam ezt az újabb 7.2-es CM-et, de nem jövök rá hogy hol tudnám bekapcsolni azt hogy sd re helyezze át a programokat. Itt nem működik a samdroidos app2sd ahogy látom. Hogy tudom áthelyeztetni?
működik mindkettő apps2sd! a beépített az úgy, hogy bele mész a settings, cyanogenmod settings-be ott az applications ba és az allow application movingot bekapcsolod.
ez után belemész a settings, applications-ba és rámész egy progira és lesz egy olyan opció, hogy move to sd.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 14, 13:25:12
  
működik mindkettő apps2sd! a beépített az úgy, hogy bele mész a settings, cyanogenmod settings-be ott az applications ba és az allow application movingot bekapcsolod.
ez után belemész a settings, applications-ba és rámész egy progira és lesz egy olyan opció, hogy move to sd.

Köszi, elég érdekes, gyári programokat mint pl. gmail át sem engedi helyezni, gondolom csak a külsőleg vagy marketből telepítetteket lehet áthelyezni. Minden esetre 105mb memóriám van ez sem rossz. Gyári app2sd-t ha bekapcsolom semmivel sem lesz több hely a telefonon mint mielőtt bekapcsoltam volna.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 14, 13:31:08
Na most komolyan!Nem hiszem el,hogy senki se tudja feltölteni a normális setcpu progit a multiuploadra,azt nem moderálják ki!Nem kell hozzá 3 diploma!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 14, 13:35:32
A megoldás:  :warez:
Itt regisztráltok és megkeresitek :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 14, 13:42:38
  
Na most komolyan!Nem hiszem el,hogy senki se tudja feltölteni a normális setcpu progit a multiuploadra,azt nem moderálják ki!Nem kell hozzá 3 diploma!
már ne haragudj, de a google használatához sem kell 3 diploma  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 14, 14:19:40
  
már ne haragudj, de a google használatához sem kell 3 diploma  ;)

Valóban nem!Viszont 1000 találatból 900 fizetős,vagy a gagyi verzió!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 14, 14:41:59
Nekem amikor meglett a spicam, első google-ös keresésem az volt, hogy .************************* Csak jól kell keresni.

Mod: Javaslom átolvasni ezt: http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=26.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=26.0)
A warez tartalom keresésére irányuló segítő hozzászólást sem engedjük.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 14, 14:55:35
Ajánlom ezeket a változtatásokat! ;)
Estrong file managerrel menjetek be a /system mappába, majd nyissátok meg a build.prop fájlt. Bármelyik sör mögé adjátok ezt hozzá:
windowsmgr.max_events_per_sec=60
Ez gyorsítja a lista görgetéseket.
Állítsátok át ezt: wifi.supplicant_scan_interval = 60
erre: wifi.supplicant_scan_interval = 90
1,5 percre állítja a wifi keresét, akksi időt javítja.
És ezt állítsátok át: dalvik.vm.heapsize=30m
erre: dalvik.vm.heapsize=32m
Valószínűleg gyorsít valamit, de biztosat nem tudok állítani. Nekem nagyon bejöttek ezek az állítgatások. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: patience 2010, 11 14, 15:20:00
  
Na most komolyan!Nem hiszem el,hogy senki se tudja feltölteni a normális setcpu progit a multiuploadra, azt nem moderálják ki!Nem kell hozzá 3 diploma!
A "normális" set cpu 1,99 USD-be kerül a Marketen. Komoly pénz én elismerem.
De talán egy pohár sört megérdemelnek ezek a srácok a programjaikért.
Itt azt írja, hogy az xda-soknak ingyenes:
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=505419 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=505419)

u.i.: Ha a multiuploadra, vagy bárhova fizetős progit tesztek fel, annak a linkjét is töröljük, úgyhogy felesleges trükközni.
Nem azért csináltuk ezt a fórumot, hogy angolul semmit nem tudók, a google keresőt használni nem tudók miatt bezárassuk.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 14, 15:30:45
  
OFF!!!
 
Akkor írjátok bele a fórumszabályzatba,hogy HALADÓ ANGOLTUDÁS ÉS ALAPVETŐ SZÁMÍTÓGÉP FELHASZNÁLÓI ISMERET,valamint GOOGLE KERESŐ PROFI HASZNÁLATA KÖTELEZŐ!!!Ezek nélkül ne lehessen regelni ide!!!Ez egy segítő fórum lenne!!!Ha mindeki profi lenne mindenből ami témák itt szóbakerülnek nem lenne szükség erre a fórumra se!!!Ezt tessék szem előtt tartani,ha admin vagy ha nem!!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: patience 2010, 11 14, 15:36:51
  
Ne kiabálj légy szíves. Nincs warezolás és kész. Aki androidos készüléket vesz, annak valamilyen alap angol tudása biztosan van, különben hogyan talál meg bármit a Marketben? Aki meg pc-t használ az nyilván ismeri a keresőket, mert kötve hiszem, hogy mindent meg lehet találni magyar keresőszavakkal.

Szerintem segítünk ezen a fórumon (általában) türelmesen.
A privát szférátokba nem avatkozik be senki.  :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 14, 16:40:14
Tudnátok linkelni nekem egy angry birs fixet, hogy látszódjon rendesen a grafika a játékoknál? Ami főoldalon van feltettem még múltkor 7.1-es cm-re és onnantól be sem bootolt a spica. Aki használ cm-el ilyesmit és tutira működik, belinkelné nekem akár privibe is?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frici 2010, 11 14, 16:57:51
  
Ez egy segítő fórum lenne!!!

Helyesen fogalmaztál :ok: Ez egy segítő fórum és nem egy :warez: fórum.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rsvforum 2010, 11 14, 17:05:39
  
Ne kiabálj légy szíves. Nincs warezolás és kész. Aki androidos készüléket vesz, annak valamilyen alap angol tudása biztosan van, különben hogyan talál meg bármit a Marketben? Aki meg pc-t használ az nyilván ismeri a keresőket, mert kötve hiszem, hogy mindent meg lehet találni magyar keresőszavakkal.

Szerintem segítünk ezen a fórumon (általában) türelmesen.
A privát szférátokba nem avatkozik be senki.  :-X
Tod Patience,ez csak neked természetes...
Én PC-t szerelek már 16 éve.
4 éve járok informatikát oktatni... Röviden:igyexem az informatika minden területére rálátni.
Nap mint nap találkozok olyan (számomra alapvető) tudásbeli hiányosságokkal,hogy az rettentet.
sajnos nem lehet elvárni az emberektől,hogy értsenek hozzá.
Nem akarnak csak "iwiwezni" megtanulni...
bocsi az OFF-ért...
És akinek nem inge, gatyája...
És sokuk nem is tudja mit vesz,mikor az androidra szavaz  :p
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 14, 17:32:42
  
Tudnátok linkelni nekem egy angry birs fixet, hogy látszódjon rendesen a grafika a játékoknál? Ami főoldalon van feltettem még múltkor 7.1-es cm-re és onnantól be sem bootolt a spica. Aki használ cm-el ilyesmit és tutira működik, belinkelné nekem akár privibe is?:)
Biztosan a jó fixet raktad fel? Általában az ember elfelejti, hogy hány patchet meg fixet telepített már és ezek egy idő után összeakadhatnak.
Feltöltöttem a dropboxomba:
http://dl.dropbox.com/u/4592180/gl.zip (http://dl.dropbox.com/u/4592180/gl.zip)
Sajnos néhány játékkal nem jól megy (speedxben a színek pl. nem látszanak) és a 3d galleryben a képnézegetésnek is lőttek, így itt az UNDO, ha már nem kell:
http://dl.dropbox.com/u/4592180/gl_undo.zip (http://dl.dropbox.com/u/4592180/gl_undo.zip)

1.3.5 verziót használd a játékból, a frissítés sajnos olyan jól sikerült a Rovionak, hogy Spicán játszhatatlan. :(

Warez téma: sokan nem tudják, hogy a Market Enabler telepítése után, ha beállítod a T-mobile [us]-t, a sim kártyádat amerikainak látja a Market és fizethetsz a Google Checkouttal dollárban. Ehhez be kell állítani egy hitelkártyát a Checkout accountodban,  de lehet csak egyszeri alkalommal is fizetni hitelkártyával, helyben a marketen. Ekkor elkéred anyu hitelkártyáját, elmagyarázod neki miért szeretnéd megterhelni kb. 2000 Ft-al, így az a kb. 7-8 fizetős app, amit rendszeresen használsz, legálisan is a birtokodban került + támogattad a fejlesztőt és a platformot. :)
Ha 24 órán belül nem tetszik a progi, törlöd és visszaadják az árát. Ha 24 órán túl törlöd, bármikor letöltheted újra ingyen.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én az összeset megveszem, mert a világ pénze nem elég, ha az ember összevásárolna mindent, amit kipróbál. De az igazán fontos és napi szinten használt programokat jó érzés megvásárolni és igazán fillérekbe kerülnek (a telefon árához képest).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 14, 22:24:24
Biztos jó fixet raktam fel,mert első oldalról szedtem le, mindjárt kipróbálom azt amit linkeltél. :) Amúgy nem kizárt hogy a sok fix felrakása okozta a gondod,mivel nem mindegy mi után mit rakunk fel. na meg közötte sem árt ha újraindítjuk a spicát,én pedig raktam föl mindet egy kupacba. De ránézek a tiedre és meglátom jó e, angry birdsel meg befürödtem,mert market felkínálta a frissítést és rányomtam, ezek szerint nem kellett volna, tény hogy fix nélkül konkrétan ikonok helyett is fehér téglalapok jelennek meg, szóval gondolom eléggé elszúrhatták ezt a frissítést, vagy lehet cm 2.2 a ludas de mindjárt kiderül. Köszi a linkeket.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 14, 22:53:55
  
nem az a ludas, de amugy ti hogy az istenben szeditek a marketből az angry birdsöt? én ott sehogy se találtam :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 14, 23:30:30
  
nem az a ludas, de amugy ti hogy az istenben szeditek a marketből az angry birdsöt? én ott sehogy se találtam :(
Megnéztem, Appbrainen is, Marketen is kilistázza. Milyen szolgáltatónál vagy? Próbáld a Market Enablerrel, mondjuk T-Mob US-re állítani a simedet.
Persze ne is töltsd most már le, mert nem lehet az új verzióval játszani, annyira szaggat. Azt láttam, hogy van egy nagy böhöm piros madár benne, de ellőni már nem sikerült, így nem láttam a hatását. :D
Légy kreatív, és keress egy 1.3.5-ös verziót.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: landworby 2010, 11 15, 01:31:39
Update 14-11-10 - Sensors/Compass Fix by cadavre

Ezt CM 7.2 bug-topicjában találtam. Vajon ezt tegnap belerakták volna?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 11 15, 08:31:40
  
nem az a ludas, de amugy ti hogy az istenben szeditek a marketből az angry birdsöt? én ott sehogy se találtam :(
Twitteren küldött az appcenter egy linket, és lejött (azt hiszem appbrain)

Telepíteni kellett a kliensét.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 09:02:15
  
Update 14-11-10 - Sensors/Compass Fix by cadavre

Ezt CM 7.2 bug-topicjában találtam. Vajon ezt tegnap belerakták volna?
Nem szokták fixekkel frissíteni a kiadásokat, mindig a köviben lesz benne. Amúgy már 7.1-től tökéletesen működnek a sensorok, a 7.3-ban meg már az iránytű is :) Szerintem várd meg, én is arra várok :)

Update: Késza a CM 7.3 :)
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-3-a-3138/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-3-a-3138/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 15, 11:05:01
Hi!
A régi romban megtalálta, de most nem megy: hol kell beállítani, hogy a google calendar milyen gyakran szinkronizáljon (pl 30 perc)???? Mert sehogy se találom  :(
Ja, és a Sync menü alatt nincs  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 15, 12:17:39
Van CM 7.3, már kúszik is fel a telómra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 12:37:53
  
Van CM 7.3, már kúszik is fel a [NEM TELÓ!]mra.
Nekem már fent van. 7.1+XDA tweak V2 után mindenféle wipe nélkül telepítettem és ugyan lassan indult, de tökéletesen megy most :)

Ui: Azért töröltem a youtube-t és a maps-t :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 15, 13:10:18
Mivel tud többet a 7.3??  :shock: Mert nekem nem szembeötlő a változás  :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 15, 13:24:11
Linpack-ben elvileg végig hozza a 9.5-öt, vagy a felett. Egyébként belső változások vannak, nem felhasználó szempontja szerint. Stabilabb lett és valamennyivel gyorsabb. Plusz a szenzorokon finomítottak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 13:48:52
  
Linpack-ben elvileg végig hozza a 9.5-öt, vagy a felett. Egyébként belső változások vannak, nem felhasználó szempontja szerint. Stabilabb lett és valamennyivel gyorsabb. Plusz a szenzorokon finomítottak.
Nem túl jó ez a wipe nélküli telepítés...nekem 8,9-9,2-s a linpack-m, a quadrant meg kevesebb mint szokott...csak 448 lett... :S Majd este csinálok egy clean install-t. :)
Más: ebben már benne van de niska opengl drivere? Meg az angry birds fixet is fel lehet tenni ha már felraktam a 3d drivert?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 14:09:28
Sziasztok!

Még új vagyok a témában, ezért némi segítséget szeretnék kérni Tőletek!
Adott a Spica-m, ezekkel a paraméterekkel:
PDA:i570EXXJD2
Phone:i570EXXJC1
CSC: i570EXEHJF1

Nos Én abszolút kezdő vagyok (de annál lelkesebb) és most szeretném feltenni a legújabb ROM-ot, meg ROOT-olni a telefonomat.

Majdnem az egész topicot végigolvastam, de ennek ellenére (vagy lassú a felfogásom...de inkább a biztonságra mennék ;)) szeretném valami nagyon hozzáértő segítségét kérni pontról-pontra, hogyan is vigyem végbe ezt a folyamatot!

"Néhány" kérdés:

Eddig leszedtem az Odint (ennél pl. mikor látja a telefont?Jelzi e ezt valahol), megvannak ezek is: i5700_LK2-08_PDA.7z, CM-6.1.0-Spica-a7.3_update.zip.

Hogyan kezdjek neki?
Milyen progi kellene még?
Mi a Recovery és hogyan használjam?

Ha link van (ami precízen és érthetően taglalja) ezen metódus végrehajtására, az is megfelel, de ha valaki szánna rá egy rövid, de érthető leírást, annak jövök pár sörrel (amit postafordultával küldök is :))!

Köszönöm előre is!

Tisztelettel: ST
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 14:19:03
  
Szerintem ennél jobb leírást nehezen találsz.
http://andro-id.info/segedlet_spica/ (http://andro-id.info/segedlet_spica/)
Amúgy már volt linkelve itt az oldalon, szóval mégse olvashattad végig a topicot...de sebaj, segítünk. :)
Annyival egészíteném ki a segédletet, hogy recovery módba 2 féle képpen tudsz bemenni.
1: A menüben lesz egy samdroid tools nevű program, és abban van egy reboot, katt rá és reboot to recovery.
2: kikapcsolod a spicád és egyszerre megnyomod a hang le+hívás fogadás és elutasítás gombot, betölt a recovery.
Itt a dos-os környezetben a Cm telepítése előtt megnyomod h wipe és azon belül meg a factory reset-t (ez a legbiztosabb, én mindig ezt nyomom)
Aztán: apply any zip from sd card. Itt az sd kari gyökerében lévő update zip-ket kilistázza, kiválasztod a CM 7.3-t és feltelpíti. :)
Röviden és velősen ennyi.

Ui.: ajánlatos feltenni az ext 2/4 fájlkonverziós patch-t, meg valamelyik ext mod-t (FE vagy XDA)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 14:23:46
  
Hehe...
Tegnap, az ágyban fekve sikeresen nyomtam egy "hangle+fel+le" combot...el is tűnt minden, úgyhogy sok vesztenivalóm már nincs!  rotfl

Köszi, megolvasom a leírást! :olvass:
Az ps.-edben szereplő két dolgot itt megtalálom?
.
.
Cenzúrázva...látom az első oldalon! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 14:33:35
  
Hehe...
Tegnap, az ágyban fekve sikeresen nyomtam egy "hangle+fel+le" combot...el is tűnt minden, úgyhogy sok vesztenivalóm már nincs!  rotfl

Köszi, megolvasom a leírást! :olvass:
Az ps.-edben szereplő két dolgot itt megtalálom?
.
.
Cenzúrázva...látom az első oldalon! :)
http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5 (http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5)
Itt megtalálod a fájl konverziót. Röviden: recovery módban alkalmazni kell ezt a 2 update-t, ilyen sorrendben:
system_ext2_update_v2.zip
data_ext4_update_v3.zip
Legyen sok hely az sd kártyádon és ne ilyedj meg ha sokáig tölt, természetes
Itt vannak az ext modok: http://forum.samdroid.net/f53/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-2879/ (http://forum.samdroid.net/f53/cm-speed-tweaks-xda-fe-versions-2879/)
Telepítése ugyanaz mint az előzőé (recovery/apply any zip from sd)
Mind1, hogy XDA V2-t, vagy FE V2-t használsz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 14:42:43
  
1000 THX, most olvasom az okosságot és ha végeztem, nekiesek...
Remélem utána nem egy 60 ezres tégla tulaja leszek! :p
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 14:59:04
  
1000 THX, most olvasom az okosságot és ha végeztem, nekiesek...
Remélem utána nem egy 60 ezres tégla tulaja leszek! :p
Kötve hiszem. :D Itt már mindenki széthackelte a telefonját és tudtommal még egy telefonnak se kellett szervizbe mennie :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 15:00:49
  
Nem túl jó ez a wipe nélküli telepítés...nekem 8,9-9,2-s a linpack-m, a quadrant meg kevesebb mint szokott...csak 448 lett... :S Majd este csinálok egy clean install-t. :)
Más: ebben már benne van de niska opengl drivere? Meg az angry birds fixet is fel lehet tenni ha már felraktam a 3d drivert?

Még egy kérdés(biztos, ami fux):

A ONE package tar-t honnan szedjem le?
Mert pont ezt az EXXJD2-t nem látom, csak JD1 és JD4-et! :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 15, 15:08:13
  
Még egy kérdés(biztos, ami fux):

A ONE package tar-t honnan szedjem le?
Mert pont ezt az EXXJD2-t nem látom, csak JD1 és JD4-et! :(
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.msg211472#msg211472 ezt is olvasd végig, meg itt vannak linkek a fájlokhoz is
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 15:11:48
  
Még egy kérdés(biztos, ami fux):

A ONE package tar-t honnan szedjem le?
Mert pont ezt az EXXJD2-t nem látom, csak JD1 és JD4-et! :(
A samfirmware.com-n ha jól tudom már minden FW one package. Meg minek neked jd1? Tegyél fel JH6-t :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 15:26:32
  
A samfirmware.com-n ha jól tudom már minden FW one package. Meg minek neked jd1? Tegyél fel JH6-t :)

Már elkezdtem a JH1-el...így is az infarktus kerülget! :D
3 perce azt írja, hogy "setup connection"...
Most várok türelmesen.
Mennyi idő szokott ez lenni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 15:30:45
Ja, és a leírásban az emberke azt kérte, hogy rendszergazda módban indítsam az Odint.
Hááát nálam csak simán elindul, de nem is láttam választási lehetőséget... :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 15, 15:32:32
Feltettem a cm 7.3-at, semmi lényeges változás. Compass, Google Sky Map továbbra sem megy, sőt történt egy visszalépés, a Launcher Pro 3d appdrawer is furán viselkedik, nem lehet görgetni, mindig visszaugrik a felső sorba, ezt kapcsolja ki, aki eddig használta. Nem tűnik egy jó frissítésnek, várjatok még vele. Érzésre eddig a 7.1 Lite volt a leggyorsabb, esetleg a 7.2 is játszik még, ha valaki nem szeretné külön belepakolgatni a google cuccokat.

7.3 tesztek:
Quadrant továbbra is megáll a database writesnál nekem, pedig azóta újra lett húzva, ezt nem értem (valaki, akinek ext4-es data-ja van, lefuttatná a tesztet? - lehet, hogy nem kompatibilis az ext4 fájlrendszerrel)
Egyéb eredmények: Quadrant CPU - 1348, Memory - 298, 2D - 239, 3D - 116
Linpack stabilan 8 fölött mér, legnagyobb érték 9.24.
Gears for Android 20-22 fps. (a de_niska féle driver nincs telepítve, azzal jobb a 3d teljesítmény)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 15:38:47
  
Nekem siralmas volt a quadrant standard eredmény...448 :S Bár lefutott simán és ext 4-n vagyok. Mondjuk én wipe nélkül telepítettem, majd ha lesz időm rányomok egy clean install-t.
Amúgy ha clean install-t csinálok, akkor a fájl rendszert vissza kell tennem rfs-re, ugye?
Ha felteszem a de niska féle 3d drivert akkor a kernel is visszamegy régebbire, ez nem baj? :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 15:39:59
16 perc...mentők már értesítve! :shock: :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 15:47:50
Srácok.

Normális az, hogy 24 perce csak villog a kurzor a COM port felett és az utolsó üzenet látszik az Odinban: "setup connection", de látszólag lófütty sem történik??? :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 15:50:01
  
Srácok.

Normális az, hogy 24 perce csak villog a kurzor a COM port felett és az utolsó üzenet látszik az Odinban: "setup connection"??? :shock:
Elkezdett már flashelni? Ha jól emlékszem nekem 5 percnél tovább nem tartott a flash...
Ha még nem csinált semmit, akkor húzd le, akksi ki, download mode és próbáld újra (természetesen odin rendszergazdaként elindítva)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 15:50:59
  
Elkezdett már flashelni? Ha jól emlékszem nekem 5 percnél tovább nem tartott a flash...
Ha még nem csinált semmit, akkor húzd le, akksi ki, download mode és próbáld újra (természetesen odin rendszergazdaként elindítva)

Ez lesz...
Nem történik semmi!

Hogy indítom Odint rendszergazdaként?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 15:55:04
  
Ez lesz...
Nem történik semmi!

Hogy indítom Odint rendszergazdaként?
Nem tudom milyen oprendszered van, de XP-n nincs ilyen, Vistán meg Win 7-n pedig jobb klikk/futtatás rendszergazdaként :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 15, 15:55:49
  
Nekem siralmas volt a quadrant standard eredmény...448 :S Bár lefutott simán és ext 4-n vagyok. Mondjuk én wipe nélkül telepítettem, majd ha lesz időm rányomok egy clean install-t.
Amúgy ha clean install-t csinálok, akkor a fájl rendszert vissza kell tennem rfs-re, ugye?
Ha felteszem a de niska féle 3d drivert akkor a kernel is visszamegy régebbire, ez nem baj? :S
Ha felteszed a JH6-ot, azzal vissszaáll rfs-re a filerendszer. Én csak az Angry Birds fixet szoktam felrakni, az nem módosítja a kernelt, és javul a 3d teljesítmény valamicskét, persze cserébe nem megy a 3dgallery.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 15:58:11
  
Nem tudom milyen oprendszered van, de XP-n nincs ilyen, Vistán meg Win 7-n pedig jobb klikk/futtatás rendszergazdaként :)

XP! ;)
Azééé nem értem! :p
És akkor most a JH1 vagy a JH6 a jobb?
Mert amit javasoltok, most azzal fogom kezdeni! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 16:05:29
Hehhh...

Most meg (JH6-al) azonnal elkezdte! :taps:
.
.
.
1.50 alatt már boortolt is! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 16:12:47
  
Ha felteszed a JH6-ot, azzal vissszaáll rfs-re a filerendszer. Én csak az Angry Birds fixet szoktam felrakni, az nem módosítja a kernelt, és javul a 3d teljesítmény valamicskét, persze cserébe nem megy a 3dgallery.
Thx, majd kipróbálom. :) Örülnék ha a 3d gallery-t moddolnák és támogatná a 16M színt... :S Ez a B and B multitouch gallery nem igazán tetszik... :S
Nektek ez feltelepül? http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=838184 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=838184)
Ezzel nem kéne a gl update. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 17:10:27
No most vakarom picit a fejem...

Feltettem Odinnal az LK2-08-at.

Utána recoveryben telepítettem a cyanogen 7.2-t, aztán sd card particionálás 1 gigára(8 gigás sd), aztán amikor mindennel végzett, reboot!

Most meg 3 perce csak a samdroid betölt, majd cyanogen tölt, de a kütyü nem indul, csak töltögeti be a rendszert... :'(

Elb..tam valamit? :(

Mit csináljak???

Akksi le és újraindít?

Please HELP!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 17:20:44
  
Rootolás után wipe volt? Amúgy is sokáig tölt az első indulás, de ha végleg nem megy, akkor akksi ki, be recovery menübe és nyomj egy factory reset-t (wipe/factory reset). Ezután mennie kéne.
Amúgy meg miért nem a 7.3-t raktad már fel? :) Meg szerintem 1 gb túl sok az app2sd-nek, nekem azthiszem 256 mega van és több mint elég. :) De hát te tudod...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 17:33:59
  
MŰKÖDIK!!!!!!!!! :taps:

Mégsem visz el a mentő! :D

Azért csináltam 1 GB, mert gondoltam a 8n GB-ből még így is marad elég!

A 7.3-ról meg azt olvastam, hogy vannak még benne bugok, de ha mégis jobb, következőre az megy fel! :ok:

Egy agyvérzés elég volt egy napra! :D

Nagyon szépen köszönöm a segítséget mindenkinek!!! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 17:36:51
  
MŰKÖDIK!!!!!!!!! :taps:

Mégsem visz el a mentő! :D

Azért csináltam 1 GB, mert gondoltam a 8n GB-ből még így is marad elég!

A 7.3-ról meg azt olvastam, hogy vannak még benne bugok, de ha mégis jobb, következőre az megy fel! :ok:

Egy agyvérzés elég volt egy napra! :D

Nagyon szépen köszönöm a segítséget mindenkinek!!! :ok:
7.2-ben is ugyanúgy vannak bug-ok...még több mint a 7.3-ban :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 17:40:20
  
7.2-ben is ugyanúgy vannak bug-ok...még több mint a 7.3-ban :D

BAKKER! :D

Akkor csütörtökön esek neki megeeen...hátha olyan (majdnem) sima lesz, mint ma! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 18:03:52
Arrggghhh....

futtattam recoveryben az ext2-t(hogy utána az ext4-et futtassam), erre most nyekk...

recoveryben folyamatos error-t ír("Error while reading from pipe"...sem factory reset, sem semmi), még a zip-eket sem látja, indítás után pedig azt írja, hogy "processing system is not responding"!

Most what the f..ck? :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tarcsihun 2010, 11 15, 18:22:46
Sziasztok!
Jól sejtem hogy ez sem tud magyarul? CM-6.1.0-Spica-a7.3
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 18:53:30
Nnnna...

Újra telepítettem mindent (de mostmár 7.3-al ;)) és úgy döntöttem (tanulva az előbbiből), hogy hanyagolom ezt a system ext2/data ext4 témát! :shock:

Ha így is műxik a rendszer, akkor így marad! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 15, 19:01:06
  
Nnnna...

Újra telepítettem mindent (de mostmár 7.3-al ;)) és úgy döntöttem (tanulva az előbbiből), hogy hanyagolom ezt a system ext2/data ext4 témát! :shock:

Ha így is műxik a rendszer, akkor így marad! :D
Működik a konvertálás, csak az első oldalról szedd le azokat a 4 kb-os scripteket. Valószínű, hogy valami kerneles cuccal próbáltad.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 15, 19:17:56
  
Működik a konvertálás, csak az első oldalról szedd le azokat a 4 kb-os scripteket. Valószínű, hogy valami kerneles cuccal próbáltad.

Lehetséges...

Én a "simát" tettem fel, nem a _nokrn_ félét! :oops:

Talán ez volt a gond!

Köszi a segítséget, egyelőre elkezdem élvezni (a kezdeti sokkok után :D) ezt a rendszert, aztán nekiesek az előbb leírtaknak is! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 15, 19:43:43
Működik az iránytű! Annyi a titka, hogy bekapcsolt GPSel kell kalibrálni, és nem szabad feladni. Megnyomod a Calibrate menüt és addig nyolcasolsz a telefonnal, amíg helyesen mutatja északot. Így végre megy a Sky Map is, mehetek az erkélyre csillagokat sasolni. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 15, 23:18:45
Üdv!
7.3-ban jó már a kamera vagy még mindig fekete fehér?

Szerk:
Jah és letöltöttem a Root Explorert és nem tudom kitörölni azokat az appokat vele amik alapból fentvoltak és nem kellenek valaki írjon már valami jó módszert amivel ki lehet ezeket gyomlálgatni
Köszike!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 15, 23:30:28
  
Üdv!
7.3-ban jó már a kamera vagy még mindig fekete fehér?

Szerk:
Jah és letöltöttem a Root Explorert és nem tudom kitörölni azokat az appokat vele amik alapból fentvoltak és nem kellenek valaki írjon már valami jó módszert amivel ki lehet ezeket gyomlálgatni
Köszike!
eStrongs file explorer. A settings/root options/enable root/cyanogen mod
Aztán mount R/W
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 08:48:04
Egy kisebb tesztelés után a tapasztalataim a 7.3-ról:
-A kamera előképe még mindig ff, de a képet tökéletesen megcsinálja.
-Wifi-re eszeveszett gyorsasággal kapcsolódik
-FE V2 és build.prop tweak után a telefon megtáltosodik, ami ugyan pontszámokban nem jelenik meg (Linpack: 9,2; Quadrant standard: 580), de sehol nem lassul be.
-Tegnap kb 3 óráig izzasztottam 800 Mhz-n, full fényerő, wifi, gps, játék és nekem 1 csík se ment le :) (tudom kicsit csalóka, de ha 20% akku fogyással számolunk akkor is bőven 12 óra felett van az ilyen mértékű terheléssel)
-Valamiért nekem még mindig nagyon lassan bootol be, de már megszoktam :)
-A divx-en kívül minden működik
-FC-vel nem találkoztam, pedig sok programot próbáltam
-random reeboot nem volt
Kb ennyit tapasztaltam ennyi idő után :)
Más: hogy lehet kikapcsolni a google application restore szolgáltatását (friss telepítés után minden app-od letölti és feltelepíti)? :O :S A szűz rendszert oly mértékben lelassította, hogy majdnem kifagyott...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 16, 09:18:46
Hehe...

Azért érdekes, hogy feltettem a 7.3-at(szépen fel is ment) JH6-al és Leshak 2-08-al, erre az "about phone" ezt írja:
Baseband version: i570XXJD1
Kernel: 2.6.29 root@i5700-dev-criminal #107
Mod version: CyanogenMod-6.1.0-RC1-Sipca-alpha7.2
Build number: LK3.01.alpha5 (samdroid.net)

Vajon miért 7.2-es verziót ír JD1-el, amikor a fentiekkel csináltam?  :p

Ráadásul eltünt a WIFI és BT gombom főképernyőről és az ikonok közül is...hogy hozzam elő(mert widgetekben sem találom)? :shock:

Érdekes... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 09:32:46
  
Én se tudtam, de a JH6-nak JD1 a baseband-je, valamint 7.3-t raktál fel, csak Criminal elfelejtette átírni a build.prop-t :)
Wifi és BT gombot pedig mind adw launcherrel, mind launcher pro-val létre tudsz hozni. ADW-ben azthiszem hosszú nyomás a kijelzőn/add custom shortcut. Launcher proban: hosszú nyomás a kijelzőn/shortcuts/activities. Kiválasztod ami kell, meg választasz hozzá egy ikont és kész :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 16, 09:41:42
  
Kipróbáltam...kirakta a BT ikont, rányomtam, erre: "Application is not installed on your phone" :D
Az azért csúnya lenne... :shock: :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 16, 10:03:53
Na, WiFi-t megoldottam WiFi Rulerrel! :D

BT-t meg maj'csak megoldom! :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 16, 10:38:08
szerintetek nem lehet megoldani hogy működjön a Voice keyboard spican is? mert nagy mértékben megkönnyítené az írást... mert sokszor megesik h félreütök most próbálgatom az anzo romban a htc billzetet. esetleg cyanogen modba van ? : /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 16, 10:42:47
  
szerintetek nem lehet megoldani hogy működjön a Voice keyboard spican is? mert nagy mértékben megkönnyítené az írást... mert sokszor megesik h félreütök most próbálgatom az anzo romban a htc billzetet. esetleg cyanogen modba van ? : /
az egyáltalán hogy müködik?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 16, 10:44:54
  
az egyáltalán hogy müködik?

az android hivatalos oldalán úgy láttam igen a 2.1 nél. videó is van róla ha jól láttam. elég jól hangzik... így
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 16, 10:46:56
  
az android hivatalos oldalán úgy láttam igen a 2.1 nél. videó is van róla ha jól láttam. elég jól hangzik... így
van erre egy vlingo nevű program, azt próbáld meg. ezekkel az a baj, hogy csak angolul jók
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 16, 10:52:22
  
van erre egy vlingo nevű program, azt próbáld meg. ezekkel az a baj, hogy csak angolul jók

rendben ha hazaértem megnézem majd de gondolom ilyet nem nagyin használ senki. és ez a vlingo is olyan hogy magyar nyelvet nem kezel.. és netkapcsolat kell hozzá?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 11:06:46
Én úgy tudom, hogy a google voice és az ilyen app-okhoz net kell, valamint csak angolul képesek kommunikálni. De bevallom őszintén még sose próbáltam, és most kipróbálnám neked, de már kitöröltem a telefonomból...számomra fölösleges :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 16, 11:10:59
  
Én úgy tudom, hogy a google voice és az ilyen app-okhoz net kell, valamint csak angolul képesek kommunikálni. De bevallom őszintén még sose próbáltam, és most kipróbálnám neked, de már kitöröltem a telefonomból...számomra fölösleges :)
nekem annyi bajom van hogy ha hosszabb mondatokat kell írni nagyon sok a félreütés vagy amit nem vesz be.. lehet én vagyok teljesen béna vagy lehet a képernyő védő fólia kavar be esetleg.... találtam már olyan progit is hogy rendes géphez való billzettel lehet írni csak ahoz kell egy számítógép ahol meg kell nyitni bőngészőbe egy oldalt....vagy szerintetek melyik a legjobb keyboard?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 11:23:30
  
Én most a gyárit használom. Bekapcsoltam, hogy rezegjen minden leütésnél, és a mostani romommal és a modokkal olyan a spica sebessége, hogy nincs olyan gomb amit ne venne be elsőre.
Használtam még HTC ime-t is, ami elég jó, csak néha kicsit lassúcska.
Hallottam még a BlindWrite-ról, ami egy swype variáns, azonban tud magyarul...próbáld ki :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 16, 13:34:28
Na fent van a 7.3.1, ez javítva van verziószám és cpu használat miatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 16, 14:49:03
gáz van!! vagy csak én vagyok türelmetlen nem tudom átírtam egy ismerősöm számát a telefonkönyvbe erre eltűnt az egész névjegyzékem üresnek mutatja. importáltam azóta simről nem 1x de semmi. (hívásnaplóba viszont ki van írva név szerint kit hívtam legutóbb) gondoltam egy reboot megoldja.. hát nem.. csináltam még régen egy backupot megpróbáltam revocerybe vissza állítani azt.. tar restor (+ format) tölt- tölt kiírja  h nem tudja megnyitni... hát mondom nagyszerű akkor rányomtam a format nélkülire egyből kidobta h nem tudja megnyitni... na se baj katt a factory resetre... igaz volt sok app a telón de ugy kb 20 perce csinálja már vagy 1,5-2 oldal tele van pontokkal...bevallom kicsit off mer anzo romról van szó csak ezt a témát nézi gondolom mindenki: / tudna segíteni valaki?  :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 16, 15:26:10
  
gáz van!! vagy csak én vagyok türelmetlen nem tudom átírtam egy ismerősöm számát a telefonkönyvbe erre eltűnt az egész névjegyzékem üresnek mutatja. importáltam azóta simről nem 1x de semmi. (hívásnaplóba viszont ki van írva név szerint kit hívtam legutóbb) gondoltam egy reboot megoldja.. hát nem.. csináltam még régen egy backupot megpróbáltam revocerybe vissza állítani azt.. tar restor (+ format) tölt- tölt kiírja  h nem tudja megnyitni... hát mondom nagyszerű akkor rányomtam a format nélkülire egyből kidobta h nem tudja megnyitni... na se baj katt a factory resetre... igaz volt sok app a [NEM [NEM TELÓ!]!]n de ugy kb 20 perce csinálja már vagy 1,5-2 oldal tele van pontokkal...bevallom kicsit off mer anzo romról van szó csak ezt a témát nézi gondolom mindenki: / tudna segíteni valaki?  :'(

úgy tűnik nem történt semmi aksi ki be újra indítottam megy a telefon progik de a névjegyzék továbbra se jó... : /

szerk.: sikerült megoldani a csoport beállításoknál az g-mail címemet kiválasztva kipipáltam azt a 3 lehetőséget ami ott volt és elő varázsolta mindet : ) :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 16, 17:52:18
Nagyon tetszik a 7.2!!!! Már napok óta használom, és a kamerát leszámítva semmi bugot nem találok benne. Az akksi idején pedig teljesen be vagyok halva..... Másfél napja megy töltés nélkül, folyamatosan wifin lógva, és még mindig 60%  :shock:
Nagyon király!! Már alig várom, hogy kijöjjön valami végleges verzió.

u.i.: érdemes felrakni a 7.3-at? Van jelentős változás; esetleg ez nem lassul be (mert valaki írta, hogy a 7.2 egy idő után belassul, bár én ezt még nem tapasztaltam)?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 17:56:06
Nekem piszok gyors a 7.3, csak újraindításnál mindig wipe-olnom kell, ami kicsit zavaró, de lehet vele élni. :)

Nagy ám a fejlődés...tessék nézni: http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-cyanogenmod-3151/ (http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-cyanogenmod-3151/)      :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 16, 18:00:29
  
Nekem piszok gyors a 7.3, csak újraindításnál mindig wipe-olnom kell, ami kicsit zavaró, de lehet vele élni. :)

Nagy ám a fejlődés...tessék nézni: http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-cyanogenmod-3151/ (http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-cyanogenmod-3151/)      :)
Ha jól látom ez egy kernel  :oops:  Gondolom, javít a rendszeren; de ha felrakom, akkor nem fogja el****ni a rendszert? Vagy ahhoz nem is piszkál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 16, 18:17:26
Nem tudom, nektek mi esett le az undervolt szóbol, de ez lekorlátozza a processzort 66Mhz-re, hogy tovább bírja az akksi. Nem látom értelmét, mert úgy szinte használhatatlan a telefon.
A wipe-ra van megoldás, clean install kell, odinnal feldobsz egy 2.1-et, rá egy kernelt és mehet rá újból a 7.3, 5perc alatt megvan és nem bosszankodsz többet  vele.

Egyébként érdemes felrakni a 7.3-at, gyorsabb valamennyivel, cpu fixes, meg a szenzorokon is javítottak. Nekem tegnap dél óta megy töltés nélkül 80%on.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 16, 18:19:43
  
Én használtam anno 2.1-el  :) a cools-t, ami lassította a processzort, de nem sok mindent értem el vele, mert úgy folyton akadt, meg használhatatlan volt,és az akksin nagyon keveset dobott... Azt nem is írtam az előbb, hogy 800MHz-n pörög két napja :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 18:23:32
  
Nem tudom, nektek mi esett le az undervolt szóbol, de ez lekorlátozza a processzort 66Mhz-re, hogy tovább bírja az akksi. Nem látom értelmét, mert úgy szinte használhatatlan a telefon.
A wipe-ra van megoldás, clean install kell, odinnal feldobsz egy 2.1-et, rá egy kernelt és mehet rá újból a 7.3, 5perc alatt megvan és nem bosszankodsz többet  vele.

Egyébként érdemes felrakni a 7.3-at, gyorsabb valamennyivel, cpu fixes, meg a szenzorokon is javítottak. Nekem tegnap dél óta megy töltés nélkül 80%on.
Ha jól tudom ez csak 7.3-hoz jó, szóval ne is próbáld meg 7.2-vel.
Amúgy meg pont nem ezt jelenti az UV, hanem h ugyanazt a frekit kisebb feszültségen éri el. Magyarán a sebesség ua, de kisebb fogyasztás. Ez volt anno FE-hez is.
Clean install volt, azért nem is értem miért jött elő, mert régen nem volt ilyen. De majd ha lesz kedvem akkor csinálok egy másik clean install-t, egyelőre nem zavar :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 16, 18:28:32
Most hogy figyelmesebben olvasom, tényleg, azt írja, hogy 50mV elég 800-66Mhz-re, nem pedig reszabályoz 66-ra, nem olvastam figyelmesen. Hát nem tudom, érdemes e kipróbálni. Az akksit tuti kíméli, de ki tudja, hogy milyen hiba jön elő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 16, 18:37:04
Na a melegedéssel sincs hiba meg semmivel, feldobom azt is és nem dugom rá töltőre, amíg lehet, kíváncsi vagyok, mennyit lehet így nyerni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 16, 21:51:27
Nah ha enyi embernek tetszik én feldobom mert teleraktam a telefont appokal állandóal lefagy még a Launcher pro is... meg mindent force closelni kell akor wipolok és feldobom az 7.3őt
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 16, 22:02:29
szerintem én is felrakom lassan bár ha működne a divx is az lenne a csúcs :D mer nézegetek sorozatokat nagy ritkán filmeket . de elég csábítónak tűnik már ez a főzött 2.2 alpha is :)
off: szépen meghalt az msn em 800360 as hibakóddal de semmilyen megoldás nem jó a régi msn el meg nem szeretem az ilyet.. Off.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 16, 22:10:01
Valaki tud valami nagyon jó kis 3d drivert amivel "jól" vagy cska angry birds fix van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 22:20:53
  
Valaki tud valami nagyon jó kis 3d drivert amivel "jól" vagy cska angry birds fix van?
De niska csinált egyet, a samdroid-on megtalálod, de az kernelt módosít...azt meg nem akarom. :)
Az igazi talán év végére elkészül. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 16, 22:33:38
Köszike!

Az mi h felraktam a 7.3 at bebootol király bennehagytam a simemet (nincs 3g-s elfőzium) jó akor ujraindítom mielőtt beírom a pinkódom és most meg lefagy :$
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 16, 23:42:07
Nekem nem nagyon akar menni ez az UV mod sajnos... :( Random reboot és lassulások jellemzik a spicám frissítés után... visszarakom az eredeti kernelt... :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 17, 06:34:10
Ez állítólag a rosszabb minőségű cpu-knál jelentkezik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 17, 09:03:37
  
Ez állítólag a rosszabb minőségű cpu-knál jelentkezik.
Jaja...de FE9B1 V10UV-nál nem volt problémám...érdekes az biztos :)
Amúgy most állítgattam a setcpu-val, lehet az volt a ludas, ondemand-ről conservative-ra állítottam és most elég stabilnak tűnik. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 17, 13:21:59
Hát most raktam fel a cm 7.3-at, elég gyors de sztem nem sokat változott a 7.2-höz képest, nekem az iránytű sem müködik! Más: azt nem tudja valaki, hogy mit lehet azzal kezdeni ha hívnak akkor eltelik vagy 3-4 másodperc mire kiirja ki hív, elég idegesítő, meg volt olyan is hogy annyira bénázott, hogy mire megtudtam ki hív, addigra letette! Találkozott már valki ilyennel? Van rá megoldás? Kössz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 17, 14:14:20
De kis buta voltam... :D Nem csoda, hogy újraindult a telefonom folyamatosan amikor telepítettem... Elfelejtettem bekapcsolni a Samdroid app2sd-t.  :taps:
Most újra atom gyors a telefonom, és atom stabil az UV v2-vel is. :)
Nekem se jelenítette meg rögtön a hívót, de most, hogy bekapcsoltam az app2sd-t a problémám megoldódott. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 17, 15:25:37
Van új CM Tweak is, 2.1.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 17, 16:55:57
Örülök neki, hogy örülsz, de kéne kéne valami tipp, hogy jó legyen! Mi az az uv vagy mi?

De kis buta voltam... :D Nem csoda, hogy újraindult a telefonom folyamatosan amikor telepítettem... Elfelejtettem bekapcsolni a Samdroid app2sd-t.  :taps:
Most újra atom gyors a telefonom, és atom stabil az UV v2-vel is. :)
Nekem se jelenítette meg rögtön a hívót, de most, hogy bekapcsoltam az app2sd-t a problémám megoldódott. :)
[/quote]
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 17, 17:00:52
  
Csinálj egy factory reset-t, vagy egy clean install-t. Más tippem nincs, a Spicám öngyógyuláson ment keresztül. :) App2sd bekapcsolása után újra gyors lett és rögtön bejött a kép. :)
UV=under voltage Magyarul: alulfeszelés. A procinak kevesebb feszt adunk, mint amennyit a samsung gondolt, de a frekiket meghagyjuk. A sebesség ugyanaz marad, de hűvösebb a proci, kisebb fogyasztás. :)

Kuresz: Nekem már az FE 2.1 van fent. Semmi különbséget nem érzékelek v2-höz képest.
Más: ha jól emlékszem valaki itt a fórumon megcsinálta a "relocate dalvik cache"-t. Működik bekapcsolt app2sd-vel? Mert az írták, hogy ne használjuk azzal. Valamint milyen előnyt jelent?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 17, 17:38:52
  
Ahan értelek! Kössz a tippet, még 1 kérdés, mi az a clean install? Már összesen vagy 20-szor huztam ujra a telot mindenféle romokkal, de egyszer se csináltam, ez gáz???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 17, 17:49:54
  
Ahan értelek! Kössz a tippet, még 1 kérdés, mi az a clean install? Már összesen vagy 20-szor huztam ujra a [NEM TELO!]t mindenféle romokkal, de egyszer se csináltam, ez gáz???
Clean install=factory reset, aztán odinnal origi FW flash, LK 2.08, Cm 7.3
Minden frissítés után ajánlok egy wipe-t (én mindig factory reset-t nyomok, az a legbiztosabb)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 17, 19:01:05
  
Clean install=factory reset, aztán odinnal origi FW flash, LK 2.08, Cm 7.3
Minden frissítés után ajánlok egy wipe-t (én mindig factory reset-t nyomok, az a legbiztosabb)
Jah hogy ez az, igy szoktam álltalában én is akkor csak fogalomzavarom van, 3d-driveről lehet már valamit tudni, idén még megjelenik, egyáltalán csinálja még a srác?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 17, 22:18:55
  
Jah hogy ez az, igy szoktam álltalában én is akkor csak fogalomzavarom van, 3d-driveről lehet már valamit tudni, idén még megjelenik, egyáltalán csinálja még a srác?
Csinálgatja a srác, de nem egyszerű feladat. Talán az év végére készen lesz...bízzunk benne :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 17, 22:32:45
Másnak is rossz minőségűek a sötét képek? Pár, (fekete fehér) sötét háttérkép olyan... nem is tudom, hogy mondjam. Pixelhibás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 11 17, 22:38:47
Sziasztok. Bocs de új vagyok. Az ext-mod-ot hogy kell felrakni? Vagy egy linket kaphatnék?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 17, 23:07:03
  
Más: ha jól emlékszem valaki itt a fórumon megcsinálta a "relocate dalvik cache"-t. Működik bekapcsolt app2sd-vel? Mert az írták, hogy ne használjuk azzal. Valamint milyen előnyt jelent?
Igen, működik a relocate dalvik, de előtte egy clean installkor teljesen megszabadultam a samdroios app2sdtől, mert úgy vettem észre, hogy nem jó alkalmazni a froyos meg samdroidost együtt. Megvártam, míg 15 mega alá megy a tárhelyem, majd ezzel a módszerrel még lett 60 megám, így már minden app felfér, amit használni szoktam, sőt marad is hely. Frissítéseknél vigyázni kell, hogy ismét alkalmazd, mert ha a régi helyére kezdi visszaépíteni  a dalvikot, valószínűleg leáll bootolás közben.

Sziasztok. Bocs de új vagyok. Az ext-mod-ot hogy kell felrakni? Vagy egy linket kaphatnék?
Első hozzászólásban benne van mindkét link.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 08:51:47
  
Igen, működik a relocate dalvik, de előtte egy clean installkor teljesen megszabadultam a samdroios app2sdtől, mert úgy vettem észre, hogy nem jó alkalmazni a froyos meg samdroidost együtt. Megvártam, míg 15 mega alá megy a tárhelyem, majd ezzel a módszerrel még lett 60 megám, így már minden app felfér, amit használni szoktam, sőt marad is hely. Frissítéseknél vigyázni kell, hogy ismét alkalmazd, mert ha a régi helyére kezdi visszaépíteni  a dalvikot, valószínűleg leáll bootolás közben.
Thx! :) De szerintem akkor kihagyom, én nagyon elégedett vagyok a samdroidos app2sd-vel, így nem hinném h megcsinálom ezt...főleg h frissítésnél problémák adódhatnak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 18, 09:41:40
Haligali!

Nem tudom, másnál jelentkezett-e ez a probléma, de Nekem néha (illetve elég sűrűn :-[) befagy a cucc, ha bejövő hívásom van...
A napokban azt tesztelgettem, mitől lehet és (ha minden igaz) ez a jelenség csak a SetCPU bekapcsolt állapotánál jelentkezik (legalábbis így vettem észre)!  :shock:
Tapasztalatok?

És három kérdés:

Mire jó az apps2d (esetleg néhány hasznos beállítás? :)) és ha együtt alkalmazom a SetCPU-val (superuserben ezt a két alkalmazást engedi kipipálni), az okozhat gondot?

Másik:
A SetCPU-nál csináltam két profilt, egy folyamatos 800/800-at és egy sleep 800/66-ot (prioritás elsőnél 70, másodiknál 30), mindkettő aktívba van téve.
Jó ez így, vagy módosítsak?

Szerintetek melyik a legjobb Backup progi?
Most leszedtem a Titanium Backupot, azt eddig nagyon dícsérték...

Örletek?

Előre is THX!

Ps.:
És egy ajánlat:
Nekem nagyon bejött a Simply Lockscreen progi, szép felület, gyors működés, főképernyő opciók! ;)
Csak ajánlani tudom! :ok:

És egy tapasztalat:
Valaki írta, hogy a 7.3 alatt nem mennek a DivX-ek...hmmm...Nálam működik...lehet, hogy mákom van, de semmi gondom velük! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 09:48:37
  
1: Ha a setcpu-val vannak problémáid akkor ne használd, nekem pl nincs vele bajom. Náhó Overclock widget-t használ, azt mondta, hogy jó.
2: Én is profiloztam setcpu-ban, de mióta felraktam az UV kernelt azóta 66-800 mhz ondemand-re állítottam, így is fenomenális akku időim vannak és nem használok profilokat.
3: Én a my backup pro-t használom, szerintem ennél jobb nem létezik.
4: A divx nekem nem ment 7.1 alatt, azóta nem próbáltam, de majd nekiveselkedek. Milyen progit használtál?
5: app2sd=a progikat az sd kártyára teszi át. Van gyári a 2.2-ben (egyesével rakod át a progikat az sd kari fat32-s partíciójára, szerintem lassú), és van a samdroid-os (ez már a főzött 2.1-es romokban is megvolt, ha bekapcsolod akkor egy újraindítás után átteszi az ÖSSZES progid...nincs választási lehetőség. Szerintem ez a leggyorsabb)

Ui.: Megcsinálták, hogy a kamera előképe színes legyen :)
http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-3-discussion-feedback-bug-reports-3139/index46.html (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-3-discussion-feedback-bug-reports-3139/index46.html)
Itt az undo-t is megtaláljátok. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 18, 09:53:03
  
Köszi szépen!

A DivX-et Power AMP vel játszottam, de asszem a sima videolejátszóm is vitte! :)

És az apps2D?
Mire jó?
Mit tudok vele okozni? :D

Ja, és az advanced on boot-ot kipipáljam a sebességvezérlő progiban?
Az mit eredményez?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 09:55:42
  
5: app2sd=a progikat az sd kártyára teszi át. Van gyári a 2.2-ben (egyesével rakod át a progikat az sd kari fat32-s partíciójára, szerintem lassú), és van a samdroid-os (ez már a főzött 2.1-es romokban is megvolt, ha bekapcsolod akkor egy újraindítás után átteszi az ÖSSZES progid...nincs választási lehetőség. Szerintem ez a leggyorsabb)

Ajánlom olvasd el ezt... :) (Mivel közben szerkesztettem és nem biztos, hogy láttad...)
Hátránya annyi van, hogy talán a progik lassabban töltődnek be ha lassú a kártyád. Nekem class 4 van és elég gyorsak. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 18, 09:58:30
  
Ajánlom olvasd el ezt... :) (Mivel közben szerkesztettem és nem biztos, hogy láttad...)
Hátránya annyi van, hogy talán a progik lassabban töltődnek be ha lassú a kártyád. Nekem class 4 van és elég gyorsak. :)

Áháá...értem!
Eddig "kézzel" pakolásztam át.
Akkor a SetCPU-t hanyagolom, letesztelem az Overclock-ot és aktiválom az Apps2d-t! :ok:

És ez?:
Az advanced on boot-ot kipipáljam a sebességvezérlő progiban?
Az mit eredményez?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 18, 10:01:01
Egyébként azt vettem észre, hogy az átpakolás után eltűnnek a progik ikonjai és némelyiket vissza is kellett tennem, mert nem tudtam máshogy elindítani.
De van még 67 mega szabadom, úgyhogy nem akkora gond! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 18, 10:25:46
App22sd-vel kapcsolatban azért annyit fontos megjegyezni, hogy nem célszerű átrakni olyan appot, amelynek esetleg widget-e is van és használni akarod.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 18, 10:39:56
  
App22sd-vel kapcsolatban azért annyit fontos megjegyezni, hogy nem célszerű átrakni olyan appot, amelynek esetleg widget-e is van és használni akarod.
Igen, ez a froyo app2sdnél így van!
Ha lassú (class2) kártyád van, az ikonok is későbben töltődnek be, tehát kell egy kis idő, amíg teljesen feláll a rendszer. Egy gyors, legalább class 6-os kártyát kell beszerezni, leírások szerint egy csomó problémától megszabadul az ember, nagyot gyorsul ettől is a telefon!
Más: Undervolted kernelből ki melyiket használja? Én a -50 mV-t jelenleg, nem mertem egyből a -100-al kezdeni. Tapasztalatok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 18, 10:44:18
  
Haligali!

Nem tudom, másnál jelentkezett-e ez a probléma, de Nekem néha (illetve elég sűrűn :-[) befagy a cucc, ha bejövő hívásom van...
A napokban azt tesztelgettem, mitől lehet és (ha minden igaz) ez a jelenség csak a SetCPU bekapcsolt állapotánál jelentkezik (legalábbis így vettem észre)!  :shock:
Tapasztalatok?

És három kérdés:

Mire jó az apps2d (esetleg néhány hasznos beállítás? :)) és ha együtt alkalmazom a SetCPU-val (superuserben ezt a két alkalmazást engedi kipipálni), az okozhat gondot?

Másik:
A SetCPU-nál csináltam két profilt, egy folyamatos 800/800-at és egy sleep 800/66-ot (prioritás elsőnél 70, másodiknál 30), mindkettő aktívba van téve.
Jó ez így, vagy módosítsak?

Szerintetek melyik a legjobb Backup progi?
Most leszedtem a Titanium Backupot, azt eddig nagyon dícsérték...

Örletek?

Előre is THX!

Ps.:
És egy ajánlat:
Nekem nagyon bejött a Simply Lockscreen progi, szép felület, gyors működés, főképernyő opciók! ;)
Csak ajánlani tudom! :ok:

És egy tapasztalat:
Valaki írta, hogy a 7.3 alatt nem mennek a DivX-ek...hmmm...Nálam működik...lehet, hogy mákom van, de semmi gondom velük! :ok:
szia!
no akkor az a lényeg hogy azért fagysz, mert csináltál olyan profilt hogy 800/66, tehát amikor lecsukoda képernyőt akkor lemegy 66 ra és kell egy kis idő mire fentebb kapcsol(ezt érzed fagyásnak). úgy oldd meg hogy ne 66 mhz legyen a minimum, hanem egy kicsit több. én mindig 800 on futtatom, mert nekem a sebesség kell :) ezért használok overclock widgetet.ott nincs tökölés a profillal, csak felhúzom maxra és süvölt a sebességtől :) :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 10:47:16
Náhó, ajánlom neked az UV -100mV mod-t. Én is ezt használom, mert a legtöbb esetben 800 Mhz-n ketyeg a proci és így sokkal jobb az aksi idő. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 18, 10:54:38
  
Náhó, ajánlom neked az UV -100mV mod-t. Én is ezt használom, mert a legtöbb esetben 800 Mhz-n ketyeg a proci és így sokkal jobb az aksi idő. :)
Zsír, készültem, hogy felteszem, de az csak a 7végén lesz, mert akkor vagyok wifi közelben, hogy visszapakolhassak a telefonra minden programot. Most ugyanis anzo van fenn, de 7végén kipróbálom a 7.3-at :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 18, 11:14:32
  
Zsír, készültem, hogy felteszem, de az csak a 7végén lesz, mert akkor vagyok wifi közelben, hogy visszapakolhassak a telefonra minden programot. Most ugyanis anzo van fenn, de 7végén kipróbálom a 7.3-at :)
Te csaló! :D Sunyiban Anzo romját használod? Most lebuktál! :)

Amúgy majdnem eladtam a Spicát, hogy vegyek egy ZTE Blade-et, de ahogy nézem a fórumokat, ott sem fenékig tejfel az élet. Kevés az a 600 MHz a 480x800 felbontásnak, na meg szoftverileg egyáltalán nem áll jól. Ha meglesz a 3D driver mégiscsak jobb gép lesz a Spica, a kisebb felbontás és TFT ellenére.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 18, 11:16:34
  
hát igen, így megy ez :oops: ;) Amúgy a Spicában nem TFT van
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 11:37:02
  
hát igen, így megy ez :oops: ;) Amúgy a Spicában nem TFT van
Hanem? :D Ne keverd a Galaxy Amoled kijelzőjével...
Én például tökéletesen meg vagyok elégedve a felbontással, de aki nem az ezzel a progi segítségével 800*480-as főképernyőt varázsolhat. :) (Sajna a HDPI játékot így se indulnak...)
http://forum.samdroid.net/f10/beta-build-prop-editor-rooted-spica-only-2957/ (http://forum.samdroid.net/f10/beta-build-prop-editor-rooted-spica-only-2957/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 18, 11:44:28
  
Lehet szimulálni pár dolgot, a pixelek számát hardveresen megnövelni viszont nem tudod vele, bármit csinálsz. :)
Amúgy nekem is tökéletesen megfelel a 320x480.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 18, 12:28:24
  
Lehet szimulálni pár dolgot, a pixelek számát hardveresen megnövelni viszont nem tudod vele, bármit csinálsz. :)
Amúgy nekem is tökéletesen megfelel a 320x480.
nem keverem. ez 320x480 as amoled, nem pedig tft.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 18, 13:07:19
  
nem keverem. ez 320x480 as amoled, nem pedig tft.

Ez TFT 100%! Téma lezárva!

OFF: A ZTE Blade-nél is mennek a viták. Állítólag nálunk a kelet- európai verziót lehet kapni, amiben TFT kijelző van nem OLED és 512 Ram helyett 256! OFF Vége
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 18, 13:24:39
  
Igen, ez a froyo app2sdnél így van!
Ha lassú (class2) kártyád van, az ikonok is későbben töltődnek be, tehát kell egy kis idő, amíg teljesen feláll a rendszer. Egy gyors, legalább class 6-os kártyát kell beszerezni, leírások szerint egy csomó problémától megszabadul az ember, nagyot gyorsul ettől is a telefon!
Ez érdekes, mert én is használom az app2sd-t (a foryosat) de én nem tapasztalok lassulást; 4Gb-s Kingmax van bennem, halvány lövésem sincs, hogy class hányas, de gyorsan betölt a rendszer és a programok is jól futnak :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 18, 14:25:37
Sziasztok az miért van hogy AppBrain-ról le szeretnék tölteni egy appot és meg se tudom nyitni mert kiírja hogy nem létezik-ilyen app?:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 18, 14:53:19
  
Ez TFT 100%! Téma lezárva!

OFF: A ZTE Blade-nél is mennek a viták. Állítólag nálunk a kelet- európai verziót lehet kapni, amiben TFT kijelző van nem OLED és 512 Ram helyett 256! OFF Vége
Szerintem hamar ki lehet szúrni, annak aki látott már AMOLEDet életében. Náhó ezek szerint nem. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 18, 15:43:01
  
Szerintem hamar ki lehet szúrni, annak aki látott már AMOLEDet életében. Náhó ezek szerint nem. :)
láttam már és ilyen betekintési szöge nincs egy tftnek
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 16:07:53
  
láttam már és ilyen betekintési szöge nincs egy tftnek
http://www.gsmarena.com/samsung_i5700_galaxy_spica-2965.php (http://www.gsmarena.com/samsung_i5700_galaxy_spica-2965.php)
DISPLAY   Type   TFT capacitive touchscreen, 16M colors
http://mobilarena.hu/teszt/samsung_i5700_spica_magyaros_fuszerek/kulso.html (http://mobilarena.hu/teszt/samsung_i5700_spica_magyaros_fuszerek/kulso.html)
"A HTC a legolcsóbb androidos gépében (Tattoo) a kijelző felbontását is kisebbre vette (s pont ezért már az 1.6-os verziószámú rendszert használta), a Samsung ilyesmivel nem próbálkozott, maradt a már bevált 320x480 pixeles ablaknál, ám - szintén a költségcsökkentés miatt - visszatértek a hagyományos TFT kijelzőhöz. Attól még, hogy ezúttal nem az OLED technológiát választották, a kijelzővel semmi komoly gond nincs, kijelez, ahogy az meg vagyon írva, nyilván közvetlen napfényben nem annyira tuti, de a konkurens márkák gépeitől nem marad el semmiben."
Ebben biztos nem OLED kijelző van... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 18, 16:55:49
  
a samsung is ezt írta, máshol meg azt hogy oled. és ekkora betekintési szöget mutass egy másik telefonon amiben tft kijelző van... mindegy nem vitázok, szerinted az, szerintem nem az más szerint ezaz amaz, teljesen mindegy. ha TFT akkor a samu megcsinálta a legszebb tft-t ha oled, akkor meg van egy oledünk közepes minőséggel. mindegy
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 18, 17:01:32
Szerintem is oled, mert ha tft lenne, az összes tesztben ódákat zengnének, hogy ilyen kellene az összes tft-s telefonba. Van 1-2 telefon, amit így harangoztak be, hogy jó betekintési szög, kiváló színek, de az összes kutya...sza a spica-hoz képest.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 17:07:52
Én nem akarok okoskodni, de hol olvastátok ezt a hülyeséget? :)
Nézzétek meg ezt az oldalt és utána mondjátok hogy oled :)
http://www.samsung.com/hu/consumer/mobile-phone/mobile-phones/touchscreen/GT-I5700HKAPAN/index.idx?pagetype=prd_detail&tab=specification (http://www.samsung.com/hu/consumer/mobile-phone/mobile-phones/touchscreen/GT-I5700HKAPAN/index.idx?pagetype=prd_detail&tab=specification)
Egy jobb fajta tft kijelző van a Spicában :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 18, 17:11:07
  
Az ilyen oldalakban nem szabad bízni, nem egyszer volt (bár mindegyik nokiánál), hogy TELJESEN valótlan adatok voltak 1-1 telefonról a gyártói oldalon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 18, 17:15:22
Nem mintha ebbe a topicba tartoznának az ilyenek egyébként...

Ami nem off: érdemes megcsinálni egy wipe battery stats-t is, sokan mondják, hogy 1nap alatt wifivel és játékkal is csak 20-25%-al esik az akksi. Én most wipeoltam, kíváncsi leszek...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 18, 17:19:11
  
Nem mintha ebbe a topicba tartoznának az ilyenek egyébként...

Ami nem off: érdemes megcsinálni egy wipe battery stats-t is, sokan mondják, hogy 1nap alatt wifivel és játékkal is csak 20-25%-al esik az akksi. Én most wipeoltam, kíváncsi leszek...
ez mi is ez pontosan?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 18, 17:20:38
Feltöltöd maxra a [NEM TELÓ!]t (de nem úgy, hogy maxot mutasson, hanem hogy ki is írja és ne vegyen fel több töltést). Recoveryben pedig advanced-wipe battery status. Egyébként lövésem sincs, hogy mi ez, de állítólag javítja az akksi üzemidejét.

Más: most látom, hogy undervolt-ból van -100-as is, rakom is felfelé.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 18, 17:37:05
  
Feltöltöd maxra a [NEM [NEM TELÓ!]!]t (de nem úgy, hogy maxot mutasson, hanem hogy ki is írja és ne vegyen fel több töltést). Recoveryben pedig advanced-wipe battery status. Egyébként lövésem sincs, hogy mi ez, de állítólag javítja az akksi üzemidejét.

Más: most látom, hogy undervolt-ból van -100-as is, rakom is felfelé.
Az UV mod növeli az akksi időt, csak szerintem az android még az előző akksi beállításokkal dolgozik, és azért kell ezt törölni h az újat mutassa...remélem azért megértettétek. :) A lényeg, ha nem törlöd ezt akkor hamis értéket fog mutatni a spica
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rsvforum 2010, 11 18, 18:17:55
tft. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 18, 19:16:09
Üdv. Valaki segítsen már mer már  ??? nemtom mi van! A lényeg az hogy cm 7.3 mod van rajta és nem kapok sms értesítést ha bevan lőve a lockscreen! Alapbol az alap sms notificationst kikapcsoltam a chomp sms-t használom, bevan állitva minden, de csak akkor kapom meg ha belépek a chomp sms-be! Iszonyat gáz, az ugrás kerülget a 10-ről!!! pls help thx
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 18, 19:23:49
  
tft. ;)
Aki szerint amoled, az tegyen fel egy fekete háttérképet. Ha lát háttérvilágítást, nincs igaza. Rég akartam írni, hogy ne írogassunk félinformációkat magabiztosan, nagyon sok
 embert vezethetünk félre! Témát zárjuk, szerintem.
@gabriellb A megoldás: Handcent SMS.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 18, 19:34:23
  
Aki szerint amoled, az tegyen fel egy fekete háttérképet. Ha lát háttérvilágítást, nincs igaza. Rég akartam írni, hogy ne írogassunk félinformációkat magabiztosan, nagyon sok
 embert vezethetünk félre! Témát zárjuk, szerintem.
@gabriellb A megoldás: Handcent SMS.
Köszi, megprobálkozok vele, mi a véleményed a chomp-rol, ez bug lehet benne? köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 18, 20:03:39
egy reinstall megoldotta, valamit elnyomhattam :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 11 18, 22:32:08
Sziasztok az miért van hogy AppBrain-ról le szeretnék tölteni egy appot és meg se tudom nyitni mert kiírja hogy nem létezik-ilyen app?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 18, 23:46:52
  
Sziasztok az miért van hogy AppBrain-ról le szeretnék tölteni egy appot és meg se tudom nyitni mert kiírja hogy nem létezik-ilyen app?
A Market nem minden appot jelenít meg, szűri ország és néha hardver szerint is. Az Appbrain ezeket is kilistázza, de ő is a Marketes adatlapra küld a végén, ezért írja, hogy nem létezik ilyen.
A megoldás: rootolt telefonnal Market Enabler és állítsd mondjuk T-Mobile US-re, azzal majdnem mindent látsz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 19, 10:42:42
  
szia!
no akkor az a lényeg hogy azért fagysz, mert csináltál olyan profilt hogy 800/66, tehát amikor lecsukoda képernyőt akkor lemegy 66 ra és kell egy kis idő mire fentebb kapcsol(ezt érzed fagyásnak). úgy oldd meg hogy ne 66 mhz legyen a minimum, hanem egy kicsit több. én mindig 800 on futtatom, mert nekem a sebesség kell :) ezért használok overclock widgetet.ott nincs tökölés a profillal, csak felhúzom maxra és süvölt a sebességtől :) :)

Köszi, meg tudtam oldani, mert az Overclockkal szépen ketyeg bekapcsolt displaynék 800-on, kikapcsoltnál minimumon és NEM FAGY A TELEFON! :taps:
A SetCPU volt a bajom...:uninstall! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 19, 13:03:12
Heló,
vettem egy 4 gigás class 4-es microsd-t és szerintetek érdemes feltolni az ext modot?
Meg akkor még 1-2 dolog...
1.ha rezgőn van a gépezet,akkor smsnél nem rezeg
2.asszem cm7.2-nél volt olyan opció,h ha megnyomom a piros gombot,arra mit funkcionáljon.most nem látok olyat
3.a kamera előnézet nekem még mindig fekete-fehér...lehetséges,h a jh1 miatt?
4.sokat dob az aksin az uv?érdemes megcsinálni?
asszem ennyi:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 19, 13:49:45
Tegnap megcsináltam a battery wipe-ot és felraktam a -100-as undervoltage-et. Ma kb fél órát játszottam, 5perc telefon, kis nyomkodás és még mindig 100%-os az akksi (tegnap este szedtem le töltőröl)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mrbenedict 2010, 11 19, 17:35:44
És igen! ISMÉT kicseszett velem a "szeretett" Spicám. Nem ismeri fel a memóriakártyát lazán. Pedig direkt figyeltem, a gépről való leválasztásokkor, nem szedtem ki-be a kártyát. De nem ismeri fel :S Azt akarja formázzam.... Bezzeg a PC minden gond nélkül felismeri :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 19, 17:48:05
  
És igen! ISMÉT kicseszett velem a "szeretett" Spicám. Nem ismeri fel a memóriakártyát lazán. Pedig direkt figyeltem, a gépről való leválasztásokkor, nem szedtem ki-be a kártyát. De nem ismeri fel :S Azt akarja formázzam.... Bezzeg a PC minden gond nélkül felismeri :S
nekem majdnem minden rom csere alkalmával ez van. annyit kell tenned, hogy felmásolsz mindent a gépre, beteszed telefonba, leformázod azzal, majd visszamásolsz rá mindent. a gépről meg ne töröld le a memkariról felmásolt dolgokat, mertfog az még kelleni...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 19, 17:49:29
  
Heló,
vettem egy 4 gigás class 4-es microsd-t és szerintetek érdemes feltolni az ext modot?
Meg akkor még 1-2 dolog...
1.ha rezgőn van a gépezet,akkor smsnél nem rezeg
2.asszem cm7.2-nél volt olyan opció,h ha megnyomom a piros gombot,arra mit funkcionáljon.most nem látok olyat
3.a kamera előnézet nekem még mindig fekete-fehér...lehetséges,h a jh1 miatt?
4.sokat dob az aksin az uv?érdemes megcsinálni?
asszem ennyi:D
1. Sms beállításokban állítsd be, vagy nézz körbe cyanogen beállításokban is, asszem ott is van valami...
2: Spare parts
3: tedd fel a preview fix-t, a Cm 7.3a topicban megtalálod a samdroidon
4: sokat :)

Kuresz, Ma reggel 6 óta 5 óra zenét hallgattam, 2 órát játszottam, 1 óra wifi, 1 óra telefon, full fényerő, folyamatosan 800 mhz és 40%-on van az akksi :) Nem rossz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mrbenedict 2010, 11 19, 18:12:01
  
nekem majdnem minden rom csere alkalmával ez van. annyit kell tenned, hogy felmásolsz mindent a gépre, beteszed telefonba, leformázod azzal, majd visszamásolsz rá mindent. a gépről meg ne töröld le a memkariról felmásolt dolgokat, mertfog az még kelleni...
Felrakom a gyári szoftot, és pápááááá :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 19, 21:07:20
  
Felrakom a gyári szoftot, és pápááááá :)
Szerintem telepíts jh6-ra (hagyd a jd1-et) egy CM 7.3.1 + ext mod + valamelyik tweaket és undervolt kernelt, és egy nagyon simán működő, hétköznapi használatra tökéletes romot kapsz, még frissíteni sem kell, esetleg csak ha kijön a 3d driver. Ha valaki nem pro user és nem hackelgeti egyfolytában, akkor nagyon stabil felállás ez, én már nem nevezném alfának, hanem release candidate-nek. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 19, 21:54:08
melyik UV-t érdemes felrakni,az 50est v a 100ast?
és ha a 100ast rakom,akkor mehet rögtön az,vagy előbb az 50es,reboot és utána a 100? és ez nem okoz adatvesztést,ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 19, 21:57:16
Kijött egy új kernel criminaltól, valószínűleg ez lesz benne a végleges cyanogenben is. Tartalmazza a -50 mV UV-t.
http://forum.samdroid.net/f53/kcriminal-2-6-29-6-r1-cm-3181/ (http://forum.samdroid.net/f53/kcriminal-2-6-29-6-r1-cm-3181/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 20, 07:47:17
Kéne egy kis help!A Cm7.3.1-re hogy kell felvarázsolni a greenDevDroid témát?mert ugyan letöltöttem egy zip-et bemásoltam a CMTemes mappába,de semmi változás!Mi lehet a gond?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 20, 08:16:34
  
Kéne egy kis help!A Cm7.3.1-re hogy kell felvarázsolni a greenDevDroid témát?mert ugyan letöltöttem egy zip-et bemásoltam a CMTemes mappába,de semmi változás!Mi lehet a gond?
2.2-re még nem próbáltam ezt felrakni, de ezt a zip-et Recoveryből kell felrakni 2.1-nél.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 20, 08:22:49
  
2.2-re még nem próbáltam ezt felrakni, de ezt a zip-et Recoveryből kell felrakni 2.1-nél.

Azt is próbáltam,de végtelen reboot,hiába wipe-oltam,ott is megbuktam!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 20, 08:57:52
  
Azt is próbáltam,de végtelen reboot,hiába wipe-oltam,ott is megbuktam!
Nem tudom, mennyire ragaszkodsz a témához, de szerintem a CM eléggé testreszabható színezés terén.
Egyébként akkor kérdezem is: miért jobb a greendevdroid? Én is használtam anzo romján, de nem érzem a különbséget.
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 20, 11:58:12
Heló
ha upgradeolom recovery-ből a 7.3-t 7.3.1-re, akkor az uv-t újra kell rakni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 20, 12:23:14
Még egy kérdés!(bár az előzőre sem kaptam választ) Mégpedig,hogy azt hogy kell beállítani,vagy milyen program kell hozzá,hogy a ramot ne kajolja a CM7.3?Mert egy-két perc azt a kezdeti 90Mb körüli állapotról akár 20Mb-ra is leesik!!!Nagyon bosszantó!Ha valaki tudna rá megoldást,megkérném,hogy ne tartsa magában!Köszi előre is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 20, 12:46:38
  
Nem kell bántani az androidot mindenféle taskkillerekkel, nagyon profi  memóriakezelése, figyeld meg, hogy sosem esik 20 Mb alá. Viszont ha elkezded kilődözgetni a programokat, úgyis újraindulnak és emiatt a folyamatos macska-egér harc miatt még az akksid is bánja. Nem mondom, hogy időnként nem kell kilőni néhány programot, pl. tesztelés vagy nagyobb erőforrásigényű program futtatása előtt (pl. iGo) de autora állítani hülyeség a taskkillt. Greendevdroid tudtommal nincs CM 7.3-ra, témákat én még nem nagyon pakolgattam, mert gyakran van frissítés és úgyis elvesznek. Amint lesz egy rendszer, amihez hosszabb távon nem nyúlsz, azt majd érdemes lesz témázni. http://forum.samdroid.net/f57/ (http://forum.samdroid.net/f57/) itt azért nézz szét, hátha van ami megy 7.3 alatt is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 20, 12:50:30
  
Nem kell bántani az androidot mindenféle taskkillerekkel, nagyon profi  memóriakezelése, figyeld meg, hogy sosem esik 20 Mb alá. Viszont ha elkezded kilődözgetni a programokat, úgyis újraindulnak és emiatt a folyamatos macska-egér harc miatt még az akksid is bánja. Nem mondom, hogy időnként nem kell kilőni néhány programot, pl. tesztelés vagy nagyobb erőforrásigényű program futtatása előtt (pl. iGo) de autora állítani hülyeség a taskkillt. Greendevdroid tudtommal nincs CM-re, témákat én még nem nagyon pakolgattam, mert gyakran van frissítés és úgyis elvesznek. Amint lesz egy rendszer, amihez hosszabb távon nem nyúlsz, azt majd érdemes lesz témázni. http://forum.samdroid.net/f57/ (http://forum.samdroid.net/f57/) itt azért nézz szét, hátha van ami megy 7.3 alatt is.

Köszi a gyors választ!A témákat illetően megnyugodtam,viszont a ram kérdésben az bánt konkrétan hogy pár fontos widget-et is bezár mint például a digitál clock,és a task killer widget.Ennyi zavar,és ahogy meglestem rengeteg olyan folyamat fut a háttérben amire egyátalán nincs szükségem ki is lövöm de ahogy írtad is mindig ujraindul!Erre kéne megoldás!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 20, 13:00:56
  
Erre csak az a megoldás, hogy mielőtt felteszel egy romot, előtte belenyúlsz és kigyomlálod a system/app mappából, amit nem használsz. Persze csak óvatosan, nehogy olyasmit szedj ki, ami a rendszer fontos része.
Ja és amit nem akarsz kilőni (ébresztő stb.) azt tedd Ignor-ra a taskkillerben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 11 20, 13:41:50
Sziasztok!

Látom,most már van használható "Froyo"! Vki leírhatná,hogy mit és hogyan illetve milyen sorrendbe kell felteni. Onnan,hogy a JH6-os rom fent van.
Ha lehetne akkor kicsit bővebb leírást,hogy mi miért kell. Olvastam vmi akku növelő kiegészítést hozzá.

THX :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 20, 14:26:04
  
Sziasztok!

Látom,most már van használható "Froyo"! Vki leírhatná,hogy mit és hogyan illetve milyen sorrendbe kell felteni. Onnan,hogy a JH6-os rom fent van.
Ha lehetne akkor kicsit bővebb leírást,hogy mi miért kell. Olvastam vmi akku növelő kiegészítést hozzá.

THX :ok:
Első hozzászólás érvényes még, csak a legújabb, 7.3.1-et kell tölteni http://sklad.krtek.net/CM-6.1.0-Spica-a7.3.1_update.zip (http://sklad.krtek.net/CM-6.1.0-Spica-a7.3.1_update.zip) Ehhez még add hozzá az új kernelt recoveryből, ebben már benne van a -50 mV undervolt is.http://forum.samdroid.net/f53/kcriminal-2-6-29-6-r1-cm-3181/ (http://forum.samdroid.net/f53/kcriminal-2-6-29-6-r1-cm-3181/)  Iránytű már működik, ennyi a változás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 20, 14:32:42
Én az advanced task killer for froyo-t használom, amit beállítottam agresszív app kill-re amikor lezárom a kijelzőt. Ezenkívül kiszedtem egy csomó dolgot (pl car home, file manager, voice search, stb) ami nem kellett. Most sok játék van fent ezért 50 megánál nem szokott többem lenni, viszont amikor csak pár van fent akkor simán van 70. :)

Ui.: Amúgy a macska egér harc miért tesz rosszat az akksi időnek? :O Minél kevesebb app megy, annál kevésbé pörög a proci (már ha nem állítasz be mást)...szal szerintem inkább jobb lesz vele az akku idő :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: arsenix 2010, 11 20, 14:39:37
Sziasztok!

7.3 alpha-t használok, nagyon bejön, viszont a hab a tortán egy ext2/ext4 mod lenne.

kérdésem, a gyárilag kapott 1 GB-os kártyára megpróbálhatom feltenni, vagy felejtsem el és vegyek egy nagyobbat? (amúgy a gyári CLASS hány?)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 20, 14:45:22
  
Sziasztok!

7.3 alpha-t használok, nagyon bejön, viszont a hab a tortán egy ext2/ext4 mod lenne.

kérdésem, a gyárilag kapott 1 GB-os kártyára megpróbálhatom feltenni, vagy felejtsem el és vegyek egy nagyobbat? (amúgy a gyári CLASS hány?)
Mit akarsz feltenni az sd karira? Amúgy szerintem a gyári class 2...nem szoktak gyorsabbat adni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 20, 14:54:29
  
Én az advanced task killer for froyo-t használom, amit beállítottam agresszív app kill-re amikor lezárom a kijelzőt. Ezenkívül kiszedtem egy csomó dolgot (pl car home, file manager, voice search, stb) ami nem kellett. Most sok játék van fent ezért 50 megánál nem szokott többem lenni, viszont amikor csak pár van fent akkor simán van 70. :)

Ui.: Amúgy a macska egér harc miért tesz rosszat az akksi időnek? :O Minél kevesebb app megy, annál kevésbé pörög a proci (már ha nem állítasz be mást)...szal szerintem inkább jobb lesz vele az akku idő :)
Szerintem erőforrásigényesebb a folyamatos újraindulás, mintha ott csücsülne a háttérben (ráadásul nem is biztos, hogy éppen fut, csak cacheben van). Legjobb esetben is ugyanannyit fogyaszt, csak még leterheled ezzel is a gépet. Így beleszaladhatsz néhány FCbe.

Más: megszereztem a tom3q féle driver egy korai változatát, bebootol vele a rendszer. Quadranttal nem lehet tesztelni, mert hibát ad. Fruit Ninja akadozva elfut, Angry Birds nem, de látszik a talaj a képernyő tetején. (legalább látszik!) :) Ha valaki ki szeretné próbálni néhány 3d játékkal, szívesen elküldöm, de készüljön egy system image backuppal, ez csak szigorúan tesztelni jó így még.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: arsenix 2010, 11 20, 15:43:08
  
Mit akarsz feltenni az sd karira? Amúgy szerintem a gyári class 2...nem szoktak gyorsabbat adni.

Az alábbi követelményeklet olvastam az ext2/4 modhoz:

Követelmények

Legyen legalább 850MB szabad hely az SD kártyádon! Ez a minimum, de 1GB az abszolút biztonságos. (Az első, fat32 partíción)
Legyen legalább 10MB szabad hely a /data partíción! (Beállítások/SD kártya és telefon tárhely/Telefon belső tárhelye)

Ezért kérdeztem, hogy vki megpróbálta-e már felrakni a gyári 1gb-os kártyára a modot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 20, 15:46:04
  
a backupnak kell a hely, utána azt nyugodtan felrakhatod a gépedre
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 20, 15:55:12
  
Az alábbi követelményeklet olvastam az ext2/4 modhoz:

Követelmények

Legyen legalább 850MB szabad hely az SD kártyádon! Ez a minimum, de 1GB az abszolút biztonságos. (Az első, fat32 partíción)
Legyen legalább 10MB szabad hely a /data partíción! (Beállítások/SD kártya és telefon tárhely/Telefon belső tárhelye)

Ezért kérdeztem, hogy vki megpróbálta-e már felrakni a gyári 1gb-os kártyára a modot?
Ahogy néztem a backupokat, olyan 400 megát foglal a kettő (system és data). Ha 500 megát hagysz, az biztosan elég, majd megkeresed a backupot, ha kell a hely és kitörlöd/lemented. Arra figyelj, hogy a nokerneles scriptekkel csináld a konvertálást (első oldal). Ha mással csinálod, kezdheted előlről az egészet. Van az új recoveryben is lehetőség a konvertálásra, de nagyon lassú, ezekkel a scriptekkel sokkal gyorsabb a művelet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 20, 21:07:27
Sziasztok.

Jelenleg CM7.3.1 + kCriminal-2.6.29.6.r1 for CM  kernel van fent + ext2/4 mod. Egész jól működik minden, de észrevettem némi térerő ingadozást. Ezt nem tudom mi okozhatja. Van olyan, hogy lemegy 0-ra aztán hirtelen felugrik 4-5 környékére.

Ez a GSM rész a ROM vagy a kernel része? ha felraknék egy másik kernelt esetleg változna valami? Valakinek volt már ilyen észrevétele.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2010, 11 20, 22:09:19
Sziasztok!

Bocsi a kérdésért, tudom hogy nagyon lerágott csont amiket kérdezek de néhány dologban nem vagyok túl tiszta és gondoltam inkább megkérdezem tőletek :) A lényegre térve, tervezem hogy a Spicamból kihozom a lehető legtöbbet, hogy a leggyorsabb legyen és az akkumlátort is kimélje.

A legtöbb hozzászólásból, arra következtettem, hogy jelenleg a CM 7.3 lenne ez.
Letudnátok írni nekem, ha nem nagy gond hogy milyen folyamatokból áll nagyjából ez.
Azt tudom hogy felkell rakni egy gyári romot, ami a JD1 legyen lehetőleg (javítsatok ki hogyha tévedek), a flashelésnél már egyből le is akadtam, vagyis inkább nem tiszta teljesen, több leírás lk 2.08 (kernel)-ről ír, de kitchenbe láttam újjabb romokat, azzal is lehet flash-elni vagy ezt ajánljátok? :D

Érdekelne még továbba hogy, hogyan lehet formázni EXT2/EXT4-re az sd kártyát, és mi az a relocated davlik. Ezt így nagyjából letudnátok írni szisztamatikusan, mit mi után nagyjából? :$

Válaszokat előre is köszönöm!

Üdv.: Herni
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 21, 01:25:00
AZ UV mod ot hol találom? Felraktam a kernelt amiben az 50es benne van, de érdekelne a 100 as. az mehet simán rá? A választ és a linket előre is köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 21, 01:46:42
  
A baseband verzió jd1 mindenkinél, ezt nem szabad összetéveszteni a firm versionnal. A firm lehetőleg jh1 vagy jh6 legyen. Leshak kernel tökmindegy milyen, hogyha frissíteni szeretnél csak 2.xx legyen. Sd kártyát nem formázod ext2/4-re hanem a telefon alapmemóriáját (ROM). Első hozzászólásban megtalálod a linkeket a konvertáláshoz.
 A relocate dalvik áthelyezi a dalvik cachet a system cache mappába, ezt olyankor ajánlatos elvégezni, hogyha nem akarsz samdroidos app2sd-t. Figyelni kell rá, hogy minden frissítésnél újra futtasd a dalvik_cache.zip-et. Ezt akkor érdemes elvégezned, ha már tele van a memóriád, így nyersz még kb. 60 Mb helyet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 21, 08:48:54
  
Sziasztok.

Jelenleg CM7.3.1 + kCriminal-2.6.29.6.r1 for CM  kernel van fent + ext2/4 mod. Egész jól működik minden, de észrevettem némi térerő ingadozást. Ezt nem tudom mi okozhatja. Van olyan, hogy lemegy 0-ra aztán hirtelen felugrik 4-5 környékére.

Ez a GSM rész a ROM vagy a kernel része? ha felraknék egy másik kernelt esetleg változna valami? Valakinek volt már ilyen észrevétele.

Nekem is instabil a GSM rész valamiért (hol van térerő hol nics) pedig be van jelöve az is,hogy  csak a 2G hálózatot használjon!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 21, 09:45:23
  
Nekem is instabil a GSM rész valamiért (hol van térerő hol nics) pedig be van jelöve az is,hogy  csak a 2G hálózatot használjon!

Ez vajon a kernel hibája lehet? Mindjárt visszarakom az eredeti CM kernelt.. és kiderül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 21, 10:11:46
  
Ez vajon a kernel hibája lehet? Mindjárt visszarakom az eredeti CM kernelt.. és kiderül.

Megoldottam a problémát!Visszament az Anzo rom!Vallatás közben azért még találtam benne több olyan dolgot is ami nem tetszett(videó csengés hol ment hol nem,és még jónéhány bizonytalan dolog ami hol ment hol nem),és mivel nem szeretem magam agyonszivatni,így ismét úgydöntöttem hogy marad a 2.1!A 2.2-nél inkább várok egy izmos bétára!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 10:54:19
Nem értem, hogy sok embernek mi a baja a 2.2-vel. Nem kell egyfolytában össze vissza flash-elgetni és betonstabil. Nálam 7,1 óta 2 frissítést és egy kernelmódosítást élt meg és minden tökéletesen működik rajta. Nem fc-zik, nem fagy, nem lassul, nem lép ki, nem csinál semmi abnormális dolgot. Amit próbáltam minden megy rajta. Nem kell egyfolytában b..sztatni és majd teszi a dolgát, ennyi.

Visszaolvasva: CSAK olyan témát lehet felrakni, ami a 7.3-AL kompatibilis. Az bőven nem elég, hogy 2.2 höz van, mivel a 7.2-es témák se mennek 7.3-an. A zipet fel kell tölteni recoveryben meg jön egy rar is, azt kicsomagolod, van benne egy xml fáj, azt kell a cmtheme-be másolni. Bekapcs után cyanogen mod beállítások-user interface tweak extras-select a theme és ott kiválasztod. Nekem is van fent téma, próbáltam már többet is és egyszer nem szenvedtem vele. Minden normálisan le van írva samdroidra. Csak olyat kell leszedni, ami 7.3-hoz való, ennyi a titka. Szerintem durvára nem nagy ördöngősség.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 10:59:59
  
AZ UV mod ot hol találom? Felraktam a kernelt amiben az 50es benne van, de érdekelne a 100 as. az mehet simán rá? A választ és a linket előre is köszi!

A 100-asnál kicsit rosszabbul érzékel, én inkább le is szedtem. Most criminal kernele van fent, amiben alap a -50, eddig stabil...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 11:01:13
Térerő: cm 7.3+extmod+xda tweak 2.1+criminal kernel+costum theme és fullos a térerőm, egyszer nem dobálja. Tényleg nem értem, mi lehet nálatok a gond... újraindulgatás, térerődobálás, fc...nálam egyik sem jelentkezett.(magyarul nem a kernel hibája, a hiba nálatok van, csak nem tudom, hogy mi)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 21, 11:34:42
  
Nem értem, hogy sok embernek mi a baja a 2.2-vel. Nem kell egyfolytában össze vissza flash-elgetni és betonstabil. Nálam 7,1 óta 2 frissítést és egy kernelmódosítást élt meg és minden tökéletesen működik rajta. Nem fc-zik, nem fagy, nem lassul, nem lép ki, nem csinál semmi abnormális dolgot. Amit próbáltam minden megy rajta. Nem kell egyfolytában b..sztatni és majd teszi a dolgát, ennyi.

Visszaolvasva: CSAK olyan témát lehet felrakni, ami a 7.3-AL kompatibilis. Az bőven nem elég, hogy 2.2 höz van, mivel a 7.2-es témák se mennek 7.3-an. A zipet fel kell tölteni recoveryben meg jön egy rar is, azt kicsomagolod, van benne egy xml fáj, azt kell a cmtheme-be másolni. Bekapcs után cyanogen mod beállítások-user interface tweak extras-select a theme és ott kiválasztod. Nekem is van fent téma, próbáltam már többet is és egyszer nem szenvedtem vele. Minden normálisan le van írva samdroidra. Csak olyat kell leszedni, ami 7.3-hoz való, ennyi a titka. Szerintem durvára nem nagy ördöngősség.

"Nem kell egyfolytában ba**tatni"Erre írták nekem itt a fórumon hogy akkor egy 3000 forintos nokia is megfelel az igényeknek!!!!Másrészt örülök neki hogy nálad stabil és kielégíti az igényeidet!Harmadrészt nekem se FC-et egyszer sem,csak a térerő kínylódott,és a hangbeállítások (magyarul egyszer beállítottam azt hol ment hol nem)továbbá a videócsengés,az is hol ment hol nem!!!Én az olyan dolgokat szeretem amik nem olyanok mint a mesékben hogy hol volt hol nem volt!Megismétlem:örülök neki hogy nállad megy és minden igényed kielégíti!De ha másnak eltérő az igénye,vagy a véleménye azt nem kell alpári paraszt módjára leugatni!!!

Más:ami a témát illeti kompatibilis témát szedtem le hozzá,a célmappát is megtaláltam, csak az .xml file-ra nem tért ki a leírás sehol sem,így samdroidon sem(vagy csak ehez a konkrét témához nem írták le(GreenDevDroid))!Úgyhogy ezt a vállaszt köszönöm!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 12:18:18
Nem az igényről beszéltem, hanem hogy nálam minden működik, ami nálatok nem. Ez úgytűnik android sajátosság, nekem is jött már elő olyan, ami másnak nem. Egy clean install (vagy 2) viszont csodákra képes. Az xml-es dolog még régebbi témáknál volt leírva, nem tudom miért nem írják ki a téma főoldalra... A greendevdroidot még 7.2-vel használtam, nálam ott ment. A videóhívást egyszer nem használtam még, őszintén azt se tudtam eddig, hogy létezik :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 21, 12:45:01
  
Nem videó hívás!Videó csörgés!!!Nem mp3 csörög hanem egy általad beállított  videóklipp.Sok értelme ugyan nincs,de elég mutatós  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 13:06:14
Arra gondoltam, csak elírtam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: NPG 2010, 11 21, 13:54:17
  
De ha másnak eltérő az igénye,vagy a véleménye azt nem kell alpári paraszt módjára leugatni!!!

Esküszöm veszek neked karácsonyra egy boxzsákot! :)
Szerintem senki nem ugatott le csak elmondta a véleményét...ahogy te is... peace
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 13:59:38
http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/ (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/)

Nem sokból tart, ha valaki unatkozik, hajrá!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 21, 14:58:02
  
http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/ (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/)

Nem sokból tart, ha valaki unatkozik, hajrá!
Fordítok ezerrel, de néhol nem nagyon lehet érteni, hogy mire vonatkozik a lefordítandó mondat és így elég nehéz... :S Örülnék ha valahol lehetne látni, hogy az 1.6-ban hogy fordították le Samsung bácsiék...
Meg, hogy lehet a fordításokra szavazni? :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 21, 16:19:01
szerintetek pillanatnyilag melyik a jobb: ?
jh6+anzo (nem tudom ezt mivel bővíthetném még)
jh6+cm 7.3+Criminal-2.6.29.6.r1 for CM + speed tweaks + ext mod ( lehet kihagytam valamit ami még hasznos)

más: lesz vagy van is hasonló qwerty-s "tok" spicához is ? : / vagy más fizikai billzet lehetőség?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 21, 16:38:43
  
szerintetek pillanatnyilag melyik a jobb: ?
jh6+anzo (nem tudom ezt mivel bővíthetném még)
jh6+cm 7.3+Criminal-2.6.29.6.r1 for CM + speed tweaks + ext mod ( lehet kihagytam valamit ami még hasznos)

más: lesz vagy van is hasonló qwerty-s "tok" spicához is ? : / vagy más fizikai billzet lehetőség?
Az első egy 2.1-s rendszer, szóval minden megy rajta.
A másik egy fejlesztés alatt álló rendszer, ami frissebb, azonban nem minden megy rajta.
Szerintem egyik se jobb a másiknál. Döntsd el te, hogy melyiket akarod használni.
CM-hez: build.prop mod, gl update, gps fix, lcd density. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 17:29:30
Mi az a prop mod és lcd density?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 21, 18:21:27
  
Mi az a prop mod és lcd density?
http://forum.samdroid.net/f10/beta-build-prop-editor-rooted-spica-only-2957/ (http://forum.samdroid.net/f10/beta-build-prop-editor-rooted-spica-only-2957/)
Ezzel a progival állíthatod a képernyőn megjelenő elemek számát. Szóval a főképernyőre annyi ikont tehetsz ki mint egy WVGA-ra. Sajnos a HD játékok ugyanúgy lelógnak... :(
A build.prop mod meg pár tweak. a /system mappában lévő build.prop-t kicseréled erre. Jobb lesz a görgetés, a CM 7.3 verzió száma 7.2-ről 7.3-ra változik, meg még pár amit nem tudok. Sajnos a kommentet nem találtam meg, de a CM 7.3 discussion thread-ben van benne.
http://www.mediafire.com/?a3cxfvl9e66rtlp (http://www.mediafire.com/?a3cxfvl9e66rtlp)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 21, 18:22:56
A Cm7.3-ban van beépített 3d driver vagy ha nincs, akkor melyiket érdemes rá feltenni?

Most ezt használom: jh6+cm 7.3+alap cm7.3 kernel-50mV + XDA speed tweak 2.1 + ext2/4 mod

XDA és FE speed tweak között mi a különbség?

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 21, 18:52:45
  
A Cm7.3-ban van beépített 3d driver vagy ha nincs, akkor melyiket érdemes rá feltenni?

Most ezt használom: jh6+cm 7.3+alap cm7.3 kernel-50mV + XDA speed tweak 2.1 + ext2/4 mod

XDA és FE speed tweak között mi a különbség?
A CM-ben is  van valami, de ezen kívül van a de niska féle módosított 3d driver. Valamint van egy angry birds fix, ami talán nem fér be az előző kategóriába... Más egyelőre nem létezik. Az AB fix miatt meghal a 3d gallery, viszont tudsz játszani. :) A másikat nem próbáltam.
XDA és FE mod közt nem sok különbség van, kicsit mások a tweak-k benne. Szerintem az xda jobb, én azt használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 18:54:45
Nincs 3d driver, semmilyen formában....
Viszont ha megnézitek a fórumát, ma írta Tom3q, hogy már majdnem kész, most tesztel. Magyarul egy hónapon belül kész a drivere.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 21, 20:19:33
Miért írja ki a market 1-2 alkalmazásnál amikor telepíteni akarom, h Installation error Unknown reason-18
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zabszerda 2010, 11 21, 22:26:06
sziasztok!

ext2/ext4-ről szeretnék többet tudni. Már fent van és ha jól látom autómatikusan át is konvertálta a system és a cache particiókat ext2-re a data particiót nem, de recovery módban úgy látom, hogy bármelyiket még tovább tudom convertálni ext4-re. A kérdésem, hogy mikor és mire érdemes akkor convertálni a fenti particiokat.
Más.
Láttam, hogy a recovery mod-ban tudom formázni az SD kártyát. Ez jobb eredményt ad mit a gyári beépitett, vagy csak ott van?
Más.
Gondolom ha nem akarom használni a samdroidos app2sd-t akkor felesleges a kártyára ext4 particiot készítenem, ha jól olvastam valahol, a froyo saját apps2sd funkciója ezt nem tudja kihasználni.

erőre is kösz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 21, 22:31:20
A systemet és a cache-t csak ext 2-re tudod formázni. A datát pedig ext 4-re, de 2 fájl van, az egyik az ext2-es system és cache, a másik az ext4-es data-t készíti el. Ha az alap apps2sd-t akarod használni (froyo beépített) akkor felesleges, de állítólag a samdroidos gyorsabb. Mondjuk el is hiszem, mivel az ext gyorsabb, mint a fat. Bár ha a system appokat (widgetek, phone apk, launcher, keyboard, ilyenek) nem rakod át sd-re, csak a navigációt, játékokat, magyarul a sima appokat, amik nem futnak folyamatosan, akkor lehet, hogy még gyorsabb is froyos a2d-vel. Gondolkodtam már én is, hogy törlöm a samdroidos apps2sd-met, de akkor formázza az egész memkarit és van rajta 6giga adat...majd ha lesz hozzá idegzetem. Viszont ha te kipróbálod, akkor írd már le pls, hogy hogy vált be.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zabszerda 2010, 11 21, 23:34:37
köszönöm Kuresz a válaszod, most csinálom pár nap mulva meglesz a tapasztalat, írok majd róla.
Más.
felraktam a kCriminal-2.6.29.6.r1-t Ebben elvileg benne van az UV-50. Ezt valami menüből kell aktiválnom? Merre találom. Olvastam UV-100 ról is, kinek mi a tapasztalata evvel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 22, 09:22:03
  
köszönöm Kuresz a válaszod, most csinálom pár nap mulva meglesz a tapasztalat, írok majd róla.
Más.
felraktam a kCriminal-2.6.29.6.r1-t Ebben elvileg benne van az UV-50. Ezt valami menüből kell aktiválnom? Merre találom. Olvastam UV-100 ról is, kinek mi a tapasztalata evvel?
Az UV-t csak felrakod és működik, nem kell semmit se csinálnod. :)
Nekem az UV -100 van fent. Sebességben és stabilitásban nincs különbség a gyárihoz képest, az akksi viszont erős használat mellett is brutálisan sokáig bírj. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 22, 14:12:15
  
Gondolkodtam már én is, hogy törlöm a samdroidos apps2sd-met, de akkor formázza az egész memkarit és van rajta 6giga adat...majd ha lesz hozzá idegzetem. Viszont ha te kipróbálod, akkor írd már le pls, hogy hogy vált be.
Valaki tudja, hogyan lehet az SD-ről eltávolítani az ext2 partíciót és újra csak 1 Fat partíciót csinálni? A CM-6.1.0-Spica-a7.3.1_update Recoveryében csak létrehozni tudom az ext2-t. Számítógépbe berakva a Windows7 ugyan letörli, de a maradék Fat-ot se kiterjeszteni, se törölni nem engedi, szóval ott marad nekem a sok felhasználhatatlan hely. Érdekes, hogy a Recoveryben tudom az ext2 méretét csökkenteni/növelni, de törölni nem sikerült eddig.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 22, 14:22:52
  
Én ezt úgy oldottam meg hogy van egy olyan program,hogy valami Gparted vagy mi a trutymó ( http://gparted.sourceforge.net/ (http://gparted.sourceforge.net/) ),ki kell írni cd-re bootoltatni vele a pc-t,és látja a memókártyát,valamint olyan mit a PQ magic,csak rengeteg file-rendszert ismer!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 22, 14:27:58
  
azta, ezzel ennyit tökölni! annyi, hogy beteszed a telllóba és leformázod...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 22, 15:33:30
De egyébként ugyan ott, ahol csinálod az extet, van hogy make xxx mb of ext 2, lent hogy format ext meg alatta, hogy delete ext. Ha delete-re mész törli és formázza az egész kártyát, hozzáadva az ext területét az immár teljes fathoz. Ennyi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 22, 16:55:35
CM alatt le lehet cserélni az ADW launchert Launcher pro-ra?

Vajon gyorsabb lenne mint ADW-vel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 22, 17:04:22
Én tegnap cseréltem. Gyorsabb sokkal. Ajánlom a plust is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 22, 17:13:08
Nekem is plus van, sokkal jobb mint az ADW :) Csak kár, hogy mostanában nincs frissítve :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 22, 17:27:33
Kuresz, petikeke: köszönöm a segítséget! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 11 22, 19:28:14
Heló,
hogy tudom felrakni a launcher pro-t?
recoveryből,vagy ha újra rakom a romot,akkor kicserélhetem a nagy zipben az app mappában az adw-t a launcherre?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 22, 19:30:20
Hát gyerekek! CM 7.3-mam van, bevan kapcsolva a billenytyű visszajelző hang, mert mért ne, de valami borzalom!!!! 1 kattanás vagy 2x 3x kattan szaggatva recsegve ropogva!! Ugy akad mint állat, más baja nincs a telónak, de ez borzalom nem lehet ezzel valamit csinálni a kikapcsoláson kívűl???? jah mp3 pattogásra nincs valami megoldás?? overlock fentvan, mást nemtok! thx
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2010, 11 22, 19:34:39
XDA speed tweaks v2.1 for RFS

Vélemények, ajánlátok? Láttam FE verziót is...mitől függ hogy XDA kerüljön e fel vagy FE?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 22, 19:43:16
Az xda cyanogen modhoz  való, az fe pedig frozen eclair-hez.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2010, 11 22, 19:44:01
  
Az xda cyanogen modhoz  való, az fe pedig frozen eclair-hez.

és ajánlod feltelepíteni? mi változik vele? gyorsul? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: NPG 2010, 11 22, 20:19:16
Emberek CM 7.3.1 ben nem megy se a tether sem a föltelepítet wireless tether root

valaki tud valami bíztatót erről?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 22, 20:33:35
  
De egyébként ugyan ott, ahol csinálod az extet, van hogy make xxx mb of ext 2, lent hogy format ext meg alatta, hogy delete ext. Ha delete-re mész törli és formázza az egész kártyát, hozzáadva az ext területét az immár teljes fathoz. Ennyi.

Köszi a választ, de továbbra is problémám van! Ugyanis ha a 7.3.1-et felrakom, módosul az LK2.08-ashoz képest a Recovery. Ebben viszont nem találok ilyen menüpontot. Ahol csinálom az extet, csak 128, 256, 512 és 1024 van. Se format, se delete. Azt tudom, hogy egy régebbi verziójú Recoveryben ez működött, de ebben...

Náhó! Az, hogy "beteszed a telllóba és leformázod..." pontosan mire gondoltál? Leírnád nekem kicsit bővebben ezt a folyamatot? Előre is köszönöm!

api29! egyelőre a te megoldásod tűnik a legegyszerűbben járható útnak, mert semmi kedvem a telefont újra és újra telepíteni, beállítani. Köszönöm a segítséget!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 22, 20:42:28
  
berakod a telefonba a kártyát, majd bemész a settings, sd card and phone storage-be, és ott format sd-card ezzel mindent törölsz róla
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 22, 21:56:50
  
berakod a telefonba a kártyát, majd bemész a settings, sd card and phone storage-be, és ott format sd-card ezzel mindent törölsz róla
Ez az! Van még mit átnéznem  :D Köszönöm a segítséget!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 23, 00:10:08
gabrielllb, te kavartál valamit, mert nekem sose volt billentyűhang, pedig már párszor felraktam a 7.3-t. :D Számodra a megoldás a clean install.

pomszi5, Launcher pro: marketről leszeded, telepít, home gombot 1szer megnyom, launcher pro :)

herni, nagyon érdemes xda v2.1 tweak-t felrakni. :)

NPG, ha jól tudom a samdroid fórumon nem mondták, hogy nem megy a wifi tether. Szerintem te is csinálj clean install-t. Én személy szerint sose próbáltam.

Más: új criminal kernel-t használja valaki? Vélemény? Idő híján nem nagyon tudom követni a samdroid-t. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 23, 09:41:49
  
én használom, és jónak tünik. benne van az 50es uv, az bejön, más változást nem tapasztaltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 23, 10:32:14
Akkor majd kipróbálom az új kernel-t, csak most az android magyarításával és a nyelvvizsgámmal vagyok elfoglalva :)

Más: Samdroid app2sd-t használok és az overclock widget mindig eltűnik ha újraindítom a spicát. Nyílván mert átrakja a rendszer az sd karira...h lehetne utána is működésre bírni? Minidg újra kell telepítenem. Valamint, hogy lehetne beállítani, hogy ne csak 528 mhz-t hanem 800-t is mutasson?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 23, 12:06:43
  
nem tudom mért tünik el, nekem nem tünt el anno. azt meg hogy gogy húzd feljebb meg tudod nézni a videómban  ;)
http://www.youtube.com/watch?v=f-anNXyKgqU (http://www.youtube.com/watch?v=f-anNXyKgqU)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 23, 16:13:12
  
Akkor majd kipróbálom az új kernel-t, csak most az android magyarításával és a nyelvvizsgámmal vagyok elfoglalva :)

Más: Samdroid app2sd-t használok és az overclock widget mindig eltűnik ha újraindítom a spicát. Nyílván mert átrakja a rendszer az sd karira...h lehetne utána is működésre bírni? Minidg újra kell telepítenem. Valamint, hogy lehetne beállítani, hogy ne csak 528 mhz-t hanem 800-t is mutasson?
Igen, a probléma az app2sd miatt van, mert az sd-ről nem látja a spica a widgeteket  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 23, 17:14:27
Egyébként nem tudom, hogy használjátok e, én tegnap vettem észre, hogy van kamera fix, amivel már a kereső is színes :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 23, 17:20:46
  
Egyébként nem tudom, hogy használjátok e, én tegnap vettem észre, hogy van kamera fix, amivel már a kereső is színes :D
igen, én tudtam, és mióta fennvan a 7.3 azóta fennvan ez is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 23, 17:30:16
Nekem is már rég megvan, még ide is belinkeltem.  :D
Nem lehet valahogy megoldani, hogy Samdroid app2sd használatakor az overclock widget megjelenjen? A power amp is ugyanezzel a problémával küszködik... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: NPG 2010, 11 23, 17:49:10
megoldottam a CM 7.3.1 wireless tether problémát
anzo romjából kimásoltam éééés tökéletesen működik :)
(úgy látom ez a verzió kifejezetten a spicára  lett alakítva)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 25, 12:43:58
Érdekes buggal találkoztam... :S Tegnap újraindítottam a telefonom és azt írta h helytelen PIN kód, 2szer próbálkoztam, és pár újraindítás után is ugyan ez volt, akksi és sim kivétel után is. Factory reset segített. Remélem senki nem találkozik ilyennel. :)

Amúgy ajánlom ezt az oldalt. Saját magadnak csinálhatsz akár CM nightly build-t (minden este készített verzió, ami Criminal legújabb fejlesztéseit tartalmazza). :)
http://android.mwyann.com/spica/kitchen/ (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/)
Használjátok egészséggel! :)

Más: nemsokára kész a magyarítás a CM-hez, kitartás! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 25, 15:24:39
Nektek quadrant-ban mennyit ér el 3d-ben? Elvileg olyan 50körül kap még cm-el is. Viszont van egy új fw, a JG1-es, amivel 3dben 429(!!!!!) et ér el. Én hétvégén feldobom egy frozen eclair-el és turbo kernellel, letesztelek egy pár játékot és  ha beigazódik a gyanúm, akkor marad is fent még kész nincs legalább egy beta CM
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 25, 16:45:47
egy kis érdekesség: http://samfirmware.webs.com/samsungandroid.htm (http://samfirmware.webs.com/samsungandroid.htm) most akkor mi van????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 25, 17:01:54
  
Nektek quadrant-ban mennyit ér el 3d-ben? Elvileg olyan 50körül kap még cm-el is. Viszont van egy új fw, a JG1-es, amivel 3dben 429(!!!!!) et ér el. Én hétvégén feldobom egy frozen eclair-el és turbo kernellel, letesztelek egy pár játékot és  ha beigazódik a gyanúm, akkor marad is fent még kész nincs legalább egy beta CM
Milyen romot találtál?! :O Én a samfirmware.com -on csak egy ázsiai JG1-t találtam, de az nem hinném h menne...ráadásul júliusi. :S
Amúgy meg CM 7.3.1+UV -100, build.prop mod+XDA tweak 2.1+Angry birds fix 3D-ben max 120-t ér el.
Adj már egy linket, hogy hol találtad! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 25, 17:17:22
Hali!

Megcsináltam végül az ext2/ext4 fresh-t, eddig nem sok különbséget érzek.
Viszont az UV-100mV érdekelne, csak nem találom... ???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 11 25, 18:03:49
  
Hali!

Megcsináltam végül az ext2/ext4 fresh-t, eddig nem sok különbséget érzek.
Viszont az UV-100mV érdekelne, csak nem találom... ???

http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-kernel-cyanogenmod-3151/ (http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-kernel-cyanogenmod-3151/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 25, 18:23:04
  
http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-kernel-cyanogenmod-3151/ (http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-kernel-cyanogenmod-3151/)

1000 THX!  :ok:

Teszem fel! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 25, 18:41:04
  
http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-kernel-cyanogenmod-3151/ (http://forum.samdroid.net/f53/undervolted-kernel-cyanogenmod-3151/)
vaszta! 150 es???  :shock: azt próbálta már valaki? milyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 25, 18:42:20
  
vaszta! 150 es???  :shock: azt próbálta már valaki? milyen?
Én nem merem felrakni azt már...a -100 is tökéletes. :) Nem akarom meggyilkolni a Spicám prociját. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 25, 18:58:54
  
Én nem merem felrakni azt már...a -100 is tökéletes. :) Nem akarom meggyilkolni a Spicám prociját. :)
és a -100 jól működik? mert én most -50 et használok, az nagyon jó!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 25, 19:02:46
  
és a -100 jól működik? mert én most -50 et használok, az nagyon jó!
Igazából proci függő, nekem tökéletesen megy -100-n is, lehet majd megpróbálom -150-n is, de félek h baja lesz a procinak. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 25, 20:02:11
  
Igazából proci függő, nekem tökéletesen megy -100-n is, lehet majd megpróbálom -150-n is, de félek h baja lesz a procinak. :S
Próbálkozz csak nyugodtan, kicsi feszültséggel nem lehet elrontani egy procit. Csak a feszültségnöveléssel és a túlhúzással lehet bajt csinálni, de ez pont az ellenkezője.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 25, 20:30:05
  
Próbálkozz csak nyugodtan, kicsi feszültséggel nem lehet elrontani egy procit. Csak a feszültségnöveléssel és a túlhúzással lehet bajt csinálni, de ez pont az ellenkezője.

Szerintem sem lehet baja, nekem a laptopom procija is alul van feszelve.  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 26, 08:44:09
Hi!
Tegnapelőtt felraktam a -50-es uv kernelt (volt battery status wipe is), de az az igazság, hogy nekem nem jön be.... Az eredeti kriminal kernellel (LK_08) három napig is elment töltés nélkül, így meg max 2 ha vigyázok rá...
Szóval az lenne a kérdésem, hogy egyszerűen recoveryből vissza tudom rakni a 08-as kernelt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 26, 09:03:24
  
Hi!
Tegnapelőtt felraktam a -50-es uv kernelt (volt battery status wipe is), de az az igazság, hogy nekem nem jön be.... Az eredeti kriminal kernellel (LK_08) három napig is elment töltés nélkül, így meg max 2 ha vigyázok rá...
Szóval az lenne a kérdésem, hogy egyszerűen recoveryből vissza tudom rakni a 08-as kernelt?

A samdrid-on a topicban megtalálod a stanrd kernel-t, azt kell recoveryből visszarakni. Amúgy meg próbáld ki a -100mV-s változatot. Nekem elképesztő üzemidőket csinál. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 26, 09:07:37
A samdrid-on a topicban megtalálod a stanrd kernel-t, azt kell recoveryből visszarakni. Amúgy meg próbáld ki a -100mV-s változatot. Nekem elképesztő üzemidőket csinál.

Háááát, nem akarom el*****ni a Spicát  :(  de lehet, hogy megpróbálom  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 11 26, 11:02:24
  
egy kis érdekesség: http://samfirmware.webs.com/samsungandroid.htm (http://samfirmware.webs.com/samsungandroid.htm) most akkor mi van????
Javították 2.1-re :'(

Hiába, a buzgóság... >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 26, 11:33:09
  
Javították 2.1-re :'(

Hiába, a buzgóság... >:(

Milyen 2.1?! :O Meg most mi van ezzel a JG1-el, amit Kuresz mondott? Én már totál elvesztettem a fonalat, pedig nem szokásom... :S

Vannak már tapasztalatok a JH7-tel? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 26, 12:17:08
Na samdroidon írta valaki, hogy azzal a jg1-el FE-vel sokat kapott 3d-ben, de próbálták sokan, mégse jött össze, szóval valószinű kamu. A jh7 egy f..s. Állítólag tele van német appokkal, nincs még (de ahogy olvasom, nem is lesz) deoxed verzió, ha rootolod akkor meg jd1-et ír ki. Plusz állítólag még fagy is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 26, 12:24:22
  
Na samdroidon írta valaki, hogy azzal a jg1-el FE-vel sokat kapott 3d-ben, de próbálták sokan, mégse jött össze, szóval valószinű kamu. A jh7 egy f..s. Állítólag tele van német appokkal, nincs még (de ahogy olvasom, nem is lesz) deoxed verzió, ha rootolod akkor meg jd1-et ír ki. Plusz állítólag még fagy is.
Dobj már egy linket ahol olvastad, mert én nem találtam ezzel kapcsolatban semmit a samdroid-n... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 26, 13:57:48
  
Dobj már egy linket ahol olvastad, mert én nem találtam ezzel kapcsolatban semmit a samdroid-n... :S

http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index21.html (http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index21.html)
22től a 25. oldalig csak erről van szó.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 26, 14:30:50
Hye!

Tudtok arra valami megoldást, hogy boot után ne "felejtse el" a Launcher Pro a widgeteket?
Például az Apps Organizer(nem az SD-re van talapítve ;)) widgetjeit minden esetben újra ki kell pakolnom, plusz ugyanezt csinálja a power controll és weather widgetekkel is és mindig újra kell pipálnom, hogy a smart keyboard legyen az aktív, ne a gyári! >:(

Más:

Feltettem Én is az UV-100-at, érzésre nem változott semmi(bár még tesztelem), viszont jó dolog, hogy mostmár a fejlécben is pontos(nem csak 0.5-ös)százalékban jelzi az akksitöltöttséget! :taps:

Bár az is igaz, hogy nem volt factory reset(nem tom, kell-e), csak battery wipe-t nyomtam neki.

Még valami:

Valaki írta, hogy ingadozik a térereje...Nálam is előfordul CM óta, de sok gondot még nem okozott...eddig! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 26, 14:38:44
  
Nekem is volt widget eltűnés...de factory reset segített neki. :) Azóta megmaradnak a progiaim. Amúgy nekem LP widgetekkel sose volt bajom, ez új... :S
A battery wipe arra szolgál, hogy a töltést normálisan jelenítse meg, magyarán ne csaljon. Factory reset nem kötelező kernel cseréhez. :) Én se csináltam.
Api-nak volt térerő ingadozása...szerencsére nekem sose. :)

Kuresz, köszi, átolvasom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 26, 14:40:08
Nekem még sose felejtett el semmit.
Viszont kaptam egy elég jó ajánlatot omnia hd-re, úgyhogy lehet, hogy lassan búcsúzok :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 26, 14:49:26
  
Nekem is volt widget eltűnés...de factory reset segített neki. :) Azóta megmaradnak a progiaim. Amúgy nekem LP widgetekkel sose volt bajom, ez új... :S
A battery wipe arra szolgál, hogy a töltést normálisan jelenítse meg, magyarán ne csaljon. Factory reset nem kötelező kernel cseréhez. :) Én se csináltam.
Api-nak volt térerő ingadozása...szerencsére nekem sose. :)

Kuresz, köszi, átolvasom. :)

És a factory reset nem törli a telepített progijaimat, vagy egyéb beállításokat? :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 26, 14:52:59
Dehogynem. De jobbat nem tudsz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 26, 14:56:14
  
Nekem még sose felejtett el semmit.
Viszont kaptam egy elég jó ajánlatot omnia hd-re, úgyhogy lehet, hogy lassan búcsúzok :S
off: Átmennél symbianra android után? :D A telefon nagyon jó, de az operációs rendszer ősrégi... :S /off

Ez a 3 driver nagyon fura. Szerintem ebből nem lesz semmi...a felrakhatott quadrant hamisító app-t. Cyanogen is simán átírta az értékeket és 3000 feletti pontot ért el egy gyári Galaxy S-sel. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 26, 14:58:21
off: Tudom, de a játékok nagyon kellenének és egyszerűen nem bírok már várni arra a 3d driverre. Egy próbát megér, mert tényleg jó az ajánlat, aztán arról vissza bármikor visszatérhetek, ha kész a driver, esetleg a CM béta vagy full).
Szerintem is kamu, most néztem, én is 126ot érek el max, ő meg 400on felül driver nélkül...hát érdekes.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 26, 15:00:47
  
Dehogynem. De jobbat nem tudsz.

Áhhá! :D

Köszi a választ! :ok:

Akkor ezt csak hétvégén művelem meg, mert akkor lesz időm minden progimat visszatelepíteni+plusz a gmail-contact szinkronizálást megcsinálni! :shock:

Még két kérdés és befejezem :D:
-Az XDA speed tweaks mit okoz?
Érdemes feltennem?
-Valaki írta, hogy aktiválta a dalvik cache-t és ezzel nyert cirka 40 mega belsőt.
Ha megjátszom, mit változtat a művelet?
Adat/progivesztéssel jár-e, vagy csak a cache-t piszkálja?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 11 26, 15:05:59
  
off: Tudom, de a játékok nagyon kellenének és egyszerűen nem bírok már várni arra a 3d driverre. Egy próbát megér, mert tényleg jó az ajánlat, aztán arról vissza bármikor visszatérhetek, ha kész a driver, esetleg a CM béta vagy full).
Szerintem is kamu, most néztem, én is 126ot érek el max, ő meg 400on felül driver nélkül...hát érdekes.

Kuresz!

Itt egy jó játék! :taps:
(remélem ez nem cenzúraköteles link :oops:)

http://www.sendspace.com/file/2whhnn (http://www.sendspace.com/file/2whhnn)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 26, 16:32:12
Egy (pl CM 7.3) update zip-ből lehet törölni a system app fájlokat és utána telepíteni recoveryben? Nem lesz baja? Lusta vagyok egyenként törölni ES file explorerrel, egyszerűbb lenne gépen megcsinálni. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 26, 22:22:53
  
Egy (pl CM 7.3) update zip-ből lehet törölni a system app fájlokat és utána telepíteni recoveryben? Nem lesz baja? Lusta vagyok egyenként törölni ES file explorerrel, egyszerűbb lenne gépen megcsinálni. :)
ES file explorerrel lehe törölni? Lenne néhány fölösleges app, amit szeretnék eltávolítani (pl. a Drive home vagy mi) de nekem nem engedi, hiába adtam superuser permission-t az explorernek  :(
Valami megoldás esetleg?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 26, 22:31:36
  
ES file explorerrel lehe törölni? Lenne néhány fölösleges app, amit szeretnék eltávolítani (pl. a Drive home vagy mi) de nekem nem engedi, hiába adtam superuser permission-t az explorernek  :(
Valami megoldás esetleg?

van marketen uninstaller ap nem is egy én mindig azzal törlök : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 27, 00:08:47
  
van marketen uninstaller ap nem is egy én mindig azzal törlök : )
a beépített eredeti appokat?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 27, 00:19:12
  
a beépített eredeti appokat?

nem azokat nem természetesen. részemről nem is állna szándékomban mert nagy részük hasznos. de a többit már az uninstallerel :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 27, 00:35:23
Én a telepítés előtt szeretném törölni a zip fájl-ból. Lehetséges vagy inkább cisnáljam az Es file explorerrel?
g.janosh, amúgy engedélyezd a cyanogen root options-t, utána mount as R/W és jónak kell lennie.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 27, 08:26:51
Froyo konyha igaz még béta ha valakit érdekel: http://android.mwyann.com/spica/kitchen/? (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/?)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 27, 16:22:46
Megpróbáltam felrakni a 7.3-at a7.2 után de nem bootol be, csak factory reset után, vagy ha újra Apply zip-elek. Tudja valaki, hogy mi a kínja??? Mert lassan idegbajt kapok.....
Még a 7.2 alatt felraktam a -100UV kernelt, ez bezavarhat neki???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 27, 16:36:51
  
Megpróbáltam felrakni a 7.3-at a7.2 után de nem bootol be, csak factory reset után, vagy ha újra Apply zip-elek. Tudja valaki, hogy mi a kínja??? Mert lassan idegbajt kapok.....
Még a 7.2 alatt felraktam a -100UV kernelt, ez bezavarhat neki???
nekem is ez van most :( :D azthallottam hogy az ext műveli vele ezt
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 27, 16:46:07
  
nekem is ez van most :( :D azthallottam hogy az ext műveli vele ezt
És erre nem létezik megoldás?????  :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 27, 16:50:47
  
És erre nem létezik megoldás?????  :shock:
de. az hogy nem használunk extet. amugy néha exttel is megy, de azt valószínűsitették, hogy az ext az oka mindennek
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 27, 16:52:49
  
de. az hogy nem használunk extet. amugy néha exttel is megy, de azt valószínűsitették, hogy az ext az oka mindennek
De hiába rakom vissza a 7.2-t azzal is ez van. Hogyan lehet visszacsinálni az ext-et??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 27, 16:59:17
  
De hiába rakom vissza a 7.2-t azzal is ez van. Hogyan lehet visszacsinálni az ext-et??
van neki egy visszavonó fájlja a topicjában a samdroidon, ezt keresem én is csak nem találom a háló rejtekében :D, de ha te előbb megtalálod akkor linkeld be lécci, ha meg én akkor én linkelem be
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 27, 17:00:49
  
De hiába rakom vissza a 7.2-t azzal is ez van. Hogyan lehet visszacsinálni az ext-et??
http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5 (http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5)
Itt megtalálsz mindent az rfs-re visszatéréshez. :)
Nekem ilyen sose volt, bár mondjuk én clean install-t csináltam amikor CM-re váltottam, sose volt komolyabb problémám vele. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 27, 17:15:04
A 7.2 nekem is clean installal ment fel, és utána csináltam meg az ext2/4-et. Most visszamegyek rfs-re és felrakom a 7.3-at. Utána visszaállhatok ext-re vagy megint meghal majd?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 27, 17:36:46
  
A 7.2 nekem is clean installal ment fel, és utána csináltam meg az ext2/4-et. Most visszamegyek rfs-re és felrakom a 7.3-at. Utána visszaállhatok ext-re vagy megint meghal majd?
nekem is clean install volt, de rfsre visszaállás után se jó :( csinálok egy új cleant...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 11 27, 18:30:40
  
Nekem még sose felejtett el semmit.
Viszont kaptam egy elég jó ajánlatot omnia hd-re, úgyhogy lehet, hogy lassan búcsúzok :S
Eladó a Spicád?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 27, 22:13:15
  
nekem is clean install volt, de rfsre visszaállás után se jó :( csinálok egy új cleant...
rfs-sel nagyon jó! quadrantban kevesebbet, linpackban többet ér el
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 11 27, 22:29:32
  
nekem is clean install volt, de rfsre visszaállás után se jó :( csinálok egy új cleant...
Én visszaváltottam rfs-re és minden  :ok: Nem volt clean install, simán recoveryből megoldottam az egészet. Eddig nincs semmi probléma, nagyon elégedett vagyok a 7.3-al is.
Kérdésem annyi lenne, hogy most ismét visszakonvertálhatok ext-re??? Nem hal meg a rendszer?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 27, 22:45:09
  
Én visszaváltottam rfs-re és minden  :ok: Nem volt clean install, simán recoveryből megoldottam az egészet. Eddig nincs semmi probléma, nagyon elégedett vagyok a 7.3-al is.
Kérdésem annyi lenne, hogy most ismét visszakonvertálhatok ext-re??? Nem hal meg a rendszer?
sose lehet tudni...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 11 28, 07:23:49
Cső! Elakarom adni a spicámat, de nemtom hogy birom kitörölni a telefon számokat egyszerre! Hétfőn ugynézki elvinnek csak ha nemtom egyszerre kitörölni akkor már most nekiállok egyesével kitörölni! Valakinek ötlet? thx :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 28, 10:12:24
  
Cső! Elakarom adni a spicámat, de nemtom hogy birom kitörölni a telefon számokat egyszerre! Hétfőn ugynézki elvinnek csak ha nemtom egyszerre kitörölni akkor már most nekiállok egyesével kitörölni! Valakinek ötlet? thx :shock:

Cső! Próbálkozz a gyári beállítások visszaállításával!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zabszerda 2010, 11 28, 11:23:15
sziasztok!  CM7.3-at használok +kCriminal2.6.29.6r1. Már egy hete nyúzom és meg vagyok vele elégedve. Anno az installnál próbálkoztam ext2 és ext4 konvertálással is, de az volt az eredménye, hogy nem indult el a spica csak ácsorgot a samdroidos boot képernyőn, szóval akkor visszatértem az rfs-hez.
Persze nem hagy nyugodni a dolog, szóval újta nekiugranék. Ehhez volna pár kérdésem.
- Hol találom a samdroidon az ide vonatkozó leírást?
- Ennek a fórumnak a nyitó bejegyzéséből letölthető ex2 és ex4-et kell felraknom, vagy az már nem aktuális. Ezt csak azért kérdezem, mert elvileg nálam most ezek nincsenek fent, recoveryben mégis van olyan menüm, hogy format system, data, cache to ext.
- Elég sok progit felpakoltam a héten, nem szeretném újra elkezdeni, ha nem muszáj. Szóval most megpróbálkoztam a recovery/advanced/Filesystem conversion megoldással, gondoltam így nem vesznek el az adatai. A cache-t át is dudtam convertálni ext2-re úgy, hogy minden megy simán, semmi nem tünt el a spicáról. A system ext2 és a data ext4 converzió viszont mindig leáll a bacup fázisban (bacup failed log-al), szóval úgy tünik ezt a két particiót csak formázással todnám átdobni ext-re, akkor viszont kezdhetek minden újra pakolni. Esetleg valami megmentő tapasztalata valakinek?
- Ha mindezen túl vagyok még pattintanék egy XDA-t, gondolom ezt csak fel kell rakni és kész, nem kell menüből aktiválni stb?
- dalvic cache hogy tudom átrakni az SD-re, mik evvel a tapasztalatok, mi van ha ebben az esetben SD kártya nélkül próbálnám elindítani a telefont?
- utolsó kérdésként a kameraFix elérhetősége érdekelne
köszönök bármi segítséget, szevasztok
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 11:59:32
  
Cső! Elakarom adni a spicámat, de nemtom hogy birom kitörölni a telefon számokat egyszerre! Hétfőn ugynézki elvinnek csak ha nemtom egyszerre kitörölni akkor már most nekiállok egyesével kitörölni! Valakinek ötlet? thx :shock:
factory reset :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 11 28, 12:03:07
"- Elég sok progit felpakoltam a héten, nem szeretném újra elkezdeni, ha nem muszáj."

Android 2.2 tulajdonsága hogy clean install után az összes programot amit a marketről raktál fel autómatikusan letölti majd telepíti az összes dolgot. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 12:09:51
  
sziasztok!  CM7.3-at használok +kCriminal2.6.29.6r1. Már egy hete nyúzom és meg vagyok vele elégedve. Anno az installnál próbálkoztam ext2 és ext4 konvertálással is, de az volt az eredménye, hogy nem indult el a spica csak ácsorgot a samdroidos boot képernyőn, szóval akkor visszatértem az rfs-hez.
Persze nem hagy nyugodni a dolog, szóval újta nekiugranék. Ehhez volna pár kérdésem.
- Hol találom a samdroidon az ide vonatkozó leírást?
- Ennek a fórumnak a nyitó bejegyzéséből letölthető ex2 és ex4-et kell felraknom, vagy az már nem aktuális. Ezt csak azért kérdezem, mert elvileg nálam most ezek nincsenek fent, recoveryben mégis van olyan menüm, hogy format system, data, cache to ext.
- Elég sok progit felpakoltam a héten, nem szeretném újra elkezdeni, ha nem muszáj. Szóval most megpróbálkoztam a recovery/advanced/Filesystem conversion megoldással, gondoltam így nem vesznek el az adatai. A cache-t át is dudtam convertálni ext2-re úgy, hogy minden megy simán, semmi nem tünt el a spicáról. A system ext2 és a data ext4 converzió viszont mindig leáll a bacup fázisban (bacup failed log-al), szóval úgy tünik ezt a két particiót csak formázással todnám átdobni ext-re, akkor viszont kezdhetek minden újra pakolni. Esetleg valami megmentő tapasztalata valakinek?
- Ha mindezen túl vagyok még pattintanék egy XDA-t, gondolom ezt csak fel kell rakni és kész, nem kell menüből aktiválni stb?
- dalvic cache hogy tudom átrakni az SD-re, mik evvel a tapasztalatok, mi van ha ebben az esetben SD kártya nélkül próbálnám elindítani a telefont?
- utolsó kérdésként a kameraFix elérhetősége érdekelne
köszönök bármi segítséget, szevasztok
Nem nagyon értem, hogy az emberek miért nem találnak valamit a samdroid-n...ami fontos az ki van tűzve, ami meg nem arra ott a kereső.
Ilyen problémákat ezekben a témákban láttam, böngészd át őket, de ha jól tudom, akkor nem nagyon oldották meg. Bár nekem sose volt bajom, de a kCriminal kernellel voltak problémák, én ezért nem is használom.
http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5 (http://www.allhubs.org/?q=hu/node/5)
http://forum.samdroid.net/f56/kcriminal-2-6-29-6-r1-cm-discussion-feedback-bug-3183/ (http://forum.samdroid.net/f56/kcriminal-2-6-29-6-r1-cm-discussion-feedback-bug-3183/)
http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-3-discussion-feedback-bug-reports-3139/ (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-3-discussion-feedback-bug-reports-3139/)
Érdemes az olvasást a cKriminal kernel-es topicban kezdeni, ott elég sok infó van a problémádról és még nincs is olyan sok oldal.
A recovery-s konvertálást ne használd véleményem szerint, voltak vele problémák. Ugyanúgy a nokerneles változattal konvertálj ha még próbálkozni akarsz.
Milyen camera fix? A preview fix-re gondolsz? Nekem fent van a miui kamerával és tökéletes. Színes előnézet, zoom, autofocus, stb...minden megy rajta. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zabszerda 2010, 11 28, 13:41:54
kösz Petikeke! közben már felpaszíroxtam ext-re a particiókat, úgy tünik minden rendben. Lehet hogy tényleg kicsit elsiettem a kCriminal kernellel a dolgot, szóval te csak simán a CM7.3.1-et használod és kész?
A preview fix + miui kamera megoldást hogy kell érteni pontosan?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 13:56:01
  
kösz Petikeke! közben már felpaszíroxtam ext-re a particiókat, úgy tünik minden rendben. Lehet hogy tényleg kicsit elsiettem a kCriminal kernellel a dolgot, szóval te csak simán a CM7.3.1-et használod és kész?
A preview fix + miui kamera megoldást hogy kell érteni pontosan?
Én az UV -100mV kernelt használom, most gondolkozom Xmister BFS kernelén...de az meg nem UV... :S
A preview fixet és a miui kamerát megtalálod a CM 7.3 topicjában, az első postban. Emiatt lesz színes a kamera keresője, lehet zoomolni és minden működik rajta. Ennyi :) Az alap CM 7.3-n fekete fehér a kereső képe és a zoom se megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 28, 14:10:35
  
Én az UV -100mV kernelt használom, most gondolkozom Xmister BFS kernelén...de az meg nem UV... :S

Gondolkodtam én is az xmister kernelen, mert a fórumot olvasgatva elég jó és gyors, de az UV hiánya miatt még nem tettem fel  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 14:26:03
  
Gondolkodtam én is az xmister kernelen, mert a fórumot olvasgatva elég jó és gyors, de az UV hiánya miatt még nem tettem fel  :hmm:
Nekem a BFS-re fáj a fogam... :D Állítólag nagyon gyors.
Amúgy Xmister github-ján találtam egy új bejegyzést és csinál -100mV-s kernelt, csak nem találtam rá infót, hogy melyikbe építette bele... :S Várnunk kell még kicsit. :)
Amúgy a CM kitchen-ben benne vannak már az Xmister-s nigtly kernelek. :) Lehet holnap kipróbálom őket. Csak még vacilálok a -150mV és a CM BFS kernel között... :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 28, 17:11:05
Na kint van a CM 7.4. Én viszont visszatértem 2.1 FE-re. Szerintem gyorsabb és VAN JAVA TÁMOGATÁS. Már vagy 4 napja szenvedtem, hogy mi a t.kömmel tudnék java programot futtatni, de semmi megoldást nem találtam, 2.1-en pedig ott a Java ME.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 17:16:42
CM 7.4: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-4-a-3278/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-4-a-3278/)
Én is gondolkoztam, hogy visszamegyek 2.1-re és kipróbálom qbanin konyháját...de lehet várok még vele. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 28, 17:17:56
Én tényleg nem értem, hogy mi akar lenni az a qbanin féle cucc. Most az mire jó? Nem értem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 17:20:51
  
Én tényleg nem értem, hogy mi akar lenni az a qbanin féle cucc. Most az mire jó? Nem értem.
Off: http://qbanin.podrozomania.info/kitchen.php?currentStep=&setLang=en (http://qbanin.podrozomania.info/kitchen.php?currentStep=&setLang=en)
Kb ua mint a samdroid v2 kitchen, csak ezt folyamatosan fejleszti qbanin és midnent magadnak választhatsz ki. Elég érdekes, majd kipróbálom. :)

Edit: A frissítések itt vannak: http://forum.samdroid.net/f38/qbaninmod-english-version-3003/ (http://forum.samdroid.net/f38/qbaninmod-english-version-3003/)
De megvárom a kitchen v3-t :) /Off
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 28, 19:00:02
Ha kipróbáltad és még spica tulaj vagyok, írj, hogy milyen és teszek én is egy próbát. Belenéztem és elég ígéretesnek tűnik, de ez a swap dolog nem tiszta, hogy azt most nekem kell megcsinálni? Hogy?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 11 28, 19:08:34
  
Ha kipróbáltad és még spica tulaj vagyok, írj, hogy milyen és teszek én is egy próbát. Belenéztem és elég ígéretesnek tűnik, de ez a swap dolog nem tiszta, hogy azt most nekem kell megcsinálni? Hogy?
Eladó a Spicád? :) Már kérdeztem, de biztos átsiklottál felette :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 28, 19:13:29
  
Eladó a Spicád? :) Már kérdeztem, de biztos átsiklottál felette :)
Eladónak nem eladó, mert nem sokat kapok érte sajnos, de egy kis fárizetéssel elcserélem omnia hd-re, ami ha nem válik be (valószinű a symbian bukta lesz nálam) 1-1ben elcserélem egy iphone 3g-re. Sokat játszok (játszanék) de már kicsit unom a várakozást a 3d driverre.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 11 28, 19:14:39
  
Eladónak nem eladó, mert nem sokat kapok érte sajnos, de egy kis fárizetéssel elcserélem omnia hd-re, ami ha nem válik be (valószinű a symbian bukta lesz nálam) 1-1ben elcserélem egy iphone 3g-re. Sokat játszok (játszanék) de már kicsit unom a várakozást a 3d driverre.
Kár, de akkor sok sikert :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 28, 19:16:29
  
Kár, de akkor sok sikert :)

off   Miért, érdekelne? PÜ off
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 11 28, 19:21:01
  
off   Miért, érdekelne? PÜ off
Nem írok PÜ-t, hátha más tud ajánlani :)

Keresek egy rokonomnak olcsón jó állapotban lévő Spicát :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 20:40:09
  
Ha kipróbáltad és még spica tulaj vagyok, írj, hogy milyen és teszek én is egy próbát. Belenéztem és elég ígéretesnek tűnik, de ez a swap dolog nem tiszta, hogy azt most nekem kell megcsinálni? Hogy?
A swap-t én se értem, pedig az angol az erősségem... :) A jövőhéten teszek vele egy próbát...már ha lesz időm. :)
Azt mondják, hogy a qbanin mod a legjobb 2.1-s mod a spicához. Majd meglátjuk. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 28, 21:18:27
Megkérdeztem, Qbanin azt írta, hogy felesleges csinálni, ha van egy elég nagy ext partíciód, mert akkor options-ben bekapcsolható, hogy használja azt swapnek is. Nekem 1gb van csinálva apps2sd-nek, az bőven elég.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 28, 21:19:49
  
Megkérdeztem, Qbanin azt írta, hogy felesleges csinálni, ha van egy elég nagy ext partíciód, mert akkor options-ben bekapcsolható, hogy használja azt swapnek is. Nekem 1gb van csinálva apps2sd-nek, az bőven elég.
És mekkora ez az elég nagy? Mert nekem 4 gb-s karim van amiből 256mb van fenntartva az app2sd-nek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 28, 21:23:57
Hát swapnek 100-200mega van írva, szóval szerintem 512 kell... Egyébként csak feldobom én azt a modot, csinálok egy clean installt...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 11 28, 21:28:36
Lecseréltem az ADW Launchert 1.3.3-ra. Sokat gyorsult, ajánlom mindenkinek!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 29, 09:19:49
  
Lecseréltem az ADW Launchert 1.3.3-ra. Sokat gyorsult, ajánlom mindenkinek!

Leírnád, hogy ezt hogyan kell? Mert az ADW bele van integrálva a CM-be...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 11 29, 09:52:11
  
Leírnád, hogy ezt hogyan kell? Mert az ADW bele van integrálva a CM-be...

A leggyorsabb és legeggyszerűbb plusszba felrakni és egy home switcherrel kiválasztani. Így ha teszt során nem tetszik akkor könnyű törölni.
A másik Link (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/?) itt főzöd és megvagy. Hátrány annyi hogy ebben az esetben flash-elni kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 11 29, 10:10:35
  
A leggyorsabb és legeggyszerűbb plusszba felrakni és egy home switcherrel kiválasztani. Így ha teszt során nem tetszik akkor könnyű törölni.
A másik Link (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/?) itt főzöd és megvagy. Hátrány annyi hogy ebben az esetben flash-elni kell.

Köszi, megpróbálom  :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 11 29, 10:18:54
http://nebkat.com/cmkitchen/ (http://nebkat.com/cmkitchen/) még evvel is probálkozhatsz :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 11 29, 11:11:22
Találtam egy ilyet:

http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-4-discussion-feedback-bug-reports-3279/ (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-4-discussion-feedback-bug-reports-3279/)

http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-4-a-3278/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-4-a-3278/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 11 29, 11:53:25
Délután megy fel a spicára :)
Sajnos a video még mindíg nem működik normálisan szerintem :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 11 29, 13:53:44
Felment. Eddig semmi különöset nem vettem észre a 7.3hoz képest...  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 11 29, 15:14:19
  
Felment. Eddig semmi különöset nem vettem észre a 7.3hoz képest...  :hmm:

kipróbáltam én is,de semmi egetverő különbséget nem tapasztaltam,viszont kipróbáltam a mwyann kitchen-t is!!!Na gyerekek az már veretősebb!!!Kapásból szines a kamera,gyors,szépen fel lehet témázni,egy csomó felesleges hülyeséget ki tudsz szedni a rom-ból,EZ MÁR KEZD TETSZENI!!!Viszont sajna mivel még se a CM se a samdriod 2.2-sem tökéletes ami hibák benne vannak ezekbe azoknak töredékét hozza a főzet is például akad az avi,vagy divx,de még a 3gp is(végül is más hibát annyira nem is vettem észre).Viszont ahoz képest,hogy egy BÉTA konyáról van szó,minden elismerésem a készítőé!!!!Sokat dob a froyoérzeten,és sok bug-on javít!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 29, 15:26:34
  
Sajnos a hardware-s divx gyorsítás még nem megy...a videó lejátszás csak akkor lesz tökéletes, ha ezt Leshak vagy Criminal megoldja. Ötletek már vannak rá, de még nem sikerült.
Én ma este próbálom ki a 7.4-t, ami pont kapóra jött, mivel a CM kitchen-t amúgy is ki akartam próbálni. :)
A 7.4-ben nem sok újítás van, ami észrevehető az a lockscreen gestures. Ez azt jelenti, hogy 4 húzóka lesz és rögtön az üzenetekbe vagy bármelyik általad választott app-ba nyitja fel a telefont.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 11 29, 15:42:27
  
Igen. Ezt a húzókás matyit bekapcsoltam. Elég jó dolog... És ezt az online főzést én is meglesem. thx.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 29, 16:57:35
Azt hiszem várok még 1-2 napot a flasheléssel. Most javítgatják a kCriminal r2 kernel-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 11 29, 17:13:06
  
Azt hiszem várok még 1-2 napot a flasheléssel. Most javítgatják a kCriminal r2 kernel-t.
Nálam a 7.4 nagyon jó mükszik
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 29, 17:33:22
  
Nálam a 7.4 nagyon jó mükszik
volt valami okosság anno, hogy valahol egy számot 15 röl át kellett írni 60 ra és akkor nem akadt a listák görgetése. ez benne van az uj romokban, vagy ezmiez?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 29, 17:49:12
Sziasztok
Ma úgy döntöttem kipróbálok valami újat.
egyelőre ott tartok,hogy frissen raktam a I570EXXJH6-ot és rootolva van a Spica.

Szeretném a véleményeteket kikérni mit érdemes kipróbálni:
- CyanogenMod-6.1.0-RC1-Spica-alpha7.4
- kCriminal-2.6.29.6.r1 for CM
- SamdroidMod 2.0.1.alpha.8.2 - Froyo [AOSP] for i5700

Valamint nem egészen értem ha a JH6-ot tettem fel akkor a névjegynél az alapsáv verziója miért XXJD1 még mindig.
Bocs ha egyértelműeket kérdezek,de nekem sajna még nem az:(
Köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 11 29, 18:22:54
  
Nálam a 7.4 nagyon jó mükszik
csak az a fránya videó nem megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 29, 18:53:59
Sziasztok!
Hátha valakinek újdonság, hogy otthon saját magatoknak is tudtok tetszőleges főzött romokat csinálni. Pl. a letöltött CM-6.1.0-Spica-a7.3.1_update.zip fájlt megnyitva nyugodtan lecserélhető szinte minden, ami benne van. Amiket én kipróbáltam és tökéletesen működik: xbin\zImage lecserélve kCriminal-2.6.29.6.r1.zip-ben lévő ugyanilyen nevű fájlra, magyarul az új romban már a criminal féle kernel lesz. Továbbá van sok olyan program, amire nekem nincs szükségem, ezeket a system\app\ könyvtárból egyszerűen kitöröltem. Persze csak óvatosan válogattam. Másoltam is ide olyanokat, amiket szerettem volna, hogy alapból benne legyenek. Egyedül arra figyeltem, hogy a fájlok nevében ne legyen space, pont, stb írásjel.  A system/media/Bootanimation.zippet is cseréltem, itt is arra kell figyelni, hogy a lecserélendő zip-be bele kell lépni és a system/media/Bootanimation.zippet kell átmásolni, nem a letöltött zippet (remélem egyértelmű volt :-) )
Módosítottam még a previewColorPatch-el és a video_record_improvefix-el is (system/lib/ könyvtár). YouTube, Maps, stb lecserélve a legújabb verzióra.
Tökéletesen működik! Marketről minden újonnan hozzáadott program frissíthető. Így a számomra fontos programok alapból benne lesznek a romban és sokkal több újat tudok telepíteni apps2sd nélkül.
Ha a Total Commanderben az egyik oldalon a módosítandó rom, a másik oldalon a beillesztendő fájl van, akkor minden módosításkor a zip újra csomagolódik, tehát kilépéskor a rom azonnal használható.
A benchmark programokkal kb ugyanazokat az értékeket értem el, mint mikor mindent külön-külön telepítettem recovery-ből, néhol pár ponttal még többet is. Előny, hogy pont az van benne, ami nekem kell.
Persze mindenki csak saját felelősségére módosítgasson!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 29, 18:57:03
  
Sziasztok
Ma úgy döntöttem kipróbálok valami újat.
egyelőre ott tartok,hogy frissen raktam a I570EXXJH6-ot és rootolva van a Spica.

Szeretném a véleményeteket kikérni mit érdemes kipróbálni:
- CyanogenMod-6.1.0-RC1-Spica-alpha7.4
- kCriminal-2.6.29.6.r1 for CM
- SamdroidMod 2.0.1.alpha.8.2 - Froyo [AOSP] for i5700

Valamint nem egészen értem ha a JH6-ot tettem fel akkor a névjegynél az alapsáv verziója miért XXJD1 még mindig.
Bocs ha egyértelműeket kérdezek,de nekem sajna még nem az:(
Köszi
Ezt tegnap próbáltam, egész jó kis romot lehet főzni vele:
http://android.mwyann.com/spica/kitchen/? (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/?)

Ha van valami, amit bele akarsz még pakolni, akkor egy archívumkezelővel megnyitod a zip fájlt és a system/app mappába belemásolod. Ugyanígy ki is veheted nem tetsző/nem használt dolgokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 29, 19:20:16
Tapsi, gross76 : köszi a válaszokat,azt hiszem ezt fogom kipróbálni.Főzőcskézek egy romot magamnak,majd adok még egy csipet egyéb progit hozzá amit használok sokat-sokat,mint pl. x-plore (lehet csak én szeretem symbianos múltból).
Bármilyen pipálási kombinációval jó rom készül egyébként?
Arra gondolok hogy bizonyos "Base Package"-hez bármilyen "Kernel" jó pl.?
Mi az a "Hosts File"?
Mi az a "Remove (also remove already installed system apps)"?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 29, 19:58:50
  
Figyelj oda, mert nem minden kombináció jó!
CM 7.6-hoz criminal kernelét ajánlom, az tartalmazza a -50 mV alulfeszültséget is. A Remove-al pedig el tudod távolítani, ami nem kell az alap CMből (pl. az ADW-t kidszedheted, ha a Launcher Pro-t bepipáltad).
Én még a maps-et is ki szoktam utólag szedni, mert a Brut Maps-et használom, abban működik Magyarországon is a Navigáció. Facebook, és Twittert appokat is eltávolíthatod, mert kiválóan helyettesíti mindkettőt a Tweetdeck.
Persze ez már ízlés kérdése, mindenki a saját szája íze szerint főz. :)
A hosts file: ezek különböző reklámblokkolók, itt az elsőt ajánlom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 29, 20:12:49
Ok.
Ha van egy kis időd vetnél egy pillantást ezekre,hogy ha már készül,készüljön jó:
http://img149.imageshack.us/i/71344139.jpg/ (http://img149.imageshack.us/i/71344139.jpg/)
http://img151.imageshack.us/i/95729584.jpg/ (http://img151.imageshack.us/i/95729584.jpg/)
http://img14.imageshack.us/i/88281469.jpg/ (http://img14.imageshack.us/i/88281469.jpg/)
http://img593.imageshack.us/i/45707224.jpg/ (http://img593.imageshack.us/i/45707224.jpg/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 29, 20:28:20
  
Igen, így jó lesz! Sajnos a Red Devil téma nem teljesen működik, de a töltöttségi jelző egy piros karika lesz, ez is jobb mint az alap. Ha az ext-es tweaket választod, akkor majd konvertáld át a filerendszeredet! rfs-ről ext2/4-re. Az első hozzászólásban vannak a scriptek, azokkal megteheted.
Az Angry Birds fixszel sajnos nem megy a 3Dgallery, ezt azért gondold át, hogy belefőzöd-e.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 29, 20:35:52
Köszi a segítségeket,akkor nekilátok.  :ok: :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 11 29, 20:38:48
  
Ok.
Ha van egy kis időd vetnél egy pillantást ezekre,hogy ha már készül,készüljön jó:
http://img149.imageshack.us/i/71344139.jpg/ (http://img149.imageshack.us/i/71344139.jpg/)
http://img151.imageshack.us/i/95729584.jpg/ (http://img151.imageshack.us/i/95729584.jpg/)
http://img14.imageshack.us/i/88281469.jpg/ (http://img14.imageshack.us/i/88281469.jpg/)
http://img593.imageshack.us/i/45707224.jpg/ (http://img593.imageshack.us/i/45707224.jpg/)
Az Apps (will..) résznél bepakolod a Shazam-ot, aztán meg a Remove (also...) résznél meg eltávolítod?  :D Remélem nem gond, hogy beleszóltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 29, 20:40:34
  
Az Apps (will..) résznél bepakolod a Shazam-ot, aztán meg a Remove (also...) résznél meg eltávolítod?  :D Remélem nem gond, hogy beleszóltam.
Igazad van. :p kijavítom
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 11 29, 21:28:48
  
volt valami okosság anno, hogy valahol egy számot 15 röl át kellett írni 60 ra és akkor nem akadt a listák görgetése. ez benne van az uj romokban, vagy ezmiez?

Ezt kell a build.prop fájlba bele másolni: windowsmgr.max_events_per_sec=60
Így felgyorsul a görgetés, 2.1 és 2.2-nél is működik, teszteltem. ES file explorerrel elvileg bele lehet írni. Én közvetlen a zipbe csomagolt romot bontottam szét és notepaddal bele véstem ezt a kis sort majd visszahúztam a zipbe, fölül írva a régit. Nem egy ördöngösség. :) Jah amúgy a system mappába van ez a fájl.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 29, 21:36:23
Egyébként nekem nem igazán kell a 3d gallery, de nem tudtam eddig mivel pótolni. Tud valaki valami értelmes appot? Nekem fontosabb lenne a fix, mint a 3d gallery, úgy is lassú, lehet, hogy látványos, de nem látom értelmét.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 29, 21:51:06
  
Egyébként nekem nem igazán kell a 3d gallery, de nem tudtam eddig mivel pótolni. Tud valaki valami értelmes appot? Nekem fontosabb lenne a fix, mint a 3d gallery, úgy is lassú, lehet, hogy látványos, de nem látom értelmét.
multitouch gallery
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 29, 21:52:08
  
Ezt kell a build.prop fájlba bele másolni: windowsmgr.max_events_per_sec=60
Így felgyorsul a görgetés, 2.1 és 2.2-nél is működik, teszteltem. ES file explorerrel elvileg bele lehet írni. Én közvetlen a zipbe csomagolt romot bontottam szét és notepaddal bele véstem ezt a kis sort majd visszahúztam a zipbe, fölül írva a régit. Nem egy ördöngösség. :) Jah amúgy a system mappába van ez a fájl.
és jó is a a hatása
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 11 30, 08:17:55
Sziasztok
A gyári I570EXXJH6 tartalma így néz ki:
(http://img406.imageshack.us/img406/5632/clipboard01pq.jpg)
A kérdésem az lenne,hogy ezbben hogyan lehet cserélni a dolgokat?
Az rfs végű dolgokat ki lehet csomagolni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 11 30, 09:15:19
  
és jó is a a hatása
ömm, ez egy kérdés akart lenni. szal jó is a hatása?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 30, 09:40:02
  
ömm, ez egy kérdés akart lenni. szal jó is a hatása?
Náhó, Igen, minden menüben sokat javul a görgetés :)

huan, ezt ne módosítgasd. Mi a CM update zip file-ról beszéltünk. Ezt is lehet módosítani, de gondolom nem vagy fejlesztő...nem ajánlom, hogy ebbe belenyúlj. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 30, 11:05:36
Interjú criminallal, a Spica CM "atyjával" :)
http://android.rook.hu/2010/11/30/interju-criminallal-a-spica-cm-rom-fejlesztojevel/ (http://android.rook.hu/2010/11/30/interju-criminallal-a-spica-cm-rom-fejlesztojevel/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2010, 11 30, 11:26:22
  
Interjú criminallal, a Spica CM "atyjával" :)
http://android.rook.hu/2010/11/30/interju-criminallal-a-spica-cm-rom-fejlesztojevel/ (http://android.rook.hu/2010/11/30/interju-criminallal-a-spica-cm-rom-fejlesztojevel/)

jó volt végig olvasni a fejlesztő álláspontját a spicával és a 2.2vel kapcsolatban.
És  büszkék lehetünk rá szerintem nagyon is : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: NPG 2010, 11 30, 20:49:37
Üdv.
nem tudjátok, hogy tudom lecserélni a 7.3.1-ben a status sorban az akku jelzőt olyan kör alakúra mint ami a 7.1 lite-ban van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 11 30, 22:11:56
Sziasztok. Segítség kellene. Véletlenül egy asztali ikont ráhúztam a menü gombra, és igy az ikon került a helyére. nem tudom sehogy kiszedni onnan. valami ötlet? remélem értitek miről beszélek. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tarcsihun 2010, 11 30, 22:16:24
Szia!
Én töröltem,majd újraraktam a progit
(nekem nem az volt az alap)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 11 30, 22:28:24
Aki felrakta az új 7.4-et figyeljen oda, mert nem megy a hangrögzítés (voice search és egyéb programok, amik hangfelvevést használják) és a szenzorok sem.
A hozzászólásokban criminal belinkelt egy zipet, azt kell telepíteni a rendes működéshez.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 30, 23:03:26
Már ne foglalkozzon senki a 7.4-el, holnap lesz 7.5, a changelog:
alpha7.5:
1. Updated CyanogenMod sources from github
2. Small fixes: airplane, network searching, call waiting problem

És holnap jön ki az új Xmister kernel is, állítható UV-val és más egyéb finomságokkal! :)

Más: Az ext 2 ugye gyorsabb mint az ext 4? Gondolkozok azon, hogy átkonvertálok arra. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 11 30, 23:42:10
Az ext 4 gyorsabb, mint a 2. A 2 nagyon régi, linux alatt mindig az újakat kell nézni, sorrendben. Az ext 3 a legstabilabb, de a 4 a leggyorsabb. Egyébként mit akarsz konvertálni extre? (remélem a memkari meg se fordult a fejedben)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 11 30, 23:52:54
  
Az ext 4 gyorsabb, mint a 2. A 2 nagyon régi, linux alatt mindig az újakat kell nézni, sorrendben. Az ext 3 a legstabilabb, de a 4 a leggyorsabb. Egyébként mit akarsz konvertálni extre? (remélem a memkari meg se fordult a fejedben)
Dehogy is! :) Nem vagyok őrült. :) Nem tudom már hol olvastam, de az egyik samdroid-s topicban írták, hogy az ext 2 a leggyorsabb, csak nincs benne journaling (ami nem tudom, hogy mi :) ). All2ext-t akarnék csinálni, magyarán mind a 3 fájlrendszerem ext2 lenne. Ez pedig jó is lenne, mert az új kerneleknek valami problémájuk van az ext 4-el és hiába csináltak ext4 fixet még így is bugos...

Más: megfordult a fejemben, hogy az ext 4 nem gyorsabb mint a fat32? Nem lehetne az sd karit átkonvertálni? Támogatja az android? Ez csak ilyen hangos gondolkodás... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 12 01, 08:02:21
  
Szia!
Én töröltem,majd újraraktam a progit
(nekem nem az volt az alap)
Az a baj hogy nekem a gallery került oda.azt meg  nem tudom letörölni. :s
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 12 01, 08:10:49
  
Dehogy is! :) Nem vagyok őrült. :) Nem tudom már hol olvastam, de az egyik samdroid-s topicban írták, hogy az ext 2 a leggyorsabb, csak nincs benne journaling...

Miért nem szabad a memóriakártyát ext-re formázni?
Gyári rom-hoz hozzá lehet adni témákat? mint pl. ezt: http://forum.samdroid.net/f57/blacknblue-cm-3056/ (http://forum.samdroid.net/f57/blacknblue-cm-3056/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 01, 08:17:32
  
Az a baj hogy nekem a gallery került oda.azt meg  nem tudom letörölni. :s

Asztal hosszan nyom/Custom Shortcut/pick activity/Launcher Actions/Open-Close App drawer

Itt még saját menü képet is be lehet állítani. Amikor kész lesz egy új menü icon-od az asztalon, csak rá kell húzni a kivánt helyre :)

Adw régi icon:(http://jbthemes.com/anderweb/wp-content/uploads/2010/11/all_apps_button_normal.png)
http://jbthemes.com/anderweb/wp-content/uploads/2010/11/all_apps_button_normal.png (http://jbthemes.com/anderweb/wp-content/uploads/2010/11/all_apps_button_normal.png)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: NPG 2010, 12 01, 09:05:35
  
Üdv.
nem tudjátok, hogy tudom lecserélni a 7.3.1-ben a status sorban az akku jelzőt olyan kör alakúra mint ami a 7.1 lite-ban van?

ne foglalkozzatok vele a samdroid.net-en magtaláltam. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 12 01, 10:19:43
  
Asztal hosszan nyom/Custom Shortcut/pick activity/Launcher Actions/Open-Close App drawer

Itt még saját menü képet is be lehet állítani. Amikor kész lesz egy új menü icon-od az asztalon, csak rá kell húzni a kivánt helyre :)

Adw régi icon:(http://jbthemes.com/anderweb/wp-content/uploads/2010/11/all_apps_button_normal.png)
http://jbthemes.com/anderweb/wp-content/uploads/2010/11/all_apps_button_normal.png (http://jbthemes.com/anderweb/wp-content/uploads/2010/11/all_apps_button_normal.png)

Ohh! Ezer köszönet! Egyszer már ujra raktam a telot e-miatt... én balga  :hmm:  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 10:21:21
Érdekes lene az sd-t ext-re formázni, ha valakinek van rá ideje, megérne egy próbát.
Persze, ha működik is, windows alatt búcsút lehet inteni a csatolásának. Így nem lehet majd közvetlenül másolni a kártyára, ami elég nagy érvágás lenne sokaknak.
Amúgy tartok tőle, hogy nem fog működni, a samdroidos app2sd ext2 partíciót sem látja valós tárhelyként az android.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 10:36:26
  
Majd teszek egy próbát. Én ext4-re formáznám, és windows alatt van egy segédprogi (a nevére nem emlékszem) amivel látni fogja az ext partíciókat. De ha az android látja az ext-t, akkor semmi probléma nincs, mert akkor lehet használni a my phone explorer-t. Amúgy is ajánlott progi! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: vecso 2010, 12 01, 12:19:38
nemrég vettem egy spicát fleseltem extet modoltam és a szokásos dolgok de még maradok a 2.1-nél, amint lesz divx támogatás a 2.2-ben váltok.
  Kérdés hogy tudok -e a mostani 2.2 alatt valami progival divx-es filmet nézni? ha igen akkor máris váltok:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 13:03:43
  
nemrég vettem egy spicát fleseltem extet modoltam és a szokásos dolgok de még maradok a 2.1-nél, amint lesz divx támogatás a 2.2-ben váltok.
  Kérdés hogy tudok -e a mostani 2.2 alatt valami progival divx-es filmet nézni? ha igen akkor máris váltok:D
7.1 alatt próbálkoztam yx flash-el, de FC-zett. Szerintem nem. Dolgoznak rajta :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 14:11:24
Azt ext4 sokkal gyorsabb, mint a 2, úgyhogy azt elírták samdroidon...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 15:09:22
Na kint van a 7.5 és tud magyarul...Csak az a baj, hogy nagyon keveset.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 15:18:07
  
Na kint van a 7.5 és tud magyarul...Csak az a baj, hogy nagyon keveset.
Hogy hogy tud? :O Nem értem, mert a fordítás még nincs kész...éppen az utómunkák folynak. Melyik menük magyarok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 15:19:59
Simről próbálj számot másolni...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 15:39:22
Egyébként a fájlkezelő és a telefon rész magyar.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 16:05:16
  
Egyébként a fájlkezelő és a telefon rész magyar.
Feltöltöm a telefonom és tesztelem, majd jelentkezek. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 01, 18:05:36
Sziasztok.

Fel akarom tenni a CM7.5-t, a telefonon még a Cm7.3 van. A samdroidon sokaknak volt probléma a cm frissítésével, főleg akik ext4 data partíciót használnak--> a telefon nem bootol be, megakad a bootlogónál.

Sajnos a data nekem is ext4, de már szépen belaktam programokkal.  Ezért szeretnék egy biztonsági mentést csinálni a programokról, adatokról, sms-ekről nehogy úgy járjak, hogy nem bootol be, aztán húzhatom újra az egészet elveszítve az adatokat!

Hogy lehet ezt legegyszerűbben megoldani?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 18:34:21
  
My backup pro. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 01, 18:37:40
  
My backup pro. :)

Egy programmal mindent meg lehet oldani? Tesztelted már? Remélem nemcsak a backup, hanem a restore része is működik :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 19:01:11
  
Egy programmal mindent meg lehet oldani? Tesztelted már? Remélem nemcsak a backup, hanem a restore része is működik :D
Komolyan kérdezted?! XD :P Én mindig ezt használom. Amúgy még recovery-ben is van backup és restore.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 19:04:02
Nekem egyébként megmaradt minden programom clean install után is, erre jó az apps2sd.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 19:05:12
Azzal a my backup pro-val le lehet menteni a telefonbeállításokat is? Egyedül ez zavar, hogy installok után mindig csengőhang, rezgés, giroszkóp kikapcs, gps kikapcs, stb egy kicsit unalmas.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 01, 19:18:22
  
Komolyan kérdezted?! XD :P Én mindig ezt használom. Amúgy még recovery-ben is van backup és restore.

Komolyan kérdeztem. Eddig nem volt backupra szükségem, de most sok időt meg tudnék spórolni vele és nem szeretnék úgy járni, hogy nem működik...

Melyik jobb? a recoverys backup vagy a my backup pro?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 19:29:09
  
Komolyan kérdeztem. Eddig nem volt backupra szükségem, de most sok időt meg tudnék spórolni vele és nem szeretnék úgy járni, hogy nem működik...

Melyik jobb? a recoverys backup vagy a my backup pro?
Én a restore-ra írtam, hogy komolyan kérdezed e. :) Milyen back up progi lenne ha nem tudna restore-lni?! :)
A my backup pro-val system settings-t is lehet menteni. :) A recovery-s módszert nem próbáltam, de állítólag az is tökéletes.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 20:23:48
  
Komolyan kérdeztem. Eddig nem volt backupra szükségem, de most sok időt meg tudnék spórolni vele és nem szeretnék úgy járni, hogy nem működik...

Melyik jobb? a recoverys backup vagy a my backup pro?
Titanium Backup is megér egy misét, egész jó. Amúgy pont most omlott meg a CM 7.4-em, úgy néz ki csinált magának egy factory resetet, pedig senki sem kérte rá. Megy fel a 7.5-ös legalább, de azért remélem nem csinálja gyakran majd... Hiába van full mentésem, csak el censored ölök egy-két órát, míg mindent visszaállítok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 12 01, 20:30:42
  
Pár oldallal viszább valaki azt írta,hogy milyen atomstabil a CM!!!Ezekszerint mégsem!Ez pech!De mondjam azt hogy én megmondtam?! :p  Marad várakozás egy combos BÉTA-ra!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 20:34:38
  
Pár oldallal viszább valaki azt írta,hogy milyen atomstabil a CM!!!Ezekszerint mégsem!Ez pech!De mondjam azt hogy én megmondtam?! :p
Csak annál omlik össze a rendszer mindig, aki széthekkeli, nem? ;)
Amúgy elfelejtettem a relocate dalvikot ráereszteni egy zip frissítés után, az adta meg neki valószínűleg a kegyelemdöfést, mert a dalvik és a data együtt nekem sokkal több, mint amennyi partíció engedve van a rendszerben.
Mindig a userben keresd a hibát, ne a szoftverben. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: api29 2010, 12 01, 20:36:50
  
Fogalmazzunk konkrétabban!!!Inkább mindkettőben keressük a hibát!Egyik sincs a másik nélkül! :D
Mondjuk én annyira nem túrtam szét mégis csinálta az ökörségeket ami kifejezetten zavart,de lehet más átsiklik felette mert másnak nem fontos.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 20:55:38
Nekem érdekes semmi bajom vele... De hétvégén feldobtam egy 2.1-et, kipróbáltam a samdroid turbot, fc-zett minden, aztán clean után megpróbálkoztam a qbanin moddal, azzal is fc-zett minden. visszaraktam a 7.4-et, stabil...ma felraktam a 7.5-öt, stabil...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 12 01, 21:04:03
Én ma felraktam a 7.4-et, kb 2x 2 órát volt fent :( Az elsőnél nem működött egyik szenzor sem.... :( ami nekem fontos!!! Aztán elolvastam a kommenteket, és látom ám, hogy ezen verzión nem műxik, de akkor már ment felfelé a következő 7.4 És csodák csodájára működtek a szenzorok, illetve a accelerátor szenzor, egész pontosan. De az iránytű nem, ezért egy-két program hibásan vagy nem működött.
De ami miatt aztán vissza álltam Anzo ROM-ra az az volt, hogy a billentyűzetem állandóan FC-zett, nem tudtam megírni egy sms-t sem :( Na, akkor akadtam ki teljesen. Most meg már félek feltenni a 7.5-öt, mert hátha megint csak szívás lenne azzal is,...... ja igen, a divx sem ment rajta, természetesen :( Különben jó volt, meg minden, de azért ezek fontos dolgok, és nem hiszem, hogy csak nekem azok!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 12 01, 21:20:23
Bocsi, nem tudtam valamiért az előbbit szerkeszteni, de a LiveWallpaper sem ment nem is adta a lehetőséget hozzá, az talán annyira nem fontos, de ha már lehet, akkor miért ne..... ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 21:23:38
A 7.4-et kicsit elsiette criminal, az az igazság. Kimaradt belőle a szenzor és a hangfelvétel. Valaki írna egy jelentést a 7.5-ről? Működnek a szenzorok? (a magnetic fieldre gondolok) Próbáltátok a jh7-es ROMot? Én most szedem lefelé, kíváncsi vagyok milyen.

macik: meg kell csinálni magadnak a romot, ott a kitchen hozzá. Nekem a live wallpaper mondjuk nem hiányzik, amíg nem lesz rendes hardware gyorsítás, de beleteheted.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 01, 21:29:15
  
A 7.4-et kicsit elsiette criminal, az az igazság. Kimaradt belőle a szenzor és a hangfelvétel. Valaki írna egy jelentést a 7.5-ről? Működnek a szenzorok? (a magnetic fieldre gondolok) Próbáltátok a jh7-es ROMot? Én most szedem lefelé, kíváncsi vagyok milyen.

Erre én is kíváncsi lennék :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 01, 21:33:30
Sziasztok
Ma felraktam a cm7.5-öt háát nekem nem jött be, teljesen clean install volt.
A következő hibákat vettem  észre:
Semmilyen alkalmazást nem tudtam feltelepíteni sem sd-ről sem marketből
Illetve amikor újra akartam indítani általában 2-3 újraindulást követően egyszerűen a samdriodos csík betölt, de ott meg is áll a telefon, cyanogenmod-os logó be sem jön. Reovery menü elérhető még (akksi ki -be), de hiába csinálok ott is factory resetet vagy akármit nincs hatással.
Valószínűleg az ext mod miatt lehet, legalábbis az előttem szóló ebben erősített meg.
Esetleg van aki megtudta oldani a problémát, illetve jelentkezett ez másnál is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 21:35:13
A billentyűzeted nem azért fc-zett, mert apps2sd on és anzo alatt telepítetted? Mert akkor jóhogy fczik... Nekem a 7.5van fent, de nem tudom, hogy mit kell nézni, első bekapcsnál még az elforgatást is kikapcsolom, annyira nem használok semmi szenzort.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 01, 21:35:32
  
Állítólag a kernellel van gond. Felteszed a CM7.5-öt. Majd recovery és felnyomsz egy másik kernelt. Így mennie kéne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 01, 21:36:08
  
Nálam jelentkezett, de clean install megoldotta. Telepíteni is tudok, minden működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 12 01, 21:37:55
  
A 7.4-et kicsit elsiette criminal, az az igazság. Kimaradt belőle a szenzor és a hangfelvétel. Valaki írna egy jelentést a 7.5-ről? Működnek a szenzorok? (a magnetic fieldre gondolok) Próbáltátok a jh7-es ROMot? Én most szedem lefelé, kíváncsi vagyok milyen.

macik: meg kell csinálni magadnak a romot, ott a kitchen hozzá. Nekem a live wallpaper mondjuk nem hiányzik, amíg nem lesz rendes hardware gyorsítás, de beleteheted.

Következő a helyzet, az Anzo ROM-ot és az OpenGL update-et feltéve tökéletes a LiveWallpaper. Most főztem magamnak egy 7.5-ös ROM-ot, csak egy kicsit elment a kedvem már tőle... :( Mert nem látom, hogy a hardveres divx gyorsítás meg lenne oldva benne, sajnos. Ha az nincs benne, akkor más gyorsítás sem fog működni rendesen, sztm. Van egy programom, PanoSphere, ahhoz kell ez a fajta gyorsítás, ha jól vettem észre, na meg az iránytű is, mert ahogy mozgatod a telefont, nem csak fel-le, hanem körbe-körbe, úgy lehet panorámaképet nézni egy adott fényképből. Az sms írásról nem is beszélek....
Ha valaki felrakta, legyen olyan szíves, és ossza meg velünk a tapasztalatait a 7.5-ről, mi lett jobb benne??? Meg az új kernelről is: kCriminal 2.6.29.6.r3.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 21:38:54
  
A 7.4-et kicsit elsiette criminal, az az igazság. Kimaradt belőle a szenzor és a hangfelvétel. Valaki írna egy jelentést a 7.5-ről? Működnek a szenzorok? (a magnetic fieldre gondolok) Próbáltátok a jh7-es ROMot? Én most szedem lefelé, kíváncsi vagyok milyen.

macik: meg kell csinálni magadnak a romot, ott a kitchen hozzá. Nekem a live wallpaper mondjuk nem hiányzik, amíg nem lesz rendes hardware gyorsítás, de beleteheted.
JH7+CM 7.5+stock criminal kernel atom stabil. Nem sokat volt fent, mert kitöröltem a latin ime tutorialt és nem ment a droid x billentyűzet...most rakom fel az újat. Nekem tetszik és minden ment rajta aminek mennie kellett. :) Pedig véletlen rajtahagytam az sd karin és clean install közben amikor flasheltem az LK2.08-t akkor rögtön fel is rakta... :S Szal most újra rakom, de amíg használtam tökéletes volt. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 01, 21:40:46
  
Állítólag a kernellel van gond. Felteszed a CM7.5-öt. Majd recovery és felnyomsz egy másik kernelt. Így mennie kéne.

Köszi a választ, de szerintem még várom a tapasztalatokat ezzel kapcsolatban ma már jópárszor telepítettem, azt hittem én rontok el valamit. Egyelőre marad a 7.3, az eddig működött:D.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 21:41:51
  
Köszi a választ, de szerintem még várom a tapasztalatokat ezzel kapcsolatban ma már jópárszor telepítettem, azt hittem én rontok el valamit. Egyelőre marad a 7.3, az eddig működött:D.
A backport-tal vannak problémák és ezért nem jó az ext4 partíció, de állítólag segít ha vagy rfs-re, vagy ext 2-re konvertálsz mindent recovery-ből.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 12 01, 21:42:25
  
A billentyűzeted nem azért fc-zett, mert apps2sd on és anzo alatt telepítetted? Mert akkor jóhogy fczik... Nekem a 7.5van fent, de nem tudom, hogy mit kell nézni, első bekapcsnál még az elforgatást is kikapcsolom, annyira nem használok semmi szenzort.

Full wipe-ot csináltam, teljesen clean installt, nem Anzo romra telepítettem. Ezért nem kellett volna FC-zni, az biztos. Különben csak a második telepítésnél csinálta, és ott is csak sms írásnál, amikor be kellett írni a google azonosítót, akkor nem volt semmi baja. pl
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 21:44:53
  
Erre én is kíváncsi lennék :hmm:
Nos, a jh7 egyelőre annyiban különbözik, hogy hollandul indít, nem németül és van 2 holland progi (egy útvonaltervező és egy teletext) benne. Meg más a háttérkép.
Amúgy mindig meglepődök, milyen simán mennek a csupasz romok, valószínűleg az a baj, hogy teleszemeteljük mindenféle telepítésekkel. :D
Viccen kívűl, eddig az alap 1.6 ment a legsimábban a Spicán, iGo meg minden topon volt egy hónapig (leteszteltem a navit egy horvátországi út alatt oda-vissza, egyszer sem fagyott le). Csak hát kellett a root, meg a 2.1, aztán 2.2... Na, ekkor kezdődtek a problémák. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 01, 21:45:20
  
A backport-tal vannak problémák és ezért nem jó az ext4 partíció, de állítólag segít ha vagy rfs-re, vagy ext 2-re konvertálsz mindent recovery-ből.

Azt mondod még1 próbát megér? :P A kernelt azt cseréljem vagy ne? Ha igen milyen kernelt rakjak fel? Esetleg egy linket tudnál hozzá adni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 21:49:35
  
Azt mondod még1 próbát megér? :P A kernelt azt cseréljem vagy ne? Ha igen milyen kernelt rakjak fel? Esetleg egy linket tudnál hozzá adni?
http://ugim.me/uIVZBI (http://ugim.me/uIVZBI)
Ez az én CM kitchen konfigurációm. Jól működik. :) Ha a kernellel vannak bajok akkor tedd fel Xmister CM CRI kernelét. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 01, 21:58:16
  
http://ugim.me/uIVZBI (http://ugim.me/uIVZBI)
Ez az én CM kitchen konfigurációm. Jól működik. :) Ha a kernellel vannak bajok akkor tedd fel Xmister CM CRI kernelét. :)

OH köszi! megpróálom, gondolom mielőtt felrakom  a romot konvertáljak át mindent ext-re ugye? Mehet az ext2/4 vagy minden csak ext 2 legyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 21:59:42
  
OH köszi! megpróálom, gondolom mielőtt felrakom  a romot konvertáljak át mindent ext-re ugye? Mehet az ext2/4 vagy minden csak ext 2 legyen?
Szerintem csináld nyugodtan utána.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 01, 22:02:33
  
Szerintem csináld nyugodtan utána.

Rendben most töltöm, mindjártmegy sd-re aztán recovery azt hagy szóljon:D
Nem is tudtam hoyg cm-nek is van már kitchen.
Esetleg arra nem tudsz megoldást hogy mitől lehet az hogy max 1hét és elkezd szaggatni a telefon?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 22:10:08
  
Rendben most töltöm, mindjártmegy sd-re aztán recovery azt hagy szóljon:D
Nem is tudtam hoyg cm-nek is van már kitchen.
Esetleg arra nem tudsz megoldást hogy mitől lehet az hogy max 1hét és elkezd szaggatni a telefon?
Sok az app...nekem is csinálja, hiába használom a samdroid app2sd-t. Újraindítom és tökéletesen működik :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 01, 22:21:15
Sziasztok!
Az uj cm be van alapbol UV vagy rakjak fel masik kernel-t?
Koszike!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 22:21:40
  
Sziasztok!
Az uj cm be van alapbol UV vagy rakjak fel masik kernel-t?
Koszike!
Saját magadnak állíthatod recovery-ben
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 22:22:32
Az új recoveryben az advanced menüpont alatt elvileg lehet állítgatni az undervoltot és a soundfixet... Már csak az a kérdés hogyan, mert nem értem. Valaki okosabb nézze meg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 01, 22:28:18
Lehet h Criminal Kernelel jobban járnék?
Szerk: Hogy tudom a datat is ext 2 re formázni mert nekem ahot csak ext4es  updatem van
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 22:45:41
  
Lehet h Criminal Kernelel jobban járnék?
Szerk: Hogy tudom a datat is ext 2 re formázni mert nekem ahot csak ext4es  updatem van
Xmister kernele többet tud, de kb ennyi a különbség.
Más: jó lassan bootol flash után...nem vagyok hozzá szokva. :) Már kb 7 perce köröz a cyanogen töltő képernyő... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 12 01, 22:58:33
Na most nem azért, de nem sok minden változott, sajnos :(
Vagy csak nem látom...??? :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 23:09:23
  
Na most nem azért, de nem sok minden változott, sajnos :(
Vagy csak nem látom...??? :shock:
Nekem pl. 5 mp alatt bootol be. Persze várjunk egy hetet a dicsekvéssel, meg tegyem fel azt a sok appot még. :)
Amúgy tetszik a Comfortaa betűtípus, amit belefőztem, megtartom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 23:11:11
  
Nekem pl. 5 mp alatt bootol be. Persze várjunk egy hetet a dicsekvéssel, meg tegyem fel azt a sok appot még. :)
Amúgy tetszik a Comfortaa betűtípus, amit belefőztem, megtartom.
Fura...clean install után a cyanogen töltőképernyő után nem akar bebootolni...már 15 perce tölt. Most új kernelt próbálok :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 01, 23:19:18
  
Fura...clean install után a cyanogen töltőképernyő után nem akar bebootolni...már 15 perce tölt. Most új kernelt próbálok :)
Nekem amit belinkeltél teljesen jól működik:) mondjuk az adw lauchert visszaraktam:) mert ki volt pipálva hogy ne legyen benne:)
indent ext2-be raktam így teljesen jól megy.
quadrantba 650 pont lett!!! Nem semmi:) a 3d driver kb mikor lesz kész azt lehet tudni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 23:22:08
  
Nekem amit belinkeltél teljesen jól működik:) mondjuk az adw lauchert visszaraktam:) mert ki volt pipálva hogy ne legyen benne:)
indent ext2-be raktam így teljesen jól megy.
quadrantba 650 pont lett!!! Nem semmi:) a 3d driver kb mikor lesz kész azt lehet tudni?
Én még rfs-n vagyok, most konvertálok mindent ext 2-re, remélem így már jó lesz. Magamnak csináltam ezt és pont nekem nem megy...hát ez szívás... :S XD
Elvileg az év végére kész lesz...elvileg :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 23:26:41
  
Én még rfs-n vagyok, most konvertálok mindent ext 2-re, remélem így már jó lesz. Magamnak csináltam ezt és pont nekem nem megy...hát ez szívás... :S XD
Elvileg az év végére kész lesz...elvileg :)
Miért nem jó az ext4/data? Én abba konvertáltam és nem látok problémát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 01, 23:28:06
  
Miért nem jó az ext4/data? Én abba konvertáltam és nem látok problémát.
Állítólag teljesítmény problémák vannak vele, de nem mindenkinél jelentkezik. Én most annak is örülnék ha bebootolna... :S ext2/ext4+xmister kernel és befagyott az első bootlogónál :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 01, 23:56:46
  
Állítólag teljesítmény problémák vannak vele, de nem mindenkinél jelentkezik. Én most annak is örülnék ha bebootolna... :S ext2/ext4+xmister kernel és befagyott az első bootlogónál :S
Mégiscsak nem jó ez az ext4. Nem tudok telepíteni, illetve igen, de nem lát semmit a rendszer. Hogyan kell ext2re formázni a  datat?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 00:08:21
  
Mégiscsak nem jó ez az ext4. Nem tudok telepíteni, illetve igen, de nem lát semmit a rendszer. Hogyan kell ext2re formázni a  datat?
recovery-ben, az advanced alatt. De előtte csinálj egy backup-t és konvertálás után állítsd vissza.
Nekem csak nem akar bootolni, a stock működik, a főzött nem... :S Valószínűleg sok mindent töröltem a zip-ből a kitchen után XD 2 óra után már unalmas a dolog...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 00:22:31
  
Nekem csak nem akar bootolni, a stock működik, a főzött nem... :S Valószínűleg sok mindent töröltem a zip-ből a kitchen után XD 2 óra után már unalmas a dolog...
Nah végre működik minden! :) Bebootolt és nagyon gyors. :) Főztem magamnak egy új romot és factory reset után tökéletes. :)
A konfigom: http://ugim.me/uMJRWP (http://ugim.me/uMJRWP)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 02, 00:28:25
  
Nah végre működik minden! :) Bebootolt és nagyon gyors. :) Főztem magamnak egy új romot és factory reset után tökéletes. :)
A konfigom: http://ugim.me/uMJRWP (http://ugim.me/uMJRWP)
Most már nekem is. :) Nem jó ez a data/ext4, csak a baj van vele, nem támogatja minden kernel.
Megvolt az esti program, lehet menni aludni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 02, 08:02:55
  
Nah végre működik minden! :) Bebootolt és nagyon gyors. :) Főztem magamnak egy új romot és factory reset után tökéletes. :)
A konfigom: http://ugim.me/uMJRWP (http://ugim.me/uMJRWP)
de sokat változott ez a konyha egy hét alatt... de amit akkor főztem, azóta is az van fenn és nagyon jó
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 09:02:40
  
de sokat változott ez a konyha egy hét alatt... de amit akkor főztem, azóta is az van fenn és nagyon jó
Az enyém eszméletlen gyors és 2 hibát leszámítva tökéletesen megy. :) Nem tudok háttérképet választani a galériából, mert nem kínálja fel a lehetőséget és nem megy a droid x multitouch billentyűzet... :S Biztos sok mindent töröltem már megint...nem érdekes, appbrain-ről be tudom állítani a hátteret. :)
Akinek FC-zik az android bill, az a beállításokban kapcsolja ki az auto completion-t, ez megoldja a problémát. :)
Jah és linpack: 9,3; Quadrant advanced: 656 :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 02, 09:13:59
  
exttel tolod?én most rfs-sel mert sok bajom volt a legutóbbi extemmel
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 09:15:25
  
exttel tolod?én most rfs-sel mert sok bajom volt a legutóbbi extemmel
Nekem rfs-sen és ext4-n nem volt hajlandó bebootolni. Legalábbis a főzött romom nem. All2ext2-vel eszeveszett gyors. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 02, 09:19:40
  
Nekem rfs-sen és ext4-n nem volt hajlandó bebootolni. Legalábbis a főzött romom nem. All2ext2-vel eszeveszett gyors. :)
hmm, az mi, honnan szedjem és hogyan?és mért nem tudtam eddig erről?? vááá
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 09:22:07
  
hmm, az mi, honnan szedjem és hogyan?és mért nem tudtam eddig erről?? vááá
Gondolom tudod, hogy kell átmenni ext-re...ezért nem is részletezem. :) All2Ext2 meg annyi, hogy recoveryben az advanced menü alatt átkonvertálod a fájlrendszered egyetlen ext 4 partícióját ext2. Meg fogod találni. :)
Viszont! Vagy használj xmister CM CRI kernel-t, vagy minden zip update után használni kell az efsck.zip fájlt, mert az ext2-ben nincs journaling.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 02, 09:24:43
  
rendben, köcce, 7végén megcsinálom :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 12 02, 11:35:45
"
A Cyanogenmod alpha7 telepítéséhez mindenképpen szükségünk lesz egy Leshak kernellel rootolt 2.1 alapú romra (ennek telepítsését kiveséztük már).
"
Sajna nem tudom hogy honnan kell beszerezni egy Leshak kernellel rootolt 2.1 alapú rom-ot.Segítséget kérnék egy linkkel.
Telepíteni akarom a CyanogenMod-6.1.0-RC1-Spica-alpha7.5 -t és a home gomb után errort ír! Help!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 02, 11:41:43
  
"
A Cyanogenmod alpha7 telepítéséhez mindenképpen szükségünk lesz egy Leshak kernellel rootolt 2.1 alapú romra (ennek telepítsését kiveséztük már).
"
Sajna nem tudom hogy honnan kell beszerezni egy Leshak kernellel rootolt 2.1 alapú rom-ot.Segítséget kérnék egy linkkel.
http://samfirmware.webs.com/samsungandroid.htm (http://samfirmware.webs.com/samsungandroid.htm)
http://forum.samdroid.net/f55/lk2-08-original-firmwares-root-new-superuser-wifi-tether-bb-12-07-2010-a-1193/ (http://forum.samdroid.net/f55/lk2-08-original-firmwares-root-new-superuser-wifi-tether-bb-12-07-2010-a-1193/)
Mindkét helyre regelni kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 12 02, 12:11:44
  
: shOOter of HAF 2010, 12 02, 16:31:48
Sziasztok!
Nekem recovery-ben nincs advanced menüm... nem tudom átkonvertálni az ext4 partícióm. Esetleg erre valaki valami okosat?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 12 02, 16:46:10
ez az all2ext2 dolog engem is érdekelne,de a gugli nem segit:S...valaki tudna linkelni nékem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 02, 17:18:35
  
ez az all2ext2 dolog engem is érdekelne,de a gugli nem segit:S...valaki tudna linkelni nékem?

Recovery-ban van ilyen funkció. Nem ez a neve de lehet konvertálni és ez a lényeg :)

Da ha nem akkor itt a link:
http://forum.samdroid.net/attachments/f56/4660d1291255255-cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-5-discussion-feedback-bug-reports-all_to_ext2_luismaf_update_v4.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f56/4660d1291255255-cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-5-discussion-feedback-bug-reports-all_to_ext2_luismaf_update_v4.zip)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 17:30:47
  
Sziasztok!
Nekem recovery-ben nincs advanced menüm... nem tudom átkonvertálni az ext4 partícióm. Esetleg erre valaki valami okosat?
Tegyél fel egy CM 7.5-t és lesz... :) Valószínűleg régebbi romot használsz.

Írta: pomszi5
ez az all2ext2 dolog engem is érdekelne,de a gugli nem segit:S...valaki tudna linkelni nékem?
Külön nincs all2ext2, csak így hívják rövidebben. :) Átmész rfs-ről ext-re (nem írom le hogy, olvass vissza pár oldalt, legalább 4szer be van linkelve) és ha ezzel megvagy akkor az advanced menü alatt átkonvertálod a data fájlrendszert ext4-ről ext2-re.

Más: az új xmister kernellel quadrant advanced total score: 665! :) Nincs is lassulás! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 02, 18:04:38
  
Tegyél fel egy CM 7.5-t és lesz... :) Valószínűleg régebbi romot használsz

Köszi. Erre nem is gondoltam :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 02, 18:24:05
Sziasztok, lenne egy kis gondom, nem tudom másnál jelentkezett e de igen kellemetlen a hiba.
Egyszerűen nem tudnak engem felhívni egyszer kicsöng és rögtön foglaltat jelez, én hívni tudok azzal semmi gond tökéletesen megy. De engem senki sem tud felhívni. Van erre valami megoldás vagy megint romoljam szét az agyam?:D

Cm7.5
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 02, 18:35:44
Lecseréltem a telefonom egy iPhone-ra. Azért maradok egy kicsit, hátha még az éven kijön a 3d, kíváncsi vagyok rá.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 02, 18:58:28
  
Más: az új xmister kernellel quadrant advanced total score: 665! :) Nincs is lassulás! :)

Most próbáltam nekem 444 lett. Az Alap 7.5 kernel 422.
gl update szerinted segít? lenne egy linked?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 02, 19:43:36
Én is feldobtam (az ÁJ csak jövőhéten jön) és nálam 455lett.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 02, 20:12:22
Sziasztok.

Az alap rendszer CM 7.3.1. Fel akartam tenni egy új kernelt (még a régiek közül futott valamelyik 5% battery driverrel), de problémába futottam. Próbáltam ezt: #14K/Criminal.r2+ckMod|uv100|1%batt|ext4fix és az új Cm7.5 r3-as kernelét.

A telepítéssel semmi gond nem volt (recovery menü, wipe cache, egyszer még wipeoltam a dalvik cachet is), a spica is szépen működött, de egy alkalmazást sem tudtam telepíteni: application not installed. Sejtem, hogy a data partíció miatt volt. Jelenleg a fájlrendszerem: system & cahe ext2, data ext4.

Az újabb kernelek nem szeretik a data ext4-et? Pedig az r2 kernelnek még a nevében is benne van az 'ext4fix' és mégsem működik megfelelően.

Ha a datat ext2-re formáznám, akkor csak xmister kernelt tudnék használni (olvastam fentebb, hogy az ext2 nem támogatja a journalingot)?

Vagy milyen lehetőségek vannak még? ext2 vagy rfs?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 20:25:18
  
Nekem RFS-sel se bootolt be, csak ext 2-vel. De ez csak a kitchen rom-ra volt igaz, a sima 7.5 bement rfs-sel és ext 4-el is. Én ilyen sebesség után biztos nem váltok vissza ext 4-re...
Milyen lehetőséged van? Szerintem Xmister kernele most a létező legjobb, ráadásul van benne auto efsck is. Criminal kernelében nem tudom, hogy van e...nem találtam sehol erre utaló jeleket. Használhatsz bármilyen fájlformátumot, de szerintem az ext 2 a legjobb...törekedj erre.

Slukk, ez az én konfigurációm: http://ugim.me/uMJRWP (http://ugim.me/uMJRWP)
Ezt próbáld meg. Ehhez még felrakta a legújabb Xmister CM CRI kernel-t, módosítottam a build.prop-t, Ab fix és all2ext2...de hát ott van a nevem alatt is, hogy mivel játszok! :)
Pontosan nem tudom, de szerintem nem sokat javít az AB fix. A módosított 3d driver-t nem raknám fel, mert vele megváltozik a kernel is...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 02, 20:45:40
  
Köszönöm a kielégítő választ :ok:

Az ext2 gyorsabb is mint az ext4? hol venni észre a gyorsaságot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 02, 21:24:12
  
Nekem RFS-sel se bootolt be, csak ext 2-vel. De ez csak a kitchen rom-ra volt igaz, a sima 7.5 bement rfs-sel és ext 4-el is. Én ilyen sebesség után biztos nem váltok vissza ext 4-re...
Milyen lehetőséged van? Szerintem Xmister kernele most a létező legjobb, ráadásul van benne auto efsck is. Criminal kernelében nem tudom, hogy van e...nem találtam sehol erre utaló jeleket. Használhatsz bármilyen fájlformátumot, de szerintem az ext 2 a legjobb...törekedj erre.

Slukk, ez az én konfigurációm: http://ugim.me/uMJRWP (http://ugim.me/uMJRWP)
Ezt próbáld meg. Ehhez még felrakta a legújabb Xmister CM CRI kernel-t, módosítottam a build.prop-t, Ab fix és all2ext2...de hát ott van a nevem alatt is, hogy mivel játszok! :)
Pontosan nem tudom, de szerintem nem sokat javít az AB fix. A módosított 3d driver-t nem raknám fel, mert vele megváltozik a kernel is...
Én sima r3 kernellel főztem, mert azt írták, hogy xmister kernele nem támogatja az apps2sd-t (a froyosat). Valaki ezt megerősítené? Tényleg nem megy a move to sd?
Nem tudom, hogy én főztem-e rosszul, de nekem nincsenek a call settingsben az xda-s extra beállítások, ami nagyon hiányzik (főként a kapcsolat létrejöttekor és zárásakor a rezgés). Felraktam az Ab fixt, ezzel a Gears 32 fps-re ugrott, ami az előző 10-20 közöttiről fejlődés. Amúgy az új AB Seasons tökéletesen fut és jópofa, szedjétek. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 21:35:36
  
Most próbáltam és nem engedi...a samdroid-os app2sd tökéletesen működik.
Nekem az XDA beállítások is bent vannak...magyarul. Nem lehet, hogy a 315*315-s változatot főzted bele, azzal nekem voltak problémáim.

roti86, bootoláskor, app-k megnyitásakor, de pl nekem a beats nevű játék se szaggat annyira...mellesleg a legutóbbi quadrant advanced pontszámok:
cpu: 1430, memory: 330, I/O: 1260, 2D: 248, 3D: 121, total: 678
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 02, 21:41:30
  
Köszi, akkor nekem nem lesz jó az xmister, mert nem használok samdroidos app2sd-t, hanem relocate dalvikot, így kell az a move to sd. Most gondolkozom, hogyan szedjem ki a 315x315-ös phone-t, amúgy is hülyeség, mert nagyon pixeles, semmi értelme. Egyszerűen töröljem a phone.apk-t és tegyem be a régit? Nem akarok még egy újrahúzást, elég volt a tegnap este. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 02, 22:13:24
Meg is válaszolom magamnak, igen ki kell cserélni a phone.apk-t.
És hoppácska, az én fordításom van benne az xda phone-ban (én fordítottam a phone részt). :)
Megismerem messziről, még az elírásaimat is. :D Ezek szerint odaadta totharcell a félig  kész fordítást criminalnak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 02, 22:44:09
  
Meg is válaszolom magamnak, igen ki kell cserélni a phone.apk-t.
És hoppácska, az én fordításom van benne az xda phone-ban (én fordítottam a phone részt). :)
Megismerem messziről, még az elírásaimat is. :D Ezek szerint odaadta totharcell a félig  kész fordítást criminalnak.
Jaja :)
Off: Tesztképpen van benne a phone és a fájl kezelő magyarítása. Nekem tetszik. :) Csak már nagyon várom, hogy hogy működünk tovább... /Off
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 03, 14:01:40
  
Jaja :)
Off: Tesztképpen van benne a phone és a fájl kezelő magyarítása. Nekem tetszik. :) Csak már nagyon várom, hogy hogy működünk tovább... /Off
jó ez a főzet,csak szaggat a megjelenitő,és nincs kép a youtub-on
vajon mit csináljak????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 03, 14:11:13
  
jó ez a főzet,csak szaggat a megjelenitő,és nincs kép a youtub-on
vajon mit csináljak????
Milyen megjelenítőre gondolsz?
A youtube csak akkor működik ha kikapcsolod a HQ-t. Valószínűleg ez csak akkor fog menni, ha működésre bírják a hardware-s videógyorsítást (divx lejátszást).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 03, 14:31:23
  
Milyen megjelenítőre gondolsz?
A youtube csak akkor működik ha kikapcsolod a HQ-t. Valószínűleg ez csak akkor fog menni, ha működésre bírják a hardware-s videógyorsítást (divx lejátszást).
igen de a játékoknál is villog a kijelző. amúgy tetszik.youtube normál lejátszás nem hq.hang van kép nincs.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 03, 14:41:49
  
igen de a játékoknál is villog a kijelző. amúgy tetszik.youtube normál lejátszás nem hq.hang van kép nincs.
másik baj:nem tudok szöveget bevinni mert kilép 2 betű után??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 03, 15:06:41
Annyit beszéltetek a főzőcskéről, hogy megéheztem! :D
De majd...
A minap AB közben nyomott a simről egy sms-t a telefonom, aztán belépek...sim-mentett üzik huss...a mai napig nem tudom, hogy csinálta! :kuss:
Most a wifimet dobálta kicsit le, meg néha eltűnik a térerőm, minden rebootnál újra kell pakolnom Launcher Pro-ban a widgeteket, de egyelőre ezek még annyira nem zavarnak.
Én is még várok egy fullos rendszerre(divX, egyéb hiányosságok javítása...ilyesmi), ha az meglesz, végtelenül elégedett leszek! :taps:
Addig meg ketyegek így. :olvass:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2010, 12 03, 15:35:59
na,engem most már csak az érdekelne,hogy miért nem jó az app2sd.vagy a samdroidosat pontosan hogy tudom használni?ha azt bekapcsolom,akkor a cyanogen settings-ben kapcsoljam ki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 03, 15:52:04
  
másik baj:nem tudok szöveget bevinni mert kilép 2 betű után??

Ha 1 oldalt visszaolvastál volna...tessék:
petikeke #906 Dátum: Tegnap - 09:02:40
Akinek FC-zik az android bill, az a beállításokban kapcsolja ki az auto completion-t, ez megoldja a problémát. :)

Villog a kijelző? :O Sose hallottam még ilyet...mennyi az undervolting? Lehet nagyon alul feszelted, csinálj clean install-t.
A youtube-ra meg nem tudok mit mondani, nekem mindig is tökéletesen működött. Azért nézd meg a beállításokban, hogy nincs e véletlen HQ-ra állítva, ha nem akar meggyógyulni akkor clean install.

na,engem most már csak az érdekelne,hogy miért nem jó az app2sd.vagy a samdroidosat pontosan hogy tudom használni?ha azt bekapcsolom,akkor a cyanogen settings-ben kapcsoljam ki?
Az app2sd xmister kernelével nem működik, megoldás nincs rá. Samdroid app2sd-t a samdroid tools-ban kell bekapcsolnod és ha nincs rá külön partíciód akkor recoveryben tudsz csinálni, de előtte mentsd le az sd-kártyád, mert formázni fogja!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 03, 17:14:26
Slukk, ez az én konfigurációm: http://ugim.me/uMJRWP (http://ugim.me/uMJRWP)
Ezt próbáld meg. Ehhez még felrakta a legújabb Xmister CM CRI kernel-t, módosítottam a build.prop-t, Ab fix és all2ext2...de hát ott van a nevem alatt is, hogy mivel játszok! :)
Pontosan nem tudom, de szerintem nem sokat javít az AB fix. A módosított 3d driver-t nem raknám fel, mert vele megváltozik a kernel is...

Szia, egy olyan kérdésem lenne, hogy azt én speciel hol látom, hogy xmiszter kernele van fent vagy sem? samdroidról leszedtem egy xmiszter kernelt recoveryből fel is raktam a zippet, de nem látom az infonál vátlozást.
2.6.29.6 spica@spica-dev#60
Ezt írja nekem oda. Én alapjáraton nem főzöttet raktam fel tehát a sima 7.5-öt használom all2ext2-vel és bitang gyors, quadrantban a maxom 703 pont volt.
A másik kérdésem, a build.prop-al mit lehet állítani? mire jó? Az Ab fix meg hasonlók hogyan kell azt beállítani?
Kicsit nekem ezek a fogalmak még ismeretlenek, sajnos hiányos az angol tudásom, de szeretném megtanulni, ezeket is, hogy legközelebb már tudjam:).

Előre is köszi a válaszodat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 03, 18:58:00
  
1: Szerintem sehonnan se lehet tudni, hogy milyen kernel-t használsz...legalábbis én nem tudom, hol lehet írja... :)
2: Az AB fixet és a többi update zip-t is a recovery-ben kell felrakni, ugyanúgy mintha egy CM 7.5-t tennél fel.
3: A build.prop végére írd be ezt: windowsmgr.max_events_per_sec=60   Ezzel jobb lesz a görgetés. ES file explorer-rel/root explorer-rel tudod módosítani, a /system mappában van. Nekem egy módosított build.prop-m is van, de nem tudom miben különbözik az eredetitől...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 03, 19:54:45
  
Áh köszi, időközben rájöttem hogy az Ab fix azaz angry birds fix azaz a glupdate.zip:D
Beírtam azt a sort a menü görgetés egyszerűen szalad:) nagyon  censored a lett:) Köszi:)
esetleg a cm settingsben ill a recovery menu kernel tuning opciónál van valami beállítás ami hasznos lehet?
buffer, soundfix meg hasonlók?

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 03, 22:09:48
  
1: Szerintem sehonnan se lehet tudni, hogy milyen kernel-t használsz...legalábbis én nem tudom, hol lehet írja... :)
2: Az AB fixet és a többi update zip-t is a recovery-ben kell felrakni, ugyanúgy mintha egy CM 7.5-t tennél fel.
3: A build.prop végére írd be ezt: windowsmgr.max_events_per_sec=60   Ezzel jobb lesz a görgetés. ES file explorer-rel/root explorer-rel tudod módosítani, a /system mappában van. Nekem egy módosított build.prop-m is van, de nem tudom miben különbözik az eredetitől...
őő, nekem ez a 60 már alapból benne van a build propomban. nagyobbra nem lehet átírni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 03, 22:51:36
Én a tegnap beírtam ezt a sort a build.propba, mire elkezdett fczni a rendszer és hiába cseréltem vissza a régit, csak nem oldódott meg a probléma. Újra kellett húzzam az egészet, lassan már rutinos leszek. :)
Úgyhogy csak óvatosan, nem biztos hogy minden rendszeren működik. Én 7.5/criminal r3-as kernellel próbáltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 04, 01:04:01
  
Én a tegnap beírtam ezt a sort a build.propba, mire elkezdett fczni a rendszer és hiába cseréltem vissza a régit, csak nem oldódott meg a probléma. Újra kellett húzzam az egészet, lassan már rutinos leszek. :)
Úgyhogy csak óvatosan, nem biztos hogy minden rendszeren működik. Én 7.5/criminal r3-as kernellel próbáltam.
Én 7.1-től kezdve használom ezt és mindig működött...nem lehet, hogy elírtad?

Náhó, Passz, sose próbáltam nagyobb értékre állítani. Próbáld ki. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 05, 11:23:06
 Kicsit off, de gondoltam szólok, hogy működik végre a Tapatalk a fórumon :).

Sent from my GT-I5700 using Tapatalk
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 05, 12:47:59
Hell!!!

Tegnap feltettem a CM7.5-öt.
Első körben meg sem nyekkent...inkfartus again, de aztán újrahúztam a samut, FC, ismét 7.5 és most műxik faxán!
Sok difit még nem vettem észre, de dícséretes, hogy Criminal megoldotta a hívásvárakoztatás funkciót, ez (illetve ennek hiánya) a 7.3-nál nagyon zavart!
Most sima rfs filerendszerrel ketyeg+ UV-100-as kernel, stabilnak tűnik!
Filózok is, hogy feltegyem-e egyáltalán az XDA rfs-t, mert jelenleg is elég gyors a kütyü (meg amúgy sem próbáltam még az XDA-t).

Más:
Aki unja az ADW+Launcher párost, annak tudom ajánlani a Go Launchert! :ok:
Én LP-t használtam eddig, de ez odaver! ;)
Nem próbáltam a "végét", de szinte korlátlan főoldalt tudsz beállítani, a progi alapból mutatja a futó appokat, amiket ki is tudsz lőni és több szabad memót kreál, mint az app killer, láthatóak a legutóbb megnyitott appok, stb...rengeteg új funkció és ami külön tetszik benne, hogy nem "felejti el" a widgeteket (mint az LP...nálam minden USB kapcsolat és bootolás után újra be kellett pakolászni mindent >:()!
Akit érdekel, a marketon megtalálja! ;)

Üdv:Sir Tremor
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 05, 21:49:52
fel tudnád rakni ide lécci, mert nem leszek wifi közelben, és nem találom a neten. köszi
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 12 06, 11:35:00
Itt az alpha8!!!
De gyors vagyok! :) 2 perce került fel :D
+ Hardware accelerated movie playing/recording (mp4/h264) [vflashbirdv]
- Hardware accelerated movie playing (DivX)

Délután megy fel :)

http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 12 06, 11:59:19
Köszi! Már megy is fel!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 12 06, 12:44:30
Azt olvasom a fórumon hogy ext2 és ext4-gyel is kifogástalanul műxik!
Enyémen már fent van. Most nézegetem. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 06, 13:24:51
írjatok, hogy milyen lécc, meg mi nem megy esetleg!! köszönöm! hatal,mas extázisban vagyokkkkkk!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 06, 13:50:33
Este én is felrakom, addig írjatok  a tapasztalatokról! Az mp4 lejátszás nagyon hiányzott már, szvsz ez fontosabb mint a divx, mert ezek a videók kevesebb helyet foglalnak és hát nincs mindenkinek 32 Gb-os sd kártyája.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2010, 12 06, 13:56:26
Eddig tökéletes. MP4 lejátszás is király, nincs szaggatás! Szép munka. Amugy más változás nagyon nincs. Fényképező előnézet színes most is. Sajnos magyarul még mindíg nem tud a kicsike...
Eddig minden jó. Jah és nem én főztem, hanem a gyárit tettem fel.
Sebességet most nem tudok mérni, mert nincs itt a meloban wifi, és nincs program fent.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maniac 2010, 12 06, 14:29:09
nemrég dobtam fel énis ezt a 8-as cm-et :taps:...nálam sincs gond ext2/ext4-el...eddig egyiknél sem volt gond...azt tudja valaki hogy ez mit takar? "Opensource lights driver [thanks to cadavre]"
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: erdei69 2010, 12 06, 14:56:16
Sziasztok!
Meg szeretném kérdezni, hogy JH6-os rom, ill. CM 7,3 van fent a telefonomon és ebből rootexplorerrel el lehet-e távolítani a felesleges dolgokat, pl: car home, terminal emulátor, stb.?
Köszi
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 06, 15:03:46
  
nemrég dobtam fel énis ezt a 8-as cm-et :taps:...nálam sincs gond ext2/ext4-el...eddig egyiknél sem volt gond...azt tudja valaki hogy ez mit takar? "Opensource lights driver [thanks to cadavre]"

Billentyűzet háttérvilágítást kapcsolták ki, mivel a spicán nincs ilyen és az android folyamatosan be akarja kapcsolni.

Sziasztok!
Meg szeretném kérdezni, hogy JH6-os rom, ill. CM 7,3 van fent a telefonomon és ebből rootexplorerrel el lehet-e távolítani a felesleges dolgokat, pl: car home, terminal emulátor, stb.?
Köszi

Igen. A /system/app mappában megtalálod őket, de csak óvatosan... :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: erdei69 2010, 12 06, 15:11:13
Köszi petikeke!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maniac 2010, 12 06, 15:24:12
  
Billentyűzet háttérvilágítást kapcsolták ki, mivel a spicán nincs ilyen és az android folyamatosan be akarja kapcsolni.
köszi
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 06, 15:30:47
Sziasztok!
Miféle kernelel fut az Alpha8 as rom?
Mert ha Xmister el akkor az alap apps2sd nem fog működni vagy már kijavították?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 06, 15:39:52
  
Sziasztok!
Miféle kernelel fut az Alpha8 as rom?
Mert ha Xmister el akkor az alap apps2sd nem fog működni vagy már kijavították?
Criminal r4.
Ha jól tudom xmister kijavította, legalábbis bekapcsolta a dm mapping-t amivel állítólag működik.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 06, 16:02:04
  
Este én is felrakom, addig írjatok  a tapasztalatokról! Az mp4 lejátszás nagyon hiányzott már, szvsz ez fontosabb mint a divx, mert ezek a videók kevesebb helyet foglalnak és hát nincs mindenkinek 32 Gb-os sd kártyája.
youtube hq megy?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 12 06, 19:13:28
Felraktam és meghalt! Második újraindítás után se recovery se boot (a boot logó felénél folyamatosan újraindult) úgyhogy most cleaninstall neki, aztán majd meglátjuk mi lesz...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 06, 20:59:29
Én a mwyann-féle kitchen romra frissítettem rá, persze egy kis kozmetikázás után. Kicsit leizzadtam, mert sokáig tartott a telepítés és boot de nem lett baj. Akinek relocate dalvik scriptje van, az ne felejtse el alkalmazni újraindítás előtt! A jó minőségű mp4ek szépen futnak, Youtube HQ még mindig nem megy, a videófelvevés talán egy kicsit javult. Mp4 felvételt írnak, ezt nem tudom hogyan kell, nekem továbbra is 3gp-be vesz. Quadrant pontszám 598.
A legfontosabb, hogy újra működik a magnetic field sensor, de előtte a /data/misc/akmd.dat fájlt törölni kell.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 06, 23:18:36
Nem tudja valaki tutkóra hogy Xmister CRI for CM (Nightly)-n megy e akor most az app2sd az alap vagy sem ?:S
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 06, 23:55:28
ha minden jó holnap felrakom, de cleannal
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 06, 23:57:37
  
Nem tudja valaki tutkóra hogy Xmister CRI for CM (Nightly)-n megy e akor most az app2sd az alap vagy sem ?:S

Megidézem magam és ami van a kitchen be Xmister az az apps2sd-t (froyo) nem támogatja :(
pedig ez a best kernel nálam :(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 07, 11:49:31
Cm 8 jelentés:

Minden működik amit csak szeretnék! :) Sebességre kb ugyanolyan, mint az előző. Quadrant advanced: kb 650, Linpack: kb 9,2.
Egyedül az akmd-t nem találom és most befagyott a szenzorom. De annyira nem zavar, hogy nem forog a kijelző. :)

Más: Hamarosan új kernel lesz...Xmister portolta a 2.6.35-t :) Még nem működik, de bízzunk benne, hogy hamarosan ez is meglesz. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 12 07, 15:28:37
Na, clean install után magához tért szegény Spica. Valahol olvastam, hogy a kernelben állítható, hogy mennyire legyen 'undervolt'-olva, én ezt sehol sem találom; de igazból így is nagyon jó az akksi ideje.
Nem nagyon nézegettem eddig videókat, de ma megpróbáltam egy weboldalra beágyazott videót megnézni és nem igazán akarja. elindul a hang, a kép kicsit később aztán meg szaggat az egész..... erre még nem létezik valami megoldás?
üdv.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 07, 18:13:19
Náhó!

Kérted a Go Launchert, tessék ;):

http://www.appbrain.com/app/go-launcher/com.gau.go.launcher (http://www.appbrain.com/app/go-launcher/com.gau.go.launcher)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 07, 19:46:50
nagyon szuper,de mintha a kevésbé lenne érzékeny a kijelző
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 07, 20:25:31
Tegnap óta nem vagyok spica tulaj, de maradok a közösségben, hátha történik valami csoda és meggondolom magam. Látom kijött az alpha 8 és van divx, de 3d-ben van már valami javulás?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 07, 20:37:15
  
Náhó!

Kérted a Go Launchert, tessék ;):

http://www.appbrain.com/app/go-launcher/com.gau.go.launcher (http://www.appbrain.com/app/go-launcher/com.gau.go.launcher)
köszi, rendes vagy de innen gépemre nem tudok letölteni, vagy de? ha igen akkor hogy?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 07, 20:51:12
szerintetek?
kCriminal-2.6.9.6.r5 for CM
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 07, 21:12:37
  
szerintetek?
kCriminal-2.6.9.6.r5 for CM
Szerintem ne próbáld ki...

Náhó, onnan sehogy...próbáld meg itt, de regisztrálni kell. Én nem tettem meg, de ha ennyire érdekel akkor tess: http://www.symbiantalk.net/showthread.php?65275-GO-Launcher-V1.11 (http://www.symbiantalk.net/showthread.php?65275-GO-Launcher-V1.11)

Ui.: Ez nem warez, mert az app is ingyenes...

kuresz, kár...de azért örülönk, hogy itt maradtál! :) Amúgy 3D-ben semmi változás...ugyanolyan.

Na, clean install után magához tért szegény Spica. Valahol olvastam, hogy a kernelben állítható, hogy mennyire legyen 'undervolt'-olva, én ezt sehol sem találom; de igazból így is nagyon jó az akksi ideje.
Nem nagyon nézegettem eddig videókat, de ma megpróbáltam egy weboldalra beágyazott videót megnézni és nem igazán akarja. elindul a hang, a kép kicsit később aztán meg szaggat az egész..... erre még nem létezik valami megoldás?
üdv.
Próbáld ki a skyfire böngészőt.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 07, 21:50:00
Üdv mindenkinek!

Kérdésem lenne figyeltétek már hogy ha a (hátsó)hangszórót a fületekhez rakjátok tök közele lehet hallani hogy zúgolódik >>> eszi az aksit?
vagy ez csak nálam ien?:S próbáltam ujraindítás után de akor is ien:(:(

Másik kérdés hogy jh6 ra vagy jh7re rakom a Cm-et akor nincs semmi Különbség?
Szóval arra lennék kíváncsi hogy stabilabb e vagy gyorsabb e a jh7re rakott CM 2.2 vagy ugyan olyan?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 07, 21:54:40
  
Szerintem a stabilitáson kívül nem nagyon van hatása, ebben állítólag a JH1 a nyerő. Én mindig mindenből a legújabbat használom, és a JH7-tel sose voltak gondjaim, ugyanúgy, mint a JH6-tal se...

A hanggal nem tudsz semmit se csinálni...értékeld úgy mint egy szuper feature, ami folyamatosan teszteli, hogy működik e a hangszóró... XD Amúgy ezt azért csinálja, mert csak így tudták megoldani, hogy szóljon is...már a konkrét részletekre nem emlékszem, ha nagyon érdekel akkor túrd át a samdroid-t. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 07, 22:03:55
Háát elég furán sikerült megoldani. Gondolom az android program nyelve közel sincs a C nyelvekhez mert azokat vágom és akor még talán buzerálnám is az egészet. De még nem nagyon nézegetem a kódokat...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 07, 22:06:38
Sziasztok!

Lelkes újonc vagyok, nyár óta van meg a Spicám, eddig is aktívan olvastam a fórumot, sokat segített.
Lenne egy kérdésem, remélem tud valaki segiteni:

Szóval: JH6+Leshak kernellel rootoltam a gépezetet, utána pedig összefőztem magamnak egy 2.2-es ROM-ot. Az install felment, mindent beállítottam, viszont van egy olyan gondom, hogy mikor lezárom a Spicát, akkor utána ha feloldom, akkor gombnyomásra unlock-olódik, nem adja be a csúszkát, valamint a home key-hez akármit rendelek Launcher Pro-val, nem csinál semmit.

Itt a főzetem, ha tehetitek nézzetek rá, nem-e főztem mellé valamit, ami miatt ilyeneket csinál.
http://android.mwyann.com/spica/kitchen/?RSdG2m (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/?RSdG2m)

Lehet, hogy csak benéztem valami alapvető dolgot.
Előre is thx a helpet.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 07, 22:08:15
  
Jónak tűnik a romod, bár ne tegyél bele 2 contacts-t, és a CM 8-hoz már nem kell camera preview és a hardware codec patch.

Nekem se volt elősször lock screen-m, de újraindítás után meggyógyult. :)
LP-ben nincs véletlen beállítva, hogy ne csináljon semmit gombnyomásra?

Háát elég furán sikerült megoldani. Gondolom az android program nyelve közel sincs a C nyelvekhez mert azokat vágom és akor még talán buzerálnám is az egészet. De még nem nagyon nézegetem a kódokat...
Nincs, mert java :)
Ha nagyon érdekel a dolog, akkor böngészd át criminal github-ját: https://github.com/dh-harald (https://github.com/dh-harald)

Amúgy engem speciel nem zavar, jobban örülök annak, hogy van hang :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 07, 22:24:33
Ebböl sztem akkor ujra clean install lesz, sima alap 8.0-val.
Vagy ha azt most rátolom erre a főzött romra, akkor megadja magát valószinűleg?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 07, 22:37:15
  
Ebböl sztem akkor ujra clean install lesz, sima alap 8.0-val.
Vagy ha azt most rátolom erre a főzött romra, akkor megadja magát valószinűleg?
Factory reset után ráteheted erre is, de csinálj backup-t. De a legjobb a clean install.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tarantula1979 2010, 12 07, 22:59:16
Már van 8.5 is
http://samsungfw.wordpress.com/2010/12/07/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-5-froyo-aosp-for-i5700/ (http://samsungfw.wordpress.com/2010/12/07/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-5-froyo-aosp-for-i5700/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 07, 23:18:28
  
Már van 8.5 is
http://samsungfw.wordpress.com/2010/12/07/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-5-froyo-aosp-for-i5700/ (http://samsungfw.wordpress.com/2010/12/07/samdroidmod-2-0-1-alpha-8-5-froyo-aosp-for-i5700/)
A Leshak Samdroid 8.5, a criminal CM 8-nál tart.
Az új r5-ös kernelnek ne ugorjon  neki senki, mert hibás! (kicsit nagyobb, piros betűkkel írhatták volna)
Amúgy tetszik, mert felpörgött a verseny rendesen, minden nap jönnek új fejlesztések. Ha még a 3d driver meglenne, az az árát is megdobná a készüléknek (pláne, hogy lassan egyik szolgáltatónál sem lehet kapni)!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 07, 23:29:55
  
Szerintem ne próbáld ki...

Náhó, onnan sehogy...próbáld meg itt, de regisztrálni kell. Én nem tettem meg, de ha ennyire érdekel akkor tess: http://www.symbiantalk.net/showthread.php?65275-GO-Launcher-V1.11 (http://www.symbiantalk.net/showthread.php?65275-GO-Launcher-V1.11)

Ui.: Ez nem warez, mert az app is ingyenes...

kuresz, kár...de azért örülönk, hogy itt maradtál! :) Amúgy 3D-ben semmi változás...ugyanolyan.
Próbáld ki a skyfire böngészőt.
zsír, köszi innen sikerrekl jártam. hogy próbált weboldalba ágyazott videót lejátszani?? újra megy a flash lite?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 12 07, 23:46:14
  
zsír, köszi innen sikerrekl jártam. hogy próbált weboldalba ágyazott videót lejátszani?? újra megy a flash lite?
hi! Gondolom a videós rész nekem szólt; azzal már igazán nem is foglalkozok, de van egy olyan gondom, hogy marketes appon belül néznék (egyfajta archívum szerű alkalmazás) videókat csak nem megy...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 08, 00:27:47
AZ miért van hogy a 3g és 2g között váltogato vidgeten mindig 2g van és nem leeht vele 3gre állítani a telót?:S
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 08, 08:34:10
Jóregggelt mindenkinek!:)
azon gondolkotam hogy ugye nem sokà itt az èv vège ès elvileg èv vègèn osszàk meg velünk az ùj 3d drivert. Arra lennèk kìvàncsi hogy ki mit vàr tőle, mennyire fog odaverni. Abbol kiindulva hogy a 3d mod elèggè megdobta a 3d èlmènyt. Orjatok minèl többen.(bocsi h kicsot off de kivancsivok)

UI:  az uj kriminal kernel szerintem nagyon jo!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tarantula1979 2010, 12 08, 09:12:45
Az alpha8.0 van fent de hihetetlen rossz az akksi üzemideje.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 08, 09:14:38
nem akarok ünneprontó lenni, de( tom3q oldalán ha beirod a keresőbe gles6410) lehet olvasni a kommenteket! Hát elég zavaros, de azt írja, hogy több időre van szüksége, mert sokat kell tanulnia vagy mi!  :shock: Én is nagyon várom, de a franc tudja lesz-e belölle valaha is működöképes driver! már vagy 2-3 hónapja ezeket irogatja hogy időkell meg tanulni kell meg minden! Elvileg többen is próbálnak neki segíteni, azon az oldalon fel lehet venni vele a kapcsolatot ha valaki érez 1 kis szakértelmet nyugodtan segitheté, talán gyorsabban elkészülne! Peace
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 08, 09:47:18
  
Az alpha8.0 van fent de hihetetlen rossz az akksi üzemideje.
Én tegnap 8kor töltöttem max-ra, -150 mV, akksi kalibráció. Azóta játszottam vele 1 órát, fél óra wifi és ma reggel még mindig 98%... :) Nállad rossz valami...
  
Jóregggelt mindenkinek!:)
azon gondolkotam hogy ugye nem sokà itt az èv vège ès elvileg èv vègèn osszàk meg velünk az ùj 3d drivert. Arra lennèk kìvàncsi hogy ki mit vàr tőle, mennyire fog odaverni. Abbol kiindulva hogy a 3d mod elèggè megdobta a 3d èlmènyt. Orjatok minèl többen.(bocsi h kicsot off de kivancsivok)
Én valahol azt olvastam, hogy olyan 60%-al dobja meg a 3d teljesítményt, szóval a 120-as quadrant 3d pontból olyan 200 lesz és talán már lehet játszani a sima angry birds-el is. :)
  
AZ miért van hogy a 3g és 2g között váltogato vidgeten mindig 2g van és nem leeht vele 3gre állítani a telót?:S
Több embernek nem megy a samdroid-on. Clean install, vagy factory reset, de nem tudom, hogy megoldja e, mert én sose használtam 3G-t.
  
zsír, köszi innen sikerrekl jártam. hogy próbált weboldalba ágyazott videót lejátszani?? újra megy a flash lite?
A skyfire-höz nem kell flash lite meg egyéb buhera. Úgy működik mint az opera mini (szervereken konvertálja az adatot), csak ez tud flash-t is. Csodákat ne várj, mert nem 10-es flash, de eddig nekem minden videót lejátszott és szerintem egész gyorsan is dolgozik.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 08, 09:54:31
hát ha 60% dobja meg azt *aszhattyuk! Még a nokia n73-mamon jobban futnak a gamék, mint ezen modolva! jee megy az angry birds, de jóó, akkor mi van! Ha majd megy a raging thunder 2 akkor megérte hogy várjál!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 08, 09:57:31
  
hát ha 60% dobja meg azt *aszhattyuk! Még a nokia n73-mamon jobban futnak a gamék, mint ezen modolva! jee megy az angry birds, de jóó, akkor mi van! Ha majd megy a raging thunder 2 akkor megérte hogy várjál!

Én azt mondom hogy ez a teljesítmény is jobb, mint ami most van. :) Engem nem mozgat meg különösen a Raging Thunder, ezért hoztam példának az AB-t.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 08, 10:16:24
azért irtam a raging thundert mert nálam ott kezdődik a 3d teljesítmény! Szerintem onnan kezdődik! És hogyha az megy, akkor elmondhatjukhogy van 1 jóra sikerült 3d-driverünk!! Az AB meghát minden csak nem 3d, sztem 3-4 éves mobilomon simán futna ha át lennének írva! Dehát kinek mi!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 08, 10:32:08
  
AZ miért van hogy a 3g és 2g között váltogato vidgeten mindig 2g van és nem leeht vele 3gre állítani a telót?:S
Eredetileg 3G-n van, igazából 2G-re nem tudod állítani, de csak a widget rossz. Manuálisan még mindig megteheted a wireless/mobile networks menü alatt. Mellesleg nem éri meg, csak ha tényleg nagyon kell az akksi üzemidő, mert a mobilnet nagyon lassúra vált (gprs) és a beszédhang minősége sem lesz olyan jó híváskor.
3D driver érdekes téma, mert az illető teljesen az alapoktól írja újra, ez azért nem olyan, mintha leülnél mondjuk ma délután, írni egy filozofikus kisregényt. :) Én a Samu helyében adnék valami pénzt a srácnak, hogy ne írja meg, mert akkor többen váltanak új telefonra, akik játszani akarnak. Sajnos én is tartok tőle, hogy nem lesz kézikonzol a Spicából egyhamar, de ne legyen igazam.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 08, 10:39:10
  
Én örülnék, ha minél jobbra sikerülne a driver, de azt azért ne felejtsük el, hogy hiába 800 Mhz-s a proci és anno még a legjobbak közt volt a hardware, ma már egy több éves technológiáról beszélünk (ARM V6). Szerintem senki ne várjon csodákat és örüljünk, annak amit elértek. 3 megaflopsról indultunk, ma már ezt megháromszorozták...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 08, 11:14:36
jaj ezt a mflops témát hanyagóljuk már! Semmit sem ér! cyan moddal 9.3-mat értem el azt úgy akkadt a telefon mint állat! Mikor meg kemény 3-at értem el akkor meg semmi lag! A szaggatás nem is érdekelt volna, de amikor hívott valaki 1000 év telt el mire megtudtam ki a frászkarika hív, na ott untam bele a kis modolgatásokba! Elképesztő hogy egy 800mhz-proci vagy 1 ennyire optimalizálatlan telefon akármi mi is agond 1 ilyet produkáljon a az úr 2010--évében! Ennyit a mflops-rol kalap kakit nem ér! :ok: Peace
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 08, 11:26:32
  
Osztom véleményed  :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 08, 11:53:00
  
jaj ezt a mflops témát hanyagóljuk már! Semmit sem ér! cyan moddal 9.3-mat értem el azt úgy akkadt a telefon mint állat! Mikor meg kemény 3-at értem el akkor meg semmi lag! A szaggatás nem is érdekelt volna, de amikor hívott valaki 1000 év telt el mire megtudtam ki a frászkarika hív, na ott untam bele a kis modolgatásokba! Elképesztő hogy egy 800mhz-proci vagy 1 ennyire optimalizálatlan telefon akármi mi is agond 1 ilyet produkáljon a az úr 2010--évében! Ennyit a mflops-rol kalap kakit nem ér! :ok: Peace
Nekem a hívás rögtön megjelenik és soha nem szaggat. Most próbáltam ki, hogy elindítottam a K9-t, a dropbox-t, a fájlkezelőt, az es file explorer-t, klaxon alarm clock-t és a farm frenzyvel játszottam akadás nélkül. A játékből home gombbal kimentem a home-ba és a görgetés se szaggatott. A multitouch-s zoomolás is tökéletesen sima. Konfigom: JH7+CM8+Ck mod 003+SSSwitch+all2ext2.
Próbáld ki ezt te is és meglátod, hogy semmi se fog szaggatni! ;) Ha az enyémnél gyorsabbat akarsz akkor a ck mod 004-s vagy a legújabb xmister kernelt próbáld ki.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 08, 17:13:38
leirna valaki hogy a sandroidos apps2sd -t hogy kellene beuzemelni?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 08, 17:16:36
  
leirna valaki hogy a sandroidos apps2sd -t hogy kellene beuzemelni?
Recovery-ben csinálsz egy partíciót az sd karidon (ments előtte mindent, mert elveszik az összes adat rajta), aztán ha ez megvan akkor a samdroid tools/app2sd/enable app2sd. Ennyi :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 08, 17:43:21
masodjara amit kerdez h menyit formazzon swapnak vagy minek az mire jo?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: krausz 2010, 12 08, 19:07:34
jobban futnak a 2.2-n a játékok mind a 2.1-en?

2.2-re van már valami 3D Driver?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 08, 19:55:52
  
masodjara amit kerdez h menyit formazzon swapnak vagy minek az mire jo?
Az az app2sd mérete. Annyira állítod amennyinek jónak látod.
  
jobban futnak a 2.2-n a játékok mind a 2.1-en?

2.2-re van már valami 3D Driver?
Szerintem igen. Nincs 3d driver még mindig...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 12 09, 18:35:21
Sziasztok!

Elhatároztam,hogy felteszem a CM7.5-öt. Melyik kernellt tegyem fel hozzá és milyen sorrendben?
Mikor kell wipe és factory reset. THX
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 09, 18:46:01
  
Sziasztok!

Elhatároztam,hogy felteszem a CM7.5-öt. Melyik kernellt tegyem fel hozzá és milyen sorrendben?
Mikor kell wipe és factory reset. THX
Miért nem teszed fel a Cm8-t??? Kernelből meg tudsz váasztani: Xmister, CK mod, criminal. Én a CK mod 003-t használom. De criminal r6, ck mod 003/004, xmister std, cri kernellel nem hibázhatsz. És lehet csak én értem félre amit írtál, de csak 1 kernelt tegyél fel.
Flash menete: JH7, Lk 2.08, fr (factory reset), CM 8, fr, kernel, ext mod (ha akarod).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 12 09, 19:06:41
Honnan töltsem le a JH7?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 09, 19:30:26
  
Honnan töltsem le a JH7?

A Samfirmware oldalon találod, kiválasztod a Spica-t és ott lesz a JH7! ;)

A Megaupload linkről szedd le, mert a többinél Nekem hibásan jött le!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 12 09, 21:32:35
Mi a jelszó?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 12 09, 22:03:25
Itt is fent van a JH7 sok régi mellett. És még jelszót se kér.
http://rocky.eld.leidenuniv.nl/public/Samsung_Galaxy_Spica_i5700/ (http://rocky.eld.leidenuniv.nl/public/Samsung_Galaxy_Spica_i5700/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 10, 09:21:04
  
Miért nem teszed fel a Cm8-t??? Kernelből meg tudsz váasztani: Xmister, CK mod, criminal. Én a CK mod 003-t használom. De criminal r6, ck mod 003/004, xmister std, cri kernellel nem hibázhatsz. És lehet csak én értem félre amit írtál, de csak 1 kernelt tegyél fel.
Flash menete: JH7, Lk 2.08, fr (factory reset), CM 8, fr, kernel, ext mod (ha akarod).

Akku időről írhatnál, valamint a stabilitásról. Hasznos lenne számunkra :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 10, 09:35:48
  
Akku időről írhatnál, valamint a stabilitásról. Hasznos lenne számunkra :)
Stabilitás: Még sose volt ilyen jó. Nincs FC, nincs újraindulás. 7.5-n sokszor találkoztam FC-vel és néha újra is indult, de itt semmi.
Akkuidő: Nehéz megállapítani, mert én -150-n használom, de ha este 8kor feltöltöm a telót, lehúzom töltőről és másnap 10 kor netezek 1 órát akkor is 98%...szóval elég jó. :) Rekordom: 3 óra  zene+1 óra játék+1 óra wifi+full fényerő 85%.
Sebesség: Piszok gyors. Nagyon mást nem tudok rá mondani. Minden olyan sebességgel működik amivel még nem találkoztam. Rábökök egy ablakra és rögtön megjelenik. 6 progi futtatása mellett is tudok zenét hallgatni vagy játszani. És még csak a ck mod 003-t használom. Ma jött ki az új 005 és a 006, valamint a tegnapi xmister kernel is gyorsabb.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 10, 09:48:27
  
Köszi az infókat. Engem megnyert. Már tolom is fel.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 10, 10:49:38
  
Mi a jelszó?

Megtalálod a verziók alatt!
(Értelemszerűen ahol 1 # van, oda az 1 # jelszó kell(alant írja, mi az), a JH7-hez a ## jelszó kell(ha jól rémlik, akkor samfirmware.com, de az oldalon írja a jelszót is)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 10, 10:54:23
jd1-re felrakom a jh6-ot,lk2-08 minden oké de amikor újraindítom ismét jd 1-et mutat.
??????????????miért?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 10, 10:58:11
  
jd1-re felrakom a jh6-ot,lk2-08 minden oké de amikor újraindítom ismét jd 1-et mutat.
??????????????miért?

Mindegyik azt fogja mutatni...!
De attól még JH6 van fent!
A JH7 is JD1-et ír! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 10, 11:01:41
köszi :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 10, 11:20:29
Nincs mit! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 12 10, 11:56:29
  
jd1-re felrakom a jh6-ot,lk2-08 minden oké de amikor újraindítom ismét jd 1-et mutat.
??????????????miért?
Ha megnézed a file-t, meg a korábbiakat, akkor látod, hogy nem mindegyik része frissül.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 10, 12:46:31
  
Stabilitás: Még sose volt ilyen jó. Nincs FC, nincs újraindulás. 7.5-n sokszor találkoztam FC-vel és néha újra is indult, de itt semmi.
Akkuidő: Nehéz megállapítani, mert én -150-n használom, de ha este 8kor feltöltöm a telót, lehúzom töltőről és másnap 10 kor netezek 1 órát akkor is 98%...szóval elég jó. :) Rekordom: 3 óra  zene+1 óra játék+1 óra wifi+full fényerő 85%.
Sebesség: Piszok gyors. Nagyon mást nem tudok rá mondani. Minden olyan sebességgel működik amivel még nem találkoztam. Rábökök egy ablakra és rögtön megjelenik. 6 progi futtatása mellett is tudok zenét hallgatni vagy játszani. És még csak a ck mod 003-t használom. Ma jött ki az új 005 és a 006, valamint a tegnapi xmister kernel is gyorsabb.
hol találtad a 003 felettieket? mert a kitchenben csak 002 ig vannak. és mi a különbség?
más:jh7 jobb mint a jh1? ha igen akkor miben?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 10, 13:03:58
  
hol találtad a 003 felettieket? mert a kitchenben csak 002 ig vannak. és mi a különbség?
más:jh7 jobb mint a jh1? ha igen akkor miben?
http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
Itt. Érdemes figyelni a samdroid topicokat, mert nem minden újítás jelenik meg rögtön a kitchen-ben.
Nem tudom, hogy jobb e. Én mindig a legújabbat használom. Sokan azt mondják, hogy a JH1 az egyik legstabilabb rom, de nekem se a jd2, jd4, jh6, jh7 nem okozott gondot. Ha megteheted miért ne használnád a legújabbat?! :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 10, 17:31:31
Sziasztok
Az ext2-re való konvertálás után minden elveszik?(csak azt a részt szeretném konvertálni ahova a programok kerülnek, ez asszem a Data rész) Illetve a recoveryből csinálva mennyire biztonságos?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 10, 20:05:22
criminal r6-os kerneléről tudna értekezni valaki? Úgy látom kint sincs hivatalosan, csak valaki belinkelte a fórumban. Ezeken a ck kerneleken gondolkozom, csak nem tudom támogatják-e a move to sd-t.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 10, 20:29:34
  
criminal r6-os kerneléről tudna értekezni valaki? Úgy látom kint sincs hivatalosan, csak valaki belinkelte a fórumban. Ezeken a ck kerneleken gondolkozom, csak nem tudom támogatják-e a move to sd-t.
Teljesen hivatalos, csak nem csinált neki criminal külön topicot. De ha aggódalmaid vannak akkor használd a CK mod-t. Az r6-ra épül, csak kiegészült 1-2 dologgal. Én a 006-t használom és tökéletes, gyors, stabil.
  
Sziasztok
Az ext2-re való konvertálás után minden elveszik?(csak azt a részt szeretném konvertálni ahova a programok kerülnek, ez asszem a Data rész) Illetve a recoveryből csinálva mennyire biztonságos?
Úgy tudom minden elveszik ha formatálsz, ha konvertálsz akkor elvileg nem. Bármelyiket választod csinálj recovery-ben egy backup-t.
Csak recovery-ből tudod megcsinálni, vagy használod az update zip-t (samdroid-n megtalálod), vagy egyesével konvertálgatsz recovery-ből. A kérdésedre a válasz: nagyon! :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 10, 20:44:31
  
Teljesen hivatalos, csak nem csinált neki criminal külön topicot. De ha aggódalmaid vannak akkor használd a CK mod-t. Az r6-ra épül, csak kiegészült 1-2 dologgal. Én a 006-t használom és tökéletes, gyors, stabil.Úgy tudom minden elveszik ha formatálsz, ha konvertálsz akkor elvileg nem. Bármelyiket választod csinálj recovery-ben egy backup-t.
Nahát, így sem jártam még... Felraktam a ck006-ot és még a recoveryig sem jutok el a bootban. Még szerencse, hogy van download mode. Megint megvan a ma esti program. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 10, 21:05:17
  
Nahát, így sem jártam még... Felraktam a ck006-ot és még a recoveryig sem jutok el a bootban. Még szerencse, hogy van download mode. Megint megvan a ma esti program. :)
Nem kell teljes flash. Elég csak egy kernelt flashelned odin-ban. (csak az ops-t és a pda-t flasheld) Próbálj egy xmister CM cri-t flashelni: http://users.atw.hu/xmister/kernels/Xmister_cm_cri_PDA.tar (http://users.atw.hu/xmister/kernels/Xmister_cm_cri_PDA.tar)

Nekem szerencsére tökéletesen működik all2ext-n.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 10, 21:12:56
  
Nem kell teljes flash. Elég csak egy kernelt flashelned odin-ban. (csak az ops-t és a pda-t flasheld) Próbálj egy xmister CM cri-t flashelni: http://users.atw.hu/xmister/kernels/Xmister_cm_cri_PDA.tar (http://users.atw.hu/xmister/kernels/Xmister_cm_cri_PDA.tar)

Nekem szerencsére tökéletesen működik all2ext-n.
Köszi, ez azt hiszem nem lesz jó, mert kell a move to sd nekem és úgy tudom nem támogatja.
Már elkezdtem a flasht, van titanium mentésem, azzal alig egy óra alatt visszaállítom a régi cuccaimat.
Addig nézek egy híradót. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 10, 22:30:46
az allext2-t hol találom meg? mert eddig manuálisan csináltam, de jobb lenne vmi patchel
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 10, 23:15:49
  
az allext2-t hol találom meg? mert eddig manuálisan csináltam, de jobb lenne vmi patchel
http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/)
  
Köszi, ez azt hiszem nem lesz jó, mert kell a move to sd nekem és úgy tudom nem támogatja.
Már elkezdtem a flasht, van titanium mentésem, azzal alig egy óra alatt visszaállítom a régi cuccaimat.
Addig nézek egy híradót. :)
Én csak arra gondoltam, hogy odin-ból flasheld a kernelt, csak, hogy legyen recovery-d és tudj más kernelt használni. De ha neked így sem probléma, akkor nem érdekes. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 10, 23:32:17
most nagyon gyors a telefonom, mert felraktam a 8.0-t de nem tudom, hogy a 006 os kernelt fel merjem e rakni, mert előttem hibát jeleztek, és nem sok kedvem van újrarakni megint. van e esetleg valami amire figyelni kell(gondolok itt arra hogy bizonyos patchekkel összeakadna)
más:
a tweakeket használjátok még? vagy egyáltalán gyorsít az valamit? én az utóbbi időben azt vettem észre hogy pont hogy lassultam tőle.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 11, 00:15:46
  
En se fogom mar legkozelebb hasznalni, szeeintem is csak lassit. Meg az ssswitch az xda es az fe tweak legjobb kevereke.
Nekem all2ext2 van a ck mod 006 mellet es szerencsere nem volt bajom. Lehet az ext2 miatt van, lehet nem...egy probat meger. Szerintem semmivel se akadhat ossze. A modok az oprendszert modositjak, a kernelek meg cserekor felulirjak egymast.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 11, 12:07:19
Az Angry Birds fixet is felejtsétek el, nem csak a 3Dgalleryt, hanem a google street viewt is szétbarmolja, így már nem éri meg használni.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 11, 12:29:39
Sziasztok!

Nem tudjátok, most végül is a 006 kernel jó vagy rossz? Mert ahogy itt nézem Náhó-nál hibát jelez, de petikeke meg azt írta hogy "És még csak a ck mod 003-t használom. Ma jött ki az új 005 és a 006, valamint a tegnapi xmister kernel is gyorsabb." :) Mert én most frissítés előtt állnék és már kicsit le maradtam ebbe a sok fejlesztésben és szükségem lenne arra az infóra miből melyiket érdemes leszedni. Addig tiszta sor hogy jh7+cm8 de innen hogyan tovább? arra a -150 módra is kíváncsi vagyok, az pl. hol elérhető, vagy mi célt szolgál?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 11, 12:36:58
  
Már a 006-t használom és stabilan működik! :) De aki nem érez magában annyi bátorságot, az csak a 005-t használja.
JH7+CM8 után csak update zip-ket kell alkalmazni a recovery-ben.
-150mV nem működik mindenkinél, mert függ a proci minőségétől. De ha kipróbálod akkor se lesz semmi baj, mert ha hibákat észlelsz, akkor is vissza tudod állítani kisebb értékre a recovery-ben. Amúgy: recovery/advanced/kernel tuning/undervolting
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 11, 12:50:35
  
Köszi a választ. :) Már csak az lenne a kérdésem, ezeket az update zipeket honnan tudom megszerezni? Tudnál adni linkeket nekem?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 11, 15:34:06
Valahol olvastam, hogy a froyo-ban nincs szükség task killer-re, mert nagyon hatásos a beépített és csak rontod a sebességet ha használod... Kinek mi a tapasztalata ezzel?
Én tegnap letöröltem ATK for froyo-t, és úgy használtam egészen ma reggelig, amikor lefuttattam egy quadrant-t és 608 pontom lett, valamint az egész rendszer nyögvenyelősen működött, pedig ez pont nem jellemző rá...

Köszi a választ. :) Már csak az lenne a kérdésem, ezeket az update zipeket honnan tudom megszerezni? Tudnál adni linkeket nekem?
Válaszoltam a PÜ-re is.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 11, 15:46:49
  
Valahol olvastam, hogy a froyo-ban nincs szükség task killer-re, mert nagyon hatásos a beépített és csak rontod a sebességet ha használod... Kinek mi a tapasztalata ezzel?
Én tegnap letöröltem ATK for froyo-t, és úgy használtam egészen ma reggelig, amikor lefuttattam egy quadrant-t és 608 pontom lett, valamint az egész rendszer nyögvenyelősen működött, pedig ez pont nem jellemző rá...
Válaszoltam a PÜ-re is.
eztmár én is hallottam, de szerintem is kell a taskkiller, de csak mauálon használom, mert automatikusan nem szeretem. ezt ugy kell elképzelni, hogy amikor végeztem a dolgommal a telefonon, akjkor nyomok rá a killre, és igy kevesebb akkut zabál, meg amikor felébresztem a rendszert akkor is villámgyors.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 11, 15:57:50
  
eztmár én is hallottam, de szerintem is kell a taskkiller, de csak mauálon használom, mert automatikusan nem szeretem. ezt ugy kell elképzelni, hogy amikor végeztem a dolgommal a telefonon, akjkor nyomok rá a killre, és igy kevesebb akkut zabál, meg amikor felébresztem a rendszert akkor is villámgyors.
Detto ezt csinálom én is. :)
Akkor kijelenthető, hogy ATK nélkül nem érdemes használni... :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 11, 16:48:44
  
eztmár én is hallottam, de szerintem is kell a taskkiller, de csak mauálon használom, mert automatikusan nem szeretem. ezt ugy kell elképzelni, hogy amikor végeztem a dolgommal a telefonon, akjkor nyomok rá a killre, és igy kevesebb akkut zabál, meg amikor felébresztem a rendszert akkor is villámgyors.

Én már nem használom az ATK-t, mert a Go Launcherben(amit linkeltem Neked) alapból van kill opció! :taps:
Ha úgyis manuálisan szoktál "ölni", akkor az is tökéletesen megfelel erre a célra! ;)

Aki kérdezte a 006-t:
Én CM8-al -100UV-n, tweek nélkül használom és STABIL!
Quadrant: 634
Nekem ez egyelőre bőven elég(hehe :D...a Nexus One fölé került a kütyü a listán :D)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 11, 17:29:21
  
...ez egyeNlőre bőven elég...

Már írni sem tudok...kávé kell! :D

Használja valaki a Full Screen Caller ID-t?
Csak mert Én eddig bármelyik verzióját tettem fel, mindegyik akasztotta a telefont!
Tapasztalat?
Alternatív opció teljes hívóképhez?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 11, 17:47:03
  
Már írni sem tudok...kávé kell! :D

Bár ne javítottad volna ki :( Egyenlőre például két csapat állhat azonos eredménnyel.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 11, 18:06:03
  
Bár ne javítottad volna ki :( Egyenlőre például két csapat állhat azonos eredménnyel.

Valóban! :D
Mégiscsak ki kellett volna hagyni az utolsó tequilát tegnap! :D
Koksz vagyok!
De köszi a korrekciót, jogos! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 11, 18:24:28
Video recording with samsung spica on froyo (http://www.youtube.com/watch?v=8qkCKKgWVHw#)
akit érdekel a videófelvétel javulása a spicával
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 11, 19:27:02
Felraktam a ck008 kernelt, SSSwitch v03-al, all2ext2, eddig marha gyors és stabil. Undervolt -100mV jött csak össze, -150-nél csúnyán elhasalt a procim. :)
Quadrant 667, ennyi sosem volt még, úgyhogy örülök.
Szerintem egy darabig nem piszkálom a rendszert. (Persze majd meglátjuk.)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 11, 23:04:04
Egy olyan kérdésem lenne hogy a CM 8-t honnan lehet leszedni? Vagy azt csak főzni lehet itt? http://android.mwyann.com/spica/kitchen/ (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 11, 23:24:13
  
Egy olyan kérdésem lenne hogy a CM 8-t honnan lehet leszedni? Vagy azt csak főzni lehet itt? http://android.mwyann.com/spica/kitchen/ (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/)
Innen http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/)
Én, mondjuk főzni szoktam, mert sok utólagos kozmetikázástól megszabadulok, a kernelt meg amúgy is cserélem újabbra (ha épp nincs fent kitchenben).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 12 12, 07:53:02
Sziasztok!

Melyik kernellt ajánljátok? Vagy egy jó főző oldalt tudnátok ajánlani? Illetve mire figyeljek oda?
THX
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2010, 12 12, 09:06:09
  
Felraktam a ck008 kernelt, SSSwitch v03-al, all2ext2, eddig marha gyors és stabil. Undervolt -100mV jött csak össze, -150-nél csúnyán elhasalt a procim. :)
Quadrant 667, ennyi sosem volt még, úgyhogy örülök.
Szerintem egy darabig nem piszkálom a rendszert. (Persze majd meglátjuk.)
Sziasztok
Kezdem elveszteni a fonalat,így segítséget kérnék tőletek.Meg szeretném én is csinálni ugyan ezt amit írtál,de a sorrend és a kellékek már kezdenek összekuszálódni a fejemben.Javítsatok ki ha rosszul gondolom,a sorrendet.
hozávalók:
- CM-6.1.0-Spica-a8-fix1_kernel.zip http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
- krnl-ckMod.008.zip http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
- ckMod.SSSwitch.v03.zip http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
- all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/)
Kell még ezeken kívül valami?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 12, 10:15:28
  
Sziasztok!

Melyik kernellt ajánljátok? Vagy egy jó főző oldalt tudnátok ajánlani? Illetve mire figyeljek oda?
THX
Az r6 is nagyon jó (ez van benne alapból a CM 8-ban). A CK mod 007-t ajánlom a kevésbé jártasaknak. Nincs vele gond, gyors, stabil. Xmister CM CRI kernele is nagyon jó, de a froyo-s app2sd nem működik vele.
  
Sziasztok
Kezdem elveszteni a fonalat,így segítséget kérnék tőletek.Meg szeretném én is csinálni ugyan ezt amit írtál,de a sorrend és a kellékek már kezdenek összekuszálódni a fejemben.Javítsatok ki ha rosszul gondolom,a sorrendet.
hozávalók:
- CM-6.1.0-Spica-a8-fix1_kernel.zip http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
- krnl-ckMod.008.zip http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
- ckMod.SSSwitch.v03.zip http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
- all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/)
Kell még ezeken kívül valami?
Elsőnek egy CM 8: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/)
Utána a a8 fix1, ck mod, ssswitch, all to ext2.
Vagy kitchenben főzől egy nigtly-t. (Automatikusan éjjel készített verzió, mindig a legfrissebb)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: erdei69 2010, 12 12, 12:16:09
  
Az r6 is nagyon jó (ez van benne alapból a CM 8-ban). A CK mod 007-t ajánlom a kevésbé jártasaknak. Nincs vele gond, gyors, stabil. Xmister CM CRI kernele is nagyon jó, de a froyo-s app2sd nem működik vele.Elsőnek egy CM 8: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/)
Utána a a8 fix1, ck mod, ssswitch, all to ext2.
Vagy kitchenben főzől egy nigtly-t. (Automatikusan éjjel készített verzió, mindig a legfrissebb)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: erdei69 2010, 12 12, 12:24:11
Petikeke!
Légyszíves segítsél már, feltettem azt a sort, amit írtál és véletlenül elküldtem az idézését, a végén kell wipe, vagy nem? Előre is köszi!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 12, 15:16:29
  
Petikeke!
Légyszíves segítsél már, feltettem azt a sort, amit írtál és véletlenül elküldtem az idézését, a végén kell wipe, vagy nem? Előre is köszi!
Wipe csak akkor kell ha base package-t teszel fel (2.1, samdroid, cm, 2.2 aosp). Magyarán kernel frissítéskor és különböző update zip-kor nem kell.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2010, 12 12, 16:45:40
Segítsen már valaki: megtaláltam a recovery-ben a kernel tuning részt és szeretnêm beállîtani az undervolt részt; mit kell beírni/megadni? Csak simán azt, hogy 100 vagy -100 vagy bármi mást? Köszi!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 12, 16:52:59
  
Segítsen már valaki: megtaláltam a recovery-ben a kernel tuning részt és szeretnêm beállîtani az undervolt részt; mit kell beírni/megadni? Csak simán azt, hogy 100 vagy -100 vagy bármi mást? Köszi!
simán azt, hogy 100
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: erdei69 2010, 12 12, 17:00:38
Köszi petikeke!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 12, 19:05:58
Egy olyan gondom lenne, olvasom hogy gyári cm felrakása után fel kell rakni az a8 fix1-t, de ebből két különböző van a neten, egyik 2,5 megás,másik 5,2. Egyiket úgy hívják hogy 6-1-0-spica-alpha8-cm-6.1.0-spica-a8-fix1_update.zip másikat CM-6.1.0-Spica-a8-fix1_kernel.zip
Melyiket kell akkor feltenni? Mert mind a kettőnek a8 fix1 a neve. Fontos ezt egyáltalán feltenni gyári 8-as cm felrakása után? Hisz ez ahogy olvasom maga a gyári 8-as kernele, az meg fel rakódik alapból nem? Utána lévő lépések már világosak nekem,de ezt nem akarom elszúrni most, gyári cm 8 már fent van.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 12, 21:32:58
:( Nagyon kihalt lett ez a topik, spicám meg nem tudtam így tovább frissíteni,mert nem akarom elszúrni, már 3-szor kezdtem neki,mert egyszer mikor flasheltem volna rá a kernelt már az jött be hogy nem találja az E meghajtón azt amit kéne, vagy nem tudja felrakni, can't find... stb. szöveget írt ki. Aztán volt olyan hogy nem bootolt be, volt olyan hogy fájl rendszer valamiért meg gajdult és azt írta ki recoverybe hogy auto a fájlrendszer, nem rfs. :( Szóval most már inkább megvárom a hozzáértő tanácsokat akkor a kérdésemre.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 12, 21:36:57
  
Egy olyan gondom lenne, olvasom hogy gyári cm felrakása után fel kell rakni az a8 fix1-t, de ebből két különböző van a neten, egyik 2,5 megás,másik 5,2. Egyiket úgy hívják hogy 6-1-0-spica-alpha8-cm-6.1.0-spica-a8-fix1_update.zip másikat CM-6.1.0-Spica-a8-fix1_kernel.zip
Melyiket kell akkor feltenni? Mert mind a kettőnek a8 fix1 a neve. Fontos ezt egyáltalán feltenni gyári 8-as cm felrakása után? Hisz ez ahogy olvasom maga a gyári 8-as kernele, az meg fel rakódik alapból nem? Utána lévő lépések már világosak nekem,de ezt nem akarom elszúrni most, gyári cm 8 már fent van.
én nem raktam fel, sőt amikor felraktam a 8 at akkor azt se tudtam hogy létezik ez a fix, és azt mái napig nem tudom, hogy minek, vagy mire jó...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 12, 22:02:52
  
én nem raktam fel, sőt amikor felraktam a 8 at akkor azt se tudtam hogy létezik ez a fix, és azt mái napig nem tudom, hogy minek, vagy mire jó...

Köszi az infót, akkor én sem rakom fel. :) Nah neki is állok akkor elvégzem a maradék frissítgetést.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 12, 23:30:16
  
én nem raktam fel, sőt amikor felraktam a 8 at akkor azt se tudtam hogy létezik ez a fix, és azt mái napig nem tudom, hogy minek, vagy mire jó...
A CM 8 fix az arra van hogy megszüntesse az esetleges problémákat a google bejelentkezéssel (újraindítás után mindig be kell). Nem mindenkinél jelentkezett.
A másik pedig az r6-os kernel.
Nem muszáj felrakni egyiket se, de ajánlott, mivel ártani nem ártasz vele és megszünteti az esetleges hibákat.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 10:41:05
Feltettem még az este minden kiegészítőt a romhoz és elkezdtem tesztelgetni. Párszor eldobta a go launchert azóta, meg egykét program is volt hogy crashelt. undervolt 100-on van pedig. A másik gondom, sms-t ha írok hogy tudom kiválasztani a névjegyzékből a neveket? Mert itt nincs a fölső fül mellett kis aprócska kocka amire rábökve előjönnek a névjegyek. :( Hol tudom ezt bekapcsolni? Másik hogy tök furcsa (bár még nem játszottam ezelőtt vele) az új Angry Birds a christmas edition, első pályán is már akadozik, olyan kb 10 fps körüli sebességgel döcög. Ezt a quadrant pontozást melyik programmal tudom lemérni?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 13, 10:54:37
  
A Go Launcher azóta nálam is befagy néha, ezért legtöbbször a Launcher Pro-t használom!
Viszont SMS küldésre a Go SMS tökéletes, próbáld ki azt! :ok:
A benchmark progi neve: Quadrant Advanced! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 11:44:21
  
Feltettem még az este minden kiegészítőt a romhoz és elkezdtem tesztelgetni. Párszor eldobta a go launchert azóta, meg egykét program is volt hogy crashelt. undervolt 100-on van pedig. A másik gondom, sms-t ha írok hogy tudom kiválasztani a névjegyzékből a neveket? Mert itt nincs a fölső fül mellett kis aprócska kocka amire rábökve előjönnek a névjegyek. :( Hol tudom ezt bekapcsolni? Másik hogy tök furcsa (bár még nem játszottam ezelőtt vele) az új Angry Birds a christmas edition, első pályán is már akadozik, olyan kb 10 fps körüli sebességgel döcög. Ezt a quadrant pontozást melyik programmal tudom lemérni?
Nem tudom neked miért FC-zik. Én a launcher pro-t hasznalom es nincs bajom, de amikor kiprobaltam a go-t akkor se volt FC pedig -150-n vagyok.
Sms: uj sms iraskor a cimzethez kezd el begepelni a nevet es meg fog jelenni az akinek szanod az uzit. Telefonkonyvben meg van egy sms szimbolum.
Quadrant standard=free, quadrant advanced fizetos.
Ab: ujrainditas segit? App2sd-t hasznalsz? Cm settings/petformance-ban beallitottad a vm heapsize-t es a compcache-t? Nem tom mi lehet a tieddel, az enyem tokeletes
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 12:20:02
  
Köszi mindkettőtöknek a választ. Nekem sem állandóan fc-zik eddig kétszer volt ilyen. 150-t nekem is bírja ott is ugyan annyit fc-zik mint százon. Használok app2sd-t cm settings-ben a vm heapsize nálam 32, compcache-t mire kell állítani? Azt nem állítottam be. Szerintem csak az lehet az enyémmel a baj hogy ilyen trükköket amiket be kell állítgatni, nem állítottam be. :) Mivel még újdonság nekem ez a sok új menü, 2.1-ben fele ennyi állítási lehetőség nemvolt. Apropó, attól nem e lehet gond hogy én online főzött romot használok?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 12:44:56
Meg még egy olyan kérdésem is lenne, hogy a DroidX Multi-touch Keyboard billentyűzetet hogy lehet rábírni hogy működjön? Mert a főzött romnál elvileg belefőztem, de sehol sem tudom kiválasztani.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 13:25:49
  
Meg még egy olyan kérdésem is lenne, hogy a DroidX Multi-touch Keyboard billentyűzetet hogy lehet rábírni hogy működjön? Mert a főzött romnál elvileg belefőztem, de sehol sem tudom kiválasztani.
Nekem se működött, ajánlom helyette a smart keyboard-t, magyar és tud multitouch-t.
  
Köszi mindkettőtöknek a választ. Nekem sem állandóan fc-zik eddig kétszer volt ilyen. 150-t nekem is bírja ott is ugyan annyit fc-zik mint százon. Használok app2sd-t cm settings-ben a vm heapsize nálam 32, compcache-t mire kell állítani? Azt nem állítottam be. Szerintem csak az lehet az enyémmel a baj hogy ilyen trükköket amiket be kell állítgatni, nem állítottam be. :) Mivel még újdonság nekem ez a sok új menü, 2.1-ben fele ennyi állítási lehetőség nemvolt. Apropó, attól nem e lehet gond hogy én online főzött romot használok?
Nem a főzött rommal lehet a baj, mert nekem is az van.
Compcache=18% default
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 13, 15:35:18
Nagyon meg vagyok elégedve a rendszeremmel, semmi lassulás a sok app telepítés után sem. Persze akad egy kis probléma az akkumulátorral. Töltés után, amikor leveszem, pár perc alatt 80%-ra esik és utána kis idő után 60-ra. Így 3 óra alatt sikerült 40%-ra merítenem, pedig csak bkv-n neteztem vele egy kicsit 3G-n, meg egyet telefonáltam, de ez régen meg sem kottyant neki.
Petikeke neked kb. ugyanaz a rendszered van, nincs ilyen problémád? Próbáltam a wipe battery stats-ot recoveryből és full töltést utána, de nem javult semmit.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 15:57:55
  
Ennyire nem durva a helyzet nálam, bár azért én is láttam már SOKKAL jobb üzemidőt. A wifi rendesen leszívja az akksimat. Ma neteztem vele 1 órát és lement kb 10%. Nem panaszkodok, mert így is sokáig bírja.
Próbáltad már -150-n? Biztos jól kalibráltad? Meg ajánlom az új ck mod 007 v. 008-t. Más akksi driver van benne, talán segít neked. SSSwitch 0.3-t használsz? Állítólag emiatt eszik sokat. Írták samdroid-n, hogy 0.2-n tovább bírta. Cheekybutt is már utánanéz a dolgoknak, szóval hamarosan új verzió várható.
A legutóbbi "üzemidőm": 2 óra zene, 1 óra wifi, 1,5 óra játék+full fényerő és sok nyomogatás (app tesztelés)=65%
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 16:03:35
  
Nekem se működött, ajánlom helyette a smart keyboard-t, magyar és tud multitouch-t.Nem a főzött rommal lehet a baj, mert nekem is az van.
Compcache=18% default

Értem, beállítottam az értéket, meglátjuk lesz e még fagyás. :) De azóta nemvolt. Amúgy erről mi a véleményetek? érdemes a romba kézileg belefőzni ezt a dialert? Van 2.1 és 2.2-re is. Csak nem tudom van e valami előnye, jó e érdemes e belerakni. http://forum.samdroid.net/f9/mod-contacts-apk-phone-apk-w-315x315-callerid-eclair-2-1-froyo-aosp-cm-3339/#post80872 (http://forum.samdroid.net/f9/mod-contacts-apk-phone-apk-w-315x315-callerid-eclair-2-1-froyo-aosp-cm-3339/#post80872)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 16:14:38
  
Nekem nem volt jó, bajok voltak a google szinkronizációval... de próbáld meg ha akarod (én régen használtam), de akkor nem lesz magyar a beállítások.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 18:21:04
  
Nekem nem volt jó, bajok voltak a google szinkronizációval... de próbáld meg ha akarod (én régen használtam), de akkor nem lesz magyar a beállítások.

Inkább akkor mellőzöm ezt a dialert, végül is annyira nem fontos. Két dolog érdekelne még. Egyik hogy ha benyomom a tárcsázóba a számokat, hogy lehet a rezgést megszüntetni? Másik meg hogy próbálom ezt a go sms-t, de azt nem lehet valahogy megoldani, hogy a normál sms küldő és a go sms ne induljon el egyszerre sms érkezéskor? Tehát hogy a sima sms küldő ki legyen lőve. Ezek alapján megfőzöm a romot és az lesz a végleges. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 13, 18:33:21
  
De azóta nemvolt. Amúgy erről mi a véleményetek? érdemes a romba kézileg belefőzni ezt a dialert? Van 2.1 és 2.2-re is. Csak nem tudom van e valami előnye, jó e érdemes e belerakni. http://forum.samdroid.net/f9/mod-contacts-apk-phone-apk-w-315x315-callerid-eclair-2-1-froyo-aosp-cm-3339/#post80872 (http://forum.samdroid.net/f9/mod-contacts-apk-phone-apk-w-315x315-callerid-eclair-2-1-froyo-aosp-cm-3339/#post80872)
Nem éri meg felrakni, mert ugyan nagyobbak a képek, de a kis képek felnagyítva pixelesek lesznek, így elég ronda. Ráadásul elveszíted a sok xda beállítási lehetőséget, ami nélkül pl. én már nem tudok élni (felvétel, kapcsolatbontás rezgésjelző és némítás megfordítással).

Ennyire nem durva a helyzet nálam, bár azért én is láttam már SOKKAL jobb üzemidőt. A wifi rendesen leszívja az akksimat. Ma neteztem vele 1 órát és lement kb 10%. Nem panaszkodok, mert így is sokáig bírja.
Próbáltad már -150-n? Biztos jól kalibráltad? Meg ajánlom az új ck mod 007 v. 008-t. Más akksi driver van benne, talán segít neked. SSSwitch 0.3-t használsz? Állítólag emiatt eszik sokat. Írták samdroid-n, hogy 0.2-n tovább bírta. Cheekybutt is már utánanéz a dolgoknak, szóval hamarosan új verzió várható.
A legutóbbi "üzemidőm": 2 óra zene, 1 óra wifi, 1,5 óra játék+full fényerő és sok nyomogatás (app tesztelés)=65%
Köszi, akkor az ssswitch v0.3al lesz a baj, na meg a ck008 ondemand vezérlést alkalmaz a procinál, az is többet fogyaszt, bár gyorsabb. A fenébe, pedig azt hittem megtaláltam a tökéletes romot. :(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 13, 18:38:13
  
Nem éri meg felrakni, mert ugyan nagyobbak a képek, de a kis képek felnagyítva pixelesek lesznek, így elég ronda. Ráadásul elveszíted a sok xda beállítási lehetőséget, ami nélkül pl. én már nem tudok élni (felvétel, kapcsolatbontás rezgésjelző és némítás megfordítással).
Köszi, akkor az ssswitch v0.3al lesz a baj, na meg a ck008 ondemand vezérlést alkalmaz a procinál, az is többet fogyaszt, bár gyorsabb. A fenébe, pedig azt hittem megtaláltam a tökéletes romot. :(
ondemandról át lehet kapcsolni setcpuval. amugy mit takar az ondemand?én mindig performance-ra kapcsolom.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 18:45:29
  
ondemandról át lehet kapcsolni setcpuval. amugy mit takar az ondemand?én mindig performance-ra kapcsolom.
Ha felteszed a setcpu-t vagy az overclock widget-t akkor pont, hogy elveszíted az ssswitch legjobb funkcióját... Az ssswitch automatán állítja a proci profilokat.
ondemand=a legkisebb terhelésre is teljesítmény módra vált. Többet fogyaszt, viszont sokkal jobban reagál a telefon. Szerintem így kevesebbet fogyaszt mint ha mindig performance módban lenne...
  
Köszi, akkor az ssswitch v0.3al lesz a baj, na meg a ck008 ondemand vezérlést alkalmaz a procinál, az is többet fogyaszt, bár gyorsabb. A fenébe, pedig azt hittem megtaláltam a tökéletes romot. :(
Ha így gondolod akkor használj sswitch 0.2-t és ck mod 007-t. :) Szimpatikus megoldás? :)
A ck mod 007 és a 008 között nincs akkora teljesítmény különbség, hogy nagyon filozofálni kellene a választáson. Én például semmilyen különbséget nem láttam, pedig próbáltam már CRI (xmister cri, ck mod 005) és BFS schedule-s (ck mod 006, 008) kernelt.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 13, 18:47:32
  
ondemandról át lehet kapcsolni setcpuval. amugy mit takar az ondemand?én mindig performance-ra kapcsolom.
Az ondemand a legjobb elvileg, mert azonnal reagál a megnövekedett cpu igényre és gyors reakcióidőt kapsz. A performance-al is, persze, csak az sokkal többet fogyaszt, mert folyamatosan 800-al teker. A conservative pedig kicsit lomhább mint az ondemand, de kevesebbet eszik. A többi procibeállítás nem érdekes.
  
Ha így gondolod akkor használj sswitch 0.2-t és ck mod 007-t. :) Szimpatikus megoldás? :)
A ck mod 007 és a 008 között nincs akkora teljesítmény különbség, hogy nagyon filozofálni kellene a választáson. Én például semmilyen különbséget nem láttam, pedig próbáltam már CRI (xmister cri, ck mod 005) és BFS schedule-s (ck mod 006, 008) kernelt.
Nem merek új kernelt flashelni, mert megint megcsinálom magamnak a ma esti programot, ha elbarmolom. Majd, ha erőt gyűjtök. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 20:58:04
  
Nem merek új kernelt flashelni, mert megint megcsinálom magamnak a ma esti programot, ha elbarmolom. Majd, ha erőt gyűjtök. :)
Neked már voltak gondok, úgy hogy jobb ha vigyázol. :D Mondjuk ck mod 007-tel nem hinném, hogy lennének problémáid.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 22:18:17
Nah, ez marha jó. :( Mindent beállítottam a romon, autokillert feltettem, ment is szépen, majd mondom kipróbálom undervolt 150-t mert eddig ment. Aztán autokiller fc-zett mindig, mondom vissza állítom 100-ra az értéket. Erre mikor bootolna be a rom mindig visszadob recoverybe, nem enged tovább. Most mitévő legyek? Megint rakhatom újra a romot? :( Nem szeretném ha egy mód van rá délután 6 óta végre minden beállításon végig mentem erre most dob egy hátast?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 22:30:35
  
Állítsd az UV-t 0-ra. Próbálj meg egy dalvik cache-t wipe-lni, ha nem jó akkor nem hinném, hogy lehetne mást csinálni mint a teljes felrakást (minden adat elvesztésével). Annyit próbálj meg, hogy recovery-ben csinálj egy backup-t (ne odin-ost) és azt vissza tudod rakni a flashelés után. Sose csináltam még ilyet, nem tudom, hogy megmaradnak e az adataid...lehet más jobban tudja.
Bár nagyon fura a dolog, mert ilyenről még nem hallottam... :S Csak az UV-tól nem szabadna ilyet csinálnia.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 22:39:15
  
Köszi, próbáltam, de sajnos semmi eredmény. :( Egy szerencsém van hogy nem volt rajta olyan adat amit ne tudnék gépről visszaállítani. De azért az a 4 órás finomitgatás amit vele töltöttem,most eléggé sutba ment. Amúgy 007 es kernel volt rajta és ckMod.SSSwitch.v02 + a8-EspressoMod téma és all_to_ext2_luismaf_update_v8. Ezek közül gondolom egyik sem okoz ilyen problémát. Amúgy nekem még sosem csinált hasonlót sem. Fájl rendszerem ép pedig. Meg ha már úgy alakult hogy problémám akadt, egy másik problémáról is szeretnék érdeklődni. A youtube amikor elindítottam ezt írta ki (there.was.a.problem.with.the.network[400]) és nem játszotta le a videókat csak hang volt. Sok infót magyarul nem találtam neten ezt a problémát mi orvosolja. Nálatok is ilyen probléma van?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 22:56:53
Ezt nem hiszem el. :( Valamit nagyon tönkre tett ez a 2.2 a spicámon. Ráflasheltem gyári romot feltette, majd bejött egy háromszög felkiáltójellel alatta egy telefonnal.  Nem csinál semmit! :(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 23:21:04
  
Ezt nem hiszem el. :( Valamit nagyon tönkre tett ez a 2.2 a spicámon. Ráflasheltem gyári romot feltette, majd bejött egy háromszög felkiáltójellel alatta egy telefonnal.  Nem csinál semmit! :(

Bocs, hogy magam idézem de nagyon ideges vagyok és már a sírás kerülget. Nem tudom mi szúrta így el, de én hozzá se nyúltam csak az UV-t állítottam, de aztán most hogy raknám fel a gyári romot, akárhányszor rakom fel már háromszor is próbáltam, fel is rakja a szoftvert, elkezd alul tölteni a csík és felkiáltójel alatta telefon, nem megy tovább, ott meg áll. Aztán rá flashelem odinnal a i5700_LK2-08_PDA-t akkor lesz recoverym, de úgy hogy semmit nem tudok vele kezdeni,mert itt is indulna el a rendszer boot alul tölti a szürke csíkot és a felénél vissza dob a recoverybe! Nem tudom ki tudna ebben nekem segíteni, kérem jelezze! Remélem nem halt be a telefon és nem lehet megjavítani.  >:(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 13, 23:25:18
  
Nekem ez ugyanannak tűnik, mint ami a 2.1 frissítés alatt olvasható, itt: http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.msg120709#msg120709 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.msg120709#msg120709)

"Ha FAIL, és lehúzás után nem  akar bebootolni csak az eszköz.....felkiáltójel......PC jelenik meg a  kijelzőn akkor dugjuk vissza, akksi ki-be, és a kábelen lógva indítsuk  el!"
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 13, 23:52:27
  
Igen, ezt meg is csináltam, háromszor is meg kétszer rootoltam is, de semmi nem történt. Azután (ilyet sehol sem olvastam) be próbálkoztam azzal az opcióval odinban hogy debug only itt PDA Format és Phone Boot Update részt be pipáltam és eközben rá flashelte a szoftvert. Azután meg nagy megnyugvásomra elindult a kicsike. Úgyhogy én ezt nagybetűkkel kiírnám a flasheléshez, hogy ha bárkinek ilyen ilyen baja van ami nekem ez a debug only megoldja. Sosem használtam de most szerencsére segített rajtam. Gondolom formázta az egész cuccot. Nagy kő esett le a szívemről. :ima: Már csak azt nem tudom próbálkozzak e még a 2.2 rendszerrel ezek után. Bár ha egyszer helyrehozta a telefonom az odin, akkor másodjára is helyrehozza.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 13, 23:55:59
Norbosz, örülök, hogy sikerült megcsinálni! :)
A hibádat se tudom megfejteni, szerintem valamit elállítottál, bár elképzelni se tudom hogy mi csinálhat ilyet. :S Sajnos a CM 8 bármennyire is jól működik még mindig alfa verzió...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 14, 00:34:36
Most pakolom fel újra a 2.2-t. :) Nem nyugszom, de szerencsére hibák azóta sem fordultak elő. Én sem tudom mi okozhatta a problémát, de még szerencse hogy Odin megmentett. Egy kérdésem lenne még mielőtt ext módot megcsinálom majd délelőtt, hogy nekem van olyan konvertálóm is ami nem mindet ex2 be rakja át hanem a data rész ext4-re lesz konvertálva. Érdemes azt külön ext4-re konvertálni, gyorsabb lesz tőle a rendszer,mint ext2-vel? Nah most megyek lepihenek az izgalmak után... :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 14, 08:33:57
  
Nem, ext2 a leggyorsabb, de akkor használj vagy ck mod vagy xmister cri kernel-t.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 14, 08:38:23
  
Most pakolom fel újra a 2.2-t. :) Nem nyugszom, de szerencsére hibák azóta sem fordultak elő. Én sem tudom mi okozhatta a problémát, de még szerencse hogy Odin megmentett. Egy kérdésem lenne még mielőtt ext módot megcsinálom majd délelőtt, hogy nekem van olyan konvertálóm is ami nem mindet ex2 be rakja át hanem a data rész ext4-re lesz konvertálva. Érdemes azt külön ext4-re konvertálni, gyorsabb lesz tőle a rendszer,mint ext2-vel? Nah most megyek lepihenek az izgalmak után... :)

Data ext4-en nekem összecsúszott a Spica-m mint a vizesbukta. All ext2-n semmi gondom vele.
Először hasonlóan jártam mint te. Ami közös a rendszerünkben: a8-EspressoMod téma
Lehet, hogy az zavart be? Ha jól tudom, akkor nem 100%-osak a téma kompatibilitások a 2.2-vel.
Mindent újra raktam kivéve a témát... láss csodát: se FC, se újraindulás, se fagyás 1.5 hete.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 14, 11:03:46
Értem, akkor fölteszem, az ex2-t. A témát sajnos már felraktam újra még az este, kernel természetesen ck mod 007. Szóval kíváncsi leszek téma miatt lesz e crash újra. Olyat tapasztalok még érdekes módon hogy ha a hangerőt állítom az oldalsó gombbal a spicán akkor ilyen recsegő hangot ad ki. Másnál is van ilyen? Még adok most egy esélyt ennek az alpha8-nak aztán meglátom mit tud.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 14, 12:21:16
Peti!

A CK006 és a 008 között van valami jelentős különbség? :olvass:
Mert eddig Nekem bevált a 006, de ha elmondod miért jobb a 008(ha jobb...), akkor felteszem azt!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 14, 12:29:06
  
...Másik meg hogy próbálom ezt a go sms-t, de azt nem lehet valahogy megoldani, hogy a normál sms küldő és a go sms ne induljon el egyszerre sms érkezéskor? Tehát hogy a sima sms küldő ki legyen lőve. Ezek alapján megfőzöm a romot és az lesz a végleges. :)...

Bemész a síma SMS kezelőd beállításaiba és ott "Notifications-t" kipipálod(illetve inaktiválod)! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 14, 12:41:10
  
Értem, akkor fölteszem, az ex2-t. A témát sajnos már felraktam újra még az este, kernel természetesen ck mod 007. Szóval kíváncsi leszek téma miatt lesz e crash újra. Olyat tapasztalok még érdekes módon hogy ha a hangerőt állítom az oldalsó gombbal a spicán akkor ilyen recsegő hangot ad ki. Másnál is van ilyen? Még adok most egy esélyt ennek az alpha8-nak aztán meglátom mit tud.
Erre a recsegésre én is kíváncsi lennék, mert előfordul nálam is néha. Nem tudom van-e valami fix rá, vagy az audiobuffer és a soundfix állítgatása a kernel tuningból megoldást jelent-e. Jó lenne, ha írnánk ezekről a tapasztalatokról is. (nekem jelenleg audiobuffer 32 és soundfix 1-re van állítva, de így is recsegős néha)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 14, 12:55:30
Elég durva, de találtam még két hibát igy 30 perc alatt. Youtube lejátszóba nincs kép, csak hang, legfrissebbet szedtem le a marketből. Valami flasht kell feltelepíteni, vagy miért nem játssza le? Másik meg hogy go sms-ben hiába pipálom be a csengőhangot hogy ha sms jön jelezze, nem jelzi, nem is vibrál, még csak fel sem ébreszti a telefont hogy halló sms jött. Csak akkor látom hogy sms jön ha elhúzom a csúszkát, addig semmi jelzést nem mutat, pedig beállítottam neki a notificationt. Pedig a rendszer elég gyors meg jó is úgy egészében, de ezek a hibák elég idegesítőek. :(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 14, 13:11:36
  
a8-EspressoMod téma Lehet, hogy az zavart be? Ha jól tudom, akkor nem 100%-osak a téma kompatibilitások a 2.2-vel.
Ebben lehet valami, bár nekem a blue S tökéletesen megy. Lehet valamelyik jól működik, lehet valamelyik nem...fene tudja. :S
  
Peti!
A CK006 és a 008 között van valami jelentős különbség? :olvass:
Mert eddig Nekem bevált a 006, de ha elmondod miért jobb a 008(ha jobb...), akkor felteszem azt!
Szerintem nincs. Placebo ha azt mondod, hogy van! :) Kernel verzió frissítéskor (pl 006-ról 008-ra) nem jelentkezik túl sok különbség, mivel nem sok változtatás van. (Ha mondjuk 001-ről mész 008-ra, akkor tuti, hogy érzel különbséget.) Amúgy azt hiszem csak annyi a különbség, hogy a 008-ban az új Qbanin akksi driver van és a CPU Governor ondemand.
Edit: http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index36.html#post85760 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index36.html#post85760) Érdemes ezt megnézni! :) A következő CK mod BFS kernel ütni fog...
  
Erre a recsegésre én is kíváncsi lennék, mert előfordul nálam is néha. Nem tudom van-e valami fix rá, vagy az audiobuffer és a soundfix állítgatása a kernel tuningból megoldást jelent-e. Jó lenne, ha írnánk ezekről a tapasztalatokról is. (nekem jelenleg audiobuffer 32 és soundfix 1-re van állítva, de így is recsegős néha)
Nekem is csinálja 16-os beállítások (természetesen a sound fix be van kapcsolva). Megoldást nem nagyon tudok, de nekem általában játéknál jelentkezik és ha bemegyek a game menüjébe vagy kilépek akkor megszűnik, szóval engem nem zavar túlságosan. Talán ha fentebb állítod a buffer-t (mondjuk 64re) akkor talán abbahagyja a recsegést, de nem tudom biztosan.
  
Youtube lejátszóba nincs kép, csak hang, legfrissebbet szedtem le a marketből. Valami flasht kell feltelepíteni, vagy miért nem játssza le?
A beállításokban is és a lejátszás kezdetekor is ki kell kapcsolni a HQ-t. Mondjuk hangnak akkor is kéne lennie... :S Nekem tök jól működik.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 14, 14:12:31
  
Elég durva, de találtam még két hibát igy 30 perc alatt. Youtube lejátszóba nincs kép, csak hang, legfrissebbet szedtem le a marketből. Valami flasht kell feltelepíteni, vagy miért nem játssza le? Másik meg hogy go sms-ben hiába pipálom be a csengőhangot hogy ha sms jön jelezze, nem jelzi, nem is vibrál, még csak fel sem ébreszti a telefont hogy halló sms jött. Csak akkor látom hogy sms jön ha elhúzom a csúszkát, addig semmi jelzést nem mutat, pedig beállítottam neki a notificationt. Pedig a rendszer elég gyors meg jó is úgy egészében, de ezek a hibák elég idegesítőek. :(
Youtube lejátszóban a HQ-t kapcsold ki (megérinted a képernyőt lejátszás közben és a HQ gombot a jobb felső sarokban). Smshez ajánlom a Handcent Sms-t a Marketből, ez a legnépszerűbb, működik minden és jól  testreszabható. Ahhoz, hogy ne jelezze duplán a beérkezett üziket, az üzenetek gyári beállításainál kapcsold ki az értesítéseket, így csak a Handcent fog jelezni (pop up ablak, status bar és csengőhang).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 14, 14:49:45
  
Okés, köszi, viszont hq-t csak ugy tudom kikapcsolni amikor elfordult a képernyő. Valamiért azonban hol elfordul hol nem. Lehet ilyen mumus költözött a spicába, de furcsa dolgokat produkál valami. Lehet valami program nem tetszik neki, vagy autokiller, nem tudom, de régi appokat amiket 2.1-n használtam lehet hogy 2.2-vel már hibát generál sajnos. Ezt nem tudom megerősíteni, de tény hogy ahhoz képest hogy másnak alig vannak hibák rajta, én nekem elég sok. :( Lehet tesztelem még azt meglátom marad e fönt, az is lehet várok majd egy bétára inkább én is.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 14, 15:26:37
Sziasztok!

Találtam egy kis appot nemtom lehet már valaki belinkelte bulid.prop ot lehet vele álligatni egész jó kis beállítások vannak rajta. Még nem próbáltam ki de Spicara van kitalálódva.
Írjatok véleményt aki próbálta!
http://forum.samdroid.net/f10/beta-build-prop-editor-rooted-spica-only-2957/ (http://forum.samdroid.net/f10/beta-build-prop-editor-rooted-spica-only-2957/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 14, 17:09:54
  
Én már próbáltam. Nem rossz. A felbontást átállítottam 140-re és sokkal több dolgot jelenít meg a spica a kijelzőn...ennek persze negatív hatásai is voltak, pl egy picit belassult mivel többet kellett dolgoznia a procinak. Mást nagyon nem próbáltam ki.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2010, 12 14, 20:45:30
sziasztok!!!

Felteszem ma a CM8-at!!!
Ebben a sorrendben: JH7;CM8;CM8fix;wipe;kCriminal-2.6.29.6.r5;kml-ckmod008;kml011-cm-uv100;
Jó így? vagy vki írna egy összeállítást.

THX
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 14, 20:56:04
  
sziasztok!!!

Felteszem ma a CM8-at!!!
Ebben a sorrendben: JH7;CM8;CM8fix;wipe;kCriminal-2.6.29.6.r5;kml-ckmod008;kml011-cm-uv100;
Jó így? vagy vki írna egy összeállítást.

THX

Hali felesleges a kCriminal r5-ös, mivel a cm8-ban már alapból jobb kernel van!
ezeket a lépéseket javaslom:
1, odinnal jh7
2, odinnal LK 2.08
3, majd jöhet a cm8 recoveryből majd factory reset
4, Ha ragaszkodsz hozzá rakd fel a fixet, de speciel nekem jó azap is fix nélkül
5, ckmod008(nem kell wipe)
6, ckmod tweak (nem kell wipe)
7, majd all2ext2 (nem kell wipe)
8, az uv-t a recoveryből tudod állítani advanced /kerneltuning (értelemszerűen itt sem kell wipe)

a 3-astól mindent recovery menüből kell csinálni, bocsi, hogyha esetleg olyat írok amit te is tudsz már.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 14, 21:25:05
  
Hali felesleges a kCriminal r5-ös, mivel a cm8-ban már alapból jobb kernel van!
Igazad van, hogy felesleges felrakni, de miért lenne benne alapból jobb kernel?! r4 van a stock CM 8-ban... Ha lentebb görgetsz akkor megtalálod az r6-s kernelt.
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/)
"CHANGELOG (kernel)
r4:
1. ext4: 2.6.30.10 with ch33kybutt fix"

"Proudly present a fix for annoying airplane+google account bug by cujo.
It contains kCriminal.r6 kernel which ships with LZMA compression (smaller size) and initramfs fix for automatic filesystem check for ext2/ext4 users (r5 was revoked due random reboots)
 Attached Files
 CM-6.1.0-Spica-a8-fix1_update.zip (5.44 MB, 2136 views)"
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 12 14, 22:44:06

A legfontosabb, hogy újra működik a magnetic field sensor, de előtte a /data/misc/akmd.dat fájlt törölni kell.
[/quote]

Most nem azért, de az iránytű nem műxik, és nekem a 2.2-ben nincs ilyen fájl. Pedig fontos lenne nekem,...
Valaki valami megoldást tud erre a problémára???
Különben nagyon jó az a 2.2, de ANZO Rom-ján jobb volt nekem az akku időm, igaz segédprogrammal :(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 14, 23:25:05
  
nekem sincs ilyen file és nekem se jó a sesor
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 10:21:59
Tegnap feltettem a 008-at.
Ma délelőttig nem tudtak elérni, ha hívtak, egyet csörrent és nyekk(de a telefon Nálam nem jelzett semmit)! >:(
Most visszatettem a 006-ot+Factory Reset és működik! :hmm:
Tapasztalt ilyet valaki?
Lehet, hogy még egyszer megpróbálom a 008-at visszateni + egy FR és meglátom, mit produkál a cucc...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 15, 10:56:33
  
Hali, Nálam is ugyan ez volt, nálam a factory sem segített és akkor még xmister cri volt fent, nálam az volt a baj hogy a kitchenből főztem bele valamit, azóta maradok a sima csomagnál, semmiféle főzőcskét nem hazsnálok egyelőre, mert elég kellemetlenül érintett amikor a 3 fontos hívásmból 1-sem érkezett be.....
Szal nálam a megoldás samdroidról leszedtem a csomagot és minden jó lett.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 11:08:59
  
Áhá... :shock:
Akkor ez a verzió lesz...most úgyis annyira felbaxtam magam, hogy úgy döntöttem, nyomok egy teljes gyalut, SD format, újra ROOT és mindent újra felteszek. >:(
Laza fél nap alatt megvagyok vele... :D
CM8, ckMod008, all2ext2 és meglátom mit produkál az "új" rendszer!
Kicsit sajnálom, mert tegnap már 648-as Quadrantom volt, de mind1, remélem így stabilabb lesz a rendszer! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 15, 11:11:25
  
Nekem volt már 703 is:P
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 11:16:26
  
Nekem volt már 703 is:P

Hehe.
Majd Nekem is lesz! :D
Bár nem használok tweek-et, meg hasonlókat, de kitalálom azért, hogy húzzam fel a kütyüt! ;)
Az Owerclockot eddig alkalmaztam, de CM8-al fagyásokat produkált, úgyhogy az is "delete" áldozata lett! :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 15, 11:18:35
  
Hehe.
Majd Nekem is lesz! :D
Bár nem használok tweek-et, meg hasonlókat, de kitalálom azért, hogy húzzam fel a kütyüt! ;)
Az Owerclockot eddig alkalmaztam, de CM8-al fagyásokat produkált, úgyhogy az is "delete" áldozata lett! :D

Én még nem használtam overclockot sosem, őszintén szólva nem akarom kifüstölni a kütyüt, számítógépeknél jobban díjazom:), de azért ez csak egy kis kézi cucc:D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 11:29:43
  
Én még nem használtam overclockot sosem, őszintén szólva nem akarom kifüstölni a kütyüt, számítógépeknél jobban díjazom:), de azért ez csak egy kis kézi cucc:D

Nekem eddig bevált az Owerclock, de úgy vettem észre, hogy a CM8 nem szereti!
Ezeket hol találom?:
(meg mire jók, mert látom, Nálad fent vannak, de mi a funkciójuk? A tweek oké, de az xda v2.1 és a gl mit művel?)
ckmod tweak 0.3v, xda v2.1, glupdate.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 15, 11:46:36
  
Tegnap feltettem a 008-at.
Ma délelőttig nem tudtak elérni, ha hívtak, egyet csörrent és nyekk(de a telefon Nálam nem jelzett semmit)! >:(
Most visszatettem a 006-ot+Factory Reset és működik! :hmm:
Tapasztalt ilyet valaki?
Lehet, hogy még egyszer megpróbálom a 008-at visszateni + egy FR és meglátom, mit produkál a cucc...

Számból vetted ki a szót, pont most akartam én is írni hogy nálam sem csörög a telefon ha hívnak, nem is rezeg. Direkt rezgőre állítottam, erre haverom jól lecseszett hogy miért nem veszem fel a telefont. Konkrétan totál lenémúlt a telefon, még csak nem is rezgett és nekem 007 van fent. De már kezdem unni a hülyeségeit. Minden napra valami meglepetéssel készül, úgy látszik nála is itt a karácsony.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 15, 12:10:03
  
nekem rezeg is és csörög is.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 12:16:33
  
Lehet, hogy tényleg a főzettel van a gond!(kihagytuk a fűszert :D)
Most gyalulok egyet és felteszem az alap CM8-at! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 12:18:57
  
nekem rezeg is és csörög is.

2 napig nálam sem volt gond(vagy csak nem vettem észre :shock:)
Most kezdett hülyülni, de sebaj, időm, mint a tenger(áldott szabadság :D), kezdek mindent az alapoktól! 8)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 15, 12:56:36
Amióta betették a CM 8-t a kitchenben én azóta azt használom és soha semmi baj, lassulás vagy FC nem volt. :) A quadrant értékeim folyamatosan 680 felett vannak. Szóval nem a kitchen-nel van baj...
Részletes configmon: JH7, CM 8+CM 8 fix, CK mod 008, SSSwitch 0.3, all2ext2, ext_freeres_update, build.prop mod
  
Ezeket hol találom?:
(meg mire jók, mert látom, Nálad fent vannak, de mi a funkciójuk? A tweek oké, de az xda v2.1 és a gl mit művel?)
ckmod tweak 0.3v, xda v2.1, glupdate.
www.samdroid.com (http://www.samdroid.com) a 2.2-es dev topicban mindent megtalálsz.
ck mod tweak=Az SSSwitch rosszul használt neve. A cpu profil beállításait módosítgatja, magyarán feleslegessé teszi a SetCPU-t, overclock widget-t.
xda 2.1, FE 2.1= Különböző finomhangolások. Ma már nem kell használni őket, az SSSwitch kiváltja őket.
GLupdate= Angry birds fix. Textúra hibákat javít az AB-ben és a quadrant-ban...szerintem gyorsulást nem hoz.
CM 8 fix: az r6 kernel-t tartalmazza és az újraindítás utáni bejelentkezést javítja.
ext_freeres_update.zip=A root által lefoglalt pár % helyet szabadítja fel. http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
build.prop mod=a build.prop fájl végére beírod: windowsmgr.max_events_per_sec=60 (gyorsítja a görgetést)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 13:05:12
  
Amióta betették a CM 8-t a kitchenben én azóta azt használom és soha semmi baj, lassulás vagy FC nem volt. :) A quadrant értékeim folyamatosan 680 felett vannak. Szóval nem a kitchen-nel van baj...
Részletes configmon: JH7, CM 8+CM 8 fix, CK mod 008, SSSwitch 0.3, all2ext2, ext_freeres_update, build.prop modwww.samdroid.com (http://www.samdroid.com) a 2.2-es dev topicban mindent megtalálsz.
ck mod tweak=Az SSSwitch rosszul használt neve. A cpu profil beállításait módosítgatja, magyarán feleslegessé teszi a SetCPU-t, overclock widget-t.
xda 2.1, FE 2.1= Különböző finomhangolások. Ma már nem kell használni őket, az SSSwitch kiváltja őket.
GLupdate= Angry birds fix. Textúra hibákat javít az AB-ben és a quadrant-ban...szerintem gyorsulást nem hoz.
CM 8 fix: az r6 kernel-t tartalmazza és az újraindítás utáni bejelentkezést javítja.
ext_freeres_update.zip=A root által lefoglalt pár % helyet szabadítja fel. http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
build.prop mod=a build.prop fájl végére beírod: windowsmgr.max_events_per_sec=60 (gyorsítja a görgetést)

Köszi a részletes választ! :ok:
Most gyalultam...full új rendszer, SD format(most "csak" 768 megát hagytam a progiknak :D).
Bár az a szép felület hiányzik, amit a Te főzött romod generált a kütyüre.
Azt csak főzéssel tudom applikálni?
Ja...meg hiányzik a raklap progim, amik eddig fent figyeltek, de legalább most a Launcher Pro PLUS-t fogom feltenni, abban méretezhetőek a widgetek! :taps:
Akkor csak a CM8 fixet teszem fel és újra megpróbálom installálni az SSS-t(multkor hibát írt >:()!
A buld.prop sor azóta kihagyhatatlan! ;)
Kössz még1x! :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 15, 13:09:20
  
Köszi a részletes választ! :ok:
Most gyalultam...full új rendszer, SD format(most "csak" 768 megát hagytam a progiknak :D).
Már csak az a szép felület hiányzik, amit a Te főzött romod generált a kütyüre.
Azt csak főzéssel tudom applikálni?
Ja...meg hiányzik a raklap progim, amik eddig fent figyeltek, de legalább most a Launcher Pro PLUS-t fogom feltenni, abban méretezhetőek a widgetek! :taps:
1: 1-1 progi max 2-3 mega...nem hinném, hogy valaha is felraknál annyi progit hogy 256 Mb ne lenne elég, de hát ha van annyi helyed. :)
2: Nem csak főzéssel, de úgy a legegyszerűbb. A samdorid 2.2-es mod/themes topicjában megtalálod a Blue S témát.
3: A 2.2-nek van auto restore funkciója. :)
4: Én megvettem...megért 700 Ft-t. :) A legjobb launcher... :) Ilyen jó people wiget meg nem is létezik.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 13:20:10
  
Helyem az van... :D
A témára ránézek. :ok:
Auto restore lehet, hogy van, de Én gyalultam a rendszert és az SD-t is!
Viszont megvan PC az összes .apk, úgyhogy ez már csak idő kérdése. ;)
Én letöltöttem az LP-t, 1 percet megért... :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 14:21:12
Hehe... :taps:
A szűz rendszerrel nyomott egy 663-as Quadrant tesztet a cucc! :p
Kezdetnek jó! :taps:

Peti!

Feltettem a Blue témát, némileg más, mint a Tiéd volt(nem tom miért), de szép ez is.
És érdekes módon most gond nélkül felment az SSS! :ok:
Már csak a CM8 fix-et nem találom sehol, de kutatok kitartóan... :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 15, 14:42:23
  
Hehe... :taps:
A szűz rendszerrel nyomott egy 663-as Quadrant tesztet a cucc! :p
Kezdetnek jó! :taps:

Peti!

Feltettem a Blue témát, némileg más, mint a Tiéd volt(nem tom miért), de szép ez is.
És érdekes módon most gond nélkül felment az SSS! :ok:
Már csak a CM8 fix-et nem találom sehol, de kutatok kitartóan... :D
Nem tudom miért lehet más...én szerintem akkor is a Blue S-t főztem neked, én meg már 3-4 főzésem óta ezt használom. Link: http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/)
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/) Cm 8 fix

Off: Egyszerűen nem értem, hogy nem lehet megtalálni valamit... Most ne vegyétek sértőnek és ne értsétek félre, de 5 topic van aminek érdemes megnézni az ELSŐ oldalát:
CM 8 dev topic ->Itt van a stock Cm 8 és a CM 8 fix is... nyílván értelemszerűen http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-0-spica-alpha8-3368/)
Ck mod, SSSwitch -> Ck mod dev topic http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
All2Ext2: http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/)
ext2/4/2: http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
Xmister kernel: http://forum.samdroid.net/f9/xm-kernels-3264/ (http://forum.samdroid.net/f9/xm-kernels-3264/)   /Off
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 15, 14:46:40
Nah erre én is kíváncsi vagyok. :) Újra rakom a rendszert Night verziósat de lenne két kérdésem, egyik hogy ezen a linken amit adtál petikeke http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/) itt mind a kettőt le kell tölteni? Tehát a xbin_update.zip-et és a ext_freeres_update.zip fájlt is? xbin update mit csinál? Másik hogy főzésnél a Night módban a build.prop fájlban miért az szerepel hogy ro.modversion=CyanogenMod-6.1.0-RC1-Spica-alpha7.2 ? Vagy ez csak elírás és 8 van benne?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 15, 14:50:08
  
Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy mi az az xbin update...annyira meg nem érdekel, hogy végig olvassam a topicot miatta. :) Szerintem ne rakd fel.
Én csak a freeres-t raktam fel.
Elírás...vagyis inkább Criminal nem frissítette azt az egyetlen sort. Attól még Cm 8-d van.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 15:16:38
  
Nem tudom miért lehet más...én szerintem akkor is a Blue S-t főztem neked, én meg már 3-4 főzésem óta ezt használom.

Szerintem Én sima Blue-t tettem fel, de egál, ez is tetszik!
Ja...kell az a8 fix!
Most bootol harmadszor marketről letöltés közben és az accounttal is baja van! >:(
Mindjárt felteszem a fixet(köszi a linket, nyilván elkerülte a figyelmemet, hogy ott figyel a fix is)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 15, 15:50:54
Nah, vajh most miért nem enged installálni a marketről? >:(
Letölt, install elindul, majd piros háromszögben kiírja, hogy "unsuccessfull install"!
Az "unknown sources" ki van pipálva, meg van adva install location-nak az SD.
Ez új...eddig ezzel nem találkoztam! :hmm:
Ötlet?

Plusz érdekes módon az ADW látja a telepített appokat(az összeset), de ha váltok LP-re, az csak egy részét mutatja... :hmm:
.
.
.
.
Behidalok...most meg működik az install... :hmm:
Nincs több kérdésem...nyilván csak copat a rendszer! :-[
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 15, 16:16:57
Jelentem, nálam az utolsó lehetőségét most játssza el a rom. :( Sajnálom hogy ezt kell mondjam, de blue témát feltettem miután a főzött romot felraktam és utána be is jön a boot screen de azután tök fekete képernyő és semmire nem reagál. Hasonló mint múltkor, csak most nem a boot közepén dob vissza recoverybe hanem el sem indul a rendszer, csak a boot animációt játssza le. Úgyhogy most még egy próbát teszek és ha nem megy akkor sajnos vissza kell álljak a 2.1-re. :( Nem tudom nálam ezeket miért produkálja, lehet nem kéne már ennyit frissítenem szegényt. Régen omniám is azért szaródott el mert sokat frissítettem. Aztán vihettem szervizesnek megcsináltatni drága pénzért. Remélem spicával nem lesz ilyen.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 15, 16:42:47
Nem tudom, nálatok mi lehet a hiba, én speciel az alap adw témát használom, mondjuk nem hinném, hogy az tesz be nektek.
nekem ez a nem főzött rom tökéletesen megy mióta felraktam, akkor raktam fel amikor kijött a cm8 vagy rá másnapra már nem tudom.
Lehet, hogy valami bagatel kis dolgon múlik az egész, én annak idején mindig azon buktam el, hogy amikor kovertáltam ext4-re meg 2-re nyomtam egy factory resetet és onnantól kuka és újra flash volt.
Szóval csak azt tudnám esetleg tanácsolni, bár nem tudom mennyire segít ez, hogy minden egyes lépést, amit csináltok jól gondoljátok át, hogy mi után raktok fel mit és hasonlók.
Remélem sikerül összehoznotok, mert a többségnek szépen muzsikál a cm8, és miért pont ti maradnátok ki belőle? :P
HAJRÁ!:)

kieg.: Nekem egyszer az is segített, hogy recoveryből leformáztam mindent! System data cache az app2sd-s partot is(allext2), majd újraindítottam szintén recoverybe, és innen kezdtem el a telepítést, szépen mindent sd-ről. Intall cm majd factory reset beindul vissza recoverybe és utána felrakosgattam a kernelt meg ilyesmit.
Hátha segít:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 15, 17:02:03
  
Nem tudom, nálatok mi lehet a hiba, én speciel az alap adw témát használom, mondjuk nem hinném, hogy az tesz be nektek.
nekem ez a nem főzött rom tökéletesen megy mióta felraktam, akkor raktam fel amikor kijött a cm8 vagy rá másnapra már nem tudom.
Lehet, hogy valami bagatel kis dolgon múlik az egész, én annak idején mindig azon buktam el, hogy amikor konvertáltam ext4-re meg 2-re nyomtam egy factory resetet és onnantól kuka és újra flash volt.
Szóval csak azt tudnám esetleg tanácsolni, bár nem tudom mennyire segít ez, hogy minden egyes lépést, amit csináltok jól gondoljátok át, hogy mi után raktok fel mit és hasonlók.
Remélem sikerül összehoznotok, mert a többségnek szépen muzsikál a cm8, és miért pont ti maradnátok ki belőle? :P
HAJRÁ!:)

kieg.: Nekem egyszer az is segített, hogy recoveryből leformáztam mindent! System data cache az app2sd-s partot is(allext2), majd újraindítottam szintén recoverybe, és innen kezdtem el a telepítést, szépen mindent sd-ről. Intall cm majd factory reset beindul vissza recoverybe és utána felrakosgattam a kernelt meg ilyesmit.
Hátha segít:)

Köszi a tanácsokat, de nekem sajnos nem segített semmi. :( Én mikor ez történt fogtam és mivel sd-n volt egy másik kernel ráhúztam, de nem indult a rendszer ugyan úgy el, majd aztán factory reset, wipe clean, meg még aksi ki-be, akkor sem segített neki. Újra raktam elejétől kezdve a romot, majd felraktam a blue témát és újra nem bootolt be a rendszer. Tehát nálam a témával van a gond, de téma nélkül meg olyan csúnya az egész kinézete. Szóval én úgy döntöttem most várok egy jobban működő rendszerre, amibe talán már bele raknak egy szuper kernelt is meg fixeket építenek bele és nem kell külön mindent feltenni, mert valahol ott szúródhat el nálam a dolog, pedig követem lépéről lépésre a dolgokat mit hogy rakjak fel. Lehet aztán hogy az nem tetszik neki hogy kézileg is belenyúlok miután megfőzte a romot. De ezeket csak úgy hogy bizonyos programokat kiszedek bizonyosakat meg berakok bele, mert én pl. gyári böngészőt nem szeretem és ne fusson a háttérbe se nekem, dolphint bele integráltam helyette, meg a latinime billentyűzet helyett is a smartkeyboardot raktam bele, de én ezek nélkül nem tudok élni, az meg hogy mindenből legyen benne 2-3 darab böngészőből is meg billentyűzetből is azt nem szeretem,mivel csak a helyet foglalja és fölösleges. Hozzáteszem 2.1-t is kézileg buheráltam magamnak össze és sosem csinált hasonlót sem hogy egy két bele integrált program miatt ne menne a cucc. Szóval én nem tudom az okát, de inkább kivárok,mert ha megyek valahova és akkor szarik be a rom akkor nézhetek hogy most mit csináljak. Köszi azért nektek a segítséget, sokat tanultam azért az elmúlt napokba. :) Na meg legalább kipróbáltam hogy milyen funkciók vannak a 2.2 romban és tetszik, csak hát stabilitása még messze elmarad a minőségitől. De majd lesz jobb is hamarosan én szerintem.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 15, 18:32:30
egyelőre hibákat nem tapasztaltam a 8-as Cm-el.
Viszont apps2sd-t nem használtam még. A kérdésem az lenne, hogy kell-e az sd-t partícionálni, vagy a CM8 már a fat32-t is kezeli? Melyik alternatíva az alkalmasabb: Samdroid apps2sd, vagy a CM8 alap alkalmazás át pakolgatós rendszere?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 15, 19:35:22
Norbosz, egyszerűen nem értem, hogy miért nem jó neked... :S Én bármit, bármikor csinálok minden működik. Ha a flash előtt a zip-ből törlök, vagy rakok bele valamit akkor is jó. Ha témát teszek fel simán megy, ha kernelt változtatok, fájlrendszereket konvertálok akkor is tökéletes. :S
Amúgy nagyon nagyon nehéz elrontani a spicát, mert odinból vagy recovery-ben általában meg lehet csinálni. Még utoljára próbálj meg egy stock CM 8-t és kézileg változtatgass rajta flash után.

shOOter of HAF, a gyári app2sd fat32-n működik, nem kell saját partíciót csinálni, viszont lasabb és egyesével teszel át mindent. Samdroid app2d ext-n működik, gyors és mindent áttesz.
Én a samdroid-t használom, szerintem jobb mint az alap.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 15, 20:12:20
  
Köszi a választ.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 16, 10:09:12
No tegnap buheráltam még a kütyüt és most minden működik....hívásfunkció, appok telepítése, DE!
Az IGO és az AB valamiért nem települ.
Érdekes, mert a kisebb a appok símán felmennek, de ezeknél(17 és 12 Mb-s appok) valamiért nem műxik...
Elkezdi a telepítést, majd kiírja (kis sárga háromszög mellett), hogy "Application not installed"! >:(
EZ VAJON MIÉRT LEHET? :shock:
Kezdem már totál hülyének érezni magam ezekkel a bagatel hibákkal, de egyszerűen nem tudok rájönni, mi okozhatja!
Viszont tegnap felraktam kb 15 progit, lement a belső memóm 62 Mb-re, majd (ha jól jól rémlik, ez után) aktiváltam a Samdroid Tools-ban az Apps2sd-t és hopp...130 mega szabad a 143-ból! :taps:
Eddig ezt nem használtam, de tetszett :taps:(már ha ez okozta a mutatványt :D)!

Ha valaki tud, esetleg mondjon egy megoldást, hogy az IGO és AB felmenjen. :hmm:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 16, 10:13:26
csak recoveriből megy fel/nálam/.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 16, 10:15:47
  
csak recoveriből megy fel/nálam/.

Hmmm.
Azért fura, mert Nekem eddig simán felkúszott EsExplorerből telepítve! :hmm:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 16, 10:42:17
  
No tegnap buheráltam még a kütyüt és most minden működik....hívásfunkció, appok telepítése, DE!
Az IGO és az AB valamiért nem települ.
Érdekes, mert a kisebb a appok símán felmennek, de ezeknél(17 és 12 Mb-s appok) valamiért nem műxik...
Elkezdi a telepítést, majd kiírja (kis sárga háromszög mellett), hogy "Application not installed"! >:(
EZ VAJON MIÉRT LEHET? :shock:
Kezdem már totál hülyének érezni magam ezekkel a bagatel hibákkal, de egyszerűen nem tudok rájönni, mi okozhatja!
Viszont tegnap felraktam kb 15 progit, lement a belső memóm 62 Mb-re, majd (ha jól jól rémlik, ez után) aktiváltam a Samdroid Tools-ban az Apps2sd-t és hopp...130 mega szabad a 143-ból! :taps:
Eddig ezt nem használtam, de tetszett :taps:(már ha ez okozta a mutatványt :D)!

Ha valaki tud, esetleg mondjon egy megoldást, hogy az IGO és AB felmenjen. :hmm:
ES file explorerrel másold az apk-t a belső memóriába, a beállításokban válaszd le az sd karit, es-sel tedd fel a progit, utána a beállításokban csatlakoztasd újra a karit. Igonál nem tudom h jó e, minden másnál működik.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 16, 10:46:09
  
ES file explorerrel másold az apk-t a belső memóriába, a beállításokban válaszd le az sd karit, es-sel tedd fel a progit, utána a beállításokban csatlakoztasd újra a karit. Igonál nem tudom h jó e, minden másnál működik.

Ok!
Kösz! :ok:
Teszek egy próbát!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 16, 11:17:08
  
Ok!
Kösz! :ok:
Teszek egy próbát!

Nem nyert... :(
Mostmár kellően zabos vagyok... >:(
Marad a várakozás egy újabb CM verzióra(ha ez a gond...de másra már nem tudok gondolni, mert 7.5-nél nem jelentkezett ilyen jellegű probléma :hmm:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 16, 11:22:35
Figyelem! Akinek nem működik a magnetic field szenzor az tehet egy próbát ezzel a fájllal.
http://dl.dropbox.com/u/4592180/akmd.dat (http://dl.dropbox.com/u/4592180/akmd.dat)
A data/misc könyvtárba kell másolni és újraindítani. Nem garantálok semmit, ez az én működő szenzorom beállítása (egyszer kitöröltem, mert valamelyik romban így kérték, akkor lementettem, most ezzel működik nekem).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 16, 12:25:37
  
Eddig se volt jó a szenzor, de most már meg se moccan. :)
Tremor, nekem minden cm-el jó volt az igo
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2010, 12 17, 06:47:47
Megjelent tegnap a CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.1..... Még tegnap feltettem, de én nem érzékelek semmi változást. Az biztos, hogy az iránytű még mindig nem működik, pedig a hibalistába már nincs bent.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 17, 09:32:20
  
Eddig se volt jó a szenzor, de most már meg se moccan. :)
Tremor, nekem minden cm-el jó volt az igo

Szerencsés vagy ;)(vagy Én peches :shock:, bár eddig egyikkel sem volt gond, ezen kívül).
Mondjuk tegnap már az SD-re másolás is vergődött, ES nem látta a karit, töröltem, visszatelepítettem és újra látta...
Viszont a sima F.explorer végig látta a karit, úgyhogy az SD hibát kizártam!
Érdekes gondok generálódnak mostanában :hmm:...bizonyos appok felmennek, néhány meg az úristennek sem! >:(

Megjelent tegnap a CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.1..... Még tegnap feltettem, de én nem érzékelek semmi változást. Az biztos, hogy az iránytű még mindig nem működik, pedig a hibalistába már nincs bent.

BÉTÁT AKAROK! :D :D :D
De lehet, hogy ezt is kipróbálom, hátha beválik. ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 09:59:21
Az enyém szerencsére most nagyon jó, nem cserélek legalább addig amíg ki nem jön az új ck mod 010 a BFS-sel! :D Meg ahogy olvastam a CM 8.1-el nem megy a ck mod 008... :S

Edit: Kijött az új ck mod és SSSwitch...este újrarakom a telefont! :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 17, 12:46:17

"Kijött az új ck mod és SSSwitch...este újrarakom a telefont! :)"

Most raktam fel. Nekem nagyon tettszik. Sebességre nincs panasz :) Bőven 700 feletti értékek jönnek ki!

http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index39.html#post86827 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index39.html#post86827)

Ja én nem clean install volt hanem frissítettem 7.5-ről.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 17, 15:56:56
Jól haladnak akkor ahogy látom. :) Kár hogy nekem a téma BlueS circle battery téma felrakása hazavágja a rendszert. :( Azt nem tudja valaki hogy a főzésnél amikor kipipálom, hogy blokkolja a reklámokat (Huge Anti-Ads Hosts File) ezt a romon belül hova főzi bele? Mert a 2.1-es romomba is szeretném bele főzni kézileg.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 17, 16:03:46
  
"Kijött az új ck mod és SSSwitch...este újrarakom a telefont! :)"

Most raktam fel. Nekem nagyon tettszik. Sebességre nincs panasz :) Bőven 700 feletti értékek jönnek ki!

http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index39.html#post86827 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index39.html#post86827)

Ja én nem clean install volt hanem frissítettem 7.5-ről.
téged beenged a recoverybe? mert ennél az a hiba merült fel a többieknél
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 17, 16:13:05
  
Jól haladnak akkor ahogy látom. :) Kár hogy nekem a téma BlueS circle battery téma felrakása hazavágja a rendszert. :( Azt nem tudja valaki hogy a főzésnél amikor kipipálom, hogy blokkolja a reklámokat (Huge Anti-Ads Hosts File) ezt a romon belül hova főzi bele? Mert a 2.1-es romomba is szeretném bele főzni kézileg.

Közben szerencsém volt,megtaláltam hova kell bemásolni, aztán el is tűntek az idegesítő reklámok a programok közül. :) Legalább is AB új verziójánál nincs reklám, most próbáltam. Akit esetleg érdekel és nem főzött romot használ annak system/etc mappába kell egy hosts fájlt bemásolni ami tartalmazza a blokkolt reklámok, weboldalak listáját.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 16:15:28
  
Kitchen-ben alapból benne van. :)
http://android.mwyann.com/spica/kitchen/ (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 17, 16:45:09
  
téged beenged a recoverybe? mert ennél az a hiba merült fel a többieknél

Semmi gond a Recovery-vel. Hibátlanul működik!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 17, 18:30:46
Látom kint van a 8.1.  Gondolom a 3d-vel még mindig nincs semmi fejlemény... A kamerával mi újság van? Ha színes, akkor még mindig lagos?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 17, 19:00:35
Felraktam délelött a 8.1-et, a bfs-es kernellel, plusz az uj SSswitch-csel, clean install volt, nem frissítés. Hasít a kis gépezet, 720-as quadrantot dobott... :) Eddig hibátlanul müködik.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 17, 19:14:17
  
Látom kint van a 8.1.  Gondolom a 3d-vel még mindig nincs semmi fejlemény... A kamerával mi újság van? Ha színes, akkor még mindig lagos?
szines de javult a videófelvétele :)
Video recording with samsung spica on froyo (http://www.youtube.com/watch?v=8qkCKKgWVHw#)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 19:39:28
Off: Kuresz, iPhone-n mennyire használható az android? Gondolom fent van mert vmi VM van a leírásodban...de javíts ki ha tévedek. :) /Off

3d/Angry Birds 1.4.2: találtam egy egl tweak-t még régen, de elég használhatatlan volt, mert bootloop-t okozott, de most megcsinálták biztonságosabbra. :) http://forum.samdroid.net/f28/angry-birds-graphic-problem-2244/index16.html#post80692 (http://forum.samdroid.net/f28/angry-birds-graphic-problem-2244/index16.html#post80692)
Magyarul:
1: letöltitek innen az update.zip-t
http://dl.dropbox.com/u/9525833/boot_to_egl_originalV2.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/boot_to_egl_originalV2.zip)
2: Market-ről letöltitek a Gscript-t (ingyenes)
3: recovery-ben alkalmazzátok az update.zip-t
4: reboot
5: elindítjátok a gscrip-t és hozzáadjátok a listához az egl_game.sh és egl_original.sh-t
6: Hosszú nyomás az egl_game.sh-ra/run
7: clos, vagy vártok 20 mp-t és kikapcsol magától
8: leállítjátok az összes progit (advanced task killer) csak a gscript-t nem
9: Angry birds-zel játszotok minden textúrával és az 1.4.2 is elég gyors! :)
10: Ha végeztetek bementek a gscript-be és az egl_original.sh-t futtassátok.

Ha végeztek a játékkal midnenképpen futtassátok az original-t, mert bootloop-t okoz!!!!!!!
Ha az AB indításnál textúra hibával jeleníti meg a menüt akkor kijelző kikapcs, bekapcs, nyomkodd a kijelzőt, kijelző kikapcs, bekapcs...működni fog. :)
Nem tudom más játéknál megy e, de az AB sokkal jobb így.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 17, 19:45:25
A vm az olyan, mint droidon a vm heap, ezen is csinál magának cache-t. Igaz nem 16 meg 32megát, hanem 256-ot. De egyébként fent van egy froyo, iDroidos módszer, stb. Telefonálni lehet vele, lag nincs. 50perc alatt leszívja az akksit és nincs bluetooth eddig, de ezeken kívül elég korrekt rajta. Viszont a játékok miatt eddig nem bánom, hogy lecseréltem a spica-t. Nagyon el vagyok velük és elég durva, hogy spicán mindig az angry birds-el szenvedtem, hogy de jó lenne vele játszani, iphone-on meg egy kis semmi játékocska, úgyszintén a raging thunder, ami iphone-on az átlag autós játékok között meg is mosolyogtatott, hogy mennyire egyszerű grafikailag is és maga az egész játék. A buherálás rész is megvan cydian keresztül, meg most az idroidot is próbálgatom, de viszont a közösség nagyon hiányzik, 2g-je már nagyon kevés embernek van csak. Viszont fejleszteni elég sokan fejlesztenek még rá, hál istennek.
Ha lesz egy kis pénzem, lehet, hogy veszek egy vodafone 845-öt vagy megint egy spica-t, mert azért a teljes értékű android nagyon hiányzik, az pótolhatatlan. Vagy talán az idroid... off
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 19:52:47
  
Off: Akkor már ne spicát vegyél hanem ZTE Blade-t, max 30 ezer ft és mindenben sokkal jobb mint a spica. A közösség se olyan rossz, de nem sok telefonnak van olyan közössége mint a spica-nak... /Off
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 17, 20:19:59
Arról mindenhol azt olvasom, hogy kijelzőhibás. Gondolkoztam már rajta, az egyik haverom is nézte, olyat akar venni, gyors, elég jó a kamerája, szép is, de a kijelzője hibás.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 17, 20:23:01
  
...Kár hogy nekem a téma BlueS circle battery téma felrakása hazavágja a rendszert...

No!

Lehet, hogy Nekem is az baxott be...
Ma teljes fagyás, FR után is, most főztem egy alap 8.1-et, BFS kernel és eddig minden oké!
Asszem hanyagolom a BlueS témát, nem akarok még1 nyekket. >:(
bár Nekem az új SSSwitch nem ment fel(hibát írt telepítésnél), de most ezt a szűz rendszert letsztelem...meglátjuk! :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 17, 20:28:39
  
Arról mindenhol azt olvasom, hogy kijelzőhibás. Gondolkoztam már rajta, az egyik haverom is nézte, olyat akar venni, gyors, elég jó a kamerája, szép is, de a kijelzője hibás.

Ráadásul a procija "csak" 600-as Qualcomm. ;)
Bár az tény, hogy nagyobb a kijelző felbontása, de TFT(nem is értem :hmm:...elfért volna egy Amoled...persze akkor az ára is ugrik "picit") :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 20:31:24
  
Ráadásul a procija "csak" 600-as Qualcomm. ;)
Bár az tény, hogy nagyobb a kijelző felbontása, de TFT(nem is értem :hmm:...elfért volna egy Amoled...persze akkor az ára is ugrik "picit") :D
Off: 2.1 custom rommal is 960 körüli quadrant pontszámot ér el.
Ha meg újonnan veszed akkor úgy is kicserélik... /Off
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 17, 20:35:36
  
Off: 2.1 custom rommal is 960 körüli quadrant pontszámot ér el.
Ha meg újonnan veszed akkor úgy is kicserélik... /Off

Off:
Uppsz...960 az komoly! :shock:
Ezt nem tudtam!
Akkor nem szóltam :D Uff /Off
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 20:56:57
Bootloop ck mod 001, all2ext2-vel... :S Nah nem para, most flash-elem újra. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 17, 21:16:52
miért recseg a hang? tudom márt írtak róla,de nem találom.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 17, 21:24:32
  
Bootloop ck mod 001, all2ext2-vel... :S Nah nem para, most flash-elem újra. :)
nekem is ez van csak pepitában. gép sem ismeri fel az odinban :( ilyenkor mittegyek?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 21:47:32
  
nekem is ez van csak pepitában. gép sem ismeri fel az odinban :( ilyenkor mittegyek?
Pepita? :O :S Mit értesz ez alatt?
Nem ismeri fel Odin-ban? :S Háááát...akksi ki, várj vele egy kicsit, akksi be, download mode, odin, stb... Már ha megy a download mode, ha nem akkor para... :S
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 17, 22:09:35
  
Pepita? :O :S Mit értesz ez alatt?
Nem ismeri fel Odin-ban? :S Háááát...akksi ki, várj vele egy kicsit, akksi be, download mode, odin, stb... Már ha megy a download mode, ha nem akkor para... :S
ugyanaz csak pepitában=ugyanaz csak másképp (ez egy mondás) :) download mód bejön, csak a gépem azt írja, hogy ismeretlen eszköz, és keresné minden áron a drivert hozzá, de nem találja. most azzal próbálkozok, hogy más romot rakok fel, mert amivel becsődöltem abban blue s téma van, amit az előbb írtatok, hogy nem kompatibilis :(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 22:15:36
  
Én most akartam ezt a témát kipróbálni mert nagyon megtetszett, de nem jó hozzá...téma nélkül tök jól megy. :S Alkalmaztam a témát, bebootol a spica és rezeg ha nyomkodom a hardware gombokat, de a kijelző tök sötét (mármint kikapcsolt és nem lehet bekapcsolni). Nah mind1, szerencsére nem vagyok az a félős gyerek...megcsinálom, még akkor is ha ennek az az ára h nincs témám... :P
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 17, 22:27:30
  
ugyanaz csak pepitában=ugyanaz csak másképp (ez egy mondás) :) download mód bejön, csak a gépem azt írja, hogy ismeretlen eszköz, és keresné minden áron a drivert hozzá, de nem találja. most azzal próbálkozok, hogy más romot rakok fel, mert amivel becsődöltem abban blue s téma van, amit az előbb írtatok, hogy nem kompatibilis :(

Nah, akkor a hiba mégsem nálam volt. :) Blue S téma egy rakás sz**. :) Nem is értem miért teszik ki ha ennyi embernél hibát okoz. Amúgy Náhó, ilyet mint neked, nekem rendszeresen csinál a gépem. Megoldás ilyenkor hogy felpakolod még a new-shrewsbury-V4_50_7_0-WHQLed-with-ADB-customer-free és a Swallowtail_v4440_WHQL_Certified driver pakkot és akkor átdugod másik usb bemenetre. Ilyenkor általában megtalálja a hardwert, de olyan is volt már nekem hogy egyszer csak már nem is kereste hanem ment rendesen. Odin volt hogy nekem is csak 4-5 aksi kivétel, berakás után ismerte fel, sajnos ez nem meglepő. Én most egyelőre maradok 2.1-en amit főztem kézileg, gyorsaságban ez is van olyan gyors mint 2.2 igaz quadrant értékben sajnos nincs ott, de a játékok,programok ugyanolyan gyorsan mennek mint 2.2-be. :) Aztán majd ha sok jó vélemény születik az új kiegészitőkröl amik most kijöttek, ujra felpakolom a 2.2-t. Apropó, full magyar nyelv mikorra várható a 2.2 romhoz?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 17, 22:30:48
  
ezeket a fájlokat hol találom meg? köszi!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 22:31:17
  
Ma fejeztük be a teljes fordítst, megérkezett hozzám a beállítások magyarítása, már csak ellenőrzök meg kicsit javítok.
Mondjuk úgy, hogy hamarosan...kb 5-6 ezer sor van amit át kell nézni...ebből csak a beállítások 1200 sor és készülök az államvizsgámra. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 17, 22:36:57
  
ezeket a fájlokat hol találom meg? köszi!

Feltettem neked ide. http://www.multiupload.com/VLI41PHKQE (http://www.multiupload.com/VLI41PHKQE)

Petikeke: Uhh, elég durva, sok sikert a vizsgához meg a fordításhoz. :) Ha készen van gondolom arról nagybetűkkel lesz itt valami értesítés. Nagyon várom már! :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 17, 22:57:00
  
Feltettem neked ide. http://www.multiupload.com/VLI41PHKQE (http://www.multiupload.com/VLI41PHKQE)

Petikeke: Uhh, elég durva, sok sikert a vizsgához meg a fordításhoz. :) Ha készen van gondolom arról nagybetűkkel lesz itt valami értesítés. Nagyon várom már! :)
a feltöltést köszönöm!

petikeke én is sok sikert kívánok!!!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 22:57:37
  
Feltettem neked ide. http://www.multiupload.com/VLI41PHKQE (http://www.multiupload.com/VLI41PHKQE)

Petikeke: Uhh, elég durva, sok sikert a vizsgához meg a fordításhoz. :) Ha készen van gondolom arról nagybetűkkel lesz itt valami értesítés. Nagyon várom már! :)
Köszi, igyekszem mindkettővel. :) Majd írok, ha lesz valami.

Thx Norbosz! :)

Más: Aki ugyanolyan fekete képernyőt kap, mint én az ne ijedjen meg, egy újra-flash megoldja.

Ui.: Témát ne használjatok, nálam a Blue S circular battery téma volt a ludas. Valószínűleg más framres-el dolgozik a 8.1 és emiatt nem működik. Várni kell amíg átalakítják hozzá.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 17, 23:15:46
  
nekem is a téma volt a ludas, mostmár bebootolt, de valamiért nem megy a cyanogenmod settings, mert ahogy rányomok egyből force close jön :( ezzel mit tudok kezdeni? így még asszem nem jártam.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 17, 23:26:55
  
nekem is a téma volt a ludas, mostmár bebootolt, de valamiért nem megy a cyanogenmod settings, mert ahogy rányomok egyből force close jön :( ezzel mit tudok kezdeni? így még asszem nem jártam.
Nekem tökéletes most... Akkor volt bajom amikor témát használtam, mert a CM settingsben a hangerő beállításánál FC-zet, de most az se. Talán wipe dalvik cahce? Bár nem hinném, hogy megoldja... :S Talán a factory reset.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 18, 00:15:53
sok sikert petikeke! én is nekifogtam a phone-fordítás átnézésének, remélem hétvégén összehozzuk! jó lenne már a magyar nyelv a CM-ben!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 18, 00:53:25
  
sok sikert petikeke! én is nekifogtam a phone-fordítás átnézésének, remélem hétvégén összehozzuk! jó lenne már a magyar nyelv a CM-ben!
Az igazat megvallva nekem már furcsa lesz magyarul használni az android-t.  :D  :p Megszoktam már. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 18, 11:48:52
Sziasztok!
Most olvasom, hogy kijöttek új dolgok, ez a témás dolog engem nem érint eddig sem használtam.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy hogyan tudom, elmenteni az apjjaimat meg beállításaimat.
Felrakom a Titanium backupot, de még nem  használtam, szóval inkább megkérdezem, hogy mit hogyan.
Azért lenne erre az információra szükségem, mert én nem esküszöm ezekre az update-kre, szeretek minden új csomagot gyalult telefonra rakni, tehát format system, data, cache, app2sd is.

Petikeke néznél nekem egy quadrant pontot? Olvastam hogy 720 pont!! Az nagyon jó lenne:).
Köszi a választ.

szerk.: xda tweaket érdemes még felrakni?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 18, 12:27:14
  
nekem is a téma volt a ludas, mostmár bebootolt, de valamiért nem megy a cyanogenmod settings, mert ahogy rányomok egyből force close jön :( ezzel mit tudok kezdeni? így még asszem nem jártam.

Én tegnap óta(kényszerből, mert 8-on teljes fagyás volt :hmm:) tesztelem a 8.1-et:

Hívásvárakoztatás nem üzemel("nem várt válasz a hálózattól" és " SIM hiba" hibaüzenetekre hivatkozva zár), CM settings(mint Náhónál)azonnal FC-zik! >:(
Viszont maga a rendszer veszett gyors, mennek a telepítések is(IGO, AB fent van :ok:) Eddig 674 volt a legmagasabb Quadrantom, ez az előzőekhez képest jónak mondható.
BFS 001 és All2Ext2-vel használom.
A CM settings kicsit hiányzik, mert így nincs akksiérték kijelzés fejlécben, de az Apps2sd-vel mennek az SD-re a progik! ;)
Eddig ennyi, Blue S-t meg hanyagolni, az szívatós téma! :D

Ps.:

Peti!

Egy kalappal az államvizsgához és nó para, nem sokkal durvább, mint a szigorlatok! :ok:
Hol nyomod?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 18, 12:31:55
  
Sziasztok!
Most olvasom, hogy kijöttek új dolgok, ez a témás dolog engem nem érint eddig sem használtam.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy hogyan tudom, elmenteni az apjjaimat meg beállításaimat.
Felrakom a Titanium backupot, de még nem  használtam, szóval inkább megkérdezem, hogy mit hogyan.
Azért lenne erre az információra szükségem, mert én nem esküszöm ezekre az update-kre, szeretek minden új csomagot gyalult telefonra rakni, tehát format system, data, cache, app2sd is.

Petikeke néznél nekem egy quadrant pontot? Olvastam hogy 720 pont!! Az nagyon jó lenne:).
Köszi a választ.

szerk.: xda tweaket érdemes még felrakni?

Nekem a My Backup Pro jobban bejött, mint a Titanium!
Egyszerű és értelemszerű a kezelése, rakd fel, nézz rá a kezdőképernyőjére és nem lesz több kérdésed! ;) :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 18, 12:46:33
  
Nekem a My Backup Pro jobban bejött, mint a Titanium!
Egyszerű és értelemszerű a kezelése, rakd fel, nézz rá a kezdőképernyőjére és nem lesz több kérdésed! ;) :ok:
úgy néz ki mégis van krédésem, az normális hogy fél órája 5%-on van a backup?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 18, 13:09:38
  
úgy néz ki mégis van krédésem, az normális hogy fél órája 5%-on van a backup?

Az nem... :hmm:

Nekem általában 10 perc alatt végez az összessel(20-25 app), IGO-nál tud tökölni, de a többit gyorsan húzza!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 18, 13:21:37
  
Az nem... :hmm:

Nekem általában 10 perc alatt végez az összessel(20-25 app), IGO-nál tud tökölni, de a többit gyorsan húzza!

Nem kell kilőni a programokat hogyne fussanak? vagy esetleg a cache-üket törölni? Mert nem akar menni:(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 18, 13:30:23
  
Nem kell kilőni a programokat hogyne fussanak? vagy esetleg a cache-üket törölni? Mert nem akar menni:(

Elvileg nem, nálam minden további nélkül egy klikkre dolgozott!
Nem tudom, mi lehet a gond Nálad!
A Pro verziót tetted fel?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 18, 15:15:01
  
Off: 2.1 custom rommal is 960 körüli quadrant pontszámot ér el.
Ha meg újonnan veszed akkor úgy is kicserélik... /Off

Off:
ZTE Blade.
Érdekes eredmények...most olvasgattam róla és pl. a Linpack 7.143-at hoz a 2.2 lite-al, a Spica a jelenlegi construkciómban 8.286-ot!
Quadrantban nyilván sosem fogjuk elérni a 960-at(illetve ahhoz kell még "némi" idő :D), de nem teljesen értek egyet azzal a kijelentéssel, hogy mindenben jobb, mint a Spica (ha mást nem is említek, de a fizikai gombok veszettül hiányoznának... :hmm:, nálam ez BŐVEN a Spica felé dönti a mérleg nyelvét ;)) /OFF

On:

A settings FC-re találtam egy settings.apk-t CM8.1-hez(http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-1-discussion-feedback-bug-reports-3512/index20.html (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-1-discussion-feedback-bug-reports-3512/index20.html)), elvileg ez megoldja az FC gondot, de a mod azt írta, hogy bele kell főzni, azt viszont nem tudom, hogy miként hajtsam végre e műveletet... :shock:
Elég, ha megnyitom a .zip-et TC-ben és simán kicserélem a settings.apk-t? :hmm:

: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 18, 16:07:59
  
Petikeke néznél nekem egy quadrant pontot? Olvastam hogy 720 pont!! Az nagyon jó lenne:).
Köszi a választ.

Kíváncsiságból csináltam egy tesztet, ime:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/101218/709_www.kepfeltoltes.hu_.png) (http://kepfeltoltes.hu/view/101218/709_www.kepfeltoltes.hu_.png) :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 18, 16:13:47
  
Kíváncsiságból csináltam egy tesztet, ime:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/101218/709_www.kepfeltoltes.hu_.png) (http://kepfeltoltes.hu/view/101218/709_www.kepfeltoltes.hu_.png) :)

Szép! :ok:

Nekem az SSSwitch nem ment fel, de így is nyomott egy 689-et(CPU:1407,Memo:325,I/O:1365,2D:236,3D:112!) :taps:

Jut eszembe!
A kép mentésére melyik progit használtad? :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 18, 16:41:13
  
Jut eszembe!
A kép mentésére melyik progit használtad? :)

QtADB
A laptopra van telepítve. kábel rádug telefon és kész is a kép!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 18, 18:41:30
  
Off:
ZTE Blade.
Érdekes eredmények...most olvasgattam róla és pl. a Linpack 7.143-at hoz a 2.2 lite-al, a Spica a jelenlegi construkciómban 8.286-ot!
Quadrantban nyilván sosem fogjuk elérni a 960-at(illetve ahhoz kell még "némi" idő :D), de nem teljesen értek egyet azzal a kijelentéssel, hogy mindenben jobb, mint a Spica (ha mást nem is említek, de a fizikai gombok veszettül hiányoznának... :hmm:, nálam ez BŐVEN a Spica felé dönti a mérleg nyelvét ;)) /OFF
On:
A settings FC-re találtam egy settings.apk-t CM8.1-hez(http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-1-discussion-feedback-bug-reports-3512/index20.html (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-1-discussion-feedback-bug-reports-3512/index20.html)), elvileg ez megoldja az FC gondot, de a mod azt írta, hogy bele kell főzni, azt viszont nem tudom, hogy miként hajtsam végre e műveletet... :shock:
Elég, ha megnyitom a .zip-et TC-ben és simán kicserélem a settings.apk-t? :hmm:
A linpack nem sokat számít, a quadrant jobban mutatja a teljesítményt.
Szerintem elég ha csak bemásolod TC-vel.
  
úgy néz ki mégis van krédésem, az normális hogy fél órája 5%-on van a backup?
Néha nekem se indul el rögtön. Valami oknál fogva néha nem kapja meg a SU jogosultságot. nálam ez ES file exporer-rel is előfordul. Kikapcs, bekapcs, kikapcs, bekapcs, vagy reboot és az előző. Előbb-utóbb jó lesz.
  
Eddig 674 volt a legmagasabb Quadrantom, ez az előzőekhez képest jónak mondható.
BFS 001 és All2Ext2-vel használom.
Ps.:
Peti!
Egy kalappal az államvizsgához és nó para, nem sokkal durvább, mint a szigorlatok! :ok:
Hol nyomod?
nagyon kevés a pontod, valami baj van a konfigoddal. Bfs 001+all2ext2=total: 763
Cpu: 1698, memory: 335, I/O: 1522, 2D: 243, 3D: 115
Bocs, képet nem tudok adni, mert nekem nem megy az említett progi. :S (win7 enterprise, new user qtadb)
Bp, Kodolányi János Főiskola, tur-vendéglátás-száll szervezés szak :)
  
Sziasztok!
Most olvasom, hogy kijöttek új dolgok, ez a témás dolog engem nem érint eddig sem használtam.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy hogyan tudom, elmenteni az apjjaimat meg beállításaimat.
Felrakom a Titanium backupot, de még nem  használtam, szóval inkább megkérdezem, hogy mit hogyan.
Azért lenne erre az információra szükségem, mert én nem esküszöm ezekre az update-kre, szeretek minden új csomagot gyalult telefonra rakni, tehát format system, data, cache, app2sd is.

Petikeke néznél nekem egy quadrant pontot? Olvastam hogy 720 pont!! Az nagyon jó lenne:).
Köszi a választ.
szerk.: xda tweaket érdemes még felrakni?
My Backup Pro a legjobb backup progi! Elindít, backup/data (vagy application)/local sd (vagy online), kiválasztod, hogy mit akarsz és ennyi.
Bfs 001+all2ext2=total: 763
Cpu: 1698, memory: 335, I/O: 1522, 2D: 243, 3D: 115
Bocs, képet nem tudok adni, mert nekem nem megy az említett progi. :S (win7 enterprise, new user qtadb)
De volt már 780 körül is, változó (ekkor a 3D pontom 126 körül alakul).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 18, 20:51:24
alpha 8as romot hol tudok főzni? a 8.1 egy ratyi...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 18, 21:07:10
  
alpha 8as romot hol tudok főzni? a 8.1 egy ratyi...
Szerintem sehol. Mi a bajod vele? Most, hogy végre működésre bírtam a bfs kernel-t így már tökéletes, nincs FC se és atom gyors. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 18, 21:13:55
  
Szerintem sehol. Mi a bajod vele? Most, hogy végre működésre bírtam a bfs kernel-t így már tökéletes, nincs FC se és atom gyors. :)
cyanogen settings az istennek se akar működni, anélkül meg nincs sok értelme a dolognak
bfs kernelt hogy bírtad működésre?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 18, 21:21:15
  
cyanogen settings az istennek se akar működni, anélkül meg nincs sok értelme a dolognak
bfs kernelt hogy bírtad működésre?
Szerezz egy cmsettings.apk-t egy Cm8-ból. :) Linkeltek is a CM 8, vagy a Ck mod topicjába, de lehet a cm kitchen topicjába...nézz körbe. Ott van valahol. ES file explorer-rel másold a /system/app mappába és írd felül a régit. Ennyi :)
Háááát jó nehezen... :S 4-szer flash-ltem újra, de végül az segített hogy minden update zip után efsck.zip-t haszáltam és reboot. Sokáig tartott de már jó. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 18, 21:28:07
  
mi az az efsck.zip? ezt hol találom? a settingst már rakom is bele :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 18, 21:44:44
  
mi az az efsck.zip? ezt hol találom? a settingst már rakom is bele :D
http://forum.samdroid.net/attachments/f55/2804d1283706078-i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-e2fsck.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f55/2804d1283706078-i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-e2fsck.zip)
Ez is, mint minden konvertálós script (kivéve a luismaf féle all2ext2) egy helyen van. :)
http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/ (http://forum.samdroid.net/f55/i-o-performance-boost-migrate-your-spica-ext2-2218/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 18, 21:50:02
újabb probléma. 2 settings apk-t is próbáltam, de nem megy egyikkel se. feltennéd valahova a jót? amúgy én 5 újraflashnél járok, és majd szétvet az ideg. >:(
ésez mit csinál ez az efsck?
bocs, hogy hülye kérdésekkel bombázlak, de csomó cucc van aminek 2 neve is van, és lehet h más néven ismerem.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 18, 22:21:21
  
újabb probléma. 2 settings apk-t is próbáltam, de nem megy egyikkel se. feltennéd valahova a jót? amúgy én 5 újraflashnél járok, és majd szétvet az ideg. >:(
ésez mit csinál ez az efsck?
bocs, hogy hülye kérdésekkel bombázlak, de csomó cucc van aminek 2 neve is van, és lehet h más néven ismerem.
http://dl.dropbox.com/u/9525833/Settings.apk (http://dl.dropbox.com/u/9525833/Settings.apk)
Ez az én settings-m, remélem jó lesz.
efsck=fájlrendszer javító, kell mert az ext2-ben nincs journaling.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 18, 22:38:42
  
http://dl.dropbox.com/u/9525833/Settings.apk (http://dl.dropbox.com/u/9525833/Settings.apk)
Ez az én settings-m, remélem jó lesz.
efsck=fájlrendszer javító, kell mert az ext2-ben nincs journaling.
ez a settings se jó :( nem tudom mitévő legyek  :'( ezzel legalább a kijelzőbeállítások mennek, de a cyanogen settings ezzel se. bfs se megy, asszem valahonnan egy alpha 8,0 át kellesz szereznem, mert kezd elegem lenni a 8.1 ből. ami eddig ment, az most rossz.váááá
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 18, 23:18:48
  
ez a settings se jó :( nem tudom mitévő legyek  :'( ezzel legalább a kijelzőbeállítások mennek, de a cyanogen settings ezzel se. bfs se megy, asszem valahonnan egy alpha 8,0 át kellesz szereznem, mert kezd elegem lenni a 8.1 ből. ami eddig ment, az most rossz.váááá
Próbáld meg ezeket. Hátha ezzel jó. Elvileg ez a CM settings...de fene tudja. :S
http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMParts.apk (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMParts.apk)
http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMPartsHelper.apk (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMPartsHelper.apk)
Ha nem jó akkor factory reset, hátha az segít. :S
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neyma 2010, 12 18, 23:30:06
Tegnap rootoltam fel  és tettem rá CM-et először a mobilomra. Egész jó, bár én csak 630-et értem el.
Az lenne a kérdésem, hogy mi az az UV? Gondolom az akkuhoz van valami köze. Külön kell feltenni vagy lehet állítani recoveryből?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 18, 23:45:10
  
Próbáld meg ezeket. Hátha ezzel jó. Elvileg ez a CM settings...de fene tudja. :S
http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMParts.apk (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMParts.apk)
http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMPartsHelper.apk (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMPartsHelper.apk)
Ha nem jó akkor factory reset, hátha az segít. :S
váá, Isten vagy! ezekkel már működik, köszönöm! bfs kernel nem akar működni, mert bootol, aztán a rezzenés is megvan, de amikor még a töltőképernyő van akkor egyszerűen lefagy. ottmarad megmeredve. semmire nem reagál.próbáltam utána efsck-t is, de nem jött össze. nembaj, legalábba cyanogen settings megy :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 09:50:36
  
Tegnap rootoltam fel  és tettem rá CM-et először a mobilomra. Egész jó, bár én csak 630-et értem el.
Az lenne a kérdésem, hogy mi az az UV? Gondolom az akkuhoz van valami köze. Külön kell feltenni vagy lehet állítani recoveryből?
UV=undervolt=alulfeszelés=a cpu feszültség csökkentése (nagyobb üzemidő ugyanolyan sebesség mellett). recovery/advanced=kerneltuning/undervolting és 100-t írj be.
gyorsíthatod a telefonod, ha minden partíciód ext2-re formázol.
  
váá, Isten vagy! ezekkel már működik, köszönöm! bfs kernel nem akar működni, mert bootol, aztán a rezzenés is megvan, de amikor még a töltőképernyő van akkor egyszerűen lefagy. ottmarad megmeredve. semmire nem reagál.próbáltam utána efsck-t is, de nem jött össze. nembaj, legalábba cyanogen settings megy :D
Nekem is pont ugyanez volt a bajom... :S Próbáld meg, hogy az UV-t 0-ra állítod és úgy rakod fel a bfs kernel-t, aztán ha bebootol akkor már visszaállíthatod.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 11:30:44
  
A linpack nem sokat számít, a quadrant jobban mutatja a teljesítményt.
Szerintem elég ha csak bemásolod TC-vel.Néha nekem se indul el rögtön. Valami oknál fogva néha nem kapja meg a SU jogosultságot. nálam ez ES file exporer-rel is előfordul. Kikapcs, bekapcs, kikapcs, bekapcs, vagy reboot és az előző. Előbb-utóbb jó lesz.nagyon kevés a pontod, valami baj van a konfigoddal. Bfs 001+all2ext2=total: 763
Cpu: 1698, memory: 335, I/O: 1522, 2D: 243, 3D: 115
Bocs, képet nem tudok adni, mert nekem nem megy az említett progi. :S (win7 enterprise, new user qtadb)
Bp, Kodolányi János Főiskola, tur-vendéglátás-száll szervezés szak :)My Backup Pro a legjobb backup progi! Elindít, backup/data (vagy application)/local sd (vagy online), kiválasztod, hogy mit akarsz és ennyi.
Bfs 001+all2ext2=total: 763
Cpu: 1698, memory: 335, I/O: 1522, 2D: 243, 3D: 115
Bocs, képet nem tudok adni, mert nekem nem megy az említett progi. :S (win7 enterprise, new user qtadb)
De volt már 780 körül is, változó (ekkor a 3D pontom 126 körül alakul).

A konfigommal nem sok baj lehet(legalábbis általam okozott), mert egy teljes Odinos root után, full szűz alapra húztam fel a fendszert.
Semmit nem állítottam(UV-n kívül), all2ext-en vagyok és BFS kernelt használok(Nekem elsőre fel is ment, nem volt gondja).

Viszont egy újabb érdekes hibát vettem észre, nevezetesen: ha a telefon menüből akarok recoveryben bootolni(vagy csak egyszerűen ki akarom kapcsolni :shock: a kütyüt), akkor is azonnal újraindul normál módban...hmmm...akksi ki, akksi be és csak így tudok recoverybe menni! :hmm:
A CM settingset megpróbálom megcsinálni, mert idegesít, hogy nincs teljes elérésem! >:(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 11:39:33
  
Úgy értettem, hogy baj lehet, hogy sokkal kevesebb pontod van mint nekem. Nekem 760 körül van, te meg 640-t írtál...akkor csak van valami, nem gondolod?! :)
Samdroid tools-al indítsd újra.
A használd az settings-met, linkeltem Náhónak.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 19, 11:51:51
Bár 2.1 de látom benne vagytok a dologban eléggé :)

Ha recovery-ből konvertálok, 3 dolgot tudok:

System: ext2-re backup-pal
Data: ext2-re vagy ext4-re backup-pal
Cache: ext2-re

Jól sejtem, hogy ezzel megmarad minden beállításom? És a Data-nál Ext2 v. 4 a jobb nekem?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 12:02:33
  
Úgy értettem, hogy baj lehet, hogy sokkal kevesebb pontod van mint nekem. Nekem 760 körül van, te meg 640-t írtál...akkor csak van valami, nem gondolod?! :)
Samdroid tools-al indítsd újra.
A használd az settings-met, linkeltem Náhónak.

Igen, bizonyára! :D
Bár a legutóbbi mérésem már 691 volt, de a 700-at még nem értem el.
Nem tudom, mi lehet a hiba...

"Bp, Kodolányi János Főiskola, tur-vendéglátás-száll szervezés szak"

Helyes, akkor hozzád fordulok nyaralási tanácsadás ügyében! :taps:
Én még 2006-ban a GDF műsz.informatika szakán végeztem, hááát nem izzadtam vért a végére :D(bár a matek szigorlat odabaxott rendesen :D, azt csak az ellenségemnek kívánom :shock:)

Edit:
Hehhh...a tipped bejött, ST-vel újraindítottam és kerek 700 lett a quadrant pont!
Igaz, ez még jócskán elmarad a 760-tól, de most érte el az eddigi legnagyobb memória pontot(379) és a CPU is hozott egy 1492-t. :taps:
Nem tudom, hogy az SD típusának lehet-e köze a mérési adatokhoz, Nekem egy 8 GB SDHC van bent, de hogy class xy hányas, arról halvány lila... :D

Azt a settings.apk kipróbálom, akkor ezek szerint elég, ha csak az ES-ben "cut" és paste a system/app mappában "paste"?

Az esfck.zip-re is rápróbálok! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 12:11:57
  
...Bocs, képet nem tudok adni, mert nekem nem megy az említett progi. :S (win7 enterprise, new user qtadb)...

Az a progi az Én fejemre is tojt egyet win XP-n... :D
Elidul, de nem találja a telefont, nem csinál semmit semmire >:(...delete! :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 12:20:25
Úgy döntöttem most témák nélkül rászánom magam a 2.2 telepítésére mégis. Két kérdésem lenne egyik hogy ezt a Bfs 001 kernelt ext2 re formálás után is fel lehet rakni? Mert azt írják az oldalon nem kompatibilis az rfs fájlrendszerrel az uj kernel. Másik hogy ehhez a romhoz is fel kell rakni a ext_freeres_update.zip fájlt?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 12:21:50
  
Az a progi az Én fejemre is tojt egyet win XP-n... :D
Elidul, de nem találja a telefont, nem csinál semmit semmire >:(...delete! :D

Használjatok ShootMe progit. Ingyenes és nagyon kis helyet foglal és ilyen telefon megrázására csinál képet az aktuális dolgokról ami éppen a képernyőn van.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 12:23:08
  
Bár 2.1 de látom benne vagytok a dologban eléggé :)

Ha recovery-ből konvertálok, 3 dolgot tudok:

System: ext2-re backup-pal
Data: ext2-re vagy ext4-re backup-pal
Cache: ext2-re

Jól sejtem, hogy ezzel megmarad minden beállításom? És a Data-nál Ext2 v. 4 a jobb nekem?

Igen! :DBár Én eddig egyszer sem csináltam backup-pal, úgyhogy nem tudom, hogy a beállításaidra lesz-e hatása, Nekem nem változtak a beállításaim konvertálás után(ha jól emlékszem :hmm:).
Szerintem a all2 Ext-Data-Cache a leggyorsabb(legalábbis 2.2-n biztosan), eddig ezzel a configgal pörgött legjobban a cucc, gyanítom, hogy 2.1-nél is ez válik be legjobban. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 19, 12:26:38
  
Közben megcsináltam. A Systemmel nem tudott mit kezdeni. A másik kettő ext 2 és 4 lett. Minden megmaradt.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 12:34:15
  
Edit:
Hehhh...a tipped bejött, ST-vel újraindítottam és kerek 700 lett a quadrant pont!
Igaz, ez még jócskán elmarad a 760-tól, de most érte el az eddigi legnagyobb memória pontot(379) és a CPU is hozott egy 1492-t. :taps:
Nem tudom, hogy az SD típusának lehet-e köze a mérési adatokhoz, Nekem egy 8 GB SDHC van bent, de hogy class xy hányas, arról halvány lila... :D
Azt a settings.apk kipróbálom, akkor ezek szerint elég, ha csak az ES-ben "cut" és paste a system/app mappában "paste"?
Az esfck.zip-re is rápróbálok! ;)
Az efsck csak egy diagnosztikai progi, valamint javítja a fájlrendszert ha hibás. Elvileg nem kötelező használni, mert az összes ck mod, és xmister kernel-ben van auto efsck, de jobb a biztonság. :)
Az sd kari típusa nem hinném, hogy hatással lenne a quadrant-ra, mivel nem méri. :D Csak az app-k betöltési idejére van hatással. Nekem class 4 van, elég jó. :) CM settings-ben be van kapcsolva a compcache? VM heapsize=32 Mb? SSSwitch 0.4-t használsz?
Igen, de előtte a root options-ben állítsd be, hogy írható és olvasható legyen.
  
Szerintem a all2 Ext-Data-Cache a leggyorsabb(legalábbis 2.2-n biztosan), eddig ezzel a configgal pörgött legjobban a cucc, gyanítom, hogy 2.1-nél is ez válik be legjobban. :)
Én ha egyesével konvertálok akkor se tart sokáig, bár lehet azért mert gyorsabb memó karim van. :)
  
Úgy döntöttem most témák nélkül rászánom magam a 2.2 telepítésére mégis. Két kérdésem lenne egyik hogy ezt a Bfs 001 kernelt ext2 re formálás után is fel lehet rakni? Mert azt írják az oldalon nem kompatibilis az rfs fájlrendszerrel az uj kernel. Másik hogy ehhez a romhoz is fel kell rakni a ext_freeres_update.zip fájlt?
Csak óvatosan rakj fel bfs kernel-t, mert majdnem mindenki megszenved vele mire felrakja. Amúgy meg csak ext2 vagy ext4 konvertálás után lehet használni!!!!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 12:47:26
  
Használjatok ShootMe progit. Ingyenes és nagyon kis helyet foglal és ilyen telefon megrázására csinál képet az aktuális dolgokról ami éppen a képernyőn van.

És nem lesz zajos a kép, ha képmentés közben rázogatom a kütyüt? :D :D :D
Viccet félretéve: köszi, kipróbálom ezt a progit! :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 12:48:15
  
Közben megcsináltam. A Systemmel nem tudott mit kezdeni. A másik kettő ext 2 és 4 lett. Minden megmaradt.

Az fura.
Manuálisan próbáltad?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 12:51:42
Okés, vigyázok. De kérlek, áruld el nekem milyen lépéseket csináljak annak érdekében hogy ne kelljen vele szenvednem?:) Valami e2fsck.zip ről hallottam előbb, de valamiért az a hozzászólás eltűnt, nekem nem jelenik most meg. :( Ext2-re formázom, felrakom kernelt és utána recoveryből csináljak egy e2fsck-t? Most főztem egy romot, abba bele integráltam a settings javítást, így a cm settings tökéletesen működik 8.1-el. :) Csak erre lennék kíváncsi hogy tudom probléma mentesen feltenni a bfs kernelt.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 19, 12:53:28
  
Közben megcsináltam. A Systemmel nem tudott mit kezdeni. A másik kettő ext 2 és 4 lett. Minden megmaradt.

Minden konvertálás után recowery restart!!!
Csak így képes beolvasni a dolgokat. Simán mindhármat ext2-re lehet állítani.
Igen, az ext2-n jobban pörög a 2.2.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 19, 12:54:08
  
Az fura.
Manuálisan próbáltad?
Igen, de 2.1-em van.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 12:59:53
  
Az efsck csak egy diagnosztikai progi, valamint javítja a fájlrendszert ha hibás. Elvileg nem kötelező használni, mert az összes ck mod, és xmister kernel-ben van auto efsck, de jobb a biztonság. :)
Az sd kari típusa nem hinném, hogy hatással lenne a quadrant-ra, mivel nem méri. :D Csak az app-k betöltési idejére van hatással. Nekem class 4 van, elég jó. :) CM settings-ben be van kapcsolva a compcache? VM heapsize=32 Mb? SSSwitch 0.4-t használsz?
Igen, de előtte a root options-ben állítsd be, hogy írható és olvasható legyen.Én ha egyesével konvertálok akkor se tart sokáig, bár lehet azért mert gyorsabb memó karim van. :)Csak óvatosan rakj fel bfs kernel-t, mert majdnem mindenki megszenved vele mire felrakja. Amúgy meg csak ext2 vagy ext4 konvertálás után lehet használni!!!!

Az okés, hogy a quadrant nem méri, csak(mivel nem ismerem a teljes működési mechanizmusát)gondoltam az elérések gyorsaságára van hatása az SD class kategóriájának és ez beleszól a Q. tesztbe. :olvass:

"CM settings-ben be van kapcsolva a compcache? VM heapsize=32 Mb? SSSwitch 0.4-t használsz?"

Nincs, mivel eddig halott a CM settingsem, de most felteszem a belinkelt settingset és azután beállítgatom a dolgokat!

Az SSSwitch 4-es nem ment fel már első(szűz, gyalult)configra sem, de megpróbálom a kisebb szériaszámot, hátha az műxik(a 3-ast nem keresgéltem még, de a 2-es mentve van a gépemre...az is jó lehet a 8.1-hez?)

Igen, de 2.1-em van.

Tényleg...ezt elfelejtettem. :-X
De látom, már itt is a válasz! :ok:

Minden konvertálás után recowery restart!!!
Csak így képes beolvasni a dolgokat. Simán mindhármat ext2-re lehet állítani.
Igen, az ext2-n jobban pörög a 2.2.

Okés, vigyázok. De kérlek, áruld el nekem milyen lépéseket csináljak annak érdekében hogy ne kelljen vele szenvednem?:) Valami e2fsck.zip ről hallottam előbb, de valamiért az a hozzászólás eltűnt, nekem nem jelenik most meg. :( Ext2-re formázom, felrakom kernelt és utána recoveryből csináljak egy e2fsck-t? Most főztem egy romot, abba bele integráltam a settings javítást, így a cm settings tökéletesen működik 8.1-el. :) Csak erre lennék kíváncsi hogy tudom probléma mentesen feltenni a bfs kernelt.

Hogy főzted bele a settingst a romba?

Egyébként Én ebben a sorrendben tettem fel(bár Én teljes gyalut csináltam):

Odin:
Jh7, Lk2.08

Recovery:

CM8.1
Factory reset
BFS kernel
Allext2.

Fura módon, Nekem így ment fel elsőre és azóta is működik.
(furcsa, mert elvileg Odin után rfs-re áll vissza a rendszer és állítólag a BFS nem szereti az rfs-t, de Nekem így ment fel elsőre, gond nélkül! :ok:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 19, 13:04:34
  
Minden konvertálás után recowery restart!!!
Csak így képes beolvasni a dolgokat. Simán mindhármat ext2-re lehet állítani.
Igen, az ext2-n jobban pörög a 2.2.
Akkor sem engedi a System-et. Azt mondja, Can't mount /dev/st16 (No such device)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 13:05:11
Sir Tremor: Egyszerűen csak winrarral belehúztam a zipbe a CMPartsHelper, CMParts és a settings apk fájlokat. Még mielőtt felraktam volna a romot. Esetleg te tudsz valami okosságot hogy kell felrakni jól ezt a kernelt? Mert nem akarom ma egész nap frissítgetni, jó lenne ha előre menne minden.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 13:07:12
  
Sir Tremor: Egyszerűen csak winrarral belehúztam a zipbe a CMPartsHelper, CMParts és a settings apk fájlokat. Még mielőtt felraktam volna a romot. Esetleg te tudsz valami okosságot hogy kell felrakni jól ezt a kernelt? Mert nem akarom ma egész nap frissítgetni, jó lenne ha előre menne minden.

Fentebb válaszoltam, de Én gyalultam előtte! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 13:09:33
  
Akkor sem engedi a System-et. Azt mondja, Can't mount /dev/st16 (No such device)

Akkor nincs ötletem... :(

Illetve egy van:

2.2 :D

(Tudom...nem egy korszakalkotó ötlet, mert ha akartad volna, már eddig is felraktad volna...de egy próbát megér, hogy meggyőzzelek :taps:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 19, 13:16:32
  
Akkor nincs ötletem... :(

Illetve egy van:

2.2 :D

(Tudom...nem egy korszakalkotó ötlet, mert ha akartad volna, már eddig is felraktad volna...de egy próbát megér, hogy meggyőzzelek :taps:)
Majd eljön a 2.2 ideje, de egyelőre fontosabb nekem, hogy tudjam biztonsággal használni, mint hogy kísérletezgessek vele. A 2.1-gyel is elég jól használható, és stabil :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neyma 2010, 12 19, 13:20:56
  
UV=undervolt=alulfeszelés=a cpu feszültség csökkentése (nagyobb üzemidő ugyanolyan sebesség mellett). recovery/advanced=kerneltuning/undervolting és 100-t írj be.
gyorsíthatod a telefonod, ha minden partíciód ext2-re formázol.

Köszi.
Viszont nálam fent van az allext2, tehát minden ext2-es és még így is csak 630 pont volt a max.
Így csináltam:
1, odinnal LK 2.02
2, cm8 recoveryből majd factory reset
3, cm8 fix
4, ckmod008
5,ssswitch
6, majd all2ext2
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 13:35:03
Hát ez elég durva, kezdődnek újra a problémáim. Felraktam ugye a 8.1-et, majd mondom ráteszem a bfs001 kernelt ahogy Sir Tremor irta, simán rfs particióra. Nah fel is ment, majd indul újra a spica, azt elkezd alul tölteni a szürke csík és folyamatosan ahogy elindul a csík kikapcsolja a spicát majd újra csík, újra kikapcsol és ez így megy, még a recoverym is eltűnt. Úgyhogy megint full gyalu. Ezután majd ext2 partícióra próbálom feltenni a kernelt. Tényleg, a kernel fix is kell ami előző 8-as verziónál kellett? Vagy azt már javították?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 13:55:19
  
A bfs nem kompatibilis az rfs-el!
Nem kell CM 8 fix, mivel a 8.1-ben benne vannak a javítások.
  
Esetleg te tudsz valami okosságot hogy kell felrakni jól ezt a kernelt? Mert nem akarom ma egész nap frissítgetni, jó lenne ha előre menne minden.
Már Náhónak leírtam, hogy csináltam. Clean install, ext2, ck mod 001+e2fsck.
  
Viszont nálam fent van az allext2, tehát minden ext2-es és még így is csak 630 pont volt a max.
Mert nekem CK mod 001 BFS kernelem van! Az plusz kb 100 pontot dob a quadrant eredményekre.
  
Majd eljön a 2.2 ideje, de egyelőre fontosabb nekem, hogy tudjam biztonsággal használni, mint hogy kísérletezgessek vele. A 2.1-gyel is elég jól használható, és stabil :)
A CM 8.1+ck mod 009 atom stabil, csak a bfs-sel vannak problémák.
  
Minden konvertálás után recowery restart!!!
Csak így képes beolvasni a dolgokat. Simán mindhármat ext2-re lehet állítani.
Van olyan opció is h: recheck filesystem :)
  
Az SSSwitch 4-es nem ment fel már első(szűz, gyalult)configra sem, de megpróbálom a kisebb szériaszámot, hátha az műxik(a 3-ast nem keresgéltem még, de a 2-es mentve van a gépemre...az is jó lehet a 8.1-hez?)
Vagy próbáld meg ezt: http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/)
Én ezt használom: atucha_luismaf_v05 extreme (150-220uv) dynamic_music.zip
Ugyanaz mint az SSSwitch, csak kicsit okosabb. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 14:16:48
  
A bfs nem kompatibilis az rfs-el!
Nem kell CM 8 fix, mivel a 8.1-ben benne vannak a javítások.Már Náhónak leírtam, hogy csináltam. Clean install, ext2, ck mod 001+e2fsck.Mert nekem CK mod 001 BFS kernelem van! Az plusz kb 100 pontot dob a quadrant eredményekre.A CM 8.1+ck mod 009 atom stabil, csak a bfs-sel vannak problémák.Van olyan opció is h: recheck filesystem :)Vagy próbáld meg ezt: http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/)
Én ezt használom: atucha_luismaf_v05 extreme (150-220uv) dynamic_music.zip
Ugyanaz mint az SSSwitch, csak kicsit okosabb. :)

Köszi, a kernelt sikerült is felrakni.  :taps: Ez a atucha_luismaf_v05 extreme (150-220uv) dynamic_music.zip ez 150 és 220 uv között működik? Vagy miért ez a neve? Mert nekem uv 100-on van recoverybe. Vagy ennek nincs arra hatása, ez más uv? :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neyma 2010, 12 19, 14:31:35
  
Mert nekem CK mod 001 BFS kernelem van! Az plusz kb 100 pontot dob a quadrant eredményekre.

A kernelt utólag ki tudom cserélni? Tehát simán fellehet rakni a mostani rendszeremre ezt a kernelt? Honnan lehet letölteni?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2010, 12 19, 14:33:36
Most akarok frissíteni Cm 7.3-ról Cm8.1re. Fel akarom tenni az All2ext2 patchet. Melyik kernelt ajánljátok ha a fő szempont az akku üzemidő? Cheekybutt cfs.009 kernele jó lenne? Vagy elég az alap 8.1 kernelen az UV-t -100-ra belőnni?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 14:35:13
  
Most akarok frissíteni Cm 7.3-ról Cm8.1re. Fel akarom tenni az All2ext2 patchet. Melyik kernelt ajánljátok ha a fő szempont az akku üzemidő? Cheekybutt cfs.009 kernele jó lenne? Vagy elég az alap 8.1 kernelen az UV-t -100-ra belőnni?
A ck mod 009 bőven jó. Tedd fel ebből valamelyiket: http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/) vagy az SSSwitch-t.
  
A kernelt utólag ki tudom cserélni? Tehát simán fellehet rakni a mostani rendszeremre ezt a kernelt? Honnan lehet letölteni?
Igen, ki lehet cserélni. De ha 2.1-d van, akkor xmister eclair cri kernel-t használj. A bfs nem fog működni.
www.samdroid.net (http://www.samdroid.net). Vagy az lenne a legjobb ha visszaolvasnál, belinkeltük már párszor.
  
Köszi, a kernelt sikerült is felrakni.  :taps: Ez a atucha_luismaf_v05 extreme (150-220uv) dynamic_music.zip ez 150 és 220 uv között működik? Vagy miért ez a neve? Mert nekem uv 100-on van recoverybe. Vagy ennek nincs arra hatása, ez más uv? :)
Ne vedd sértésnek, de nem szoktad elolvasni a dolgokat? :D
Undervolting:
Sleep Mode: -200mV
Music Mode: -190mV
Battery Mode: -140mV
(Extreme version):
Sleep Mode: -220mV !!
Music Mode: -210mV
Battery Mode: -150mV
Szerinted mit jelentenek? :P
Azt nem tudom, hogy van e  hatása, mert nekem is -150-n van. Megkérdeztem a topic-ban, ha választ kapok leírom.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 14:50:16
petikeke: nem veszem sértésnek, viszont angolul nem sok mindent értek sajnos. :) Szoktam olvasgatni, de minden kis apró részlet itt sincs leírva és pl nem tudom hogy ez a 150-220 közötti uv mit jelent. Bár így hogy leírtad arra következtetek hogy bizonyos dolgokat ő e kettő érték között állít be függetlenül a rendszer uv értékére. Bár lehet hogy én nem értem még mindig, de én szeretném azért azt a 760-as quadrantot elérni. :) Na meg az aksi is szeretném ha bírná sokáig, és ezért is szeretném felrakni ezt amit linkeltél, csak így hogy 100-as uv van és 150-nél már sokszor crash van nem tudom fel lehet e tenni. Ezt kérdezd meg nekem kérlek és majd írj választ ha jött. :) Aztán izzítom a dolgokat.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 19, 14:58:25
Látom, mindenki szenved a telepitésekkel, nekem elsőre felment a bfs kernel, 720-at mértem vele (bár én a nem szükséges appokat a gyári romból kigyalultam, nem tudom ez dob-e valamit az értékén), ha nem gond, leirom hogy csináltam, hátha valakinek segiteni tudok vele.

Felraktam elöször is egy jh7-es romot, majd utána leshak 2.08-as kernellel rootoltam, és kapott a kicsike egy factory resetet rögtön ezután. Utána memkarirol töröltem a second particiont, megcsináltam ujra. Ezek után telefon betöltött a 2.1-el, memkarira felraktam a 2.2-höz szükséges minden cuccot, ujraindit recoveryben, 8.1-et felraktam, utána szintén factory reset, ujraindit uj recoveryben, fájlrendszer konvertálás ext2-re mindent, ezek után megkapta a bfs kernelt, majd a ssswitch 0.4-est, ujrainditottam ujra recoveryben, belőttem a sound buffert 64-re, valamint az undervoltot -100-ra, ujrainditottam, kigyalultam a szükségtelen cuccokat (twitter, news & weather, car home), utána 720-at mértem, bekapcsoltam az appsd-t a samdroidban, felpakoltam az app-jaimat, ujrainditottam (kicsit sokáig tartott, 2-3 perc mire átpakolta a dolgokat az SD-re) és most semmi baj, CM settings is megy vigan, egyedül az Update Notifications nem megy, de azt a 2.2 fórumján is irta a criminal, hogy nem megy még.

Bocsi, ha kicsit szájbarágós volt, személyes tapasztalataimat irtam le, lehet, hogy tul sok felesleges ujrainditás volt a lépések között, de nekem igy vigan no problemmel felment. Remélem segit valakinek a leirás.

Peace :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 15:12:21
  
petikeke: nem veszem sértésnek, viszont angolul nem sok mindent értek sajnos. :) Szoktam olvasgatni, de minden kis apró részlet itt sincs leírva és pl nem tudom hogy ez a 150-220 közötti uv mit jelent. Bár így hogy leírtad arra következtetek hogy bizonyos dolgokat ő e kettő érték között állít be függetlenül a rendszer uv értékére. Bár lehet hogy én nem értem még mindig, de én szeretném azért azt a 760-as quadrantot elérni. :) Na meg az aksi is szeretném ha bírná sokáig, és ezért is szeretném felrakni ezt amit linkeltél, csak így hogy 100-as uv van és 150-nél már sokszor crash van nem tudom fel lehet e tenni. Ezt kérdezd meg nekem kérlek és majd írj választ ha jött. :) Aztán izzítom a dolgokat.
Akkor te ezt ne próbáld ki, próbáld a simát: atucha_luismaf_v05 (140-200uv) dynamic music.zip Mert valószínűleg a procid nem bírná a túl nagy alulfeszelést, mivel roszabb a gyártási minősége.
Amúgy ez annyit csinál, hogy a megjelölt állapotokban(batter=akku mód (képernyő bekapcs, nincs töltőn), music=zene mód (zene hallgatás kikapcsolt képernyővel), sleep=alvó mód (kikapcsolt képernyő)) a leírt nagyságban alulfeszeli a procit.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 19, 15:22:17
  
Bocsi, ha kicsit szájbarágós volt, személyes tapasztalataimat irtam le, lehet, hogy tul sok felesleges ujrainditás volt a lépések között, de nekem igy vigan no problemmel felment. Remélem segit valakinek a leirás.

Peace :)
Jól tetted :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 15:23:03
  
Akkor te ezt ne próbáld ki, próbáld a simát: atucha_luismaf_v05 (140-200uv) dynamic music.zip Mert valószínűleg a procid nem bírná a túl nagy alulfeszelést, mivel roszabb a gyártási minősége.
Amúgy ez annyit csinál, hogy a megjelölt állapotokban(batter=akku mód (képernyő bekapcs, nincs töltőn), music=zene mód (zene hallgatás kikapcsolt képernyővel), sleep=alvó mód (kikapcsolt képernyő)) a leírt nagyságban alulfeszeli a procit.

Értem, köszi a választ! :) Már csak egyetlen kérdésem maradt. Ha ezt felrakom a normál változatot a 140-200uv verziót és valami mégsem jönne be rajta akkor hogyan tudom vissza csinálni ezt a módosítást? Egyszerűen rá flashelek egy ckMod.SSSwitch.v04.zip fájlt azt csókolom?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 15:42:12
  
Értem, köszi a választ! :) Már csak egyetlen kérdésem maradt. Ha ezt felrakom a normál változatot a 140-200uv verziót és valami mégsem jönne be rajta akkor hogyan tudom vissza csinálni ezt a módosítást? Egyszerűen rá flashelek egy ckMod.SSSwitch.v04.zip fájlt azt csókolom?
http://forum.samdroid.net/attachments/f9/4998d1292346851-tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-atucha_luismaf_undo.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f9/4998d1292346851-tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-atucha_luismaf_undo.zip)
Ez is a linkelt topic első oldalán van az older versions alatt...

Más:
Újraindítottam a telefonom és azóta a pin kód beütése után FC-zik az android.process.acore. Nem tudom használni a telefont, csak a settings-be tudok belépni. Wipe dalvik-cache nem segít, vmi ötlet a javításra?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 19, 15:48:48
Launcher Pro-t használsz?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 15:49:29
  
Launcher Pro-t használsz?
Igen, az ADW-t meg már rég kitöröltem...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 19, 15:54:11
Próbálj meg felrakni egy másik launchert, csak próbából, defaultra kijelölni, és azzal ujrainditani a telot. Olvastam máshol hasonló problemról, ott segitett ez a modszer. Aztán max visszarakod az LP-t.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 16:05:26
Na ezt végképp nem értem, quadrantal csináltam egy tesztet és csak 640 értéket mért. :(( Mindent felraktam amit kell alap 8.1-es főzött rom+ all2ext+ krnl-ckMod.bfs.001 + e2fsck + atucha_luismaf_v05 (140-200uv) dynamic music + még feltettem a ext_freeres_update.zip-et. Vagy az utolsót nem kellett volna? Siralmas ez az eredmény. :( Másnak 700 fölött van nekem meg 640...:( Nem tudja valaki miért?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 19, 16:13:59
Próbáld meg undervolt nélkül. (Hátha)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 16:29:02
  
Próbáld meg undervolt nélkül. (Hátha)
Launcher-t nem tudtam leszedni, mert a bill-l, csak 1-2 betűt tudtam beírni, de az ad-ra nem jött ki az adw, a go-t meg nem tudtam beírni. :S
Újra felraktam a cm 8.1-t, abban van adw, de nem tudom kiválasztani a launcher-t, mert FC-zik. :S
Az UV nem segített...
Nah mind1, nem vesztek szinte semmit, mert elég naprakész backup-m van. :) Ma este újra felrakom az egészet.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 19, 16:52:20
Akkor odáig sem jutsz el, hogy launcher-t válts?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 17:01:14
  
Akkor odáig sem jutsz el, hogy launcher-t válts?
De, csak a kiválasztásra nem reagál...ill FC-vel reagál és visszadob a launcher választóba.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 17:26:01
  
De, csak a kiválasztásra nem reagál...ill FC-vel reagál és visszadob a launcher választóba.

Nem akarok belevaúú, de nem a Luismaf v5 baxott be Neked? :hmm:
Csak mert eddig nem írtál ilyen gondról, és látom, nem rég óra használod ezt! ;)

Más:

Total Commanderben gyártottam egy 8.1-et, kiszedtem pár dolgot(alap office cserélve az Office Suit Pro-ra, settings cserélve,Car Home kiszedve, plusz 2 progi még bement a zipbe, amiket mindig használok), most rápróbálok...kíváncsi leszek az eredményre...max még1 gyalu! :D

Én picit tartok ettől a Luismaf cucctól, úgyhogy azt egyelőre hanyagolom. :-X
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 17:36:03
  
Más:
Újraindítottam a telefonom és azóta a pin kód beütése után FC-zik az android.process.acore. Nem tudom használni a telefont, csak a settings-be tudok belépni. Wipe dalvik-cache nem segít, vmi ötlet a javításra?
 (http://forum.samdroid.net/attachments/f9/4998d1292346851-tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-atucha_luismaf_undo.zip)

HIHETETLEN!!! :shock:

Eddig nem csinálta, most újraindítottam a telefont és ugyanezzel a hibaüzenettel találkozom! >:(
("Fertőző osztály" lesz a topic új neve? :D :D :D)

És így már tárgytalan is az előző kérdésem Peti, BIZTOSAN nem a Louismaf a ludas(merthogy Nekem az nincs is fent) :D

Nekem bent van a Launcher Pro, azzal elindul, de percenként feldobja a hibaüzenetet... >:(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 17:41:35
  
Nem akarok belevaúú, de nem a Luismaf v5 baxott be Neked? :hmm:
Csak mert eddig nem írtál ilyen gondról, és látom, nem rég óra használod ezt! ;)
Én még 1-szer próbálkozok vele, mert nagyon tetszik, főleg a dynamic UV és a dynamix sound buffer, pont ezekre volt szükségem és már nagyon kerestem, hogy hogy tudnám megcsinálni.
Amúgy nem hinném, hogy ez volt a ludas, mert jó párszor újraindítottam azóta. A shoot me telepítése utáni reboot-kor történt a baj, de szerintem nem ez okozta a problémám. :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 17:46:21
  
...Amúgy nem hinném, hogy ez volt a ludas, mert jó párszor újraindítottam azóta. A shoot me telepítése utáni reboot-kor történt a baj, de szerintem nem ez okozta a problémám. :D...

Ja, nem az lesz, mert Én nem használom és ugyanezt kapom, plusz eddig még egyszer sem sikerült recoveryben rebootolnom(parancsra), csak ha akksi ki, akksi be és 3-as gomb kombinációt nyomtam.

Hmmm...

Most próbáltam felrakni a módosított cm8.1 zipet és megkaptam, hogy: "Can't open, CM...update.zip (bad)"!
Akkor ez is kilőve! >:(

De egy tippem még van az FC-re:
Amíg nem volt aktív a Home launcherem, addig nem találkoztam ezzel a gonddal.
Most megpróbálom újra feltenni a CM8.1 alapot, anélkül!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 17:50:54
  
Gondoltam, hogy nem az okozta :D
Samdroid tools-al indítsd újra.
Rosszul csomagolt a csomagoló progid, vagy másoláskor történt hiba. Próáld újra.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 17:52:50
  
De egy tippem még van az FC-re:
Amíg nem volt aktív a Home launcherem, addig nem találkoztam ezzel a gonddal.
Most megpróbálom újra feltenni a CM8.1 alapot, anélkül!

Home manager.

bocs!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 17:54:46
  
Gondoltam, hogy nem az okozta :D
Samdroid tools-al indítsd újra.
Rosszul csomagolt a csomagoló progid, vagy másoláskor történt hiba. Próáld újra.

Commanderben csináltam, nem winrarban.
De még okozok...kiderül!
Viszont ez a folyamatos FC rohadtul kezd zavarni! >:( >:( >:(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 18:19:10
Factory reset segített. :ima:

Akkor most újrakezdek mindent! :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 18:20:51
  
Factory reset segített. :ima:

Akkor most újrakezdek mindent! :D
Detto! :D És a samdroid app2sd miatt az összes app-m meg maradt, mondjuk nem mind működik, de nem para. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 19, 18:23:21
Sziasztok
Valaki elmagyarázná nekem hogy mire jó a Kernel tuning rész a recoveryben, illetve hogy mit javít a kernelen?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 18:25:48
  
Detto! :D És a samdroid app2sd miatt az összes app-m meg maradt, mondjuk nem mind működik, de nem para. :)

Ja...azok Nálam is megvannak! :taps:
Egyébként azt hiszem, Én ezek után (ebben a configurációban) csak 1 launchert fogok használni, gyanús, hogy azok akadtak össze! :hmm:

Sziasztok
Valaki elmagyarázná nekem hogy mire jó a Kernel tuning rész a recoveryben, illetve hogy mit javít a kernelen?

Ott tudsz (többek között) undervoltolni(alulfeszelni a procit), ami javítja az üzemidődet. ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 19, 18:34:45
De ez az UV ez rontja a processzor teljesítményét is?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 19, 18:39:20
  
De ez az UV ez rontja a processzor teljesítményét is?

Nem.
Csak kisebb feszültségen éri el ugyanazt a teljesítményt(kisebb: a gyári beállításnál ;))
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 19, 18:40:29
  
Nem.
Csak kisebb feszültségen éri el ugyanazt a teljesítményt(kisebb: a gyári beállításnál ;))

Jah ok  :)  És mennyivel lehet elérni a legjobb eredményeket?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 19:27:55
Én nagyon gyanakszom hogy ez a bfs kernel okozza ezeket a hibákat, én azt hiszem full gyalu újra és mellőzöm ezt a kernelt. Olyan gondokat generál hogy hihetetlen, csak egy nagyon fontosat említek, a kikapcsolás nekem nem működik, amikor shoutdownonli akarom a telefonom ő rebootolja mindig, rebootra is rebootolja, nem tudom kikapcsolni csak ha kiveszem az aksit. De pl névjegyeket is még kétszer eltüntette csak úgy magától. Azt hiszem 009 marad rajta az legalább stabil, quadrant meg most is 640 ezzel a kernellel úgyhogy nekem igysem úgysem lesz 700 fölött sajnos. :( Bár még mindig nem tudom miért. Valaki a délutáni kérdésemre tudna valami épkézláb ötletet adni,mitől lehet?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 19, 21:57:07
Nem tudom nektek mi lehet a baj de én péntek dél óta raktam fel a profilomban lévőt.
Azóta semmi FC se olyan dologba nem futottam be ami nem ment volna. Launcher Pro Plus-om van home-nak.
Undervolted kikapcsolva az az nullára van állítva a Recoveryben. Péntek reggel vettem le a töltöről, délben flasheltem 7.5-ről és most 49%-on van. Tartsatok ki!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 22:06:18
  
Nekem ugy bajom nincs vele, csak annyi hogy a quadrant 640 és nem 730 pedig minden olyat felraktam amitől simán 730 kéne legyen. A bfs kernel meg annyiból hibás hogy nem lehet kikapcsolni a telót. Legalábbis nálam. De most flashelem újra és kiderül hol akad el a quadrant amitől 640.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 22:13:57
  
Jah ok  :)  És mennyivel lehet elérni a legjobb eredményeket?
Minél nagyobbat írsz be annál jobb, de nem minden proci bírja. Kezdésnek írj be 100-t, és ha stabil, akkor később próbálkozhatsz 150-nel, de tovább ne nagyon menj.
  
Én nagyon gyanakszom hogy ez a bfs kernel okozza ezeket a hibákat, én azt hiszem full gyalu újra és mellőzöm ezt a kernelt. Olyan gondokat generál hogy hihetetlen, csak egy nagyon fontosat említek, a kikapcsolás nekem nem működik, amikor shoutdownonli akarom a telefonom ő rebootolja mindig, rebootra is rebootolja, nem tudom kikapcsolni csak ha kiveszem az aksit. De pl névjegyeket is még kétszer eltüntette csak úgy magától. Azt hiszem 009 marad rajta az legalább stabil, quadrant meg most is 640 ezzel a kernellel úgyhogy nekem igysem úgysem lesz 700 fölött sajnos. :( Bár még mindig nem tudom miért. Valaki a délutáni kérdésemre tudna valami épkézláb ötletet adni,mitől lehet?
Nekem most már ki lehet kapcsolni. :D De inkább nem kívánom neked a bajokat...örülj hogy nem kapcsol ki. :)
Még mindig nem értem miért olyan kevés a pontod... :S
Mi volt a kérdésed?

Más: Egyik pillanatban újraindult a spica és minden jó, de minden widget-m azt írja: problem with loading widget. :) Mintha csinált volna egy wipe dalvik-cache-t. :D Fura, de amúgy minden működik.

Más 2: A magyaríts jól halad, lehet a hét közepére kész, de inkább a jövő hét végére mondanám biztosabbra. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 22:18:31
  
Minél nagyobbat írsz be annál jobb, de nem minden proci bírja. Kezdésnek írj be 100-t, és ha stabil, akkor később próbálkozhatsz 150-nel, de tovább ne nagyon menj.Nekem most már ki lehet kapcsolni. :D De inkább nem kívánom neked a bajokat...örülj hogy nem kapcsol ki. :)
Még mindig nem értem miért olyan kevés a pontod... :S
Mi volt a kérdésed?

Más: Egyik pillanatban újraindult a spica és minden jó, de minden widget-m azt írja: problem with loading widget. :) Mintha csinált volna egy wipe dalvik-cache-t. :D Fura, de amúgy minden működik.

Más 2: A magyaríts jól halad, lehet a hét közepére kész, de inkább a jövő hét végére mondanám biztosabbra. :)

A kérdésem csak az volt nem e tudja valaki mitől lehet olyan alacsony a quadrant értékem, de majd most utána nézek, újra raktam a rendszert nulláról, most rakom rá a bfs kernelt és utána rögtön ránézek a quadrantra mit mond.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 19, 22:25:01
  
Nekem ugy bajom nincs vele, csak annyi hogy a quadrant 640 és nem 730 pedig minden olyat felraktam amitől simán 730 kéne legyen. A bfs kernel meg annyiból hibás hogy nem lehet kikapcsolni a telót. Legalábbis nálam. De most flashelem újra és kiderül hol akad el a quadrant amitől 640.
Itt ugyebár hardware különbségekről beszélünk és  gyártás során vannak bizonyos tűrések ami alapján egy egy hardware forgalomba hozható vagy sem. Ergó minden alkatrész kicsit más :) Nincs két tök ugyanolyan telefon.
Hogy pontosan milyen pontok jönnek ki szerintem majdnem tök mindegy. A nagy lényeg az hogy gyors legyen a telefon és ne legyenek hibák működés közben. Nem is kell ennél több szentem!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 22:32:46
  
A kérdésem csak az volt nem e tudja valaki mitől lehet olyan alacsony a quadrant értékem, de majd most utána nézek, újra raktam a rendszert nulláról, most rakom rá a bfs kernelt és utána rögtön ránézek a quadrantra mit mond.
SSSwitch-t használsz, vagy Luismaf tweak-t? Mert nekem is 6 futtats után is 674-n állt meg a quadrant, pedig BFS-n vagyok all2ext2-vel... :S
Nem értem...visszamegyek egyelőre az SSSwitch-re.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 19, 22:40:20
van valakinek valami ötlete, hogy a bfs kernelt hogyan lehet működésre bírni? undervolt 0-án. ha felrakom  a bfst akkor bootolásnál a rezgés után lefagy. semmit sem lehet vele csinálni. mi az amire figyelnem kéne? clean installal volt. biztos, hogy a kernel a baj, mert bfc 009-cel jól megy csak hát bfs-sel gyorsabb lenne.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 22:45:07
  
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg245985#msg245985 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg245985#msg245985)
Én ezt annyival egészíteném ki, hogy minden update zip alkalmazása után használd az e2fsck.zip-t. Elvileg működnie kéne így...

Más: visszaraktam az SSSwitch-t és első tesztre 770-t kaptam a quadrant-ban. :D Egyelőre marad ez.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 22:52:50
  
Itt ugyebár hardware különbségekről beszélünk és  gyártás során vannak bizonyos tűrések ami alapján egy egy hardware forgalomba hozható vagy sem. Ergó minden alkatrész kicsit más :) Nincs két tök ugyanolyan telefon.
Hogy pontosan milyen pontok jönnek ki szerintem majdnem tök mindegy. A nagy lényeg az hogy gyors legyen a telefon és ne legyenek hibák működés közben. Nem is kell ennél több szentem!

Ez igaz. :) Viszont itt mindenkinek 700 meg afölötti quadrantja van a bfs kernellel. Amúgy ha gyorsaságról beszélünk, igy görgetési sebesség, meg programok sebességét illetően a 2.1-es anzó rom amit kézileg módosítgattam majdnem ilyen gyors mint ez a 2.2, mégis a quadrantja sajnos csak 360 körül mozog. Mostani quadrant mérésem cm8.1 + bfs 001 kernel és csak 654. :(( Áhh asszem hanyagolom ezt a kernelt.

petikeke: magyar nyelvnek nagyon örülök. :) Te hogy oldottad meg a bfs kernel problémáját,hogy kikapcsoljon a teló?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 23:03:08
  
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg245985#msg245985 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg245985#msg245985)
Én ezt annyival egészíteném ki, hogy minden update zip alkalmazása után használd az e2fsck.zip-t. Elvileg működnie kéne így...

Más: visszaraktam az SSSwitch-t és első tesztre 770-t kaptam a quadrant-ban. :D Egyelőre marad ez.

Nah, megvan az egyik hiba.  :taps: SSSwitch v4 a nyerő tényleg, ezt felraktam quadrant egyből 732 lett. :) igaz nem 770, de legalább 700 fölött van végre. Ezt a ext_freeres_update zipet felkell rakni? Vagy 8.1-be már nem kell?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 19, 23:08:00
  
így már működik. én sswitch 04 re akartam rakni a bfst, de fordítva működik. ez melyik ssswitch amivel a 770 et elérted? ebben a bfs-ben csak az ondemand prociszabályozással van baj, meg hogy át se lehet kapcsolni setcpuval, mert nem működik a progi
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 23:11:56
  
Nah, megvan az egyik hiba.  :taps: SSSwitch v4 a nyerő tényleg, ezt felraktam quadrant egyből 732 lett. :) igaz nem 770, de legalább 700 fölött van végre. Ezt a ext_freeres_update zipet felkell rakni? Vagy 8.1-be már nem kell?
Sehogy :D Már megint nem jó. Luismaf-fal ki tudtam kapcsolni, de SSSwitch-el nem. :S Inkább a gyorsaságot választom, kikapcsolni nem szoktam. :)
Fel kell külön rakni. Nem fogják beleintegrálni a CM-be.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 19, 23:18:56
  
így már működik. én sswitch 04 re akartam rakni a bfst, de fordítva működik. ez melyik ssswitch amivel a 770 et elérted? ebben a bfs-ben csak az ondemand prociszabályozással van baj, meg hogy át se lehet kapcsolni setcpuval, mert nem működik a progi
A legújabb, a 0.4
Mi a baj az ondemand-al? Szerintem jobb, mint a folyamatos performance, nem melegszik annyira és tovább bírja a telefonom emellett ugyanolyan gyors.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 19, 23:27:24
  
Sehogy :D Már megint nem jó. Luismaf-fal ki tudtam kapcsolni, de SSSwitch-el nem. :S Inkább a gyorsaságot választom, kikapcsolni nem szoktam. :)
Fel kell külön rakni. Nem fogják beleintegrálni a CM-be.

Én is inkább a gyorsaságot választom, annyira nem zavaró ez a kikapcsolási gond. Max majd ahol kérik kapcsoljam ki a mobilt,megmondom nem lehet. :D Feltettem ezt a ext_freeres_update.zip fájlt, de siralmasan levitte 713 értékre a quadrantot. :( Ennek van valami undo zipje? Vagy hogy tudom most visszanyerni azt az értéket ami volt a 732?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 19, 23:35:54
  
A legújabb, a 0.4
Mi a baj az ondemand-al? Szerintem jobb, mint a folyamatos performance, nem melegszik annyira és tovább bírja a telefonom emellett ugyanolyan gyors.
ondemand alatt rosszabb teljesítményt hoz a telefon. ez főleg quadrantban érződik. nekem nem kell az akkuidő, mert így is van hogy 2-3 naponta töltöm, a sebesség fontosabb. a telefont én ki tudom, kapcsolni, nem fc-zik, de nem megy a setcpu amit cska aperformance 800/800 miatt használok
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 20, 00:38:17
  
ondemand alatt rosszabb teljesítményt hoz a telefon. ez főleg quadrantban érződik. nekem nem kell az akkuidő, mert így is van hogy 2-3 naponta töltöm, a sebesség fontosabb. a telefont én ki tudom, kapcsolni, nem fc-zik, de nem megy a setcpu amit cska aperformance 800/800 miatt használok

Kíváncsi voltam erre a setcpu dologra, ezért feltettem a 009-es kernelt és set cpu programmal eljátszottam, quadranton talán egy 20 pontot dobott, nem többet nekem, 660 ig ment, aztán visszatettem a bfs001 kernelt azzal 730 lett az érték, majd megláttam hogy undervolt valamiért nullán maradt nálam igy felraktam 100-ra és lett 760-as quadrantom, de most újra húzom megint mert sok dolgot módosítottam és inkább ha már kiteszteltem mi a jó mi nem újrahúzom a cuccost. Annyit megfigyeltem hogy valamiért a quadrantom 100-as uv-n teljesít a legjobban. Szóval most újrahúzom ssswitch v4, bfs 001 kernel uv 100 de lehet 150 meglátom melyik és megmondom mennyi a quadrant értékem. :) Remélem elérem a 770-et mint petikeke.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 20, 00:41:08
  
remek, várjuk!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 20, 01:23:48
Nah megvannak a quadrant eredmények, UV 100-on 741-es quadrant, UV 150-en pedig csak 703. Tehát 100-on teljesít nálam a legjobban, igaz majd még kipróbálom 50-en is, de nem hinném hogy ott jobb lenne, bár lehet. :) Mára ennyi, az a fura hogy előzőleg volt hogy elérte a 760-at is, most meg "csak" 741, de nekem ez is jó. Sokat akar a szarka...:D Biztos petikeke jobb fűszer őrleményekkel dolgozik. :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 20, 03:35:20
Igen igen, criminal irta még annó, hogy -100-on teljesít legjobban az UV (meg hogy ott a leg energiatakarékosabb valamiért) Ujra megmértem Quadrant-tal a teljesitményt, de most úgy, hogy pin kód után közvetlen kilődöztem a háttérben futó alkalmazásokat: 766. Most már csak a 3D drivernek kellene kijönnie hozzá... :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 09:14:43
  
Igen igen, criminal irta még annó, hogy -100-on teljesít legjobban az UV (meg hogy ott a leg energiatakarékosabb valamiért) Ujra megmértem Quadrant-tal a teljesitményt, de most úgy, hogy pin kód után közvetlen kilődöztem a háttérben futó alkalmazásokat: 766. Most már csak a 3D drivernek kellene kijönnie hozzá... :)
Én megnéztem magamnak ezt a "teljesítmény növekedést". Nálam úgy fest a dolog, hogy -150-n első futásra csinál 160 körüli értéket és akörül marad folyamatosan. -100-n első futásra 730 és futtatásonként növeksik egészen 760-ig, de ahhoz kb 4 tesztre van szükség. Nálam stabilabban hozzá a teljesítményt.

Más: Nektek is kifagy a wifi bekapcsolásakor a spica BFS kernel-lel? Ha -150-re állítom akkor majdnem mindig kifagy, de -100-n nem. :S Érdekes, eddig nem csinálta...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 11:26:10
-100 és -150-n is kifagy, sőőőőőt volt egy random reboot-m és utána képtelen volt bebootolni (megakadt a cyanogen töltő képernyőnél rezgés után). A bfs kernel ismételt felrakása nem segített, de a 009-t felraktam és simán bebootolt. :)
Mértem quadrant-t, BFS-sel olyan 760 körül mozog, de problémák vannak. ck mod 009-el olyan 686 körül. Használat közben nincs észrevehető különbség és jóval stabilabb. Várok egy új bfs kernel-t.

Más: Luismaf elkezdte csinálni a BFS-hez a finomhangolást. Még nem adta ki, de az előzetes verzióval is 771-t mért. http://forum.samdroid.net/f38/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-discussion-3485/index11.html#post88131 (http://forum.samdroid.net/f38/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-discussion-3485/index11.html#post88131)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 20, 11:42:19
  
Én megnéztem magamnak ezt a "teljesítmény növekedést". Nálam úgy fest a dolog, hogy -150-n első futásra csinál 160 körüli értéket és akörül marad folyamatosan. -100-n első futásra 730 és futtatásonként növeksik egészen 760-ig, de ahhoz kb 4 tesztre van szükség. Nálam stabilabban hozzá a teljesítményt.

Más: Nektek is kifagy a wifi bekapcsolásakor a spica BFS kernel-lel? Ha -150-re állítom akkor majdnem mindig kifagy, de -100-n nem. :S Érdekes, eddig nem csinálta...

Igen, kifagy nekem is, nekem már bekapcsolás után. Az az érdekes hogy nekem 150-en ritkán, viszont 50-en állandóan szétfagy induláskor a spica. 100-on semmi baja nincs.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 20, 12:11:22
Hell!

Én tegnap raktam újra a rendszert alapról, azóta nem volt gondom vele, BFS SSSwitch nélkül 704-et hozott legmagasabb értékre, egyébként stabilan 685-690 között mozgott.
Viszont (nálam: érdekes módon) most elsőre felment az SSSwitch, első mérés reboot után 721(ennyi még sosem volt :taps:), második már 740 és harmadikra megjött egy várva várt 760 :taps:(CPU:1607 memo:372 I/O:1481 2D:228/ez volt már jobb is/ és 3D: 111/ez 114 körül szokott lenni).

Egyébként Én eddig CSAK -100 on használtam a gépet, ezzel a beállítással még nem volt fagyim, ezért nem is nagyon tesztelgetek más UV beállítást, valóban úgy tűnik, hogy a -100 a nyerő érték Neki! ;)

Norbosz

A kikapcsolás gond nem egyedi(a recoveryt meg Samdroid Tools-ból is tudom kapcsolni), Nálam is csinálja, de Én is pont lex@rom, majd némára teszem :p, ha megbeszélésen vagyok.

Más:

Az ADW-ben egy rossz mozdulattal behúztam a home gomb helyére egy másik appot és az ADW settingben sehol nem találom, hogyan tudom ezt visszacsinálni. :hmm:
Járt már valaki így?
Megoldás?

: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 12 20, 12:31:53
  
Az ADW-ben egy rossz mozdulattal behúztam a home gomb helyére egy másik appot és az ADW settingben sehol nem találom, hogyan tudom ezt visszacsinálni. :hmm:
Járt már valaki így?
Megoldás?
Kirakod a Today-re, és behúzod az újat.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 20, 12:40:33
  
Kirakod a Today-re, és behúzod az újat.

Az okés, de Én a HOME gombot keresem(akarnám visszarakni), az meg nincs az appok között. :-X
De végülis megoldottam úgy, hogy a home screenen egy ujjlehúzással indítja az applistát. :p
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 20, 13:39:50
  
Más:

Az ADW-ben egy rossz mozdulattal behúztam a home gomb helyére egy másik appot és az ADW settingben sehol nem találom, hogyan tudom ezt visszacsinálni. :hmm:
Járt már valaki így?
Megoldás?

Egyszer már leírtam:http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg237404#msg237404 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg237404#msg237404)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 20, 14:28:41
  
Egyszer már leírtam:http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg237404#msg237404 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg237404#msg237404)

Áhhá! :)
Idáig már nem olvastam vissza, de köszi a segítséget, sikerült! :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 14:41:08
Kint van az új luismaf tweak, akinek BFS van annak végre normális pontszámokat fog hozni. :)
http://dl.dropbox.com/u/9525833/atucha_luismaf_v06alpha%20BFS%20%28140-220uv%29%20dynamic%20music.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/atucha_luismaf_v06alpha%20BFS%20%28140-220uv%29%20dynamic%20music.zip)
http://dl.dropbox.com/u/9525833/atucha_luismaf_v06alphaBFS%20%28100-220uv%29%20dynamic%20music.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/atucha_luismaf_v06alphaBFS%20%28100-220uv%29%20dynamic%20music.zip)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 20, 14:55:37
  
Tesztelted már?
Mennyit mértél vele?
Stabil vele a rendszer?

(nincs több kérdésem :D)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 20, 15:51:48
Grrr...
Egy nap alatt 2 fagyás, amióta fent van az SSSwitch. >:(
(lehet, hogy nem ez okozza, hanem eleve a BFS copat, de a fagyik a switch telepítése óta vannak)
Most adok egy esélyt a Luismaf alfa 06-nak, de ha azzal is ilyeneket produkál a rendszer, akkor váltok 009-re és hagyom a rákba az egészet, nem tesztelgetek tovább, mert kezdem unni, hogy folyamatosan van valami gebasz! :hmm:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 20, 15:55:17
Nekem zsir ugyanez a konfigom, és semmi baja se a BFS-nek, se a 0.4-es ssswitchnek.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 16:07:03
  
Tesztelted már?
Mennyit mértél vele?
Stabil vele a rendszer?

(nincs több kérdésem :D)
A stabilitást nem igazán tudom, mert csak most raktam fel. De a teljesítmny sokkal jobb mint volt. 4 futtatásra elérte a 762-t, de 730-ról kezdte. De lehet csak mert nagyon tele lett a rendszerem a pocket legends-el. :D
A 2. zip-t használtam, mert az első túl sok a procimnak (elszíneződött a kijelző).
Teljesítményre még mindig az SSSwitch jobb, tudásra viszont luismaf a nyerő. :) Egyelőre maradok ezen és tesztelek.
  
Nekem zsir ugyanez a konfigom, és semmi baja se a BFS-nek, se a 0.4-es ssswitchnek.
Nekem se volt, aztán valami történt, reboot, halál és azóta szenvedek. Lehet újra kéne húzni...nem tudom. Egyelőre most jó minden. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 20, 16:09:55
Full szűz BFS-re huztátok rá a 0.4-es sss-t? vagy volt elötte (utána, közbe) valami luismaf is a képben? Mert ha igen, akkor sztem azok akadnak össze.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 20, 16:13:51
  
A stabilitást nem igazán tudom, mert csak most raktam fel. De a teljesítmny sokkal jobb mint volt. 4 futtatásra elérte a 762-t, de 730-ról kezdte. De lehet csak mert nagyon tele lett a rendszerem a pocket legends-el. :D
A 2. zip-t használtam, mert az első túl sok a procimnak (elszíneződött a kijelző).
Teljesítményre még mindig az SSSwitch jobb, tudásra viszont luismaf a nyerő. :) Egyelőre maradok ezen és tesztelek.Nekem se volt, aztán valami történt, reboot, halál és azóta szenvedek. Lehet újra kéne húzni...nem tudom. Egyelőre most jó minden. :)

Feltettem Én is a 100-220-at, meglepően stabil értékeket hoz! ;)
Nekem is 734-ről kezdte, azóta sem ment alá, az eddigi legmagasabb (5-6 futtatásból) 765 volt, de néhány tesztben a CPU rendesen 1600 fölé ment, 3D-ben hozza a 117-118-akat, I/O-ban pedig elérte az 1500-at! :taps:
Nekem régóta ez volt az a szint, amit meg akartam ütni, egyelőre így marad a cucc(már ha fagyimentes időszak következik)!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 20, 16:16:51
  
Full szűz BFS-re huztátok rá a 0.4-es sss-t? vagy volt elötte (utána, közbe) valami luismaf is a képben? Mert ha igen, akkor sztem azok akadnak össze.

Így van...szűzre...az egész rendszer újra lett húzva!
Nekem a switch előtt stabil volt a cucc, utána kezdte a hülyeségeit, de most letesztelem még ezzel az alpha 0.6-os Luismaf-al, aztán kiderül, mit hoz! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 20, 16:27:54
És ezt az uj luismaf-ot is full szűz rendszerre huztátok fel, vagy volt elötte ssswitch? netán ssswitch undoval?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 16:33:46
  
Full szűz BFS-re huztátok rá a 0.4-es sss-t? vagy volt elötte (utána, közbe) valami luismaf is a képben? Mert ha igen, akkor sztem azok akadnak össze.
Én nem szűzre tettem rá, de mindig csináltam undo-t. Nem tudom mennyire tökéletes a megoldás, de nekem most egész jó a luismaf. :) Nem hinném, hogy összeakadna az SSSwitch-el. 760 körül vannak az értékek újra, és egész gyors, nincs fagyás se (eddig). :) Maradok ennél. :)
Quadrant: total 760:
cpu: 1598, memory: 353, I/O: 1482, 2D: 250, 3D: 115

És ezt az uj luismaf-ot is full szűz rendszerre huztátok fel, vagy volt elötte ssswitch? netán ssswitch undoval?
Ha undo-t csinálsz akkor biztonságos, de a legjobb mindig a clean install.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 20, 17:42:41
Lehet felpróbálom én is ezt az uj 100-220-asat. UNDO-t nem tudsz hozzá, ha esetleg mégse müködne? Mert néztem a samudroidon, de ott csak az install zipek voltak fenn.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 17:43:53
  
Lehet felpróbálom én is ezt az uj 100-220-asat. UNDO-t nem tudsz hozzá, ha esetleg mégse müködne? Mert néztem a samudroidon, de ott csak az install zipek voltak fenn.
Az old version részben van (csak katt rá és leugrik, az első lesz ott). Ha nem találod megkeresem neked.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 20, 18:24:18
Megvan thx! Kipróbálom, délelött majd irok róla valami véleményt. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: kaleeecs 2010, 12 20, 18:29:47
Tiszteletem kedves fórumozók :)

Szeretném megkérdezni, hogy ha végigcsinálom az egész rootolást, és ezt a modot is felrakom, attól elveszik a garanciám? Esetleg vissza lehet úgy pakolni mindent, hogy azt ne vegyék észre? Másik dolog, hogy a gyári szoftverben (2.1) van egy idegesítő hiba: amikor a facebook accountomat próbálom beállítani mindig egyszerűen visszadob előző oldalra anélkül hogy hozzáadná, ugye itt ennél a rendszernél nem áll fenn ez a gond?

Köszönöm :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 18:32:39
  
Én úgy tudom hogy simán visszaraksz egy gyári romot és észre se veszik...ergo nem lesz probléma a garanciával, de természetesen elveszíted ha megtudják.
Itt nincs baj vele. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: kaleeecs 2010, 12 20, 18:36:48
  
Én úgy tudom hogy simán visszaraksz egy gyári romot és észre se veszik...ergo nem lesz probléma a garanciával, de természetesen elveszíted ha megtudják.
Itt nincs baj vele. :)

Köszi petikeke, most lenne egy-két kezdő kérdésem, itt feltehetem, vagy esetleg mehet pm?  :oops:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 18:42:04
  
Köszi petikeke, most lenne egy-két kezdő kérdésem, itt feltehetem, vagy esetleg mehet pm?  :oops:
Jobb ha először utána olvasol a dolgoknak. A topic első oldalán van 1 leírás, andro-id.info oldalon van egy segédlet, meg ugye a topic maga (ha csak 10-15 oldalt visszaolvasol akkor már elég nagy tudásra tehetsz szert). Ha ezek megvannak akkor kérdezz bátran. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: kaleeecs 2010, 12 20, 19:07:20
Egy hete olvasom már a fórumot, a cyanogennek is utána jártam, samdroidon is körül néztem, csak most vettem rá magam hogy beregisztráljak és kérdezzek :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 20, 19:38:45
nekem ma befagyott a wifi. valószínűleg attól hogy a uv-t levettem 100 ról 150 re, mert utána jött ki. ami még érdekes, hogy 150 en működött a setcpu, és 740 et hozott quadrantban.
a wifit agy data tar backuppal megoldottam. haakkor csinálunk egy backupot amikor a wifi már befagyott és errort ír ki amikor bekapcsolnád, a tar backup és a visszatöltés helyrehozza a kütyüt.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 20:52:51
  
-100-n is befagy, legalábbis nálam igen és ahogy olvastam a samdroid-on másnál is. Megoldás még, hogy alkalmazol egy 009-s kernel-t, bebootolsz és utána alkalmazod a bfs-t. A tar backup és restore azért csinálja meg, mert valószínűleg a bfs tönkreteszi a fájlrendszert, az meg lementi, megjavítja és visszaállítja. Ez akkor is jó, ha bootloop-d van...legalábbis lehet, hogy segít.
  
Egy hete olvasom már a fórumot, a cyanogennek is utána jártam, samdroidon is körül néztem, csak most vettem rá magam hogy beregisztráljak és kérdezzek :)
Jah, én csak a hozzászólásaidból ítéltem. Persze kérdezz nyugodtan, csak azért mondtam, mert sok fórumon vagyok fent és mindenhol megkérdezik az alap dolgokat, emiatt 25-ször írom le ugyanazt. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 20, 21:00:00
  
-100-n is befagy, legalábbis nálam igen és ahogy olvastam a samdroid-on másnál is.
Most kb2,5 órája wifin netezem és semmi fagyás 100on.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 22:08:54
  
Most kb2,5 órája wifin netezem és semmi fagyás 100on.
Bekapcsolásnál fagy ki, ha már egyszer működik akkor nincs baj.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2010, 12 20, 22:28:41
  
Bekapcsolásnál fagy ki, ha már egyszer működik akkor nincs baj.
Bekapcsolásnál az igaz hogy nem jegyzi meg hogy be volt kapcsolva a wifi. De power widget-re rányomok és bekapcsol. Nincs semmi gond!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 20, 22:40:06
Mióta használom a bfs kernelt nekem is fagyogat néha, sőt olyan is előfordul hogy akadozik a képernyőn a grafika, pl. mikor a lezárást feloldom is van  néha ilyen,meg mikor hívnak is tök lassan jelenik meg. :( 009-es kernelen ilyet nem tapasztaltam, csak hát ott a quadrant csak 640. Ha 009-es kernelre feldobom ezt az új uv-t amit petikeke ma belinkelt azzal elérhető a 700 fölötti quadrant eredmény?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 20, 23:01:47
  
Szerintem érzetre nincs sok különbség a 009 és a 001 közt, az a 100 pont csak a quadrant-ban jelenik meg. Ha nem tetszik vagy meguntad akkor simán rakd fel a 009-t.
Ha 001-re teszed fel akkor igen (kb 740-760), a 009-el olyan 660-680 körül van.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 20, 23:15:27
  
Szerintem érzetre nincs sok különbség a 009 és a 001 közt, az a 100 pont csak a quadrant-ban jelenik meg. Ha nem tetszik vagy meguntad akkor simán rakd fel a 009-t.
Ha 001-re teszed fel akkor igen (kb 740-760), a 009-el olyan 660-680 körül van.

Köszi, akkor szerintem felrakom a 009-et. :) Az legalább stabil.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 21, 11:44:51
Most nézem csak hogy ennek az újabb UV-nak a nevében az szerepel hogy atucha_luismaf_v06alphaBFS, tehát a kérdésem csak annyi lenne, hogy ezt BFS kernelre lehet csak ráhúzni vagy mehet rá a cfs.009 kernelre is?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 11:58:12
Srácok, nagy gondban vagyok:) Egyszerűen nem találom a jh7-es romot honnan tudom leszedni valaki dobjon meg egy linkkel pls:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 21, 11:59:43
Sziasztok!

Eddig csak olvasgattam, meg próbálgattam utánatok a dolgokat, be sajnos nagyon ködös ez még nekem...
Honnan szeditek ezeket az update-eket? Meg hol van leírva, hogy melyik mire való?
Többféle kernel, meg fixáló, meg particionáló... Bele zavarodtam :)
Igazából az a legfőbb gondom, hogy nem tudom életre kelteni a szenzorokat.
Aztán próbálgatom még az app2SD-t, de ez sem akar összejönni. Particionáltam az SD-t, meg engedélyeztem menüből, de látom, hogy menne...
Ha van ötlete ezekre valakinek, azt szívesen venném, akár egy linket is, ahol (magyarul) tanulgathatom ;)

Köszi
ToPe
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 12:16:07
  
Most nézem csak hogy ennek az újabb UV-nak a nevében az szerepel hogy atucha_luismaf_v06alphaBFS, tehát a kérdésem csak annyi lenne, hogy ezt BFS kernelre lehet csak ráhúzni vagy mehet rá a cfs.009 kernelre is?
Szerintem igen, mivel az SSSwitch 0.4-ben is van BFS tweak, aztán ck mod 009-el is tökéletesen működik. :)
  
Srácok, nagy gondban vagyok:) Egyszerűen nem találom a jh7-es romot honnan tudom leszedni valaki dobjon meg egy linkkel pls:)
www.samfirmware.com (http://www.samfirmware.com) (regisztrálni kell)
  
Sziasztok!

Eddig csak olvasgattam, meg próbálgattam utánatok a dolgokat, be sajnos nagyon ködös ez még nekem...
Honnan szeditek ezeket az update-eket? Meg hol van leírva, hogy melyik mire való?
Többféle kernel, meg fixáló, meg particionáló... Bele zavarodtam :)
Igazából az a legfőbb gondom, hogy nem tudom életre kelteni a szenzorokat.
Aztán próbálgatom még az app2SD-t, de ez sem akar összejönni. Particionáltam az SD-t, meg engedélyeztem menüből, de látom, hogy menne...
Ha van ötlete ezekre valakinek, azt szívesen venném, akár egy linket is, ahol (magyarul) tanulgathatom ;)

Köszi
ToPe
Minden update zip-t a www.samdroid.net-r (http://www.samdroid.net-r)ől szedünk.
Szerintem a legjobb spica fórum az ahol éppen most vagy. :) A prohardware-n is van egy (a spica 2.1 hivatalos bejelentés hírének a fórumában írogatnak, sok ezer hozzászólás van már. Vagy www.andro-id.info (http://www.andro-id.info)
Milyen szenzor nem megy neked? Az iránytűnek van baja, de valakinek megy, valakinek nem, valakit meg egyáltalán nem érdekel (pl engem). Megoldás erre: ha van a /system/misc mappában egy akmd.dat fájl akkor töröld, ha nincs akkor nyílván ne. :) Kalibráld a Magnetic Flux nevű progival (nyolcasokat cisnálj a spicával) és elvileg jó, ha nem akkor nem tudok rá megoldást. Nekem nem ment sehogy se, de nem is használom.
Újraindítás után átteszi az összes progit az sd karira. Ellenőrizni a samdroid tools-ban mutatja, ott mutatja, hogy mennyi hely van az általad létrehozott partíción és mennyi a telefon belsőjében.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 12:19:01
  
Sziasztok!

Eddig csak olvasgattam, meg próbálgattam utánatok a dolgokat, be sajnos nagyon ködös ez még nekem...
Honnan szeditek ezeket az update-eket? Meg hol van leírva, hogy melyik mire való?
Többféle kernel, meg fixáló, meg particionáló... Bele zavarodtam :)
Igazából az a legfőbb gondom, hogy nem tudom életre kelteni a szenzorokat.
Aztán próbálgatom még az app2SD-t, de ez sem akar összejönni. Particionáltam az SD-t, meg engedélyeztem menüből, de látom, hogy menne...
Ha van ötlete ezekre valakinek, azt szívesen venném, akár egy linket is, ahol (magyarul) tanulgathatom ;)

Köszi
ToPe

Szia!
Első lépésként samdroid.com ott a fórumra kell menni (reg szükséges)
aztán a fórumon belül
Samsung Spica i5700 - Android Phone/Development/Releases/2.2 (Froyo) Development/Releases
ebben a topicban vannak a dolgok
itt megfogod találni a legújabb cm -et 6.1.1 alpha 8.1
aztán meg a kernel:
ch33kyMod [ckMod] kernels + tweaks for CM :: <-- itt található
ezen belül is megtalálod a 001 bfs ill 009 cfs kernelt.
ugyanitt megtalálod az ssswitch 0.4v is.
gondolom lk2.08 már megvan.

Következő lépseket ajánlanám:
1, Ments le mindent amire szükséged van!!! Lehetőleg a számítógépre! SD-RŐL IS! biztos ami biztos!
2, download mód odinra rádug rárakod a jh6 vagy a jh7-es romot, amit elméletileg a samwirares.com dolalon meg elhet találni
3, majd ha bebootlt meg minden ismát kikapcs, megint download mód, jöhet az lk2.08
4, Ezek után ha bebootlot javaslom kikapcs és irány a recovery menü, majd ott formázd meg a teljes sd-det az app 2sd-s partot is

5, felmásolod sd-re a kellő dolgokat cm 8.1 cfs vagy bfs kernel illetve ssswitch
6, felrakod a cm 8.1-et és nyomsz egy FACTORY RESETET! Majd boot.
7, majd ha ezzel megvagy csinálhatsz már most app2sd-s partot annak méretét te határozod meg. Majd a menübe kapcsold be az app2sd-t
8, vissza recoverybe most konvertálhatod, át a data a cahce és a system partokat ex2-re NEM KELL FACTORY RESET!
9. majd biztonság kedvéért megint bootolj be, majd vissza a recovery menübe és jöhet a kernel (bfs vagy cfs) és ismát reboot a biztosnág kedvéért (nem kell factory reset)
10, felrakod az sswitchet (nem kell factory reset)
11, reboot és boldogság:)

Ha esetleg valamit nem jól írtam akkor kérem az illetékest javítson ki, de szerintem ez így helyes eljárás:).
Onnan tudod, hogy az app2sd működik, hogy mondjuk ha bemész a sd card & phone storage menübe akkor ott az available space 80-100 mega legalább, és ha telepítesz további programokat, akkor is annyi marad.

Sok sikert:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 21, 12:43:45
Köszönöm a részletes leírásokat!

Petikeke: nincs a system mappámban misc mappa, így akmd.dat fájl sem...
Van egy Esensor nevű program, ami minden szenzort tesztelne, de el sem indul. Egy vizimérték-programot tudtam kipróbálni ami elindul, de nem érzékeli a telefon billentését. Egy másikkal a mágnesestér érzékelőt néztem, az sem megy.
Asszem előbb lezúzok mindent és végigcsinálom Pracli részletes leírását, aztán jelentkezem!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 21, 12:52:14
Bocs, még egy pár kérdésem volna:
- mi az a jh6 vagy jh7? Nem csak a 6.1.1 alpha 8.1-et kell feltenni?
- mi az a 001 bfs ill 009 cfs kernel? mindegy melyiket teszem fel?
- az SD-nél a SWAP mennyi legyen? Most 32 megára állítottam, de akár 0 is lehet, ahogy láttam...
Asszem ennyi, megyek töltögetni...

Tope
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 13:08:33
  
amiket írtam a jh ill jh7
Teljes nevükön: i5700exxjh6 ill i5700exxjh7 ezek a gyári romok a spicára.
Itt megtalálod őket: http://www.samfirmware.com (http://www.samfirmware.com)
Arra figyelj, hogy one package csomagot szedsz e le= ha kicsomagolod a rart, egy darab file lesz a mappában, VAGY
Több csomagos verziót, akkor számszerint 4 darab file lesz a mappában, a nevükben benne van hogy odinban mit hova kell rakni.
DE ajánlom, hogy böngészd át ezt: http://andro-id.info/segedlet_spica/ (http://andro-id.info/segedlet_spica/) Itt minden le van írva hogy hogyan kell! FIGYELMESEN OLVASD EL mert FONTOS!!!

a bfs kernel, gyorsabb legalábbis több quadrant pontot kapsz vele, viszont rfs file rendszerrel nem megy és mint ovlashattad a fúrumban is, van akinek vannak vele gondjai.
a cfs kernel valaivel kiforrottabb és mint Petikeke is írta, használat közben nagy különbséget nem lehet észrevenni.
Ha van kedved kísérletezni akkor rakd fel nyugodtan a bfs 001-et, ha nem jön be akkor még mindig rá lehet rakni a cfs 009-et.
én sd-nél egy 256-os partot szoktam csinálni annyi nekem bőven elég a programoknak, a swapot meg 32 megára rakom általában.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 13:15:45
HOPPÁ AZT ELFELJTETTEM!
HA megcsinálod az app2sd partját akkor ami az sd-n van elveszik!!!
szal utána megint fel kell másolni a cuccokat!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 13:16:08
  
Bocs, még egy pár kérdésem volna:
- mi az a jh6 vagy jh7? Nem csak a 6.1.1 alpha 8.1-et kell feltenni?
- mi az a 001 bfs ill 009 cfs kernel? mindegy melyiket teszem fel?
- az SD-nél a SWAP mennyi legyen? Most 32 megára állítottam, de akár 0 is lehet, ahogy láttam...
Asszem ennyi, megyek töltögetni...

Tope
Azért nem árt ha ezt elolvasod: http://andro-id.info/segedlet_spica/ (http://andro-id.info/segedlet_spica/)
Bár már nagyon sokszor belinkeltük.
Jh6, JH7=eredeti 2.1-es romok, fel kell rakni, mert alapból csak 1.6 van a spicán, azt nem lehet módosítgatni.
ck mod 001 bfs kernel=a jelenlegi leggyorsabb kernel, de vannak bajai...kezdőknek nem ajánlom.
BFS (brain  censored ing scheduler)=aggresszív, kicsi késleltetésű, egyszerű cpu ütemező
CFS=a 2.1 gyári cpu ütemezője
ck mod 009=kezdőknek ajánlott kernel. Gyors, mindent tud, stabil. Kezdőknek ezt ajánlom.
SSSwitch=feleslegessé teszi a cpu profilozó progikat (setcpu, overclock widget), akkumlátor kímélő megoldásokkal dolgozik, finomhangolásokat tartalmaz

Hol találtál SWAP-t? Én még nem találkoztam vele.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 13:21:12
  
Igazából az a legfőbb gondom, hogy nem tudom életre kelteni a szenzorokat.
Valószínűleg megoldották a mágnese szenzor kalibrálását. Ha megcsináltad a clean install-t, akkor próbáld meg ezt: http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-1-discussion-feedback-bug-reports-3512/index40.html#post88597 (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-1-discussion-feedback-bug-reports-3512/index40.html#post88597)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 13:22:34
XD Petikeke, jó hogy szinte ugyan azokat írogatjuk le :P
Egész jól kikupálódtam:) Bár mondjuk az tény, hogy az újításokkal mindig te vagy legelőször képben:) :P
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 13:31:44
  
XD Petikeke, jó hogy szinte ugyan azokat írogatjuk le :P
Egész jól kikupálódtam:) Bár mondjuk az tény, hogy az újításokkal mindig te vagy legelőször képben:) :P
Hopsz...bocs, nem figyeltem, csak nyomkodtam a gombot h küldje el, mert közben olvastam. :)
Nemcsoda...nálam 4-5 samdroid topic folyamatosan nyitva van a chrome-ban és oda is szoktam irogatni. :) Olvasgatom a github-kat, xda-t, modaco-t, andro-id-t, appbrain nézem, mobilism.org-t nézem mindig. :) Nekem ez a hobbim.
A konfigod még az ami a neved alatt van? Ajánlom, hogy az xda 2.1 tweak-t cseréld le luismaf V6-ra, vagy SSSwitch 0.4-re. Jobbak. :)
Grt, ennyit jelent ha valaki olvassa is ezt a fórumot. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 13:35:36
  
A konfigom ebben a pillanatban fog megváltozni:D éppen most tolom újra az egészet:)
és sswitch 0.4 lesz:) bfs 001-el:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 13:37:45
  
A konfigom ebben a pillanatban fog megváltozni:D éppen most tolom újra az egészet:)
és sswitch 0.4 lesz:) bfs 001-el:)
Értem. :) Csak óvatosan a BFS-sel.
Akkor annyit árulj el lécci, hogy merre találom ezt a swap-t és mennyire hatásos?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 21, 14:02:32
Értem, megnéztem a telóban, most i570EXJC1 van, akkor ezt is frissítenem kell.
LK2-ből nem találok anyagot, a wikiben látom, hogy a LK2.09.6 a legújabb, de nem találom, hogy honnan lehet letölteni.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 14:15:39
  
Értem. :) Csak óvatosan a BFS-sel.
Akkor annyit árulj el lécci, hogy merre találom ezt a swap-t és mennyire hatásos?

Recovery menüben
Advanced /Partition sd card, aztán rányomsz hogy mekkora legyen a mérete, és után jön még 1 ugyan olyan képernyő csak felül az van írva hogy swap. Legalábbis nekem így van :P Hogy mennyire hatásos azt nemtudom én mindig 32M-re rakom:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 14:16:09
  
Értem, megnéztem a telóban, most i570EXJC1 van, akkor ezt is frissítenem kell.
LK2-ből nem találok anyagot, a wikiben látom, hogy a LK2.09.6 a legújabb, de nem találom, hogy honnan lehet letölteni.

Jó az Lk2.08 is.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 14:18:03
Én meg azt szeretném tőled megkérdezni Petikeke, hogy erről mi a véleményed? Hol tart most?
http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/ (http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/)
Sajnos angolul nem tudok:S.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kuresz 2010, 12 21, 14:33:38
Hali
Látom van valami új 3d driver féleség. Próbálta már valaki? Milyen?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 21, 14:38:27
Kuresz: Pont most kérdeztem meg Petikeke-t

Ma raktam fel a cm8.1-et bfs001-el eddigi tapasztalatok:
Quadrantban 779 pont
Cyanogenmod settings tökéletesen üzemel, villámgyors, de ez még csak kezdeti spekuláció igazából most kezdem majd csak használni.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 14:39:08
  
Én meg azt szeretném tőled megkérdezni Petikeke, hogy erről mi a véleményed? Hol tart most?
http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/ (http://forum.samdroid.net/f55/3d-driver-spica-1224/)
Sajnos angolul nem tudok:S.
Néha olvasom én is, de egyelőre nem sok érdekes dolog van ott, mivel a fejlesztő nem szokott mondani semmit. Olyan 70-80% között volt kb 1 hete amikor véletlenül megszólalt, de lassan halad a dolog, mert a lengyel srác is vizsgázik. Talán jan végére, feb elejére kész lesz.
  
Hali
Látom van valami új 3d driver féleség. Próbálta már valaki? Milyen?
A módosított driver állítólag nem rossz, de vannak hibái és a kernelt is változtat sajnos. Nem érdemes kipróbálni.
  
Recovery menüben
Advanced /Partition sd card, aztán rányomsz hogy mekkora legyen a mérete, és után jön még 1 ugyan olyan képernyő csak felül az van írva hogy swap. Legalábbis nekem így van :P Hogy mennyire hatásos azt nemtudom én mindig 32M-re rakom:)
Nah majd ha mégegyszer újrahúzom akkor megcsinálom ezt is. Legutoljára még valami ősöreg leshak kernellel csináltam a partícionálást és ha jól emlékszem ott még nem volt ilyen swap...
  
Értem, megnéztem a telóban, most i570EXJC1 van, akkor ezt is frissítenem kell.
LK2-ből nem találok anyagot, a wikiben látom, hogy a LK2.09.6 a legújabb, de nem találom, hogy honnan lehet letölteni.
Ha jól tudom csak a 2.08-al jó...tess egy link: http://dl.dropbox.com/u/9525833/i5700_LK2-08_PDA.tar (http://dl.dropbox.com/u/9525833/i5700_LK2-08_PDA.tar)
Az odinban csak az ops fájlt tedd be, meg ezt a PDA-hoz.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 21, 14:47:40
Remek, szuperül megy ez a v06luismaf uv 009-en is. :) A quadrant értékem így 009+ext2+luismaf v06+ uv100  első mérésre 632.

petikeke: mire való pontosan ez a ext_freeres_update.zip? Te felszoktad rakni? Gyorsít ez a rendszeren-, Mert múltkor quadrant értéket visszavette 20 ponttal, bár én nem nagyon adok erre a pontozásra azok után hogy a bfs001 és a cfs009 ugyanolyan gyors.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 21, 16:19:38
  
Látom, hogy kezdett referencia lenni a quadrant pontszám. Azért csak óvatosan, nekem kétszer egyforma értéket még sosem mért. Persze, mutat egyfajta sebességet és irányadó a pontszám, de nehogy már a 20 pontos csökkenést betudjuk bárminek is. :)
Simán előfordulhat, hogy 700 feletti ponttal akad egy rendszer és 550-el egyenletesen, gyorsan fut és az utóbbi a fontosabb!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 21, 16:33:25
Kipróbálom ezt a magnetic fluxos kalibrálást, valakinek esetleg sikerült, vélemény róla?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 21, 17:07:35
Úrísten, ti ennyire ki vagytok? Most komolyan ennyit számít az a *elibe*aszott quadrant! Mit értek vele? nekem 400 nekem 600, huu de jó nekem 750! WOWOWOWOWO! Úrísten! Hagy kérdezzem már meg mentek vele valamire???? Biztos vagyok benne hogy nem, csak ez nállatok lelki megnyugvást jelent hogy huu dejóó 30 ponttal többet kaptam quadrantba mert felraktak ilyen meg olyan modot, és gyorsabban görgetődik a menű de közbe meg mégse! Felkéne már fogni: EBBŐL A TELEFONBÓL SOSEM LESZ DESIRE SZINT DE MÉGCSAK 1 CSAFFATT ZTE SZINT SE! Szerintem vegyetek uj telót mert ez a teló amit kerestek! Még telefonálni is alig lehet vele, mert szánalmas! Nekem is ilyen és ennyi kinylódás smmilyen más bármilyen elektronikus de még nem elektronikus kütyüvel soha az életemben nemtöltöttem ennyi időt mint ezzel! Biztos vagyok benne hogy van olyan ember akinek ez nagyon jo dolog telepitgetek minden héten minden nap valami kis fosságot a telefonra annak a reményében hogy most jó lesz aztán meg kiderűl hogy mégse mert szétszivattyák az agyadat vele! PL: cyanogen mod compass mikor is 7.5 alatt lett javítva ugye?? azt még 8.1 alatt is szar! 8.1 a hang: ugy szar ahogy van probáld meg kihangosítani! Sípol mint az istennyila!!! Meg ez lockscreen gomb, valaki nem vett észre valamit??? (8.1) Kétszer megnyomod azt kikapcsol a zár, na ez kinek az ötlete volt??? Fejlődünk vissza, 8.2 lesz még eggyáltalán lockscreen gomb??? Vgy kijelző, vagy hang, vagy compass??? Biztoss lesz csak nem ennél a telefonnál! De nem akarok senkit se bántani ezzel csak elgondolkodtató, minden tiszteletem ezeké az embereké akik ezzel foglalkoznak hogy jobb telefon legyen a spicábol, de ez a valamit valamiért elv elég unalmas! Hang, divx, meg minden más apró vagy nem apró idegesítő dolgok amik pl az eredeti firmwirekben nincs! Ha az eredetit használod nincs sd card, sokan mondják hogy lassú sztem semmivelse, jah quadrant meg linpack szerint igen, csak pl: zte blade is 3 kemény mflposot hoz azt mennyivel másabb mikor a kezedbe veszed! Hidd el másabb! Bár az álomvilág szép nagyon, bár ha a reális tényeket nézzük a spicával kapcsolatban, sztem marad az álom határán! Egyszerűen nem erre találták mint amire sokat gondolják! Peace
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 21, 17:18:40
Jelentem végigcsináltam a fentebb leírt telepítési útmutatást, de a szenzorok továbbra is kukák :(
Feltelepítettem a MagneticFlux.apk-t is de az sem érzékel semmit. Azért szívás ez nekem, mert az IGO iránytű nélkül nem működik rendesen.
...de legalább az app2SD működik...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 21, 17:19:51
Gabrielllb: az, hogy foglalkozunk a Spicánkkal, az szerintem nem bűn, attól, hogy próbáljuk jobbá tenni, többet kihozni belőle, az sem bűn. Ez egy fórum, ide leirjuk a véleményünket, próbálunk egymásnak segiteni. Ha ennyire nem tetszik az amiröl itt beszélünk, akkor A.: Nem kell idejönni, és elolvasni, B.: Veszel magadnak egy Desiret, vagy egy Galaxy S-t, és akkor azzal elégedett lehetsz (de ez sok pénz, és nem hiszem, hogy mindenki megengedheti magának <--- ezek vagyunk mi :) ) vagy C.: veszel egy 3310-est, és azzal tudsz telefonálni, és akkor a többi dolog miatt nem kell höbörögnöd, mert azok ugysem lesznek benn. :)

Peace
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 21, 17:27:35
  
Ez igy van ahogy mondod lehetősegek szempontjából!!! És azis igaz ez egy forum milyen jól látod, ezért aztán elmondtam a rálátásomat a spicával és hiveivel kapcsolatban! Szerintem abszolute meg se közelítette a hőbörgés szintjét, de nyilván te ezt igy érzékelted! Nem akarok megsérteni senkit, csak véleményeztem az eddigi fejlesztési tapasztalokat és az emberek felesleges energiapocsékolását a spicát illetően! Persze mindenki arra fecsérli az idejét amire akarja, próbáltam segíteni! :) Kellemes időtöltést :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 21, 17:32:41
Relatív, kinek mi a "felesleges energiapocsékolás"... Én például szeretem tuningolni, a Spicámat, de szerintem sokan vagyunk még igy vele, különben nem tartana ez a fórum az 54-edik oldalon... :)

Peace
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 21, 18:24:17
gabrielllb: Igazat adok neked abban hogy nem minden a quadrant szám, és ezen én is nagyon csodálkozom, mivel ahogy így használom ezt a 2.2-t sokszor már kiesz az ideg néha, néha meg örülök hogy pl. mennyi újítás van benne. Aztán elgondolkodok hogy még mindig nem stabil hisz azért elég sokszor beakad nekem a kép, meg úgy játékok sem gyorsabbak nálam mint 2.1 alatt. A görgetési sebesség is ugyan olyan gyors mint 2.1 alatt, igazából sok gyorsulást nem veszek észre a 2.2-n csak a quadrant mutatja. De egyelőre tesztelem a 2.2-t mert tetszenek az újítások, aztán majd meglátjuk mi lesz. Amúgy azt a hibát amit említettél oldalt a lezáró gombra tényleg feloldódik és elég idegesítő is, mert ma sikeresen felhívta a haverom ez miatt úgy hogy én nem is akartam, csak a zsebembe kétszer benyomódott és éppen híváson volt a képernyő és felhívta.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 21, 18:41:49
Akkor csak volt értelme a hozzászolásomnak! Peace :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 21, 19:06:30
Minden hozzászólásnak van értelme, bár nekem is úgy tűnt, hogy a többi beíráshoz képest kissé erős/ingerült volt, de túl újonc vagyok én ahhoz, hogy ítélkezzek ;)
Ha úgy vesszük, nekem is időpocsékolás volt a 2.2, mert kénytelen voltam visszatenni a 2.1-et, hogy működjenek a szenzoraim. De az nem azt jelenti, hogy más hozzáértő ne foglalkozzon vele, mert már így is hálás vagyok a 2.2-be belefektetett munkákért és szerintem már csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy "tökéletes" legyen, és akkor feltehetem újra és élvezhetem az új opciókat.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 21:40:55
gabrielllb, neked egy 3310-es való szerintem. Azzal aztán nincs szenvedés...nekünk meg hagyd meg szórakozásnak ezt a dolgot.
A quadrant pontszámot én személy szerint azért írom, mert mutat egy bizonyos gyorsulást. Nyilván 20-30 pont nem számít semmit, igazad van...nah de 300-400?! :S Ne mond, hogy egy 2.1-es gyári spica gyorsabb mint egy 2.2-s. Fizikailag képtelenség. Csak görgess egy 200 neves névlistát. Nekem anno 2.1-n szörnyű volt, rettenet volt zenét is keresni a telefonon (1,2 Gb van az enyémen). A 2.2-n tökéletes a görgetés, soha nem szaggat a telefonom. Persze vannak hibák, amit már a neve is mutat ALPHA! Én nem használom a mágneses szenzort, nem hangosítom ki és ha az ember mondjuk kicsit olvasna akkor tudná, hogy a recovery-ben alkalmazva a következő update.zip-t akkor visszaáll a régi 2.2-es feloldómintára... http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip)
Mond, hogy egy sz*r és nem lehet használni a telefont, de akkor minek vetted ezt?! Én tisztában vagyok a határokkal, de megpróbálok mindent kihozni a telefonból amit csak lehet, emellett én élvezem is a dolgot. Ez a hobbim. Előzőleg omniám volt és azt is szénné hackeltem. Ha nem tetszik a dolog, akkor tegyél fel egy 1.6-s romot és élvezd...
Ne vedd sértésnek, ugyanúgy elmondtam a véleményem, mint te.
Én már 6.5 óta használom a CM 2.2-t és már akkor se váltottam volna vissza 2.1-re, annyival jobb ez a bugos rendszer.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 21, 22:03:10
Újra mozgolódás! :)
https://github.com/dh-harald (https://github.com/dh-harald)
Nexus S hang driver (még csak tesztelésre) és Samsung intercept 3D driver alkalmazása. :) Kíváncsi leszek. :)
Van új Lusimaf V6.1 is...állítólag nem fagy már a BFS ezzel.
http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 22, 12:00:11
  
Felraktam ezt az új luismafot, nekem be sem bootolt a rendszer tőle. De az UNDO megoldotta, megy vissza ami volt.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 22, 13:12:34
valaki használ itt krnl-ckMod.bfs.001.zip kernelt és atucha_luismaf_v06alphaBFS (100-220uv) dynamic music.zip -et? Egy quadrant értékre lennék csak kíváncsi ha használ valaki, mert nem szeretném a jelenlegi ssswitch v4-em elrontani ha ezzel a luismafal mondjuk rosszabb lesz az érték. Tudom nem minden a quadrant érték, de azért ne legyen rosszabb.

Új luismaf v6.1-ről valakinek valami tapasztalata? Másnál megy, csak nálam nem indult el a boot? Pontszámba ez mit hoz?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 12 22, 13:40:08
  
Szia Norbosz!
Jelenleg nekem ez a konfigom. Quadrant 720 és 758 között adott eddig pontokat. Most lefuttattam megint, az eredmény 751 (1564, 334, 1498, 242, 115)
Attól, hogy az előző konfighoz képest megnőtt 100-zal a Quadrant pontszáma, semmi pozitívumot nem tapasztaltam.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 22, 13:51:00
  
Szia Norbosz!
Jelenleg nekem ez a konfigom. Quadrant 720 és 758 között adott eddig pontokat. Most lefuttattam megint, az eredmény 751 (1564, 334, 1498, 242, 115)
Attól, hogy az előző konfighoz képest megnőtt 100-zal a Quadrant pontszáma, semmi pozitívumot nem tapasztaltam.

Köszi, pontszámban nem rossz, amúgy én pontszámon túl kíváncsi lennék a stabilitásra meg így aku fogyasztásra is hogy pl ssswitch v4 és eközött mi a különbség amit használsz, mert ha semmi akkor inkább felrakom azt amit használsz mert az dinamikusan változtatja az értékeket.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 22, 14:18:17
Van új 3D driver. http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index45.html#post89067 (http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index45.html#post89067)
Egész jól működik. Quadrant olyan 750 körül (BFS+3D driver). Nincsen textura hiba a quadrant-ban, a live wallpaper gyors, a kamera keresőkép gyorsabb, a youtube képe csúnya lett, avi-t jobban játszik, mp4-t roszabbul, pár játék gyorsult. Ha jól olvastam akkor a youtube bajok a hardware codec patch-el megoldhatóak...próbáljátok ki. http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-5-discussion-feedback-bug-reports-3303/index42.html#post80604 (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-0-rc1-spica-alpha7-5-discussion-feedback-bug-reports-3303/index42.html#post80604)
Luismaf 6.1 dynamic music: 5 mp után szétfagy a spicám...majd megpróbálom a basic-t, de az annyira nem érdekel.

Tegnap huzamosabb ideig hallgattam zenét. A BFS tökéletesen alkalmatlan erre a célra. 3 szám után nem lehet számot váltani, csak a ck mod 009 oldotta meg. Szerintem visszaváltok véglegesen arra.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 22, 14:24:31
  
gabrielllb, neked egy 3310-es való szerintem. Azzal aztán nincs szenvedés...nekünk meg hagyd meg szórakozásnak ezt a dolgot.
A quadrant pontszámot én személy szerint azért írom, mert mutat egy bizonyos gyorsulást. Nyilván 20-30 pont nem számít semmit, igazad van...nah de 300-400?! :S Ne mond, hogy egy 2.1-es gyári spica gyorsabb mint egy 2.2-s. Fizikailag képtelenség. Csak görgess egy 200 neves névlistát. Nekem anno 2.1-n szörnyű volt, rettenet volt zenét is keresni a telefonon (1,2 Gb van az enyémen). A 2.2-n tökéletes a görgetés, soha nem szaggat a telefonom. Persze vannak hibák, amit már a neve is mutat ALPHA! Én nem használom a mágneses szenzort, nem hangosítom ki és ha az ember mondjuk kicsit olvasna akkor tudná, hogy a recovery-ben alkalmazva a következő update.zip-t akkor visszaáll a régi 2.2-es feloldómintára... http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip)
Mond, hogy egy sz*r és nem lehet használni a telefont, de akkor minek vetted ezt?! Én tisztában vagyok a határokkal, de megpróbálok mindent kihozni a telefonból amit csak lehet, emellett én élvezem is a dolgot. Ez a hobbim. Előzőleg omniám volt és azt is szénné hackeltem. Ha nem tetszik a dolog, akkor tegyél fel egy 1.6-s romot és élvezd...
Ne vedd sértésnek, ugyanúgy elmondtam a véleményem, mint te.
Én már 6.5 óta használom a CM 2.2-t és már akkor se váltottam volna vissza 2.1-re, annyival jobb ez a bugos rendszer.
Biztosan igy van ahogy mondod, DE! ......Tapasztalatok alapján irtam amit irtam, és ezáltal probálom az emberek tudtára adni azokat amiket irtam! ENNYI semmi több! Persze mindenkinek jogában áll fecsérelni az idején fölösleges energiabefektetésekre, én a véleményemmel probálom ezáltal kimélni az idejüket és az energiájukat! Valóban a 3310 tényleg 1 nagyon jo készülék mert amire kitalálták hozza is azt ellenben a szeretett spicánkal! Ennyi, sztem ez tapasztalható mindenki számára! A másik ott a zte tudod kinai meg minden, de az hozza azt a szintet amit sztem mindenki vár a spicától, és tapasztalataim alapján bármelyik telefonkereskedő kis meggyőzéssel egy az egyben képes elcserélni a spicára, persze előfordul hogy kér érte max 1 5000 érte! DE... sztem akárhogy nézzük megéri az úgy működik ahogy kell, 3d, meg minden fölleg gyári 2.2 sztem 5000 kemény forintot megér mindenkinek, mennyi energiát és miegymást forditottunk már rá! Én ezt igy gondolom a forumot dehogy hagyom el, jogom van ahhoz hogy embereket tájékoztassak az álltalam fontosnak tartott dolgokról, még ha na nagy okosoknak ez nem tetszik! Mindenkinek szive joga eldönteni az ezzel kapcsolatos dolgokat, én ezt 1 percig se vitattam! VÉLEMÉNYEZTEM, ENNYI sok sikert
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2010, 12 22, 15:11:36
  
Köszi, pontszámban nem rossz, amúgy én pontszámon túl kíváncsi lennék a stabilitásra meg így aku fogyasztásra is hogy pl ssswitch v4 és eközött mi a különbség amit használsz, mert ha semmi akkor inkább felrakom azt amit használsz mert az dinamikusan változtatja az értékeket.
A stabilitással eddig nem volt problémám. Viszont ami nem tetszik, hogy néha előfordul, hogy lezárva bejövő hívásnál jó néhány másodperc eltelik, mire kijelzi a hívót. Mondom, nem mindig fordul elő, de néha igen és akkor nagyon zavar. Eddig más konfigban nem figyeltem meg, de ennél ha 17-18MB alá csökken a memória, akkor nagyon be tud lassulni. Esetleg másnál más konfignál előfordult ilyesmi?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 22, 15:31:14
  
Mert leviszi a CPU-t 66 Mhz-re, onnan meg valamiért nem tud rögtön felébredni a proci. Talán javítja lesz egyszer.
Este 0-ról újrarakom a telefonomat, mert már túl sokszor szedtem le és raktam fel a luismaf-t vagy az SSSwitch-t, már nem tudom melyik van fent nekem... :S Akkor tesztelek.
Amíg használtam a luismaf V5-t addig borzasztó jó volt az akku idő, ez nagyon kell nekem. :)

Nagyon jó ez a 3D driver. :) A galéria gyorsabb, az angry birds 1.3.5-re pedig fps limit-t kéne rakni, mert már gyorsabb a játék mint a hang. XD A Slice it is tökéletesen megy (eddig hibás volt), a 8-bit waterfall live wallpaper meg alig lassít a telefonon. Gyorsabb a képernyő váltás, jobb a görgetés. Nagyon elégedett vagyok vele. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 22, 15:59:44
  
Lehet hülye kérdés, de ez működik 2.1-en is? Mire való amúgy ez a ext_freeres_update.zip? Mert intót nem találok róla. :(
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 22, 16:07:28
  
Lehet hülye kérdés, de ez működik 2.1-en is? Mire való amúgy ez a ext_freeres_update.zip? Mert intót nem találok róla. :(
Igen, működik és ott a youtube-t és a videó lejátszást se teszi tönkre.
Már leírtam amúgy, de csak annyit csinál, hogy a root által lefoglalt pár % helyet szabadítja fel.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 22, 16:11:02
Petikeke, én is most tervezem újra rakni a telefont megint :P és ki szeretném próbálni ezt a luismaf-ot légyszi dobj egy linket, mert nem találtam samdriodon.
Előre is köszi:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 22, 16:18:13
  
Petikeke, én is most tervezem újra rakni a telefont megint :P és ki szeretném próbálni ezt a luismaf-ot légyszi dobj egy linket, mert nem találtam samdriodon.
Előre is köszi:)
http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/)
Próbáld ki a 3d driver-t is. :)
Náhó, nagyon eltűntél. Nem csinálsz valamikor egy videót a CM 8.1+ck mod 009/001+SSSwitch 0.4/Luismaf V6.1+intercept 3d driver-ról egy jó fajta videót? :) Lehetne benne játék is (AB, slice it, fruit ninja, ninja jump, raging thunder, stb.) :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 22, 16:18:33
  
Úrísten, ti ennyire ki vagytok? Most komolyan ennyit számít az a *elibe*aszott quadrant! Mit értek vele? nekem 400 nekem 600, huu de jó nekem 750! WOWOWOWOWO! Úrísten! Hagy kérdezzem már meg mentek vele valamire???? Biztos vagyok benne hogy nem, csak ez nállatok lelki megnyugvást jelent hogy huu dejóó 30 ponttal többet kaptam quadrantba mert felraktak ilyen meg olyan modot, és gyorsabban görgetődik a menű de közbe meg mégse! Felkéne már fogni: EBBŐL A TELEFONBÓL SOSEM LESZ DESIRE SZINT DE MÉGCSAK 1 CSAFFATT ZTE SZINT SE! Szerintem vegyetek uj telót mert ez a teló amit kerestek! Még telefonálni is alig lehet vele, mert szánalmas!... Peace

...Én ezt igy gondolom a forumot dehogy hagyom el, jogom van ahhoz hogy embereket tájékoztassak az álltalam fontosnak tartott dolgokról, még ha na nagy okosoknak ez nem tetszik!...

Már ne haragudj, de ez a hozzászólás szimpla -és nem túlságosan jóindulatú- fröcsögés volt (peace ide vagy oda), tekintve a hangvételedet, a HSZ-ed mondanivalóját és azt a nem elhanyagolható és ahogy nézem, legtöbbünk számára eléggé nyilvánvaló véleményt, ahogy e csodálatosan mélyreható tartalommal felvértezett üzenetben gyakorlatilag SZARRÁ FIKÁZTAD a Spicát és burkoltan (vagy nem is annyira burkoltan >:() "lehülyegyerekezted" a felhasználóit, akik hobbiból, fejlesztési céllal, vagy csak úgy (amihez szintén semmi közöd) tuningolgatják a számukra kedves gépüket!
Ha Neked HTC D. kell (mert a Spica egy fos), rajta, TIPLI és vegyél egyet, csekkolj érte 100 rongyot és legyetek boldogok (vagy igen: ott a 3310...azzal nem lesz problémád)!
Viszont azt hiszem, hogy aki itt fórumozik
1: nem véletlenül van itt és van ilyen telefonja
2: pusztán a Te pocskondiázó véleményed miatt nem fog rohanni az első használttelóshoz, hogy túladjon "ezen a xaron" és vegyen egy ZTE-t, vagy Desire-t, mert gondolom, ha ezeket akarnák használni, már AZT HASZNÁLNÁK...ergo a "segítő jellegű" okfejtésednek nem sok keletje lesz itt, és ha ezt felfogod, azt hiszem, mindenki jobban jár!!!
Ez egy közösség, hasonló érdeklődési körrel, szeretik amit csinálnak és a topic ezután is vígan meglesz az efféle "építő(-nek szánt :hmm:) kritikák" nélkül! :-X

Thank's!

Ja...és PEACE! 8)

Gabrielllb: az, hogy foglalkozunk a Spicánkkal, az szerintem nem bűn, attól, hogy próbáljuk jobbá tenni, többet kihozni belőle, az sem bűn. Ez egy fórum, ide leirjuk a véleményünket, próbálunk egymásnak segiteni. Ha ennyire nem tetszik az amiröl itt beszélünk, akkor A.: Nem kell idejönni, és elolvasni, B.: Veszel magadnak egy Desiret, vagy egy Galaxy S-t, és akkor azzal elégedett lehetsz (de ez sok pénz, és nem hiszem, hogy mindenki megengedheti magának <--- ezek vagyunk mi :) ) vagy C.: veszel egy 3310-est, és azzal tudsz telefonálni, és akkor a többi dolog miatt nem kell höbörögnöd, mert azok ugysem lesznek benn. :)
Peace

Ehhez nincs mit hozzáfűzni...számból vetted ki a szót!

Ps.:
Bocs a kiakadásért, de ezt nehéz volt szó nélkül hagyni...ha már ilyen nyílt véleménynyilvánítás folyik itt mostanában!

Én maradok a Spicánál...ENNYI!

: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 22, 16:30:16
Nah...hagyjuk a dolgot, ne menjünk át Való Világba. Mindenki elmondta, amit akart. Zárjuk le a dolgot. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 22, 16:34:03
  
Nah...hagyjuk a dolgot, ne menjünk át Való Világba. Mindenki elmondta, amit akart. Zárjuk le a dolgot. :)

Egyetértek!

Kipróbálom ezt a 3D drivert. :taps:

Egyébként a zenelejátszás Nálam is vacakolt, csak Én betudtam a Power AMP hibájának(mert az folyamatosan FC-zik), de ezek szerint tévedtem! :-X
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 22, 16:52:19
Nah kirpóbáltam az új doglokat:
Konfig: jh7+cm8.1+all2ext2+ck cfs009+luismaf v6.1 dynamic music+új 3d driver+codec

Használhatóság: már elsőre sokkal gyorsabb és simább lett minden.
Legmagasabb Quadrant Pontok:   Total: 680 volt.
                                                       cpu:1387
                                                       memory:332
                                                       I/O: 1273
                                                       2D:287
                                                       3D:120

Leg alacsonyabb Quadrantba pontok: Total: 655
                                                            cpu:1324
                                                            memory:328
                                                            I/O: 1216
                                                            2D:286
                                                            3D:121

Gondolom a Cfs 009 miatt kevesebb a Quadrant pont itt 655 pont volt bfs-el 780 viszont úgy veszem észre hiába kevesebb a pont sokkal simábban mennek a dolgok.
Legalábbis ami azt illeti újraindításnál nem fagy be bootolás közben, mikor bekapcsolom a wifit autómatán csatlakozik a hálózathoz és nem ír ki error-t.
Tehát Pontok ide-oda én maradok a cfs-nél, Jó lesz ez a BFS is csak kell még neki 1-2 upgrade:).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 22, 16:56:19
No feltettem a 3d drivert:

Valóban eltűntek a quadrantos textúrahibák, a 2D-t megtolta rendesen, 3D teszten is javított és hozott egy 760-at!
Most jön a game teszt(bár Én egyedül az AB-t nyomatom), kíváncsi leszek rá! :D

Vajon működik ez a 009-el is? :hmm:

(A biztonság kedvéért azért feltettem gyökérbe az UNDO-t is...hátha kaka lesz! :D)

Edit:
Látom...működik a 009-el!Kössz! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 22, 17:04:52
Nah kirpóbáltam az új doglokat:
Konfig: jh7+cm8.1+all2ext2+ck cfs009+luismaf v6.1 dynamic music+új 3d driver+codec

Használhatóság: már elsőre sokkal gyorsabb és simább lett minden.

The BEST Quadrant:               Total: 702 volt.
                                                       cpu:1414
                                                       memory:344
                                                       I/O: 1343
                                                       2D:288
                                                       3D:122

Közepes Quadrant Pontok:   Total: 680 volt.
                                                       cpu:1387
                                                       memory:332
                                                       I/O: 1273
                                                       2D:287
                                                       3D:120

Leg alacsonyabb Quadrantba pontok: Total: 655
                                                            cpu:1324
                                                            memory:328
                                                            I/O: 1216
                                                            2D:286
                                                            3D:121

2D tesztnél: fixen 18 fps
3d teszt első: 2-5 fps
3d teszt második:  fix 9fps
3d teszt harmadik: fix 6fps

Gondolom a Cfs 009 miatt kevesebb a Quadrant pont itt Átlag 680 pont volt bfs-el 780 viszont úgy veszem észre hiába kevesebb a pont sokkal simábban mennek a dolgok.
Legalábbis ami azt illeti újraindításnál nem fagy be bootolás közben, mikor bekapcsolom a wifit autómatán csatlakozik a hálózathoz és nem ír ki error-t.
Tehát Pontok ide-oda én maradok a cfs-nél, Jó lesz ez a BFS is csak kell még neki 1-2 upgrade:).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 22, 17:30:44
Új észrevétel: Youtubon egyáltalán semmilyen kép sincs Hq nélkül sem!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 22, 17:52:30
Bocsi hogy mindig új hozzászólást írok, de valamiért nem engedi szerkeszteni az utolsó hozzászólásomat. MINd1.

Csak ennyit szerettem volna, hogy az AB egyszerűen csodás lett, a galériáról nem is beszélve!!! Gyönyörű munkát végeztek, most kipróbálom Raging Thndert is megnézem mi a változás.
Van egy olyan érzésem, hogy ez azért nem a végleges 3d Driver:).
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2010, 12 22, 18:18:38
  
Már ne haragudj, de ez a hozzászólás szimpla -és nem túlságosan jóindulatú- fröcsögés volt (peace ide vagy oda), tekintve a hangvételedet, a HSZ-ed mondanivalóját és azt a nem elhanyagolható és ahogy nézem, legtöbbünk számára eléggé nyilvánvaló véleményt, ahogy e csodálatosan mélyreható tartalommal felvértezett üzenetben gyakorlatilag SZARRÁ FIKÁZTAD a Spicát és burkoltan (vagy nem is annyira burkoltan >:() "lehülyegyerekezted" a felhasználóit, akik hobbiból, fejlesztési céllal, vagy csak úgy (amihez szintén semmi közöd) tuningolgatják a számukra kedves gépüket!
Ha Neked HTC D. kell (mert a Spica egy fos), rajta, TIPLI és vegyél egyet, csekkolj érte 100 rongyot és legyetek boldogok (vagy igen: ott a 3310...azzal nem lesz problémád)!
Viszont azt hiszem, hogy aki itt fórumozik
1: nem véletlenül van itt és van ilyen telefonja
2: pusztán a Te pocskondiázó véleményed miatt nem fog rohanni az első használttelóshoz, hogy túladjon "ezen a xaron" és vegyen egy ZTE-t, vagy Desire-t, mert gondolom, ha ezeket akarnák használni, már AZT HASZNÁLNÁK...ergo a "segítő jellegű" okfejtésednek nem sok keletje lesz itt, és ha ezt felfogod, azt hiszem, mindenki jobban jár!!!
Ez egy közösség, hasonló érdeklődési körrel, szeretik amit csinálnak és a topic ezután is vígan meglesz az efféle "építő(-nek szánt :hmm:) kritikák" nélkül! :-X

Thank's!

Ja...és PEACE! 8)

Ehhez nincs mit hozzáfűzni...számból vetted ki a szót!

Ps.:
Bocs a kiakadásért, de ezt nehéz volt szó nélkül hagyni...ha már ilyen nyílt véleménynyilvánítás folyik itt mostanában!

Én maradok a Spicánál...ENNYI!

Úgyérzem megsértettem érzékeny lelkivilágocskádat, 1000 bocs a "hangvételem miatt" azthittem birod az igazságot és egyben a kritikát, a" hangvételem" meg olyan amilyen ez van, nemtetszik nem reagálsz azt csá, inkább csak moddolgassál ne pocsékold a drága időt arra hogy álltalad hazugságnak tartott véleményre reagálsz fölleg igy! De látom te annyira tökély vagy mint maga a spica! És ha megnézed a vita kezdetét páran eggyet értenek velem abban nem minden a quadrant, és ezt már jó páran be is bizonyították! De gyüjtögessétek csak hátha 2 év mulva eléred a 2000 azt még akkor a nexus one 2.3 is lepipálod! (de 1 neocore akkor se fog normálisan elindulni, mint minden hasonlo kategoriás telefonon) De ezt majd te is igy látod mikor majd megválsz tölle, anno én is igy ugrabugráltam hogy nehogymáá ne az enyém legyen a legjobb! Gyerekes! Vannak tények amiket elkell fogadni! Meg azt is hogy soha a büdös életbe nemlesz ebből 1 normálisan konfigurált készülék, nem véletlenűl adták igy ki ahogy! És ez is csak 1 vélemény volt tisztelt micsoda jah SIR TREMOR
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 22, 18:23:44
a you tube nálam is behalt,valami megoldás?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 22, 18:30:20
Sziasztok
Az lenne a kérdésem hogy most megy-e a CM alpha 8.1-ben a CM settings?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 22, 18:35:39
  
Sziasztok
Az lenne a kérdésem hogy most megy-e a CM alpha 8.1-ben a CM settings?

Nekem működik, kivéve az Update Notifications menüt, ott fc-zik.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 22, 18:45:37
  
Nekem működik, kivéve az Update Notifications menüt, ott fc-zik.

OK köszi  :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 22, 19:01:31
  
a you tube nálam is behalt,valami megoldás?
2.1-d van? Ott mennie kéne. 2.2-n nem működik, megoldás még egyelőre nincs.
  
Sziasztok
Az lenne a kérdésem hogy most megy-e a CM alpha 8.1-ben a CM settings?
Működik.
Update notification: http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMUpdateNotify.apk (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CMUpdateNotify.apk)
Csak másold be a /system mappába root explorer-rel, vagy ES file explorer-rel.

Más: A 3D driver ha nem is tökéletes, de sokkal jobban tudok játszani. :) Advent rush, Pocket Legends, Buka (textura hibával) csodásan működik. :) A CM 8.2-ben benne már ez lesz benne...plusz a magyarítás is! :)
Általánosságban el lehet mondani, hogy 2D-ben hatalmas gyorsulás tapasztalható, 3D-ben nem olyan nagy, viszont a textura hibák eltűntek.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mrmarkus 2010, 12 22, 19:22:02
  
Úgyérzem megsértettem érzékeny lelkivilágocskádat, 1000 bocs a "hangvételem miatt" azthittem birod az igazságot és egyben a kritikát, a" hangvételem" meg olyan amilyen ez van, nemtetszik nem reagálsz azt csá, inkább csak moddolgassál ne pocsékold a drága időt arra hogy álltalad hazugságnak tartott véleményre reagálsz fölleg igy! De látom te annyira tökély vagy mint maga a spica! És ha megnézed a vita kezdetét páran eggyet értenek velem abban nem minden a quadrant, és ezt már jó páran be is bizonyították! De gyüjtögessétek csak hátha 2 év mulva eléred a 2000 azt még akkor a nexus one 2.3 is lepipálod! (de 1 neocore akkor se fog normálisan elindulni, mint minden hasonlo kategoriás telefonon) De ezt majd te is igy látod mikor majd megválsz tölle, anno én is igy ugrabugráltam hogy nehogymáá ne az enyém legyen a legjobb! Gyerekes! Vannak tények amiket elkell fogadni! Meg azt is hogy soha a büdös életbe nemlesz ebből 1 normálisan konfigurált készülék, nem véletlenűl adták igy ki ahogy! És ez is csak 1 vélemény volt tisztelt micsoda jah SIR TREMOR

A vélemény nyíllvánítás szabad, de a személyeskedéseket hagyjuk meg a politikusoknak!
Tartsuk tiszteletben egymás véleményét és inkább a topik témájával foglalkozzunk!!!

A hangvétel meg nem minden esetben lehet olyan, amilyen, mert elfogadhatónak kell lennie egy közösség számára...

Köszönöm megértésedet!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 22, 20:15:49
Kipróbáltam az új GL Updatet, a Hardware Codec Patch-csel együtt, eddig jó, menü akadás mentesen szépen görög, gyorsan elfordul a kép, még úgy is, hogy 3 widget rajta csücsül, ami az egész képernyőt befedi (quadrant: 792 :) ), Angry Birds szépen akadás mentesen fut, a Fruit Ninja is, egyelőre ezekkel próbáltam ki, videólejátszást hanyagolom a készülékemen, igy arról nem fogok tudni mit írni, mivel inkább zenékkel van megpakolva az SD. BFS kernellel, valamint 0.4-es Ssswitch-csel használom együtt, nincs bootloop, nincs fagyás eddig még, talán még gyorsabban be is bootol.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 22, 20:31:07
  
Úgyérzem megsértettem érzékeny lelkivilágocskádat, 1000 bocs a "hangvételem miatt" azthittem birod az igazságot és egyben a kritikát, a" hangvételem" meg olyan amilyen ez van, nemtetszik nem reagálsz azt csá, inkább csak moddolgassál ne pocsékold a drága időt arra hogy álltalad hazugságnak tartott véleményre reagálsz fölleg igy! De látom te annyira tökély vagy mint maga a spica! És ha megnézed a vita kezdetét páran eggyet értenek velem abban nem minden a quadrant, és ezt már jó páran be is bizonyították! De gyüjtögessétek csak hátha 2 év mulva eléred a 2000 azt még akkor a nexus one 2.3 is lepipálod! (de 1 neocore akkor se fog normálisan elindulni, mint minden hasonlo kategoriás telefonon) De ezt majd te is igy látod mikor majd megválsz tölle, anno én is igy ugrabugráltam hogy nehogymáá ne az enyém legyen a legjobb! Gyerekes! Vannak tények amiket elkell fogadni! Meg azt is hogy soha a büdös életbe nemlesz ebből 1 normálisan konfigurált készülék, nem véletlenűl adták igy ki ahogy! És ez is csak 1 vélemény volt tisztelt micsoda jah SIR TREMOR
Figyelj kérlek! nem tudom, hogy miért nem érted meg, hogy senkinek sincs arra szüksége, hogy te itt otrombán és trágárul előadd azt, hogy a spica nem egy isten telefon. ezt a jelenlevők mind tudják. Ha valami nem tetszik, ne nézd, ne vedd meg, ne foglalkozz vele,és arra kérlek, hogy hagyd hogy mindenki eldöntse, hogy mivel tölti a drága idejét. ha nem tűnt volna fel, nekünk ez hobbi, nem szenvedés, és ha nem tudsz normális hangnemben írni akkor tartsd magadban, mert erre senki nem kíváncsi. nem arról van szó, hogy nincs igazad, csak arról, hogy azon fáradoznak sokan, hogy valamin javítsanak, te meg nekiállsz fikázni a munkájukat. remélem megérted mi a probléma, ha nem, akkor sajnálom.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 22, 20:58:53
  
http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/)
Próbáld ki a 3d driver-t is. :)
Náhó, nagyon eltűntél. Nem csinálsz valamikor egy videót a CM 8.1+ck mod 009/001+SSSwitch 0.4/Luismaf V6.1+intercept 3d driver-ról egy jó fajta videót? :) Lehetne benne játék is (AB, slice it, fruit ninja, ninja jump, raging thunder, stb.) :)
dede, csinálok, ráadásul lesz benne egy kis meglepi is, de azt majd a videóban meglátjátok. nem tudom pontosan mikor tudom feltenni, meg megcsinálni, mert mostanában rengeteg komoly gondom van, de legkésőbb karácsony után fenntlesz! az az egy biztos, hogy alig várom, hogy videózhassak már azzal(upsz:D)!!!! :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 22, 21:39:46
amúgy azt a új drivert hol találom? mert amit a samdroidon találtam, nem biztos hogy az nem működött.bootnál megfagy
storno, megvan :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 22, 21:56:44
Olvasva itt a youtube hibáról (mivel én sokat nézem és nincs rá javítás) gondoltam megnézem 2.1-en mit muzsikál ez az új 3d driver. :) Azt kell mondjam istenkirály. Hiába a kis quadrant pontszám (306) , mintha nem valós érték lenne, ugyanis a görgetés sehol sem akad meg még 100 neves telefonkönyvnél sem. Angy Birds is gyönyörűen fut, a hang kicsit szaggat néha de ezen kívül semmi hiba. Azt hiszem megvárom a CM6.2 full magyar verziót amibe bele lesz integrálva ez a 3d driver addig meg 2.1-t nyomatom. :) Kár hogy szenzorok nem mennek a 2.2-be. Ez is javítva lesz a következő cm verzióban?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 22, 22:16:46
  
Amúgy Cm 6.1 alapján készült spica CM 8.2 :)
Nem tudni, nincs rá utaló jel, hogy bármit is csináltak volna vele. Valakinek sikerült megcsinálnia a kalibrálást, már linkeltem.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 22, 23:30:46
ezzel az új 3d driverrel megy a neocore is!!! :DDD ja, és 8,2 fps-t mért xD
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 23, 06:56:45
  
Olvasva itt a youtube hibáról (mivel én sokat nézem és nincs rá javítás) gondoltam megnézem 2.1-en mit muzsikál ez az új 3d driver. :) Azt kell mondjam istenkirály. Hiába a kis quadrant pontszám (306) , mintha nem valós érték lenne, ugyanis a görgetés sehol sem akad meg még 100 neves telefonkönyvnél sem. Angy Birds is gyönyörűen fut, a hang kicsit szaggat néha de ezen kívül semmi hiba. Azt hiszem megvárom a CM6.2 full magyar verziót amibe bele lesz integrálva ez a 3d driver addig meg 2.1-t nyomatom. :) Kár hogy szenzorok nem mennek a 2.2-be. Ez is javítva lesz a következő cm verzióban?
Nekem 426 volt 2.1-gyel a Quadrant :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 23, 08:05:40
Ùgy néz ki szembesülnöm kellett egy nagyon idegesítő hibával. Ha hosszabb ideig nem nyomkodom a telefont akkor egyszerűen nem lehet feloldani a zàrat tök sötèt kijelző fogad. Hiába nyomok bármilyen gombot nem segít rajta. Maga a telo be van kapcsolva mert megpróbáltam  felhívni magam és kicsöng de a telefon szintén nem mutat változást. Akku ki-be bekapcs és megy minden tovább van erre valami megoldás? Mi okozhatja? Luismaf ? Arra gondolok hogy beragadhat a cpu vagy nem tudom. Vagy csak nem működik együtt a luismaf a cfs009 -el?
Petikeke te hallottál erről valamit?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 23, 08:38:27
  
Még soha nem hallottam róla... :S Próbálj egy tar backup+restore-t, bár fogalmam sincs h segít e. Próbálj egy SSSwitch 0.4-t, hátha azzal nem csinál ilyet.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 23, 08:40:09
Kieg.:
Valamit kell ezzel kezdeni, mert most speciel rádugtam a telefonom a gépre, lezértam a kijelzőt és azonnal megint végleg lezárta magát, szerintem reinstall lesz luismaf nélkül.:S Vagy valami ötlet?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 23, 08:51:41
  
Kieg.:
Valamit kell ezzel kezdeni, mert most speciel rádugtam a telefonom a gépre, lezértam a kijelzőt és azonnal megint végleg lezárta magát, szerintem reinstall lesz luismaf nélkül.:S Vagy valami ötlet?
Samdroid-n valahol régen láttam egy wake up patch-t. Talán az egyik qbanin mod topic-ban. Keress rá, hátha az segít. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 23, 08:52:21
  
Még soha nem hallottam róla... :S Próbálj egy tar backup+restore-t, bár fogalmam sincs h segít e. Próbálj egy SSSwitch 0.4-t, hátha azzal nem csinál ilyet.

Most szedtem le a luismafot az UNDO-val, és raktam fel helyette az ssswitchet 0.4v -t kíváncsi vagyok mi lesz max teljes gyalu.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 23, 10:29:09
Reinstall lett belőle, mert nem akart bebootolni:S:D

bfs001, ssswitch 0.4 ezek beváltak:) szépen megy vele a 3d driver is:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 23, 10:57:14
  
Ùgy néz ki szembesülnöm kellett egy nagyon idegesítő hibával. Ha hosszabb ideig nem nyomkodom a telefont akkor egyszerűen nem lehet feloldani a zàrat tök sötèt kijelző fogad. Hiába nyomok bármilyen gombot nem segít rajta. Maga a telo be van kapcsolva mert megpróbáltam  felhívni magam és kicsöng de a telefon szintén nem mutat változást. Akku ki-be bekapcs és megy minden tovább van erre valami megoldás? Mi okozhatja? Luismaf ? Arra gondolok hogy beragadhat a cpu vagy nem tudom. Vagy csak nem működik együtt a luismaf a cfs009 -el?
Petikeke te hallottál erről valamit?

Én amikor felraktam a luismaf akor nekem is volt ien de rájöttem hogy azért nem lehet feloldani mert lefagyott.
Erre meg akor jöttem rá mikor nyomkodtam és lefagyot aztán aksi ki be bekapcs megint lefagy...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bodoraudio 2010, 12 23, 12:26:22
nekem 741 a qvadrant.
CyanogenMod 6.1.1 Spica alpha8.1 One Package
ckMod.bfs.001.
megy a youtube is. :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 23, 12:58:06
Live Wallpaper egész jól műkszik van ami akad egy kicsit de én találtam olyat ami nagyon picit lassított a telón és tök jól megy :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 23, 13:05:20
Nah most Ez lett belőle:
jh7+cm8.1+all2ext2+bfs001+ssswitch 04v+új 3d, eddig teljesen jó.

A codecet nem rakom fel mert nem javított semmit sem:S
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 23, 13:09:00
  
Nah most Ez lett belőle:
jh7+cm8.1+all2ext2+bfs001+ssswitch 04v+új 3d, eddig teljesen jó.

A codecet nem rakom fel mert nem javított semmit sem:S

Nekem javított egy picit nah nyomok egy clean install-t én is felrakom a configod :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 23, 13:22:31
  
nekem 741 a qvadrant.
CyanogenMod 6.1.1 Spica alpha8.1 One Package
ckMod.bfs.001.
megy a youtube is. :ok:
De az nem francia? Mivel jobb, mintha simán raknád fel (leszámítva, hogy hamarabb készen vagy vele)? Mert én nem nagyon értettem amit félig tört angolul, félig franciául írt...
A 3D driver is fent van? Mert azzal senkinek nem megy a youtube... :S
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 23, 13:47:21
  
Úgyérzem megsértettem érzékeny lelkivilágocskádat, 1000 bocs a "hangvételem miatt" azthittem birod az igazságot és egyben a kritikát, a" hangvételem" meg olyan amilyen ez van, nemtetszik nem reagálsz azt csá, inkább csak moddolgassál ne pocsékold a drága időt arra hogy álltalad hazugságnak tartott véleményre reagálsz fölleg igy! De látom te annyira tökély vagy mint maga a spica! És ha megnézed a vita kezdetét páran eggyet értenek velem abban nem minden a quadrant, és ezt már jó páran be is bizonyították! De gyüjtögessétek csak hátha 2 év mulva eléred a 2000 azt még akkor a nexus one 2.3 is lepipálod! (de 1 neocore akkor se fog normálisan elindulni, mint minden hasonlo kategoriás telefonon) De ezt majd te is igy látod mikor majd megválsz tölle, anno én is igy ugrabugráltam hogy nehogymáá ne az enyém legyen a legjobb! Gyerekes! Vannak tények amiket elkell fogadni! Meg azt is hogy soha a büdös életbe nemlesz ebből 1 normálisan konfigurált készülék, nem véletlenűl adták igy ki ahogy! És ez is csak 1 vélemény volt tisztelt micsoda jah SIR TREMOR

Szegény Grétsy Lacibá forogna a sírjában, ezt olvasva...ez is jelez valamit(nem fejtem ki :D)!
Egyszer sem állítottam, hogy tökéletes vagyok, az "igazság" is relatív dolog, de nem megyek bele, az egészre  inkább: no comment!
(nem vívok szellemi párbajt fegyvertelenekkel! :kuss:)

A vélemény nyíllvánítás szabad, de a személyeskedéseket hagyjuk meg a politikusoknak!
Tartsuk tiszteletben egymás véleményét és inkább a topik témájával foglalkozzunk!!!

A hangvétel meg nem minden esetben lehet olyan, amilyen, mert elfogadhatónak kell lennie egy közösség számára...

Köszönöm megértésedet!

Jogos, Én részemről be is fejeztem! ;)
Foglalkozom azzal, ami érdekel is!

Tisztelettel: "Tisztelt Micsoda...alias Én" :D
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 23, 13:55:07
  
(nem vívok szellemi párbajt fegyvertelenekkel! :kuss:)

Jogos, Én részemről be is fejeztem! ;)
Foglalkozom azzal, ami érdekel is!

Tisztelettel: "Tisztelt Micsoda...alias Én" :D
Légyszi, ne etesd a trollt! Alapszabály, hogy aki egynél több felkiáltójelet és capslockot használ, azzal nem vitatkozunk.

Amúgy örülök az új fejleményeknek, most szerintem Újévig nem telepítek semmit, mert kell a stabilitás az ünnepekre. Aztán januártól belevetem magam újfent. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 23, 14:02:49
Kipróbáltam ezt a 3D drivert, tényleg sokat dob a 2D-n(a 3D olyan 8 pontot ugrik), de sajnos az mp4 videók nem mennek vele, ezért Én leszedtem, mert számomra fontos a mozi rész. ;)

Valaki írta, hogy nem zárt le a bill.zár (illetve, hogy dupla nyomásra old), annak javaslom a Simply Lock Screen-t, elég egyszerű kis progi, szerintem szép felülettel és megoldja ezt a gondot! :ok:

Légyszi, ne etesd a trollt! Alapszabály, hogy aki egynél több felkiáltójelet és capslockot használ, azzal nem vitatkozunk.

Amúgy örülök az új fejleményeknek, most szerintem Újévig nem telepítek semmit, mert kell a stabilitás az ünnepekre. Aztán januártól belevetem magam újfent. :)

Rendben! :ok:
Én befejeztem!

Azt hiszem, Én is hagyom a jelenlegi konfigurációt, mert bár tapasztaltam néhány hibát a BSF-el, de alapvetően nem rossz, gyors tőle a cucc és Nekem egyelőre a Luismaf sem kakkantotta be a rendszert! ;)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 23, 14:12:42
  
Valaki írta, hogy nem zárt le a bill.zár (illetve, hogy dupla nyomásra old), annak javaslom a Simply Lock Screen-t, elég egyszerű kis progi, szerintem szép felülettel és megoldja ezt a gondot! :ok:
Még egyszerűbb ha visszaállítod a régit ezzel: http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 23, 14:28:25
Sziasztok!

Jelentem mennek a szenzorok 2.2-n! Criminal is azt javasolta, hogy töröljem a kalibrációs fájlt, de konzolból, su-val. Pontosan nem tudom, hogy mi javította meg, mert toltam egy új rendszert (ekkor még nem mentek a szenzorok), beléptem a terminál emulátorba, su, md... és azt írta ki, hogy nincs ilyen fájl, vagy mappa. Kiléptem és legnagyobb meglepetésemre elkezdett forogni a kép, ahogy forgattam a telót :) Viszont valami még nem kerek, YouTube-on nincs kép, meg a Talking Tom és hasonló programkáknál nincs hang. Ja, meg feltoltam vagy 60 mega appot és valamiért fogy az Int.Mem. is nem csak az app2SD... Már csak 56 MB-om van szabadon, remélem ennél lejjebb nem fog menni...
Ha van valakinek javító zip-ötlete, azt szívesen kipróbálnám!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 23, 14:29:47
  
Még egyszerűbb ha visszaállítod a régit ezzel: http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/s3c-keypad-rev0020_a8.zip)

Azt is lehet!

Én már régóta használom ezt a screen lock-ot, szeretem is, mert sok funkcióval bír -csengetési mód nyitás nélkül, mutatja a dátumot, időt, ébresztést, elmulasztott eseményeket, stb...- és nem fagy tőle a cucc :ok: (GoTo-val folyamatos fagyásom volt)!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 23, 14:53:19
  
Sziasztok!

Jelentem mennek a szenzorok 2.2-n! Criminal is azt javasolta, hogy töröljem a kalibrációs fájlt, de konzolból, su-val. Pontosan nem tudom, hogy mi javította meg, mert toltam egy új rendszert (ekkor még nem mentek a szenzorok), beléptem a terminál emulátorba, su, md... és azt írta ki, hogy nincs ilyen fájl, vagy mappa. Kiléptem és legnagyobb meglepetésemre elkezdett forogni a kép, ahogy forgattam a telót :) Viszont valami még nem kerek, YouTube-on nincs kép, meg a Talking Tom és hasonló programkáknál nincs hang. Ja, meg feltoltam vagy 60 mega appot és valamiért fogy az Int.Mem. is nem csak az app2SD... Már csak 56 MB-om van szabadon, remélem ennél lejjebb nem fog menni...
Ha van valakinek javító zip-ötlete, azt szívesen kipróbálnám!
Nekem mindig forog a képernyő...szerencsére. :)
Youtube: kapcsold ki a HQ-t. Ne csak a beállításokban, hanem a videó lejátszása közben is (jobb felső sarok). Ha meg felraktad a 3D driver-t akkor nem is fog menni.
Talking tom: Nem tudom mi ez a progi és mire jó, de olvastam, hogy nem jó...nem is lesz. Nem működik, megoldás nincs még rá.
App2sd: Indítsd újra a telefont és akkor tesz át mindent. Nekem is fogy a belső memóriám, de 40 mega alá sose esik. Használj advanced task killer for froyo nevű pogit az alkalmazások kilövésére.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 23, 14:57:18
  
Nekem 426 volt 2.1-gyel a Quadrant :)

Uhh, azt hogy csináltad?:) Mivel fűszerezted azt a romot hogy ilyen jó lett az érték?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 23, 15:10:28
  
Uhh, azt hogy csináltad?:) Mivel fűszerezted azt a romot hogy ilyen jó lett az érték?
Semmi extra. Talán az, hogy ext2-re konvertáltam mindent, de nem biztos. Új főzet Samdroid konyhából.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 23, 15:17:49
Pracli írta: "Onnan tudod, hogy az app2sd működik, hogy mondjuk ha bemész a sd card & phone storage menübe akkor ott az available space 80-100 mega legalább, és ha telepítesz további programokat, akkor is annyi marad."
Azért paráztam, mert most 55 megánál van.
Felnyomom a Talking Roby-t... Fent is van:
13 MB a progi, az Int.Mem. 55 megáról lement 53.5 MB-ra. A nagy része az app2SDbe ment, de csökkent az Int.Mem. is.
A YouTube elindult HQ kikapcsolásával! Én azt hittem azzal a gombbal lehet bekapcsolni.
Jóóólesz ez! Ezek a játékok úgyis csak a gyerekek kedvéért vannak fent, ami nekem kell az már működik!
Köszönöm mindenkinek a segítséget!
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 23, 15:33:14
  
Semmi extra. Talán az, hogy ext2-re konvertáltam mindent, de nem biztos. Új főzet Samdroid konyhából.

Hmm, 2.1 alatt még sosem próbáltam ext2 re állítani a partíciót. Gondolom a all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip-el csináltad ugye?:) Vagy melyik programmal? Mert én most ezzel próbáltam meg átalakítani de miután végzett elindult alul a szürke csík és aztán a végén meg is állt, azóta így áll már 4 perce. Nem tudom mennyit kell rá várni, elindul e vagy szétfagyott. Arra lennék kíváncsi te hogy konvertáltad át sikeresen?:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 23, 16:02:26
  
Az új kernelben vannak ilyen opciók. Egyesével lehet. Eddig nem engedte a systemet, aztán már nem tudom hogy, de most ment. A PDA részt újraraktam Odinból.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2010, 12 23, 16:07:08
  
Az új kernelben vannak ilyen opciók. Egyesével lehet. Eddig nem engedte a systemet, aztán már nem tudom hogy, de most ment. A PDA részt újraraktam Odinból.

Húha, sok új infót mondtál most nekem. Új kernel 2.1-be? Merre találom? PDA részt hogy lehet külön feltenni? Hisz én sosem odinnal rakom fel mivel ez egy zip és recoveryből teszem fel. Vagy az új főzés már ilyeneket tud?:) Adnál nekem egy linket? Köszi. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 23, 16:09:17
  
Az új kernelben vannak ilyen opciók. Egyesével lehet. Eddig nem engedte a systemet, aztán már nem tudom hogy, de most ment. A PDA részt újraraktam Odinból.
amikor először állítasz ext2-t csak a datat és a cachet engedi ext2 re a systemre azt mondja, hogy mivel használatban van nemlehet lecsatlakoztatni, de ha rebootolod a recoveryt akkor már engedi. lehet hogy akkor is engedné, ha azzal kezded a sort.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 23, 16:37:12
  
amikor először állítasz ext2-t csak a datat és a cachet engedi ext2 re a systemre azt mondja, hogy mivel használatban van nemlehet lecsatlakoztatni, de ha rebootolod a recoveryt akkor már engedi. lehet hogy akkor is engedné, ha azzal kezded a sort.

Húha, sok új infót mondtál most nekem. Új kernel 2.1-be? Merre találom? PDA részt hogy lehet külön feltenni? Hisz én sosem odinnal rakom fel mivel ez egy zip és recoveryből teszem fel. Vagy az új főzés már ilyeneket tud?:) Adnál nekem egy linket? Köszi. :)
Próbáltam reboot-tal, nem ment, azért raktam rajta a PDA részt is Odinnal, meg főztem egy másik ROM-ot a sima Samdroid-os kitchen-ben, mert beleraktam valamit, amitől szerintem hibák voltak, de most egyelőre jónak tűnik. Néha a Wifi-t újra kell indítani, nem értem, miért, de annyira nem is izgat. Majd jönnek ki valami újdonsággal 2.1-re is a napokban, ahogy írták, addig megteszi.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 23, 18:54:41
  
a wifi alvását kikapcsoltad? Mert akkor szokott gond Lennox ha a wifi alvò mód belapcsolva marad
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2010, 12 23, 18:56:53
  
a wifi alvását kikapcsoltad? Mert akkor szokott gond Lennox ha a wifi alvò mód belapcsolva marad
Nemrég találtam meg az opciót, most tesztelem, de eddig jó, valószínűleg az volt csak. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 23, 19:06:08
  
a wifi alvását kikapcsoltad? Mert akkor szokott gond Lennox ha a wifi alvò mód belapcsolva marad
lennox=lenni, csak a predektív bekavarta :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 23, 19:17:22
A WiFi-ről jut eszembe, timeout-ot lehet valahol állítani? Örülnék, ha nem kapcsolódna mindig olyan gyorsan ki, ha kikapcsolom a képernyőt..
Igazából ne is kapcsolgassa, majd én azt jobban tudom, elvégre van a WiFi-nek kapcsolója...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 23, 19:25:34
  
A WiFi-ről jut eszembe, timeout-ot lehet valahol állítani? Örülnék, ha nem kapcsolódna mindig olyan gyorsan ki, ha kikapcsolom a képernyőt..
Igazából ne is kapcsolgassa, majd én azt jobban tudom, elvégre van a WiFi-nek kapcsolója...
igen, wifibeállítások, menügomb, speciális, alvó mód, kapcsold sohára :ok:
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2010, 12 23, 19:49:30
láttam, hogy volt szó róla, viszont nem találtam megoldást.
szenzor problémára mi a megoldás?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neyma 2010, 12 23, 23:31:14
Ezt a 3D drivert hol lehet fellelni?
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 24, 07:54:24
Náhó: Köszi megtaláltam! ...hogy kerestem ezt az oldalt, eszembe nem jutott, hogy a menün belül még nyomjak egy menü gombot...
huntiger: nekem ezt írta Criminal: "Eloszor is, lehet, hogy van elozo verziobol kalibraciod az iranytuhoz, ezt le kell torolni a /data/misc/akmd.dat-ot... Ezt meg tudod csinalni terminal emulaciobol (su a root-hoz, majd utana rm /data/misc/akmd.dat), de valaki a forumon csinalt hozza update scriptet is, ezt is megkeresheted..."
A terminálban az jött vissza, hogy nincs ilyen fájl, de mire kiléptem már mentek is a szenzorok. Talán csak a su engedett valami lemezre írást, linuxban nem vagyok büfé...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 24, 09:59:13
  
Én minden nap olvasom a samdroid-t, de hol találtad ezt a script-t? Vagy ha megvan még akkor töltsd már fel valahova és linkeld már be kérlek. Nekem speciel nincs bajom a tájolással, de vannak akiknek igen.
  
Ezt a 3D drivert hol lehet fellelni?
CM: Linkeltem már, olvass vissza
Eclair: http://forum.samdroid.net/f55/graphic-drivers-mix-3574/ (http://forum.samdroid.net/f55/graphic-drivers-mix-3574/)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neyma 2010, 12 24, 15:25:06
  
Linkeltem már, olvass vissza
Eclair: http://forum.samdroid.net/f55/graphic-drivers-mix-3574/ (http://forum.samdroid.net/f55/graphic-drivers-mix-3574/)

Visszaolvastam, nem találtam, azért kértem linket.
Egyébként nekem nem indult el a teló a driverrel, elkezd betölteni és megáll a betöltőképernyőnél.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 24, 16:08:54
  
Visszaolvastam, nem találtam, azért kértem linket.
Egyébként nekem nem indult el a teló a driverrel, elkezd betölteni és megáll a betöltőképernyőnél.
JD2-s gyári romod van, vagy milyen?

Új BFS kernel. :) http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index58.html#post90008 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3344/index58.html#post90008)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2010, 12 24, 16:17:37
 ToPe1: köszi, rá is kérdeztem criminalnál, hogy mit ajánlott neked. azt mondta, hogy a terminal-os dolog akkor kell, ha az iránytű nem működik, és hogy nézzek szét a beállítások között. úgy is tettem, kijelző forgatásánál pipa ki mindháromnál, majd pipa be. és most jó. a miértet nem értem, de addig nem is érdekel, amíg működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 25, 17:21:43
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!
Bolodog karácsonyt! (http://www.youtube.com/watch?v=MSyB_M6KLgg#ws)      :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 25, 18:47:14
  
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!
      :)
Valamiért homályos a kép és sípol a hang...jól állítottad be a HD kamerát? :S

Ezt próbáld ki: CM 8.1+Ck mod 002 BFS+SSSwitch 0.4+Intercept 3D driver+freeres update. :)
Nekem olyan 780 körül van a quadrant eredményem és minden piszkosul gyors. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 25, 19:00:52
  
Valamiért homályos a kép és sípol a hang...jól állítottad be a HD kamerát? :S

Ezt próbáld ki: CM 8.1+Ck mod 002 BFS+SSSwitch 0.4+Intercept 3D driver+freeres update. :)
Nekem olyan 780 körül van a quadrant eredményem és minden piszkosul gyors. :)
a hang az sípolni is fog, metr van benne egy kis valami ami folyamatosan zúg, szép halkan, a kép meg csak a youtubeon homály, nem tudom miért :( mindegy, lesz még jobb is. most húzom újra az egész telefont, mert elővettem a papucsomból és le volt fagyva( hogy mért a papucsomból az a következő videómból kiderül) a lényeg az hogy teljesen megfagyott, és amikor kivettem az akksit nem indult be , szal újrahúzom. a freeresről még nem hallottam jót, csak azt hogy lassultak tőle az emberkék.az új bfs-t kipróbálom. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 25, 20:16:58
  
Nekem fent van és nem érzek lassulást. :) Így is simán hozza a spica a 760 pontot és több memóriám van. :)
Angry Birds 1.3.5, AB seasons, Beats, Tiger GBA, Tackle 3D (textura hibával), Fruit Pirate, Fishin' 2 Go, Mini Army, Slice it tökéletesen fut. :) És a Pocket Legends is játszható kategóriába került. :)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 26, 07:14:06
  
Én minden nap olvasom a samdroid-t, de hol találtad ezt a script-t? Vagy ha megvan még akkor töltsd már fel valahova és linkeld már be kérlek.
Nem találtam meg - bár nem is kerestem - mert már a terminálos próbálgatáskor megjavult.
Szerintem ez valami újratelepítés utáni bug, nem inicializálódik a HW. Huntigernek is megjavult, ő sem érti, szerintem vannak az alkalmazásoktól eltérő hozzáférési módok, amitől inicializálódik és utána már megy minden programmal.
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 26, 08:40:03
  
Nem találtam meg - bár nem is kerestem - mert már a terminálos próbálgatáskor megjavult.
Szerintem ez valami újratelepítés utáni bug, nem inicializálódik a HW. Huntigernek is megjavult, ő sem érti, szerintem vannak az alkalmazásoktól eltérő hozzáférési módok, amitől inicializálódik és utána már megy minden programmal.
Leírnád a parancsot? Én egyáltalán nem értek a Linux-hoz. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 26, 11:36:28
Sziasztok, valaki felrakta màr a bfs002 -t? Èn igen, viszont az istenèrt nem tudom hozzà felralni az új 3d drivert  recoveryben felrakja minden okès, de quadrant kiìrja, hogy nincsen fent ès a pixel hibàk os vannak:s. Ez màr a màsodik clean install volt. Van erre valami megoldás? Pls help.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 26, 11:40:11
  
Sziasztok, valaki felrakta màr a bfs002 -t? Èn igen, viszont az istenèrt nem tudom hozzà felralni az új 3d drivert  recoveryben felrakja minden okès, de quadrant kiìrja, hogy nincsen fent ès a pixel hibàk os vannak:s. Ez màr a màsodik clean install volt. Van erre valami megoldás? Pls help.
Nekem fent van. Nálam nem volt clean install, felraktam a ck mod 009-re a 3D driver-t, aztán 2 nap múlva jött a bfs 002, felraktam azt és tökéletes. :) Szóval elősször tedd fel a ck mod 009-t, aztán a 3d driver-t és utána bfs 002-t. Szerintem megoldja a problémád.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 26, 12:02:21
  
Nekem fent van. Nálam nem volt clean install, felraktam a ck mod 009-re a 3D driver-t, aztán 2 nap múlva jött a bfs 002, felraktam azt és tökéletes. :) Szóval elősször tedd fel a ck mod 009-t, aztán a 3d driver-t és utána bfs 002-t. Szerintem megoldja a problémád.

Uhh... XD rájöttem mi a baj véletlenül felülírtam a 3d drivert:) de a neve maradt ugyan az recoveryben böngészgettem és move-oltam a bfs002-t a download mappából egy másikba és felülírta a 3d driver zip tartalmát, de a nevét nem változtatta meg:)
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 26, 16:46:22
  
amikor először állítasz ext2-t csak a datat és a cachet engedi ext2 re a systemre azt mondja, hogy mivel használatban van nemlehet lecsatlakoztatni, de ha rebootolod a recoveryt akkor már engedi. lehet hogy akkor is engedné, ha azzal kezded a sort.

Ha Recheck file systemre nyomtok vagy hasonló nemtom pontosan mi van írva akor utána engedi átkonvertálni a systemet
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 26, 17:37:07
CM Patch for mp4/3gp playback.
Please only use with InterceptGL driver, otherwise it'll make video playback more lag.
(noticed 3gp playback with write background)
http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index70.html#post90710 (http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index70.html#post90710)

:P
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 26, 19:20:23
Fura...
Nekem eddig a BFS 001 volt fent, nem volt gond vele, tegnap előtt feltettem a 002-est, erre leesett a rendszermemóm 16-20 közé és csak ATK után megy vissza 50-60 közé! :-X
001-el folyamatosan 60 környékén volt, ATK után pedig 80-85-re ugrott!
Nem értem...(mert látom, Petinek ellenkező tüneteket okozott) :hmm:
Quadrant ugyanazt a 760-as szintet hozza, de ez a 16-20 mb veszettül zavar, ráadásul így az appok is belassultak!
Szerintem megy vissza a 001, amíg kijön egy frissebb verzió!

Jól láttam, hogy a  3D driver mellé kijött az mp4 playback javító is? :taps:
Így már lehet, hogy visszateszem a drivert! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 26, 21:46:03
  
Nekem nagyon bevált a 002 BFS, mert ha bekapcsolom a wifi-t akkor nem fagy szét a spica... :) A memóriám pedig 50-70 közt mozog ATK-val is...lehet már túl sok program van fent, nem tudom. Túlságosan nem érdekel, mert így is nagyon gyors. :)

Az MP4-t én is kipróbálom, állítólag tökéletesen megy. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 26, 21:59:22
Srácok le lehet valahogy formázni a samdroidos particiót de csak azt mert valami gubanc volt amikor fel akartam rakni egy appot és most semmit se tudok felrakni mert kiírja hogy sikertelen.. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 26, 22:13:26
  
Nekem nagyon bevált a 002 BFS, mert ha bekapcsolom a wifi-t akkor nem fagy szét a spica... :) A memóriám pedig 50-70 közt mozog ATK-val is...lehet már túl sok program van fent, nem tudom. Túlságosan nem érdekel, mert így is nagyon gyors. :)

Az MP4-t én is kipróbálom, állítólag tökéletesen megy. :)
mp4 tökéletes, csak nekem bfs-sel összeakadt( befagyott a boot a rezgés után) de cfs-sel megy rendesen :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 27, 11:48:05
Azt mondják az okosok a samdroid fórumon, hogy ha az uj bfs 002-es kernellel bekapcsolt wifivel inditod ujra a telefonodat, akkor széjjelfagy. ilyet tapasztalt valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 27, 12:09:05
  
Azt mondják az okosok a samdroid fórumon, hogy ha az uj bfs 002-es kernellel bekapcsolt wifivel inditod ujra a telefonodat, akkor széjjelfagy. ilyet tapasztalt valaki?
Nálam még nem csinált ilyet, pedig rögtön felraktam a kiadása után. De van egy jó megoldásom: ne indítsd újra bekapcsolt wifi-vel és akkor tuti nem fagy szét. :D :P
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 27, 12:14:32
Én is fel akarom rakni, de sztem még kicsit nyomozok utána, nehogy ugy járjak, mint anno az r5-ös kernellel, amit kiadása után 3 perccel már küldtem is fel a Spicára... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 27, 15:14:17
  
mp4 tökéletes, csak nekem bfs-sel összeakadt( befagyott a boot a rezgés után) de cfs-sel megy rendesen :)
ha cfssel bebootolsz akkor utána felteheted a bfs002 t is, mert utána már jó lesz :) ne kérdezzétek miért...
: Re:2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 27, 16:00:19
  
Leírnád a parancsot? Én egyáltalán nem értek a Linux-hoz. :S
Fentebb már belinkeltem, még te is beidézted :)
1. megnyitod a terminál emulátort
2. beírod, hogy SU (+enter), ezzel szupervisor jogod lesz a fájlkezeléshez
3. beírod, hogy rm /data/misc/akmd.dat és ez elvileg letörli, vagy kiírja - mint nálam - hogy nincs ilyen fájl, vagy mappa
Ez elvégezhető az ES File Explorer programmal, ha be van neki pipálva, hogy legyen neki root joga.
Közben, ezzel a fájlkezelővel meg is találtam az akmd.dat-ot, gondolom akkor indultak el a szenzorok, amikor létre bírta hozni a fájlt a rendszer.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 27, 16:23:45
  
Nekem nagyon bevált a 002 BFS, mert ha bekapcsolom a wifi-t akkor nem fagy szét a spica... :) A memóriám pedig 50-70 közt mozog ATK-val is...lehet már túl sok program van fent, nem tudom. Túlságosan nem érdekel, mert így is nagyon gyors. :)

Az MP4-t én is kipróbálom, állítólag tökéletesen megy. :)

Hehe...mintha nem is egyféle gépet használnánk. :D

Folyamatosan ellentétes hibákat generálnak a cuccaink, mert Nekem meg még sohasem fagyott le WiFi közben! :)

No mindegy, végetért a szabim, úgyhogy szerintem megy fel a 009+3D driver+mp4 playback javító, talán így stabil marad a rendszer. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2010, 12 27, 18:52:26
magyarításról valaki valamit nem tud?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 27, 19:44:15
Ha jól látom Leshak már a 2.3-nál tart. :D Itt megtekinthető hogy hol tart éppen. (http://forum.samdroid.net/f56/android-2-3-gingerbread-samsung-spica-i5700-v0-1-alpha1-3618/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 27, 20:15:02
  
Ha jól látom Leshak már a 2.3-nál tart. :D Itt megtekinthető hogy hol tart éppen. (http://forum.samdroid.net/f56/android-2-3-gingerbread-samsung-spica-i5700-v0-1-alpha1-3618/)
Gingerbread on Spica (http://www.youtube.com/watch?v=bMpdcNIdu7I#ws) videó is van róla :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 27, 20:25:33
Most már biztos hogy amíg nincs túl nagy minimum hardverkövetelmény addig jönni fog a friss, ropogós android a Spicára :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 27, 21:03:58
Mondtam én pár napja, hogy kezdenek újra felgyorsulni a fejlesztések. Figyeljétek meg, hogy még az elején kicsit akadozni fog a 2.3 fejlesztése, de egy idő után criminal be fog szállni a CM7-tel és akkor felgyorsul minden. :)
Várom már nagyon a 2.3-t, de én egy tökéletes CM 2.2-nek most jobban örülnék. Nagyon jó ez az android, de aki egyszer használt cyanogen mod-t annak olyan fapados érzése lesz ha egy oroginal 2.2-t használ... :S

Magyarítás: Készen van, csak a CM 8.2-re várunk. Az ADW a folyamatos frissítés miatt egyelőre nem került bele, talán később...annyira nem fontos, mivel a tapasztalatok alapján a legtöbb ember LP-re vált.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 27, 21:59:54
Ezt írjátok be a build.prop végére: ro.opengles.version=131072
Állítólag ez engedélyezi pár alkalmazás számára az opengles 2.0 használatát...ezek szerint gyorsulnak a játékok.
Most kezdem tesztelni, majd írok róla, ha észrevettem valami változást.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 27, 22:22:02
Bocs, hogy teleszemetelen a fórumot :)

Új hang driver (a nexus S-ről húzták le): http://forum.samdroid.net/f53/nexus-s-libaudio-3549/#post91298 (http://forum.samdroid.net/f53/nexus-s-libaudio-3549/#post91298)

Build.prop módosítás: A tiger GBA emulátor tökéletes gyorsasággal működik most már, eddig néha szaggatott. Mást nem nagyon próbáltam, hasznosnak tűnik ennek az 1 sornak a hozzáadása. quadrant 766, de eltűntek a BFS okozta nagyon rikta UI szaggatások.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 12 28, 07:32:36
  
Várom már nagyon a 2.3-t, de én egy tökéletes CM 2.2-nek most jobban örülnék. Nagyon jó ez az android, de aki egyszer használt cyanogen mod-t annak olyan fapados érzése lesz ha egy oroginal 2.2-t használ... :S

A 2.2-vel egyetértek!

A fordítás :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 28, 09:00:32
  
magyarításról valaki valamit nem tud?
Megkerestem a magyarítás topic-ját a Samdroid-n. Van fent CM 8.2-s tesztváltozat, amiben benne van a magyarítás. A hibajelentés folyamata le van írva az első oldalon.
http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/ (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/)
Ez csak a magyarításra kiadott tesztváltozat, kéretik úgy kezelni, hogy több hiba is lehet benne, mint a végleges CM 8.1-ben. Ehhez fel kell rakni a 3D drivert és a video patch-t külön.
Sajnos arról nem tudok, hogy a magyar nyelv benne lenne e, ha tudok róla valamit akkor írok, de jó néven venném ha valaki mondana róla vmit. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 28, 09:45:54
buildprophoz hozzáírtam azt a sort amit mondtál, de nem vettem észre semmi változást. talán a raging thunder2 jobban akad. textúra viszont most sincs ott ahol kellene.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2010, 12 28, 13:22:59
Én is hozzáírtam azt a sort:) nem tudom annak köszönhető e de az AB olyan gyors lett, hogy alig bírom már irányítani a tojás pottyantósat :P. Felraktam a videó patchet is és tökéletesen megy:)
A új hang is teljesen kíválló:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 28, 15:00:13
Látva a sok fejlesztést, nem bírtam magammal én sem, pedig megfogadtam, hogy januárig semmit. Ennyit az újévi fogadalmakról. :D
Megy minden: intercept 3D, nexus hang, és feltelepítettem egy gingerbread keyboardot is.
A hang késésre van valami megoldás? Az előző sem a reakcióidejéről volt híres, de most akár több másodperc a késés nálam. Ez főként hangszereknél idegesítő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 28, 15:16:44
Az SSSwitch-t fel lehet rakni anélkül hogy lecserélném a mostani kernelt? Vagy így külön nem ér sokat?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 28, 15:23:40
  
Az SSSwitch-t fel lehet rakni anélkül hogy lecserélném a mostani kernelt? Vagy így külön nem ér sokat?
Fel. Ha jól tudom 2.1-től kezdve bármin működik...de az eclair-ben nem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy bármelyik CM-es kernelen működik (ck mod, xmister, criminal).
  
Látva a sok fejlesztést, nem bírtam magammal én sem, pedig megfogadtam, hogy januárig semmit. Ennyit az újévi fogadalmakról. :D
Megy minden: intercept 3D, nexus hang, és feltelepítettem egy gingerbread keyboardot is.
A hang késésre van valami megoldás? Az előző sem a reakcióidejéről volt híres, de most akár több másodperc a késés nálam. Ez főként hangszereknél idegesítő.
Milyen hangszer? Kipróbálnám én is, hogy van e nálam késés.
Néztem videót, jútúbot, játszottam (AB, Beats, Tiger GBA), zenét hallgattam és nekem nem tűnt fel késés, pedig igyekeztem előállítani. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 28, 15:33:50
  
Milyen hangszer? Kipróbálnám én is, hogy van e nálam késés.
Néztem videót, jútúbot, játszottam (AB, Beats, Tiger GBA), zenét hallgattam és nekem nem tűnt fel késés, pedig igyekeztem előállítani. :D
Ethereal dialpad és Etherophone. Eddig is késett, csak nem ennyit. Az AB-ben annyira késik a hang, hogy mire a befejező zenét játssza a pálya végén, már rég ellőttem a következő pályán az első madarat (kis túlzással). :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 28, 15:42:51
  
Fel. Ha jól tudom 2.1-től kezdve bármin működik...de az eclair-ben nem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy bármelyik CM-es kernelen működik (ck mod, xmister, criminal).

Köszi, akkor megpróbálom feltenni hátha dob egy kicsit a sebességen.  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 28, 16:06:43
gala s hangdrivere mennyire vált be? mert samdro-n azt írják hogy recseg és nincs elég basszus, de legalább nagyon hangos
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 28, 16:46:38
  
Ethereal dialpad és Etherophone. Eddig is késett, csak nem ennyit. Az AB-ben annyira késik a hang, hogy mire a befejező zenét játssza a pálya végén, már rég ellőttem a következő pályán az első madarat (kis túlzással). :)
Késni késik, de szerintem nem vészes. Mondjuk én nem hangolok semmit se, mert nekem zongorám van... :D
Csináltam egy videót, nem tudom hasznos e neked...
http://dl.dropbox.com/u/9525833/P1070372.MOV (http://dl.dropbox.com/u/9525833/P1070372.MOV)
(Bocs, hogy fektetett, de a célnak megfelel...sajnos nincs stúdióm) :(
  
gala s hangdrivere mennyire vált be? mert samdro-n azt írják hogy recseg és nincs elég basszus, de legalább nagyon hangos
A külső hangszóró egy kicsit recseg, de beszédnél nem vészes, a fentebbi videón látod, hogy itt a hangoló proginál kicsit recsegett. Játék, zene, film, hívás közben semmi baja nincs.
A basszust nem tudom megítélni...a külső hangszórón sose volt basszus, ezután se lesz. A füles használatakor, meg nem vettem észre semmi különbséget, ugyanúgy szól, mint előtte.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2010, 12 28, 17:12:26
  
Késni késik, de szerintem nem vészes. Mondjuk én nem hangolok semmit se, mert nekem zongorám van... :D
Csináltam egy videót, nem tudom hasznos e neked...
http://dl.dropbox.com/u/9525833/P1070372.MOV (http://dl.dropbox.com/u/9525833/P1070372.MOV)
(Bocs, hogy fektetett, de a célnak megfelel...sajnos nincs stúdióm)
Köszi. Nálam mintha nagyobb lenne a késés, vissza is rakom az eredeti alsa hangot, mert közben észrevettem, hogy a videóhangok is késnek.
Egyébként ezek hangolásra nem jók, inkább csak szórakozni. Hangolni ott a gStrings, az meg tökéletesen fut.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 28, 17:23:57
  
Köszi. Nálam mintha nagyobb lenne a késés, vissza is rakom az eredeti alsa hangot, mert közben észrevettem, hogy a videóhangok is késnek.
Egyébként ezek hangolásra nem jók, inkább csak szórakozni. Hangolni ott a gStrings, az meg tökéletesen fut.
Azt hittem ez arra van...én még életemben nem hangoltam semmit... :)
Nem tudom segít e, ha még van kedved próbálgatni, akkor próbálkozz a soundbuffer és a sound fix állítgatásával. Állítólag nem hat rá, de ha különbséget vettél észre, akkor talán segít.
Az én beállításaim:
Sound fix=1
Soundbuffer=24
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 28, 18:09:46
Fejhallgatóban nagy változás van a driver feltelepítése után. Én ugyan nem vettem észre nagy dolgot de apám régebbi zongorahangolásokkal foglalkozik és ő váltig állítja hogy most már szinte(!) tökéletes. :D (De ez függ szerintem a fejhallgató minőségétől is)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 28, 19:26:39
Nekem valami nem egészen kerek ezzel az új hang-driverrel. Örülök neki, mert most már van hangja azoknak a programoknak, amik eddig hanghibásak voltak, de véletlenszerűen váltogatja, az első és a hátsó hangszórókat. Egyik pillanatban ordít a hátsó, a másik pillanatban meg a fülemhez kell tennem - mint ha telefonálnék - és úgy szól halkan...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2010, 12 28, 23:08:06
Nemtom próbáltátok e de a 3d driverrel meg a build.prop os módosításal a live wallpapper nem akad semmit
csak ien minimálisan nagyon ritkán de nagyon flesss :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 29, 13:17:32
Ezt a build.prop módosítást leírná valaki hogyan csináljam?  :oops: (Még csak most kezdtem el úgy igazán "nyúlkálni" a telefonban így bocsi a buta kérdésért)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 29, 13:29:51
Én Root Explorer-rel csináltam. Sztem azzal a legkönnyebb. Belemész a system mappába, ahol a build.prop van. Fent lesz egy kapcsoló, azzal tudod irhatóvá tenni a dolgokat, akkor jó, ha R/W-n áll. (Ha R/O, akkor katt rá egyszer.) Rámész a build.prop-ra, hosszan nyomod, és lesz egy olyan, a felpattanó listában alul, hogy Open In Text Editor. Megnyitod ugy, nyilakkal lemész a végére, beirod a sort, elmented. (Meg fog csinálni egy build.prop.bak nevű backup fájlt, az ott jó helyen van.) Ezek után ujrainditod, és kész. Nekem ennyi volt. Vigyázz miközben a nyilakkal navigálsz a fájlban, ne irj bele semmi mást (nekem majdnem sikerült :) ), mert akkor eléggé elborul a "PH-érték" a rendszerben... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 29, 13:32:53
  
Köszi Mindjárt kipróbálom csak szerzek egy Root Explorert  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 29, 13:53:29
  
Köszi Mindjárt kipróbálom csak szerzek egy Root Explorert  :)
Az ES file explorer-rel is tökéletesen jó, az meg alapból benne van a CM-ben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 29, 16:59:52
  
Nemtom próbáltátok e de a 3d driverrel meg a build.prop os módosításal a live wallpapper nem akad semmit
csak ien minimálisan nagyon ritkán de nagyon flesss :D
+1
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: flenard 2010, 12 29, 17:59:32
Tudna valaki segíteni, hogy kell a Recovery módban Apply any zip from sd-t előhozni, egy részeltes leírásnak nagyon örülnék.
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 12 29, 18:20:51
  
Tudna valaki segíteni, hogy kell a Recovery módban Apply any zip from sd-t előhozni, egy részeltes leírásnak nagyon örülnék.
Köszi!
Mit szertnél? A ROM-ot az SD gyökerébe kell tenni (az új talán tud böngészni, nem emlékszem :oops:), majd OK.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 29, 19:27:15
Flash Player 10.1-et próbálta már valaki feltenni? Nekem nem sikerül, a Merket aszongya, hogy nincs meg a kért fájl...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mrmarkus 2010, 12 29, 19:38:00
  
Flash Player 10.1-et próbálta már valaki feltenni? Nekem nem sikerül, a Merket aszongya, hogy nincs meg a kért fájl...

Azért nem látod a Marketben, mert nem a te készülékedre való...  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 29, 19:54:42
  
Azért nem látod a Marketben, mert nem a te készülékedre való...  :hmm:
Hanem? Ez készülék függő? Nem úgy volt, hogy a 2.2-n már működik?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 29, 19:57:48
Nem elég erős a vas a Spicában hozzá.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 29, 20:28:04
  
Nem elég erős a vas a Spicában hozzá.
A 2.2-re is azt mondták, mégis megy a Spica-n :) sőt kiderült, hogy gyorsabb, mint valaha...
Ez inkább valami süketelés, a Market szerintem nem a vasat nézi, hanem az oprendszert.
Tud valaki linket apk letöltéshez? Vagy el tudja nekem küldeni valaki mail-ben? Hiszem ha látom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 29, 20:45:08
  
A 2.2-re is azt mondták, mégis megy a Spica-n :) sőt kiderült, hogy gyorsabb, mint valaha...
Ez inkább valami süketelés, a Market szerintem nem a vasat nézi, hanem az oprendszert.
Tud valaki linket apk letöltéshez? Vagy el tudja nekem küldeni valaki mail-ben? Hiszem ha látom :)
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=686736 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=686736)
Próbálkozz csak, de még ha fel is telepíted akkor csak rontasz a böngészésen...képzeld el, hogy elkezdi tölteni az összes létező mozgó reklámot... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 29, 21:03:42
Közben ezt a cikket találtam: http://www.intomobile.com/2010/08/23/install-official-flash-player-on-any-android-2-2-froyo-smartphone/ (http://www.intomobile.com/2010/08/23/install-official-flash-player-on-any-android-2-2-froyo-smartphone/)
Nem vagyok büfé angolból, de ha jól értem, eddig csak Nexus One-ra volt meg a béta, de itt letölthető bármelyik Froyo-ra. Letöltöttem, és a telepítés végén csak annyit mondott, hogy nem sikerült... :)
Végül is, igaz, reklám nem kell!
És mi újság a Java Applet-tekkel? azok is cinkesek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 12 30, 09:17:57
  
És mi újság a Java Applet-tekkel? azok is cinkesek?
Mire gondolsz?

Mintha játszottam volna Játékkokkal :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: flenard 2010, 12 30, 09:39:06
  
Mit szertnél? A ROM-ot az SD gyökerébe kell tenni (az új talán tud böngészni, nem emlékszem :oops:), majd OK.

Rámásoltam a SD kártya gyökerébe, de a hangerő le + hívás fogadás + hívás vége gomb egyszerre megnyomásával elöjőn egy menü, de én ott nem találok olyat, hogy zip fájlt ki lehetne választani. Egy konkrétabb telepítési leírást szeretnék, akinek sikerült feltennie.
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 30, 10:56:47
No, az újév előtt visszaálltam a cfs009-re, ez atomstabil a gépen, sem FC, sem reboot, rendszermemo 50-70 között mozog és a 670-es quadrant ellenére veszett gyors a cucc! :taps:

3D driver műxik, video fix-el Nálam tökéletesen mennek az mp4-ek és a 3gp-k is. :ok:

Most még felteszem mellé az SSSwitch-et és áldás békesség! :D

De ha kijön egy módosított BFS(ami stabilabb és memóriakímélőbb, mint a 002-es), azért arra még rápróbálok! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 30, 12:18:38
Akkor lehet hogy én is felrakok egy cfs-t az Xmister helyett. De ha felrakom akkor minden elveszik?(3Ddriver, SSSwitch, téma)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 30, 12:50:30
Sir Tremor: BFS 001-gyel sem mászik le a memo.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 30, 13:03:24
  
Rámásoltam a SD kártya gyökerébe, de a hangerő le + hívás fogadás + hívás vége gomb egyszerre megnyomásával elöjőn egy menü, de én ott nem találok olyat, hogy zip fájlt ki lehetne választani. Egy konkrétabb telepítési leírást szeretnék, akinek sikerült feltennie.
Köszi!
Nem ártana ezt elolvasni azért... http://andro-id.info/segedlet_spica/ (http://andro-id.info/segedlet_spica/)
De amúgy meg: apply any update zip from SD card...vagy valami ilyesmi. Angol tudás nélkül se egy nagy ördöngösség...
  
Akkor lehet hogy én is felrakok egy cfs-t az Xmister helyett. De ha felrakom akkor minden elveszik?(3Ddriver, SSSwitch, téma)
Nem
  
No, az újév előtt visszaálltam a cfs009-re, ez atomstabil a gépen, sem FC, sem reboot, rendszermemo 50-70 között mozog és a 670-es quadrant ellenére veszett gyors a cucc! :taps:

3D driver műxik, video fix-el Nálam tökéletesen mennek az mp4-ek és a 3gp-k is. :ok:

Most még felteszem mellé az SSSwitch-et és áldás békesség! :D

De ha kijön egy módosított BFS(ami stabilabb és memóriakímélőbb, mint a 002-es), azért arra még rápróbálok! ;)
Nekem a BFS 002 is atom stabil volt, az előző szétbombázott 8.1-n, de most hogy a magyar 8.2-t használom így megint fagyogat ha bekapcsolom a wifit...az előzőn nem csinálta. :S Kicsit zavaró, én is vissza fogok állni a CFS-re, vagy csinálok egy nightly-t. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 30, 13:05:14
  
Nem

Köszi  :) Akkor ez is megy föl. Szép lassan minden cserére kerül.  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 30, 16:33:47
  
Mire gondolsz?

Mintha játszottam volna Játékkokkal :hmm:
HTML-be beágyazott Applet-re gondoltam, (pl. CIB Bank kliens) aszongya az applet, hogy a böngészőm nem támogatja. Firefox-ra is külön kell telepíteni...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 30, 17:50:43
  
Akkor lehet hogy én is felrakok egy cfs-t az Xmister helyett. De ha felrakom akkor minden elveszik?(3Ddriver, SSSwitch, téma)

Ahogy írták is, nem vesznek el a beállítások.
UV is marad azon, ahogy előzőleg állítottad! ;)

Sir Tremor: BFS 001-gyel sem mászik le a memo.

Ez így van ;), de a CFS-el még nem volt fagyim, BFS-el igen.
(Sőt...a 001-el olyan fatal error-om volt, hogy semmi nem segített, csak az újrahúzás, de lehet, hogy ez is egyedi hiba volt):-X
Egyelőre marad a CFS, a quadrant most nem izgat, mert gyorsaságügyileg rendben van a gép ezzel is! :ok:
Kíváncsi leszek az új BSF-re(vagy az utódjára ;))!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 30, 17:57:09
  
Nekem a BFS 002 is atom stabil volt, az előző szétbombázott 8.1-n, de most hogy a magyar 8.2-t használom így megint fagyogat ha bekapcsolom a wifit...az előzőn nem csinálta. :S Kicsit zavaró, én is vissza fogok állni a CFS-re, vagy csinálok egy nightly-t. :)

És milyen különbségeket tapasztaltál a 8.1-8.2 között(természetesen a "nyelvújításon" :D kívül)?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 30, 18:26:46
  
de most hogy a magyar 8.2-t használom
Hát ezt meg honnan szedted? :) Semmi híresztelés, meg örömujjongás? Vagy csak én vártam már nagyon a magyarítást? ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 30, 18:50:15
Akit érdekel:

Blue Ray téma 8.1-re!!! :taps:

Szerintem gyönyörű és eddig nem generált semmiféle problémát(mint az előzőek). ;)

Csak ajánlani tudom! :ok:

http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2010, 12 30, 19:09:28
Sziasztok
Van egy olyan problémám hogy egyszerűen nem tudok bluetoothon fileokat fogadni. Számítógép megtagadja a küldést, az SGS pedig azt írja hogy elküldte de sehol semmi.  :( Nem tudjátok miért műveli ezt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 30, 19:19:51
  
Akit érdekel:

Blue Ray téma 8.1-re!!! :taps:

Szerintem gyönyörű és eddig nem generált semmiféle problémát(mint az előzőek). ;)

Csak ajánlani tudom! :ok:

http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/)
Köszi! Valóban zsííír!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 30, 19:43:48
  
Hát ezt meg honnan szedted? :) Semmi híresztelés, meg örömujjongás? Vagy csak én vártam már nagyon a magyarítást? ;)
Semmi híresztelés?! :D Ne csináld már...olvass vissza 1-2 oldalt, ahol belinkeltem a 3D driverrel és a Nexus S hang driver-rel egyetemben. :D
  
És milyen különbségeket tapasztaltál a 8.1-8.2 között(természetesen a "nyelvújításon" :D kívül)?
Semmilyet, van benne gyári equalizer. De ha fent van a Nexus S hang driver és állítgatod a hangszórót, akkor játékkor hallasz egy csippanást és elmegy a hang, amit csak a reboot old meg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dokee75 2010, 12 31, 11:29:58
Sziasztok
Én a spicámra a cm 6.1.0-t raktam fel.Igazából semmi gondom vele, csak annyi a kérdésem,hogy van e ebből újabb verzió?????Ha van akkor honnét lehet leszedni?Ja és ha más nincs akkor a 6.1.0-hoz magyarítás van é?????????

kösz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2010, 12 31, 12:04:09
  
HTML-be beágyazott Applet-re gondoltam, (pl. CIB Bank kliens) aszongya az applet, hogy a böngészőm nem támogatja. Firefox-ra is külön kell telepíteni...
Nekem megy az alap ROM-al, állítgatás nélkül. Az androidhungary.hu (?) van leírás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 31, 12:18:02
petikeke:8.2-őn megy a  gingerbreades téma? ha igen akkor hanyas? nekem abból az 1.6 van meg. jah, és miután magyarra cserélted a settingst utána is jó a téma, meg a rendeszer? 8.2 ben találtál komolyabb hibát?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 31, 12:43:51
  
Köszi! Valóban zsííír!

Szívesen! :ok:

Bár Én most húzom újra a rendszert, mert folyton kikapcsol a telefon (de ez valszeg a sok kernelcsere, meg variálgatás miatt lehet), viszont ez a theme megy vissza! ;)

Atomul néz ki és jók az áthatások benne! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 31, 12:46:37
  
Semmilyet, van benne gyári equalizer. De ha fent van a Nexus S hang driver és állítgatod a hangszórót, akkor játékkor hallasz egy csippanást és elmegy a hang, amit csak a reboot old meg.

Akkor marad a 8.1! :olvass:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2010, 12 31, 13:08:04
GB theme 1.8, tökéletesen megy. :) Nincs hiba, de a magyarítás egy része elszáll.

A cm 8.2 a legújabb, ami magyar, de visszaáll angolra, ha témát is választasz. Ha kell a samdroid-n megtalálod. Ennyi önállőságunk lehetne már. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 31, 13:15:28
  
GB theme 1.8, tökéletesen megy. :) Nincs hiba, de a magyarítás egy része elszáll.

A cm 8.2 a legújabb, ami magyar, de visszaáll angolra, ha témát is választasz. Ha kell a samdroid-n megtalálod. Ennyi önállőságunk lehetne már. :)

Ezt kinek írtad?
(Csak mert Nekem nem kell a 8.2, ha részemre címezted a hsz.-t)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 31, 13:20:11
köszönöm, nekem írta. köszi. örülök ha megy, mert nekem nagyon tetszik, és azt is használom. az nem kérdés hogy megtalálom-e, mivel oda írtad hogy a settingst miután kicserélted működik, csak a magyarságára és a működőképességére voltam kíváncsacsi :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georg52 2010, 12 31, 13:45:39
Minden fórum társamnak nagyon boldog új évet kívánok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2010, 12 31, 13:47:31
  
Minden fórum társamnak nagyon boldog új évet kívánok.

Viszont és csatlakozom!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2010, 12 31, 14:31:47
Mindenkinek kellemes, és moddolásban gazdag új évet kívánok!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 31, 16:37:48
  
Semmi híresztelés?! :D Ne csináld már...olvass vissza 1-2 oldalt
Erre délelőtt már válaszoltam, de nem találom sehol :(
Szóval valamit félreérhettem, mert arról volt szó, hogy ez nem a hivatalos 8.2, hanem csak egy magyarítás, és addig is várjuk a 8.2 kiadását.
Te is azt írtad, hogy "Ez csak a magyarításra kiadott tesztváltozat".
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2010, 12 31, 17:57:06
Mindenkinek Boldog, és Stabil Új Évet Kívánokt! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2010, 12 31, 20:13:55
Bizony-Bizony Boldog új évet mindenkinek :)
Csá-csá, mentem bulizni... ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 02, 01:36:06
  
Erre délelőtt már válaszoltam, de nem találom sehol :(
Szóval valamit félreérhettem, mert arról volt szó, hogy ez nem a hivatalos 8.2, hanem csak egy magyarítás, és addig is várjuk a 8.2 kiadását.
Te is azt írtad, hogy "Ez csak a magyarításra kiadott tesztváltozat".
Ez a CM 8.2, alapból benne van a 3D driver és a DSP manager (gyári equalizer) valamint a magyarítás. Azért teszt verzió, mert hivatalosan még nem adta ki criminal, csak beletette a magyart és kiadta nekünk, hogy próbálgassuk. :)
A "hivatalosra" még várni kell, majd lesznek benne még javítások, a nexus S hang driver-e, a video playback patch. :)

Boldog Új Évet! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 02, 21:46:03
Külön CFS kernel-hez készült egy tweak, ami 2.1-n és 2.2-n is működik. BFS-EL NEM KOMPATIBILIS!
http://forum.samdroid.net/f38/tweak-kernel-cfs-3666/#post93414 (http://forum.samdroid.net/f38/tweak-kernel-cfs-3666/#post93414)
Teszt indul. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: NPG 2011, 01 02, 22:03:07
én meg összegyúrtam egy ROM-ba a következőket:

CM 8.1
All2Ext2
CK 009CFS
SSSwitch 0.4
3D driver
Video fix
Nexus S sound driver

Most tesztelem.. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 02, 22:27:19
  
én meg összegyúrtam egy ROM-ba a következőket:

CM 8.1
All2Ext2
CK 009CFS
SSSwitch 0.4
3D driver
Video fix
Nexus S sound driver

Most tesztelem.. :)
Nagyon meg leszel vele elégedve, nekem is pont ugyanez volt és tökéletesen stabil volt és gyors! :)

Más:
1: A nevem alatt megjelölt konfiggal 707-s quadrant pontszám. :) CFS kernel-hez képest nagyon jó eredmény. :) Nincs lag amikor ki- bekapcsolom a wifit, gyorsabban tölt be a rendszer a végleges használathoz (sok widget). Talán a galéria is egy hangyányit gyorsabb...
2: Hiába teszem fel a video playback fix-t az intercept 3D driver-hez, akkor se megy az MP4... :S Próbáltam a gyári, a rock player, ES video player, yx player lejátszóval, de egyik se tudta lejátszani...pár meg se tudta nyitni... :S Érdekes módon az AVI-t meg lejátsza, igaz szaggatva és a hang is csúszik... A recovery-ben újra alkalmaztam a patch-t, de semmi hatás. Nektek megy? Valami ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 02, 22:42:39
A fentebb linkelt tweak-t módosítottam: http://dl.dropbox.com/u/9525833/tweak_v10.3_uv150_240_cfs.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/tweak_v10.3_uv150_240_cfs.zip)
Annyi a különbség, hogy a képernyő bekapcsolásakor is -150mV UV-t alkalmaz. Az eredetiben nincs UV. Ha valakinek sok a -150, az írjon és csinálok egy változatot a kedvéért. :)
Ha saját magatok akarjátok módosítani, akkor a zip-ben nyissátok meg a system/etc alatt található 90screenstate-scaling nevű fájlt. Majd a BATT_UNDERVOLT=0 -t módosítsátok a kedvetek szerint. -100 mindenkinek szokott működni, -150-nel már lehetnek gondok, bár ez se fordul elő sok embernél.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 01 03, 19:51:25
  
Nagyon meg leszel vele elégedve, nekem is pont ugyanez volt és tökéletesen stabil volt és gyors! :)

Más:
1: A nevem alatt megjelölt konfiggal 707-s quadrant pontszám. :) CFS kernel-hez képest nagyon jó eredmény. :) Nincs lag amikor ki- bekapcsolom a wifit, gyorsabban tölt be a rendszer a végleges használathoz (sok widget). Talán a galéria is egy hangyányit gyorsabb...
2: Hiába teszem fel a video playback fix-t az intercept 3D driver-hez, akkor se megy az MP4... :S Próbáltam a gyári, a rock player, ES video player, yx player lejátszóval, de egyik se tudta lejátszani...pár meg se tudta nyitni... :S Érdekes módon az AVI-t meg lejátsza, igaz szaggatva és a hang is csúszik... A recovery-ben újra alkalmaztam a patch-t, de semmi hatás. Nektek megy? Valami ötlet?

Helló!

Elkezdtem felpakolni CK 009+Tweak v10.3UV240+Intercept 3D driver+Video fix+Nexus S sound driver ezt a kombót a CM 8.1emre de sikerült a kéthavonta előjövő elbarmolásomat hoznom...most nem bootol be a telefonom...érdeklődnék hogy így még ki lehet e menteni valahogy az Angry Birds játék eredményeimet vagy teljesen esélytelen vagyok? Továbbá hogy érdemes e felraknom a 8.2-t (milyen kernelekkel stb) vagy az előbb belinkelt kombót alkalmazzam? Ja és a Spica"s Froyo Kitchen-t ajánlod erre a célra? nem akarok megint belekeveredni és elbarmolni mindent!
Válaszodat előre is köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: NPG 2011, 01 03, 20:02:42
  
Nagyon meg leszel vele elégedve, nekem is pont ugyanez volt és tökéletesen stabil volt és gyors! :)

Más:
1: A nevem alatt megjelölt konfiggal 707-s quadrant pontszám. :) CFS kernel-hez képest nagyon jó eredmény. :) Nincs lag amikor ki- bekapcsolom a wifit, gyorsabban tölt be a rendszer a végleges használathoz (sok widget). Talán a galéria is egy hangyányit gyorsabb...
2: Hiába teszem fel a video playback fix-t az intercept 3D driver-hez, akkor se megy az MP4... :S Próbáltam a gyári, a rock player, ES video player, yx player lejátszóval, de egyik se tudta lejátszani...pár meg se tudta nyitni... :S Érdekes módon az AVI-t meg lejátsza, igaz szaggatva és a hang is csúszik... A recovery-ben újra alkalmaztam a patch-t, de semmi hatás. Nektek megy? Valami ötlet?

Látom nem értettél meg. Az előbb felsoroltakat egyetlen ROM-ba gyúrtam össze. De még nem tökéletes az egység. :) vagyis az összhang
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 03, 20:58:00
  
Látom nem értettél meg. Az előbb felsoroltakat egyetlen ROM-ba gyúrtam össze. De még nem tökéletes az egység. :) vagyis az összhang
Odin-ból flash-elhetőre gondolsz? Olyasmi, mint Italian által készített cuccos?
Ezek az időtakarékosságon kívül mivel jobbak, mint a külön feltelepítgetett társaik?

Más:
Most huzamosabb ideig használom a Go Launcher-t és nagyon tudom ajánlani! :) Az ADW Launcher EX nagyon magasra rakta a lécet, de hamarosan beéri a GO...a Launcher pro ellen még azért sok kell, de ha így folytatják akkor záros határidőn belül azt is lekörözi. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 08:53:23
  
Ugye-ugye? :D

Már hónapokkal ezelőtt ajánlottam itt ezt a launchert, Nekem nagyon bevált! :ok:

Egyszerű, megvannak a kellő funkciói és a többivel szemben ebben alapból ott figyel(az applistát megnyitva fejlécben) a running service és a kill funkció!

Szerintem veri az LP-t, az ADW-t pedig most csak azért használom, mert ez az alap az újrahúzott CM-emben, de nemsokára megy is vissza a Go. ;)

És ha már progi:

Melegen ajánlom a Just Picture képkezelőt, agyonveri a gyárit, szép a felülete, gyors a kezelése és eddig még egyetlen FC-t vagy bármely más hibát nem mutatott. :ok:

Ja...a multkori rendszerrottyom az SSSwitch felrakása után keletkezett, előtte nem volt ilyen és most a friss rendszerrel (SS nélkül) sincs!
Lehet, ez is egyedi hiba, de nálam ez már nem az első alkalom, hogy az SS miatt kell újrahúznom a cuccot!
Most anélkül megy és nincs fagyi, semmi bug, stabil a config.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 04, 09:21:57
  
Nekem az app drawer annyira nem jön be...az ADW EX-ben sokkal jobban működik a vertikális lapozgatás... :S Meg az ikonok pakolgatása is egy kicsit macerás...feljön hosszú kattintásra a pop-up ablak (törlés, átnevezés, stb) és ekkor nehézkes húzni az ikont, mert "odaragad" ahol éppen van és ez igaz az app drawer-re is. Mondjuk a mappázás nagyon bejön, pont ilyet akartam. Ha ezeken csiszolnának egy kicsit, betennék az infinite loop scrolling-t és a teljesítményen javítanának egy kicsit akkor abszolút király lenne. :)
A véleményem szerint az LP plus a legjobb, második az ADW EX és egyelőre a Go launcher a 3., ami abszolút nem szégyen! :)
Mellesleg a Go weather is elég szimpatikus alkalmazás! ;)

A Justpictures! tényleg nagyon jónak tűnik! 2 pillanat alatt behúzta a képeket a Facebook-ról és a Windows Live-ról...gyors, egyszerű, magyar. :)

Szerintem próbáld meg a kicsivel fentebb linkelt tweak-t. Nekem ez van fent CFS mellett. Abszolút energiatakarékos és stabil, mégis elég gyors. A quadrant értékeim CK mod 009-el 700-710 között vannak, emellett -150mV (képernyő bekapcsolva) és -270mV (képernyő kikapcsolva) UV-val tökéletesen megy. A fórumon olvastam, hogy sleep mode-ban elértek már -380mV-t is ezzel. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 04, 09:36:38
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/)
Hivatalos magyar CM 8.2 :) Nem elfelejteni, ha olyan témát használunk, ami módosít valamit (pl settings, contacts, messages), akkor a magyarítás azokhoz elveszik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 10:24:30
  
Nekem az app drawer annyira nem jön be...az ADW EX-ben sokkal jobban működik a vertikális lapozgatás... :S Meg az ikonok pakolgatása is egy kicsit macerás...feljön hosszú kattintásra a pop-up ablak (törlés, átnevezés, stb) és ekkor nehézkes húzni az ikont, mert "odaragad" ahol éppen van és ez igaz az app drawer-re is. Mondjuk a mappázás nagyon bejön, pont ilyet akartam. Ha ezeken csiszolnának egy kicsit, betennék az infinite loop scrolling-t és a teljesítményen javítanának egy kicsit akkor abszolút király lenne. :)
A véleményem szerint az LP plus a legjobb, második az ADW EX és egyelőre a Go launcher a 3., ami abszolút nem szégyen! :)
Mellesleg a Go weather is elég szimpatikus alkalmazás! ;)

A Justpictures! tényleg nagyon jónak tűnik! 2 pillanat alatt behúzta a képeket a Facebook-ról és a Windows Live-ról...gyors, egyszerű, magyar. :)

Szerintem próbáld meg a kicsivel fentebb linkelt tweak-t. Nekem ez van fent CFS mellett. Abszolút energiatakarékos és stabil, mégis elég gyors. A quadrant értékeim CK mod 009-el 700-710 között vannak, emellett -150mV (képernyő bekapcsolva) és -270mV (képernyő kikapcsolva) UV-val tökéletesen megy. A fórumon olvastam, hogy sleep mode-ban elértek már -380mV-t is ezzel. :D

Igen, az app görgetés Nekem is jobban tetszik az LP Plus-ban, de elég régóta használom a Go-t, hogy hozzászokjak(ahogy az appok asztalra pakolásához is).

A JP egyszerűen KIRÁLY! :ok:
Ez az eddigi legjobb képkezelő és gyanítom, hogy Nálam marad is favorit.

Lehet, hogy hosszabb pihim alatt rápróbálok a tweekre, de most örvendezek egyelőre a STABIL rendszeremnek(hehh...micsoda öröm :D).
Tegnap tweek nélkül hozott egy 697-et, ezen meg is lepődtem(mindig 3x indítok és abból értékelek), de úgysem bírok magammal és letesztelem ezt a CFS tweeket. :D

Én Beautiful Widget-et használok, szép felület, sok téma és Accuweather-ről elég megbízhatóan hozza az adatokat. ;)

A CM-et most nem piszkálom, ha jön egy végleges, azt majd felteszem, de az angol nem gond, úgyhogy csak a magyarítás miatt most nem frissítek, azért köszi az ajánlásokat! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 01 04, 11:22:13
1. Kezd meghalni az Anzo rom om. (Nagyon lassú a boot, sok a kényszerbezárásos hibaüzenet, és főként lassú éppen de nagyon különösen a névjegyek és az üzenetek megnyitásánál) Az lenne a kérdésem h szerintetek (fontos lenne a DivX de kíbírható ha mp4re kell konvertálni feltéve ha nem kell méret meg minden különböző paraméter szerint konvertálni csak simán egy az egybe) szóval mi lenne a legmegfelelőbb konfig? :D
kipróbálnám a cm-et szerintem én is... most már kezd jó lenni( vagy már jó) napi használatra talán.
És miket kéne hozzá felrakni h lehetőleg mindenhol akadásmentes stabil és film illetve azért valamennyire izgalmas játékok is játszhatók legyenek.

 Szóval kinek mi jött be ??: )

2.olvastam itt -100UV-t mert az még állítólag stabil de a -150 változó már. az anyi ból áll h bemegyek recoverybe és ott átállítom ? illetve h rendesen mutassa azt h a telefon hogy merül azt hogy kell megoldani?

 3. all ext 2 őt csak simnán felrakom recoveryből? vagy előtte le kell formázni mindent? vagy h megy ez? 

4. ckMod.cfs.009.zip-et simán recoveryből? ( és ha jól tudom ez állítja be mikor menyin menyen a proci )

5. intercept 3D driver-t menyire érné meg felrakni? illetve mik a hátrányai?

6. a Nexus S sound driver pontosan mit javít vagy mit tesz jobbá?

7.Videó playblack fix kell?

8. illetve melyik kernel lenne a legmegfelelőbb
nagyon szépen köszönöm előre is : ) és bocsánat hogy ennyi lett csak azt szeretném h használható legyen :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 04, 11:32:52
  
Igen, az app görgetés Nekem is jobban tetszik az LP Plus-ban, de elég régóta használom a Go-t, hogy hozzászokjak(ahogy az appok asztalra pakolásához is).

A JP egyszerűen KIRÁLY! :ok:
Ez az eddigi legjobb képkezelő és gyanítom, hogy Nálam marad is favorit.

Lehet, hogy hosszabb pihim alatt rápróbálok a tweekre, de most örvendezek egyelőre a STABIL rendszeremnek(hehh...micsoda öröm :D).
Tegnap tweek nélkül hozott egy 697-et, ezen meg is lepődtem(mindig 3x indítok és abból értékelek), de úgysem bírok magammal és letesztelem ezt a CFS tweeket. :D

Én Beautiful Widget-et használok, szép felület, sok téma és Accuweather-ről elég megbízhatóan hozza az adatokat. ;)

A CM-et most nem piszkálom, ha jön egy végleges, azt majd felteszem, de az angol nem gond, úgyhogy csak a magyarítás miatt most nem frissítek, azért köszi az ajánlásokat! :ok:
A BW helyett ajánlom a fancy widget pro-t. Tudásra legalább olyan jó, de sokkal gyorsabb. Ha szépségre mész akkor erre keress rá: animated weather widget&clock. A létező legszebb és legjobb weather widget (videóval a háttérben), viszont nagy és kicsit lassú a spica-n (kb 14-17 fps).

Más:
Aki CM 8.2-re akar frissíteni, az ne tegye fel az intercept 3d driver-t, mert az új kamerával nem kompatibilis és nem lesz képes bootolni. Egyelőre cujo-ra várunk, hogy portolja. Criminal elkezd játszani a CM 7-tel (android 2.3 gingerbread). :)
Aki mégis magyart akar 3d driver-rel, az használja ezt: http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/ (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/)

Nedyxy,
1: Létezik olyan konverter program amivel 1-2 gombnyomással tudsz android-ra konvertálni. Keress rá a neten, nevet nem tudok mondani mert nem használtam, de botlottam már bele ilyenbe.
Csodákat azért ne várj...de sokkal jobba használható lesz a spica. :) Konfig: Cm 8.1/8.2 (magyar http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/ (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/))+Ck mod 009+all2ext2+SSSwitch 0.4/Tweak 10.3+Intercept 3d driver+Nexus S sound driver+Video playback fix
Napi használatra már régóta jó... :)
2: Recovery-ben kell állítani, kezd 100-al, ha nincs baj megpróbálhatod a 150-t. Legtöbbször működni szokott ez az érték is.
3: Van rá update zip is (idő takarékos), de recovery-ből is konvertálgathatsz egyesével.
4: Igen
5: Előnye: tudsz normálisabban játszani, hátránya: meghal a jútúb
6: ha filmet akarsz nézni akkor igen, nekem valamiért így se megy... :S Másnak jó
7: CFS 009
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 01 04, 11:44:06
BÚÉK mindenkinek, visszatértem én is a 2 hetes pihenőből!
Ez alatt bőven volt időm tesztelni a CM 8.1-et, abszolút megbízható ROM. Menetközben kapott még egy intercept 3d drivert, ezzel jelentősen javult a grafikai teljesítménye. Leteszteltem pl. az iGO-t 1200 km-en keresztül, már nem akadozott, pedig driver telepítés előtt elég használhatatlan volt. Most csak a szokásos indítási nehézségek maradtak, ha már elkezd navigálni, akkor teszi a dolgát. :)
Most rápislantok a magyar fordításra, mert erre még nem volt időm.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Athos 2011, 01 04, 12:46:22
Hello, új vagyok a fórumon! Most tesztelem a 8.2-őt de  király nagyon, ma reggelt csináltam egy videót Samsung Galaxy Spica (http://www.youtube.com/watch?v=vyRRmNLxd6U#) mit sikerült 8.1-böl kihoznom a videó alá leírtam mit tettem fel :)

Üdv!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 18:05:05
  
Hello, új vagyok a fórumon! Most tesztelem a 8.2-őt de  király nagyon, ma reggelt csináltam egy videót
mit sikerült 8.1-böl kihoznom a videó alá leírtam mit tettem fel :)

Üdv!  :ok:

Jól tetted, bár ez a config a bfs 002-vel simán hozza a 770-780-at, de a 745 is egy stabil átlagérték volt! ;)
Egy észrevétel:
A CM alpha 8.1 pontos verziószáma 6.1.1 , nem 6.1.0...ha precíz akarsz lenni, javítsd, de persze nem dől össze a világ, ha így marad :D

Egyébként pedig üdv a fórumon! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 04, 18:10:04
A bfs 002 mennyire stabil?(Vannak FC-k és társai?) Illetve a cfs 009-hez képest mennyivel gyorsítja a telefont?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 04, 18:12:05
  
A bfs 002 mennyire stabil?(Vannak FC-k és társai?) Illetve a cfs 009-hez képest mennyivel gyorsítja a telefont?
Stabilabb mint a bfs 001, de a cfs 009-hez képest azért még lenne mit fejlődnie. :) Sokkal gyorsítja. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 04, 18:17:27
  
Stabilabb mint a bfs 001, de a cfs 009-hez képest azért még lenne mit fejlődnie. :) Sokkal gyorsítja. :)

Akkor még várok azt hiszem. A stabilitás nekem fontosabb a quadrant értékeknél jelen pillanatban.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 18:17:57
  
A BW helyett ajánlom a fancy widget pro-t. Tudásra legalább olyan jó, de sokkal gyorsabb. Ha szépségre mész akkor erre keress rá: animated weather widget&clock. A létező legszebb és legjobb weather widget (videóval a háttérben), viszont nagy és kicsit lassú a spica-n (kb 14-17 fps).

Más:
...Criminal elkezd játszani a CM 7-tel (android 2.3 gingerbread). :)

Nekem nincs gondom a BW-vel, szempillantás alatt indul és mutatja a következő napok időjárását, a háttere animált (szaladgálnak a felhők, meg hull a pelyhes :D, ha olyan nap van), írja az éjszakai/nappali hőmérsékletet(real feel-el :taps:)+szélsebességet+infót az aktuális és következő 5 napról!
Egyből lokalizálta a lakhelyemet és direkt figyeltem, hogy valós értékeket mutat-e...IGEN! :ok:

Szerintem ennél többet nem kell tudnia egy időjárás/óra proginak. ;)

A "más"-ra:

HEURÉKA... :taps: :taps: :taps:
Nagyon kíváncsi vagyok a 2.3-ra, ahogy kijön(jelenlegi stabil rendszer ide- vagy oda ;)), azonnal dobom fel a gépre! :taps:

A bfs 002 mennyire stabil?(Vannak FC-k és társai?) Illetve a cfs 009-hez képest mennyivel gyorsítja a telefont?

Nekem volt gondom a 002-vel, de van aki nem szenvedett tőle annyit... :D
Viszont az tény, hogy veszettül megdobja a cucc sebességét, legalábbis Quadrantban cirka 80-at rátesz a CFS-re! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bors95cs 2011, 01 04, 18:24:36
sziasztok! én is felraktam a 8.2őt és szerintem is kafa, hogy magyar! (Bár nekem a interceptGL 6.1.1el a 8.1 jobban bejött) Minden 3d-s játék amit elinítottam, laggol rajta elég erősen!(lehet hogy ez csak nálam van így)még a leggyengébbek is(wawe blazer,raging thunder) :'(!!légyszi írjatok ha nektek nem így van!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 18:25:57
  
Jól tetted, bár ez a config a bfs 002-vel simán hozza a 770-780-at, de a 745 is egy stabil átlagérték volt! ;)
Egy észrevétel:
A CM alpha 8.1 pontos verziószáma 6.1.1 , nem 6.1.0...ha precíz akarsz lenni, javítsd, de persze nem dől össze a világ, ha így marad :D

Egyébként pedig üdv a fórumon! :ok:

Athos!

Korrekció:

Most néztem csak, hogy CFS-el hozta a 745-öt! :olvass:

Akkor nem szóltam :-X, csak a többit vedd figyelembe(ha akarod ;))!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 01 04, 18:27:08
  
Nedyxy,
1: Létezik olyan konverter program amivel 1-2 gombnyomással tudsz android-ra konvertálni. Keress rá a neten, nevet nem tudok mondani mert nem használtam, de botlottam már bele ilyenbe.
Csodákat azért ne várj...de sokkal jobba használható lesz a spica. :) Konfig: Cm 8.1/8.2 (magyar http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/ (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/))+Ck mod 009+all2ext2+SSSwitch 0.4/Tweak 10.3+Intercept 3d driver+Nexus S sound driver+Video playback fix
Napi használatra már régóta jó... :)
2: Recovery-ben kell állítani, kezd 100-al, ha nincs baj megpróbálhatod a 150-t. Legtöbbször működni szokott ez az érték is.
3: Van rá update zip is (idő takarékos), de recovery-ből is konvertálgathatsz egyesével.
4: Igen
5: Előnye: tudsz normálisabban játszani, hátránya: meghal a jútúb
6: ha filmet akarsz nézni akkor igen, nekem valamiért így se megy... :S Másnak jó
7: CFS 009

Nagyon szépen köszönöm: ) ma este neki is fogok már csak annyi baj van hogy
 nem találom sehol se :
1.az allext2 őt :S ha tud valaki legyen szíves linkelje.
2.SSSwitch 0.4 vagy Tweak 10.3 biztosan én néztem el a de a tweak et sehol se találtam: /  szóval ha tud valaki ahoz is linket örülnék neki: ) és valószínűleg hülyeséget kérdezek :D de melyik a jobb? vagy mi a különbség?
3. volt valami olyanról szó h rosszul jelzi a  töltöttségi szintet. az mindenkinél így van? ha igen h oldható meg
4. mi a sorrend a feltelepítéseknél? :S mert nem vagyok benne biztos..
Cm 8.1/8.2+Ck mod 009+all2ext2+SSSwitch 0.4/Tweak 10.3+Intercept 3d driver+Nexus S sound driver+Video playback fix  esetleg így ahogy Petikeke leírta?
5. és végül gondolom clean install után lenne érdemes ezeket felrakni? nos az h néz ki mert én legutóbb simán ahogy volt jhX+anzo+opengl re rá rakatam a legújabb jh7-et és így tetem fel mindent. valahogy csak kéne törölni is de h? :S
köszönöm előre is a türelmeteket  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 18:39:11
  
AllExt2:

http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/)

SSSwitch:
http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)

3:
Ha kikapcsolt állapotban fullig töltöd a cuccot és utána nyomsz recoveryben egy wipe battery-t, akkor utána a valós töltöttségi szintet fogja mutatni. ;)

4:
Peti leírása a helyes sorrendben van, az új tweeket pedig megtalálod, ha pár oldalt visszalapozol! :olvass:

5:
Odin után elvileg mindened törlődik(mármint a rendszer), fent lesz a JH7, a CM telepítés után azért ajánlott egy FR! ;)

Az UV-t recovery kernel tuningban állítod, indíts -100-al.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 04, 18:48:22
  
Nagyon szépen köszönöm: ) ma este neki is fogok már csak annyi baj van hogy
 nem találom sehol se :
1.az allext2 őt :S ha tud valaki legyen szíves linkelje.
2.SSSwitch 0.4 vagy Tweak 10.3 biztosan én néztem el a de a tweak et sehol se találtam: /  szóval ha tud valaki ahoz is linket örülnék neki: ) és valószínűleg hülyeséget kérdezek :D de melyik a jobb? vagy mi a különbség?
3. volt valami olyanról szó h rosszul jelzi a  töltöttségi szintet. az mindenkinél így van? ha igen h oldható meg
4. mi a sorrend a feltelepítéseknél? :S mert nem vagyok benne biztos..
Cm 8.1/8.2+Ck mod 009+all2ext2+SSSwitch 0.4/Tweak 10.3+Intercept 3d driver+Nexus S sound driver+Video playback fix  esetleg így ahogy Petikeke leírta?
5. és végül gondolom clean install után lenne érdemes ezeket felrakni? nos az h néz ki mert én legutóbb simán ahogy volt jhX+anzo+opengl re rá rakatam a legújabb jh7-et és így tetem fel mindent. valahogy csak kéne törölni is de h? :S
köszönöm előre is a türelmeteket  :taps:
Nem találod? samdroid.net, a jobb felső sarokban van a keresés... :S
De tessék:
http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
http://forum.samdroid.net/f38/tweak-kernel-cfs-3666/ (http://forum.samdroid.net/f38/tweak-kernel-cfs-3666/)
http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/)
http://forum.samdroid.net/f53/nexus-s-libaudio-3549/#post91298 (http://forum.samdroid.net/f53/nexus-s-libaudio-3549/#post91298)
http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post90776 (http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post90776)

Ezeket már régen is linkelgettük ide a fórumra, csak olvasgatni kéne.
3: CM settings/UI settings itt megtalálod az 1%-os akksi kijelzést. A ck mod 009-el, jól mutatja a töltöttséget.
4: Jh7, lk 2.08, factory reset, cm 8.2, ck mod 009, all2ext2 (lusimaf v8) utána mind1
5: Igen, clean install után
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 01 04, 18:49:53
Ck mod 009+all2ext2+SSSwitch 0.4/Tweak 10.3+Intercept 3d driver+Nexus S sound driver+Video playback fix

Mindet recovery-ből kell feltenni Apply zip from sdcard-dal?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 18:51:27
  
Nem találod?

 :D :D :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 04, 18:53:07
  
Ck mod 009+all2ext2+SSSwitch 0.4/Tweak 10.3+Intercept 3d driver+Nexus S sound driver+Video playback fix

Mindet recovery-ből kell feltenni Apply zip from sdcard-dal?

A kérdésed .-al a végén a válasz is! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 04, 18:57:17
  
A kérdésed .-al a végén a válasz is! :ok:
Off: Kár, hogy nincs lájk gomb! :) /Off

Más: Tremor, neked megy az mp4 lejátszás? :S Én akárhányszor felrakom a patch-t nem működik. Egy lejátszó se játsza... :S Nem nagy gond, csak nem értem miért...ötlet?

http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-discussion-feedback-bug-reports-3710/index11.html#post94883 (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-discussion-feedback-bug-reports-3710/index11.html#post94883)
Az új video patch a CM 8.2-höz. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 01 04, 19:19:16
Sir Tremor és Petikeke nagyon szépen köszönöm tényleg: )
folyamatosan olvasom a fórumot csak éppen nem volt annyi eszem h ami fontos link illetve "hozzávaló" lementsem valahova és most már nem elékeztem mi hol van és ebben igazatok van viszont h vissza kereshetem volna mint hogy jártatom a szám :) A samdroidon meg megpróbáltam már a keresőt szintén biztos én csesztem el de nem volt jó. Szóval jobbnak láttam kérdezni h minden rendben legyen.

illetve tweak_v10.3_uv150_cfs ezt gondolom akkor kell felrakni ha -150esUV-m van
ezt pedig akkor tweak_v10.4_cfs ha -100 vagy egyéb? jól mondom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 04, 20:03:00
  
illetve tweak_v10.3_uv150_cfs ezt gondolom akkor kell felrakni ha -150esUV-m van
ezt pedig akkor tweak_v10.4_cfs ha -100 vagy egyéb? jól mondom?
Tweak v10.3uv150_270=Ezt én "moddoltam". Képernyő bekapcsolásakor -150mV az UV, kikapcsoláskor -270mV. Nincs jelentősége, ha a recovery-ben állítasz be értéket, mert nem fogja használni.
A samdroid-n -380mV-t is írtak, ami egészen lenyűgöző érték...lehet próbálkozni, én is azt fogom tenni. :)
Tweak v10.4=1 alulfeszelési érték van. Tehát a recovery-ben alkalmazott érték vonatkozik képernyő bekapcsoláskor és kikapcsoláskor is. Azt mondják, hogy jobban reagál a rendszer így, mert nincs gyors feszültségváltás. Én nem éreztem semmi hátrányt, maradok az előzőnél.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Athos 2011, 01 04, 20:15:36
  
Athos!

Korrekció:

Most néztem csak, hogy CFS-el hozta a 745-öt! :olvass:

Akkor nem szóltam :-X, csak a többit vedd figyelembe(ha akarod ;))!

Kösszi! korigáltam a dolgokat! Örűlök hogy tetszik!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 04, 20:49:50
nekem megy az mp4, de az avi nem
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 01 04, 21:49:31
na felraktam a legújabb CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.2 és nekem nem akarnak működni a szenzorok:  /
bekapcsoltama kijelzőnél.. a cyanogen mod settings be is az alap 90 és 270 fok van kpipálva mi lehet a baj?
csak a jh7 és ez van fent :s
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 01 04, 21:58:27
factory reset megoldotta tárgytalan: )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 04, 23:48:11
Ha CM 8.2 vel ha felrakom a 3d drivert+a video fixet akor be se tölt valaki erre tud megoldást előre is köszike
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 01 05, 07:49:56
system/xbin/su-ennek mi a szerepe?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 05, 08:28:59
  
Ha CM 8.2 vel ha felrakom a 3d drivert+a video fixet akor be se tölt valaki erre tud megoldást előre is köszike
A fentebb linkelt új video patch-t használd. Azzal menni fog.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 05, 11:19:03
  
Ha CM 8.2 vel ha felrakom a 3d drivert+a video fixet akor be se tölt valaki erre tud megoldást előre is köszike

Pont 1 oldallal ezelőtt írta Peti:

Aki CM 8.2-re akar frissíteni, az ne tegye fel az intercept 3d driver-t, mert az új kamerával nem kompatibilis és nem lesz képes bootolni.

Gyanítom, hogy ez lehet a gondod. ;)

A recoveryt azért gondolom betölti?
Mert Nekem is volt már hasonló esetem és akkor csak a backup segített(recoveryben).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 05, 11:28:57
  
Off: Kár, hogy nincs lájk gomb! :) /Off

Más: Tremor, neked megy az mp4 lejátszás? :S Én akárhányszor felrakom a patch-t nem működik. Egy lejátszó se játsza... :S Nem nagy gond, csak nem értem miért...ötlet?

Nekem működik az összes formátum(mp4,AVI,3gp), az ES videoplayer-e és a Meridian is lejátssza őket.
Eddig minden újrahúzásnál feldobtam a 3D driver után a patch-t és minden esetben működött a lejátszás.

Én nem használok tweeket(jópárszor coptam be velük és elég volt egyelőre >:(), viszont szinte az egyetlen állandó különbség a Te és az Én configom között a Nexus S sound driver!
Azt még egyszer sem alkalmaztam és eddig a 3D+patch gond nélkül hozta az elvártakat.  ;)
Ha tippelnem kellene, Én erre gyanakodnék!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 05, 11:30:03
  
Kösszi! korigáltam a dolgokat! Örűlök hogy tetszik!

Not at all! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 05, 12:42:01
  
Nekem működik az összes formátum(mp4,AVI,3gp), az ES videoplayer-e és a Meridian is lejátssza őket.
Eddig minden újrahúzásnál feldobtam a 3D driver után a patch-t és minden esetben működött a lejátszás.

Én nem használok tweeket(jópárszor coptam be velük és elég volt egyelőre >:(), viszont szinte az egyetlen állandó különbség a Te és az Én configom között a Nexus S sound driver!
Azt még egyszer sem alkalmaztam és eddig a 3D+patch gond nélkül hozta az elvártakat.  ;)
Ha tippelnem kellene, Én erre gyanakodnék!  :ok:
Pár nap múlva úgy is váltani akarok a "hivatalos" CM 8.2-re, majd akkor megnézem magamnak. :) Amúgy nem hinném, hogy ez okozhatna gondot, mert senki nem jelzett ezzel kapcsolatban semmit a samdroid-n... Meg különösebben nem érdekel, hogy nem mennek a videók...ekkora kijelzőn nem is akarok filmet nézni. :D Viszont a nexus s hang driver-rel szerintem jobb a hang, ezt tuti meg fogom tartani. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 05, 12:58:49
  
Csak egy tipp volt, mert nálam zökkenőmentesek az mp4-ek és erre tudtam még gondolni! ;)
Lehet, hogy Én is kipróbálom ezt a hang drivert (ha tényleg annyival jobb a jelenleginél) és kiderül, hogy összeakad-e valamivel. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 05, 13:02:55
  
Csak egy tipp volt, mert nálam zökkenőmentesek az mp4-ek és erre tudtam még gondolni! ;)
Lehet, hogy Én is kipróbálom ezt a hang drivert (ha tényleg annyival jobb a jelenleginél) és kiderül, hogy összeakad-e valamivel. :ok:
Annyival azért nem jobb...ugyanúgy ne várj csodákat, mint bármelyik update-nél, de telefonálás közben jobb a hangminőség, játék közben nem nagyon recseg...összességében kicsit jobb a hangminőség. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 05, 13:25:20
  
Annyival azért nem jobb...ugyanúgy ne várj csodákat, mint bármelyik update-nél, de telefonálás közben jobb a hangminőség, játék közben nem nagyon recseg...összességében kicsit jobb a hangminőség. :)

Valahogy éreztem... :D :D :D
Ezért nem is próbálkoztam vele eddig, de ettől függetlenül, ha lesz egy szabad hetem, azért lehet, hogy mégis lesz egy install.  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 05, 15:31:36
Új BFS, CFS kernelek, valamint új SSSwitch :)
Nagyon jónak tűnnek, este indul a teszt. :D
Az SSSwitch 0.5 külön alkalmaz finomhangolásokat a BFS-re, és a CFS-re, a recovery-ben tárolt UV értéket alkalmazza és a alvó módban ehhez hozzáad 150-t :D

http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 01 05, 15:54:21
  
Pont 1 oldallal ezelőtt írta Peti:

Aki CM 8.2-re akar frissíteni, az ne tegye fel az intercept 3d driver-t, mert az új kamerával nem kompatibilis és nem lesz képes bootolni.

Gyanítom, hogy ez lehet a gondod. ;)

A recoveryt azért gondolom betölti?
Mert Nekem is volt már hasonló esetem és akkor csak a backup segített(recoveryben).

na ezt én is benéztem... éppen a 3d-driverel ment majd felraktam sajnos a régebbi videó patch et és nem bootol be ugye... recovery van na csinálnék backupot de gondolom ahhoz előtte kellet volna egy mentést csinálni : / szóval ilyenkor teljes újratelepítés? vagy mi? : /
illetve az úgy jó hogy amikor raktam a tweak et swtich et audio és 3d drivert simán felraktam egymás után nemvolt reboot köztük esetleg a kernel és az allext2 telepítése között se kell? vagy mindenhol kell? UV beállítása megy anyi h mikor felraktam mindent .. ( v a swtich és tweak után/előtt ??)  beállítom 100ra?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 05, 16:13:43
Új BFS kernel, valamint Ssswitch sikeresen felpöckölve a Spicára, sima boot, semmi probléma. Estére írok róla én is véleményt
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 05, 16:57:08
  
na ezt én is benéztem... éppen a 3d-driverel ment majd felraktam sajnos a régebbi videó patch et és nem bootol be ugye... recovery van na csinálnék backupot de gondolom ahhoz előtte kellet volna egy mentést csinálni : / szóval ilyenkor teljes újratelepítés? vagy mi? : /
illetve az úgy jó hogy amikor raktam a tweak et swtich et audio és 3d drivert simán felraktam egymás után nemvolt reboot köztük esetleg a kernel és az allext2 telepítése között se kell? vagy mindenhol kell? UV beállítása megy anyi h mikor felraktam mindent .. ( v a swtich és tweak után/előtt ??)  beállítom 100ra?
Szerintem clean install, vagy factory reset. Direkt ezért írtam, de hát most már mind1... :)
Én csak az all2ext2 után szoktam újraindítani, de akkor se mindig. Nem muszáj.
Az utolsó kérdésed nem nagyon értem, a zárójeles részt leírhatnád magyarul...
Amúgy UV-t bármikor állíthatsz, mind1. Tweak 10.3 esetén amúgy se számít, mert azt a zip alkalmazása előtt kell átírni a fájl-ban, a többi onnan veszi az értéket (Luismaf tweak, SSSwitch, CFS tweak 10.4)
  
Új BFS kernel, valamint Ssswitch sikeresen felpöckölve a Spicára, sima boot, semmi probléma. Estére írok róla én is véleményt
Nekem az SSSwitch-el baj van...mivel +150-el megtoldja az UV-t képernyő kikapcsolásakor ezért az már -300 lesz nálam és azt nem bírja a telefonon, nem ébred fel. Az UV-t először állítsátok kisebbre, kicsit később módosítom az SSSwitch-t kisebbre ha másnak is baja lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 05, 17:18:14
Én -100-on pörgetem már amióta lehet alulfeszelni. Criminal irta a Samdroid fórumon annó még, hogy -100-on a legoptimálisabb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 01 05, 18:23:53
Pont ma tettem fel a "régi" bfs-t és SSSwitch-t :) Véleményeket várok :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 05, 18:30:31
  
na ezt én is benéztem... éppen a 3d-driverel ment majd felraktam sajnos a régebbi videó patch et és nem bootol be ugye... recovery van na csinálnék backupot de gondolom ahhoz előtte kellet volna egy mentést csinálni : / szóval ilyenkor teljes újratelepítés? vagy mi? : /
illetve az úgy jó hogy amikor raktam a tweak et swtich et audio és 3d drivert simán felraktam egymás után nemvolt reboot köztük esetleg a kernel és az allext2 telepítése között se kell? vagy mindenhol kell? UV beállítása megy anyi h mikor felraktam mindent .. ( v a swtich és tweak után/előtt ??)  beállítom 100ra?

Látom, Peti már válaszolt, úgyhogy Én rövidre fogom! ;)

Igen,igen,igen,vagy AZ,igen,nem,nem,igen! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 05, 18:43:46
Nedyxy!

Komolyra fordítva...:

Én is allExt2 után szoktam egy rebootot nyomni, plusz utána recoveryben végigfuttatom az e2fsck.zip-et a biztonság kedvéért!

Elvileg nem muszáj rebootolni a folyamatok között, de Én inkább meg szoktam nézni, hogy amit okoztam, az működik-e és folytathatom a többivel, vagy berosáltatta a cuccot és kezdhetem elölről(ez a ritkább eset).

Én -100-on pörgetem már amióta lehet alulfeszelni. Criminal irta a Samdroid fórumon annó még, hogy -100-on a legoptimálisabb.

Én is olvastam ilyet, talán ezért nem is teszteltem a többi feszt. ;)
-100-on stabil a cucc, ha váltanék, az MAX -150 lenne.

...Nekem az SSSwitch-el baj van...mivel +150-el megtoldja az UV-t képernyő kikapcsolásakor ezért az már -300 lesz nálam és azt nem bírja a telefonon, nem ébred fel. Az UV-t először állítsátok kisebbre, kicsit később módosítom az SSSwitch-t kisebbre ha másnak is baja lesz.

Asszem ezt a választ akartam megfogalmazni, amikor azt mondtam, hogy bajom volt a switch-el. :ok:
Kössz, hogy leírtad helyettem. :taps:
Pedig kézenfekvő volt a hiba eredete, de folyton annyi cuccot dobáltam az eleve instabil rendszerre, hogy ezt figyelmen kívül hagytam.
De végül is egál, mert a jelenlegi konfigurációt egy újabb stabilig nem cserélem (max pár sound driver :p és esetleg a CFS010 tesztelése erejéig ;))

A BFS003-ról még várom a reakciókat, ha stabilnak tűnik, lehet, hogy még abba is belevágok(de ez már erősen kérdőjeles, mert az eddigiekre haragudtam :D)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 01 05, 21:31:03
SSSwitch feszültségbeállításait recovery-ben kell elvégezni az Advanced fül Kernel ........ undervolted alatt? (bocsi nem emlékszem pontosan) és akkor oda -100-at kell írni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 05, 21:42:09
ezek az ssswtch, meg az új kernel nem jött be nagyon, mert nem gyorsult nagyon, konkrétan semennyire. az a lényeg, hogy használat közben talán jobb, de rosszabb értékeket mértem
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 01 05, 22:52:14
Sziasztok,
ma feltoltam a 8.2-t végre,mert eddig 8.1en elég stabil volt a rendszerem...na mindegy,ma megtört a jég.felraktam hozzá a cfs010et,meg a ssswitch04-et mert az 5öt már kicsit erősnek tartom ezzel a -150-nel :D...meg először annál le is fagyogatott de most a 4gyel jó. felraktam még a CM_a8.2_videopatch_drivers_uriels_update-t meg a videoplaypatchnew-t és sztem minden tök király most. yx playerrel megy rendesen az avi :taps: meg még egy light grid live walpaper is simán elkocog és adw EX-t használok.quadrant adatokat nem tudok,mert nem mérem őket,de nem akadós a rendszer.
szép estét!!! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 07:41:03
  
El tudnád nekem küldeni vagy egy-két linket adni ezekre az update-re meg a patch-re, honnan lehet letölteni?
Az ADW EX-et esetleg?
Előre is köszi :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 07:49:46
  
El tudnád nekem küldeni vagy egy-két linket adni ezekre az update-re meg a patch-re, honnan lehet letölteni?
Az ADW EX-et esetleg?
Előre is köszi :)
Be van linkelve, olvass vissza
ADW: Nincs warez, de ha gugli-n rákeresel pillanatok alatt megtalálod :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 08:21:29
  
Be van linkelve, olvass vissza
ADW: Nincs warez, de ha gugli-n rákeresel pillanatok alatt megtalálod :)

Jól van na :), persze...
De ezt a CM_a8.2_videopatch_drivers_uriels_update akkor sem találom, segíts nekem, lécci :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 08:38:25
  
Jól van na :), persze...
De ezt a CM_a8.2_videopatch_drivers_uriels_update akkor sem találom, segíts nekem, lécci :)
Ne vedd sértésnek, mert nem ellened szól, de a samdroid-n van egy olyan, hogy keresés...beírom, h: 3d driver és hopp...ki is jön amit akarok. :)
http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160 (http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 08:52:36
  
Köszönöm szépen :) Örök hála :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Athos 2011, 01 06, 11:37:24
Csináltam egy kis 8.2 tesztet remélem tetszik CM 8.2 Magyar (http://www.youtube.com/watch?v=wTFSFbcu9vM#)   :D

Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 11:48:10
Az ADW EX-ben nem leheta dock-ot lapozni, vagy csak én nem találom. Illetve találtam hozzá hivatkozást, csak épp nem kapcsolódik be :( Pedig az nagyon 5letes az ingyernesbe is + a LauncherPro-ban is. Kár lenne érte!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 14:34:02
  
Csináltam egy kis 8.2 tesztet remélem tetszik CM 8.2 Magyar (http://www.youtube.com/watch?v=wTFSFbcu9vM#)   :D

Üdv!

Jó a Videó honnan töltötted le ezt a 8.2?Tudsz adni linket?Meg ezt hogy kell telepíteni úgy ahogy az Anzot pl hogy csak Recoveryből?Semmi más nem kell?Meg az apps2sd működik ebben mert neme az Anzo 4.1-be nem és szinte nem is tudtam sok mindent felrakni!

Köszi! Üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 14:43:35
  
Jó a Videó honnan töltötted le ezt a 8.2?Tudsz adni linket?Meg ezt hogy kell telepíteni úgy ahogy az Anzot pl hogy csak Recoveryből?Semmi más nem kell?Meg az apps2sd működik ebben mert neme az Anzo 4.1-be nem és szinte nem is tudtam sok mindent felrakni!

Köszi! Üdv

http://samsungfw.wordpress.com/2011/01/04/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2/ (http://samsungfw.wordpress.com/2011/01/04/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2/)
Tessék :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 06, 14:58:46
Durva hogy halad ez a fejlesztés. :) Már van 2.3 is igaz még abban se wifi, se gps, se szenzorok és még a kamera sem megy, viszont már létezik spicára. :D Samsungéknál nagyon kényelmesen el teázgathatnak hogy hivatalos 2.2-t spicára nem erőlködnek kiadni, amikor full komatiplibilis lenne a készülék vele. Apropó, ebbe a 8.2-be mennek a szenzorok? Mert azt tervezem hogy felrakom. Bár olvastam hogy 3d driverrel és a video playback patchel együtt szétfagyasztja a cuccot. Ez az új patch és 3d driverrel is szétfagy? Mert nekem jó lenne ha avi is menne meg azért 3d driver is lenne, ha már lúd legyen kövér.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 15:03:24
  
http://samsungfw.wordpress.com/2011/01/04/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2/ (http://samsungfw.wordpress.com/2011/01/04/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2/)
Tessék :)

És a telepítés?!(tudom ottvan angolul de annyira nem vok jó angolból!Úgyan úgy recoveryből nem kell előtte csinálni semmit? Meg mehet rá Anzo 4.1re?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 15:05:48
  
Durva hogy halad ez a fejlesztés. :) Már van 2.3 is igaz még abban se wifi, se gps, se szenzorok és még a kamera sem megy, viszont már létezik spicára. :D Samsungéknál nagyon kényelmesen el teázgathatnak hogy hivatalos 2.2-t spicára nem erőlködnek kiadni, amikor full komatiplibilis lenne a készülék vele. Apropó, ebbe a 8.2-be mennek a szenzorok? Mert azt tervezem hogy felrakom. Bár olvastam hogy 3d driverrel és a video playback patchel együtt szétfagyasztja a cuccot. Ez az új patch és 3d driverrel is szétfagy? Mert nekem jó lenne ha avi is menne meg azért 3d driver is lenne, ha már lúd legyen kövér.

Az iránytű biztosan nem megy :(
Nekem az avi-k szaggatnak, a 3D megy, aránylag jó :) és nagyon gyors lett a gép, mondjuk nagy mértékben köszönhető az ADW EX-nek, mert az dobta meg, nem kicsit :) és full magyar, mint ahogy a videóból is jól látható.
Nem fagy a gép a patc-el, nekem biztosan nem. bfs002-vel :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 15:11:17
  
És a telepítés?!(tudom ottvan angolul de annyira nem vok jó angolból!Úgyan úgy recoveryből nem kell előtte csinálni semmit? Meg mehet rá Anzo 4.1re?

Hát, én csináltam egy factory reset-et, utána recovery-ből tettem fel. Töltsd le mind a négy file-t, másold rá a kártyádra. Először a 8.2 utána a két file és legutoljára tettem fel a bfs002-őt.
Ha ANZO féle ROM-od van, lehet, hogy egy clean install jobb lenne, mert nekem előtte 8.1 volt fent.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 06, 15:20:12
Csak Clean install-al csináld, anzora ne rakd rá. Ha visszaolvasol pár oldalt, leirtam, hogy anno hogy telepitettem komplett cm-et. Abban minden benne van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 15:21:27
Merisch, mindenképpen clean install-t csinálj, az a legjobb. Minden működik rajta amit csak akarsz. :) Egyedül a divx nem megy, de kicsit szaggatva azt is lejátsza. Állítólag kalibrálás után az iránytű is megy, samdroid-n megtalálod a leírást.
Macik, megy a 3d driver és a videopatch együtt is...csak a jót kéne letölteni. :) Ide már be van linkelve szerintem. És az ADW-ben is van görgethető dock bar. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 15:28:12
  
Hát, én csináltam egy factory reset-et, utána recovery-ből tettem fel. Töltsd le mind a négy file-t, másold rá a kártyádra. Először a 8.2 utána a két file és legutoljára tettem fel a bfs002-őt.
Ha ANZO féle ROM-od van, lehet, hogy egy clean install jobb lenne, mert nekem előtte 8.1 volt fent.

Aha szép amit írtál :D csak nem mindent értek :) Factory reset-et hol csináltad? :oops: Meg honnan töltsek le 4 fájlt?Amit belinkeltek?Onann leszedtem ezt: -> CM-6.1.1-Spica-a8.2_update  csak ez volt!Meg a clean install az mi?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 15:32:11
  
Aha szép amit írtál :D csak nem mindent értek :) Factory reset-et hol csináltad? :oops: Meg honnan töltsek le 4 fájlt?Amit belinkeltek?Onann leszedtem ezt: -> CM-6.1.1-Spica-a8.2_update  csak ez volt!Meg a clean install az mi?
Nem akarlak bántani, de jobb lenne ha elolvasnád a fórumot. Az utolsó 20 oldalt nem ártana...valamint mondjuk az első oldalt. :) Magyarul van az egész. :D
factory reset: recovery/wipe/ factory reset (az első!!!)
Honnan töltsd le? :) Olvass vissza, ide a fórumba minden be van linkelve. Mondjuk az utolsó 3 oldalon pl biztosan ott van. Ha nem találod próbálkozz itt: http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/ (http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/)
clean install: Jh7 odinnal, LK 2.08, cm 8.2
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 06, 15:41:13
  
Az iránytű biztosan nem megy :(
Nekem az avi-k szaggatnak, a 3D megy, aránylag jó :) és nagyon gyors lett a gép, mondjuk nagy mértékben köszönhető az ADW EX-nek, mert az dobta meg, nem kicsit :) és full magyar, mint ahogy a videóból is jól látható.
Nem fagy a gép a patc-el, nekem biztosan nem. bfs002-vel :)

Ez az ADW Ex ez jobb meg gyorsabb mint a Launcher pro? bfs002-ről mik a tapasztalataid?:) Stabil,gyors? Avi szaggatás nálam minden romnál volt eddig, az nem probléma, azok általában azért vannak nálam mert túl nagy a felbontás neki, ha kisebbre konvertálom gond nélkül mentek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 16:24:48
  
Ez az ADW Ex ez jobb meg gyorsabb mint a Launcher pro? bfs002-ről mik a tapasztalataid?:) Stabil,gyors? Avi szaggatás nálam minden romnál volt eddig, az nem probléma, azok általában azért vannak nálam mert túl nagy a felbontás neki, ha kisebbre konvertálom gond nélkül mentek.
ADW többet tud mint az LP, de lasabb. Én nem szeretem annyira.
BFS003 elég jó, stabilabb, de lassabb mint a bfs 002. Nem szaggat a UI és a wifi ki-bekapcsolásánál sincs gond. A CFS 010 a legjobb.
Az avi fog is szaggatni mivel nincs hardware-s gyorsítás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 17:01:16
JH7-et felraktam LK.2.8 is megvan azt most visszafele lapozgatva meg ahogy petikeke is belinkelt töltöttem le fájlokat csak msot anyi van hogy nem tudom melyikkel kezdjem azt tudom hogy felrakom az SD kártyára őket mondom mik vannak örülnék ha segítene vki hogy melyikeket rakjam rá és milyen sorrendben : :oops:
-audioNew
-CM-6.1.1-InterceptGL_update
-tweak_v10.3_uv150_cfs
-undo_all_tweak
-videoPlayPatchNew
-all_to_ext2_luismaf_update_v8
-audioNewUNDO
-CM-6.1.1-InterceptGL_update_UNDO
-tweak_v10.4_cfs

Ha esetleg vmi mást is lekéne töltenem akor szóljatok!:)

Köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 17:03:11
jah meg persze kihagytam bocsi
-CM-6.1.1-Spica-a8.2_update
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 17:21:53
  
jah meg persze kihagytam bocsi
-CM-6.1.1-Spica-a8.2_update
Már ne haragudj, de nem tudsz 2 oldalt olvasni? Bocs, hogy kiakadok, de pár napon belül te vagy kb a 3. aki ugyanazt kérdezi meg...
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg253547#msg253547 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg253547#msg253547)

Kezdők, kérlek titeket, olvassatok már egy kicsit... :S 10-15 oldal nem sok...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 17:36:21
Figy nem muszáj neked válaszolni más is tud gondolom segíteni ha kiakadsz akkor ne válaszolj!
De azért kössz ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 17:59:48
  
Figy nem muszáj neked válaszolni más is tud gondolom segíteni ha kiakadsz akkor ne válaszolj!
De azért kössz ;)
Off: Nem is fogok. :) De akkor véletlenül se olvass vissza, megbeszéltük?! ;) /Off

Más: Nállatok, hogy muzsikál az mp4 lejátszás? Én átkonvertáltam egy 20 perces sorozat epizódot (320*480-as felbontás) és egy picit csúszik a hang, amit néhány play-pause megold, de a magas hangok kicsit sípolnak. Lehet a nexus s hang driver miatt? Akinek nincs fent az nem nézné meg nála mi a helyzet? Annyira nem zavar, mert ma néztem rajta videót szerintem életemben először és utoljára. :) Csak a kíváncsiság hajt.

Ui:. Próbáltam Rock player ARM V6 és a gyári lejátszóval. Az előző szinte kritikán aluli...borzalmasan játszotta. Akad a hang, de főleg a kép. A második jó volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 06, 19:20:14
A cfs 010 elég megbízható?(gondolok is FC-re és az egyéb társaira) Illetve hogy az SSSwitch 0.5 működik úgy hogy a recoveryben UV-nak -100 van beállítva? (=képernyő kikapcsból felébred -250mV-al?)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 06, 20:19:02
bfs 003-at használok, az is megbízható, és -250-nél még felébred. (Tehát -100-as UV-vel)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 06, 20:26:08
És a bfs.003 mennyivel másabb mint a cfs.010?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 20:28:05
  
A cfs 010 elég megbízható?(gondolok is FC-re és az egyéb társaira) Illetve hogy az SSSwitch 0.5 működik úgy hogy a recoveryben UV-nak -100 van beállítva? (=képernyő kikapcsból felébred -250mV-al?)
FC-t nem okoznak a kernelek ha jól tudom...legalábbis nekem ilyen még nem volt, mármint más okozta. :) Gondolom teljesen stabil, én most nem próbáltam. Azt írják, hogy atom stabil, de ez az előző CFS kernelekre is igaz volt.

Az SSSwitch 0.5 úgy működik, hogy a recovery-ben beállított UV értéket alkalmazza amikor a képernyő bekapcsolt állapotban van, ha kikapcsolod (alvó mód) akkor a beállított értékhez +150-t ad hozzá. Tehát ha a telód bírja a 250-t akkor no para. :) Ha nem akkor módosíthatod a 98sswitch (vagy valami ilyesmi nevű) fájlt a zip-ben és a 15. sorban a 150-t átírod 120-ra, akkor tuti. :) Ezt akkor ajánlom a -150-t akarsz használni úgy mint én. Nálam a 270 tökéletes, de a 300 már nem megy...
  
És a bfs.003 mennyivel másabb mint a cfs.010?
Egész más módszer szerint ütemez. Agresszívabb, alacsony késleltetésekkel dolgozik. A CFS állítólag multi-task-ra jobb, a másik viszont gyorsabb egy alkalmazás esetén...állítólag, nem értek hozzá csak ezt olvastam samdroid-n.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 06, 20:33:14
  
FC-t nem okoznak a kernelek ha jól tudom...legalábbis nekem ilyen még nem volt, mármint más okozta. :) Gondolom teljesen stabil, én most nem próbáltam. Azt írják, hogy atom stabil, de ez az előző CFS kernelekre is igaz volt.

Az SSSwitch 0.5 úgy működik, hogy a recovery-ben beállított UV értéket alkalmazza amikor a képernyő bekapcsolt állapotban van, ha kikapcsolod (alvó mód) akkor a beállított értékhez +150-t ad hozzá. Tehát ha a telód bírja a 250-t akkor no para. :) Ha nem akkor módosíthatod a 98sswitch (vagy valami ilyesmi nevű) fájlt a zip-ben és a 15. sorban a 150-t átírod 120-ra, akkor tuti. :) Ezt akkor ajánlom a -150-t akarsz használni úgy mint én. Nálam a 270 tökéletes, de a 300 már nem megy...Egész más módszer szerint ütemez. Agresszívabb, alacsony késleltetésekkel dolgozik. A CFS állítólag multi-task-ra jobb, a másik viszont gyorsabb egy alkalmazás esetén...állítólag, nem értek hozzá csak ezt olvastam samdroid-n.

Köszi! Akkor mégiscsak maradok a cfsnél. Most az a tweak megy amit te linkeltél ide de nem -150-en hanem csak -100-on tehát ezek szerint mehet föl az SSSwitch is. Köszi még egyszer.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 21:25:51
Na sikerült felraknom a 8.2-t... 
Android verzió: 2.2.1
Alapsáv: i570EXXJD1
Kernel verzió:2.6.29.6
Mod: CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.2

A Quadrantal 654-et mértem elsőre az UV-t is átállítottam 100-ra!
Mivel tudnék még jobb eredményt elérni? (bocs hogyha megint hülyeséget kérdeztem) ;)

A SamdroidToolsba kérném a segítségeteket leformáztam Recoveryben 1024-el Reboot azt sérültnek látta utána formáz SamdroidToolsba bekapcsoltam h SD-re mentsen Reboot de úgyanúgy maradt az alap memó és nem SD-re ment mitcsináljak h SD-re mentsen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 06, 21:53:06
Mersich: ezt olvasd el, többekközt a te problémádra is benne van a megoldás:

http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg245985#msg245985 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg245985#msg245985)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 22:11:25
  
Na sikerült felraknom a 8.2-t... 
Android verzió: 2.2.1
Alapsáv: i570EXXJD1
Kernel verzió:2.6.29.6
Mod: CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.2

A Quadrantal 654-et mértem elsőre az UV-t is átállítottam 100-ra!
Mivel tudnék még jobb eredményt elérni? (bocs hogyha megint hülyeséget kérdeztem) ;)

A SamdroidToolsba kérném a segítségeteket leformáztam Recoveryben 1024-el Reboot azt sérültnek látta utána formáz SamdroidToolsba bekapcsoltam h SD-re mentsen Reboot de úgyanúgy maradt az alap memó és nem SD-re ment mitcsináljak h SD-re mentsen?
Ez a konfig leírás nem mond el sokat, mert mindenkinek kb ugyanezt mutatja. Miyen update-t tettél már fel?
Amúgy a legnagyobb teljesítménybeli ugrált a BFS kernel és a 3d driver ad, a többi ezekhez képest csak kozmetikázás. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 22:20:32
  
Merisch, mindenképpen clean install-t csinálj, az a legjobb. Minden működik rajta amit csak akarsz. :) Egyedül a divx nem megy, de kicsit szaggatva azt is lejátsza. Állítólag kalibrálás után az iránytű is megy, samdroid-n megtalálod a leírást.
Macik, megy a 3d driver és a videopatch együtt is...csak a jót kéne letölteni. :) Ide már be van linkelve szerintem. És az ADW-ben is van görgethető dock bar. ;)

Innen töltöttem le a 3D drivert és a videopatch-et is, az előző oldali link alapján, azt is írtam, hogy nem akad és nem fagy:) ha ennyit tud a 3d driver, az baj, én azt hittem, hogy egy kicsit jobb lesz, de igy is nagyon jó! Különben, bár nem értek hozzá, de valahogy az az elképzelésem, hogy az avi-k lejátszása és a 3d driver összefügg. A gyorsítás miatt gondolom ezt. Sztm addig nem is lesz divx lejátszás rendesen, amig ezt a problémát meg nem oldják.
És valóban az ADW-ben van görgethető dock bar, csak az ADW EX-ben kicsit nehezen találtam meg, ráadásul nem minden módozatban használható, de semmi gond, már beállítottam magamnak,úgy hogy jó legyen :)
Nekem csak a 8.2 van fent + a videoplaypatchnew + urielsv2 update + bfs002, és stabil :) és gyors is:)
Ja igen, az iránytűm megy, csak épp nem jó irányt mutat, kalibrálás után sem.:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 06, 22:28:46

A SamdroidToolsba kérném a segítségeteket leformáztam Recoveryben 1024-el Reboot azt sérültnek látta utána formáz SamdroidToolsba bekapcsoltam h SD-re mentsen Reboot de úgyanúgy maradt az alap memó és nem SD-re ment mitcsináljak h SD-re mentsen?

Menj be a Beállítások/CyanogenMod/Alkalmazások menübe, ott találod meg amit akartál
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 06, 22:52:16
  
Menj be a Beállítások/CyanogenMod/Alkalmazások menübe, ott találod meg amit akartál

Ezt már beállítottam h helyezze át SD-re mégis fogy az alap memó... :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 06, 23:23:18
  
Ezt már beállítottam h helyezze át SD-re mégis fogy az alap memó... :(
Mindig fog egy kicsit. Nekem 50 megánál több nem szokott lenni, bár a compcache be van kapcsolva (18%). :D
  
Innen töltöttem le a 3D drivert és a videopatch-et is, az előző oldali link alapján, azt is írtam, hogy nem akad és nem fagy:) ha ennyit tud a 3d driver, az baj, én azt hittem, hogy egy kicsit jobb lesz, de igy is nagyon jó! Különben, bár nem értek hozzá, de valahogy az az elképzelésem, hogy az avi-k lejátszása és a 3d driver összefügg. A gyorsítás miatt gondolom ezt. Sztm addig nem is lesz divx lejátszás rendesen, amig ezt a problémát meg nem oldják.
Bevallom őszintén, nem értek hozzá...de a samdroid-on szerzett tudásom alapján szerintem nem is lesz divx. Nem a 3d driver miatt, hanem mert nincsenek források amiket be tudnának építeni mivel a divx fizetős...ezért valszeg sose lesz hardware-s divx a spica 2.2, 2.3-s romokon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 06, 23:44:05
Ezt a CM_a8.2_videopatch_drivers_uriels_update fájlt honnan tudnám leszedni? Kell ez amugy, vagy elég a videoPlayPatchNew a tökéletes video működéshez meg hogy mennyen a 3d ha feltettem ezt: CM-6.1.1-InterceptGL_update ?
Ezt meg fel kell még rakni, vagy van ebből uj? atucha_luismaf_v06alphaBFS (100-220uv) dynamic music ? Hozzáteszem cfs010 kernelt pakolok fel, ha ez számít ennek a bfs partchnek.
Nem akarom hogy valami összeakadjon azt gyalulni kelljen, annyi már a patch hogy az ember belezavarodik. Úgyhogy sorry ha ilyen értetlennek tűnök esetleg, de kérem aki tudja mondja meg ezekre nekem a választ. Köszönöm. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 07, 08:09:27
Az interceptgl_update nekem összeakadt valamivel :( de mintha valaki azt mondta volna, hogy az 8.1-re volt csak jó
Én azt nem is erőltettem tovább, de az is lehet, hogy csak egyedi eset volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 08:33:06
  
http://dl.dropbox.com/u/9525833/CM-6.1.1-InterceptGL_prop%26video_update.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CM-6.1.1-InterceptGL_prop%26video_update.zip)
Ebben benne van a módosított build.prop is. Én ezt használom, működik.
Ha mp4-t akarsz nézni akkor kell az új video patch.
Van V6.1 de nekem nem jött be, nem igazán működik. A tweak V10.3/10.4 vagy az SSSwitch 0.5 jobb alternatíva. Gyorsabbak, egyszerűbbek, jobban működnek és a fülhallgató kezelésen kívül ugyanazt tudják.
  
Az interceptgl_update nekem összeakadt valamivel :( de mintha valaki azt mondta volna, hogy az 8.1-re volt csak jó
Én azt nem is erőltettem tovább, de az is lehet, hogy csak egyedi eset volt.
Elvileg nem kéne h baj legyen vele, 8.2-n is kéne hogy menjen, csak a video patch-ből kell az újat használni a 8.2-n, mert criminal módosította a kamerát.
A fentebb linkelt patch-t használhatod te is ha 8.2-d van, működni fog.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 09:03:45
Működik a Youtube HQ! A /system/build.prop fájlban módosítsátok ezt: media.stagefright.enable-http=true erre: media.stagefright.enable-http=false   Újraindítjátok a spicát és tökéletes. :)
Mellesleg van új BFS, CFS kernel, amiben javították a kamera hibáit (színhibás képek).
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-03-ckmod-cfs-010-ssswitch-v0-5-a-3722/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-03-ckmod-cfs-010-ssswitch-v0-5-a-3722/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 07, 09:11:47
  
http://dl.dropbox.com/u/9525833/CM-6.1.1-InterceptGL_prop%26video_update.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CM-6.1.1-InterceptGL_prop%26video_update.zip)
Ebben benne van a módosított build.prop is. Én ezt használom, működik.
Ha mp4-t akarsz nézni akkor kell az új video patch.
Van V6.1 de nekem nem jött be, nem igazán működik. A tweak V10.3/10.4 vagy az SSSwitch 0.5 jobb alternatíva. Gyorsabbak, egyszerűbbek, jobban működnek és a fülhallgató kezelésen kívül ugyanazt tudják.Elvileg nem kéne h baj legyen vele, 8.2-n is kéne hogy menjen, csak a video patch-ből kell az újat használni a 8.2-n, mert criminal módosította a kamerát.
A fentebb linkelt patch-t használhatod te is ha 8.2-d van, működni fog.

Letöltöttem, működik, köszönöm! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 01 07, 10:04:21
Sziasztok!
Milyen programmal tudom szerkeszteni a build.prop fájlt? Mert már próbálgattam fájlkezelőkkel de nem sikerült... thx.
Köszi. Időközben megtaláltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 10:06:36
  
Sziasztok!
Milyen programmal tudom szerkeszteni a build.prop fájlt? Mert már próbálgattam fájlkezelőkkel de nem sikerült... thx.
Root explorer, vagy ES file explorer (settings/root settings/felső: cyanogen mod, alsó: pipa)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 07, 13:20:34
krnl-ckMod.bfs.003A -ot felraktam azt behalt az egész else indult csa ka betöltö képernyőt hozta be midnig a Recovery-se indult el szal msot csinálhato melőről megint JH7-től.... :(
Amit ide belinkeltél http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-03-ckmod-cfs-010-ssswitch-v0-5-a-3722/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-03-ckmod-cfs-010-ssswitch-v0-5-a-3722/)
Letöltöttem de milyen sorrendbe kéne felrakni?? Vagy mér halt be a Teló a fentiekben említettől?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 13:33:18
  
RFS a fájlrendszered? Mert ha igen akkor gondolom a clean install megoldja. Ha nem rfs a fájlrendszered akkor vmi más para van. A samdroid-ra oda van írva h nem kompatibilis az rfs fájlrendszerrel.
Milyen sorrend? Ez csak egy kernel, meg egy tweak. Igazából mind1 melyik sorrendbe teszed fel, de érdemesebb a kernel-t felrakni, utána a ssswitch-t.

Ui.: Kérlek írd le a telefonod konfigurációját, úgy, ahogy az enyém van leírva a nevem alatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 07, 13:40:06
CM 8.2 ezt raktam fel előszőr utána meg
-CM-6.1.1-InterceptGL_update
-tweak_v10.4_cfs
-videoPlayPatchNew
-all_to_ext2_luismaf_update_v8
-audioNew

ezeket raktam fel asszem ha jól emléxem IGEN ezeket! AM mi a különbség az audioNew megaz audioNewUNDO között?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 13:43:42
  
CM 8.2 ezt raktam fel előszőr utána meg
-CM-6.1.1-InterceptGL_update
-tweak_v10.4_cfs
-videoPlayPatchNew
-all_to_ext2_luismaf_update_v8
-audioNew

ezeket raktam fel asszem ha jól emléxem IGEN ezeket! AM mi a különbség az audioNew megaz audioNewUNDO között?
Az undo=visszavonás
A bfs-t mikor raktad fel? Az all2ext2 után? Ha igen akkor nem tudom mi baja lehet, ha előtte akkor az a baj, hogy rfs volt a fájlrendszered.
De szerintem egy clean install mindenképpen megoldja a problémád.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 07, 13:47:40
Hát msot fogom megint újra csinálni előbb a 8.2 azt all2ext2 azt sorba(véletlen sorrendbe) a többi remélem jó lesz!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 14:05:20
  
Hát msot fogom megint újra csinálni előbb a 8.2 azt all2ext2 azt sorba(véletlen sorrendbe) a többi remélem jó lesz!!!
Most látom, hogy a tweak 10.4-t akarod felrakni...ahhoz miért a BFS kernel-t rakod fel? Nincs benne tweak, nem lesz olyan gyors. Szerintem akkor már jobb egy Ck mod 010 CFS-t felrakni, vagy a tweak helyett SSSwitch-t. De ez csak személyes vélemény. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 07, 14:19:16
  
Most látom, hogy a tweak 10.4-t akarod felrakni...ahhoz miért a BFS kernel-t rakod fel? Nincs benne tweak, nem lesz olyan gyors. Szerintem akkor már jobb egy Ck mod 010 CFS-t felrakni, vagy a tweak helyett SSSwitch-t. De ez csak személyes vélemény. :)

Na fent van felraktam én mindent...xD  De oldalra van az egész telefon  :shock: nem tudom magam fel dönteni ahogy normál állapotba van...xD kivettem a pipákat a 90 180 270-ből de nem fordul vissza...xD

Tudom h béna és hüyle vagyok de én rátelepítettem

CM 8.2
-CM-6.1.1-InterceptGL_update
-tweak_v10.4_cfs
-videoPlayPatchNew
-all_to_ext2_luismaf_update_v8
-audioNew

ezen kívűl még a ckMod.SSSwitch.v05  :oops: (jó tudom most gondoljátok magatokba milyen hüyle vagyok de én nem igazán tudom mi micsoda és mik a különbségek...)
De ezt az elfordulást most nem értem:? :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 07, 14:29:30
  
De ezt az elfordulást most nem értem:?

Egy SD formázás megoldotta... :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 16:56:38
Feltettem minden patchet ami kellett és semmilyen akadás meg hiba nem fordult még elő, szuperül működik minden most, viszont egy aprócska ám számomra nagy gondom van. Valami patch de az is lehet hogy egy téma a blue ray téma megváltoztatta angolra az egész  nyelvet, csak a cm settings maradt némiképp magyar néhol. Nem tudom mitől lehet mert nem figyeltem erre oda csak most láttam mikor már feltettem az összes patchet. :( Nem tudom mitevő legyek, levakarnál ezt a témát de hogyan tudom megtenni? Másik meg hogy most ebben a pillanatban magától újraindult a spica. Mikor lezárt a képernyő utána nemsokkal dobott egy hátast. Ez az uv miatt lehetséges? Mert fentvan az ckMod.SSSwitch.v05 és uv 100-ra van állítva. Ha jól tudom ssswitch 05 az -150-en járatja a kernelt ha alszik a készülék, ehhez még hozzájön a 100, nem lehet ettől dob hátast?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 07, 17:05:31
Nekem is újraindul magától mikor egy játékot(CanKnockDown) akarok felrakni nem értem mér?! :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 07, 17:13:45
No nem bírtam ki és csak feldobtam a CFS010A kernelt, hozzá a Nexus S-t, plusz az SSSwitch v0.5-öt! :p

Rögtön hozott egy 702-es Quadrantot, eddig minden műxik rendesen, bár hozzáteszem, hogy elővigyázatosságból 0UV-n indítottam a switch-et, így nincs gondja, ezután majd próbálok egy -50/-100-ast és meglátom, hogy tűri a cucc! ;)

Az új kernel óra folyamatos 52-54 rendszermemóm van, ez dicséretes :D (csak mert rémlik olyan kernel/BFS/ ami Nálam rendesen 20, de néha az alá vágta a memóriát :hmm:)

Ja és a legjobb:
Veszettül begyorsult a gép, az IGO kb. 8-11 sec alatt használatra kész és az összes app betöltési ideje lecsökkent!
Faxa! :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 07, 17:23:14
  
Feltettem minden patchet ami kellett és semmilyen akadás meg hiba nem fordult még elő, szuperül működik minden most, viszont egy aprócska ám számomra nagy gondom van. Valami patch de az is lehet hogy egy téma a blue ray téma megváltoztatta angolra az egész  nyelvet, csak a cm settings maradt némiképp magyar néhol. Nem tudom mitől lehet mert nem figyeltem erre oda csak most láttam mikor már feltettem az összes patchet. :( Nem tudom mitevő legyek, levakarnál ezt a témát de hogyan tudom megtenni? Másik meg hogy most ebben a pillanatban magától újraindult a spica. Mikor lezárt a képernyő utána nemsokkal dobott egy hátast. Ez az uv miatt lehetséges? Mert fentvan az ckMod.SSSwitch.v05 és uv 100-ra van állítva. Ha jól tudom ssswitch 05 az -150-en járatja a kernelt ha alszik a készülék, ehhez még hozzájön a 100, nem lehet ettől dob hátast?

Valószínűleg a téma variálta át a nyelvet, Peti írta is korábban a fórumon, hogy a 8.2 "nyelve" :D nem szereti a témát! :-X

A reboot gondra megoldást adhat egy 0UV alkalmazása, ha azon nem generál ilyen gondot, akkor megvan a hiba...tesztelni kell, kinek mit bír a procija! ;)
Nálam a jelenlegi 0UV-n nem volt még semmi rendellenesség!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 17:23:30
Sir Tremor: Nálad ezeket a patcheket ha sorba felrakod: All2Ext2+ckMod.cfs.010A+ SSSwitch v0.5+ Nexus S sound driver+ Intercept 3D driver(amit petikeke linkelt előző oldalon nekem)+ Video playback fix azaz a videoPlayPatchNew akkor neked megmarad magyarul az általános beállítások rész? Úgy mint pl. Wifi meg hívásbeállítás, stb. Mert nálam ezek valamiért angolra váltottak és mig nem jövök rá miért nem tudom kiküszöbölni. Úgy angolra váltott hogy magyart hiába állítom be neki angolt jobban szereti de én nem. Ja meg a végén rátettem a blue ray témát. Ezt ki használja? Ez lehet a ludas?

Update: most olvasom amit írtál, a téma lehet akkor szerinted? Nálad minden magyar még? Kár ha az a ludas,mert irtó szép. :( Még megpróbálom greendev droido majd talán akkor portolták 8.2-re megnézem azzal mit mond. Téma nélkül olyan csupasz mint ha nem lenne rajta ruha :p
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 07, 17:29:03
  
Sir Tremor: Nálad ezeket a patcheket ha sorba felrakod: All2Ext2+ckMod.cfs.010A+ SSSwitch v0.5+ Nexus S sound driver+ Intercept 3D driver(amit petikeke linkelt előző oldalon nekem)+ Video playback fix azaz a videoPlayPatchNew akkor neked megmarad magyarul az általános beállítások rész? Úgy mint pl. Wifi meg hívásbeállítás, stb. Mert nálam ezek valamiért angolra váltottak és mig nem jövök rá miért nem tudom kiküszöbölni. Úgy angolra váltott hogy magyart hiába állítom be neki angolt jobban szereti de én nem. Ja meg a végén rátettem a blue ray témát. Ezt ki használja? Ez lehet a ludas?

Én 8.1-et használok, az eleve angol! ;)
A nyelvváltást szinte biztos, hogy a BR Theme okozta(ugyanis ezt 8.1-re optimalizálták és nem szereti a míves magyar nyelvet :D).
Én egyébkét használom, nem sok szebb témát láttam ennél, az ég világon semmi gond vele :ok:...csak angol :D(de Nekem az nem gond, ezért tettem fel)!

Edit:
Jaja, témával Bentley szint, téma nélkül fapados VW Golf :D hatása van a rendszernek!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 07, 17:45:35
Levettem 0-ra az UV-t akor is telepítés közbe újraindult... :/ :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 17:47:45
Norbosz, minden olyan téma hazavágja a magyarítást ami hozzányúl az apk-khoz (settings, contacts, dialpad, messages, browser, stb). Vagy témázol, vagy magyar a telefonod. Esetleg megkérsz valakit a samdroid-n, hogy találjon ki egy megoldást ami megoldja a problémát. :)

Tremor, még most se értem miért volt neked olyan kevés memóriád...nekem BFS 003-m van, compcache 18% és így is simán 45-50-60 mega körül van a memóm. Még sose ment 40 alá, de ha lemegy akkor se lassul be. :) Mondjuk nekem 15-20 proginál több egyszerre sosincs fent a telefonomon. :) (samdroid app2sd 256 Mb, abból 210-220 mega szabad :) )
  
Levettem 0-ra az UV-t akor is telepítés közbe újraindult... :/ :(
Szerintem más a baj, de nem tudom megmondani mi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 07, 17:57:05
  
1:
Norbosz, minden olyan téma hazavágja a magyarítást ami hozzányúl az apk-khoz (settings, contacts, dialpad, messages, browser, stb). Vagy témázol, vagy magyar a telefonod. Esetleg megkérsz valakit a samdroid-n, hogy találjon ki egy megoldást ami megoldja a problémát. :)

2:
Tremor, még most se értem miért volt neked olyan kevés memóriád...nekem BFS 003-m van, compcache 18% és így is simán 45-50-60 mega körül van a memóm. Még sose ment 40 alá, de ha lemegy akkor se lassul be. :) Mondjuk nekem 15-20 proginál több egyszerre sosincs fent a telefonomon. :) (samdroid app2sd 256 Mb, abból 210-220 mega szabad :) )

1:
Ahogy mondani méltóztatik :D, ezt sugalltam Én is, csak nem részleteztem(1,5 órát aludtam éjszaka...sok volt a bűn :D)!
A megoldás:
Egy új téma, full magyar módosításokkal, 8.2-re optimalizálva...de ki csinálná ezt meg??? :-X

2:
Nah igen, Nálam alapból 25-30 progi figyel, ez is lehetett egy ok(de akkor most miért 50+ a memo?...szal' mégsem ez volt az ok :D), valószínűbb, hogy valami berágta magát és folyamatosan fogott, de szerencsére azóta full friss a rendszer! ;)
(Nálam 1024 az App2sd :) és sosem nézem, mennyi a szabad :p...minek? :D)

Mindegy, mert most jó. :ok:
Másrészt meg, szerintem Te is látod, hogy kettőnknek folyamatosan eltérő problémák jelentkeznek :)...hihetetlen! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 18:00:27
  
Norbosz, minden olyan téma hazavágja a magyarítást ami hozzányúl az apk-khoz (settings, contacts, dialpad, messages, browser, stb). Vagy témázol, vagy magyar a telefonod. Esetleg megkérsz valakit a samdroid-n, hogy találjon ki egy megoldást ami megoldja a problémát. :)

Értem, köszi az infót, akkor valami megoldást majd keresek,vagy kérek samdroidon. :) Mert ezt a témát nem akarom mellőzni, magyar nyelv meg azért fontos nekem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 18:06:26
  
1:
Ezt sugalltam Én is ;), csak nem részleteztem(1,5 órát aludtam éjszaka...sok volt a bűn :D)!
A megoldás:
Egy új téma, full magyar módosításokkal, 8.2-re optimalizálva...de ki csinálná ezt meg??? :-X

2:
Nah igen, Nálam alapból 25-30 progi figyel, ez is lehetett egy ok(de akkor most miért 50+ a memo?...szal' mégsem ez volt az ok :D), valószínűbb, hogy valami berágta magát és folyamatosan fogott, de szerencsére azóta full friss a rendszer! ;)
(Nálam 1024 az App2sd :) és sosem nézem, mennyi a szabad :p...minek? :D)

Mindegy, mert most jó. :ok:
Másrészt meg, szerintem Te is látod, hogy kettőnknek folyamatosan eltérő problémák jelentkeznek :)...hihetetlen! :D
1: Biztosan tudom, hogy tothmarcell97, Zsoltee69 és Zoldborso ért a dolgokhoz, majd írok nekik...meglátjuk mi történik. :) De lehet, hogy nagy munka...nem tudom, én nem értek hozzá.

2: Passz...fogalmam sincs, hogy mi lehet. :)
3: Mekkora sd karid van? Mi értelme 1 Gb az app2sd-nek? :D Az alkalmazások általában 1-3 megásak, a játékok max 15, a navigáció meg 25-30...még ha 8 gps progit teszel fel akkor se tudsz 512 Mb-t elhasználni. :D
4: Hihetetlen, de hát most mit csináljak?! :D

Más: rájöttem miért nem ment az MP4 nekem... 1 videóval próbálkoztam mindig, ami először ment is, de lehet megsérült vagy nem tudom...más mp4 videó tökéletes. :) Az avi is megy, csak szaggatva.
  
Amúgy csak a CM 8.2 újra alkalmazása segít magyarítani. Zsoltee69 csinált egy update zip-t a settings-ről és hiába tettem fel nem lett full magyar.
Értem, köszi az infót, akkor valami megoldást majd keresek,vagy kérek samdroidon. :) Mert ezt a témát nem akarom mellőzni, magyar nyelv meg azért fontos nekem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 07, 18:07:10
  
Értem, köszi az infót, akkor valami megoldást majd keresek,vagy kérek samdroidon. :) Mert ezt a témát nem akarom mellőzni, magyar nyelv meg azért fontos nekem.

A 22-es csapdája... :D

De itt egy alternatíva:

Beírod az összes menüfunkció angol szavát egy fordítóba, bevágod  :olvass:(nem egy nagy tétel ;))és máris boldog tulaja vagy egy angol menüs, de SZÉP Blue Ray témás Spicának! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 18:17:17
  
A 22-es csapdája... :D

De itt egy alternatíva:

Beírod az összes menüfunkció angol szavát egy fordítóba, bevágod  :olvass:(nem egy nagy tétel ;))és máris boldog tulaja vagy egy angol menüs, de SZÉP Blue Ray témás Spicának! :D

Igaz, bár elég macerás. :)

Még egy két problémám lenne,remélem mára több már nem lesz. Ez az uj ssswitch az ő -150-es uv értékével túlságosan alulfeszeli a spicát, mert most mindenféle előjel nélkül meleg lett a hátulja és semmire nem ébredt fel csak az aksi kivétele és berakása után. Ilyenkor milyen más alternatívát javasoltok?

1. Vegyem le az uv-t 100 rol 0-ra a kernelbe és hagyjam fent az új ssswitch-et.
2. Vegyem fel 100-ra a kernelbe az uv-t és rakjam fel a 04-es ssswitch patchet.

Másik hogy ez a patch a tweak_v10.4_cfs jól sejtem hogy csak cfs kernelhez jó?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 07, 18:23:20
  
1: Biztosan tudom, hogy tothmarcell97, Zsoltee69 és Zoldborso ért a dolgokhoz, majd írok nekik...meglátjuk mi történik. :) De lehet, hogy nagy munka...nem tudom, én nem értek hozzá.

2: Passz...fogalmam sincs, hogy mi lehet. :)
3: Mekkora sd karid van? Mi értelme 1 Gb az app2sd-nek? :D Az alkalmazások általában 1-3 megásak, a játékok max 15, a navigáció meg 25-30...még ha 8 gps progit teszel fel akkor se tudsz 512 Mb-t elhasználni. :D
4: Hihetetlen, de hát most mit csináljak?! :D

Más: rájöttem miért nem ment az MP4 nekem... 1 videóval próbálkoztam mindig, ami először ment is, de lehet megsérült vagy nem tudom...más mp4 videó tökéletes. :) Az avi is megy, csak szaggatva.

1:
Úgy legyen, de tuti, hogy egy full téma létrehozása(mert ez esetben szerintem erről kell beszélnünk) nem egy leányálom, viszont ahogy az angol nyelvűek elkészülnek, annyi erővel jöhetne egy magyar fejlesztés is! ;)
2:
DETTO! :D
3:
8 GB és csak azért 1GB az App2sd, mert az tetszett :D :D :D, így is maradt 6,5 giga szabad tárhelyem, másrészt fent van az IGO, Sygic, 2 Angry Birds, egy raklap egyéb nagyobb app(Office, stb) és így nagy valószínűséggel nem lesz "not enought free space" hibaüzenetem! :taps:
Szinte biztos, hogy az 512-be beleférnék, de mostmár így hagyom...és a lelki békém is fontos szempont :D..."no stress" :p!
4:
Semmit...nem felszólítás volt cselekvésre 8)...a nyugtázás kielégítő reakció! :D

Más:
Hehehe...megnéztem volna, mekkorát csattant a tenyered a homlokodon, amikor rájöttél erre... ;D
Eszembe sem jutott volna ilyen bagatell hiba...és hogy tudott szívatni!  :D

Igaz, bár elég macerás. :)

Még egy két problémám lenne,remélem mára több már nem lesz. Ez az uj ssswitch az ő -150-es uv értékével túlságosan alulfeszeli a spicát, mert most mindenféle előjel nélkül meleg lett a hátulja és semmire nem ébredt fel csak az aksi kivétele és berakása után. Ilyenkor milyen más alternatívát javasoltok?

1. Vegyem le az uv-t 100 rol 0-ra a kernelbe és hagyjam fent az új ssswitch-et.
2. Vegyem fel 100-ra a kernelbe az uv-t és rakjam fel a 04-es ssswitch patchet.

Másik hogy ez a patch a tweak_v10.4_cfs jól sejtem hogy csak cfs kernelhez jó?

Macerás, de járható út! ;)
Én jelenleg az általad leírt 1-es verziót alkalmazom...semmi gond a cuccal. 8)
A 0.4-es szerintem nem volt tökéletes, Nekem annak felrakása után keletkeztek gondjaim(reboot-ok).

v10.4_cfs
Nomen est omen! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 18:42:48
  
1:
Úgy legyen, de tuti, hogy egy full téma létrehozása(mert ez esetben szerintem erről kell beszélnünk) nem egy leányálom, viszont ahogy az angol nyelvűek elkészülnek, annyi erővel jöhetne egy magyar fejlesztés is! ;)
Én csak arra gondolta, hogy pl 2-3 népszerűbb témának (Gingerbread, Blue S, Blue Ray) a módosított apk fájl-jait kéne módosítani, vagy nem tom...hogy magyar legyen. :) A magyarítás már úgy megvan, csak be kéne illeszteni. De a módszert nem tudom.
  
Még egy két problémám lenne,remélem mára több már nem lesz. Ez az uj ssswitch az ő -150-es uv értékével túlságosan alulfeszeli a spicát, mert most mindenféle előjel nélkül meleg lett a hátulja és semmire nem ébredt fel csak az aksi kivétele és berakása után. Ilyenkor milyen más alternatívát javasoltok?

1. Vegyem le az uv-t 100 rol 0-ra a kernelbe és hagyjam fent az új ssswitch-et.
2. Vegyem fel 100-ra a kernelbe az uv-t és rakjam fel a 04-es ssswitch patchet.

Másik hogy ez a patch a tweak_v10.4_cfs jól sejtem hogy csak cfs kernelhez jó?
1: Akár
2: Akár
3: Nem tudom működik e BFS-sel, de CFS optimalizációkat tartalmaz, BFS-t nem. :)

Norbosz, pár oldallal előrébb leírtam, hogyan lehet módosítani az SSSwitch 0.5-t. Nekem is pont ugyanez volt. Lehet neked még rosszabb minőségű a CPU-d, mint nekem. Pár szerencsés embernek a samdroid-n éber módban (képernyő bekapcsolva) is -320-n tökéletesen elketyeg 40 quadrant pontos csökkenés mellett (alvó módban is ugyanennyi nekik). Próbáld meg lentebb venni a +150-t.  Én levettem +120-ra és tökéletes. :) Nekem most -150-n van, alvó módban pedig -270mV.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 07, 18:50:35
én úgy csináltam hogy beállítottam egy -100 as uv-t, és azzal még tökéletes. annál lentebb semmiféleképp nem venném.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 07, 18:53:21
próbálta már valaki a media scape-t vagy a time scape-t felrakni a spicára? eddig nem volt esélyes, de mióta x8 is van nagyobb esélyét látom annak, hogy működjön
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 19:02:28
  
próbálta már valaki a media scape-t vagy a time scape-t felrakni a spicára? eddig nem volt esélyes, de mióta x8 is van nagyobb esélyét látom annak, hogy működjön
Nekünk biztos nagyon szaggatna...de szívesen kipróbálnám. Hol találtál .apk-t?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 07, 19:21:29
még sehol, most keresem :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 07, 19:27:18
Sziasztok!

A telomon 8.2 es cm fut jd1 es alapsávon 2.6.29.6-os rootch33kyd3v#39 kernellel build pedig ckMod.cfs.010 for cynogen mod.

A kérdésem az lenne hogy hogy tudnám életre kelteni a galériába az sd kártyára mentett képeket(számitógéppel) illetve a zene lejátszóba hogyan tudnám importálni a zenéket.
 Továbbá érdekelne egy pár jobb config is.
Előre is köszönöm a válaszokat:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 07, 19:52:42
sajna nem megy se a media-se a timescape, mert installnál azt írja h not installed :( pedig jó lett volna
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 21:05:29
  
Norbosz, pár oldallal előrébb leírtam, hogyan lehet módosítani az SSSwitch 0.5-t. Nekem is pont ugyanez volt. Lehet neked még rosszabb minőségű a CPU-d, mint nekem. Pár szerencsés embernek a samdroid-n éber módban (képernyő bekapcsolva) is -320-n tökéletesen elketyeg 40 quadrant pontos csökkenés mellett (alvó módban is ugyanennyi nekik). Próbáld meg lentebb venni a +150-t.  Én levettem +120-ra és tökéletes. :) Nekem most -150-n van, alvó módban pedig -270mV.

Köszi, át is írom akkor. :) Így már szerintem nem lesz gond, amúgy azóta sem volt ilyen lefagyás, de a 120 a biztosabb érték. Amit mondtál pár oldallal előrébb megcsináltam, de a fájlba legalul is találtam egy érdekességet.: # v0.5
# + use pixiebob's settings for CFS parameters
# + read dynamic undervolting set in recovery for AWAKE_UV & SLEEP_UV=AWAKE_UV+150
Itt legalul is írjam át a +150-t 120-ra, vagy csak elég a SLEEP_UV=`expr $AWAKE_UV "+" 150`; részt átírni 120-ra?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 21:14:43
  
Nem, csak a 15. sorban kell átírni. Legalábbis ck33ky ezt írta.
  
sajna nem megy se a media-se a timescape, mert installnál azt írja h not installed :( pedig jó lett volna
Dobj már egy linket. :)
  
Sziasztok!

A telomon 8.2 es cm fut jd1 es alapsávon 2.6.29.6-os rootch33kyd3v#39 kernellel build pedig ckMod.cfs.010 for cynogen mod.

A kérdésem az lenne hogy hogy tudnám életre kelteni a galériába az sd kártyára mentett képeket(számitógéppel) illetve a zene lejátszóba hogyan tudnám importálni a zenéket.
 Továbbá érdekelne egy pár jobb config is.
Előre is köszönöm a válaszokat:)
Számítógépen akarod böngészni a spicán lévő zenéket, képeket? Beállítások/alkalmazások/fejlesztés/USB hibakeresés-t ne pipáld ki. Ekkor működni fog az USB mód.
Gyorsabb konfig (de nem feltétlen jobb): JH7+CM 8.2+ck mod 003 BFS+all2ext+SSSwitch 0.5+3d intercept driver+video patch driver new+nexus s sound driver. Kb ennyi :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 21:19:41
Rendben akkor csak azt módosítom. :)

Más: Megoldottam a téma problémát, egyszerűen fapados módszerrel a zipbe visszaraktam a gyári 8.2-es phone,contact,settings appokat. Eredmény: setting,phone,contact téma módosítás eltűnt visszaállt magyarra minden, azonban az összkép képi efektek ikonok gyönyörű blue ray téma szerinti felülettel virítanak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 21:23:37
  
Menj már... :D Tényleg?! :) Én erre nem is gondoltam. Én a blue s témáért és a gingerbread-ért vagyok oda, de akkor majd legközelebb kipróbálom, most már nem szórakozok a gépemmel. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 07, 22:04:05
  
Nem, csak a 15. sorban kell átírni. Legalábbis ck33ky ezt írta.Dobj már egy linket. :)Számítógépen akarod böngészni a spicán lévő zenéket, képeket? Beállítások/alkalmazások/fejlesztés/USB hibakeresés-t ne pipáld ki. Ekkor működni fog az USB mód.
Gyorsabb konfig (de nem feltétlen jobb): JH7+CM 8.2+ck mod 003 BFS+all2ext+SSSwitch 0.5+3d intercept driver+video patch driver new+nexus s sound driver. Kb ennyi :)

cmben akarom a galériában a képeket nézegetni amit számitógéppel tettem fel:)  A config legyen inkább megbízhatóbb mint gyorsabb.

Más újra raktam az egészet jd1 helyet jh7 et raktam  milyen Lkát rakjak fel ami jó? Most LK 2.5.1 el próbálkozom de nagyon nem akar bebootolni róla...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 01 07, 22:07:01
Végre nekem is sikerült frissítenem! Jó lett a magyar fordítás, de vannak benne még hibák. Nagy bánatomra nem megy a render fx widget a 8.2 cfs010 + 3d-videopatchcsel, pedig ez éjszakai módban jól fogott.
Valaki talált rá megoldást?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 22:08:30
Elősször nekem se jutott eszembe, de talán még így jobban is tetszik. :D Még egy kérdés mára aztán ujra húzom véglegesre a cuccot. Valaki nem tapasztalt olyat hogy ezzel a konfiggal (JH7+CM 8.2+ckMod.cfs.010+all2ext+SSSwitch 0.5+3d intercept driver+video patch driver new+nexus s sound driver) pár program FC-zik? Nekem root explorer 3 indításból 3 fc. :( uv pedig jelenleg 0-án van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 22:17:28
  
cmben akarom a galériában a képeket nézegetni amit számitógéppel tettem fel:)  A config legyen inkább megbízhatóbb mint gyorsabb.

Más újra raktam az egészet jd1 helyet jh7 et raktam  milyen Lkát rakjak fel ami jó? Most LK 2.5.1 el próbálkozom de nagyon nem akar bebootolni róla...
Másold fel az sd karira amit akarsz, elindítod a galériát és vársz amíg betölti a képeket. :) Zene: szedd le marketről a poweramp app-t. A legjobb lejátszó.
Stabil: ugyanaz mint az előz, csak bfs kernel helyett ck mod 010 cfs kernelt ajánlom. :)
Lk 2.08-t használj mindig ha cm-t akarsz utána.
  
Végre nekem is sikerült frissítenem! Jó lett a magyar fordítás, de vannak benne még hibák. Nagy bánatomra nem megy a render fx widget a 8.2 cfs010 + 3d-videopatchcsel, pedig ez éjszakai módban jól fogott.
Valaki talált rá megoldást?
Mire jó a render fx? Nem találtam hasznosnak és mindig letörlöm. :)
  
Elősször nekem se jutott eszembe, de talán még így jobban is tetszik. :D Még egy kérdés mára aztán ujra húzom véglegesre a cuccot. Valaki nem tapasztalt olyat hogy ezzel a konfiggal (JH7+CM 8.2+ckMod.cfs.010+all2ext+SSSwitch 0.5+3d intercept driver+video patch driver new+nexus s sound driver) pár program FC-zik? Nekem root explorer 3 indításból 3 fc. :( uv pedig jelenleg 0-án van.
Nálam nincs FC sose.
Root explorer helyett használj ES file explorer-t, szerintem jobb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 01 07, 22:39:11
  
Mire jó a render fx? Nem találtam hasznosnak és mindig letörlöm. :)
Átfesti a képernyőt, a calibrated N1 nagyon jó, este nem égette ki a retinádat a fehér szín. :)
Csak most nem megy, ez a probléma.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 22:40:33
  
Nálam nincs FC sose.
Root explorer helyett használj ES file explorer-t, szerintem jobb.

Most már nálam sem. :) tweak nem volt felrakva aztán amint feltettem megszűnt az fc, nem is gondoltam volna hogy ennyi jelentősége van a tweaknek. Én amúgy mindkettőt használom, ha az egyik bemondja az unalmast van másik. :D Nah nekiállok végleges konfigot felteszem, aztán mérek egy quadrantot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 07, 22:47:28
  
Átfesti a képernyőt, a calibrated N1 nagyon jó, este nem égette ki a retinádat a fehér szín. :)
Csak most nem megy, ez a probléma.
Én leveszem a fényerőt...ugyanolyan hatásos és jobban kíméli az akksit. :)

Nekem a shoot me nem megy. :S Csináltam pár képernyő lopatot, hogy majd megmutassam tothmarcell97-nek hibajelentésként a magyarításhoz, de csak feketeség és egy narancssárga csík van rajta... :D Nah mind1...majd összeírom akkor.
  
Most már nálam sem. :) tweak nem volt felrakva aztán amint feltettem megszűnt az fc, nem is gondoltam volna hogy ennyi jelentősége van a tweaknek. Én amúgy mindkettőt használom, ha az egyik bemondja az unalmast van másik. :D Nah nekiállok végleges konfigot felteszem, aztán mérek egy quadrantot.
Lehet csak én értem félre, de egyszerre csak egy tweak-t használj (SSSwitch, tweak 10.3/10.4, luismaf V6.1). Összeakadhatnak, felülírhatják egymást vagy megállnak működni. :) Ha meg cserélsz akkor mindig használd a tweak-hez tartozó undo zip-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 07, 23:09:49
Felraktam a jh7et és az lk2.08 de az lk208tól egy folytába újra indul bootolás közben... Már újra raktam többszőr is. Mit tegyek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 23:29:50
  
Lehet csak én értem félre, de egyszerre csak egy tweak-t használj (SSSwitch, tweak 10.3/10.4, luismaf V6.1). Összeakadhatnak, felülírhatják egymást vagy megállnak működni. :) Ha meg cserélsz akkor mindig használd a tweak-hez tartozó undo zip-t.

Húha, köszi hogy ezt jelezted, itt akkor én is félre értettem a dolgokat, azt hittem ssswitchre rá lehet húzni a tweak10.4-et. Mondjuk most épül a végleges rendszerem, szóval te melyiket javasolnád leginkább az ssswitch, vagy a tweak10.4 patchet rakjam fel a cfs010A kernelemre?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 23:34:05
  
Felraktam a jh7et és az lk2.08 de az lk208tól egy folytába újra indul bootolás közben... Már újra raktam többszőr is. Mit tegyek?

Nem tudom a problémád okát de egy kérdésem azért lenne, amikor lk2.08-at felraktad akkor az one package elől odinban kivetted a pipát és a pda részhez tallóztad be? JH7 nél meg one package elé kell egy pipa és értelem szerűen az one package részhez kell betallózni a tar filet. Bár ha ezeket jól csináltad és még utána is újraindulgat akkor az én módszerem javaslom amivel élesztettem már fel félig halott spicát. Ez úgy helyrerázza a rendszert szerintem, legalábbis nálam működik. Odinban debug onlyhoz rakj pipát lenyílik pár opció itt válaszd ki a PDA Format és a Phone Boot update részt rakj elé pipát és úgy próbáld meg előröl. Ha elsőre FAILT irna ki frissítéskor ne aggódj próbáld újra, nekem sosem halt még meg a spicám miután elszállt frissítés közben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 07, 23:41:21
  
Tudnál adni egy letöltési linket jh7ről mert ami ketöltöttem az nem packetos-os volt hanem külön voltak benne a dolgok. A bootloader folyamatosan működik bármikor ujra tudm rakni már csak egy használható jh7 kellene és egy lk2.08 ami 100% hogy működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 07, 23:48:09
  
Tudnál adni egy letöltési linket jh7ről mert ami ketöltöttem az nem packetos-os volt hanem külön voltak benne a dolgok. A bootloader folyamatosan működik bármikor ujra tudm rakni már csak egy használható jh7 kellene és egy lk2.08 ami 100% hogy működik.

Tessék hirtelen ezt találtam de itt az oldalon is már linkelték páran pár oldallal előrébb.
http://netload.in/datei7IL8KKYWDr.htm (http://netload.in/datei7IL8KKYWDr.htm)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 08, 07:25:39
  
Húha, köszi hogy ezt jelezted, itt akkor én is félre értettem a dolgokat, azt hittem ssswitchre rá lehet húzni a tweak10.4-et. Mondjuk most épül a végleges rendszerem, szóval te melyiket javasolnád leginkább az ssswitch, vagy a tweak10.4 patchet rakjam fel a cfs010A kernelemre?
SSSwitch 0.5 vagy a tweak 10.3. A tweak 10.4 nem növeli az UV-t alvó módban, ezért nem tetszik. Azt mondják, hogy ha nincs váltás a képernyő módoknál akkor jobban reagál a gép és jobban is alul lehet feszelni, csak hát a teljesítmény romlani fog. Vannak akiknek 320-ban megy mindig a telefonuk. Szerintem az enyém is menne 270-t, de annyira nem érdekel. Jó ez így nekem. :)
  
Felraktam a jh7et és az lk2.08 de az lk208tól egy folytába újra indul bootolás közben... Már újra raktam többszőr is. Mit tegyek?
Van fent update zip az sd karin amikor flasheled az lk 2.08-t? Ne legyen mert rögtön alkalmaz egyet és az okozhat bootloop-t, mivel nem kompatibilis a 2.1-l. Önmagában az LK 2.08 nem okoz bootloop-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 01 08, 08:29:26
  
Felraktam a jh7et és az lk2.08 de az lk208tól egy folytába újra indul bootolás közben... Már újra raktam többszőr is. Mit tegyek?
Rakd a JH6-ot. Én is küzdöttem hasonlóval.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 08, 08:53:02
Mér indulújra a telefonom a játék telepítése közben? :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 08, 11:53:26
  
SSSwitch 0.5 vagy a tweak 10.3. A tweak 10.4 nem növeli az UV-t alvó módban, ezért nem tetszik. Azt mondják, hogy ha nincs váltás a képernyő módoknál akkor jobban reagál a gép és jobban is alul lehet feszelni, csak hát a teljesítmény romlani fog. Vannak akiknek 320-ban megy mindig a telefonuk. Szerintem az enyém is menne 270-t, de annyira nem érdekel. Jó ez így nekem. :)Van fent update zip az sd karin amikor flasheled az lk 2.08-t? Ne legyen mert rögtön alkalmaz egyet és az okozhat bootloop-t, mivel nem kompatibilis a 2.1-l. Önmagában az LK 2.08 nem okoz bootloop-t.
Az sd carit és a szimet kivettem. Most megpróbálom formázott sdvel... Az sdét fat32re formázzam? Aztán ha nem megy jó próbálkozom a jh6tal...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 12:38:39
  
SSSwitch 0.5 vagy a tweak 10.3. A tweak 10.4 nem növeli az UV-t alvó módban, ezért nem tetszik. Azt mondják, hogy ha nincs váltás a képernyő módoknál akkor jobban reagál a gép és jobban is alul lehet feszelni, csak hát a teljesítmény romlani fog. Vannak akiknek 320-ban megy mindig a telefonuk. Szerintem az enyém is menne 270-t, de annyira nem érdekel. Jó ez így nekem. :)

Értem, akkor maradok az ssswitchnél. :) Ez eddig is bevált, fel raktam mindent ami kellett és eddig tökéletesen megy minden, bár még nem kiabálom el mert majd használat közben derül ki ha valami hibás. De elsőre nagyon jó, a quadrant is elsőre 671, másodikra már 710, szóval jó lesz ez. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 08, 13:00:35
Felment a jh7 és az lk2.08 is együtt:D ( nem volt benne memkari az volt a baj szerintem)  Most mi a teendő? mik az ajánlott beállítások itthttp://android.mwyann.com/spica/kitchen/ (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/) vagy ezt nem érdemes használni? Valaki betudja linkelni az ajánlott patcheket?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 13:31:32
  
Felment a jh7 és az lk2.08 is együtt:D ( nem volt benne memkari az volt a baj szerintem)  Most mi a teendő? mik az ajánlott beállítások itthttp://android.mwyann.com/spica/kitchen/ (http://android.mwyann.com/spica/kitchen/) vagy ezt nem érdemes használni? Valaki betudja linkelni az ajánlott patcheket?

A 62.oldalon van egy pár link de újra belinkelem, ezeket érdemes használni.

http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-03-ckmod-cfs-010-ssswitch-v0-5-a-3722/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-03-ckmod-cfs-010-ssswitch-v0-5-a-3722/)
http://dl.dropbox.com/u/9525833/CM-6.1.1-InterceptGL_prop%26video_update.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/CM-6.1.1-InterceptGL_prop%26video_update.zip)
http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/)
http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index70.html#post90710 (http://forum.samdroid.net/f38/3d-driver-spica-discussion-2589/index70.html#post90710)

Kernel közül meg amelyik tetszik én a krnl-ckMod.cfs.010A.zip -et használom. Szerintem ezeket a linkeket első hsz.-be bele lehetne írni és akkor mindenki megtalálná egyből. :)

Winampot használ valaki? A shoutcast az istenért sem akar menni. :( Azt írja hogy Failed to play requested stream. Pedig a wifi be van kapcsolva. Mindegyik rádióra ezt írja. Másnál mi a helyzet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 08, 13:46:03
  
Én csak arra gondolta, hogy pl 2-3 népszerűbb témának (Gingerbread, Blue S, Blue Ray) a módosított apk fájl-jait kéne módosítani, vagy nem tom...hogy magyar legyen. :) A magyarítás már úgy megvan, csak be kéne illeszteni. De a módszert nem tudom.

Azt kellene, jól gondolod, csak az .apk módosítás nem egyszerű téma, mert teljesen szét kell bontani a megírt programot, és az már rendesen megdolgoztatja az embert (mintha Jawa-ban, vagy C++ akarnál programot írni).
De remélem van olyan emberke, aki rááll a projektre, mert lassan majd engem is kezd érdekelni a 8.2.
Most még teljesen jó barátságban vagyok a 8.1-el és a mostani config is stabilnak bizonyult! :ok:

BlackZack

Olvass vissza pár oldalt és mindenre megkapod a választ! :olvass:
Pont a napokban kérték(sokadszor :-X)ezeket a linkeket, de ha felkukkantasz a sandroid fórumra, ott is megtalálod őket! ;)

Egyébként szerintem a kitchenbe ne nagyon piszkálgass bele, alapnak az úgy jó(max bootlogót, ilyeneket változtass és a programokat, amik kellenek/nem kellenek).
Minden mást meg tudsz csinálni recovery-ből "install zip from sd"-vel!

Ajánlott egy jobb kernel(CFS stabil, BFS kevésbé, de gyorsabb), 3D driver(javítja a textúrahibákat és a játékok is jobban ketyegnek), video patch(mp4/AVI lejátszásához) és esetleg egy tweek!
Ja, és ne felejtsd el rfs-ről ext2-re konvertálni a rendszert(erre is van egy zip, itt megtalálod)
Nagyjából ennyi, persze utána még lehet témákat alkalmazni, de azok módosítják a settings-t angolra, meg Nexus sound drivert és társait telepíteni, stb...
De alapból az kell, amit leírtam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 08, 13:54:17
Norbosz!

Hogy ez nem jutott eszembe... :shock:
JOGOS!!! :ok:
Tényleg egyszerű a megoldás a settings "magyarításra"...
Bár valóban nem lesz "témás" a menü, de a többi helyen megmaradnak a módosítások!

Én még nem teszem fel a 8.2, szerintem most már maradok a 8.1-nél, amíg nem jön egy teljesen friss CM! ;)

Jut eszembe:

Valaki találkozott már azzal a hibával, hogy a sounds menü volume menüje FC-zik?
Mert Nekem gyakorlatilag az első 8.1 telepítés óta nem megy és ezen a módosított settings.apk sem segített! :hmm:
Ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 14:06:23
Hmm, egy aprócska de zavaró problémára bukkantam, nem tudom másnál van e ilyen. Amikor a nexus s hang drivert felrakom és hallgatnák zenét akár fejhallgatóval akár nélküle ugy 10 másodpercenként de elég össze vissza elkezd recsegni a hang olyan mint mikor egy kábel meg lenne törve. Gondoltam vissza rakom a gyári hang drivert undóval, de miután nexus s undo patchet alkalmaztam, utána már be sem bootolt a készülék. Aztán vissza tettem nexus s hang drivert akkor már be bootolt, a hang azonban továbbra is recseg. Ez mitől lehet? Valakinek van ilyen problémája? Meg winampos dologra kinek milyen ötlete lenne?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 08, 14:37:57
  
Nekem a Nexus S d. előtt recsegett(és most tökéletes), úgyhogy szerintem Neked sem az okozza! ;)

Én nem használok winampot(meridian van fent hangra meg a Power AMP), de mit is szeretnél pontosan?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 14:48:44
  
Nekem a Nexus S d. előtt recsegett(és most tökéletes), úgyhogy szerintem Neked sem az okozza! ;)

Én nem használok winampot(meridian van fent hangra meg a Power AMP), de mit is szeretnél pontosan?

Én csak recsegés mentesen szeretném a zenét hallgatni. Gyári lejátszóval is recseg. :( Nem hiszem hogy valami patch okozná, bár nem is zárható ki, amiket használok: CM-6.1.1-InterceptGL_prop&video_update, krnl-ckMod.cfs.010A, GDDUCMa8.1 v2.0 =ez greendevdroid téma, audioNew, ckMod.SSSwitch.v05, videoPlayPatchNew. Nem tudom mi okozhatja a recsegést. A winampal meg az a gondom hogy a shoutcastra azt irja ki amikor bármilyen rádiót el akarok indítani hogy Failed to play requested stream. Pedig a wifi be van kapcsolva. Még sem indítja el egyik rádiót sem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 08, 16:11:38
  
A 8.1/8.2-n (és a különböző témán) kívül ugyanaz a rendszerünk, úgyhogy ez furcsa. :hmm:
De mondom, Nekem a Nexus S előtt recsegett és az javított rajta.
Úgy gondolom, hogy alapból recseg(ezt már mástól is hallottam) és az új hang driver oldja meg a gondot.
Próbáld meg újra rakni ezt a drivert, hátha az segít.

A winapos dologra nem tudom a választ, mert nem próbáltam, de lehet, hogy a napokban letesztelem, Nálam mit mutat és leírom a tapasztaltakat. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 16:27:08
  
Közben előbb felraktam a bfs003A kernelt, elmúlt a recsegés rögtön, viszont ennél a kernelnél meg vannak hibák sajnos ezért most kb két szék közül a földre ültem. Mert ebben a kernelben nem hajlandó kikapcsolni a spica, meg quadrantba is kisebb értékeket mérek, kedvencekhez nem tudok hozzáadni neveket a telefonkönyvbe. Ezeket a hibákat produkálja a 003A. Örülnék ha a cfs010A-val nem recsegne a hang, lehet az is ssswitch kavar be neki, ezt még megnézem majd, ha az nem akkor passz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 08, 16:29:21
Na feltettem a Winamp-ot, első klikk és már szólt is a rádio.
Nem tudom, mi lehet a gond Nálad :-X...Nálam műxik rendesen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 08, 16:32:30
  
Közben előbb felraktam a bfs003A kernelt, elmúlt a recsegés rögtön, viszont ennél a kernelnél meg vannak hibák sajnos ezért most kb két szék közül a földre ültem. Mert ebben a kernelben nem hajlandó kikapcsolni a spica, meg quadrantba is kisebb értékeket mérek, kedvencekhez nem tudok hozzáadni neveket a telefonkönyvbe. Ezeket a hibákat produkálja a 003A. Örülnék ha a cfs010A-val nem recsegne a hang, lehet az is ssswitch kavar be neki, ezt még megnézem majd, ha az nem akkor passz.

Nálam a CFS010A és sound driverrel nincs recsegés.
Az SSSwitsh v0.5-ös is fent van, 0-ra undervoltolva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 16:37:17
  
Nálam a CFS010A és sound driverrel nincs recsegés.
Az SSSwitsh v0.5-ös is fent van, 0-ra undervoltolva.

Akkor másra nem tudok gondolni csak hogy 8.2 hibás ilyen téren. Megvárom petikeke mit mond erre ő is 8.2-t használ aztán ha nála nincs ilyen gond akkor nem tudom mi a baj. :( Winamp meg rejtély továbbra is, ezzel a kernellel sem megy a shoutcast lejátszás. Gondolom ez is 8.2-es hiba.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 08, 17:18:45
  
Akkor másra nem tudok gondolni csak hogy 8.2 hibás ilyen téren. Megvárom petikeke mit mond erre ő is 8.2-t használ aztán ha nála nincs ilyen gond akkor nem tudom mi a baj. :( Winamp meg rejtély továbbra is, ezzel a kernellel sem megy a shoutcast lejátszás. Gondolom ez is 8.2-es hiba.

8.1-en klappol, ez biztos. ;)
Kiderül...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 20:57:05
Megnéztem úgy most hogy ssswitchet undoztam, 010A kernelt feltettem újra, eredmény, ugyanúgy akadozik a zene néha, mint ha a pufferrel nem lenne jóba a kernel. De nem akad össze ssswitch a kernellel ez kiderült, maga a kernel a ludas valamiért. :( Nem tudom másnál mit mond ez a 010A kernel cm8.2-n, ha valaki használ ilyet még nem csak petikeke megírhatja ő mit tapasztal egy alap 8.2-re telepített cfs.010A kernellel zeneileg. Az az érdekes mp4 és videók alatt a hang tökéletes, csak mp3 akadozik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 08, 21:12:15
Huh...sok üzi jött ma. :D Bocs, hogy nem voltam ilyen kritikus időpontban de csak úgy kedvtelésből nyelvvizsgázni voltam. :D :P
Szóval:
winamp-hoz nem értek, poweramp-t használom. A shoutcast az rádió? Esetleg tudjátok mi az a last.fm scrobbling? :S Kíváncsi vagyok rá, de lusta vagyok utána nézni mert annyira nem érdekel. :D :P
Nekem a zene csak a bfs 001 kernellel recsegett, soha, semmi mással... :S Esetleg próbáld meg állítgatni a a sound fix-t a kernelben. soundfix=1 és próbáld meg a 16, 24, 32-es buffer beállításokat. Nekem pl a nexus S sound sokat javított a hangminőségen. :) Ha nem megy akkor nem tudom... Factory reset vagy clean install megoldja. :D
A BFS kernelek nem fognak se recovery-be menni, se kikapcsolni. Ha nagyon a recovery-be akarsz menni a samdroid-ból indítsd újra.
Lehet quadrant-ban kevesebb a pontja az új bfs-nek, de szerintem minden gyorsabban tölt be. :) Én azért elég megalomán vagyok, de nem zavar, hogy 780 helyett csak 730 pontom van. :)

Blackzack, szerintem egyelőre tegyél fel egy sima Cm 8.2-t, rakd fel hozzá a patch-ket, tweak-ket, kerneleket és ha végre belejössz mindenbe akkor állj csak neki buherálni. A sima cm 8.2 is tökéletes, annyival kevesebb h több progi van benne. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 21:30:29
  
Meglepett amit írtál, de legalább ma is tanultam valamit, hogy bfs soha nem fog kikapcsolni meg recoverybe menni. Lehet nyomok újra egy clean installt, csak hát olyan rossz ilyenkor hogy mindent beállítok és akkor előjön egy ilyen hiba. :( Kernelben már módosítottam a soundfixet, de nem jártam eredménnyel. Viszont hogy nálad 010A-val sincs ilyen hiba az meglepett, akkor lehet nálam akad valamivel össze. Neked amúgy lehet kedvenceket hozzáadni a telefonkönyvnél azzal a bfs003A kernellel amit használsz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 08, 21:34:45
  
Akkor nem tudom mi lehet a hangoddal...nem lehet, hogy a zenefájlok sérültek?
Miért ne tudnék hozzáadni a kedvenchez? Csak megnyomom a csillagot és tessék. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 08, 21:43:47
  
Akkor nem tudom mi lehet a hangoddal...nem lehet, hogy a zenefájlok sérültek?
Miért ne tudnék hozzáadni a kedvenchez? Csak megnyomom a csillagot és tessék. :)

Én megnyomom a csillagot és nem csinál semmit, visszamegyek megnézem névjegynél ott van e még a csillag és leveszi. De itt akkor már valami kavar lehet nálam, bár nem vágom mi. Sorrendben mindig az ext2-vel aztán a kernellel kezdek utána pakolom fel a patcheket. Nem tudom én sem mi lehet de újra telepítem. Biztos nem sérült a fájl mert számítógépen semmi baja, meg ezzel a bfs003A kernellel sincs baja, csak a cfs010A-val, de lehet én is azt rakom fel aztán nem érdekel hogy nem tudom kikapcsolni. Majd ahol kérik kapcsoljam ki ott repülőmódra teszem. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 08, 22:31:05
  
Azzal is vannak bajok ha jól tudom, de én nem használom. :)
Amúgy ezért van még alpha státuszban. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 08, 23:22:04
bfs 003-mal nekem ki lehet kapcsolni, de nekem is recseg a hang, meg néha el is száll as hang.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 01 08, 23:29:34
heló haló, azt nem tudja valaki akár véletlenségből is,hogy a cm8.2 miért csinál random újraindulásokat...de úgy h a samdroidos töltőképernyő nem jön be,csak a cm-es pörgőforgós animáció. Főleg akkor csinálja ha a gmaps frissülni akar a marketről,de néha csak úgy vmilyen alkalmazás alkalmazása közben is játszik ilyeneket:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 09, 13:32:05
Leteszteltem az SSSwitch v0.5-öt -100UV-val, nem mindig volt stabil, de -50-en semmi gondja, úgyhogy így marad! :ok:
A sound volume FC-re még mindig nem tudom a megoldást, de annyira nem nagy gond, mert manuálisan(hang gomb) is be tudom állítani.
Viszont ha van valakinek egy olyan settings.apk-ja, amiben ez a funkció sem FC-zik, azt elfogadom. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 09, 14:23:04
Én is tesztelgetem most a romot ezzel a bfs003A kernellel és ssswitch 0.5-el és eddig 98% tökéletesen működik, a maradék két százalékol az egyik az hogy nem lehet újraindítani rendesen, bár erre már rájöttem hogy ezt is el tudom érni ha repülőmódba megyek és úgy kapcsolom ki akkor kikapcsol, másik pedig hogy néha egykét program fc-zik valamiért, de eddig is fc-zett régebbi kernelekkel pár program, lehet még a 120+100 as uv is sok neki, vagy passz, lényeg hogy más gondot eddig nem tapasztaltam, winampot meg levakartam mert csak rádióra használtam volna. :) Ja és ezzel a bfs003A kernellel természetesen nincs hang recsegés, ami pedig még meglepő hogy gyári kernellel is volt apró recsegés, majd 010A kernelt is felraktam még több recsegés volt, aztán 003A-val elmúlt. Fura, de lényeg hogy okés a cuccos most nagyjából. :) Quadrant is 710.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 09, 14:54:19
CyanogenModban hogy tudom megváltoztatni a wifim mac címét?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 09, 15:05:44
  
CyanogenModban hogy tudom megváltoztatni a wifim mac címét?
Sehogy, MAC címet nem lehet változtatni, mert az a fizikai cím. :) PC-n se lehet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 09, 15:07:52
  
Sehogy, MAC címet nem lehet változtatni, mert az a fizikai cím. :) PC-n se lehet.

Pcén átudom írni:) ,az adapter beállításoknál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 09, 15:27:36
  
Pcén átudom írni:) ,az adapter beállításoknál.
Hmm...akkor semmi. :) De spicán csak úgy alapból nem lehet. Lehet van rá vmi progi...utána kell nézni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 08:16:26
http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/ (http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/)
Ajánlom megtekintésre minden kezdőnek és azoknak akik clean install előtt állnak. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 10, 09:45:50
Tegnap felraktam a 8.2t és le vagyok nyűgözve.
megy a youtube hq
gyors
Jobb a kamera
Jobb a 3d neocore 8.5 fps a 8.2helyett
Tiszta a hangzás nincs recsegés
Eddig nem találtam bugot
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 09:56:20
  
Tegnap felraktam a 8.2t és le vagyok nyűgözve.
megy a youtube hq
gyors
Jobb a kamera
Jobb a 3d neocore 8.5 fps a 8.2helyett
Tiszta a hangzás nincs recsegés
Eddig nem találtam bugot
Ráadásul magyar...
...de ami a legjobb: megy a psx4droid! :D Tegnap próbálkoztam a Final fantasy 9-el és a videók alatt olyan 40-50 fps-el ment, játék közben olyan 15-30. Sajnos még nem túl élvezhető mert hiába "magas" az fps szám szaggat és lassú...Majd tom3q 3d driver-ével jobb lesz. :) Azzal olyan HTC Hero szintű lesz a teljesítmény. :)

Más: hamarosan kész lesz az új kernel is. :) 2.9.32.9 Jóval újabb, mint a mostani. És valószínűleg jobban fog működni a BFS vele (kevesebb bug, nagyobb teljesítmény).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 10, 11:00:45
húú, várjuk már a kernelt nagyon :)
a psx4droid érzékeli a multitouchot spicán?
nekem az alatt csak nfs fog menni, más nem tetszik arról a platformról annyira. a nfs az szaggatna nagyon?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 11:55:10
  
húú, várjuk már a kernelt nagyon :)
a psx4droid érzékeli a multitouchot spicán?
nekem az alatt csak nfs fog menni, más nem tetszik arról a platformról annyira. a nfs az szaggatna nagyon?
Off: Szerintem igen, de az FF-ben nem nagyon volt rá lehetőségem kipróbálni. Meg csak 10 percet játszottam... :)
Hááát nem tudom. Az FF-t nem nagyon tudtam tömöríteni a pocket iso-val. Lehet az NFS-t jobban lehet és gyorsul tőle. Egy próbát megér, de ezzel a 3d driver-rel még nem nagyon fogunk játszani psx játékokkal a spicán... /Off
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 10, 15:24:06
Nektek az új Market van fent? mert nekem magától nem frissiti?!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 15:52:00
  
Nektek az új Market van fent? mert nekem magától nem frissiti?!
Elvileg kellene, de én sose foglalkoztam vele, mert ha frissítesz akkor 2szer lesz fent az app (egy a /data mappába, egy a /system-ben).
Ezen a linken nézz szét:
http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/ (http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 01 10, 17:15:39
    CM8.2 + All2Ext2 + CK003BFS + SSSwitch0.5 _ 120mV + Iintercept 3D + MP4 fix + Nexus S sound

ezeket hogy tettétek fel\bele a cm8.2be?
üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 10, 17:18:29
Most láttam, hogy Criminal feldobta a samdroidra az új 7.0.0 alpha 1-est! :ok:
Kíváncsi vagyok rá! :taps:

http://forum.samdroid.net/f63/discussion-cyanogenmod-7-0-0-rc0-spica-alpha1-3803/ (http://forum.samdroid.net/f63/discussion-cyanogenmod-7-0-0-rc0-spica-alpha1-3803/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 10, 17:20:51
  
    CM8.2 + All2Ext2 + CK003BFS + SSSwitch0.5 _ 120mV + Iintercept 3D + MP4 fix + Nexus S sound

ezeket hogy tettétek fel\bele a cm8.2be?
üdv

 :olvass: :olvass: :olvass: :olvass: :olvass: úgy cirka 3-5 oldalt vissza!
Ott minden le van írva, linkelve, stb...!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 17:50:41
  
Most láttam, hogy Criminal feldobta a samdroidra az új 7.0.0 alpha 1-est! :ok:
Kíváncsi vagyok rá! :taps:

http://forum.samdroid.net/f63/discussion-cyanogenmod-7-0-0-rc0-spica-alpha1-3803/ (http://forum.samdroid.net/f63/discussion-cyanogenmod-7-0-0-rc0-spica-alpha1-3803/)
Off: Nagyon jó! :) De még nem ajánlatos felrakni. Én még várok 2-3 kiadást. :) De az nagyon tetszik, ahogy cadavre, vflashbird, leshak, criminal, tom3q, ch33ky, miky_os, nebkat, munchy_cool és pár samsung intercept-re fejlesztő összedolgozik. :) Hamarosan 2.3-t fogunk mind használni. :) /Off
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 01 10, 18:35:20
Heló mindenki!
Lenne egy olyan problematikám,hogy 8.2-n nem tudom telepiteni a skype-ot,se marketről se memóriakártyáról:S telepit,megáll,elsötétül és akkor már csak az aksi kibe verzió a hatásos. Ez miért lehet??? :'( :(

off: tetszik ez a 2.3...várós nagyon:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 19:01:16
  
Heló mindenki!
Lenne egy olyan problematikám,hogy 8.2-n nem tudom telepiteni a skype-ot,se marketről se memóriakártyáról:S telepit,megáll,elsötétül és akkor már csak az aksi kibe verzió a hatásos. Ez miért lehet??? :'( :(

off: tetszik ez a 2.3...várós nagyon:D
Kipróbáltam, nálam tökéletesen letölti, felrakja és el is indul. Nem tudom mi lehet nálad. Tedd fel a Nexus S sound driver fix-t...hátha...bár nem emiatt csinálták. :S Factory reset biztos megoldja. :D :P
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 01 10, 19:36:41
Hát akkor nem tudom mi lehet:Spedig próbáltam több verziót is és egyedül csak a skype beta ment fel:S:S a nexus s soundfix elvileg benne van a 8.2be nem? Ja és igazából most toltam egy clean installt előtte és minden mást fel tudtam idáig telepiteni. na mindegy,igy maradok:D

más...próbálta már valaki az 8pen nevű "billentyűzetet"? nagyon vicces,el lehet vele szórakozni:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 01 10, 20:00:20
  
Tegnap felraktam a 8.2t és le vagyok nyűgözve.
megy a youtube hq
gyors
Jobb a kamera
Jobb a 3d neocore 8.5 fps a 8.2helyett
Tiszta a hangzás nincs recsegés
Eddig nem találtam bugot

Pontosan mit tettél fel, és milyen sorrendben
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 20:20:32
  
Hát akkor nem tudom mi lehet:Spedig próbáltam több verziót is és egyedül csak a skype beta ment fel:S:S a nexus s soundfix elvileg benne van a 8.2be nem? Ja és igazából most toltam egy clean installt előtte és minden mást fel tudtam idáig telepiteni. na mindegy,igy maradok:D

más...próbálta már valaki az 8pen nevű "billentyűzetet"? nagyon vicces,el lehet vele szórakozni:D
Miért lenne benne? Még az intercept 3d driver sincs benne. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 10, 20:23:30
először a             8.2-t : http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/)
aztán a                bfs 003a-t : http://www.mediafire.com/?a6x8wo87ik2adsk (http://www.mediafire.com/?a6x8wo87ik2adsk)
majd a                 drivereket és a build.prop-ot: http://www.multiupload.com/TOU5ZJRI3L (http://www.multiupload.com/TOU5ZJRI3L)

elméletileg minden link jó, ha nem, szóljatok!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 01 10, 20:36:30
  
: pomszi5 2011, 01 10, 21:48:35
  
Miért lenne benne? Még az intercept 3d driver sincs benne. :)

Samdroidon ez van 8.2-nél...akkor ez mit takar?

CHANGELOG

alpha8.2:
1. Nexus S audio drivers [vflashbirdv]
2. Eclair style lock button fixed [cujo]
3. Hungarian translation added (organized by Toth Marcell)
4. Intercept camera drivers
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 10, 21:52:22
  
Samdroidon ez van 8.2-nél...akkor ez mit takar?

CHANGELOG

alpha8.2:
1. Nexus S audio drivers [vflashbirdv]
2. Eclair style lock button fixed [cujo]
3. Hungarian translation added (organized by Toth Marcell)
4. Intercept camera drivers
Hoppá! :D Én totál elfelejtettem...flash után külön fel is raktam a nexus s hang driver-t. :D Bocs a félrevezetésért...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 10, 22:57:33
csináltam egy gyors múvit az intercept driverrel. akit érdekel, nézze meg! a zoomot is kipróbáltam avideóban, de akkor szaggat a videó ha zoomolok.
Intercept camera driver on spica (http://www.youtube.com/watch?v=U0xeFvW9Tew#)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 11, 00:47:05
Felraktam a 8.2-t a 010A-s CFS kernellel, intercept új gl driverrel (urielessel), valamint az Ssswitch 0.5-tel, és egy bosszantó hibára lettem figyelmes. Az IMEI-m folyton 0-kat mutat, de ez még nem is lenne baj, csak időnként megjátssza azt a telefonom, hogy csak ugy pikkpakk eldobja a mobilszolgáltatót No Service felirattal. Valaki esetleg valami orvoslatot a hibára?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 11, 08:34:36
  
Nekem is 0 az imei, a samdroid-n van fent ilyen topic: complete imei restore how to
Vagy legalábbis valami ilyesmi a címe. Engem nem zavar, hogy nincs imei, mert nem jelent hátrányt. :)
A hálózattal nincs gondom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 11, 09:11:22
Most már nekem se, factory reset mindent megold :)))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 01 11, 12:29:24
ckMod.cfs.010A,ckMod.SSSwitch.v05 ezeket hol kell állítgatni és mekkora értékekre érdemes állítgatni?
Ha újra kell telepíteni, azt a CM 8.2-től kell csinálni vagy a jh7-től kell kezdeni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 11, 13:15:28
  
ckMod.cfs.010A,ckMod.SSSwitch.v05 ezeket hol kell állítgatni és mekkora értékekre érdemes állítgatni?
Ha újra kell telepíteni, azt a CM 8.2-től kell csinálni vagy a jh7-től kell kezdeni?
A kernelen nem lehet állítgatni. Az SSSwitch alvó UV értékét tudod átírni...pár oldallal előbb le van írva, hogy hogyan kell.
A kernelek felülírják egymást, nem kell clean install. Tweak alkalmazása esetén se kell...ha cserélni akarsz az undo.zip-t kell alkalmazni. Ha az egészet akarod újratelepíteni akkor vagy factory reset, vagy clean install.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 11, 15:07:42
Sziasztok
Lenne egy olyan problémám hogy a Launcher Pro csak úgy köpködi a FC-okat.  :( Nem tudjátok miért csinálhatja ezt?(Volt már reinstall de semmi)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 01 11, 20:10:36
Sziasztok!

Becsülettel végigolvastam a ezt a topikot ami nem kevés időt igényelt, de úgy gondolom megérte, mert rengeteg infóval lettem gazdagabb. Néhány dolog még nem állt össze bennem, így feltennék egy pár kérdést:

1. ext2 konverzió: Van erre ugye egy .zip amit recoveryben kell feldobni. Ha jól láttam az új recoveryben alapból van lehetőség konvertálásra. Ez a két dolog egyenértékű vagy a zip-es megoldás mást is módosít.

2. korábban emlegettétek az XDA tweak-et amit mostanában nem írtok sehol. (kitchenben van)Felesleges cucc vagy hibát okoz? ahogy láttam az ext filerendszert gyorsítja de szóljatok a tévedek.

3. a kernel undervolt elsőre zavaros volt de ha jól látom akkor a mostani kernelek támogatják és elég recoveryben belőni az értékét emellett érdemes feltenni egy SSSwitchet, vagy tweaket..stb Ugye jól gondolom?

4. mostanság dobta fel valaki az uriel féle .zip-et. Jól gondolom hogy ez tartalmazza összességében azokat a dolgokat amit fel illik/szoktak tenni egy CM8.2 install után?....kvázi "service pack" ebben a formában, jó kernellel és a szükséges kiegészítőkkel

Bocs a sok kérdés miatt, előre is köszönöm a segítséget...

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 11, 20:39:56
1, ugyanaz a két módszer, mindegy, hogy csinálod
2, e helyett van az ssswitch
3, igen, támogatott, csak a recoveryben kell értéket belőni
4, igen
 :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 11, 20:44:01
  
Örülök, hogy végre valaki végigolvasta! :D Üdvözlünk! :)

1: Igazából mind1 melyiket választod. A zip gyorsabb és egyszerűbb mivel nem egyesével magad csinálod. :)
2: Nem felesleges, csak az SSSwitch már alapból tartalmazza az xda és az fe tweak legjobb gyorsításait, így felrakni hülyeség lenne.
3: Jól gondolod! :) Érdemes 100-al kezdeni, mert az SSSwitch még hozzáad 150mV alvó módban...nem biztos, hogy bírja a telód. Érdemes kísérletezni.
4: http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/ (http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/) Erre gondoltál? Mondhatni az. :) Én még mellé felraknám a nexus S hang driver-t a skype fix-el együtt és kész. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 01 11, 20:51:13
  
1, ugyanaz a két módszer, mindegy, hogy csinálod
2, e helyett van az ssswitch
3, igen, támogatott, csak a recoveryben kell értéket belőni
4, igen
 :)

Köszönöm a gyors választ...asszem kb. összeálltak a dolgok, majd ha nekiesek kiderül h mennyire:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 01 11, 20:57:44
  
Örülök, hogy végre valaki végigolvasta! :D Üdvözlünk! :)

1: Igazából mind1 melyiket választod. A zip gyorsabb és egyszerűbb mivel nem egyesével magad csinálod. :)
2: Nem felesleges, csak az SSSwitch már alapból tartalmazza az xda és az fe tweak legjobb gyorsításait, így felrakni hülyeség lenne.
3: Jól gondolod! :) Érdemes 100-al kezdeni, mert az SSSwitch még hozzáad 150mV alvó módban...nem biztos, hogy bírja a telód. Érdemes kísérletezni.
4: http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/ (http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/) Erre gondoltál? Mondhatni az. :) Én még mellé felraknám a nexus S hang driver-t a skype fix-el együtt és kész. :)

Köszönöm a gyors választ Tőled is..
:) Nem mondtam nagy hülyeségeket, szal megérte...:)
4. igen erre godnoltam:) A nexus s driver az nincsen benne alapból a 8.2ben? Vagy ez is ilyen javítás amit a videóhoz is dobtak? Megpróbálom megkeresni a Skype-os fix-et...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 11, 21:04:40
  
Köszönöm a gyors választ Tőled is..
:) Nem mondtam nagy hülyeségeket, szal megérte...:)
4. igen erre godnoltam:) A nexus s driver az nincsen benne alapból a 8.2ben? Vagy ez is ilyen javítás amit a videóhoz is dobtak? Megpróbálom megkeresni a Skype-os fix-et...
De buta vagyok már megint...már mondták, hogy benne van csak megszoktam hogy nincs. :D Szóval: benne van, csak a skype fix nincs. :) http://forum.samdroid.net/f56/new-audio-driver-spica-porting-nexus-s-gingerbread-3615/index11.html#post96005 (http://forum.samdroid.net/f56/new-audio-driver-spica-porting-nexus-s-gingerbread-3615/index11.html#post96005) Itt megtalálod.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 01 11, 21:08:01
  
Ahhhaa próbálsz összezavarni...:D;)
Köszönöm a linket:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 11, 21:19:29
Sziasztok!

pzsolt86 -hoz hasonlóan én is elolvastam a topik nagy részét, de számomra nem minden egyértelmű.
Nekem CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.2 van fent, + Intercept camera drivers és Nexus S audio drivers [vflashbirdv] a processzor feszültség -100 -ra van állítva. Ez az összeállítás nekem stabilan működik.
Recovery menüben nézve mind a három (system, data, cash) rfs -el van jelölve. A quadrant eredménye elég alacsony (most 410).
Kérdésem, lehetne e (érdemes e) gyorsítani ezen? Mit javasoltok?

Más: A CM a8.2 ben lévő ADWLauncher.apk -t telepítés előtt kitörlöm a system\app könyvtárból és helyére az ADWLauncherEx.apk -t másolom és így teszem fel recovery -ből a CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.2 -t ez így működni fog e? Vagy ezt így nem lehet csinálni? És a nem szükséges apk -k így kigyomlálhatók e?

Más: Tudjátok e, hogy a magyar szövegek helyesírási és egyéb fordítási hibái lesznek e javítva, mert a jelenlegiben nem igazán vettem észre javítást a tesztkiadáshoz képest.

Bocsánat a sok kérdés miatt. Előre is köszönöm a válaszokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 11, 21:58:56
  
azért lassú, mert rfs-t használsz. konvertáld át ext2 re az összeset
elméletileg így lehet gyomlálni, csak vigyázz, hogy mit törölsz ki! én sose szedtem még ki semmit, tehát ebben 0 tapasztalatom van, de mivel root explorerrel is kb ezt csinálom, csak miután feltelepítette akkor gyomlálok, gondolom előtte is lehet, de majd megmondja valaki, aki sokat gyomlál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 11, 22:08:00
Hy kéne egy gyors segitség!

CM 8.2 van fent azon belül az ADW Launcher és a középső menügomb helyett egyik ismerősőm aFacebookot húzta be és most nem tudom megnyitni a menüt mitcsináljak hogyan tudom visszaállítani?

Bocs h ide is beraktam csak az Álltalános topikba nem nagoyn vezsik észre! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 11, 23:00:02
asztalon hosszan nyomsz, ott custom shortcut ott kiválasztod az adw actionst ott meg az open app drawert
ezek után az elkészült shortcutot behúzud a helyére :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 11, 23:22:25
  
azért lassú, mert rfs-t használsz. konvertáld át ext2 re az összeset
elméletileg így lehet gyomlálni, csak vigyázz, hogy mit törölsz ki! én sose szedtem még ki semmit, tehát ebben 0 tapasztalatom van, de mivel root explorerrel is kb ezt csinálom, csak miután feltelepítette akkor gyomlálok, gondolom előtte is lehet, de majd megmondja valaki, aki sokat gyomlál.
Én így szoktam telepíteni, de nem szereti a CM ha nagyon sok dolgot kicserélsz...volt, hogy nem bootolt be. Szóval csak óvatosan! ;) Szerintem az egyik ilyen a launcher...még sose tudtam kicserélni. :S

Natec: Én is rákérdeztem már, de nem tudom. Gondolom előbb-utóbb igen. De szerencsére nem sok helyen van vele probléma. :)

Más: Náhó, nem tervezel egy videót a CM 7-ről vagy AOSP 2.3-ről? Nekem most Államvizsga miatt nincs időm tesztelni... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 11, 23:39:33
Náhó és Petikeke, köszönöm a válaszokat.
Megcsináltam a konverziót  :ok: és igy 617 es a quadrant eredmény.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 12, 00:18:21
Youtube HD megy valakinek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 12, 00:43:47
  
azért lassú, mert rfs-t használsz. konvertáld át ext2 re az összeset
elméletileg így lehet gyomlálni, csak vigyázz, hogy mit törölsz ki! én sose szedtem még ki semmit, tehát ebben 0 tapasztalatom van, de mivel root explorerrel is kb ezt csinálom, csak miután feltelepítette akkor gyomlálok, gondolom előtte is lehet, de majd megmondja valaki, aki sokat gyomlál.

Én sokat gyomlálok, nem szeretem a gazt. :D Én ki tudtam cserélni minden programot ami nem kellett, de nem linkelgetek  :warez: cuccokat, maradjon az én saram. Szóval launcher pro-t is simán be lehet tenni adw helyére, remekül működik én csak azt használom. Ezenkívül kiszedtem pár dolgot mint pl. facebook,böngésző,live wallpaper, :google2: search,latinime billentyűzet. Facebook nem hiányzik, böngésző helyett belepakoltam a dolphint az gyorsabb is, live wallpaper nem hiányzik,  :google2: search felesleges mivel a böngészőbe alapba ott a  :google2:, latin ime helyett meg smart keyboardot raktam bele, mert az multi touchot kezeli. Egyedül az zavar csak hogy néha egykét program fc-zik, de ez lehet attól is hogy frissítenem kéne a beleintegrált programokat,mert a dolphin böngésző pl. szeret elszállni mikor kilépnék belőle. De ha ráfrissítek akkor jó,legalábbis eddig azóta nem fc-zett.:) Kipróbálom majd ezt a "servicepackot". Jól értem amúgy hogy 8.2-be fölösleges volt feltennem a nexus s hang drivert? Na mind1. :)

Szenya: youtube hd kifogástalanul működik, bár nekem még nem a service packos cucc van fent hanem a CM-6.1.1-InterceptGL_video_update+videoPlayPatchNew. Ha ezt a kettőt feltolod,szerintem neked is mennie kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 12, 00:49:05
Köszönöm neked is Norbosz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 12, 01:02:13
natec: Nincsmit. :)

Leszedtem ezt a "servicepackot". Pár kérdésem lenne, pontosan mik találhatóak ebbe? Benne van ezek közül mindegyik: ckMod.cfs.010A+ SSSwitch v0.5+ Nexus S sound driver+ Intercept 3D driver_videoupdate+ VideoPlayPatchNew ? Vagy ezek közül melyik nincs benne, amit külön felkell rakni? Kernel melyik verzió van benne?:) Bocsánat ha félre értettem valamit esetleg de ezek számomra még nem világosak, elég új ez a "servicepack". Másik kérdésem, hogy mi a különbség a nonconversion és a sima változat között? Ha jól látom a fájlrendszer nnconversion esetén még nem ext2 ugye?:) Sima patchnál pedig már ext2. Gondolom a CM_a8.2_full_bfs_patch_uriel_v1_update és a CM_a8.2_full_cfs_patch_uriel_v1_update között meg az a különbség hogy mindkettőbe más kernel van beépítve?:) Nem tudom jól értelmezem e ezeket,inkább megkérdezem minthogy valami patch kimaradjon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 08:22:08
  
Ne csináld már... :D Ha a changelog-ra kattintasz akkor leugrik és mutatja, hogy mi van benne:
Changelog for CM_a8.2_full_bfs_patch_uriel_update
-krnl-ckMod.bfs.003A
-ckMod.SSSwitch.v05
-CM_a8.2_videopatch&build.prop&3d2d_drivers_uriels_ v3_update
-all_to_ext2_luismaf_update_v8

Szerintem egyértelmű. :)
Ha ezt felrakod, akkor tuti biztos, hogy ext2 lesz az összes fájlrendszered mivel benne van az all2ext2. :) Ha ezt felrakod, akkor már csak a touchpermissionv2-t kell felrakni ha 3D-ben akarod forgatni a google maps 5-t, meg a skype fix-t...de ezek csak akkor fontosak ha sokat használod őket. :) Más minden benne van, a youtube HQ fix is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 09:01:55
DIVX lejátszás: http://forum.samdroid.net/f53/divx-cm-rock-player-modified-intercept-3833/ (http://forum.samdroid.net/f53/divx-cm-rock-player-modified-intercept-3833/)
Csodákat ne várjatok és ne panaszkodjatok, ha akad... :) Ez csak egy rock player módosítás az intercept-hez. 10-15 FPS-t mutat, de igazából egész jól játsza a dolgokat, még a brrip-t is. :) Lehet próbálkozni és leírni a véleményeket.

Ui.: CM-re találták ki, nem tudom megy a máson...tessék kipróbálni! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 01 12, 09:37:00
  
natec: Nincsmit. :)

Leszedtem ezt a "servicepackot". Pár kérdésem lenne, pontosan mik találhatóak ebbe? Benne van ezek közül mindegyik: ckMod.cfs.010A+ SSSwitch v0.5+ Nexus S sound driver+ Intercept 3D driver_videoupdate+ VideoPlayPatchNew ? Vagy ezek közül melyik nincs benne, amit külön felkell rakni? Kernel melyik verzió van benne?:) Bocsánat ha félre értettem valamit esetleg de ezek számomra még nem világosak, elég új ez a "servicepack". Másik kérdésem, hogy mi a különbség a nonconversion és a sima változat között? Ha jól látom a fájlrendszer nnconversion esetén még nem ext2 ugye?:) Sima patchnál pedig már ext2. Gondolom a CM_a8.2_full_bfs_patch_uriel_v1_update és a CM_a8.2_full_cfs_patch_uriel_v1_update között meg az a különbség hogy mindkettőbe más kernel van beépítve?:) Nem tudom jól értelmezem e ezeket,inkább megkérdezem minthogy valami patch kimaradjon.

Én úgy láttam, hogy mindegyik csomag alatt van egy changelog és ott le van írva, hogy mit tartalmaz. Csak szét kell nyitni...
Nexus S sound meg 8.2-ben bennevan.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 12, 12:35:15
Köszönöm, értem, tényleg én néztem félre sorry. :) Amúgy ezt a touchpermissionv2 -t hol találom? Mert google maps-t gyakran használok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 13:00:42
  
Köszönöm, értem, tényleg én néztem félre sorry. :) Amúgy ezt a touchpermissionv2 -t hol találom? Mert google maps-t gyakran használok.
A Cm 8.2 topicjában valahol, de már nem tudom hol. Feltöltöttem neked: http://dl.dropbox.com/u/9525833/touch_permissions2.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/touch_permissions2.zip)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 12, 13:06:10
  
A Cm 8.2 topicjában valahol, de már nem tudom hol. Feltöltöttem neked: http://dl.dropbox.com/u/9525833/touch_permissions2.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/touch_permissions2.zip)

Köszi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 01 12, 14:28:45
  
asztalon hosszan nyomsz, ott custom shortcut ott kiválasztod az adw actionst ott meg az open app drawert
ezek után az elkészült shortcutot behúzud a helyére :D
köszi :D :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 12, 15:30:19
  
Off: Nagyon jó! :) De még nem ajánlatos felrakni. Én még várok 2-3 kiadást. :) De az nagyon tetszik, ahogy cadavre, vflashbird, leshak, criminal, tom3q, ch33ky, miky_os, nebkat, munchy_cool és pár samsung intercept-re fejlesztő összedolgozik. :) Hamarosan 2.3-t fogunk mind használni. :) /Off

Igen, Én is így vagyok, mert láttam, hogy ez még azért nagyon alpha verzió(GPS, senzorok nem működnek, stb.), de jó lesz ez! ;)
Ilyen fejlesztőgárdával! :ok:
Várom a fullos verziót. :olvass:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 12, 16:14:44
  
Én így szoktam telepíteni, de nem szereti a CM ha nagyon sok dolgot kicserélsz...volt, hogy nem bootolt be. Szóval csak óvatosan! ;) Szerintem az egyik ilyen a launcher...még sose tudtam kicserélni. :S

Natec: Én is rákérdeztem már, de nem tudom. Gondolom előbb-utóbb igen. De szerencsére nem sok helyen van vele probléma. :)

Más: Náhó, nem tervezel egy videót a CM 7-ről vagy AOSP 2.3-ről? Nekem most Államvizsga miatt nincs időm tesztelni... :S
épp most értem haza szolnokra :) CM 7 es videót nem tervezek, mert kipróbálni se szeretném, meg most atomstabil a telefonom, ezt nem bolygatnám. szerintem csak elvenné egy olyan videó az emberek kedvét, mert még nagyon gyér. ami viszont lesz, az egy 8.2 es videó, hogy az is lássa aki még mindig 2.1-gyel szenved, hogy jó dolog ez
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 16:17:32
  
Lájk! :) Kérünk quadrant, linpack és neocore eredményeket, mivel úgy is mindenki erre kíváncsi egy új rom esetében! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 01 12, 17:21:55
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a skypefix pontosan mire is jó? mert asszem az xda-developers honlapján találtam rá és nem teljesen tiszta a funkciója. Amúgy most már sikerült a skype-ot recoveryből felraknom,el is indul de amikor be akarok jelentkezni akkor jön az FC. :(

Más:ez a touchpermissionv2 csak a googlemaps-hoz kell?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 01 12, 17:26:33
  
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a skypefix pontosan mire is jó? mert asszem az xda-developers honlapján találtam rá és nem teljesen tiszta a funkciója.
Elvileg régebben az SGS-hez adták, mert azon nem ment.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 17:54:33
Én úgy tudom, hogy ezt vflashbird csinálta, mert gondok voltak a skype hívás közbeni hanggal...de javítsatok ki ha tévedek. :)

A touchpermission2 ahhoz, de az air hockey-ban is engedélyezi a multitouch-t. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 18:35:48
Felraktam a Gb témát és amikor vissza akarom másolni a phone-t a /system/apps mappába akkor kiírja h a phone váratlanul leállt, okét nyomok, aztán újraindul a telefon... :S Ti hogy másoltátok vissza? (ES file explorer-rel csináltam)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 12, 19:26:22
  
Felraktam a Gb témát és amikor vissza akarom másolni a phone-t a /system/apps mappába akkor kiírja h a phone váratlanul leállt, okét nyomok, aztán újraindul a telefon... :S Ti hogy másoltátok vissza? (ES file explorer-rel csináltam)

Téma zipjéből te is szedd ki a phone.apk-t és akkor nem kell mit visszamásolni téma felrakása után. :) Amúgy nekem sosem sikerült menet közben phone.apk-t cserélni,mert amint ezt megtettem már csak fc hegyek jöttek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 19:28:43
  
Téma zipjéből te is szedd ki a phone.apk-t és akkor nem kell mit visszamásolni téma felrakása után. :) Amúgy nekem sosem sikerült menet közben phone.apk-t cserélni,mert amint ezt megtettem már csak fc hegyek jöttek.
Elfelejtettem írni... :D Hiába FC-zik, meg indul újra, attól még megcsinálja. :) Minden tökéletes.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 12, 22:45:10
Kikapcsoláskor lehet választani, hogy recovery menüvel jelentkezzen be a telefon, de ez most elromlott, sőt kikapcsolni se bírom, ismét újraindul.
Valahol már olvastam róla, de nem találom, ilyen esetben mit lehet csinálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 01 12, 23:06:40
Ez a BFS kernelek tipikus hibája. Samdroid toolsból tudsz recoverybe menni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 12, 23:15:02
mapsban még ezzel a gesture akármi módosítással se megy a 3d :( pedig abban biztam
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 12, 23:18:04
multitouchot próbáltátok már állítgatni? értem ez alatt hogy 3 érintést kezeljen, vagy kikapcsolni? hogy befolyásolja a teljesítményt? elég a build.propban átírni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 12, 23:37:52
Szerintem 2-nél többet nem tud a spica. Amúgy a maps-ben a 2 ujjas forgatáson kívül mást nem tud.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 13, 00:55:27
Jelentem felraktam újra a 8.2-t ezzel a bfs service packal és úgy érzem most még gyorsabb a reakció ideje a programoknak meg a rendszernek mint eddig. Egyedül az zavar hogy most megint nem megy a kedvencekhez adás. Elmondom mit csinál, szóval mikor rámegyek egy névjegyre hogy adja a kedvencek közé, frissen telepített 8.2-nél miután ezt az úgymond service packot felrakta a bfs kernellel és kiválasztom azt hogy hozzáadás a kedvencekhez az tök üresen marad továbbra is. Aztán ha épp hív valaki akkor ő gondol egyet és azt berakja a kedvencek közé. Eddig érdekes mód ugyan ezek a patchek voltak fent mint most ugyanezzel a kernellel és ment a kedvencek, de előtte pl cfs kernellel megint nem, szóval randomba jön elő ez a hiba. Ezután sem lehet hozzáadni kedvenceket, miután ő beteszi magától a kedvencek közé aki hív, szóval így jártam, de kárpótol hogy a rendszer most már nagyon gyors. Ha valaki tud valami okosságot erre a kedvencekes problémára vagy valaki találkozott vele és megoldotta jelezze,mert érdekelne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 13, 10:00:11
Köszönöm a választ Djarpee !
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 13, 10:09:44
  
aki hív vagy akit te sokszor hívsz azok bekerülnek a kedvencek közé mint lehetőség ezt a beállításoknál ki lehet kapcsolni. én úgy adom a számokat a kedvencekhez, hogy megnyitom az adott kapcsolatot és a név melletti csillagra bökök, és így jó. nekem sose volt vele gondom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pistvanka 2011, 01 13, 10:42:55
Én is feltettem a 8.2-t és az USB internet-megosztás nem működik. Azt írja, hogy USB nincs csatlakoztatva. De, mint háttértárat elérem. Fenn van az legújabb Kies, ami elvileg feltelepíti az usb drivert. Tudnátok segíteni, hogy mi lehet a probléma?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 13, 10:54:27
  
Én is feltettem a 8.2-t és az USB internet-megosztás nem működik. Azt írja, hogy USB nincs csatlakoztatva. De, mint háttértárat elérem. Fenn van az legújabb Kies, ami elvileg feltelepíti az usb drivert. Tudnátok segíteni, hogy mi lehet a probléma?
Ha jól tudom a 2.1-es samdroid update.zip-ből kell kiszedni és beletenni a /system/app mappába. Ezt olvastam, de nem tudom, hogy megy e mert én nem használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 13, 12:57:08
  
aki hív vagy akit te sokszor hívsz azok bekerülnek a kedvencek közé mint lehetőség ezt a beállításoknál ki lehet kapcsolni. én úgy adom a számokat a kedvencekhez, hogy megnyitom az adott kapcsolatot és a név melletti csillagra bökök, és így jó. nekem sose volt vele gondom.

Megpróbáltam amit írtál a gyakran hívottak elrejtése funkciót bekapcsoltam, el is tűnt a kedvencek közül a sok felesleges név, de hozzáadni továbbra sem tudok. Megcsinálom amit mondasz, névjegyeknél be csillagozom, majd vissza megyek listába megnézem kedvencek tök üres, vissza megyek névjegyhez csillagot levette.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 13, 13:36:41
érdekes, szerencsére ilyennel még nem találkoztam. mondjuk én az asztalra rakom ki a névjegyeket, nem csillagozok, mert az nekem kényelmesebb. :)
kb 2 órakor fenn lesz az új videó a cm 8.2 ről :D már vágom :DD
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 01 13, 15:07:30
Fel raktam a 8.2-t, 700 pont fölé nem akar menni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 13, 16:06:06
nah, végre fenn van a videó!
Samsung SpicaCyanogen mod 8.2 (http://www.youtube.com/watch?v=W3UWx8TyRNE#ws)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 13, 17:58:17
  
Fel raktam a 8.2-t, 700 pont fölé nem akar menni.

CFS-el nem is nagyon fog 700 fölé menni ;), Nálam 712 volt a plafon, de az átlag 680-700 között mozog.

Náhó!

Jó a video, csak így tovább! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2011, 01 13, 18:59:48
Sziasztok.

Ma szembesültem egy problémával a telefonnal kapcsolatban. Tegnap még kutya baja sem volt, de most nem akar kapcsolódni a routerhez, valami gond van a wifivel. Megtalálja a hálózatot, kiírja, hogy IP cím lekérése és utána egyből szétkapcsolva. Próbáltam a wifit ki-be kapcsolni, telefont újraindítani, routert resetelni, semmi eredmény. Szomszéd routerjére sem tud felemenni.

Volt már valakinek ilyen gondja? A rendszer CM 8.2  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 13, 20:20:09
  
Náhó!

Jó a video, csak így tovább! :ok:
köszi, örülök, ha tetszik! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 13, 21:03:25
SziasztoK!

Nagy baj van!
Recoverybőlk formázni akartam a data-át aztán kiírta hogy kész és a recheking fs-nél megfagyott. vártam vagy 5 percet kivettem az akksit és most kuka:S. odinból próbálom felrakni a jh6-os romot(one package) a jh7-es meg több file-os. Fel is rakja de amikor telepíteni fel magát, tehát amikor újraindul. Utána kijön egy telefon és egy háromszögben egy felkiáltójel!.
Meglehet ezt valahogy javítani? PLS HELP!.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 13, 21:14:46
hiába nyomom meg a menü gombot (olvastam valahol), úgy látszik tovább megy de rögtön rebootol majd megint ua:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 13, 21:18:59
  
hiába nyomom meg a menü gombot (olvastam valahol), úgy látszik tovább megy de rögtön rebootol majd megint ua:S
És ha feltennél egy régebbi (JD2) romot, aztán egy samdroid-t? Úgy próbálnád egy ideig. Utána egy CM 8.1/8.2, aztán lusimaf v8 update zip. Ha nem jó, akkor kezd újra és Frozen eclair rom-on, egy xmister cri kernellel próbáld meg az ext2-t. Azért eröltetem az ext2-t, mert konvertálásnál történt para. :S
Esetleg tar backup+restore nem segít? :S
Ha nem megy egy megoldás se akkor lehet szerviz... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 13, 21:26:13
pfúúú hála az égnek megmenekült... odinba depug only és pda formatra pipa és helyrehozta.
Majdnem megőrültem:).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 13, 21:27:32
  
SziasztoK!

Nagy baj van!
Recoverybőlk formázni akartam a data-át aztán kiírta hogy kész és a recheking fs-nél megfagyott. vártam vagy 5 percet kivettem az akksit és most kuka:S. odinból próbálom felrakni a jh6-os romot(one package) a jh7-es meg több file-os. Fel is rakja de amikor telepíteni fel magát, tehát amikor újraindul. Utána kijön egy telefon és egy háromszögben egy felkiáltójel!.
Meglehet ezt valahogy javítani? PLS HELP!.

Nem kell kétségbe esni, ugyan ilyen bajom volt nekem is. :) Egyszerűen debug onylt pipáld be odinba majd ott pedig a PDA format és a Phone Boot Update részhez rakj pipát és úgy tallózd meg a jh7 romot,majd one package elé is rakj pipát és mehet a dolog. Ha elsőre nem is de második nekifutásra nekem teljesen rendbe tette a telefont. Ilyenkor amúgy annyi csak a baja a telefonnak hogy a boot része sérül és ezt javítja ki az odin.

update: látom sikerült megcsinálni még előbb mint ahogy írtam. :D Ezt az Androidos oprendszerű telefonokat igazából elrontani sem lehet, max ha földhöz vágja az ember. Mert ha frissítéskor leállna ott a debug only.  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 13, 21:29:33
  
Köszi már megelőzte a megoldás a jótanácsot:) azért köszi a választ, mint fentebb írtam nekem is ez a módszer hozta helyre:).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: roti86 2011, 01 13, 22:28:33
  
Sziasztok.

Ma szembesültem egy problémával a telefonnal kapcsolatban. Tegnap még kutya baja sem volt, de most nem akar kapcsolódni a routerhez, valami gond van a wifivel. Megtalálja a hálózatot, kiírja, hogy IP cím lekérése és utána egyből szétkapcsolva. Próbáltam a wifit ki-be kapcsolni, telefont újraindítani, routert resetelni, semmi eredmény. Szomszéd routerjére sem tud felemenni.

Volt már valakinek ilyen gondja? A rendszer CM 8.2  :(

Köszi a választ, megoldottam a gondomat. Csináltam recoveryből egy tar backupot, utána nyomtam egy factory resetet, majd bebootolt a telefon és a wifinek semmi baja nem volt. Ezután ismét recovery visszaállítottam a backupot ezáltal a wifi megint szar lett. :(

Majd a my backup pro-val lementettem újra mindent apk+data, majd ismét factory reset, a my backup-os backupot vissza és így jó lett :)

Ki érti ezt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 14, 09:24:28
Sziasztok, most néztem a samdroid fórumát és meglepően vettem észre, hogy lehet hogy hamarosan 2.3 lesz a kis gépünkön? :) Ki mit hallott ezzel kapcsolatban?
Statust azt láttam, hogy még nem működik minden, de vajon bírni fogja a kis gép? Gyorsulás várható lesz tőle hogyha elkészül?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 14, 09:37:43
  
Sziasztok, most néztem a samdroid fórumát és meglepően vettem észre, hogy lehet hogy hamarosan 2.3 lesz a kis gépünkön? :) Ki mit hallott ezzel kapcsolatban?
Statust azt láttam, hogy még nem működik minden, de vajon bírni fogja a kis gép? Gyorsulás várható lesz tőle hogyha elkészül?
Már pár napja itt is volt róla szó. ;)
Ha csak a számokat nézzük akkor elvileg 10%-kal alapból gyorsabb lesz majd a 2.3-s rendszer, mint a 2.2, de ez még nem igaz a mostani állapotra természetesen. :) A fejlesztés gyorsan halad, mert nagyon sokan összefogtak. Én valószínűnek tartom, hogy az új 3d driver-rel fog kijönni a stabil, gyors változat ami kb a HTC hero-legend teljesítményét fogja hozni. Ezenkívül új kernel is dübörög a dolog alatt, amihez jobban passzol a BFS kernel, ami ugyancsak növeli a stabilisát és a sebességet. :)

De természetesen ez mind feltevés...majd meglátjuk, hogy 1-2 hónap múlva mi lesz. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 01 14, 12:53:47
  
De természetesen ez mind feltevés...majd meglátjuk, hogy 1-2 hónap múlva mi lesz. :)
Én egy vidám bétának is kifejezetten örülnék... :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 01 14, 14:35:08
fentvan a 8.2 és azóta az akku ha kiírja h feltöltve , lehúzom töltőről 1percen belül lemegy 95% majd kicsivel később 90%ra.
próbáltam recovery-ben az wipe akku-t de semmi változás
vmi ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 14, 15:43:44
06-os ssswitchet próbálta már valaki? végre benne van a performance mode amikor a képernyő be van kapcsolva
http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 14, 16:04:06
  
06-os ssswitchet próbálta már valaki? végre benne van a performance mode amikor a képernyő be van kapcsolva
http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
Nekem az on-demand-dal se volt semmi problémám. :) Érdekes az biztos! :) Este lehet kipróbálom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neyma 2011, 01 14, 16:15:04
Sziasztok!

Azt szeretném kérdeni, hogy hogyan lehet kiszedni (kigyomlálni) működő rendszerből (8.2) system app-okat? (pl Google search, voice search...). Nekem ezek tök feleslegesek.
Köszi előre is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 01 14, 16:28:50
Végre volt időm és feltettem a 8.2-t minden jó és szép, a telefon pörög ahogy kell. Az ssswitch-nek van valami felülete ahol látom mit csinál, vagy ez csak a conf fileokból látszik?

a 0.6-os verzióról egész kellemes adatokat látok, kíváncsi leszek milyen működés közben
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 01 14, 19:17:40
Olyan problémám támadt, hogy beállítottam mindent 8.2-őn hogy SD kártyára telepítsen! De ígyis lement a belső tárhely 26 mb-ra, akkor manuálisan azokat a programokat amik nem SD-n voltak...de ígyis max 40 mb-ot tudtam kicsikarni...a kezdő 100 mb-hoz képest egy picit kevés :S Véleményeket várok :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 14, 21:04:45
  
Végre volt időm és feltettem a 8.2-t minden jó és szép, a telefon pörög ahogy kell. Az ssswitch-nek van valami felülete ahol látom mit csinál, vagy ez csak a conf fileokból látszik?

a 0.6-os verzióról egész kellemes adatokat látok, kíváncsi leszek milyen működés közben
Szerintem nincs, minden a terminal-ból működik.
  
Olyan problémám támadt, hogy beállítottam mindent 8.2-őn hogy SD kártyára telepítsen! De ígyis lement a belső tárhely 26 mb-ra, akkor manuálisan azokat a programokat amik nem SD-n voltak...de ígyis max 40 mb-ot tudtam kicsikarni...a kezdő 100 mb-hoz képest egy picit kevés :S Véleményeket várok :S
Ha samdroid-t használsz akkor újra kell indítani, hogy átpakolja a progikat. Mindig fog csökkenni a memória, mert valamennyi adatnak kell a belső memóriában is tárolni.
  
Sziasztok!

Azt szeretném kérdeni, hogy hogyan lehet kiszedni (kigyomlálni) működő rendszerből (8.2) system app-okat? (pl Google search, voice search...). Nekem ezek tök feleslegesek.
Köszi előre is!
ES File explorer vagy a root explorer-rel kell kitörölni a /system/app mappából a nem kívánt app-kat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neyma 2011, 01 14, 22:12:59
  
ES File explorer vagy a root explorer-rel kell kitörölni a /system/app mappából a nem kívánt app-kat.

Köszi, bár már későn néztem, recovery-ben is ki lehet őket tötölni
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 14, 22:19:41
Nem működik a youtubom cm 8.2 alatt hang van kép nincs. Az avi lejátszás hol tart?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 14, 22:59:03
  
Nem működik a youtubom cm 8.2 alatt hang van kép nincs. Az avi lejátszás hol tart?
Kapcsold ki a HQ-t, vagy rakd fel az intercept 3d driver-t, amiben a build.prop is módosítva van, ekkor a HQ is menni fog.
YXplayer és a QQ player játszik avi-t, de nem tökéletes. Olyan 12-17 fps között működik, a kép egész folyamatos de a hang csúszik. Várni kell még.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 15, 01:34:39
  
Kapcsold ki a HQ-t, vagy rakd fel az intercept 3d driver-t, amiben a build.prop is módosítva van, ekkor a HQ is menni fog.
YXplayer és a QQ player játszik avi-t, de nem tökéletes. Olyan 12-17 fps között működik, a kép egész folyamatos de a hang csúszik. Várni kell még.

Van fent intercept 3d driver csak nem a módosított. Honnan tudom letölteni a módosítottat?
 Van rá valamennyi esély hogy lesz tökéletes avi lejátszás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 08:27:30
  
Van fent intercept 3d driver csak nem a módosított. Honnan tudom letölteni a módosítottat?
 Van rá valamennyi esély hogy lesz tökéletes avi lejátszás?
http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160 (http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160)
Hááát...natív nem hinném, mivel a divx-ért fizetni kell...de arra látok esélyt, hogy a fejlesztések során megerősödik annyira a spica szoftveresen, hogy lesz benne elég erő, hogy bármelyik avi-t lejátsza. Elvégre már vannak nagyon kezdeti törekvések a DLNA és a 720p lejátszásra. :) De ez még nagyon sok idő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 15, 10:43:08
Sziasztok!

Még új vagyok ebben az androidos témában, nemrég vettem egy Galaxy Spica-t, és azt szeretném kérdezni, hogy erre val-e olyan Cyanogen mod, ami a magyar nyelvet is tudja, és minden megbízhatóan működik vele?
Ha igen, honnan lehet letölteni?

Köszönöm a segítséget!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 10:55:47
  
Sziasztok!

Még új vagyok ebben az androidos témában, nemrég vettem egy Galaxy Spica-t, és azt szeretném kérdezni, hogy erre val-e olyan Cyanogen mod, ami a magyar nyelvet is tudja, és minden megbízhatóan működik vele?
Ha igen, honnan lehet letölteni?

Köszönöm a segítséget!
Üdv!
Van. Itt megtalálod...olvass vissza. :) Minden működik, hónapok óta ezt használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 15, 10:59:51
  
Üdv!
Van. Itt megtalálod...olvass vissza. :) Minden működik, hónapok óta ezt használom.

Sziasztok,

En is a 2.2 utan tapogatozok.
Kerhetnek esetleg egy rovid osszefoglalot, hogy pontosan mit es milyen sorrendben kell feltenni ?
Sajnos csak a mai napom van ra, hogy jatszadozzak a 2.2 -vel. Holnap mindennek atomstabilan kell mukodnie, es igen nagyon hosszu ez a forum mar :)

Koszonom elore is a segito szandekokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 11:17:40
  
JH7+Lk 2.08+CM 8.2+ck mod 010 CFS+all2ext2+intercept driver v3+SSSwitch
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/)  <-CM 8.2
http://www.multiupload.com/AVH9ZUHQHU (http://www.multiupload.com/AVH9ZUHQHU)    <-intercept 3d driver+youtube patch+build.prop mod+ck mod 010 cfs+SSSwitch 0.5

Először az első linket tedd fel, utána a másodikat. Atom stabil lesz és magyar.

Megjegyzés: Ha egy egész napod van rá, akkor 10-15 oldalt igazán visszaolvashatnál, mert az kb fél óráig tart, mivel általában 1-2 mondatot írunk csak... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 15, 11:37:20
  
Na koszonom!  :ok: Exchange server szinkronizalassal sincs gond ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 11:44:01
  
Na koszonom!  :ok: Exchange server szinkronizalassal sincs gond ?
Mármint e-mail? Használj K-9 mail-t. De talán az új gmail tudja. A samdroid-n megtalálod az új google app-kat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 12:44:51
Sziasztok

Akit érdekel magyarnyelvű théma CM 8.2-re annak van egy jó hírem..:)most találtam egy másik forumon..
rutyika68-nak köszönhetően néhány téma magyarítva lett

pld:
GrayscaleGreen_CMa8.1_v1.3.1
GingerbreadTheme CM v1.9
Blue Ray theme 8.1
BlackXeth 8.1
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 12:54:32
upsz a link lemaradt:

http://www.multiupload.com/6CBINK10SD (http://www.multiupload.com/6CBINK10SD)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 13:13:37
  
upsz a link lemaradt:

http://www.multiupload.com/6CBINK10SD (http://www.multiupload.com/6CBINK10SD)
Köszi szépen! :) Belinkelnéd a fórum linket is? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 13:15:45
Persze..:)
Tessék:
http://mobilarena.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_27727-27727.html (http://mobilarena.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_27727-27727.html)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 15, 13:57:25
  
JH7+Lk 2.08+CM 8.2+ck mod 010 CFS+all2ext2+intercept driver v3+SSSwitch
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/)  <-CM 8.2
http://www.multiupload.com/AVH9ZUHQHU (http://www.multiupload.com/AVH9ZUHQHU)    <-intercept 3d driver+youtube patch+build.prop mod+ck mod 010 cfs+SSSwitch 0.5

Először az első linket tedd fel, utána a másodikat. Atom stabil lesz és magyar.

Megjegyzés: Ha egy egész napod van rá, akkor 10-15 oldalt igazán visszaolvashatnál, mert az kb fél óráig tart, mivel általában 1-2 mondatot írunk csak... :)

Na akkor nekiallok. Remeljuk a legjobbakat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 14:20:09
Egy kis ízelítő a BlueRay témából:

(http://kepfeltoltes.hu/110115/saj_t_www.kepfeltoltes.hu_.gif)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 14:30:16
  
Egy kis ízelítő a BlueRay témából:

(http://kepfeltoltes.hu/110115/saj_t_www.kepfeltoltes.hu_.gif)
Nagyon szép a téma, de ezek az ikonok rendkívül rondák... :S A touchwizz ikonjaira emlékeztetnek, vagy lehet azok is. :D
Én a Blue S témáért rajongok, kár, hogy nem megy a CM 8.2-n. :S
http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/)

Edit:
Tévedtem. :D Van már Cm 8.2-höz. :) http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/index10.html#post99274 (http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/index10.html#post99274)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 15:03:25
A főképernyőn meg a menüben lévő ikonokat én állítottam be...vannak ennél jobbak is benne..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 15:08:09
Amúgy ezek az ikonok az ADWLauncher EX-ben vannak...a témához tartozó ikonok sokkal szebbek..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 15, 15:10:42
és minden probléma nélkül felcsúszott 8.2-re? úgy hogy driverek, youtube hq és ssswitch van fent biztos jó lesz? azért kérdezem, mert most van fent az eddigi legstabilabb rendszer amit spicán láttam, és nem akarnám újrahúzni.
ja, és mi a gingerbread 1.9 és az 1.9 prc közt a különbség?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 15:17:08
Ahogy olvastam csak annyi hogy az 1.9prc alapból %-osan mutatja az aksit
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 15:20:22
Nekemk simán felcsúszott, pedig én sem szeretnék változtatni a konfigomon egy darabig:)
De ahogy megfigyeltem 2 egyforma konfig is okoz meglepetést...legalábbis nekem már okozott.
De a mostani nekem is atomstabil FC és reboot nélküli...pedig nagyon tartottam az ssswitch.v6-tól.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 15, 15:23:55
értem, köszi. akkor felrakom . kell valamire figyelni? Magyarított témát még nem raktam fel mivel eddig nem is létezett, ezért kérdezek ennyit :)
ráadásul sok mindenhez hozzányúl(settings.apk, phone.apk...)
ssswitch v6 is jól megy? tegnap fel akartam rakni, de inkább cikket írtam, de megérte mert kinn is van :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 15:26:19
Nálam most a magyar GB 1.9prc téma van fent. %-osan jelzi az akksit és tökéletesen működik. :)

Szerencsére most nekem is atomstabil, mind BFS 003A-val mind CFS 010A-val, SSSwitch 0.5-tel. :) Még várok egy kicsit a 0.6-tal. Nincs időm a beállításokkal szórakozgatni. :D

Pongi, nekem és Sir Tremor-nak majdnem mindig ugyanolyan a konfigurációnk, de mindig totál ellentétes hibákkal találkozunk. :)

Náhó, semmire sem kell figyelni. Egyszerűen felrakod recovery-ből és kész. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 15:30:12
Én sem szórakoztam a beállításokkal..mindent alapon hagytam, de így is villámgyors és aksi kimélő..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 15, 17:28:00
  
Sziasztok

Akit érdekel magyarnyelvű théma CM 8.2-re annak van egy jó hírem..:)most találtam egy másik forumon..
rutyika68-nak köszönhetően néhány téma magyarítva lett

pld:
GrayscaleGreen_CMa8.1_v1.3.1
GingerbreadTheme CM v1.9
Blue Ray theme 8.1
BlackXeth 8.1
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 15, 17:29:41
  
Sziasztok

Akit érdekel magyarnyelvű théma CM 8.2-re annak van egy jó hírem..:)most találtam egy másik forumon..
rutyika68-nak köszönhetően néhány téma magyarítva lett

pld:
GrayscaleGreen_CMa8.1_v1.3.1
GingerbreadTheme CM v1.9
Blue Ray theme 8.1
BlackXeth 8.1

Ha feltelepítem ezeket a témákat, hol tudom kiválasztani, hogy melyiket használom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 17:33:46
Csak egyet tudsz telepíteni, mert a következő felülírja az előzöt..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 15, 17:35:32
  
Ha feltelepítem ezeket a témákat, hol tudom kiválasztani, hogy melyiket használom?
egyet tudsz feltelepíteni, és azt is a recoveryből.
ha felraksz másikat akkor az felülírja az előzőt
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 15, 17:40:13
egy hibát találtam csak: ha felrakjátok a témák valamelyikét akkor a régitipusú billentyűzár lesz megint ami két billzárgomb nyomásra felold :( amúgy tényleg klassz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 17:45:40
Nekem nem old fel 2 bill. nyomásra....
Igaz én csak a BlueRay témát tettem fel...
jaa és a Blue Ray-ből lesz még egy változat...:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 15, 17:51:58
Akkor javítom: Gingerbread-ben felold, mert abban még a régi billzár programot írták át magyarra. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 15, 17:53:31
Szerintetek van rá lehetőség hogy laptopról internetet osszak meg usb kábelen androidra?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 18:23:53
  
Akkor javítom: Gingerbread-ben felold, mert abban még a régi billzár programot írták át magyarra. :)
Nekem semmi baja nincs. :) Tedd fel a patch-t hozzá és jó lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 15, 18:41:41
  
egy hibát találtam csak: ha felrakjátok a témák valamelyikét akkor a régitipusú billentyűzár lesz megint ami két billzárgomb nyomásra felold :( amúgy tényleg klassz!

Simply Lock Screen megoldja a gondodat! ;)

Pongi, nekem és Sir Tremor-nak majdnem mindig ugyanolyan a konfigurációnk, de mindig totál ellentétes hibákkal találkozunk. :)

Ez így van!  :D

Egyébként most látom, hogy 003-as CFS-t használsz???
Hogyhogy visszaváltottál?

Más:

Úgy döntöttem, mostmár felteszem a 8.2(így, hogy megjött a Blue Ray magyarítása ;)) és a v0.6-os switch-en is filózom, csak az a baj, hogy a 0.5-höz nincs meg az undo file.
Ha valakinek kéznél van, jöhetne egy link. :-X

Ha ezzel (CM_a8.2_videopatch&build.prop&3d2d_drivers_uriels_v2_update) szeretnék frissíteni a 8.2-höz, akkor ez simán update-ol, vagy előtte kellene egy clear install(az előzőleg telepített switch és driverek miatt)?

Plusz ez (original_cm8.2_density_120_incl_YTHQ) külön kell a YT HQ lejárszáshoz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 15, 19:04:10
  
CFS 010-n vagyok, de most hogy felhívtad a figyelmem észrevettem, hogy elírtam. :D BFS 003-n voltam, csak figyelmetlen voltam. :D THX hogy szóltál, javítom. Azért váltottam amúgy, mert mostanában néha megfagy a spica ha bekapcsolom a wifi-t és felidegesített legutóbb amikor felraktam usb-re (nekem bármilyen töltéskor bekapcsol a wifi, ezt szeretem). :)

1: http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160 (http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160)
Ezt rakd fel, a V3-t. Benne van a YT HQ patch, nem kell az lcd density-st felrakni. Amúgy is marha pici lenne azzal... :S (Mivel az egyszerre megjelenített pontokat növeli ezzel...)
2: http://dl.dropbox.com/u/9525833/ckMod.SSSwitch_UNDO.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/ckMod.SSSwitch_UNDO.zip) Parancsolj, ssswitch undo :)
3: A cm 8.1-hez és Cm 8.2-höz más intercept driver kell. A linekt amit adtam azt szedd le hozzá. Erre figyelj. Amúgy meg gondolom úgy is clean install-t csinálsz... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 15, 19:11:01
  
Nincs mit, így már értem a 003-at! :ok:
(Meg is bomlott volna a tér-idő kontinuum egy ekkora visszalépéstől :D)

Hehehe... :D
Ráhibáztál, mostanában csípőből nyomom a clean install-okat :D(sajna néha muszáj :hmm:)!

Kössz a linkeket, akkor ezekkel operálok. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 15, 20:12:22
Sziasztok,

Ket kerdesem lenne, az egyik a Blue Ray temaval kapcsolatban. Azt vettem eszre, hogy az alkalmazas menuinek a hattere es a betuszine ugyan az (fekete) es ez igy nem olyan vidam :). Ezt leszamitva nagyon tuti.
Hogyan tudom a menuk betuszinet megvaltoztatni ?

A masik kerdes: valamiert a beepitett e-mail kliens (nem a gmail!) nem kepes beauthentikalni az exchange szerverunkre. Ez a funkcio a 2.1 -esben hiba nelkul ment.
Nagyon fontos lenne, mert az ottani contactokat kell szinkronizalnom es a ceges leveleket is olvasnom kell.

Nem ismertek veletlenul valami alternativat ? (exchange mail es contacts)

Koszonom!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: cc2vts 2011, 01 15, 21:06:27
Sziasztok!

Hosszú töprengés után úgy döntöttem ma, hogy rootolom a telcsim, és megpróbálom a CM 8.2-t. egyelőre próbálgatom, viszont ami feltünt, hogy SMS írásakor, elfordítva a telcsit a billentyűzet sajnos nem fordul el :( Van erre megoldás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 15, 22:02:16
  
Ha valaki esetleg beleszaladna az exchange szinkronizalasi problemaba:
http://blog.skinkers.com/2011/01/06/exchange-2010-sp1-and-android-error-unable-to-open-connection-to-server/ (http://blog.skinkers.com/2011/01/06/exchange-2010-sp1-and-android-error-unable-to-open-connection-to-server/)

Szoval ez a resze fixolva.

A buta kerdesemre viszont nagyon varok egy valaszt, mert mar atbogarasztam az osszes beallitasi lehetoseget, de nem leltem a betu szinek allitasat  :'(

Plusz meg egy eszrevetel, az akksi borzalmasan gyorsan lemerul (2-3 ora), erre van valami patch ?

Koszonet!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 01 15, 22:04:09
  
Sziasztok!

Hosszú töprengés után úgy döntöttem ma, hogy rootolom a telcsim, és megpróbálom a CM 8.2-t. egyelőre próbálgatom, viszont ami feltünt, hogy SMS írásakor, elfordítva a telcsit a billentyűzet sajnos nem fordul el :( Van erre megoldás?

Heló,
Beálitások->CM beállitások->Felhasználói beállitásokon brlül a képernyő elforgatásánál a 90fok legyen kipipálva  és
Beállitások->Kijelző beállítások-> Kijelző automatikus elforgatása pipa
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 15, 22:11:09
A betük színére már keresik a megoldást...majd ha megtalálják úgyis megtudjuk..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: cc2vts 2011, 01 15, 23:01:32
  
Heló,
Beálitások->CM beállitások->Felhasználói beállitásokon brlül a képernyő elforgatásánál a 90fok legyen kipipálva  és
Beállitások->Kijelző beállítások-> Kijelző automatikus elforgatása pipa

Köszi, közben megtaláltam én is. Találtam benne egy hibát, nem tudom másnál is előjött-e már.

Van benne ilyen, hogy a "Vissza" gombra nyomva bezárja az alkalmazást. Bepipáltam, hogy aktív legyen. Viszont mikor kiakarok lépni vele egy alkalmazásból, a telefon másodpercenként rezeg és ki is fagy. Ha kikapcsolom ezt az opciót, akkor teljesen jó. Csak, mint érdekesség...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 15, 23:08:45
  
Ez nekem nem jott elo.
Akksi gond csak nalam van ? (a jelenseg pontosan: 100% -rol 84 % -ra kb 10 perc alatt leesik, aztan 50% -ra)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: cc2vts 2011, 01 15, 23:19:31
  
Ez nekem nem jott elo.
Akksi gond csak nalam van ? (a jelenseg pontosan: 100% -rol 84 % -ra kb 10 perc alatt leesik, aztan 50% -ra)

Zabálni nekem is elég jól zabálja, de én már vagy 2 órája csak nyomkodom!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 16, 01:44:05
  
Ez nekem nem jott elo.
Akksi gond csak nalam van ? (a jelenseg pontosan: 100% -rol 84 % -ra kb 10 perc alatt leesik, aztan 50% -ra)

Hali, Nem tudom, én speciel azon vagoyk kiakadva, hogy nem akar merülni az akksi:) két napja megy a teló és 79%-on van.
Igaz nem nyomkodtam agyon, de durván 2-3 óra googlemaps, wifi, játék azért volt. Meg telefonáltam róla kb 20-30 percet.
ssswitch05-öt használok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 16, 06:48:07
Sziasztok!

Tegnap felraktam a telefonomra a 8.2 Cianogenmod-ot, és a hozzá tartozó frissítéseket, és az a problémám, hogy azóta a KIES nem látja a telót. Ahogy rádugom a gépre, mutatja a KIES, hogy eszköz csatlakoztatása, próbálkozik vele vagy 10 percig és semmi nem történik. Tudtok erre valami megoldást?
Köszi a segítséget!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 01 16, 12:56:48
  
Ha feltelepítem ezeket a témákat, hol tudom kiválasztani, hogy melyiket használom?

csak annyi h recoveryben felrakom mint pl a 3d drivert és kész ?
mert az akksi,wifi,térerőt jelző ikonokon kívül semmi sem változik.
mit csinálok rosszul???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 15:31:46
Szerintetek lesz valaha a spicán video kimenet? Usbés ,jackdugos vagy akár wifis video streemingre gondolok. 
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 15:36:33
Valaki próbálta már az új one packetot ebbe elég sok minden integrálva van http://forum.samdroid.net/f53/cm-6-1-1_alpha8-2-1-one-package-stylz-3890/ (http://forum.samdroid.net/f53/cm-6-1-1_alpha8-2-1-one-package-stylz-3890/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 16, 16:32:07
Na ismét van egy jó hírem..:)
Zsoltee69 elkészítette a BlueRay téma magyar változatát, amiben már nincs gond a betük színével..:)

http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922 (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 17:08:31
  
Na ismét van egy jó hírem..:)
Zsoltee69 elkészítette a BlueRay téma magyar változatát, amiben már nincs gond a betük színével..:)

http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922 (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922)
[/quote

Ez 8.2vel is jó nem akarom elcseszni mert atom stabil a rendszerem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 16, 17:31:10
  
Na ismét van egy jó hírem..:)
Zsoltee69 elkészítette a BlueRay téma magyar változatát, amiben már nincs gond a betük színével..:)

http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922 (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922)

Sajnos ebben is volt hiba, de ezt tudtam javítani írtam Zsoltee69-nek is ö is cserélni fogja ..(remélem)

Javított téma:

http://data.hu/get/3403635/Blue_Ray_theme_HU.zip (http://data.hu/get/3403635/Blue_Ray_theme_HU.zip)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 17:52:38
  
Sajnos ebben is volt hiba, de ezt tudtam javítani írtam Zsoltee69-nek is ö is cserélni fogja ..(remélem)

Javított téma:

http://data.hu/get/3403635/Blue_Ray_theme_HU.zip (http://data.hu/get/3403635/Blue_Ray_theme_HU.zip)

Ez sem teljesen magyar ...:( (settings) hogy tudom vissza állitani az eredetire?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 18:05:04
  
Ez sem teljesen magyar ...:( (settings) hogy tudom vissza állitani az eredetire?
Most nézem hogy settingsben se fényerőt sem a hangerőt nem tudom állitani, hogy tudom vissza állitani recovery reset nélkül alap 8.3 cm témára?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 16, 18:11:29
Nem tudod visszaállítani, de már keressük a hiba okát...
Addig is ha kiteszed az energiakezelés widgetet, ott tudod állítani a fényerőt...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 16, 18:28:05
  
Most nézem hogy settingsben se fényerőt sem a hangerőt nem tudom állitani, hogy tudom vissza állitani recovery reset nélkül alap 8.3 cm témára?
Az alap CM 8.2 update zip-ből szedd ki a settings.apk-t és írd felül a /system/app mappában lévőt.
Magyar marad, és a téma is megmarad.
  
Szerintetek lesz valaha a spicán video kimenet? Usbés ,jackdugos vagy akár wifis video streemingre gondolok. 
Samdroid-n, már olvastam ezekről. Terveznek dlna-t, 720p videó, tv kimenetet, fm rádiót.
DLNA elég valósnak tűnik, mert a motorola droid-on is megcsinálták.
A 720p keményebb dió, nagyon nagyon kemény optimalizációk kellenének. Talán egyszer megcsinálják ezt is. Magában a chip-ben van akkora erő, hogy lejátsza.
Tv kimenet és fm rádiót is tud a SOC, mivel az omnia 2 is tudja (ugyanaz a hardware). Az fm rádió lassan de biztosan halad, csak nem tudják, hogy hogy van bekötve. A tv kimenet bajos, mert elég bonyolult a driverek megírása.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 16, 18:31:31
Valakinek van szüz CM8.2 telepítve?
Kiváncsi lennék hogy ezek a hibák akkor is előjönnek vagy csak a téma alatt....vagyis témák alatt mert nem csak ennél jön elő..sajnos
Bár igazán engem nem zavar mert én mindig a widgettel állítom mert az elől van és  nem kell belemászni a menübe...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 16, 18:45:38
  
Valakinek van szüz CM8.2 telepítve?
Kiváncsi lennék hogy ezek a hibák akkor is előjönnek vagy csak a téma alatt....vagyis témák alatt mert nem csak ennél jön elő..sajnos
Bár igazán engem nem zavar mert én mindig a widgettel állítom mert az elől van és  nem kell belemászni a menübe...
Nekem GB 1.9prc hun téma van fent és minden tökéletes. Előtte is jó volt, az angol gb 1.9prc hun témával is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 16, 18:52:15
Most megtudtam hogy az eredeti blueray téma is produkálta ezt a hibát a CM8.2-vel...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 18:58:03
  
Az alap CM 8.2 update zip-ből szedd ki a settings.apk-t és írd felül a /system/app mappában lévőt.
Magyar marad, és a téma is megmarad.Samdroid-n, már olvastam ezekről. Terveznek dlna-t, 720p videó, tv kimenetet, fm rádiót.
DLNA elég valósnak tűnik, mert a motorola droid-on is megcsinálták.
A 720p keményebb dió, nagyon nagyon kemény optimalizációk kellenének. Talán egyszer megcsinálják ezt is. Magában a chip-ben van akkora erő, hogy lejátsza.
Tv kimenet és fm rádiót is tud a SOC, mivel az omnia 2 is tudja (ugyanaz a hardware). Az fm rádió lassan de biztosan halad, csak nem tudják, hogy hogy van bekötve. A tv kimenet bajos, mert elég bonyolult a driverek megírása.
Ezek szerint itt is menne a jack dugos módszer? Hát az hihetetlen lenne igazából onnantól lenne kézzel fogható értelme a divixnek és a 720p nek
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 16, 19:07:14
  
Ezek szerint itt is menne a jack dugos módszer? Hát az hihetetlen lenne igazából onnantól lenne kézzel fogható értelme a divixnek és a 720p nek
Nem tudom, hogy milyen átalakítók vannak micros usb-ből tv-re... De felesleges találgatni egy nem létező technikáról. :D Én a dlna-t jobban várom...bár ahhoz ugye olyan tv is kell... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 19:11:45
  
Az alap CM 8.2 update zip-ből szedd ki a settings.apk-t és írd felül a /system/app mappában lévőt.
Magyar marad, és a téma is megmarad.Samdroid-n, már olvastam ezekről. Terveznek dlna-t, 720p videó, tv kimenetet, fm rádiót.
DLNA elég valósnak tűnik, mert a motorola droid-on is megcsinálták.
A 720p keményebb dió, nagyon nagyon kemény optimalizációk kellenének. Talán egyszer megcsinálják ezt is. Magában a chip-ben van akkora erő, hogy lejátsza.
Tv kimenet és fm rádiót is tud a SOC, mivel az omnia 2 is tudja (ugyanaz a hardware). Az fm rádió lassan de biztosan halad, csak nem tudják, hogy hogy van bekötve. A tv kimenet bajos, mert elég bonyolult a driverek megírása.

A settings apkát megtaláltam de nem találom ahova másolni kell. A memória kártyán keressem?

Dlna mit jelent, azt tudomhogy hálozaton keresztül de pontosan nem tudom hogy működik!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 20:25:21
  
A settings apkát megtaláltam de nem találom ahova másolni kell. A memória kártyán keressem?

DLNA mit jelent, azt tudomhogy hálozaton keresztül de pontosan nem tudom hogy működik!
A ha felül írom minden újra indításkor vissza áll... /angolra/
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 16, 20:30:43
  
A settings apkát megtaláltam de nem találom ahova másolni kell. A memória kártyán keressem?

Dlna mit jelent, azt tudomhogy hálozaton keresztül de pontosan nem tudom hogy működik!
  
A ha felül írom minden újra indításkor vissza áll... /angolra/
dlna: http://en.wikipedia.org/wiki/Digital_Living_Network_Alliance (http://en.wikipedia.org/wiki/Digital_Living_Network_Alliance)

Nekem visszaállt magyarra, még úgy is ha felraktam angol témát. Nem tudom milyen settings-t használsz, de te rontasz el valamit. ES file explorer-rel és a root jogosultsággal simán felül tudom írni a /system/app bármelyik apk fájlját.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 16, 22:17:43
  
nekem is felül irja csak vissza áll... bár én gyári file kezelőt használom...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 16, 23:08:16
  
Szerintetek lesz valaha a spicán video kimenet? Usbés ,jackdugos vagy akár wifis video streemingre gondolok.
Nekem mintha rémlene ien tv kimenetes kábel...
Meg van progi ami streameli a kameraképet ebből kettő is van ami neten teszi közzé (pl: ustream) meg van ami wifin ossza meg meg van egy olyan rpogi az a vlc video player aszem vagy valahogy így van írva és az pedig olyan h videot lehet streamelni telefonra... keresgess :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 16, 23:25:39
  
nekem is felül irja csak vissza áll... bár én gyári file kezelőt használom...
Abban is van root kezelés? Mert ha SU nem ugrik fel, ahol engedélyezned kell akkor nem csinál semmit. :) Ezért kell az ES file explorer, vagy a root explorer.
  
Nekem mintha rémlene ien tv kimenetes kábel...
Az omnia-hoz és az omnia 2-höz is volt. RCA volt a vége.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 13:16:37
Üdv emberek!

Először is: remek az oldal és a segíteni akarás!  :ok:

Olvasgatom pár napja a hsz-eket, de csak jobban összekeveredtem...tudnátok segíteni? Szeretném a cyanogen cuccost a spicamra, ami kb. 1 hete az enyém, és a következő paraméterekkel rendelkezik:

- Android version 2.2

- Baseband version : i570EXXJC1

- Kernel version: 2.6.29 leshak@leshak-mac #77

- Mod version: Samdroidmod 2.0.1 spica-alpha8.5

- Build number: Froyo

Kérdésem a következő, Odinnal kell feldobni a cyanogen-t vagy recoveryből install?

Előre is köszönöm!

Illetve szívesen fogadok ötleteket, hogy miképp tehetném még jobbá a telót!

Munez
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 17, 13:27:35
  
Hali,

Velemenyem szerint erdemesebb lenne egy clean install. (Ha tevedek, majd a tobbiek kijavitanak :) )
Az a kovetkezo kepp nez ki:
(idezet)

JH7+Lk 2.08+CM 8.2+ck mod 010 CFS+all2ext2+intercept driver v3+SSSwitch
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-2-a-3709/)  <-CM 8.2
http://www.multiupload.com/AVH9ZUHQHU (http://www.multiupload.com/AVH9ZUHQHU)    <-intercept 3d driver+youtube patch+build.prop mod+ck mod 010 cfs+SSSwitch 0.5

Először az első linket tedd fel, utána a másodikat. Atom stabil lesz és magyar.
-
Vagyis: Odinnal tegyel fel egy teljesen tiszta JH7 -est, ezutan szinten odinnal az LK2.08 -at.
Ha ez megvan es bebootolt, go recovery - wipe data/cache - es recoverybol mehet ra a CM8.2
Utana itt is wipe data/cache, 1 bootolast azert csinalj meg es mehet neki a patch is szinten recoverybol (ami minden szukseges cuccot tarrtalmaz a 8.2 -hoz)

Sok sikert ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 17, 13:35:32
  
Annyival egészíteném ki, hogy én factory reset-t ajánlok. :)

Más: hamarosan CM 8.3 :) Ma Criminal nagyon belehúzott. :)
alpha8.3:
1. High sample rate bug fix for libaudio [vflashbirdv]
2. Add hardware render support for playback [vflashbirdv]
3. Add native wifi tether support
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 17, 13:37:47
  
Annyival egészíteném ki, hogy én factory reset-t ajánlok. :)

Más: hamarosan CM 8.3 :) Ma Criminal nagyon belehúzott. :)
alpha8.3:
1. High sample rate bug fix for libaudio [vflashbirdv]
2. Add hardware render support for playback [vflashbirdv]
3. Add native wifi tether support

Lehet, hogy lassan erdemes lenne egy 8.3 -as topicot nyitni ?  <- nem, ulj le fiam, 1 -es :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 17, 13:44:31
  
Lehet, hogy lassan erdemes lenne egy 8.3 -as topicot nyitni ?  <- nem, ulj le fiam, 1 -es :-X
Majd ő nyit samdroid-n, de ha nem holnap reggeltől a froyo kitchen-ből le tudod szedni a nightly-t. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 13:48:13
  
Lehet, hogy lassan erdemes lenne egy 8.3 -as topicot nyitni ?  <- nem, ulj le fiam, 1 -es :-X

 :D
Akkor igen sok topic lenne :D, mert Mi itt páran már a 7-es széria elejétől tesztelgetünk, de még egyiknek sem nyitottunk új topicok (tekintve, hogy lassan már -hála az agilis fejlesztőgárdának :ok:- hetente kijön egy új alpha!) :D

Viszont gondolom a 2.3-nak már lesz létjogosultsága...ha meglesz! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 14:01:51
Más:

Most nyomattam egy CI-t, megy fel a 8.2, de a sima zip-et teszem fel, mert az one package-t valami osztrák fószer készítette, azokban meg nem bízom annyira. :D
Egyébként is a Blue Ray témát preferálom (hibái ellenére) a GB-vel szemben, de ez csak az Én hüjjjeségem. :D
Viszont a switch cserén filózok, úgyhogy ha felment a patch, asszem megpróbálom feltenni a v0.6-ot is. :olvass:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 17, 14:12:11
  
Miért nem vársz 1 napot a 8.3-ra? :) Már egy gps tweak is bekerült az előző post-m óta. :) Criminal most ügyködik, követem őt twitteren és github-n. Holnap reggel a kitchen-ből leszedheted a legfrissebb 8.3-s cm-t. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 14:20:47
  
Miért nem vársz 1 napot a 8.3-ra? :) Már egy gps tweak is bekerült az előző post-m óta. :) Criminal most ügyködik, követem őt twitteren és github-n. Holnap reggel a kitchen-ből leszedheted a legfrissebb 8.3-s cm-t. :)

Késő... :D
Max holnap csak ráfrissítek a 8.2-re és kész, de ma már muszáj volt újratenni a rendszert, mert kezdtem belassulni (meg jött pár FC >:() és amúgy is ki akartam gyomlálni az ötvenpár :D app-ból néhányat! ;)
Bár a nagy sietségben előbb allExt2 volt, utána CM, de semmi gond.

Csak még meg kell szoknom, hogy a beállítások menüt ne az "S" :D betű környékén keressem, de eddig minden rendben.

Most jön a téma... :-X

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 15:44:23
Téma fent. :ok:

Érdekes módon, Nálam meghagyta a beállítások menüt magyarnak, a többi felületet megváltoztatta.

SSSwitch v0.6A (de látom, jött már egy "B" verzió is) felmászott szépen, ahogy olvastam, egész barátságos módosításokat alkalmaztak a 0.5-el szemben, eddig működik. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 17, 16:10:52
Lehet, csak nekem új, de magyar helyesírással megáldott portolt 2.3-as billentyűzet. :)
http://forum.samdroid.net/f10/android-2-3-keyboard-ported-cm-3380/index11.html#post85667 (http://forum.samdroid.net/f10/android-2-3-keyboard-ported-cm-3380/index11.html#post85667)

5 Mb helyett 800 Kb. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 16:45:19

Vagyis: Odinnal tegyel fel egy teljesen tiszta JH7 -est, ezutan szinten odinnal az LK2.08 -at.
Ha ez megvan es bebootolt, go recovery - wipe data/cache - es recoverybol mehet ra a CM8.2
Utana itt is wipe data/cache, 1 bootolast azert csinalj meg es mehet neki a patch is szinten recoverybol (ami minden szukseges cuccot tarrtalmaz a 8.2 -hoz)

Köszönöm a gyors helpet, egyelőre még a factory resetet sem vágom, JH7-hez majdnem mindent megtaláltam, kivétel a CSC-hez való .tar fájlt, valamint az LK2.08-hoz hol lehet hozzáférni?

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 16:50:18
  
Lehet, csak nekem új, de magyar helyesírással megáldott portolt 2.3-as billentyűzet. :)
http://forum.samdroid.net/f10/android-2-3-keyboard-ported-cm-3380/index11.html#post85667 (http://forum.samdroid.net/f10/android-2-3-keyboard-ported-cm-3380/index11.html#post85667)

5 Mb helyett 800 Kb. :)

Már jön is le... :taps:

Peti!

Te is My Backup Pro-val mentesz, jól sejtem?
Megnéznéd Nekem a főkönyvtár/alkönyvtár nevét, amit a progi nyit az SD gyökérbe és ahová menti az appokat?
Újraparticionáltam az SD-t és előtte csak az LastBackupApps könyvtárat másoltam ki, de így nem találja a MBP. >:(

Thank's!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 16:54:51
  
Vagyis: Odinnal tegyel fel egy teljesen tiszta JH7 -est, ezutan szinten odinnal az LK2.08 -at.
Ha ez megvan es bebootolt, go recovery - wipe data/cache - es recoverybol mehet ra a CM8.2
Utana itt is wipe data/cache, 1 bootolast azert csinalj meg es mehet neki a patch is szinten recoverybol (ami minden szukseges cuccot tarrtalmaz a 8.2 -hoz)

Köszönöm a gyors helpet, egyelőre még a factory resetet sem vágom, JH7-hez majdnem mindent megtaláltam, kivétel a CSC-hez való .tar fájlt, valamint az LK2.08-hoz hol lehet hozzáférni?

Az fura, mert alapból mind a 4 .tar file benne van a zipben.

Innen töltsd le:

http://www.samfirmware.com/android.htm (http://www.samfirmware.com/android.htm)

Reg., klikk a spicara és ott megtalálod a JH7 zipet(alatta pedig a kódot a kicsomagoláshoz)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 17:00:19
Hálám üldözzön!  :ima:

De amúgy ja, neked van igazad, Én voltam figyelmetlen!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 17:07:56
  
Hálám üldözzön!  :ima:

De amúgy ja, neked van igazad, Én voltam figyelmetlen!

Egészségedre! :D

Itt az Lk.2.08:

http://forum.samdroid.net/f55/lk2-08-original-firmwares-root-new-superuser-wifi-tether-bb-12-07-2010-a-1193/ (http://forum.samdroid.net/f55/lk2-08-original-firmwares-root-new-superuser-wifi-tether-bb-12-07-2010-a-1193/)

A factory resetet pedig Recovery->wipe menü alatt találod(majd ;))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 17:22:45
  
Peti!

Te is My Backup Pro-val mentesz, jól sejtem?
Megnéznéd Nekem a főkönyvtár/alkönyvtár nevét, amit a progi nyit az SD gyökérbe és ahová menti az appokat?
Újraparticionáltam az SD-t és előtte csak az LastBackupApps könyvtárat másoltam ki, de így nem találja a MBP. >:(

Thank's!

Edit:

Megoldottam(hogy előbb nem jutott volna eszembe... ;D)
Csináltam egy 1 progis backupot, elkészítette a mappát és belemásoltam az előzőleg mentett LastBackupot. :D

06-os ssswitchet próbálta már valaki? végre benne van a performance mode amikor a képernyő be van kapcsolva
http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)

Nekem most ez van fent, eddig jól működik (ha jól vettem ki, 100/200-on).
Quadrant első futtatásra 690-et hozott cfs-el ;), de szerintem megy az feljebb is, csak most mást bütykölök a cuccon. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 17, 17:27:05
  
Már jön is le... :taps:

Peti!

Te is My Backup Pro-val mentesz, jól sejtem?
Megnéznéd Nekem a főkönyvtár/alkönyvtár nevét, amit a progi nyit az SD gyökérbe és ahová menti az appokat?
Újraparticionáltam az SD-t és előtte csak az LastBackupApps könyvtárat másoltam ki, de így nem találja a MBP. >:(

Thank's!
reware/MyBackpup/
Parancsolj. :)
Nekem nagyon nem jött be a Titanium Backup...valamiért még anno samdroid 2.1-n nem tudott backup-olni... :S

Edit:
Akkor már mind1...de így hagyom a post-m, hátha valakinek még segít. :)
  
Köszönöm a gyors helpet, egyelőre még a factory resetet sem vágom, JH7-hez majdnem mindent megtaláltam, kivétel a CSC-hez való .tar fájlt, valamint az LK2.08-hoz hol lehet hozzáférni?
A post-jaim alatt lévő kiírásban szerepel egy link. Böngészd át ha nem értesz valamit. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 17, 17:39:29
  
reware/MyBackpup/
Parancsolj. :)
Nekem nagyon nem jött be a Titanium Backup...valamiért még anno samdroid 2.1-n nem tudott backup-olni... :S

Edit:
Akkor már mind1...de így hagyom a post-m, hátha valakinek még segít. :)A post-jaim alatt lévő kiírásban szerepel egy link. Böngészd át ha nem értesz valamit. :)

Jaja, átb@ctam picit a progit, de nem nyavajog, teszi a dolgát! :D

A Titanium-al Én is így jártam, fájt is, amikor egy újrahúzás után mondta be az unalmasat :hmm:...azóta My Backup, az műxik rendesen! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 18:12:30
Öööö..asszem minden kész..illetve feltoltam a CM 6.1.1. update.zipet, de már kb. 5-6 perce a cyanogen mod figyel a kijelzőm, a cuccos fut körbe...ez normális?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 17, 18:33:28
Az első bejelentkezést elég sokáig csinálja (nekem volt olyan, hogy 103 szor ment körbe) a végefelé rezeg egyet és utána bejelentkezik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 18:36:20
Rezgés megvolt már, de még nem sikerült bejelentkeznie. Na mindegy, akkor még várok, úgy látszik nem paráznom kell, hanem várnom!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 19:06:15
  
Rezgés megvolt már, de még nem sikerült bejelentkeznie. Na mindegy, akkor még várok, úgy látszik nem paráznom kell, hanem várnom!

Most már kezdek parázni...semmi változás! Erősítsetek meg, hogy minden oké, csak türelmetlen vagyok!  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 17, 19:08:16
A "service pack"-t raktad fel? (Amiben a 3d driver, cfs kernel, all2ext2, stb van) Mert alapból sokáig tart az első boot...az fájlrendszer-konvertálásnál meg még tovább. :) No para.

Ha mégse jó, akkor factory reset, vagy újabb clean install. Nem tudod elrontani a telefonod. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 19:11:28
  
A "service pack"-t raktad fel? (Amiben a 3d driver, cfs kernel, all2ext2, stb van) Mert alapból sokáig tart az első boot...az fájlrendszer-konvertálásnál meg még tovább. :) No para.

Ha mégse jó, akkor factory reset, vagy újabb clean install. Nem tudod elrontani a telefonod. :)

Ehh..megnyugodtam,köszi!

De nem tudok service packról, először a CM 6.1.1-Spica-A8.2 Update.zipet toltam rá, ezután jönne a köv. motyó!

Akkor mi a teendőm? :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 17, 19:33:40
Sziasztok

Úgy néz ki sikerült javítanom a BlueRay hibáit...most tesztelem, és elküldöm zsoltee69-nek ha jól működik...egyelőre az eddig előbújt hibák nem jelentkeztek:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 17, 19:36:16
Egy kérdésem azért lenne...
A névjegyeknél ha rámegyek az export-import menüre, nekem kétszer jelenik meg az "Importálás SIM-kártyáról"
Másnak is így van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 01 17, 19:42:27
  
Akkor mi a teendőm? :D
http://dl.dropbox.com/u/718895/K%C3%A9pkiv%C3%A1g%C3%A1s.PNG (http://dl.dropbox.com/u/718895/K%C3%A9pkiv%C3%A1g%C3%A1s.PNG)
nekem ez a sorrendem. az utolsó kettő a rendszer szempontjából felesleges, és kernelt is rakhatsz fel másikat.
  
A névjegyeknél ha rámegyek az export-import menüre, nekem kétszer jelenik meg az "Importálás SIM-kártyáról"
Másnak is így van?
ez a cm-fordítás miatt van, remélhetőleg javítják majd.

és most én is kérdeznék:
ritkán jutok wifiközelbe, és levadásztam egy adag programot.
írta, hogy kevés a hely, de gondoltam majd átpakolja magát sd-re, ha úgy kényelmes neki.
pár program fel is mászott (szám szerint 3), és van ezek között sd-re települős is.
holott azt írta az összesnél, hogy a telepítés sikeres volt.
kérdés: mi lett a többi programmal, és van-e lehetőségem kinyerni az apk-kat a market bugyraiból wifi nélkül?
nem nagy dolog, de azért érdekelne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 19:46:27
Köszi, Én az elsőnél vagyok fennakadva, kb. 1 órája várom, hogy bejelentkezzen. Tudom, hogy sokáig tart, de ennyire?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 01 17, 19:58:48
ha elfogy a türelmed:
1, recovery menü
2, wipe..
3, wipe data/cache (factory reset)
4, restart
talán.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 17, 20:01:38
És ismét köszi! Igazából érdekelne, hogy valamit nem jól csináltam esetleg?

A kék motyó fut körbe, szép meg jó, de kezdem unni!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 17, 20:13:21
Na kérem alásan:)
Teszt megvolt nyüstöltem egy darabig, és a hibák nem jöttek elő..

Íme:

(http://kepfeltoltes.hu/110117/saj_t_www.kepfeltoltes.hu_.gif)

A letöltő linket nem teszem be, majd zsoltee69 publikálja a samdroidon....(ha egyszer előkerül)..:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 17, 21:07:45
És megérkezett a 8.3-as verzió is. :D INNEN (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-a-3913/) leszedhető
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 17, 21:11:16
Megjelent a CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 17, 22:40:08
  
Sziasztok

Úgy néz ki sikerült javítanom a BlueRay hibáit...most tesztelem, és elküldöm zsoltee69-nek ha jól működik...egyelőre az eddig előbújt hibák nem jelentkeztek:)
Nem írnál neki, hogy a 8.2-re portolt Blue S témát magyarítaná e? :) http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/index10.html#post99274 (http://forum.samdroid.net/f57/blue-s-cyanogenmod-2837/index10.html#post99274)
Szerintem ez a legszebb létező téma. :)
  
És ismét köszi! Igazából érdekelne, hogy valamit nem jól csináltam esetleg?

A kék motyó fut körbe, szép meg jó, de kezdem unni!
Ha 15 percnél több, akkor akksi ki, recovery, factory reset. Annyira sokáig nem tart. Nálam volt olyan, hogy túl sokat módosítottam az update zip-ben és nem akar bebootolni. Erre megoldás, hogy egy sima, módosítatlan Cm-t raksz fel és később, kézzel, az andorid-ból módosítod a dolgokat (apk-k törlése, build.prop módosítás, stb)
  
és most én is kérdeznék:
ritkán jutok wifiközelbe, és levadásztam egy adag programot.
írta, hogy kevés a hely, de gondoltam majd átpakolja magát sd-re, ha úgy kényelmes neki.
pár program fel is mászott (szám szerint 3), és van ezek között sd-re települős is.
holott azt írta az összesnél, hogy a telepítés sikeres volt.
kérdés: mi lett a többi programmal, és van-e lehetőségem kinyerni az apk-kat a market bugyraiból wifi nélkül?
nem nagy dolog, de azért érdekelne.
Elvileg minden market-ről letöltött dolog az sd karin a downloads mappában megtalálható, csak a fájlnév más lesz. Próbáld ezzel.
  
Megjelent a CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3
Köszi! :) Holnap este tesztelem is. Addig szívesen várom a véleményeket, tapasztalatokat róla. :)

Edit:
Ne használjatok egyelőre más kernelt a 8.3-hoz. Most olvastam samdroid-n, hogy az új wlan driver-hez módosítani kell a custom kernelek-ket. Egyelőre várjatok a kernel cserével, vagy a CM 8.3-mal.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 18, 07:21:04
http://dl.dropbox.com/u/718895/K%C3%A9pkiv%C3%A1g%C3%A1s.PNG (http://dl.dropbox.com/u/718895/K%C3%A9pkiv%C3%A1g%C3%A1s.PNG)

Segítene valaki, hogy ezeket honnan tudom letölteni?

Köszönöm szépen
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 18, 08:52:47
  
Ha 15 percnél több, akkor akksi ki, recovery, factory reset. Annyira sokáig nem tart. Nálam volt olyan, hogy túl sokat módosítottam az update zip-ben és nem akar bebootolni. Erre megoldás, hogy egy sima, módosítatlan Cm-t raksz fel és később, kézzel, az andorid-ból módosítod a dolgokat (apk-k törlése, build.prop módosítás, stb

[/b]

Köszönöm, közben már meg is tettem ezt a lépést és ez volt a megoldás! Űber faja a rendszer, gyors is, magyar is. Öröm, bódottá van!  :D

 Most akkor a 8.3-mal még várás van? Rögtön felcsillant a szemem, hogy ide is ért.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 18, 08:56:47
  
Köszönöm, közben már meg is tettem ezt a lépést és ez volt a megoldás! Űber faja a rendszer, gyors is, magyar is. Öröm, bódottá van!  :D

 Most akkor a 8.3-mal még várás van? Rögtön felcsillant a szemem, hogy ide is ért.
Várj, mert se custom kernel, se intercept 3d driver. De azt írják, hogy gyorsabb és jobb használni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 18, 09:31:48
Gyorsabb? Azta...nekem a 8.2 is atom gyors, főleg a JH1-hez képest. Na meg az állandó reboot-ról nem is beszélve.

Várok...időm mint a tenger!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 01 18, 11:32:37
  
Várj, mert se custom kernel, se intercept 3d driver. De azt írják, hogy gyorsabb és jobb használni.

Pedig már hátradőltem és élveztem a 8.2 sebességét, de nincs megállás:) Szégyellheti magát az összes telefongyártó, főleg a Samsung...remélem azért felfigyel valaki a srácokra és a következő "Google Nexus Galaxy S xyz 5G" szoftverét már ők írják a gyárban:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 18, 12:37:41
  
és most én is kérdeznék:
ritkán jutok wifiközelbe, és levadásztam egy adag programot.
1:
írta, hogy kevés a hely, de gondoltam majd átpakolja magát sd-re, ha úgy kényelmes neki.
pár program fel is mászott (szám szerint 3),
2:
és van ezek között sd-re települős is.
holott azt írta az összesnél, hogy a telepítés sikeres volt.
3:
kérdés: mi lett a többi programmal, és van-e lehetőségem kinyerni az apk-kat a market bugyraiból wifi nélkül?
nem nagy dolog, de azért érdekelne.

1:
Ha aktiválva van a Samdroid Tools->Apps2sd, akkor reboot után pakolja át a progikat.
2:
Mindegyik "SD-re települős" :D, ha a CM settings->Application settingsben az "External"-t (SD) adod meg telepítési helynek. ;)
3:
Application->Manage application->All alatt látod az összes telepített progidat, ott keresd őket! ;)
WiFi vagy mobilnet nélkül bajosan töltenél le programokat a marketről...kapcsolat nélkül nem megy.

Más:

8.2 fent van, ketyeg is szépen, úgyhogy a 8.3-at pihentetem, amíg nem lesz "kernelbarát"! :D
Az SSSwitch v0.6A is rendesen teszi a dolgát, nincs "ébredéshiány", akksikímélő és a sebességre sem lehet panasz.
Pongi!

Amíg Zsoltee előkerül :D, belökhetnéd azt a linket, mert bár Nálam is a magyar Blue Ray téma van fent, de a settings felületét nem változtatta meg, csak a többi részt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 18, 13:05:00
Feltettem a 8.3-ast :) És már fent van az Intercept 3D is ehhez a verzióhoz. Megy a teszt :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 18, 13:07:06
  
Feltettem a 8.3-ast :) És már fent van az Intercept 3D is ehhez a verzióhoz. Megy a teszt :)

A kernelverzió r6-os?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 18, 14:25:52
  
A kernelverzió r6-os?

igen
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pupak321 2011, 01 18, 14:31:41
Ha már van fenn egy CM a8.2, meg 3D driver, ckmod kernel, meg tweak, hogy tudok újra szűz CM-et varázsolni a telóra?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 18, 14:35:23
  
Ha már van fenn egy CM a8.2, meg 3D driver, ckmod kernel, meg tweak, hogy tudok újra szűz CM-et varázsolni a telóra?
Factory reset vagy clean install. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 18, 14:36:07
Na én meg most nézem a beállításoknál a telefont és azt írja hogy alpha8.2 pedig tegnap este raktam fel a 8.3-at.  :shock: Ez csak egy hiba vagy még mindig a 8.2 lenne fenn?
Ettől eltekintve viszont nagyon jó a 8.3 stabil, gyors és minden megy rendesen. :D Most megy fel az új Intercept 3D és majd meglátom mi lesz :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 18, 14:37:27
  
Ha már van fenn egy CM a8.2, meg 3D driver, ckmod kernel, meg tweak, hogy tudok újra szűz CM-et varázsolni a telóra?

Én simán csak ráraktam ,de lehet, hogy jobban járnánk, ha egy clean install-t csinálnánk. Bár egyelőre minden rendbe működik. :)
Factory reset természetes:)

Nekem 8.3-at ír.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pupak321 2011, 01 18, 14:39:28
  
Factory reset vagy clean install. :)

Clean install = recovery-ben felteszem simán a 8.2-t?
Ez mindent legyalul róla és csak a szűz CM lesz fenn?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 18, 14:45:28
  
Clean install = recovery-ben felteszem simán a 8.2-t?
Ez mindent legyalul róla és csak a szűz CM lesz fenn?
facotry reset=recovery/wipe/factory reset (az első a menüben)
clean install=odin->JH7, odin-> Lk 2.08, factory reset, cm 8.3
mind2 mindent gyalul.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pupak321 2011, 01 18, 14:56:32
  
facotry reset=recovery/wipe/factory reset (az első a menüben)
clean install=odin->JH7, odin-> Lk 2.08, factory reset, cm 8.3
mind2 mindent gyalul.

Akkor még egy kicsit akadékoskodok.  :) Factory resetnél először wipe és utána felrakom a cm-et, vagy először felrakom és utána wipe?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 18, 15:38:01
  
Akkor még egy kicsit akadékoskodok.  :) Factory resetnél először wipe és utána felrakom a cm-et, vagy először felrakom és utána wipe?
elősször factory reset, után új CM :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 18, 16:00:09
Tehát...ugyanúgy, mint tegnap, mindent újra kell raknom a 8.3-hoz, jól értem?

A többi motyóról nem tudok semmit, Intercept, stb. Hol lehet hozzájutni?

Előre is köszönöm!

Ja és még egy, 8.2-vel nincs reboot, de fagyogat a teló. Lehetséges a SIM kártya kora miatt? Kb. 6-7 éves lehet, elég avétos.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 18, 18:25:03
  
Pongi!

Amíg Zsoltee előkerül :D, belökhetnéd azt a linket, mert bár Nálam is a magyar Blue Ray téma van fent, de a settings felületét nem változtatta meg, csak a többi részt.

Csao

Ha jól láttam zsoltee69 cserélte samdroidon még tegnap....

http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922 (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922)

petikeke
A BlueS-nek kész a magyarítása, de még finomítanak rajta...samdroidon zsoltee69 kiteszi ha kész  teljesen...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 18, 19:22:40
  
Na én meg most nézem a beállításoknál a telefont és azt írja hogy alpha8.2 pedig tegnap este raktam fel a 8.3-at.  :shock: Ez csak egy hiba vagy még mindig a 8.2 lenne fenn?
Ettől eltekintve viszont nagyon jó a 8.3 stabil, gyors és minden megy rendesen. :D Most megy fel az új Intercept 3D és majd meglátom mi lesz :D

Teszteld és ha minden OK vele akkor én is feldobom..:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 18, 19:27:45
  
Teszteld és ha minden OK vele akkor én is feldobom..:D

Eddig minden OK. Az mp4-ek lejátszásánál vannak fehér téglalapok de mikor elindul a film eltűnnek tehát nem zavaró. A Quadrantot meg nem tudom lefuttatni mert leáll a write database résznél.  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 18, 19:48:24
"A Quadrantot meg nem tudom lefuttatni mert leáll a write database résznél."

Várni kell egy kicsit elég sokáig csinálja, legaláb is nálam.
Eredmény most: 605 az Intercept3D felrakása előtt 518 volt
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 01 18, 22:40:15
quadrant:
total:691
cpu:1450
mem:326
I/O:1279
2d:282
3d:119

cm8.3 alpha
r6kernel
és az ehhez való 3d driver

Sygic.Aura.Drive.Europe.2.0 továbbra sem indul el mert hiányol vmi-t
igo hibátlan
rock playerrel a divx továbbra is élvezhetetlen (10-15fps),és csúszik is a hang néha
angry birds =0 bár erre ha jól olvastam van vmi patch de ettől meg meghal a galéria vagy mi ?

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 18, 23:55:58
  
A patchelt AB-t szedd le. Nekem 8.2-n gyorsabb a játék mint a hang amit kiad. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 00:14:12
Szerintetek ezt biztonságosan felrakhatom bootlogo-nak? http://forum.samdroid.net/f42/cyanogenmod-boot-animation-2489/index4.html (http://forum.samdroid.net/f42/cyanogenmod-boot-animation-2489/index4.html)
Oda vagyok ezért az új CM logo-ért, csak 1,6 Mb és félek, hogy tönkreteszi a Spicát. (Tudni illik, tulajdonképpen csak a rosszul megcsinált bootlogo-val tudod tönkretenni a gépet.) Nagyon nem vagyok otthon a témákban, bootlogo-kban. :)
Vélemény?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 19, 00:18:24
  
Háát tényleg faja ez a bootlogo, de én azért várnék amíg valami kitchenbe vagy valahova bele nem kerül a dolog:).
Viszont azt nem értem hogy a bootlogoval hogy lehet tönkretenni a cuccost.
Az csak egy animáció nem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 00:27:57
  
Háát tényleg faja ez a bootlogo, de én azért várnék amíg valami kitchenbe vagy valahova bele nem kerül a dolog:).
Viszont azt nem értem hogy a bootlogoval hogy lehet tönkretenni a cuccost.
Az csak egy animáció nem?
Nagyon könnyen. :) Nem lehet 190 Kb méretűnél és HVGA felbontásnál nagyobb, mert ha ezeket túlléped akkor a zip flash-elésénél felülírod a download részt a telefonban és akkor bukta. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 19, 05:19:51
Petike én fogtam felraktam és műkszik nem rontota el a telót.
De én úgy csináltam h leszedtem amit linkeltél onnan kiszedtem a bootanimation.zip-et és a Recoveryben lévő file managerel bemásoltam a system/media ba és felülírtam a régit és hoppsz jó:)
Te szerintem a legelső képre gondolsz h csak akora lehet mert néztem h a régebbi boot animation os zip ~1.9mb-s ez még kisebb is :) de tényleg jó :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 19, 06:00:58
  
Nagyon könnyen. :) Nem lehet 190 Kb méretűnél és HVGA felbontásnál nagyobb, mert ha ezeket túlléped akkor a zip flash-elésénél felülírod a download részt a telefonban és akkor bukta. :)

Te a logo.png -re gondolsz szerintem.  A bootanimation.zip akar 7MB -s is lehet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 07:51:01
Nah szuper...akkor majd kipróbálom én is! :) Mondtam, hogy nem értek az ilyen dolgokhoz! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 08:30:05
Vannak új ck kernelek a CM 8.3-hoz és frissített ssswitch 0.6 is :)
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-004-ckmod-cfs-011-ssswitch_v0-6c-3930/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-004-ckmod-cfs-011-ssswitch_v0-6c-3930/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 08:40:20
  
Vannak új ck kernelek a CM 8.3-hoz és frissített ssswitch 0.6 is :)
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-004-ckmod-cfs-011-ssswitch_v0-6c-3930/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-004-ckmod-cfs-011-ssswitch_v0-6c-3930/)

004 vagy 011, illetve recoveryből kell felrakni, ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 19, 08:52:01
  
004 vagy 011, illetve recoveryből kell felrakni, ugye?

004 az BFS
011 CFS
Szerintem jobban ajánlott számodra a CFS azzal nem szoktak gondok lenni. és igen recoveryből kell felrakni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 08:57:18
Köszönöm, már fent is figyel!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 19, 09:04:09
Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy a 8.3 mivel tud többet a 8.2-nél?
Stabil? Érdemes rá frissíteni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 09:06:22
  
Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy a 8.3 mivel tud többet a 8.2-nél?
Stabil? Érdemes rá frissíteni?

Nekem 8.2 alatt fagyott a teló ( lehet, hogy az igen régi SIM kari miatt, választ nem kaptam rá ) , 8.3 alatt eddig semmi fagyi, tehát nálam javulás látszódik. Ja és atom gyors! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 01 19, 09:06:33
  
A patchelt AB-t szedd le. Nekem 8.2-n gyorsabb a játék mint a hang amit kiad. :)

feltéve ha megtalálom mert itt a kereső semmire se jó :(
esetleg tudsz linket?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 09:11:31
  
Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy a 8.3 mivel tud többet a 8.2-nél?
Stabil? Érdemes rá frissíteni?
A changelog leír mindent. De a fontos változás az új wlan modul és egy optimalizáció.
Szerintem CM 7.5 felett elvesztette az értelmét az  kérdés, hogy stabil e. Semmi baj nélkül felrakhatod, atom stabil. Érdemes Frissíteni? Ha a legújabbat akarod, akkor igen. Nekem még 1-2 hétig ez a 8.2 marad, mert nincs időm cserélni. :)
  
feltéve ha megtalálom mert itt a kereső semmire se jó :(
esetleg tudsz linket?
Kicsit figyelj jobban... ;)

Első post vége: http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-discussion-feedback-bug-reports-3914/ (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-discussion-feedback-bug-reports-3914/)
Maga a topic: http://forum.samdroid.net/f38/patched-angry-birds-works-spica-3643/ (http://forum.samdroid.net/f38/patched-angry-birds-works-spica-3643/)
Tudni kell keresni, nekem az első oldal közepén ott van: http://forum.samdroid.net/search.php?searchid=882023 (http://forum.samdroid.net/search.php?searchid=882023)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 01 19, 09:17:28
én ott nem is kerestem   :shock:

csak itt próbálltam :oops:
köösz  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 09:20:53
A legtöbb dolog ide is be van linkelve, de ez a topic a cyanogen 2.2-vel foglalkozik. :) Mindent a Samdroid-n kell keresni, mi is onnan szedjük a dolgokat. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 19, 13:43:26
  
Csao

Ha jól láttam zsoltee69 cserélte samdroidon még tegnap....

http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922 (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/#post77922)

THX, már teszem is fel! ;)

Nekem 8.2 alatt fagyott a teló ( lehet, hogy az igen régi SIM kari miatt, választ nem kaptam rá ) , 8.3 alatt eddig semmi fagyi, tehát nálam javulás látszódik. Ja és atom gyors! ;)

A válasz :)(bár látom már nem aktuális, de a későbbiekben még hasznát veheted):

Az Én SIM-em cirka 10 éves, de a 8.2-vel még nem volt fagyásom, nagy a valószínűsége, hogy Nálad is más okozta, kiváltképp úgy, hogy a 8.3 nem generálja ugyanezt a hibát. ;)

Más:

Leszedtem egy Vplayer nevű lejátszót, eddig ez tudja a legtöbb (gyakorlatilag az összes: divX, mp4, flv, mkv, stb... ) formátumot.
A divX, mp4, 3gp, flv lejátszást már teszteltem, divX nem tökéletes(ennek okát ugye tudjuk :(), flv-t viszi szépen, mp4-et és 3gp-t pedig hibátlanul játssza.

Itt a lelőhelye: http://forum.mobilism.org (http://forum.mobilism.org)
A .zip-ben 2 apk van, maga a player, ami Nekem nem települt, de az megtalálható a marketon is és az unlock, ami viszont gond nélkül felmegy és teszi a dolgát ;)!
Tehát:
1:
Marketről eredeti Vplayer letölt/telepít,
2:
Unlock.apk telepít és voila! :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 13:59:56
Köszönöm, de ez a zsebben való tárolás alkalmával bekövetkező fagyásra is megoldást jelent?  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 19, 14:10:23
  
Köszönöm, de ez a zsebben való tárolás alkalmával bekövetkező fagyásra is megoldást jelent?  :D

Undervoltolva van a gép?
Switchet használsz?
Mert a "nem felébredést" okozhatja az is, hogy a procid nem bírja az UV-t(nem a napsütésből eredőre gondolok :D).

Pongi!

Feltettem az utoljára postolt Blue Ray HUN zipet, át is alakította a settings kinézetét, de ezzel egyidejűleg ismét jelentkezik a hangerőbeállítás FC is (plusz a képernyő fényerősség detto FC). >:(
Az eredeti BR HUN (Nálam) nem nyúlt a settings kinézetéhez és működött is a hangerőállítás. :-X
Akkor most javítva lett, vagy sem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 14:12:22
  
Undervoltolva van a gép?
Switchet használsz?
Mert a "nem felébredést" okozhatja az is, hogy a procid nem bírja az UV-t(nem a napsütésből eredőre gondolok :D).

Hogy micsudi? :D 1 hete van nálam, rootolva került hozzám, feldobtam rá a CM8.3-at, ennyit tudok! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 19, 14:16:58
  
Hogy micsudi? :D 1 hete van nálam, rootolva került hozzám, feldobtam rá a CM8.3-at, ennyit tudok! :D

Recovery->Kerneltuning-> undervolt érték mennyi?
Ha 0, akkor nem az a gond(hacsak egy switch nem került fel), mert gondolom a 8.3 felrakása előtt clean installt nyomtál, az elvileg az UV-t is nullázza.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 14:22:11
  
Recovery->Kerneltuning-> undervolt érték mennyi?
Ha 0, akkor nem az a gond(hacsak egy switch nem került fel), mert gondolom a 8.3 felrakása előtt clean installt nyomtál, az elvileg az UV-t is nullázza.

Egész pontosan Recovery/Advanced/Kernel tuning! :D

Nullán van...factory resetet toltam 8.3 előtt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 19, 14:30:34
  
Egész pontosan Recovery/Advanced/Kernel tuning! :D

Nullán van...factory resetet toltam 8.3 előtt.

Egész pontosan az...
Akkor nincs tippem, de nem hiszem, hogy a SIM lenne a ludas, mert ha az lenne a gond, egyszerűen csak kiírná, hogy nincs hálózat, vagy SIM nincs kész(vagy hasonló hibaüzenetek...van pár, pontosan nem tudom őket idézni), de fagyást nem hiszem, hogy okozna.
Viszont néhány progi is képes így fagyasztani(full screen caller például), nem tudom, mik vannak fent és azok közül mik akadhatnak potenciálisan össze...ez is lehet egy ok.
Rendszermemód mennyi szokott lenni, mert ha 20 alá esik, akkor az is esélyes.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 14:40:54
50 alá se nagyon szokott esni, ezért nem értem! 8.2-vel hívás után fagyizott be a legtöbbször. 8.3-nál pedig nem ébred fel, reggel hívtak és a kijelző is sötét volt, de tudtam kommunikálni.

Annyira nem figyeltem, hogy utána felébredt-e, mert vezettem! :D

Viszont egy barátom most arra panaszkodik ( hiába rakattam fel vele a CM-et ), hogy híváskor, csengés nélkül felveszi a teló.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 19, 14:49:27
Akkor passz!

Teszteld le másik SIM-el, de nem hinném, hogy az okozza(viszont ha mégis, akkor ismét okosabbak lettünk :)).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 14:54:40
  
Akkor passz!

Teszteld le másik SIM-el, hátha mégis az a gond, de nem hiszem.

Van egy 2 évvel régebbi kártyám is! :D

Ha ez sem, akkor mi lehet még a gond?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 19, 14:59:03
  
Van egy 2 évvel régebbi kártyám is! :D

Ha ez sem, akkor mi lehet még a gond?

Egy teljesen tiszta install talan megoldja a gondodat. Az en rendszerem is a masodik telepites utan lett csak full stabil. Azota nem is  censored ogatom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 19, 15:01:39
  
Van egy 2 évvel régebbi kártyám is! :D

Ha ez sem, akkor mi lehet még a gond?

Van esetleg olyan kártyád is, ami nem felnőttkorú? rotfl
A régebbi BFS kernelekkel volt még ilyen gondom, de ha CSAK a 8.3-at tetted fel, akkor az alap r6-on vagy, ergo az sem.
Kiírhatnád a teljes konfigodat a profilodra, sokat segítene. :D
Meg tudni kellene, milyen progik vannak telepítve...pl. van-e köztük owerclock, setcpu, vagy bármi, ami macerálja a procit.

Egy teljesen tiszta install talan megoldja a gondodat. Az en rendszerem is a masodik telepites utan lett csak full stabil. Azota nem is  censored ogatom :)

Egyetértek, az szinte mindig segít.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 15:39:33
Kiírtam, de nem csak az r6 van fent, amint látod! Húzzam újra az egészet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 19, 15:47:34
  
Kiírtam, de nem csak az r6 van fent, amint látod! Húzzam újra az egészet?

Javasolt...
A cfs011-et nem ismerem, azt 8.3-ra optimalizálták, Én meg 8.2-t használok.
De mint mondtam, ilyen gondot Nekem a bsf001 okozott anno, lehet, hogy meg kellene próbálnod egy clean install-t, utána még újabb kerneltelepítés nélkül tesztelni (r6-al), azzal ki lehetne zárni az esetleges kernel okozta hibát.
De van egy olyan gyanúm, hogy CL után nem lesz gondod...akkor viszont mehet fel minden, szépen sorban. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 16:24:57
  
Most gondolkozom, asszem reggel még az r6 volt fent és ugye azzal is rakoncátlankodott.

Mindegy, clean install lesz..már úgyis annyira benne vagyok! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tarcsihun 2011, 01 19, 17:31:59
Sziasztok!
Csak nekem tűnik úgy,vagy tényleg "érzéketlenebb" a kijelző CyanogenMod-al?Most a 8.3-as van fent.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 19, 17:40:28
  
Sziasztok!
Csak nekem tűnik úgy,vagy tényleg "érzéketlenebb" a kijelző CyanogenMod-al?Most a 8.3-as van fent.

Gyanítom ezt csak Te érzed így, nálam teljesen jó.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 19, 18:07:00
Sziasztok

Van valami fejlemény a CM 8.3-al kapcsolatban?Kernel, stabilitás..stb..
Megéri feltenni?
Vagy várjak még?
Na kb ennyi kérdésem van így munka után..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 18:12:28
  
Sziasztok

Van valami fejlemény a CM 8.3-al kapcsolatban?Kernel, stabilitás..stb..
Megéri feltenni?
Vagy várjak még?
Na kb ennyi kérdésem van így munka után..:)
Én még nem raktam fel, de azt olvastam, hogy ugyanolyan atom stabil mint előtte a 8.0, 8.1 és a 8.2 :) 8 felett már mindegyik CM atom stabil. :)
Az intercept 3d driver-t portolták és már ck mod kernelek is vannak. Nem kell várni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 19, 18:20:41
Na akkor mit ajánlasz?kernelek stb ..
Most valahogy fáradt vagyok kersgetni a dolgokat..:S
Jaa zsoltee69 majd szól ha kész a BlueS....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 18:26:25
  
Na akkor mit ajánlasz?kernelek stb ..
Most valahogy fáradt vagyok kersgetni a dolgokat..:S
Jaa zsoltee69 majd szól ha kész a BlueS....
Mindig cfs kernelt ajánlok. BFS-t csak akkor használjon valaki, aki azért már járatosabb. Mondjuk már azoknak sincsenek komolyabb hibái, de azért haladóbb felhasználóknak érdemes használni.
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-004-ckmod-cfs-011-ssswitch_v0-6c-3930/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-bfs-004-ckmod-cfs-011-ssswitch_v0-6c-3930/)
Az IC 3d driver-t meg megtalálod a CM 8.3 discussion topic első hozzászólásában.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 19, 18:37:39
Végülis ugyanaz a konfig mint most az enyém, csak mások a verziószámok..:D
Am én is jobban szeretem a cfs kernelt..:)eddig a bfs mindig meg..vatott...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 19, 19:01:05
Örömmel látom, van új cm. :) Az lenne a kérdésem, hogy ebbe a 8.3-ba milyen dolgokat integráltak már bele amiket a 8.2-be még külön fel kellett rakni mint patch? Tehát elég e feltenni hozzá a egy bfs vagy cfs kernelt, egy 3d drivert, vagy kell még hozzá más patch is? Mik kellenek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 19, 21:02:16
  
Örömmel látom, van új cm. :) Az lenne a kérdésem, hogy ebbe a 8.3-ba milyen dolgokat integráltak már bele amiket a 8.2-be még külön fel kellett rakni mint patch? Tehát elég e feltenni hozzá a egy bfs vagy cfs kernelt, egy 3d drivert, vagy kell még hozzá más patch is? Mik kellenek?
Mindent ugyanúgy fel kell tenned csak a legújabb verziót használd. (IC 3d kernel, ck kernel, all2ext2)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 19, 23:07:47
Samdroid féle apps2sd-t használok és miért van az hogy egyes programok
telepítésekor unkow error -18 asszem eszt írja ki :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 00:02:34
  
Samdroid féle apps2sd-t használok és miért van az hogy egyes programok
telepítésekor unkow error -18 asszem eszt írja ki :S

Ezt melyik cm-el írja ki,a CM8.3? Mert én azt szándékozom majd feltenni.

petikeke: Köszi az infót. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 20, 00:07:02
Jah cm 8.3 de most meg ujra akartam húzni clean installal és a download screen en a csík majdnem teljesen felment és megált. Aksi ki be ? Vagy várjak hátha megy tovább vagy rendelhetek másikat?:O
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 00:15:29
  
Jah cm 8.3 de most meg ujra akartam húzni clean installal és a download screen en a csík majdnem teljesen felment és megált. Aksi ki be ? Vagy várjak hátha megy tovább vagy rendelhetek másikat?:O

Aksi ki-be mehet és ujra downloader módba teszed és ujra húzod alapoktól. Ha megint megállna, akkor odinban debug only és azonbelül PDA Format és Phone Boot Update elé pipát raksz és ugy flasheled fel a jh7 romot. One package elé mindenképp rakj pipát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 20, 00:17:50
Már fenn is van One Packos CM es 2.2 őm minyárt rakom rá a 8.3at meg az apps2sd-t nemtudod véletlenül ez a hiba miért jött elő? hogy nem rakot fel pár appott?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 00:22:02
  
Már fenn is van One Packos CM es 2.2 őm minyárt rakom rá a 8.3at meg az apps2sd-t nemtudod véletlenül ez a hiba miért jött elő? hogy nem rakot fel pár appott?

Őőő, várjunk. :) Te CM-re raksz cm-et? Simán jh7 után csak rootolni kell i5700_LK2-08_PDA.tar fájlal és utána egyből mehet rá a 8.3, semmilyen one packos 2.2 nem kell, lehet az kavar be nálad. Nálam talán egyszer fordult régen elő az az eset amit írsz, de egy frissítés megoldotta, ez még 2.1-nél volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 20, 00:33:01
Nem nem értesz. Nah clean install-t én úgy szoktam hogy ne keljen sokat szenvedni hogy leszedtem samdroidrol egy One Packos Android 2.2 őt. És én nemszoktam jh7et felrakni hanem ezt alapból mert így nem kell rootolgatni mert alapból rootolva van meg minden.
Nah nekem most az lenne a kérdésem hogy régóta használtam már clean install nélkül a telefont és olyan probléma jött elő a samdroidos apps2sd vel hogy AngryBirds ot nemtudtam felrakni :S kiírta h Unknow reson -18 és enyivel lerendezte a dolgot és arra voltam kíváncsi hogy ez miért történt meg hogy leközelebb elkerülhessem az ien jellegű hibát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 00:43:12
Sajnos erre nemtudok mit írni, én one packos 2.2-t sosem raktam fel, én a jh7-el csinálom, 2.2-n sosem volt még ilyen gondom. Esetleg ha ujra csinálná, nyomj neki egy wipe-ot, az lehet megoldja mivel az alapra állít mindent vissza. De több ötletem nincs. :(

Valaki tudna egy samdroidos linket adni, honnan szedhető le ez a 8.3? Mert én akárhogy nézem csak ezt a CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3 - Discussion/Feedback/Bug reports topikot találom, ebbe meg nincs link ahonnan letölthető lenne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 20, 00:53:36
CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3 http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-a-3913/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-a-3913/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 20, 05:33:29
  
Nem nem értesz. Nah clean install-t én úgy szoktam hogy ne keljen sokat szenvedni hogy leszedtem samdroidrol egy One Packos Android 2.2 őt. És én nemszoktam jh7et felrakni hanem ezt alapból mert így nem kell rootolgatni mert alapból rootolva van meg minden.
Nah nekem most az lenne a kérdésem hogy régóta használtam már clean install nélkül a telefont és olyan probléma jött elő a samdroidos apps2sd vel hogy AngryBirds ot nemtudtam felrakni :S kiírta h Unknow reson -18 és enyivel lerendezte a dolgot és arra voltam kíváncsi hogy ez miért történt meg hogy leközelebb elkerülhessem az ien jellegű hibát.

Szia,

Esetleg probald a Fix Permissions funkciot recoverybol.
Ez nalam gyakran segitett. Ujra irja a jogosultsagokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 20, 13:08:21
Másnak is össze-visszaságolgokat ir ki a blueray téma hivás fogadás és hívás közben?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: nagysandor 2011, 01 20, 15:12:29
Sziasztok,

Megpróbáltam felrakni a 8.3-at, de hibát dobott. Elkezdi kicsomagolni, majd ezt írja ki: "CM-6.1.1-Spica-a8.3_update.zip (bad)"

Eddig Anzo rom volt rajta, de most az alapoktól kezdtem újrahúzni jh7-tel.
Többször is megpróbáltam egymás után, hátha a zip a hibás, de ugyanezt dobta. Mi lehet a gond?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 20, 15:18:52
  
másold fel újra a zippet a kártyádra. ha nem segít akkor töltsd le újra a zippet. én is jártam már így és az első megoldja!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: nagysandor 2011, 01 20, 15:49:39
  
másold fel újra a zippet a kártyádra. ha nem segít akkor töltsd le újra a zippet. én is jártam már így és az első megoldja!
Igen, ezt már megpróbáltam. Több forrásból töltöttem le a zipet, de mindig ezt dobta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 20, 16:20:16
  
Igen, ezt már megpróbáltam. Több forrásból töltöttem le a zipet, de mindig ezt dobta.

A 8.2-re mit ír, nem próbáltad?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 16:50:33
Feltettem ezt a 8.3-t, elsőre még ugy semmi extra szembetűnő módosítás nincs a 8.2-vel szemben,gyors meg jó. Majd most fogom kitesztelni. :) Minden féle dolgot bele integráltam, téma, 3d, ssswitch, cfs011 kernel, meg valami dpad music control. Semmi hibát nem okozott ez a bele integrálás ahogy nézem. Így legalább nem kell mindent külön felpakolni. :D Már semmit nem kell, csak ext2 azt jónapot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 20, 17:00:32
Én meg hiába húztam újra az egészet, 1 nap után ismét nem ébredt fel... nem tudom már mitévő legyek. Kezdem unni ezt a telót!  :-[
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 17:15:59
  
Én meg hiába húztam újra az egészet, 1 nap után ismét nem ébredt fel... nem tudom már mitévő legyek. Kezdem unni ezt a telót!  :-[

Nekem még nem telt el egy nap, de kíváncsi vagyok lesz e hiba. Szerintem ott valami az undervoltal lesz, nagyon magas lehet valamiért a processzorodnak. Ha 100-on használod vegyed vissza 50-re. De más tippet sajnos nem tudok adni,mivel nekem ilyen problémám csak egyszer volt akkor is ez az uv állítás megoldotta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 17:20:41
Na első hibám nekem is megvan, samdroid tools nem működik, nem helyezi át a fájlokat. Másnál működik ez a funkció? Ha működik akkor meg lehet mégsem szereti az integrált dolgokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 20, 17:23:39
  
Nekem még nem telt el egy nap, de kíváncsi vagyok lesz e hiba. Szerintem ott valami az undervoltal lesz, nagyon magas lehet valamiért a processzorodnak. Ha 100-on használod vegyed vissza 50-re. De más tippet sajnos nem tudok adni,mivel nekem ilyen problémám csak egyszer volt akkor is ez az uv állítás megoldotta.

Az a baj, hogy nullán van!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 20, 17:32:09
Sziasztok!

Szeretném felrakni a 8.3 mod-ot, de nem tudom hogy fogjak hozzá? Szerintetek célszerű előtte egy clean installt csinálni? Ha teszem fel clean install után felteszem a 8.3 zip-et a recoveryből, kell még hozzá telepíteni valami update-t, vagy switch-et, vagy valamit?  Bocs, ha hülyeségeket kérdezek, de még kezdő vagyok!

Köszi a segítséget!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 20, 18:28:49
tvpisti, olvass vissza 3-5 oldalt. Megbeszéltük már.

Clean install mindig ajánlott.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 20, 18:46:03
Hm, eddig élt nálam a 8.3, megy vissza a 8.2. Samdroid tools alap cm8.3 rommal sem működik. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 20, 18:59:59
Sziasztok
Lehet hogy nagyon gyökér kérdés lesz és ha az akkor remélem megbocsátjátok. A kérdés az lenne hogy EZ (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=919592) a téma elmenne a 8.3 alatt? Tényleg bocs ha hülyeség de még nem olvastam erről a fajtájú témázásról még semmit.  :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 20, 19:06:21
  
Sziasztok
Lehet hogy nagyon gyökér kérdés lesz és ha az akkor remélem megbocsátjátok. A kérdés az lenne hogy EZ (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=919592) a téma elmenne a 8.3 alatt? Tényleg bocs ha hülyeség de még nem olvastam erről a fajtájú témázásról még semmit.  :-X
Hááát...próbáld meg. Talán megy, de nem tudom hogy a framework kompatibilis e, portolni kéne...de mdpi szal a felbontással nincs baj.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 20, 19:09:37
  
Hááát...próbáld meg. Talán megy, de nem tudom hogy a framework kompatibilis e, portolni kéne...de mdpi szal a felbontással nincs baj.

OK akkor mégis csak próba lesz belőle :) Max ha nem jó akkor vissza megy a mostani  :D Majd publikálom a tapasztalatokat mert ezek a metamorph témák nagyon állatok :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 20, 19:43:53
Sziasztok

petikeke

BlueS téma magyarul:

http://www.multiupload.com/MMWJMMZ3LI (http://www.multiupload.com/MMWJMMZ3LI)

Köszönt érte zsoltee69-nek és rutyika68-nak
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 20, 19:55:27
A jelenlegi konfigommal csináltam:

(http://kepfeltoltes.hu/110120/screenshot_www.kepfeltoltes.hu_.png)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 20, 20:14:55
  
Sziasztok

petikeke

BlueS téma magyarul:

http://www.multiupload.com/MMWJMMZ3LI (http://www.multiupload.com/MMWJMMZ3LI)

Köszönt érte zsoltee69-nek és rutyika68-nak
Köszi szépen! :) Már belinkelte valaki és ezt használom. Vagy ez már egy frissebb változat?
Amúgy van rá valami mód amivel átszínezhetem a menü háttereket? Pl.: homescreen és megnyomom a menü gombot (beállítások, wallpaper, preferences, add). Undorító ez a kék szín... :S Csak emiatt nem fogom tépni a szám, hogy cseréljék ki, mert lehet valakinek ez tetszik. :) Vmi ötlet?

Más: most fogom felrakni a 8.3-t. Nem bírtam tovább. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 20, 20:23:29
Igen van rá lehetőség, de ahhoz bele kell nyúlnod a framework-res.apk-ba...
2 fájlt kell átszinezned még pedig :

menu_background.9.png-t és a menu_background_fill_parent_width.9.png-t

ezek adják a a menünek a hátteret....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2011, 01 20, 20:25:24
Sziasztok!

Én is elhatároztam,hogy felteszem a 8.3-at. :ok:
A cfs.011, SSSwitch.v06C,Intercept3D és Blue Ray theme_HU tenném hozzá. :ima:
Szerintetek így jó vagy mi kellene még?

THX Georef :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 20, 20:29:46
  
Köszi szépen! :) Már belinkelte valaki és ezt használom. Vagy ez már egy frissebb változat?

Én ma kaptam meg zsoltee69-től , de belinkelte máshol is....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 20, 20:32:08
  
Sziasztok!

Én is elhatároztam,hogy felteszem a 8.3-at. :ok:
A cfs.011, SSSwitch.v06C,Intercept3D és Blue Ray theme_HU tenném hozzá. :ima:
Szerintetek így jó vagy mi kellene még?

THX Georef :taps:

A nevem alatt látod az én konfigomat...ez egyelőre stabilnak tűnik..de én is csak tegnap raktam fel...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 20, 22:22:00
  
A nevem alatt látod az én konfigomat...ez egyelőre stabilnak tűnik..de én is csak tegnap raktam fel...
Nekem pont ugyanez van, csak BFS kernellel. :)
  
Én ma kaptam meg zsoltee69-től , de belinkelte máshol is....
Akkor felrakom majd a tiéd, bár szerintem ugyanaz. :)
  
Igen van rá lehetőség, de ahhoz bele kell nyúlnod a framework-res.apk-ba...
2 fájlt kell átszinezned még pedig :

menu_background.9.png-t és a menu_background_fill_parent_width.9.png-t

ezek adják a a menünek a hátteret....

Nem értek ehhez, szóval inkább nem szórakozok vele. Annyira nem zavar. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 20, 22:34:31
Mondd meg hogy milyen legyen és megcsinálom neked...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 20, 22:51:20
  
Mondd meg hogy milyen legyen és megcsinálom neked...
De rendes vagy! :D Vááááá nem is tudom. :D Nem is tudom milyen lenne a jó. Szerintem a gyári jó, vagy ami szerinted jól néz ki. Rád bízom. Nekem nincs érzékem ezekhez a témákhoz...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 21, 03:51:45
  
Nekem még nem telt el egy nap, de kíváncsi vagyok lesz e hiba. Szerintem ott valami az undervoltal lesz, nagyon magas lehet valamiért a processzorodnak. Ha 100-on használod vegyed vissza 50-re. De más tippet sajnos nem tudok adni,mivel nekem ilyen problémám csak egyszer volt akkor is ez az uv állítás megoldotta.

Joreggelt.

Errol az UV feature -rol tudnatok egy kicsit bovebb infot atni ?

koszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 21, 05:38:38
  
Joreggelt.

Errol az UV feature -rol tudnatok egy kicsit bovebb infot atni ?

koszi

csak azert kerdem, mert azt tapasztalom, hogy nagyon gyakran eber modben sem all vissza a cpu a normal sebessegre es nagyon belassul az egesz. ssswitch 06A van fent.
valami tipp, h mit kellene allitani ?

koszonet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 08:18:40
  
csak azert kerdem, mert azt tapasztalom, hogy nagyon gyakran eber modben sem all vissza a cpu a normal sebessegre es nagyon belassul az egesz. ssswitch 06A van fent.
valami tipp, h mit kellene allitani ?

koszonet.
A nevem alatt megjelölt konfiggal nincs lassulás...sőőőőt! :) Próbáld meg te is valami hasonlót használni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 21, 09:51:16
  
A nevem alatt megjelölt konfiggal nincs lassulás...sőőőőt! :) Próbáld meg te is valami hasonlót használni.

Es tuti jo ez a konfig ugy ?
Minden megy, ami a 8.2 -ben ??
Sajnos nekem nagyon fontos a stabilitas, mert munkaeszkozom a telefonom.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 10:00:28
  
Es tuti jo ez a konfig ugy ?
Minden megy, ami a 8.2 -ben ??
Sajnos nekem nagyon fontos a stabilitas, mert munkaeszkozom a telefonom.
Miért ne lenne stabil? Nekem a Facebook FC-zett az elején (mert kicseréltem flash előtt) de a recovery-ből felraktam újra és tök jó lett. Azóta semmi problémám nincs.
Akkor rakj fel egy CFS kernel-t. Azok stabilabbak mint a BFS kernelek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 21, 10:01:30
  
Miért ne lenne stabil? Nekem a Facebook FC-zett az elején (mert kicseréltem flash előtt) de a recovery-ből felraktam újra és tök jó lett. Azóta semmi problémám nincs.
Akkor rakj fel egy CFS kernel-t. Azok stabilabbak mint a BFS kernelek.

konkretan mi a kulnobseg a bfs es a cfs kozott ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 10:21:17
  
konkretan mi a kulnobseg a bfs es a cfs kozott ?
A bfs egy új fajta ütemezés, ami az új kernelek-kel működik igazán jól. Mivel mi régit használunk, ezért bug-os. Nagy teljesítmény, bugok, kicsit instabilabb.
CFS a gyári android ütemező algoritmus. Kicsit lasabb, mint a BFS, de nem sokkal, viszont atom stabil.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 21, 10:23:48
  
A bfs egy új fajta ütemezés, ami az új kernelek-kel működik igazán jól. Mivel mi régit használunk, ezért bug-os. Nagy teljesítmény, bugok, kicsit instabilabb.
CFS a gyári android ütemező algoritmus. Kicsit lasabb, mint a BFS, de nem sokkal, viszont atom stabil.

I see!! :)
maradok a cfs -nel
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 21, 11:18:13
  
I see!! :)
maradok a cfs -nel

SSSwitch upgradenel elkell tavolitani az elozo verziot, vagy mehet egybol ra ?
06A rol akarok 06B -re.
A changelogban ugy latom, hogy fixoltak ezt a problemat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 21, 11:45:05
  
SSSwitch upgradenel elkell tavolitani az elozo verziot, vagy mehet egybol ra ?
06A rol akarok 06B -re.
A changelogban ugy latom, hogy fixoltak ezt a problemat.

Na ugy tunik, hogy megoldodott a problema az update utan.
Ha valaki belefutna, akkor ez a workaround ...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 21, 12:19:48
  
A nevem alatt megjelölt konfiggal nincs lassulás...sőőőőt! :) Próbáld meg te is valami hasonlót használni.
jobb lett mint a 8.2? miben jobb?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 12:24:08
  
jobb lett mint a 8.2? miben jobb?
Alapból benne van a nexus s sound driver skype fix, optimalizációk, natív wifi teether, gps optimalizáció, új wlan driver.
Ami látható az a sebesség növekedés. Pl a toyshop adventures gyorsabban fut. A beállítások után a gps pillanatok alatt talál jelet még a házban is. :) A wlan nagyon gyorsan kapcsolódik és nagyon stabilan tartja a kapcsolatot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 21, 12:31:46
Légyszíves írjátok meg nekem, ha felteszem a 8.3-as packot, mit kell még mellé feltelepíteni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 12:35:01
  
Légyszíves írjátok meg nekem, ha felteszem a 8.3-as packot, mit kell még mellé feltelepíteni?
Ha megnézel egy konfiguráció leírást (a nevek alatt), akkor már lehet egy sejtésed... :)
De ha ezt felrakod akkor semmi mást nem kell felraknod:
http://dl.dropbox.com/u/9525833/krnl-ckMod.bfs.004%26ckMod.SSSwitch.v06C%26all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/krnl-ckMod.bfs.004%26ckMod.SSSwitch.v06C%26all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip)
Ami benne van: all2ext2, BFS 004, SSSwitch 0.6C, IC 3d driver, YT HQ fix, Video play patch
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 21, 12:37:06
  
Alapból benne van a nexus s sound driver skype fix, optimalizációk, natív wifi teether, gps optimalizáció, új wlan driver.
Ami látható az a sebesség növekedés. Pl a toyshop adventures gyorsabban fut. A beállítások után a gps pillanatok alatt talál jelet még a házban is. :) A wlan nagyon gyorsan kapcsolódik és nagyon stabilan tartja a kapcsolatot.
wifi alvó módja meg lett már javítva? mert eddig hiába kapcsoltam sohára, mindig elment aludni egy idő után.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2011, 01 21, 12:40:18
Sziasztok!!

Feltettem a CM8.3-at és quadrantban 461 pontszám jött ki. Ez jó?
Ha most szeretneém feltenni amit az előbb linkeltél, akkor most hogy tegyen fel (clean install vagy más megoldás)???

THX
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 12:44:25
  
wifi alvó módja meg lett már javítva? mert eddig hiába kapcsoltam sohára, mindig elment aludni egy idő után.
Szerintem ez nem bug... :D beállítások/wifi és hálózatok/wifi beállítások/haladó/wifi alvó állapot        Ezt állítsd át "soha"-ra.
  
Sziasztok!!

Feltettem a CM8.3-at és quadrantban 461 pontszám jött ki. Ez jó?
Ha most szeretneém feltenni amit az előbb linkeltél, akkor most hogy tegyen fel (clean install vagy más megoldás)???

THX
2.1-hez jó a pontszám, de nekem pl 680-710 pontom van. :D
Nyílván a Cm 8.3-hoz tartozó patch-ket, tweak-ket a CM felrakása után kell felrakni. :) Amúgy ne csinálj semmit, menj be recovery-be, onnan rakd fel. Sokáig fog tartani és sokáig fog bootolni utána, ne aggódj.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 21, 13:19:15
Olyan sokáig azért nem bootol, legalábbis nálam.

Viszont érdemes próbát tenni a Matrixos live wallpaperrel a 3D driver előtt és után! Nem kicsit lesz szembetűnő a javulás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 21, 13:58:40
  
Szerintem ez nem bug... :D beállítások/wifi és hálózatok/wifi beállítások/haladó/wifi alvó állapot        Ezt állítsd át "soha"-ra.
pont ezt mondom, hogy sohára van állítva, mégis elalszik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2011, 01 21, 14:02:33
THX Petikeke!!!

Megcsináltam és 691 jött ki. :taps: :taps: :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 14:06:40
  
pont ezt mondom, hogy sohára van állítva, mégis elalszik.
Ez vagy egyéni hiba, vagy valami progi bezavar neked...nem tudom. A neved alatt lévő konfig az aktuális? Mert ha CM 8.2-re raksz új kernelt (cfs 11, bfs 004) akkor elszáll a wifi... Igazából csak találgatok... :S Lehet megoldást jelentene neked ha Cm 8.3-ra váltanál, mivel abban már új wlan driver van.
Nekem sose volt ilyen problémám.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 01 21, 14:10:40
azért hogy legyen a "másik oldalról" is egy vélemény:
én nem értem ezt a cfs istenítést.
nálam látványosan gyorsabb a bfs, cfs alatt meg még szaggat is egy picit.
stabilitási problémába pedig eddig még nem ütköztem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 14:16:58
  
azért hogy legyen a "másik oldalról" is egy vélemény:
én nem értem ezt a cfs istenítést.
nálam látványosan gyorsabb a bfs, cfs alatt meg még szaggat is egy picit.
stabilitási problémába pedig eddig még nem ütköztem.
Nekem tegnap este volt egy random fagyásom, recovery-be csak a samdroid tools-ból lehet bemenni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Lolmen 2011, 01 21, 14:25:53
sziasztok!

kaptam egy ilyen telót és nem lehet rajta hívni valamiért...
Utánanéztem, nincs lelőve nem lopott.
Hard resettel se lett jobb.
Beázva sincsen a készülék.
Lehet ezt orvosolni esetleg egy szoftwercserével?

köszi előre is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2011, 01 21, 14:33:28
Szia Petikeke és mindenki!

UV150/250mV melyiket használod és ez pontosan mire is jó?(link plz)
Olyat vettem észre,hogy gyorsabban merül.
Más is tapasztalta?

Üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 21, 14:35:02
  
Ez vagy egyéni hiba, vagy valami progi bezavar neked...nem tudom. A neved alatt lévő konfig az aktuális? Mert ha CM 8.2-re raksz új kernelt (cfs 11, bfs 004) akkor elszáll a wifi... Igazából csak találgatok... :S Lehet megoldást jelentene neked ha Cm 8.3-ra váltanál, mivel abban már új wlan driver van.
Nekem sose volt ilyen problémám.
akkor tudom, hogy elszállna az új kernelekkel, a konfigom aktuális ami ki van írva. az szokott történni, hogy amikor feloldom a képernyőt akkor a wifi ikonja nincs kinn, és nem is enged kapcsolódni a netre, de egy 5-10 másodperc múlva ott lesz az ikon, és megy is a wifi. ez a dolog nekem azóta van mióta cyanogent használok, csak gondoltam rákérdezek, hátha javították
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 01 21, 14:51:11
  
Nekem is ugyanez volt, de az alvó mód átállításával ez megszűnt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 21, 14:56:42
  
Ha megnézel egy konfiguráció leírást (a nevek alatt), akkor már lehet egy sejtésed... :)
De ha ezt felrakod akkor semmi mást nem kell felraknod:
http://dl.dropbox.com/u/9525833/krnl-ckMod.bfs.004%26ckMod.SSSwitch.v06C%26all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/krnl-ckMod.bfs.004%26ckMod.SSSwitch.v06C%26all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip)
Ami benne van: all2ext2, BFS 004, SSSwitch 0.6C, IC 3d driver, YT HQ fix, Video play patch

Ez szuper petikeke, 8.2-höz is volt ilyen. :) Meg tudnád velem osztani a cfs kerneles változatot is? Vagy elég csak ebbe a zipbe kicserélnem a zimage fájlt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rsvforum 2011, 01 21, 15:37:16
Heló mi?
Építő jellegű ötletként szeretném elővezetni,amit az Anzo rom topikba sikeresen megoldottatok,miszerint a legelső hozzászólás legyen lefrissítve az aktuális verziókra,így nem kellene 81 oldalt átnyálazni ahoz,hogy megtalálja az ember egyben azt,ami valóban működik,és új is.
És szegény Nahó-t sem akarom már baxtatni :P
Wördpísz :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 16:21:28
  
sziasztok!

kaptam egy ilyen telót és nem lehet rajta hívni valamiért...
Utánanéztem, nincs lelőve nem lopott.
Hard resettel se lett jobb.
Beázva sincsen a készülék.
Lehet ezt orvosolni esetleg egy szoftwercserével?

köszi előre is.
De miért nem lehet rajta hívni? Kiír valamit? Mondj valami többet. Amúgy veszteni nem vesztesz semmit ha felteszel egy CM-t...lehet megy vele.
  
Szia Petikeke és mindenki!

UV150/250mV melyiket használod és ez pontosan mire is jó?(link plz)
Olyat vettem észre,hogy gyorsabban merül.
Más is tapasztalta?

Üdv
Mind2-t használom. -150 éber módban, -250 alvó módban. SSSwitch 0.6 kell hozzá, meg ez: http://forum.samdroid.net/f56/ckztools-3915/ (http://forum.samdroid.net/f56/ckztools-3915/)   Szépen beállítgatod magadnak, vagy profilból kiválasztod. :)
  
akkor tudom, hogy elszállna az új kernelekkel, a konfigom aktuális ami ki van írva. az szokott történni, hogy amikor feloldom a képernyőt akkor a wifi ikonja nincs kinn, és nem is enged kapcsolódni a netre, de egy 5-10 másodperc múlva ott lesz az ikon, és megy is a wifi. ez a dolog nekem azóta van mióta cyanogent használok, csak gondoltam rákérdezek, hátha javították
Akkor passz...ilyen még sose fordult elő velem. :S
  
Ez szuper petikeke, 8.2-höz is volt ilyen. :) Meg tudnád velem osztani a cfs kerneles változatot is? Vagy elég csak ebbe a zipbe kicserélnem a zimage fájlt?
Nem elég, nem a zimage különbözik, hanem a kernel és a 3d driver. :)
Tess: http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/ (http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/)
Ez csak 8.2-höz jó.
  
Heló mi?
Építő jellegű ötletként szeretném elővezetni,amit az Anzo rom topikba sikeresen megoldottatok,miszerint a legelső hozzászólás legyen lefrissítve az aktuális verziókra,így nem kellene 81 oldalt átnyálazni ahoz,hogy megtalálja az ember egyben azt,ami valóban működik,és új is.
És szegény Nahó-t sem akarom már baxtatni :P
Wördpísz :)
Jó lenne, én írnék is egy tájékoztatót, de se admin nem vagyok, se Gross76 (övé az első post). A másik, már 5-10 perc után nem tudom módosítani a post-m, nem tudom, hogy tudnék egy nagyon régit módosítani...főleg, hogy másé. Gondoltam már arra is, hogy kéne egy új témát létrehozni de abból meg kavarodás lenne... Szóval elég tanácstalan vagyok ilyen szempontból...
Amúgy meg nem kell 80 oldalt elolvasni, azóta sok víz lefolyt a Dunán...elég lenne az utolsó 5-10 oldalt, de látszólag csak kevesek hajlandók erre...pedig sose írunk 2-3 mondatnál többet... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 21, 16:46:22
  
Nem elég, nem a zimage különbözik, hanem a kernel és a 3d driver. :)
Tess: http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/ (http://forum.samdroid.net/f53/patches-cyanogenmod-6-1-1-spica-3789/)
Ez csak 8.2-höz jó.

Köszi, de akkor lehet félre értettük egymást. :D Amit be linkeltél az 8.3-hoz való volt nem? Nekem 8.3-hoz kellene az a változat amiben a cfs011 kernel van. :) Mert igazából a 3d driver meg a többi az mindkét kernelhez ugyan úgy jó. Szóval nem tudom létezik 8.3-hoz olyan hogy krnl-ckMod.cfs.011_ckMod.SSSwitch.v06_all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip ? :) Amúgy én úgy tudom hogy az xbin mappán belül a zImage nevű fájl maga a kernel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 17:02:05
  
Hogyne létezne! :) http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/ (http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 21, 17:18:04
  
Hogyne létezne! :) http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/ (http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/)

Ez az! Ezt kerestem. Köszi! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 21, 17:59:53
  
De rendes vagy! :D Vááááá nem is tudom. :D Nem is tudom milyen lenne a jó. Szerintem a gyári jó, vagy ami szerinted jól néz ki. Rád bízom. Nekem nincs érzékem ezekhez a témákhoz...

Sziasztok

Most értem haza melóbol, ezt még hajnalban gyorsan megcsináltam neked..:)

(http://kepfeltoltes.hu/110121/screenshot_1_www.kepfeltoltes.hu_.png)

http://data.hu/get/3420558/BlueS_HU.zip (http://data.hu/get/3420558/BlueS_HU.zip)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 21, 18:37:07
  
Sziasztok

Most értem haza melóbol, ezt még hajnalban gyorsan megcsináltam neked..:)

(http://kepfeltoltes.hu/110121/screenshot_1_www.kepfeltoltes.hu_.png)

http://data.hu/get/3420558/BlueS_HU.zip (http://data.hu/get/3420558/BlueS_HU.zip)
De rendes vagy! :) Nagyon szépen köszönöm! :) Szerintem így sokkal jobban néz ki.

Más:
A mai naptól kezdve én is a mélyen tisztelt Staff tagja lettem! :) Mindenkinek nagyon köszönöm! :)
Említettem, hogy írok egy tájékoztatót a kezdőknek, hogy merre induljanak el. Nektek rossz hír, nekem jó hír, hogy 1 hét múlva államvizsgázok, így biztos, hogy nem állok neki 27-ig. :) :(
Viszont...szerintetek csináljak egy új topic-t, például helpdesk néven, vagy inkább ezen topic keretében oldjam meg valahogy? Észrevételeket várok. :)
Sok írást, képet és ha összejön majd videót is akarok csinálni, hogy segítsem a kezdőket. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 21, 19:06:46
  
Gratula..:)
Szerintem egy új topik kellen, ami rendezettebb és átláthatóbb....szerintem..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: patience 2011, 01 21, 19:35:24
  
De rendes vagy! :) Nagyon szépen köszönöm! :) Szerintem így sokkal jobban néz ki.

Más:
A mai naptól kezdve én is a mélyen tisztelt Staff tagja lettem! :) Mindenkinek nagyon köszönöm! :)
Említettem, hogy írok egy tájékoztatót a kezdőknek, hogy merre induljanak el. Nektek rossz hír, nekem jó hír, hogy 1 hét múlva államvizsgázok, így biztos, hogy nem állok neki 27-ig. :) :(
Viszont...szerintetek csináljak egy új topic-t, például helpdesk néven, vagy inkább ezen topic keretében oldjam meg valahogy? Észrevételeket várok. :)
Sok írást, képet és ha összejön majd videót is akarok csinálni, hogy segítsem a kezdőket. :)
Sok sikert, majd szorítunk Neked!

Mutatok pár variációt:
Zárt, gyűjteményes FAQ:
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2206.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2206.0)

Első pár hsz folyamatosan frissítve: http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2694.msg215733#msg215733 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2694.msg215733#msg215733)

Szavazzátok meg, csináljátok kedvetek szerint  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 21, 19:40:15
Nah kipróbáltam ezt a metamorphot. Kár volt mert csak felhúztam magam rajta: nem akar elindulni, ha meg véletlenül elindul nem megy tovább az Initializing... ablaknál. Pedig télleg nagyon jók ezek a mm témák. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 21, 23:04:41
  
Ha megnézel egy konfiguráció leírást (a nevek alatt), akkor már lehet egy sejtésed... :)
De ha ezt felrakod akkor semmi mást nem kell felraknod:
http://dl.dropbox.com/u/9525833/krnl-ckMod.bfs.004%26ckMod.SSSwitch.v06C%26all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/krnl-ckMod.bfs.004%26ckMod.SSSwitch.v06C%26all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip)
Ami benne van: all2ext2, BFS 004, SSSwitch 0.6C, IC 3d driver, YT HQ fix, Video play patch

Feltettem a 8.3-at, elindult, működött. Felraktam hozzá ezt a pack-ot, amit ajánlottatok, azóta nem indul el a telefon, belefagy a boot-olásba. Mit ronthattam el?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 22, 07:01:16
  
Más:
A mai naptól kezdve én is a mélyen tisztelt Staff tagja lettem! :) Mindenkinek nagyon köszönöm! :)
Említettem, hogy írok egy tájékoztatót a kezdőknek, hogy merre induljanak el. Nektek rossz hír, nekem jó hír, hogy 1 hét múlva államvizsgázok, így biztos, hogy nem állok neki 27-ig. :) :(
Viszont...szerintetek csináljak egy új topic-t, például helpdesk néven, vagy inkább ezen topic keretében oldjam meg valahogy? Észrevételeket várok. :)
Sok írást, képet és ha összejön majd videót is akarok csinálni, hogy segítsem a kezdőket. :)

Szerintem kellene 2 db zart alforum, az egyik az aktualis verziokat tartalmazza, a masik meg a telepitesi segedletet es csak az adminok illetve a letrehozo irhatna bele.
A diszkurzus meg folytatodhatna itt tovabb.

Rossz 5let ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 22, 07:02:11
  
Feltettem a 8.3-at, elindult, működött. Felraktam hozzá ezt a pack-ot, amit ajánlottatok, azóta nem indul el a telefon, belefagy a boot-olásba. Mit ronthattam el?

Volt factory wipe mindketto utan ??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tvpisti 2011, 01 22, 07:06:30
igen, volt. Azóta újratettem magát a 8.3-as mod-ot, minden nélkül,  censored án működik minden. Nem tudom, hogy merjek-e feltenni valami más update-t, kernelt, vagy switchet, félek, hogy vagy behal, vagy elkezd fagyogatni?
Szerintetek mit tegyek még fel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 01 22, 14:04:18
lehet hogy nagyon buta kérdés, de csak nem akar összeállni bennem.
ha fenn van a ckMod.SSSwitch.v06C, akkor is be kell kernel tuning alatt állítani a 100at undervolt ügyileg? egyáltalán van köze a kettőnek egymáshoz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 22, 14:18:57
  
lehet hogy nagyon buta kérdés, de csak nem akar összeállni bennem.
ha fenn van a ckMod.SSSwitch.v06C, akkor is be kell kernel tuning alatt állítani a 100at undervolt ügyileg? egyáltalán van köze a kettőnek egymáshoz?

A ckMod.SSSwitch.v06C - nál van beállítási lehetőség terminalon keresztül, de én alapon hagytam mert alapbol 100-ra van állítva, alvo modban pedig 200-ra...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 22, 16:57:41
petikeke

Átalakítottam a BlueRay témát..:)
Szerintem zsír lett, jaaa és beépítettem a CM8.3-ba....így legközeleeb ha újra rakom nem kell a témával foglalkozni..:D

Ízelítő:

(http://kepfeltoltes.hu/110122/saj_t_www.kepfeltoltes.hu_.gif)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 22, 17:19:21
  
petikeke

Átalakítottam a BlueRay témát..:)
Szerintem zsír lett, jaaa és beépítettem a CM8.3-ba....így legközeleeb ha újra rakom nem kell a témával foglalkozni..:D

Ízelítő:

(http://kepfeltoltes.hu/110122/saj_t_www.kepfeltoltes.hu_.gif)

le tudjuk ezt tolteni valahonnan ? ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 22, 17:43:59
Uhh...sajnos nem...mert én teljesen szét kaptam a témát, és beépítettem a CM-be...de ha lesz időm akkor összedobom és felteszem valahová..
De azt tudni kell hogy se a tárcsázót se a contact-ot nem változtatja meg....csak a menüt és a settingset...

u.i: ha megnézed akkor ez névre szoló...a lehuzható értesítősávon van a nevem..:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 01 22, 18:08:25
  
Jó lenne, én írnék is egy tájékoztatót, de se admin nem vagyok, se Gross76 (övé az első post). A másik, már 5-10 perc után nem tudom módosítani a post-m, nem tudom, hogy tudnék egy nagyon régit módosítani...főleg, hogy másé. Gondoltam már arra is, hogy kéne egy új témát létrehozni de abból meg kavarodás lenne... Szóval elég tanácstalan vagyok ilyen szempontból...
Amúgy meg nem kell 80 oldalt elolvasni, azóta sok víz lefolyt a Dunán...elég lenne az utolsó 5-10 oldalt, de látszólag csak kevesek hajlandók erre...pedig sose írunk 2-3 mondatnál többet... :S
Sajnos én sem tudom szerkeszteni az első hozzászólást (eredetileg valami egyéb topikba írtam ezt, egy admin helyezte át és nyitott új témát hozzá). Azért így visszanézve, volt egy kis fejlődés az elmúlt két és fél hónapban. :)
Szerintem írd meg azt a tajékoztatót, vagy szerkeszd át az enyémet és meg lehet kérni egy admint, hogy javítsa le.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 22, 20:22:40
Sziasztok.

Kellene egy kicsi segitseg.
Emlitettem par oldallal elorebb, hogy valami nem kerek. Neha ugy tunik, hogy az ssswitch nem allitja vissza az awake modot es emiatt nagyon belassul minden. Egy darabig ugy tunt, hogy a CM8.2 + ssswitch0.6B megoldotta, de megsem.
Most a 8.3 van fent (+az egyeb patch -ek), de ugyan ugy elojott a jelenseg. Clear install volt. Mar beallitottam az ssscfg -ben a high performance profilt is, de most is csinalja. :'(

Valakinek valami otlete?
Esetleg hogyan lehetne debugolni ?

Koszi elore is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 22, 20:25:00
  
Sziasztok.

Kellene egy kicsi segitseg.
Emlitettem par oldallal elorebb, hogy valami nem kerek. Neha ugy tunik, hogy az ssswitch nem allitja vissza az awake modot es emiatt nagyon belassul minden. Egy darabig ugy tunt, hogy a CM8.2 + ssswitch0.6B megoldotta, de megsem.
Most a 8.3 van fent (+az egyeb patch -ek), de ugyan ugy elojott a jelenseg. Clear install volt. Mar beallitottam az ssscfg -ben a high performance profilt is, de most is csinalja. :'(

Valakinek valami otlete?

Esetleg hogyan lehetne egy debugolni ?

Koszi elore is.

Probáld ki a CoolS nevü progit....elvileg annak az a feladta hogy vissza állítsa a procit 800-rol...
mert szerintem az a baj hogy valamiért pörög a procid max.-on...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 22, 20:28:55
  
Probáld ki a CoolS nevü progit....elvileg annak az a feladta hogy vissza állítsa a procit 800-rol...
mert szerintem az a baj hogy valamiért pörög a procid max.-on...

nezem, koszonom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 22, 20:56:25
  
nezem, koszonom.

nem jott be  :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 22, 21:42:40
  
nem jott be  :'(

Na megvan a bunos. Igazad volt, valoban 100% -on szalad a CPU, kiderult hala az OS Monitor appnak.
A beepitett Email kliens nem bir magaval.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 23, 01:12:44
Megnéztem ma ezt az idézőjelben service packot 8.3-ra, pontosabban ezt: krnl-ckMod.cfs.011_ckMod.SSSwitch.v06C&all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares
Problémám az lenne vele, hogy a youtube hq video nem megy, pedig ebben elvileg minden benne van úgy tudom amire szüksége van a 8.3-nak a tökéletes működéshez. Hogy tudom orvosolni ezt a hibát? Másnak megy a youtube hq video, vagy csak megint engem szivat?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 23, 08:33:09
Szenzor driver: http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/ (http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 23, 08:42:58
  
Szenzor driver: http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/ (http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/)
Fenébe Natec...pont 1 mp-vel előztél meg!!! :D
  
Megnéztem ma ezt az idézőjelben service packot 8.3-ra, pontosabban ezt: krnl-ckMod.cfs.011_ckMod.SSSwitch.v06C&all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares
Problémám az lenne vele, hogy a youtube hq video nem megy, pedig ebben elvileg minden benne van úgy tudom amire szüksége van a 8.3-nak a tökéletes működéshez. Hogy tudom orvosolni ezt a hibát? Másnak megy a youtube hq video, vagy csak megint engem szivat?
Nekem tökéletes vele. Azért ellenőrizd a build.prop-ban, hogy a media stagefright http=false (vmi ilyesmi a sor neve). Állítsd false-ra ha nem az, de elvileg nem szabadna megváltoznia... :S Érdekes. Az új Yt van fent neked? Innen le tudod tölteni a frissítéseket: http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/ (http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/)
  
Na megvan a bunos. Igazad volt, valoban 100% -on szalad a CPU, kiderult hala az OS Monitor appnak.
A beepitett Email kliens nem bir magaval.
Nah végre sikerült megoldani a problémát! :) Én ajánlom, hogy szabadulj meg tőle és használj inkább K-9 mail-t. Sokkal kisebb, gyorsabb, és jobb. :) Nem beszélve arról, hogy nem indul el állandóan, mint az összes Google app.
  
Sajnos én sem tudom szerkeszteni az első hozzászólást (eredetileg valami egyéb topikba írtam ezt, egy admin helyezte át és nyitott új témát hozzá). Azért így visszanézve, volt egy kis fejlődés az elmúlt két és fél hónapban. :)
Szerintem írd meg azt a tajékoztatót, vagy szerkeszd át az enyémet és meg lehet kérni egy admint, hogy javítsa le.
Most már tudom szerkeszteni az összes hozzászólást. :) De még nem igazán tudom, hogy mit csináljak, mert amit terveztem az elég hosszú, részletes és sok dologra terjed ki. Lehet inkább létrehozok egy új témát ilyesmi névvel: GYIK, alapozó, kezdőknek, helpdesk...nem  tudom még... :)

Pongi, ahogy látom, te elég jól értesz a dolgokhoz! :) El tudnád magyarázni, vagy tudnál adni egy jó linket ami leírja, hogy tudok update zip-t csinálni? Vagy egy teljesen módosított CM-t akarok csinálni, vagy csak egy "service pack"-t. Az Ares féle update-t egészíteném ki témával, boot logo-val meg ilyesmivel. Csak dobáljam be a fájlokat amiket szeretnék, vagy az update script-t is át kell írni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 23, 11:38:37
  
Hát ez elég kemény dió...szerintem..legalábbis a service pack, mert ott a scriptet át kell írni...de ha csak a CM-be szeretnél más progikat tenni vagy kivenni belőle, akkor elég a zip-et módosítani....
Csak ugye nagyon kell vigyázni hogy mit hová másolsz, illetve mit törölsz a zip-ből...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 23, 12:57:14
  
Nekem tökéletes vele. Azért ellenőrizd a build.prop-ban, hogy a media stagefright http=false (vmi ilyesmi a sor neve). Állítsd false-ra ha nem az, de elvileg nem szabadna megváltoznia... :S Érdekes. Az új Yt van fent neked? Innen le tudod tölteni a frissítéseket: http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/ (http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/)

Köszi, megnéztem a build.prop fájlt és true volt odaírva nem false, átírtam, meg bele integráltam még a telepítőbe a frissített google appokat, szenzort, és azt kell mondjam szuperül megy most minden. :) Szenzor kicsit furán viselkedik nekem néha, bár legalább már majdnem jó. :D A skymap-nál előfordul hogy egy irányba tartom a mobilt ő hirtelen elugrik más felé.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 23, 13:33:31
  
le tudjuk ezt tolteni valahonnan ? ;)
Na ismét összeraktam a témát, és letölthető innen:
http://data.hu/get/3428824/Blue_Ray_theme_HU.zip (http://data.hu/get/3428824/Blue_Ray_theme_HU.zip)

A téma alapja a BlueRay téma, amit ötvöztem egy kis BlueBird-el, és beletettem a TouchUI hivás felületet, és még egy kicsi a sajátfejemből...:)

Egy kis ízelítő:

(http://kephost.hu/image-9D2D_4D3C1FDA.gif)

u.i: Csak az rakja fel akit nem zavar hogy a nevem ott van a lehúzható értesítési felületen!

Mindenki csak saját felelőségére használja!
Ha téglát csinálsz a készülékedből, azért nem vállalom a felelőséget
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 23, 14:51:19
  
Na ismét összeraktam a témát, és letölthető innen:
http://data.hu/get/3428824/Blue_Ray_theme_HU.zip (http://data.hu/get/3428824/Blue_Ray_theme_HU.zip)

A téma alapja a BlueRay téma, amit ötvöztem egy kis BlueBird-el, és beletettem a TouchUI hivás felületet, és még egy kicsi a sajátfejemből...:)

u.i: Csak az rakja fel akit nem zavar hogy a nevem ott van a lehúzható értesítési felületen!

Mindenki csak saját felelőségére használja!
Ha téglát csinálsz a készülékedből, azért nem vállalom a felelőséget

Jó kis theme, nekem is hasonló van, amit még a CM-6.1.1-Spica-a8.3-LW.v2.11-by-Dude romból szedtem és alakítgattam kicsit át. :) A képernyő fotókat milyen programmal csináltad?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 23, 16:30:46
A screenshot nevü programmal...marketen ingyenes..:)
Root szükséges hozzá..:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 23, 19:29:38
Na az első hiba a 8.3-ban..
Root explorerből kilépek a home gombbal, utána nem tudok vissza lépni csak ha kilövöm a háttérben futó taskokat..
De ez nem csak ennél a proginál fordult elő hanem a screenshot nevű progival is...pontosabban minden olyan progival amihez root jog kell...
A másik az sensorral olyan szinten lassult be a vas mintha gyári rom lett volna rajta....
Úgyhogy megy vissza a 8.2....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 23, 19:49:28
  
Javaslom az OSMonitor -t (marketbol leszedheto). Gyonyoruen megmutatja rendszer task szinten, hogy mi eszi a rendszeredet. Logokat tudod nezegetni, minden.
Magambol tudok csak kiindulni. Amiota fenyt deritettem az Email.apk bug -ra, nagyon szepen muzsikal a rendszer. A szenzor patch is fent van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 23, 19:54:37
Nekem is fent van a CM 8.3 és a sensor patch is és tökéletesen gyors.
SU-val voltak bajaim nekem is, de kb Cm 8 óta... :) Ajánlom, hogy market-ről szedd le az újabb Super User-t. Most az van nekem és nincs ilyen bajom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 23, 20:01:41
  
Nekem is fent van a CM 8.3 és a sensor patch is és tökéletesen gyors.
SU-val voltak bajaim nekem is, de kb Cm 8 óta... :) Ajánlom, hogy market-ről szedd le az újabb Super User-t. Most az van nekem és nincs ilyen bajom.

Már probáltam mindent...cleam install, kernelek nélkül, kernelekkel, sensorral, sensor nélkül..stb...a hiba ugyanúgy fentáll....am semmi nem eszi a rendszert..egyszerüen csak egy fekete képernyő van amikor megnyinám ujra a programokat..:S

más....uriel video driver build.prop....v3-hoz tudtok linket?
egyszewrüen nem találom csak a v2-t
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 23, 20:15:39
Na most kap egy utolsó esélyt...ha most sem lesz jó akkor tényleg vissza rakom a 8.2-t...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 23, 20:41:23
Na szóval..

Beleintegráltam a rootexplorert a CM8.3-ba, feltettem meg az all2EXT-t...egyelőre tökéletes....

folyt.köv

most hagyom hogy frissítse amit akar...superuser..stb..és felteszem a kerneleket...meg a sensort...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 23, 21:42:41
Pongi: Megnéztem én is ezt a root explorer dolgot és én ilyet mint te nem tapasztaltam, nekem vissza lehet lépni rendesen, superuserrel sincs gondom, bár azért majd én is rá frissítek, ha már van újabb. egyelőre szuperül működik minden, egyedül a winamp nekem a fura, múltkor is jeleztem nem mennek rajta az online rádiók, nem lehet hallgatni,mivel valamiért egyiket sem tölti be. Az érdekesség az hogy még mielőtt felteszem ezt a AllToExt2 v8 & SSSwitch v0.6C & Kernel ckMod.cfs.011 & Intercept Driver 3D pakkot ami egybe van csomagolva, az előtt még megy a winamp rádió része, gondolom valami bezavarhat neki. De hogy mi az rejtély. Mondjuk annyira nem fontos a winamp rádió, van nekem más rádiós programom. :) Amire pedig gondoltál uriel video driver v3, az nem egyenlő azzal amit az előbb általam említett pakkba csomagoltak bele? Ezt valami Ares12 srác töltötte fel itt a link: http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/ (http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/)
Csak azért kérdem mert nem vágom, most hány ember készít ilyen intercept 3d video drivert, egy vagy kettő? Vagy még többen? :D Mondjuk quadrantom 670 2. nekifutásra, na nem mint ha ez lenne a mérvadó, de volt már 730 is előző frissítéskor, os monitor szerint pedig semmi nem eszi a procim, a rendszer üresjáratban 8-16%.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 23, 22:51:21
  
AZ IC 3d driver-t Lukiqq és dart lamah csinálta. Uriel csinált egy "service pack"-t meg elkészítette a V2-t, V3-t. Utána criminal módosította a driver-t, amit Ares beletett egy "service pack"-ba, ami csak a CM 8.3-hoz jó.
CM 8.2-höz: http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160 (http://forum.samdroid.net/f53/intercept-3d-drivers-cyanogemod-3601/#post95160)
CM 8.3-hoz: http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-discussion-feedback-bug-reports-3914/ (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-discussion-feedback-bug-reports-3914/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 24, 05:43:23
Na az eredmény az hogy egyelőre marad, de ssswitch nélkül...
Legalábbis most stabilnak tünik, eltünt az előző hiba, és még gyors is...

Csak még egy észrevétel:

A dalviktocache, nem igazán müködik rajta....telepítettem azt is a recoveryből és mégis: used:43,5 MB    free:34,25 MB...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 24, 12:05:17
Felraktam, már nem is egyszer a 8.3-as CM-et, de mindig ugyanazért kell újra raknom, ez pedig az, hogy a framework mindig FC-zik. Tudja valaki ennek az okát, és hogy mit lehet ez ellen tenni?
Most megint elkezdte, .... :(
Please, help me :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 24, 12:14:15
  
Felraktam, már nem is egyszer a 8.3-as CM-et, de mindig ugyanazért kell újra raknom, ez pedig az, hogy a framework mindig FC-zik. Tudja valaki ennek az okát, és hogy mit lehet ez ellen tenni?
Most megint elkezdte, .... :(
Please, help me :(
Használsz valami témát vagy app-t ami belenyúl a framework-be? Mert akkor az a ludas... Ha nem, akkor mit módosítasz a CM-n flash előtt/után?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 24, 13:35:58
  
...egyszerüen csak egy fekete képernyő van amikor megnyinám ujra a programokat...

Én is ezt tapasztaltam a screenshot -nál és az ES File Explorer -nél, a programból visszalépés után kiírja Hiba! "A(z) ES File Explorer tevékenység(a(z) ES File Explorer alkalmazásban) nem válaszol" Bezárás - Várakozás - Hibajelentés és a bezárással tudok kilépni. mi lehet a baj? semmilyen témát nem raktam fel. UV= -80 ra van állítva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 24, 13:37:00
Jó ez a 8.2! :D :D :D
Látom, mennyi gond van a 8.3-al, úgyhogy Én maradok is egy ideig a jelenlegi konfigurációmnál. ;)
Most egyébként is egy stabil rendszerre volt szükségem és ez jelenleg pont az.  :taps:
Mindazonáltal kíváncsian várom a fejleményeket továbbra is, mert egy STABIL és újabb rendszer eddig is el tudott csábítani az erő sötét oldalára :D(ami Nálam a clean installal kezdődik ;D)

Más:

Most tesztelek egy teljeskörű backup progit, úgy néz ki, tökéletes szinkronizációt és mentést kínál a data,contakt,sms,calendar, valamint az összes médiafile számára!
Úgy hívják: m:IQ! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 24, 13:55:48
  
Én is ezt tapasztaltam a screenshot -nál és az ES File Explorer -nél, a programból visszalépés után kiírja Hiba! "A(z) ES File Explorer tevékenység(a(z) ES File Explorer alkalmazásban) nem válaszol" Bezárás - Várakozás - Hibajelentés és a bezárással tudok kilépni. mi lehet a baj? semmilyen témát nem raktam fel. UV= -80 ra van állítva.
Nekem mindig is csinalta. A baj a SU-val van. Vmiert nem mindig tud elindulni. Az uj su kevesebbszer csinalja nekem, de igy is elofordul. Probalkozni kell es egy ido utan jo lesz.
  
Jó ez a 8.2! :D :D :D
Látom, mennyi gond van a 8.3-al, úgyhogy Én maradok is egy ideig a jelenlegi konfigurációmnál. ;)
Most egyébként is egy stabil rendszerre volt szükségem és ez jelenleg pont az.  :taps:
Mindazonáltal kíváncsian várom a fejleményeket továbbra is, mert egy STABIL és újabb rendszer eddig is el tudott csábítani az erő sötét oldalára :D(ami Nálam a clean installal kezdődik ;D)

Más:

Most tesztelek egy teljeskörű backup progit, úgy néz ki, tökéletes szinkronizációt és mentést kínál a data,contakt,sms,calendar, valamint az összes médiafile számára!
Úgy hívják: m:IQ! :ok:

Nekem atom stabil a cm 8.3. :)
En anno kiprobaltam ezt a backup progit amikor 2.1-n voltam es nem jott be. Nem allitotta vissza az sms-ket nevjegyeket... Mondjuk azota sok ido telt el. Lehet mar jo, de kotve hiszem h a my backup pro-nal letezik jobb backup alkalmazas.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 24, 14:19:58
  
Nekem mindig is csinalta. A baj a SU-val van. Vmiert nem mindig tud elindulni. Az uj su kevesebbszer csinalja nekem, de igy is elofordul. Probalkozni kell es egy ido utan jo lesz.
Köszönöm a választ Petikeke!
Tegnap tettem fel az új SU -t és azóta sem változott a helyzet. újraindítás után mind a két program működik, de az ES File Explorer nehezen indul, a fekete képernyő 3-5 sec ideig fennál mire bejelentkezik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 24, 14:41:02
  
Nekem atom stabil a cm 8.3. :)
En anno kiprobaltam ezt a backup progit amikor 2.1-n voltam es nem jott be. Nem allitotta vissza az sms-ket nevjegyeket... Mondjuk azota sok ido telt el. Lehet mar jo, de kotve hiszem h a my backup pro-nal letezik jobb backup alkalmazas.

Nagyon nagy mákod van, mert Neked eddig minden verzió atom stabil volt! :D
Én szenvedtem egy-kettővel, bár gyanítom, hogy csak a bsf kernel okozta a gondjaimat :hmm:...(azaz...ha jobban belegondolok, asszem a 7.2-es is szivatott picit).
Igen, az "egyéb" cuccok mentésére Én is a My Backupot tartom a legjobbnak (sőt, app backup-ra továbbra is ezt fogom használni), de az m:IQ-ban van teljes médiaszinkronizáció és mivel Én az utóbbi időben rendesen coptam az SD-re másolással (valamiért folyamatosan megszakította a műveletet és csak a reboot segített >:(), így Nekem hasznos ez a progi ;)...meg az sem árt, ha van egy biztonsági mentésem az éterben! :D
De tudod: Kinek a pap, kinek a kutyája. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 24, 15:12:54
Sir Tremor: Nekem is atom stabil a 8.3. :) Ezt amit kézileg össze főzögettem még egy aprócska hiba sem jött elő benne. Mondjuk én ráfrissítettem alapból mindenféle programot a főzéskor ami lényeges, launcher pro, youtube,gmail,market stb. + bele építettem a szenzor drivert is, eddig egy fc sem fordult elő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 01 24, 15:46:42
Én maradok egyelőre a 8.2-nél, nem szívesen frissítek most már, amíg nincs nagyobb változás. A wireless tetheringre van külön app, az nem csábít.
Kipróbáltam a bfs kerneleket, sokkal gyorsabb lett a rendszer! Eddig elijesztett, hogy instabilnak volt feltüntetve, de nekem semmi problémám nincs eddig. Igaz, hogy a bfs003A használható csak a 8.2-vel, mert a 004-el nem kapcsolódik a wi-fi. SSswitch 06C tweaket meg le kellett szednem, mert semmi javulást nem láttam az akkuidőben és nem szólalt meg reggel az ébresztőm miatta. Szerencsére nem aludtam nagyon el, de legyen óvatos, aki használja az ébresztő funkciót!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 24, 16:31:04
  
Köszönöm a választ Petikeke!
Tegnap tettem fel az új SU -t és azóta sem változott a helyzet. újraindítás után mind a két program működik, de az ES File Explorer nehezen indul, a fekete képernyő 3-5 sec ideig fennál mire bejelentkezik.
Nálam is ugyanez van...sajnos még megoldást nem találtam rá. Próbálkozni kell. Amúgy minden olyan app-nál előfordul ami SU-t megkíván (addfree, my backup pro, ES file explorer, root explorer, shoot me, stb.)
  
Nagyon nagy mákod van, mert Neked eddig minden verzió atom stabil volt! :D
Én szenvedtem egy-kettővel, bár gyanítom, hogy csak a bsf kernel okozta a gondjaimat :hmm:...(azaz...ha jobban belegondolok, asszem a 7.2-es is szivatott picit).
Azért nem...nekem pl szinte sose akar bebootolni a kitchen-ben létrehozott romok. 10 esetből 8-szor tuti el se indul, de amikor elindul, akkor is hamar megadja magát... :) Tuti kis módszerem van. Mindig gyári CM-t rakok fel és flash előtt se módosítom (kivéve a build.prop-t ha szükséges). Szépen mindent kitörlök ES File explorer alól. Ami feltétlen kell nekem azt meg recovery-ből teszem fel (google apps).
Így mindig atom stabil romot építettem. :) És mielőtt azt mondja valaki, hogy sokáig tart...megmondom, hogy nem. :) A clean install+CM 8.3+backup-k visszaállítása és az a pár app felrakása nem tart 30 percnél tovább nekem. :)
  
Én maradok egyelőre a 8.2-nél, nem szívesen frissítek most már, amíg nincs nagyobb változás. A wireless tetheringre van külön app, az nem csábít.
Kipróbáltam a bfs kerneleket, sokkal gyorsabb lett a rendszer! Eddig elijesztett, hogy instabilnak volt feltüntetve, de nekem semmi problémám nincs eddig. Igaz, hogy a bfs003A használható csak a 8.2-vel, mert a 004-el nem kapcsolódik a wi-fi. SSswitch 06C tweaket meg le kellett szednem, mert semmi javulást nem láttam az akkuidőben és nem szólalt meg reggel az ébresztőm miatta. Szerencsére nem aludtam nagyon el, de legyen óvatos, aki használja az ébresztő funkciót!
Én se akartam először frissíteni, mert nagyon jó kis rendszerem volt, de az új CM és az új BFS sokkal gyorsabb minden tekintetben. Plusz funkciókat nem nagyon hoz, viszont teljesítmény javulást annál inkább. Ha van egy kis időd, akkor csináld meg. De csinálj recovery-ben back up-t ha mégse jön be a dolog...így könnyen vissza tudsz menni CM 8.2-re. :)
Nekem Cm 6.5 óta nem volt gondom az ébresztővel. :) Bár én az 1.6-os android-ból származó ébresztőt használom...annál jobb nem kell. :) De még a klaxon is jó... A desk clock szerintem borzalmas... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 01 24, 17:42:16
Hi!

Petikeke az előző hozzászólásodban írtad a google apps-okat, én is olvasgattam róla eddig gondolom tévesen azt gondoltam tévesen, hogy a marketről lefrissíti autómatán:).
Az lenne a kérdés, hogy ezeket az új google appsokat honnan tudom beszerezni?
Tudom samdroidról, de nem találtam meg lehet vak vagyok vagy béne, pedig hidd el kerestem:).
Megköszönném, hogyha tudnál adni nekem egy hozzávezető linket, esetleg ha valamire figyelnem kell, akkor kérlek oszd meg velem azt is.
Köszi.

ui.: Egyelőre én is maradok a 8.2-nél:) Ez eddig nekem tökéletesen megfelel gyors akku idő baromi jó, mindent tud ami nekem kell:). Persze továbbra is olvasom a fejleményeket:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 24, 17:58:44
  
Hi!

Petikeke az előző hozzászólásodban írtad a google apps-okat, én is olvasgattam róla eddig gondolom tévesen azt gondoltam tévesen, hogy a marketről lefrissíti autómatán:).
Az lenne a kérdés, hogy ezeket az új google appsokat honnan tudom beszerezni?
Tudom samdroidról, de nem találtam meg lehet vak vagyok vagy béne, pedig hidd el kerestem:).
Megköszönném, hogyha tudnál adni nekem egy hozzávezető linket, esetleg ha valamire figyelnem kell, akkor kérlek oszd meg velem azt is.
Köszi.

ui.: Egyelőre én is maradok a 8.2-nél:) Ez eddig nekem tökéletesen megfelel gyors akku idő baromi jó, mindent tud ami nekem kell:). Persze továbbra is olvasom a fejleményeket:)
http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/ (http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/)
Elvileg le kéne frissíteni mindet, de nekem pl a YT-t sose frissítette. Meg ha a marketről frissít vmit azt a /system/data-ba telepíti, de a CM-ben a /system/app-ban vannak a Gapp-k ezért 2szer lesz fent a telón. Én mindig recovery-ből rakom fel, kényelmes, gyors, egyszerű. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 24, 18:07:06
Na sziasztok

Így közel egy nap elteltével a tapasztalataim:

Minden eddigi hiba eltünt, de SSSwitch nélkül használom, nem tartom kizártnak hogy az volt minden hiba okozója.Illetve a dalvik -cache az sajnos működés képtelen...Akku idő is hibátlan, amit a CKZtools-al állítottam be 100-ra illetve alvó módban 200-ra...semmi FC..ugyhogy egyelőre marad..
Jaa és egy újdonság zsoltee69 ismét összehozott egy remek témát:

http://forum.samdroid.net/f57/blue-skywalker-cm-3984/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-skywalker-cm-3984/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 24, 18:25:11
  
Használsz valami témát vagy app-t ami belenyúl a framework-be? Mert akkor az a ludas... Ha nem, akkor mit módosítasz a CM-n flash előtt/után?

Következő a helyzet, minden jó volt, és.... most visszagondolva, a bfs004 után jöttek a problémák. Lehetséges ez?
Szerintem mást nem raktam fel, témát nem használok, és nem nyúltam bele semmibe,.... Ami furcsa, hogy csak véletlenszerűen jön elő a dolog! Nem mindig, nem azonos programok után,..... teljesen véletlenszerűen! Különben mi tudna melenyúlni a framework működésébe?? pl?? Hátha eszembe jut valami... :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 24, 18:25:56
A sorrend ahogy én csináltam:
Jh7=>LK2.08.1=>CM8.3=>all2EXT2=>dalvik to cache=>a market által felkínált frissítések=>cfs.011=>3D intercept=>sensor

Kb ennyi....és most elfogadható..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 24, 18:28:42
  
Következő a helyzet, minden jó volt, és.... most visszagondolva, a bfs004 után jöttek a problémák. Lehetséges ez?
Szerintem mást nem raktam fel, témát nem használok, és nem nyúltam bele semmibe,.... Ami furcsa, hogy csak véletlenszerűen jön elő a dolog! Nem mindig, nem azonos programok után,..... teljesen véletlenszerűen!
Én még ilyen problémával nem találkoztam... :S De ha a bfs-re gyanakszol, akkor próbálj egy cfs kernel-t...hátha azzal megoldódik a problémád. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 24, 18:30:53
  
Következő a helyzet, minden jó volt, és.... most visszagondolva, a bfs004 után jöttek a problémák. Lehetséges ez?
Szerintem mást nem raktam fel, témát nem használok, és nem nyúltam bele semmibe,.... Ami furcsa, hogy csak véletlenszerűen jön elő a dolog! Nem mindig, nem azonos programok után,..... teljesen véletlenszerűen!

Nagyon is lehetséges....a bfs kernel sokak szerint , sőt még a kiagyalója szerint is instabil...ez okozhat ilyen hibákat...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 01 24, 19:36:18
  
Jaa és egy újdonság zsoltee69 ismét összehozott egy remek témát:

http://forum.samdroid.net/f57/blue-skywalker-cm-3984/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-skywalker-cm-3984/)

Nagyon jo ez a tema. Fel is tettem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 24, 20:28:21
Haladunk a béta felé!

Igaz nem CM de reméljük a CM is halad és nemsokára elérünk egy még stabilabban működő változatot.
Köszöm a fejlesztők munkáját.

Megjelent SamdroidMod-2.2.1_a9. http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-2-1-a9-froyo-aosp-i5700-discussion-feedback-3993/ (http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-2-1-a9-froyo-aosp-i5700-discussion-feedback-3993/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 24, 20:34:30
  
Nagyon is lehetséges....a bfs kernel sokak szerint , sőt még a kiagyalója szerint is instabil...ez okozhat ilyen hibákat...

Feltettem a cfs011-et, azzal is ugyanaz :(
Újrarakom, az új 2.2.1 a9-et rakom fel :)
Pont kapóra jött :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 01 24, 20:57:09
Egy olyan problémám lenne hogy a legörgető sávon a nem fogadott hívás helyett a tartva felirat jelenik meg és hasonló problémáim vannak hívás közben is. Ez valamiféle fordítási kavarodás lenne, az egyik blueray téma óta van ha jól emlékszem. Azóta próbáltam más témával is helyre pofozni de nem igazán sikerült, gondolom amivel helyre akartam rakni nem irta felül azt a részét. Tudnátok valami megoldást hogy hogyan rakhatnám helyre a dolgokat teljes ujra instalálás nélkül?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 01 24, 21:58:53
  
Feltettem a cfs011-et, azzal is ugyanaz :(
Újrarakom, az új 2.2.1 a9-et rakom fel :)
Pont kapóra jött :)

Szóval..... felraktam..... Nekem sokkal lassabbnak tünt, a pontszámok messze elmaradtak, quadrant csak 540 körül, 8.3-mal 650 volt. Ment vissza a 8.3 Ennyi :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 24, 23:41:17
  
Nekem Cm 6.5 óta nem volt gondom az ébresztővel. :) Bár én az 1.6-os android-ból származó ébresztőt használom...annál jobb nem kell. :) De még a klaxon is jó... A desk clock szerintem borzalmas... :S

Ezt az 1.6-os ébresztőt fel tudnád nekem tölteni?:) Deskclock nekem sem tetszett eddig sem, bár 1.6-os ébresztőt meg nem ismerem, de ha azt mondod az a legjobb, hiszek neked. :) Be akarom építeni ebbe a 2.2-es cm romba.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 24, 23:45:35
  
Szóval..... felraktam..... Nekem sokkal lassabbnak tünt, a pontszámok messze elmaradtak, quadrant csak 540 körül, 8.3-mal 650 volt. Ment vissza a 8.3 Ennyi :)
Ezért lehetett sokkal lassabb! :)
Glitches/Needs Improvement:
1.Default current cpu freq: 400MHz - can be fixed with setCPU or another utility
  
Egy olyan problémám lenne hogy a legörgető sávon a nem fogadott hívás helyett a tartva felirat jelenik meg és hasonló problémáim vannak hívás közben is. Ez valamiféle fordítási kavarodás lenne, az egyik blueray téma óta van ha jól emlékszem. Azóta próbáltam más témával is helyre pofozni de nem igazán sikerült, gondolom amivel helyre akartam rakni nem irta felül azt a részét. Tudnátok valami megoldást hogy hogyan rakhatnám helyre a dolgokat teljes ujra instalálás nélkül?
A híváslistára gondolsz? Nekem a Blue S témával tökéletes. Nincs bajom vele. Rakd fel azt, hátha megjavítja...ha nem akkor sztem factory reset...
  
Haladunk a béta felé!

Igaz nem CM de reméljük a CM is halad és nemsokára elérünk egy még stabilabban működő változatot.
Köszöm a fejlesztők munkáját.

Megjelent SamdroidMod-2.2.1_a9. http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-2-1-a9-froyo-aosp-i5700-discussion-feedback-3993/ (http://forum.samdroid.net/f56/samdroidmod-2-2-1-a9-froyo-aosp-i5700-discussion-feedback-3993/)
Haladunk meg minden, ennek örülök, de most egy jottányit se tett hozzá az új AOSP...attól, hogy 2.2.2 semmivel sem jobb, mint a CM. Ha jól megnézed, akkor csak azokat tette bele Leshak ami eddig kijött a CM-hez, és Criminal készített Github-n...semmi mást. Még az IC 3D driver se megy rajta. Nem beszélve arról, hogy nincsenek benne a CM beállítások (nyilván), ami elég nagy hátrány...
És lehet, hogy a ck mod kernelek se mennek vele...ezt nem tudom megerősíteni.
  
Ezt az 1.6-os ébresztőt fel tudnád nekem tölteni?:) Deskclock nekem sem tetszett eddig sem, bár 1.6-os ébresztőt meg nem ismerem, de ha azt mondod az a legjobb, hiszek neked. :) Be akarom építeni ebbe a 2.2-es cm romba.
http://forum.samdroid.net/f10/ported-stock-nonstock-apks-2782/ (http://forum.samdroid.net/f10/ported-stock-nonstock-apks-2782/)
Azt nem mondom, hogy a legjobb, mert tudásban a klaxon-nál nem találtam jobbat...de nekem bőven elég ez is. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 25, 00:34:56
  
http://forum.samdroid.net/f10/ported-stock-nonstock-apks-2782/ (http://forum.samdroid.net/f10/ported-stock-nonstock-apks-2782/)
Azt nem mondom, hogy a legjobb, mert tudásban a klaxon-nál nem találtam jobbat...de nekem bőven elég ez is. :)

Köszi a linket, megnéztem, de inkább le vadásztam a klaxont. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 25, 16:38:58
  
Én maradok egyelőre a 8.2-nél, nem szívesen frissítek most már, amíg nincs nagyobb változás. A wireless tetheringre van külön app, az nem csábít.
Kipróbáltam a bfs kerneleket, sokkal gyorsabb lett a rendszer! Eddig elijesztett, hogy instabilnak volt feltüntetve, de nekem semmi problémám nincs eddig. Igaz, hogy a bfs003A használható csak a 8.2-vel, mert a 004-el nem kapcsolódik a wi-fi. SSswitch 06C tweaket meg le kellett szednem, mert semmi javulást nem láttam az akkuidőben és nem szólalt meg reggel az ébresztőm miatta. Szerencsére nem aludtam nagyon el, de legyen óvatos, aki használja az ébresztő funkciót!

Detto!

Nekem eddig a 8.2 a legtökéletesebben működő rom, a cfs010-el kombinálva.
Rakd fel a SSSwitch v.06A-t :ok:, azzal  nincs ilyen gond (Nekem eddig minden esetben ébresztett)és meglehetősen kiegyensúlyozottá teszi a rendszert(quadrant alapján). ;)
Én egy időre letettem a bsf kernelekről, mert bár gyorsulást eredményez, de egyben instabillá is teszi a cuccot. :-X
Persze ez csak saját tapasztalat ;), van aki szereti a bsf kerneleket a potenciális hibák ellenére is.

Sir Tremor: Nekem is atom stabil a 8.3. :) Ezt amit kézileg össze főzögettem még egy aprócska hiba sem jött elő benne. Mondjuk én ráfrissítettem alapból mindenféle programot a főzéskor ami lényeges, launcher pro, youtube,gmail,market stb. + bele építettem a szenzor drivert is, eddig egy fc sem fordult elő.

Meglehet, nem vitatom a CM8.3 stabilitását, mivel nem próbáltam még (és ezek szerint e Te módszered a célravezető), de Én minden esetre még maradok a jó kis 8.2-nél...
Cirka 1 hete használom és eddig SEMMILYEN rendellenességet sem produkált! :ok:

Nagyon is lehetséges....a bfs kernel sokak szerint , sőt még a kiagyalója szerint is instabil...ez okozhat ilyen hibákat...

Alátámasztom, gyorsnak gyors, de Nálam mindegyikkel volt valami gebasz.
Megbízhatóságban a cfs agyonveri. :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 25, 16:45:56
  
1:
Azért nem...nekem pl szinte sose akar bebootolni a kitchen-ben létrehozott romok. 10 esetből 8-szor tuti el se indul, de amikor elindul, akkor is hamar megadja magát... :) Tuti kis módszerem van. Mindig gyári CM-t rakok fel és flash előtt se módosítom (kivéve a build.prop-t ha szükséges). Szépen mindent kitörlök ES File explorer alól. Ami feltétlen kell nekem azt meg recovery-ből teszem fel (google apps).
Így mindig atom stabil romot építettem. :) És mielőtt azt mondja valaki, hogy sokáig tart...megmondom, hogy nem. :) A clean install+CM 8.3+backup-k visszaállítása és az a pár app felrakása nem tart 30 percnél tovább nekem. :)
2:
Nekem Cm 6.5 óta nem volt gondom az ébresztővel. :) Bár én az 1.6-os android-ból származó ébresztőt használom...annál jobb nem kell. :) De még a klaxon is jó... A desk clock szerintem borzalmas... :S

1:
Kimerítő válasz, de ne vedd ám komolyan amit írtam, csak kis cink volt :D, mert itt lassan már annyi az "atom stabil" rendszer, hogy erőművet lehetne építeni belőlük. ;D
Nekem azért akadtak gondok egy-két verzióval és volt olyan is (mint a jelenlegi), amivel az égvilágon semmi gond nincs. ;)
Persze mindez relatív, procifüggő, konfigfüggő...sorolhatnám.
2:
Ezzel Én is így vagyok, sok buggal találkoztam a 6.x széria óta, de az ébresztőm (hála az égnek) mindig működött. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 25, 17:11:01
a 8.3 3d ben gyorsabb lett? vagy miben lett gyorsabb? gondolkodom, hogy kipróbáljam -e...?.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 25, 17:47:16
  
a 8.3 3d ben gyorsabb lett? vagy miben lett gyorsabb? gondolkodom, hogy kipróbáljam -e...?.
A neocore nekem hang nélkül 8,6 fps lett. Nem tudom előtte mennyi volt. De pl a toyshop adventures nálam jobban fut. Mással jelenleg nem játszok. :)
Használat során viszont szerintem sokkal gyorsabb a 8.2-nél...főleg bfs kernel-lel és jó ssswitch beállításokkal. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 25, 19:54:50
Valaki letudná írni nekem hogy miket is kell módosítani a frameworkben ahhoz hogy megtudjam változtatni a lock screen kinézetét?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 26, 14:43:06
  
Valaki letudná írni nekem hogy miket is kell módosítani a frameworkben ahhoz hogy megtudjam változtatni a lock screen kinézetét?

Ezt nézd meg...szerintem jobb ha így csinálod...vagyis egyszerübb:

http://forum.samdroid.net/f42/change-lockscreen-widget-locker-how-3435/ (http://forum.samdroid.net/f42/change-lockscreen-widget-locker-how-3435/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 26, 16:36:24
Ma rájöttem az intercept 3D hibájára...vagyis csak arra amit okoz...
Ugyanis csináltam egy clean instalt, és minden egyes összetevő után teszteltem a telót...igazából nem nagy hiba de azért....na mindegy a lényeg..
A cyanogen beállításoknál azon belül is a felhasználói felület menüpont alatt van egy "megjelenitési hatás" nevü menüpont ami ha felrakom a 3D-t akkor megszünik működni....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 01 26, 17:08:46
  
Ezt nézd meg...szerintem jobb ha így csinálod...vagyis egyszerübb:

http://forum.samdroid.net/f42/change-lockscreen-widget-locker-how-3435/ (http://forum.samdroid.net/f42/change-lockscreen-widget-locker-how-3435/)

Köszi. :) A megjelenítési hatás nálam sem működik a 3D driver telepítése után. :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 01 26, 21:37:10
Egy új probléma adódott nálam, nem működik a Market! Letöltésekre unsuccesfull választ ad, ha leválasztom az sd-t, akkor package corrupted vagy unknown error -18 jelzést ad. Olvastam, hogy másoknál is előfordult, de nálam nem jelent megoldást semmi, wipeoltam, adatokat és gyorsítótárat töröltem a google appsokban és download managerben, sd-t leválasztottam, semmi javulás. Valakinek esetleg volt még ugyanez? Kíváncsi lennék a megoldásra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 26, 22:18:21
Üdv mindenkinek!
Nekem volt ilyen bajom én úgy oldottam meg hogy letöröltem az sd particiót és újraparticionáltam úgy lett jó
de valaki mondta hogy van valami fix premission nevű dolog recoverybe és azt még meglehet próbálni hogy az is jó e de azt én nem próbáltam.
Más: nekem most olyan bajom van ha sdkártyát rá mountolom a gépre akor lefagy a teló sd re meg nem lehet semmit rakni clean install után meg sd formázás után is így maradt szóval nemtudom hogy mi lehet a probléma de másnál is próbáltam és ott is lefagyott 3-5 percig tudom használni de utána lefagy :S
valaki tud valamit mondani erre akor azt megköszönném
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 27, 00:37:28
Samdroidos Particiot hogy tudom eltuntetni? Formáztam az sd-t a telóval géppel és nem nagyon tudom eltüntetni:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tarcsihun 2011, 01 27, 05:57:47
Egyszerűen a telefonnal formázd.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 27, 07:27:26
Telefonnal nem tudod leformázni. Nincs olyan opció az új recovery-ben. Én gépen szoktam formázni az easeus partition manager-rel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 01 27, 08:21:56
  
Egy új probléma adódott nálam, nem működik a Market! Letöltésekre unsuccesfull választ ad, ha leválasztom az sd-t, akkor package corrupted vagy unknown error -18 jelzést ad. Olvastam, hogy másoknál is előfordult, de nálam nem jelent megoldást semmi, wipeoltam, adatokat és gyorsítótárat töröltem a google appsokban és download managerben, sd-t leválasztottam, semmi javulás. Valakinek esetleg volt még ugyanez? Kíváncsi lennék a megoldásra.
Tegnap a Martket nekem is vacakolt. Tippem: valamit állítgatott a "nagytestvér". Mára megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 27, 13:56:38
  
...nekem most olyan bajom van ha sdkártyát rá mountolom a gépre akor lefagy a teló sd re meg nem lehet semmit rakni clean install után meg sd formázás után is így maradt szóval nemtudom hogy mi lehet a probléma de másnál is próbáltam és ott is lefagyott 3-5 percig tudom használni de utána lefagy :S
valaki tud valamit mondani erre akor azt megköszönném

Ez a hiba Nálam is jelen van :hmm:, először SD hibára gyanakodtam, de rá kellett jönnöm, hogy azzal szerencsére semmi gond. :ima:
Sajnos megoldást még nem találtam a problémára...illetve egyet igen:
SD ki->kártyaolvasóba be->másol->SD vissza a cuccba és kész! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2011, 01 27, 15:50:41
Ahhoz, hogy az SD-kártyát leformázzuk, nem kell Recovery, se számítógép. Bőven elég a Spica bármilyen futó rommal. Tehát az SD kártya formázása, hogy az ext2 partíció is eltűnjön és egybe lásd az egész tárterületet:
Beállítások menü -> SD kártya és telefon tárhely beállítások -> SD-kártya leválasztása
Ekkor aktív lesz az SD-kártya formázása menü. Erre kell rányomni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 27, 20:48:51
Tapsi nekem így nem megy telóval formázom akor nem jó de megoldottam elkezdtem formázni windows al és mikor már 50% járt kirántotam az usb kábelt a telóbol = tropáravágta a file rendszert és mikor fel akarta ismerni a telefon nem tudta megformázta és pukk 16giga :) de ha alapból telóval leformázom akor ugyanúgy nem a teljeset láttta nah mindegy ez nálam van...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 28, 00:17:28
Nah felraktam a Ubuntut a telómra kíváncsi vagyok hogy jó e:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 28, 15:15:16
  
Tapsi nekem így nem megy telóval formázom akor nem jó de megoldottam elkezdtem formázni windows al és mikor már 50% járt kirántotam az usb kábelt a telóbol = tropáravágta a file rendszert és mikor fel akarta ismerni a telefon nem tudta megformázta és pukk 16giga :) de ha alapból telóval leformázom akor ugyanúgy nem a teljeset láttta nah mindegy ez nálam van...

Hehh... ;D rotfl
Az "orosz módszer" mindig célravezető! :D

A legutóbbi bsf-es rossz konfignál majdnem Én is falhoz baxtam, de az nem hiszem, hogy segített volna rajta! ;D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 01 28, 18:08:04
  
Nah felraktam a Ubuntut a telómra kíváncsi vagyok hogy jó e:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 01 28, 18:08:40
  
Nah felraktam a Ubuntut a telómra kíváncsi vagyok hogy jó e:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 28, 20:08:20
a cm 8.3as one packaget hogyan kell használni? ezta jh1 és a rootolás helyett teszem fel, vagy hogy? minden adatomat törli?
Cyanogen mod 8.2 videotest (http://www.youtube.com/watch?v=6UjswHXoWFc#)
videófelvétel minősége 8.2 alatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 29, 09:12:18
Na megjelent a  ckMod.SSSwitch.v06D...

http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 29, 17:21:43
  
Na megjelent a  ckMod.SSSwitch.v06D...

http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)

Valaki próbálta már? Mik a tapasztalatok? Miben jobb mint a 06C? Lenne egy elég nagy problémám, nem tudom másnak is előfordul e ilyen baja, az a gondom hogy mikor gyárilag a cm8.3-ban lévő superusert használom, és belépnék a superuser settingsbe ő dob egy hátast és fc-vel bezáródik. Ez után gondoltam felteszem a legújabb superusert a marketből le is szedtem, majd amikor ez felment már szépen működik a settings menüje a superusernek, de viszont egy csomó program fc-zik. Közte a CKZtools amit használni szeretnék. Másnál nem fc-zik 06C ssswitchel és bfs004 kernellel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 29, 17:45:14
  
Én a market-ről szedtem a legújabb SU-t és nincs baj.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 29, 17:48:32
  
Én a market-ről szedtem a legújabb SU-t és nincs baj.

Hmm, most feltoltam a legújabb ssswitch 06D-t nem birtam ki ne nézzem meg és érdekes módon megy most nekem is a CZKtools. Viszont nagyon elszúrhatták ezt a 06D-t vagy nem tudom, de az ssswitch.conf fájlban awake uv és a sleep uv érték 0. Te mit használsz petikeke? Mennyi az értéked awake és sleep módban? Ha jól tudom ez mellé már nem kell recoverybe uv-t állítani ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 29, 22:22:55
  
Igaz nem tőlem kérdezted, de nekem awake módban 100 sleep módban 200-ra van állítva....
Igen jól tudod, recoban nem kell állítani..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 01 30, 13:47:27
Sziasztok,valakinél 8.3mal jelentkeznek random fagyások éspervagy újraindulások???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 01 30, 14:56:41
  
Hmm, most feltoltam a legújabb ssswitch 06D-t nem birtam ki ne nézzem meg és érdekes módon megy most nekem is a CZKtools. Viszont nagyon elszúrhatták ezt a 06D-t vagy nem tudom, de az ssswitch.conf fájlban awake uv és a sleep uv érték 0. Te mit használsz petikeke? Mennyi az értéked awake és sleep módban? Ha jól tudom ez mellé már nem kell recoverybe uv-t állítani ugye?
szándékosan 0, ha elolvasod a leírását, rájössz... amugy én 150/250 nel használom. I/0 schedulernek ti mit használtok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: georef 2011, 01 30, 15:18:03
Sziasztok!!

Nekem is vannak fagyások és újraindulások. Valamint bizonyos programok elfelejtik a beállításait.
Remélem, hamarosan jön a 8.4 sok javítással.
Vki használja a Samdroidmod 2.2.1. a9-t?

Üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 30, 17:32:34
  
Sziasztok!!

Nekem is vannak fagyások és újraindulások. Valamint bizonyos programok elfelejtik a beállításait.
Remélem, hamarosan jön a 8.4 sok javítással.
Vki használja a Samdroidmod 2.2.1. a9-t?

Üdv
Még várhatunk rá. Criminal jan 21 óta nem csinált semmit Github-n, állítólag beteg.
Én nem használom, az a sima 2.2. Cyanogen nélkül nem annyira jó az android. :D
nálam 0 fagyás van. :)
  
szándékosan 0, ha elolvasod a leírását, rájössz... amugy én 150/250 nel használom. I/0 schedulernek ti mit használtok?
Biztos át lehet írni a CZK tools-ban. És nekem is 150/250-n van.
Én BFQ-t használok, az a leggyorsabb.
  
Sziasztok,valakinél 8.3mal jelentkeznek random fagyások éspervagy újraindulások???
Nálam 1-szer volt csak random újraindulás...gondolom azért mert nagyon leesett a memóriám...
  
Hmm, most feltoltam a legújabb ssswitch 06D-t nem birtam ki ne nézzem meg és érdekes módon megy most nekem is a CZKtools. Viszont nagyon elszúrhatták ezt a 06D-t vagy nem tudom, de az ssswitch.conf fájlban awake uv és a sleep uv érték 0. Te mit használsz petikeke? Mennyi az értéked awake és sleep módban? Ha jól tudom ez mellé már nem kell recoverybe uv-t állítani ugye?
Én még a 0.6C-t használom. Nem frissítek egyelőre, mert BFS-t használok ezért számomra semmi újdonságot nem hoz. Most totál meg vagyok elégedve a rendszeremmel.
Amúgy 150/250-n használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 01 30, 18:20:31
Frissítettem 8.3-ra, továbbra sem tudok frissíteni/telepíteni a marketből. Pontosabban az 1 megánál nagyobbakat nem tudja letölteni. Kipróbáltam már mindent: sd újraformázást, google app adatok törlését, semmi eredmény.
Az a gyanúm, hogy dalvik-cache scriptem kavar be (nem használok samdroid apps2sd-t), lehet hogy betelt a telefon belső tárhelye. Valaki, aki használ dalvik-cache áthelyezést tapasztalt ilyent?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 01 30, 19:40:51
Nekem állandóan lefagy a telefonom bfs és cfs kernellel.
Szeretném megkérni Petit, hogy legyen oly kedves, hogy leírja nekem a CKZToolba mit állítot át menyire.
Előre is köszönöm  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 30, 21:42:35
  
Nekem állandóan lefagy a telefonom bfs és cfs kernellel.
Szeretném megkérni Petit, hogy legyen oly kedves, hogy leírja nekem a CKZToolba mit állítot át menyire.
Előre is köszönöm  :ok:
IO sched: BFQ
Awake mode UV 150
Awake mode max cpu freq 800 mhz
awake mode max cpu treshold: 80
Sleep mode UV: 250
Sleep mode cpu governor: ondemand
Sleep mode max cpu freq: 266
Sleep mode cpu treshold: 90

De ha fagy a telefonod akkor az ssswitch beállításai nagyon nem számítanak. Max az UV-t vedd lentebb.

Más: Mivel sikerült az államvizsgám és ki is pihentem/buliztam magam így pár nap múlva számíthattok a leírásra! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 01 31, 01:04:28
  
Én még a 0.6C-t használom. Nem frissítek egyelőre, mert BFS-t használok ezért számomra semmi újdonságot nem hoz. Most totál meg vagyok elégedve a rendszeremmel.
Amúgy 150/250-n használom.

Kipróbáltam az említett beállítással is ezt az új ssswitchet, de sajnos elalvásnál dobott egy hátast így ment vissza 100/200-ra az érték, sajnos processzorom nem bírja. Ondemandon használod vagy performance-n? Azt vettem észre hogy performancen nekem gyorsabb a rom mint ondemanden, amugy ez a BFQ is gyorsít rajta. :) Szóval most fogjuk rá repül mint a szél. Lehet át is írom magamnak ssswitch zipjébe ezeket a beállításokat alapnak, hogy CZKtools se kelljen, mert az meg hol elindul hol meg dob egy FC-t sajnos. Másnál nem FC-zik? BFS a kernelem úgyszintén.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 01 31, 07:14:01
  
Nah felraktam a Ubuntut a telómra kíváncsi vagyok hogy jó e:D
leirnad nekem is az eljarast?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 01 31, 08:42:56
  
Kipróbáltam az említett beállítással is ezt az új ssswitchet, de sajnos elalvásnál dobott egy hátast így ment vissza 100/200-ra az érték, sajnos processzorom nem bírja. Ondemandon használod vagy performance-n? Azt vettem észre hogy performancen nekem gyorsabb a rom mint ondemanden, amugy ez a BFQ is gyorsít rajta. :) Szóval most fogjuk rá repül mint a szél. Lehet át is írom magamnak ssswitch zipjébe ezeket a beállításokat alapnak, hogy CZKtools se kelljen, mert az meg hol elindul hol meg dob egy FC-t sajnos. Másnál nem FC-zik? BFS a kernelem úgyszintén.
Performance-n gyorsabb a teló, de én az ondemand-t szeretem mert valamennyivel energiatakarékosabb szerintem. Lehet kicsit lasabb, de annyival nem, hogy zavarjon. :) Legutóbb 40 perc filmnézés, 1 óra zene, 1 óra wifi+full fényerő vitte le az aksit 70%-ra. Nekem ez bőven jó. :)
  
Nah felraktam a Ubuntut a telómra kíváncsi vagyok hogy jó e:D
leirnad nekem is az eljarast?

Kérlek ne az idézésbe írd a kérdésed.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 01 31, 13:10:49
  
Más: Mivel sikerült az államvizsgám és ki is pihentem/buliztam magam így pár nap múlva számíthattok a leírásra! :)

Gratula a "keményfedeleshez"  ;), remélem hasznát veszed.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 01 31, 18:08:39
"Mivel sikerült az államvizsgám"

Én is gratulálok!  :taps: :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sirjames 2011, 01 31, 18:12:17
Üdv Mindenkinek!

Kezdem azzal hogy végigolvastam az összes oldalt!  :D
A páromnak szeretném a Spica-ját frissíteni (gyári T-s 2.1), de igazából nem jutottam dűlőre, melyik verzió legyen.
Ami fontos ne stabil legyen, de lehetőleg gyors is. Munkára használja a telefonját szinkronizál folyamatosan wifin is és 3G-n is. Gmail-t, Exchange-t, POP3 is használ.(mindegyik kell!)
Esetleg valakinek erre egy müködő konfigja, linkekkel?  :)

Ui.: Néha játszana az AB-vel is! (Most állandóan az én telómat nyúlja le. :shock:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 31, 18:26:48
petikeke gratulálok az államvizsgádhoz:)
Más.. valahogy ez az ssswitch  nekem nem jön be...már pár napja csak a cfs.011 van a vason és azóta sem fagyás sem pedig FC nem volt...az undervolted beállítást pedig a CkzToolsal is simán be lehet állítani...
Amit észre vettem hogy a sima CM8.3 linpack eredménye jobb , mintha bármit felteszek mellé. Még az intercept 3D is lessítja....
Na kb ennyi..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 31, 18:52:59
Na akkor egy kis tesztelni való mindenkinek..:)

Egy másik fórumon van egy - két srác akik nagyon benne vannak a navi programok csinosításában, és az egyikük összehozta a színes poi ikonokkal működő igo-t androidra...
Tudom , hogy nem ide való téma, de nem tudtam hová írjam!

Az lenne a kérésem, hogyha van kedvetek, akkor teszteljétek...
A csomagban van egy poi fájl, amit az sdcard/IGO/content/poi mappába másoljatok be, de az ott lévőről csináljatok mentést.Vagyis cseréljétek le ezzel.
240x320
http://data.hu/get/3458625/320x240.rar (http://data.hu/get/3458625/320x240.rar)

320x480
http://data.hu/get/3458689/320x480.rar (http://data.hu/get/3458689/320x480.rar)

800x480
http://data.hu/get/3458694/800x480.rar (http://data.hu/get/3458694/800x480.rar)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 31, 19:04:20
A legfonotasabbat lefelejtettem...Köszönet érte nanukának...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 01 31, 21:35:45
Upsz..lehagytam a rarpasst..

rarpass: bdwteam
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 01, 00:02:27
  
Üdv Mindenkinek!

Kezdem azzal hogy végigolvastam az összes oldalt!  :D
A páromnak szeretném a Spica-ját frissíteni (gyári T-s 2.1), de igazából nem jutottam dűlőre, melyik verzió legyen.
Ami fontos ne stabil legyen, de lehetőleg gyors is. Munkára használja a telefonját szinkronizál folyamatosan wifin is és 3G-n is. Gmail-t, Exchange-t, POP3 is használ.(mindegyik kell!)
Esetleg valakinek erre egy müködő konfigja, linkekkel?  :)

Ui.: Néha játszana az AB-vel is! (Most állandóan az én telómat nyúlja le. :shock:)
Ha nagyon sürgős a dolog akkor a post-m végén lévő linken megtalálsz minden információt a flash-ről, de ha ráér 1-2 napot akkor várj egy kicsit, mert ha úgy lesz időm, akkor holnap este megírom az útmutatót.
Én mindig a CM-t ajánlom, mert a leggyorsabb és a legtöbb, legjobb beállítások vannak benne.
Ezt a stabil kérdést felejtsük már el könyörgöm. :D 1-2 eseti/egyedi hibától eltekintve atomstabil. Nekem 4 napja folyamatosan megy a telefonom, játszok, netezek, zenét hallgatok és tökéletes. Nuku random újraindulás, nuku fagyás. :)
K-9 mail a te partnered e-mail ügyekben. :)

Nem tudom milyen és mennyire jó, de próbáld ki a fozenginger-t. http://forum.samdroid.net/f53/frozengingerv3-stylz-3971/ (http://forum.samdroid.net/f53/frozengingerv3-stylz-3971/)

Az Ab tökéletesen játszható az IC 3D driver-rel. :)
  
Na akkor egy kis tesztelni való mindenkinek..:)

Egy másik fórumon van egy - két srác akik nagyon benne vannak a navi programok csinosításában, és az egyikük összehozta a színes poi ikonokkal működő igo-t androidra...
Tudom , hogy nem ide való téma, de nem tudtam hová írjam!

Az lenne a kérésem, hogyha van kedvetek, akkor teszteljétek...
A csomagban van egy poi fájl, amit az sdcard/IGO/content/poi mappába másoljatok be, de az ott lévőről csináljatok mentést.Vagyis cseréljétek le ezzel.
240x320
http://data.hu/get/3458625/320x240.rar (http://data.hu/get/3458625/320x240.rar)

320x480
http://data.hu/get/3458689/320x480.rar (http://data.hu/get/3458689/320x480.rar)

800x480
http://data.hu/get/3458694/800x480.rar (http://data.hu/get/3458694/800x480.rar)
Holnap tesztelem. :) THX a megosztásért! :)
  
petikeke gratulálok az államvizsgádhoz:)
Más.. valahogy ez az ssswitch  nekem nem jön be...már pár napja csak a cfs.011 van a vason és azóta sem fagyás sem pedig FC nem volt...az undervolted beállítást pedig a CkzToolsal is simán be lehet állítani...
Amit észre vettem hogy a sima CM8.3 linpack eredménye jobb , mintha bármit felteszek mellé. Még az intercept 3D is lessítja....
Na kb ennyi..
A czktools-hoz kell az ssswitch. Anélkül nem tudsz állítani semmit ha jól tudom. Az UV-t is az 98ssswitch-ban módosítja...
Lasabb lesz valami oknál fogva, de ezerszer IC 3d driver mint pár pont linpack-ben. :D

Más:
Mindenkinek köszi! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 01, 00:30:15
  
Nah felraktam a Ubuntut a telómra kíváncsi vagyok hogy jó e:D
leirnad nekem is az eljarast?
Szia! Elnézést nem vettem észre hogy írtál!
Az én véleményem erről az egészről hogy semmire nem jó plussz állandóan újra kell indítani a telefont pontosan nem értettem annyira nem érdekelt csak annyit vettem le hogy a telefonban összekeveredik a linux az androiddal de itt a link megnézheted hogyan lehet rávarázsolni. De ahoz hogy legyen grafikus felületed Linux szükséges és le van írva az eljárás hogyan lehet az img file-ba helyet csalni.
http://forum.samdroid.net/f57/ubuntu-cyanogenmod-howto-2862/ (http://forum.samdroid.net/f57/ubuntu-cyanogenmod-howto-2862/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sirjames 2011, 02 01, 07:23:04
Köszi az infót petikeke! Tudok várni pár napot, annyira nem fontos most van elég telepítenivalóm a frissítés nélkül is!  :D
Amúgy meg grat az államvizsgádhoz!
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 01, 22:59:40
Valaki elárulja hogy ha 2.1 ből átrakodom a divixhez tartozó filokat a 2.2 be akor miért nem lesz divx?:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 01, 23:33:35
  
Valaki elárulja hogy ha 2.1 ből átrakodom a divixhez tartozó filokat a 2.2 be akor miért nem lesz divx?:D
mert ez nem így működik. a modderek már jó ideje szenvednek a divx-el, te meg ennyivel megoldanád?
szép lenne, de sajnos nem. amúgy a szabvány körül van valami.
amúgy yxplayer egész hól játszik divx-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 02 03, 08:26:54
Valószínű én vagyok a béna, de hogy lehet azt beállítani, h a headseten lévő gomb fogadja a hívást és beszélgetés közben ne némítást jelentsen, hanem mondjuk bontson. 2.1 alatt ment, de a 2.2 CM8.2 alatt nem sikerült ezt belőnöm. Ha fentvan egy winamp akkor meg elindítja a zenét ami külön mókás hívás közben:)

Előre is köszi...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 02 03, 08:54:48
Hy!

Egy olyan kérdésem lenne hogy Sony Ericsson Xperia X10 mini-vel is meglehet ezt csinálni amik ide vannak írva? pl. hogy felrakom a CM 8.2 meg atöbbi ami hozzá való? Vagy Sony-ra más kell?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 02 03, 10:43:21
  
Hy!

Egy olyan kérdésem lenne hogy Sony Ericsson Xperia X10 mini-vel is meglehet ezt csinálni amik ide vannak írva? pl. hogy felrakom a CM 8.2 meg atöbbi ami hozzá való? Vagy Sony-ra más kell?
Szerintem "inkább más"
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 03, 21:18:42
Hatalmas lappangás van :D Vihar előtti csend? :D:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 04, 05:40:49
  
Hatalmas lappangás van :D Vihar előtti csend? :D:D

vagy mindenkinek jol mukodik minden ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 04, 17:46:02
Megjelent az SSSwitch 0.6E

http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-ssswitch-v0-6-a-3870/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-ssswitch-v0-6-a-3870/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 04, 19:30:19
sziasztok!
használta már valaki közületek ezt:
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-lightweight-v2-1-dude-3935/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-lightweight-v2-1-dude-3935/) ?
Már rég szeretnék valami jó témát a CM-hez és ez a módosított rom elég jól néz ki - csak abban nem vagyok biztos, hogy tényleg jól működik-e!
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 04, 19:47:14
  
ez tenyleg jol nez ki.

ki lesz az a bator, aki leteszteli ? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: viper71 2011, 02 05, 09:31:30
Hi all!
Először is köszönöm a sok segítséget amit kimazsoláztam ebbő a topicból( mind a 86 oldal). Fennt van a Spicámon a CM8.2, valamint ez: CM_a8.2_full_cfs_patch_uriel_v1_update.zip. Az érdekelne, hogy mit érdemes még ez mellé tenni, valamint, hogy az AB fixnek melyik verziója jó ehhez a ROM-hoz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 05, 10:29:06
  
sziasztok!
használta már valaki közületek ezt:
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-lightweight-v2-1-dude-3935/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-lightweight-v2-1-dude-3935/) ?
Már rég szeretnék valami jó témát a CM-hez és ez a módosított rom elég jól néz ki - csak abban nem vagyok biztos, hogy tényleg jól működik-e!
Üdv!

Én már kipróbáltam a FrozenGinger-t a v3.2 es vagy 3.1 es nemtom pontosan melyik be se bootolt a a v3 as bebootolt de nem volt magyar és nem is igazán tetszett nekem de sebességre nem volt rossz.(Átlag)

Más: Nem tudom ki bogarászgatta mostanában a samdroidot de megjelent egy új kernel.
Feltettem most tesztelgetem a Discussion-on olvastam hogy ha felrakod akor  ssSwitch et sem kell felrakni semmit és gyorsabb sokkal a cfs, bfs kernelnél elviekben. Ha valaki ki szeretné próbálni:
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
Remélem tetszeni fog mindenkinek :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 13:39:46
  
hmm remek, majd kipróbálom én is :D . ha viszont fent van a ssswitch assor azt le kell ehhez szednem?  írj majd a tapasztalataidról!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 02 05, 14:36:26
  
Én már kipróbáltam a FrozenGinger-t a v3.2 es vagy 3.1 es nemtom pontosan melyik be se bootolt a a v3 as bebootolt de nem volt magyar és nem is igazán tetszett nekem de sebességre nem volt rossz.(Átlag)

Más: Nem tudom ki bogarászgatta mostanában a samdroidot de megjelent egy új kernel.
Feltettem most tesztelgetem a Discussion-on olvastam hogy ha felrakod akor  ssSwitch et sem kell felrakni semmit és gyorsabb sokkal a cfs, bfs kernelnél elviekben. Ha valaki ki szeretné próbálni:
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
Remélem tetszeni fog mindenkinek :)

Én úgy olvastam hogy az SSSwitchet csak a V2 alatt nem lesz kötelező használni mivel abban módosítja a CPU governort.(Bocs ha rosszul fogalmaztam de ezeket nem vágom teljesen. :-X)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 14:44:58
én most próbálgatom vegyes érzelmekkel: néha gyorsabb, néha meg szaggatnak a dolgok, még tesztelgetem egy kicsikét... :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 15:03:15
huhh, nekem random hibákat generál.összeveszett a go launcherrel, meg a galériát amikor megnyitom néha azt írja, hogy nincs installálva a program. megpróbálom újraindítani, és meglátjuk mi lesz. esetleg más launchereket is kipróbálok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 16:11:22
nah, úgy néz ki hogy a galériám teljesen meghülyült ugyanis eltünt az alkalmazások listájából, valamint amikor beindítanám akkor fc zik a launcher, szóval érdekes, amugy gyors a kernel próbáljátok ki. lehet hogy nálam csak az a baj, hogy a 8.1 óta nem volt újrarakva a telefon :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 18:09:51
ugy latszik ujra kell huznom a telt 0rol mert vannak problémáim :( igy nem nagyon tudok nyilatkozni a kernelről. annyit tudok rola mondani hogy meglehetősen gyors lett,és most jött ki a v2 os ami még gyorsabb és jobb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 05, 18:26:25
akkor a v2-es kernelhez nem kell ssswitch, meg ckztools?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 18:52:40
  
akkor a v2-es kernelhez nem kell ssswitch, meg ckztools?
nem kell, de használhatsz hozzá nyugodtan
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 05, 19:25:51
  
ugy latszik ujra kell huznom a telt 0rol mert vannak problémáim :( igy nem nagyon tudok nyilatkozni a kernelről. annyit tudok rola mondani hogy meglehetősen gyors lett,és most jött ki a v2 os ami még gyorsabb és jobb.

majd egy reszletes velemenyt kerhetnenk ?
ujrainstalltol kezdve (marmint, hogy pontosan mit tettel fel, stb)
Quadrant, linpack stb eredmenyek ...

koszonet!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: niko1 2011, 02 05, 20:13:52
Sziasztok!

a V2 kernellel a WiFi használhatatlan lesz . :'( :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 20:35:51
  
majd egy reszletes velemenyt kerhetnenk ?
ujrainstalltol kezdve (marmint, hogy pontosan mit tettel fel, stb)
Quadrant, linpack stb eredmenyek ...

koszonet!
quadrant, linpack kb ugyanaz mint eddig,neocore szintén. a görgetés gyorsabbnak érződik, az átmenetek sokkal hogy mondjam, folyékonyabbak, lágyabbak. játékban talán egy picivel jobb(raging thunder, nekem a wifi jó vele. cm 8.3-on próbáltad,? mert arra van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: niko1 2011, 02 05, 20:40:26
Köszi meg oldódott a WiFi : :D :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 02 05, 20:42:28
  
Sziasztok!

a V2 kernellel a WiFi használhatatlan lesz . :'( :-X

Szerintem nálad más baj lesz, mert nekem tökéletesen működik minden, és a linpack eredményem is 9 feletti..
Igaz nekem nincs fent a 3D driver mert nincs rá szükségem..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 05, 20:43:33
jah, és elméletileg még a szinek is szebbek ezzel a kernellel. ezt én nem nagyon vettem észre, talán majd ha újratelepelem :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 02 05, 20:55:58
De ami tetszik benne nagyon, hogy most semmi baj nincs a superuserrel, ami az ssswitch mellett hogy finoman szóljak is elég hitványan működött....ebből kifolyólag az összes program ami SU-hoz van kötve az mind  censored @kodott...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sirjames 2011, 02 06, 08:44:42
Üdv,

most hétvégén feldobtam a párom telefonjára a CM8.3-t, illetve Ares-nak a csomagját. (cfs011,SSSwitchv0.6E,all2ext2, l3D).
Stabilnak tűnik a rendszer, de azért pár dolog nem tökéletes. Superuser nem megy, AB Season-ből kilépve a képernyőn grafikai hiba (a kijelző felső harmada grafikai szeméttel tele), illetve a teszt 620 pontot hoz "csak".
Lehetne valahogy finomítani még, illetve hol tudom az UV-t állítani (a recovery menün kívül)?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 02 06, 08:56:38
  
Nekem is a superuserrel voltak gondjaim, amit az ssswitch okoz....az UV-t tudod állítani Terminal Emulatorral a "ssscfg" parancs beírásával, vagy a CkzTools nevü progival...
Háát szerintem nem tudsz finomítani rajta....max ha leszeded a kernelt meg az ssswitchet, és felteszed lukiqq kernelét....nekem az van fent tegnap óta és rendesen müködik a superuser is meg minden..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sirjames 2011, 02 06, 09:43:40
  
Jól látom az értékek 700-800 között? Az komoly.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 06, 10:30:35
és ezt hol láttad? nekem ugyan annyi mint eddig...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 10:42:20
  
Én már kipróbáltam a FrozenGinger-t a v3.2 es vagy 3.1 es nemtom pontosan melyik be se bootolt a a v3 as bebootolt de nem volt magyar és nem is igazán tetszett nekem de sebességre nem volt rossz.(Átlag)

Más: Nem tudom ki bogarászgatta mostanában a samdroidot de megjelent egy új kernel.
Feltettem most tesztelgetem a Discussion-on olvastam hogy ha felrakod akor  ssSwitch et sem kell felrakni semmit és gyorsabb sokkal a cfs, bfs kernelnél elviekben. Ha valaki ki szeretné próbálni:
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
Remélem tetszeni fog mindenkinek :)

nekem konkrétan el se indul vele a telefon,csak a cyanogen logó pörög és ennyi :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sirjames 2011, 02 06, 10:42:54
  
és ezt hol láttad? nekem ugyan annyi mint eddig...

http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index37.html (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index37.html)

Fixed my gallery problem... wipe gallery cache and reboot..

Widget scrolling seems laggy..

Spica is very fast now.. benchmark tops at 780 to 820

CM 8.2 all ext2 DArktremor a2sd Lukiqq kernel v2

Thank you to lukiqq
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 11:22:09
v3:
http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6054d1296986653-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv3recovery.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6054d1296986653-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv3recovery.zip)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 06, 11:43:27
aki a 780- 820 at írta az kamuzik, mert nem olyan gyors. a v3 nak vannak hibái, amik most jöttekelő. pla recovery icipici lesz, de végre több színt jelenít meg a kérésemre :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 06, 11:54:41
  
CM 8.2 all ext2 DArk tremor a2sd Lukiqq kernel v2

Thank you to lukiqq

Ez lenyúlta a nevem!!! >:( ;D
Vagy más nézőpontból: elneveztek Rólam egy...valamit. Mit is? :D

Lehet, hogy rápróbálok erre a V2-es verzióra (ha már a motorom is V2-es...szimpatikus az elnevezés :D), aztán kiderül, hogy mit javít/ront.
Ha besül a mutatvány, max visszateszem a cfs-t. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 12:13:39
v3-nál a szinek összevissza villognak
semmi extra nincs fent csupasz rendszer cm8.3 meg ez .
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 06, 12:22:16
Khmm...
Fent van a V2.
Quadrant elsőre 580, utána 610, majd 650, de ez volt a plafon. :hmm:
A cfs hozta a 680-700 közötti értékeket, igaz, hogy SSSwitch-el.
Viszont az tény, hogy ilyen gyors boot-om eddig nem volt. ;)
Most letesztelem a switchel együtt, remélem nem rottyantja ba a rendszert. :-X

Edit:
A WiFi viszont nem működik, anélkül meg xart sem ér a cucc, úgyhogy megy vissza a cfs... :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 12:34:46
v3-al a sd kártya sem megy
egy vissza a régi conf
:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 06, 13:01:02
ne 8.2-n próbálgassátok, mert ez 8.3 hoz van! azért nem ment a wifi. sokkal gyorsabb ez a kernel, és 262 ezer színt használ nem 65 ezret, valamint sokkal szebbek a színek is. nekem nagyon bejön! quadrantban hiába kevesebb, a rendszer sebessége sokkal jobb
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 06, 13:12:32
  
ne 8.2-n próbálgassátok, mert ez 8.3 hoz van! azért nem ment a wifi. sokkal gyorsabb ez a kernel, és 262 ezer színt használ nem 65 ezret, valamint sokkal szebbek a színek is. nekem nagyon bejön! quadrantban hiába kevesebb, a rendszer sebessége sokkal jobb

Jogos, valóban...
Majd kiütötte a szemem (most, hogy újra megvizsgáltam :D) az a szép sárga felirat az oldalon!
Only for 8.3.

Egyébként, ha jól látom, Netcore 8.3-on próbálgatta.

Viszont most visszatettem a cfs-t, de ssswitch v0.6-ban már csak az "E"-t találtam a Samdroidon.
Remélem ez mehet 8.2-re!?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 13:28:33
az miért van h azt írja hogy üres vagy nem támogatott fájlrendszer az sd kártyán??
cm8.3 + v2
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 06, 13:29:56
  
Jogos, valóban...
Majd kiütötte a szemem (most, hogy újra megvizsgáltam :D) az a szép sárga felirat az oldalon!
Only for 8.3.

Egyébként, ha jól látom, Netcore 8.3-on próbálgatta.

Viszont most visszatettem a cfs-t, de ssswitch v0.6-ban már csak az "E"-t találtam a Samdroidon.
Remélem ez mehet 8.2-re!?
nem tudom, de szerintem mostmár megérné inkább 8.3 ra frissíteni. de clean installal, mert akkor lesz jó. nekem is voltak gondok mert csak rátelepítettem, de ennél javaslom a ci-t mert úgy finom :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 13:31:51
és neked v2 vagy v3 van fent?
ssswitch-nek van értelme ennél a kernelnél?mert ahogy olvastam nincs
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 06, 13:34:45
  
az miért van h azt írja hogy üres vagy nem támogatott fájlrendszer az sd kártyán??
cm8.3 + v2
Szerintem megsérült a memókarid. Nem húztad le véletlen usb-ről amikor gépre volt dugva? Nekem egyszer sikerült véletlen és utána formázhattam a teljes sd kártyát mert megsérült.

Más:
Nagyon tetszik ez a Lukiqq kernel, de 2 napos buli után most próbálom behozni a lemaradásom és még csak a 20. oldalon vagyok a 40-ből. :D Ha végigértem tesztelem és visszajelzek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 13:38:25
  
közben rájöttem miért csinálja.
ha rávan dugva usb-re és úgy kapcsolom be ak az nem tetszik neki
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 06, 13:39:48
  
közben rájöttem miért csinálja.
ha rávan dugva usb-re és úgy kapcsolom be ak az nem tetszik neki
Persze, mert ilyenkor leválasztja az sd karit. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 06, 14:00:10
ezta videót nézzétek meg az új kernellel. azt hittem b....rok a gyönyörűségtől. meg mostmár a feketéknél is szép az átmenet végre!
Canon EOS 7D video test - Autumn in Creswell (http://www.youtube.com/watch?v=eAE_afCyVbU#ws)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 06, 14:07:03
  
és neked v2 vagy v3 van fent?
ssswitch-nek van értelme ennél a kernelnél?mert ahogy olvastam nincs
Moddolták az ssswitch-t hozzá. Tessék a hozzáillő: http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index44.html#post107978 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index44.html#post107978)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 06, 14:42:20
nwekem v3 vanmert az a legjobb!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 06, 14:47:48
szinekkel nem volt gond?
mem karit is látja?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 06, 16:55:38
Nekem nem tetszik ez a kernel Lukiqq V3-as kernel. :S Felraktam és lassabb, mint a BFS 004-s kernel. Néha kicsit szaggat, lassan reagál...olyan furi. :S -150-as UV-val 570-s quadrant értékem volt, 0 UV-val meg 530-550. Egyszerűen nem értem. Tegyük hozzá, nem csináltam CI-t... Lehet majd még visszatérek ehhez a kernel-hez, de egyelőre nagyon nem tetszik. A színeken sem vettem észre különbséget... A galéria viszont egy kicsit gyorsabb, de nem szélsebes így se. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 06, 18:14:47
  
nem tudom, de szerintem mostmár megérné inkább 8.3 ra frissíteni. de clean installal, mert akkor lesz jó. nekem is voltak gondok mert csak rátelepítettem, de ennél javaslom a ci-t mert úgy finom :D

Meglátom még, de annyira élvezem a 8.2 most tapasztalt stabilitását :ok:, hogy egyelőre elvagyok vele, olyan veszett nagy különbség nincs a két rom között.
A 7.0.0 pedzette egy ideig a fantáziámat, de ott sok fejlődést nem láttam mostanában. :-X
Azért ha szabin leszek, lehet, hogy feltolom a 8.3-at egy fullos configgal. :olvass:
(és persze clean installal, Én általában minden rom felrakásához ezt az utat választom....ez a biztos :ok:, mert így tudom, hogy ha baj van, az nem a sima ráfrissítésből adódik, hanem más okozza! ;))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 06, 20:46:05
ti tudjátok! nekem nem lassabb, hanem gyorsabb, és stabil mint egy 10 lábú asztal. egy stabil 10 lábú asztal :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 07, 08:35:26
én azt vettem észre hogy ha simán clean install után felrakom a v3-at az nem jó mert villognak a szinek.
viszont ha először felteszem a v2-t és utána a v3-t akkor jó
azt hol tudom megnézni hogy nekem is működik e a 256e szín vagy maradt 65e?
amúgy az biztos hogy jó gyors , megmerem kockáztatni hogy ez a leggyorsabb eddig.
Lassan egész használható lesz a kis spica  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2011, 02 07, 08:59:18
Sziasztok!

Régebben írtam, hogy az app2sd-vel van némi gondom, mert fogy a belső tárhely is. Mostanra el is fogyott, és próbálgattam ezt-azt, végül is ott tartok, hogy legyalultam az egész rendszert, az SD-t, az SD-ext-et, és nem tudom visszaállítani a szabad tárhelyet. Ha friss OS-el bekapcsolom az újra partícionált kártyán az app2sd-t, akkor is szabad helynek 80 megát ír ki a kb. 256 helyett. Van erre valakinek ötlete, mert én kifogytam... Igaz a 8.3-at raktam fel nem a 8.2-t, nem tudom bevált-e a 8.3, régen olvastam a fórumot, le vagyok maradva kb. 40 oldallal :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 07, 09:06:14
  
én azt vettem észre hogy ha simán clean install után felrakom a v3-at az nem jó mert villognak a szinek.
viszont ha először felteszem a v2-t és utána a v3-t akkor jó
azt hol tudom megnézni hogy nekem is működik e a 256e szín vagy maradt 65e?
amúgy az biztos hogy jó gyors , megmerem kockáztatni hogy ez a leggyorsabb eddig.
Lassan egész használható lesz a kis spica  :taps:
azért villogtak mert intercept driver kell hozzá. nézz meg egy feketéből szürkébe átmenetet és már látod is. meg a színek is szebbek lettek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 07, 09:24:08
  
Sziasztok!

Régebben írtam, hogy az app2sd-vel van némi gondom, mert fogy a belső tárhely is. Mostanra el is fogyott, és próbálgattam ezt-azt, végül is ott tartok, hogy legyalultam az egész rendszert, az SD-t, az SD-ext-et, és nem tudom visszaállítani a szabad tárhelyet. Ha friss OS-el bekapcsolom az újra partícionált kártyán az app2sd-t, akkor is szabad helynek 80 megát ír ki a kb. 256 helyett. Van erre valakinek ötlete, mert én kifogytam... Igaz a 8.3-at raktam fel nem a 8.2-t, nem tudom bevált-e a 8.3, régen olvastam a fórumot, le vagyok maradva kb. 40 oldallal :)
Hogyan partícionáltad? Siman csak windows-ból? Azért kérdezem, mert onnan még nekem sose sikerült... Én az Easus partition manager-t használom, free. Letörlöd vele mind2 partíciót, majd létrehozol 1 darab FAT32-es partíciót, kártya be a telóba, recovery/partition sd card...stb Innen már tudni fogod.
Ha meg így csináltad, akkor nem igazán tudom mi baja lehet, mert egy partícionálás teljesen töröl mindent, fizikailag képtelenség, hogy utána ne maradjon szabad hely. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2011, 02 07, 09:33:13
Root menüből formázgattam, újra partícionáltam az sd-ext-et, 256-ra a cache-t 32-re, látszólag rendben is volt, a root menü azt írta vissza a könyvtárakra, hogy üresek, de valami nem kerek. Épp most töltöttem le a MiniTool partíció kezelőt, hogy más szofttal is megnézzem mi az rajta, de az is üresnek mondja. Ledúrtam az egészet 1 db FAT32-re, de most meg a teló nem ismeri fel...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2011, 02 07, 09:58:52
Rendbe jött, csak azt nem tudom, hogy mitől, hogy legalább másnak is infó legyen. Újraraktam a CM8.3-at, bekapcsoltam az app2sd-t és megint csak azt láttam, hogy 84 mega van szabadom. Már rá is hagytam, hogy akkor pukkadjon meg, kiléptem feltenni a Blue ray témát és mire újra boot-olt, máris átírta a szabad helyet 222 megára... Szóval nem értem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 07, 11:27:23
  
ha jol tudom az app2sd bekapcsolasa utan kotelezo egy reboot, csak utana fog mukodni. (beleertve a tarhelyed korrekt jelzeset is)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2011, 02 07, 12:33:16
  
ha jol tudom az app2sd bekapcsolasa utan kotelezo egy reboot, csak utana fog mukodni. (beleertve a tarhelyed korrekt jelzeset is)
Persze újraindítgatás is volt, állítólag akkor írja ki az sd-ext-re a programokat, de ennek valami más baja volt a programok visszaállítása sem ment Samdroid Tools-ból, belefagyott, egyesével ment csak. Közben olvasom az oprendszeredet, a CM8.3-ra is fel kell tenni a SSSwitch-et, meg pl. a sensor patch-et? A szenzorjaim látszólag mennek, de nem úgy, mint még az 1.6-tal, valami hiányzik. Küldenél egy linket? Nem találom a fórumok keresőjével, kipróbálnám...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 07, 14:46:42
  
itt a sensor patch: http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/ (http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/)

itt meg az SSSwitch: http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-ssswitch-v0-6-a-3870/ (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-ckmod-ssswitch-v0-6-a-3870/)

es igen, 8.3 -ra is kell, mindketto. Legalabbis nekem igy ez a konfig jott be, nem is piszkalom, mert nagyon stabil az elozoekhez kepest es a sebesseg is elfogadhato.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2011, 02 07, 15:00:11
  
es igen, 8.3 -ra is kell, mindketto. Legalabbis nekem igy ez a konfig jott be, nem is piszkalom, mert nagyon stabil az elozoekhez kepest es a sebesseg is elfogadhato.
Köszi máris felteszem. És a többi? 3D, bfs/cfs? Nem úgy volt, hogy ezeket beletették már a 8.2-be is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 07, 15:06:04
  
Köszi máris felteszem. És a többi? 3D, bfs/cfs? Nem úgy volt, hogy ezeket beletették már a 8.2-be is?

itt egy osszesittet servicepack, amiben minden benne van. En ezt tettem fel es kesz.

http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/ (http://forum.samdroid.net/f52/kernels-interceptdriver3d-ssswitch-alltoext2-todos-en-uno-un-paquete-3937/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: niko1 2011, 02 07, 15:12:16
Sziasztok!

Ha felteszem a Lukiqq v3 kernelt a telefon névjegyében a v2 jelenik csak meg. Ez normális vagy valamit nem jól csinálok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 07, 16:35:31
a dolgok tisztázása képpen olvassátok el a leírását. fel kell tenni hozzá a dolgokat, csak 8.3 hoz jó, és mindenkinek a v2 jelenik meg mert nem írta át Lukiqq. A téma első oldalán ki van tárgyalva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 07, 18:11:52
csak úgy simán recorvery-ből felteszem a lukiqq kernelt a BFS-re és jó is lesz? és akkor SSSwitch-ből melyiket kell hozzá?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 07, 19:39:55
  
csak úgy simán recorvery-ből felteszem a lukiqq kernelt a BFS-re és jó is lesz? és akkor SSSwitch-ből melyiket kell hozzá?
hát ha az a konfig ami bal oldalt ki van neked írva akkor felejtsd el. cm 2.2 8.3 on megy csak . de ha azod van akkor felteheted bfsre meg van hozzá mégegy patch amiben van a intercept driver meg a hozzávaló ssswitch
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 07, 20:03:36
  
hát ha az a konfig ami bal oldalt ki van neked írva akkor felejtsd el. cm 2.2 8.3 on megy csak . de ha azod van akkor felteheted bfsre meg van hozzá mégegy patch amiben van a intercept driver meg a hozzávaló ssswitch

patchból raktam fel a 8.3-at...méghozzá ebből...krnl-ckMod.bfs.004&ckMod.SSSwitch.v06C&all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares

betudnád linkelni az új kernelhez a patch-et?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 07, 22:37:13
v3 -al többször is előfordult h a telefonon eltűnt minden sekép se hang , ha hívna kicsöng de semmit nem jelez
csak akksi ki be segít .
ez miért van ?
egyelőre visszatettem a v2-t , itt még nem jelentkezett a hiba
vkinek vmi hasonló tapasztalat ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 07, 23:51:18
Sziasztok!

Elég régen nem írtam, elég régen, nem teleptettem újra a telefont, de most ezek az újdonságok felpiszkáltak. Végig olvastam a lemaradást, sokan írogatnak hibákat, de ettől nem riadok vissza.
Egy kéréssel fordulnék hozzátok, nagyon megköszönném, hogyha valaki linkelgetne nekem párat, mégpedig arról, hogy most mi is kell ehhez az új lukiqq kernelhez?
Új intercept, ssswitch, maga a kernel, meg hasonlók.
Amit még szeretnék kérdezni, hogy nahó írta, hogy előbb az interceptet kell felrakni majd után a kernelt különben villog a kép?
Vagy recoveryben simán feltolom a kernelt majd újraindítás nélkül az interceptet és jó lesz?

Előre is köszi a választ.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 08, 00:39:50
  
Sziasztok!

Elég régen nem írtam, elég régen, nem teleptettem újra a telefont, de most ezek az újdonságok felpiszkáltak. Végig olvastam a lemaradást, sokan írogatnak hibákat, de ettől nem riadok vissza.
Egy kéréssel fordulnék hozzátok, nagyon megköszönném, hogyha valaki linkelgetne nekem párat, mégpedig arról, hogy most mi is kell ehhez az új lukiqq kernelhez?
Új intercept, ssswitch, maga a kernel, meg hasonlók.
Amit még szeretnék kérdezni, hogy nahó írta, hogy előbb az interceptet kell felrakni majd után a kernelt különben villog a kép?
Vagy recoveryben simán feltolom a kernelt majd újraindítás nélkül az interceptet és jó lesz?

Előre is köszi a választ.
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
Itt mindent megtalálsz 1 recovery zip-ben. Csakis CM 8.3-t használj és mindent tartalmaz a reco zip (V3). Nem lesz utána semmi bajod.

Én viszont még mindig nem találom megfelelőnek a sebességet. Néha mintha úgy érezném, hogy gyorsabb a telefon, de rá kell hogy jöjjek hogy ez hülyeség... Most már biztos, hogy csak azért is újrarakom valamelyik nap, de egyelőre marad.
Nagy szívfájdalmam, hogy az UV nem megy az új kernellel és ráadásul nem BFS... :S Annak nagyon örülnék, ha a pixel clock frekvenciáját dinamikusan váltaná sleep mode-ban, mert így akkor már menne az UV de ilyet nem tud és gondolom nem is fog mivel nagyon UV ellenesek ott az emberek... :S Egyszerűen nem értem a dolgot...én nagyon sokat hallgatok zenét vagy töltök le dropbox-ből és bekapcsolt wifi-vel a zenehallgatás is eszméletlen produkciókra képes. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 08, 08:29:23
  
v3 -al többször is előfordult h a telefonon eltűnt minden sekép se hang , ha hívna kicsöng de semmit nem jelez
csak akksi ki be segít .
ez miért van ?
egyelőre visszatettem a v2-t , itt még nem jelentkezett a hiba
vkinek vmi hasonló tapasztalat ?

Nálam ugyanez a helyzet, de nem jövök rá a miértjére...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: creative69 2011, 02 08, 09:46:47
Sziasztok!

Nekem a következő gondom van a legújabb kernellel.
Felraktam a V3-ast és azóta mikor ki szeretném kapcsolni a telefonom a kikapcsolás közben tele lesz kriksz krakszal a képernyő és újraindul a telefon. Jó lenne tudni, hogy ezt mi okozza mert kicsit ki vagyok rá akadva.
Előre is köszi a segítséget üdv

Creative
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2011, 02 08, 09:49:23
  
ti tudjátok! nekem nem lassabb, hanem gyorsabb, és stabil mint egy 10 lábú asztal. egy stabil 10 lábú asztal :)

A 10 lábú asztal soha nem lesz stabil...
Csak a 3 lábú dolgok nem billegnek! Na azok stabilak :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 08, 17:57:06
Felraktam a lukiqq kernelt de akárhányszor nézem telefon névjegyében akkoris a bfs van ott (cm 8.3)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 02 08, 19:56:47
Sziasztok

Na egy kis OFF ...Tudom hogy nem idevaló de akkor is belinkelem ide:)
Nem olyan régen elkészült a szines POI ikonokkal ellátott iGO....én találtam egy francianyelvű skint amit nem kis munkával de sikerült magyarítanom...persze vannak hiányosságok...szeretném ha tesztelnétek és elmondanátok a véleményeteket...mindenféle kritikát elfogadok..:)

Na és maga a program:

http://data.hu/get/3490947/Str_jav.rar (http://data.hu/get/3490947/Str_jav.rar)

Használjátok egészséggel...

u.i: A zenelejátszó része nem működik, mert eredetileg Iphonra lett készítve a skin és nem tudtam életet lehelni bele...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 02 08, 21:46:18
Tudtok 8.3 egy stabil configot? 24bites szín is kellene hatudtok linkekkel...
köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 02 08, 22:31:02
Felraktam a 8.3mat és LukiqqV3+Intercept3D+SSSv06F ezeket... ezen kivül érdemes valami finomságot felrakni hogy jó legyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 08, 22:32:53
Akit érdekel, LeshaK csinált egy új "KONYHÁT"
http://forum.samdroid.net/f53/kitchen-v-2-all-one-android-2-2-froyo-samsung-spica-i5700-en-4168/ (http://forum.samdroid.net/f53/kitchen-v-2-all-one-android-2-2-froyo-samsung-spica-i5700-en-4168/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 02 08, 22:37:23
Na a ma is egy szenvedéssel teli nap volt: 2 órát pepecseltem mert a V3-as kernellel és a CM 8.3-mal nem akart felcsatlakozni a netre. Volt minden mire rájöttem hogy a DroidWall az ami bezavart. Nem tudom járt-e másis így vagy ez egyéni de nagyon leépültem mire észrevettem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 08, 23:19:49
Emberek!
Csak nálam jelentkezik az a probléma, hogy egy adott idő után (hiába rakom át az appokat az sd-re) elfogy az internal memória?? De nem kicsit, nagyon....
Érdemes esetleg recoveryben alkalmazni a relocate dalvick cache- opciót???

+tud valaki hsználható témát a cyanogen-hez?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 09, 09:49:35
  
Emberek!
Csak nálam jelentkezik az a probléma, hogy egy adott idő után (hiába rakom át az appokat az sd-re) elfogy az internal memória?? De nem kicsit, nagyon....
Érdemes esetleg recoveryben alkalmazni a relocate dalvick cache- opciót???

+tud valaki hsználható témát a cyanogen-hez?
Mindig fogy egy kicsit az internal. Samdroid app2sd-t vagy froyo app2sd-t használsz? Az előzőnél a bekapcsolás után újra kell indítani a telefont, hogy átrakjon mindent. A másiknál nem kell, de azért eressz meg rajta egy reset-t.

Téma: Blue S, Blue Ray, Gingerbread, stb. Nagyon sok van ami megy a 8.3-mal. :)
  
Felraktam a 8.3mat és LukiqqV3+Intercept3D+SSSv06F ezeket... ezen kivül érdemes valami finomságot felrakni hogy jó legyen?
Nem hinném.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 09, 11:49:07
  
Mindig fogy egy kicsit az internal. Samdroid app2sd-t vagy froyo app2sd-t használsz? Az előzőnél a bekapcsolás után újra kell indítani a telefont, hogy átrakjon mindent. A másiknál nem kell, de azért eressz meg rajta egy reset-t.

Téma: Blue S, Blue Ray, Gingerbread, stb. Nagyon sok van ami megy a 8.3-mal. :)Nem hinném.
Gyári app2sd-t használok  :oops: bennem van a hiba?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 09, 16:17:29
relocate dalvick cache-t érdemes megcsinálni? Nem barmolja el a rendszert?
Nagyon elfogyott az internal, hiába a froyo app2sd...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 09, 17:12:30
  
relocate dalvick cache-t érdemes megcsinálni? Nem barmolja el a rendszert?
Nagyon elfogyott az internal, hiába a froyo app2sd...
Elrontani biztos nem fogja, de én még sose használtam. Próbáld ki.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2011, 02 09, 20:22:38
A Samdroidos apps2sd használata esetén csak a \data\app könyvtár tartalma, azaz csak az .apk fájlok kerülnek át az sd-re. Ez azt jelenti, hogy a program minden egyéb adata, beállítások, cache, stb. mind marad a telefon \data\data könyvtárában. Szóval ha használjátok a programokat (ezért vannak felrakva...), akkor előbb-utóbb betelik a \data rész. Így fogy a belső memória.
Elképzelhető, hogy ugyanez van a Froyo-s sd-re áthelyezésnél?!?!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 10, 00:51:38
  
Szerintem simán, mivel a cache-t nem rakja át ha jól tudom...

Más: Kint van Lukiqq V4-s kernele. Még nincs OC, de hamarosan lesz az is...valamint sikerült végre tudatnom vele, hogy létezik BFS ütemező is...talán később ilyen kerneleket is fog csinálni. :) Csak képzeljétek el a következőt: OC+BFS kernel...ütni fog. :) Ráadásul Tom3q végzett a vizsgákkal így hamarosan a 3D driver fejlesztése is felgyorsul... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 10, 06:48:00
indul is a v4 teszt  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: niko1 2011, 02 10, 16:18:06
Marad a Spica. :ok: :taps: :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bors95 2011, 02 10, 20:15:31
  
Ráadásul magyar...
...de ami a legjobb: megy a psx4droid! :D Tegnap próbálkoztam a Final fantasy 9-el és a videók alatt olyan 40-50 fps-el ment, játék közben olyan 15-30. Sajnos még nem túl élvezhető mert hiába "magas" az fps szám szaggat és lassú...Majd tom3q 3d driver-ével jobb lesz. :) Azzal olyan HTC Hero szintű lesz a teljesítmény. :)

Más: hamarosan kész lesz az új kernel is. :) 2.9.32.9 Jóval újabb, mint a mostani. És valószínűleg jobban fog működni a BFS vele (kevesebb bug, nagyobb teljesítmény).

Sziasztok!  tudom, hogy ez már nem most volt, de szeretném tudni hogy sikerült elindítani a játékokat....én megpróbáltam a crash gokart racing (vagy valami hasonló)nemtom a nevét pontosan, de nem indult el! bejött egy képernyő, de nem jelentek meg a gombok, és nem történt semmi csak visszalépett... :( ja amúgy CM 8.2 van rajta...ext2..videopatch v3, és intercept 3d!)

ja és bocs, véletlenül 2szer elkültem... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 10, 21:16:57
  
Le kell szedned egy psx bios-t amit bárhol megtalálsz a neten. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 10, 21:52:44
Petike megkérdezhetném hogy az OC az mit takar?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 10, 21:54:51
over clock :D 1066 van tervben :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 10, 22:15:03
Én találtam most egy iet: http://forum.samdroid.net/f9/successful-overclock-1975/ (http://forum.samdroid.net/f9/successful-overclock-1975/)
Nemtudom pontosan hogy ti hol nézitek ezt. de kíváncsian várom én is :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 10, 22:41:57
  
Én találtam most egy iet: http://forum.samdroid.net/f9/successful-overclock-1975/ (http://forum.samdroid.net/f9/successful-overclock-1975/)
Nemtudom pontosan hogy ti hol nézitek ezt. de kíváncsian várom én is :)
igen ez egy régi projekt, ami igencsak bedőlt. az órajel szinkronnal voltak gondok, mert emiatt még lassabb lett magas frekin mint amugy (szaggatott az ui) számítási teljesítmény persze megnőtt, de nem érte meg egy linpack eredményért felrakni. voltak más hibák is, pl rezgőmotor gyenge volt, stb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 10, 22:50:50
Aha és várhatólag mikor jön ki ez az oc? és a másik kérdés Vidit majd csinálsz ?  :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 10, 22:58:17
  
Aha és várhatólag mikor jön ki ez az oc? és a másik kérdés Vidit majd csinálsz ?  :oops:
Ha jól megy a fejlesztés talán még a héten, mert Likuqq elég gyorsan dolgozik, de hát ki tudja az OC esetében... :S A BFS kernel talán hamarabb elkészül és az elég nagy teljesítménybeli ugrás lenne. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 10, 23:00:54
Látom Peti te kitartasz a jó öreg bfs kernel mellet nekem se volt vele semmi bajom csak az uv-t nem nagyon szerette a telefonom(nemtom miért) és gyorsan lemerült. Néztem van aksi pack rá kell dugni a telóra és akor az egy kis aku nagyon falsh 7k-t nyom szal anyira nem is sok csak nem jöttem rá hogy ez nekem menyi plusszt ad.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 11, 00:12:46
  
Aha és várhatólag mikor jön ki ez az oc? és a másik kérdés Vidit majd csinálsz ?  :oops:
tényleg nagyon gyorsan dolgozik Lukiqq, én is kb a hétre várom. A bfssel nekem néha voltak problémáim, főként amikor nem clean installal toltam fel, de naggyon várom, mert a sebességét imádtam. És lesz még videóm. talán holnap. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 11, 00:36:16
ejjha, perceken belül kijön a v4 javítása bfs-sel és javított recoveryvel :D
addig nem alszok :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: arsenix 2011, 02 11, 11:10:58

Én is kipróbáltam a ch33ky és a Lukiq kerneleket is, clean installal. Első ránézésre úgy tűnik, mintha gyorsult volna a rendszer, de pl. a web-böngészés iszonyat lassú lett (nem sávszél porbléma, ugyanis látni hogy másodpercekig gondolkodik a telefon, a weboldalak kirajzolásakor)

Szerintetek az intercept3d driver-nek van köze a 2D-hez is? Erre gyanakszom, ugyanis a többi alkalmazás viszonylag gyorsan működik az új kernelekkel.

Most átmenetileg visszaraktam a régi cuccokat, 8.3 cyanogenmoddal és láss csodát olyan a böngészés mint kés a vajban.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 11, 14:34:10
Üdv!
Szeretném frissíteni a Spicámat erre a Cyanogen 2.2 módra. Az érdekelne h mit csináljak először mit töltsek le az oldalról? Van már némi tapasztalatom a rootolás terén. Jelenleg ez van a készülékemen: 2.1 fireware ECLAIR.XXJH1 / anzo_PFC-MT_4.1
Én újra szeretném rootolni mert fel akarom tenni a I5700XXJH7-es kernelt vagy mit.
Előre is köszi a segítséget!:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 11, 14:56:42
bfs kernelnél akinek reboot hibája van az a csak 2g hálózatoktól szedje ki a pipát, és jó lesz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 11, 14:58:20
Odinal felrakod a jh7et aztán leszedsz samdroidrol egy LK 2XX kernelt vagy a 2.1upgrades forumbol a kernelt ami ki van rakva. ha felment a jh7 ujra download modbarakaod és pda részbe berakod a kernelt feltöltöd.
Recoveryből felrakod a cm 2.2 őt WIPE-olod és kész is vagy de ha a  jh 1ed is lk-s kernelel rendelkezik nem muszáj a jh7et felrakni vannak akik a jh1 re esküsznek. :) bár egy clean install sose árt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 11, 15:01:18
Nahó a vidit mikor rakod fel?:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 11, 15:16:40
A clean install az hogy oldható meg?
LK 2XX kernelből a legújabbat szedjem le vagy jó a 2-08-as is?
amúgy JH6 van a mobilomon de jh1-et jelez az nem tudom mért van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 11, 16:35:10
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.msg211472#msg211472 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.msg211472#msg211472)
így oldható meg. ehhez még annyit tennék hozzá hogy a root után jön a cm 8.3 utána a wipe, utána all2ext2,intercept+kernel
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 11, 18:26:51
  
Én is kipróbáltam a ch33ky és a Lukiq kerneleket is, clean installal. Első ránézésre úgy tűnik, mintha gyorsult volna a rendszer, de pl. a web-böngészés iszonyat lassú lett (nem sávszél porbléma, ugyanis látni hogy másodpercekig gondolkodik a telefon, a weboldalak kirajzolásakor)

Szerintetek az intercept3d driver-nek van köze a 2D-hez is? Erre gyanakszom, ugyanis a többi alkalmazás viszonylag gyorsan működik az új kernelekkel.

Most átmenetileg visszaraktam a régi cuccokat, 8.3 cyanogenmoddal és láss csodát olyan a böngészés mint kés a vajban.
nálam tökéletes a böngészés Lukiqq V4 BFS kernellel.
Nincs, mivel 3D driver. :)
  
Üdv!
Szeretném frissíteni a Spicámat erre a Cyanogen 2.2 módra. Az érdekelne h mit csináljak először mit töltsek le az oldalról? Van már némi tapasztalatom a rootolás terén. Jelenleg ez van a készülékemen: 2.1 fireware ECLAIR.XXJH1 / anzo_PFC-MT_4.1
Én újra szeretném rootolni mert fel akarom tenni a I5700XXJH7-es kernelt vagy mit.
Előre is köszi a segítséget!:)
Tudom megígértem már régen, de még nem volt időm megírni a tájékoztatót... :S Vasárnap lesz végre szabadidőm, akkor nekifogok. Úgy is már újra akarom rakni a Spica-t. :)
  
bfs kernelnél akinek reboot hibája van az a csak 2g hálózatoktól szedje ki a pipát, és jó lesz!
Vagy a samdroid tools-t használod. :)
  
A clean install az hogy oldható meg?
LK 2XX kernelből a legújabbat szedjem le vagy jó a 2-08-as is?
amúgy JH6 van a mobilomon de jh1-et jelez az nem tudom mért van.
Clean install=download mode, odinnal JH7 flash, Lk kernel flash odinnal (szerintem jó az új is, de én mindig 2.08-t használok), CM 8.3 a recovery-ből és utána mindent felrakhatsz a reco-ból.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 11, 18:40:06
sziasztok, végül rászántam magam a frissítésre mint a profilomból is lehet látni.(Clean install volt)
Ma hajnal 1 körül frissítettem :P.
Tetszik megy szépen, viszont most tapasztaltam egy elég érdekes dolgot, ami nagyon meglepett és számomra eléggé zavaró.
Le volt rakva a teló kb 3-4 órára az asztalra készenléti állapotba, amikor most fel akartam oldani, nem engedte.
Ez annyira nem is lep meg volt már ilyen, hogy lefagyott, kezembe vettem akksi ki+be és bekapcs.
Viszont amire figyelmes lettem kézbevételkor hogy elég langyos volt a telefon hátulja és bekapcsolásnál azt érzékeltem, hogy 92%-ról lement 42%-ra.
Szépen lemerítette magát. Erre van valami orvosság? Volt már ilyen másnak is?
Nekem nagyon fontos a hosszú akku idő, nincs időm minden nap tölteni.

Amúgy a böngészés és minden más is simán fut rajta mint eddig.

Köszi előre is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 11, 18:51:11
  
UV-t használsz? Állítsd 0-ra ha igen. Elvileg bajok vannak vele, de én majd kicsit még rátesztelek erre, mert nem nagyon hiszek ebben...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tarantula1979 2011, 02 11, 19:02:19
Üdv! Végre találtam egy romot ami perfect!  http://forum.samdroid.net/f56/cm-6-1-1-a8-3-nextgeneration-4026/ (http://forum.samdroid.net/f56/cm-6-1-1-a8-3-nextgeneration-4026/) ajánlom mindenkinek
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 11, 19:15:42
  
UV-t használsz? Állítsd 0-ra ha igen. Elvileg bajok vannak vele, de én majd kicsit még rátesztelek erre, mert nem nagyon hiszek ebben...

Nem használok uv-t én mindig alapon hagyom. Most megnéztem azért recoveryben 0-ra volt állítva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2011, 02 11, 20:28:30
  
Üdv! Végre találtam egy romot ami perfect!  http://forum.samdroid.net/f56/cm-6-1-1-a8-3-nextgeneration-4026/ (http://forum.samdroid.net/f56/cm-6-1-1-a8-3-nextgeneration-4026/) ajánlom mindenkinek
Ez mitől perfect neked? Vagy inkább miért nem az nekem? Szaggatott a videó CM8.3 alatt és kipróbáltam ezt is, hátha jobb. A design nem győzött meg, az ADWlauncher szimpatikusabb, de a videó a szívás, mert elkezdett akadozni, aztán összeomlott... Asszem megy vissza a CM8.2, az volt eddig a legstabilabb!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 02 11, 20:50:19
  
sziasztok, végül rászántam magam a frissítésre mint a profilomból is lehet látni.(Clean install volt)
Ma hajnal 1 körül frissítettem :P.
Tetszik megy szépen, viszont most tapasztaltam egy elég érdekes dolgot, ami nagyon meglepett és számomra eléggé zavaró.
Le volt rakva a teló kb 3-4 órára az asztalra készenléti állapotba, amikor most fel akartam oldani, nem engedte.
Ez annyira nem is lep meg volt már ilyen, hogy lefagyott, kezembe vettem akksi ki+be és bekapcs.
Viszont amire figyelmes lettem kézbevételkor hogy elég langyos volt a telefon hátulja és bekapcsolásnál azt érzékeltem, hogy 92%-ról lement 42%-ra.
Szépen lemerítette magát. Erre van valami orvosság? Volt már ilyen másnak is?
Nekem nagyon fontos a hosszú akku idő, nincs időm minden nap tölteni.

Amúgy a böngészés és minden más is simán fut rajta mint eddig.

Köszi előre is.

Épp ma csinálta nekem is, pedig egy fontos telefont vártam. Mindig ránéztem, mikor jön már, aztán egyszer csak nem kapcsolódott be... :( Csak az aksi ki-be lett a megoldás :(
Azért ez nem valami megnyugtató igy ....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 11, 21:33:49
Más is panaszkodik deep sleep-re de nálam nincs semmi baj...sőőőt olyannyira nincs, hogy a ck mod bfs 004-l mostanában már voltak random újraindulások, de amióta lukiqq kerneleket használok nincs bajom. Tegyük hozzá, hogy az én szokásaimat figyelembevéve matuzsálemi rom van a telómon tulajdonképpen érintetlenül (kb 2-2,5 hetes). Ami nagyobb változtatás volt azóta, hogy lukiqq kernel-t használok (V4 BFS), felraktam a sensor patch-t és együtt használom az ATK for Froyo-t a Minfree-vel (aggresive profile). Csodálatos amit művel. :) Nuku fagyás, nuku FC, nuku lassulás, a memóriám folyamatosan 65 Mb felett van (amin nem is csodálkozom ilyen brutális beállításokkal). Ezenkívül a CKZtools-ban BFQ ütemezőt állítottam be, ami szerintem a leggyorsabb.
Lukiqq BFS V4 kernel utáni első quadrant elég szánalom volt (490 pont), de a 2. már 694. :) És még csak meg se csináltam Cheeky által javasolt I/O mod-t. :)

Amúgy javaslat...érdemes figyelni ám most a kernel portokat. Tom3q, Gotenks, Criminal, Xmister is portol most kerneleket. Bár az utóbbi 2 nem sokat haladt vele mostanában, az előző 2 viszont elég jó ütemben csinálja. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 12, 00:07:16
A Samfirewares.com-on miért nem tudok regisztrálni?  2 napja regisztráltam és még mindig semmi. -_-"
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 12, 07:51:48
  
UV-t használsz? Állítsd 0-ra ha igen. Elvileg bajok vannak vele, de én majd kicsit még rátesztelek erre, mert nem nagyon hiszek ebben...

Nálam ugyanez a helyzet állt elő, régebben írtam is róla. Eddig úgy tűnik, hogy pont nem a 0 érték a nyerő...kipróbáltam először 50-nel, ritkábban maradt álomban, pár napja viszont felraktam 100-ra, eddig teljes javulás látszik!!!

Próbálkozz az UV érték emelésével, hátha!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 12, 10:17:08
Sziasztok!

Ez így nagyon nem lesz jó, hajnal 2-kor lefeküdtem aludni, reggel 10-re teljesen lemerítette magát...:S
Azt hittem megint megfagyott, de nem. Akksi ki+be és nem kapcsolt be.
Ráraktam töltőre és teljesen 0-án volt.

Még azt megpróbálom hogy kikapcsolva fullra feltöltöm aztán akksi resetet tolok hátha az a bibi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ToPe1 2011, 02 12, 10:55:00
Ez egyébként régi dolog, még az 1.6-nál is tapasztaltam, csak ritkán jött elő. De nemrég a CM8.2-vel is csinálta - szerencsére hétvégén - hogy lemerülve találtam rá reggel. A jelenség: felmelegszik a telefon és nem reagál semmire és persze nullára meríti az akksit, ha nem veszi észre időben az ember.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 02 12, 11:25:40
Sziasztok
Lenne egy olyan problémám hogy véletlenül átállítottam a videókamerában a felbontást 720p-re és azóta nem tudom használni mert rögtön kidob FC-vel. Nem tudjátok hogyan lehetne visszaállítani, vagy csak a CM reinstall segít?  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 12, 12:29:57
  
Sziasztok
Lenne egy olyan problémám hogy véletlenül átállítottam a videókamerában a felbontást 720p-re és azóta nem tudom használni mert rögtön kidob FC-vel. Nem tudjátok hogyan lehetne visszaállítani, vagy csak a CM reinstall segít?  :(

Szerintem Beállítások/alkalmazások és ott kikeresni a camerát és ott adatok törlése, telán ez segíthet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 02 12, 12:37:44
Érdekes. Felraktam az új V4 BFS kernelt, és folyamatosan újraindult vele. Most raktam fel, először 2.2-őt rá, lehet, hogy én bénáztam valamivel, de amikor visszaraktam a sima V4-es kernelt (most), jónak tűnik.

Ezt csináltam:

1. 2.1 rootolt volt, úgyhogy egyből felraktam az új Kitchen-ben főzött CM ROM-ot.
2. Wipe
3. LukiqqV4+Intercept3D+SSSv06F
4. LukiqqKernelV4BFSfixedRecovery

Aztán próbáltam az UV-t állítani, de újraindult, úgyhogy visszaraktam 0-ra. Aztán továbbra is voltak újraindulások, de egyszercsak jó lett. Akkor bekapcsoltam az App2SD-t, újraindít, és el is indult vagy 15 perc után (sok minden van az SD-n), de egy idő után újraindult, és nem is tért magához.

Akkor Wipe megint, mindent. Akkor sem javult, mert az Android indulási képernyője bejött (amikor a robotra kell nyomni), de ott mindig újraindult.

Utána visszaraktam a sima V4-es kernelt, és most működni látszik.

Ja, kérdés: leszokjak vajon az App2SD-ről? Le szeretnék, csak érdekelnek a tapasztalatok. Kényelmesebb, ha azzal külön nem kell izélni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 12, 12:47:04
Samdroidos App2SD szerintem 100X jobb mint az alap gyorsabb is meg nem kell vele szenvedni. Én ezt használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 12, 13:43:40
sztem meg pont a beépített jobb mint a samdroidos. csomószor jártam úgy anno hogy a memkarit formázni kellett miatta, ezért inkább a froyosat használom. kényelmesebb is nekem
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 02 12, 13:57:21
  
Szerintem Beállítások/alkalmazások és ott kikeresni a camerát és ott adatok törlése, telán ez segíthet.

OK köszi, működik.  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 12, 14:41:49
újabb youtube szösszenetem :D fogyasszátok egészséggel :)
Samsung Spica CM 8.3 Lukiqq v4 bfs (http://www.youtube.com/watch?v=ZFdCZrNgoIk#ws)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 12, 14:55:03
Jó kis videó nagyon baba:)

Milyen témát használsz? Nagyon tetszik! Esetleg egy linkkel megtudnál dobni?:)

Más: Ráraktam Uv-ra 100-at megnézzük így produkálja e az akksi merülést. Nagyon jó a cucc ezt kéne kiküszöbölni.
Vajon ezt mi csinálhatja a kernel vagy az ssswitch?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 12, 15:09:46
  
Milyen témát használsz? Nagyon tetszik! Esetleg egy linkkel megtudnál dobni?:)
nem engem kérdeztél, de ránézésre adw launcher ex-et használ.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 12, 15:20:12
adw ex egy galaxy s témával.ez a maketből van. a rendszer témája meg gingerbread 1.9 prc hun, de nem tudom, hogy honnan van. ha jól emléxem akkor  itt a fórumban linkelte valaki.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 12, 15:20:45
  
Más: Ráraktam Uv-ra 100-at megnézzük így produkálja e az akksi merülést. Nagyon jó a cucc ezt kéne kiküszöbölni.
Vajon ezt mi csinálhatja a kernel vagy az ssswitch?

nekem is csinált ilyet, én levettem a ssswitch -et és azóta nem volt ilyen hibám.
A legutóbbi bekapcsolás óta 1 hét telt el, igaz a quadrant eredmény 492 -re kúszott vissza.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 12, 15:22:25
  
Jó kis videó nagyon baba:)

Milyen témát használsz? Nagyon tetszik! Esetleg egy linkkel megtudnál dobni?:)

Más: Ráraktam Uv-ra 100-at megnézzük így produkálja e az akksi merülést. Nagyon jó a cucc ezt kéne kiküszöbölni.
Vajon ezt mi csinálhatja a kernel vagy az ssswitch?
köszi, amúgy én nem használok ssswitchet, és nekem nincs sem merülős sem sleep problémám. jah és uv is 0. 3g hálózaton használom, így recovery probléma sincs.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 12, 16:33:54
  
adw ex egy galaxy s témával.ez a maketből van. a rendszer témája meg gingerbread 1.9 prc hun, de nem tudom, hogy honnan van. ha jól emléxem akkor  itt a fórumban linkelte valaki.

Ez az Adw ex ez nagyon jó! tetszik! Már csak az a kérdés hogy tudom kigyomlálni a sima adw-t a rendszerből? És persze alapértelmezetté tenni az új adw ex-et?
Amúgy ezt a Galaxy S-es témát a market-en nem találom sehol, valami más neve van neki? Pls nézd meg nekem:). Thx
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 12, 17:27:40
Gala S a pontos neve.
Az ADW EX fantasztikusan gyors is meg szép is, és rengeteg a beállítás benne.
Az alap ADW- t én sem tudtam kiszedni, de alapértelmezetté tettem az EX- et, és így nekem megfelel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 12, 17:49:49
  
Az ADW EX fantasztikusan gyors is meg szép is, és rengeteg a beállítás benne.
Az alap ADW- t én sem tudtam kiszedni, de alapértelmezetté tettem az EX- et, és így nekem megfelel.
Én kitöröltem a eredeti CM-6.1.1-Spica-a8.3_update.zip fileban található \system\app\ADWLauncher.apk fájlt és helyére bemásoltam az új ADWLauncherEx.apk fájlt, amit előtte átneveztem ADWLauncher.apk -ra.
Aztán a szokásos clean instal sorrendben telepítettem fel az rendszert és így ez lett az alap és egyetlen Launcher
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 02 12, 17:57:41
Én úgy tudom, hogy ha alapértelmezett today-t választasz ki, akkor a többi hasonlót be sem tölti még a gyorsítótárba se, úgyhogy nem kell aggódni miattuk. Lehet, hogy kell egy újraindítás, hogy tényleg ne legyen benne maradék.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 12, 18:00:47
  
Én úgy tudom, hogy ha alapértelmezett today-t választasz ki, akkor a többi hasonlót be sem tölti még a gyorsítótárba se, úgyhogy nem kell aggódni miattuk. Lehet, hogy kell egy újraindítás, hogy tényleg ne legyen benne maradék.
ebben teljesen igazad van, ezért is nem aggaszt a dolog :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 12, 22:35:24
Hogy lehet visszaállítani a ADWLauncher-be h a középen az alsó gomb a Applications nyissa meg?
Véletlenül ráhúztam az órát és sehogy se tudom visszacsinálni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 12, 23:59:17
  
Hogy lehet visszaállítani a ADWLauncher-be h a középen az alsó gomb a Applications nyissa meg?
Véletlenül ráhúztam az órát és sehogy se tudom visszacsinálni.
astzalon hosszan nyomsz, custom shortcut, adw actions, open drawer, elmented, és ezt behúzod középre :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 13, 00:57:27
Hali. Az lenne a problémám a következő konfigal:
Jh7;cm8.2;cfs4.0;all ext2;intercept 3d;video fix;nexus audió driver;tweak;
hogy a kamera "megbolondult" ha fényképezek az előző képekből is vannak benne részek meg nagy zöld csík és amit fényképeztem csak egy vékony csíkban látható szóval teljesen rosz: S
ötlet?: /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 13, 10:56:21
  
Olvass vissza ide,

« Reply #2242 Dátum: Tegnap - 11:25:40 »

ez talán neked is segíthet! (csak egy ötlet)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 13, 13:10:47
Köszi Náhó a válaszod:)
Annyi problémám lenne még hogy hogy kell azt megcsinálni h az apps2sd nél ne 78mb szabad hely legyen hanem több. Már felraktam a alltoext2 -őt. A recovery menübe is particionáltam a sd kártyát. Hogy kéne ezt megcsinálni a sorrend volt rossz vagy mi? Előre is köszönöm.

Ui: Az mért van h rámegyek h telefon kikapcs. kiírja h a telefon kikapcsol , elsötétedik a kijelző egy 2mp-re és utána magától bekapcsol.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 13, 13:17:11
  
all2ext2 ből én a beépítettet használom nem a samdoidosat. a kikapcsolásnál az újraindulás azért van mert be van neked pipálva a "csak 2g hálózatok". onnan szedd ki a pipát, és megjavul a dolog.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 13, 13:21:03
A mobil hálózatoknál nekem nincs bepipálva a "csak 2G hálózatok" opció:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 13, 13:23:54
nos gondoltam átrakok egy avi-t a spicára kipróbálni hogy fut. ( all ext2 van rajta) és elkezdi másolni és olyan 20 % nál megáll hibát ír ki hogy nem tudja olvasni szüntessem meg az írásvédettséget( másoltam) a probléma az lenne hogy a win xp nem tudja kezelni az ext2? vagy mi lehet a baj?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 02 13, 14:12:02
Sziasztok! Régen nem frissítettem már a telefonom, látom a CM is megállt a 8.3-nál, ami nem baj, mert jó a szoftver, most már csak a tökéletes kernel meg a legendás 3D driver hiányzik. Most kipróbáltam a lukiqq V4 bfs-t, ami egész jónak tűnik, igaz kicsit jobban melegszik az akksi azóta. Egy clean install is rámférne, mert 1Mb-nál nagyobb progikat még mindig nem enged telepíteni/frissíteni a Marketből.
A legújabb Maps frissítés elérhető a Spicára? Működik valakinek a 2 ujjas döntögetés 3D-ben? Ez foglalkoztat most, mert nagyon látványos, tegnap tapasztaltam egy Desire-n. Nekem jelenleg egy brut maps verzió van fent (az európai Navigáció miatt) és ezt nem lehet frissíteni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 13, 14:21:40
  
nem működik a kétujjas döntögetés, de a többidolog működik a mapsban
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 13, 14:24:04
Én 2 ujjal csak forgatni tudom a térképem.
A telepítős problémádra én azt csináltam hogy recoveryben az sdexet formáztam utána jó volt nekem csak ugye eltünt az összes appom, de mosmát van egy ien progim titanium backup azthiszem ami kimenti az összes progit data filokal együtt és ha visszapakolod akor olyan mint formázás előtt. ha van sok időd és kedved kipróbálhatod de ne vedd 100% ra hogy működik de nekem ment. :)
Más: Miért van az hogy celan install után az opera mobile van amikor nem indul el csak ha még egy clean install-t csinálok és most se indul el bejön fekete hátérel az hogy Opera Mobile és ott megáll és akármit csinálok neki nem indul el valaki nemtudja hogy tudnám működésre bírni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 13, 14:27:33
  
nekem is sokszor volt ilyen. ennél azt tudod tenni, hogy vársz és próbálkozol...egyszer bejön. de ez csak az első indításnál van így, később már nem. én is sokat szívtam vele
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 02 13, 14:28:29
  
Más: Miért van az hogy celan install után az opera mobile van amikor nem indul el csak ha még egy clean install-t csinálok és most se indul el bejön fekete hátérel az hogy Opera Mobile és ott megáll és akármit csinálok neki nem indul el valaki nemtudja hogy tudnám működésre bírni?
Van elég memóriád? Mármint nem futnak a háttérben dolgok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 13, 14:35:50
  
nos gondoltam átrakok egy avi-t a spicára kipróbálni hogy fut. ( all ext2 van rajta) és elkezdi másolni és olyan 20 % nál megáll hibát ír ki hogy nem tudja olvasni szüntessem meg az írásvédettséget( másoltam) a probléma az lenne hogy a win xp nem tudja kezelni az ext2? vagy mi lehet a baj?

Egy windows-se kezeli alapból szerintem az ext2-őt (javítsatok ki ha tévednék). De az sd kártyán szerintem fat32ő van amit az összes windows kezel nemtudom mi ehet a baj.... :(

Ismo: Nem szoktam nézni a memóriát de akkor most kilövök mindent hátha így jó lesz. Köszike
Szerk: Ismo isten vagy :) kilőttem mindent és törölte az adatokat az operabol és elsőre beindult! Nagyon kösszi!! (L)

Sokadik Más(:
OC-ről hallott valaki valami újat én nagyon függök a samdroidon de még csak ilyen halvány utalásokat találtam hogy lesz egyszer valaki egy linkel megtudna dobni vagy ti is csak ennyit tudtok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 02 13, 14:42:55
Köszi a válaszokat, akkor nem frissítek, mert fontosabb a maps navigáció (egyébként engedélyezhetné Európában is a Google, mert tökéletesen működik, főleg a gyalogos navi hasznos).
Nekem nincs samdroidos apps2sd ext partícióm, a dalvik-cache belső áthelyezésével és a froyos app2sd-vel dolgozom, lehet itt van a gond.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 13, 14:48:53
az oc valszeg Lukiqq v6 os kernelében fog megjelenni. az 5ösben legalábbis nem tervezi, mert nincs vele készen, az 5öst meg ma adja ki, ha minden igaz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 13, 14:54:07
Az Uv az mi a csuda? Mit lehet vele állítani és hol?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 13, 16:29:05
  
Az Uv az mi a csuda? Mit lehet vele állítani és hol?
UV=Under volting=alulfeszelés. :) A procinak kevesebb feszültséget adunk, így csökken a fogyasztás és a hőtermelés, de a teljesítmény ugyanannyi marad. Azonban minden CPU gyártási minősége különböző, így másféle mértékben bírják az alulfeszelést.

Recovery/kernel tuning/Undervolting
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 13, 17:44:01
petikeke:
Köszönöm a válaszod.
Nekem mennyire érdemes tenni Galaxy spicám van 1500mAH az aksi .
Előre is köszi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 13, 17:48:21
Maki: 100-150 attól függ hogy fagy e vagy sem próbálgassad.

Nekem az lenne a kérdésem hogy OC-ba ha ugye túlhúzzák nem szállhat el a proci??
Szal túlmelegszik vagy ilyesmi? Vagy a telóba is van ien túlmelegedés ellen hogy lekapcsol a teló?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 13, 17:52:34
  
petikeke:
Köszönöm a válaszod.
Nekem mennyire érdemes tenni Galaxy spicám van 1500mAH az aksi .
Előre is köszi.
Minden galaxy spica-ban ugyanaz az akksi és proci van. :) Készülékfüggő, mint a válaszomban írtam. Nekem sleep mode-ban -270mV-t is elvisel, Awake mode-ban már csak -150mV-t. Hallottam olyat is, hogy Awake mode-ben valakinek -390mV-t is kibírt a gépe (pixiebob). Én azt ajánlom, hogy 100-al kezdj, teszteld egy ideig, aztán lépj 150-re ha bírja. Általában 100 mindenkinek megy.

Maki: 100-150 attól függ hogy fagy e vagy sem próbálgassad.

Nekem az lenne a kérdésem hogy OC-ba ha ugye túlhúzzák nem szállhat el a proci??
Szal túlmelegszik vagy ilyesmi? Vagy a telóba is van ien túlmelegedés ellen hogy lekapcsol a teló?
Simán elszállhat, mivel nincs hűtés.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 13, 18:50:37
Akkor viszont nem értem miért várja mindenki annyira lehet mindenki telefonja el fog szenesedni:).
De mondjuk ha azt nézzük hogy van benne hőmérő akkor lehetne olyan appotírni ami visszaveszi X-re hogy hűljön le. Én már így is párszor túl melegnek találtam a telefont mikor mondjuk skypolok vele 20-30percet úgy hogy töltőn van utána tojást lehetne sütni a telefonon olyan meleg most ha oc-ve lesz gondolom még melegebb lesz... de ha meg azon az elven megyünk el hogy nem olyan brutális értékkel lesz túlhúzva lehet hogy megmarad. :D kíváncsi vagyok hogy mi lesz ebből de szerintem én óvatos leszek :) ez a Lukiqq kernel ez így is melegedős nálam. Aki tud okosakat ez ügyben az ossza már meg velünk(em).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 13, 20:23:52
  
Normálisabb értékeken nem lesz baja a CPU-nak. Az LG optimus one-t folyamatosan 780 Mhz-n használják 600 helyett és nincs baja.
Nálam nem melegszik a teló, mind1, hogy mit csinálok... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 02 13, 20:41:31
  
Normálisabb értékeken nem lesz baja a CPU-nak. Az LG optimus one-t folyamatosan 780 Mhz-n használják 600 helyett és nincs baja.
Nálam nem melegszik a teló, mind1, hogy mit csinálok... :)
Próbáltad már előmelegített sütőben 25-30 percen? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 13, 20:44:18
  
Normálisabb értékeken nem lesz baja a CPU-nak. Az LG optimus one-t folyamatosan 780 Mhz-n használják 600 helyett és nincs baja.
Nálam nem melegszik a teló, mind1, hogy mit csinálok... :)

Te sima bfs-t használsz vagy Lukiqq féle bfs-t??

Ha jól értelmezem a samdroidon uralkodó káoszt akkor nemsoká kijön Lukiqq V5
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 13, 21:00:49
Lukiqq Kernel v5
http://www.multiupload.com/6ZTA0DPZZR (http://www.multiupload.com/6ZTA0DPZZR)

OOOHHHYEE ha changelogot olvastok van egy pár finomság:)
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 13, 21:18:42
  
Te sima bfs-t használsz vagy Lukiqq féle bfs-t??

Ha jól értelmezem a samdroidon uralkodó káoszt akkor nemsoká kijön Lukiqq V5
Lusta voltam átírni a konfigom eddig, de én mindig BFS-t használok, szerintem ezerszer jobb, mint a CFS. Most felrakom egyelőre a V5 CFS-t, amíg nem lesz BFS.

Nagyon szeretem Lukiqq kerneleit, de egyszerűen gyűlölöm, hogy mindenki 25-ször leírja ugyanazt és minden marhasággal teleszemeteli a topic-t. Reggel elmegyek, este hazajövök és jó esetben csak 10-15 oldalt kell elolvasnom, ami totális marhaság... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 13, 21:25:59
MOst lehet hogy írtó nagy marhaságot írok de ha pl usteamet használok akor amitfeltölt videót a telóm az nem lesz színes hanem ien fekete-fehér szürke néhány szín nyomokba ottvan nemtom minek mondjam ezt. Ezt nem lehet valahogy orvosolni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 13, 23:03:18
  
MOst lehet hogy írtó nagy marhaságot írok de ha pl usteamet használok akor amitfeltölt videót a telóm az nem lesz színes hanem ien fekete-fehér szürke néhány szín nyomokba ottvan nemtom minek mondjam ezt. Ezt nem lehet valahogy orvosolni?
Életemben nem hallottam még erről a progiról, szóval nem tudom biztosan, de mivel ebben a kernelben történtek változások a 3d és a színkezelés terén így gondolom az csak a stock kernel-lel működne jól...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 14, 10:10:10
fent van a v5. háttt menü , galéria stb elég gyors :)
quadrant az siralmas az eddigiekhez képest ,de rendes 3d driver hiányában sztem nem lesz jó sose.
de türelem 3d drivert terem :)
ami aggaszt az az akksi idő mert sztem érezhetően gyorsabban merül ezzel , 4óra készenlét úgy h se widget se wifi se semmi nem futott 100%ról lement 84%ra, v4.el ilyen nem volt .
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 14, 12:57:06
v5 ről ahogy olvastam mindenki megy vissza a v4 re mert rengeteg benne a hiba sajnos, és lassú is :S tehát fel se teszem
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: arsenix 2011, 02 14, 14:47:24
Sziasztok!

Lukiq V4 és V5 -ös kernelével is az a problémám, hogy rendszeresen eldobja a GSM hálózatot, néha 'no service' máskor pedig 'no simcard' üzenettel.
A kernel tuningba benéztem 'undervolt(0) van írva, ez gondolom azt jelenti, hogy nincs bekapcsolva.

Mi lehet a gond?  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 14, 15:26:57
  
Sziasztok!

Lukiq V4 és V5 -ös kernelével is az a problémám, hogy rendszeresen eldobja a GSM hálózatot, néha 'no service' máskor pedig 'no simcard' üzenettel.
A kernel tuningba benéztem 'undervolt(0) van írva, ez gondolom azt jelenti, hogy nincs bekapcsolva.

Mi lehet a gond?  :(
Pontosan nem tudom, de nem hinném, hogy kernel okozná... Senki se panaszkodott még ilyen problémára. Próbálj egy factory reset-t, vagy lehet öreg a sim-ed...bár akkor már máskor is előjött volna. :S
  
v5 ről ahogy olvastam mindenki megy vissza a v4 re mert rengeteg benne a hiba sajnos, és lassú is :S tehát fel se teszem
Én felraktam, semmi baja nincs nálam. CFS-hez képest elég gyors, de közel se olyan sebes, mint a V4 BFS. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 14, 15:34:58
  
Én felraktam, semmi baja nincs nálam. CFS-hez képest elég gyors, de közel se olyan sebes, mint a V4 BFS. :)
és miben érzel javulást a bfs4 hez képest?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 14, 15:38:30
Nevetséges ez a Samdroid írtam egy postot ide  [Discussion] Lukiqq Kernel playground.
és kapok egy figyelmeztetést hogy ez .... de az meg nem lényeg hogy hat ember ugyanazt kérdezi...

Nekem Se jött be a v5
Ö az lenne a krédésem hogy v4bfs re rárakhatom a sima ssswitchet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 14, 15:45:36
  
és miben érzel javulást a bfs4 hez képest?
A launcher pro plus people widget görgetése sokkal jobb mint vármikor, meg úgy áltaában minden görgetés nagyon szép és kb ez ami látványos javulás. Az AB szépen fut, minimális textúra hibával (1-2 felirat fehér, de a csillagok, a tollak és a föld is rendben van). Viszont a widget betöltési sebesség szörnyű a BFS-hez képest, de ez nem a kernel hibája, hanem a BFS ebben mindig sokkal jobb. Amúgy most próbáltam, tényleg nem megy a YT, csak tölt és tölt és tölt és nuku videó. Bár ez annyira nem érdekel...gondolom úgy is jön a javítás hozzá hamarosan. :)
  
Nevetséges ez a Samdroid írtam egy postot ide  [Discussion] Lukiqq Kernel playground.
és kapok egy figyelmeztetést hogy ez .... de az meg nem lényeg hogy hat ember ugyanazt kérdezi...

Nekem Se jött be a v5
Ö az lenne a krédésem hogy v4bfs re rárakhatom a sima ssswitchet?
Amúgy tényleg , mivel az ssswitch-nek semmi köze a kernelhez. :) Amúgy kb 86-ször megkérdezték már ezt is a topicban minden verzió frissítésnél. :) Most nem ellened beszélek, csak ne szóld le az oldalt...
Amúgy természetesen ráteheted. Az SSSwitch minden 2.2-es kernellel működik (xmister, criminal, c33ky, lukiqq), teljesen mind1, hogy CFS vagy BFS.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 02 14, 17:15:44
Sziasztok most frissítettcmemelefonomat anzo romra ráraktam a  a cm8.3-at és a lukiqq v4+intercept 3d+sssw06f-et és nem működik a képernyőforgatés mit lehet ezzel tenni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 02 14, 18:28:26
8.3-t érdemes még fel rakni a 8.2 helyet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 02 14, 19:17:20
  
Sziasztok most frissítettcmemelefonomat anzo romra ráraktam a  a cm8.3-at és a lukiqq v4+intercept 3d+sssw06f-et és nem működik a képernyőforgatés mit lehet ezzel tenni?

Na, most nem azért, de legalább tanulj meg írni... :( már bocs
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bilesaron 2011, 02 14, 20:03:22
sziasztok
SamdroidMod-2.2.2_a9.zip van fenn a gépen.
ami a 2.1 nél volt app2sd funkciót nem találom és nem akarja a memkártyát használni a belső memória helyett. aki tudja hol kell beállítani, legyen szíves megírni! Köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 14, 21:34:43
  
Pontosan nem tudom, de nem hinném, hogy kernel okozná... Senki se panaszkodott még ilyen problémára. Próbálj egy factory reset-t, vagy lehet öreg a sim-ed...bár akkor már máskor is előjött volna. :SÉn felraktam, semmi baja nincs nálam. CFS-hez képest elég gyors, de közel se olyan sebes, mint a V4 BFS. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 14, 21:56:57
  
Amúgy tényleg , mivel az ssswitch-nek semmi köze a kernelhez. :) Amúgy kb 86-ször megkérdezték már ezt is a topicban minden verzió frissítésnél. :) Most nem ellened beszélek, csak ne szóld le az oldalt...
Amúgy természetesen ráteheted. Az SSSwitch minden 2.2-es kernellel működik (xmister, criminal, c33ky, lukiqq), teljesen mind1, hogy CFS vagy BFS.
Ide visszatérve az kérdésem az volt hogy "tudtok e egyéb új infót az oc vel kapcsolatosan".
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 14, 22:02:13
Sziasztok!

Bocsássátok meg a bénázásom, de új vagyok itt a fórumon (egy kicsit hamarább küldtem a az idézetet mint gondoltam).  :p Vagyis már régóta olvasom :shock: ,de még nem szóltam hozzá egyetlen témához sem. Sajnos Lukiq V4 BFS kernel nálam is okozott sd hibát, olyan volt mint a mesében, hol volt,  hol nem volt. SD-ém 3 hónapos, SanDisk clas6 8GB, csináltam fac..resetet, sajna nem oldotta meg a gondom, újra flash, az sem oldotta meg a problémát. Szerintetek mi lehet a hiba oka?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 14, 23:03:49
  
Még nem találkoztam ilyen problémával sose... :S Windows látja? Mert ha igen, akkor mentsd le és az easus partition manager-rel simán újrapartícionálod és tuti menni fog.
Az oka meg rejtély számomra... :S
  
Ide visszatérve az kérdésem az volt hogy "tudtok e egyéb új infót az oc vel kapcsolatosan".
Nincs most hír róla. V6-ban nem valószínű, hogy benne lesz, talán későbbi release-kben.
  
sziasztok
SamdroidMod-2.2.2_a9.zip van fenn a gépen.
ami a 2.1 nél volt app2sd funkciót nem találom és nem akarja a memkártyát használni a belső memória helyett. aki tudja hol kell beállítani, legyen szíves megírni! Köszönöm!
Samdroid tools-ban kell engedélyezni miután recovery-ben csináltál neki partíciót.
  
8.3-t érdemes még fel rakni a 8.2 helyet?
Igen. :)
  
Sziasztok most frissítettcmemelefonomat anzo romra ráraktam a  a cm8.3-at és a lukiqq v4+intercept 3d+sssw06f-et és nem működik a képernyőforgatés mit lehet ezzel tenni?
Nekem mindig működött, de próbáld meg ezt: http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/ (http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/)

Más: Nálam is előjött, hogy nem tudok telepíteni Market-ről. Ilyen hibaüzenetet ír ki: Unkown error -18. Már töröltem a Market adatait, de nem akar meggyógyulni...Ebből factory reset lesz? Elég matuzsálemi a romom...2,5 hetes. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 14, 23:46:02
Rég jártam erre. :) Gyönyörűen működik a romom már mióta feltettem a 8.3-t pár hete, semmi baja. Remélem ez így is marad. :) Lesz majd esetleg 8.4 is? Vagy hol tart jelenleg a fejlesztés? Mit lehet tudni erről? Gondolom hamarosan béta vagy rc1 állapotba kerülnek a romok. 2.3-ról van esetleg hír, abban miket sikerült működésre bírni eddig és miket nem? Bár gondolom az még elég instabil rom spicán. Amúgy ez a LukiqqV5 milyen kernel pontosan? Kicsit lemaradtam. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 15, 00:11:52
  
Egyelőre sok változás nincs. A mágneses szenzort megcsinálták és kb ennyi. Beta meg akkor lesz ha működni fog a divx, addig csak alpha. Mondjuk én egyáltalán nem értem, hogy mi ez a nagy hajcihő az elnevezések kapcsán... :S
Cm7 is stagnál, criminal-nak nincs most sok ideje.
Lukiqq kernelei nagyon jók! :) Főleg a V4 BFS. Eszméletlen gyorsak, nagyobb színmélység így röviden. :) És most ő az egyetlen aki 2.2-s kerneleket csinál. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 15, 00:23:08
  
Lukiqq kernelei nagyon jók! :) Főleg a V4 BFS. Eszméletlen gyorsak, nagyobb színmélység így röviden. :) És most ő az egyetlen aki 2.2-s kerneleket csinál. :)

Ez jól hangzik, akkor lehet holnap dobok is rá egy frissítést. :) Vissza olvastam pár oldalt és látom hogy v5-ös kernel eléggé gyengécske még. Nálad azonban ezt a kernelt látom a profilodba beírva. Melyik szerinted a legjobb Lukiqq kernel amivel repül minden? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 15, 08:37:27
  
Ez jól hangzik, akkor lehet holnap dobok is rá egy frissítést. :) Vissza olvastam pár oldalt és látom hogy v5-ös kernel eléggé gyengécske még. Nálad azonban ezt a kernelt látom a profilodba beírva. Melyik szerinted a legjobb Lukiqq kernel amivel repül minden? :)
Most ezt használom, de nem ez a legjobb. :) Mivel ha itthon vagyok nem használom túl sokat a telefonom, így szinte mind1, hogy milyen kernel van fent. Ma viszont megyek el és visszarakom a V4 BFS-t. Mellesleg az utóbb említett kernel szerintem a legjobb, de páran a samdroid-n a V2-re esküsznek sebesség téren.
Félreértés ne essék, ez a kernel se rossz (leszámítva az mp4 és a YT hibáját), csak a BFS-től természetesen elmarad...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 15, 10:47:10
Küldeni szerettem volna az előbb másik telefonra zenét bluetooth al de mikor küldeném a fájlkezelőből egyből kidobja hogy: A bluetooth share váratlanul leállt stb stb. gondoltam újraindítom a rendszert de nem segített.
néha a fényképző is "rosszalkodik" azaz az előző képekből és abból amit éppen csináltam rak össze egy mozaikot( egy alapértelmezett re állítás a kameránál úgy néz ki megoldotta.  nagyjából illetve a minap másoltam volna egy avit-t gépről de 20% körül mindig kiírta h szüntessem meg az írásvédettséget meg nem olvasható. (pedig a filmet végignéztem előtte)  eljött volna az idő egy clean install hoz? vagy mik lehetnek a problémák??
előre is köszi :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 15, 10:53:50
  
Szerintem eljött az ideje, nem hallottam még ilyen problémákról. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 15, 11:23:56
akkor szerintem az este folyamán újrarakom.
és akkor cm8.3 úgy látom már használható.
aztán allext2
aztán Lukiqq kernel de-
ezt: http://www.mediafire.com/?n99ywi4f563xz59 (http://www.mediafire.com/?n99ywi4f563xz59)
vagy: http://www.multiupload.com/EOHMH7I9VO (http://www.multiupload.com/EOHMH7I9VO)
esetleg: http://www.multiupload.com/X0NVZDSFRP (http://www.multiupload.com/X0NVZDSFRP)
melyik a legjobb? szerintetek?
majd az SSSwitch
ezután : http://www.mediafire.com/?idvak61gpdrd4qo (http://www.mediafire.com/?idvak61gpdrd4qo) ( ez lenne az?)
utána
ic 3d. + a patch
utána
sensor fix : http://forum.samdroid.net/f53/sensors-froyo-2479/ (http://forum.samdroid.net/f53/sensors-froyo-2479/)

ha valamelyik link vagy a sorrend nem jó légy szíves javítsatok : )
illetve a clean instal= odinnal elkezdem felrakni a hj7-et...lk.. stb stb? vagy valami törlést kell csinálni előtte?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 15, 11:29:26
  
Szerintem a CM 8.3 után ezt rakd fel (Lukiqq kernel dev oldalán megtalálod): V4 + Intercept 3D + VideoFix + SSSwitch v06F fixed
All2ext2
Utána a BFS kernel-t (ami csak kernel, de előbb már felraktál minden szükséges dolgot): V4 BFS Mirrors: (EXT2 only? I'm not sure if it's working with old and dusty RFS, you tell me.)
És a szenzor amit írtál. Ennyi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 02 15, 11:54:15
Sziasztok
Jelenleg CM8.3+alt2ext+dalvik-cache van a telefonomon. Megpróbáltam a LukiqqV4+Intercept3D+SSSv06F-t de a recovery menü nem egy 54 éves ember szemének való méretűre zsugorodott össze  :shock:. Cserében viszont 4 példányban nem tudtam elolvasni  :D
Mit bénáztam el, illetve mit tegyek még fel a telefonra?
Előre is köszönöm ha segítetek
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 15, 14:19:15
Hell!!

Eddig Én is vártam a 8.4-et, de látom a srácok inkább a 8.3-at fejlesztgetik(illetve a kiegészítőit), úgyhogy asszem nemsokára jön egy CI és a 8.3 valami fullos configgal! :D
Igazából a 8.2 is stabilnak bizonyult, de kellene új kernel és azok már mind 8.3-ra lettek fejlesztve. :-X
Meg az utóbbi időkben be is lassultam picit, de ezt betudom a 63 appnak :D, amiket most backupolok. :p
Mostanában teszteltem pár ütősebb cuccot is(SGS,Nexus One,Desire,Liquid), szépek, jók, némelyek eszméletlenül gyorsak és természetesen csodás képességű kijelzővel bírnak, de úgy döntöttem, hogy VESZETTÜL HIÁNYOZNÁNAK a manuális bill-ek :D, úgyhogy amíg nem hoznak ki egy Spica gombsoros 1.2Mhz-s duálmagos brutált ;D, addig telefoncsere pihi állapotba téve. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 15, 14:37:38
  
Mit bénáztam el, illetve mit tegyek még fel a telefonra?
ez a LukiqqV4 miatt van. a v4 bfs, és v5 alatt már javítva van a recovery.
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 15, 16:29:51
Gondolom ti is észrevettétek, hogy YONIP Kernel néven megjelent valami kis fincsineklátszó dolog samdroidon... :)
Gondoltam magamba ez az brutál lesz a Spicam ha rádobom. Még nem raktam-rá mert előtte el kell távolítani minden fajta féle tweeket és most nincs erre időm. + olvasgattam a Discussion-ban hogy egyesek gyorsabbnak találjáka Lukiqq kernelt mint ezt a túlhúzottat. Kirpóbálni megéri maximum vissza teszem az előzöt.
Ha valaki mégis felrakná a telefonjára akkor írjon már hogy milyennek találja! Köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 02 15, 16:47:18
A youtube videók mért nem mennek?  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 15, 17:33:25
nekikezdenék újrarakni a dolgokat de eléggé bosszantó hogy ilyenkor mindig minden beállítást és programot újra fel kell rakni/beállítani van valami megoldás esetleg erre?: /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 15, 18:32:17
  
Gondolom ti is észrevettétek, hogy YONIP Kernel néven megjelent valami kis fincsineklátszó dolog samdroidon... :)
Gondoltam magamba ez az brutál lesz a Spicam ha rádobom. Még nem raktam-rá mert előtte el kell távolítani minden fajta féle tweeket és most nincs erre időm. + olvasgattam a Discussion-ban hogy egyesek gyorsabbnak találjáka Lukiqq kernelt mint ezt a túlhúzottat. Kirpóbálni megéri maximum vissza teszem az előzöt.
Ha valaki mégis felrakná a telefonjára akkor írjon már hogy milyennek találja! Köszönöm

feltettem a bfs verziót
fura picit a kamera képe
első blikkre gyors
quadrant első nekifutásra716
másodikra másodikra 795  :shock:
neocore:6.8fps  :taps:
menü, galéria sem lassú de a v5 sem volt lasabb sztem

recovery nem látja az sd karit ..szal ennyi volt...

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 15, 18:38:57
és nem volt semmi probléma a telepítésnél? mire tetted? mennyire látszik  hogy siet az óra?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 15, 18:43:44
cm8.3 luqq v5
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 15, 18:59:54
ment egy clean intstall de az sd kari megszűnt lézetni :(
kártyaolvasó az nincs kéznél , majd holnap....
 :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 15, 20:40:58
  
nekikezdenék újrarakni a dolgokat de eléggé bosszantó hogy ilyenkor mindig minden beállítást és programot újra fel kell rakni/beállítani van valami megoldás esetleg erre?: /

Van megoldás a neve TitaniumBackup marketból a próbeverzió elérhető nemtom mennyire van az lekorlátozva mert én hát ... a teljest használtam  >:(
Kimenti az appokat a telódról az adatokal együtt. Nekem bejött nagyon...

ment egy clean intstall de az sd kari megszűnt lézetni :(
kártyaolvasó az nincs kéznél , majd holnap....
 :'(
Neten ha szétnézel szerintem terminálból megtudod formázni az sd kártyát vagy próbáld Recoveryből >>Mount And Storage
vagy esetleg még a telefon beállítások >> Sd kártya >> formázás
De ezt csak akor ha formázni szeretnéd!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 15, 20:48:42
formáznám ha látna valamit is
sehol semmi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 15, 23:58:37
Sziasztok!

Most kicsit beparáztam mert ilyet még nem csinált a telefonom, volt már olyan hogy odin megakadt és kikellett kapni aksit hogy jó legyen, de most újra download mód-ba akartam tenni a telefonom és egy Samsung felirat jelent meg egy számítógép egy telefon és közte egy sárga felkiáltójel. Csináltam már mindent de semmit nem reagál a telefon, csak ezt a képernyőt tudom behozni, és eléggé kilátástalannak találom a helyzetet :S

Légyszi segítsetek mert nem szeretnék egy téglát a telefonom helyett :)

Előre is köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 16, 00:17:17
Mit csináltál előtte?
Szerk: Utána olvasgattam.(javítsatok ha hülyeséget írok) Ez azért van mert mert a port valószínűleg foglalt vagy hasonló mindegy ez nem is lényeges nekünk. Azt kell csinálnod hogy download mod rádugod odinra aztán ha nemjó akor aksi ki aksi be odni X odin nyit download mod rádugod usbre megy? nem akor mégegyszer odin x odin nyit aksi ki aksi be download mod megy igen örülünk! :D Remsegítettem.

Am ahogy most keresgettem hogy mi lehet ez találtam egy feltuningolt downlod mod-ot :D tök jól néz ki :D
nézzétek csak:
 (http://zenyee.files.wordpress.com/2010/07/download_mode.jpg?w=300&h=400)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 16, 00:40:08
Herni azért megnyugtatlak, hogy nem lett tégla a telefonodból. Ha végkép nem sikerül amit leírtam esetleg próbálj meg egy olyat hogy újraindítod a géped. Ha ezután se megy akkor ha visszaolvasol a fórumba(bár javaslom a keresőt) akkor valakinek volt valamivel baja nem tudom pontosan mivel lehet hogy olyan baja volt mint neked akkor ő az odinba bepipálta a debug mod ot nem tudom mit pipált be még mellé de valamit még bepipált és azzal helyreált a telefonja.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 06:09:01
  
Szerintem a CM 8.3 után ezt rakd fel (Lukiqq kernel dev oldalán megtalálod): V4 + Intercept 3D + VideoFix + SSSwitch v06F fixed
All2ext2
Utána a BFS kernel-t (ami csak kernel, de előbb már felraktál minden szükséges dolgot): V4 BFS Mirrors: (EXT2 only? I'm not sure if it's working with old and dusty RFS, you tell me.)
És a szenzor amit írtál. Ennyi

Sziasztok!

Ezt így ahogy van én felraktam a szenzoron kívül (mert azt nem tudtam, hogy, hogy kell). A végén pedig a v5-ös recoveryt. Esetleg valaki el tudná mondani, hogy azt a 2 sensor file-t hogy kell feltenni?

Még az lenne a kérdésem, hogy a Divx-en dolgoznak a srácok? Most videót milyen programmal tudok lejátszani?

Köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 08:39:25
  
http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/ (http://forum.samdroid.net/f56/sensors-compass-froyo-final-line-3973/)
Recovery-ből kell felrakni, ugyanúgy mint bármelyik másik update zip-t.
Divx majd talán egyszer lesz, most ha jól tudom nem nagyon foglalkoznak vele.
Én a gyári lejátszót használom és a dvd catalyst nevű progival konvertálok mindent MP4-be. Van benne egy spica profil és tökéletesen játsza. :) Még a feliratot is sikerül néha beleégetnem...
  
Sziasztok!

Most kicsit beparáztam mert ilyet még nem csinált a telefonom, volt már olyan hogy odin megakadt és kikellett kapni aksit hogy jó legyen, de most újra download mód-ba akartam tenni a telefonom és egy Samsung felirat jelent meg egy számítógép egy telefon és közte egy sárga felkiáltójel. Csináltam már mindent de semmit nem reagál a telefon, csak ezt a képernyőt tudom behozni, és eléggé kilátástalannak találom a helyzetet :S

Légyszi segítsetek mert nem szeretnék egy téglát a telefonom helyett :)

Előre is köszi!
Itt valamelyik fórumban le van írva, hogy debug mode-ban kell újraflashelni a romot. De nem tudom pontosan mit kell csinálni. Ide is be van írva jó pár oldallal hátrébb, vissza kell olvasnod.
Amúgy no para, elrontani csak úgy tudod ha túl nagy boot logo-t raksz fel, amúgy esélytelen. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 16, 09:00:19
  
Sziasztok!

Most kicsit beparáztam mert ilyet még nem csinált a telefonom, volt már olyan hogy odin megakadt és kikellett kapni aksit hogy jó legyen, de most újra download mód-ba akartam tenni a telefonom és egy Samsung felirat jelent meg egy számítógép egy telefon és közte egy sárga felkiáltójel. Csináltam már mindent de semmit nem reagál a telefon, csak ezt a képernyőt tudom behozni, és eléggé kilátástalannak találom a helyzetet :S

Légyszi segítsetek mert nem szeretnék egy téglát a telefonom helyett :)

Előre is köszi!

Szia nekem ugyan ez volt, a válasz:

Nem kell kétségbe esni, ugyan ilyen bajom volt nekem is. :) Egyszerűen debug onylt pipáld be odinba majd ott pedig a PDA format és a Phone Boot Update részhez rakj pipát és úgy tallózd meg a jh7 romot,majd one package elé is rakj pipát és mehet a dolog. Ha elsőre nem is de második nekifutásra nekem teljesen rendbe tette a telefont. Ilyenkor amúgy annyi csak a baja a telefonnak hogy a boot része sérül és ezt javítja ki az odin.

update: látom sikerült megcsinálni még előbb mint ahogy írtam. :D Ezt az Androidos oprendszerű telefonokat igazából elrontani sem lehet, max ha földhöz vágja az ember. Mert ha frissítéskor leállna ott a debug only.  ;)

pfúúú hála az égnek megmenekült... odinba depug only és pda formatra pipa és helyrehozta.
Majdnem megőrültem:).

Sok sikert!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 10:10:19
Sziasztok!!

Az lenne a kérésem/kérdésem, hogy mivel láttam annyi patch-et packot mindent ami csak létezhet, hogy valaki tudna nekem írni egy olyan összeállítást amiben hát ha nem is minden, de majdnem minden működik? Pl: CM vagy SamdroidMod?
A patch-ek szép gyüjteménye pl. itt van: http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/) én nem igazodok ki közöttük, hogy mi mire jó. Ezért kérném a nálamnál okosabbak segítségét.

Bocsi a sok "hülye" kérdésért, szívesen végigolvasnám a komplett témát, de túl sok oldal.

Remélem tudtok segíteni!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 10:38:09
  
Nem kell végigolvasni az egészet, de elég ha 1 oldalt visszaolvasol! :)
Tess: http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg272066#msg272066 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.msg272066#msg272066)
Más mi kéne?! :) Minden megy rajta aminek mennie kell, nyílván a divx még mindig nem...
Amit még felrakhatsz a ultimate patch topicból az a 3g speed hack...elvileg gyorsítja a 3g sebességet. Én nem használok egyáltalán 3g-t szóval nem tudok nyilatkozni róla...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 02 16, 11:35:00
Én amúgy nem tudom mit kell pörögni ezen a divx témán...yxplayer nekem idáig mindent vitt,a múltkor másfél gigás avi-t néztem végig és csak annyi h kezdésnél a hang picit előbb jön,de utána rögtön felzárkózik hozzá a kép is:D
A lukiqq kernelekből nálam a v4 tök hamar megette az aksit, pedig próbáltam az ssswitch-et mindenhogy álitgatni meg 0-ra venni. A v3 meg a v5 tök jó...elsőre mondjuk a v5 wifizés közbe meritette nagyon az aksit,de már az is elmúlt...a quadrantom meg egész jó v5-tel:)
Gondoltam megosztom a tapasztalataimat. Szép napot!! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 12:06:31
  
Eloszor is koszonjuk a tapasztalat megosztast.
A Quadrant eredmenyed milyen lett ?

Nagyon erosen hajlok egy ujrainstallra, de meg vacillalok kicsit, hogy v4, v5, bfs, cfs ... stb. Nem teljesen kerek meg a dolog es addig nem akarok nekiallni, amig nem latom at 100% -osan. (esetleg, ha valaki egy kicsit felhomalyositana, a halam a sirig uldozne :D )

Masok tapasztalatat is nagyon szivesen olvasnam es szerintem masok is, akik hasonlo cipoben jarnak, mint en.

Igy hat koszi elore is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 13:02:46
Most nézem, hogy "pöppet" félreütöttem :D:

...amíg nem hoznak ki egy Spica gombsoros 1.2Mhz-s duálmagos brutált...

Jó lesz az 1.2Ghz-nek is! ;D

No úgy döntöttem, hogy ma lesz a gyalu napja, megy fel a 8.3, meg a kiegészítői. :taps:
De asszem főzök magamnak egy romot, mert az ADW EX-et akarom alapnak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 14:02:02
  
Most nézem, hogy "pöppet" félreütöttem :D:

Jó lesz az 1.2Ghz-nek is! ;D

No úgy döntöttem, hogy ma lesz a gyalu napja, megy fel a 8.3, meg a kiegészítői. :taps:
De asszem főzök magamnak egy romot, mert az ADW EX-et akarom alapnak.

Te, hogy tudsz magadnak főzni romot? :O
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 16, 14:31:55
Nem biztos, hogy így gondoltad, de itt (http://forum.samdroid.net/f53/kitchen-v-2-all-one-android-2-2-froyo-samsung-spica-i5700-en-4168/) megteheted, és is nemrég vettem észre.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 14:44:58
  
Te, hogy tudsz magadnak főzni romot? :O

Konyhában! :p
Só, bors, paprika....kész is van a romocska. ;D

Komolyra fordítva:
Én az update .zip-et akartam módosítani, de valamiért "bad" file-nak titulálta a cucc, úgyhogy maradtam az eredetinél, majd a rendszerben megpróbálom módosítani a cuccost.  :olvass:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 15:05:37
Kernel [LK2.11.hvl1]  ez mi?

SamdroidMod 2.2.1 a9 - Froyo [AOSP] for i5700 ez vagy a CM8.3 a jobb?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 16, 15:09:38
Hali!
Az miért van h alig van szabad memóriám max 4 körül mozog még akkor is ha task killer-el bezárom a megnyitott alkalmazásokat. :(
Mit lehet ezzel kezdeni?

Ui. Jah és egy kicsit néha akadozik is. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 15:57:03
  
Kernel [LK2.11.hvl1]  ez mi?

SamdroidMod 2.2.1 a9 - Froyo [AOSP] for i5700 ez vagy a CM8.3 a jobb?

Én mindenképpen a CM-et ajánlanám, nagyon sokat fejlődött és mostanra teljesen stabillá vált.
Most toltam fel 8.2-ről 8.3-ra, eddig minden okés(de 8.2 is stabil volt), meg a samdroidos verziónál Nekem hiányoznának a CM settingsben lévő beállítási lehetőségek. ;)

Más:
Most "lokalizáltam át" a progikat egy reboot-al, így laza 134 Mb szabad helyem lett.
Hiába, az app2Sd csodákra képes. :taps:
Azonban reboot után futtatott Quadrant tesztben észrevettem, hogy a 3D driver nem megy, 3D értékekre 110 körül hoz.
Előtte ment. :-X
Mindegy, max feltolom külön, ismét az interceptet. ;)
Ettől eltekintve eddig szépen működik a cucc, WiFi, görgetés, sebesség(Quadrant 734), tökéletes. :ok:

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Beaumont 2011, 02 16, 16:29:46
Sziasztok!

Először is köszönöm a sok infót, amit eddig innen szereztem, de most lenne egy pár kérdésem, hátha kapok választ is.:)

Végre rászántam magam a 8.3-as felrakására (ezt raktam fel: http://forum.samdroid.net/f53/kitchen-v-2-all-one-android-2-2-froyo-samsung-spica-i5700-en-4168/ (http://forum.samdroid.net/f53/kitchen-v-2-all-one-android-2-2-froyo-samsung-spica-i5700-en-4168/). Minden rendben volt a telepítéssel, majd felraktam azt a "csomagot", amit innen szedtem le (krnl-ckMod.bfs.004&ckMod.SSSwitch.v06C&all_to_ext2_Intercept3D_By_Ares.zip).

A telefon jól működik, apró dolgokat leszámítva:
-a beállításokban hiába állítom át a nyelvet magyarra, minden marad angolul, illetve a hívás és az ahhoz kapcsolódó dolgok lettek magyarul egyedül. Át kell még állítani valamit, hogy rendesen magyar legyen minden?
-a beállításokban nem tudok belépni a Cyanogedmod settings-be, egyből kidob egy hibaüzenetet (Sorry, The application settings has stopped...)
-pár programot, játékot nem tudok telepíteni. Pl.: Angry Birds, Fly 3D. Ezeknél újraindul a telefon. Semmi hibaüzenet.

Ezeken kívül minden ok. Wifi, Bluetooth, gps, mp4 lejátszás, és persze a telefon része is...

Leírnám jelenleg mi van rajta, hátha segít: I5700EXXJC1, Kernel: 2.6.29.6, CM 8.3

Még egy kérdés így a végére: hogyan lehet a JC1.et frissíteni? Jó nekem egy angol leírás is, de a magyarnak persze jobban örülök.:)

Köszönöm előre is a segítséget.

Üdv:

Beaumont
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 16:36:04
  
Neked, hogy lett ennyi a pontod? Nekem csak 550 pontom van pedig mindent feltettem. Te mit tettél fel mármint milyen csomagot tettél fel a telóra? CM8.3+????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 17:01:43
  
Ki kell cserélned a settings.apk-t, szedd ki egy 8.2-ből, aztán ES File exploerben engedélyezed a superuser jogot és felülírod a systemben a settings.apk-t! ;)
Az eredeti samdroid fórumos 8.3-nál nincs settings gond (érdekes, hogy a Te kitchenben főzöttednél ez előjön...ez egy régebbi gond volt, régebbi verzánál).
De ha feltolsz egy magyarított témát, az megoldja majd a gondod, mármint ami a magyarításra vonatkozik.
Viszont a CM settings FC-n ez nem segít, arra fentebb írtam a megoldást.

A JC1-et Odinban tudod frissíteni JH7-re (egyelőre ez a legjobb), leírást és segítséget pedig itt: http://andro-id.info/segedlet_spica/ (http://andro-id.info/segedlet_spica/) találsz! :ok:

Neked, hogy lett ennyi a pontod? Nekem csak 550 pontom van pedig mindent feltettem. Te mit tettél fel mármint milyen csomagot tettél fel a telóra? CM8.3+????

Az 550 nagyon kevés.
8.3+lukiqq v4+intercept 3d+sssw06f+v4BSF(mint a neve is írja, ebben ott a switch és a 3d driver is)+allExt2+sensor patch+Blue Ray theme+Green Android bootlogo(ezt mindenkinek ajánlom, csodaszép ;))

Nagyjából azok, amik az avatarom alatti felsorolásban szerepelnek! :olvass:

Neked szerintem hiányzik a lukiqqv4+3d...zip, vagy a bsf kernel? ???

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 17:09:36
  
Nalam is hasonlo a problema, 570 pont .. :(
A telepitesi sorrendem: JH6 + LK2-08 + CM8.3 + all2ext2 + v4-3d-switch + v4BFS + sensor patch

Mi lehet ??

Tegyem fel ujra, kulon a 3d -t es a ssswitch -et ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Beaumont 2011, 02 16, 17:13:36

Köszönöm a segítséget! Megpróbálom nem főzött rommal, hátha...

A leírásban szerepel egy ****.ops fájl. Ezt honnan tudom lekapni? Illetve milyet szedjek le?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 17:21:37
  
Köszönöm a segítséget! Megpróbálom nem főzött rommal, hátha...

A leírásban szerepel egy ****.ops fájl. Ezt honnan tudom lekapni? Illetve milyet szedjek le?

NE azt keresd meg, mert az alap spica jc3.ops kell!!!

Amúgy not at all :ok: és szerintem a sima 8.3 update-el nem lesz gond! ;)

Nalam is hasonlo a problema, 570 pont .. :(
A telepitesi sorrendem: JH6 + LK2-08 + CM8.3 + all2ext2 + v4-3d-switch + v4BFS + sensor patch

Mi lehet ??

Tegyem fel ujra, kulon a 3d -t es a ssswitch -et ?

Én egyben tettem fel és működik!
Természetesen felteheted külön is, csinálj egy quadrant tesztet switch előtt és utána, elvileg feltűnő változásnak kell mutatkoznia.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 17:25:34
Srácok!

Ugye Clean Install után pakoltátok fel a rendszert...???
Csak mert okozhat gondot az is, ha simán frissítettétek a ROM-ot. :-X
Én minden új rendszert CI után pakolok fel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 17:28:52
Az én sorrenddem: jh6+cm8.3+a hoszú switch meg 3d meg nem sorolom, all2ext2, v4es bfs, v5fix, sensor és ennyi. Mi legyen a sorrend?

A jh6 ugye a clean installos alap rom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 16, 17:33:31
  
Én mindenképpen a CM-et ajánlanám, nagyon sokat fejlődött és mostanra teljesen stabillá vált.
Most toltam fel 8.2-ről 8.3-ra, eddig minden okés(de 8.2 is stabil volt), meg a samdroidos verziónál Nekem hiányoznának a CM settingsben lévő beállítási lehetőségek. ;)

Más:
Most "lokalizáltam át" a progikat egy reboot-al, így laza 134 Mb szabad helyem lett.
Hiába, az app2Sd csodákra képes. :taps:
Azonban reboot után futtatott Quadrant tesztben észrevettem, hogy a 3D driver nem megy, 3D értékekre 110 körül hoz.
Előtte ment. :-X
Mindegy, max feltolom külön, ismét az interceptet. ;)
Ettől eltekintve eddig szépen működik a cucc, WiFi, görgetés, sebesség(Quadrant 734), tökéletes. :ok:

Ez valóben érdekes ez a 734-es pontszám. Használsz valami task killert? Milyen beállításaid vannak? ckztools? UV? Vagy valamilyen trükköd? :P

Egyébként pont kérdezni akartam, hogy ki hogyan szokta kilőni a taskokat, mert most nézegettem és felettébb érdekesnek tartom, hogyha kilövök valamit nem nyitok meg semmit és máris újraindítja magát. Az meg a  másik fele, hogy nagy része a futó folyamatoknak nincs is benne az Advanced Task killerben pedig froyosat használok.

Ezt a folyamatot nem lehetne Kernel szinten csinálni?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 16, 17:39:22
SSSwitch-ből milyen beállításokat használtok? (1.6.5 alatt)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Beaumont 2011, 02 16, 17:41:28
A Clean install pontosan mit takar?  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 17:47:29
  
1:
Az én sorrenddem: jh6+cm8.3+a hoszú switch meg 3d meg nem sorolom, all2ext2, v4es bfs, v5fix, sensor és ennyi. Mi legyen a sorrend?

2:
A jh6 ugye a clean installos alap rom?

1:
A sorrend jó így, bár azt nem vágom, hogy a v5fix mire szolgál, Én nem tettem fel ilyesmit (és bár nem ismerem a v5fix-et, de v4-es BSF-hez biztos, hogy passzol???)

2:
Igen, bár Én már 7.2 óta a JH7-et használom, de nem hiszem, hogy ez olyan veszett különbséget okozna.

Ez valóben érdekes ez a 734-es pontszám. Használsz valami task killert? Milyen beállításaid vannak? ckztools? UV? Vagy valamilyen trükköd? :P

Egyébként pont kérdezni akartam, hogy ki hogyan szokta kilőni a taskokat, mert most nézegettem és felettébb érdekesnek tartom, hogyha kilövök valamit nem nyitok meg semmit és máris újraindítja magát. Az meg a  másik fele, hogy nagy része a futó folyamatoknak nincs is benne az Advanced Task killerben pedig froyosat használok.

Ezt a folyamatot nem lehetne Kernel szinten csinálni?:)

Nekem is tetszett a pont, mert eddig rendszerint megállt 700, max 710-nél (attól függ, milyen kernel volt fent).
ckztools-t nem használok,UV-m a ssswitch miatt 0-ra van állítva(az úgyis szintezi sleep/awake módok között és tartok attól, hogy a procim letérdelne egy 300-as sleep alatt :D).
Én az EsTask Manager widgetjét használom, egy nyomásra írt mindent, de az ATK-ban is van egy faxa kis beállítás(auto kill level: aggressive/crazy :D) , viszont szerintem a folyamatos "kilövögetés2 is lehúzza az akksit.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 17:50:15
  
Srácok!

Ugye Clean Install után pakoltátok fel a rendszert...???
Csak mert okozhat gondot az is, ha simán frissítettétek a ROM-ot. :-X
Én minden új rendszert CI után pakolok fel.

Termeszetesen!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 17:53:22
  
A Clean install pontosan mit takar?  ;)

Az Odinban végrehajtott gyalu fedőneve ;D...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 17:55:11
  
Termeszetesen!

Akkor nem tudom, mi lehet a gond, de próbáld meg külön-külön felpakolni a switchet és a 3D drivert...hátha! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 16, 17:56:10
  
SSSwitch-ből milyen beállításokat használtok? (1.6.5 alatt)

Amúgy azért kérdeztem mert cktools 1.6.5 alatt kiválasztottam a Lukiqq kernelt, és nincs külön sleep és awake mód, hanem egy kernel undervolting beállítás. Beállítottam 150-et quadrantoztam és tökugyanolyan eremény jött ki, ergo valamit elszartam szerintem :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 17:57:37
  
Én egyben tettem fel és működik!
Természetesen felteheted külön is, csinálj egy quadrant tesztet switch előtt és utána, elvileg feltűnő változásnak kell mutatkoznia.

Sajnos nem jott be. Switch + 3d ujra install utan is 544 pont :(

mi a tehen lehet ? :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 18:05:35
  
Sajnos nem jott be. Switch + 3d ujra install utan is 544 pont :(

mi a tehen lehet ? :'(

lelehet tolteni ezt az ssswitch 0.6F -et kulon is valahonnan ?
En csak az E -t talaltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 18:09:05
  
Sajnos nem jott be. Switch + 3d ujra install utan is 544 pont :(

mi a tehen lehet ? :'(

Hmmm... :hmm:
Ha van időd, szerintem kezdd újra Odintól.
Egyébként 8.3 után Wipe volt?

De lehet, hogy egy Factory Reset is megoldja a gondod.

A SSSwitch-ből eddig csak az "E" láttam külön, az "F"-el csak ebben a verzióban találkoztam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 18:13:04
Egyébként ezzel a konfiggal is van gond, ugyanis nem mindig "ébred fel" a cucc...valószínűleg a switch miatt van, úgyhogy lehet, hogy Nálam is lesz egy switch undo. >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 18:16:20
  
Hmmm... :hmm:
Ha van időd, szerintem kezdd újra Odintól.
Egyébként 8.3 után Wipe volt?

De lehet, hogy egy Factory Reset is megoldja a gondod.

A SSSwitch-ből eddig csak az "E" láttam külön, az "F"-el csak ebben a verzióban találkoztam.

volt wipe, persze.
egyebkent ezzel a switch -el tul sok mindent nem is lehet allitani, se UV -t, se semmit, csak scheduler -t es kesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 16, 18:22:17
  
volt wipe, persze.
egyebkent ezzel a switch -el tul sok mindent nem is lehet allitani, se UV -t, se semmit, csak scheduler -t es kesz.

Akkor nincs jobb ötletem. :-X
Igen, a switch magától állítja az UV-t, automatikusan.
Most Én is leszedem, mert ez a "mély alvás" nem igazán tetszik! >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Beaumont 2011, 02 16, 18:40:55
Help...:) Felraktam a JH7-et, aztán az LK 2.08-at, de nem marad bent a recovery menüben, hanem újraindul a telefon, és elindul rendesen. Hogy tudok belépni a recovery menübe?  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 18:45:09
  
Help...:) Felraktam a JH7-et, aztán az LK 2.08-at, de nem marad bent a recovery menüben, hanem újraindul a telefon, és elindul rendesen. Hogy tudok belépni a recovery menübe?  ;)

Hangero le + felvesz + letesz (bekapcs) gomb, egyszerre !
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 16, 18:47:51
  
Egyébként ezzel a konfiggal is van gond, ugyanis nem mindig "ébred fel" a cucc...valószínűleg a switch miatt van, úgyhogy lehet, hogy Nálam is lesz egy switch undo. >:(

Nálam is az alvással voltak gondok, mindenki azt tanácsolta, hogy az UV-t vegyem le 0-ra, de pont 0-n volt és 100-on javult meg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 18:52:23
Most elkezdem JH7-től utána rootolom, majd CM8.3, factory reset, aztán all_to_ext2_luismaf_update_v8, LukiqqV4+Intercept3D+SSSv06F, LukiqqKernelV4BFSfixedRecovery, akmd_v.2. Ez a leírás jó? Factory reset vagy valami kell még valamikor? Hogy rakjam fel ezeket, minden egyes művelet után kapcsoljam be a telefont vagy, hogy?

Valamit kihagytam?

UP: Az odinnak a a JH7-hez így kell kinézni? One package nem kell?

(http://kepfeltoltes.hu/110216/ODIN_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 18:55:40
  
A BFS install elott egy wipe dalvic cache javasolt a developer szerint.

Amugy jo!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 18:58:01
  
UP: Az odinnak a a JH7-hez így kell kinézni? One package nem kell?

(http://kepfeltoltes.hu/110216/ODIN_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

igy jo, tolhatod neki ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 19:01:53
  
igy jo, tolhatod neki ;)

Köszönöm szépen! Nyomom neki!

Az lenne még a kérdésem, hogy van egy olyan pack még, amiben CM8.3-hoz vannak a Google app-ok updatelve például market ilyesmi. Konkrétan erre erre gondolok: Update_pack_03-02-2011 ezt rakom utoljára. Ez bezavarhat a teljesítménybe? Vagy ne rakjam fel. Mi a véleményetek róla?

UP miután a JH7 fent van tegyem rá ezt a i5700_LK2-08_PDA-t?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 19:47:39
  
Igy van. Szinten Odinnal. Tallozd be a PDA reszhez.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 19:50:17
Esetleg az Update packról tudsz nyilatkozni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 19:56:03
  
Esetleg az Update packról tudsz nyilatkozni?

arrol sajnos nem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 20:21:53
  
arrol sajnos nem.

Kipróbálom update pack nélkül és azzal is. Megnézem a pontszámait.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 20:26:20
Quadrant Advanced -ben a 3d: 115, 2d: 244, I/O: 1144, Memory: 302, CPU: 1388 - ossz pontszam 639.

Ez szamomra elfogadhatonak mondhato mondjuk. De ezek alapjan a 3d driver nem mukodik vagy csak ennyire gyenge ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 20:28:23
Jó sokat írtatok ma! :)
Bocs, most nem fogok idézgetni, csak ömlesztve válaszolgatok 1-2 dologra. :)

Nekem Lukiqq V4 BFS-sel 694 lett a quadrant pontom, de már párszor megbeszéltük, hogy nem jelent semmit a pontszám.
A V5 fixed az V5 CFS csak pár kicsi dolog lett javítva benne. Nincs köze a BFS-hez, meg amúgy is a kernelek mindig felülírják egymást...
A google update-nek nincs hatása a teljesítményre.
Nekem is 115 a 3D, de ez a Lukiqq kernel miatt van, attól még minden jobban megy. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 20:30:01
Na feltettem mindent az update packon kívül kipróbálom a Quadrant-ot. 2 programot raktam fel összesen a Quadrantot és amit írtál Task killeres widgetes progit. Most indítottam újra a telót utána mindjárt nyomom az All task kill-t. Majd indítom a progit.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 20:32:15
  
Jó sokat írtatok ma! :)
Bocs, most nem fogok idézgetni, csak ömlesztve válaszolgatok 1-2 dologra. :)

Nekem Lukiqq V4 BFS-sel 694 lett a quadrant pontom, de már párszor megbeszéltük, hogy nem jelent semmit a pontszám.
A V5 fixed az V5 CFS csak pár kicsi dolog lett javítva benne. Nincs köze a BFS-hez, meg amúgy is a kernelek mindig felülírják egymást...
A google update-nek nincs hatása a teljesítményre.
Nekem is 115 a 3D, de ez a Lukiqq kernel miatt van, attól még minden jobban megy. :)

Ez tomor volt es lenyegre toro :)
Mindenki ma telepitett ujra, biztosan a hetfoi napkitores hatasa ...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 20:35:28
533 pont ismét. Mi lehet a gond?

UP: 613 pont! Pedig semmit sem csináltam. Na mindegy.

Tehát feltegyem a v5-ös recovery-is cuccot? Ha igen, hogy? Előtte valamiféle wipe?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 16, 20:38:28
  
533 pont ismét. Mi lehet a gond?

A standard -al nekem sem ment nagyon feljebb.
Advanced -el probalkozz:

http://www.megaupload.com/?d=PVST6L5X (http://www.megaupload.com/?d=PVST6L5X)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 20:41:04
  
A standard -al nekem sem ment nagyon feljebb.
Advanced -el probalkozz:

http://www.megaupload.com/?d=PVST6L5X (http://www.megaupload.com/?d=PVST6L5X)

Mindjárt kipróbálom az Advancedet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 20:47:10
  
Mindjárt kipróbálom az Advancedet.
Tegyél fel all2ext2-t, és Lukiqq V4 BFS-t használj, hagyd a V5-t. Az újabbikban nem megy az mp4 lejátszás és a youtube. Az első 2-vel garantált a min 670-es quadrant.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 20:49:57
Rendben!

Advanceddel 677 pont! Total: 677 CPU: 1460 Memory: 315 I/O: 1239 2D: 254 3D: 117. Ez már korrekt?

Kezdhetem feltenni rá a progikat építeni végre a rendes mindennapra való készüléket, kész a romom?

Még ez a switch-es dolog érdekelne, hogy mit és hol állítsak, hogy ne legyen gondom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 21:08:10
  
Rendben!

Advanceddel 677 pont! Total: 677 CPU: 1460 Memory: 315 I/O: 1239 2D: 254 3D: 117. Ez már korrekt?

Kezdhetem feltenni rá a progikat építeni végre a rendes mindennapra való készüléket, kész a romom?

Még ez a switch-es dolog érdekelne, hogy mit és hol állítsak, hogy ne legyen gondom?
Jó érték. Nyugodtan pakolhatod fel a dolgokat.
Samdroid-ról szedd le a ckztools nevű progit. Letöltöd az újat, felrakod. Elindít, kiválasztod a kerneled, aztán a profilokban kiválasztod a performance mode-t. És kész...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 16, 21:12:15
Ha átkonvertálom ext2-be a fájlrendszert, az sokat dobna a rendszer gyorsaságán?
+recoveryből át lehet sikeresen konvertálni, vagy inkább használjam valamelyik patch-et?
THX mindenkinek!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 21:14:09
Ezzel kész is? De jó! Köszönöm szépen a segítségeket! Az a kernerem amit a telefon is ír a névjegyben? (Bocsi, ha értetlennek tűnök, de nem akarom elrontani a dolgokat.)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 21:27:36
  
Jó érték. Nyugodtan pakolhatod fel a dolgokat.
Samdroid-ról szedd le a ckztools nevű progit. Letöltöd az újat, felrakod. Elindít, kiválasztod a kerneled, aztán a profilokban kiválasztod a performance mode-t. És kész...

Kiválasztottam a Lukiqq Kernelt. Van SSSwitch A/V Profiles meg XKernel Settings.

Ez után mit csináljak? Egyikben sincs performance mode. Be legyen kapcsolva ez a program mármint bepipáljam a kis pipát?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 21:51:43
  
Ha átkonvertálom ext2-be a fájlrendszert, az sokat dobna a rendszer gyorsaságán?
+recoveryből át lehet sikeresen konvertálni, vagy inkább használjam valamelyik patch-et?
THX mindenkinek!
Mindenképpen konvertáld. Igazából mind1, patch-ből egyszerűbb, gyorsabb.
  
Kiválasztottam a Lukiqq Kernelt. Van SSSwitch A/V Profiles meg XKernel Settings.

Ez után mit csináljak? Egyikben sincs performance mode. Be legyen kapcsolva ez a program mármint bepipáljam a kis pipát?
Bocs, rosszul emlékeztem. Lukiqq-nál nem lehet szinte semmit se állítani, az sswitch settings-nél bfq-ra állítsd és kész.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 21:55:17
  
Mindenképpen konvertáld. Igazából mind1, patch-ből egyszerűbb, gyorsabb.Bocs, rosszul emlékeztem. Lukiqq-nál nem lehet szinte semmit se állítani, az sswitch settings-nél bfq-ra állítsd és kész.

Oké köszi! Ugye ha a Kernel verzióhoz azt írja, hogy 2.6.29.6 lukasz@Luki #5 akkor Lukiqq kernelem van és jót mondtál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 22:01:28
  
Oké köszi! Ugye ha a Kernel verzióhoz azt írja, hogy 2.6.29.6 lukasz@Luki #5 akkor Lukiqq kernelem van és jót mondtál?
Lukasz=Lukiqq...szal igen. :) De én a V4 BFS-t ajánlom még mindig.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 22:02:57
  
Lukasz=Lukiqq...szal igen. :) De én a V4 BFS-t ajánlom még mindig.

Dehát az van :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 16, 22:12:45
Ez az SSSwitch egyébként mire jó?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 16, 23:25:10
  
Dehát az van :shock:
:D No para, most nézem, hogy nekem is ezt írja...de ha kicsit lentebb görgetsz akkor az utsó sorban: Lukiqq V4 BFS figyel... ;)
  
Ez az SSSwitch egyébként mire jó?
Különböző finomhangolásokat, gyorsításokat, beállításokat tartalmazó szuper kis találmány. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 17, 07:00:44
Köszi a segítségeket!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 17, 10:55:56
Sziasztok! Én is most tettem fel a 8.3-at. Ugyanúgy ahogy Boonen007. Van egy olyan hibám hogy néha fogja magát és leválasztja a memóriakártyát, leginkább ki vagy bejövő hívásnál. Ilyenkor ki-be a memkari és jo. Meg még az lenne a kérdésem, hogy próbáltátok-e már az angry birds valentin napi kiadását? mert nekem nagyon sok a textúra hiba benne. ezt lehet orvosolni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 17, 11:42:33
Régebben cseréltem boot animációt, de most nem akar összejönni!  Hiába megyek a file managerbe, onnan nem látja a .zip-et, ha az install zip-et választom, akkor látható!

Mi lehet a megoldás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 17, 11:45:06
  
Régebben cseréltem boot animációt, de most nem akar összejönni!  Hiába megyek a file managerbe, onnan nem látja a .zip-et, ha az install zip-et választom, akkor látható!

Mi lehet a megoldás?

adb shell
mount -oremount,rw /dev/block/mtdblock3 /system
exit
adb push Bootanimation.zip /system/media/bootanimation.zip
adb reboot

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 17, 11:46:53
De gyors vagy man! Köszi, mindjárt megkeresem!  :taps:  :D

Hűha...ezt nem nagyon találom!  :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 17, 12:27:21
Sziasztok!

Már majdnem kész volt a teló a tegnapi konfig alapján amikor véletlen a menü nyitó helyére behúztam valamilyen ikont ekkor nem tudtam a menübe jutni. Gondoltam nyomok egy ilyen rendszer helyreállítást vagy nem tudom mi a neve az a lényege, hogy mindent visszaállít gyárira. Ekkor a telefon nem tudott be kapcsolni és nem tudtam recovery menübe menni. Betettem Download módba gondoltam újrarak az egészet és rárakom a JH7-et de a Downloading L betűjénél megáll a tudomány. Most mit csináljak?

UP:

Most feltettem rá a JH6ot, rootolom és megpróbálom a 7-et is majd pedig a szokásos folyamatot...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 17, 12:58:21
  
Megoldottam bocsi, vaklárma.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 17, 13:17:12
  
De gyors vagy man! Köszi, mindjárt megkeresem!  :taps:  :D

Hűha...ezt nem nagyon találom!  :oops:

milyen boot animációt szeretnél feltölteni?
ez  CM7 Boot animáció update-zipes formába ha ezt szeretnéd felrakni ha nem ezt akor is tölsd le ezt
és a zipbe másold bele azt a bootanimációt amit fel szeretnél rakni.
CM7_Bootanimation.zip/system/media/ITT ÍRD FELÜL A SAJÁTODDAL A bootanimation.zip-et
és felrakod és akor zsír vagy :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 17, 14:00:02
Közben beleokosítottam a CM 8.3 boot animáció helyére, igaz, hogy annyira nem is jó, de már marad!  :D

Köszi a helpet!  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Beaumont 2011, 02 17, 14:17:02
Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a segítséget, a telefon rendesen működik (nincs fagyás, újraindulás, telepíteni is lehet mindent stb...)!  :ok:Látom beszélgettek itt néha különbőző témákról a telefonra. Mi az ami tökéletesen működik 8.3 alatt, és jól is néz ki?  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 17, 16:40:10
  
:Látom beszélgettek itt néha különbőző témákról a telefonra. Mi az ami tökéletesen működik 8.3 alatt, és jól is néz ki?  :D
Igaz én maradtam a 8.2a-nál, de nekem a Greendevdroid ultimate jött be a legjobban eddig :) a Blue S is tetszik, de valahogy én zöldpárti vagyok :) lehet azért, mert e fekete-zöld kombináció a mátrixra emlékeztet  :D
http://forum.samdroid.net/f57/greendevdroid-ultimate-cyanogenmod-2563/ (http://forum.samdroid.net/f57/greendevdroid-ultimate-cyanogenmod-2563/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 17, 17:13:12
Hell!

Én is ömlesztve :D, mint Peti:

1:
A fura mélyalvások reggel óta megszűnni látszanak, de nem vagyok nyugodt, mert készenlétes vagyok ma. >:(
Gondoltam módszeres leszek és sorban tesztelem a hibalehetőségeket:
Először a Lock screenre gyanakodtam, leszedtem...nem az volt.
Utána ssswitch undó...az sem.
UV-m nullán.
Úgyhogy most a SSSwitch v0.6E van fent és reggel óta nem produkálta a fagyit.
Plusz feltettem a 8.3-ra optimalizált 3D drivert, mert a videókkal gondok voltak, mostmár faxa az is. :taps:
Minden esetre ma letesztelek egy -100-as UV-t, hátha az orvosolja a mélyalvást (bár ha 0-n fagy, akkor -100-on furcsa lenne, ha nem tenné).
Más tekintetben nincs gond a cuccal, hihetetlenül szembetűnő a színmélység különbség az előző verzához képest...tetszik! ;)

2:
A Boot animációt Én mindig Recoveryben cserélem, szerintem egyszerűbb és működik! ;)
Jelenleg Green Android (asszem ez a neve) próbáljátok ki, nagyon ütős.

3:
Nekem a Blue Ray téma tetszik a legjobban, 8.3-on sincs vele gond és igen szép felületet produkál! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 17, 17:37:04
  
Betudnad linkelni a 3d driver -t es a blueray temat ? :)

Koszonjuk.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 02 17, 17:52:29
Az miért van, ha be rakom a sense clockot widgets ként újra indítom a telót utána meg nincs ott vagyis nem tudja be tölteni  >:(
Lehet ezzel valamit csinálni?  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 17, 18:18:57
FrozenGinger v3.1-et használta már valaki? Csak azért kérdezem, mert ha rendesen működik, akkor nem kéne  a flash után a CM-ra egyenként felpakolni minden javítást meg ilyenek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 02 17, 19:18:36
Inkább itt szólok, ne egyesével kelljen :) A ROM verzióhoz rakjatok be szóközöket is ha hosszú, ne ömlesztve legyen, mert így nem tudja a fórummotor betördelni, és belóg a hsz-ok közé. Köszi. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 17, 20:05:43
Sziasztok!

Most min dolgoznak a CM fejlesztői? Új CM-en vagy ezt pofozzák még?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 17, 20:50:04
  
Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a segítséget, a telefon rendesen működik (nincs fagyás, újraindulás, telepíteni is lehet mindent stb...)!  :ok:Látom beszélgettek itt néha különbőző témákról a telefonra. Mi az ami tökéletesen működik 8.3 alatt, és jól is néz ki?  :D
Vigyázz egyes témák felrakása után nincs magyar nyelv zsoltee69 portolt témákat azokban elérhető a magyar a többiben nem vagyok biztos!

FrozenGinger v3.1-et használta már valaki? Csak azért kérdezem, mert ha rendesen működik, akkor nem kéne  a flash után a CM-ra egyenként felpakolni minden javítást meg ilyenek.

Én felraktam nem volt magyar nyelv a legujjab verziójú be se bootolt. Én jobbszeretem én összeépíteni a romomat!
  
Betudnad linkelni a 3d driver -t es a blueray temat ? :)

Koszonjuk.

Téma lista: http://forum.samdroid.net/f57/froyo-theme-index-2601/ (http://forum.samdroid.net/f57/froyo-theme-index-2601/)

Az miért van, ha be rakom a sense clockot widgets ként újra indítom a telót utána meg nincs ott vagyis nem tudja be tölteni  >:(
Lehet ezzel valamit csinálni?  :hmm:

Próbáld ezt: wipe dalvik-chace talán megoldja
  
Sziasztok!

Most min dolgoznak a CM fejlesztői? Új CM-en vagy ezt pofozzák még?

Szerintem még inkább a 2.2 re fókuszálnak a divixet meg akarják csinálni csak lassan megy, meg mé néhány dolgot van egy ien téma samdroidon ahol ki van listázva hogy mik a hiányosságok szerintem azokat még befoltozzák utána jöhet a 2.3!

Itt a fórum téma: http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-discussion-feedback-bug-reports-3914/ (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-discussion-feedback-bug-reports-3914/)

UI: van egy frissítés a 8.3 hoz 8.3.1 névre hallgat nem teljes csomag csak frissítéseket tartalmaz! Még nem próbáltam ki majd nemsoká.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 17, 21:22:24
Rátettem a konfigomra a 8.3.1-et most bootol kiderül mi lesz. JH7+CM8.3+ext2+3d+Switch+LiuqqV4+Liuqq4BFS+Sensor+Google(Update)+8.3.1.

Bekapcsolt még nem halt meg ezekszerint :D

Ha találok valami változást szólok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 17, 21:30:44
  
Rátettem a konfigomra a 8.3.1-et most bootol kiderül mi lesz. JH7+CM8.3+ext2+3d+Switch+LiuqqV4+Liuqq4BFS+Sensor+Google(Update)+8.3.1.

Bekapcsolt még nem halt meg ezekszerint :D

Ha találok valami változást szólok.

Az angol leírás az updateről:

changelog:
- Eclair port of akmd and new sensors library [this is known as already released akmd_v2]
- long-press on power widget BT/WiFi to open Settings
- new CMParts adapted from Gingerbread [not fully ready yet, some Froyo options missing]
- settings for HOLD unlock
- future settings for Extended Lockscreen [unactive]
- TILT change for orientation being more robust
- missed hack:add support of hardware render in SoftwareRender (thanks vFlashBirdv)

Pontosan nem tudom mit jelent. De ami változást én találtam az a következő legalábbis az elsőre leg szembetűnőbb. A lockscreen angol lett, nem nem erre gondolok a változás alatt, hanem a következőre, nem tudom, hogy eddig ki lehetett-e tenni lockscreenre a hívás és sms-t de most ki lehet. Újult még egy stílussal a lock screen ezen kívül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 17, 21:33:03
http://forum.samdroid.net/f57/greendevdroid-ultimate-cyanogenmod-2563/ (http://forum.samdroid.net/f57/greendevdroid-ultimate-cyanogenmod-2563/)

Nagyon nagyon jól néz ki ez a téma, mondjuk számomra az talány hogy mér kell mindig az értesítést feketére csinálni hogy ne látszódjon, de hát 1 perc alatt meg lehet változtatni Cyanogen beállítsoknál szóval nem nagyon hat meg a dolog :)

Viszont mindenáron megszeretném csinálni úgy a témát ahogy a képeken látszik, a leírásban le is van írva, hogy miket kell csinálni, de valahogy falakba ütközök. Például a launcherpro plus-sal lehet az ikont átméretezni amit desktop visualizer programmal tettem ki. Azon már ki sem akadtam, hogy a leírt Beautiful Widget-hez letöltött Skin-t nem nagyon lehet betölteni mert FC-zik a program...

Valaki PLS!! :$
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 17, 21:46:57
Az lenne a kérdésem, hogy, hogy tudom azt, megcsinálni, hogy CM8.3 ADWLaunchert használok és a menüben az ikonokat rendezni tudjam, mármint, hogy mondjuk az ikonokat pakolgatni tudjam, erre-arra és tudjam törölni, vagy elrejteni némelyket. Tud valaki megoldást?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 09:04:42
Fent van a telómon a 3d-s cucc 670 körüli pontot érek el. Feltettem ezt az Aura navigációt, de azt írja, hogy nincs 3d-s gyorsítóm. Most akkor ez, hogy is van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 18, 09:27:37
  
Még nem találkoztam ilyen problémával sose... :S Windows látja? Mert ha igen, akkor mentsd le és az easus partition manager-rel simán újrapartícionálod és tuti menni fog.
Az oka meg rejtély számomra... :S

Hali!
Vírus volt az SD-én, és a gépemen is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 10:45:29
  
http://forum.samdroid.net/f57/greendevdroid-ultimate-cyanogenmod-2563/ (http://forum.samdroid.net/f57/greendevdroid-ultimate-cyanogenmod-2563/)

Nagyon nagyon jól néz ki ez a téma, mondjuk számomra az talány hogy mér kell mindig az értesítést feketére csinálni hogy ne látszódjon, de hát 1 perc alatt meg lehet változtatni Cyanogen beállítsoknál szóval nem nagyon hat meg a dolog :)

Viszont mindenáron megszeretném csinálni úgy a témát ahogy a képeken látszik, a leírásban le is van írva, hogy miket kell csinálni, de valahogy falakba ütközök. Például a launcherpro plus-sal lehet az ikont átméretezni amit desktop visualizer programmal tettem ki. Azon már ki sem akadtam, hogy a leírt Beautiful Widget-hez letöltött Skin-t nem nagyon lehet betölteni mert FC-zik a program...

Valaki PLS!! :$

Ugyanez lenne a kérdésem! Nagyon tetszik a téma, de sehogy sem akar úgy kinézni!  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 18, 11:36:03
Sziasztok! Az én problémám megoldására még nincs senkinek ötlete?

előző oldal:
"Sziasztok! Én is most tettem fel a 8.3-at. Ugyanúgy ahogy Boonen007. Van egy olyan hibám hogy néha fogja magát és leválasztja a memóriakártyát, leginkább ki vagy bejövő hívásnál. Ilyenkor ki-be a memkari és jo. Meg még az lenne a kérdésem, hogy próbáltátok-e már az angry birds valentin napi kiadását? mert nekem nagyon sok a textúra hiba benne. ezt lehet orvosolni?"

előre is köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 11:38:15
  
Az elso kerdesedre tippem van csak. Eloszor is egy Wipe data/cache. Ha ez sem segit, akkor probalkozz egy clean installal.

A masodikat passzolom a tobbi kolleganak :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 18, 12:19:05
lukk v6 alatt az igo rendszerint kifagy egy restarttal egybekötve ...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 12:42:16
Nálam most teljesen letérdelt a cucc, újraindult és törölt minden adatomat (contact,sms).
Bosszant picit, mert a kezdeti mély alvások után rendbe jönni látszott. :hmm:
Bár hozzáteszem, egész éjszaka internetrádiót nyomattam, lehet, hogy picikét sok volt neki a folyamatos letöltés. :)
Most tesztelek egy sort, lehet, hogy rápróbálok a switch+recovery -100 UV-ra is és ha nem rosszalkodik, marad, ha megint bekakkant, megy a clean install és lukinyúl :D V4BSF kernele helyett felrakom a jó öreg (és stabil) ckMod 011-es CFS-t. :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 12:51:56
Ja, és valaki kérte a Blue Ray témát, plusz a 8.3-as 3d-t...tessék:

3D (és egyéb finomságok :)):
http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)

Blue Ray:
http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/ (http://forum.samdroid.net/f57/blue-ray-cm-3267/)

És most láttam, hogy van már Luki V5CFS kernel is, lehet, hogy mégis ezzel próbálkozom! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 13:01:02
Peti!

Amikor azt írtad, hogy a V5 alatt nem megy az mp4 lejátszás, azt a V5CFS fixed-re értetted?
Csak mert akkor mégsem ezt teszem fel(meg nem tudom, hogy az elsőnek telepített V4+3D+switchv.06F-el összeakad ez az eltérő verziószám miatt :-X)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 18, 13:03:14
  
FrozenGinger v3.1-et használta már valaki? Csak azért kérdezem, mert ha rendesen működik, akkor nem kéne  a flash után a CM-ra egyenként felpakolni minden javítást meg ilyenek.

Hali!

Nézd meg ezt , http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_29994-29994.html (http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_29994-29994.html), Ez tud magyarul, és szinte minden benne van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pzsolt86 2011, 02 18, 13:08:45
Urak!

CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2 update ONLY for alpha 8.3. http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-a-3913/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-a-3913/)

V6 fixed final http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)

Valakinek valami info?

Elég jó dolgokat írnak a changelogban...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 18, 13:11:51
  
Szia,

Az elso kerdesedre tippem van csak. Eloszor is egy Wipe data/cache. Ha ez sem segit, akkor probalkozz egy clean installal.

A masodikat passzolom a tobbi kolleganak :)

Nah megvolt a Wipe data/cache, de mostmár nem indul a telo. mikor elindul a kis animációs figura pár másodperc mulva ujraindulgat.... :( clean install lesz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 13:22:30
  
Nah megvolt a Wipe data/cache, de mostmár nem indul a telo. mikor elindul a kis animációs figura pár másodperc mulva ujraindulgat.... :( clean install lesz?

egeszen biztosan
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 13:24:56
Nekem most JH7 + CM8.3 + alltoext2+V4 + Intercept 3D + VideoFix + SSSwitch v06F + LukiqqKernelV4BFSfixedRecovery + akmd_v.2 + Update_pack_03-02-2011 + CM-update-8.3.1 erre rátehetem ezt: V6 fixed final?

Miért nem megy az Aura? Vagy akkor minek van Intercept 3D?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 13:32:07
Aki esetleg mostanában frissít és szeretné egyben feltenni a szükséges dolgokat a CM 8.3-ra annak összepakoltam ares ötlete alapján egy "service packot" amit csak fel kell tenni recoveryből és formatálja ext2-re amit kell és felteszi a LukiqqV4BFSfixedRecovery kernel, az SSSwitch.v06F verziót és az Intercept3D drivert. Innen letölthető: http://www.multiupload.com/LTHETBDMJ4 (http://www.multiupload.com/LTHETBDMJ4)

Egy apró módosítást eszközltem az SSSwitch.v06F verzió configjában. Ezeket az értékeket állítottam be neki. De hibátalnul működik minden. Ha valaki módosítani szeretné a czk tools-al megteheti.

ENABLED=1;
IO_SCHEDULER=bfq;
AWAKE_UV=100;
AWAKE_GOVERNOR=performance;
AWAKE_MAX_FREQ=800000;
AWAKE_UP_THRESHOLD=90;
SLEEP_UV=200;
SLEEP_GOVERNOR=conservative;
SLEEP_MAX_FREQ=266000;
SLEEP_UP_THRESHOLD=90;

Apropó, petikeke: Ennél az SSSwitch.v06F verziónál is jók ezek az adatok ha így vannak beállítva? Vagy ennél már más beállítások szükségesek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 13:34:42
  
Szep munka, koszonjuk !!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 13:35:52
Nem kötekedés, de a sensor patch nem maradt ki? (akmd_v.2)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 13:36:59
  
Nem kötekedés, de a sensor patch nem maradt ki? (akmd_v.2)

Bocs, de én azt már alapból beépítettem a főzött romomba. :) ezért nem tettem ebbe bele külön, de ha kell bele teszem akár még azt is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 13:38:18
  
Aki esetleg mostanában frissít és szeretné egyben feltenni a szükséges dolgokat a CM 8.3-ra annak összepakoltam ares ötlete alapján egy "service packot" amit csak fel kell tenni recoveryből és formatálja ext2-re amit kell és felteszi a LukiqqV4BFSfixedRecovery kernel, az SSSwitch.v06F verziót és az Intercept3D drivert. Innen letölthető: http://www.multiupload.com/LTHETBDMJ4 (http://www.multiupload.com/LTHETBDMJ4)

Egy apró módosítást eszközltem az SSSwitch.v06F verzió configjában. Ezeket az értékeket állítottam be neki. De hibátalnul működik minden. Ha valaki módosítani szeretné a czk tools-al megteheti.

ENABLED=1;
IO_SCHEDULER=bfq;
AWAKE_UV=100;
AWAKE_GOVERNOR=performance;
AWAKE_MAX_FREQ=800000;
AWAKE_UP_THRESHOLD=90;
SLEEP_UV=200;
SLEEP_GOVERNOR=conservative;
SLEEP_MAX_FREQ=266000;
SLEEP_UP_THRESHOLD=90;

Apropó, petikeke: Ennél az SSSwitch.v06F verziónál is jók ezek az adatok ha így vannak beállítva? Vagy ennél már más beállítások szükségesek?

Bruce Willis ;D(bocs Rgida :D) örülni fog neki, ha jól láttam Neki most lesz Clean Install! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 13:39:18
Hm...egy barátom panaszkodik, hogy a V4 alatt nem frissül neki a gmail-je...kiröhögtem....erre ma már nekem sem!

Valakinek valami hasonló gondja nincs?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 13:42:19
  
Hm...egy barátom panaszkodik, hogy a V4 alatt nem frissül neki a gmail-je...kiröhögtem....erre ma már nekem sem!

Valakinek valami hasonló gondja nincs?

Minden más... :D
De ez konkrétan még nem jött elő.
Most rápróbálok a V6 fixed-re, mert tapasztaltam némi "hőtöbbletet" meg sleep gondot, azt írta Luki, hogy a V6 fixed ezeket orvosolja.
Kiderül... :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 13:44:22
  
Nekem most JH7 + CM8.3 + alltoext2+V4 + Intercept 3D + VideoFix + SSSwitch v06F + LukiqqKernelV4BFSfixedRecovery + akmd_v.2 + Update_pack_03-02-2011 + CM-update-8.3.1 erre rátehetem ezt: V6 fixed final?

Miért nem megy az Aura? Vagy akkor minek van Intercept 3D?

Most tettem rá a rendszerre a V6os kernelt. Már be is kapcsolt a telóm

Csak tudnám, hogy miért állít vissza mindent ez a V6.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 13:47:15
Úgy látom ma is újra fogom húzni!  :D A V6 ( Még a neve is jól hangzik ) honnan tölthető?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 13:48:47
  
Most tettem rá a rendszerre a V6os kernelt. Már be is kapcsolt a telóm

Csak tudnám, hogy miért állít vissza mindent ez a V6.

a V4_BSF -re csak ugy siman ratoltad a V6 -ost ??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 13:49:05
  
Úgy látom ma is újra fogom húzni!  :D A V6 ( Még a neve is jól hangzik ) honnan tölthető?

Tess:
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 13:49:55
  
a V4_BSF -re csak ugy siman ratoltad a V6 -ost ??

Jah. Nem kellett volna?

UP: A tesztelős progi csak 554 pontot adott a telómra. (2 órával ezelőtt még 670)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 13:52:23
  
Jah. Nem kellett volna?

Hehe...
 ;D ;D ;D

Nem hiszem, hogy gond lenne, szerintem felülírja és kész.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 13:54:00
Az Intercept3D nem egy 3D gyorsító?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 13:55:35
  
Az Intercept3D nem egy 3D gyorsító?

Hasonló funkcióval bír, de természetesen nem az (amennyire Én tudom). :olvass:

A 3D pont miatt kérdezed?
Csak mert az Luki kernel alatt leesik 110-115 közé.
Előzőleg Nekem is hozta a 125-öket, most csak ennyi, de működik minden. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 13:59:50
Akkor ne is várjam, hogy az Aura menjen (GPS progi)? Akkor ha tisztán akarok egy szuper romot, hogy rakjam össze? Miért kapok kevesebb pontot mint eddig?

UP: Akkor a pontot értem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 14:01:01
  
Tess:
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)

Hálám üldözzön!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 14:02:38
  
Akkor ne is várjam, hogy az Aura menjen (GPS progi)? Akkor ha tisztán akarok egy szuper romot, hogy rakjam össze? Miért kapok kevesebb pontot mint eddig?

Szerintem a "gyári" 8.3-al semmi gond, ha felteszed a kiegészítőket.
A pontod nem tudom, miért esett le, de mindjárt teszem fel a v6-ot és tesztelek egyet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 14:03:43
  
Hálám üldözzön!  :D

Csak utól ne érjen! :D
Not at all! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 14:15:13
Zsír ez a V6, egyből frissül a gmail-em!  :taps:

SirTremor, tutira nem fog!  :D Még egyszer köszi a linket!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 18, 14:16:30
  
Akkor ne is várjam, hogy az Aura menjen (GPS progi)? Akkor ha tisztán akarok egy szuper romot, hogy rakjam össze? Miért kapok kevesebb pontot mint eddig?

UP: Akkor a pontot értem.
IC 3D driver-rel azt hallottam, hogy felejtős az Aura, de nálam tökéletesen megy az igo.
All2ext2-t használsz? Mert az nagyon sokat dob a pontszámokon.
  
Hasonló funkcióval bír, de természetesen nem az (amennyire Én tudom). :olvass:

A 3D pont miatt kérdezed?
Csak mert az Luki kernel alatt leesik 110-115 közé.
Előzőleg Nekem is hozta a 125-öket, most csak ennyi, de működik minden. ;)
Nekem is akörül vannak a pontjaim, de szerintem mindenhol gyorsabb a teló mint előzőleg bármivel... :D Mint már párszor kitárgyaltuk: a quadrant pontok nem jelentenek szinte semmit. Valamilyen szinten mutat egy teljesítményt de +-50 pont se jelent sokat mindennapi használatban.
  
Az Intercept3D nem egy 3D gyorsító?
Nem, driver.
  
Jah. Nem kellett volna?

UP: A tesztelős progi csak 554 pontot adott a telómra. (2 órával ezelőtt még 670)
ATK for froyo, minfree? Használod őket?
  
a V4_BSF -re csak ugy siman ratoltad a V6 -ost ??
Kernelek cserekor mindig felülírják egymást. Bármilyen kernel-t bármire felrakhatsz.
  
Hm...egy barátom panaszkodik, hogy a V4 alatt nem frissül neki a gmail-je...kiröhögtem....erre ma már nekem sem!

Valakinek valami hasonló gondja nincs?
Használj K-9 mail-t, ezerszer jobb, mint a gmail.
  
Sziasztok!

Most min dolgoznak a CM fejlesztői? Új CM-en vagy ezt pofozzák még?
Dolgoznak 2.2-n is és 2.3-n is.
  
Az lenne a kérdésem, hogy, hogy tudom azt, megcsinálni, hogy CM8.3 ADWLaunchert használok és a menüben az ikonokat rendezni tudjam, mármint, hogy mondjuk az ikonokat pakolgatni tudjam, erre-arra és tudjam törölni, vagy elrejteni némelyket. Tud valaki megoldást?
Nem hiszem, bár nem használok ADW-t. A go launcher tudja.
  
Peti!

Amikor azt írtad, hogy a V5 alatt nem megy az mp4 lejátszás, azt a V5CFS fixed-re értetted?
Csak mert akkor mégsem ezt teszem fel(meg nem tudom, hogy az elsőnek telepített V4+3D+switchv.06F-el összeakad ez az eltérő verziószám miatt :-X)
Igen, a fixed-re gondoltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 14:22:22
allext2-őt használok persze!

"ATK for froyo, minfree? Használod őket?"

Ez a két program érdekelne!

Hol lehet nézni a 2.3 fejlesztését, mármint van erről valami blogjuk vagy ilyesmi?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 14:24:56
  
Zsír ez a V6, egyből frissül a gmail-em!  :taps:

SirTremor, tutira nem fog!  :D Még egyszer köszi a linket!!!

Sebesseg milyen a V4_BFS -hez kepest ??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 14:28:47
Szerintem lassabb, quadranton 600 alatt teljesít. Mondjuk Én erre nem adok, szemlátomást lassabbnak tűnik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 14:29:52
  
Zsír ez a V6, egyből frissül a gmail-em!  :taps:

SirTremor, tutira nem fog!  :D Még egyszer köszi a linket!!!

Ja, Nekem is tetszik, bár még tesztelem.
Úgy vettem észre, hogy az Interceptem teljesen eltűnt (divX, avi lejátszás megszűnt), úgyhogy azt újra rakom és kiderül...ha beborul. :D

Boonen!

Nekem megmaradtak a beállításaim, minden ugyanúgy van, ahogy eddig, csak most nem melegszik a cucc, a görgetésem is simábbnak tűnik és gyors mint a villám.
Mindjárt mondok egy Quadrant értéket, ha érdekel

Peti!

Ez így van, Én sem adok sokat a quadrantra, irányadónak megfelel.

Gunyó!

Veszett!!! :taps:
Az eddigi leggördülékenyebb kezelést tapasztalom és amint fentebb is írtam, nem melegszik a cucc.
A mélyalvás-teszt még ezután jön.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 18, 14:30:30
  
allext2-őt használok persze!

"ATK for froyo, minfree? Használod őket?"

Ez a két program érdekelne!

Hol lehet nézni a 2.3 fejlesztését, mármint van erről valami blogjuk vagy ilyesmi?
atk=advanced task killer for froyo
minfree=minfree
Mind2 fent van marketen, free. A minfree-t állítsd aggresszívra. Az atk-ban meg vedd ki a pipát a superuser mellől és a zenelejátszó mellől. Kiteszed a widget-tét a home screen-re, ráböksz és kilövi az összes futó alkalmazást.
samdroid-n a 2.3-as dev topicban. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 18, 14:33:00
  
Nekem most JH7 + CM8.3 + alltoext2+V4 + Intercept 3D + VideoFix + SSSwitch v06F + LukiqqKernelV4BFSfixedRecovery + akmd_v.2 + Update_pack_03-02-2011 + CM-update-8.3.1 erre rátehetem ezt: V6 fixed final?

Miért nem megy az Aura? Vagy akkor minek van Intercept 3D?

Talán ,ha meglesz a hardveres gyorsítás, és tom3q által  készített driver.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 14:34:04
Munez!

Látom eltérnek a tapasztalataink, Nálam nagyon gyors a V6!

Boonen!

Én pl. Es Task Managert használok "gyilkoló widgetként" :D, ugyanúgy működik, mint az ATK.
Bármelyik jó.

(első Quadrant tesztre: 620 Volt már jobb is, de nem mérvadó, mert jól pörög a cucc ;))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 14:38:11
Köszi! Ez a MinfreeManager mit csinál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 14:40:33
Most, hogy jobban megnézem...alakul nálam is. Mondjuk fáradt vagyok..meg itt vár még az i5800 is...de neki nem állok!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 14:40:58
  
atk=advanced task killer for froyo
minfree=minfree
Mind2 fent van marketen, free. A minfree-t állítsd aggresszívra. Az atk-ban meg vedd ki a pipát a superuser mellől és a zenelejátszó mellől. Kiteszed a widget-tét a home screen-re, ráböksz és kilövi az összes futó alkalmazást.
samdroid-n a 2.3-as dev topicban. :)

Eddig ezt a két programot még én se használtam, autokillert szoktam használni, de ezzel a V6 kernellel nem akar elindulni. :( Jobbak ezek a programok mint az autokiller?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 14:44:50
  
Munez!

Látom eltérnek a tapasztalataink, Nálam nagyon gyors a V6!

Boonen!

Én pl. Es Task Managert használok "gyilkoló widgetként" :D, ugyanúgy működik, mint az ATK.
Bármelyik jó.

(első Quadrant tesztre: 620 Volt már jobb is, de nem mérvadó, mert jól pörög a cucc ;))

Szoval gyorsabb a V4_BFS -nel.
Ha jol emlekszem lekell szedni a ssswitch -et hozza.
Siman rateszem a jelenlegi rendszeremre es haleluja ??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 14:46:36
Simán húzd rá recoveryből.

Nekem 560 körüli a quadrant érték..mit nem raktam fel?   :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 14:47:45
Nekem is annyi. Mi a különbség a buherált 2.1 és buherált 2.2-es rendszerek között?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 14:50:56
  
Simán húzd rá recoveryből.

Nekem 560 körüli a quadrant érték..mit nem raktam fel?   :shock:

Nekem még siralmasabb...533 kétszer is nekifutottam, ez a "csúcs" nála. Nem értem miért ilyen kevés.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 14:52:43
  
Szoval gyorsabb a V4_BFS -nel.
Ha jol emlekszem lekell szedni a ssswitch -et hozza.
Siman rateszem a jelenlegi rendszeremre es haleluja ??

Így van, azt írta, hogy nincs szükség a SSSwitch-re.
Ráteszed slussz.
Szerintem jó cucc. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 14:53:05
Szerintem ez kell nekünk: http://www.fileserve.com/file/EXdQrdP (http://www.fileserve.com/file/EXdQrdP)  Mindjárt tesztelem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 14:55:35
  
Szerintem ez kell nekünk: http://www.fileserve.com/file/EXdQrdP (http://www.fileserve.com/file/EXdQrdP)  Mindjárt tesztelem.

Fura ez a kombó, mert pont Luki írta a kommentjében, hogy nem kell a switch...ebben meg benne van! :shock:

Kíváncsi vagyok a tesztre, mert most az Én Quadrantom is csak 580 körül mocorog, bár annyira nem érdekel, mert a rendszer gyorsnak tűnik...Nekem ez a lényeg! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 14:56:06
Hogy tudom a Switch-et undozni? Pontosabban tudom, hogy lehet csak valaki linkelné, hogy hol van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 14:58:34
  
Hogy tudom a Switch-et undozni? Pontosabban tudom, hogy lehet csak valaki linkelné, hogy hol van?

 :olvass:
http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/ (http://forum.samdroid.net/f53/ch33kymod-ckmod-kernels-tweaks-cm-3343/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 15:01:53
  
Fura ez a kombó, mert pont Luki írta a kommentjében, hogy nem kell a switch...ebben meg benne van! :shock:

Kíváncsi vagyok a tesztre, mert most az Én Quadrantom is csak 580 körül mocorog, bár annyira nem érdekel, mert a rendszer gyorsnak tűnik...Nekem ez a lényeg! ;)

...elsőre 533...másodikra 586.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 15:04:05
  
...elsőre 533...másodikra 586.

És a kezelés?
3D pont? (Bár gondolom az nem fog változni ;) )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 15:05:19
Köszi a segítséget!

Én is mindjárt tesztelem V6-osal és Undozott Switch-el. Ha jól gondolom akkor így már nincs értelme a CKZToolsnak sem. Ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 15:10:42
  
Köszi a segítséget!

Én is mindjárt tesztelem V6-osal és Undozott Switch-el. Ha jól gondolom akkor így már nincs értelme a CKZToolsnak sem. Ugye?

Nincs mit.
Én eddig sem használtam CKZ-t, de jól gondolod.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 15:10:53
  
Így van, azt írta, hogy nincs szükség a SSSwitch-re.
Ráteszed slussz.
Szerintem jó cucc. ;)

elso korben az app2sd szetesett ... :(
Most probalom ujra eletre kelteni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 15:21:33
  
elso korben az app2sd szetesett ... :(
Most probalom ujra eletre kelteni.

Na siker. kikapcs - bekapcs - reboot es rendben.

Quadrant 598.

YT megy szepen.
Talan jo lesz ez.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 15:22:33
YT az mi?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 15:23:56
  
YT az mi?

YouTube ;)

Eddig nem ment ...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 15:25:27
  
YT az mi?

 :D :D :D
You Tube :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 15:29:18
541 pont. Nem tudom mi van...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 18, 15:29:55
  
Bruce Willis ;D(bocs Rgida :D) örülni fog neki, ha jól láttam Neki most lesz Clean Install! :ok:

Köszi! :) Hála istennek nem kellett clean install. recoveryből feltettem a cm2.3-mat, meg ezt a packot. Most ok lett minden :D THX!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 15:33:52
  
Köszi! :) Hála istennek nem kellett clean install. recoveryből feltettem a cm2.3-mat, meg ezt a packot. Most ok lett minden :D THX!

CM2.3-at?
Gingerbread-ot?
És hogy szuperál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 18, 15:41:59
  
CM2.3-at?
Gingerbread-ot?
És hogy szuperál?

Bocs elirtam cs8.3 :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 15:44:52
  
Bocs elirtam cs8.3 :D

Hehe... :D
Most is! ;D
De értem, okés.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 15:48:26
Petikeke: Te tudnál nyilatkozni az ügyben kell e az ssswitch a V6 kernelhez vagy sem? Ha kell, akkor ebben az ssswitch.conf fájlban milyen értékeket érdemes megadni? Vagy elég neki ennyi: ENABLED=1;
IO_SCHEDULER=noop; ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 18, 15:50:53
  
Köszi! Ez a MinfreeManager mit csinál?
Az android memkezelését állítja.
  
Köszi a segítséget!

Én is mindjárt tesztelem V6-osal és Undozott Switch-el. Ha jól gondolom akkor így már nincs értelme a CKZToolsnak sem. Ugye?
Nincs, mivel a ckztools az sswitch-t állítja. :) Én attól függetlenül tuti fenthagyom az sswitch-t, mivel az ütemezőt bfq-ra csak így tudok állítani.
  
Petikeke: Te tudnál nyilatkozni az ügyben kell e az ssswitch a V6 kernelhez vagy sem? Ha kell, akkor ebben az ssswitch.conf fájlban milyen értékeket érdemes megadni? Vagy elég neki ennyi: ENABLED=1;
IO_SCHEDULER=noop; ?
Azt írják, hogy nem kell, de én felrakom.
Azt mondják, hogy a noop a legjobb, de ha performance-ra állítom a profil-t akkor bfq-ra teszi az ütemezőt, ergo ez a legjobb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 15:51:15
  
Petikeke: Te tudnál nyilatkozni az ügyben kell e az ssswitch a V6 kernelhez vagy sem? Ha kell, akkor ebben az ssswitch.conf fájlban milyen értékeket érdemes megadni? Vagy elég neki ennyi: ENABLED=1;
IO_SCHEDULER=noop; ?

Bar nem tolem kerdezted, azert leirom. Lukiqq ezt irja a V6 -hoz - vorossel - koverrel:  I DO NOT RECOMMEND SSSWITCH WITH MY LAST KERNEL!

Sztem ebben benne van a valasz a kerdesedre.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 02 18, 15:55:42
Nekem most fenn van a CM8.3.2,+ all2ext+dalvikcash.
Erre elég a v6-t feltenni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 16:09:29
  
Bar nem tolem kerdezted, azert leirom. Lukiqq ezt irja a V6 -hoz - vorossel - koverrel:  I DO NOT RECOMMEND SSSWITCH WITH MY LAST KERNEL!

Sztem ebben benne van a valasz a kerdesedre.

:D Rendben, még megvárom akkor a tapasztalatokat mai nap folyamán szerintem. Petikeke azt írta felrakja, megnéztem tényleg azt írja nem ajánlott feltenni. Kérdésem akkor ez ügyben még, hogy ssswitch nélkül is jól teljesít majd az aksi mind alvó mind éber módban, esetleg bele van a kernelbe építve ez a funkció? Vagy csak azért nem ajánlja az ssswitchet hozzá mert valami oknál fogva összeakadhat? Minden esetre ha valakinek van tapasztalata ssswitchel és nélküle is írja le,mert kíváncsi vagyok hogy teljesít jobban.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 16:15:37
Intercept 3d drivers for CM build - all credits to cujo
3d driver for the Spica - [Discussion]

Patch for mp4/3gp playback - all credits to vflashbirdv
3d driver for the Spica - [Discussion]

Melyk kell nekem?

UP Megvan!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 18, 16:20:52
  
:D Rendben, még megvárom akkor a tapasztalatokat mai nap folyamán szerintem. Petikeke azt írta felrakja, megnéztem tényleg azt írja nem ajánlott feltenni. Kérdésem akkor ez ügyben még, hogy ssswitch nélkül is jól teljesít majd az aksi mind alvó mind éber módban, esetleg bele van a kernelbe építve ez a funkció? Vagy csak azért nem ajánlja az ssswitchet hozzá mert valami oknál fogva összeakadhat? Minden esetre ha valakinek van tapasztalata ssswitchel és nélküle is írja le,mert kíváncsi vagyok hogy teljesít jobban.

Petikeke megirja majd a tapasztalatokat switch -el, en meg nelkule ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 16:23:08
  
Én most ssswitch nélkül használom, gördülékeny a rendszer, de ahogy írtam Neked, először fent volt a ssswitch és úgy sem volt gond ;)(sőt...a quadrant cca. 40 ponttal többet hozott!).
Az egyetlen hiba amit most tapasztalok, hogy az IGO lassan indul.Utána már  szépen megy, csak a bootolása csiga. :-X
Just picture gyorsan hozza a galériát, videók mennek, internetrádió szintén.Wifi stabil, gmail frissít és nem melegszik a cucc.
Hiretlen ennyi, ha valami kell még, szívesen megírom. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 16:32:46
Na szóval a mi is kell a legújabb fejlemények szerint a romba? Milyen sorrendbe?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 16:47:57
  
Én most ssswitch nélkül használom, gördülékeny a rendszer, de ahogy írtam Neked, először fent volt a ssswitch és úgy sem volt gond ;)(sőt...a quadrant cca. 40 ponttal többet hozott!).
Az egyetlen hiba amit most tapasztalok, hogy az IGO lassan indul.Utána már  szépen megy, csak a bootolása csiga. :-X
Just picture gyorsan hozza a galériát, videók mennek, internetrádió szintén.Wifi stabil, gmail frissít és nem melegszik a cucc.
Hiretlen ennyi, ha valami kell még, szívesen megírom. :ok:

Játékok is úgy mennek ahogy eddig, olyan gyorsasággal?:) Nekem ssswitchel 533 a pontszámom, bár tudom nem számít, de ha neked enélkül alacsonyabb a pontszámod akkor létezik hogy végén én meg 500 pont alá megyek? Na de este ráfrissítek enélkül clean installt és megnézem úgy mit mond.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 18, 17:02:55
akkor hozzászólnék a témához:
a quadrant pontszám és a sebesség két külön dolog.
én hajlandó vagyok feláldozni a pontszámokat a sebességért.
márpedig ez a kernel (v6) gyors. nálam legalábbis.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 17:10:25
  
Játékok is úgy mennek ahogy eddig, olyan gyorsasággal?:) Nekem ssswitchel 533 a pontszámom, bár tudom nem számít, de ha neked enélkül alacsonyabb a pontszámod akkor létezik hogy végén én meg 500 pont alá megyek? Na de este ráfrissítek enélkül clean installt és megnézem úgy mit mond.

Angry Birds, Smiley Pops, Paper Toss hibátlanul működik.

Quadrantom mostmár (kb 10 perccel boot után) egészen ígéretes, stabilan hozza az 570-eket (ironikus, hogy 1 héttel ezelőtt még kriminálisnak tartottam az ilyen értékeket :D).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 17:11:41
  
akkor hozzászólnék a témához:
a quadrant pontszám és a sebesség két külön dolog.
én hajlandó vagyok feláldozni a pontszámokat a sebességért.
márpedig ez a kernel (v6) gyors. nálam legalábbis.

Egyetértek, bár teljesen nem lehet elvonatkoztatni, de akármilyen értékek jönnek, most Én is meg vagyok elégedve a rendszerem jelenlegi sebességével. ;)

Mondjuk a SSSwitchet lehet, hogy visszateszem (tiltás ide vagy oda), mert az awake/sleep közötti UV váltásokra szükségem lenne az üzemidő miatt, azt meg a switch hozza.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 18:00:49
A 8.3.1-et használja valaki rajtam kívül?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 18, 18:27:44
  
A 8.3.1-et használja valaki rajtam kívül?
Én a 8.3.2-t használom. :) És nagyon tetszik, hogy a notification bar-ban van végre zenelejátszó! :D
  
Petikeke megirja majd a tapasztalatokat switch -el, en meg nelkule ;)
Elég jónak tűnik sswitch-el, de még nem használtam sokáig.

Más:
Mi a gyógymódja ha market-ben a nagyobb fájlokat nem tudom telepíteni? A market letölti, de nem tudja felinstallálni. Hiba üzenet: "Unkown reason -18". :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 18:34:54
Tudtommal a 8.3.2 ugyanaz mint a 8.3.1, a kiírt neve 8.3.2, de a fájl, 8.3.1 nem? Ha nem akkor csatold, vagy linkeld már kérlek.

Igen a zenelejátszó szuper!

Most újrarakom a romot milyen sorrendet ajánlasz?

JH7+Root+CM8.3+alltoext2+3D+akmdv2+Google Apps Update Pack+CM8.3.1/(ha igazad van CM8.3.2)+LukiqqV6

Én külön teszem fel mindet mert a switch szerintem azért van kivéve, mert van rá okuk, hogy azt mondják, hogy nem kell bele. Nyilván tudják, miért.

Ez a sorrend jó lesz? Vagy variálnál valamit?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 18, 18:38:03
fél napja használom 1GHz-en a spicát és elég jól tűri. drirekt kegyetlenkedésből nem is engedem hogy lentebb kapcsoljon, de az általam várt hatalmas teljesítmény növekedés elmarad. nem olyan sokkal jobb mint amennyire várnánk. ráadásul az óra is késik, de nagyon:1 óra alatt 15 percet, a vibramotor eléggé érdekesen teszi a dolgát.
mindennapi használatra nekem nem jó(lévén hogy nincs más órám) de amúgy frankó :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 18:38:53
CM 8.3 után a factory resetet ne felejtsd!

Nézegetem a quadrant értékeket, há egyre rosszabb!  :D De érdekel valakit?  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 18, 18:41:49
Énis így vagyok vele, totál hidegen hagy a quadrant pontszám, úgyis a mindennapi használat teszi kedvelté a romot vagy nem :) De most úgy vagyok vele, hogy valaki nem mond egy nyomós érvet akkor istenért se frissítem a V4BFS-t V6-ra :$ nagyon nagyon megvagyok vele elégedve és soha nem látott sebességet produkál a telefonom :) Clean-install-t meg végképp nem szeretnék :)

Ez a Lukiqq kernel Isten ajándéka :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 18:43:14
  
CM 8.3 után a factory resetet ne felejtsd!

Nézegetem a quadrant értékeket, há egyre rosszabb!  :D De érdekel valakit?  :D

Igazad van azt kihagytam a leírásból! Máshová semmi Wipe nem kell?

Hogy rakjam fel ezeket? Minden ZIP file után várjam meg míg teljesen bekapcsol? Pl: CM8.3->Factory Reset-> Rendszer bekapcs->Kikapcs->Allext2->Rendszer bekapcs... és így tovább.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 18, 18:47:32
  
Tudtommal a 8.3.2 ugyanaz mint a 8.3.1, a kiírt neve 8.3.2, de a fájl, 8.3.1 nem? Ha nem akkor csatold, vagy linkeld már kérlek.

Igen a zenelejátszó szuper!

Most újrarakom a romot milyen sorrendet ajánlasz?

JH7+Root+CM8.3+alltoext2+3D+akmdv2+Google Apps Update Pack+CM8.3.1/(ha igazad van CM8.3.2)+LukiqqV6

Én külön teszem fel mindet mert a switch szerintem azért van kivéve, mert van rá okuk, hogy azt mondják, hogy nem kell bele. Nyilván tudják, miért.

Ez a sorrend jó lesz? Vagy variálnál valamit?
Én a root után nyomtam factory reset-t és all2ext2 után meg a sorrend mind1. Amúgy jól csináltad.

8.3.2: http://news.samdroid.net/2011/02/new-fix-for-cm8-3-2/ (http://news.samdroid.net/2011/02/new-fix-for-cm8-3-2/)
Nem tudom mi a különbség a 2 között, de a fájl neve is más. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 18:50:39
  
Én a root után nyomtam factory reset-t és all2ext2 után meg a sorrend mind1. Amúgy jól csináltad.

8.3.2: http://news.samdroid.net/2011/02/new-fix-for-cm8-3-2/ (http://news.samdroid.net/2011/02/new-fix-for-cm8-3-2/)
Nem tudom mi a különbség a 2 között, de a fájl neve is más. :)

Tehát a 8.3 előtt és után factory reset?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 18:51:55
  
Énis így vagyok vele, totál hidegen hagy a quadrant pontszám, úgyis a mindennapi használat teszi kedvelté a romot vagy nem :) De most úgy vagyok vele, hogy valaki nem mond egy nyomós érvet akkor istenért se frissítem a V4BFS-t V6-ra :$ nagyon nagyon megvagyok vele elégedve és soha nem látott sebességet produkál a telefonom :) Clean-install-t meg végképp nem szeretnék :)

Ez a Lukiqq kernel Isten ajándéka :D

Nekem a V4BFS alatt nem frissült a gmailem pl. Egyéb hibáról nem tudok beszámolni, mert azonnal ment rá a V6!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 19:28:30
Akkor most root után factory reset allext2 cm8.3 factory reset ..... ????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 18, 19:31:30
  
Akkor most root után factory reset allext2 cm8.3 factory reset ..... ????

Jegyezd meg, ez nagyon sokaknál már álmukba menne...CLEAN INSTALL. Így kell kezdeni az egészet

Clean Install = Odin->JH7, Odin-> Lk 2.08, factory reset, cm 8.3

Ezután én általában allext2... a többi sorrendje lényegtelen
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 19:33:03
  
Jegyezd meg, ez nagyon sokaknál már álmukba menne...CLEAN INSTALL. Így kell kezdeni az egészet

Clean Install = Odin->JH7, Odin-> Lk 2.08, factory reset, cm 8.3

Ezután én általában allext2... a többi sorrendje lényegtelen

Nagyon szépen köszönöm megjegyzem most már!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 19:36:02
Minden művelet után várjam meg, hogy feláll a rendszer? Ezt még nem kaptam meg ezt az infót.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 18, 19:37:13
  
Minden művelet után várjam meg, hogy feláll a rendszer? Ezt még nem kaptam meg ezt az infót.

Szerintem igen, legalábbis nekem muszáj volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 19:38:55
Köszönöm megjegyeztem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 20:01:30
Ezt a leírást találtam a V6hoz!

I had the Sleep of death too, but found a way to fix it.
1. Do a Wipe of Data,sytem, Davilk Cache and then Install CM 8.3
2. Install the update released by Cadaver, i.e CM 8.3.2 (around 5 mb).
3. Install the Intercept 3D drivers.
3. Now, Install Lukiqq v6 fixed ( NOT the 3 in 1 )

Valaki esetleg magyarra letudná fordítani?

Az első pont érdekelne inkább. A sensor patch hova jön? Vagy az benne van a CM8.3.2-ben? A google apps hova jön?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 18, 20:04:33
Na, felraktam a 8.3.1-et (vagy .2-t ki tudja:D), és olyan problémába ütköztam, hogy hiába állítom be a témát a CM Settings-ben és indítom újra a telefont, nem akarja megváltoztatni. Azt írja, hogy már a másikat használom, de semmi sem történt igazából. Több témát is próbáltam, egyik sem működik. Találkozott már valaki hasonlóval?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 20:21:10
  
Ezt a leírást találtam a V6hoz!

I had the Sleep of death too, but found a way to fix it.
1. Do a Wipe of Data,sytem, Davilk Cache and then Install CM 8.3
2. Install the update released by Cadaver, i.e CM 8.3.2 (around 5 mb).
3. Install the Intercept 3D drivers.
3. Now, Install Lukiqq v6 fixed ( NOT the 3 in 1 )

Valaki esetleg magyarra letudná fordítani?

Az első pont érdekelne inkább. A sensor patch hova jön? Vagy az benne van a CM8.3.2-ben? A google apps hova jön?

Ha jól sejtem.
Neki is meghalt alvás módban a telefonja, de elvileg megtalálta a megoldást erre.
1. Clean install után teljes Wipe az az Wipe data/cache (factory reset) Wipe cache Wipe dalvik-cache majd tegyük fel a CM 8.3-at.
2. Cadaver CM 8.3.2-es update instalálása.
3. Intercept 3D instalálása.
4. A Lukiqq v6 fixed instalálása. (NEM azt a 3 az 1-bent amelyket valaki összecsomagolta a Lukiqq Kerneles témában!!!)

Az itt tanultak szerint a kettes pont elé kell betenni az alltoext2-t. A 2011. 02. 03.-as Google apps pedig a legvégére szerintem. Aki ma újrarakja a telefont esetleg ez segíthet.  A sensor pedig benne van a CM 8.3.2-es verzióban úgy, hogy azt mostantól el is felejthetjük. (Eclair port of akmd and new sensors library [this is known as already released akmd_v2])

Remélem nem írtam nagyon nagy marhaságot. (Felelősséget nem vállalok a leírásért! :D )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 20:29:09
  
Kihagytam az első pontból, hogy clean install (JH7 nekem valamiért nem teszi fel a JH7-et főzött rom után csak, ha előtte JH6-ot is felteszem) ÉS root után teljes wipe....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 18, 22:01:54
  
Ezt a leírást találtam a V6hoz!

I had the Sleep of death too, but found a way to fix it.
1. Do a Wipe of Data,sytem, Davilk Cache and then Install CM 8.3
2. Install the update released by Cadaver, i.e CM 8.3.2 (around 5 mb).
3. Install the Intercept 3D drivers.
3. Now, Install Lukiqq v6 fixed ( NOT the 3 in 1 )

Valaki esetleg magyarra letudná fordítani?

Az első pont érdekelne inkább. A sensor patch hova jön? Vagy az benne van a CM8.3.2-ben? A google apps hova jön?
1: factory reset
2: CM 8.3.2 telepítése
3: IC 3D driver telepítése
4: Lukiqq javított V6 telepítése (nem a 3 az 1-ben)

Ezek után. :) De a Cm 8.3.2-ben benne van a szenzor.

Amúgy nincs kötelező sorrend. Azt szoktuk mondani, hogy a fontos dolgokkal kezdjen az ember (all2ext2, kernel, ic 3d driver), de utána tök mind1, hogy mész tovább.
  
Na, felraktam a 8.3.1-et (vagy .2-t ki tudja:D), és olyan problémába ütköztam, hogy hiába állítom be a témát a CM Settings-ben és indítom újra a telefont, nem akarja megváltoztatni. Azt írja, hogy már a másikat használom, de semmi sem történt igazából. Több témát is próbáltam, egyik sem működik. Találkozott már valaki hasonlóval?
Nem kompatibilisek a témák egyelőre. Várj míg portolják őket 8.3.2-höz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 22:15:34
Akkor végülis nem írtam nagy hülyeséget!  :D

A Factory reset az a dalvint is törli?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 22:37:53
Ti milyen Launchert használtok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 18, 22:45:17
  
Ti milyen Launchert használtok?
én go launcher ex-et. a launcher pro is jó, csak egy idő után unalmassá válik számomra.
a többiek szerintem írni fogják még az adw launcher ex-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 18, 22:48:42
  
Ti milyen Launchert használtok?
ADW Launcher Ex
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 18, 22:52:57
  
ADW Launcher Ex
én is ALEX 1.2.2 :) nekem ez jön be a leginkább. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 18, 23:09:37
  
Akkor végülis nem írtam nagy hülyeséget!  :D

A Factory reset az a dalvint is törli?
Igen
  
Ti milyen Launchert használtok?
Szerintem a Launcher pro plus-nál jobb nincs. Jó widget-tek (főleg a people), virtual looping, sebességben mindent megaláz... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 23:20:10
fel tudná nekem rakni, vagy tudna valaki egy letölthető linket adni a legfrissebb Superusers-re? Ha már úgyis újra rakom a romot most véglegesre egy darabig, bele főzném gyorsba a legújabbat,ne frissítgesse magát marketből első körben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 23:25:51
Ha én felrakok egy launchert akkor, hogy tudom az adwt eltüntetni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 23:28:16
  
én is ALEX 1.2.2 :) nekem ez jön be a leginkább. :)

Hehe. :)
Nálam ez volt a kronológiai sorrend:
Voltam anno full LP Pro fanatikus(még most is fent van :)), megfejelve mindezt ADW gyűlölettel :D, aztán rátaláltam a Go-ra,azt szerettem,de érdekes módon most az ADW Ex a favoritom.

Más:
Minden tiltás ellenére Én feltettem a V6 mellé a SSSwitch V0.6E-t és TÖKÉLETESEN MUZSIKÁL A CUCC!
Újra normális(gyors)indulásokat produkál az Igo és a rendszer is stabil,quadrant is feljebb ment.
A legnagyobb fájdalmam csak annyi,hogy sem az Es-el,sem a Root Explorerrel nem tudom átirni a switch alvo/éber uv-ját,pedig megadtam nekik az SU jogokat és mountolva is van a filerendszer.?? :hmm:
Save-nél azt mondja,hogy nem tudja végrehajtani a változtatások mentését és biztos akarom-e a close-t?
Na még szép...tudok mást tenni? >:(
Egyszerűen nemértem. :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 18, 23:29:18
Az imént egy újraindítás után azt vettem észre, hogy mindent leradírozott a telefon az SD kártyáról, hát én mentem főbe lövöm magam. Volt pár igen fontos dolog rajta, amit még nem mentettem át gépre. Most próbálom egy File Recovery nevű programmal kinyerni az adatokat a kártyáról, drukkoljatok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 18, 23:31:55
Sok sikert!!!  :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 18, 23:45:11
  
fel tudná nekem rakni, vagy tudna valaki egy letölthető linket adni a legfrissebb Superusers-re? Ha már úgyis újra rakom a romot most véglegesre egy darabig, bele főzném gyorsba a legújabbat,ne frissítgesse magát marketből első körben.

Most,hogy mondod...
A Superuser beállítások menüm FC-zik,úgyhogy azt az SU letölőlinket Én is megköszönném! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 18, 23:48:22
  
Ha én felrakok egy launchert akkor, hogy tudom az adwt eltüntetni?

Én kitöröltem a eredeti CM-6.1.1-Spica-a8.3_update.zip fileban található \system\app\ADWLauncher.apk fájlt és helyére bemásoltam az új ADWLauncherEx.apk fájlt, amit előtte átneveztem ADWLauncher.apk -ra.
Aztán a szokásos clean instal sorrendben telepítettem fel az rendszert és így ez lett az alap és egyetlen Launcher
A másik módszer itt a fórumon már valaki leírta, azt hiszem Náhó de majd Ő elmondja.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 18, 23:55:58
  
Most,hogy mondod...
A Superuser beállítások menüm FC-zik,úgyhogy azt az SU letölőlinket Én is megköszönném! :)

Láttam hogy neked megy rendesen az E verziós ssswitch, szóval én is felteszem. :) Mondjuk nem értem miért írják akkor hogy nem ajánlott, na mind1 csak nem lesz baja a későbbiekben. Erről a YONIP Kernel for CM 6.1.1 alpha 8.3 kernelről tudsz esetleg valamit? Vagy valaki valamit?:) Olvasom róla az infókat, az érdekelne, jobb e mint ez a jelenlegi Lukiqq v6 kernel? Superuserre megtaláltam közben a letöltő linket: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=682828 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=682828)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 19, 00:07:39
  
yonip annyiban jobb hogy 1ghz en ketyeg vele a processzor, viszont, az óra késik nagyon.
sebességben igencsak jól teljesít: alex -en a desktop soha nem látottan finoman görgethető, multitask meglepően jó, programok betöltődése sokkal gyorsabb. a 3d nem , de a 2 d javul 1ghz en.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 19, 00:14:02
  
yonip annyiban jobb hogy 1ghz en ketyeg vele a processzor, viszont, az óra késik nagyon.
sebességben igencsak jól teljesít: alex -en a desktop soha nem látottan finoman görgethető, multitask meglepően jó, programok betöltődése sokkal gyorsabb. a 3d nem , de a 2 d javul 1ghz en.

Fogyasztásban mennyivel hamarabb merül az aksi mint normál kernellel? Gondolom 1ghz-en járatva durvábban merül. Vagy tévedek? Ezt az óra késést nem lehet beállítani benne? Vagy ez magától állítódik el ennél a kernelnél?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 19, 00:27:18
  
Fogyasztásban mennyivel hamarabb merül az aksi mint normál kernellel? Gondolom 1ghz-en járatva durvábban merül. Vagy tévedek? Ezt az óra késést nem lehet beállítani benne? Vagy ez magától állítódik el ennél a kernelnél?
nem érzem hogy sokkal hamarabb merülne. az óra késést nem lehet beállítani, ez egy bug, amit valahogyan a kernel átírásával talán meg tudnak oldani, de nem biztos. van erre egy program a clocksync, ami pont ezt orvosolná azzal hogy a netről frissíti az órát, de nekem ez nem megfelelő, lévén, hogy nincs mobilnetem. ha felteszed előtte csinálj backupot, és töröld a dalvik cachet
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 19, 00:34:26
  
Köszi az infókat, jó hír hallani hogy van még jobb kernel, egyedül az óra probléma tántorít el a felrakásától. Útközben csak a spica órájára hagyatkozhatok meg ébresztő minden csak úgy tudom beállítani. Szóval várok egy frissített verziót miben ezt orvosolják és akkor feldobom. :) A dalvik cache ugye mindent lenulláz még az ssswitchet is törli ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 19, 00:40:30
  
adalvik nem nulláz le mindent, az óra megoldására meg várhatunk, mert lassan fél éve nem sikerült megoldani (akkoriban pont emiatt ki sem próbáltam az over clockingot)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 19, 06:20:35
Kipróbáltam a GoLaunchert meg a LauncherPro Plust, de egyik sem jött be így maradtam a CM8.3.2 gyári ADW-nél.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 19, 08:16:31
Annyi zavar ebben az ADW-ben, hogy nem tudom az alkalmazásaimat rendezni, hogy ne legyen minden felesleges dolog az első oldalon az utolsón meg az ami kellene.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 19, 08:35:02
  
Annyi zavar ebben az ADW-ben, hogy nem tudom az alkalmazásaimat rendezni, hogy ne legyen minden felesleges dolog az első oldalon az utolsón meg az ami kellene.

Most, hogy keresem erre a megoldást látom, hogy lehet csinálni új kötetet. Még azt kell kitalálni, hogy hogy teszem át az ikonokat oda.  :D Nagyon jó ez a V6 szerintem gyors és nincs semmi gond vele, az aksi sem meleg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 19, 08:52:15
  
Hehe. :)
Nálam ez volt a kronológiai sorrend:
Voltam anno full LP Pro fanatikus(még most is fent van :)), megfejelve mindezt ADW gyűlölettel :D, aztán rátaláltam a Go-ra,azt szerettem,de érdekes módon most az ADW Ex a favoritom.

Más:
Minden tiltás ellenére Én feltettem a V6 mellé a SSSwitch V0.6E-t és TÖKÉLETESEN MUZSIKÁL A CUCC!
Újra normális(gyors)indulásokat produkál az Igo és a rendszer is stabil,quadrant is feljebb ment.
A legnagyobb fájdalmam csak annyi,hogy sem az Es-el,sem a Root Explorerrel nem tudom átirni a switch alvo/éber uv-ját,pedig megadtam nekik az SU jogokat és mountolva is van a filerendszer.?? :hmm:
Save-nél azt mondja,hogy nem tudja végrehajtani a változtatások mentését és biztos akarom-e a close-t?
Na még szép...tudok mást tenni? >:(
Egyszerűen nemértem. :-X
Mert lukiqq kernele alatt nem lehet megcsinálni. Örülhetünk ha van UV... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 19, 09:11:10
  
Mert lukiqq kernele alatt nem lehet megcsinálni. Örülhetünk ha van UV... :S

En szemely szerint nem erzem a switch hianyat. Nagyon szepen megy a cuccos. Akksi teszt ma reggel indult, kivancsi vagyok mennyit bir (folyamatos 3G es GPS)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 19, 09:20:35
  
Ti milyen Launchert használtok?

Én az ADW ex-t, szerintem a GO la a leggyorsabb, az ADW ex a legjobban  testrasszebhatóbb, LP Plus a kettő egyvelege.

Petikeke
A people külön is letölthető a marketről.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 19, 09:38:45
  
Na, felraktam a 8.3.1-et (vagy .2-t ki tudja:D), és olyan problémába ütköztam, hogy hiába állítom be a témát a CM Settings-ben és indítom újra a telefont, nem akarja megváltoztatni. Azt írja, hogy már a másikat használom, de semmi sem történt igazából. Több témát is próbáltam, egyik sem működik. Találkozott már valaki hasonlóval?

Hali!

Milyen témát szeretnél állítani? CM/beállítás/felhasználói felület/extra finomhangolás alatt gondolod? Ott a, módosított xml file-ket, ami a felső, és a lehúzható értesítési sáv,óra,akkuszint színeiért felel? Vagy egy konkrét témára gondoltál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 19, 09:57:26
  
Petikeke
A people külön is letölthető a marketről.

Ez a people mire való?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 19, 10:11:45
  
Ez a people mire való?

HTC Desire HD - Get in touch with people quickly using the People widget (http://www.youtube.com/watch?v=i0KyQ0kYgws#ws)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 19, 10:36:58
Frissült CKZTools http://forum.samdroid.net/f56/ckztools-3915/ (http://forum.samdroid.net/f56/ckztools-3915/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 19, 10:39:07
  
HTC Desire HD - Get in touch with people quickly using the People widget (http://www.youtube.com/watch?v=i0KyQ0kYgws#ws)

Tyűha... Nagyon pöpec. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 19, 11:35:22
Kész a telóm! Progik, widgetsek, játékok minden fent van. YT hibátlanul megy! Semmi szaggatás semmi gond! Kezdem nagyon megszeretni ezt a telót! (Ami SE P1i után talán érthető is. :D )

Már nem találok testreszabni valót a telón.  :D Mindjárt csinálok a Titaniummal backupot! Köszi mindenkinek a segítségeket!  O->-
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 19, 11:54:15
Most így készen nyomtam a telónak egy tesztet és 555 pontot értem el.  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 19, 12:03:22
  
Hali!

Milyen témát szeretnél állítani? CM/beállítás/felhasználói felület/extra finomhangolás alatt gondolod? Ott a, módosított xml file-ket, ami a felső, és a lehúzható értesítési sáv,óra,akkuszint színeiért felel? Vagy egy konkrét témára gondoltál?

Egy konkrét sémára gondoltam, de mivel az nem megy (hiába vannak témák a CMThemes mappában), így manuálisan átállítgattam ezt azt, ahogy te is írtad.

Viszont megint újra raktam a telefont, most már úgy tűnik egyelőre, hogy minden rendben, az SD-ről is sikerült kinyernem a legfontosabb infókat (sajnos nem mindegyiket sikerült rehabilitálnom).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 19, 13:52:05
Sziasztok!

Nah most követtem az új fejleményeket, igaz kényszerből mert teljesen gajdra ment a rendszerem még telefonálni sem tudtam:D . Már szerencsére minden kóser quadrant is elég szépen muzsikál.(570-590)

Két kérdésem lenne igazából:
1, youtube HQ nem megy.
2, Esetleg van már valami új rendszertéma cm 8.2.3-hoz?

ui.: Jelenlegi konfigom a Képem alatt

Thx.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 19, 14:18:03
Nem tudtam már szerkeszteni a hozzászólásomat szal sorry.

Olyan téma kellene amiben van magyar nyelv.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 19, 14:29:07
  
Nem tudtam már szerkeszteni a hozzászólásomat szal sorry.

Olyan téma kellene amiben van magyar nyelv.

Itt találsz, amit Zsoltee69 portolt az magyar http://forum.samdroid.net/f57/froyo-theme-index-2601/ (http://forum.samdroid.net/f57/froyo-theme-index-2601/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 19, 15:04:15
Azt szeretném kérdezni hogy ezzel a YONIP Kernel -el mennyi az esélye h elszáll a telefonom? (az overclockra gondolok)
És h kb mennyi az a idő intervalum amit késik vagy akár siet az óra?
Erre lehet valamiféle SSSwitchet rakni?
Előre is köszi:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 19, 16:43:17
  
Azt szeretném kérdezni hogy ezzel a YONIP Kernel -el mennyi az esélye h elszáll a telefonom? (az overclockra gondolok)
És h kb mennyi az a idő intervalum amit késik vagy akár siet az óra?
Erre lehet valamiféle SSSwitchet rakni?
Előre is köszi:)
írták már. 15 perc óránként.
és ha stabil telefont akarsz, akkor nem ajánlatos használni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 19, 17:59:42
  
Itt találsz, amit Zsoltee69 portolt az magyar http://forum.samdroid.net/f57/froyo-theme-index-2601/ (http://forum.samdroid.net/f57/froyo-theme-index-2601/)

Köszi megnéztem a linket, de valamit elronthattam fel akartam egyet rakni, aztán CI lett a vége folyamatos bootolás lett a vége, maradok ennél ami van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 19, 18:02:15
  
Köszi megnéztem a linket, de valamit elronthattam fel akartam egyet rakni, aztán CI lett a vége folyamatos bootolás lett a vége, maradok ennél ami van.
nem arról volt szó, hogy a 8.3.2 vel nem kompatibilisek a jelenlegi témák?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 19, 18:17:24
  
nem arról volt szó, hogy a 8.3.2 vel nem kompatibilisek a jelenlegi témák?
De :)
Tudomásom szerint 1-2 téma van ami működik a 8.3.2-vel. Hiányzik a Blue S  :'( Az alap froyo olyan fapadosnak tűnik mellette! :)

Rutyi, melyik people widget-re gondolsz? Próbáltam már 1-2-t, de nem vették fel eddig a verseny az LPP-vel... A másik, ha jól tudom egy launcher se tud virtual looping-t (végtelen görgetést), ami nálam nagyon számít mivel folyamatosan használom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 19, 18:30:58
Valaki mondja el nekem hogy mi a fenéért nem megy a youtube HQ?:)  Különpakolgatom fel a cuccokat, nem azzal a minden egybe dologgal.

1) cm8.3
2)cm 8.3.2
3) all_to_ext2_luismav_update_v8
4)LukiqqKernelv6 fixed
5) cm6.1.1-InterceptGl_update.zip

Mit rontok el?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 19, 18:35:46
  
De :)
Tudomásom szerint 1-2 téma van ami működik a 8.3.2-vel. Hiányzik a Blue S  :'( Az alap froyo olyan fapadosnak tűnik mellette! :)

Rutyi, melyik people widget-re gondolsz? Próbáltam már 1-2-t, de nem vették fel eddig a verseny az LPP-vel... A másik, ha jól tudom egy launcher se tud virtual looping-t (végtelen görgetést), ami nálam nagyon számít mivel folyamatosan használom. :)
akkor miért raktad fel a 8.3.2-t?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 19, 18:37:14
  
Valaki mondja el nekem hogy mi a fenéért nem megy a youtube HQ?:)  Különpakolgatom fel a cuccokat, nem azzal a minden egybe dologgal.

1) cm8.3
2)cm 8.3.2
3) all_to_ext2_luismav_update_v8
4)LukiqqKernelv6 fixed
5) cm6.1.1-InterceptGl_update.zip

Mit rontok el?
stagefight-ot írd át a build.propban false-ra, és menni fog...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 19, 18:39:19
  
akkor miért raktad fel a 8.3.2-t?
Mert a zenelejátszó eszméletlen jó a notification area-ban! :D Meg jó pár javítás is van benne, amire most nem emlékszem.
  
Valaki mondja el nekem hogy mi a fenéért nem megy a youtube HQ?:)  Különpakolgatom fel a cuccokat, nem azzal a minden egybe dologgal.

1) cm8.3
2)cm 8.3.2
3) all_to_ext2_luismav_update_v8
4)LukiqqKernelv6 fixed
5) cm6.1.1-InterceptGl_update.zip

Mit rontok el?
Kéne mennie... a build.prop-ban a http stagefight az false-n van? Mert ha nem akkor ez a baj. Állítsd false-re, ha nem akkor nem igazán tudom... :S Talán frissíts YT-t, már ha nem a legújabb van fent...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 02 19, 19:30:02
  
Mert a zenelejátszó eszméletlen jó a notification area-ban! :D Meg jó pár javítás is van benne, amire most nem emlékszem.Kéne mennie... a build.prop-ban a http stagefight az false-n van? Mert ha nem akkor ez a baj. Állítsd false-re, ha nem akkor nem igazán tudom... :S Talán frissíts YT-t, már ha nem a legújabb van fent...

Köszönöm mindkettőtöknek a megoldást, végig ovlastam pedig a hsz-eket de ilyen nem láttam sehol:) lehet elsiklottam felette hanyagul:)
Most már  működik rendesen.

Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 02 19, 23:42:55
van már olyan angry birds, amelyik tökéletesen működik a v6-os lukiqq kernellel?
samdroidon azt írják hogy van, de én eddig nem jártam szerencsével (textúrahiba).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 20, 01:03:37
  
Köszönöm mindkettőtöknek a megoldást, végig ovlastam pedig a hsz-eket de ilyen nem láttam sehol:) lehet elsiklottam felette hanyagul:)
Most már  működik rendesen.

Köszi!

Hát így jártam én is, elsiklottam felette. :( És bátran ajánlottam a témákat, ami ugye nem is jók CM8.3.2-LW-hez. Bocsánat :ima: nem volt szándékos.

Peti
Erre a témára gondoltál? BlueS For CM 6 1 1 Spica a8 3 2 LW v2 (http://www.youtube.com/watch?v=qTPFeytq660#)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 20, 01:41:35
  
De :)
Tudomásom szerint 1-2 téma van ami működik a 8.3.2-vel. Hiányzik a Blue S  :'( Az alap froyo olyan fapadosnak tűnik mellette! :)

Rutyi, melyik people widget-re gondolsz? Próbáltam már 1-2-t, de nem vették fel eddig a verseny az LPP-vel... A másik, ha jól tudom egy launcher se tud virtual looping-t (végtelen görgetést), ami nálam nagyon számít mivel folyamatosan használom. :)

Hali!

Bele tetted a bogarat a fülembe, feltoltam a LP plus-t, még valamikor megvettem, gondoltam meg  :shock:. A market-ben ugyan az a people widget van, a végtelen görgetést nekem nem jött be, olyan mint a bakelit lemez mikor ugrik egyet, de amúgy le a kalappal, ku..a jó :ok:. Egy dolog tart vissza hogy ne LP plus-t használjam, a home felületen az új mappa szerkesztése, nem olyan ikont tehetek amilyet szeretnék. Van erre valami megoldás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 20, 08:45:34
  
van már olyan angry birds, amelyik tökéletesen működik a v6-os lukiqq kernellel?
samdroidon azt írják hogy van, de én eddig nem jártam szerencsével (textúrahiba).
Itt a patchelt AB és az ABs is. :) Természetesen a legújabbak és tökéletesen működnek. :)
http://dl.dropbox.com/u/9525833/AB.rar (http://dl.dropbox.com/u/9525833/AB.rar)
  
Hát így jártam én is, elsiklottam felette. :( És bátran ajánlottam a témákat, ami ugye nem is jók CM8.3.2-LW-hez. Bocsánat :ima: nem volt szándékos.

Peti
Erre a témára gondoltál?
Igen, erre. :) Ezt valahol le lehet tölteni? Nem hozott eredményt a google keresés... :S
  
Hali!

Bele tetted a bogarat a fülembe, feltoltam a LP plus-t, még valamikor megvettem, gondoltam meg  :shock:. A market-ben ugyan az a people widget van, a végtelen görgetést nekem nem jött be, olyan mint a bakelit lemez mikor ugrik egyet, de amúgy le a kalappal, ku..a jó :ok:. Egy dolog tart vissza hogy ne LP plus-t használjam, a home felületen az új mappa szerkesztése, nem olyan ikont tehetek amilyet szeretnék. Van erre valami megoldás?

Milyen néven fut ez a people widget? Mert én nem találtam meg... :S
Utána néztem és a folder organizer progival ki tudod cserélni az ikont, de alapból sajnos nem.
Szerintem sebességben agyonvág mindent. Ráadásul én minden megnyílást, lapozást felgyorsítottam és olyan gyorsnak érzem a telefonom...adw-n 1 év mire megnyílik az app drawer... :S
Ezt azért még nézd meg:
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=783427 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=783427)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 20, 09:39:37
Igen, erre. :) Ezt valahol le lehet tölteni? Nem hozott eredményt a google keresés... :SMilyen néven fut ez a people widget? Mert én nem találtam meg... :S
Utána néztem és a folder organizer progival ki tudod cserélni az ikont, de alapból sajnos nem.
Szerintem sebességben agyonvág mindent. Ráadásul én minden megnyílást, lapozást felgyorsítottam és olyan gyorsnak érzem a telefonom...adw-n 1 év mire megnyílik az app drawer... :S
Ezt azért még nézd meg:
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=783427 (http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=783427)

Hali!

Azért nem találtad, mert az éjjel főztem, még nagyon sütős :D , mindjárt feltolom valahová. A people, people néven fut a marketen, de a magyar merketen nem tudom megtalálható-e, én market enablert használom, ezzel lehet hogy megtalálod. LP plus-t nyüstöltem az éjjel, oda adtam az összes kakaót ( de így nem sok értelme van az átmeneti animációknak), de a GO még mindig gyorsabbnak tünik, igaz hogy nem tud annyi mindent. Az ADW EX-ben is oda lehet lépni a gázra, csak a beállításokban sok csuszka fordítva működik, ha az értékeket kisebbre veszed akkor nő meg a sebesség. :ok: Kösz a app-ot, kipróbálom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 20, 10:05:12
Bocsi a piros betűkért, :ima: de egy kicsit bénázhatok én is, még  nem szoktam meg ezt a szerkesztőt. :)

Hoppá, valaki ki szőkítette, mint a gázolajat :D

Blue_S for_CM-6.1.1-Spica-a8.3.2-LW.v2-höz. http://www.megaupload.com/?d=T0UY093U (http://www.megaupload.com/?d=T0UY093U)
Telepítés előtt, nyomjatok egy Wipe dalvik cashe-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 20, 10:06:54
  
Hali!

Azért nem találtad, mert az éjjel főztem, még nagyon sütős :D , mindjárt feltolom valahová. A people, people néven fut a marketen, de a magyar merketen nem tudom megtalálható-e, én market enablert használom, ezzel lehet hogy megtalálod. LP plus-t nyüstöltem az éjjel, oda adtam az összes kakaót ( de így nem sok értelme van az átmeneti animációknak), de a GO még mindig gyorsabbnak tünik, igaz hogy nem tud annyi mindent. Az ADW EX-ben is oda lehet lépni a gázra, csak a beállításokban sok csuszka fordítva működik, ha az értékeket kisebbre veszed akkor nő meg a sebesség. :ok: Kösz a app-ot, kipróbálom.
Jaaa értem már. :) Megköszönném, ha valahova feltennéd. :)
Annyit mondja mindenki ezt az adw ex-t, lehet a napokban jobban is letesztelem. Bár én inkább megnézek egy animációs filmet ha animációt akarok látni... XD :P
http://www.appbrain.com/app/people-widget/com.mjdev.people (http://www.appbrain.com/app/people-widget/com.mjdev.people)
Erre a widget-re gondolsz?

Update:
THX! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 20, 12:00:14
Hali!
LukiqqKernelV7AiO.zip
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 20, 12:48:54
Jelentés:

A 8.3 V6 kernellel és SSSwitchv0.6E-vel tökéletesen ketyeg, cseréltem a SU-t(kössz Norbosz :ok:), mostmár az SU/beállítások sem FC-znek, a rendszer gyors, sem akadás, mélyalvás, sem akksimelegedés nem jelentkezik.
Játékok, YT szépen ketyegnek, színmélység faxa :taps: és bár UV-t nem tudok állítani, az üzemidő is emberes.
Most még kipróbálom a patch-elt AB-kat(kössz Peti :D) és ennyi! :taps:

Rutyika!

Látom Te is a Simply Lock Screen használod...DETTO! :taps:
Nekem ez jött be a legjobban, szép és jól konfigurálható. ;)
Az ADW EX-ben milyen gyorsításokat alkalmaztál (az ominózus "gázra lépésedre" :D gondolok)?
Ha nem nagy meló, leírnád?

Más:
A 8.3-hoz képest milyen változásokat hozott a 8.3.2?
Csak mert ha megéri váltani, akkor felteszem, bár nagyon hiányozna a Blue Ray téma! :-X
Elég a 8.3.2_Update.zip-et (az 5.7MB-ost) telepíteni Recovery-ből, vagy újra kell húznom az egészet a full-al(79MB)?
És ha az előbbi elegendő, gondolom akkor is eltűnnek a beállításaim.

LukiqqV7-et próbálta már valaki?
Jöhetne néhány tapasztalat. :olvass:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 20, 13:10:02
  
... és bár UV-t nem tudok állítani, az üzemidő is emberes.

Ez így nem igaz :D, -100-on vagyok, a fentit a switch-re értettem!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2011, 02 20, 13:40:20
Hi all! Nemrég tértem át OMG. 2.1 rom-rol cyan 8.3-ra és persze felraktam az updatet is, plussz luqikk v7-es kernelét, meg allext2 a luismaf félét, asszem ennyi! Kiváncsi voltam mennyit javúlt a cm. mert nekem alapbol fontos volt a divx, szerintem egész élvezhető sokan irjákí hogy ilyen kijelzőn nem lehet nézni, hát nekem abszolut maxon bejön, teljesen jó, ezért is paráztam a cm-től! Öszintén szólva másfél hónapot birt a OMG, elkezdett fc-ni meg néha alig birtam hívást fogadni alig ébredt fel, meg mire megjelent hogy ki is hiv, addigra persze lerakta :( Szóval ez volt a fő ok! Számottevő Különbséget nemnagyon vettem észre a 2 között, persze tesztelem de ha már a hívással nemlesz bajom akkor már megérte, mert tényleg nagyon gáz volt! Konkrétan az lenne a kérdésem hogy, néha mikor kiveszem a zsebemből átfordul a kijelző, magyarán mondva nagyon érzékeny OMG-nél meg 2.1 alatt nemvolt ilyen! Kicsit idegesitő, pl felveszem az asztalról hogy rádugjam gépre azt efordúl nekem, pedig nemkéne, erre létezik valami fix, tomeq 3d-vel mizu??? csinálja még eggyáltalán vagy leves?? a szenzor most a fontosabb nekem, köszi :ima: :ima: :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 20, 14:07:29
gabrielllb:
A beállítások-> Kijelző->Képernyő automatikus forgatása. Vagy CyanogenMod beállítások -> Felhasználói Felület-> Kjelző forgatása és ott kiveszed onnan a pipát h hová ne forduljon a telefon(90 fok 180 fok 70 fok)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 20, 14:56:16
Na este újrarakom a telóm és meglátjuk mi lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 20, 14:57:35
Blue Ray Téma CM-6.1.1-Spica-a8.3.2-LW.v2-re.

Blue Ray for CM 6 1 1 Spica a8 3 2 LW v2 (http://www.youtube.com/watch?v=wQnY0GQXxsU#)

http://www.megaupload.com/?d=YDN0HSID (http://www.megaupload.com/?d=YDN0HSID)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 20, 15:11:13
Srácok a sceenshot v1.4 nem tud képet készíteni a képernyőről!
A fájl mérete 0 byte.
Van erre valami megoldás? vagy másik program? mit ajánlotok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 20, 15:16:55
Szerintetek ha ráteszem a profilomban kiírt Romra kernelre sok sok mindenre a Lukiqq v7-et akkor az úgy jó lesz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 02 20, 15:20:06
hali

látom itt nagyobb az élet itt is bekérdezném a problémámat..

nekiálltam a spicámnak, mert már viszketett a tenyerem a frissítésre
minden szép és jó, odinnal frankón megy a munka:)
viszont mikor újrabootol recoverybe és felraknám a zippet a következőt írja ki:

Installing update..
Formatting SYSTEM..
E:Can't format SYSTEM:
E:Failure at line 2:
format SYSTEM:
Installation aborted.

tehetek bármit, wipe előtte utána.. semmi nem használ..S:

pls help, mit tegyek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 20, 15:25:08
  
Szia.

Anzo forumban is valaszoltam, de itt is megteszem.
Szerintem kezd ujra a procedurat a leg elejetol.

Mit szeretnel feltenni amugy ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 20, 16:15:50
Feltettem a V7-es cuccot és én 10 pontal többet kaptam mint eddig. Más változást nem vettem észre.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 20, 16:42:06
  
Jelentés:
Rutyika!

Látom Te is a Simply Lock Screen használod...DETTO! :taps:
Nekem ez jött be a legjobban, szép és jól konfigurálható. ;)
Az ADW EX-ben milyen gyorsításokat alkalmaztál (az ominózus "gázra lépésedre" :D gondolok)?
Ha nem nagy meló, leírnád

Hali!

ADW EX/Settings/General Behaviar/Animation and Effects/Desktop scorolling speed, Desktop Bounce, és a Zoom effect speed, ezeknél ha 0-ra teszed az értékeket, akkor a leggyorsabb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 20, 16:50:39
  
Hali!

ADW EX/Settings/General Behaviar/Animation and Effects/Desktop scorolling speed, Desktop Bounce, és a Zoom effect speed, ezeknél ha 0-ra teszed az értékeket, akkor a leggyorsabb.

Ahhha!

Kössz, mindjárt állítom is! :ok:
Örvendetes, hogy van a 8.3.2-re is Blue Ray, így nemsokára az is megy fel.
Elég az 5MB-s 8.3.2_Update.zip, vagy újra kell húzni alaptól? :-X
(Bár gondolom azért Update és ilyen pici, mert ez csak a módosításokat telepíti és az alapot hagyja...vagy nem? :p)

Edit:
Átállítottam mindent, kivéve aBounce overshoot-ját, azt 20-on hagytam (a Zoom effect minimuma pedig 300 millisecond Nálam, annál lejjebb nem enged), hát valóban rendesen pörög a cucc! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 20, 17:09:37
  
Én a FGv3.1-re toltam rá a CM8.3.2a-67MB, előtte nyomsz egy Wipe dalvik cashe-t. Szerintem nem lehet gond, és az app-ok is megmaradnak. De ha biztosra akarsz menni, csinálj Recovery.ből egy Odin tar.file mentést.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 20, 17:23:53
  
Én a FGv3.1-re toltam rá a CM8.3.2a-67MB, előtte nyomsz egy Wipe dalvik cashe-t. Szerintem nem lehet gond, és az app-ok is megmaradnak. De ha biztosra akarsz menni, csinálj Recovery.ből egy Odin tar.file mentést.

Oksa.
Az Odin-os backupot már megcsináltam előzőleg, csak azt nem tudtam, hogy a témámat és beállításaimat eltolja-e a 8.3.2-es update. :-X
Még alszok rá egyet :D, mert igencsak élvezem a jelenlegi STABIL rendszert (végre :ima:).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 20, 17:33:34
Felraktam ezt a Simply Lock-ot, és megszűnt működni a home gombom, azaz, hiába nyomom meg, nem rak vissza az asztalra (hosszan nyomva felhozza a nemrég elindított alkalmazásokat, mint eddig). Valami megoldás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2011, 02 20, 17:43:36
köszi Makiii ezt énis vágtam, valami más kéne :) :) :) Nem létezik valami fix erre??, asszem még anno a 7.2 is ez volt, dehát azóta................ :shock: :shock: :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 20, 19:37:16
  
Felraktam ezt a Simply Lock-ot, és megszűnt működni a home gombom, azaz, hiába nyomom meg, nem rak vissza az asztalra (hosszan nyomva felhozza a nemrég elindított alkalmazásokat, mint eddig). Valami megoldás?
beállítottad azt homenak, azért nem működik a gomb. menj be az alkalmazásokba, válaszd ki a simply lockscreent, és ott az alapértelmezéseket töröld.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 20, 20:14:09
Azt lehet valahogy orvosolni hogy ne ugrándozzon a térerőm? Vagy ez szolgáltatótól is függ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 20, 20:20:47
  
Azt lehet valahogy orvosolni hogy ne ugrándozzon a térerőm? Vagy ez szolgáltatótól is függ?
nem nagyon. ez a térerőtől függ, szal ha azt akarod hogy ne ugráljon, maradj egy helyben :D viccen kívül a *#*#4636#*#* ot ha beírod akkor az első menüpontban be tod állítani, hog 3g vagy gsm vagy mindkettő legyen
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 20, 20:40:55
  
beállítottad azt homenak, azért nem működik a gomb. menj be az alkalmazásokba, válaszd ki a simply lockscreent, és ott az alapértelmezéseket töröld.

Köszi, megoldódott.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 20, 20:42:50
Náhó:
Köszi szépen!
De itt melyiket érdemes beállítani? ( GSM auto(PRL), CDMA auto(PRLD), EvDo only, Unknow, WCDMA preferred...stb)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 20, 20:53:14
Használ valaki módosított density-s témát? És ha igen arra elnnék kíváncsi hogy a okoz e lassulást ill. a programok jól futnak e vagy nem lesz mind  kompatibilis? Előre is köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 20, 21:02:35
  
Náhó:
Köszi szépen!
De itt melyiket érdemes beállítani? ( GSM auto(PRL), CDMA auto(PRLD), EvDo only, Unknow, WCDMA preferred...stb)
attól függ hogy ahol lax milyen hálózat van. amikben ott van a preferred, azok jobban merítenek, mert a gsm és a wcdma közt kapcsolgat és a tapasztalataim szerint ez jobban merít mintha wifivel netezel. ha hosszú üzemidőt akarsz akkor gsm only, de azon nem jó mobilnetezni. szal ha az is kellene akkor wcdma only. de van ahol nincs wcdma, így ott nálad nem lesz térerő. a döntés a kezedben :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 20, 21:04:19
  
nem nagyon. ez a térerőtől függ, szal ha azt akarod hogy ne ugráljon, maradj egy helyben :D viccen kívül a *#*#4636#*#* ot ha beírod akkor az első menüpontban be tod állítani, hog 3g vagy gsm vagy mindkettő legyen

Ezt hova kell beírni? Szeretném sima GSM-re állítani a hálózatot. Az ékezetes betűket, hogy tudom behozni? (CM8.3.2)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 20, 21:07:37
  
Ezt hova kell beírni? Szeretném sima GSM-re állítani a hálózatot. Az ékezetes betűket, hogy tudom behozni? (CM8.3.2)
a telefonba kell beírni, és mi a baj az ékezetes betűkkel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 02 20, 21:15:57
Náhó:
Köszönöm szépen a válaszod meghoztam a döntésem és GSM only-ra váltottam mert nekem nincs mobil netem:)

Boonen007: Simán be kell írni a tárcsázóba a számokat meg *#-t. Ékezetes betűt meg úgy hozod fel h nyomva tartod az adott betűt.:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 20, 21:24:45
Köszi a válaszokat! Az ékezetes betű már sikerült, de azért köszi!  :D (Egyébként Náhó a te blogod, vagy oldalad adta a rom frissítésekhez a kezdő lökést  :D )

Most ezt teszem fel:
CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2 - LightWeight v2.2 (by Dude) (every language is supported)

Majd írok róla.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 20, 21:46:42
  
örülök neki, és várjuk a tapasztalataidat. azt speciel még én sem próbáltam :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 20, 21:54:06
  
örülök neki, és várjuk a tapasztalataidat. azt speciel még én sem próbáltam :D

Első ránézésre jónak tűnik. Az ikonok FG-sek.

Pontos leírás:

http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 20, 22:01:52
  
Első ránézésre jónak tűnik. Az ikonok FG-sek.

Pontos leírás:

http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/)
eléggé patent! lehet kipróbálom. ez még 8.3?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 20, 23:58:01
ez cm-re megy rá?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 05:43:41
CM8.3.2 és van hozzá 3 téma is.

Ez egy külön, teljes rom nem update. Legalábbis én JH7 után raktam fel...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 06:13:36
Ma veszek egy 4gb-s memkarit. Az allext2-őt újra kell raknom rajta? Vagy az semmit sem csinál a memória kártyával? (Csak a pár txt miatt kérdezem amit a memkarira rak.)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 21, 08:10:24
  
Ma veszek egy 4gb-s memkarit. Az allext2-őt újra kell raknom rajta? Vagy az semmit sem csinál a memória kártyával? (Csak a pár txt miatt kérdezem amit a memkarira rak.)
all2 ext 2 semmit sem csinál az sd kártyával, oda csak biztonsági mentést rak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 09:26:39
Portolták a Gingerbread témát 8.3.2-re, de még nem magyar. Akit így is érdekel itt a link:
http://forum.samdroid.net/f57/gingerbread-theme-ported-3388/ (http://forum.samdroid.net/f57/gingerbread-theme-ported-3388/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 02 21, 10:02:37
Eddig ment szepen minden,kiprobaltam a legtobb dolgot,volt ami mukodott,volt ami nem ,de ma reggel azt hiszem a telo bemondta az unalmast.Egy bootlogo csere utan csak fekete kepernyo van.Sem download mod,sem recovery,csak fekete kepernyo.Viszont ha toltore teszem szepen mutatja a toltest.Ennyi.Van valakinek vmi otlete?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 10:05:51
  
A bootlogo ha jól tudom max 290 Kb méretű lehet, ha nagyobb felülírja a download mode-t és akkor szerviz. Ez az egyetlen módja, hogy tönkretedd a telefonod... Innen nem hinném, hogy vissza lehetne hozni. :S Mit akartál felrakni és hogy? Jó lenne ha más nem követné el ezt a hibát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 02 21, 10:19:36
Abootlogot en szerkesztettem,merete ,sajnos eleg nagy,212kb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 02 21, 10:22:13
Eredetileg nem ezt a png-t akartam beletenni,de az asztalon volt es veletlenul behuztam a zip-be.Utana persze egybol az sd kartyara es install.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 21, 10:38:07
Udv,

Tudja valaki, hogy FlashPlayert hogyan lehet varazsolni CM8.3 -ra ?

Koszonet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 21, 10:42:10
  
Abootlogot en szerkesztettem,merete ,sajnos eleg nagy,212kb.

Ez alaplap csere gyanus sajnos
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 11:08:38
  
Udv,

Tudja valaki, hogy FlashPlayert hogyan lehet varazsolni CM8.3 -ra ?

Koszonet.
Sehogy, a flash nem megy a spicán. A samdroid-n van flash lite 9, de nem ajánlom...
Ha nagyon kell használj skyfire böngészőt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 21, 13:25:51
CM 7 en a SOD megoldva, ugyhogy lehet hogy itt lenne az idő indítani itt is egy topicot!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 14:01:39
  
CM 7 en a SOD megoldva, ugyhogy lehet hogy itt lenne az idő indítani itt is egy topicot!
Én még nem próbáltam a CM 7-t, de szerintem egyszerűen csak kikapcsolták a sleep mode-t. Nem értek a java-hoz, de nekem így jött le a dolog. Amúgy leveszi a proci frekit, de ez nem igazi sleep mode és nem igazi megoldás a SOD-ra. .32-ben viszont megoldották, csak az még nincs teljesen kész...hiányoznak belőle modulok. Én ezt várom igazán, mert amit most használunk az még 2.1-ből jött és agyon van patch-elve... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 15:09:29
Ha jól látom már csak a Camera nem megy a CM7-en. 2/3D is kész Sensor GPS. Tehát ha kész a kamera kész a CM7?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 21, 15:18:19
Észrevettem egy elég érdekes hibát. Telepítettem éppen egy programot és hívtak közben telefonon, ekkor egy deka csengést nem adott ki, csak azt láttam hogy hívás, felvettem, beszéltem, letettem és mikor mentem volna vissza hogy megnézzem fel installálta e a programot, azt láttam hogy felrakta de mikor nyomnák rá hogy done, nem reagált semmit, majd az egész készülék kifagyott és újraindult. Ez mitől lehet? Másnál előfordult már ilyen probléma?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 15:22:38
  
Ha jól látom már csak a Camera nem megy a CM7-en. 2/3D is kész Sensor GPS. Tehát ha kész a kamera kész a CM7?
Azért ilyen elhamarkodott kijelentést nem tennék...látod a Froyo-ban is megy szinte minden, de azért közel sincs kész... :) De Cadavre most nagyon nyomja a froyo fejlesztést. Összetoborozza a fejlesztőket, létrehoztak egy To do listát (elvégzendő dolgok listája) és eszerint dolgoznak. :)
  
Észrevettem egy elég érdekes hibát. Telepítettem éppen egy programot és hívtak közben telefonon, ekkor egy deka csengést nem adott ki, csak azt láttam hogy hívás, felvettem, beszéltem, letettem és mikor mentem volna vissza hogy megnézzem fel installálta e a programot, azt láttam hogy felrakta de mikor nyomnák rá hogy done, nem reagált semmit, majd az egész készülék kifagyott és újraindult. Ez mitől lehet? Másnál előfordult már ilyen probléma?
Nekem is volt már egyszer ilyen, de ha jól emlékszem semmi bajom nem volt. Lehet épp szerencsétlen pillanat volt a spica-nak és nem bírta a terhelést...nem tudom. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 15:30:10
  
Azért ilyen elhamarkodott kijelentést nem tennék...látod a Froyo-ban is megy szinte minden, de azért közel sincs kész... :) De Cadavre most nagyon nyomja a froyo fejlesztést. Összetoborozza a fejlesztőket, létrehoztak egy To do listát (elvégzendő dolgok listája) és eszerint dolgoznak. :)

Ez a lista hol tekinthető meg? Cadavre a CM fejlesztő főnöke?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 15:38:59
  
Ez a lista hol tekinthető meg? Cadavre a CM fejlesztő főnöke?
http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-4340/#post115340 (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-4340/#post115340)
Dehogyis főnök...nincs főnök. :D Eddig Leshak és Criminal fejlesztette a 2.2-t aztán felhasználták egymás fejlesztéseit. Most Cadavre vezetésével egybegyűlnek és öszpontosítanak, nem pedig külön-külön csinálják a dolgokat. Talán gyorsabb lesz a fejlesztés, de ne felejtsük el, hogy ezt nem fizuért csinálják, szal ez nekik egy hobbi. :) Cadavre-nek úgy tűnik most sok ideje van...ennyi. :)

Amúgy Cadavre csinálta a CM 8.3.2-t, meg a sensor fix-t. :) Nagyon ügyes fejlesztő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 15:41:51
Ú! Király! Ilyen emberek kellenek!  :D Ők ezeket a fejlesztéseket hol tanulták?!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 21, 15:49:37
  
Ú! Király! Ilyen emberek kellenek!  :D Ők ezeket a fejlesztéseket hol tanulták?!

Egyetemen, foiskolan, tanfolyamon, interneten, igy szulettek ... stb  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 15:54:25
  
Ú! Király! Ilyen emberek kellenek!  :D Ők ezeket a fejlesztéseket hol tanulták?!
Gondolom iskolában... :P XD

Más: Ti avi-t le tudtok normálisan játszani? Nekem QQ player-rel és Rock player-rel is olyan 15 fps körül játsza és a hang sincs szinkronban... Tudom, hogy nincs divx még mindig, de samdroid-n egy srác nagyon mondja, hogy neki jó... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 16:05:33
Én nem tudok. Én DVD Catalystel a telónak konvertálom a videókat és gyári lejátszóban nézem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 21, 16:33:31
  
Én még nem próbáltam a CM 7-t, de szerintem egyszerűen csak kikapcsolták a sleep mode-t. Nem értek a java-hoz, de nekem így jött le a dolog. Amúgy leveszi a proci frekit, de ez nem igazi sleep mode és nem igazi megoldás a SOD-ra. .32-ben viszont megoldották, csak az még nincs teljesen kész...hiányoznak belőle modulok. Én ezt várom igazán, mert amit most használunk az még 2.1-ből jött és agyon van patch-elve... :S
ez teljesen így van, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ideiglenesen is de megoldották a problémát.
.32 tényleg faja lesz. ha jól tudom azzal a bfs hibák is megszűnnek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 17:32:44
  
ez teljesen így van, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ideiglenesen is de megoldották a problémát.
.32 tényleg faja lesz. ha jól tudom azzal a bfs hibák is megszűnnek.

Van a régi memória karim amin ugye van egy androidos partició is. Hogy tudnám ismét a windows számára láthatatlan particiót amit a Recovery menüben csináltam és a láthatót összeolvasztani?

Ezt a .32-őt linkelné valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 21, 19:04:42
Sziasztok!

Kicsit elvesztem a frissítések sorában :) jelenleg melyik kombináció amit a legjobban ajánlotok?
CM 8.3.2 után? Lukiqq V7-et ajánjátok és most mi a helyzet az SSSwitch-el? Van rá szükség vagy sem?

Annyira jó dolgom volt a V4-el :( Soha nem látott sebességeket produkált a kis Spicám de egyik napról a másikra nem bootolt be...agyamra tud menni amikor bootol a telefon eljut egy darabig megfagy és a boot képernyő jön újra elő és megakad az egész rendszer :S

Nah visszatérve, akkor jelenleg mit ajánlotok a legjobban? :)

Más: öröm nézni hogy mennyire fejlődik a kis Froyo :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 02 21, 19:21:57
  
Más: Ti avi-t le tudtok normálisan játszani? Nekem QQ player-rel és Rock player-rel is olyan 15 fps körül játsza és a hang sincs szinkronban... Tudom, hogy nincs divx még mindig, de samdroid-n egy srác nagyon mondja, hogy neki jó... :S

én erre még mindig az yx player-t ajánlanám,nekem az 1.5.8 verzió van fent de még egy film se volt neki ellenfél ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 21, 20:32:09
Hé Srácok!
Criminal a segítségünket kéri a Gingerbread verzióhoz.
http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/index12.html (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/index12.html)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 21, 20:44:20
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem:
Létezik e olyan program mivel könnyedén tudunk témát készíteni spicara?
előre is köszike!

UI: Minjdárt feldobom a Gigner-t kipróbálom írok róla pár szót csak még kimetnem a cuccaim. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 02 21, 20:48:56
Sziasztok
Tudtok erről valamit, ma jött ki :)
http://samsungfw.wordpress.com/2011/02/21/cm7-spica-alpha2/ (http://samsungfw.wordpress.com/2011/02/21/cm7-spica-alpha2/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 21, 20:54:53
Mindjárt telepítem 70%on a backup. Utána rakom fel!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 02 21, 21:05:11
  
Mindjárt telepítem 70%on a backup. Utána rakom fel!

Most néztem meg, nagyon sok hibát írnak róla...... főleg, hogy nem műxik a kamera :(
Pár FC-zik is, nagyon kíváncsi vagyok, neked mit produkál:) Írj majd véleményt!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 21:06:40
  
Mindjárt telepítem 70%on a backup. Utána rakom fel!

Jah! Engem is érdekel amit írsz róla! Mivel csináltál backupot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 21, 21:39:52
Amikor először bekapcsoltam kellet neki egy kis idő mire összeszedte magát és használni tudjam a telefont.
Görgetés akadozgat nem mindig de néha néha egy pict ragad. Live Wallpaper katasztrófa. A Galaxy háttérkép betöltésére 2percet vártam aztán ráuntam... :)
AZ egész jól néz ki meg ráakadtam pár szembetűnő újításra mint pl túlgörgetés be már van olyan is hogy ha túl görgeted akor nem így pattog a lista hanem világít az alja vagy épp a teteje. Hát egyszer biztos jó lesz de most még nagyon lassú marketból mire letudtam tölteni megőszültem... :)
Szerintem felesleges még feltenni telefonra maximum akinek van kedve kipróbálni de nagy dolgokra ne számítson senki.
Linpack elsőre:7.704
Másodjára: 8.515
Quadrantot megtaláljátok alul a csatolt filek között meg a túlgörgetést
Quadrantba voltak olyan részek ahol 0 fpsel állt a kép... aztán 1-2 perc után ugrott egyett :) mókás volt :D
Szerk: Backupot a Titanium backup appal cisnálok ez kimenti az appokat+ a data-t és system datat is szóval 5perc alatt hejreállíthatsz egy friss rendszert a megszokottra ajánlom nagyon aki nem ismeri!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 21:45:21
Köszi!

Akkor jó lesz ez a 2.2. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 21:52:09
Nekem az asking for root rightsnál megáll 2 perce az megy a TB-ben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 21, 21:59:26
ö ssswitch ed ha van akor rosszalkodhat a superusered :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 21, 22:02:17
  
ö ssswitch ed ha van akor rosszalkodhat a superusered :)

Elvileg nem kéne lennie!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 21, 22:11:57
  
ö ssswitch ed ha van akor rosszalkodhat a superusered :)

Ez így van(Nálam is produkálta),de a legfrissebb SU telepítése megoldja a gondot! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 22:19:35
  
én erre még mindig az yx player-t ajánlanám,nekem az 1.5.8 verzió van fent de még egy film se volt neki ellenfél ;)
És folyamatosan játsza az avi videókat? Nálam eddig az 1.5.3 vitte a legjobban de nagyon távol volt a nézhető kategóriától... :S
  
Sziasztok!

Kicsit elvesztem a frissítések sorában :) jelenleg melyik kombináció amit a legjobban ajánlotok?
CM 8.3.2 után? Lukiqq V7-et ajánjátok és most mi a helyzet az SSSwitch-el? Van rá szükség vagy sem?

Annyira jó dolgom volt a V4-el :( Soha nem látott sebességeket produkált a kis Spicám de egyik napról a másikra nem bootolt be...agyamra tud menni amikor bootol a telefon eljut egy darabig megfagy és a boot képernyő jön újra elő és megakad az egész rendszer :S

Nah visszatérve, akkor jelenleg mit ajánlotok a legjobban? :)

Más: öröm nézni hogy mennyire fejlődik a kis Froyo :)
Cm 8.3+CM 8.3.2+Lukiqq V7AIO és más nem kell. :) SSSwitch nem kell hozzá. Nekem fent van, de csak mert átállítottam az ütemezőt BFQ-ra, de amúgy nincs rá szükség.
  
Van a régi memória karim amin ugye van egy androidos partició is. Hogy tudnám ismét a windows számára láthatatlan particiót amit a Recovery menüben csináltam és a láthatót összeolvasztani?

Ezt a .32-őt linkelné valaki?
Told be kártyaolvasóba, telepítsd fel az EASUS partition manager-t, töröld a partíciót és hozz létre egy fat 32-t.
.32 még nincs kész. Még kell hozzá pár modul.

Más:
Pár oldallal előrébb kérdezte valaki, hogy lehet screen shot-t csinálni, itt a kód. ADB-be kell beírni valahogy. Én még életemben nem használtam, szóval nem tudok ebben segíteni.
adb pull /dev/graphics/fb0 fb0
ffmpeg -vframes 1 -vcodec rawvideo -f rawvideo -pix_fmt rgb32 -s 320x480 -i fb0 -f image2 -vcodec png image.png
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 21, 22:56:40
  
Heló Petikeke én kérdeztem.

A marketről letöltött screenshot.apk -val lehetett készíteni képet de amióta 24 bpp a felbontás azóta nem működik. Ezért kérdeztem, hogy van e másik program ami esetleg használható?
Köszi a válaszod!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 02 21, 23:10:26
  
És folyamatosan játsza az avi videókat? Nálam eddig az 1.5.3 vitte a legjobban de nagyon távol volt a nézhető kategóriától... :S

nekem teljesen élvezhető...mostanában sorozatokat nézek, de már végig néztem 1-2 filmet is,csak annyi,hogy ha elinditod vagy szünet után ujra inditod,kb. 1-2 mp.ig csak hang van és utána jön meg a kép,de csúszás nincs :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 21, 23:30:14
  
nekem teljesen élvezhető...mostanában sorozatokat nézek, de már végig néztem 1-2 filmet is,csak annyi,hogy ha elinditod vagy szünet után ujra inditod,kb. 1-2 mp.ig csak hang van és utána jön meg a kép,de csúszás nincs :)
Nah majd akkor megnézem én is újra, mert rég teszteltem. Utoljára talán még Ck mod 004 BFS-sel. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 21, 23:48:15
  
nekem teljesen élvezhető...mostanában sorozatokat nézek, de már végig néztem 1-2 filmet is,csak annyi,hogy ha elinditod vagy szünet után ujra inditod,kb. 1-2 mp.ig csak hang van és utána jön meg a kép,de csúszás nincs :)

Most próbáltam nekem sajnos nagyon szaggat (élvezhetetlen) egy 53 Mb méretű *.VMV fájlal
Az mp4 et is rosszabbúl játsza mint a beépített videólejátszó.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 22, 00:30:38
Hali!

Gingerbread Téma  HU        CM 8.3.2-re http://www.multiupload.com/QSO5Q1HF2P (http://www.multiupload.com/QSO5Q1HF2P)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 02 22, 07:26:46
  
Ez így van(Nálam is produkálta),de a legfrissebb SU telepítése megoldja a gondot! ;)

Bocs a buta kérdésért de mi az a SU, és honnan tölthetem le?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 22, 08:49:27
  
Bocs a buta kérdésért de mi az a SU, és honnan tölthetem le?
Super User és a market-ről tudod letölteni (illetve frissíteni). :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 22, 10:19:39
Hali!

GingerbreadTheme HU CM8.3.2-re, módosítottam a menü háttérét, (zöldes sárgára).
GingerbreadThem HU CM 8 3 2 (http://www.youtube.com/watch?v=yTnPnidZDG0#)

http://www.multiupload.com/GH5JH2ONAG (http://www.multiupload.com/GH5JH2ONAG)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 22, 15:37:37
  
Cm 8.3+CM 8.3.2+Lukiqq V7AIO és más nem kell. :) SSSwitch nem kell hozzá. Nekem fent van, de csak mert átállítottam az ütemezőt BFQ-ra, de amúgy nincs rá szükség.

IC 3D meg sensor patch se kell?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 22, 16:01:20
  
IC 3D meg sensor patch se kell?

Tudtommal nem, mert már benne vannak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 02 22, 18:07:40
nekem a gingerbread téma bootloop-ot okoz:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 22, 18:53:47
  
nekem a gingerbread téma bootloop-ot okoz:S

Az mi? Pedig felakartam rakni.  :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: cub3 2011, 02 22, 19:20:12
üdv

CM6.1.1-alpha8.3 + cfs011 + SSSwitch.v06C + Intercept 3D (az összeset samdroidról töltöttem le) szóval ezek lennének spicamon és az lenne a problémám, hogy a cpu max frekcenciája 266mhz a 800mhz helyett.

Több programmal is néztem és az eredmény ugyan az.

Esetleg valami beállításon múlik vagy tehetem újra az egészet ?=)

a válaszokat előre is köszönöm

szerk: + allext2, bocsánat ez kimaradt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 22, 19:26:30
Nem lehet, hogy csak rosszul látják a programok?

A GB-s témától akkor nekem is olyan gondom lesz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 02 22, 19:57:00
Sziasztok nem tudjátok hogy mért nem tudok bluetooth-on küldeni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 22, 20:32:22
  
üdv

CM6.1.1-alpha8.3 + cfs011 + SSSwitch.v06C + Intercept 3D (az összeset samdroidról töltöttem le) szóval ezek lennének spicamon és az lenne a problémám, hogy a cpu max frekcenciája 266mhz a 800mhz helyett.

Több programmal is néztem és az eredmény ugyan az.

Esetleg valami beállításon múlik vagy tehetem újra az egészet ?=)

a válaszokat előre is köszönöm

szerk: + allext2, bocsánat ez kimaradt.
nem lehet hogy elállítottad az ssswitchet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 22, 20:35:27
Valaki nem tudja megcsinálni a GB témát?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 22, 20:55:32
  
Valaki nem tudja megcsinálni a GB témát?

Hali!

Melyik nem jó?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 22, 21:08:49
  
Hali!

GingerbreadTheme HU CM8.3.2-re, módosítottam a menü háttérét, (zöldes sárgára).
GingerbreadThem HU CM 8 3 2 (http://www.youtube.com/watch?v=yTnPnidZDG0#)

http://www.multiupload.com/GH5JH2ONAG (http://www.multiupload.com/GH5JH2ONAG)
Írta: pomszi5
« Dátum: Ma - 18:07:40 »

nekem a gingerbread téma bootloop-ot okoz:S

Elvileg ez. Az én romomra jó? Kivan írva mit használok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 22, 21:15:00
  
Elvileg ez. Az én romomra jó? Kivan írva mit használok.

Ha arra tette fel ami az aláírásában van, azon nem is lesz jó. Próbáld ki és ha nem jó, átnézem.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 22, 21:41:06
  
Ha arra tette fel ami az aláírásában van, azon nem is lesz jó. Próbáld ki és ha nem jó, átnézem.

Feltoltam rá, és nálam tökéletesen működik.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 22, 22:15:40
Sziasztok!
Lehet, hogy hülye kérdés, de az orientáció (képernyő elforgatás) nálatok is ennyire érzékeny???? Éppen csak leteszem, vagy egy kicsit megdöntöm és már fordul is...
Lehet az érzékenységét szabályozni valahogy? Esetleg létezik olyan widget, amivel manuálisan lehet állítani az elforgatást (értem ezalatt, hogy ránymok és fordul)?
Ha kikapcsolom, akkor hiányzik, de így meg az idegeimre megy  >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 22, 23:18:48
  
Beállítások>>CM Beállítások>> Felhasználói Felület> Widget Gombok és ott orientációhoz pipa és akkor a "fentről lehúzhatós menüben"/Notification-ban ott lesz és ott ki be bírod kapcsolgatni én is így használom szerintem is érzékeny.

Más ez GB témával vannak fentartásaim nem értem miért kellet CM6-os CMPart.apk-t visszarakni bele mikor már a CM7-es majdnem teljesen készen portolva van CM6 hoz ?????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 22, 23:44:38
  
Beállítások>>CM Beállítások>> Felhasználói Felület> Widget Gombok és ott orientációhoz pipa és akkor a "fentről lehúzhatós menüben"/Notification-ban ott lesz és ott ki be bírod kapcsolgatni én is így használom szerintem is érzékeny.
Kösz, ennyire én is ismerem már a cyanogen-t (az elsők között raktam fel, amint megjelent itt a fórumon)...  ;)
Pontosan ezért kérdeztem, hogy esetleg valahogy lehet-e szabályozni az érzékenységi szintjét (pl. valahol átírni az értékeket, stb)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 23, 00:40:23
Bocsika  :D :taps: :ima:
Nem lehet szerintem állítani esetleg terminálból de nem bízom ebben se!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 01:06:13
  
Más ez GB témával vannak fentartásaim nem értem miért kellet CM6-os CMPart.apk-t visszarakni bele mikor már a CM7-es majdnem teljesen készen portolva van CM6 hoz ?????

Csak a magyar nyelv miatt tettem vissza, de ha nem szeretnéd hogy felülírja, egyszerű mint az 1x1, kitörlöd a témából. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pparker 2011, 02 23, 10:35:38
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni! Fél évvel ezelőtt jómagam is Spica tulaj voltam, de azóta már Galaxy S van. Bevallom férfiasan, hogy annyira elmerültem a Galaxysban, hogy elfelejtettem mit kellett csinálni a Spicaval - egy barátom egkért, hogy frissítsem neki froyora - , hogy okosságok települjenek rá! Átolvastam újra a segédletet, de nem ugrik be nagyon semmi!
A lényeg az lenne, hogy tegyek fel egy alap romot, flash-eljem, majd töltsem le innen
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-a-3913/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-a-3913/) a CM-6.1.1-Spica-a8.3_update.zip file-t és recoveryből update.zip-ként tegyem fel? Így kéne csinálnom? Vagy főzni kell a konyhában? Nem tudom!
Ha főzéni kell (http://forum.samdroid.net/f53/kitchen-v-2-all-one-android-2-2-froyo-samsung-spica-i5700-en-4168/ (http://forum.samdroid.net/f53/kitchen-v-2-all-one-android-2-2-froyo-samsung-spica-i5700-en-4168/)), miket érdemes választani? Főleg Base packages és Kernel variációkban melyik a jó választás?
És alapjában véve már jól működik a Froyo a Spicán?

Ami a telóján van:
xxjd1 rom 2.1
samdroid kitchen -ben főzött dolgok

Mi lenne a teendőm? Ez a rom jó, vagy tegyek fel mást ami már jobb?
 Köszönöm előre is a sok segítséget!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 23, 11:10:51
  
A javasolt sorrend a kovetkezo:

JH1 vagy JH6 vagy JH7 alap rom (odinnal)
LK2.08_PDA szinten odinnal (ez utan mar lesz recovery menud es rootolt lesz a cucc)
CM 8.3 (elotte es utana egy wipe data/cache !! ) - recoverybol
reboot
CM 8.3.2_update (az all2ext2 nem tudom, hogy benne van e ebben, majd a tobbiek megmondjak. Ha nincs, akkor azt is told fel kulon mindenkepp) (wipe nem art) - recoverybol
Lukiqq V7AiO (kernel) (ez utan sem art a wipe) - recoverybol
es valami Theme - szinten recoverybol

kb ennyi.

A froyo Spicara nagyon jo mar, teljesen hasznalhato gyakorlatilag mindenre!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 12:30:23
  
Teljesen jó amit leírtál, max annyival egészíteném ki, hogy a CM 8.3.2-ben nincs benne az all2ext2, külön kell felraknod. Valamint nem kell minden update után factory reset vagy bárminemű wipe. Elég Cm 8.3 előtt egy factory reset és utána. Témánál se kell és kernel-nél se kell, én sose csinálok és tökéletesen megy.

Kitchen-t használhatsz ha akarsz, de nekem vmiért nem nagyon akarnak menni...szóval a sima Cm 8.3 update zip-t rakd fel és utána mindent egyesével.
http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)
Itt mindent megtalálsz.

Más:
Ma felraktam a legújabb FPse-t (psx emulátor) és iszonyatosan jól működik! :) FF 9-el próbáltam és egy kicsit ugyan lassú, de simán játszható. Ha fps-t kéne mondanom, akkor olyan 20-30 FPS-t mondanék (de ez nyilván függ a helyszín méretétől). Frame skip nem segít, csak rosszabb lesz tőle. A videók tökéletesek, bár hang nincs alattuk. Nagyon korrektül működik a dolog.
Arra még senki ne számítson, hogy a Gran Tourismo játszható, de egy jó kezdet. :)
Mellesleg hozzáteszem, hogy Lukiqq, Banjo és F3d összefogtak és a tökéletes BFS OC kernel-t vegyítik majd Lukiqq V7 kernelével. Szóval még jobban fog menni. A másik meg, hogy a Spicagen mod is jól halad, bár még nincs semmi infó arról, hogy mikor lesz kész, de nagyon nagyon biztatónak tűnik. Már most eléggé kipucolták a kódot, ami azt jelenti, hogy sokkal optimalizáltabb lesz az egész rendszer. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 23, 12:38:13
Az all2ext2 mennyiben tér attól, mint ha recoveryben állítok át mindent ext2-re?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 12:43:42
  
Az all2ext2 mennyiben tér attól, mint ha recoveryben állítok át mindent ext2-re?
Annyiban, hogy gyorsabb és kényelmesebb, mert nem kell neked nyomogatnod. Ajánlott ezt csinálni. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 23, 13:12:13
  
Annyiban, hogy gyorsabb és kényelmesebb, mert nem kell neked nyomogatnod. Ajánlott ezt csinálni. :)

Ezen kivul ha az all2ext2 -t teszed fel, bekerul egy script az init.d -be, ami minden bootolaskor lefuttatja az fsck -t.
Ha jol tudom a recoverybol konvertalt ext2 eseten ez nem tortenik meg es egy esetleges lefagyas (aksi ki/be) eseten akar ossze is dolhet a filesystem -ed, mivel az ext2 nem journaling filerendszer.

De javitsatok ki, ha tevednek ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 13:14:02
  
Igazad van, ezt kifelejtettem. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 23, 13:22:54
És a fckdata így nem lesz akkor, ha recoveryben csináltam?

Más: a mostani konfigomra rátolhatom a V7-es kernelt, vagy érdemes egy clean installt csinálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 13:48:36
  
És a fckdata így nem lesz akkor, ha recoveryben csináltam?

Más: a mostani konfigomra rátolhatom a V7-es kernelt, vagy érdemes egy clean installt csinálni?
Nem lesz.

Kernel-t mindig lehet cserélni, nem kell hozzá clean install. Csak akkor kell, ha nagyobb patch-ket teszel fel, vagy régi a rendszered.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 23, 13:54:18
Felraktam külön csak az fckdata-t, így elvben rendben van. Akkor a V7-et is felrakom, hiszen nem nagyon van fent semmilyen extra, csak egy intercept 3d driver. Se előtte se utána nem kell wipe vagy ilyesmi, igaz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 14:08:10
  
Felraktam külön csak az fckdata-t, így elvben rendben van. Akkor a V7-et is felrakom, hiszen nem nagyon van fent semmilyen extra, csak egy intercept 3d driver. Se előtte se utána nem kell wipe vagy ilyesmi, igaz?
Külön az fsckdata nem írja bele magát a boot folyamatban. Az arra van h minden zip után lefuttasd.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 23, 14:24:22
Szuper, akkor felrakom az all2ext2-t is:D. (nem is tudom mért nem ezt csináltam az előbb)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 23, 14:34:31
Most hogy van már pár téma 8.3.2 rendszerre erősen gondolkodom hogy átállok rá erről a 8.3.1-ről. A kérdésem az lenne hogy kinéztem ezt a témát magamnak ami tetszik: CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2 - LightWeight v2.2 (by Dude). Pontosabban ennek van a samdroidon csak téma változata. Nem tudom próbálta e valaki ezt a romot, vagy magát a témát? Azt szeretném megtudni hogy ennél a témánál magyar marad a phone,contact és a settings menü? Vagy mi lesz angol,mi magyar?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 14:36:12
  
Nem próbáltam de nem hiszem hogy magyar lenne. Használd Rutyi és Zsoltee témáit, azok magyarok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 23, 14:52:40
  
Nem próbáltam de nem hiszem hogy magyar lenne. Használd Rutyi és Zsoltee témáit, azok magyarok.

Értem, meglesem őket is. Samdroidon hol van nekik topikjuk? Nézem de nem találom. :( Érdekelne az összes témájuk ami portolva van 8.3.2-re.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 15:00:42
  
Értem, meglesem őket is. Samdroidon hol van nekik topikjuk? Nézem de nem találom. :( Érdekelne az összes témájuk ami portolva van 8.3.2-re.

Hali!

Melyik téma kellene neked? Szívesen meg csinálom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 15:07:00
BlackXeth téma_HU CM8.3.2-re

BlackXeth HU 8 3 2 (http://www.youtube.com/watch?v=gmnvoDHeOic#)

http://www.multiupload.com/8PVF8G3EQ0 (http://www.multiupload.com/8PVF8G3EQ0)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 23, 15:08:39
  
Hali!

Melyik téma kellene neked? Szívesen meg csinálom.

Hú, az tök jó lenne! :) hatalmas köszönet érte! Ez a téma érdekelne engem nagyon: http://www.multiupload.com/AXN195M7O8 (http://www.multiupload.com/AXN195M7O8)

Fel raktam közben a 8.3.2 frissítést rá húztam ezt a témát és sajnos angol a phone, contact és a settings is. Ezeket kellene valahogy magyarítani ha lehetséges.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 15:21:25
Az lenne a gondom, hogy rádugom a telóm a gépre USB-n és nem látja a memóriakártyát a gép. Mit kéne csinálnom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 23, 16:23:20
  
Fel raktam közben a 8.3.2 frissítést rá húztam ezt a témát és sajnos angol a phone, contact és a settings is. Ezeket kellene valahogy magyarítani ha lehetséges.

Ez a 8.3.2 egeszen pontosan mit javitana a jelenlegi konfigomon ?
Illetve ezt csak siman ratolhatom es kesz ? (a nevem alatt a felsorolas teljesen up2date)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 16:51:32
  
Az lenne a gondom, hogy rádugom a telóm a gépre USB-n és nem látja a memóriakártyát a gép. Mit kéne csinálnom?

Nos tehát az lenne a problémám, hogy mikor rádugom gépre az eredeti rendszerrel ami volt rajta (gyári 2.1) volt egy olyan értesítés, hogy "Csatolás" a nem tudom mire szóval a lényege az volt, hogy a géphez kapcsolta az SD kártyám. De MOST nincs ilyen és a gépem sem látja SD kártyaként. Mit kéne tennem, hogy lássa a gép?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 16:55:02
  
Hú, az tök jó lenne! :) hatalmas köszönet érte! Ez a téma érdekelne engem nagyon: http://www.multiupload.com/AXN195M7O8 (http://www.multiupload.com/AXN195M7O8)

Fel raktam közben a 8.3.2 frissítést rá húztam ezt a témát és sajnos angol a phone, contact és a settings is. Ezeket kellene valahogy magyarítani ha lehetséges.

Mixxed Téma HU CM8.3.2-re

Mixxed Téma HU CM8 3 2 (http://www.youtube.com/watch?v=dLaJnyZYOEA#)

http://www.multiupload.com/WYXTGFHGLF (http://www.multiupload.com/WYXTGFHGLF)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 23, 16:56:03
  
BlackXeth téma_HU CM8.3.2-re

Ez nagyon ott van  :shock:
Jó lenne valahol egy topicot nyitni a portolt témáidnak! Engem is kezdenek érdekelni!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 23, 16:58:40
  
Ez nagyon ott van  :shock:
Jó lenne valahol egy topicot nyitni a portolt témáidnak! Engem is kezdenek érdekelni!  :ok:
szerintem is jó ötlet lenne! kategorizálva, egy leírással, hogy ne kérdezgetésből álljon az egész, és patent lenne!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 17:03:49
Látom itt vagytok páran. Senki sem találkozott még az én gondommal?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 23, 17:05:47
  
Látom itt vagytok páran. Senki sem találkozott még az én gondommal?

nem igazan. annak ugy mennie kellene.
probalkozz egy factory resettel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 23, 17:13:10
  
Nos tehát az lenne a problémám, hogy mikor rádugom gépre az eredeti rendszerrel ami volt rajta (gyári 2.1) volt egy olyan értesítés, hogy "Csatolás" a nem tudom mire szóval a lényege az volt, hogy a géphez kapcsolta az SD kártyám. De MOST nincs ilyen és a gépem sem látja SD kártyaként. Mit kéne tennem, hogy lássa a gép?
próbáld meg azt hogy belemész a beállítások, alkalmazásokba, és ott van valahol az hogy usb debugging(vagy hibakeresés) az előtt módosítsd a pipát! volt akinek kikapcsolva működik jól, van akinek bekapcsolva. nem teljesen értem hogy miért. valszeg a patchelés során íródik felül egy kapcsoló, így néha fordítva működik mint amit kiír, de van hogy csak beragad valahova, szóval van hogy kikapcsolod bekapcsolod, majd megint ki és jó lesz :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 17:20:06
KÖSZI FŐNÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖK!  :taps: :taps: :taps: :taps: EZ VOLT A MEGOLDÁS KIRÁLY VAGY!  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 17:27:29
Mi volt a gond Rutyika Gingerbreades témájával? Vmi cm7 protolásos valami? Az mit is takar?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 17:34:10
  
szerintem is jó ötlet lenne! kategorizálva, egy leírással, hogy ne kérdezgetésből álljon az egész, és patent lenne!

Hali!

Ha valakinek van kedve, és ideje, össze szedhetné egy csokorba. Megköszönném :ima: , sajna nekem sok a meló, és nem érek rá annyira. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 17:45:12
  
Mi volt a gond Rutyika Gingerbreades témájával? Vmi cm7 protolásos valami? Az mit is takar?

Egy újabb apk van benne a CM8.3.2-ben, és én egy régebbit" tettem vissza hogy a magyar nyelvű  legyen.
De ha valakinek gond, megnyitja témát WinRar-ral és kitörli az system/app/és ami CM-el kezdődik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 17:50:27
  
Egy újabb apk van benne a CM8.3.2-ben, és én egy régebbit" tettem vissza hogy a magyar nyelvű  legyen.
De ha valakinek gond, megnyitja témát WinRar-ral és kitörli az system/app/és ami CM-el kezdődik.

Ez mit ír felül amit te csináltál? Annyit vettem észre, hogy most már nem szines a CM beállítások.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 17:56:10
  
Ez mit ír felül amit te csináltál? Annyit vettem észre, hogy most már nem szines a CM beállítások.

Mi nem színes? az ikonok?mert abban a témában ilyen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 23, 17:59:48
  
Mixxed Téma HU CM8.3.2-re

Mixxed Téma HU CM8 3 2 (http://www.youtube.com/watch?v=dLaJnyZYOEA#)

http://www.multiupload.com/WYXTGFHGLF (http://www.multiupload.com/WYXTGFHGLF)

Hűű, nagyon köszi!! :D Szuper gyorsan megcsináltad,gratula. Én is szívesen portolgatnék témákat, ismerkednék ezzel. Milyen programmal csinálod?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 18:02:55
Jaa értem. Azt nem lehet valahogy visszahozni?  :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 23, 18:45:30
  
Jaa értem. Azt nem lehet valahogy visszahozni?  :oops:

Ha valamelyik témában nem színes a beállítások ikonjai, és szeretnéd hogy színes legyen, http://www.multiupload.com/7QT1UPK97O (http://www.multiupload.com/7QT1UPK97O) recovery-ből felteszed.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pparker 2011, 02 23, 18:55:09
  
Szia,

A javasolt sorrend a kovetkezo:

JH1 vagy JH6 vagy JH7 alap rom (odinnal)
LK2.08_PDA szinten odinnal (ez utan mar lesz recovery menud es rootolt lesz a cucc)
CM 8.3 (elotte es utana egy wipe data/cache !! ) - recoverybol
reboot
CM 8.3.2_update (az all2ext2 nem tudom, hogy benne van e ebben, majd a tobbiek megmondjak. Ha nincs, akkor azt is told fel kulon mindenkepp) (wipe nem art) - recoverybol
Lukiqq V7AiO (kernel) (ez utan sem art a wipe) - recoverybol
es valami Theme - szinten recoverybol

kb ennyi.

A froyo Spicara nagyon jo mar, teljesen hasznalhato gyakorlatilag mindenre!

Nagyon szépen köszönöm a gyors és segítő választ!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pparker 2011, 02 23, 19:01:01
  
Teljesen jó amit leírtál, max annyival egészíteném ki, hogy a CM 8.3.2-ben nincs benne az all2ext2, külön kell felraknod. Valamint nem kell minden update után factory reset vagy bárminemű wipe. Elég Cm 8.3 előtt egy factory reset és utána. Témánál se kell és kernel-nél se kell, én sose csinálok és tökéletesen megy.

Kitchen-t használhatsz ha akarsz, de nekem vmiért nem nagyon akarnak menni...szóval a sima Cm 8.3 update zip-t rakd fel és utána mindent egyesével.
http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)
Itt mindent megtalálsz.

Más:
Ma felraktam a legújabb FPse-t (psx emulátor) és iszonyatosan jól működik! :) FF 9-el próbáltam és egy kicsit ugyan lassú, de simán játszható. Ha fps-t kéne mondanom, akkor olyan 20-30 FPS-t mondanék (de ez nyilván függ a helyszín méretétől). Frame skip nem segít, csak rosszabb lesz tőle. A videók tökéletesek, bár hang nincs alattuk. Nagyon korrektül működik a dolog.
Arra még senki ne számítson, hogy a Gran Tourismo játszható, de egy jó kezdet. :)
Mellesleg hozzáteszem, hogy Lukiqq, Banjo és F3d összefogtak és a tökéletes BFS OC kernel-t vegyítik majd Lukiqq V7 kernelével. Szóval még jobban fog menni. A másik meg, hogy a Spicagen mod is jól halad, bár még nincs semmi infó arról, hogy mikor lesz kész, de nagyon nagyon biztatónak tűnik. Már most eléggé kipucolták a kódot, ami azt jelenti, hogy sokkal optimalizáltabb lesz az egész rendszer. :)

Nagyon köszönöm a segítséget neked is, sokat segítettetek.
Három kérdésem lenne:
1. all2ext2 - ez micsoda, miért van rá szükség, hogy teszem fel, hol találom
2. melyik témát javasoljátok?
3. Illetve az ajánlott linkről mit érdemes feltenni, ami javít a telón.

Egyébként jóval gyorsabb és jobb mint a 2.1 volt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 19:03:10
  
Ha valamelyik témában nem színes a beállítások ikonjai, és szeretnéd hogy színes legyen, http://www.multiupload.com/7QT1UPK97O (http://www.multiupload.com/7QT1UPK97O) recovery-ből felteszed.

Köszi főnök! Nemsoká felteszem!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 19:09:45
  
Nagyon köszönöm a segítséget neked is, sokat segítettetek.
Három kérdésem lenne:
1. all2ext2 - ez micsoda, miért van rá szükség, hogy teszem fel, hol találom
2. melyik témát javasoljátok?
3. Illetve az ajánlott linkről mit érdemes feltenni, ami javít a telón.

Egyébként jóval gyorsabb és jobb mint a 2.1 volt?
http://dl.dropbox.com/u/9525833/all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip) <-all2ext2
Minden partíciód átkonvertálja ext 2-re és az init.d-hez hozzáadja az sckdata parancsot, mivel  az ext2 nem journaling-os fájlrendszer. (Pár hsz-szel fentebb leírtuk...)
Én a blue s témát szeretem, valaki a blue ray témára esküszik és van gingerbread téma. 1-2 oldalt olvass vissza és ott vannak magyarul a CM 8.3.2-höz. CM 8.3-hoz a samdroid-n találsz témát elég sokat.
3: Nézd meg a konfig leírásom, ami nekem fent van azt ajánlom másnak is. :) Itt mindent megtalálsz: http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 23, 19:11:02
V7AiO - AIO mit takar?
A= all2ext
I = Intercept 3d
O= ??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 23, 19:13:11
  
V7AiO - AIO mit takar?
A= all2ext
I = Intercept 3d
O= ??
Pff :D Nem
All
In
One
"V7 All in One attached: (RECOMMENDED)
This version contains ALL WHAT YOU NEED, video drivers, yt/video fix, camera fix etc. After apply you don't need to install anything else. Apply via RECOVERY!"
="Ez a vezió tartalmaz MINDENT AMIRE CSAK SZÜKSÉGED LEHET, blablabla..."
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 02 23, 19:54:23
A témáknak ha csináltok ide egy korrekt témaindító hsz-t, akkor abból csinálok egy indító hsz-t egy új topikba. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 23, 20:28:30
Sziasztok ma is sok hasznos infót halmoztatok össze, köszönöm.
Más.
Az Eclair 2.1 ben a telefon tárcsázónál néhány telefonszám beütése után a számbillentyűk felett megjelentek azok a névjegyzékben található kontaktok amelyek tartalmazzák a már beütött számokat, ezt nagyon szerettem mert az ember néha emlékszik néhány karakterből álló számfoszlányra vagy számvégződésre és ezzel gyorsan megkereshető az adott személy. Kérdésem, hogy lehet e érdemes  e ezt a tárcsázót valahogy portolni.
Előre is kössz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 23, 21:09:59
A CM7ből portolt apk-ban milyen újdonságok voltak ebben a cuccban amit a tied felülírt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 23, 21:25:39
A build.prop fájlban ezek mire valók?

ro.ril.hep=1
ro.ril.hsxpa=2
ro.ril.gprsclass=12
ro.ril.hsdpa.category=8
ro.ril.enable.a53=1
ro.ril.hsupa.category=5
ro.ril.enable.3g.prefix=1

Még nem találkoztam vele eddig, de a mixed téma original zipjében ez volt a build.prop-ba beleírva. Mire jók ezek a beállítások?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 23, 21:41:51
  
2g/3g-s internet sebességét gyorsítja valamilyen úton módon. Nobosz neked még anyit szeretnék mondani hogy ha van egy témád ami nem magyar/nem kompatibilis a 8.3.2 vel akkor annyi a dolgod, hogy egy 8.3.2 es rendszerből kiszeded system/framework/framework-res.apk-t és megnyitod winrarral ( mindegy hogy társítod vagy átírod .zipre a kiterjesztését) és itt a res/drawable-mdpi mappát kicseréled a nem kompatibilis téma ugyanilyen mappájával, magyarul átmásolod ezután már csak a a telódon lévő framework-res.apk-t ki kell cserélni erre a módosítottra. Ha nem érthető vegyél fel msn re vagy írj privát üzit vagy akár itt is kérdezhetsz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 23, 22:05:14
  
Köszi, értem amit írsz, nem gondoltam hogy ilyen egyszerű. :) Én is ezeket szoktam csinálni, csak más zipeket bontok szét rakok össze, azért is kérdeztem ezt a 3g beállításos tweaket hogy mire is jó, érdemes e használni, mert folyamatosan fejlesztem én is a romomat, amit több rombol szoktam összerakni saját ízlésemre. Most úgy néz ki pöpec lett minden, nagyon szépen scrolloz és nagyon gyors is a spica ezzel a 8.3.2-vel. :) Meg bele integráltam a 8.3.1 telepítőbe így nem kell ezt sem külön mindig felrakosgatni. Ezt a mixed témát amit rutyika68 készített, ezt is bele integráltam a telepítőbe így csak egyedül ezt a lukiqqV7 aio-t kell felrakni és minden fent van ami kell. Ebbe a Lukiqq aio-ba meg bele integráltam az all to ext2 particionálót is, így azt sem kell külön megcsinálni. Ha valakit érdekel a romom elküldöm, kipróbálhatja.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 23, 22:20:16
  
A CM7ből portolt apk-ban milyen újdonságok voltak ebben a cuccban amit a tied felülírt?
3féle lock screen. és a 3dik féle hiányzik pont igazán ugyan ien slidolos mit ez csak kiírt rá minden infót gmail sms ..... stb de az a cm parts nem is magyar ami lehet valakinél hátrány lekéne magyarítani ami ugye nem lenne nagy munka majd bepróbálom majd írok neked privátot a linkel ha sikerült hogy belerakhasd a témáidba!
ha meg nem írok akkor kudarcot vallotam :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 23, 23:14:04
  
Köszi, értem amit írsz, nem gondoltam hogy ilyen egyszerű. :) Én is ezeket szoktam csinálni, csak más zipeket bontok szét rakok össze, azért is kérdeztem ezt a 3g beállításos tweaket hogy mire is jó, érdemes e használni, mert folyamatosan fejlesztem én is a romomat, amit több rombol szoktam összerakni saját ízlésemre. Most úgy néz ki pöpec lett minden, nagyon szépen scrolloz és nagyon gyors is a spica ezzel a 8.3.2-vel. :) Meg bele integráltam a 8.3.1 telepítőbe így nem kell ezt sem külön mindig felrakosgatni. Ezt a mixed témát amit rutyika68 készített, ezt is bele integráltam a telepítőbe így csak egyedül ezt a lukiqqV7 aio-t kell felrakni és minden fent van ami kell. Ebbe a Lukiqq aio-ba meg bele integráltam az all to ext2 particionálót is, így azt sem kell külön megcsinálni. Ha valakit érdekel a romom elküldöm, kipróbálhatja.
Szia!
Engem nagyon is érdekelne a ROMod. Egy ideje gondolkodok már a 8.3-n, csak igazából nem volt kedvem vacakolni a sok patchel, meg stb stb...
De ha ezt ilyen szépen megoldottad  :D akkor érdekelne  :)
Egy kérdésem lenne: telepítés után mennyi internal memóriád marad? Hiába használom az app2sd-t, folyamatosan fogy...
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 23, 23:56:52
  
Egy kérdésem lenne: telepítés után mennyi internal memóriád marad? Hiába használom az app2sd-t, folyamatosan fogy...
Üdv!
Azért fogy az internálod mert az appok az adatot az internálon tárolják hiábba hazsnálsz app2sd-t.
Lenne egy észrevételem ami szerintem lassítja a telefont aki használ app2sd-t.
Vannak appok amelyek alapból az sd-re települnek. Most ha végig gondoljuk a program nagy része az sd-kártyán a program internálra szánt része az sdEXT en és a data meg az internálon akkor ez lassuláshoz vezethet. de ez csak egy eszmefuttatás :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 24, 00:50:59
  
Igazad van, app2sd ha gyenge a memória kártya akkor lassithat, bár én nem veszek észre nagy lassulást pedig nem egy gyors kártyám van, csak 1 gigás az egész. Talán kicsit lassit egykét nagyobb programot, de a kisebb programokat pikpakk betölti. Akinek gyorsabb az sd kártyája, szerintem észre sem veszi a különbséget. :) De ezt majd olyan megmondja akinek gyors kártyája van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 24, 00:55:04
  
Szia!
Engem nagyon is érdekelne a ROMod. Egy ideje gondolkodok már a 8.3-n, csak igazából nem volt kedvem vacakolni a sok patchel, meg stb stb...
De ha ezt ilyen szépen megoldottad  :D akkor érdekelne  :)
Egy kérdésem lenne: telepítés után mennyi internal memóriád marad? Hiába használom az app2sd-t, folyamatosan fogy...
Üdv!

Helló!

Rendben, feltöltöm a romot netre. :) Internálom telepítés után ha jol emlékszem 95 MB körül volt. De rögtön utána app2sd-t benyomtam neki és lett 141MB helyem. Fogy nekem is valamennyire attol hogy még app2sd-t használok, de közel sem annyira mint amikor nem használnám. Példának emlitem, multkor feltettem az igot, mobile maps 10 navigációt meg még vagy 20 programot és ilyen 120 vagy 130 MB körül volt még a helyem. Ha ezt app2sd nélkül csináltam volna szerintem kb 30-40 mb helyem marad.

Akkor a link ahonnan letölthető a romom: http://www.multiupload.com/KNC2WHT2KF (http://www.multiupload.com/KNC2WHT2KF)
Innen pedig letölthető a módosított LukiqqV7 AIO kernel: http://www.multiupload.com/SCZS3FYDII (http://www.multiupload.com/SCZS3FYDII)

Változások röviden:
- Mixxed Téma HU CM8 3 2 téma integrálva
- Youtube,Gmail,Market és egyéb frissítések integrálva (bár most is frissült egykettő szóval marketből lehet letölti a frissítést ha van)
- 8.3.2 frissítés integrálva
- Szenzor driverek is benne vannak
- build.prop módosítva, 3g és wifi gyorsító tweak alkalmazva.
- hosts reklámblokkoló beépítve (programok nagyrészénél nincs is reklám)
- Boot animáció cserélve win7 boot animationra.
- CMParts.apk bent hagytam a 8.3.1-ből mert az új még nem magyar, de ez amit bent hagytam ez magyar.
- Indulásnál már alapbol magyarul szól hozzád, nem kell beállítani külön a magyar nyelvet. :)
Kivéve az alkalmazások közül:
- ADWLauncher
- CarHomeGoogle
- CarHomeLauncher
- Email
- FileManager
- googlevoice
- LatinIME
- LatinImeTutorial
- LiveWallpapers
- LiveWallpapersPicker
- MagicSmokeWallpapers
- Music Player
- QuickSearchBox
- talkback
- TtsService
- Twitter
- VoiceDialer
- VoiceSearch
- Gyári ébresztő óra
Bele téve az alkalmazások közé:
- Root_explorer_2.12.3
- SmartKbrdPro
- MultiTouchGallery
- MiuiPlayer
- EStrongsExplorer
- Klaxon ébresztő
- Launcher pro 0.8.3
- Droidbox
- Droid Block
- Repli go reader pdf olvasó
- Bubble
- Barcode Scanner
Ezen kívül még lehet benne változás, mert lehet egykét dolog felett véletlen elsiklottam, elég későre jár már. :) Próbáld ki aztán majd mesélj hogy tetszett.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 24, 05:54:10
Tudtok, valami jó időjárás jelentős esetleg órás + még magyar is widgetet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 24, 07:55:08
Norbosz, gratula a cumóhoz, megfogott, szerintem ma fel is dobom! Clean install?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 24, 10:22:35
  
Norbosz, gratula a cumóhoz, megfogott, szerintem ma fel is dobom! Clean install?

Köszi. :) Igen, javasolt a clean install. JH7+LK2-08+CM8.3.2 romom+LukiqqV7 AIO és mást nem is kell feltenni. Elfelejtettem tegnap írni hogy telepítéskor még az sd kártyára is felmásol egy fájlt ami a mixxed témához kell, így célszerű telepítés után rögtön kiválasztani a téma beállításoknál ezt a GDD_Ultimate.xml fájlt és ha ez megvan, akkor utána nyomni neki egy format sd-t, hogy az előző rombol ha használtál esetleg app2sd-t a szemetek letörlődjenek. Ezután jöhet a Lukiqq aio ami egyben ext2 re is formázza ami kell. Más dolgod nincs vele, már csak be kell állítgatni. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 24, 10:31:31
  
Egy oldallal ezelott mar kerdeztem, csak nem jott ra valasz, igy megint kerdeznem, hogy a CM8.3.2 mennyivel jobb, mint a jelenlegi konfigom ?
Erdemes egy egy hetes friss installt esetleg ujrahuzni vele, (illetve pl a Te romoddal) vagy nincs akkora valtozas ? (a nevem alatti konfig aktualis)

Koszi :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 24, 10:45:52
  
Udv,

Egy oldallal ezelott mar kerdeztem, csak nem jott ra valasz, igy megint kerdeznem, hogy a CM8.3.2 mennyivel jobb, mint a jelenlegi konfigom ?
Erdemes egy egy hetes friss installt esetleg ujrahuzni vele, (illetve pl a Te romoddal) vagy nincs akkora valtozas ? (a nevem alatti konfig aktualis)

Koszi :)

Tegnap óta mióta elkészültem ezzel a rommal azóta használom a 8.3.2-t és azt kell mondjam picivel gyorsabb talán. Leginkább nekem a görgetés megy még gördülékenyebben mint 8.3.1-ben. Szerintem érdemes felrakni,mert sok apró pozitív változás történt. Meg ott az a kis lejátszó az értesítési területet ha lenyitod, az is jóra sikeredett.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 24, 11:04:08
  
Tudtok, valami jó időjárás jelentős esetleg órás + még magyar is widgetet?

Beautiful Widget.
Animated Weather Pro.
A BW magyar (bár ez sokat nem számít), óra is van a widgeten(ami a beépített órához irányít) és a legújabb verziójához van fullos időjárás animáció is, de az AWP-ben is benne vannak alapból ezek a cuccok. :ok:
Én ezt a kettőt preferálom, használom is mindkettőt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 24, 14:16:35
Mindenképpen kipróbálom köszi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 24, 14:40:47
CM fordítás infó!
http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/index12.html#post116952 (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/index12.html#post116952)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 24, 15:01:19
Az ADW Launcherhez Marketröl szedtem le Gingerbread témát. Nagyon jó csak a menü háttere fekete. Átlehetne valahogy állítani átlátszóra?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 24, 16:45:05
  
Az ADW Launcherhez Marketröl szedtem le Gingerbread témát. Nagyon jó csak a menü háttere fekete. Átlehetne valahogy állítani átlátszóra?
persze, az adw beállításaiban megtalálod
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 24, 17:03:15
  
persze, az adw beállításaiban megtalálod

Bocsi, nem tudnál pontosítani? Én nem találom. Bocsi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 24, 18:13:25
  
CM fordítás infó!
http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/index12.html#post116952 (http://forum.samdroid.net/f57/cm-hungarian-traslation-3192/index12.html#post116952)
Jó lenne ha minél többen beszállnátok segíteni, nekem most erre nem nagyon van időm. Én most a spicagen mod-t kezdtem fordítani 2*383 sor...szal nem kevés. :) A másikban nem lehet túl sok kimaradt hely mert a többiekkel a lehető legalaposabban lefordítottuk a 2.2-t és a gingerbread annyira nem különböző. :) Jó angolosok gyerünk! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pparker 2011, 02 24, 18:41:34
  
http://dl.dropbox.com/u/9525833/all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip) <-all2ext2
Minden partíciód átkonvertálja ext 2-re és az init.d-hez hozzáadja az sckdata parancsot, mivel  az ext2 nem journaling-os fájlrendszer. (Pár hsz-szel fentebb leírtuk...)
Én a blue s témát szeretem, valaki a blue ray témára esküszik és van gingerbread téma. 1-2 oldalt olvass vissza és ott vannak magyarul a CM 8.3.2-höz. CM 8.3-hoz a samdroid-n találsz témát elég sokat.
3: Nézd meg a konfig leírásom, ami nekem fent van azt ajánlom másnak is. :) Itt mindent megtalálsz: http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)

Köszönöm a segítséget
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 24, 21:18:17
  
Bocsi, nem tudnál pontosítani? Én nem találom. Bocsi.

Ez a kérdésem még mindíg fent áll még mindíg nem találtam meg.

Valaki tud egy jó Office-t ami kezel docx-et és exeles formátumot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 24, 21:44:54
a documents to go kezeli az excellt, meg a sima doc-ot, a docx-et nem tudom. Az adw beállításinál Drawer settings és ott background color. A körön beállíthatod a színt, az alsó sávon az átlátszóságot. ha a kör közepére tapizol, azzal leokézod (de hülyén néz ez ki így leírva "leokézod":)).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 24, 21:48:27
  
Ez a kérdésem még mindíg fent áll még mindíg nem találtam meg.

Valaki tud egy jó Office-t ami kezel docx-et és exeles formátumot?

Documents to go vagy quickoffice
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 24, 21:54:26
Köszönöm szépen! Melyk a jobb Documents to go vagy QuickOffice én is ezért nem szedtem le mert nem tudtam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 24, 22:18:58
Sziasztok!
Valami zseninek kéne a helpje! :D
settings.apk, cmparts.apk
én úgy vettem le hogy ez a két file közül a cmparts tartalmazza a cyanogen mod os settinget viszont nem találom benne a magyar nyelvet :O pedig van benne és kéne... :/
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 24, 23:35:50
  
Sziasztok!
Valami zseninek kéne a helpje! :D
settings.apk, cmparts.apk
én úgy vettem le hogy ez a két file közül a cmparts tartalmazza a cyanogen mod os settinget viszont nem találom benne a magyar nyelvet :O pedig van benne és kéne... :/

Egyelőre ha 8.3.2-re frissítettél, ne is keresd benne a magyar nyelvet, ugyanis azt felülírja a frissebb angol változattal. Ha magyarul kell akkor ki kell szedni az original 8.3 telepítőből a CMparts.app fájlt és bemásolni a system/app mappába a spicádon, azaz fölül kell írni a régivel az újat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 25, 09:55:55
Feldobtam a cuccosod Norbosz...há elismerésem, nagyon szép lett, nem beszélve a felesleges sallangok kihagyásáról és a hasznos újításokról! Gratula!!!   :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 25, 13:21:24
  
Feldobtam a cuccosod Norbosz...há elismerésem, nagyon szép lett, nem beszélve a felesleges sallangok kihagyásáról és a hasznos újításokról! Gratula!!!   :taps:

Köszi. :) Jól esik az elismerés.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 02 25, 14:50:29
Délután én is feltolom majd sztem a Norbosz féle romot,de engem az érdekelne h ha a GB témát utána recoveryből rátolom,az úgy jó lesz,v inkább a mixxed-et kéne a romban kicserélni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 25, 15:04:27
hali gondoltam újrarakom a rendszert.
a sorrend:  jh7+ LK2-08_PDA + CM-6.1.1-Spica-a8.3.2_norbosz + all_to_ext2_luismaf_update_v8+ LukiqqKernelV7AiO
felraktam a rom ig utána factory reset.. egyből nyomtma is rá az all ext2 őt megint factory reset.... aztán raknám a lukiqq-t kidobott egy errort. utána akkor mondom beindítom a rendszert és utána. be is bootolt igaz lassan de bekapcsolt. majd go recovery újra elkezdtem a lukiqq-t most elkezdtem rakni de a format cache-nál azt hittem meg állt így hát aksi ki-be kapcsolom be de amutómatán vissza dobott recoverybe na akkor gondoltam újra megpróbálom a kernel-t most is megállt a format-nál hát gondoltam várok várok. és végül végig ment... majd kapcsolnám be... és nem kapcsol megáll a töltő csíknál szóval a bootanimációhoz se jut el..
akkor akkor aksi ki be go recovery factory reset... és most itt álok megint 5 perce a töltőcsíknál végig ment de enyi : /
valaki valami ötlet?:? mit ronthattam el ennyire?: / kezdem újra? és mire figyeljek?: /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 25, 15:19:45
CM 7 magyarítás kész, hivatalosan benne lesz a CM7-ben. :)
Spicagen magyarítása kész. Dave2sea-vel megcsináltuk ketten. :)

Szóval lehet örülni, az elkövetkező verziók magyarok lesznek, mind a CM7, mind a Spicagen. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 02 25, 15:20:59
Norbosz romja nekem is nagyon be jött.  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 02 25, 15:42:28
  
CM 7 magyarítás kész, hivatalosan benne lesz a CM7-ben. :)
Spicagen magyarítása kész. Dave2sea-vel megcsináltuk ketten. :)

Szóval lehet örülni, az elkövetkező verziók magyarok lesznek, mind a CM7, mind a Spicagen. :)

Tűkön ölök és várok:)
már csak a kamera nem megy ugye?
mikorra várható kamerás ver?
3d driver téren van haladás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 25, 15:50:42
  
Helló!

Rendben, feltöltöm a romot netre. :) Internálom telepítés után ha jol emlékszem 95 MB körül volt. De rögtön utána app2sd-t benyomtam neki és lett 141MB helyem. Fogy nekem is valamennyire attol hogy még app2sd-t használok, de közel sem annyira mint amikor nem használnám. Példának emlitem, multkor feltettem az igot, mobile maps 10 navigációt meg még vagy 20 programot és ilyen 120 vagy 130 MB körül volt még a helyem. Ha ezt app2sd nélkül csináltam volna szerintem kb 30-40 mb helyem marad.

Szia! Én is feltettem a packodat!  :taps: Nagyon szép munka! Kérdésem csak annyi volna hogy az app2sd-t hogy tudom belőni, mert miután feltettem a romot volt 96mb helyem. azóta egyedül az angry birds-t tettem fel és csak 75mb maradt. :( A recoveryben kiválasztottam az 512mb-os lehetőséget a sok közül, a cyanogenmod beállításaiban meg kipipáltam hogy teheti a memóriakártyára az appokat és alatta meg kiválasztottam a külső sd-t. de így is fogy a helyem. mi lehet a gond fiúk. köszi előre is. :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 25, 16:03:36
  
CM 7 magyarítás kész, hivatalosan benne lesz a CM7-ben. :)
Spicagen magyarítása kész. Dave2sea-vel megcsináltuk ketten. :)

Szóval lehet örülni, az elkövetkező verziók magyarok lesznek, mind a CM7, mind a Spicagen. :)

Minden elismerésem. :ok: :taps: Köszönöm mindannyiunk nevében. :taps:

 Szívesen segítettem volna, csak mikor én tanultam nyelvet, sajna az Orosz volt (muszáj) menő. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 25, 16:06:16
  
hali gondoltam újrarakom a rendszert.
a sorrend:  jh7+ LK2-08_PDA + CM-6.1.1-Spica-a8.3.2_norbosz + all_to_ext2_luismaf_update_v8+ LukiqqKernelV7AiO
felraktam a rom ig utána factory reset.. egyből nyomtma is rá az all ext2 őt megint factory reset.... aztán raknám a lukiqq-t kidobott egy errort. utána akkor mondom beindítom a rendszert és utána. be is bootolt igaz lassan de bekapcsolt. majd go recovery újra elkezdtem a lukiqq-t most elkezdtem rakni de a format cache-nál azt hittem meg állt így hát aksi ki-be kapcsolom be de amutómatán vissza dobott recoverybe na akkor gondoltam újra megpróbálom a kernel-t most is megállt a format-nál hát gondoltam várok várok. és végül végig ment... majd kapcsolnám be... és nem kapcsol megáll a töltő csíknál szóval a bootanimációhoz se jut el..
akkor akkor aksi ki be go recovery factory reset... és most itt álok megint 5 perce a töltőcsíknál végig ment de enyi : /
valaki valami ötlet?:? mit ronthattam el ennyire?: / kezdem újra? és mire figyeljek?: /
Jól csináltál mindent, kezd előlről a clean install-t. Nem tudom mi lehet a baj. Ha megint rossz lenne akkor formázd újra az sd karid és tölts le minden zip-t amit használsz, lehet ezek megpurcantak...
  
Tűkön ölök és várok:)
már csak a kamera nem megy ugye?
mikorra várható kamerás ver?
3d driver téren van haladás?

Azért van még a CM7-ben munka. :) A kamera nem megy, de nincs sleep mode, SU-val vannak bajok, kicsit lassúcska... Időt senki nem tud mondani, akkor lesz ha megcsinálják. :)
3D is akkor lesz amikor kész lesz. :) Még nincs, szal nincs... Állítólag olyan 80% körüli állapotban van.
  
Minden elismerésem. :ok: :taps: Köszönöm mindannyiunk nevében. :taps:

 Szívesen segítettem volna, csak mikor én tanultam nyelvet, sajna az Orosz volt (muszáj) menő. :(
Én örülnék ha tudnék oroszul (is). :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 25, 16:09:11
Hidd el, hogy nem örülnél!  :D Anno Én is azt tanultam..sajnos.

Egyre jobban tetszik a Norbosz féle pakk!  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 25, 16:27:47
  
Jól csináltál mindent, kezd előlről a clean install-t. Nem tudom mi lehet a baj. Ha megint rossz lenne akkor formázd újra az sd karid és tölts le minden zip-t amit használsz, lehet ezek megpurcantak.

köszi szépen újra kezdtem most jó minden jól ment.
elkezdtem felpakolni az app-okat és titanium backupal lementem most már.
annyi lenne még kérdésem hogy ki használ app2sd-t ? melyiket? és menyire hasznos? illetve hogy kéne beüzemelni : )?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 25, 16:51:33
  
köszi szépen újra kezdtem most jó minden jól ment.
elkezdtem felpakolni az app-okat és titanium backupal lementem most már.
annyi lenne még kérdésem hogy ki használ app2sd-t ? melyiket? és menyire hasznos? illetve hogy kéne beüzemelni : )?
Nagyon hasznos. :)
samdroid app2sd=le kell partícionálni az sd karid recovery-ben, megadsz egy bizonyos méretet és az lesz az app-k helye. Nekem 256 Mb, de ha sok progit használsz adhatsz többet is. Vigyázz, mindent ments le a kariról, mert törlődnek. A konfigod nem kell újratelepíteni, békén hagyja. Ha ezeket megcsináltad akkor menj be a samdroid tools-ba és kapcsold be az app2sd-t. Újraindítás után minden app a karin lesz.
A gyári app2sd is megy, de ez kicsit lassabb és mindent egyesével magadnak kell átrakni. Ehhez nem kell formázni a karid.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 25, 16:58:40
  
hali gondoltam újrarakom a rendszert.
a sorrend:  jh7+ LK2-08_PDA + CM-6.1.1-Spica-a8.3.2_norbosz + all_to_ext2_luismaf_update_v8+ LukiqqKernelV7AiO
felraktam a rom ig utána factory reset.. egyből nyomtma is rá az all ext2 őt megint factory reset.... aztán raknám a lukiqq-t kidobott egy errort. utána akkor mondom beindítom a rendszert és utána. be is bootolt igaz lassan de bekapcsolt. majd go recovery újra elkezdtem a lukiqq-t most elkezdtem rakni de a format cache-nál azt hittem meg állt így hát aksi ki-be kapcsolom be de amutómatán vissza dobott recoverybe na akkor gondoltam újra megpróbálom a kernel-t most is megállt a format-nál hát gondoltam várok várok. és végül végig ment... majd kapcsolnám be... és nem kapcsol megáll a töltő csíknál szóval a bootanimációhoz se jut el..
akkor akkor aksi ki be go recovery factory reset... és most itt álok megint 5 perce a töltőcsíknál végig ment de enyi : /
valaki valami ötlet?:? mit ronthattam el ennyire?: / kezdem újra? és mire figyeljek?: /

Nem kell a romom felrakása után all2 ext2 mivel ezt a LukiqqV7AIO-ba én már beépítettem. Azért dobhatott neked errort, mert kétszer akarta átkonvertálni a már átkonvertált rendszert. Simán csak felteszed a romom, és ráteszed az aio-t amit szintén belinkeltem a romom alatt egyel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 25, 17:05:36
  
Szia! Én is feltettem a packodat!  :taps: Nagyon szép munka! Kérdésem csak annyi volna hogy az app2sd-t hogy tudom belőni, mert miután feltettem a romot volt 96mb helyem. azóta egyedül az angry birds-t tettem fel és csak 75mb maradt. :( A recoveryben kiválasztottam az 512mb-os lehetőséget a sok közül, a cyanogenmod beállításaiban meg kipipáltam hogy teheti a memóriakártyára az appokat és alatta meg kiválasztottam a külső sd-t. de így is fogy a helyem. mi lehet a gond fiúk. köszi előre is. :ima:

Az elején az a hirtelen memória fogyás az jó,mivel még nincs akkor az app2sd beállítva. Ezután ha recoveryben csináltál 512MB-os partíciót, akkor ne a cyanogen mód beállításában válaszd azt hogy a memória kártyára tolja fel az appokat, hanem menny bele a Samdroid Toolsba és ott pipáld ki az apps2sd settings menüben azt hogy enable apps2sd és ha akarod hozzá a move dalvik-cache to sd. Ekkor 141MB helynek kell lennie kb és onnantól annyira nem is fogy látványosan a memória. Kicsit viszont a memória igyis mindenkinek fogy, azt sehogy nem lehet jelenleg megoldani hogy a telefon memóriája ne fogyjon, viszont ezzel az app2sd-vel közel sem fogy annyi mint anélkül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 25, 17:09:32
  
Nem kell a romom felrakása után all2 ext2 mivel ezt a LukiqqV7AIO-ba én már beépítettem. Azért dobhatott neked errort, mert kétszer akarta átkonvertálni a már átkonvertált rendszert. Simán csak felteszed a romom, és ráteszed az aio-t amit szintén belinkeltem a romom alatt egyel.

köszi szépen
hát most pedig allext2 vel raktam fel az egészet újra és működik... na sebaj ha legközelebb újrarakom már figyelek : ) 
most éppen a titanium backupal szórakozok.. próbálok rájönni hogy van a mentés  :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 25, 17:11:34
  
Hidd el, hogy nem örülnél!  :D Anno Én is azt tanultam..sajnos.

Egyre jobban tetszik a Norbosz féle pakk!  :taps:

:D Örülök hogy tetszik és másoknak is tetszik. 3. napja mióta elkészült én is ezt használom és eddig egy árva hibát sem láttam, quadrant 580 bár ez nem jelent semmit.

petikeke: Én is köszönöm a fordítást. :)

Nedyxy: Ha simán all2ext-t rakod fel majd rá az aio-t úgy is természetesen jól működik, de én azért is javaslom mindenkinek az általam elkészített aio-t feltenni aki ezt a romot használja, mert a gyári aio-ban ott van még a build.prop fájl amit felül ír az aio ha felrakod és akkor ugrott pl a 3g és mobilnet tweak amit bele integráltam a build.prop fájlba a romomba. De mondjuk ez csak annak számít aki használja a mobilnetet. :) Én wifin próbáltam ki mit hozott ez a tweak és ez előtt a tweak előtt 6-7megabittel töltött le max, tweak után simán hozza a 10 megabitet is itthoni wifimről.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 02 25, 17:16:45
  
Az elején az a hirtelen memória fogyás az jó,mivel még nincs akkor az app2sd beállítva. Ezután ha recoveryben csináltál 512MB-os partíciót, akkor ne a cyanogen mód beállításában válaszd azt hogy a memória kártyára tolja fel az appokat, hanem menny bele a Samdroid Toolsba és ott pipáld ki az apps2sd settings menüben azt hogy enable apps2sd és ha akarod hozzá a move dalvik-cache to sd. Ekkor 141MB helynek kell lennie kb és onnantól annyira nem is fogy látványosan a memória. Kicsit viszont a memória igyis mindenkinek fogy, azt sehogy nem lehet jelenleg megoldani hogy a telefon memóriája ne fogyjon, viszont ezzel az app2sd-vel közel sem fogy annyi mint anélkül.

Köszi szépen! Akkor a cyanogenmodban ki is kapcsoljam? Nagyon király a packod!!  :D :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 02 25, 17:18:42
El is elfejtettem mondani.
hogy gratulálok  a rom hoz Norbosz nagyon jól sikerült. elismerésem : )

más:
valaki egy kis segítséged dobna a titanium backupal kapcsolatba?  :ima:
vagy nem jó az ingyenes és pro kell hozzá?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 25, 17:23:26
  
Köszi szépen! Akkor a cyanogenmodban ki is kapcsoljam? Nagyon király a packod!!  :D :taps:

Azt szerintem ki is kapcsolhatod igen. :) Kettő egyszerre fölösleges.

Más: Akit érdekel aláírásomba kiteszem a romom linkjét a rom leírásához mutató hsz-el. Ott leírtam pár oldallal előrébb mindent mi van benne,meg mi nincs.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 25, 17:32:43
Létezik, hogy gyorsabban merül a telefon mióta feltoltam a v7-es kernelt a v6 helyére? azelőtt 3 napot mindig kibírt egy töltéssel, de most egy nap után általában lemegy 50-60%-ra. Minden este töltöm, mert nem akarom, hogy nap közben elhervadjon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 02 25, 17:40:40
  
Azt szerintem ki is kapcsolhatod igen. :) Kettő egyszerre fölösleges.

Más: Akit érdekel aláírásomba kiteszem a romom linkjét a rom leírásához mutató hsz-el. Ott leírtam pár oldallal előrébb mindent mi van benne,meg mi nincs.

Szerintem a lényegesebb újítások után frissítve újra felteheted mert úgy látom nagy rá az igény :) Ügyes vagy!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 25, 17:47:00
Köszi srácok a magyorosítást istenek vagytok! Itt mindenki az és segítőkész! Én mindenkinek köszönöm azt a sok, sok segítséget amit kaptam! Ha esetleg lesz olyan, hogy valakinek én tudok majd segíteni viszonozni fogom!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 25, 18:22:11
Ki milyen verziószámú iGo My wayt használ? Ha szabad tudni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 02 25, 18:31:49
Sziasztok, más is tapasztalta, hogy a Double Twist mennyire megfogja a telefon teljesítményét? Először nem tudtam mire vélni, miért lassult be a telefon, azt hittem csak a szokásos... Kerneleket cserélgettem, nem javult, a Quadrant folyamatosan pocsék proci eredményeket adott. Egyszer csak megvilágosodtam és elkezdtem kilövögetni a progikat a Task Managerrel és meglett a ludas. Kár, mert az egyik legjobb ingyenes lejátszó, szerintem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 25, 19:05:33
  
Én a poweramp-re esküszöm! :) Csak az a baj, hogy most már olyan stabilak a romok, hogy simán 2-3 hétig fent vannak, és lejár a trial változat...5 dollárért meg nem fogom megvenni... Ha 3 dollár lenne, akkor lehet. :)

Norbosz, nem tudom benne van a build.prop-ban, de ezt írd be a végére: windowsmgr.max_event_per_sec=60 Sokkal jobb lesz a görgetés utána. :)

Más:
Tudom már régen megígértem az útmutatót, de ma este neki állok megírni. Még egyelőre csak Word-ben, de hamarosan átvezetem. Úgy tervezem, hogy most csak egy Wiki-t írnék és kicsit később egy telepítési útmutatót. Már nagyon könnyű felrakni a CM-t, így nem tartom annyira fontosnak. Főleg, hogy most Norbosz is csinált egy majdnem AIO pack-t így meg aztán főleg. :)

Rutyi, megkérhetnélek, hogy PM-ben elküldenéd az általad készített CM témákat? Ha lehet screenshot-tal, de anélkül is jó, csak legyen egy letöltő link mellette. :)
Szeretnék egy témával foglalkozó topic-ot indítani. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 02 25, 19:20:41
Sziasztok!

Szeretném felrakni Norbosz romját  nekem a JH6 van fen,root az nincs.Kérdésem az lenne,hogy milyen sorrendben kell felrakni és mivel?Odinnal vagy kártyáról?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 25, 19:47:57
  
Sziasztok!

Szeretném felrakni Norbosz romját  nekem a JH6 van fen,root az nincs.Kérdésem az lenne,hogy milyen sorrendben kell felrakni és mivel?Odinnal vagy kártyáról?

Odinnal: JH7, utána LK2-08, recoveryből CM 8.3.2, factory reset, majd recoveryből a Lukiqq V7.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 02 25, 20:07:46
A meglévő JH6 ra nem érdemes felrakni a LK2-08 AT?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 02 25, 20:11:20
JH7-et is 6 perc felrakni kb. Szerintem dobd fel, de majd jön nálam okosabb és megmondja a tutit! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 02 25, 20:16:47
Köszönöm a segítséged.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 02 25, 20:21:59
  
A meglévő JH6 ra nem érdemes felrakni a LK2-08 AT?
Nekem így van! A 7-essel voltak komoly problémáim (egyedi).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 25, 20:22:24
  
A meglévő JH6 ra nem érdemes felrakni a LK2-08 AT?
De érdemes, mert anélkül nincs root! :)
JH7 meg mind1...én úgy vagyok vele, hogy van akkor a legújabbat rakom fel.
  
Nekem így van! A 7-essel voltak komoly problémáim (egyedi).
Mik?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 02 25, 20:31:39
Az érdekelne,hogy a pár hónapos JH6 ra amit most használok vagy 1 frissebb JH6 ra mehet e a root.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 25, 20:32:43
  
Az érdekelne,hogy a pár hónapos JH6 ra amit most használok vagy 1 frisebb JH6 ra mehet e a root.
Flashelj újat, mindig az a biztos. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 02 26, 02:54:10
  
Norbosz, nem tudom benne van a build.prop-ban, de ezt írd be a végére: windowsmgr.max_event_per_sec=60 Sokkal jobb lesz a görgetés utána. :)

Igen, ezt ismerem, alkalmaztam is a telepítőmben, bele írtam a build.propt-ba. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 02 26, 13:46:24
Sziasztok!

Norbosz romot kb mennyi idő míg feltelepíti mert már vagy 10 perce elindítottam és ezt írja ki.
--installing new image!
--Press HOME to confirm,or
--any other key to abort..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 26, 14:03:07
  
Sziasztok!

Norbosz romot kb mennyi idő míg feltelepíti mert már vagy 10 perce elindítottam és ezt írja ki.
--installing new image!
--Press HOME to confirm,or
--any other key to abort..
a telepítés alapvetően pár perc, miután elindítottad  :D
Szóval: Press HOME ti confirm (azaz nyomd meg a gomdot a kis házikóval hogy elkezdődjön a telepítés)
aztán már csak néhány perc a telepítés+4-5perc az első indulás!
Sok sikert!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 02 26, 14:11:08
Köszi.

már az első indulásnál tart és többször újra indul ez normális?
LukiqqKernelV7AiO vagy előbb ezt is fel kell rakni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 26, 17:31:21
V8 lukiqq-kernel

http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index296.html#post117911 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index296.html#post117911)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 26, 17:34:20
Dejó v8. Valaki gyorsan dolgozik:D. Bárki próbálta már?

 V8 Changelog
- minor fixes in camera module

- activated 2 previously unused DVFS frequencies (66MHz & 133MHz), now phone should be more energy efficient

- modified kernel sound driver values, now videos should be lag-less (I hope)

- fixed all kinds of ROTATOR errors

- finally fixed widget list showing and operating speed, now is working like a shortcut list

- because of hard modified g2d module animation and transition speeds should be improved

- low heat emission in normal usage
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 26, 17:52:38
Én már fel is tettem. Most bootol a telóm.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 26, 18:04:39
  
Én már fel is tettem. Most bootol a telóm.

Fantasztikusan jó ez! Úgy behalt a telóm, hogy csak na! Minden wipe nélkül felnyomtam az alábbi romra ami látható a kiírásomban és bejön a teló pin kód ilyesmi billentyűzár után fel sem tudom kelteni. Most nyomtam egy dalvicos wipeot. Meglátjuk mi lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 26, 18:07:10
"SOD on first try, after first lock... removed battery, giving it second try..."

Nem én vagyok az egyetlen szerencsés.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 26, 18:09:55
Most jónak tűnik de tesztelek. Lehet csak azért mert nyomogatom 2 percenként a lockot, hogy "JÓ MÉG? JÓ MÉG?".
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sajtqkac 2011, 02 26, 18:14:18
Nekem tökéletes a v8-cal. Nem volt semmilyen wipe és megy minden fagyás nélkül.  :taps: KOPP, KOPP, KOPP  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 26, 18:25:31
Hali Srácok!

Régebbi témákat (2.1,CM8.3) portolnák CM8.3.2-re. Csak melyiket??
Dobjatok linket priviben, amely tetszik nektek, és szívesen használnátok!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 26, 18:26:15
Most már nekem is jónak tűnik!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 26, 18:27:08
  
Hali Srácok!

Régebbi témákat (2.1,CM8.3) portolnák CM8.3.2-re. Csak melyiket??
Dobjatok linket, amely tetszik nektek, és szívesen használnátok!

Volt egy nagyon szep tema, amibe Anzo is csomagolta a 2.1 -es romjat regebben. Nem tudom a nevet sajnos :S Az nagyon szep volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 26, 18:34:33
  
Volt egy nagyon szep tema, amibe Anzo is csomagolta a 2.1 -es romjat regebben. Nem tudom a nevet sajnos :S Az nagyon szep volt.
green devdroid volt a neve!
sod meg nekem is voltegy de amikor a 7est tettem fel, most a 8asnál nem volt, de most ürítettem a dalvikot
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 26, 18:35:37
  
green devdroid volt a neve!

Kosz !  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 02 26, 18:47:59
  
Kosz !  :ok:

Már megvan.
Petikeke indít egy témával foglalkozó topic-ot, és ott benne lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 26, 19:19:28
Hali!
Feltettem a V8 -at a jelenlegi configomra, úgy tűnik minden működik de a hagerőmet levette a csengőhangot is a médiahangot is mintha egy központi hangerőt csavart volna vissza.
vissza tettem a v7 et de a hangerő nem javult meg.
ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 26, 19:20:55
Nektek is eltunik az akksibol 20% minden ujrainditasnal ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 26, 19:50:14
Na én is fel toltam a v8-at, eddig semmi hiba nem volt vele, se elindításkor, se hang lejátszásnál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 26, 19:53:30
  
Hali!
Feltettem a V8 -at a jelenlegi configomra, úgy tűnik minden működik de a hagerőmet levette a csengőhangot is a médiahangot is mintha egy központi hangerőt csavart volna vissza.
vissza tettem a v7 et de a hangerő nem javult meg.
ötlet?

Érdekes dolog történt, vissza tetem a v7 -et. továbbra is halk volt minden, vezetékes telefonról felhívtam a mobilomat csengetés nagyon halk volt, felvettem a mobilt és rendesen tudtam telefonálni,
és most jön a lényeg.
Miután letettem a telefont minden hangerő megjavult
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gulyi01 2011, 02 26, 19:57:47
tudnátok nekem abban segíteni hogy, én hülye föltelepítettem a Spb Shell-t alapértelmezett home felületként választottam azonban az Spb shell nem működik, most pedig nem tudom visszaállítani az eredeti home felületet.Ebben tudna valaki nekem segíteni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 26, 20:05:31
  
tudnátok nekem abban segíteni hogy, én hülye föltelepítettem a Spb Shell-t alapértelmezett home felületként választottam azonban az Spb shell nem működik, most pedig nem tudom visszaállítani az eredeti home felületet.Ebben tudna valaki nekem segíteni?

Amikor nekem két ADW volt fenn bekapcsoláskor megkérdezte melyikkel indítsa, ezt próbáld meg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gulyi01 2011, 02 26, 20:08:45
sajnos nem segít, nem dobja fel a választási lehetőséget
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 26, 20:15:34
ha be tudsz lépni a beállításokba, akkor ott az alkalmazások/alkalmazások kezelése alatt megkeresed a progit, és kilövöd az alapértelmezését.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gulyi01 2011, 02 26, 20:17:16
sajnos még a menübe sem lehet belépni, csak fekete háttér illetve értesítési sáv van
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 26, 20:19:11
  
sajnos még a menübe sem lehet belépni, csak fekete háttér illetve értesítési sáv van

akkor egy factory reset segithet esetleg
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gulyi01 2011, 02 26, 20:20:30
factory az töröl mindent?hogyan kell csinálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 02 26, 20:23:12
  
sajnos még a menübe sem lehet belépni, csak fekete háttér illetve értesítési sáv van
Beállítások > Alkalmazások > Alkalmazások kezelése > SpB sell nél alapértelmezések törlése
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 26, 20:23:50
  
factory az töröl mindent?hogyan kell csinálni?

Bemesz recovery mode -ba es wipe data/cache.
Torli a beallitasokat. Elvileg ezutan visszafog jonni a lehetoseg, hogy valassz launchert.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gulyi01 2011, 02 26, 20:31:44
köszi!Ez segített!!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zabszerda 2011, 02 26, 20:53:41
szevasztok!
Van aki mát reszteli a CyanogenMod-7.0.0-RC1-Spica-alpha2-t? Én 3 napja használom, elég szimpatikus. Nem lassul be, jó az aksiídő.... Viszont van két gondom. A market enablert nem tudom aktiválni és a fizetős progikat nem pakolja vissza a telóra + nem tudom felmountolni az SDkarit PC-re (XP64bit). Van esetleg külön fórum ami már evvel a rommal foglalkozik?
köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 27, 11:50:14
Hell!!

Felmászott a v7AiO kernel, eddig nagyon jól teljesít! ;)
Érezhető gyorsulást hozott, stabilnak tűnik és no SOD! :taps:
Olvastam, hogy v8-al voltak gondok, de ez korrekt, úgyhogy egy ideig marad.
A ROM frissítéssel viszont mostmár várok a Spicagen tökéletessé válásáig :ok: és az fog felmenni.
Ahogy olvasgattam, jól halad a dolog, szerintem nemsokára kész... :)

Üdv:Sir Tremor

U.i.:

Rutyika!

Múltkor kérdezted a 8.3.2-vel kapcsolatban, kinek milyen theme kellene még...
Tiszteletteljes kéréssel, a SPICAGEN ROM-ra a Blue Ray témát eszkábáljátok használhatóvá, ha mód lesz rá! ;)
Köcce!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 27, 11:52:06
Nekem V8 van fent és tökéletes, no SOD, stb :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 27, 11:58:42
  
Nekem V8 van fent és tökéletes, no SOD, stb :)

Ahha, az jó. :)
De ahogy nézetem, túl sok lényeges változást nem írt a changelog-ban, bár van 2 új freki, de a kamera modullal eddig sem volt gondom, sem az üzemidővel, melegedéssel (v6 óta) és a v7 is kegyetlenül hasít. :ok:
Te észrevettél valami lényeges difit?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 27, 12:42:37
  
Ahha, az jó. :)
De ahogy nézetem, túl sok lényeges változást nem írt a changelog-ban, bár van 2 új freki, de a kamera modullal eddig sem volt gondom, sem az üzemidővel, melegedéssel (v6 óta) és a v7 is kegyetlenül hasít. :ok:
Te észrevettél valami lényeges difit?
Csak annyi, hogy a widget választó lista most már tökéletesen gyors. :) Amúgy látható változás nincs szerintem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 27, 12:56:43
  
Csak annyi, hogy a widget választó lista most már tökéletesen gyors. :) Amúgy látható változás nincs szerintem.

Értem, köszi. :ok:
Egyelőre akkor marad ez.
Most olvastam a Spicagen "todo" listáját, hááát azért van ott még meló, de szerintem a nagy része pikk-pakk meglesz (SM boot animation, sleepbugs, in-call volume fix, ilyenek...), kell egy jó kernel és jó lesz ez! 8)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 02 27, 16:04:44
Sajnos, mire elkészül a teljes Froyo project, addigra nyithatunk egy Gingerbread témát. Még a kamera és egy kis optimalizálás van hátra. Tesztelte valaki? Kíváncsi lennék tom3q driverére, állítólag még nincs teljesen kész, de ha belerakták a CM 7-be, akkor már használható lehet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 02 27, 19:52:01
Én csak egy használható 3D driver után sírok :) Megnéztem egy 20.000 ft-os telefont, az LG Optimus-t, és hát... Szeretem a Spica-mat, de annak a 3D teljesítménye, az nagyon jó. 20 ropiért :( Jó lenne , ha a Spica is tudná ugyanazt :) Nem is feltétlenül a játékok miatt, de a Sygic Aura elindulni legalább....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 27, 19:54:23
hát igen. de annak meg más bajai vannak. kezdhetnénk a pocsék képernyőnél ami nemcsak ronda de rezisztív is...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 27, 20:47:30
  
hát igen. de annak meg más bajai vannak. kezdhetnénk a pocsék képernyőnél ami nemcsak ronda de rezisztív is...

és pont a legnagyobb előnyét még csak nem is említitek annak a telefonnak: van rózsaszínben is:D:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 27, 20:53:05
  
hát igen. de annak meg más bajai vannak. kezdhetnénk a pocsék képernyőnél ami nemcsak ronda de rezisztív is...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 27, 20:59:24
Egy kicsit más; sokan írtátok, hogy a powerAMP sajnos lejár. Erre lehet, hogy megoldást nyújt ha

 megveszi az, aki használni szeretné.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 27, 21:14:32
Ha kérhetem valaki dobja már fel norbosz romját dropboxba vagy valahová, mert a megadott tárhelyek vagy szétkapcsolnak, vagy 7 órát írnak a letöltésre  :shock:
Előre is köszi  :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 02 27, 21:44:44
Hááát szétxopat ez a #&&@* mobilnet.
Az előbb csak annyi lett volna, hogy: JA! XD

És a pink szín is fontos...mondjuk Terry Black-nek! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 27, 22:22:46
Valaki telepített már adb vel appot fel mert nekem eléggé szétfagyot az adb konzol meg a telóm is :O vagy csak türelmesen várjak?
ezt írtam be hogy adb install D:\valami.apk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 28, 00:45:12
Aha már rakom is a SpicagenMod alpha-t :D bár nemhiszem h sokal jobb volna ... de kiprószálom
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 28, 05:41:44
  
Aha már rakom is a SpicagenMod alpha-t :D bár nemhiszem h sokal jobb volna ... de kiprószálom

Tudod, hogy erről egy beszámolót elviselnénk!  :D  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 28, 09:39:06
Ha valaki feltette már ezt a SpicagenMod első verzióját írjon róla valamit! Egyre nehezebben birom, k, hogy ne tegyem fel, viszont feleslegesen nem akarom megint újra pakolni a telót. Egyébként a főzött romok előtt mindig kell clean rom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 02 28, 10:08:56
  
Ha valaki feltette már ezt a SpicagenMod első verzióját írjon róla valamit! Egyre nehezebben birom, k, hogy ne tegyem fel, viszont feleslegesen nem akarom megint újra pakolni a telót. Egyébként a főzött romok előtt mindig kell clean rom?

Igen, javasolt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 28, 12:33:53
Megcsináltam a témákról szóló fórumot! Kérek mindenkit, hogy ezentúl minden témával kapcsolatos dolgot oda írjanak!
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=3202.msg278275#msg278275 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=3202.msg278275#msg278275)

A tájékoztatót és telepítési útmutatót is hamarosan megírom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 28, 15:05:49
Spicagen mod nekem nem hozott olyan nagyon semmi újat nekem nem magyar ami nem zavar. Meg a beállításai ugyanazok mint a cm-nek csak annyi Különbséggel hogy a samdroid tools on kívül minden bele van integrálva a settings > spicagen mod-ba de nem egy nagy durranás még most később biztos jó lesz de most még nem igen tapasztaltam gyorsulást.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 28, 15:50:16
  
Tehát, jobb vagy rosszabb a SpicagenMod mint a CM? Miben más?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 02 28, 16:45:22
 Hátha valakit érdekel:

V8a Changelog
- inreased RAM memory by 4MB (or more, still in testing)
- Improved 3G/Edge Speeds (Improved 3G/Edge Speeds) built-in

Bár letöltő linket nem találtam a samdroid fórumon. :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 28, 17:04:00
  
Hátha valakit érdekel:

V8a Changelog
- inreased RAM memory by 4MB (or more, still in testing)
- Improved 3G/Edge Speeds (Improved 3G/Edge Speeds) built-in

Bár letöltő linket nem találtam a samdroid fórumon. :'(
még nincs készen, de mindig kiírja előre hogy min dolgozik
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 28, 21:24:05
Srácok, nyomta már valaki sima CM8.2-re rá a Nobrosz által kreált ROM-ot? Én most próbálom, de most vettem észre, hogy clean installt ajánlanak előtte.... hát ez most kimaradt...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 28, 21:35:16
Jajj teljesen megkavarodtam írtam privit mindenkinek akinek nem kellet volna de áhh mindegy :D
Boonen007: a Válaszom az hogy 1pozitív dolog van ebben a spicagenben még. Az hogy a spicagen beállításahihoz a spare parts be van rakva + egy két dolog ami javítás én nem vettem észre szembetűnő változást szerintem még nem éri meg ezért eldobni a magyar nyelvet nekem ez van fent mert kipróbáltam és lusta vagyok visszarakni de szerintem spicagen=cm. Szóval feleslges, de ez csak az én véleményem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 28, 21:39:40
  
Köszönöm a választ!  :D Tehát rosszabbnak nem rosszabb (a magyar nyelvet leszámítva)?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 28, 21:55:25
nem se jobb se rosszabb bár vannak benne újítások de nemhinném hogy van olyan ember aki ezt ki is tudná igazán használni egy jó alap egy jobb oprendszernek. Meg azta  kicsi pluszt amit ad a magyar nyelv hiánya leronthatja...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 02 28, 21:58:48
  
nem se jobb se rosszabb bár vannak benne újítások de nemhinném hogy van olyan ember aki ezt ki is tudná igazán használni egy jó alap egy jobb oprendszernek. Meg azta  kicsi pluszt amit ad a magyar nyelv hiánya leronthatja...

Hát jó. Akkor várok még. Talán az egyedüli nagy dobás a CM7 lesz. Kíváncsi vagyok mikor készül el. SpicagenModnak van még hiányossága ahogy látom. De nem le lett fordítva ez is? Akkor hol a gond?!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 02 28, 22:03:32
  
Hát jó. Akkor várok még. Talán az egyedüli nagy dobás a CM7 lesz. Kíváncsi vagyok mikor készül el. SpicagenModnak van még hiányossága ahogy látom. De nem le lett fordítva ez is? Akkor hol a gond?!
De, mindent lefordítottunk, csak a téma nem tartalmazza...amint lesz hozzá magyar téma (úgy mint a cm 8.3.2-höz), akkor lesz magyar spicagenmod is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 28, 22:25:15
Jah várjatok már akkor nekiállok megmagyarítom :)
Szerk: 10% esélyt adok neki hogy sikerül :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 02 28, 22:41:00
Norbosz módosított romjában másnak is akadoznak az animációk? (pl a widgetlist)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 02 28, 23:01:25
Felraktam az új Yonip kernelt (bfs v06a), 24 bites színmélység, nagyon gyors első érzetre! Többet nem rakok cfs kernelt, az biztos, mert az utóbbi 24 órában szinte földhöz csaptam párszor a telefont, annyira belassult. Kicsit furán bootol, nincs progress bar a bootlogo alatt, csak fekete képernyő, de ennyi baja legyen! Nincsenek kimagasló teszteredmények sem, de nagyon reszponzív lett a rendszer, 66 telepített appal is. Dalvik-cache törlés ajánlatos a telepítés előtt, egy próbát megér, de nem biztos, hogy mindenkinél beválik (1000 MHz-re van húzva a proci). Quadrant 670 - ebből 1530 a CPU.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 02 28, 23:18:02
  
a v7a-t raktad fel, nem? én is most raktam fel és tényleg űbergyors :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 02 28, 23:48:04
valaki tudja hogy hol férhetnék hozzá a spicagenes forrásfilokhoz, mert a settings-et sajnos nemtudom visszafejteni:/
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 03 01, 00:19:29
  
a v7a-t raktad fel, nem? én is most raktam fel és tényleg űbergyors :)
Igen, csak melléütöttem. :)
Azt hiszem elég rendesen siet az óra, ha igénybe van véve a proci. Egy Youtube HD videó nézése után valami 15 mp-et ugrott előre. Ezért ajánlatos a Clock Sync feltelepítése annak, aki ebben a kernelben gondolkodik.

[UPDATE] most teszteltem újra az órát, nyugalmi állapotban egy kicsit késik talán, most már nem tudom megítélni mi van. Majd meglátom hosszú távon hogy viselkedik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 01, 00:31:55
  
nekem végig 1ghzen full pontos az órám!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 01, 00:50:10
  
valaki tudja hogy hol férhetnék hozzá a spicagenes forrásfilokhoz, mert a settings-et sajnos nemtudom visszafejteni:/

Én is kerestem, de nem találom :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 01, 00:52:17
összekéne állítani csak az xml eket és beküldeni hogy a következő relase-be legyen magyar!
Lemagyarítottam pár dolgot kipróbálom hogy működik e.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 01, 01:03:45
Műkszik is meg nem is :D szal majd jó lex csak tiszta fejjel nekivágok :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 01, 07:04:18
Na rászántam magam. Már megy is fel a SpicagenMod JH7-re. A magyar nyelv is készül nálatok  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 01, 07:18:57
Ez a magyar nyelv érdekes. Eddig csak a dátum volt magyar.  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 01, 09:39:50
Üdv urak!

2 kérdésem lenne:

- Norbosz romjában elég kevés a free memo, 30 mega körül van. Ezt, hogy lehetne növelni? Igen kevés app-ot használok, ezért sem értem.

- Animated weather widget csak feltelepítéskor működik, következő bekapcsolásnál már "problem loading widget"  fogad és be sem tudom állítani.

Én vagyok béna? Galaxy 3-on azóta is működik tökéletesen, mióta felraktam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 01, 09:49:24
  
widgetre tudok válaszolni: ne az sd re telepítsd és jó lesz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 01, 10:51:38
  
Norbosz módosított romjában másnak is akadoznak az animációk? (pl a widgetlist)

Nekem is szokott, de az még az original 8.3 rommal is akadozott nekem. Valami olyasmit olvastam hogy ez a normális 3d hiányától fordul elő, ha az lenne hozzá nem akadozna.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 01, 10:59:40
  
Üdv urak!

2 kérdésem lenne:

- Norbosz romjában elég kevés a free memo, 30 mega körül van. Ezt, hogy lehetne növelni? Igen kevés app-ot használok, ezért sem értem.

Használj Adwanced Task Killert az kilövi a fölösleges appokat. Szerintem előfordulhat hogy egy két program sok memóriát eszik attól függetlenül hogy nem sok appot használsz. Egy igo, vagy egy opera böngésző pl. elég sok memóriát megtud enni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 01, 12:22:23
  
Használj Adwanced Task Killert az kilövi a fölösleges appokat. Szerintem előfordulhat hogy egy két program sok memóriát eszik attól függetlenül hogy nem sok appot használsz. Egy igo, vagy egy opera böngésző pl. elég sok memóriát megtud enni.
én is elég sok appot használok, de nekem ritkán megy 40 alá...
viszont olyat csinál, hogy wifi letöltés közben újraindul... de lehet, hogy nálam van a gond
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 01, 12:54:23
Automatic Task Killerem van, 5 percenként lövi a fölös cuccokat.

Navigációt pedig nem használok, erre a célra van megfelelő naviga, ahogy láthatod is!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 01, 13:04:24
  
Automatic Task Killerem van, 5 percenként lövi a fölös cuccokat.

Navigációt pedig nem használok, erre a célra van megfelelő naviga, ahogy láthatod is!  :D

Hali!

Dalvik to cashe-t, használod? http://www.multiupload.com/15JXC9IJ9M (http://www.multiupload.com/15JXC9IJ9M)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 01, 13:36:19
  
Hali!

Dalvik to cashe-t, használod? http://www.multiupload.com/15JXC9IJ9M (http://www.multiupload.com/15JXC9IJ9M)

Ez mire jó?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 01, 13:43:00
  
Hali!

Dalvik to cashe-t, használod? http://www.multiupload.com/15JXC9IJ9M (http://www.multiupload.com/15JXC9IJ9M)
nem véletlen dalvik cache to sd?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 01, 13:53:36
Az Automatic Task killer jó dolog, csak azt tapasztaltam, hogy gyilkolja az akksit. Ugyanis vannak olyan appok, amelyek mindenképpen újraindulnak kilövés után, így sztem jobban fogy az akksi is.
de nálam okosabbak ezt biztosan jobban tudják  :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 01, 14:47:51
  
nem véletlen dalvik cache to sd?

Nem. Ez csak cache-re teszi át a dalvikot, nem az SD-re. Itt az SD-t nyugodtan kiveheted megy tovább minden.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 01, 14:49:32
  
Az Automatic Task killer jó dolog, csak azt tapasztaltam, hogy gyilkolja az akksit. Ugyanis vannak olyan appok, amelyek mindenképpen újraindulnak kilövés után, így sztem jobban fogy az akksi is.
de nálam okosabbak ezt biztosan jobban tudják  :oops:

Startup Maneger a megoldás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 01, 15:31:09
  
Ez mire jó?

Cashe (80MB), Dalvik+telepített apk+ a maradék tárhely=ram (145MB). A dalvikot áthelyezi a cashe-re, így felszabadúl 30-50MB-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 01, 17:29:20
  
Cashe (80MB), Dalvik+telepített apk+ a maradék tárhely=ram (145MB). A dalvikot áthelyezi a cashe-re, így felszabadúl 30-50MB-t.
azt nem értem mi köze a ramhoz. nem a belső mem lesz több?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 01, 18:56:39
  
azt nem értem mi köze a ramhoz. nem a belső mem lesz több?

Egyről beszélünk, mert a maradék ram-ot használja belső memóriaként, tetszőleges(ram) vagy soros hozzáférésű ram
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 01, 19:02:42
Hmm ez roppant érdekesen hangzik szerintem kis is próbálom az általad linkelt cuccost:)

Ehhez kell valami wipe racoveryben?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 01, 19:08:15
  
Hmm ez roppant érdekesen hangzik szerintem kis is próbálom az általad linkelt cuccost:)

Ehhez kell valami wipe racoveryben?

Igen! Recovery/wipe/dalvik, és mehet fel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 01, 21:25:23
Valaki tesztelte a Cashe-es dolgot? Gyorsít valamit a rendszeren?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 01, 22:53:03
Szerintetek valaha is meg lesz ez a 3d driver? mindig ígérgetik xy időpontra...mondják hogy kb 70%-os... eltelik három hónap és még mindig semmi és saccolják 80%-ra :) Hol lehet ezt a legjobban nyomonkövetni?

Látja valaki a fényt az alagút végén?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 01, 23:38:20
  
Szerintetek valaha is meg lesz ez a 3d driver? mindig ígérgetik xy időpontra...mondják hogy kb 70%-os... eltelik három hónap és még mindig semmi és saccolják 80%-ra :) Hol lehet ezt a legjobban nyomonkövetni?

Látja valaki a fényt az alagút végén?
Ha adsz neki 1000 eurót akkor biztos hogy gyorsabban elkészülne! :) Most a 2.6.35-ös kernelt portolja.
https://github.com/tom3q
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 01, 23:57:19
Az miért van hogy a quadrantom ien 600 körül van és most csináltam clean installt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 02, 00:04:17
  
Az miért van hogy a quadrantom ien 600 körül van és most csináltam clean installt?
Nézd meg a konfigom, nekem se több 650-nél. De amúgy nem számít az érték.

Más:
Nekem annyira nem tetszik ez az OC kernel... :S Az appdrawer kicsit akad, meg a UI is néha...kicsit kettős érzések munkálkodnak bennem... Lehet az SSSwitch visszafogja?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 02, 00:15:04
  
Nézd meg a konfigom, nekem se több 650-nél. De amúgy nem számít az érték.

Más:
Nekem annyira nem tetszik ez az OC kernel... :S Az appdrawer kicsit akad, meg a UI is néha...kicsit kettős érzések munkálkodnak bennem... Lehet az SSSwitch visszafogja?
Nekem nincs ssswitch és nekem is akad picit szerintem én visszarakom lukiqq kernelét
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 02, 07:16:21
  
Nézd meg a konfigom, nekem se több 650-nél. De amúgy nem számít az érték.

Más:
Nekem annyira nem tetszik ez az OC kernel... :S Az appdrawer kicsit akad, meg a UI is néha...kicsit kettős érzések munkálkodnak bennem... Lehet az SSSwitch visszafogja?

Csináltam, még régebben egy FG-t. most abba beleintegráltam a YONIP Kernel BFS V.0.7-t
Eddig nem vettem észre bármiféle akadást.

2.mérésre
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-03/103731_kepkivagas.thumb.png)

1.mérésre
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-03/103731_kepkivagas2.thumb.png)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 02, 07:19:35
  
Csináltam, még régebben egy FG-t. most abba beleintegráltam a YONIP Kernel BFS V.0.7-t

2.mérésre
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-03/103731_kepkivagas.thumb.png)

1.mérésre
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-03/103731_kepkivagas2.thumb.png)

azert ezek igen szep eredmenyek!
egeszen pontosan mi ez a konfig ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 02, 08:03:26
  
azert ezek igen szep eredmenyek!
egeszen pontosan mi ez a konfig ?

Light FROZENGINGERv3.1, alap pixel sűrűség 160, kevesebb apk, módosított boot_logo, és boot animáció. Nem kell a mod-okat külön feltenni,Yonip Kernel BFS V.0.7, ckMod.SSSwitch.v06E, IC3D Driver + Video fix, akmd_v.2.zip, Dalvik to cashe.

(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-03/103731_kepkivagas_2.thumb.png)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 02, 08:32:59
Én a SpicagenModról visszaállok a konfigomban láthatóra mert nagyon merül az aksi és az AB is lefagy. Majd talán a következőt felteszem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: RGida85 2011, 03 02, 09:25:05
Sziasztok! Az lenne a gondom, hogy gyorsan merül a telóm. Este 60%-on volt a telom mikor lefeküdtem, reggelre meg se kép se hang... Dughattam Töltőre. Norbosz féle rom van fent. Nem állítottam uv-t meg ilyeneket. Azzal lehet orvosolni? És ha állítom az uv-t akkor az nincs hatással az appjaimra? ugy értem hogy nem tűnik el semmi? üdv.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 03 02, 10:27:48
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-03/103731_kepkivagas_2.thumb.png)

Hogy lehet igy a teló képét felrakni gépre?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 03 02, 12:50:45
  
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-03/103731_kepkivagas_2.thumb.png)

Hogy lehet igy a teló képét felrakni gépre?
Képernyőmentést csinálsz pl:

1.ShootMe - Rootolt készülék kell
2. MyPhoneExplorer
3. Android SDK - nekem ezzel sosem sikerült
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 02, 14:51:51
Sziasztok sokmindent frisítettem a telómon csináltam egy factory resetet és most még a recoverybe sem tölt be mit tegyek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 02, 15:22:57
  
Sziasztok sokmindent frisítettem a telómon csináltam egy factory resetet és most még a recoverybe sem tölt be mit tegyek?
Én is jártam már így, de nekem csak a clean install segített  :(
szóval, ha végképp nincs recovery, akkor gyalu és újra minden...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 02, 18:49:25
A CyanogenMod beállításoknál a Teljesítmény beállításoknál a Compcache Ram használatot érdemes bekapcsolni?
Előre is köszi:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 02, 19:57:31
  
A CyanogenMod beállításoknál a Teljesítmény beállításoknál a Compcache Ram használatot érdemes bekapcsolni?
Előre is köszi:)

Igen, 18%-ra kell állítani. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 03 02, 20:00:10
Hy!

Végig olvastam vagy 20-25 oldalt és annyi infó volt hogy most azt se tudom hogy mivan...xD
Szal azért kérném a segéltséget h Clean Install után mit tegyek fel?Milyen sorrendbe?És hol, meg melyiket töltsem le? :)
Letöltöttem már a By_Areas zip.-et ez jó?(Clean Install után elég lenne csak ezt felrakni és kész?)
Meg még töltöttem le egy Norbosz összeállítást is meg LukiqqKernelV7AiO
csak tényleg most annyi minden van h nem tudom mivan! :S
Na nem ragozom tovább  csak ennyi segítség kellene :)
Köszi :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 02, 20:14:07
Sziasztok újraraktam a gépet szerencsére elindul de minden indításkor ezt írja ki:The process android.process.media has stopped unexpectedly. Please try again. ez baj?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 02, 21:36:35
  
Hy!

Végig olvastam vagy 20-25 oldalt és annyi infó volt hogy most azt se tudom hogy mivan...xD
Szal azért kérném a segéltséget h Clean Install után mit tegyek fel?Milyen sorrendbe?És hol, meg melyiket töltsem le? :)
Letöltöttem már a By_Areas zip.-et ez jó?(Clean Install után elég lenne csak ezt felrakni és kész?)
Meg még töltöttem le egy Norbosz összeállítást is meg LukiqqKernelV7AiO
csak tényleg most annyi minden van h nem tudom mivan! :S
Na nem ragozom tovább  csak ennyi segítség kellene :)
Köszi :D

Szia! Nekem a legjobban ez válltbe:
CM8.3+CM8.3.2update+Lukiqq8AIO
A spicagen sem rossz csak ott nincs magyar nyelv!
Valamint a kernelekből van 1ghz-s re húzott de az nekem nem jött be :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 03 03, 13:10:30
  
Szia! Nekem a legjobban ez válltbe:
CM8.3+CM8.3.2update+Lukiqq8AIO
A spicagen sem rossz csak ott nincs magyar nyelv!
Valamint a kernelekből van 1ghz-s re húzott de az nekem nem jött be :S

És tudnál esetleg linket adni ezekhez? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: TCsalogany 2011, 03 03, 19:12:23
Sziasztok.clean install-t,hogy kell csinálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 03 03, 22:02:02
  
Sziasztok.clean install-t,hogy kell csinálni?
Szükséged lesz:
- odin 4.03 és spica_jc3.ops fájlra
- egy ROM-ra pl.: I570EXXJH1
- rootoláshoz: i5700_LK2-08_PDA.tar

Innen tudod tölteni:
- http://andro-id.info/forum/index.php/topic,97.msg101.html#msg101 (http://andro-id.info/forum/index.php/topic,97.msg101.html#msg101)
- http://forum.samdroid.net/f9/lk2-08-original-firmwares-root-new-superuser-wifi-tether-bb-12-07-2010-a-1193/ (http://forum.samdroid.net/f9/lk2-08-original-firmwares-root-new-superuser-wifi-tether-bb-12-07-2010-a-1193/)

1. Ajánlott Odinnal felrakni a JH1-es romot, hogy a rádió rész is frissüljön.
-----------------------------------------------------------------------------
1.1 Telefont kikapcsolni.
1.2 Elindítjuk az odint, betallózuk a spica_jc3.ops fájlt az ops részbe,
    az eSER.tar fájlt az One Package részbe!
    (One Package, Reboot, Protect OPS, Reset Time pipa!)
1.3 Download mode-ba indítjuk a telefont (hangerő le + kamera + ki/bekapcsoló gomb),
    majd rákötjük a gépre USB-vel!
1.4 Ha kiírja az Odin, hogy detected rányomhatunk a startra!
1.5 Várunk kb 1 perc 10 másodpercet, míg felmásol mindent, majd 5 percet (300sec)!
1.6 Flashelés közben újraindul a telefon! Ha kék háttérrel kiírja az Odin, hogy PASS lehúzhatjuk a telefont!
1.7 A frissítés kész!
1.8 Magyarra átkapcsolás, ha nem magyarul indul a telefon:

2. Rootolás
-----------
2.1 Telefont kikapcsolni.
2.2 Elindítjuk az odint, betallózuk a spica_jc3.ops fájlt az ops részbe
    az i5700_LK2-08_PDA.tar fájlt a pda részbe!
    (Reboot, Protect OPS, Reset Time pipa!, One Package elé nem kell!)
2.3 Download mode-ba indítjuk a telefont (hangerő le + kamera + ki/bekapcsoló gomb)
    majd rákötjük a gépre USB-vel!
2.4 Ha kiírja az Odin, hogy detected rányomhatunk a startra!
2.5 Várunk kb 12 másodpercet, míg felmásol mindent, majd 5 percet (300sec)!
2.6 Flashelés közben újraindul a telefon! Ha kék háttérrel kiírja az Odin, hogy PASS lehúzhatjuk a telefont!
2.7 A rootolás kész!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 03 04, 20:36:07
  
Szia! Nekem a legjobban ez válltbe:
CM8.3+CM8.3.2update+Lukiqq8AIO
A spicagen sem rossz csak ott nincs magyar nyelv!
Valamint a kernelekből van 1ghz-s re húzott de az nekem nem jött be :S

Na tud valaki adni linket mindegyikhez külön?  :) :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 04, 20:39:16
  
Na tud valaki adni linket mindegyikhez külön?  :) :oops:

Én ezt ajánlom:
CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2 - LightWeight v2.2 (by Dude)
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/)

Ebben benne van minden.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 03 05, 08:33:49
  
Én ezt ajánlom:
CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2 - LightWeight v2.2 (by Dude)
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/)

Ebben benne van minden.

Mér nem engedi letölteni?Behozza az oldalt utána átdob egy másikra aztán megint vissza az első oldalra.... :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 05, 10:10:49
  
Mér nem engedi letölteni?Behozza az oldalt utána átdob egy másikra aztán megint vissza az első oldalra.... :hmm:
Valószínű, hogy a [Discussion] sorában lévő linkre kattintassz
A Download FULL v2.2 (Stock-Theme) alatti soroknál keresgélj.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 05, 10:40:05
Masnak is lemegy az akksi toltottseg 20 - 25 % -ot egy rebootnal ?
Vagy csak nalam van valami gaz ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 05, 11:21:12
  
Masnak is lemegy az akksi toltottseg 20 - 25 % -ot egy rebootnal ?
Vagy csak nalam van valami gaz ?
nekem is előfordul néha (bár csak 10%-ot vettem észre), de nem mondanám általános jelenségnek; mikor-milyen kedve van  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 03 05, 11:31:12
  
Én ezt ajánlom:
CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2 - LightWeight v2.2 (by Dude)
http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-3-2-lightweight-v2-2-dude-4312/)

Ebben benne van minden.

Clean Install után csak ezt az egy zip.et felrakom és kész is? vagy még vmit rakjak fel hozzá? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 05, 16:23:23
Új kernelek, akit érdekel.
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/#post112043 (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/#post112043)
YONIP-BFS-V.8_16Bpp
YONIP-BFS-V.8_24Bpp

YONIP-CFS-V.8_16Bpp
YONIP-CFS-V.8_24Bpp
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 05, 17:13:01
  
Új kernelek, akit érdekel.
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/#post112043 (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/#post112043)
YONIP-BFS-V.8_16Bpp
YONIP-BFS-V.8_24Bpp

YONIP-CFS-V.8_16Bpp
YONIP-CFS-V.8_24Bpp

Ma tettem fel a YONIP v7(fixed) kernelt, eddig semmi gond!
Nagyon hasít vele a cucc. :taps:
(Quadrant is stabilan 640-eket hoz.)
Régebben írtátok, hogy siet az óra, Én még nem tapasztaltam, 4 órája van fent a kernel, de még nem sietett egy percet sem az órám. (Lehet, hogy a v7-ben ez már javítva lett :ok:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 05, 17:45:10
Egy bug:
A WiFi nem műxik, most jön a v8 teszt, hátha abban már javítva lett...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 05, 18:03:32
v8-nál is WiFi nyet. :hmm:
De ettől eltekintve atom a cucc. :ok:
1400-1500 közötti CPU értékeket dob a quadrant, widget lista nagyon gyors és gördülékenyen megy a görgetés mindenhol.
Várom a javított verziót(WiFi bug), de asszem addig is fenthagyom ezt. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 05, 19:26:21
Én is feltoltam a Yonip kernelt ( 24bpp, BFS V7B ) de wan wifim, viszont quadranton elsőre 542, másodikra 606, 3. nekifutás 638.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 05, 19:44:24
  
v8-nál is WiFi nyet. :hmm:
De ettől eltekintve atom a cucc. :ok:
1400-1500 közötti CPU értékeket dob a quadrant, widget lista nagyon gyors és gördülékenyen megy a görgetés mindenhol.
Várom a javított verziót(WiFi bug), de asszem addig is fenthagyom ezt. :ok:

Én is feltoltam a Yonip kernel 16Bpp, CFS V8 (kiváncsi voltam, hogy működik e a screenshot, igen működik)
Itt viszont észrevettem, hogy a képminőség nincs olyan mint Lukiqq v8 kernelénél (lehet a 16 / 24 Bpp miatt)
Quadrant elsőre 596, ki / be kapcsolás után 612, közvetlen utána még egy mérés 626.
WiFi rendesen működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 05, 19:52:18
ha már kernelekről megy a discussion, melyik kernelnél a legjobb a színkezelés/gyorsaság?  :(
Nagyon nem vagyok otthon kernel témában...  :( Mindig az van, amit éppen az aktuális CM tartalmaz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 08:41:22
A v8-as Luki szépen hozza a színeket(bár nekem voltak vele random boot-jaim,YONIP-al még nem),de a YONIP v8 veszett gyors és korrektül hozza a widgetlistát is,Én a 24-est használom,a színek itt is tökéletesek. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 06, 08:47:33
Olvastam, hogy kipróbáltátok ezt az új kernelt, hát  nem tudom szerintem keveset tud ahhoz képest hogy megvan húzva a proci. Nekem lukiqq v8 van most fent és első mérésre 596 közvetlen utána 614 pontot hozott újraindítás nélkül. Szerintem a 614 és a 640 között nincs akkora külöbség hogy megérje a húzás.

Más: Mostanában  nagy a csend ez vajon minek köszönhető? Vihar előtti csend lenne ez? Vagy csak szimplán laposodunk? Spicagen móddal mi a helyzet? Vagy tudtok valami nagy durranásról a közeljövőben?

Üdv.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 12:00:26
A quadrant eredményt csak tájékoztató jelleggel írtam, nem az a mérvadó.
De a rendszer rendesen fel van pörögve, villámgyorsak az áthatások, képbehúzások, widget lista, stb...
Közben rájöttem, hogy az itthoni WiFi-vel volt a gond, azóta már működik, úgyhogy nem kernelhiba okozta.
Nálam marad ez, tetszenek a "képességei"! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 06, 12:43:37
  
Olvastam, hogy kipróbáltátok ezt az új kernelt, hát  nem tudom szerintem keveset tud ahhoz képest hogy megvan húzva a proci. Nekem lukiqq v8 van most fent és első mérésre 596 közvetlen utána 614 pontot hozott újraindítás nélkül. Szerintem a 614 és a 640 között nincs akkora külöbség hogy megérje a húzás.

Más: Mostanában  nagy a csend ez vajon minek köszönhető? Vihar előtti csend lenne ez? Vagy csak szimplán laposodunk? Spicagen móddal mi a helyzet? Vagy tudtok valami nagy durranásról a közeljövőben?

Üdv.
a nagy csend a gingerbread fejlesztés miatt van. banjo arra fejlest kernelt, lukiqq nemtom, criminalék is a gingerbreaddel foglalatoskodnak. arra már elég jól halad az új kernel, úgyhogy nem sokára lesz valami.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 06, 13:14:18
  
A v8-as Luki szépen hozza a színeket(bár nekem voltak vele random boot-jaim,YONIP-al még nem),de a YONIP v8 veszett gyors és korrektül hozza a widgetlistát is,Én a 24-est használom,a színek itt is tökéletesek. ;)
Köszi a választ :) még egy kérdés: a proc nincs túlhúzva ebben a kernelben? mert nem szeretem az ilyen jellegű tuningot :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 03 06, 13:38:11
  
Köszi a választ :) még egy kérdés: a proc nincs túlhúzva ebben a kernelben? mert nem szeretem az ilyen jellegű tuningot :)
YONIP-BFS-V.8_24Bpp nálam is várakozáson felül teljesít.
és de, túl van húzva, de olyan nagy hátrányát nem látom eddig.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 06, 13:50:10
az új yonip kerneltől nem melegszik a masina? és melyik a jobb a cfs vagy a bfs?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 06, 13:54:54
egy kis segítséget kérnék: nem találom a samdroidon a Lukiqq V8a kernel letöltési likjét. Tudná nekem valaki linkelni esetleg?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 06, 14:17:15
  
egy kis segítséget kérnék: nem találom a samdroidon a Lukiqq V8a kernel letöltési likjét. Tudná nekem valaki linkelni esetleg?
Még nincs kész, csak előre leírja, hogy mi fog változni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 16:14:24
  
Köszi a választ :) még egy kérdés: a proc nincs túlhúzva ebben a kernelben? mert nem szeretem az ilyen jellegű tuningot :)

De, fel van húzva max. 1066-ra, viszont károsodást szerintem nem okoz, ennyit általában simán elbírnak a procik.
Egyébként sem folyamatos 1066-on pörög, csak nagyobb igénybevétel esetén nyomja fel a frekit.
Nálam nagyon jól működik, begyorsította rendesen a rendszert. :taps:
Melegedést sem tapasztaltam, ugyanolyan hűvös a cucc, mint az utolsó szériás Luki kernelnél.
Az akksiidő is korrekt(-100 UV-n).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 16:18:38
  
az új yonip kerneltől nem melegszik a masina? és melyik a jobb a cfs vagy a bfs?

Nálam eddig minden kernel esetében a CFS volt a stabilabb, bár a BFS általában jobban pörög, de hibákat is generál.
A YONIP kernelek esetében ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom, mert csak CFS-t teszteltem, de az rendben van, nem jött még elő semmiféle bug.
Többek között azért is váltottam, mert a v8-as Likiqq kernelnél Nálam random boot-ok jelentkeztek, a YONIP ezt eddig még nem produkálta. :ok:

Edit:
Ahogy látom, Petikeke BFS YONIP-ot használ, talán majd megosztja a tapasztalatait. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 06, 16:58:04
  
folpakoltan a YONIP BFS v8 -at es nagyon megvadult a gep most...
quadrant atlat 690. (cpu: 1436 )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 06, 17:05:56
Igen, kipróbáltam, de szerintem elég rossz... :S Tök lassú volt a Lukiqq V8-hoz képest, a játékok is rosszabbul mentek. 2 napot volt fent nekem, nem tetszett. A quadrant pontjaim sehogy se akartak 630 fölé menni... Az aksi idő szörnyű volt nekem. Visszamentem Lukiqq V8-ra, csak nem írtam még át a konfigom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 17:45:57
A CFS hasít. :taps:
Bár ahogy látom, Gunyónak bevált a BFS is.
Én fent hagyom egyelőre, nincs gondom a YONIP óta. 8)

Más:

A 8.3.2-es update-ot CI nélkül is felrakhatom (elvileg mehet...), vagy javasolt lenne hozzá megint gyalulnom...csak mert nem sok kedvem van ismét újrahúzni a rendszert! :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 06, 17:59:45
  
A CFS hasít. :taps:
Bár ahogy látom, Gunyónak bevált a BFS is.
Én fent hagyom egyelőre, nincs gondom a YONIP óta. 8)

Más:

A 8.3.2-es update-ot CI nélkül is felrakhatom (elvileg mehet...), vagy javasolt lenne hozzá megint gyalulnom...csak mert nem sok kedvem van ismét újrahúzni a rendszert! :-X
Nem kell CI, mivel csak egy update pack
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 18:15:17
  
Nem kell CI, mivel csak egy update pack

Így gondoltam Én is, köszi a választ. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 18:23:48
  
Igen, kipróbáltam, de szerintem elég rossz... :S Tök lassú volt a Lukiqq V8-hoz képest, a játékok is rosszabbul mentek. 2 napot volt fent nekem, nem tetszett. A quadrant pontjaim sehogy se akartak 630 fölé menni... Az aksi idő szörnyű volt nekem. Visszamentem Lukiqq V8-ra, csak nem írtam még át a konfigom. :)

Nem lehet, hogy a SSSwitch (ha az akkori aktuális aláírásod real volt) miatt voltak gondjaid, mert a sam-on azt írták, hogy törölni kell minden tweek-et a kernelcsere előtt...
Csak azért kérdezem, mert Nálam semmi gond nincs a játékokkal, sebességben meg főleg nincs hiba! :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 06, 18:30:39
...akarom mondani: tweak. :D
Este van... :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2011, 03 06, 19:21:05
sziasztok! eladó lett egy fekete, tényleg kifogástalan állapotban lévő. karc mentes, fóliás, gyönyörű állapotban lévő, öt egész hónapos spica! 2+1 gb-os memoria kártya+gari+ minden tartozékával! oka: DEFY Köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2011, 03 06, 19:23:04
bocsánat, ár lemaradt: 35000
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 06, 20:17:01
gabrielllb, szerintem nem pont ez a hely a legmegfelelőbb a telefonod árulására, mert itt mindenkinek spica-ja van... Én biztos nem vennék egy ugyanolyan telefont. :D
Tremor, lehet, hogy az ssswitch fogta vissza, én is erre gyanakodtam de nem volt kedvem foglalkozni a dologgal, mert atom stabil volt és nem akartam szétcincálni a rendszerem. :) Nekem az tette be a kiskaput amikor az appdrawer szaggatott LP-ben, úgy, hogy a windowsmgr.max_events_per_sec=60 is szerepel a build.prop-ban... :S

Amúgy tudjátok mire jó a qbanin dvm mod? Én nem vettem észre semmi javulást amióta felraktam... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 06, 20:26:59
Na jó visszateszem ezt: CM-6.1.1-Spica-a8.3.2-LW.v2.2-FULL-v8-by-Dude-Stock. Mivel a CM7ben még se Angry Birds se kamera se stabil usb sem videó és még az aksi munkaidő sem az igazi.  :'( Ami azt illeti ami viszont megy az atom gyors mivel a Queadrant már így is 630 pont körül mozog.  :taps: Vártam a hétvégén, hogy hátha kijön egy kamerás javított verzió 2.3-ból de úgylátom, hogy arra még várhatok. egyelőre senkinek sem ajánlom fix használatra a 2.3-at legalábbis olyannak aki kihasználja az okostelefon előnyeit tehát a multimédiás szolgáltatásokat és egyéb hasonló dolgokat. Asszem ennyi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gabrielllb 2011, 03 06, 20:31:46
Petikele, köszönöm a felvilágositást tisztában vagyok azzal amir irtál, de hátha van egy-két olyan egyén, aki belevágna az android világába és esetleg tetszik neki ez a készülék, merthát kinézetileg abszolút pozitiv, és nemhiszem hogy bármiféle negatívumot okoznék ezzel az oldalnak, ha már a spicáról van szó, de ha mégis bocsesz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 06, 20:32:12
Valaki tud valamit a SpicagenModról, hogy, hogy áll? Mikorra várható javítás, mert eddig nem sokat mutatott fel az én szememben a CM8.3.2-höz képest. Apró dolgok melyeket nem használok túl sűrűn. Vagy most a CM7-et fejlesztik a srácok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 06, 20:33:24
  
Petikele, köszönöm a felvilágositást tisztában vagyok azzal amir irtál, de hátha van egy-két olyan egyén, aki belevágna az android világába és esetleg tetszik neki ez a készülék, merthát kinézetileg abszolút pozitiv, és nemhiszem hogy bármiféle negatívumot okoznék ezzel az oldalnak, ha már a spicáról van szó, de ha mégis bocsesz!
Nem megsérteni akartalak vagy ilyesmi, csak szerintem nem sok esélyed van itt. Nincs negatívum.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 06, 20:34:28
tök jó! a stabil kis rendszerem összeomlott a vonaton( lefagy a bootlogonál) amin csak egy újrahúzás segített!semmi jele nem volt előtte! szerintetek mi okozhatta?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 03 06, 20:45:25
kérdésem lenne:
továbbra is YONIP-BFS-V.8_24Bpp.
"szabad" ennél a kernelnél uv-t alkalmazni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 06, 20:47:16
  
tök jó! a stabil kis rendszerem összeomlott a vonaton( lefagy a bootlogonál) amin csak egy újrahúzás segített!semmi jele nem volt előtte! szerintetek mi okozhatta?
Szerintem elfáradt...ma találkoztam életem első SOD-jával. Mondjuk nem kíméltem...5 napja nem indítottam újra... :D Lehet neked is ilyesmi volt.
  
kérdésem lenne:
továbbra is YONIP-BFS-V.8_24Bpp.
"szabad" ennél a kernelnél uv-t alkalmazni?
Itt mintha láttam volna, hogy valaki használ mellé. Én amikor próbáltam levettem az UV-t 0-ra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 06, 20:47:45
  
kérdésem lenne:
továbbra is YONIP-BFS-V.8_24Bpp.
"szabad" ennél a kernelnél uv-t alkalmazni?
nem szabad. túl is húzod meg kevesebb is a feszkó??? az bizony úgy nem megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 03 06, 20:53:20
  
nem szabad. túl is húzod meg kevesebb is a feszkó??? az bizony úgy nem megy.
én is gondoltam, hogy nem sok értelme van, de azért megkérdeztem. köszi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 06, 23:07:43
Nálatok is rosszalkodik ez a LukiqqV8 kernel, vagy csak nálam? Mondom felrakom,megnézem mit produkál, fel is ment elindult a spica, mondom biztos ami biztos újra indítom. Erre kitörölte nekem az advanced task killert úgy szó nélkül szép csendbe. Ez a Yonip sem vált nekem annyira be sajnos. :( Annál meg néha meg akadnak a görgetések ilyen fél pillanatokra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 06, 23:21:01
  
én is a te konfigodat használom (néhány appot változtattam csak meg benne + - ) és ma délután raktam fel a v8-at. eddig még nem volt gondom vele, és a görgetés is ok. Bár még megvárom, hogy mit produkál a következő néhány napban, aztán mondok véleményt  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 06, 23:33:11
  
én is a te konfigodat használom (néhány appot változtattam csak meg benne + - ) és ma délután raktam fel a v8-at. eddig még nem volt gondom vele, és a görgetés is ok. Bár még megvárom, hogy mit produkál a következő néhány napban, aztán mondok véleményt  :D

Hmm, akkor lehet nálam kavart be valamit, én előtte még feltoltam a yonip kernelt is hogy megnézzem, és úgy rá a lukiqq kernelt, lehet ez nem tetszett neki, de kíváncsian várom többiek mit tapasztaltak v8-al. Amúgy  görgetés eddig ebben a legjobb azt aláírom, a widget menünél is szinte akadás mentesen görget.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 07, 00:40:58
Nah jó én is eddig bírtam kiborított a GB akuideje... azt vettem észre minél tovább van bekapcsolva a telefon annál jobban szívja az akut.... De remélem hétvégére lex egy kis finom gb-s ujdonság mondjuk egy jó kis kernel vagy ilyesmi mert sebessége nem rossz helyenként übereli a froyo-t de helyenként meg mérföldekkel utána kullog...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 07, 05:55:08
  
Nálam is itt telt be a pohár. >:( Én is valami újat várok  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 07, 06:10:01
  
A CFS hasít. :taps:
Bár ahogy látom, Gunyónak bevált a BFS is.
Én fent hagyom egyelőre, nincs gondom a YONIP óta. 8)

Joreggelt,

Eddig minden rendben a BFS -el.
Egy dolgot eszrevettem, ami nem feltetlenul bug, megpedig, hogy csak Conservative governor mode -ban adja le az 1GHz -t. Ha at allitom Ondemand -ra vagy Performance -ra, egybol vissza ugrik 800 MHz -re.

Egyebkent irjak, hogy nem mindegyik spica -n valik be. Gondolom a CPU kulonbozo karakterisztika miatt...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 07, 09:58:46
Sziasztok!

Sajnos egy hibával szembesültem a napokban,YONIP_CFS_V.8 + BFS kerneleknél. System panellel ellenőrzöm a rendszert, és azt vettem észre hogy a proci sokszor beragad 1000MHz-en, hasonlóan mint a 2.1 kameránál, de itt nem a kamera okozza, még nem jöttem rá hogy mi. Nem tudom hogy egyedi-e ez a hiba, vagy másoknál is előfordul!?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 07, 10:01:05
  
Epp ezert hasznalom az OS Monitor nevu appot, az mindig jelzi, ha valami kinozza a procit. Egyetlen appnal vettem eszre, hogy porgeti indokolatlanul a CPU -t, ez pedig a beepitett Email kliens (nem gmail!)
Ilyenkor egy frissites a leveleknek es minden szepen vissza all.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 03 07, 10:14:06
  
Epp ezert hasznalom az OS Monitor nevu appot, az mindig jelzi, ha valami kinozza a procit. Egyetlen appnal vettem eszre, hogy porgeti indokolatlanul a CPU -t, ez pedig a beepitett Email kliens (nem gmail!)
Ilyenkor egy frissites a leveleknek es minden szepen vissza all.

Az én romomban nincs Email kliens, mert nem használom, s ezért kiszedtem.

???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 07, 10:19:42
  
Az én romomban nincs Email kliens, mert nem használom, s ezért kiszedtem.

???

Tovabbra is javaslom az OS monitort. Ha erzed, hogy tulvan hajtva a procid, megtudod nezni, hogy melyik process "ragadt" be.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 07, 15:31:37
Próbálta már valaki a legújabb Lukiqq kernelt? a 8a verziósat. Mert én feltettem és vissza jöttek azok a programok amit a sima 8-as kernel eltüntetett. De fura mód nekem a widget görgetés akadozósabb ezzel mint sima 8-al. Másnál hogy teljesít?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 07, 15:34:55
Mindjárt meglesem!  :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 07, 15:56:43
  
Próbálta már valaki a legújabb Lukiqq kernelt? a 8a verziósat. Mert én feltettem és vissza jöttek azok a programok amit a sima 8-as kernel eltüntetett. De fura mód nekem a widget görgetés akadozósabb ezzel mint sima 8-al. Másnál hogy teljesít?

Érdekes. Az Angry Birdsben a kis madarak mikor csattannak valamin és a tolluk hullana elvileg az ki is jön csak ilyen fehér kockák jelennek meg. Valami nem jó...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hriska 2011, 03 07, 17:01:56
Sziasztok!
Mi lehet az oka annak,hogy a "secret kódokat" mint pl.:*#1234# nem veszi be,nem reagál rá?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 07, 20:17:34
  
Érdekes. Az Angry Birdsben a kis madarak mikor csattannak valamin és a tolluk hullana elvileg az ki is jön csak ilyen fehér kockák jelennek meg. Valami nem jó...

Hmm, ha vissza teszed a sima 8-at akkor megjavul? Én még nem tettem fel az angry-t. Viszont amit írtam is nálam a widget lista görgetése akadozósabb. Nálad milyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 07, 20:33:47
  
Hmm, ha vissza teszed a sima 8-at akkor megjavul? Én még nem tettem fel az angry-t. Viszont amit írtam is nálam a widget lista görgetése akadozósabb. Nálad milyen?

Igen! Nekem is akadozós. Én nem teszem már vissza a sima 8AIO-t, csak újítást teszek rá. Most a legújabb CM 7-re várok, de arra nagyon gyakorlatilag ha neten vagyok egész nap az samdroid fórumon lógok és figyelem, hogy hol van újítás milyen témában stb stb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 07, 20:47:41
  
Igen! Nekem is akadozós. Én nem teszem már vissza a sima 8AIO-t, csak újítást teszek rá. Most a legújabb CM 7-re várok, de arra nagyon gyakorlatilag ha neten vagyok egész nap az samdroid fórumon lógok és figyelem, hogy hol van újítás milyen témában stb stb.

Értem, akkor nem csak nálam akadozik ezek szerint. Én is várom hogy elkészüljön ez a CM7, de ahogy látom még pár dolog nem működik benne. :(

Más esetleg aki sima V8-t használ megtudja mondani hogy nála jelentkezett e olyan probléma mint nálam, hogy a programok eltűnnek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 07, 22:23:22
Beszéltem cadavre és ha elküldöm neki az xml-eket akkor belerakja a spicagenbe! Szóval ha valakinek van kedve ollózgatni az segíthet, mert nagyon uncsi :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 07, 22:37:33
Hell.

Kérdeztétek az UV-t a YONIP kernelnél,Én cirka 3 napja használom a v8-at -100UV-n és se melegedés, se hiba, tökéletes sebesség jellemzi a cuccot. ;)
(és mindezek mellett hihetetlen üzemidőket is produkál)
Persze mindenki belátása szerint, de Nálam abszolút stabil a gép,ez eddig a legütőképesebb configom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 07, 22:38:03
Norbosz, én is Lukiqq V8-at használok, nálam még nem tűnt el program, de más gondom volt vele. Egyre gyakrabban nem akar felébredni alvásból. A minap még a proci is kiakadt 100%-on alvás közben, mert úgy felmelegedett a telefon, hogy szinte tojást lehetett volna sütni rajta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 07, 23:23:58
 Lukiqq V8b kernel
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index333.html#post122514 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index333.html#post122514)
 V8b Changelog
- minor fixes in g2d and g3d modules (alpha channel improvement)
- g2d and g3d modules compiled with different flags

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 07, 23:25:30
Most melyik a gyorsabb kernel a Lukiqq v8b vagy a OCed kernel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 07, 23:30:23
  
Most melyik a gyorsabb kernel a Lukiqq v8b vagy a OCed kernel?
Én egy picivel gyorsabbnak érzem az OC kernelt a Quadrant is egy picit gyorsabbnak mutatja és az aksi mintha tovább bírná.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 08, 00:19:36
hát nekem nemtom melyik a jobb kicsit mintha OC vel az LP görgetése akadna de lehet hogy csak butácska vagyok!
Szerk: Ha valaki használ OC mellé setcpu-t vagy valamit mondja már meg hogy mit és hogy menyire szokta beállítani! Köszönöm szépen!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 08, 05:42:06
Én szívesen segítenék Szenya, ha értenék hozzá. A SpicagenMod mivel jobb mint a CM8.3.2?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 08, 08:10:49
A spicagenmod a CM 8.3 folytatása más néven. Criminal a CM7-t csinálja és cadavre valamint a többiek meg folytatják a froyo-t. Az összes spicagen felfogható a 8.4-nek, 8.5-nek, stb. A CM 8.3.2 meg csak egy update patch.

Szerintem is jobb a lukiqq kernelek, de nem CI-vel raktam fel a yonip-t...szal lehet ezért nem vált be nekem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 08, 08:13:08
  
A spicagenmod a CM 8.3 folytatása más néven. Criminal a CM7-t csinálja és cadavre valamint a többiek meg folytatják a froyo-t. Az összes spicagen felfogható a 8.4-nek, 8.5-nek, stb. A CM 8.3.2 meg csak egy update patch.

Szerintem is jobb a lukiqq kernelek, de nem CI-vel raktam fel a yonip-t...szal lehet ezért nem vált be nekem.

Aha! Köszi! Akkor remélem készen lesz a magyarítás hozzá Szenya nagyon lelkes! Valahogy beletudom építeni a legújabb adw launchert a régebbi helyére? Úgy, hogy a beállításokban is az legyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 08, 10:47:58
  
A spicagenmod a CM 8.3 folytatása más néven. Criminal a CM7-t csinálja és cadavre valamint a többiek meg folytatják a froyo-t. Az összes spicagen felfogható a 8.4-nek, 8.5-nek, stb. A CM 8.3.2 meg csak egy update patch.

Szerintem is jobb a lukiqq kernelek, de nem CI-vel raktam fel a yonip-t...szal lehet ezért nem vált be nekem.

Épp ezt akartam most kérdezni, hogy miért szórakozik nekem a Yonip kernel. Ugyanis tegnap a romomra CI nélkül felhúztam a Yonip kernelt és szépen is ment gyors is meg minden, de ma reggelre csontra lemerülve találtam a telefonom, olyannyira hogy tegnap este még 60% volt. CI intallal már jó lenne szerintetek a Yonip kernel? Ez lehet a megoldás? UV-t láttam Sir Tremor -100 on használja. Érdemes levinni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 08, 10:57:02
  
En CI nelkul tettem fel a yonipot es tokeletes. Akksi masfel napot vidaman kibir, pedig nyuzom rendesen. (folyamatos 3G, nagyon sok telefonalas, levelezes, stb)

De mint irtak is a yonipra, nem minden spican mukodik rendesen !
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 08, 11:12:44
Hell.

Változatlanul azt mondom,hogy a YONIP v8 CFS,sima 8.3-al,-100 undervolt-on az eddigi leg ütősebb config(legalábbis Nálam). ;)
NEM clean install után tettem fel,Likiqq v8-ra húztam rá.
Eddig egészen hihetetlen üzemidőket produkál,intenzív nethasználat mellett is 2 naponta töltőm(akkor is még 29-31% körül van a töltöttség),a görgetés mindenhol hibátlan,sebességben pedig agyonver minden eddigit.
OS monitor csak ritkán mutat full prochasználatot,azt is csak kis ideig.
67 progi van fent(bár ezek nagy része blokkolva indulásnál),de szerencsére egy sem ragadt be eddig.
Nyilván procifüggő(valahol írták is),de ezt a configot,ilyen beállításokkal nyugodtan merem ajánlani. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 08, 11:22:06
Hogy lehet blokkolni a programokat? :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 08, 11:26:57
Startup manager.
Marketen megtalálod.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 08, 11:43:49
  
Hell.

Változatlanul azt mondom,hogy a YONIP v8 CFS,sima 8.3-al,-100 undervolt-on az eddigi leg ütősebb config(legalábbis Nálam). ;)
NEM clean install után tettem fel,Likiqq v8-ra húztam rá.
Eddig egészen hihetetlen üzemidőket produkál,intenzív nethasználat mellett is 2 naponta töltőm(akkor is még 29-31% körül van a töltöttség),a görgetés mindenhol hibátlan,sebességben pedig agyonver minden eddigit.
OS monitor csak ritkán mutat full prochasználatot,azt is csak kis ideig.
67 progi van fent(bár ezek nagy része blokkolva indulásnál),de szerencsére egy sem ragadt be eddig.
Nyilván procifüggő(valahol írták is),de ezt a configot,ilyen beállításokkal nyugodtan merem ajánlani. ;)

Értem, akkor nálam van a bibi. :(( Elég elkeserítő, nekem most is iszonyat húzza le az aksit. De egy CI-vel újra megpróbálom azért mit mond akkor. Nem tudom elképzelni hogy ennyire különbözőek legyenek a spicák hogy egyiken megy tökéletesen,másikon meg leszívja az aksit.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 08, 13:19:15
Két nap használat után a Lukiqq v8-as kernelem belassult... akadoznak a görgetések, sőt az előbb úgy lement készenléti módba, hogy fel se tudtam ébreszteni, csak akksi ki-be segített.
Szerintetek a v8a vagy a v8b-t érdemes megpróbálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 08, 14:16:11
Az interceptes 3d driver benne van a Lukiqq V8AIO-ban?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 08, 14:30:09
  
Az interceptes 3d driver benne van a Lukiqq V8AIO-ban?

Igen,benne van.

petikeke, vagy aki ebben jártas, samdroidon hol találom meg a leg frisebb youtube,gmail,stb. appokat? A legújabbak kellenének nekem mert már unom hogy marketből mindig ráfrissít, így feltenném a leg frisebbeket a romomba integrálva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 08, 14:37:26
  
Igen,benne van.

petikeke, vagy aki ebben jártas, samdroidon hol találom meg a leg frisebb youtube,gmail,stb. appokat? A legújabbak kellenének nekem mert már unom hogy marketből mindig ráfrissít, így feltenném a leg frisebbeket a romomba integrálva.

Tessék:

http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/ (http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 08, 14:43:33
  
Tessék:

http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/ (http://forum.samdroid.net/f10/google-updates-3468/)

Köszönöm. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 08, 15:52:26
CM 7.0 tapasztalatok? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 08, 17:29:13
Olvastam itt nem olyan régen hogy valakinél boot logót cserélt és elszállt a spica. Nem szeretnék én is így járni, ezért inkább megkérdezem, tudja valaki 100%-os pontossággal hogy a boot logó mérete mekkora lehet? Szeretnék egy 140KB-os logót boot logónak, de nem tudom ekkora méret még megengedett e?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2011, 03 08, 20:28:08
Sziasztok!
Egy kérdés vagy megjegyzés:
Az alábbi dolgokat tapasztaltam a dalvik-cache törlésével kapcsolatban, ha a dalvik-cache át van mozgatva az SD-EXT-re:
- recovery-ben a "Wipe dalvik-cache" NEM törli a dalvik-cache-t!
- recovery-ben a "Wipe cache" NEM törli a dalvik-cache-t (a cache partíción van eredetileg a dalvik-cache is, tehát ez törli a dalvik-ot is, ha ez nincs átmozgatva máshová)

Végül a dalvik-cache-t így tudtam törölni:
1. Mounts and Storage (OK gomb)
2. Mount /sd-ext (OK gomb)
3. visszalépés egyet
4. File Manager (OK gomb)
5. DELETE (OK gomb)
6. sd-ext/ (OK gomb)
7. dalvik-cache/ (Menü gomb)
Kész...

Ez akkor fontos, ha csak kernelt akarok cserélni, mert ha új kernelt rakok fel, akkor az szépen törli a cache partíciót, de a dalvik-ot (ha az át van rakva sd-ext-re) nem! Pedig ezt is kellene. A CI pedig ilyenkor (szerintem) felesleges.

Valakinek ezzel kapcsolatban valami véleménye, észrevétele???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 08, 21:10:31
ez érdekes...
szerk: Tesztelem amit írtál, mert lehet hogy ez nállad csak egy esetleges bug mert nekem eddig mindig törtölte a chacemat, de lehet hogy én tévedek és akkor viszont sebesség javulást is hozhat a módszered
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tapsi 2011, 03 08, 21:19:12
  
ez érdekes...
szerk: Tesztelem amit írtál, mert lehet hogy ez nállad csak egy esetleges bug mert nekem eddig mindig törtölte a chacemat, de lehet hogy én tévedek és akkor viszont sebesség javulást is hozhat a módszered
Oké, várom a tesztedet. Az sd-ext/dalvik-cache könyvtárat ellenőrizd mindenféleképpen. Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 09, 00:47:56
Rájöttem hogy erre nem én vagyok a megfelelő alany mert valami dalvik chace to kes-t használok :D nemtom mi ez őszintén és nincs ott chace mappám :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 09, 09:25:09
Felraktam a Yonip kernel V8(fixed) verziót, ebben már az aksit nem húzza le 1 nap alatt, viszont a memóriám érdekesen fogy. Advanced task killerrel mindig kilövöm a fölösleges appokat, azonban a memóriám ennek ellenére is folyamatosan fogy és csak akkor jön vissza ha újraindítom a készüléket. Elindul 74MB free memóriáról kb majd le megy sokszor egészen 56MB memóriáig úgy hogy minden fölösleges app ki van lőve. Létezhet hogy ilyen problémát tud okozni a Yonip? A Lukiqq 8b kernelről vannak már tapasztalatok? Jobb mint az a verzió?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 09, 10:47:25
én tegnap raktam fel a b-t, eddig nincs vele gondom. Megoldotta az alvás problémáját a telómnak, de lehet, hogy ez csak nálam volt gond. Az aksi tovább bírja, mint az előzőleg fent lévő natur V8-al. Sajnos a widget lista ismét akadozik némi képpen. A Quadrant 512-t hozott, a Linpack pedig 8.7-et, de egyre inkább úgy érzem, hogy ezek a számok nem sokat jelentenek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 09, 12:23:55
Akkor lehet én is kipróbálom ezt a Lukiqq8b kernelt. Mondjuk ezzel a Yonippal nem akadozik semmi, viszont a memóriám fogy. :(
Kicsit más kérdés, nem tudom ide kapcsolódik e teljesen de valamikor régebben láttam azt hiszem ebben a topikban hogy petikeke vagy valaki használ psx4droid programot és mennek neki a ps játékok. Kérdésem az lenne, hogy tudnám ezt működésre bírni? Mer nekem sehogy nem akar elindulni a játék, leszedtem marketből ezt az ingyenes emulator roms programot amivel letöltöttem a Crash Bandicoot játékot és mellé letöltöttem a psx4droid programot ami elindítaná. Kéri válasszak biost, kiválasztom, kéri válasszam ki a játékot, kiválasztom, nem történik semmi. Bejön egy fekete képernyő és visszaugrik a psx4droid rom választójába. Aki használja esetleg ezt a programot és leírná nekem mondjuk privátba hogy lehet működésre bírni, nagyon megköszönném. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 09, 13:26:06
Én ezt az emulátort próbáltam ki és műkszik bár nem ingyenes eredetileg >:(
link:
http://forum.samdroid.net/f10/fpse-psx-emulator-works-spica-4467/ (http://forum.samdroid.net/f10/fpse-psx-emulator-works-spica-4467/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 09, 14:27:10
  
Én ezt az emulátort próbáltam ki és műkszik bár nem ingyenes eredetileg >:(
link:
http://forum.samdroid.net/f10/fpse-psx-emulator-works-spica-4467/ (http://forum.samdroid.net/f10/fpse-psx-emulator-works-spica-4467/)

Köszi, ezt akartam próbálni csak láttam hogy ehhez iso file kell nem PBP. Iso-ba meg nem találok játékot. :( De azért köszi az infót,legalább tudom hogy ez megy, csak találnom kell hozzá letölthető játékokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 09, 18:39:20
http://forum.samdroid.net/f62/pixie-kernel-cm7-4489/ (http://forum.samdroid.net/f62/pixie-kernel-cm7-4489/) Azért látom készülgetnek a Kernelek :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 09, 20:12:22
Én is olyan 140 Kb-os bootlogo-ra emlékszem, de szerintem ne nagyon kísérletezz vele. Csak ezzel tudod elrontani a spicád. Samdroid-n van fent egy csomó jó.

Az fpse tökéletesen megy. Én az ff9-t próbáltam és teljesen játszható. Nekem lukiqq kernellel jobban ment mint yonip-pal. Menteni ti tudtok? Nekem ezt írja ki: only in bios mode

Más: sajnos 1 hétig net nélkül leszek. Addig is jó fórumozgatást! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 09, 21:00:34
Bootlogohoz kis okosság:
1.The file should be <140KB! But try not to exceed 100KB. (190 KB is the limit)
2..PNG FILE SHOULD BE= 320 x 480 pixel,24 bit true color..
forrás:
http://forum.samdroid.net/f42/change-boot-logo-recovery-how-2513/ (http://forum.samdroid.net/f42/change-boot-logo-recovery-how-2513/)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 09, 21:29:33
Petike menteni úgy tudsz hogy letöltesz egy psx es bioszt filet és a beállításokban megadod hogy hol van ez a file és utána tudsz menteni!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 09, 22:24:05
  
Petike menteni úgy tudsz hogy letöltesz egy psx es bioszt filet és a beállításokban megadod hogy hol van ez a file és utána tudsz menteni!
Így csináltam, másképp nem is tudtam volna játszani... :S scph1001.bin-t használtál te is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 09, 22:53:25
igen! és nekem engedni :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 09, 23:25:09
  
igen! és nekem engedni :S
Pff...érdekes. :S Majd kipróbálom az új spicagenmod-n újra. Abban már lesz magyar nyelv. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 09, 23:31:23
ha elkészül addig :D ha meg nem akkor update zip :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 10, 05:26:20
Már kijött az új SM2+Lukiqqv8cAIO. Mindjárt kipróbálom ezt a párosítást.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 10, 06:51:44
  
Már kijött az új SM2+Lukiqqv8cAIO. Mindjárt kipróbálom ezt a párosítást.

SGM-froyo_alpha_b2_Lq ezt akartam feltenni, de "E:Can't open /sdcard/SGM-froyo_alpha_b2lq.zip (bad) Installation aborted.

Miért nem tudja megnyitni?:O

Vagy kell hozzá a base? http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/#post123370 (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/#post123370)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 12:50:45
Van új, YONIP kernelhez modifikált SSSwitch! :ok:

http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)

Próba lesz. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 10, 13:16:14
  
Van új, YONIP kernelhez modifikált SSSwitch! :ok:

http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)

Próba lesz. ;)

Na meg 9 -es BFS :)
Meg igy utoljara raprobalok, aztan ugy is fajo bucsut veszek toletek eszkoz csere miatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 10, 13:43:31
  
Én is olyan 140 Kb-os bootlogo-ra emlékszem, de szerintem ne nagyon kísérletezz vele. Csak ezzel tudod elrontani a spicád. Samdroid-n van fent egy csomó jó.

Az fpse tökéletesen megy. Én az ff9-t próbáltam és teljesen játszható. Nekem lukiqq kernellel jobban ment mint yonip-pal. Menteni ti tudtok? Nekem ezt írja ki: only in bios mode

Más: sajnos 1 hétig net nélkül leszek. Addig is jó fórumozgatást! ;)

Köszi neked is meg Szenya-nak is az infót, feldobtam a 140Kb-os png-t megy rendesen. :) Amúgy én innen szedtem a boot képernyőt: http://www.droid-design.eu/tag/samsung,+spica,+i5700,+boot,+logo,+samdroid,+droid-design/page/2 (http://www.droid-design.eu/tag/samsung,+spica,+i5700,+boot,+logo,+samdroid,+droid-design/page/2)
De akkor inkább samdroidrol fogok letölteni legközelebb, de akkor a 190Kb ezek szerint a limit ami fölött már behal a készülék.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 10, 13:46:11
  
SGM-froyo_alpha_b2_Lq ezt akartam feltenni, de "E:Can't open /sdcard/SGM-froyo_alpha_b2lq.zip (bad) Installation aborted.

Miért nem tudja megnyitni?:O

Vagy kell hozzá a base? http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/#post123370 (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/#post123370)

100% pontossággal nem tudom mondani, de nálam szinte mindig akkor van ilyen gond ha hibás a zip. Ilyenkor újra becsomagolom zipbe a cuccot és jó lesz. De ez nálam eddig csak akkor fordult elő ha romot főzögettem és útközben megsérült a zip.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 13:49:25
  
Na meg 9 -es BFS :)
Meg igy utoljara raprobalok, aztan ugy is fajo bucsut veszek toletek eszkoz csere miatt.

Én CFS párti vagyok, de ahogy néztem, olyan nagy változást nem hozott a 9-es, a 8 meg veszett stabil Nálam, úgyhogy egyelőre marad?
Milyen cuccra cseréled le a Spicat?

Ha maradsz androidon, akkor javaslom kukkantsd meg a HTC Gratia-t(van ahol Aria-nak nevezik), a minap teszteltem egyet, és ahhoz képest, hogy a Qualcomm 7227-es 600Mhz-s (asszem a Legend-ben is ez dolgozik) procija van benne (igaz, hogy lebegőpontos számítóegységgel megspékelve), szűz rendszerrel hozott 840-es Quadrant pontot, de jelen esetben ezt a pontszámot igazolta a telefon gyorsasága is! :shock:
Korrekt egy cucc, az biztos! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 10, 14:01:33
  
Jonak tunik ez a 9 -es BFS cuccos. Linpack 9.1 - 9.6 kozott teljesit. Erezhetoen porgosebb lett...

Persze, hogy androidon maradok !  :ima:
Hamarosan megerkezik a Galaxy S es azt veszem kezbe, ezt meg leadom. (ceges muszerek ezek)
Ugyhogy itt leszek, egy egy fakkal odebb ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 14:40:39
  
Persze, hogy androidon maradok !  :ima:
Hamarosan megerkezik a Galaxy S es azt veszem kezbe, ezt meg leadom. (ceges muszerek ezek)
Ugyhogy itt leszek, egy egy fakkal odebb ;)

Grat hozzá! ;)
Kezd egy ROM cserével! :p
Nagyon sokan szidták a gyáriját, de ROM frissítés után már pörög rendesen az S! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 10, 14:42:50
  
Grat hozzá! ;)
Kezd egy ROM cserével! :p
Nagyon sokan szidták a gyáriját, de ROM frissítés után már pörög rendesen az S! :ok:

Mar itt van a gepemen minden. Csore van toltve az odin is Anzo romjaval :) Aszongyak, hogy a legjobb 2.2.1 -es alapu az ove lett ismetelten, mint anno a Spicahoz a 2.1 -es is.
3 napja a faq -t olvasom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 15:15:37
  
Mar itt van a gepemen minden. Csore van toltve az odin is Anzo romjaval :) Aszongyak, hogy a legjobb 2.2.1 -es alapu az ove lett ismetelten, mint anno a Spicahoz a 2.1 -es is.
3 napja a faq -t olvasom :)

És az SGS-en működik ugyanaz az Odin-os metódus, ami a Spicánál? :olvass:
Mert akkor könnyű "csinálni" az SGS-t is! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 10, 15:33:41
  
És az SGS-en működik ugyanaz az Odin-os metódus, ami a Spicánál? :olvass:
Mert akkor könnyű "csinálni" az SGS-t is! :)

Nagyjabol ugy mennek a dolgok, mint spicanal, igen. Kis elteres van. Viszont sokkal tobb lehetoseg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 10, 16:41:22
Sziasztok lenne két kérdésem a telefonom quadranton sose ér el 400 nál többet ti mit használtok a második kérdésem, hogy lehet e valamivel flash videót néz ni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 16:51:22
  
Sziasztok lenne két kérdésem a telefonom quadranton sose ér el 400 nál többet ti mit használtok a második kérdésem, hogy lehet e valamivel flash videót néz ni?

Kernel, ROM?
Milyenek vannak fent?
Ezektől függően nagyon nagy difik vannak Quadrant értékekben.
A 400 nagyon kevés. :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 10, 16:52:49
  
Kernel, ROM?
Milyenek vannak fent?
Ezektől függően nagyon nagy difik vannak Quadrant értékekben.
A 400 nagyon kevés. :-X

Ugy-ugy.
Az en konfigom jelen pillanatban 670 - 720 kozott mocorog es az egesz telo meggyozoen jol fut.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 16:59:47
  
Ugy-ugy.
Az en konfigom jelen pillanatban 670 - 720 kozott mocorog es az egesz telo meggyozoen jol fut.

Akkor a v9 BFS odadörgöl... :ok:
Nekem 640 körül mocorgott a v8 CFS, viszont Quadrant pont ide- vagy oda, nagyon gyors a rendszer.
Én sajnos a ckMod óta nem bízom a BFS kernelekben. :-X
Azért most lehet, hogy teszek egy próbát... :p
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 10, 17:01:40
  
Akkor a v9 BFS odadörgöl... :ok:
Nekem 640 körül mocorgott a v8 CFS, viszont Quadrant pont ide- vagy oda, nagyon gyors a rendszer.
Én sajnos a ckMod óta nem bízom a BFS kernelekben. :-X
Azért most lehet, hogy teszek egy próbát... :p

Oda bizony :)
Szerintem batran tedd fel.  Az elso boot ido egy kicsit tovabb tartott a szokasosnal, de aztan megvadult.
Kernel elott wipe Dalvik !
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 17:14:37
  
Oda bizony :)
Szerintem batran tedd fel.  Az elso boot ido egy kicsit tovabb tartott a szokasosnal, de aztan megvadult.
Kernel elott wipe Dalvik !

Jaja...szoktam wipe-olni. ;)

Más:

"Loptam" a Motoroláh-tól :D egy k**vajó progit!
Moto Phone Portal a neve, lényegében egy fullos manager progi, ami WiFi-n keresztül!!! csatlakozik a géphez!
Elindítod a Spican, kreál egy IP címet, azt beírod a PC böngészőjébe és a gép már látja is a telefon TELJES tartalmát (contact, sms, galéria, videók, stb...), azonnal mentheted (import/export) minden cuccodat...fenomenális! :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 10, 17:31:28
Gunyó!

Melegedést, memóriafogyást, SOD-ot tapasztaltál már a v9-el?
Ha fenthagyod ezt és 4-5 nap múlva is stabilnak bizonyul, akkor Nálam is felmegy a v9, de a v8 mostmár cirka 1 hete ketyeg mindenféle hiba nélkül, úgyhogy nehezen váltok. ;)

Edit:
A kíváncsiság...
Mégis felrakom most. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 10, 17:39:37
  
Gunyó!

Melegedést, memóriafogyást, SOD-ot tapasztaltál már a v9-el?
Ha fenthagyod ezt és 4-5 nap múlva is stabilnak bizonyul, akkor Nálam is felmegy a v9, de a v8 mostmár cirka 1 hete ketyeg mindenféle hiba nélkül, úgyhogy nehezen váltok. ;)

Edit:
A kíváncsiság...
Mégis felrakom most. :D

:D

eddig semmi gond nem volt vele.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 10, 18:01:11
lukiqq v8aio kernelt és cm 8.3.2-t használok
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 10, 18:08:46
Sziasztok!

Valaki el tudná magyarázni pontosan hogy hogyan tudom használni az APP2SD-t?
Recovery-ben hogyan kell formázni úgy 1 gigás memóriakártyát, hogy a programoknak 256 MB-ot akarok...nekem valamiért nem engedte :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 10, 22:42:30
Lukiqq kernel
http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-lukiqq-kernel-playground-4130/)
 V8d Changelog
- fixed battery driver
- new version of wlan driver

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 10, 22:57:19
Szomorú hír! :(  :'(
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index343.html#post123840 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index343.html#post123840)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 10, 23:02:37
  
Szomorú hír! :(  :'(
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index343.html#post123840 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index343.html#post123840)
na ne már, épp recoveryben vagyok és most akarom felnyomni... de remélem jól értem, hogy csak a boot-logót nem szabad lecserélni ugye? Ettől függetlenül a 8d kernel mehet fel, vagy nem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 10, 23:16:48
  
na ne már, épp recoveryben vagyok és most akarom felnyomni... de remélem jól értem, hogy csak a boot-logót nem szabad lecserélni ugye? Ettől függetlenül a 8d kernel mehet fel, vagy nem?
Igen csak a boot logót nem szabad kicserélni. (a kernelbe jó logo.png van XBIN könyvtárba tudod ellenőrízni)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 10, 23:21:45
  
Igen csak a boot logót nem szabad kicserélni. (a kernelbe jó logo.png van XBIN könyvtárba tudod ellenőrízni)
Köszönöm a segítséget  :ima: már lassan fél órája várok recoveryben, nem mertem újraindítani, hogy téglát csinálok belőle...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 10, 23:42:55
  
Köszönöm a segítséget  :ima: már lassan fél órája várok recoveryben, nem mertem újraindítani, hogy téglát csinálok belőle...

Működik? Te nem cserélted ki a logót.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 11, 00:12:28
  
Működik? Te nem cserélted ki a logót.
Igen, szerencsére működik! (egyébként se szoktam kicserélni a logót - különösképpen nem szoktam figyelgetni, mikor bootol :) úgyhogy tökmindegy az is, ha fekete a képernyő )
Még egyszer köszi a segítséget!

Más, nagyon bejönnek az új kernelek, tényleg gyorsak és most már a görgetés is jó, az akksiidőről nem is szólva.
Az előbb néztem egy quadrantot, de valami 450 körül volt. Ez normális? A quadrant standard-al néztem, mivel az advanced verziót nem találom a marketben...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 11, 00:50:52
Azon szakadnék ha Lukiqq mebírnál babrálni a telefonját hogy működjön...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 03 11, 01:01:37
csak a tisztánlátás kedvéért (nem vagyok nagy angolos):
a lukiqq 8d teljesen oké, és az ő telefonja a kerneltől függetlenül tönkrement egy bootlogó csere folyamán, igaz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 11, 04:56:02
  
csak a tisztánlátás kedvéért (nem vagyok nagy angolos):
a lukiqq 8d teljesen oké, és az ő telefonja a kerneltől függetlenül tönkrement egy bootlogó csere folyamán, igaz?

Pontosan!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 11, 08:30:59
  
csak a tisztánlátás kedvéért (nem vagyok nagy angolos):
a lukiqq 8d teljesen oké, és az ő telefonja a kerneltől függetlenül tönkrement egy bootlogó csere folyamán, igaz?
megerősítem az előttem szólót, működik, én is felraktam tegnap (igaz majd fél órát vártam recoveryben, mert telepítés közben kaptam az infót, hogy Lukiqq spicája meghalt és kissé berezeltem :) )
Nekem eddig nagyon tetszik a 8d, jók a görgetések, a sebesség és az akksi ideje is nagyon jó (játszani sajnos nem szoktam, mert nincs rá időm) quadrant 583-at hoz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 11, 09:12:07
Sajnálattal olvastam, hogy jó eséllyel nem lesz több lukiqq kernel, mert szerintem simán tudott volna még rajta mit babrálni. Eddig úgy hittem, hogy kb. 0 az esélye annak, hogy teljesen téglát csináljunk a telefonból, mert a download mode-ot kb mindig be lehet hozni...
Amúgy most rakom fel a v8d-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 11, 09:19:30
  
Hat igen. A boot logo az egyetlen eddig ismert modja a teglasitasnak. Nem is ertem, hogy a kollega hogy nem figyelt erre oda. Nagyon ugyesnek bizonyult eddig. Ez egy roppant sulyos figyelmetlensegbol adodo hiba.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 11, 09:24:29
Na gyorsan mértem egyet:
Quadrant: 545
Linpack: 8,291

Szerk: És ahogy nézem a rendszer is elég gördülékeny. Az aksi idő, majd holnapra kiderül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 11, 12:33:05
Én pont tegnap este raktam fel a v8c kernelét Lukiqqnak, ez irtó jól szerepel most nálam. :) Akadás nincs widget lista görgetésnél sem, aksi idő is totál jó, este óta épp hogy csak csökkent. Most nem nézek rá a d verzióra, de gondolom kb egy szinten van a c-vel, mert a quadrantom nekem is 583 a c verzióval. :) Azt viszont szomorúan látom hogy behalt a telefonja, épp minap rizikóztam én is egyet hogy feltettem 140kb-os bootlogót, azzal még szuperül ment minden. Szerintem akkor ő azt a bizonyos 196Kb-os határt léphette át ami után már tégla a spica. Amúgy ez más androidos telefonoknál is így van? Pl. galaxy s? Vagy azt már tényleg nem lehet tönkretenni? Mert idővel majd úgy néz ki olyat akarok, de ez még csak egy terv.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 03 11, 12:37:16
kössz a megerősítést. más:
a napokban készülök túladni a készüléken, és egy kevésbé "hozzáértő" emberhez fog kerülni.
milyen kombót ajánlotok, amivel remélhetőleg  rendeltetésszerűen fagyás/reboot, stb. nélkül fog működni tovább a telefon?  fő szempont a stabilitás.
cm 8.3-ra gondoltam meg valamelyik luqiqq kernelre, de az utolsónál nálam pl egy idő után eltűnik a lock screen.
melyik a legmegbízhatóbb bugmentes kernel ebből a "szériából"?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 11, 12:40:39
  
Nekem a 7 -es ( AiO ) tunt a leg stabilabbnak. Egy pici hibat sem erzekeltem. Az utana levoket nem probaltam mar.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 11, 12:56:45
Sziasztok!
Tegnap felraktam a Yonipnak alegújabb kernelét nemtom aszem 9eset... Este rajtahagytama  töltőn és lett egy ien sleep bugja reggelre nem tudtam megfongni a telót olyan meleg volt. Leszedtem töltőröl kiszedtem az aksit megvártam míg kihült kb 15 perc visszaraktam az aksit és wo nem égett szét ^^  pedig irtóó meleg volt :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 11, 13:04:40
  
(...) Szerintem akkor ő azt a bizonyos 196Kb-os határt léphette át ami után már tégla a spica. (...)

Ha jól emlékszem azt írta, hogy mivel nem akarta átlépni, emiatt png helyett próba képpen jpg-be tömörítette, és azt tolta fel. Ilyet tehát NE csináljunk!:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 11, 13:48:46
  
Én pont tegnap este raktam fel a v8c kernelét Lukiqqnak, ez irtó jól szerepel most nálam. :) Akadás nincs widget lista görgetésnél sem, aksi idő is totál jó, este óta épp hogy csak csökkent. Most nem nézek rá a d verzióra, de gondolom kb egy szinten van a c-vel, mert a quadrantom nekem is 583 a c verzióval. :) Azt viszont szomorúan látom hogy behalt a telefonja, épp minap rizikóztam én is egyet hogy feltettem 140kb-os bootlogót, azzal még szuperül ment minden. Szerintem akkor ő azt a bizonyos 196Kb-os határt léphette át ami után már tégla a spica. Amúgy ez más androidos telefonoknál is így van? Pl. galaxy s? Vagy azt már tényleg nem lehet tönkretenni? Mert idővel majd úgy néz ki olyat akarok, de ez még csak egy terv.
én csak azért raktam fel a d-t, mert állítólag a c-ben volt valam probléma a battery driver-el és nem jelezte megfelelően a tltöttséget. Tényleg nincs sok különbség, tulajdonképpen csak ez a javítás lényeges benne. quadrant a d-vel nekem is 570-580 között mozog.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 11, 16:03:32
  
Sziasztok!
Tegnap felraktam a Yonipnak alegújabb kernelét nemtom aszem 9eset... Este rajtahagytama  töltőn és lett egy ien sleep bugja reggelre nem tudtam megfongni a telót olyan meleg volt. Leszedtem töltőröl kiszedtem az aksit megvártam míg kihült kb 15 perc visszaraktam az aksit és wo nem égett szét ^^  pedig irtóó meleg volt :D

Én ilyet nem tapasztaltam, Nekem a v9 BFS van fent tegnap óta...
Eddig nincs hiba.
De írták is az oldalon, hogy nem mindegyik Spica eszi ezt a kernelt, balszerencsésebb esetben a Tiéd nem szereti. :-X
Azonban a hozzá optimalizált SSSwitchet nem ajánlom, hívás kezdetekor beszaggat vele a csengőhang. :hmm:
Ahogy nyomtam egy switch undo-t, rögtön rendbe jött a cucc.

Kérdezte valaki a stabil rendszert:
Én mindenképpen sima 8.3-at javasolnék...az alapnál nem tapasztaltam SEMMILYEN hibát, bármelyik kernel (LukiqqV7AIO,V8AIO vagy a YONIP V8-V9AIO)volt fent mellette, ezekben már ki van küszöbölve a SOD, az akksimelegedés és a WiFi gondok is.
A YONIP V8AIO nagyon el lett találva, egy hét alatt az égvilágon semmilyen bug nem jelentkezett, gyors és stabil, és mivel csak alkalomszerűen (húzós igénybevétel: multitask, Quadrant teszt és társai) esetén prögeti 1Ghz-n a procit, szerintem hosszú távon is megbízható combo a 8.3-al. :ok:
Akksiidőben pedig egyelőre (meglepő módon) ezek az OC kernelek hozták Nálam a legjobb eredményeket.

Láttam a Sam-on Lukiqq balszerencsés logo cseréjét. :(
Azért remélem nem adja fel a srác  ;), igen jó munkát végzett eddig! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 11, 16:18:22
Tesztelte már valaki???:

http://forum.samdroid.net/f53/roottools-spica-4514/ (http://forum.samdroid.net/f53/roottools-spica-4514/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 11, 16:35:02
Lehet hogy valami baja lett a telómnak mert a kernelt betölti de tovább nem megy volt már pár clean install de max majd visszarakom az eredeti szoftvert és elküldöm a szervizbe :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 11, 16:40:47
  
Lehet hogy valami baja lett a telómnak mert a kernelt betölti de tovább nem megy volt már pár clean install de max majd visszarakom az eredeti szoftvert és elküldöm a szervizbe :D

Lehet... ;D
Azért mielőtt szervizelteted :D, nyomj egy CI-t, nem lesz ott gond! ;)

Edit:
Jah...?
Hogy azóta volt pár CI és úgy sem műxik? :shock:
Akkor tényleg gebasz van! :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 11, 17:31:42
  
Kérdezte valaki a stabil rendszert:
Én mindenképpen sima 8.3-at javasolnék...az alapnál nem tapasztaltam SEMMILYEN hibát, bármelyik kernel (LukiqqV7AIO,V8AIO vagy a YONIP V8-V9AIO)volt fent mellette, ezekben már ki van küszöbölve a SOD, az akksimelegedés és a WiFi gondok is.
A YONIP V8AIO nagyon el lett találva, egy hét alatt az égvilágon semmilyen bug nem jelentkezett, gyors és stabil, és mivel csak alkalomszerűen (húzós igénybevétel: multitask, Quadrant teszt és társai) esetén prögeti 1Ghz-n a procit, szerintem hosszú távon is megbízható combo a 8.3-al. :ok:
Akksiidőben pedig egyelőre (meglepő módon) ezek az OC kernelek hozták Nálam a legjobb eredményeket.

Csak meg erositeni tudom az utolso mondatodat!
Reggel 5 -kor vettem le a toltorol, es meg mindig 87% -on van, pedig a 3G folyamatosan megy+ telefonaltam is eleg sokat.
Talan kimerem mondani, hogy ezidaig ez a kernel a legjobb, amit hasznaltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 11, 17:54:17
  
Lehet hogy valami baja lett a telómnak mert a kernelt betölti de tovább nem megy volt már pár clean install de max majd visszarakom az eredeti szoftvert és elküldöm a szervizbe :D
lehet, hogy hülyeséget mondok, de ha megpróbálod Odinban hogy debug, és utána egy CI - az sem segítene? Nekem is volt már ilyen, hogy egy frissítés után még a recoverybe se engedett be, de ez megoldotta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 11, 20:05:02
eddig metn yonipal most meg nem
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 03 12, 12:01:30
wifis kérdéseim lennének:
mit kell a telefonon ahhoz beállítani, hogy semmiképpen ne tudjon mobilnetre mászkálni, viszont a wifit tudja használni?
valamint:
wifire csatlakozáskor azt írja ki, hogy nem tud csatlakozni a hálózathoz. hitelesíti és szétkapcsol.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zseko 2011, 03 12, 12:32:29
  
wifis kérdéseim lennének:
mit kell a telefonon ahhoz beállítani, hogy semmiképpen ne tudjon mobilnetre mászkálni, viszont a wifit tudja használni?
valamint:
wifire csatlakozáskor azt írja ki, hogy nem tud csatlakozni a hálózathoz. hitelesíti és szétkapcsol.

Beállítások > Wifi és hálózatok > Mobil hálózatok > 'Adatátvitel engedélyezve' mellől pipa ki. Én úgy vettem észre ez a legegyszerűbb módja a mobilnet forgalom kikapcsolásának. Ha tévednék, valaki úgyis kijavít  :D

A másikat nem tudom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huntiger 2011, 03 12, 13:27:16
  
Beállítások > Wifi és hálózatok > Mobil hálózatok > 'Adatátvitel engedélyezve' mellől pipa ki. Én úgy vettem észre ez a legegyszerűbb módja a mobilnet forgalom kikapcsolásának. Ha tévednék, valaki úgyis kijavít  :D
köszönöm, jónak tűnik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 12, 14:17:20
Nah megy a telóm full jól cska a spicagen alpha 2 ővel nem megy a Yonip kernel ha valaki nek van rá megoldása vagy lehet h csak én rontottam el valamit írjátok már meg! Köszönöm szépen :O
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 12, 15:20:13
  
Nah megy a telóm full jól cska a spicagen alpha 2 ővel nem megy a Yonip kernel ha valaki nek van rá megoldása vagy lehet h csak én rontottam el valamit írjátok már meg! Köszönöm szépen :O

Mi volt a baj, hogy hoztad működőképes állapotba?

A spicagen modhoz külön Yonip kernel van, azt tetted rá?
Egyébként én nem próbáltam még a spicagen mod -ot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 12, 15:43:51
Egy kis infó:
A jelenlegi configommal a utolsó töltéstől számítva 2n 9ó 53p 37mp múlva jelezte, hogy alacsony az akkumulátor és 15% ot mutatott, most feltöltöttem 100 % -ra a töltőjéve (nem USB kábel). Az akku hőmérséklete 27 fok, (töltés közben sem vólt meleg) a feszültség 4300 mV, boot óta eltelt idő 91:50:10
Most kapott quadrant eredmény:   Total:623   CPU:1364   Mem:308   I/O:1104   2D:226   3D: 115
Available Memori: 23 M az Advanced Task Killer (Froyo) szerint
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 12, 16:04:03
  
Köszi az infót!
Én is kipróbálom, mert a Lukiqq V8d-ben még mindig nem működik rendesen az akku diver. Minden rendben volt vele, de feltűnt, hogy nem akar merülni az akksi - abban meg nem reménykedtem, hogy másfél nap után is 100%-on van. Most elmentem bevásárolni, és látom, hogy spica kikapcsolt.... Úgyhogy még mindig nem tökéletes.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 12, 16:04:58
Kijött a Szent Patrik napi Angry Birds! Mikorra lesz szerintetek kész a portolt játék spica-ra?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 12, 16:49:26
  
Kijött a Szent Patrik napi Angry Birds! Mikorra lesz szerintetek kész a portolt játék spica-ra?
nekem megy a marketes verzió is. van amikor semmi textúra sem hiányzik.
http://se-blog.hu/android/2011/03/11/angry-birds-seasons-st-patricks-day/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/11/angry-birds-seasons-st-patricks-day/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 12, 16:52:38
  
Mi volt a baj, hogy hoztad működőképes állapotba?

A spicagen modhoz külön Yonip kernel van, azt tetted rá?
Egyébként én nem próbáltam még a spicagen mod -ot.
Köszike akkor az a baj hogy az alap jonipet raktam rá!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 12, 18:33:30
Nem kéne nyitni egy külön topicot a Spicagen-nek, hogy ne keveredjen itt a CM-el? Csak mert nem teljesen u.a. a kettő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 12, 19:16:17
  
Nem kéne nyitni egy külön topicot a Spicagen-nek, hogy ne keveredjen itt a CM-el? Csak mert nem teljesen u.a. a kettő.
szia!
profilod alapján úgy látom, hogy te is a Lukiqq V8d kernelt használod. Nálad rendesen jelzi az akku töltöttséget? Nekem nagyon bezavart (hiába volt wipe battery stats)  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 12, 19:28:57
hát pont egy perce kezdtem el filózni rajta, mert nem lehet hogy 20 órája 100% legyen a töltöttség, igaz nem használtam nagyon semmire, de azért egy 90-95%-ra biztosan le kellett volna esnie, ráadásul az akkufeszültség már csak 4000mv.

Szerk: újra indítottam, most már csak 3900mv, de vissza tért a töltöttség, mert 94%-ot ír, ez már hihetően hangzik. De nehogy már újra kelljen indítani a telefont, hogy kiírja mennyi a töltöttség...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 12, 20:10:06
Nekem egész nap 100%-ot mutatott pedig sokat használtam (GPS) most van 80%-on.szerintem jó.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 12, 20:50:43
  
hát pont egy perce kezdtem el filózni rajta, mert nem lehet hogy 20 órája 100% legyen a töltöttség, igaz nem használtam nagyon semmire, de azért egy 90-95%-ra biztosan le kellett volna esnie, ráadásul az akkufeszültség már csak 4000mv.

Szerk: újra indítottam, most már csak 3900mv, de vissza tért a töltöttség, mert 94%-ot ír, ez már hihetően hangzik. De nehogy már újra kelljen indítani a telefont, hogy kiírja mennyi a töltöttség...
nekem is ez volt a gondom. Reggel lehúztam töltőről, telefonáltam vele kettőt, három órát nyomtam az AB-t, és még mindig 100%, aztán újraindítottam, 65%, aztán elmentem boltba (újraindítás és bolt között kb 30 perc) és akkor már ki volt kapcsolva... Most felraktam a yonip kernelt, sokkal gyorsabb, mint a Lukiqq (quadrant kapásból 640) és mutatja rendesen a töltöttséget :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 13, 01:04:48
Nagyon ratyi a v8d-ben a battery driver. Hirtelen minden előjel nélkül lemerült a telefonom. lehet, hogy váltok yonip-ra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 11:22:33
  
Nagyon ratyi a v8d-ben a battery driver. Hirtelen minden előjel nélkül lemerült a telefonom. lehet, hogy váltok yonip-ra.
Én szóltam  :D és váltottam is  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 14:53:15
  
Én szóltam  :D és váltottam is  :taps:

Tudnád linkelni, hogy mit szedtél le és, hogy megy a váltás LukiqqV8d-ről (mi kell hozzá és mi nem)?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 16:06:56
  
Tudnád linkelni, hogy mit szedtél le és, hogy megy a váltás LukiqqV8d-ről (mi kell hozzá és mi nem)?
Szia!
Itt a samdroidos link:
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
Láttam, hogy van már V9 is, de azzal nem mertem kísérletezni :) Én a YONIP-CFS-V.8_24Bpp.zip(fixed) verziót szedtem le. Lassan egy napja tesztelem, de nagyon tetszik; villámgyors a Lukiqq v8-hoz képest, gördülés nagyon tetszik, az akks töltöttséget rendesen jelzi, valamint az akksi idő is meglepően jó eddig.
Váltáshoz nekem semmi nem kellett, csak felraktam recoveryből a zip-et és működik  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 16:17:29
SpicagenMod B2höz melyk való? Láttam, hogy Szenyánál gondok voltak mert rosszat rakott fel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 13, 16:41:19
Mi a különbség a cfs és a bfs driver között? A V9-es yonipról véleménye van valakinek?

Szerk: SSSwitch-et használ vele valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 16:46:12
  
SpicagenMod B2höz melyk való? Láttam, hogy Szenyánál gondok voltak mert rosszat rakott fel.
Így van, jó nagy betűkkel jelezte is banjo, hogy Spicagenmod Froyora a V9 NON-AIO verzió való (ebből is van CFS BFS 16-24 Bpp verziók).
Egyébként mivel jobb a SpicagenMod mint a Cm? Számottevő a különbség?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 17:10:23
Mi a különbség a CFS és a BFS verzió között és mi az a Bpp és ezek a verziók között mi a különbség?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 17:16:13
  
Mi a különbség a CFS és a BFS verzió között és mi az a Bpp és ezek a verziók között mi a különbség?
Kernelek: http://se-blog.hu/android/2011/03/04/samsung-galaxy-spica-kernelek/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/04/samsung-galaxy-spica-kernelek/)
a Bpp ha jól tudom, akkor a színmélységgel kapcsolatos, de nyugodtan javítsatok ki, ha tévednék  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 17:30:24
már nem tudtam szerkeszteni az előző posztot:
http://www.pdafanclub.com/index.php?option=com_content&view=article&id=1581:android-alapok-kernel-roeviditesek-&catid=50:egyeb&Itemid=257 (http://www.pdafanclub.com/index.php?option=com_content&view=article&id=1581:android-alapok-kernel-roeviditesek-&catid=50:egyeb&Itemid=257)
még egy kiváló leírás mqmeszi kollegától!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 18:32:22
A színmélység az mivel másabb ebben-abban? Amúgy most jön a V10es Yonip kernel. Mindjárt felpakolom. Csak nem tudom, hogy CFS vagy BFS-t tegyek fel.

Nekem előtte Lukiqq v8d volt bent és AIO az nem baj?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 18:42:41
  
A színmélység az mivel másabb ebben-abban? Amúgy most jön a V10es Yonip kernel. Mindjárt felpakolom. Csak nem tudom, hogy CFS vagy BFS-t tegyek fel.

Nekem előtte Lukiqq v8d volt bent és AIO az nem baj?
Nekem is ugyanez a Lukiqq volt fent előtte és nem okozott semmi gondot az átállás.
Én inkább a CFS verzió felé hajlok. Amint a samdroidon is írják, a BFS-el több probléma, bug adódhat én pedig nem szeretem a problémákat :) Nekem megbízható rendszer kell; szeretem tudni, hogyha előkapom a zsebemből, akkor működik a Spica  ;)
egyelőre maradok a v8-nál, majd meglátom, hogy mit hoz a v10.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 18:44:47
  
Tehát csak simán leszedem majd, ha feltöltötte ezt: YONIP-CFS-V.10(AIO)_24Bpp.zip és rányomom? Nem kell semmi mást az égegyadta világon?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 18:51:17
  
Tehát csak simán leszedem majd, ha feltöltötte ezt: YONIP-CFS-V.10(AIO)_24Bpp.zip és rányomom? Nem kell semmi mást az égegyadta világon?
elötte wipe dalvik cache :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 18:52:54
  
Tehát csak simán leszedem majd, ha feltöltötte ezt: YONIP-CFS-V.10(AIO)_24Bpp.zip és rányomom? Nem kell semmi mást az égegyadta világon?
Szerintem banjo elírta a samdroidon, SpicagenMod-ra a NON-AIO verzió kell (szerintem a v10-ből is lesz ilyen).
Egyébként igen, letöltöd és recoveryből felrakod. Nekem gond nélkül működik. + Náhónak igaza van, kernel előtt wipe dalvik!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 18:53:53
  
elötte wipe dalvik cache :)

Köszönöm szépen a válaszokat amint feltöltötte banjoo a v10-est felteszem. Ti 24-est vagy 16-ost használtok? Melyik szebb vagy jobb? Nem tudom el sem képzelni, hogy ez mit jelent.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 18:56:18
Most nézem, hogy nekem ez a v10 már egy kissé "túl van húzva". Maradok a v8-nál. Nem hinném, hogy jelentős változást hozna az előzőhöz képest.
 @Boonen007 én 24Bpp-t használok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 18:58:46
én v9 en vagyok, de felrakom nem sokára a 10 est is, mert kíváncsi vagyok rá! valami új touch driverrel is kisérleteznek ebben, kiváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből. meg hátha megszűnik egy-két gondom
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 18:59:36
  
Most nézem, hogy nekem ez a v10 már egy kissé "túl van húzva". Maradok a v8-nál. Nem hinném, hogy jelentős változást hozna az előzőhöz képest.
 @Boonen007 én 24Bpp-t használok.

Ez a túl van húzva pontosabban mit is rejt magában?

Van mitől félni ezektől a húzott cpu-s kernelektől ki tudja nyírni a telót procit valamit?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 19:04:24
  
Ez a túl van húzva pontosabban mit is rejt magában?

Van mitől félni ezektől a húzott cpu-s kernelektől ki tudja nyírni a telót procit valamit?
1066 MHzen használhatod a processzorod a 800 MHz helyett. nincs mitől félni. vagy megy nálad vagy nem, mert nem bírja a procid. de akkor csak visszarakod a lukiqq kernelét és ennyi :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 19:05:12
  
Ez a túl van húzva pontosabban mit is rejt magában?

Van mitől félni ezektől a húzott cpu-s kernelektől ki tudja nyírni a telót procit valamit?
Gőzöm sincs, de nem ennyire nem szeretek kísérletezni :) (overclock+uv....)

én v9 en vagyok, de felrakom nem sokára a 10 est is, mert kíváncsi vagyok rá! valami új touch driverrel is kisérleteznek ebben, kiváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből. meg hátha megszűnik egy-két gondom
BFS vagy CFS? Majd írd meg a tapasztalatokat az új touch driverről!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 19:06:40
  
1066 MHzen használhatod a processzorod a 800 MHz helyett. nincs mitől félni. vagy megy nálad vagy nem, mert nem bírja a procid. de akkor csak visszarakod a lukiqq kernelét és ennyi :)
v8-ban még csak 1000MHz :) nekem ennyi még belefér.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 19:08:39
Én sem szeretek nagyon kísérletezni pont ezért féltem ettől mindíg. De a Lukiqq viszont rossz legalábbis a kijelzés remélem hamar megcsinálja. A proci túlmelegedésnél lekapcsol vagy megfőzi magát?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 19:11:16
nem oszt nem szoroz az a 66MHz. édes mindegy. kicsit gyorsabb, de semmi extra. csak bfs-t használok, és nem para ezzel kisérletezni, mert nem lesz semmi bajod tőle. uv-t én se használok, mert nekem igy is elég sokáig bírja akkuval. nem kapcsol ki, de nem is főzi meg magát, mert ha nem vagy olyan debil mint én, hogy beállítom fullon maxra az egészet akkor egyáltalán nem veszel észre melegedést, viszont ha maxon hagyod és töltöd, akkor kicsit melegszik, de egyáltalán nem vészes. ha ezzel kicsinálhatnád a telt akkor nem adták volna ki...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 19:14:17
  
Oké köszönöm! A teló folyamatosan max Mhz-n megy vagy dinamikos szóval váltja? Hogy van ez a maxon hagyás beállítás? A kernelel együtt felrak egy progit amivel lehet állítani?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 19:26:40
akár ssswitchhel ami hozzá leszedhető, vagy setcpuval is állítható
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 19:28:01
  
akár ssswitchhel ami hozzá leszedhető, vagy setcpuval is állítható

Te melyket használod?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 19:30:59
most próbálgatom az ssswitchet, mert a setcpu-val az a gond hogy nem mindig kapja meg a superuser jogot, és olyankor nme működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 19:32:29
  
most próbálgatom az ssswitchet, mert a setcpu-val az a gond hogy nem mindig kapja meg a superuser jogot, és olyankor nme működik.

Aha. Új kernelhez új ssswitch jár? Szerintetek mi tart ennyi ideig ebben a pár mega feltöltésében?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 19:34:12
  
Aha. Új kernelhez új ssswitch jár? Szerintetek mi tart ennyi ideig ebben a pár mega feltöltésében?
lehet lesz hozzá új, minthogy eddigis a 8 meg a 9 külön cuccot kapott. én is azt várom hogy kész legyen már...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 19:36:57
  
lehet lesz hozzá új, minthogy eddigis a 8 meg a 9 külön cuccot kapott. én is azt várom hogy kész legyen már...
a v10 changelogban azt írja, hogy már alapból benne lesz az ssswitch
@Náhó: kösz az infót, engem is megnyugtattál :) most már én is várom a v10-et  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 19:38:44
  
a v10 changelogban azt írja, hogy már alapból benne lesz az ssswitch
@Náhó: kösz az infót, engem is megnyugtattál :) most már én is várom a v10-et  :taps:

Én is ! Csak lenne már fent! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 20:14:37
No, fent van mind http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
csak az én CFS 24Bpp-m hiányzik....egyelőre :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 20:27:34
Mindjárt felteszem a BFS-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 20:29:06
nekem most indul...a dalvik wipe miatt kissé lassan, de ez mindig igy van :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 20:31:48
  
nekem most indul...a dalvik wipe miatt kissé lassan, de ez mindig igy van :D

Most már nekem is indul.  :taps: Remélem semmi gáz nem lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 20:37:28
Felment. Ezt az ssswitchet, hogy lehet előhozni? Azt mondtad elvileg integrálják.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 20:39:18
  
Most már nekem is indul.  :taps: Remélem semmi gáz nem lesz.
minden a legnagyobb rendben :D elég gyors. a táccs sztem nem változott észrevehetően. ha nem írják, nem is tudnám, hogy új...
ssswitch a terminal emulatorral jön elő. megynyitod, beírod h ssscfg , és elindul a kezelőfelülete
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 20:43:33
  
minden a legnagyobb rendben :D elég gyors. a táccs sztem nem változott észrevehetően. ha nem írják, nem is tudnám, hogy új...
ssswitch a terminal emulatorral jön elő. megynyitod, beírod h ssscfg , és elindul a kezelőfelülete

ÖÖÖÖ Mi a proci? Én a Customize each settingsbe mentem oda kell? Nincs valami grafikusabb progi erre? Nekem ez magas.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 20:45:27
tényleg jobb a touch, mert asztalra téve is rendesen érzékeli az érintést, ami eddig nem volt az erőssége :D
jó helyre mentél! ott menj végig a beállitásokon. schedulernek válassz noop-ot, governeornak meg ondemandot, vagy performance-t
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 20:49:17
  
tényleg jobb a touch, mert asztalra téve is rendesen érzékeli az érintést, ami eddig nem volt az erőssége :D
jó helyre mentél! ott menj végig a beállitásokon. schedulernek válassz noop-ot, governeornak meg ondemandot, vagy performance-t
nekem is éppen most megy felfelé. Az általad leírt beállításokkal mit érek el? Valahogy úgy szeretném, hogy ne menjen a proci állandóan max-on, csak akkor tornázza fel magát, ha szükség van rá  :D viszont ssswitch-et még sosem láttam közelről  :oops:
tudnál esetleg linkelni egy oldalt, ahol részletesen megtalálom az ssswitch használati utasítását?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 20:50:59
  
tényleg jobb a touch, mert asztalra téve is rendesen érzékeli az érintést, ami eddig nem volt az erőssége :D
jó helyre mentél! ott menj végig a beállitásokon. schedulernek válassz noop-ot, governeornak meg ondemandot, vagy performance-t

ÖÖÖÖÖ a 2. kettőt hogy hozom be? A scheulernek sikerült de a másik kettő is beállítási lehetőség a schedulernek.

Az awake mi legyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 20:52:44
Én is azt szeretném, hogy csak akkor menjen maxra amikor kell neki.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 20:59:20
Náhó mivel még 2-en is nagyon kezdők vagyunk az ssswitchel gy tdnál egy részletesebb leírást adni ahoz, hogy hova menjünk, melyik menüpont és mit csináljunk ott? Bocsi csak én még nagyon kezdő vagyok és ez a terminálos dolog nagyon durva nagyon elronthatónak tűnik a gép.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 21:04:31
aligha tudod elrontani, szimplán mogorvának tűnik a felület. mindjárt írok akkor erről egy cikket, h hogy kell használni. ugy sincs most miről írnom :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 21:17:13
  
aligha tudod elrontani, szimplán mogorvának tűnik a felület. mindjárt írok akkor erről egy cikket, h hogy kell használni. ugy sincs most miről írnom :D

Majd linkeled ide a cikked?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 03 13, 21:22:15
Esetleg nézzétek meg a System Panel-lel, mennyin megy a proci ;) System neve van csak az appok között, talán a ROM-ban van, nem emlékszem már, vagy külön kell letölteni. Nekem 88-500-1066 MHz között váltakozik, alapból, nem használok SSS-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 21:25:27
  
Majd linkeled ide a cikked?
ha nem probléma. Ismo? :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 21:38:40
  
ha nem probléma. Ismo? :D

Dehogy probléma már nagyon várom!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 22:05:47
http://se-blog.hu/android/2011/03/13/samsung-galaxy-spica-ssswitch-egykor-es-most/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/13/samsung-galaxy-spica-ssswitch-egykor-es-most/)
itt a leírás a beállításokról :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 22:22:56
  
http://se-blog.hu/android/2011/03/13/samsung-galaxy-spica-ssswitch-egykor-es-most/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/13/samsung-galaxy-spica-ssswitch-egykor-es-most/)
itt a leírás a beállításokról :)

Mi lenne velünk nélküled Náhó!  :taps: :ok: :shock: Én levettem alvásban a procit talán az utolsó előtti teljesítményre 3-assal kezdődik gyenge teljesítményre azzal fogok valami gondot okozni? Quadrantban fog ez a dolog látszódni? Mármint a húzott kernel.

1413 a CPU pontszáma. Ez már húzott kernel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 22:29:56
most olvasom a v10 discussionban, hogy sleep módban gondok vannak a zenelejátszással és tényleg szaggat... azt ajánlják, hogy kapcsoljuk ki az ssswitch-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 22:31:14
  
most olvasom a v10 discussionban, hogy sleep módban gondok vannak a zenelejátszással és tényleg szaggat... azt ajánlják, hogy kapcsoljuk ki az ssswitch-et.

Na de akkor nem lesz jó aksi idő meg cpu sebesség váltás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 22:31:59
  
Mi lenne velünk nélküled Náhó!  :taps: :ok: :shock: Én levettem alvásban a procit talán az utolsó előtti teljesítményre 3-assal kezdődik gyenge teljesítményre azzal fogok valami gondot okozni? Quadrantban fog ez a dolog látszódni? Mármint a húzott kernel.

1413 a CPU pontszáma. Ez már húzott kernel?
alvásban én 533-mat vagy mennyit használok, mert a kisebbel volt akinek volt gondja zenelejátszásnál, de ott is csak a magasabb bitrátájú számokkal. ha 1066-ra állítottad az ébrenléti módban akkor az már bizony az 1GHz-re húzott cpu! :) quadrantban meg látszódik az eredményeken, és a 3d is 1-2 fps-sel gyorsabb helyenként
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 22:34:50
nálam nem szaggat be a lejátszás. most is megy a zene alvásban... :D nó para! próbáld ki, és ha szaggat akkor adj neki több kakaót alvásban! jah, meg az audió-videó mód beállításokkal is lehet valahogy szórakozni, de én alapon hagytam. az nekem mindig bevált!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 22:36:08
  
alvásban én 533-mat vagy mennyit használok, mert a kisebbel volt akinek volt gondja zenelejátszásnál, de ott is csak a magasabb bitrátájú számokkal. ha 1066-ra állítottad az ébrenléti módban akkor az már bizony az 1GHz-re húzott cpu! :) quadrantban meg látszódik az eredményeken, és a 3d is 1-2 fps-sel gyorsabb helyenként

Aha, és az a UV vagy mi ami csak szám 0-100 mit tudom én ezek neked mindíg 0?  WOW 698 Quadrant pont a hozzá szólás közben :taps: . BIZTOS, HOGY NEM NYÍRJA KI EZ A HÚZÁS A TELÓT? (Bocsi nagyon féltem szegényt)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 22:41:50
  
Aha, és az a UV vagy mi ami csak szám 0-100 mit tudom én ezek neked mindíg 0?  WOW 698 Quadrant pont a hozzá szólás közben :taps: . BIZTOS, HOGY NEM NYÍRJA KI EZ A HÚZÁS A TELÓT? (Bocsi nagyon féltem szegényt)
igen az uv nekem mindig 0! ezzel csak azt állítod, hogy mennyivel adj kevesebb energiát a processzornak. azzal lehetne esetleg valami baj, ha 50 fölé emeled a túlhúzás mellett!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 13, 22:44:04
Volt már valakinek bármi halálos esete húzott CPUval?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 22:46:35
  
nálam nem szaggat be a lejátszás. most is megy a zene alvásban... :D nó para! próbáld ki, és ha szaggat akkor adj neki több kakaót alvásban! jah, meg az audió-videó mód beállításokkal is lehet valahogy szórakozni, de én alapon hagytam. az nekem mindig bevált!
kipróbáltam, azért írtam :)
ha alvásban több 'kakaót' adok neki, akkor meg szinte semmit se érek vele - magyarán sz*r lesz az akksi időm...
te mennyit adtál neki sleep mode-ban?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 22:55:09
emberek, a zene az semmi.... ezt halgassátok:
leraktam az asztalra a spicát és egyszerűen csak bambultam előtte :) aztán látom, hogy szinte 10-15 másodpercenként megy le az akksi.... most komolyan, cirka három perc alatt eljutott 100-ról 83%-ra!
lehet, hogy ez csak nálam probléma, akkor sorry :(
húzok vissza v8-ra
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 22:55:30
nem hallottam halálos esetről. ez már a 10. ilyen kernel, és eléggé profik a fejlesztők...
én553-on vagy mennyin használom alvásnál, de ezt ne úgy értsétek hogy folyton annyin megy! az a maximum amit elérhet! ha alvásnál mellékapcsolsz egy conservatívot akkor az idő 90 %ában66MHz-en fog futni, mintha kevesebb kakaót kapcsoltál volna neki. szóval ennek az az értelme hogy ne mehessen 1ghz en alváskor ha bekapcsolsz egy zenét, mert az tényleg hamar leszívná az akkut.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 22:56:41
#g.janos ez érdekes. én még nem néztem mert töltőn vagyok jelenleg, de majd megfigyelem. esetleg egy wipe batteri stat segíthet neki!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 13, 23:01:31
  
#g.janos ez érdekes. én még nem néztem mert töltőn vagyok jelenleg, de majd megfigyelem. esetleg egy wipe batteri stat segíthet neki!
volt  :) már megtanultam...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 13, 23:45:47
érdekes. samdroidon egy csomo embernél gondok léptek fel. van aki azt irja hogy melegedik a tel, van akinek szaggat a zene. nekem egyik sem lépett fel azokkal a beállításokkal amiket a cikkben írtam :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 14, 00:01:54
  
érdekes. samdroidon egy csomo embernél gondok léptek fel. van aki azt irja hogy melegedik a tel, van akinek szaggat a zene. nekem egyik sem lépett fel azokkal a beállításokkal amiket a cikkben írtam :D
Örűjjé'  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 14, 00:02:54
  
Örűjjé'  :D
battery drain nekem is előjött :S raging thunder jól leszívta szegényt :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 14, 06:54:06
  
battery drain nekem is előjött :S raging thunder jól leszívta szegényt :S

Nekem is előjött! 5 perc wifi+böngésző és -16% viszont ott megállt. Nem értem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 14, 09:58:11
Megérkezett viszont hozzá a javítás!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 14, 10:11:54
Ezt a javítást milyen néven jelölik? Vagy ez a YONIP-CFS-V.10(AIO)_24Bpp.zip (battery level fixed) néven futó? Azt jól látom hogy ebbe a zipbe nincs benne a 3d driver?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 14, 10:27:04
  
Ezt a javítást milyen néven jelölik? Vagy ez a YONIP-CFS-V.10(AIO)_24Bpp.zip (battery level fixed) néven futó? Azt jól látom hogy ebbe a zipbe nincs benne a 3d driver?
az az és elméletileg benne van, de felesleges mindig újra felrakni a 3d-t. ha már egyszer fenntvan, akkor jó az úgy. ha újra felmegy se lesz semmi baja, csak felesleges mert a 3d driver nem fejlődik :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 14, 10:32:31
  
az az és elméletileg benne van, de felesleges mindig újra felrakni a 3d-t. ha már egyszer fenntvan, akkor jó az úgy. ha újra felmegy se lesz semmi baja, csak felesleges mert a 3d driver nem fejlődik :S

Értem, kösz az infót, igazából azért is kérdeztem,mert én mindig egybegyúrom ezeket a dolgokat és egy packban rakom fel,meg általában CI install szokott nálam mindig lenni, nem szeretem ha összegabalyodnak a dolgok. :) Tehát akkor CI után 3d driver és úgy ez a pack.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 14, 10:57:05
  
Megérkezett viszont hozzá a javítás!
látom, de ahogy elnézem, még mindig elég sok vele a probléma. Leginkább az battery driver és a zenelejátszás kavar be mindenkinek. Még várok egy-két órát és olvasgatom a discussiont  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 14, 11:45:38
V9-el nem voltak ilyen gondok? Mert akkor felrakom azt. Nekem az kell, hogy stabil legyen, és ne merüljön le egy nap alatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 14, 11:55:54
  
V9-el nem voltak ilyen gondok? Mert akkor felrakom azt. Nekem az kell, hogy stabil legyen, és ne merüljön le egy nap alatt.
a v9-et talán Náhó próbálta (igaz, neki a 10-el se voltak gondjai... nekem igen)
én visszatértem a v8-ra, nekem megfelel, gyors, stabil és az akksi ideje még sosem volt ilyen jó (pl Lukiqq kernellel)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 14, 11:58:23
felraktam a javított 10-est, és az akku tényleg rendben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 14, 12:52:44
Sziasztok!

Haldoklik a spicám alig ébred álmából néha meg csak úgy használatközben is belassul és befagy foggalmam sincs hogy mi lehet a probléma, de szeretném lecserlni. Tudnátok egy új configot adni amit érdemes meg próbálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 14, 13:01:21
Ez a hang probléma nálam is előjött, hiába húztam feljebb alvó módba a procit, akadozott a zene mint a fene amikor alvó módba került. Nem véletlenül a libaudio.so fájl csinál ilyen hibát? A v9,v8 stb Yonip telepítőkbe sosem volt ilyen fájl, még másokban sem. Próbáltam gyárit visszarakni,de nem bootolt most be utána a spica, úgyhogy újabb CI lesz. Én is kérdezném V9-el vannak ilyen gondok? Nekem Lukiqq is jólenne, de sajnos az felejtős mert aku driver probléma nagyon zavaró. Tegnap is még bőven 40% volt és kiírta hogy mindjárt lemerül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 14, 13:05:24
  
v9-cel nem volt semmi gond. ott a hang is jó volt, nem panaszkodtak rá
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 14, 13:10:05
A Lukiqq kernelből a V8b volt az utolsó használható.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 14, 14:14:35
Fel is raktam a Yonip V9 kernelt és hozzá az ssswitchet. Egy két kérdésem még lenne evvel kapcsolatban. Állítom a terminal emulatorban az ssswitch konfigot és ott van egy olyan hogy current sleep mode up treshold:
Ezt mire érdemes állítani? Sleep módban az uv értéke lehet -50?

Update: Sajnos picit néha alvó módban megakad a zene lejátszás. :( Pillanatokra csak és úgy fél percenkénti időközönként úgy be akad picit.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 14, 15:07:33
Ez a Yonip10-es javított ez jónak tűnik. Az aksi is bírja. Tetszik ez a cucc :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 14, 15:11:28
  
Ez a Yonip10-es javított ez jónak tűnik. Az aksi is bírja. Tetszik ez a cucc :taps:
Honnan tudom letölteni? és mit ajánotok hozzá ha újra akarom rakni az egészet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 14, 15:25:16
  
Honnan tudom letölteni? és mit ajánotok hozzá ha újra akarom rakni az egészet?

Ezt az alapot ajánlom:
http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/)   + AllExt2 (Ezt nem tudom honnan kell leszedni.)
Ezt a kernelt:
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
Innen is a: YONIP-BFS-V.10(AIO)_24Bpp.zip (battery level fixed). (Ezzel lehetnek gondok.)

Srácok, ez mi? YONIP_CFS_V.10_24Bpp_1%Batt.zip
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 14, 15:49:56
  
Srácok, ez mi? YONIP_CFS_V.10_24Bpp_1%Batt.zip
Többen jelezték, hogy az akku 5%-os egységekben jelzi a töltöttséget/merülést ezért kérték, hogy rakjon be olyan drivert, ami 1%-ként esik.

Off: szerintem ez a kernel kissé összedobott... banjo maga sem tudta, hogy milyen batt drivert tett bele, hiszen a discussionban szembesült az 5%-os problémával is...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 14, 15:52:06
  
Többen jelezték, hogy az akku 5%-os egységekben jelzi a töltöttséget/merülést ezért kérték, hogy rakjon be olyan drivert, ami 1%-ként esik.

Off: szerintem ez a kernel kissé összedobott... banjo maga sem tudta, hogy milyen batt drivert tett bele, hiszen a discussionban szembesült az 5%-os problémával is...

Na akkor majd ezt is ráteszem. Már annyi cuccot kell rátenni, hogy csak na. Nem baj a tökéletességért megéri szenvedni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 14, 16:45:00
  
Ezt az alapot ajánlom:
http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-alphas-4404/)   + AllExt2 (Ezt nem tudom honnan kell leszedni.)
Ezt a kernelt:
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
Innen is a: YONIP-BFS-V.10(AIO)_24Bpp.zip (battery level fixed). (Ezzel lehetnek gondok.)

Srácok, ez mi? YONIP_CFS_V.10_24Bpp_1%Batt.zip

24 bpp mit jelent?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 14, 17:02:08
Akkor felrakom ezt SGM-froyo_alpha_b2 és ezt YONIP-BFS-V.10 (AIO) _24Bpp.zip (töltöttségi szint fix) valamint az all2xt... ezek után érdemes felrakni még valamit? Video driver vagy ilyesmi...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 14, 17:06:53
rtitusz,norbosz!

Kérdésetekre:
1 hétig volt fent a YONIP v8 CFS 24bpp, SEMMIFÉLE gond nem jött elő,akksiidő perfect,melegedés nuku,stabilitás is rendben volt,VISZONT a hozzá kiadott SSSwitch az bekavart rendesen,azt nem ajánlom.
Most v9 BFS-en vagyok,eddig minden ok,bár pár napja 17-20-ra esik a ramom,de a reboot és az ATK megoldja ezt! ;)
 
És...:
Én folyamatosan -100UV-n használom a gépet,higgyétek el,SEMMI GONDOT NEM OKOZ(viszont brutáljó üzemidőim vannak :) )
Egyébként nem is olvastam sehol,hogy problémát okozna...nincs is gond.
Persze ezt saját tapasztalatból mondom,lehet,hogy van olyan Spica proci,ami megszenved ezekkel a beállításokkal,de szerintem az azonnal észrevehető...akkor UV vissza 0-ra és áldás-békesség! :)

Te Boonen!

Mióta olvasod a fórumot,hogy nem hallottál még az undervolt-ról? XD
Nem baxogatni akarlak,de néha olvass vissza,elég rendesen kiveséztük a kérdést. ;)
Természetesen szívesen segít mindenki,ha kérdésed van,de szerintem egyébként is (csak úgy) érdemes néha visszaolvasni,ha másért nem,akár nosztalgiából is. :)

BlackZack!

(from the Black Label Society?? :) )

A színmélységet jelöli a bpp.

Üdv:Sir Tremor
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 14, 17:12:15
  
Akkor felrakom ezt SGM-froyo_alpha_b2 és ezt YONIP-BFS-V.10 (AIO) _24Bpp.zip (töltöttségi szint fix) valamint az all2xt... ezek után érdemes felrakni még valamit? Video driver vagy ilyesmi...
Szia a kernel előtt kell felrakni az all2ext2-t!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 14, 17:14:18
  
rtitusz,norbosz!

BlackZack!

(from the Black Label Society?? :) )

A színmélységet jelöli a bpp.

Üdv:Sir Tremor
all2ext2 honnan tudom leszedni ? A spicagen mod b2 és YONIP_BFS_V.10_24Bpp(AIO).zip mit rakjak még fel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 14, 17:18:55
Hallottam már az UV-ről csak a beállításokat nem tudtam, meg tudtam, hogy mi az. 125 oldalt visszaolvasni, hogy most konkrétan melyiken is volt... Jó idő töltés. De azért köszi az építő kritikát  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 14, 17:31:52
Zack.

Huhh...az all2ext2 valahol a Samdroidon fent van,de hogy hol.....már olyan régen szedtem le,hogy most meg nem mondom... :(

Ha a v10 AllInOne,akkor elvileg benne van minden,ami kell.
Ha nem találnád az all2ext2, akkor meg tudod csinálni az allext-et recoveryben is,manuálisan. ;)

Boonen.

Igazán nincs mit... :)
Amúgy tényleg nem baxtatásból írtam,csak ha ráérsz...tudod. :D
Ez egy toleráns fórum,van olyan hely,ahol sűrűn ismételt kérdésekért akár bannol is az admin,ha rossz passzban van. ;)
Egyébként (hogy válaszoljak is) szerintem először próbáld -50-en,és ha nincs gond,rágyúrhatsz a 100-ra. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 14, 17:35:13
  
Hallottam már az UV-ről csak a beállításokat nem tudtam, meg tudtam, hogy mi az. 125 oldalt visszaolvasni, hogy most konkrétan melyiken is volt... Jó idő töltés. De azért köszi az építő kritikát  :taps:
Akkor még1 építőjellegű kritika: van az oldalon kereső funkció is :-P

Más: énis felraktam a v10 oc-t eddig telsesen jó mondjuk kb fél napja van fent. Viszont ez az új toich nagyon bejön eddig csak a hüvejk ujjamra reagált a spica most már a többire is megy. Nekem nagyon látványos a fejlődés, igaz lehet azérr mert lukiqq v8-ról váltottam. Eddig teljesen meg vagyok elégedve.
Valaki próbálta már v10-el a filmlejátszást?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 14, 17:47:47
  
Akkor még1 építőjellegű kritika: van az oldalon kereső funkció is :-P

:D :D :D

Ez lassan már szállóige...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maximum 2011, 03 14, 17:50:30
  
all2ext2 honnan tudom leszedni ? A spicagen mod b2 és YONIP_BFS_V.10_24Bpp(AIO).zip mit rakjak még fel?

http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/ (http://forum.samdroid.net/f9/i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-3369/) ext2 all
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 14, 17:59:41
...És olyan sincs,hogy Alpha Beta 2. :D
Ez egy pre-beta verzió,ami a Beta előkészülete, de egy verza általában :D vagy alpha, vagy beta(ez szokott lenni a végleges állapot).
Na jó,tényleg befejezem,mert még megsértek valakit.
Előre is bocsesz.;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 14, 18:52:11
Sir Tremor nagyon elemedben vagy ma!  :taps: Én próbáltam a filmlejátszást! Nekem nagyon szépen vitte! Persze csak konvertáltat. Nekem egyesével megy le a töltöttség nem 5-ös egységekben pedig nem tettem fel azt a 1%-os cuccot. Eddig nagyon jól teljesít  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 14, 18:55:10
Alvás közbeni zenelejátszással mi a helyzet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 14, 19:00:28
nekem is egyessével megy le a battery :D és én se raktam fel az 1% os javítást :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 14, 19:01:56
  
áldás-békesség! :)

ahol én "dolgozok" ott ez a hivatalos köszöntés  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 14, 19:11:04
  
ahol én "dolgozok" ott ez a hivatalos köszöntés  :D
"Istené a dicsőség!" :D

Most rakom fel a yonip v10AiO-t, na meglátjuk mi lesz belőle.

Szerk: azaz raktam volna fel, de megszűnt a link a v10 összes kerneléhez... Hmmm. Állítólag javítva lett valami, és még nincs feltöltve az új.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 14, 20:38:11
  
ahol én "dolgozok" ott ez a hivatalos köszöntés  :D

Úr Isten... :D
Csak nem az ATV-nél vagy? XD
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 14, 20:47:58
  
Úr Isten... :D
Csak nem az ATV-nél vagy? XD

 :D :taps: :D Ez kemény volt!  :taps: Azt írták, hogy még a javított Yonip linkje sem jó tehát nem az, vagy nem tudom de törölték, a linkeket és még nem töltötte fel az újat. Szerintetek mi tart eddig?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 14, 20:56:36
  
Úr Isten... :D
Csak nem az ATV-nél vagy? XD
ááá, dehogy, simán Ref.Egyház  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maximum 2011, 03 14, 20:58:16
  
:D :taps: :D Ez kemény volt!  :taps: Azt írták, hogy még a javított Yonip linkje sem jó tehát nem az, vagy nem tudom de törölték, a linkeket és még nem töltötte fel az újat. Szerintetek mi tart eddig?
Ezt írta: Later...or after I wake up...zzzzzzzzzzzzz
Vagyis elment aludni, ezek szerint nála már későre jár!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 14, 23:00:38
Jó hír, hogy lukiqq haver vesz majd új spica-t, mert összegyűlt rá elég pénz, de most 2-3 hétig nem lesz, mert el kell utaznia "training camp", ahogy ő írta, de addig is javított egyet a V8d-n és kiadta a V9-et, de tesztelni nem tudta, hiszen nincs telefonja. A samdroid fórumon azt írják, hogy rendben van, én még nem próbáltam.
Akit érdekel, itt a Lukiqq_V9AIO (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6741d1300128657-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv9aio.zip).

Szerk: ha valakinél valamiért nem működne a fentebbi link: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6741d1300128657-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv9aio.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6741d1300128657-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv9aio.zip)

Originally Posted by Lukiqq:
Please try new version compiled but not tested, should work fine  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 15, 00:54:22
kipróbáltam az új Lukiqq V9AIO-t nekem 3 indításból 2-ször lefagyott akadozott a rendszer de legalább az akuszint mérő jól mutatott inkább visszaraktam a V8d-t (a V9-nél 63%-ot a V8-nál 91%-ot mutatott az aksi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 15, 01:03:42
Most rakom fel a YONIP_CFS_V.10A_24Bpp(AIO) -t, meglátjuk mi lesz belőle.

Most kapott quadrant eredmény:   Total:603   CPU:1365   Mem:314   I/O:961   2D:251   3D: 114
Második mérés eredmény:   Total:638   CPU:1428   Mem:333   I/O:1056   2D:256   3D: 117
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 15, 09:38:19
Sziasztok!
Kicsit lemaradtam, mert pár napra elmentem vidékre építkezni...jelentem: nagyjából pótoltam a lemaradásom. :) Örülök, hogy pörög a fórum! :D

Váltottam spicagenmod-ra és be kell vallanom, hogy tökéletes! :D Eszméletlen gyors, 0 fagyás, 0 lassulás. Nagyon tetszik! :) Lukiqq V8C kernelét használtam és jól működik, csak az akksi mutat rossz eredményeket. Most próbálok majd rá a V9-re.

Nekem amúgy nem túl szimpatikus ez a lukiqq féle új telefon vétel... :S Ennyi erővel minden fejlesztőnek kellett volna egy kis pénz. Hirtelen mindenki megmozdult és ömlött a pénz, ráadásul Lukiqq meg 2-3 hétre el is tűnik. :S Nem akarok rossz indulatú lenni, főleg lengyelekkel (sok lengyel barátom van) de azért ez kicsit faramuci... :S

Más: Én Djuice-nál vagyok és 2 napja a 1741-en rendeltem 500 ft-ért 100 Mb 3G netet. Azóta se kaptam értesítést és nem is tudom használni. Hogy kell bekapcsolni a 3G-t és mik a jó beállítások? Net nélkül voltam 5 napig és így nem nagyon tudtam a dolgokat. Leírná nekem valaki a beállításokat?

Mit gondoltok amúgy? Az új yonipp vagy a lukiqq kernel a jobb? Én a lukiqq-ra esküszöm mert yonip V6 nekem nem hozott gyorsulást anno... Lehet majd rápróbálok az újabbra. :)

Náhó, az ssswitch-t ezzel lehet állítgatni: http://forum.samdroid.net/f56/ckztools-3915/ (http://forum.samdroid.net/f56/ckztools-3915/)
Nem tudom h megy e a voku által készített változattal, de próbáljátok meg. Egyszerűbb és kényelmesebb mintha a terminálban turkálnátok. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 15, 11:57:38
@petikeke
Miben jobb a spicagenmod a CM-nél?
van annyira megbízható és stabil, mint a CM? én is gondolkodok a váltáson, csak még nem halottam meggyőző érveket mellette  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 15, 12:22:32
  
@petikeke
Miben jobb a spicagenmod a CM-nél?
van annyira megbízható és stabil, mint a CM? én is gondolkodok a váltáson, csak még nem halottam meggyőző érveket mellette  :hmm:
Úgy fogd fel mint a Cm 8.4. Teljesen stabil, nincs gond vele és még nagyon gyors is, ráadásul az új verzióban benne van a magyar nyelv.
2 apróbb hiba van vele: nincs még hozzá téma, csak a gyárilag benne lévő gingerbred és a yonip kernel-nél nem lehet az aio-t használni. Egyik se vész, lehet élni nélkülük. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 15, 13:12:30
  
Úgy fogd fel mint a Cm 8.4. Teljesen stabil, nincs gond vele és még nagyon gyors is, ráadásul az új verzióban benne van a magyar nyelv.
2 apróbb hiba van vele: nincs még hozzá téma, csak a gyárilag benne lévő gingerbred és a yonip kernel-nél nem lehet az aio-t használni. Egyik se vész, lehet élni nélkülük. :)
köszi az infót, akkor lehet, hogy megpróbálom.
Egyébként Lukiqq kernelnél mehet az AIO?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 15, 13:15:04
  
köszi az infót, akkor lehet, hogy megpróbálom.
Egyébként Lukiqq kernelnél mehet az AIO?
igen :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 15, 14:07:33
Felrakram a yonip v10a kernelt, de nem vettem észre túl nagy változást a lukiqq v9-hez képest. Persze a töltöttséget jól mutatja, de szerintem nem lett sokkal gyorsabb a rendszer. A zene nem akadozik. Quadrant 624, linpack 8.7
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 15, 15:33:33
  
rtitusz,norbosz!

Kérdésetekre:
1 hétig volt fent a YONIP v8 CFS 24bpp, SEMMIFÉLE gond nem jött elő,akksiidő perfect,melegedés nuku,stabilitás is rendben volt,VISZONT a hozzá kiadott SSSwitch az bekavart rendesen,azt nem ajánlom.
Most v9 BFS-en vagyok,eddig minden ok,bár pár napja 17-20-ra esik a ramom,de a reboot és az ATK megoldja ezt! ;)
 
És...:
Én folyamatosan -100UV-n használom a gépet,higgyétek el,SEMMI GONDOT NEM OKOZ(viszont brutáljó üzemidőim vannak :) )
Egyébként nem is olvastam sehol,hogy problémát okozna...nincs is gond.
Persze ezt saját tapasztalatból mondom,lehet,hogy van olyan Spica proci,ami megszenved ezekkel a beállításokkal,de szerintem az azonnal észrevehető...akkor UV vissza 0-ra és áldás-békesség! :)

Te Boonen!

Mióta olvasod a fórumot,hogy nem hallottál még az undervolt-ról? XD
Nem baxogatni akarlak,de néha olvass vissza,elég rendesen kiveséztük a kérdést. ;)
Természetesen szívesen segít mindenki,ha kérdésed van,de szerintem egyébként is (csak úgy) érdemes néha visszaolvasni,ha másért nem,akár nosztalgiából is. :)

BlackZack!

(from the Black Label Society?? :) )

A színmélységet jelöli a bpp.

Üdv:Sir Tremor

Most sikerült csak ide vergődnöm. :) Szóval amit írsz hogy semmiféle gond nem jött elő, az nálam csak abban mutatkozik hogy ha lekapcsolom a képernyőt és megy egy zene időnként kicsit meg akad pillanatokra a hang be reccsen vagy hogy mondjam, tehát nem tökéletes, amikor megy a képernyő semmi baja. Alvó kernelt is feljebb toltam, buffert is meg kernelbe is feljebb raktam a buffert 16-ról 32-re de akkor is ez volt a gond. Lehet ssswitch kavar be nálam is, de ez V9, v8-t egyszer próbáltam de nekem ott valamiért akadozott egy csomó minden a telefonba akkor. Aksi idő nekem átlagos, netezek mondjuk youtube-t nézek átlag 6% lemegy egy 20 perc alatt a töltöttségből. UV 100-on kipróbáltam én is. :D De nekem pl. a root explorer akkor el sem indult, rögtön fc-zett. Meg már programok is fc gondokkal küszködtek, pl. advanted task killer froyo. Ugyhogy sajnos nekem ez sem vált be, nem tudom érdemes e erre a telefonra küszködnöm a Yonip kernellel, bár jólenne ha menne rendesen, de ahogy sok helyen is olvastam nem minden spica eszi meg ezt a kernelt sajnos, és az enyém szerintem egy ilyen ami nem szereti. Csak az idegesít hogy Lukiq kernelénél a 8b volt az utolsó még normálisan működő, de azzal is akadt a widget list. :( A c és d kernellel már nem, de ott a battery driver a rossz. Szóval nem tudom mit rakhatnák rá, de ez így most nem annyira okés hogy akadozik a zene, útközben hallgatom olyan mint ha egy rázkódásvédelem nélküli cd lejátszóról hallgatnám a zenét (talán annyira nem durva).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 15, 16:00:17
@Norbosz!
Én végigpróbáltam a Lukiqq v8 kernel összes verzióját, és azok nagyon nem voltak rendben. A v9 állítólag már ok, de még várok néhány napot, aztán váltok spicagenModra és majd az alá felnyomom.
Egyébként a Yonip v8 nekem nagyon bejött. Nem használok hozzá ssswitchet, a zene ok, görgetés stb  villámgyors, nincs FC sehol (igaz, én nem használok UV-t).
Eddig nekem ez jött be a legjobban az új kernelek közül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 15, 16:11:44
  
Sajnos nekem is az a gondom hogy Lukiqq összes verziójába volt valami kis hiba, új v9-t még nem próbáltam meg a javított v10-es Yonipot sem, lehet teszek yonippal még egy próbát ssswitch nélkül. De most hajlok a SpicagenMod kipróbálása felé is, ezzel kapcsolatban lenne egy olyan kérdésem, hogy ebben mi van bele integrálva? Pl.: szenzor driver, 3d driver bele van integrálva?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 15, 16:40:44
srácok,engem az érdekelne,hgy az új yonip-ban lévő táccs driver-t nem lehet külön belebuherálni a gépezetbe, mondjuk lukiqq mellé?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 15, 16:50:43
Cadavre:
"Actually I'm running on some modded version of Spicagen and I have latest SU from criminal (you can get it from dh-harald's github) and have Superuser locked in memory (in next version of SGM it will be enabled in SMParts) and for 4 days I have NON problems with SU - it's first time when I can say - "wow it really works like a charm"!

In SGM-alpha2 there is new su module for kernel and latest Superuser if I'm not wrong... or it will be in next release. ; p I can't remember what I have on my phone for test purposes and what not. ;p

BTW In addition it may be problem with some trash at /data partition. That's why next release of SGM will make FACTORY WIPE and it's unavoidable!"

Tehát lassan jön az új SpicagenMod ha jól értelmezem. Csak ezeket a szakszavakat nem tudom mindet lefordítani és nem tudom, hogy mi lesz ebben az új. Valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 15, 16:59:32
  
ekőtte többen jelezték, hogy pl. Yonip kernellel gondok voltak a superuser-résszel, az alkalmazások nem kapták meg az su jogot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maximum 2011, 03 15, 17:16:03
  
srácok,engem az érdekelne,hgy az új yonip-ban lévő táccs driver-t nem lehet külön belebuherálni a gépezetbe, mondjuk lukiqq mellé?
Ne akard, amikor hívnak nem nagyon akarja felvenni képernyőről, régen volt valamelyik kernelnék ilyen bajom, de már nem tudom melyikkel.
YonipV10a AIO van fent reggel óta, eddig teljesen jó, leszámítva hogy nem tudom felvenni  :D
Új ssswich-et kapott, itt már több beállítási lehetőség van, az alap beállítással vagyok reggel óta, eddig ok, kicsit talán mintha zabálna, vagy csak jól működik az aksi driver  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 15, 18:28:59
Nekem is a yonip v10a van fent, de a zene sajnos akad néha. Ha a ssswitch be van kapcsolva akkor nagyon akad, és szinte használhatatlan alvás közben a zenelejátszás.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 15, 18:34:29
  
Nekem is a yonip v10a van fent, de a zene sajnos akad néha. Ha a ssswitch be van kapcsolva akkor nagyon akad, és szinte használhatatlan alvás közben a zenelejátszás.

Próbáld meg ki és be kapcsolni nekem onnantól kezdődtek a problémák...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 15, 18:57:32
  
Próbáld meg ki és be kapcsolni nekem onnantól kezdődtek a problémák...

A ssswitch-et, vagy a telefont? A ssswitch most ki van kapcsolva amúgy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 15, 19:08:52
Azt szeretném kérdezni h melyik Yonip kernel verziót ajánljátok?(Lukiqq kernelról szeretném leváltani és nem szeretnék CI-t)
És h meg van már szüntetve az órá sietése?
Előre is köszi!:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 15, 20:23:27
Nekem 9es yonip van nem siet az óra egy wipe chace és szerintem nem kell újrarakni ha nem Spcigaen mode-t használsz akkor az AIO-t ajánlom és szeritnem a 10eset is felrakhatod én is nemsokára felrakom csak nemtom hovatettem az adatkábelem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 15, 20:27:35
Nekem már több Yonip is fent volt ( már át sem javítom, naponta megy a csere... ), most Lukiqq van fent, de itt is van problémám.

Mégpedig alvó módban iszonyat mód szaggat a zene, most meg már a csengőhang is! Amíg nem élesztem fel, azt se látom ki hív!

Melyikkel nincsenek ilyen gondok? Eddig semmivel sem volt, de most nagyon beleuntam, pedig Norbosz cuccosa figyel fent, ami nagyon tetszik és eddig nem volt rá panasz, de ezek a mai kernelek...  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 15, 20:57:59
Szenya:
Értem köszi. Még annyi lenne h CFS vagy bfs és 24Bpp vagy 16 Bpp? Vagy esetleg belinkelhetnéd :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 15, 21:58:49
  
(...)
Mégpedig alvó módban iszonyat mód szaggat a zene, most meg már a csengőhang is! Amíg nem élesztem fel, azt se látom ki hív!(...)

Nekem már több Lukiqq kernel is volt fent (v6-tól v9-ig az összes), de ilyen problémám nem volt. Valami más lesz ott a gond szerintem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 16, 00:08:24
Sziasztok új kérdésem van valahogy működésre lehet bírni az Adobe Flash Player-t?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 16, 00:24:12
Sajnos nem lehet a flasht mûködésre birni. Gyenge hozzá a processzor. A jelenlegi kernelproblémákról irtam egy rövidke cikket amit megtalálhattok itt is és a www.se-blog.hu/android (http://www.se-blog.hu/android) címen is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Djarpee 2011, 03 16, 00:38:52
Hejho!

Akinek akad a zene alvó módban, annak tudom ajánlani a PowerAmp nevű kis zenelejátszó progit. Ezt használom már a criminal kernelek óta, semmit nem akad vele a zene, sem alvó, sem éber állapotban. Az új Yonip kernel mellé érdemes felrakni az audio fix-et amit banjo mellékelt a samdroid fórumon, plusz a sound buffert min. 32 megára feltornászni recoveryben. Én így használom, és semmi para nincs vele.

Peace!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 16, 10:51:33
Sziasztok!

Van egy érdekes problémám ami nem tudom, hogy miért történt, ilyennel még nem találkoztam.

Szóval nyomtam egy ci-t és minden jóvolt működött a samdroidos app2sd is. Aztán egyik pillanatban  újraindult és eltűntek a felrakott appjaim mintha nem látná a teló. Mit tudtok erre javasolni?  Konfigom a nevem alatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 16, 11:56:16
  
én is jártam igy.azóta nem használom a samdroidos app2sd-t....inkább a beépített
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 16, 12:23:06
Most még érdekesebb lett a dolog nyomtam egy full wipe-ot formáztam az sd- ext-t és érdekes módon reboot után fent volt az összes app. Mind1 most így marad.

Más: Felraktam a yonip v10a+ ez a i/o boostot + a soundfixet (minden megtalálható a samdroidon yonip topicjában)
sleepben  nem akad a zene villámgyors quadrant 710 volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 16, 14:34:53
Divx lejátszásra még mindig nem tudjuk rávenni a telefont?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 16, 15:09:03
Sziasztok!

Most próbálkozom ezzekkel a psx emulátorokkal, azt hallottam hogy az fpse az jobb, fent is van letöltöttem a bios-t is hozzá kiválasztottam az is ok.
Nem tudonátok nekem egy kis leírást mondani, hogy innen hogyan tovább? Találtam egy gran turismo 2 romot leszedtem, de amikor ki akarom választani az fps-eben akkor rögtön kilép.
MIt rontok el? Ezen a téren még igencsak tapasztalatlan vagyok.
thx.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 16, 17:57:56
  
Nekem 9es yonip van nem siet az óra egy wipe chace és szerintem nem kell újrarakni ha nem Spcigaen mode-t használsz akkor az AIO-t ajánlom és szeritnem a 10eset is felrakhatod én is nemsokára felrakom csak nemtom hovatettem az adatkábelem...

Moto Phone Portal! ;)
Ha van wifid, akkor ezzel simán tudsz kommunikálni.
Letöltöd, telepíted, elindítod a progit, az kreál egy IP címet, azt beírod a böngészőbe és máris látod a tella teljes tartalmát, másolhatsz bármit.

Más:
Feltettem Én is a YONIP v10 BSF-et, plusz mellé az I/O boostert.
Brutálmód begyorsította a quadrant tesztben az I/O check-et. :ok:
Első mérésre 688-at hozott, nem rossz. :taps:

Írtátok, hogy gondotok volt az "alvásban" történő zenelejátszással, Én v8-nál és v9-nél sem tapasztaltam ilyet, viszont a SSSwitchet azonnal kukáztam, mert az okozott olyat, hogy hívásnál beszaggatta a csengőhangot. :hmm:
Lehet, hogy Nálatok is ez volt a gond...
A v9 nagyon stabil volt, remélem ez a 10-es is így teljesít. :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 16, 18:23:35
  
Na akkor mar ranezek en is ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 16, 18:25:30
  
Na akkor mar ranezek en is ;)

Nagyon tutti kis program...Moto Defy-től "loptam". :D
Nekem bevált! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 16, 18:34:48
  
Nagyon tutti kis program...Moto Defy-től "loptam". :D
Nekem bevált! :ok:
Nem ismerem ezt a progit, de a my phone explorer is pont ugyanez, de még ip cím se kell. :) Rögtön megtalálja usb-n vagy wifin. Lehet naptárat, telefonkönyvet, üzeneteket lementeni/írni, hívni, appokat telepíteni meg kb mindent.

Én feladom ezt a 3g dolgot. :S Megtaláltam a beállításokat, megcsináltam és elvileg mennie kéne, de már 2 megrendelés után és 4 nap elteltével se képesek aktiválni a megrendelésem. Nagyon rossz a telenor 3g... :S Valakinek tapasztalat? :S

Én Lukiqq V9-t használok és 100%-ről elég gyorsan leesett 84%-ra de utána elég jól bírta. Kicsit fura, de nem cserélnék. :) Majd lehet kipróbálom az új spicagen mod-dal a yonip kernel-t, de még nem tudom. :)

Zene lejátszónak a poweramp-t vagy a winamp-t ajánlom. Soha semmilyen szaggatás nem volt nekem még ha 133 mhz-re is állítottam az sswitch-t (bár ez még ch33ky kernelek időszakában volt :) )

A spicagen mod a legjobb, nagyon várom a kövit! :) Ajánlom mindenkinek!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 16, 18:39:09
Pffff, sracok. Azert a Quadrant 769 pont az eleg jo nem ?  :D

( cpu: 1433, Mem: 337, I/O: 1698 (!!!  :shock: ), 2d: 262, 3d: 117 )

Ez az i/o boost odatett nagyon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 16, 20:05:13
  
Pffff, sracok. Azert a Quadrant 769 pont az eleg jo nem ?  :D

( cpu: 1433, Mem: 337, I/O: 1698 (!!!  :shock: ), 2d: 262, 3d: 117 )

Ez az i/o boost odatett nagyon.

Ez milyen i/o boost? Allext2? milyen kernel? milyen összeállítás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 16, 20:32:09
Az miért van h ha letöltök egy alkalmazást a netről és fel akarom telepíteni akkor elkezdi telepíteni majd olyan 2p után újraindul a telefon?:O
Valaki találkozott már ilyennel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 16, 20:33:53
  
Az miért van h ha letöltök egy alkalmazást a netről és fel akarom telepíteni akkor elkezdi telepíteni majd olyan 2p után újraindul a telefon?:O
Valaki találkozott már ilyennel?
De nekem is volt párszor ilyen, de nekem rögtön újraindul. :) De csak nagyon ritkán csinálja.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 16, 20:44:56
És van rá vmilyen megoldás? Mert így nem enged telepíteni hiába próbálkozok újraindul.
Most meg már az eddigi alkalmazásokat se jeleníti meg amiket marketről szedtem abból is csak 2-őt:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 16, 21:04:51
  
És van rá vmilyen megoldás? Mert így nem enged telepíteni hiába próbálkozok újraindul.
Most meg már az eddigi alkalmazásokat se jeleníti meg amiket marketről szedtem abból is csak 2-őt:S

Ha unmountolod az sd kártyád akkor műkszik én ienkor mindig formáztam az ext es particiót meg wipoltam a telóm úgy lett csak jó :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 16, 21:20:04
A recovery menube kell unmotulni?
És a wipe dalvik-cache ra kell menni?
Az ext particiót h formázzam meg?( akkor törölni fog mindent?)
Bocs a sok kérdésért:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 16, 21:29:51
Akit érdekel, SpicagenMod beta1:  :D
 "Originally Posted by cadavre
My PC's CPU is red!

Next release this night!

Hope to fix a lot of problems!
"
 :taps: :taps: :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 16, 21:36:00
  
A recovery menube kell unmotulni?
És a wipe dalvik-cache ra kell menni?
Az ext particiót h formázzam meg?( akkor törölni fog mindent?)
Bocs a sok kérdésért:)
Megpróbálok segíteni:
1. szerintem neked nem a dalvik cache kell, hanem simán WIPE CACHE
2. Ext partíció egyáltalán van az SD-n? ha nincs, akkor particionálni kell (és igen, ebben az esetben mindent töröl az SD-ről)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 16, 22:00:42
Köszönöm a segítséget úgy néz ki már nem tudom visszahozni a programjaimat újra le kell szednem. Na mind1 legközelebb ügyesebb leszek:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 16, 22:20:22
  
Köszönöm a segítséget úgy néz ki már nem tudom visszahozni a programjaimat újra le kell szednem. Na mind1 legközelebb ügyesebb leszek:)

Szerintem akkor szedj le gyorsan egy My Backup Pro-t is,hogy legközelebb ne kelljen leszedned semmit. ;-)

Peti.

Nekem a Moto Phone Portal jobban tetszik,mint a My Phone Explorer.
Az utóbbit is használtam sokáig, de ennek a felülete jobban bejön.
Egyébként: ízlések és pofonok. ;)

No és...milyen az SMG? ;)
Jött már elő valami gebax?
Bug, fagyi, wifi/gps gond,SOD?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 16, 22:37:40
  
Köszönöm a segítséget úgy néz ki már nem tudom visszahozni a programjaimat újra le kell szednem. Na mind1 legközelebb ügyesebb leszek:)
Nekem is tűnt már el régebben alkalmazás és egy újraindítás simán megoldotta. Nem tudom mi lehet a te bajod. :S
  
Peti.

No és...milyen az SMG? ;)
Jött már elő valami gebax?
Bug, fagyi, wifi/gps gond,SOD?
Soha semmi baj nem volt vele. :) Minden működik. Nem lassul, nem fagy, az SU mindig tökéletesen megy, NO SOD! (1szer volt csak sod-m cm 8.3.2 alatt az is szerintem csak a véletlen műve volt, mert többet nem jött elő). Wifi, gps tökéletes...a fránya 3g nem jó de ez a telenor hibája. :D Látszólag nincs különbség egy sima cm-től, de érzetre sokkal jobb. :) Mondjuk csalódtam, hogy a spare parts és a samdroid tools-t nem építették bele az SM settings-be... :S Azt hittem ez volt a céljuk... :S Fordíthattuk le újra és sokkal többet nem tud mint a sima cm settings. :S Dióhéjban ennyi: gyors, stabil, megbízható. :)
Egy baja viszont van...nincs rá téma ha jól tudom... egyedül Rutyi portolta a green dev droid-t.

Valamint nem megy nekem az optimalizált 2.3-s billentyűzet... :S Flash előtt beletettem a zip-be (mind a 2 fájlt) és bootolás után nem volt billenytűm, hiába tettem fel újra recovery-ből nem jött elő. Most a droid x multitouch bill-t használom ami mellesleg simán jobb mint a GB keyboard (sokkal gyorsabb, sose akad, nem vált vissza véletlenszerűen szimbólumokról betűre)... és érdekességképpen pont ez nem ment sose, most pedig tökéletes. :D Amúgy ez lehet csak nálam fordul elő, ne vegyétek bug-nak.

Edit:
Hoppá, hoppá! :D Lehet át fogok menni majd a yonipp kernel-re ha ez elkészül:
"Originally Posted by RodzynR
Banjo can you tell us what will be invented in v11 ?  V10 is fast as hell but i want faster and better performance in 2D
Maybe a decent 2d/3d driver from TOM3q  and YONIP extreme, the one with 1000+ quadrant... someone has tested it already and he said its stable, no SOD, no Freeze
The only problem is the real time clock, on idle mode it syncs but on maximum frequency not
."
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 16, 23:40:14
Ez az utolsó hozzászólás reménykeltő...de én már nagyon úgy látom hogy galaxy spica fejlesztése el van hanyagolva
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 17, 09:17:18
felraktam ma a SGM beta1-et...és azt vettem észre,h kikapcsolt állapotban nem megy a recovery-be a varázsgombok megnyomásával,hanem betölt a rendszer :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 10:23:27
  
felraktam ma a SGM beta1-et...és azt vettem észre,h kikapcsolt állapotban nem megy a recovery-be a varázsgombok megnyomásával,hanem betölt a rendszer :hmm:
Ha töltőn van akkor nem fog bemenni recovery-be, nekem sose ment így. Próbáld úgy, hogy mindenről lehúzod.
  
Ez az utolsó hozzászólás reménykeltő...de én már nagyon úgy látom hogy galaxy spica fejlesztése el van hanyagolva
Nem csoda...már elég öreg telefon és mindenki vált. Én is pár hónap múlva átmegyek Galaxy S-re. Nem akarnék Samsuck-t venni, de ár-érték arányban nincs ennél jobb telefon. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 17, 11:03:43
az a baj, hogy a galaxy s még mindig 100e huf, ennyit nem adok egy készülékért. ami pedig ilyen 50 körül van az meg nem tud többet a spicánál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 11:17:14
  
az a baj, hogy a galaxy s még mindig 100e huf, ennyit nem adok egy készülékért. ami pedig ilyen 50 körül van az meg nem tud többet a spicánál.
Off: Én részletre fogom venni a djuice-nál. :) Hiába 100 ezer, de csak havi 6-7 ezret fizetek rá és 0% thm. :) /Off

Más:
Kijött az új Spicagen mod:
http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/)
A hétvégén fel is rakom, amikor kijön a yonip extreme kernel. :) Brutális kombináció lesz. Simán több mint 1100 pont a quadrant-ban. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 17, 15:19:26
HI!

Ma úgymond egy kis tesztnek vetettem alá a jelenlegi konfigot, bár lehet felesleges itt megosztanom mert mindenki várja már azt az extreme kernelt:).
Szóval a minap 4 és fél óra folyamatos zenehallgatás sleep módban...
eredmény: kb 6 szor akadt meg a másodperc tört részére, szóval teljesen használható, szinte "tökéletes".
Ami az akku-t illeti az is jó szerintem, ebben a 4 és fél órában volt 3 telefon is és mire hazaértem 8 %-ot merült az akku. Amikor hívtak rendesen leállt a zene amikor leraktam folytatódott, szóval Zenére teljesen jó minden.

MÁs: Jól értelmeztem, hogy ebbe az új extreme kernelben végre meglesz a 3d driver is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 15:25:29
  
Talán lesz benne, vmi használható, de kétlem hogy a végleges lenne... Rég nem írt a driver-hez a github-n, a kernellel volt elfoglalva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 17:41:53
Ext particó az sdén az csak apps2sd-hez kell? Vagy a spicagen módba ahol beállitom hogy hova telepitsen oda is?
Bocs az alapkérdésért de belebonyolodtam...:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 17, 17:54:22
  
...Én is pár hónap múlva átmegyek Galaxy S-re. Nem akarnék Samsuck-t venni, de ár-érték arányban nincs ennél jobb telefon. :)

Azért a HTC Desire-t mostmár függetlenben megkapod 75-től és nem hinném, hogy sokmindenben elmarad az SGS-től (eltekintve attól a 0.3 coll difitől...muhaha :D, max a PowerVR SGX540) . ;)
Csak az ár/érték arány miatt mondom, mert pl. használtban 60-65-ért hozzájutsz egy 1Ghz-es Snapdragonnal felvértezett (+Adreno200-as grafikai procival megtámogatott) Dezsőhöz, szerintem ez a verhetetlen. :ok:
Összeszerelés tekintetében pedig a HTC bax oda, teszt alatt Nekem jobban is tetszett az összhatás, mint az SGS-nél.
Ráadásul a GS-ek gyári ROM-ja elég ratyi, de gondolom ez Nálad nem sokáig fog gondot okozni! ;) :p
(És ezt az egészet nem lehúzásból, csupán alternatív opció és a teljes rálátás miatt írtam :ok:)

Egyébként valami lehet a levegőben :D, mert Én is pont a minap filóztam el egy jó ajánlaton (Desire 64-ért).
Lehet, hogy hónap elején meglépem a témát, de megmondom őszintén, nagyon sajnálnám eladni a Spica-t. :'(
Úgy megszerettem, olyan kezesen teljesít (pedig gyűröm rendesen a "kis" prociját :D), hogy nincs szívem valami szakbarbár kezébe eladni. :-X

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 18:34:40
Nem tujátok mitől lehet az hogy ha lehúzom a gépről a telot minden widgetem alapértelmezett launcherem eltűnik? (sdra van áthelyezve telepitve minden)
yonip 10 24 bpp
spicagenmod b2
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 18:36:23
  
Azért a HTC Desire-t mostmár függetlenben megkapod 75-től és nem hinném, hogy sokmindenben elmarad az SGS-től (eltekintve attól a 0.3 coll difitől...muhaha :D, max a PowerVR SGX540) . ;)
Csak az ár/érték arány miatt mondom, mert pl. használtban 60-65-ért hozzájutsz egy 1Ghz-es Snapdragonnal felvértezett (+Adreno200-as grafikai procival megtámogatott) Dezsőhöz, szerintem ez a verhetetlen. :ok:
Összeszerelés tekintetében pedig a HTC bax oda, teszt alatt Nekem jobban is tetszett az összhatás, mint az SGS-nél.
Ráadásul a GS-ek gyári ROM-ja elég ratyi, de gondolom ez Nálad nem sokáig fog gondot okozni! ;) :p
(És ezt az egészet nem lehúzásból, csupán alternatív opció és a teljes rálátás miatt írtam :ok:)

Egyébként valami lehet a levegőben :D, mert Én is pont a minap filóztam el egy jó ajánlaton (Desire 64-ért).
Lehet, hogy hónap elején meglépem a témát, de megmondom őszintén, nagyon sajnálnám eladni a Spica-t. :'(
Úgy megszerettem, olyan kezesen teljesít (pedig gyűröm rendesen a "kis" prociját :D), hogy nincs szívem valami szakbarbár kezébe eladni. :-X
Az én spica-m megy édesapámhoz, jó kezekben lesz. :) Néha azért majd frissítek 1-2 dolgot rajta, szóval képben maradok és itt is itt leszek.
SGS-t meg azért veszek, mert a djiuce-nál 7 ezer ft a különbség a desire és e közt. Akkor valószínűleg már a jobbat veszem. ;) Mindenképpen újonnan veszem, mert előfizus akarok maradni és így kapok ingyen 3g-t is (nem mintha szükségem lenne rá :D ). Használtan semmiképp se veszek telót, befürödtem már vele... Amúgy meg már kinéztem a darky romot meg a CM7-t hozzá. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 17, 18:43:37
  
... Amúgy meg már kinéztem a darky romot meg a CM7-t hozzá. :)

Sejtettem. :D

Így érthető, havi 7 ropi nem olyan megerőltető.
Én már sokszor vettem használt(2-5 hónapos) telefont, de Nekem van pár stabil kapcsolatom, Én tesztelek Nekik, Ők meg jó áron és garival adják a készülékeket.
Néha beszerzésin, néha közel a piaci árhoz, de még egyetlen tellával sem baxtam rá, ezért merek használtban is gondolkodni. ;)
Ez a Desire jó vételnek tűnik ennyiért, de a Spica-t mindenképpen be kellene számíttatnom (akkor viszont rögtön eladják...és lehet, hogy egy t*ketlennek :hmm:), mert lesz néhány extra kiadásom jövő hónapban. :-X
Na majd kiderül...ha beborul. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 19:13:33
Csoda szép dolgokat olvasok itt a Spicarol, hogy végre talán egy értelmes kernelt is összedobnak meg packot meg ilyesmit, de erről az extreme kernelről hol lehet olvasni? Valaki ha tudná linkelni örülnék neki! Nekem most az új spicagenmod van meg yonip meg allext meg i/o booster google update pack asszem ennyi, CI-t kell csinálnom majd az extreme packhoz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 17, 19:28:48
http://se-blog.hu/android/2011/03/17/samsung-galaxy-spica-egy-ujabb-banjo-bumm/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/17/samsung-galaxy-spica-egy-ujabb-banjo-bumm/)
itt olvashatsz róla meg samdroidon :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 19:30:51
  
http://se-blog.hu/android/2011/03/17/samsung-galaxy-spica-egy-ujabb-banjo-bumm/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/17/samsung-galaxy-spica-egy-ujabb-banjo-bumm/)
itt olvashatsz róla meg samdroidon :)

Ebben jobbnak tűnik a 2d-3d is! A CPU meg mennyin mehet?!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 17, 19:41:42
egyelőre mindent titkol banjo. azt írogatja, h várjunk türelemmel, majd meglátjuk :S. szerintem nem feltétlen sokkal húzta tovább a processzort, inkább optimalizált valamit. az szinte biztos, hogy feljebb húzta, mert megint az óra szinkronnal van elfoglalva, meg az angry birds is slow motion-ben megy egyelőre. de ha az előzőknél megoldotta akkor itt is meg fogja :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 19:50:28
  
Nagy zsivány ez a banjoo! Nagyon profi a srác! Már csak egy értelmes 3d driver kellene ha már van benne chip... Arról tud valaki valamit, hogy készül-e?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 17, 19:52:55
  
Nagy zsivány ez a banjoo! Nagyon profi a srác! Már csak egy értelmes 3d driver kellene ha már van benne chip... Arról tud valaki valamit, hogy készül-e?
nincs benne graf gyorsító chip. pont ez a problémánk forrása, ezért ilyen hurka minden játék :D
amúgy ha szerencsénk van akkor ehhez már lesz valami szösszenet, de nem biztos...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gexxx 2011, 03 17, 20:10:47
hát, a quadrant screenshoot-on azért látszik, hogy az I/O és a 2D teljesítmény nőtt jelentősen... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 17, 20:14:54
  
hát, a quadrant screenshoot-on azért látszik, hogy az I/O és a 2D teljesítmény nőtt jelentősen... :)
és elméletileg ehhez még nem volt tomeq 3d driver. szóval ha lesz akkor a 2d meg a 3d is megugrik egy pöppet :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 20:26:28
Nincs benne? Én úgy tudom van. "Az s3c6410-ben is van teljes értékű opengl es 1.1/2.0 gyorsító, ami specifikáció szerint 4millió háromszög/másodperc teljesítményre képes."  Ez van benne. Tehát VAN benne max a kedves Samsung kicsit legyakta, hogy ne tudjuk használni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 17, 20:29:17
  
és elméletileg ehhez még nem volt tomeq 3d driver. szóval ha lesz akkor a 2d meg a 3d is megugrik egy pöppet :D

a hangsúly azon hogy ha lesz...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 20:32:31
  
a hangsúly azon hogy ha lesz...

Fő az optimizmus!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 17, 20:41:16
Tök jó utána néztem ennek a dolognak, ugyan választ nem találtam, de egy francia reklámot igen, amiben a kis telefon kicsit jobbnak van feltüntetve, mint amilyen:D. Pl. hogy van benne multitouch (bár lehet, hogy multitask-ot mond, nem tudok franciául), és játszhatók olyan jó játékok mint a raging thunder akadás mentesen:D

Armaboing sur le dernier spot télé du Samsung Spica (http://www.youtube.com/watch?v=5W8EZpbJQxo#ws)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 20:45:06
  
Tök jó utána néztem ennek a dolognak, ugyan választ nem találtam, de egy francia reklámot igen, amiben a kis telefon kicsit jobbnak van feltüntetve, mint amilyen:D. Pl. hogy van benne multitouch, és játszhatók olyan jó játékok mint a raging thunder akadás mentesen:D

Armaboing sur le dernier spot télé du Samsung Spica (http://www.youtube.com/watch?v=5W8EZpbJQxo#ws)
Hmmm lehet tudnak valamit ezek a franciák... XD A poén csak az hogy ezt bőven megtudná szerintem haladni a telefon hardvere.
De érdemes megnézni hogy mit is irnak erről a processzorról... http://www.samsung.com/global/business/semiconductor/productInfo.do?fmly_id=835&partnum=S3C6410 (http://www.samsung.com/global/business/semiconductor/productInfo.do?fmly_id=835&partnum=S3C6410)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 20:46:08
  
Tök jó utána néztem ennek a dolognak, ugyan választ nem találtam, de egy francia reklámot igen, amiben a kis telefon kicsit jobbnak van feltüntetve, mint amilyen:D. Pl. hogy van benne multitouch (bár lehet, hogy multitask-ot mond, nem tudok franciául), és játszhatók olyan jó játékok mint a raging thunder akadás mentesen:D

Armaboing sur le dernier spot télé du Samsung Spica (http://www.youtube.com/watch?v=5W8EZpbJQxo#ws)

Tehát akkor lehet, hogy van benne, csak valahogy a Samsung kiiktatta... Pl. tesóm notebookjában van 2 videókártya (hogy minek ne kérdezzétek) és az egyik levan tiltva és semmit sem lehet vele. Lehet itt is ez a helyzet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 17, 20:48:22
  
Fő az optimizmus!

én az vagyok...csak fejlődést nem látunk...de igérgetést igen...november óta követem az eseményeket...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 20:49:53
  
Hmmm lehet tudnak valamit ezek a franciák... XD A poén csak az hogy ezt bőven megtudná szerintem haladni a telefon hardvere.
De érdemes megnézni hogy mit is irnak erről a processzorról... http://www.samsung.com/global/business/semiconductor/productInfo.do?fmly_id=835&partnum=S3C6410 (http://www.samsung.com/global/business/semiconductor/productInfo.do?fmly_id=835&partnum=S3C6410)

Igen ezért nem értem én sem, hogy mért tartunk ott ahol tartunk 3D driver téren mert elvileg VAN benne (én úgy tudom és ez a reklám is alátámasztani látszik), hogy micsináltak vele és miért azt nem tudom. Volt egy O2 XDA Exec telóm és abban is 64mb ram volt alapban VISZONT megvolt neki csinálva a következő 64nek a hely. Nincs olyan verzió amiben alapban 124mb van. Sokan vettek még ram chipet és beleforrasztatták és ment felismerte stb.. Érdekes dolgok ezek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 17, 20:50:54
ez érdekes. akkor elnézést kérek. régen azt olvastam, hogy nincs benne, ezért ilyen satnya... :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 20:54:03
  
ez érdekes. akkor elnézést kérek. régen azt olvastam, hogy nincs benne, ezért ilyen satnya... :D

Hé, hé, hé! Nincs itt semmi elnézés! Senki sem tudhat mindent! Azért van fórum, hogy okosítsuk egymást! Tudjátok mi érdekelne? Egy spica alaplap. Ha valaki szétszedné (nem javaslat vagy ilyesmi!!!! nem azt mondom) az okosok közül akik főzik a cuccokat akkor megtudnánk.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 20:58:39
  
Hé, hé, hé! Nincs itt semmi elnézés! Senki sem tudhat mindent! Azért van fórum, hogy okosítsuk egymást! Tudjátok mi érdekelne? Egy spica alaplap. Ha valaki szétszedné (nem javaslat vagy ilyesmi!!!! nem azt mondom) az okosok közül akik főzik a cuccokat akkor megtudnánk.

Én is csak azért osztottam meg ,hogy ne mondjunk le a spicáról  mert okozhat még meglepetéseket. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 21:12:42
Nem tudtok valami jó képnézegetőt? nekem ez a "gyári" nem igazán jön be. Lassan olvassa be a képeket...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 17, 21:15:55
  
Nem tudtok valami jó képnézegetőt? nekem ez a "gyári" nem igazán jön be. Lassan olvassa be a képeket...
nekem a quickpick jön be eddig :) és még ingyenes is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 21:16:39
Maga a hardware nem rossz, de már eléggé elavult...gondoljunk csak bele, hogy ez volt benne az omnia 2-ben és az meg már nem mai csirke... :)
Hogy eloszlassam a ködöt: Van benne gpu természetesen, de alapból nincs benne opengl es 2.0 csak 1.0 és ez a nagy baj. Tom3q pont ez csinálja. Beépíti az OGLES 2.0-t és optimalizáltan újraírja a driver-t. Előzetes kapkulációk alapján htc hero/legend teljesítményre lesz képes. A cpu se gyenge, normális driver-ekkel simán elvinné a 720p-s filmeket (pl a dev kit-en simán futtatják). Egy nagy baj van a spica-val, hogy a samsuck borzalmas memória kezelőt írt hozzá ami eszméletlenül lassítja a telefont (ez a híres memory bottleneck). Sajnos ezt bootloader forrás nélkül lehetetlen módosítani. Vagyis lehetséges, de visszafejteni rendkívül veszélyes lenne, mivel simán tönkre teheted a telót ha nem vagy elég óvatos. :S

Nem akarok rosszindulatú lenni, de szerintem Banjo azért kicsit ferdíti is a quadrant értékeket. Nagyon titkolózik... :S Remélem nincs igazam, de olyan fura. Lukiqq kernelei-nél eddig sose volt sokkal gyorsabb és elvileg 1000- pörög a cpu. A yonipp kernel topic meg szinte csak a quadrant eredményekről szól. Lukiqq-nál meg szinte megköveznek ha meg is említed. :S

Én legjobban annak örülnék, ha végre megszabadulnánk ettől az ősrégi kernel-től és végre valami modernebbet tudnánk használni. Sok-sok gond megszűnne. Ennél jelenleg fontosabb nincs, még a 3d driver se olyan fontos mint ez. Gondoljunk csak bele...vadi új energiagazdálkodás, gyorsabb stabilabb működés, a bfs is az új kernelekre készült, stb...
  
nekem a quickpick jön be eddig :) és még ingyenes is!
Én is rá esküszöm! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 17, 21:19:15
Régen a gyári rom mellett használtam egyet, ha jól emlékszem csak simán Picture Viewer volt a neve. Van még a Floating Image, de ez inkább eye candy, mint hasznos, de az tény, hogy jól néz ki:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 21:41:36
  
Maga a hardware nem rossz, de már eléggé elavult...gondoljunk csak bele, hogy ez volt benne az omnia 2-ben és az meg már nem mai csirke... :)
Hogy eloszlassam a ködöt: Van benne gpu természetesen, de alapból nincs benne opengl es 2.0 csak 1.0 és ez a nagy baj. Tom3q pont ez csinálja. Beépíti az OGLES 2.0-t és optimalizáltan újraírja a driver-t. Előzetes kapkulációk alapján htc hero/legend teljesítményre lesz képes. A cpu se gyenge, normális driver-ekkel simán elvinné a 720p-s filmeket (pl a dev kit-en simán futtatják). Egy nagy baj van a spica-val, hogy a samsuck borzalmas memória kezelőt írt hozzá ami eszméletlenül lassítja a telefont (ez a híres memory bottleneck). Sajnos ezt bootloader forrás nélkül lehetetlen módosítani. Vagyis lehetséges, de visszafejteni rendkívül veszélyes lenne, mivel simán tönkre teheted a telót ha nem vagy elég óvatos. :S

Nem akarok rosszindulatú lenni, de szerintem Banjo azért kicsit ferdíti is a quadrant értékeket. Nagyon titkolózik... :S Remélem nincs igazam, de olyan fura. Lukiqq kernelei-nél eddig sose volt sokkal gyorsabb és elvileg 1000- pörög a cpu. A yonipp kernel topic meg szinte csak a quadrant eredményekről szól. Lukiqq-nál meg szinte megköveznek ha meg is említed. :S

Én legjobban annak örülnék, ha végre megszabadulnánk ettől az ősrégi kernel-től és végre valami modernebbet tudnánk használni. Sok-sok gond megszűnne. Ennél jelenleg fontosabb nincs, még a 3d driver se olyan fontos mint ez. Gondoljunk csak bele...vadi új energiagazdálkodás, gyorsabb stabilabb működés, a bfs is az új kernelekre készült, stb...Én is rá esküszöm! :)

Én nagyon várom azt az új kernelt! Az lesz a kulcsa a 2.3nak is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 21:45:34
  
Én nagyon várom azt az új kernelt! Az lesz a kulcsa a 2.3nak is?
Valószínűleg igen, mivel a 2.3-ban már új wakelock (alvó állapotból felébresztés) módszert alkalmaztak. Ezért van SOD a régebbi kerneleken. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 21:54:00
Valaki tud valamit a 2.3ról? Vagy addig Criminal nem is csinál semmit ameddig nincs kész a Kernel? A kernel, hogy alakul? Soká lesz még kész?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 17, 21:55:06
És ki csinálja ezt az új kernelt? Tom3q?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 21:56:46
  
És ki csinálja ezt az új kernelt? Tom3q?

Úgy tudom igen!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 22:00:05
  
Valaki tud valamit a 2.3ról? Vagy addig Criminal nem is csinál semmit ameddig nincs kész a Kernel? A kernel, hogy alakul? Soká lesz még kész?
Csinálja folyamatosan. Ma született meg a 2. gyermeke, de még a szülés előtt is dolgozott a 2.3-n :)
Itt a github-ja: https://github.com/dh-harald
  
És ki csinálja ezt az új kernelt? Tom3q?
Tom3q a 2.6.35-t (most már a 2.6.38-t) portolja a nexus S-ről és írja át benne a modulokat. Nem kis feladat, de ha egyszer kész lesz akkor nagyot fog szólni. :)
Emellet Gotenks az Acclaim-ről portolja a 2.6.32-t. Már bebootolt a rendszere és megy is rajta pár dolog, de még használhatatlan. Mivel a lányáé a telefon ezért csak igen lassan halad vele.

2.3-ra meg Banjo és Pixiebob kezdett el kerneleket csinálni, de ezek még 2.6.29-es verziószámúak, szóval ugyanúgy jellemző rájuk a SOD.
A türelem új kernelt terem. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 22:02:57
  
Csinálja folyamatosan. Ma született meg a 2. gyermeke, de még a szülés előtt is dolgozott a 2.3-n :)
Itt a github-ja: https://github.com/dh-haraldTom3q a 2.6.35-t (most már a 2.6.38-t) portolja a nexus S-ről és írja át benne a modulokat. Nem kis feladat, de ha egyszer kész lesz akkor nagyot fog szólni. :)
Emellet Gotenks az Acclaim-ről portolja a 2.6.32-t. Már bebootolt a rendszere és megy is rajta pár dolog, de még használhatatlan. Mivel a lányáé a telefon ezért csak igen lassan halad vele.

2.3-ra meg Banjo és Pixiebob kezdett el kerneleket csinálni, de ezek még 2.6.29-es verziószámúak, szóval ugyanúgy jellemző rájuk a SOD.
A türelem új kernelt terem. ;)

Ha esetleg beszélsz vele, akkor gratulálok!  :D Annyira várom a kész froyot és a félkész GBt is! A divixen dolgozik valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 17, 22:05:20
Ez a Nexus-ról portolt kernel nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Kicsit úgy érzem magam, mint a kisgyerek, aki nagyon várja már a karácsonyt.:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 17, 22:07:37
  
Ez a Nexus-ról portolt kernel nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Kicsit úgy érzem magam, mint a kisgyerek, aki nagyon várja már a karácsonyt.:D

Én már mióta így érzem magam...  :D :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 22:13:56
  
Ha esetleg beszélsz vele, akkor gratulálok!  :D Annyira várom a kész froyot és a félkész GBt is! A divixen dolgozik valaki?
Nem ismerem, twitteren olvastam. :) De ha esetleg találkozok vele akkor mondom neki, hogy te is gratulálsz! ;)
  
Én már mióta így érzem magam...  :D :taps:
Én tavaly okt körül éreztem így, amikor megtudtam, hogy tom3q csinálja az új 3d driver-t... :) Most már nem izgat annyira a dolog...munkakeresésre koncentrálok. :D
Én annak is nagyon örülnék, ha a droidbooster-rel csinálnák meg a romokat! Aki nem ismeri, annak itt egy vidi ;) droidBooster: HTC Magic acceleration demo (http://www.youtube.com/watch?v=Bduk--UTcf4#)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 17, 22:19:55
Megeszem a kalapom, ha ez nem francia:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 17, 22:25:57
  
Megeszem a kalapom, ha ez nem francia:D
Hajrá! Az... ;)
Egy kis háttérsztori akit érdekel: A cyanogenmod csapat nagyon sok segítséget adott ennek a cégnek...sőőt az ő romjaikkal fejlesztették ki ezt a módszert. És amikor elkészült egy jó kis summát adományoztak a CM team-nek. :) Azért jó néha olyanokat is hallani, mint az egymásnak való segítés fogalma és, hogy végre valaki nem lop. :)
Csak készülékgyártóknak adják el ez  a fordító programot. A htc már érdeklődött iránta, remélem használni is fogják. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 22:38:04
  
nekem a quickpick jön be eddig :) és még ingyenes is!
Ez a QuickPic nálatok is akad picit képváltáskor? Vagy csak az én telommal nincs valami rendben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 17, 22:47:31
Nos igen...
Az optimista egy félreinformált pesszimista. :D
De természetesen Én is várom kitartóan ezt a nagy áttörést.;)
Criminalt pedig megértem(most 5 hónapos a kisfiam), az a csoda,hogy az aszonypajti nem szedte eddig le a srác fejét egy "Én itt görcsölök,Te meg nyomkodod azt a xart wazze!" felkiáltás kíséretében... :D:D

BlackZack!

Még egy alternatíva(a felsoroltak mellé):
Just Picture. ;)
Én már régóta csak ezt használom,szép a kezelői felület,mindent tud a progi és gyors is.
Nálam ez a favorit. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 17, 22:49:16
  
(...)
Just Picture. ;)
Én már régóta csak ezt használom,szép a kezelői felület,mindent tud a progi és gyors is.
Nálam ez a favorit. ;)

EZ AZ! Ezt használtam annó, és nagyon bejött, csak az előbb nem ez a név jutott az eszembe.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 17, 22:54:39
gratulálok neked is a srácodhoz! jó dolog lehet :) annyian gyűltünk itt össze, hogy csak na. ennyi embert egyszerre ebben a topicban soha sem láttam. jah és továbbra is fogom folytatni a cikkek írását spicáról( www.se-blog.hu/android (http://www.se-blog.hu/android) ). ha van valami 5letetek ezzel kapcsolatban akkor azt szívesen fogadnám pü-ben! köszönöm [off]/end
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 17, 22:55:08
  
EZ AZ! Ezt használtam annó, és nagyon bejött, csak az előbb nem ez a név jutott az eszembe.

Nnnna ugye...:D:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 03 17, 23:04:05
Sziasztok mióta megvan a telóm nem tudok bluetooth-tal küldeni azt hittem rossz de nemrég sikerült küldenem egy androidos telefonnak a többi telefonnál failedet ír ki. Mit tudok ezzel tenni? (a bluetooth explorer sem segített)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 17, 23:06:13
  
Nnnna ugye...:D:D
Nagyon jó progi ez a tuti befutó:D

De lenne két kérdésem: 1 hogy tudom kitörölni az alapot... ( idegesítXD)
2 hol van a spicagenmodba a live walpaper???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 17, 23:13:07
  
gratulálok neked is a srácodhoz! jó dolog lehet :) annyian gyűltünk itt össze, hogy csak na. ennyi embert egyszerre ebben a topicban soha sem láttam. jah és továbbra is fogom folytatni a cikkek írását spicáról( www.se-blog.hu/android (http://www.se-blog.hu/android) ). ha van valami 5letetek ezzel kapcsolatban akkor azt szívesen fogadnám pü-ben! köszönöm [off]/end
Köszi Náhó,valóban egy leírhatatlan csoda,amikor az embernek fia születik! :)
Oksa,ha lesz valami "cikknek való" :), feltétlenül szólok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 17, 23:23:43
Zack.

Örülök,hogy tetszik. :D ;)

1:
SU jogosultságú explorerrel (pl. ES File Explorer, Root Explorer) tudod törölni a system mappából.
 2:
Azt nem tom :D, meee 8.3-at használok.:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 17, 23:25:12
  
Zack.

Örülök,hogy tetszik. :D ;)

1:
SU jogosultságú explorerrel (pl. ES File Explorer, Root Explorer) tudod törölni a system mappából.
 2:
Azt nem tom :D, meee 8.3-at használok.:D
es file explorerrel bármilyen fölösleges appot törölhetek a systemből?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 17, 23:41:52
Nahó szerintem igen 1baj van azzal ha nem telepítés előtt törlöd a system appokat az hogy first bootnál csinál data filokat amik megmaradnak de azokat is ki tudod törölni csak macerás van rá valami progi de az pedig fizetős ami így kitörli dataval együtt
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 18, 07:17:40
  
hol van a spicagenmodba a live walpaper???

Alap képernyő, menü gomb, wallpaper. ;)

Jófajta ez a spicagenmod, de quadranton nevetségesen teljesít, legmagasabb érték 404! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 18, 08:23:28
  
es file explorerrel bármilyen fölösleges appot törölhetek a systemből?
nekem eddig még mindig sikerült :) ugrott már a maps, a voice dialer, a voise search stb stb stb
Éppen tegnap takarítottam ki  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 18, 08:25:08
  
Jófajta ez a spicagenmod, de quadranton nevetségesen teljesít, legmagasabb érték 404! :D
Ha jól látom, szinte ugyanazt használjuk, de nekem még nem volt 600 alatt a quadrant érték egyszer sem  :D
Igaz, rájöttem, hogy ez nem sokat számít... (a Yonip v9-el is csak kb 40 ponttal volt több, mint így)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 18, 08:59:34
  
es file explorerrel bármilyen fölösleges appot törölhetek a systemből?
Igen. :)
  
Nahó szerintem igen 1baj van azzal ha nem telepítés előtt törlöd a system appokat az hogy first bootnál csinál data filokat amik megmaradnak de azokat is ki tudod törölni csak macerás van rá valami progi de az pedig fizetős ami így kitörli dataval együtt
Nagyon igaz! :) ÉN mindig így csinálom! :)
  
Alap képernyő, menü gomb, wallpaper. ;)

Jófajta ez a spicagenmod, de quadranton nevetségesen teljesít, legmagasabb érték 404! :D
Nekem majdnem mindig 600 körül alakul. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 18, 12:22:09
Azok akik CM-ot használnak yonip bfs v10a-val, nektek nem szokott random újraindulni a telefonotok? Nálam nem is teljesen indul újra, mert a bolt folyamat felétől kezdi csak, azaz bejön a CM lógó kb 5 mp-re aztán kéri a pin kódot. Ezt azóta van, mióta felraktam a yonip bfs kernelt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 18, 12:29:34
  
Azok akik CM-ot használnak yonip bfs v10a-val, nektek nem szokott random újraindulni a telefonotok? Nálam nem is teljesen indul újra, mert a bolt folyamat felétől kezdi csak, azaz bejön a CM lógó kb 5 mp-re aztán kéri a pin kódot. Ezt azóta van, mióta felraktam a yonip bfs kernelt.
Nekem az én konfigommal is van ilyen, amikor kicsit túlterhelem szegénykét. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 13:09:26
ez a droid booster gondolom nem kétfillér, de mégis mennyi lehet? mondjuk biztos baromi drága ha csak gyártóknak kinálják...habár elég gyorsan gyűlt a lóvé lukiqq telójára is, de attól még sajna esélytelenek vagyunk rá...kár :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 18, 13:14:25
  
ez a droid booster gondolom nem kétfillér, de mégis mennyi lehet? mondjuk biztos baromi drága ha csak gyártóknak kinálják...habár elég gyorsan gyűlt a lóvé lukiqq telójára is, de attól még sajna esélytelenek vagyunk rá...kár :(
Szerintem még akkor se adnák el nekünk... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 13:22:29
Nekem a SpicagenMod B2vel YOnip BFS 10AIO meg ez az I/O booster allext2vel egyelőre még nem indult újra egyszer sem. Viszont a Quadrant pontszámom 700-760.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 13:43:29
újabb infókat szereztem a yonip extrem-mel kapcsolatban, fél órán belül kinn a cikk :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 14:09:37
  
újabb infókat szereztem a yonip extrem-mel kapcsolatban, fél órán belül kinn a cikk :)

Jöhet, jöhet, jöhet!!!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 14:22:23
  
Jöhet, jöhet, jöhet!!!  :D
cikk kinn a blogomban! hamarosan a pda fan clubon is kinn :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 14:27:10
  
cikk kinn a blogomban! hamarosan a pda fan clubon is kinn :)

Zsíír! Ezt te honnan tudod? Betörtél hozzá mi?  :D Ez mikorra várható? Úgy látom, hogy a 2d-3d is jelentősen nőtt sőt a memory és minden basszus ez durva! Ebben már benne van Tom3q szösszenete is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 14:39:52
  
Zsíír! Ezt te honnan tudod? Betörtél hozzá mi?  :D Ez mikorra várható? Úgy látom, hogy a 2d-3d is jelentősen nőtt sőt a memory és minden basszus ez durva! Ebben már benne van Tom3q szösszenete is?
ha jól tudom akkor ez a tom3q nélül van. simán megkértem hogy adjon valami infót a cikkhez :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 18, 14:40:38
Az a durva, hogy eddig csak azért ért el a Spica magas pontszámot, mert baromi gyors volt az I/O terén, de ahogy most látom a CPU teljesítménye ugrott meg nagyon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 15:05:16
Most lenyomtam egy Quadrantot és MINDEN megugrott elég szépen!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 15:06:24
Mitől?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 15:20:41
  
Mitől?

Mármint a YOnipos Extremeben az enyémhez képest minden jóval nagyobb!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 18, 16:01:20
Na mostmár kezd érdekelni a SpicagenMod BETA1. :D
Valaki leírná, hogy mi nem (vagy hibásan) működik benne mondjuk a 8.3-hoz képest?
(mert a changelog-ban olvastam pár, még javítatlan bug-ot.)
Vagy csak úgy szimplán egy tapasztalatokkal megfűszerezett beszámoló jöhetne attól, aki használja! :olvass:

THX!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 18, 16:16:37
nekem kiadás óta fent van a sgm beta1 és idáig semmi panasz nincs rá,jh6tal,lukiqq v7aio-val és i/oboosttal használom és az utolsó quadrantom 604 volt.semmi panasz nincs rá,nincs fagyás,semmi...mit is mondhatnék még?:D szerintem jó,de a cm 8.3.2höz képest nem vettem észre különbséget.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 18, 16:25:13
  
nekem kiadás óta fent van a sgm beta1 és idáig semmi panasz nincs rá,jh6tal,lukiqq v7aio-val és i/oboosttal használom és az utolsó quadrantom 604 volt.semmi panasz nincs rá,nincs fagyás,semmi...mit is mondhatnék még?:D szerintem jó,de a cm 8.3.2höz képest nem vettem észre különbséget.

De akkor ugye nem a pre-beta1-ről, hanem a jelenlegi BETA1-es verzióról beszéltél? ;)

Nos, egyelőre még várakozó álláspontra helyezem a témát, mert nincs sok kedvem egy CI-hoz, csak ha már biztosan megéri (értem ez alatt, hogy számottevő változások lesznek érezhetőek a két verza között...), ráadásul Nekem most igen stabil a 8.3 a YONIP v10BFS-el (quadrant is 640-690 között mocorog).

Köszi az infót Bathman! :D :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 18, 16:30:51
Igen a rendes beta1-ről szóltam vala,de akkor már amúgyis érett kicsit egy ci,uh pont kapóra jött:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 18, 16:34:17
  
Igen a rendes beta1-ről szóltam vala,de akkor már amúgyis érett kicsit egy ci,uh pont kapóra jött:D

Thank's az infót! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 18, 16:49:41
MIre jo az I/O Booster? Honnan tudom etölteni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 16:55:18
  
MIre jo az I/O Booster? Honnan tudom etölteni?
gyorsul tőle a telefon sokat, és innen tudod leszedni:
http://www.multiupload.com/73CCYYUXGI (http://www.multiupload.com/73CCYYUXGI)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 18, 17:05:31
  
gyorsul tőle a telefon sokat, és innen tudod leszedni:
http://www.multiupload.com/73CCYYUXGI (http://www.multiupload.com/73CCYYUXGI)
Köszi Kipróbálom! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 17:07:27
  
Köszi Kipróbálom! :)
mindenképpen megéri
más nemsokára megint újabb cikk :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 18, 17:13:39
  
más nemsokára megint újabb cikk :D
Csak nem megint az extrem kernelel kapcsolatba.. :D
Már nagyon várom :D

más: Alvós zenelejátszásra eddig még nincs semmi megoldás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 17:20:13
Engem is érdekel a cikked Náhó! Jöhet jöhet és még mindiiiiig jöhet!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 17:28:31
  
Csak nem megint az extrem kernelel kapcsolatba.. :D
Már nagyon várom :D

más: Alvós zenelejátszásra eddig még nincs semmi megoldás?
örülök, hogy érdekel titeket a dolog. most egy más téma lesz. az alvós problémára őszintén nem néztem hogy van e megoldás, mert én még sohasem tapasztaltam. tegnap 3 órahosszán át hallgattam telón a zenét, és nem volt ilyen gondom. én a cube playert használom mert baromi jól néz ki!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 17:29:45
  
örülök, hogy érdekel titeket a dolog. most egy más téma lesz. az alvós problémára őszintén nem néztem hogy van e megoldás, mert én még sohasem tapasztaltam. tegnap 3 órahosszán át hallgattam telón a zenét, és nem volt ilyen gondom. én a cube playert használom mert baromi jól néz ki!

Milyen téma lesz? :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 17:31:10
Samsung Galaxy Spica: Játékok CM 8.3+YONIP v10 alatt (http://www.youtube.com/watch?v=3J3ZWXSMccw#ws)
ilyen téma :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 17:33:19
[off] szerintetek ha videózhatok hd-ben de rossz hanggal vagy vga-ban de jó hanggal, akkor melyiket válasszam? [off/end]
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 18, 17:33:41
  
Samsung Galaxy Spica: Játékok CM 8.3+YONIP v10 alatt (http://www.youtube.com/watch?v=3J3ZWXSMccw#ws)
ilyen téma :D

Várom!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 18, 17:37:50
  
[off] szerintetek ha videózhatok hd-ben de rossz hanggal vagy vga-ban de jó hanggal, akkor melyiket válasszam? [off/end]
Attól függ hogy mennyi mondani valód van:D De szerintem legyen jó hanggal:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 17:42:07
  
Attól függ hogy mennyi mondani valód van:D De szerintem legyen jó hanggal:D
rendben. az előzőben pont ezért nincs egyáltalán hang, mert én hülye olyan fényképezőt vettem, hogy a hűtése zúg, és nagyon hangos videófelvétel közben :S  >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 03 18, 18:57:16
Sziasztok! Rászántam magam, hogy frissítsem a Spicát. De minél többet olvasok, annál homályosabb minden :D A lényeg hogy egy stabil rendszer legyen, minél hosszabb üzemidővel. Mindenkép 2.2-őt szeretnék, de nem tudom, hogy a spicagen vagy a cyanogenmod lenne a jobb. Meg valami stabil kernel. Szóval a kérésem, hogy mit ajánlanátok? Miket tegyek fel és milyen sorrendben? Előre is köszönöm a segítséget!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 18, 19:00:37
JH7, LK2.08, Spicagenmod ( nagyon faja ) nemsokára jön rá a Yonip extreme kernel, ezzel elégedett leszel tutira!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 19:05:49
oldalamon kinn az új cikk :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 03 18, 19:10:19
  
JH7, LK2.08, Spicagenmod ( nagyon faja ) nemsokára jön rá a Yonip extreme kernel, ezzel elégedett leszel tutira!

Köszi!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 18, 20:17:21
  
Na mostmár kezd érdekelni a SpicagenMod BETA1. :D
Valaki leírná, hogy mi nem (vagy hibásan) működik benne mondjuk a 8.3-hoz képest?
(mert a changelog-ban olvastam pár, még javítatlan bug-ot.)
Vagy csak úgy szimplán egy tapasztalatokkal megfűszerezett beszámoló jöhetne attól, aki használja! :olvass:

THX!
szia!
én már napok óta használom, az akksi nagyon jól teljesít, quadrantban még nem volt soha kevesebb 600-nál (perpill 640)
egyetlen problémám, hogy a notifications power widgetben nem lehet néhány widgetet eltűntetni...
de ennyi, más gondom még nem volt vele, pedig nyúzom folyamatosan két napja :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 18, 20:35:36
Erről az arc launcheről tudtok valamit? http://androlib.blog.hu/2011/03/02/arc_launcher (http://androlib.blog.hu/2011/03/02/arc_launcher)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 20:58:15
http://se-blog.hu/android/2011/03/18/samsung-galaxy-spica-yonip-extreme-ujabb-infok/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/18/samsung-galaxy-spica-yonip-extreme-ujabb-infok/)
cikk frissítve! valamint hamarosan itt a PDA Fan Clubon is olvashatjátok!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 18, 22:05:34
Náhó, ha nagyon jó akarsz lenni a videóval, akkor vedd fel mind a két kamerával, és a jobb hangot vágd a jobb felbontás alá.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 22:11:46
  
Náhó, ha nagyon jó akarsz lenni a videóval, akkor vedd fel mind a két kamerával, és a jobb hangot vágd a jobb felbontás alá.
pff :) kösz a tippet! adjatok még négy kezet!!!! :D :D nincs kameraállványom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 18, 22:15:52
  
pff :) kösz a tippet! adjatok még négy kezet!!!! :D :D nincs kameraállványom :)
Az egyikkel csak a hangot kell felvenni, ahhoz nem kell állvány:D [tudom miről beszélek, elég sokat filmeztem]. Persze a profi megoldás az volna, ha rendes mikrofonod lenne, egy keverőpulttal, ami mondjuk egy laptophoz van kötve, és közben fülhallgatón külön ember figyel a hangra:D:D:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 18, 22:33:57
  
pff :) kösz a tippet! adjatok még négy kezet!!!! :D :D nincs kameraállványom :)
próbáltad már az egyik kamerát agy nagyobb pohárba, vagy tálba belerakni? nekem mindig működik  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 03 18, 22:33:57
  
Az egyikkel csak a hangot kell felvenni, ahhoz nem kell állvány:D [tudom miről beszélek, elég sokat filmeztem]. Persze a profi megoldás az volna, ha rendes mikrofonod lenne, egy keverőpulttal, ami mondjuk egy laptophoz van kötve, és közben fülhallgatón külön ember figyel a hangra:D:D:D
Aztán már csak a világosító, a vágó, egy asszisztens és megvan a stáb :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 18, 22:57:27
  
Erről az arc launcheről tudtok valamit? http://androlib.blog.hu/2011/03/02/arc_launcher (http://androlib.blog.hu/2011/03/02/arc_launcher)
Én használtam már. Elég jó kis cucc. Relatív gyors, sokat tud, szép. :) Élvezet használni, de végül maradtam a launcher pro mellet. Azonban simán kiválthatja ha nagyon megtetszik. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 18, 23:01:46
A launcherpro-ban az a bosszantó, hogy semmilyen előrelépést nem mutatott hónapok óta. A fejlesztő folyton írja, hogy majd egyszer lesz új verzió, de sok idő újra írni az egészet. Legalább kiadhatna kisebb javításokat, ami sokakon segítene.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 18, 23:14:32
  
próbáltad már az egyik kamerát agy nagyobb pohárba, vagy tálba belerakni? nekem mindig működik  :D
hűh erre még nem gondoltam:D nagyon jó ötlet, köszönöm! legközelebb ki is próbálom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 19, 00:00:16
  
Én használtam már. Elég jó kis cucc. Relatív gyors, sokat tud, szép. :) Élvezet használni, de végül maradtam a launcher pro mellet. Azonban simán kiválthatja ha nagyon megtetszik. :)
Nekem picit lassúnak tűnt ezért hagytam is, maradok most újra a launcher pro, előtte adw exet használtam ami szintén nagyon szerethető.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bolcz.peter 2011, 03 19, 12:43:02
hellosztok!
nemreg vettem egy spicat es most probalkozom veled (nem sok sikerrel). rootolva jott es fogalmam sincs hogy milyen , azt tudom ha bedugom a telot az eszkozkezelo nem talalja meg a telefont csak a memoriakartyat ergo nem tudok odint hasznalni. tudom hogy mar vagy ezerszer kerdeztek ezt de tudna valaki egy linket adni a legfrissebb leggyorsabb rendszerrol amit telepiteni tudnek?+ hogy hogy tudnam ujrarootolni a telefont? elore is koszonom :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 19, 12:46:25
  
Download módba még azelőtt rakd, mielőtt feldurrantod a PC-re.

Ha kicsit visszaolvasol, nemrég leírtam, hogy először JH7, utána LK2.08, majd Spicagenmod, Yonip extreme pedig nemsokára érkezik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 19, 13:54:53
Amire szükséged lesz:

A driverek (http://www.2shared.com/file/12491147/df38ee50/driverektar.html (http://www.2shared.com/file/12491147/df38ee50/driverektar.html))

Odin Multi Downloader: itt! (http://"http://www.mediafire.com/?9u33k34xp14ph0z")

Spica OPS New: itt! (http://"http://www.mediafire.com/?czj2rx121jm4prq")

JH1 (http://"http://www.multiupload.com/VS9QWXDV4W") vagy JH6 (http://"http://www.multiupload.com/KUKLJ0NTPC") vagy JH7 (http://"http://www.multiupload.com/8CBZZ8GSKQ") alap rom (odinnal) JH1/JH6 jelszó: samsung-firmwares.com
JH7 jelszó: samfirmware.com

LK2.08_PDA (http://"http://www.mediafire.com/?429sog5cm1161xj")

Samsung USB kábel

Mielőtt elkezded a folyamatot

A telefonod akkumulátora legyen kellően feltöltve valamint, ha laptopon keresztül végzed a folyamatot, akkor az is.

Zárj be minden olyan alkalmazást vagy munkafolyamatot, amely az USB portot használja. (pl. Samsung PC Suite)

6. Szedd le a Samsung New PC studio, és Kies programokat, ha fent lennének!

Flashing folyamata

0. A letöltött firmware-t csomagold ki, hogy megkapd a benne lévő CSC, Phone, Bootloader és PDA .tar kiterjesztésű fájlokat.

1. Kapcsold ki a telefonod és távolítsd el az SD és SIM kártyát.

2. Állítsd a készüléked "Download Mode-ba". A hangerőszabályozó lefele + kamera + bekapcsoló gomb megnyomásával.

3. Csatlakoztasd a készüléket a számítógépedhez USB-n keresztül.

4. Telepítsd a drivereket ha még nem tetted volna meg.

5. Nyisd meg az Odin Multi Downloader v4.16 alkalmazást(vista és win7 alatt FUTTATÁS RENDSZERGAZDAKÉNT). Az aktuális COM portot sárga színű háttérrel látod kiemelve.

5. Tallózd be az spica_jc3.ops file-t az odin középső részén található OPS ablakocskába!!!EZZEL KEZD!!!

6. Most tallózd be a megfelelő helyre az Odin jobb oldalán a megfelelő .tar kiterjesztésű fájlokat. Értelem szerűen a PDA részhez azt, aminek a nevében benne van az hogy PDA, stb.

7. Ellenőrizd vissza, hogy minden fájlt helyesen adtál-e meg. Ha nem, akkor kattints a Reset File gombra és kezd újra.

8. Ha minden helyes, akkor nyomj a Start gombra és nagyon FIGYELJ, hogy semmi esetre se szakítsd meg a folyamatot vagy válaszd le a telefont a számítógépedről, amíg a folyamat be nem fejeződik.

9. Figyeld a készüléked és az Odint. Várj addig, amíg ezt az üzenetet nem látod "<1> Close serial port and wait until rebooting."a készülék ujraindul

10. A fenti üzenet megjelenésével le kell húzni az USB-ről!!!

ROOT-olás:

Kezdő lépések: a formázott SD kártyára másold fel a letöltött magad által készített rom-ot (ez egy .zip file)

A rootolás folyamata gyakorlatilag megegyezik a rom frissítés menetével annyi a különbség, hogy az odinba az betallózzuk a PDA részhez ezt a fájlt:

i5700_LK2-08_PDA.tar

Amikor újra indul a Spica akkor recovery módban még telepít fájlokat amikor ezzel végzett akkor elindul a készülék és már rootoltként fog menni!!!

Honnan tudom, hogy sikerült e a folyamat? A programok között lesz egy Superuser Permission alkalmazás ha ezt látod akkor teljes körűen használhatod a későbbiekben a Spicát,de még koránt sem vagyunk készen!!!

FŐZÖTT ROM TELEPÍTÉSE:

1 Ha a teló elindult rendben,és ott a superuser menupont akkor készülék kikapcs,majd aksi ki-be aztán hangerő le+felvesz gomb+bekapcs vagy hivás vége gomb egyszerre,még el nem indul a teló ha elindul a képernyő akkor a gombokat engedd el!!!

2 Ezután ha mindent jól csináltál egy Recovery menü fog bejelentkezni

3 válaszd a partition sdcard menüt azon belül a make 384M ext on SD opciót,vagy amelyik szimpatikus,de úgy válaszd ki hogy erre a partícióra fognak a programok települni,de a 384 az bőven elég!!

4 Ha ez megvan válaszd az Apply any zip from SD menüt és válaszd a megfelelő rom (lehet CM8.3, vagy Spicagen) .zip file-t majd a home gombbal erősítsd meg a műveletet ekkor elkezd telepíteni,ha ezzel megvan(ki fogja írni)

5 akkor vállaszd a Wipe,choose what menüpontot utána a wipe data/cache(factory reset)menut,ha ezzel végzett akkor reboot system now

Elvileg ennyi az első bejelentkezés hosszas folyamat lesz max 5 perc nem kell megijedni csak türelem!!!

2.2 CM8.3 romot itt (http://"http://www.multiupload.com/954ZFMXS8U") találsz, illetve a 8.3.2-es updatet meg itt (http://"http://www.multiupload.com/S9HFUL03DA").

SpicagenMOD ITT (http://"http://www.multiupload.com/1UPEIY82J9"). Amiután elindul csinálj még egy reboot-ot ennél a romnál!

All2Ext2-t meg itt (http://"http://forum.samdroid.net/attachments/f9/4760d1291623759-i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip") találsz, illetve van itt még Lukiqq v9 (http://""http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6741d1300128657-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv9aio.zip") illetve Yonip v10a bfs (http://"http://www.multiupload.com/UZ94GHECV6) és Yonip V10a CFS (http://"http://www.multiupload.com/PTHCEZJW08") kernel, lehet válogatni
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bolcz.peter 2011, 03 19, 14:05:58
rtitusz nem mukodnek a linkek :S.... viszont nem ismeri fel download modban sem az odin :S legalabbis 1 hete probaltam es akkor nem volt jo.. vki segitsen plzz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 19, 14:08:58
Nem sárgul be a bal oldali kis ablak?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 19, 14:16:00
Sok helyen benn maradt véletlenül egy extra http, mint pl itt --> http://"http//www.mediafire.com/?9u33k34xp14ph0z%22 ha az elejéről kitörlöd a http-t, és a "-t akkor mennie kell. Manuál írtam a kódot, de úgy tűnik, hogy a fórummotor felismeri az url-t és automatikusan oda rakja a http-t
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 19, 14:46:25
bolcz.peter!

De ugye Spica-t vettél, nem i7500-as Galaxyt...?
Mert a kettő nagyon nem ugyanaz. :-X
Csak ezért kérdezem:

 bolcz.peter
•   Navigáció / Navigation: iGo
•   PDA: Spica 7500
•   PDA ROM: I570EXXJH6

Rtitusz leírása teljesen korrekt, az alapján mehetsz.  :ok:
Én a YONIP V10 mellé ajánlom az I/O boostert is, sokat dob a cuccon.
Link: http://www.multiupload.com/73CCYYUXGI (http://www.multiupload.com/73CCYYUXGI)

Az Odin gondra:

Próbáld meg másik USB-be kötni a telót, Nálam is volt ilyen gond, átdugtam és már fel is ismerte. ;)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bolcz.peter 2011, 03 19, 15:30:48
az elso linkre ezt dobja ki : The file link that you requested is not valid. Please contact link publisher or try to make a search.  a tobbinel meg kitorlom a http-t es a wikipedia jelenik meg :S bocs h rabolom az idotoket de mar egy idelye probalkozom de semmmmmmi! sd kartyarol raktam fel a 2.3mat es  censored ra belassult az egesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 19, 15:33:40
újabb infók a yonip extreme ről ma! nem fogtok túlságosan örülni :S azt is mondhatnám hogy az egyik szemem sír a másik meg nevet :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 19, 15:37:15
  
újabb infók a yonip extreme ről ma! nem fogtok túlságosan örülni :S azt is mondhatnám hogy az egyik szemem sír a másik meg nevet :S
Ne csigázz Náhó! :D Nagyon várom már mikorra várható az info?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 19, 15:40:06
  
Ne csigázz Náhó! :D Nagyon várom már mikorra várható az info?
most írom a cikket :D sírni nem fogtok, de a mosolyotok csak halvány lesz :) szal nem ilyen: :D  , hanem ilyen :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 19, 15:42:09
  
újabb infók a yonip extreme ről ma! nem fogtok túlságosan örülni :S azt is mondhatnám hogy az egyik szemem sír a másik meg nevet :S

Nem írt a tegnapi kérdésünkre banjoo. Mik azok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 19, 15:43:00
  
az elso linkre ezt dobja ki : The file link that you requested is not valid. Please contact link publisher or try to make a search.  a tobbinel meg kitorlom a http-t es a wikipedia jelenik meg :S bocs h rabolom az idotoket de mar egy idelye probalkozom de semmmmmmi! sd kartyarol raktam fel a 2.3mat es  censored ra belassult az egesz.

Az idézőjeleket is töröld (a végéről is!!!), de a legegyszerűbb, ha www-ig törölsz.
Pl:
www.mediafire.com/?czj2rx121jm4prq (http://www.mediafire.com/?czj2rx121jm4prq)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 19, 15:52:25
Bolcz.peter!

Tessék:

A driverek: www.2shared.com/file/12491147/df38ee50/driverektar.html (http://www.2shared.com/file/12491147/df38ee50/driverektar.html)
www.2shared.com/file/12491147/df38ee50/driverektar.html (http://www.2shared.com/file/12491147/df38ee50/driverektar.html)

Odin Multi Downloader: www.mediafire.com/?9u33k34xp14ph0z (http://www.mediafire.com/?9u33k34xp14ph0z)

Spica OPS New: www.mediafire.com/?czj2rx121jm4prq (http://www.mediafire.com/?czj2rx121jm4prq)

www.multiupload.com/VS9QWXDV4W (http://www.multiupload.com/VS9QWXDV4W) vagy www.multiupload.com/KUKLJ0NTPC (http://www.multiupload.com/KUKLJ0NTPC) vagy www.multiupload.com/8CBZZ8GSKQ (http://www.multiupload.com/8CBZZ8GSKQ)  alap rom (odinnal) JH1/JH6 jelszó: samsung-firmwares.com
JH7 jelszó: samfirmware.com

LK2.08_PDA: www.mediafire.com/?429sog5cm1161xj (http://www.mediafire.com/?429sog5cm1161xj)

2.2 CM8.3 rom: www.multiupload.com/954ZFMXS8U (http://www.multiupload.com/954ZFMXS8U)
8.3.2-es update: www.multiupload.com/S9HFUL03DA (http://www.multiupload.com/S9HFUL03DA)

SpicagenMOD: www.multiupload.com/1UPEIY82J9 (http://www.multiupload.com/1UPEIY82J9)

All2Ext2: http://forum.samdroid.net/attachments/f9/4760d1291623759-i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f9/4760d1291623759-i-o-performance-boost-convert-all-ext2-one-zip-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip)
Lukiqq v9: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6741d1300128657-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv9aio.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/6741d1300128657-dev-lukiqq-kernel-playground-lukiqqkernelv9aio.zip)
 
Yonip v10a bfs: www.multiupload.com/UZ94GHECV6 (http://www.multiupload.com/UZ94GHECV6)
Yonip V10a CFS: www.multiupload.com/PTHCEZJW08 (http://www.multiupload.com/PTHCEZJW08)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 19, 16:50:17
Bocs hogy így elbénáztam a linkeket, legközelebb nem fogom beágyazni őket.:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 03 19, 16:56:05
Ha fel rakom a YONIP-ott, azt honnan tudom meg hogy tetszik-e a telefonnak vagy sem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 19, 16:58:00
  
Ha fel rakom a YONIP-ott, azt honnan tudom meg hogy tetszik-e a telefonnak vagy sem?
vagy bebootol vagy nem :) ha meg bebootol akkor sokaknak melegszik is. a többségnek semmi baja
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 19, 17:01:36
  
vagy bebootol vagy nem :) ha meg bebootol akkor sokaknak melegszik is. a többségnek semmi baja
cikk kinn :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 03 19, 17:04:54
  
vagy bebootol vagy nem :) ha meg bebootol akkor sokaknak melegszik is. a többségnek semmi baja

Akkor ki is próbálom  :D Remélem nem fog melegedni.  :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 19, 17:05:27
Kicsit kár, hogy az óra miatt ennyire vissza lett véve a teljesítmény, de remélem hogy a majdani Yonip 12 Xtm-ben esetleg megoldható magasabb teljesítmény mellett az óra szinkron, és a stabil működés is. De örülök a Yonip 11 Xtm 810-es értékének is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 19, 17:17:54
  
Kicsit kár, hogy az óra miatt ennyire vissza lett véve a teljesítmény, de remélem hogy a majdani Yonip 12 Xtm-ben esetleg megoldható magasabb teljesítmény mellett az óra szinkron, és a stabil működés is. De örülök a Yonip 11 Xtm 810-es értékének is.
hát, nekem azt  irta hogy ez a max amit ki birt belôle hozni.egy 810+os teljesitmény :s
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 19, 17:51:44
  
hát, nekem azt  irta hogy ez a max amit ki birt belôle hozni.egy 810+os teljesitmény :s

Elég az, a Quadrant úgysem mérvadó mostanság! ;)
Mikor jön ki (pakolnám már fel :D)?
A freki marad 1066Mhz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 19, 17:52:31
  
Bocs hogy így elbénáztam a linkeket, legközelebb nem fogom beágyazni őket.:D

No problemo, szívesen segítettem. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Slukk 2011, 03 19, 18:15:07
Sziasztok kedves forumtagok.
Eladnám szerettett Spica-omat. Új szerelem miatt(Desire)!
Gyári független fehér, garanciás,kifogástalan állapot!
Képek:
http://www.flickr.com/photos/60743876@N02/with/5539754255/ (http://www.flickr.com/photos/60743876@N02/with/5539754255/)
Ha valakit érdekel bővebb infót adok.
Üdvözlet
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zseko 2011, 03 19, 18:31:36
Hát ez nem egy jó hír a yonip kernelnél :S Elég durva lett volna egy jó 1100-as pontszámot kihajtani a telefonból.

A Samu igazán megszánhatna minket, és kiadhatná hogy hogyan lehet növelni a memory sebességét, és a 3D drivereket  :D Nem is értem, miért nem csinálták meg "normálisra" a telefont ha a lehetőség megvan. Vagy legalább segítenének a külső fejlesztőknek "sunyiba"... :)

Az I/O booster az mehet recoveryből a telefonra? CM8.3.2 + yonip_V.8_bfs.
Mennyit gyorsít? Bár már így is használhatóbb mint az alap gyári szoft.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 19, 18:47:51
  
Elég az, a Quadrant úgysem mérvadó mostanság! ;)
Mikor jön ki (pakolnám már fel :D)?
A freki marad 1066Mhz?
mint írtam a freki marad, és most kért pár napot még a samdroidon :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 19, 20:06:09
http://se-blog.hu/android/2011/03/19/yonip-kernel-samsung-spicara-tervek-kontra-valosag/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/19/yonip-kernel-samsung-spicara-tervek-kontra-valosag/)
az új cikk :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 19, 22:20:19
Thank's az infot,Nàhò,akkor pàr napig mèg pihi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 20, 00:43:01
Pár napig nem voltam gépközelbe és látom mennyi változás történt ebben a pár napban, várom én is ezt az új Yonip kernelt bár még a SpicagenMod-alpha_b2 romot időm se volt feltenni, ezzel a rommal megy majd ez az új Yonip kernel? Vannak már esetleg témák erre a romra? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 20, 02:05:08
  
Pár napig nem voltam gépközelbe és látom mennyi változás történt ebben a pár napban, várom én is ezt az új Yonip kernelt bár még a SpicagenMod-alpha_b2 romot időm se volt feltenni, ezzel a rommal megy majd ez az új Yonip kernel? Vannak már esetleg témák erre a romra? :)
Ha jól tudom akkor annál is van már egy ujjab spicagenmod ha jól emlékszem beta 1-esnek hívják. Azzal lesz majd tuti az új Yonip kernel. Ami egyelőre nem robban akkorát mint amekkorát vártunk de mégis előre lépés lesz. Addig szerintem felesleges cserélgetni...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 20, 02:15:04
  
Ha jól tudom akkor annál is van már egy ujjab spicagenmod ha jól emlékszem beta 1-esnek hívják. Azzal lesz majd tuti az új Yonip kernel. Ami egyelőre nem robban akkorát mint amekkorát vártunk de mégis előre lépés lesz. Addig szerintem felesleges cserélgetni...

Muszáj voltam cserélni mert amim fent volt V8-s Yonip kernellel nagyon behülyült. Csengőhang hol volt hol nemvolt mint a mesében, rezegni sem rezgett. Most feltoltam ezt a b2-t hát azt kell mondjam ez kapásból gyorsabbnak tűnik nekem mint az eddigi CM. Most még ráhúzok erre egy Lukiqq kernelt és meglátom mit mond. De szerintem ez már csak délután lesz.

Update: Megnéztem samdroidon, a b1 régebbi verzió mint a b2. Amúgy ehhez a romhoz is fel lehet tenni a 3d drivert?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 20, 03:53:04
  
Én errő a spicagenmodról beszélek http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 20, 04:02:59
Olvastam az omnia 2es cikket ,hogy sikerült stabil androidos romot rakni rá és még a rádió is üzemel rajta. Úgy tudom szinte egyforma a hardvere a spicájéval a kérdésem már csak az hogy vajon eddig miért nem sikerült a spicába is rádiót rakni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 20, 06:06:23
Nem tudjátok, hogy YonipV10A AIO mellé ezt fel lehet tenni? SSSwitch.v0.6.1_YONIP_Kernel_10_1.zip
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 20, 09:27:03
  
Olvastam az omnia 2es cikket ,hogy sikerült stabil androidos romot rakni rá és még a rádió is üzemel rajta. Úgy tudom szinte egyforma a hardvere a spicájéval a kérdésem már csak az hogy vajon eddig miért nem sikerült a spicába is rádiót rakni.
Én is már rákérdeztem erre és azt mondták, hogy a samsung letiltotta valahogy és azt kell feltörni, meg nem tudják, hogy van bekötve az fm chip. Annyit elértek vele, hogy bekapcsol az fm app és keres is, de csak sistergés jön ki belőle.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 20, 10:13:24
  
Én is már rákérdeztem erre és azt mondták, hogy a samsung letiltotta valahogy és azt kell feltörni, meg nem tudják, hogy van bekötve az fm chip. Annyit elértek vele, hogy bekapcsol az fm app és keres is, de csak sistergés jön ki belőle.

Számomra ez egy dolgot mond az FM rádióknál a fülhalgató vezeték az antenna, szerintem ez nincs hardweresen összekötve a chip antenna bemenetével, vagyis olyan mint amikor egy vevőnek nincs antennája.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 20, 12:29:16
  
Én errő a spicagenmodról beszélek http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/)

Köszi én néztem akkor mást tegnap. :) Fel is toltam ezt a rendszert most, egy problémával találkozok ami alpha változatnál is volt, a superuser nem ad jogot a root explorernek és az es file explorernek sem. Az app2sd-nek meg ad. Tud esetleg valaki segíteni ebben, aki ezt a romot használja, hogy lehetne ezt megoldani? Vagy milyen programot használjak amivel a rendszer fájlok törölhetők,felül írhatók stb.?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 20, 13:00:07
  
Számomra ez egy dolgot mond az FM rádióknál a fülhalgató vezeték az antenna, szerintem ez nincs hardweresen összekötve a chip antenna bemenetével, vagyis olyan mint amikor egy vevőnek nincs antennája.
Ennyire nem tudom, de arra gyanakodnak, hogy a samsung átvágta a chip-t. Átvezették a jelet a bluetooth-n és így érték el ezt az eredményt, de innen nem tudnak tovább jutni, mert nincsenek források amik alapján lehetne dolgozni. :S
  
Köszi én néztem akkor mást tegnap. :) Fel is toltam ezt a rendszert most, egy problémával találkozok ami alpha változatnál is volt, a superuser nem ad jogot a root explorernek és az es file explorernek sem. Az app2sd-nek meg ad. Tud esetleg valaki segíteni ebben, aki ezt a romot használja, hogy lehetne ezt megoldani? Vagy milyen programot használjak amivel a rendszer fájlok törölhetők,felül írhatók stb.?
Próbáld meg az alkalmazások alatt törölni az SU adatait, utána menni fog. Nekem amúgy nincs bajom életemben elősször az SU-val, mindig rögtön ad jogokat. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 20, 13:21:29
  
Ennyire nem tudom, de arra gyanakodnak, hogy a samsung átvágta a chip-t. Átvezették a jelet a bluetooth-n és így érték el ezt az eredményt, de innen nem tudnak tovább jutni, mert nincsenek források amik alapján lehetne dolgozni. :SPróbáld meg az alkalmazások alatt törölni az SU adatait, utána menni fog. Nekem amúgy nincs bajom életemben elősször az SU-val, mindig rögtön ad jogokat. :D

Köszi, meglesem. :) Még két kérdés. Te LukiqqV9AIO kernelt használsz ehhez a beta1 változathoz? Quadrantod mennyi? Nekem elég kicsi, 530 lett csak. De fura mód gyorsabbnak érzem a rendszert igy is mint cm-nél, bár scrollozás néha beakad picit.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: trane08 2011, 03 20, 13:31:51
nekem is a B1 van fent,pixie kernellel és quadrant 610. próbáld meg ezt a rendszert felrakni http://forum.samdroid.net/f56/cm6-1-1-a8-3-all-one-4080/ (http://forum.samdroid.net/f56/cm6-1-1-a8-3-all-one-4080/) nálam ez a tuti!!!!kegyetlen gyors és szép is, csak ajánlani tudom. ja és én a cfs verziót raktam fel, elvileg bármilyen 2.2es rendszerre fel lehet tolni recoveryből
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 20, 13:39:53
  
Köszi, ahogy látom ez maga egy rendszer. :) Elég jónak néz ki, meg ahogy látom bele van integrálva minden ami kell, csak ext2-t kell feltenni ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: trane08 2011, 03 20, 13:53:01
igen csak azt kell, a többi benne van! ez a legjobb rendszer amit eddig feltettem!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 20, 16:15:00
"I know what FPGA is, but I just don't know what it could provide us. I guess it would be more expensive than a developer board, and even then it wouldn't be very useful, because we don't have the "source code" of hardware parts embedded in the s3c6410 SoC (they were probably designed on a FPGA chip), so we don't know what to program the FPGA chip with." Írta tom3q. Tehát elvileg van benne, ha jól értelmezem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 20, 17:40:28
Valaki tudna nekem segíteni? Épp ezzel a SGM-froyo-BETA1_UpdatePack_v1.1_cfs rendszerrel küzdök, akarom módosítani bennük a programokat, kivenni,betenni amik nekem kellenek, eddig sosem volt gondom ilyen téren egy rommal sem, ez azonban nem akarja az igazat, elkezdi telepíteni recoveryből majd végén kiírja hogy E:Error in ChekDataApp.sh (status65280) E:Failure at line 14:run_program PACKAGE:ChekDataApp.sh Installation aborted.
Innentől meg nem bootol be a rendszer már. Néztem ezt a fájlt de ebben nincs 14.sor amiről ez ír. Másnál nemvolt ilyen gond? Ideges vagyok ezzel szenvedek már régen. :( Azt meg nem akarom hogy nekem felrakjon egy tucat programot is amit sosem használok és csak belassul tőle a telefon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 20, 17:55:34
  
Köszi, meglesem. :) Még két kérdés. Te LukiqqV9AIO kernelt használsz ehhez a beta1 változathoz? Quadrantod mennyi? Nekem elég kicsi, 530 lett csak. De fura mód gyorsabbnak érzem a rendszert igy is mint cm-nél, bár scrollozás néha beakad picit.
Nekem még az A2 van fent Lukiqq V9AIO-val+I/O booster (vmi libs mittoménmi...a yonip kernel topic-ban találtam). Nekem olyan 640 körül vannak az értékek és egyáltalán nem lassú, pedig van fent vagy 50 app. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 20, 19:32:28
hamarosan cikk :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 20, 19:59:15
  
hamarosan cikk :)

Nagyon várjuk!!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 20, 20:58:32
Kint a cikk!
http://se-blog.hu/android/2011/03/20/tetszik-a-windows-phone-de-androidod-van/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/20/tetszik-a-windows-phone-de-androidod-van/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 21, 08:13:53
nem hétvégére ígérték az új xt kernelt?

ha új mem karit szertenék a telómba akkor azon is kell külön egy partíció a progiknak vagy van vmi program amit megcsinál mindent recoveryben?
teljesen cln installt szeretnék , a cyanogen helyett ajánlatos a samdroid-os cucc?

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 21, 11:38:30
Azt kezdem hinni,hogy a nagyobb méretű bootlogo miatt elszállt SPICA-ra,az alaplapcserén kivül is van megoldas.Ha még emlékeztek én voltam az egyik,aki vmi 230 kb-os bootlogot tettem be.A SPICA természetesen gariban volt,de a SAMUservice szerint meg volt ütve és ugrott a gari,viszont alaplapot akartak cserélni csekély 127 euroért,amibe persze nem mentem bele és elvittem egy maszekhoz.Ma kaptam a választ,hogy megvásároltak vmilyen progit és a mai nap folyamán meg kell érkeznie vmi frissitésnek,tehát holnap menjek a teloért és vigyek magammal 28 eu-t.Hát a külömbseg azért csekély 100 eu.Persze román módra fizetek neki egy italt és megtudom mi szükséges az egész folyamathoz,amit majd közzéteszek ugyanitt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 21, 12:04:38
  
Sok sikert! Ez a téma szerintem mindenkit érdekel, sok ember spicája ment így tönkre :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 21, 17:35:49
Nem véletlen J-TAG-el lehet visszahozni? :) Nekem régen egy gps készüléket azzal hoztak helyre, amúgy itt van egy készülék ami 40 ezer körüli áron kapható és nagyon sok telefont vissza lehet hozni a halott állapotából.
http://www.aliexpress.com/product-gs/360534135-Riff-Box-JTAG-Firmware-wholesalers.html (http://www.aliexpress.com/product-gs/360534135-Riff-Box-JTAG-Firmware-wholesalers.html)

Más: Aki próbálta már a Spicagen Mod alphab2-t és a Beta1-et is, megtudná nekem mondani,melyik megy jobban,gyorsabban jelenleg?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 21, 18:20:14
cikk ma is! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 21, 19:02:57
Srácok nem merek nélkületek boot logot cserélni.

http://forum.samdroid.net/f57/great-boot-animation-4075/ (http://forum.samdroid.net/f57/great-boot-animation-4075/)

Innen az utolsó spicagenmodosra gondoltam arra a sárgára. Azt feltehetem TUTI, hogy nem lesz gond? :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 21, 19:06:46
  
cikk ma is! ;)
na és ma miről fog szólni?:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 21, 19:15:14
  
Srácok nem merek nélkületek boot logot cserélni.

http://forum.samdroid.net/f57/great-boot-animation-4075/ (http://forum.samdroid.net/f57/great-boot-animation-4075/)

Innen az utolsó spicagenmodosra gondoltam arra a sárgára. Azt feltehetem TUTI, hogy nem lesz gond? :'(

Ezek közül felraktam már ezt : http://forum.samdroid.net/attachments/f57/5988d1296531980-great-boot-animation-androidparticles2-edit.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f57/5988d1296531980-great-boot-animation-androidparticles2-edit.zip)

De olyan bűn ronda, villog is...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 21, 19:16:28
  
Srácok nem merek nélkületek boot logot cserélni.

http://forum.samdroid.net/f57/great-boot-animation-4075/ (http://forum.samdroid.net/f57/great-boot-animation-4075/)

Innen az utolsó spicagenmodosra gondoltam arra a sárgára. Azt feltehetem TUTI, hogy nem lesz gond? :'(

Vagyis ez egy animáció tehát gondolom a cmes cuccot cserélném.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 21, 19:22:50
Banjo úrfi írt arra a kérdésemre, hogy mikor lesz új kernel :)
Within this week, the new kernel will be release.
It will have better battery life
Better touch sensitivity
Faster and smoother UI
Speed
szóval bizakodjunk :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 21, 19:36:53
  
Banjo úrfi írt arra a kérdésemre, hogy mikor lesz új kernel :)
Within this week, the new kernel will be release.
It will have better battery life
Better touch sensitivity
Faster and smoother UI
Speed
szóval bizakodjunk :)

Tehát a héten valamikor lesz kész, remélhetőleg jobb aksi idővel, jobb touch screen reakcióval, gyorsabb ui? Az mi?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 21, 19:37:54
  
Tehát a héten valamikor lesz kész, remélhetőleg jobb aksi idővel, jobb touch screen reakcióval, gyorsabb ui? Az mi?
user interface=felhasználói felület
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 21, 19:54:34
Nem tudjátok véletlen  htc sense ui-t fellehet-e rakni spicára?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 21, 20:19:27
jelen! :)
http://se-blog.hu/android/2011/03/21/mar-androidos-medialejatszokkal-is-tamad-a-samsung/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/21/mar-androidos-medialejatszokkal-is-tamad-a-samsung/)
A Htc sense meg szerintem nem feltehető a spicára, hiszen akkor majdnem mindenki azzal járkálna :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 21, 21:58:11
hali. na ismét kénytelen vagyok újra rakni a spicát mert hihetetlen akadások illetve FC-k vannak.. :D
konkrétan már olyan alap dolgok FC-ztek mint a hívás.. sms írás akad  :hmm:
nos akkor arra gondoltam felrakom  a SGM-t aztán egy allext2  majd itt kérnék aztán segítséget hogy Melyik kernelt ajánljátok ( amíg nincs meg az Extreme) Yoip, Lukiqq és pontosan melyiket ( linkel ha megoldható)
és a samdroidos app to sd még mindig használható lesz?
köszi előre is.. remélem még ma este "újravarázsolom"  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 11:12:40
Gyerekek van ISTEN!Újra van SPICAm.5 perce értem haza vele,sajnos sokat nem árultak el,csak,hogy vmilyen boxal felélesztették a boot szektort,még a jh7 is megmaradt rajta,de a tobbi elveszett.De most már kit érdekel?Azért jó tudni azt,hogy ha Samuék nem vállalnak garit ilyen helyzetben ,van más megoldás is és nem árt megkeresni több javitó mühelyt.Persze van ahol csak nézik és nem tudnak hozzá szimmantani sem mert hát elég kevés ilyensmi jut hozzuk,de érdemes próbálkozni.Azért nem árt odafigyelni a bootlogo méretére,ismételten hangsulyozom,ez az egyetlen modja a brickelésnek,a többi csak gyakorlat kérdese.Amig van recovery és(vagy) letöltési mod,addig nincs semmi vész.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 11:17:21
 :Dvalaki ajánlhatna egy jó kis konfigot,előnyben azok amin rendesen müxik a wifi,you tube,zenelejátszó,kamera,gps és vmilyen videoformátum lejátszás
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 22, 11:34:02
  
Gyerekek van ISTEN!Újra van SPICAm.5 perce értem haza vele,sajnos sokat nem árultak el,csak,hogy vmilyen boxal felélesztették a boot szektort,még a jh7 is megmaradt rajta,de a tobbi elveszett.De most már kit érdekel?Azért jó tudni azt,hogy ha Samuék nem vállalnak garit ilyen helyzetben ,van más megoldás is és nem árt megkeresni több javitó mühelyt.Persze van ahol csak nézik és nem tudnak hozzá szimmantani sem mert hát elég kevés ilyensmi jut hozzuk,de érdemes próbálkozni.Azért nem árt odafigyelni a bootlogo méretére,ismételten hangsulyozom,ez az egyetlen modja a brickelésnek,a többi csak gyakorlat kérdese.Amig van recovery és(vagy) letöltési mod,addig nincs semmi vész.

Akkor gyakorlatilag nem is lehet brickelni a spicat nekem remlik valami busy box de lehet h ien nem letezik..

Nekem spicagen modom van yonip 10Aio meg I/O gyorsutas a spicagenben alapbol van divix player for intercept de nekem kifagy a program van be. e ssswitch es atabil meg gyors
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 11:49:53
koszi szepen,rakom is fel gyorsan
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 22, 13:04:59
  
...Nekem spicagen modom van yonip 10Aio meg I/O gyorsutas a spicagenben alapbol van divix player for intercept de nekem kifagy a program van be. e ssswitch es atabil meg gyors

én is köszi : ) rakom is fel
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 22, 14:08:33
ez furcsa.. rakom újra a rendszert felrakom a jh7-et felrakom az LK2-08_PDA -t utána nem bootol be a rendszer bootlogonál megáll egy 8percre majd újra bootolt megint sikertelenül aztán akkor aksi ki be és a recovery még is bejött nyomtam neki egy factory resetet és így már bebootolt.
igazából nem probléma szerintem de találkozott valaki ilyennel ; mitől lehet? 
az lenne a gond hogy CI előtt nem csináltam Factory resetet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 15:27:30
amikor rakod fel a jh7-et odinba pipald be debug only azon belul a phone boot update
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 15:29:55
en legtobbszor a debug only alatt mindent jovahagyok
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 22, 15:32:51
  
amikor rakod fel a jh7-et odinba pipald be debug only azon belul a phone boot update

köszi legközelebb úgy lesz így is működik végül a rendszer és végre hasít minden ritkakán apróbb akadások de alig észrevehető  :D az előző konfig már durván bugos volt  még újrarakás előtt kaptam egy olyat is hogy az Android ssystem hibát észlelt ezért leállt :taps: szóval ideje volt  a frissítésnek : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 15:38:39
JOO a Spica,amig nem volt,kb.2honapig ,nokia N97-et hasznaltam es ugy ereztem kisse szegenyes.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: vpepeti 2011, 03 22, 16:07:49
Angry Birds RIO? Hogyan fut Spican? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 22, 17:24:58
  
Akkor gyakorlatilag nem is lehet brickelni a spicat nekem remlik valami busy box de lehet h ien nem letezik..

Nem tudom arra gondolsz e, de előző oldalon linkeltem egy  ilyen készüléket ami képes feléleszteni a spicát,de még a galaxy s-t is. :) Ha úgy lesz pénzem lehet beruházok majd egy ilyenre, mert én szerintem következő telefonom a galaxy s lesz. Persze ehhez még gyűjtögetnem kell. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 17:57:22
Elméletileg többfajta boxal bele lehet mászni a telo belső memojaba.Szerintem a RIFFbox a legjobb.Egy kissé drága,275 eu-ért már van,de annyiért máruj telót is lehet vásárolni
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 22, 18:02:14
  
Nem tudom arra gondolsz e, de előző oldalon linkeltem egy  ilyen készüléket ami képes feléleszteni a spicát,de még a galaxy s-t is. :) Ha úgy lesz pénzem lehet beruházok majd egy ilyenre, mert én szerintem következő telefonom a galaxy s lesz. Persze ehhez még gyűjtögetnem kell. :D

jelenleg milyen romot használsz? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 03 22, 18:18:08
Majd reggel fogok fozni egy jo kis romot.Most mar van mibol valogatni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 22, 20:15:35
egy kis segítség kellene:
SpicagenModot használok, és el kellene valahogy némítani a fényképező hangját, de sehol sem találok ilyen beállítást  :hmm: van valakinek ötlete erre? Mit (és honnan) kellene esetleg törölnöm?
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 22, 20:30:58
  
egy kis segítség kellene:
SpicagenModot használok, és el kellene valahogy némítani a fényképező hangját, de sehol sem találok ilyen beállítást  :hmm: van valakinek ötlete erre? Mit (és honnan) kellene esetleg törölnöm?
Köszi!

hülye egy megoldás tudom de ha lenémítod a telefont az is elnémul  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 22, 20:52:05
  
hülye egy megoldás tudom de ha lenémítod a telefont az is elnémul  :D
eddig ok :) csak pontosan ez a lényeg, hogy nem akarom lenémítani, csak nem szeretem, ha pl tömegben akkorát csattan, hogy megijedek :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 22, 21:15:10
  
jelenleg milyen romot használsz? :)

Most éppen ezt a SGM-froyo-BETA1_UpdatePack_v1.1_cfs romot használok amiben kicseréltem pár programot, quadrant 605, de a benne lévő kernel sajnos hibás amikor a képernyő kikapcsol és szól a zene, akkor akadozik, de már kijött ebből is javított változat,csak olyan gyorsan jönnek ki ezek a romok hogy az ember nem győzi telepítgetni. Hetente kijön 2-3 változat is, szóval lehet pár nap múlva más lesz fent. :) Várom én is azt a csoda kernelt amit hétvégére ígértek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 22, 21:24:32
  
Nem tudom arra gondolsz e, de előző oldalon linkeltem egy  ilyen készüléket ami képes feléleszteni a spicát,de még a galaxy s-t is. :) Ha úgy lesz pénzem lehet beruházok majd egy ilyenre, mert én szerintem következő telefonom a galaxy s lesz. Persze ehhez még gyűjtögetnem kell. :D

Amúgy ha képes feléleszteni a Galaxy S-t is akkor lehet hogy érdemes valami fórumon körbenézni hátha van egy döglött galaxy s és semmipénzért megvenni :D ebből még jó kis üzletet is lehetne csinálni:D

Más: http://forum.samdroid.net/f53/hr-v1-0-cm-8-3-2-honeycomb-revolutions-v1-0-a-4603/ (http://forum.samdroid.net/f53/hr-v1-0-cm-8-3-2-honeycomb-revolutions-v1-0-a-4603/)
Ezt valaki kipróbálta már mert nekem tetszik csak spicagenem van és ha nem valami jó akkor nem szenvednék vele hogy menjen Spicagenen :) de ha jó akkor meg beválalom:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 03 22, 22:01:35
  
Szenya! Nem te portoltad a honeycomb témát spicagenre? Én pl. azt használom, és nekem tökéletesen működik, meg jól is néz ki :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 22, 23:19:36
de én :D de ebbe a launcher is olyan majd mindjárt letöltöm én és meg bütykölöm:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 23, 00:05:41
ha YONIP_CFS_V.10A_24Bpp  a kernel van fent rárakhatom ezt?  YONIP_CFS_V.10A_24Bpp(AIO) ? vagy CI kell?
 illetve ez LIBSQLITE_update az I/O boost?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 23, 00:34:02
  
ha YONIP_CFS_V.10A_24Bpp  a kernel van fent rárakhatom ezt?  YONIP_CFS_V.10A_24Bpp(AIO) ? vagy CI kell?
 illetve ez LIBSQLITE_update az I/O boost?

Felrakhatod,nem kell CI, mert az első az csak sima kernel a második meg aio, ha felteszed az aiot,felülírja a kernelt és rápakolja még az aio cuccát, kernel cserénél meg nem kell CI, főleg nem akkor ha ugyan az a kernel verzió. :) Ha még nemtetted fel az i/o boostot is felteheted, az dob valamennyit a gyorsaságon, bár nálam nem annyira volt látványos.
Ha valaki tudja elárulja nekem amúgy ez az i/o boost mire is jó pontosan? input output annyit értek de hogy másolás és írás sebességét növeli talán? Angolból nem vagyok annyira jó. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 23, 11:17:35
"A processzor a memórián kívül más eszközökkel is tart fenn kapcsolatot, ilyen eszközök az adatok ki- és bevitelére [Reading/Writing - magyarul viccesen Írás/Olvasás] szolgáló I/O eszközök. Ezen eszközökkel a processzor a számítógép sínrendszerén és a perifériákhoz tartozó I/O regisztereken, 'port' -okon keresztül tart fenn kapcsolatot. A CPU számára ezen portok általában, mint memóriabeli tárolóhelyek kezelhetők és a perifériák be- és kimeneteiként működnek. Kapcsolatait a processzor a kivezetésein keresztül tartja."

Ezt jelenti a gyakorlati számítástechnikában, de a telefonban nics sok port meg csatolt periféria, úgyhogy lehet, hogy ennél kicsit mást értenek ezalatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 23, 12:11:01
SpicagenMod-froyo-BETA1 +YONIP-BFS-V.10A (AIO)_24Bpp+LIBSQLITE update
elég rendesen fut
ab rio fut minden textúra hiba és lag nélkül
q3 is gyorsabb lett
nfs shift továbbra sem fut :(
quadrant 725-750közötti értékeket hozott ami már nem túl rossz az eddigi 5xx hoz képest.

ami viszont picit idegesítő h lezárt billentyűnél a kikapcs gombra előhozza a kikapcsoló menüt és simán lehet restartolni stb
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 23, 12:22:19
Egész jó..nekem Yonip kernellel be sem bootolt!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 23, 12:23:36
Vagy nem szereti a telefonod a yonipot, vagy valami összekutyulódott.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 23, 12:25:33
Beta 1 előtt Yonipot használtam, de azóta nem. Nem próbálkozom vele, de azért az extreme-et feldobom, hátha azzal indulni fog.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 23, 12:34:35
  
Egész jó..nekem Yonip kernellel be sem bootolt!  :D

Epp most tettem fel egy kollega spicajara a yonip CFS V10 -et, es 17 perc !! (mertem) kellett, mig bebootolt. utana meg 5 percig szuttyogott, de azota nagyon hasit az is.
Lehet, hogy csak turelmetlen voltal ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 23, 12:39:46
Tuti nem, mert a csík félig eldzsanázott, majd restartolt a készülék!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 23, 12:44:14
  
Tuti nem, mert a csík félig eldzsanázott, majd restartolt a készülék!  :D

igy vilagos.

Wipe dalvik cache volt a telepites elott ??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 23, 12:48:31
Persze!

De most nem bírtam magammal, felraktam a V10 CFS-t...mindjárt kiderül, hogy beborul-e?  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 23, 13:02:09
Ritka rövid idő alatt felment és be is bootolt...de nem értem ezeket a 700 körüli meg feletti quadrant értékeket, nekem 400 körül mozog legjobb esetben is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 23, 13:03:21
  
Ritka rövid idő alatt felment és be is bootolt...de nem értem ezeket a 700 körüli meg feletti quadrant értékeket, nekem 400 körül mozog legjobb esetben is!

a Quadrant advaced -et hasznald, az megmutatja a gyenge pontokat. Ugy konnyebb lesz kideriteni, hogy mi nem megy jol.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 23, 13:15:53
Egy bfs kernelre rá lehet húzni közvetlenül egy cfs-t?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 23, 14:54:57
smb1+yp10bfs (http://www.youtube.com/watch?v=AsiEmdZfMl0#)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 23, 18:11:32
Ha minden igaz hamarosan pontos infót tudok mondani a yonip kiadásának időpontjáról!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 23, 18:39:30
megvan! ma nem mivel ott hajnali 1 van most, de holnap reggel kiadja amint felkelt!!!!! :D szal örüljünk és várjuk!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 23, 22:07:02
Ha jól értettem amit Nahó írt akkor 18:39 kor banjo0917 úrnál hajnal 1 órva volt az aszt jelenti hogy 6óra eltolódás van szóval hajnal 1kor lesz banjo0917-nál 7 óra és gondolom bejár dolgozni 8ra mint minden jó munkás ember. Gondolom 7 kor már felkell hogy elkészülődjön és közbe peidg feltölti a kernelt szal lehet emgvárom :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 23, 22:14:59
én nem várnám meg mert nem nagyon tartom elképzelhetőnek h 7 re már felrakja
ha akkor elkezdi akkor is 1.5 óra mire feltölti a cuccokat és sztem holnap nem megy dolgozni 8 ra. csak annyit írt hogy álmos és ébredés után felrakja valszeg :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 23, 22:23:25
  
én nem várnám meg mert nem nagyon tartom elképzelhetőnek h 7 re már felrakja
ha akkor elkezdi akkor is 1.5 óra mire feltölti a cuccokat és sztem holnap nem megy dolgozni 8 ra. csak annyit írt hogy álmos és ébredés után felrakja valszeg :)

Mindegy tanulok/játszok addig 1ig általában szal megvárom:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 23, 22:25:31
  
Mindegy tanulok/játszok addig 1ig általában szal megvárom:D
oksa :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 24, 09:17:50
ki jött egy ilyen kernel
YONIP-CFS-V.11_16Bpp.zip  ez lenne az extreme?  :D vagy tévedek?
http://www.multiupload.com/TXH4ONU29E (http://www.multiupload.com/TXH4ONU29E)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 24, 09:20:59
  
ki jött egy ilyen kernel
YONIP-CFS-V.11_16Bpp.zip  ez lenne az extreme?  :D vagy tévedek?
http://www.multiupload.com/TXH4ONU29E (http://www.multiupload.com/TXH4ONU29E)

Hat ez meg azert elegge sovany. Szerintem varjunk meg egy kcisit. Lehet most ebredt csak fel a kollega ...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 24, 09:30:25
nekem be se bootol vele :(
pedig megvolt előtte a wipe dc
igaz nem cm-ra tettem fel hanem sm-ra
de azt írja hogy jó arra is
háát várok még hátha
korán van még:)

szerk:
wipe dalvik, install kernel, wipe cache
és most bootol :)
rem lesz 24bpp-s is esetleg bfs-es :)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 09:40:10
  
nekem be se bootol vele :(
pedig megvolt előtte a wipe dc
igaz nem cm-ra tettem fel hanem sm-ra
de azt írja hogy jó arra is
háát várok még hátha
korán van még:)

szerk:
wipe dalvik, install kernel, wipe cache
és most bootol :)
rem lesz 24bpp-s is esetleg bfs-es :)
lesz mind a 2 csak előbb azt tesztelhetjük hogy ez jó e
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 24, 09:46:04
quadrant elsőre 533
második nekifutásra 791
hol vannak a 9xx értékek???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 10:09:40
van helyette egy csomó fc, meg nincs hálózat.... >:(
meg mostmár bootloop is
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 24, 10:12:48
ment is vissza  a v10 bfs 24bpp
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 24, 10:22:25
  
van helyette egy csomó fc, meg nincs hálózat.... >:(
meg mostmár bootloop is
merre találom az új kernelt samdroidon?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 03 24, 10:24:16
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/) oldalon ez olvasható:
YONIP-CFS-V.11_16Bpp.zip ....fixing please wait..........

Ezért még várok
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 03 24, 10:49:30
Sziasztok! Csak annyi lenne a kérdésem, hogy a flash mennyi ideig tart kb.?
Download Start...
<0> Create File...
<1> StartThread Detected : 1
<2> StartThread Detected : 0
<3> StartThread Detected : 0
<4> StartThread Detected : 0
<5> StartThread Detected : 0
<6> StartThread Detected : 0
<7> StartThread Detected : 0
<8> StartThread Detected : 0
<1> setup connection...

Ennyit ír az Odin és már több mint 10 perce megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 03 24, 11:01:50
  
Újraindítottam, most megy :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 11:53:43
az én telefonom majd belepusztult az extrém kernelbe... de a backup and restore segített. most várom a javítottat
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 24, 12:35:20
  
az én telefonom majd belepusztult az extrém kernelbe... de a backup and restore segített. most várom a javítottat
hát egy picit tényleg " extrem" re sikeredett...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 24, 12:45:26
  
quadrant elsőre 533
második nekifutásra 791
hol vannak a 9xx értékek???

Nekem 400 körül van a legmagasabb!  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 03 24, 12:48:40
  
Sziasztok! Csak annyi lenne a kérdésem, hogy a flash mennyi ideig tart kb.?
Download Start...
<0> Create File...
<1> StartThread Detected : 1
<2> StartThread Detected : 0
<3> StartThread Detected : 0
<4> StartThread Detected : 0
<5> StartThread Detected : 0
<6> StartThread Detected : 0
<7> StartThread Detected : 0
<8> StartThread Detected : 0
<1> setup connection...

Ennyit ír az Odin és már több mint 10 perce megy.
Úgy hat (6) perc
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 12:50:30
  
Nekem 400 körül van a legmagasabb!  :D
nekem 730 körül, de a 3d játékok szaggattak...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 24, 16:37:20
Ez tuti hogy az extrém kernel? Fura hogy még a 800-as quadrantot sem éri el. :( Mondjuk én még várok kicsit a felrakásával. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 16:39:14
  
Ez tuti hogy az extrém kernel? Fura hogy még a 800-as quadrantot sem éri el. :( Mondjuk én még várok kicsit a felrakásával. :)
még szép hogy az, de most jött ki valami javítás, de várok inkább a kommentekre
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 24, 17:00:13
v11 fixed fent
1st  boot simán ment quadrant kilép teszt közben vmi hibával , gondoltam majd egy restart segít hát nem....
2nd boot után ismét no service...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 24, 17:03:09
File Type: zip audioNewFix.zip (28.6 KB, 1164 views)  felraktam ezt és most nem bootol be a telefonom mit tegyek nem akarom még újra rakni amíg az extrem kernel nem lesz használható. Nem lehet valahogy uninstalálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 03 24, 17:21:03
  
File Type: zip audioNewFix.zip (28.6 KB, 1164 views)  felraktam ezt és most nem bootol be a telefonom mit tegyek nem akarom még újra rakni amíg az extrem kernel nem lesz használható. Nem lehet valahogy uninstalálni?

Nekem is ezzel a audioNewFix.zip volt a bajom fel raktam azt a bootnál beállt a teló  >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 24, 17:23:10
  
Nekem is ezzel a audioNewFix.zip volt a bajom fel raktam azt a bootnál beállt a teló  >:(

mint a klinikai halal ...

Ezert szoktam varni par napot az uj cuccokkal, ne en szopjam be eloszor ...
Attol, mert ma jott ki valami ujdonsag es valami hatalmasat igertek, meg nem kell egybol nekiesni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 03 24, 18:03:56
úgy látszik a nagyon várt kernel nem hozza a hozzá fűzött reményeket...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 18:23:07
a v11et fel ne tegyétek! nem lehet vele hívni!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 24, 18:32:39
  
Nekem is ezzel a audioNewFix.zip volt a bajom fel raktam azt a bootnál beállt a teló  >:(

Audiofix + Yonip nálam is összetűzésbe keveredett.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 24, 18:51:12
Milyen rendszert használtok audiofixesek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 24, 18:53:43
  
Audiofix + Yonip nálam is összetűzésbe keveredett.

Neked egyértelmű a gubanc.. "AUDIONEWFIX is for CM A.8.3 only"
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 24, 19:45:42
  
Neked egyértelmű a gubanc.. "AUDIONEWFIX is for CM A.8.3 only"

Még a CM alatt akadt össze a 2!  ;D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 24, 20:50:34
Sziasztok!

Valami hozzáértő segítségét szeretném kérni. Vannak bizonyos appok amik feltelpülnek autómatán a romban, amire nincsen szükségem, egy olyan listára lenne szükségem, amiket nyugodtan törölhetek és nem befolyásolják a rendszer stabilitását.
Teszem azt Email, voice search ilyesmi.
Illetve, még azt is meg szeretném kérdezni, hogy ha már fent van a rom akkor simán rootexplorerrel kitörlöm a system/app mappából a nem kívánt alkalmazást és az el is fogja rendesen távolítani?
Illetve még a telepítetlen romban is ugyan ez a teendő?

Előre is köszi a helpet.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 24, 21:05:02
  
Ez engem is érdekelne!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 24, 21:07:41
  
Itt meg tudod nézni mit szabad és mit nem szabad kitörölni. A piros színű amit nem szabad, a zöld a szabad és a sárga az ami befolyásolhatja a működést, mondjuk én a tts service-t is kiszoktam szedni, de az pl. ahhoz kell hogy google maps beszéljen hozzád vagy, voice search meg hang alapján keres a telefonon, de én pl. ezeket sosem használom így kitöröltem és nincs stabilitás gondom. Szóval itt a link: http://wiki.cyanogenmod.com/index.php?title=Barebones (http://wiki.cyanogenmod.com/index.php?title=Barebones)
Ha kitörlöd a system/app mappából akkor letörli igen, de vigyázz mit törölsz ki mert ha valamit használ a telefon betöltéskor akkor az hibát generálhat, én volt hogy letöröltem a launchert és elfelejtettem át állítani előtte alapértelmezettnek a másikat, utána meg nemvolt launcherem egyáltalán.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 03 24, 21:33:49
Yonip v10, Quadrandba 750-nes eredmények jönnek   :D

Piszok gyors a teló  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 24, 21:39:16
Amúgy használja valaki a sima SpicagenMod-froyo-BETA1 romot? Vagy még mindenki az alpaha változat beta2 verziót használja? Csak kíváncsi lennék arra kinek mi a véleménye a két változatról,mert alpha b2 kicsit régebbi de sokak neve alatt ezt látom kitéve, újabb a sima BETA 1 de én alpha b2-t kb 5 percig ha próbáltam mert írták van újabb és így nem tudom igazából hogy ez az alpha2 változat még gyorsabb e, jobb e mint az újabb beta 1?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 24, 22:12:33
Elöször is köszi a választ.

Valaki magyaràzza el nekem hogy ez hogy lehetsèges!!!!
CI-t csinàltam. Odinba jh7 + root + sdkàrtya kàrtyaolvasóval ubuntu alòl formàzva az egèszet fat32-re sdext is törölve. Tehàt mindent letöröltem.
Majd wipe sgm beta1 + yonip v10a  (sd-n csak a zippek vannak)
Bootolàskor azt tapasztaltam hogy ninden programom megmaradt!! Mèg olyanok is amiket màr règ töröltem....mèg a billnèl a rezgès beàllìtàs is.
Ez mitöl van? Làtott màr valaki ilyet?????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: n0rB33 2011, 03 24, 22:13:48
Hali,
Sztem google backup...

: Pracli 2011, 03 24, 22:19:34
  
Hali,
Sztem google backup...
Jesszus ez de idegesìtõ azèrt rakom újra hogy ezek eltünjenek na sebaj majd most kigyomlàlom...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 24, 22:25:45
Google backup csak a programokat rakja vissza data-t nem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 23:12:24
Jó olvasgatást :)
http://se-blog.hu/android/2011/03/24/tekerd-fel-a-nyers-erot-setcpu/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/24/tekerd-fel-a-nyers-erot-setcpu/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 24, 23:27:45
  
Jó olvasgatást :)
http://se-blog.hu/android/2011/03/24/tekerd-fel-a-nyers-erot-setcpu/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/24/tekerd-fel-a-nyers-erot-setcpu/)
Jó kis cikk, a mi processzorunk megtalálható benne?
más: Tudja valaki hogy a laptoprol telefonra hogy tudnám megosztani a netet usbén? Sajnos nincs wifi a közelbe...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 24, 23:39:09
  
Jó kis cikk, a mi processzorunk megtalálható benne?
más: Tudja valaki hogy a laptoprol telefonra hogy tudnám megosztani a netet usbén? Sajnos nincs wifi a közelbe...
yonip kernellel nem található meg, mert az az 1ghzt is támogatja és pont olyan nincs benne. ahhoz kell csinálnod txt-t, viszont az eredeti sebességű kernelekhez jó a samsung moment opció :)
A net megosztása engem is nagyon érdekel. wifivel a connectify progit tudom ajánlani, de nekem az utóbbi időben nem megy :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 25, 01:20:03
404 et mért quadrantba az új kernellel elsőre másodjára 780 at :S hát őszintén azt vártam h az első lesz 780 a második meg 900 körül nem igazán jön be de a játékok nálam jobban futnak
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 25, 07:35:48
YONIP-CFS-V.11_16Bpp.zip (fixed2) ugyanolyan rossz mint az eddigi összes v11
folyamatos fc meg reboot
quadrant meg 7xx ..
a v10 legalább stabil volt...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 25, 08:11:04
  
YONIP-CFS-V.11_16Bpp.zip (fixed2) ugyanolyan rossz mint az eddigi összes v11
folyamatos fc meg reboot
quadrant meg 7xx ..
a v10 legalább stabil volt...

Nekem is rossz mint az előző. Quadrantban 4 pontal tudtam többet kiszuszakolni az előzőnél. Nincs wifi fczik minden és reboot 5 percenként. :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 03 25, 12:32:14
YONIP CFS V.11 16Bpp (fix fixed)

http://www.multiupload.com/2TNNN9YAZN (http://www.multiupload.com/2TNNN9YAZN)

eddig működik  nálam
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 25, 15:23:51
üdv!

Most a tegnapi telepítgetés meg gyomlálás után, kicsit elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is működhet pontosan a rendszer, picit szeretném jobban megismerni és felmerült bennem egy két kérdés.
1) A romban lévő autómatán feltelpülő alkalmazások is ugyanoda települnek mint az én általam mondjuk marketből letöltött appok?
2)Ha az alkalmazások kezelése menüpont alatt(azon belül is a mind) összadom a programok teljes méretét (mindennel együtt), és kivonom a teljes 143MB tárhelyemből akkor megkéne kapnom az elérhető tárhely mennyiségét nem? (Megcsináltam és nem így lett)
3) Esetleg valahol a root explorerben tudom böngészni a telefon azon részét ahol az appok vannak? Ez egy és ugyan az a "system/app" hellyel?
4) A dalvic-cache arra szolgál hogy a programok egyes gyorsítótárait tárolja ugye? A dalvic-cache tartalma az egyes programok gyorsítótárai és adatai nem?

Előre is köszi, és bocs attól aki úgy gondolja, hoyg túl fárasztó lennék csak szeretném megérteni, hogy hogyan is működik pontosan a rendszer.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zoli5 2011, 03 25, 15:53:23
Üdv!

Segítségetek szeretném kérni, fel szeretném rakni a 2.2-es, de nem tudom hogyan álljak neki. Végig olvastam a fórumot, de így is elég zavaros. Valaki tudna segíteni? Előre is köszi.

Jelenlegi verzióm:
Firmware-verzió: 2.1-update1
Alapsáv verziója: i570EXXJD1
Kernelverzió: 2.6.29 root@SE-S601 #2
Build száma: ECLAIR.XXJH6
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 25, 16:17:45
  
Hol akadsz el?
Ezt elolvasgattad?: http://mobilarena.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_1-1.html (http://mobilarena.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_1-1.html)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: trane08 2011, 03 25, 19:57:50
próbálta vki a végleges yonip v11-et?ha igen pls egy véleményt, hogy érdemes e felrakni
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 25, 20:08:25
igen! eddig remekül megy, nagyon gyors! a quadrantot ne is nézzétek mert semmivel nem jobb  mint az előző, viszont a kezelőfelület nem akad egyáltalán!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 25, 20:16:59
  
igen! eddig remekül megy, nagyon gyors! a quadrantot ne is nézzétek mert semmivel nem jobb  mint az előző, viszont a kezelőfelület nem akad egyáltalán!

Kössz a jó híreket, látom végre elkészült a v11 -es, már tolom is fel.
Nekem a v10a val néha voltak akadásaim remélem az új kernel gyógyír lesz rá!

Más: olvastam a cikkeidet, tetszik mert mindig van benne újdonság és tanulni lehet belőle.
Mégegyszer kössz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 25, 20:19:43
  
Kössz a jó híreket, látom végre elkészült a v11 -es, már tolom is fel.
Nekem a v10a val néha voltak akadásaim remélem az új kernel gyógyír lesz rá!

Más: olvastam a cikkeidet, tetszik mert mindig van benne újdonság és tanulni lehet belőle.
Mégegyszer kössz!
örülök ha tetszenek a cikkek :) !
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: trane08 2011, 03 25, 20:56:16
  
igen! eddig remekül megy, nagyon gyors! a quadrantot ne is nézzétek mert semmivel nem jobb  mint az előző, viszont a kezelőfelület nem akad egyáltalán!
oksi köszi az infót. FOR High Quadrant Score apply luismaf_Power_Pack_Extreme_v1.0.zip and atucha_luismaf_v08 ez csak a quadranton javít vagy hoz +gyorsulást a konyhára?:P
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 03 25, 21:52:58
Kintvannak a BFS kernelek is.
Én a CFS 16 Bpp feltettem és mondhatom eddig szuper!
Pontszámban valóban nem sokat emelkedett (nekem 30-40 között).
A működési érzet sokkal jobb a V10a -hoz képest.
Stabilitás is jobbnak tűnik így rövid próbálgatás után, hosszútávon? nos majd meglátjuk.
Javaslom tegyétek fel.

Más: láttátok a K-9 magyar verzióját?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 25, 22:23:52
v11 24Bpp-s változatáról illetve a BFS-ről valami híre valakinek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 25, 22:27:09
samdroid froyo beta 1-hez megpróbáltam felrakni az uj cfs 24bpp de nem indul el vele és a v10 est sem tudom ujra feltenni. Most gyakorlatilag használhatatlan a telefon van valakinek valami ötlete? mit és hogyan tegyek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 25, 22:49:21
rtitusz:
Nemrég tettem fel eddig még stabilnak tűnik. Quadrant értékek 700 és 800 környékén vannak.
Legtöbb 830 volt. A 3D teljesítmény 1 FPS-el egy kicsit visszaesett de nem vészesen. Amúgy elég gyors a cucc.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 25, 22:54:23
Lehet, hogy bevállalom a v11 24bpp bfs-t. Valami egyéni tapasztalat a luismaf_Power_Pack_Extreme_v1.0.zip-el és a atucha_luismaf_v08-al? A Samdroid-on ahogy olvastam, ugyan sokat gyorsítanak, de programok tűnnek el utána, illetve néha be sem bootol a teló.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 25, 23:01:52
rtitusz:
Nekem elég volt kb 3-4 perc és be is bootolt a teló miután felraktam azokat. Eddig minden appommal rendben van. Nem tűnt el egyik se és megfelelően működnek. De felelőséget nem vállalok:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 25, 23:04:53
  
Lehet, hogy bevállalom a v11 24bpp bfs-t. Valami egyéni tapasztalat a luismaf_Power_Pack_Extreme_v1.0.zip-el és a atucha_luismaf_v08-al? A Samdroid-on ahogy olvastam, ugyan sokat gyorsítanak, de programok tűnnek el utána, illetve néha be sem bootol a teló.
eszméletlen gyors lett ezekkel, mindenkinek ajánlom, de! az alapértelmezett billentyűzet eltűnik, szóval telepítés előtt töltsetek le egy másikat
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 25, 23:13:37
Billentyűt honnan lehet szerezni hozzá vagy azt h telepíted?:O
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 25, 23:26:44
  
Billentyűt honnan lehet szerezni hozzá vagy azt h telepíted?:O
marketbe beirod hogy keyboard. én a gingerbreadeset csak ajánlani tudom, mert nagyon jó! utána engedélyezni kell és ki is kell választani!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 25, 23:39:17
Náho:
Köszi szépen!
Az a baj h nincs itthon wifi-s elérhetőségem de már leszedtem gépre a billentyűzet progit és feldobom rá:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 25, 23:52:24
Amúgy h kell engedélyezni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 26, 07:00:41
Nekem valahogy sem az Extreme sem a Power pack után nem akar be bootolni... Feltettem jh7-SpicagenMod B1-allext2-Dalic-Cashe-Yonip BFS 24bpp 11-3D driver hozzá-Libsquite és erre tenném rá és még mindíg nem bootolt be. Mit csinálok rosszul?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 03 26, 07:42:43
  
Nekem valahogy sem az Extreme sem a Power pack után nem akar be bootolni... Feltettem jh7-SpicagenMod B1-allext2-Dalic-Cashe-Yonip BFS 24bpp 11-3D driver hozzá-Libsquite és erre tenném rá és még mindíg nem bootolt be. Mit csinálok rosszul?
Nekem a JH7 nem ment, visszaálltam a 6-ra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 26, 07:45:55
  
Nekem a JH7 nem ment, visszaálltam a 6-ra.

Nekem eddig is JH7 volt. Nem tudom, hol a gond.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 26, 09:04:58
Hogy kell azt a Poweres cuccot felrakni? Náhó te már feltetted mit csintál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 26, 10:59:18
Sziasztok!

Srácok  a luismaw power pack-ból felrakhatom a v1.0-át vagy inkább az sgm-re szánt 0.3-őt rakjam fel?
Illetve van még egy extreme verzió is, ti melyiket raktátok fel?
itt néztem: http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/)
Ez a power pack nem fog összeakadni, a LibsQLite-al?

MÁS: Olvasgattam és vannak akik xmister kernelt használnak, ő nem abba hagyta a fejlesztést? Vagy az milyen kernel?

Előre is köszi a választ.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 26, 12:04:09
  
Ha SGM-t használsz akkor MINDENKÉPPEN a 02-es (Én nem láttam 03-ast az oldalon) beta verziót tedd fel, mert a többi nem kompatibilis az SMG-vel.
De ahogy olvastam, ez a power manager max. 800 Mhz-t engedélyez és valószínűleg felülbírálja a YONIP 1066 Mhz értékét! ;)

Én is rászántam magam egy CI-re, megy fel az SMG BETA1+ v11 YONIP...meglátjuk, mit hoz ki a cuccból!
Témát portoltak már a BETA1-hez, mert azt nem láttam még?
(konkréten a Blue Ray érdekelne...)

Valaki kérdezte, hogy alkalmazható-e a Sense felület Spica-n.
Íme:
http://forum.samdroid.net/f42/samsense-theme-htc-sense-spica-2245/ (http://forum.samdroid.net/f42/samsense-theme-htc-sense-spica-2245/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 26, 12:22:05
  
Valaki kérdezte, hogy alkalmazható-e a Sense felület Spica-n.
Íme:
http://forum.samdroid.net/f42/samsense-theme-htc-sense-spica-2245/ (http://forum.samdroid.net/f42/samsense-theme-htc-sense-spica-2245/)

Ez csak 2.1-re van, 2.2-re még senki sem portolta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 26, 12:29:46
  
Ez csak 2.1-re van, 2.2-re még senki sem portolta.

Sorry, akkor benéztem... :-X
24 órás szoli után a 3 kávé sem hat! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 26, 15:37:16
nagyon nem halad ez a Tom3q féle 3d driver mert a kernellel van elfoglalva. Lehet valami kis pénzgyűjtést szervevbe beindítaná a fejlesztést. :) Mit gondoltok erről?
Vagy legalább a kernellel gyorsabban haladjon. Tegnap vagy tegnap előtt csinálta meg hogy a kernel érzékelje a hardveres gombokat, szóval még hónapok kérdése mire egyáltalán lesz valami... nem a kedveteket akartam ezzel elvenni a várakozástól csak azt szeretném, ha tisztán látna mindenki :S :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 26, 15:47:40
Mire 100%-ig olyan lesz a telefon, mint amilyennek lennie kéne, addigra lejár a 2 éves hűségem, és vehetek másik készüléket kedvezményesen:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 26, 16:01:01
srácok én felraktam ezt a luismaf power packot de nem vagyok töle elájulva. 650-730 között mozog a quadrant. van ennek valami beállítási lehetösége? a sima v11 is ugyan így megy xd.
Nektek mi a tapasztalatotok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 26, 20:49:20
Srácok,ezek mit tudnak?
"FOR High Quadrant Score apply luismaf_Power_Pack v1.0.zip and atucha_luismaf_v08"
ja és én ettől a yonip cfs v10 24bpp-től nem vagyok elájulva,mert a lukiqq v7-hez képest többet akad,ez lehet az ssswitchtől is? szerintetek térjek vissza a lukiqq-ra vagy tegyem fel a yonip v11.et?
és ssswitch-et a lukiqq-mellett is használhatok,vagy pölö ezek a ssswitch by voku témák direkt a yoniphoz vannak készitve?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 27, 11:47:20
Pomszi!

Én tegnap tettem fel egy szűz SGM BETA1-et YONIP v11 CFS 24bpp-vel és eddig nagyon ütős a cucc.
740 körüli quadranto pontokat hoz (elmarad az elvárt értékektől), de a lényeg, hogy ABSZOLÚT SEMMIFÉLE akadással nem találkoztam eddig, gördülékeny és gyors a rendszer.
Bár a beépített AppsToSD nem műxik (Samdroid Tools meg nincs a ROM-ban alapból, ezt pótolni kell), de nincs melegedés, memória folyamatosan 50-70 Mb között mozog, úgyhogy eddig bevált a config! :ok:

Most jön a hosszabb távú teszt. :olvass:

Kérdésedre:

A Power Packot érdemes felrakni, tartalmaz switch-et is (legalábbis CKZ Tools hozza a beállításokat), jelenleg awake-ben -50, sleep-ben -150 az UV és nincs SOD.
Valamint szerintem az I/O Booster is integrálva van, mert 1400 környéki I/O értékek jönnek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 27, 12:00:07
  
...A Power Packot érdemes felrakni, tartalmaz switch-et is (legalábbis CKZ Tools hozza a beállításokat)...

De az is lehet, hogy a kernel AIO verzió, csak nincs kiírva és abban van benne a switch...minden esetre fent van. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 27, 12:46:51
Ismét benéztem... :kuss:
Benne van a B1-ben a Samdroid Tools, csak ikonja nincs, a shortcuts-ból kell előkukázni. :huh:
Beüzemeltem, rögtön lett 117 Mb szabad belsőm.
Eddig zsír minden! :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: trane08 2011, 03 27, 13:19:46
ez az app2sd mire is jó? mert még soha nem használtam, és nem tudom sehova tenni a dolgot
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 27, 13:57:27
Köszi szépen,akkor feltolom a v11-et
Ja és ackztools-hoz tudna vki adni 1 linket,mert most sehol sem lelem:S :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 27, 14:44:22
Trane08!

Az Apps2SD, amint a neve is mutatja :D, átmozgatja a telepített progikat az SD-re! ;)
Hasznos alkalmazás, mert szabaddá teszi a belső memóriát és az SD-t használja e célra!
(Samdroid Tools-os működik is, Nálam az SGM-ben lévő alap nem brillírozott)

Pomszi!

Tessék:

http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)

(az oldal közepe felé megtalálod ;))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 27, 14:51:54
Fúúú látom jött pár fincsi frisíítés 2nap alatt valaki megmondja hogy Spicagen modhoz és yonip v11 bfs hez mit rakjak még fel hogy gyorsabb legyen?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 27, 15:13:20
Valaki utána olvassot e annak hogy a  luismaf_Power_Pack az engedi e a proceszort 800mhz felé? mert ahol ki van írva h mit csinál ott 800mhzre van lőve vagy ssswitchel fejjeb lehet állítani?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 27, 16:47:15
Szenya!

Az avatarom alatt olvashatod, mi kell még hozzá! ;)

Én próbáltam 800-nál feljebb állítani a frekit, de nincs olyan opció! :-X
Úgy láttam, hogy 800 a plafon, viszont így is 1400-as CPU értékeket hoz a cucc.
Ha többet akarsz, lődd ki CKZ-ban a switchet és megy az 1066. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: trane08 2011, 03 27, 17:28:51
  
Trane08!

Az Apps2SD, amint a neve is mutatja :D, átmozgatja a telepített progikat az SD-re! ;)
Hasznos alkalmazás, mert szabaddá teszi a belső memóriát és az SD-t használja e célra!
(Samdroid Tools-os működik is, Nálam az SGM-ben lévő alap nem brillírozott)

Pomszi!

Tessék:

http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)

(az oldal közepe felé megtalálod ;))

és nem lesz lassabb, hogy az sd-ről olvas a rendszer?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ismo 2011, 03 27, 17:32:44
  
és nem lesz lassabb, hogy az sd-ről olvas a rendszer?
Az SD sebességétől függ. Class 6-os már okés.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 27, 18:03:04
Azt szeretném kérdezni h leválasztottam az SD-t a telefonról bekapcsolt állapotban és most minden beállítás elveszett és amik az SD kártyán voltak app-ok azok se jelennek meg. Van erre megoldás?
Előre is köszönöm:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 27, 18:32:56
Fontos kérdés...a yonip cfsv11 24bpp kernelt meg a páörpekket egyszerre raktam fel és most nem igazán akar elindulni a spicám,már a kékdroidospörgős bootlogo-ig se jut el,odinban debug only-val meg lehet ezt buherálni? és valaki megmondaná h ott pontosan mikor mit kell csinélni.
köszikösziköszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 27, 19:22:13
Próbáld downloadban, elölről mindent, azaz CI.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 27, 19:54:40
yonip 11 bfs-sel nem megy a powerpack. nekem legalábbis sose ment egyik sem. cfs-sel viszont működik!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 27, 20:19:09
Az mitől van h nem jelenik meg a locksreen hanem egyből feloldja a kijelzőt?
Mit állítottam el?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 27, 20:21:24
Nahó neked milyen konfigod van?:)

Szerk: SGM_Power_Pack-al se megy?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: zoli5 2011, 03 27, 20:40:26
  
Szia!
Hol akadsz el?
Ezt elolvasgattad?: http://mobilarena.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_1-1.html (http://mobilarena.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_1-1.html)

Hello!
Köszi, ez sokat segít. Még olyan kérdésem lenne, hogy mit érdemes felraknom, milyen ROM-ot, kernelt ha azt szeretném hogy gyors és stabil rendszerem legyen amin jól futnak a játékok, működik a telepítés a memóriakártyára. Előre is köszönöm.

Üdv.:
Zoli
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 27, 20:45:18
  
Nahó neked milyen konfigod van?:)

Szerk: SGM_Power_Pack-al se megy?
azzal se megy. mindjárt frissitem az állapotom
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 27, 21:41:42
az miért van hogy ha home gombot nyomok semmi sem történik ?:O
SpicagenMode Beta2 +Yonip CFS +SMG_Luismaf_Power_Pack+Audio+ settings & theme for SGM-froyo
:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 27, 21:56:03
  
az miért van hogy ha home gombot nyomok semmi sem történik ?:O
SpicagenMode Beta2 +Yonip CFS +SMG_Luismaf_Power_Pack+Audio+ settings & theme for SGM-froyo
:S
nem lehet hogy a spicagenmod beállításokban a home gomb funkcióját kikapcsoltad? esetleg a launcherben lehetett valamit még elállítanod
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: vrobec 2011, 03 28, 00:10:26
Két nap folyamatos kombinálgatás után találtam egy zenére is kihegyezett kombót.  :D
Tehát, Ares 2.8.3 + all@ext2 + Yonip CFS 10a AIO.
Remélem más zenekedvelőknél is hasonlóan jól működik.  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 28, 08:02:20
Szenya: Nekem is ugyan ez a gondom csak nekem se a zöld gombbal nem hozza elõ a telefon könyvet + a böngészõ gomb se jo. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 28, 13:27:40
Ezek között mi a különbség? (Mind a 2 Yonip v11B kernel.)
Xmister BFS
Chkmod BFS
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 03 28, 18:30:40
Tudja valaki hogy net nélkül hogyan tudok file kezelőt felrakni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 28, 18:52:53
Menj el egy McDonald's-ba, ott van wifi. Vagy bármilyen kulturáltabb kávézó megteszi. De ha szemfülesen sétálsz az utcán, akkor ott is lehet netet fogni:D.

Mindezek mellett persze ajánlatos egy saját wifi-routert beszerezni, mert már nem összeg (kb 5e ft.).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 03 28, 21:54:59
Nekem is az a bajom,hogy egy kártya leválasztás után azok az appok eltüntek amik a kártyára voltak telepítve.Tudtok segíteni abban,hogy valahogyan vissza varázsoljam?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 29, 00:29:19
Szerintem ha ujratelepítitek az appot akkor működnifog mivel az appdata az az internalon van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 29, 06:20:19
  
Nekem is az a bajom,hogy egy kártya leválasztás után azok az appok eltüntek amik a kártyára voltak telepítve.Tudtok segíteni abban,hogy valahogyan vissza varázsoljam?

SamdroidTools -ban app2sd kikapcs, var 1 percet, aztan bekapcs, var 1 percet es reboot. Utana mennie kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 29, 08:45:25
Sziasztok!

Olvasgatom ezt az atucha luismaf-os dolgokat, meg hasonlók, egyszerűen nem tudom kihozni azt az eredményt amit oda írtak, illetve képpel alátámasztottak. (Ráadásul elméletileg OC nélküli eredmények ezek!!!)

Jelenlegi Konfigom: (próbáltam xmisterrel is de behalt)

cm.8.3.2+yonip v11B BFS + Luismaw power pack extreme v1.0 + atucha luismaf v8 + LIBSQLITE + rrrulo.

Max quadrant 727, átlag 700+.
cpu: 1438 (1800 helyett)
Mem:317
I/o: 1495 (1900 helyett)
2d: 264
3D: 123

No meg arra lennék kíváncsi, hogy most vajon 1066 MHZ-en ketyegek vagy csak 800-on? Lehet ezt valahol állítani? Illetve a különböző BFQ Ütemezések és hasonlókat be lehet valahol máshol állítani vagy az az SSSwitch sajátossága? (atucha és ssswitch nem megy együtt ugye?)

MÁS:
Ugye a V11B Kernel újdonságai közé tartozik, hogy van benne Proxy állítás, aminek nagyon megörültem, mert nekem speciel nagy szükségem lenne rá. Be is állítottam, de sajnos csak a böngészőben működik a beállítás, google account, gmail, market, stb ezeknél nem működnek. Esetleg, egy angolul tudó aktív forumozó, megkérdezhetné, illetve felvethetné a témát samdroidon. Jó lenne, ha kiegészítenék ezt a funkciót, olyannyira, hogy a többi alkalmazás is tudja használni a proxy beállítást.

Üdv.: Pracli
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 29, 10:04:55
  
nekem eleinte amikor friss volt a rendszer akkor sikerült egy 800 ast kipréselni belőle, de már nekem sem annyi.
más: mi az a rrrulo??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 29, 14:07:44
Nekem tegnap jelentkezett egy eléggé káros >:( hiba:
Elment a térerő és rebootok után sem jött vissza. :hmm:
Nyomtam egy "Recovery -> wipe dalvic cache -> kernel újra felrak" sorozatot, most működik, de asszem kipróbálom a v11A-t, úgy láttam lett pár dolog javítva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 29, 17:03:52
http://se-blog.hu/android/2011/03/29/opera-mini-s-opera-mobile-frissebb-gyorsabb-okosabb/#comment-30 (http://se-blog.hu/android/2011/03/29/opera-mini-s-opera-mobile-frissebb-gyorsabb-okosabb/#comment-30)
jó olvasgatást!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 03 29, 18:52:36
Sziasztok! Törölni akarnék gyári progikat, pl.: galery3D, adwlauncher, stb, de nem engedi. Próbáltam root explorer-el meg es file explorer-el is, indításnál kéri a supersuser a root jogok, megadom, kiírja hogy elfogadva, de mégse engedi törölni. Ez mitől lehet? Hogy lehet az alkalmazásoktól megszabadulni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maximum 2011, 03 29, 19:11:21
  
Sziasztok! Törölni akarnék gyári progikat, pl.: galery3D, adwlauncher, stb, de nem engedi. Próbáltam root explorer-el meg es file explorer-el is, indításnál kéri a supersuser a root jogok, megadom, kiírja hogy elfogadva, de mégse engedi törölni. Ez mitől lehet? Hogy lehet az alkalmazásoktól megszabadulni?

Én ezzel szoktam operálni, használat után újraindítás! http://www.androidzoom.com/android_applications/tools/root-uninstaller_qfwc.html (http://www.androidzoom.com/android_applications/tools/root-uninstaller_qfwc.html)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 03 29, 19:18:00
  
Én ezzel szoktam operálni, használat után újraindítás! http://www.androidzoom.com/android_applications/tools/root-uninstaller_qfwc.html (http://www.androidzoom.com/android_applications/tools/root-uninstaller_qfwc.html)

Ez szuper! Köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: asuscrew 2011, 03 29, 20:52:35
SZiasztok!
Nekem van egy szűz spicam 2.1 gyári ROM-al. Szeretnék Froyora váltani és találtam is egy tetszetőset. de nem tudom h h kell neki esni a dolgoknak az egy tény h odint kell használni de milyen rootlt kernelt kell felraknom ahhoz h EZT---> http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta1-4563/)  ffel tudjam rakni.
LÉgyszives segítsetek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 29, 20:52:59
Mivel a powerpack törli az emulator apk-t. (Mert direkt, vagy veletlen?) Ezert ha véletlen akkor valaki tudná nekem linkelni, hogy honnan tudnám leszedni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 29, 21:35:42
  
Mivel a powerpack törli az emulator apk-t. (Mert direkt, vagy veletlen?) Ezert ha véletlen akkor valaki tudná nekem linkelni, hogy honnan tudnám leszedni?
a conservative powerpack nem törli :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: asuscrew 2011, 03 29, 21:40:53
NAh olvasgattam Yonip kernel cfs 24bpp v.11a-t szedtem le de ezt h kell felrakni?
Légyszeves segítsetek mert meglehet h nektek egyszerű és megszokott de én még ne mvágom a dolgokat....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 29, 22:21:11
  
NAh olvasgattam Yonip kernel cfs 24bpp v.11a-t szedtem le de ezt h kell felrakni?
Légyszeves segítsetek mert meglehet h nektek egyszerű és megszokott de én még ne mvágom a dolgokat....
Letölt, sd-re rá, recovery-be átlépsz/install any zip/megkeresed a zip-t, ok gomb, aztán a home gomb

Más:
Ma felraktam a V11b BFS 24BPP yonip kernel-t+rrrulo start script+powerpack+qbanin dvm mod+ssswtich-t... :D Agyon moddoltam CI nélkül és mit ne mondjak marha gyors lett a telóm. :D Ezenkívül -100mV UV awake mode-be, sleep mode-ban -250 és nincs semmi baj. :) Piszok gyors a telefon. Remélem az akksi is sokáig bírja. Mondjuk kicsit fura, hogy a quadrant nem mutat bődületes teljesítményt...max 670-t értem el vele eddig. Érdekes... :) De nem érdekel, még ilyen gyors sose volt a spica-m. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 29, 22:28:27
debug.sf.hw=1
ezt írjátok a buildprop végére. nekem sokat gyorsult tőle a görgetés! már semmi akadás!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 29, 22:30:51
  
debug.sf.hw=1
ezt írjátok a buildprop végére. nekem sokat gyorsult tőle a görgetés! már semmi akadás!
Beírtam én is és tényleg gyorsul tőle. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 03 29, 22:42:59
Mi ez a buildprop?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 29, 22:51:13
Petike ha kérhetnék egy linket ezekhez?:
powerpack
qbanin dvm mod
Előre is köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 29, 22:54:10
  
Petike ha kérhetnék egy linket ezekhez?:
powerpack
qbanin dvm mod
Előre is köszi
http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/ (http://forum.samdroid.net/f9/tweaks-power-manager-3-modes-sleep-battery-plugged-3484/)
http://forum.samdroid.net/f53/rssscript-startup-script-speed-4648/#post130453 (http://forum.samdroid.net/f53/rssscript-startup-script-speed-4648/#post130453)
http://forum.samdroid.net/f53/qbaninmod-froyo-edition-english-version-4397/ (http://forum.samdroid.net/f53/qbaninmod-froyo-edition-english-version-4397/)
  
Mi ez a buildprop?
/system mappában lévő kis fájlocska amit pár sorral megtoldva nagyon csodásan fel lehet gyorsítani a rendszert. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 29, 22:57:44
Petike és melyik power packot tetted fel ?:$ bocsi h sokat kérdezek de amit én felraktam powerpackot attól elszált a home meg a felvevő gomb meg a kereső gomb :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 29, 23:06:14
  
Petike és melyik power packot tetted fel ?:$ bocsi h sokat kérdezek de amit én felraktam powerpackot attól elszált a home meg a felvevő gomb meg a kereső gomb :S
Ilyen sorrendben mindent: rrrulo script, atucha V8 (luismaf powerpack), qbanin dvm mod, ssswitch
Nekem nem volt problémám velük. :) Minden tök jó, csak a 3d pontom olyan 100 quadrant-ban, de a játékok gyorsabbak mint voltak. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 29, 23:21:56
a qbain dvm az mire jó?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 29, 23:23:27
atucha V8 ez nem egy ssswitch lenne csak másnéven mind a 2ő a processzort szabájozza nem vesznek össze?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 30, 00:13:25
  
a qbain dvm az mire jó?
dalvik motor optimalizáció. De csak ezt használva nincs sok különbség, nem igazán tudom hogy van e értelme felrakni...
  
atucha V8 ez nem egy ssswitch lenne csak másnéven mind a 2ő a processzort szabájozza nem vesznek össze?
Vmi olyasmi, de van benne más is és nem tudsz annyi dolgot szabályozni. Szerintem nem vesznek össze. Nálam jól működnek.
Most csak összehánytam ezt a romot, mert lusta voltam, csak ki akartam próbálni a dolgokat. Elvileg nem szabadna ennyi dolgot felrakni...én csak próbálkozok. Vmi gebasz is van mert olyan 850 pontnak kéne, hogy legyen quadrant-ban, ehelyett a legnagyobb eddig 690 volt nekem.
Állítólag ajánlás ez:atucha v8+qbanin dvm vagy rrrrulo+qbanin vagy ssswitch+qbanin. Legalábbis valami ilyesmit olvastam. De kicsit lemaradtam az eseményekről (és nem is nagyon pótoltam), mert múlthéten külföldön voltam. ÉN amondó vagyok, hogy egy backup után nyugodtan próbálkozzatok aztán jelentsétek, hogy mit tapasztaltatok. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 03 30, 06:12:42
  
a conservative powerpack nem törli :)

SpicagenModhoz nincs csak 1 fajta.

Az óra alkalmazásom mikor kiválasztanám az ébresztő hangot mindig FC-zik van valakinek valami ötlete, hogy mit kezdjek vele? Vagy CI? :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 30, 09:23:40
  
SpicagenModhoz nincs csak 1 fajta.

Az óra alkalmazásom mikor kiválasztanám az ébresztő hangot mindig FC-zik van valakinek valami ötlete, hogy mit kezdjek vele? Vagy CI? :'(
Használj Klaxon alarm-t. :)

Más:
Nah ma reggel érdekes dolgokat művelt a telefonom. Nagyon belassul, volt egy SOD és az LPP mindig CZ-zik. :S Éppen csak bekapcsolni tudom a gépet és már meg is hal... :D Most újra felraktam az rrrulo script-t, meg az atucha v8 power pack-t és mást nem. Most várok! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 30, 10:12:03
http://se-blog.hu/android/2011/03/29/olvasoi-cikkiro-palyazat/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/29/olvasoi-cikkiro-palyazat/)
próbáljátok ki magatokat!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 30, 11:45:28
Az miért van h nem tudnak elérni mobilon mármint felhívni én persze tudok hívni. Emiatt is csinaltam CI-t. Most yonip 11a cfs van a mobilomon + a norbosz fele 8.2 cyanogen + a DevGreen tema+ és a power pack a luismaf fele mod. Mit csináljak ? Előre is köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 03 30, 16:25:23
Hali! A Spicára van olyan 2.2es rom, amiben nincs semmi előre telepítve, csak egy alap rom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 03 30, 16:29:06
  
Hali! A Spicára van olyan 2.2es rom, amiben nincs semmi előre telepítve, csak egy alap rom?

Tudtommal alap 2.2 -es nincs spicara. Amiket mi hasznalunk is a 2.1 -re epul.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: asuscrew 2011, 03 30, 18:49:09
  
Letölt, sd-re rá, recovery-be átlépsz/install any zip/megkeresed a zip-t, ok gomb, aztán a home gomb

Más:
Ma felraktam a V11b BFS 24BPP yonip kernel-t+rrrulo start script+powerpack+qbanin dvm mod+ssswtich-t... :D Agyon moddoltam CI nélkül és mit ne mondjak marha gyors lett a telóm. :D Ezenkívül -100mV UV awake mode-be, sleep mode-ban -250 és nincs semmi baj. :) Piszok gyors a telefon. Remélem az akksi is sokáig bírja. Mondjuk kicsit fura, hogy a quadrant nem mutat bődületes teljesítményt...max 670-t értem el vele eddig. Érdekes... :) De nem érdekel, még ilyen gyors sose volt a spica-m. :)

Szia!
Nagyon köszönöm a válaszod!
Már tudom h hogy kell csinálni a problémám ott volt hogy egy szűz spicam volt és rootoláshoz kerestem sokat egy részletes magyar leírást.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 30, 21:15:18
  
Használj Klaxon alarm-t. :)

Más:
Nah ma reggel érdekes dolgokat művelt a telefonom. Nagyon belassul, volt egy SOD és az LPP mindig CZ-zik. :S Éppen csak bekapcsolni tudom a gépet és már meg is hal... :D Most újra felraktam az rrrulo script-t, meg az atucha v8 power pack-t és mást nem. Most várok! ;)

Petike felraktam tegnap a konfigod tegnap még nekem is jó volt a telóm aztán kaptam egy ien randombootot rendesen a kerneltől kezdte tölteni :D és mikor betöltöt egyből lefagyott aztán én is úgy raktam fel hogy atucha v8 meg rrulo script. :)

Yonipp bfs kernel közül melyik a jó chkmod vagy Xmister vagy az alap?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 30, 21:29:22
Petike a rrrulo is ssswitch féleség ugyanúgy állítja a procit meg minden mint az atucha-szal én ujrarakom atucha nélkül  cska rrrulo-t rakok de majd írjál már hogy összeomlike vagy lassul vagy megvannak együtt köszike :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 30, 21:31:48
  
Petike a rrrulo is ssswitch féleség ugyanúgy állítja a procit meg minden mint az atucha szal én nem rakok atucha  cska rrrulo-t de majd írjál már hogy összeomlike vagy lassul vagy megvannak együtt köszike :)
Most már csak rrrulo meg atucha van fent és eddig nincs baj. :) Bár lehet cserélem az egyiket ssswitch-re. Tetszett, hogy külön állíthatom a sleep UV-t :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 30, 21:57:17
Sziasztok!

Most úgy döntöttem nekem ez az atucha dolog nem jött be, legalábbis az atucha v8. sgm-re szánt power pack sem nyerte el a tetszésemet valamiért, mindig meghalt a telefon. Legutóbb a teljesítmény nagyon jó volt 782 quadrant, és ezt egymás után többször is produkálta, DE egy újraindítás után nem akart bebootolni cm boot logó megfagyott és kakukk. wipe chace és wipe dalvic cache segített rajta ugyan, de beinduláskor dobálja folyamatosan a hiba üziket hogy android.process.acore.... stb, tehát hazsnálhatatlan.

Szerintem maradok én az SSSwitchnél, amit meg szerettem volna kérdezni, hogy atucha ower ack az tulajdon képpen csak kigyomlálja az appokat vagy csinál mást is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 30, 22:38:36
Rákérdeztem Tom3q-re hogy hogy halad az új kernellel, és azt írta, hogy 2-3 héten belül szerinte elkészül vele!

http://se-blog.hu/android/2011/03/30/dolphin-browser-hd-ugorj-fejest-az-internetbe/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/30/dolphin-browser-hd-ugorj-fejest-az-internetbe/)
Jó olvasgatást! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 03 30, 22:44:01
Hú, nem vagyok itt pár napig és olyan újdonságok jönnek ki hogy csak lesek. :D Le maradtam megint. De látom hogy ezek az újdonságok még igencsak instabilak, én múltkor feltettem a yonip 10a kernel aio-t és 708-as átlag quadrantoit hozott de még ssswitch offon van, de mivel hetente új dolgok jönnek ki félek beállítani fixre bármit a telefonon. :D Mert az újdonságoknak sosem lehet ellenállni. Most jelenleg melyik éppen a leg jobb konfig? SGM-froyo-BETA1_UpdatePack_v1.1_cfs alap romot használok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 30, 23:08:40
Nahó a vidi amit kiraktál a blogra most a fun screen toggle az melyik addons mert nem találom:O
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 30, 23:16:47
az alapból benne van. a jobboldali sávot elhúzod és ott van felül a 4 nyilacska :D remélem erre gondoltál :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 03 30, 23:29:46
nem arra hanem amikor lehúzza fentről a megnyitot füleket ien fekete hettérel és tök jól néz ki :D
sry az offért :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 30, 23:39:45
  
nem arra hanem amikor lehúzza fentről a megnyitot füleket ien fekete hettérel és tök jól néz ki :D
sry az offért :)
az nem addon.azt te is megtudod csinálni alapból!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 03 31, 10:39:22
Nah azt hiszem, megvan a mi cseszi szét mindig a telómat az sgm-re szánt power pack v0.3, amint az felrakom kanyec van...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 31, 13:52:53
Szerintetek az miért lehet,hogy az Ndrive folyamatosan csak keresi a gps jelet és nem történik semmi,az igo meg simán navigál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 31, 14:53:41
Hell!

Találkozott valaki ezzel a hibaüzenettel?:

Unknown reason -18

Már vagy a hatodik market letöltés után írja ezt installnál és nem telepíti az appot.
Mostmár  censored ottul kezd idegesíteni, mert nem tudok marketről appot szedegetni!!! >:(
Tud valaki erre megoldást?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 03 31, 15:51:02
Én ezzel a Power Pack Extreme v1.0 val nem vagyok kibékülve. A rendszeremen nem sokat gyorsított és max 50 mb RAM -om van. Továbbá van h el se tudnak érni telefonon. :( De úgy látom h másnak is jönnek elő a hibák.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 03 31, 16:57:08
  
Hell!

Találkozott valaki ezzel a hibaüzenettel?:

Unknown reason -18

Már vagy a hatodik market letöltés után írja ezt installnál és nem telepíti az appot.
Mostmár  censored ottul kezd idegesíteni, mert nem tudok marketről appot szedegetni!!! >:(
Tud valaki erre megoldást?

Asszem ilyenkor volt jó az unmount sd card funkció,h először a belső memóriába rakja fel az alkalmazást és ha végeztél akkor meg mount sd. Ha jól emlékszem,nekem régebben ez bejött.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 03 31, 17:25:56
  
Hell!

Találkozott valaki ezzel a hibaüzenettel?:

Unknown reason -18

Már vagy a hatodik market letöltés után írja ezt installnál és nem telepíti az appot.
Mostmár  censored ottul kezd idegesíteni, mert nem tudok marketről appot szedegetni!!! >:(
Tud valaki erre megoldást?
Az alkalmazások alatt töröld a market adatait és az sd kártyán lévő .android_secure (rejtett) mappából töröld ki ezt a fájlt: smdl2tmp1.asec Ha ezzel megvagy indítsd újra a telót és voilá. :) Nekem is volt ezzel bajom és sokáig kerestem a megoldást, de ez segített. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 31, 17:52:10
  
Az alkalmazások alatt töröld a market adatait és az sd kártyán lévő .android_secure (rejtett) mappából töröld ki ezt a fájlt: smdl2tmp1.asec Ha ezzel megvagy indítsd újra a telót és voilá. :) Nekem is volt ezzel bajom és sokáig kerestem a megoldást, de ez segített. :)

Thank's.
De az a gondom, hogy a  .android_secure mappám üres...
Töröltem a market adatait, de a secure mappában nincs semmi, amit törölhetnék (legalább is a Root Exp. nem mutat semmit :-X)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 31, 17:58:02
  
Asszem ilyenkor volt jó az unmount sd card funkció,h először a belső memóriába rakja fel az alkalmazást és ha végeztél akkor meg mount sd. Ha jól emlékszem,nekem régebben ez bejött.

Igen, ez működött, köszi. :ok:
Bár ettől még a gond jelen van és sajnos a Petike által leírt file Nálam egyszerűen nincs sehol, ergo nem tudom törölni. :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 03 31, 18:25:03
A másik bosszantó dolog (gondolom ez nem ROM függő), hogy hiába állítom át az órámat, folyton visszaállítja 1 órával(az előző időszámításra)...
Megadtam neki GTM 00:00-t (nyugat európai), úgy sem jó.
Most bepipáltam a "automatikus"-t (szolgáltatói beállítások használata)...ez sem jó! >:(
Nem értem, miért tekergeti vissza folyton. :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 03 31, 18:29:34
tudja valaki hogy mitől van hogy ha újrahúzom a rendszert pár napig jó aztán sokat akad... még a telefon alkalmazás is FC-zet.. : / nem az első eset  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 03 31, 18:46:31
  
A másik bosszantó dolog (gondolom ez nem ROM függő), hogy hiába állítom át az órámat, folyton visszaállítja 1 órával(az előző időszámításra)...
Megadtam neki GTM 00:00-t (nyugat európai), úgy sem jó.
Most bepipáltam a "automatikus"-t (szolgáltatói beállítások használata)...ez sem jó! >:(
Nem értem, miért tekergeti vissza folyton. :hmm:

Nekem is vagy eggyel több, vagy eggyel kevesebb van...mondjuk most sikerült normalizálni, úgy tűnik! GMT: +02:00-n van + automatikus.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 31, 19:07:23
Ingyenes a Angry birds rio, és spicán is hibátlanul fut!
http://se-blog.hu/android/2011/03/31/angry-birds-rio-duhongjunk/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/31/angry-birds-rio-duhongjunk/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 03 31, 21:07:35
kijött a végleges firefox androidra, de elég gyenge eresztés...
http://se-blog.hu/android/2011/03/31/mozilla-firefox-4-for-android/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/31/mozilla-firefox-4-for-android/)

Meg a kedvenc zenelejátszómról is írtam egy kis szösszenetet :)
http://se-blog.hu/android/2011/03/31/power-amp-a-zene-legyen-veled/ (http://se-blog.hu/android/2011/03/31/power-amp-a-zene-legyen-veled/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 04 01, 00:36:01
  
Thank's.
De az a gondom, hogy a  .android_secure mappám üres...
Töröltem a market adatait, de a secure mappában nincs semmi, amit törölhetnék (legalább is a Root Exp. nem mutat semmit :-X)
Számítógépen töröld. Az android nem látja mert rejtett. :) Vagy vedd ki a karit és tedd be a gépbe, vagy usb kábelen kersztül... :)
  
tudja valaki hogy mitől van hogy ha újrahúzom a rendszert pár napig jó aztán sokat akad... még a telefon alkalmazás is FC-zet.. : / nem az első eset  :(
Nem lehet, hogy túl sok progid van, vagy agyon moddoltad? Nekem a rekordom 3,5 hét ugyanazzal a rommal és semmi baja nem volt (Cm 8.2). :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 01, 14:57:05
Nekem előjött egy szerintem SOD (alvó üzemmódból nem tudtam felébreszetni a telefont, csak akku ki/be)
Az összeállításom a nevem alatt olvasható.
A build.prop végére beírtam még a debug.sf.hw=1 hardware gyorsító parancsot, a beírás után tényleg gyorsult a telefonom, de másnap újabb bekapcsolás után valami történhetett mert azóta inkább lassab, meg a WiFi sem mindig áll fel, és most jött ez a SOD igaz még csak egyszer.
Mi a véleményetek?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 01, 15:14:20
  
Számítógépen töröld. Az android nem látja mert rejtett. :) Vagy vedd ki a karit és tedd be a gépbe, vagy usb kábelen kersztül... :)

Petikeke

Érdekes ezt könyvtárat ( .android_secure ) SwiFTP -n keresztül nem tudom megnyitni de mégcsak lemásolni sem tudom, viszont a .switchpro vagy a .TotalCommander könyvtárakat meg igen. Látszólag mind a három rejtett könyvtár
A számítógépen valóban a memkariról lehet módosítani.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 01, 20:06:38
Múltkor érdeklődtem afelől hogy jelenleg melyik kernel meg rom a leg ütősebb, de sajnos nem láttam választ rá. :( Romnak én még a SGM-froyo-BETA1 romot használom yonip v10a kernellel. Van ennél stabilabb és jobb cucc már? Olvasom hogy van már YonippV11B kernel is, ez mennyire jó? Qbanin DVM0.2 + Powerpack + Rrrrulo script ezek megbízhatók, kinél hogy váltak be ezek a dolgok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 02, 15:25:58
Időközben bátorkodtam feltenni a profilomban található romot ezt az update pack 1.8-as verziót és azt kell mondjam elsőre nagyon szuperül megy. Viszont vannak itt extra ssswitch beállítások amit nem igazán értek, milyen értéket kellene neki beállítani. Ebben valaki tud segíteni nekem? Ilyen értékek vannak jelenleg benne. Kérdésem, mire lenne célszerű és melyik sorokat megváltoztatni?

ENABLED=1;
NIGHT_ENABLED=0;
APP_MEM_ENABLED=1;
START_NIGHT_HOUR=1;
END_NIGHT_HOUR=5;
IO_SCHEDULER=noop;
READ_AHEAD=128;
AWAKE_UV=0;
AWAKE_GOVERNOR=conservative;
AWAKE_MIN_FREQ=66000;
AWAKE_MAX_FREQ=800000;
AWAKE_DOWN_THRESHOLD=20;
AWAKE_UP_THRESHOLD=90;
AWAKE_SAMPLING_RATE=50000;
SLEEP_UV=0;
SLEEP_GOVERNOR=conservative;
SLEEP_MIN_FREQ=66000;
SLEEP_MAX_FREQ=266000;
SLEEP_DOWN_THRESHOLD=20;
SLEEP_UP_THRESHOLD=95;
SLEEP_SAMPLING_RATE=50000;
MUSIC_UV=0;
MUSIC_GOVERNOR=conservative;
MUSIC_MIN_FREQ=66000;
MUSIC_MAX_FREQ=355000;
MUSIC_DOWN_THRESHOLD=90;
MUSIC_UP_THRESHOLD=90;
FOREGROUND_APP_MEM=3584;
VISIBLE_APP_MEM=4096;
SECONDARY_SERVER_MEM=6144;
BACKUP_APP_MEM=4096;
HOME_APP_MEM=4096;
HIDDEN_APP_MEM=7168;
CONTENT_PROVIDER_MEM=7680;
EMPTY_APP_MEM=8192;
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sadbas 2011, 04 02, 19:56:47
valaki tudna ajánlani egy stabil kernelt letöltő linkel? mert az eddigieknél vagy a térerő gyengélkedett, vagy a wifi nem volt jó. Cm6.1.1 a8.3.2-t használok. nem nagyon értek hozzá de ezt a romomat nem szeretném lecserélni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 02, 22:49:23
Ma nagyon kihalt lett ez a topik. :( Főzök egy uj romot éppen és a segítségét szeretném kérni annak az embernek aki tudja hogy phone.apk és contact.apk-t hogy lehet magyarítani? Annyit tudok hogy zipbe megnyitom és keresni kell egy mappát és egy már meglévő magyar phone és contact appokból bele kell húzni ebbe a mappába a tartalmát azaz felül kell íratni. De melyik mappa ez,nemtudja valaki? Pár hete ha jól emlékszem valaki portolgatott ilyen témákat sec perc alatt, de őt sajnos nem látom. :( Kérem valaki segítsen,mert nem akarom angolul hagyni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 02, 23:04:23
  
Pár hete ha jól emlékszem valaki portolgatott ilyen témákat sec perc alatt, de őt sajnos nem látom. :( Kérem valaki segítsen,mert nem akarom angolul hagyni.

Ha jól tudom Rutyika68 az és leginkább itt találod. http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/friss.html (http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/friss.html)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 02, 23:46:08
  
Ha jól tudom Rutyika68 az és leginkább itt találod. http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/friss.html (http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/friss.html)

Köszi, ha nem járna errefelé benézek oda.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 03, 17:40:44
Tud valaki arról, hogy kijött-e végre valamilyen téma a SpicagenMod-ra?

És találkozott-e valaki olyan hibával, hogy ES-ben a build.prop-ban mentésnél kiírja, hogy nem sikerült elmenteni a változtatásokat...
SU jogot megkapta a progi, de valamiért nem tudok menteni a build-ba újabb sort. :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: balazsp318i 2011, 04 03, 17:50:57
Üdv,

Némi magyarázatot szeretnék kérni. már jópár hete használom a CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2 - LightWeight v2.2 (by Dude) ROM-ot, de a a sebességi teszt nem hozza azt az eredményt amit olvastam. Állitólag 630-670 pontot ad a Quadrant, de nekem 374-nél nem jön ki több. Mindent úgy csináltam ahogy az irva vagyon, működik is rendesen...

Tapasztalt már vki hasonlót?

P_A_N
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 03, 17:53:41
  
Tud valaki arról, hogy kijött-e végre valamilyen téma a SpicagenMod-ra?

És találkozott-e valaki olyan hibával, hogy ES-ben a build.prop-ban mentésnél kiírja, hogy nem sikerült elmenteni a változtatásokat...
SU jogot megkapta a progi, de valamiért nem tudok menteni a build-ba újabb sort. :-X
ilyenkor nem kapja meg a jogot csak az irja... a progi beallitasában kapcsold ki a root opciot majd kapcsold  vissza és jo lesz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 03, 17:54:45
  
Tud valaki arról, hogy kijött-e végre valamilyen téma a SpicagenMod-ra?

És találkozott-e valaki olyan hibával, hogy ES-ben a build.prop-ban mentésnél kiírja, hogy nem sikerült elmenteni a változtatásokat...
SU jogot megkapta a progi, de valamiért nem tudok menteni a build-ba újabb sort. :-X

EDIT:

Root Explorer kapásból megoldotta, úgyhogy tárgytalan az előző kérdés. :ok:

Köszi Náhó, kipróbálom ezt is! ;)
És valóban gyorsult a görgetés attól a plusz sortól...baba! :taps:

Amúgy kijöttek a v12-es YONIP-ok, ha valakit érdekel:

http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)

Banjo cserélte benne a WLAN drivert és beépített egy tweek-et is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 03, 18:12:46
Sziasztok!
Jelenleg anzo rom van a telómon.
Ha CMet szeretném kipróbálni akkor eshetek neki megint odinnal vagy elég a zippet recoveyből feltenni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 03, 20:26:21
Sziasztok! Elkészült az új romom, aminek az alapja a SGM-froyo-BETA1_UpdatePack_v1.8. Ezt át szerkesztgettem némileg, bele pakoltam a Yonip v11 kernelt és saját cm wallpaper packot készítettem hozzá. Első körben feltelepül a rom, ezután újra kell indítani ha be bootolt és újraindítás után ő elvégez minden szükséges beállítást, csak hátra kell dőlni a székbe. :) Van benne ssswitch,Block ads, Qbanin: Froyo - Dalvik VM optimized for Spica,LIBSQLITE_update,Honeycomb-Theme,3D drivers, magyar nyelvű phone és contact appok (thx rutyika68),stb..:) Az all2ext2 fájl rendszer konvertálást is megcsinálja automatikusan, egyszóval tényleg semmi dolog nincs vele csak amit leírtam. Innen elérhető aki ki akarja próbálni: http://www.multiupload.com/D8SWUJ9N9A (http://www.multiupload.com/D8SWUJ9N9A)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 03, 20:47:32
Szeva Norbosz!
Csak simán sd-ről recoverybe pattintsam fel a romodat?
vagy odinnal mindent előről?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 03, 20:50:01
  
Akkor lehet, hogy éppen itt az ideje, hogy váltsak a jó öreg cm8.3.2+YonipV10 kombóról. Kéne egy CI igaz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 03, 20:52:00
  
Szeva Norbosz!
Csak simán sd-ről recoverybe pattintsam fel a romodat?
vagy odinnal mindent előről?

Célszerű előröl mindent, de ha nem volt előtte átkonvertálva ext2-re a belső memóriád akkor recoveryből is felteheted, de előtte dalvik cache meg dalvik data szóval hogy mindent tisztára töröljön. De előröl kezdeni mindent célszerűbb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 04 03, 20:53:28
  
Sziasztok!
Jelenleg anzo rom van a telómon.
Ha CMet szeretném kipróbálni akkor eshetek neki megint odinnal vagy elég a zippet recoveyből feltenni?

Elméletileg, nyomsz e factory reset-t és mehet rá. De ha nem, akkor mehet az elejéről, vesztenivalód nincs.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 03, 20:53:58
  
Akkor lehet, hogy éppen itt az ideje, hogy váltsak a jó öreg cm8.3.2+YonipV10 kombóról. Kéne egy CI igaz?

Szerintem célszerű,mert eléggé stabil ez a rom, és a quadrant is elég jó, nekem 712 lett úgy hogy még ssswitchet be sem állítottam. De volt már 720-as értékem is. CI-t ajánlok mindenképp, azért is mert én mindig igy szoktam igy CI nélkül nem tudom beragadna e valami esetleg az előző romból.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 03, 20:59:44
nem nyúltam a fájlrendszerhez, mert nem értek hozzá:D
szóval nem kontárkodtam:D bár jó lenne minden célravezető dolgot megtanulni:)
szóval full reset és recoveryból fel.. megér egy próbát?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 03, 21:05:44
  
nem nyúltam a fájlrendszerhez, mert nem értek hozzá:D
szóval nem kontárkodtam:D bár jó lenne minden célravezető dolgot megtanulni:)
szóval full reset és recoveryból fel.. megér egy próbát?

Megér igen, bár én akkor is inkább egy Clean installt javasolnék, odinban jh7, aztán i5700_LK2-08_PDA és ezek után full reset és ha ez megvolt bebootolsz ujra gyári romról,majd felmásolod sd-re a romot, ezután teló újraindít bemászol recoverybe ujra full reset azaz dalvik és data cache törlése és ezután egyből mehet rá az sd-ről a rom, aztán megvárni mig bebootol,ujraindítani és utána már csak megvárni míg a rendszer szépen feláll az új témával meg ext2-re konvertált particióval. Nem egy ördöngösség. :) Ha pedig elszúrtál valamit odin és előröl kezd, de ilyenkor célszerű a DEBUG Only opciót is kijelölni és itt a PDA Formatot, más különben nekem míg nem ezt csináltam, hajlamos volt a telefon félig ext2 félig rfs partición maradni és ez nagyon nem tetszett neki.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 03, 21:18:19
Köszönöm!
Segítőkész forma vagy pacsker neked.
Annyira rávittél, hogy neki is állok!
Ha bejön a 2.3as stabilizálódásáig tuti bírtokbaveszem:D
Ui.: Angrybirds rio megy szépen rajta igaz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 03, 21:31:00
  
Köszönöm!
Segítőkész forma vagy pacsker neked.
Annyira rávittél, hogy neki is állok!
Ha bejön a 2.3as stabilizálódásáig tuti bírtokbaveszem:D
Ui.: Angrybirds rio megy szépen rajta igaz?

Még nem próbáltam azt a játékot ezen. :) De kipróbálom nemsokára. Igazából ma lett kész ez a rom, és azóta nyúzogatom, ssswitchet állítgatom és eddig semmi hiba. :) Szóval nem hiszem hogy AB rioval gond lenne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 03, 21:40:41
Egy Jh7es firmware-t linkelnél ha megkérlek? valamiért az itt található linkeket nem nyitja meg a böngésző:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 03, 22:00:43
  
Egy Jh7es firmware-t linkelnél ha megkérlek? valamiért az itt található linkeket nem nyitja meg a böngésző:S

Tessék, feltöltöttem ide: http://www.multiupload.com/EG9OO48VEZ (http://www.multiupload.com/EG9OO48VEZ)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 03, 23:20:57
na faja:S
usb driverek telepítve..
download módba telcsi. kábel rádug.
üzenet:_ usb eszköz nem ismerhető fel
mi a teendő?:S
barátnőmnél nem volt para:S
XP van a gépen
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 04, 00:22:04
  
na faja:S
usb driverek telepítve..
download módba telcsi. kábel rádug.
üzenet:_ usb eszköz nem ismerhető fel
mi a teendő?:S
barátnőmnél nem volt para:S
XP van a gépen
ha ezen a gépen már csináltad akkor csak dugd másik usb-be
ha nem csináltad még ezen akkor samu cd ről telepítsd a driverét!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 04, 08:18:20
  
ha ezen a gépen már csináltad akkor csak dugd másik usb-be
ha nem csináltad még ezen akkor samu cd ről telepítsd a driverét!
Szia, nálam is ez volt indítsd újra a gépet, ha minden igaz megjavul. Amennyiben nem, akkor töröld le az usb drivert.
Majd a Samsung usb driver for mobile phone.ex-re jobb gomb futtatás mint majd kiválaszt alul Rendszergazda, beírod a Rendszergazda jelszót (amit telepítésnél adtál meg a Rendszergazdának) és így rakod fel.
Gép újraindít.
Telefont download módba rakod, vársz kb 10-15 másodpercet, elindítod az odint-t (jobb gomb futtatás mint, Rendszergazda kiválaszt...stb) majd rádugod a telefont.
Nekem így ment, én is sokat szívtam vele, de rá kellett jönnöm mivel nem volt kéznél az én gépem:).
ui.: Ha nincs meg a samsung usb driver for mobile phone. exe akkor google meg ilyenek:).

Sok sikert.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 04, 08:28:35
Sziasztok!

Amúgy lenne nekem is egy kérdésem. Ebben a yonip v12 AIO-ban milyen tweakek vannak? Mert pl nekem az ssswitch nincs benne. Valaki járjon nekem utána pls, hogy miket tartalmaz. THX.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 04, 08:40:09
ebben a verzióban csak 3d meg libsqlite van ha jól tudom.
am ha valaki atombrutál gyors telefont szeretne a spicájából, akkor CI, és spicagenmod az új kernellel!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 04, 10:30:51
  
ebben a verzióban csak 3d meg libsqlite van ha jól tudom.
am ha valaki atombrutál gyors telefont szeretne a spicájából, akkor CI, és spicagenmod az új kernellel!
Itt az új kernel alatt a yonip v12 AIO-t érted? Akkor itt a kernel mellé fel lehet pakolni ssswithet meg hasonlókat ugye?

Más: Amúgy meg nem teljesen értem miért van mindenki oda ezért a spicagen mod-ért, akárhányszor fel akartam rakni valami romot és a spicagenmod volt az alapja összevissza F*sta magát... a cm 8.3.2-vel eddig még semmi ilyen bajom nem volt.
Akkor mégis miaz ami miatt érdemes a spicagenmod-ot választani? Azt tudom hogy elméletileg az sgm a cm8.3.2 utódja meg hasonlók.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 04, 11:23:53
a norbosz féle romot feltettem , eddig cool
egy kérdés lenne ezzel kapcsolatban..
erre rá lehet tenni a v12 bfs kernelt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 04, 11:54:32
  
a norbosz féle romot feltettem , eddig cool
egy kérdés lenne ezzel kapcsolatban..
erre rá lehet tenni a v12 bfs kernelt?

Rá lehet igen. Bár én még nem pakoltam fel azt a kernelt, megvárom a véleményeket róla, hoz e valami különösebb változást ehhez a v11a-hoz képest. Örülök hogy tetszik a rom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 04, 13:02:51
  
Rá lehet igen. Bár én még nem pakoltam fel azt a kernelt, megvárom a véleményeket róla, hoz e valami különösebb változást ehhez a v11a-hoz képest. Örülök hogy tetszik a rom. :)
annyi a változás, h sokkal gyorsabb, új a wifi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 04, 14:04:30
  
Rá lehet igen. Bár én még nem pakoltam fel azt a kernelt, megvárom a véleményeket róla, hoz e valami különösebb változást ehhez a v11a-hoz képest. Örülök hogy tetszik a rom. :)
Megtudnád változtatni a romodat úgy hogy a v11a kicseréled v12 re?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 04, 14:14:20
  
ebben a verzióban csak 3d meg libsqlite van ha jól tudom.
am ha valaki atombrutál gyors telefont szeretne a spicájából, akkor CI, és spicagenmod az új kernellel!
Melyik új kernelre gondolsz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 04, 15:56:52
Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket kérni már másodszor, a proxy ügyben. Szét google-tem az agyam, de sajnos elég sok angol nyelvű dolgot találtam, amiknek a nagy részét nem értem (sőőt!!).
Azt szeretném kérni, hogyha esetleg valaki ráérne egy kis kutató unkát végezni, azt kérem tegye meg nekem azt, hogy rákeres arra, hogy hogyan is lehetne használni proxyval a marketet, youtubot stb stb...
Tudom, hogy van proxy settings a v12-ben, de az csak a böngészőre vonatkozik, a többi app nem megy vele.

Találtam egy asproxy nevezetű programot is, de nekem sehogy sem akar működni. Fontos lenne nekem ez a dolog, mert kollégista vagyok, és itt csak proxy-s wifi-t tudok megosztani. (illetve ha lenne még1 hálókártyám akkor nem, de momentán nincs még1 :P)
Szóval nagyon jó lenne, ha nem kellene kirohangálnom minden egyes app miatt a koliból meg hasonlók.

Előre is köszönöm annak, aki foglalkozik ezzel és rászánja az idejét.

Köszi.
Üdv.: Pracli
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 04, 16:00:59
  
Melyik új kernelre gondolsz?
v12es yonip bfs!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 04, 16:43:10
Megjelent!

CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.4

http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/#post132990 (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/#post132990)

STATUS
+ Screen [LeshaK]
+ Touch/Multitouch [LeshaK/Gabriel-LG]
+ Audio [LeshaK/DE_NISkA/vflashbirdv]
+ Keys [LeshaK/adi4motion/cujo]
+ GSM/GPRS/EDGE/3G [LeshaK]
+ Vibrate [LeshaK/Gabriel-LG]
+ SD Card [mik_os/LeshaK]
+ Wifi [golecpch]
+ Bluetooth [criminal]
+ Google services 20110301: (GMail/Market/Contacts/Calendar/NetworkLocationProvider)
+ GPS [criminal]
+ Sensors [DE-NISkA/Leshak/cadavre]
+ Camera [vflashbirdv/criminal]
+ Hardware accelerated movie playing/recording (mp4/h264) [vflashbirdv]
+ Native WiFi tethering
- Hardware accelerated movie playing (DivX)
- Native USB tethering

Nagyon szép és jó de mi ebben az új?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 04 04, 17:21:38
Norbosz ... gratulálnék a romhoz nagyon elnyerte a tetszésemet hihetetlen gyors és stabilnak is tünik : ) kinézetre is tökéletes. Így tovább :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 04, 22:26:40
  
Megjelent!

CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.4

http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/#post132990 (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/#post132990)

(...)

Nagyon szép és jó de mi ebben az új?

CHANGELOG

alpha8.4:
1. Updated GoogleApps (20110301)
1. new sensor drivers from cadavre
2. frameworks fixes from cadavre
3. 2d/3d drivers from intercept
4. Camera B/W fix [vflashbirdv]
5. OpenVPN fixes [cadavre]
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 04, 23:20:19
  
Norbosz ... gratulálnék a romhoz nagyon elnyerte a tetszésemet hihetetlen gyors és stabilnak is tünik : ) kinézetre is tökéletes. Így tovább :taps:

Köszönöm! :) Használom én is már mióta le gyártottam és tényleg über gyors hogy ki gyomláltam a fölös alkalmazásokat meg módosítgattam ezt azt benne. Eddig ugy egykét nap után általában akadozott ez az rajta ha pl ment valami játék és közben elkezdtem scrollozni a program listát akadozott némileg,meg hajszálnyot a widget list is akadozott de az éppenhogy csak, de ebben meglepődtem én is hogy egy hajszálnyi akadozás nincs.

Más: Kérdezte BlackZack hogy bele tudom e rakni az új yonip bfs kernelét a romba. A válaszom hogy bele tudom, de szerintem ezért fölösleges újra feltöltenem a romot, egyszerűen csak ha felrakod a romot rá recoveryzed az új kernelt és kész, előtte lehet nyomni kell dalvic cachet, bár nekem anélkül is elszokta fogadni a kerneleket ha ráteszem. De lehet majd összedobok egy újabb romot mert már megint vannak javítások, bár ezen nem tudom mit lehet még javítani, így is rohadt gyors. :D Most cm is kijött, bár ahogy nézem ezek a dolgok már sgm-be is benne vannak így egyelőre abból nem tervezek romot készíteni,majd meglátjuk ez a mostani romom egykét hét után is hogy szerepel, de bízom benne hogy jól, egyelőre azóta használom én is mióta feltettem netre, pontosabban az előtt már 3 órával használtam. :D Amugy te is bele tudod építeni az új kernelt nem egy ördöngösség magát a kernelt bele pakolni, megnyitod pl winrarral a romot, megjelennek mappák, ott rögtön alul van egy xbin nevezetű mappa, abban meg egy zImage nevezetű fájl. Na most megnyitod a a letöltött yonip kernelnek a zipjét, szintén megnyitod winrarral, bemész ugyanúgy az xbin mappába a zipbe és az ebben található zImage fájlt belehúzod a romban található előbb leírt helyre amit már előzőleg megnyitottál, ezután winrar bezár és kész, bele lett főzve az új kernel. Ezután meg előröl fel flasheled a romot odin,root....stb. De ezért felelősséget nem vállalok mivel az új kernelt még nem főztem romomba így nem tudom első indításnál be bootol e vele a rendszer, de be kéne szerintem ha v11-el ment ezzel is kéne, bár bfs kernelekkel nekem mindig meg gyűlt a bajom. Nem tudom pl. már sikerült kiküszöbölni azt a hibát hogy kikapcsoljon a készülék, vagy csak újra lehet indítani? Mert nekem ha pl. repülő módot bekapcsoltam akkor is újraindult és repülőmódban sem tudtam hasznát venni bfs kernellel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gexxx 2011, 04 05, 14:31:26
SD sebességnövelés és bizonyíték (saját mérés):

http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-discussion-feedback-bug-reports-4717/index9.html#post133391 (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-discussion-feedback-bug-reports-4717/index9.html#post133391)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 05, 18:05:20
Gexxx

És melyik SDCardSpeedFix-et tetted fel?
Mert Én a 2048-ast és olyan veszett sokat nem tolt rajta, mint amire számítottam (w:2.9 -> 3.9 r:7.9 -> 9.6)
Az Én SD-m 8GB-s class4-es.

Viszont a quadrantom most stabilan hozza a 730-akat! :ok:

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sadbas 2011, 04 05, 18:49:06
tud valaki segíteni? eddig CM 8.2-t használtam, de mindig dobálta a térerőt és sokszor nem lehetett elérni. most feltettem a CM 8.3-mat és ugyanez a probléma. próbáltam már a LukiqqKernelV7AiO és a V8bAiO-t de mindkettőnél fent állt ugyanez a probléma. sima 2.1-nél tökéletesen működik. valakinek van valami konfigja ami segíthet ezen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 04 05, 19:12:53
tárcsázóba *#*#4636#*#* ot ha beírod akkor az első menüpontban be tod állítani, hog 3g vagy gsm vagy mindkettő legyen
De itt melyiket érdemes beállítani? ( GSM auto(PRL), CDMA auto(PRLD), EvDo only, Unknow, WCDMA preferred...stb)
-attól függ hogy ahol lax milyen hálózat van. amikben ott van a preferred, azok jobban merítenek, mert a gsm és a wcdma közt kapcsolgat és a tapasztalataim szerint ez jobban merít mintha wifivel netezel. ha hosszú üzemidőt akarsz akkor gsm only, de azon nem jó mobilnetezni. szal ha az is kellene akkor wcdma only. de van ahol nincs wcdma, így ott nálad nem lesz térerő. a döntés a kezedben :D

Ha nem reagál rá akkor a Marketről töltsd le a Network alkalmazást!:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sadbas 2011, 04 05, 20:44:51
köszönöm... :) most ahogy írod akkor szokott dobálni a hálózaton, mikor a város széle felé járok, lehet hogy ez a baj. mobilnetezni sosem szoktam, nincs rá keretem. most gsm only ra állítottam holnap kiderül, hogy mennyire fog dobálni ha elmegyek itthonról.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 05, 22:25:30
Hell!

Ma teszteltem  a YONIP BFS v.12 24Bpp kernelt....hààt ez rendesen odab@.sz. :D
Veszett gyors,akadàssal sehol nem talàlkoztam ès a Quadrant pontja sem kutya:
Total:807
(CPU:1491 Mem:305 I/O:1858!!! 2D:266 3D:115)

Szòval nem gyenge a cucc,egyenlõre minden patent vele,ha mègis jelentkezne valamilyen bug,azt jelezni fogom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gexxx 2011, 04 06, 08:42:01
  
Gexxx

És melyik SDCardSpeedFix-et tetted fel?
Mert Én a 2048-ast és olyan veszett sokat nem tolt rajta, mint amire számítottam (w:2.9 -> 3.9 r:7.9 -> 9.6)
Az Én SD-m 8GB-s class4-es.

Viszont a quadrantom most stabilan hozza a 730-akat! :ok:

azt, amit linkeltem. nem telepítettem csak követtem voku leírását, hogy min kell végigmenni az ssswitch-ben
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 06, 10:17:35
http://www.spb.com/android-software/shell/ (http://www.spb.com/android-software/shell/) szerintetek van rá esély hogy valaha is működik spicán? Mert eddig not suported üzenetet dob ki... :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 06, 10:35:26
  
http://www.spb.com/android-software/shell/ (http://www.spb.com/android-software/shell/) szerintetek van rá esély hogy valaha is működik spicán? Mert eddig not suported üzenetet dob ki... :(
nem hinném hogy valaha is menni fog. legalábbis használhatóan nem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 06, 12:13:55
sztem a spica is pont ugyanilyen ....
sose lesz olyan mint amit tudna az ezköz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 04 06, 15:11:56
Valaki tudna ehez (SSSwitch.v08.5_by_voku) egy jó beállítást?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 04 06, 16:06:15
Mivel lehet egy fullos biztonsági mentés csinálni a romról, amit lehetőleg recoveryből vissza lehet állítani? Gondolok itt telószámokra, smsekre, appokra, beállításokra, adw launcher beállítások, szóval mindenről. Előre is köszi a választ!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 06, 17:35:43
Tudja valaki hogy miért nem tudom feltenni odinnal ujra a jh7et? végig fut az odin de a telonál a végére csak 1 3 szög marad egy felkiáltójellel mellette pedig egy telo. Onepacket be van x-elve.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 06, 20:01:41
  
Tudja valaki hogy miért nem tudom feltenni odinnal ujra a jh7et? végig fut az odin de a telonál a végére csak 1 3 szög marad egy felkiáltójellel mellette pedig egy telo. Onepacket be van x-elve.

Sárga háromszögben felkiáltójel!
Egyszerűen debug onlyt pipáld be odinba majd ott pedig a PDA format és a Phone Boot Update részhez rakj pipát és úgy tallózd meg a jh7 romot,majd one package elé is rakj pipát és mehet a dolog. Ha elsőre nem is de második nekifutásra nekem teljesen rendbe tette a telefont. Ilyenkor amúgy annyi csak a baja a telefonnak hogy a boot része sérül és ezt javítja ki az odin.

Ezt az infót én is úgy olvastam valahol, de működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 06, 20:38:42
Köszi az infot! :) sikerült:D Vadi újconfigom van :D uj kernel uj cm... Eddig királyság:D Tudja valaki hogy hogy érdemes sdre menteni? Elég a gyári cmest használni vagy van jobb megoldás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 07, 11:16:07
  
Mivel lehet egy fullos biztonsági mentés csinálni a romról, amit lehetőleg recoveryből vissza lehet állítani? Gondolok itt telószámokra, smsekre, appokra, beállításokra, adw launcher beállítások, szóval mindenről. Előre is köszi a választ!

MyBackupPro, vagy a Titanium Backup (bármelyik jó) megcsinálja Neked! ;)

Köszi az infot! :) sikerült:D Vadi újconfigom van :D uj kernel uj cm... Eddig királyság:D Tudja valaki hogy hogy érdemes sdre menteni? Elég a gyári cmest használni vagy van jobb megoldás?

Nálam 8.1-től felfelé egyik CM-nél sem működött a beépített, viszont a Samdroid Tools-ban lévő mindig jól végzi a dolgát, Én azt ajánlanám! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 07, 11:29:23
Hogyha valakinek nem lenne dropbox-a annak erősen ajánlom!
Klikk ide: http://db.tt/tgk1WjF (http://db.tt/tgk1WjF)
Regisztrálj!
Majd android marketből töltsd le a klienst!

Ingyenes 2GB-os tárhely, amit oda felraksz a telefonos kliens autómatán szinkronizálja a dropboxra, a telefonra, vagy akár a számítógépedre is! Van számítógépes, androidos kliens is!
Nagyon jól jöhet az állandó telepítgetések végett felrakod az apk-kat vagy képeidet vagy zenéidet, aztán egy új telepítésnél letöltöd a marketről a kliens-t belépsz és már is szinkronizálja a telefonodra!
Hajrá!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 07, 11:46:53
Samdroid tools hol találom meg?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 07, 11:53:29
  
Samdroid tools hol találom meg?
A menüben van:). De mielőtt használod, recoveryben partícionálni kell az sd- karit. ergo MINDEN EL FOG RÓLA VESZNI! PARTÍCIONÁLÁS ELŐTT MENTÉS!
Recovery->Advanced-> Particion Sdkard->256MB bőven elég->ízlés szerinti swap méret(nem kell nagy!).
Majd reboot!
Menü -> Samdriod tools->App2Sd settings->Enable App2sd->(dalvic cache áthelyezése a te döntésed)
Majd várszkicsit kilépés home képernyőre->vissza a samdroid toolsba-> Reboot-> Reboot to system-> allow...

Kicsit hosszabb idieg fog bootolni mert át kell rakja az appokat!
Sok sikert!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 04 07, 17:54:28
Sziasztok!
A problémám a következő:Bejövő vezetékes hívásoknál 1 csörgetés után a készülékem bontja a vonalat.Találkoztatok már hasonló problémával?Van rá megoldás?
köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 09, 00:30:16
Hogy tudjátok miből maradunk mi ki:
 http://se-blog.hu/android/2011/04/08/spb-mobile-shell-3d-a-felsokategroianak/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/08/spb-mobile-shell-3d-a-felsokategroianak/)
:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 09, 01:14:06
  
Hogy tudjátok miből maradunk mi ki:
 http://se-blog.hu/android/2011/04/08/spb-mobile-shell-3d-a-felsokategroianak/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/08/spb-mobile-shell-3d-a-felsokategroianak/)
:D

Ez tetszetős eléggé. :) Amúgy mi számít manapság felső kategóriásnak? Egy galaxy s-en elfut gond nélkül? Mert idővel arra akarom majd cserélni a spicát,persze még ez várat magára.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 04 09, 08:12:31
Sziasztok

Sajnos jó ideje nem jártam erre, és hát elkezdtem mindent elolvasni:)
De ahogy látom nem állt meg a fejlesztés egyik fronton sem..:D
Csak annyira kiestem az androidos dolgokból, hogy nem tudom mit éremes felraknom ...kb 3 hónapja az van fent nekem ami az aláírásomban szerepel, és már jó volna váltani....ha valaki leírná hogy mit érdemes most feltenni azt megköszönném:))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 04 09, 16:23:19
V12a AIO tudja valaki hogy miket tartalmaz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 09, 16:49:50
Találkozott már valaki olyannal, hogy a telefon nem adja meg a root jogot bizonyos programoknak? Az én esetemben a titanium backupról van szó. Semmit nem csinál azon kívül, hogy kiírja: "Root jogok kérése". Ha ezzel nem jön össze a backup, akkor kipróbálom a mybackup-ot. Ezt használta már valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 09, 17:57:14
Jelentem megtaláltm a számomra legstabilabb és legjobb romot! Az aláírásomban megtaláljátok:)
Minden mással bajo volt ezidáig:) Sebességre nincsen panaszom, bár lehet hogy elmarad egy kicsit a quadrant de legalább másnapra nem f*ssa össze magát:) Eddig 4 napja van fent és semmi bajom nincsen vele:) Csaki ajánlani tudom az Mod+x-et:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 09, 23:32:12
Kijött az SGM Beta2 :)
http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-4753/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-4753/)

tetszik a chalgelog, de azért még várok vele holnapig, megvárom milyen bugokat jelentenek  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 09, 23:36:36
  
Kijött az SGM Beta2 :)
http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-4753/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-4753/)

tetszik a chalgelog, de azért még várok vele holnapig, megvárom milyen bugokat jelentenek  :D
van már néhány...youtube hq szaggat, ez kernelcserével lehet h kiküszöbölhető, lock nem azonnal zár, és az óra első indításnál nem látszik. néhány random reboot is volt már. lehet nem CI-lal kezdték a dolgot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 10, 06:49:33
Én eddig semmi hibát nem tapasztaltam megy minden szépen youtubet még nem néztem.

Jelentem nekem is volt egy random rebootom CI-vel yonip kernelel, de míg megírtam ezt a hozzászólást már be is jött a teló XD.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tarcsihun 2011, 04 10, 08:43:23
Már le is szedték  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 10, 14:11:23
  
Már le is szedték  :(
Javították, visszatették, felteszem  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 10, 14:29:03
hogy lehet gyári állapotba állítani a spicát? elég egy friss jh1-et feltenni, vagy más is kell még?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 04 10, 16:32:06
  
hogy lehet gyári állapotba állítani a spicát? elég egy friss jh1-et feltenni, vagy más is kell még?
Szerintem elég
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: belec 2011, 04 10, 18:58:18
  
hogy lehet gyári állapotba állítani a spicát? elég egy friss jh1-et feltenni, vagy más is kell még?

Igy:http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_27449-27449.html (http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_27449-27449.html)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 10, 21:16:24
  
Jelentem megtaláltm a számomra legstabilabb és legjobb romot! Az aláírásomban megtaláljátok:)
Minden mással bajo volt ezidáig:) Sebességre nincsen panaszom, bár lehet hogy elmarad egy kicsit a quadrant de legalább másnapra nem f*ssa össze magát:) Eddig 4 napja van fent és semmi bajom nincsen vele:) Csaki ajánlani tudom az Mod+x-et:)

Egyetértek veled, az én romom is a mod-x ből készült. Azóta is stabilan tartja a gyorsaságát, nem akad meg semmi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 10, 22:29:39
Norbosz, most rakom fel éppen a romodat de 10 perces zöld android-forgás után elfeketült a kijelző az első indításnál. Kellett volna egy wipe a rom felrakása után?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 10, 22:36:36
  
Norbosz, most rakom fel éppen a romodat de 10 perces zöld android-forgás után elfeketült a kijelző az első indításnál. Kellett volna egy wipe a rom felrakása után?
ha elfeketül a kijelző akk csak kikapcsol a világítás. nyomj meg egy gombot és be is jön a pin beírós felület
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 10, 22:44:18
Úgy feketült el, hogy a kijelző világít, csak fekete, ha érted, hogy mire gondolok. Adtam neki egy factory resetet recoveryben, majd újra felraktam a romot, most úgy tűnik, hogy megy. De azért köszi a tippet :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 11, 00:14:35
A legjobb galéria( nekem)
http://se-blog.hu/android/2011/04/10/quickpic-van-egy-keped-gyorsan/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/10/quickpic-van-egy-keped-gyorsan/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: csaby14 2011, 04 11, 01:22:22
Sziasztok
megflasheltem a spicamat odinnal lk2.2-1(asszem) kernellel és rátettem a cyanogen modot
Hogy lehetne ezt az egészet vissza àllítani a regi allapotaba gondolok it egy unrootra vagy hasonlora ? (t-mobilos vagyok)
Elõre is kössz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 11, 11:29:35
Beszerzel egy T-mobilos romot, és azt visszarakod Odinnal. Ha nincs T-s romod, akkor holnap leszek bent egyetemen, és seperc alatt feltöltöm valahova neked. Van egy pakkom amiben mind a három szolgáltató benne van.

Más: ez a SpicagenMOD elég jónak tűnik egyelőre, és a ramom sem fogy eszeveszetten mint a CM alatt. Viszont Norbosz ez valami témázott LauncherPro amit felraktál rá igaz? Root exporerrel törölnöm kéne ahhoz hogy felrakhassam a simát, mert ezt nem lehet frissíteni, és a Gmail Widget hiányzik, csakhogy a root explorer lefagy amit megkapja az root jogot. Valakinek volt hasonló gondja?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 11, 12:45:32
  
Úgy feketült el, hogy a kijelző világít, csak fekete, ha érted, hogy mire gondolok. Adtam neki egy factory resetet recoveryben, majd újra felraktam a romot, most úgy tűnik, hogy megy. De azért köszi a tippet :)

Helló!

A romot ha felteszed vagy bárki más felteszi, arra figyeljen hogy nem szokványosan indul, először is bebootol,majd utána ha bebootolt egyszerűen csak kapcsold ki meg be a spicát. Ekkor elkezd bekapcsolni de most magától még egyszer újra indul kb 2 perc, majd újra bootolni kezd ekkor kicsit hosszabb folyamatot vesz igénybe mert ekkor csinálja meg automatikusan az ext2 formázást is,meg felrakosgatja az uj kinézetet stb. Ez olyan 5 percet vesz max igénybe átlalában, ezután befog bootolni és már használható is a rom. Természetesen rom felrakása előtt wipe data és wipe cache mindkettő kell, hogy ne ragadjon be az előző romból valami. Nekem eddig így mindig működött a felrakása, már vagy 5 -ször felraktam mert más romokat is nézegettem közbe. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 11, 13:01:57
Nagy a mozgolódás az új kernel körül.
YONIP Kernel V.13 (2.6.32.9)http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 11, 13:10:14
brutál gyors a v13
eddig hiba mentes
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 11, 14:10:25
  
brutál gyors a v13
eddig hiba mentes
Tényleg brutál, így elsőre. Mintha sokkal jobb lenne a memóriakezelése is, folyamatosan 50 körül van a free RAM, pedig van vagy 80 telepített appom. Nagyon reszponzív lett a rendszer, ilyennek kellett volna lenni elsőre is. Kíváncsi leszek pár nap múlva, mert eddigi tapasztalataim szerint "befáradtak" a rendszerek egy idő után.
Ennyiből is látszik, hogy eddig sem a romokkal, hanem a kernelekkel volt a probléma.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 11, 16:44:57
  
Nagy a mozgolódás az új kernel körül.
YONIP Kernel V.13 (2.6.32.9)http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)

Ez jó SpicagenMod Beta 2höz is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 11, 19:03:16
Azért a discussionban még elég sokan panaszkodnak bug-okra (SOD, airplane mode hibája, intenzív akksihasználat, stb...) szerintem Én megvárom a fixed verziót. ;)

Viszont az SGM BETA1 Update-Pack v1.9 elég jól működik a v12 CFS YONIP kernellel!
Igen ütős a bootanimáció is, eddig ez tetszik a legjobban, a ROM stabilnak tűnik és ezzel a kernellel hasít is szépen, bár igaz, hogy egyelőre ez csak 1 napos config, úgyhogy ezen a héten tesztelem.

Remélem Banjo nemsokára fixálja a v13-at, akkor váltok Én is, mert a changelog-ja azért kecsegtető. ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 11, 19:08:42
  
Ez jó SpicagenMod Beta 2höz is?

Ezt írja.
"FOR BOTH CM A8.3, A8.3.2, A8.4 and SPICAGENMOD Beta:"

Szerintem sokkal gördülékenyebb mint a v12A viszont az iránytű nem működik jól.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 11, 20:12:58
Náhó, a v13 -as kernel CFS és 16 Bpp
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 04 11, 20:21:37
Mért van az ha fel akarom rakni ezt Luismaf PowerPack v1.0 vagy ezt Atucha Luismaf v08 Recovery után tölt azt meg áll, semmit nem csinál ezt mért van?  >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 11, 20:33:15
  
Náhó, a v13 -as kernel CFS és 16 Bpp
köszi :D akkor lesz ez még sokkal ütősebb is
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 11, 20:55:35
Az új kernelt CM8.3 és a Yonip v12A -ra úgy tetem fel, hogy először feltettem recoveryből a REMOVE_CM-Tweaks_v2.zip -et, majd feltettem a V13 kernelt utána recovery wipe > cache és Dalvik/cache majd újraindítás, (4 perc + 50 sec.) várakozás és kész.

+ képernyő nagyon sima
+ görgetés ikonok nagyon gyors és sima (ADW)
+ kvadráns 715 (második mérés)
+ 3G kapcsolat OK
+ wifi-kapcsolat az OK
+ Kamera OK
+ videó felvétel OK
+ hang tökéletes
+ YouTube HQ is működik
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 11, 21:15:08
talán mint ha ugy olvastam volna h nem lesz több bfs kernel....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 11, 21:30:29
Banjo a V11 Extreme-re mondta, hogy nem csinál belőle bfs-t, de aztán a v11 nem is az lett, mint amire számítottunk.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 11, 21:54:51
Azért utoljára az 1.5-ös Androidnál néhány telepített app mellett láttam még ilyent, hogy 70 mega free RAMom legyen, pedig a task killer szerint egy csomó minden fut a háttérben, szokás szerint. Eddig produkált egy újraindulást és néha érdekesen becsíkozódik a képernyő, de ezek vállalható hibák a gyorsaságért cserébe.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 11, 22:07:04
  
Azért a discussionban még elég sokan panaszkodnak bug-okra (SOD, airplane mode hibája, intenzív akksihasználat, stb...) szerintem Én megvárom a fixed verziót. ;)

Viszont az SGM BETA1 Update-Pack v1.9 elég jól működik a v12 CFS YONIP kernellel!
Igen ütős a bootanimáció is, eddig ez tetszik a legjobban, a ROM stabilnak tűnik és ezzel a kernellel hasít is szépen, bár igaz, hogy egyelőre ez csak 1 napos config, úgyhogy ezen a héten tesztelem.

Remélem Banjo nemsokára fixálja a v13-at, akkor váltok Én is, mert a changelog-ja azért kecsegtető. ;)

Kíváncsiságból feltettem én is ezt a kernelt. Nekem airplane mód tökéletesen megy, viszont az aksit tényleg iszonyat zabálja, szinte percenként ment le egy százalék az aksi töltöttségből miközben ment a képernyő. Sajnos fixálni kell majd ezt még, de nagyon várom hogy kijöjjön erre a javítás,mert tényleg nagyon gyors. Most vissza toltam a v12-t, addig jó lesz ez is. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 12, 16:42:45
Én még kivárok a fixre a v13-mal!
Am ezzel milyen gyors lenne a spicánk... :
http://se-blog.hu/android/2011/04/12/droidbooster-regibol-ujat/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/12/droidbooster-regibol-ujat/)
Meg megjelent a layar 5 is!
http://se-blog.hu/android/2011/04/12/elerheto-a-layar-5-0/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/12/elerheto-a-layar-5-0/)
szoktátok használni? Én miskolcon elég sokat használom, lévén hogy semmit se tudok hol van :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 12, 18:35:54
Hell!

Végre kijött az SGM BETA2 update v2.3 MOD+X fixed verziója, úgyhogy már nyomtam is egy CI-t és felpakoltam.
Igaz, hogy a délutánom ráment, mert úgy 17 óráig csak a sima volt linkelve, ami vagy az 5.-ik CI és újratelepítés után is összeomlott, de nem adtam fel, erre Voku már fixálta is mostanra. :D
Ez egyelőre nagyon jól működik, gyönyörű kezelőfelület és áthatások, 2.2.2-es verziószám, GB billentyűzet, Honeycomb téma és egyéb nyalánkságok vannak benne. ;)

Alapból Pixie CFS kernelével működik, a YONIP-ot még nem próbáltam, de marad is így, kíváncsi vagyok, mennyire ütőképes a rendszer ezzel az összeállítással.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 12, 18:39:44
  
Egy linket kérhetnék? Nagyon szépen köszönöm!
Am ez a telefon nagyon adja: http://se-blog.hu/android/2011/04/12/bejelentettek-a-htc-sensation-t/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/12/bejelentettek-a-htc-sensation-t/)
lehet ez lesz a következő telefonom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 12, 18:54:09
  
Egy linket kérhetnék? Nagyon szépen köszönöm!

Tess:

http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/ (http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/)

Nincs mit. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 12, 18:56:46
  
Am ez a telefon nagyon adja: http://se-blog.hu/android/2011/04/12/bejelentettek-a-htc-sensation-t/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/12/bejelentettek-a-htc-sensation-t/)
lehet ez lesz a következő telefonom :)

Jah...jönnek a dual-core procik. :taps:
Kíváncsi leszek rá...meg az árára is! :p
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 12, 19:12:36
hőha, ez ilyen sense-re hajazó felületű? :o megáll az ész :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 12, 19:36:56
Ismét a SOD világában élek. Ma kaptam SODot. Az új kernellel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 12, 20:07:08
Nem tudjátok, hogyan tudnám beállítani az értesítések színét SGM-en? CM alatt megoldottam, itt is van hasonló opció, de bárhogy is állítom a színeket az értesítés szövege fekete marad és ráadásul a háttérbuborék is, úgyhogy teljesen olvashatatlan. Elég volna, ha csak az egyik más színű lenne, mert akkor már el tudnám olvasni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 12, 20:09:13
  
Am ez a telefon nagyon adja: http://se-blog.hu/android/2011/04/12/bejelentettek-a-htc-sensation-t/ (http://se-blog.hu/android/2011/04/12/bejelentettek-a-htc-sensation-t/)
lehet ez lesz a következő telefonom :)

Úgy érzem, hogy ez sem az 50-60e forintos árkategória lesz:D.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 12, 21:37:36
Visszatettem a Yonip v12 bfs kernelt én is. Ahogy átkapcsoltam wifiről 3G-re, egyből elkezdett rakoncátlankodni a v13, SoD stb. Viszont ez a minfreesettings csodát tett, azóta is 50-60-70 mega free Ramom van, végre tudom én is mi az igazi multitasking Spicán. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 12, 22:44:07
  
Úgy érzem, hogy ez sem az 50-60e forintos árkategória lesz:D.

Jól érzed...:D
De ha odabiggyesztünk egy 1-est a szàmaid elé,akkor talàn megkapjuk a kezdöàrat. :X

hőha, ez ilyen sense-re hajazó felületű? :o megáll az ész :)

Bezony àm! ;)
Bàr Én Go Launcher Ex-et hasznàlok,de azért tetszett az alap felülete is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 04 13, 01:38:24
Nálam a Mod-X+Banjo v13 brutál jó gyors és hibátlanul megy. :) Annyi bajom van, hogy gyorsabban merül, bár mostanában annyira nem használom, meg kicsit mintha halkabb lenne zenehallgatás közben.

Én LG optimus 2X-t veszek 1 hónapon belül. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 13, 09:54:52
  
Nálam a Mod-X+Banjo v13 brutál jó gyors és hibátlanul megy. :) Annyi bajom van, hogy gyorsabban merül, bár mostanában annyira nem használom, meg kicsit mintha halkabb lenne zenehallgatás közben.

Én LG optimus 2X-t veszek 1 hónapon belül. :)
Látom kétmagos szörnyekben gondolkodsz. :D Nekem kb. csak egy év múlva esedékes a csere, addig úgy érzem el leszek a Spicával. A célnak megfelel, végül is buherálni vettem egy kütyüt és nem csalódtam, a közösségnek hála el lehet szórakozni rendesen vele. Persze, azért sokszor előfordul, hogy a régi Sony Ericsson W910-et is el kell vinnem magammal biztonságképpen hosszabb útra, ilyenkor nosztalgiával gondolok arra az időre, amikor 4-5 napig nem kellett foglalkoznom telefontöltéssel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 13, 11:22:50
Ha a készülékváltásban gondolkozik mindenki, akkor megsúgom, hogy én egy Motorola DEFY-n gondolkoztam, de mivel olcsóbb lenne új előfizetéssel, mint készülékváltással, ezért még várok egy kicsit:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 04 13, 17:19:22
Sziasztok

Én csak rom váltásban gondolkodom...csak valaki ajánljon egy bevált romot....:)
Annyi az ujdonság hogy nem igazán tudom melyiket tegyem fel...kisérletezgetni meg nincs idöm...:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 13, 17:33:11
@Pongi
Nekem eddig a spicagenmod BETA2 jött be a legjobban. Stabil, eddig még nem volt vele semmi gondom; ha pedig valaki a quadrant megszállottja, annak megsúgom, hogy nekem alap kernellel még nem ment 700 alá, sőt, ma volt egy 730-am is :) pedig semmit nem tettem fel az alap romon kívűl  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pongi 2011, 04 13, 18:20:29
Köszi:)...akkor kipróbálom:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 13, 20:38:23
Sziasztok!
Naponta követem a forumot várva a fejleményeket. Elég nagy csend van az új "32-es" kernelt illetöen ezért szeretném megkérdezni, hogy valaki használja a v13A-t? tapasztalatok vélemény?
valamint az új sgm-es mod+x -et?
A jelenlegi konfigommal nagyon megvagyok elégedve szóval azért kérdezösködöm, mert feleslegesen nem szeretnék gyalulni.
Esetleg van valami új bizalom gerjesztö hír valami várható csodáról??
 
Más: class6-os sdvel kinek mennyi a sebessége?

Köszi a válaszokat elöre is!
Üdv.
 
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 13, 20:54:55
Quadrantban az i/o a Class6-os kártyámmal 1382, ez 276 pontot dob a végeredményen (azaz csak egy i/o-t futtattam le és 276 pontom lett).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 13, 21:19:34
  
Quadrantban az i/o a Class6-os kártyámmal 1382, ez 276 pontot dob a végeredményen (azaz csak egy i/o-t futtattam le és 276 pontom lett).

köszi a választ, esetleg megnéznéd nekem sd tools-al is? (marketen fent van)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 13, 21:27:33
  
köszi a választ, esetleg megnéznéd nekem sd tools-al is? (marketen fent van)

Felraktam a write 6.2 MB/s a reading pedig 9.6MB/s
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 04 13, 21:47:17
Nekem banjo v13 van fent és tök jó gyors, csak gyorsan merül meg egy kicsit halk. Amúgy tökéletes... :) Nekem maradós, mert mostanában munka miatt csak keveset használom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 04 13, 22:05:35
  
köszi :D akkor lesz ez még sokkal ütősebb is

Látom erre nem kapok választ.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 13, 22:16:02
Én ezt használom YONIP Kernel V.13A (2.6.32.9)
Tűrhető! egy napot kibír az aksi, lesz ez még jobb is,
csak ugye verzióváltás van a kernelnél és sokmindent át kell nézni mire kiforja magát.
A Compass nekem nem működik, össze vissza ugrál.
A sebesség először Quadrant 649 de a második mérés már 720
( Total:720 CPU:1441 Mem:309 I/O:1587 2D:145 3D:116 )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 13, 22:31:02
Sziasztok!
Sikerült már valakinek a spicát Kiessel összeházasítani???
Mert nem akarja....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 13, 23:11:01
Szóljatok, ha megy már a Compass a v13-al, nekem kell a Google gyalogos navigáció miatt, na meg a Street View is ütősebb iránytűvel.

Sikerült már valakinek a spicát Kiessel összeházasítani???
Mert nem akarja....
Tudtommal nem is ment sohasem a Kiessel, és egyetlen Samsung PC szoftverrel sem a Spica.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 14, 09:59:16
  
Sziasztok!
Naponta követem a forumot várva a fejleményeket. Elég nagy csend van az új "32-es" kernelt illetöen ezért szeretném megkérdezni, hogy valaki használja a v13A-t? tapasztalatok vélemény?
valamint az új sgm-es mod+x -et?
A jelenlegi konfigommal nagyon megvagyok elégedve szóval azért kérdezösködöm, mert feleslegesen nem szeretnék gyalulni.
Esetleg van valami új bizalom gerjesztö hír valami várható csodáról??
 
Más: class6-os sdvel kinek mennyi a sebessége?

Köszi a válaszokat elöre is!
Üdv.

Bár az enyém class4-es 8GB-s, de azért itt egy nem annyira xar mérési eredmény a ssscfg konfigurálása után:
(rendesen leakasztotta a tesztprogit :D)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 14, 10:05:18
  
Tudtommal nem is ment sohasem a Kiessel, és egyetlen Samsung PC szoftverrel sem a Spica.

Alátámasztom. :ok:

Még anno a gyári rommal is minden alkalommal szívtam, ha a KIES-el akartam megszólítani a cuccot. :-X
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 14, 10:17:50
  
Nálam a Mod-X+Banjo v13 brutál jó gyors és hibátlanul megy. :) Annyi bajom van, hogy gyorsabban merül, bár mostanában annyira nem használom, meg kicsit mintha halkabb lenne zenehallgatás közben.

Én LG optimus 2X-t veszek 1 hónapon belül. :)

Én az SGM Mod-X-et használom alap Pixie kernellel, de eddig jól teljesít.
Viszont a YONIP v12 BFS-el az előző konfig (UpdatePack v1.9) hozott 807-es quadrantot is (és a sebesség is kompatibilis volt a méréssel), úgyhogy lehet, hogy nemsokára azzal tesztelek.

Amúgy pont tegnap néztem az Optimus 2X árát és ahhoz képest, hogy két magos procival operál, nagyon baráti a 60+ előfizus ára(Telenornál a plafon előfizuval, de a 150-essel is 80-90 között van :)).
Majd meglátom, mik a felhasználói tapasztalatok és ha pozitív, akkor Én is meggondolom a cserét, de a Spica-t akkor is megtartom...olyan jó fejlesztgetni :D...hiányozna. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 14, 10:39:37
Nah...
Kijött a Mod-X v2.4-es update, de még nincs changelog-ja.
Még jó, hogy a minap frissítettem v2.3-ra... :kuss:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 14, 11:26:02
kijött a yonip v14 is, bár sajnos az aksi még mindig nincs megoldva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 14, 11:44:18
  
Felraktam a write 6.2 MB/s a reading pedig 9.6MB/s
Köszi, hogy megnézted, egy picit lassúnak tartom.

Bár az enyém class4-es 8GB-s, de azért itt egy nem annyira xar mérési eredmény a ssscfg konfigurálása után:
(rendesen leakasztotta a tesztprogit :D)
Ez nem semmi eredmény! Egy class 4-essel! Esetleg tudnál valami útmutatót adni, hogy mi alapján állítgassam be?
Az én eredményem: Write 4.6 MB/s  Read: 15.2MB/s

Más: Szerintem én még egy kicsit várok a buherálással, megvárom amíg kiforrnak az új cuccok, addig nem rakom át a dolgokat, legutóbb mire megtaláltam ezt a mod+x-et 3 napig szinte folyamatosan buheráltam a telefont mert folyton behallt, szerintem érthető, ha most nincs kedvem hozzá:) :P XD.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 14, 12:39:12
Pracli!

Tessék:
http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-discussion-feedback-bug-reports-4717/index9.html#post133391 (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-discussion-feedback-bug-reports-4717/index9.html#post133391)

A "settings(ssscfg)" ad útmutatót! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 04 14, 12:48:20
Hogyan kell flash előtt kernel-t cserélni? Csak simán felülírom a zImage-t és a busybox-t?
Csinálok magamnak egy mod-x 2.4 variáns, amiben minden benne van amit akarok, csak nem merek nagyon kísérletezni. Ha kész megosztom veletek, bár nem nagy szám.
Várható changelog:
-official cm MMS.apk, calculator.apk, filemanager.apk hozzáadva
-fölösleges fájlok törölve (app remover, go sms, realcalc, picotts, protips, voice search, stb)
-billentyűzet lecserélve a magyar javított 2.3-sra (zip név:LatinIME-2.3-fixed_hu_update)
-windowsmgr.max_events_per_sec=60 sor hozzáadva a build.prop-hoz
-webos betűtípus (prelude condensed fixed)
-banjo v14 kernel
-gps.conf beállításai magyarra állítottam

Amint kicseréltem a kernel-t, fel is töltötm valahova. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 14, 13:07:44
  
Szia, én ahogy olvasgattam már volt szó erről a fórumon és akkor csak annyit írtak, hogy simán a zimage-t kicseréled aztán  kész is, az a busybox az nem tudom mire jó mire való mé gnem nagyonhallottam róla.

Egy kérdéssel is fordulnék hozzzád: Ezt a Titánium Backup pro-t hogyan kell használni? Tudtnál nekem valami kis útmutatót leírkálni? Úgy gondolom hoyg 1-es lépés 2-es lépés stb.
Nekem még sajnos sosem sikerült normálisan lementem a dolgaimat.
Valamint ez mit is ment le pontosan? apk-kat? beállításokat? Mit érdemes vele lementeni? Előre is köszi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 14, 14:07:26
Petikeke!

Megnéztem a kernel zipjében és a mod+x zipjében lévő installbusybox.sh tartalmát mind a kettő ugyan az, tehát szerintem csak a zimage-t ell kicserélni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 14, 14:42:10
  
Pracli!

Tessék:
http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-discussion-feedback-bug-reports-4717/index9.html#post133391 (http://forum.samdroid.net/f56/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-discussion-feedback-bug-reports-4717/index9.html#post133391)

A "settings(ssscfg)" ad útmutatót! ;)

Próba képpen én is kipróbáltam, és nálam nem segített semmit, sőt! Az írás leesett 5 MB/s-ra, igaz az olvasás felszökkent 24,1-re, de az írás jó volna, ha több lenne.

A sebességben nem számít, hogy mekkora a kártya mérete nem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 14, 15:33:53
  
Próba képpen én is kipróbáltam, és nálam nem segített semmit, sőt! Az írás leesett 5 MB/s-ra, igaz az olvasás felszökkent 24,1-re, de az írás jó volna, ha több lenne.

A sebességben nem számít, hogy mekkora a kártya mérete nem?
Őszintén szólva nem tudom... nekem 8GB-s van, de szerintem az befolyásolhatja, hogy mennyire van tele a kártya, tehát mennyi szabad hely van rajta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gadfly 2011, 04 14, 16:41:27
Sziasztok

Bár régóta követem a fórumot, de hozzászólást tekintve újoncnak számítok. 2010.11 óta vagyok Spica tulaj mely kb. 2 hetet töltött anno a gyári állapotában.  :) Ahogy Ti, én is folyamat próbálgatom rajta a "cuccokat", hogy mi hogyan muzsikál rajta. A minap feltettem én is az SGM B2 + ModX v2.3-at és meg kell hagyjam idáig szerintem ez a legjobb cucc és igazán elegánssá teszi a kis Spicát. Korábban többféle 2.1-es (Elclair) modot is próbáltam, de kb. 2 hónapja váltottam Froyora kezdetben a CM8.3-ra. Megmondom őszintén (bár mennyire is jó a Froyo és ez a helyes irány), de sokszor visszasírom a 2.1-es rendszert. Bár sokkal lassabb és nem hozza ki a rejtett erőket a Spicából, de ott legalább rendesen működnek egyes alapvető dolgok mint pl.: a flash, divix stb. Persze az ember lemond ezekről a jobb teljesítmény érdekében, de engem nagyon zavar a jelenlegi kuszaság ami már a Samdroid fórumon is van, hogy mindenki mindenféle modot és kernelt fejlesztget Froyo alá a Spicához, de a lényegesebb dolgok fejlesztésével mint pl.: a 3D, DiviX, Flash stb. nagyon nem hallani. Anno még a CM8.3 bugreports topikjában kérdeztem, hogy miért nem működik még mindig Spica-n a 2.2-es Froyo alatt a Flash (ami tulajdonképpen a Froyo nagy újdonsága volt) és Cadavre tulajdonképpen egy olyan semmis választ adott, mint akit nagyon nem is érdekel és belenyugodván nyugtázta, hogy nagyon nem is várható, mivel a Spica gyenge hozzá. Persze egyből felhoztam neki, hogy ez nem teljesen igaz, mert LeshaK egy korábbi 2.1-es Samdroidos MOD-jában működött a Flash, de erre már válasz nem érkezett Cadavre-től. Ez még a SGM előtti megjelenés előtt volt és titkon reméltem, hogy ha nem is Ő, de valaki rááll erre a dologra, de úgy néz ki mindenkit csak a Quadrant eredmények érdekelnek és ehhez fejlesztenek mindent. Ez egy picit elszomorító, de reméljük ez csak egy jelenlegi állapot.
Ezért is írtam elsősorban, hogy valaki esetleg itt tud vmi infót, hogy ezek a hiányosságok mikor kerülnek pótlásra a Froyoban? Megmondom őszintén én max Criminal ill. LeshaK-tól várnék már vmit, de nagyon csendben vannak mostanában.

más:
A videólejátszásnál vannak olyan gondjaim, hogy nem sokat de egy picit csúszik a hang a képhez képest. Teljesen mind1, hogy milyen formátumot és felbontást próbálok. Próbáltam már 2.2 alatt sok mindent (kernel ill. mod cserélgetést (több lejátszó tesztelése)), de mindegyiknél hasonlóan viselkedett. Esetleg vkinek vmi gyógyszer erre?  :)

Bocs ha hosszú voltam!  :D

u.i.:
8GB Class 6: Quadrant: 251   SD Tools: write: 5  read: 15
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 14, 16:42:13
  
Őszintén szólva nem tudom... nekem 8GB-s van, de szerintem az befolyásolhatja, hogy mennyire van tele a kártya, tehát mennyi szabad hely van rajta.

A mérés idején kb. 4,5 GB volt szabad a 8-ból.
Nem tudom mennyire befolyásolja, mert bár nem ismerem a program működési mechanizmusát, de szerintem úgy működik, hogy megszólít egy-egy partíciót és azon méri az írási/olvasási sebességet (ergo sokat nem számít a telítettség és méret).
De ez csak tipp...  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 14, 16:49:33
jó, mert nekem 16GB-ból 10 szabad, úgyhogy nem értem, mért lett lassabb, és egyébként is mért ilyen lassú, ha Class6-os.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 14, 18:21:18
  
Hogyan kell flash előtt kernel-t cserélni? Csak simán felülírom a zImage-t és a busybox-t?
Csinálok magamnak egy mod-x 2.4 variáns, amiben minden benne van amit akarok, csak nem merek nagyon kísérletezni. Ha kész megosztom veletek, bár nem nagy szám.
Várható changelog:
-official cm MMS.apk, calculator.apk, filemanager.apk hozzáadva
-fölösleges fájlok törölve (app remover, go sms, realcalc, picotts, protips, voice search, stb)
-billentyűzet lecserélve a magyar javított 2.3-sra (zip név:LatinIME-2.3-fixed_hu_update)
-windowsmgr.max_events_per_sec=60 sor hozzáadva a build.prop-hoz
-webos betűtípus (prelude condensed fixed)
-banjo v14 kernel
-gps.conf beállításai magyarra állítottam

Amint kicseréltem a kernel-t, fel is töltötm valahova. :)

Simán csak behúzod a helyére a zImage fájlt, busybox mindegyikben ugyan az, azt nem kell változtatni.  A windowsmgr.max_events_per_sec=60 sort alapból tartalmazza a mod-x. :) Nekem is ebből van a romom,meg lesz is,csak annyira sűrűn frissítgetik hogy mire elkészülök az egyik rommal máris itt a következő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 14, 18:32:38
öszinten szólva a divx nekem is hiányzik szívesen nézném rajta a sorozataimat, vagy akár filmeket is. Tudom nem nagy kijelzö de én tudbám értékelni ha akadás nélkül menne. Majd most kipróbálom az új konfiggal hátha nem fog akadni.

Más: Petikeke belerakott a fülembe egy bogarat így én is csináltam magamnak egy mod+x-es romot v14-el. Egy két appot töröltem meg bele is raktam. szépen muzsikál eddig semmi gond nincs vele.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 14, 21:40:06
  
Anno még a CM8.3 bugreports topikjában kérdeztem, hogy miért nem működik még mindig Spica-n a 2.2-es Froyo alatt a Flash (ami tulajdonképpen a Froyo nagy újdonsága volt) és Cadavre tulajdonképpen egy olyan semmis választ adott, mint akit nagyon nem is érdekel és belenyugodván nyugtázta, hogy nagyon nem is várható, mivel a Spica gyenge hozzá.

A "rendes" flash nem is fog működni soha, egyszerűen azért, mert a v6 architektúrájú procik nincsenek támogatva az Adobe által. Ha működne is, sok köszönet nem lenne benne, mert sokszor a komolyabb Qualcomm procikat is megizzasztja böngészés közben. El kell fogadni, hogy ez nem a mi mobilunkra való játékszer. A régi mobil flash működhetett a Leshak féle Romban, de az nem nagy szám, a "buta" mobilokon is ment, kb. csak reklámokat tudsz vele nézni, sok értelme nincs. A 3D meg a Divx valóban hiányzik, ez igaz. Lassan le is cserélődik az a Spica-tulaj generáció, aki annak idején még úgy vette meg ezt a készüléket, hogy majd a közösség kifejleszti hozzá. Én még maradok, nem akarok évente mobilt cserélni. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 04 14, 22:48:59
  
Egy kérdéssel is fordulnék hozzzád: Ezt a Titánium Backup pro-t hogyan kell használni? Tudtnál nekem valami kis útmutatót leírkálni? Úgy gondolom hoyg 1-es lépés 2-es lépés stb.
Nekem még sajnos sosem sikerült normálisan lementem a dolgaimat.
Valamint ez mit is ment le pontosan? apk-kat? beállításokat? Mit érdemes vele lementeni? Előre is köszi.
Titanium Backup Használata:
Mentés készítése:
1. Ráböksz a  Backup/Restore fülre
2. Menügomb ott Batch
3. itt kiválasztod a megfelelő opciót (pl: Backup all user apps + system data ha eztválasztod kimenit az összes alkalmazást és az összes datafilet ez azt takarja hogy ha visszaállítod késöbb ezeket akkor visszakapod az összes beállításodat játékaidat és azok mentését szal komplett visszaállítja a telódat)
4. Vársz ....sokat vársz.... aztán késsz a mentés

Mentés visszaállítása:
1. Ráböksz a  Backup/Restore fülre
2. Menügomb ott Batch
3. itt megint-csak kiválasztod a megfelelő opciót pl: Restore Missing apps- ez azokat az appokat rakja fel amikekről készült mentés de nincsen telepítve a telefonra
4. vársz ... sokat vársz késsz!! örülünk én restore után ujjra szoktam indítani a telót mert  van hogy csak ujraindítás után látszanak a progik vagy beállítások amiket feltelepítettél!

Remélem segítettem nem értesz valamit írjál!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gadfly 2011, 04 15, 09:14:17
  
A régi mobil flash működhetett a Leshak féle Romban, de az nem nagy szám, a "buta" mobilokon is ment, kb. csak reklámokat tudsz vele nézni, sok értelme nincs. A 3D meg a Divx valóban hiányzik, ez igaz. Lassan le is cserélődik az a Spica-tulaj generáció, aki annak idején még úgy vette meg ezt a készüléket, hogy majd a közösség kifejleszti hozzá. Én még maradok, nem akarok évente mobilt cserélni. :)

Mondjuk érthető, hogy kell a flashnek a vas, mert a régebbi PC-ket is eléggé meg tudja fogni egy flashes oldal. Nekem személy szerint az a Leshak féle flash megoldás is bőven elég lenne vmelyik Froyo MOD-ban, mert amire nekem kellett, arra bőven jó és hasznos volt. (internetbank felületem flashes rendszerű és tökéletesen tudtam anno használni Spica-n, a reklámok és stb. engem sem érdekelnek)

Megmondom őszintén én sem tervezem egy darabig lecserélni a Spica-t, mert szinte mindent tud, amire szükségem van jelenleg és még telefonálni is lehet vele!  :D
(jók lehetnek ezek a dualprocis cuccok és nyilván ez a jövő, de én inkább kivárok még ezekkel, mert egyelőre nem tudnám többre használni ezeket mint a Spica-t. aki meg játszani akar, az meg inkább vegyen a PSP-t  :) )

más:
Esetleg tud vki vmit arról, hogy ezekben a 2.2-es modokban mennyire van támogatva a proxy? Melóhelyen proxy van a wifi mögött és a telefon szépen csatlakozik is a routerre (a dhcp szerver (nem a router) ip-t is oszt neki), de internet kapcsolat nincs a telefonon. Telefonon a hálózati beállításoknál beállítottam a proxy paramétereit, de úgy se. Maga a hálózat működik, mert laptop és a konkurens almás telefonok is működnek rajta, csak az én Spica-m nem.  :( Tipp?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 09:52:04
  
Titanium Backup Használata:
Mentés készítése:
1. Ráböksz a  Backup/Restore fülre
2. Menügomb ott Batch
3. itt kiválasztod a megfelelő opciót (pl: Backup all user apps + system data ha eztválasztod kimenit az összes alkalmazást és az összes datafilet ez azt takarja hogy ha visszaállítod késöbb ezeket akkor visszakapod az összes beállításodat játékaidat és azok mentését szal komplett visszaállítja a telódat)
4. Vársz ....sokat vársz.... aztán késsz a mentés

Mentés visszaállítása:
1. Ráböksz a  Backup/Restore fülre
2. Menügomb ott Batch
3. itt megint-csak kiválasztod a megfelelő opciót pl: Restore Missing apps- ez azokat az appokat rakja fel amikekről készült mentés de nincsen telepítve a telefonra
4. vársz ... sokat vársz késsz!! örülünk én restore után ujjra szoktam indítani a telót mert  van hogy csak ujraindítás után látszanak a progik vagy beállítások amiket feltelepítettél!

Remélem segítettem nem értesz valamit írjál!

Köszönöm szépen a segítséget, ezek szerint eddig az volt a baj, hogy mindig azt hittem, hogy le van fagyva, mostmár szépen cisnálja a dolgát. Mégegyszer köszönöm:).

Más: Ami a Proxy beállításokat illeti. Amennyiben jól tudom, akkor a a mostanában kijött yonip kernelekben van ez az új funkció, én is próbálkoztam vele. (beállítások->Wifi és hálózatok->Proxy-beállítások).
Én beállítottam, csatlakozott a hálózathoz, de csak annyit tudtam elérni, hogy a böngésző működjön. Másra nem volt jó ez a beállítás. Semmilyen más alkalmazás, Market, gmail, facebook stb nem működött proxyval.
Nálunk sima http proxy van, nem tudom nálatok milyen van.
Tehát a lényeg: Szép és jó, hogy van, de nincsen semmi értelme, mert nem úgy működik ahogy kéne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 04 15, 10:45:18
  
Simán csak behúzod a helyére a zImage fájlt, busybox mindegyikben ugyan az, azt nem kell változtatni.  A windowsmgr.max_events_per_sec=60 sort alapból tartalmazza a mod-x. :) Nekem is ebből van a romom,meg lesz is,csak annyira sűrűn frissítgetik hogy mire elkészülök az egyik rommal máris itt a következő.
Biztos nincs benne, mert átnéztem a build.prop-t. :)

Köszi a segítséget a kernellel kapcsolatban...már töltöm is. :)

Ui.: Ma megyek az LG Optimus 2X-ért. Egyelőre, még nem tudom mit csináljak a Spica-mmal, szal még amíg megvan biztos itt maradok a fórumon. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gadfly 2011, 04 15, 10:58:44
  
Nálunk sima http proxy van, nem tudom nálatok milyen van.
Tehát a lényeg: Szép és jó, hogy van, de nincsen semmi értelme, mert nem úgy működik ahogy kéne.

Akkor úgy néz ki, hogy nálunk "komplikáltabb" proxy van (egyébként Debian szerverről fut), mert pár napja próbáltam én is 12-es yonip-al, de sajna nem működött azzal se. Bár látom most már hirtelen felugrottak a 15-ös verzióig, de nem tudom változtatna e vmit... (lehet meglesem)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 04 15, 11:04:08
  
Biztos nincs benne, mert átnéztem a build.prop-t. :)

Köszi a segítséget a kernellel kapcsolatban...már töltöm is. :)

Ui.: Ma megyek az LG Optimus 2X-ért. Egyelőre, még nem tudom mit csináljak a Spica-mmal, szal még amíg megvan biztos itt maradok a fórumon. :)

Hali!

De, benne van :shock:.
Sok sikert az LG-hez  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 04 15, 11:11:01
  
Hali!

De, benne van :shock:.
Sok sikert az LG-hez  :)
Akkor nem tudom, a végén nem találtam, de lehet én néztem el...mindenesetre beírtam. :D

Rom changelog:
-official cm MMS.apk, calculator.apk, filemanager.apk hozzáadva
-fölösleges fájlok törölve (app remover, go sms, realcalc, picotts, protips, voice search, stb)
-billentyűzet lecserélve a magyar javított 2.3-sra (zip név:LatinIME-2.3-fixed_hu_update)
-windowsmgr.max_events_per_sec=60 sor hozzáadva a build.prop-hoz
-webos betűtípus (prelude condensed fixed)
-nkernel 0.1 kernel (http://forum.samdroid.net/f53/dev-nkernel-2-6-32-a-4807/#post138235 (http://forum.samdroid.net/f53/dev-nkernel-2-6-32-a-4807/#post138235))
-gps.conf beállításai magyarra állítottam
-Banjo SU javítása

Link: http://dl.dropbox.com/u/9525833/SGMBETA2_Modx2.4Petikeke.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/SGMBETA2_Modx2.4Petikeke.zip)

A romot a mai nap folyamán fogom tesztelni, szóval nem tudok semmiről. Óvatosan használjátok. :)

Látom közben kijött a 2.5 is... :S Nah majd megcsinálom arra is, ha lesz időm.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 15, 11:15:17
Ez a YONIP Kernel V.15 jónak tűnik így első própálkozásra.

Petikeke, azt kérem nézz vissza sokszor mert ez a Spica tartogat még meglepetést, meglátod.
Egyébként sok sikert az új telóhoz, azt is buherálod majd?

UI.: Az egyik LINK nem jó.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 14:03:47
Gyerekek ez az új n kernel nagyon brutális! Összedobtam magamnak egy új romot, mod+x v2.5+nkernel 0.1v
Quadrant 1039-1100!!!!!
Figyelem!: AZ ÓRA SZINKRON NEM JÓ!!! REZGÉS ELÉG GYENGE!
VALAMI BRUTÁL GYORS!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 15, 14:16:53
  
Gyerekek ez az új n kernel nagyon brutális! Összedobtam magamnak egy új romot, mod+x v2.5+nkernel 0.1v
Quadrant 1039-1100!!!!!
Figyelem!: AZ ÓRA SZINKRON NEM JÓ!!! REZGÉS ELÉG GYENGE!
VALAMI BRUTÁL GYORS!

Egyelőre nem bízzátokel magatokat... Banjoo 1066mhz-s első kernele is 1100 körüli pontos volt, de mivel az órát megkellett csinálni ezért lett visszavéve. Tehát ez a pontszám még nem végleges. Mivel banjoo kiadta az új v15öt így a forráskódok már megvannak az n-kernel-hez és a srác most fogja megcsinálni az update fix packot. Majd azzal kiderül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 14:18:43
  
Igen én is olvastam a discussionban:) Ha nagyon visszaesik el fogok gondolkodni rajta, hoyg vajon tényleg kell nekem az a pontos óra? XD Egyedül az ébresztő miatt bánnám, minden másra Casio XD
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gadfly 2011, 04 15, 15:23:48
Felfrissítettem én is a a MOD+X-et 2.5-re és hozzáraktam a YONIP Kernel V.15 16Bpp. Eddig a Quadrantban 6xx körüli értékek voltak, most viszont felugrott 733-ra. Érezhető a gyorsulás ugyanis videó lejátszásakor megszűnt a hang csúszása a képhez viszonyítva melyet korábban írtam. Idáig szuper és az aksi sem merült 10%-nál többet az elmúlt 1-2 órában pedig használtam rendesen. (talán jobb a processzor kezelése, mert amikor nyugiban van a telefon, akkor a MHz szépen visszamegy 177-re)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 15, 15:32:00
Na, csupa jó hír!  :taps: Amúgy az új mod-x ben van magyar contact meg phone? Mert ha nincs akkor belebuherálom majd abba is a magyart, csak azért kérdem, ne dolgozzak fölöslegesen.  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gadfly 2011, 04 15, 15:42:02
  
Na, csupa jó hír!  :taps: Amúgy az új mod-x ben van magyar contact meg phone? Mert ha nincs akkor belebuherálom majd abba is a magyart, csak azért kérdem, ne dolgozzak fölöslegesen.  :D

Nálam magyarok maradtak!  ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 15, 15:46:33
  
Nálam magyarok maradtak!  ;)

Köszi, ez jó hír. :) Nekem még az 1.8 van fent azért is kérdeztem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 18:09:39
Hali,
Aki próbálkozott a spicán filmlejátszással az milyen formátumot akart lejátszani? Illetve amenyniben konverálta a filmet mekkora felbontásúra állította? Én beállítottam 320*240-re ami a kijelző mérete és nagyon kicsi lett a film, nem lett teljes képernyős.
Aki nálam tapasztaltabb e téren az pls lásson el pár infóval, hogy hogyan és miként csinálta.

thx.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 15, 19:30:29
A képernyő felbontása nem 320*240, hanem 480*320. Ez előbbi az a Galaxy 3 LCD panelje.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 04 15, 20:16:48
  
Hali,
Aki próbálkozott a spicán filmlejátszással az milyen formátumot akart lejátszani? Illetve amenyniben konverálta a filmet mekkora felbontásúra állította? Én beállítottam 320*240-re ami a kijelző mérete és nagyon kicsi lett a film, nem lett teljes képernyős.
Aki nálam tapasztaltabb e téren az pls lásson el pár infóval, hogy hogyan és miként csinálta.

thx.
Én mindig a format factory-val konvertálok 480*320-ba és tökéletesen megy.

Jelentem megvan az X2 és csodálatos! :) Bónuszom miatt 88ért megkaptam a djuice-nál, de amúgy 95 és van részletfizetés is rá...nagyon jó vétel! ;)

Más:
Teszteltem ma az nkernel-t és mit ne mondjak elég rossz... :S Azért ilyen magas a quadrant eredmény mert késik az óra és rosszul számol a progi. Mellesleg a vibra is nagyon gyenge... :S Nem ajánlom senkinek se.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gadfly 2011, 04 15, 21:32:52
  
Én általában, ha gyorsan és egyszerűen akarok vmi átkonvertálni akkor az Any Video Converter (http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/any-video-converter-free.html)-t szoktam használni. Nagyon sok fájlformátumot ismer és ez mellett rengeteg paramétert be lehet állítani rajta, mindezt egy teljesen egyszerű és felhasználóbarát felületen. Én ha telóra konvertálok, akkor a "Testreszabott mp4 filmet" szoktam használni. Ha nagyobb az eredeti videó felbontása akkor mindig lekicsinyítem a Spica méretéhez (480x320) és beállítok mellé kb. egy 4000-5000-es videó bitarányt, hogy szép legyen a kép és ne látszódjanak a tömörítési hibák. Ami még fontos az a kodek! Ennél a formátumnál az "x264" kodeket használom, mert ezzel szépen megbirkózik a Spica Froyo alatt.

Feltöltöttem példaként egy videót, melyet innen le lehet tölteni (http://www.megaupload.com/?d=X2TRRK6Q). (Prérifarkas és Gyalogkakukk)  :D
Én ezt a videót szoktam használni a mod-ok és kernelek tesztelésére és ma sikerült végre elérni Froyo alatt, hogy nem csúszik a hang a képhez viszonyítva és mind ezt az Avatarom alatt lévő configgal. (korábban 2.1 alatt működött tökéletesen, de ennek már vége  :ok:)

Természetesen a videót az általam ajánlott programmal konvertáltam még korábban, mely eredetileg egy 1080p-s mkv volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 21:36:22
  
Én mindig a format factory-val konvertálok 480*320-ba és tökéletesen megy.

Jelentem megvan az X2 és csodálatos! :) Bónuszom miatt 88ért megkaptam a djuice-nál, de amúgy 95 és van részletfizetés is rá...nagyon jó vétel! ;)

Más:
Teszteltem ma az nkernel-t és mit ne mondjak elég rossz... :S Azért ilyen magas a quadrant eredmény mert késik az óra és rosszul számol a progi. Mellesleg a vibra is nagyon gyenge... :S Nem ajánlom senkinek se.

Először is sok örömöt az X2-vel:). Másodszor szeretném megkérdezni, hogy pontosan hogy állítod be a progit? Hol választod ki hogy 480*320? MObil eszközöknél?
Harmadszor meg kipróbáltam az új nkernel v0.2 ebben már fixálva van az óra és a rezgés is, a teljesítmény is visszesett, sőőt yonip v15 sokkal jobb, mert nincsenek beakadások. Valóban elhamarkodott volt az öröm mámor.
Csak azt nem értem, hogy az nkernel is yonip ic-jára épül mostmár a bug javítás is az ő kódja...akkor egyáltalán minek van fent?:) Bár ki tudja hátha lesz belőle valami:).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 15, 21:44:49
háát, emberek, ez a spica egy hulladék! már nagyon elegem van belőle. most például a bootolásnál a pin beírásnál fagy le. ezen már csak a kalapács segít. hónapok óta nincs egy olyan rom és kernel kombó, ami normálisan működne. használat közben lassul, multitask egy kalap...., konkrétan nem is működik...vááááá >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 21:50:14
  
Nahó nem tudom mit használsz nekem is votl egy ilyen 4-5 napos telepítgetési idegrohamom.
Javasolnám azt, hogy szedd le a legújabb sgm beta2-es mod+x-et ( http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3 (http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3) )
és hozzá az új yonip v15-öt. Majd a zipben cseréld ki az eredeti zimage fáljt yonip-éra és install.
Ha felment belépett, akkor kikapcs, majd bekapcs, magától újraindul egyszer, majd ha megint felállt hazsnálható.
Nekem ez nagyon bevállt ez a kombó. Ezzel nem lesz bajod szerintem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 15, 21:51:27
  
háát, emberek, ez a spica egy hulladék! már nagyon elegem van belőle. most például a bootolásnál a pin beírásnál fagy le. ezen már csak a kalapács segít. hónapok óta nincs egy olyan rom és kernel kombó, ami normálisan működne. használat közben lassul, multitask egy kalap...., konkrétan nem is működik...vááááá >:(

Én nem tudom mit csinálsz vele, nekem sosincs semmi gáz.

nKernel v0.2-t feltettem, quadrant 700 pont körül van. Nem hozta nekem az elvárt dolgokat. Ennyit erről. Sőt tudtommal folyamatosan maxon ketyeg a proci tehát még eléggé egézségtelen is. Valaki más? Kipróbálta valaki még? Lehet én rontottam el valamit.

v0.2
fixed unsynced overclock (thanks banjo)
fixed 4 screen recovery
noop io scheduler
vibrator fix
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 15, 23:14:18
  
Nahó nem tudom mit használsz nekem is votl egy ilyen 4-5 napos telepítgetési idegrohamom.
Javasolnám azt, hogy szedd le a legújabb sgm beta2-es mod+x-et ( http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3 (http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3) )
és hozzá az új yonip v15-öt. Majd a zipben cseréld ki az eredeti zimage fáljt yonip-éra és install.
Ha felment belépett, akkor kikapcs, majd bekapcs, magától újraindul egyszer, majd ha megint felállt hazsnálható.
Nekem ez nagyon bevállt ez a kombó. Ezzel nem lesz bajod szerintem.
Köszi, kibróbálom! most raktam fel, meglátjuk milyen! eddig már 3x újraindult magától, amiből egy ugye alap lenne. Remélem jól megy majd! :D
szerk: bocs, már 4 szer indult újra
A market az oka. amint belépek és leszednék valamit, egyből reboot! asszem ez se lesz jó...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 23:18:55
  
Köszi, kibróbálom! most raktam fel, meglátjuk milyen! eddig már 3x újraindult magától, amiből egy ugye alap lenne. Remélem jól megy majd! :D
szerk: bocs, már 4 szer indult újra
CI volt? Debug only +pda format? Sd kari full formázása és újra partícionálása?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 15, 23:21:12
  
CI volt? Debug only +pda format? Sd kari full formázása és újra partícionálása?
CI volt, debug only+pda format nem tudom mi, sd kártya újrarakás meg érik
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 23:23:57
  
CI volt, debug only+pda format nem tudom mi, sd kártya újrarakás meg érik
Odinba amikor felrakod a jh7-et akkor a one package alatt van egy opció, hogy debug only, és azon elül meg pda format pipa, és úgy flasheled fel a jh7-et. aztán mindent úgy ahogy szoktad.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 15, 23:25:56
  
Odinba amikor felrakod a jh7-et akkor a one package alatt van egy opció, hogy debug only, és azon elül meg pda format pipa, és úgy flasheled fel a jh7-et. aztán mindent úgy ahogy szoktad.
hmm, ilyet sose csináltam :) ez amugy mire jó? mit formáz amit egy lap újrarakás nem? most felraktam egy v12es kernelt meglátjuk azzal milyen
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 15, 23:35:25
  
hmm, ilyet sose csináltam :) ez amugy mire jó? mit formáz amit egy lap újrarakás nem? most felraktam egy v12es kernelt meglátjuk azzal milyen
bármit installálok egyből újraindul... mostmár tényleg repül ki az ablakon
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 15, 23:35:55
  
hmm, ilyet sose csináltam :) ez amugy mire jó? mit formáz amit egy lap újrarakás nem? most felraktam egy v12es kernelt meglátjuk azzal milyen
A készülék pda részét formázza teljesen meg mielőtt felrakja az új romból a cuccot, sokaknak segített már hasonló problémák végett, én speciel amióta voltak ezek a gondjaim mindig így kezdem és így csinálom azóta hála az égnek nem volt gond, persze az sd karit is újra partícionálom jobb tiszta lappal indulni:). Aztán a backupomat vissza másolom és vissza állítom és kész:).
Olvastam még valahol, hogy a boot részt is ki lehet jelölni, de őszintén szólv aén még ahhoz nem nyúltam nem volt rá szükségem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 10:14:32
nekem is ezt tette es a megoldas ra tudod mi volt?
feltettem az Ultimate Spicaclair V1.5+Banjo kernel for eclair+2d-3d update fix+libsqlite eclair update fix es ezzel tokeletes,persze quadrantban kisse elmarad a 2.2-tol,de igy is megadja az 590-610et ami sztem eleg jo eredmeny.es meg annyit,hogy minden ami rajta van tokeletesen mukodik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 16, 12:10:50
  
A készülék pda részét formázza teljesen meg mielőtt felrakja az új romból a cuccot, sokaknak segített már hasonló problémák végett, én speciel amióta voltak ezek a gondjaim mindig így kezdem és így csinálom azóta hála az égnek nem volt gond, persze az sd karit is újra partícionálom jobb tiszta lappal indulni:). Aztán a backupomat vissza másolom és vissza állítom és kész:).
Olvastam még valahol, hogy a boot részt is ki lehet jelölni, de őszintén szólv aén még ahhoz nem nyúltam nem volt rá szükségem.
no, hát ez se ment...setup connecionnél elszállt 10 percig csak az volt, aztán lehúztam és a sárga 3szöges marhaság, most meg felraktam nagynehezen a gyári 2.1et, és helló asszem marad is
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 12:39:46
En debug only alatt mindent be szoktam pipalni mikor 2.2rol visszaterek 2.1re
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 12:43:12
Es naponta legalabb ketszer ujrahuzok mindent,az elejerol.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 16, 13:18:03
Én is sokszor gondolkodtam már azon, hogy visszamegyek 2.1-re. Szép is meg jó is a 2.2 a különféle modokkal, de valahogy mindig akad valami... vagy az akksi ideje rossz, vagy a térerő sz*rakszik, stb. stb.
Csak eddig még nem volt hozzá bátorságom. Igazából attól tartok, hogy nem tudom majd használni a jól bevált kis programjaimat :(
Egyébként 2.1-el milyenek a tapasztalatok? Én még anno, mikor megvettem Anzotól a spicát az ő romjával használtam egy hónapig, de ki emlékszik már arra... Sebességben nagyon eltérő az Eclair?

Más, pl ha visszamegyek 2.1-re, akkor a TitaniumBackup mentéseit nem tudom visszatölteni, ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 16, 13:42:52
Én 2.1-ről 2.2-re váltáskor nem tudtam, úgyhogy gondolom visszafelé sem működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 16, 14:27:45
  
no, hát ez se ment...setup connecionnél elszállt 10 percig csak az volt, aztán lehúztam és a sárga 3szöges marhaság, most meg felraktam nagynehezen a gyári 2.1et, és helló asszem marad is
na csak felraktam egy spicagen b2-t
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 16, 14:47:43
  
na csak felraktam egy spicagen b2-t
neked is nehéz leválni a 2.2-ről ugye  :D
én is erősen gondolkodok, de az a baj, hogy anno a 2.1 romok egy-két nap után iszonyúan belassultak :( az sgm b2 például még eddig nem csinált ilyen. A 2.1 is csak azért hiányzik, mert szeretek filmet nézni a spicán, azonban amióta 2.2.t használok, sose tudok...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 14:55:44
Anzo romjaval pl.quadrant pontszam azt hiszem ugy430 korul mozgott,igaz abban az idoben egy sajat fozessel ertem el 603at is,de az a rom teljesen le volt egyszerusitve,csak a teljesen szukseges appok,tobb semmi.A mostani amit 2 napja hasznalok,az hoz 610 pontszamot,minden olyan cucc megvan rajta ami 2.2on van es mukodnek is helyesen.Amig nem keszul vmi stabil dolog 2.2re ez is marad fenn.Eddig minden nap mas-mas rom,kernel stb. kerult a Spicara.Nem untam bele,csak a legvaratlanabb dolgok tortentek.Hirtelen ujraindulas,lefagyas,nem elerheto net,wifi,nem mukodo you tube es masok,nem beszelve a telefon resz zavarairol.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 16, 14:58:51
  
nem beszelve a telefon resz zavarairol.
Leginkább én is ettől tartok. A legutóbb az történt, hogy mire kivettem a zsebemből, arra lettem figyelmes, hogy két contactot is felhívott....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 16, 15:03:29
Nekem még egyszer sem voltak hasonló problémáim. Régebben volt egy-két SOD, de még 2.1 alatt. 2.2 nem produkál semmi furcsát sem, igaz nem pakolom tele mindenféle tweak-el.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 15:09:39
apropo:tudtok vmilyen screenshoot appot ajanlani?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 15:10:50
link nem kell mert meloban vagyok,majd megkeresem a neten
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 16, 15:11:34
shootme
nekem még mindig működött rendesen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 16, 15:22:55
  
neked is nehéz leválni a 2.2-ről ugye  :D
én is erősen gondolkodok, de az a baj, hogy anno a 2.1 romok egy-két nap után iszonyúan belassultak :( az sgm b2 például még eddig nem csinált ilyen. A 2.1 is csak azért hiányzik, mert szeretek filmet nézni a spicán, azonban amióta 2.2.t használok, sose tudok...
nekem azzal van csak bajom, hogy mindíg attól rettegek, hogy most mi fog történni? beindul, nem indul? rebootol?miért, be fog indulni, lefagyott, most mi van? általában ezek a gondolatok járnak a fejemben, és már elment a kedvem az egésztől. Asszem telefoncsere lesz a vége!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 15:28:02
Koszi az appot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 16, 15:35:37
  
nekem azzal van csak bajom, hogy mindíg attól rettegek, hogy most mi fog történni? beindul, nem indul? rebootol?miért, be fog indulni, lefagyott, most mi van? általában ezek a gondolatok járnak a fejemben, és már elment a kedvem az egésztől. Asszem telefoncsere lesz a vége!
én is ebben gondolkodok :( ezért fogok visszatérni lehet 2.1-re. Szeretek biztos lenn abban, hogyha kiveszem a zsebemből, akkor azonnal tudok vele telefonálni, stb stb
telefoncsere lenne is, az nem gond, csak pénz nincs rá :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 16, 15:38:31
  
nekem azzal van csak bajom, hogy mindíg attól rettegek, hogy most mi fog történni? beindul, nem indul? rebootol?miért, be fog indulni, lefagyott, most mi van? általában ezek a gondolatok járnak a fejemben, és már elment a kedvem az egésztől. Asszem telefoncsere lesz a vége!

Szerintem alegjobb az lenne, ha lenyugodnál:) És tényleg tlejesen elölről kezdeni mindent. Odinba mindenre pipa a debug rész alatt, (ne húzd le a kábelről tovább fog tartani a szokott időnél, 10-15 per is lehet) és úgy cisnáld, hoyg sd kari nincs benne és sim kártya sem. Sd karit fullr amegformázni lehetőleg egy sd olvasóban linux alatt. az egészet fat-ra.
aztán jh7. majd lk2.08, majd csak simán rakd fel a mod+x sgmbeta2 v2.6-ot. (tudod bootolgatni kell)

Használd egy kicsit, és javaslom hogy ne hozd vissza a mentéseidet, ami kell mindent elölről rakjál fel újra.

Aztán indítgasd 2*3-szor újra és ha inden ok, akkor csináld meg az sd partícionálást, majd boot után kapcsold be samdroidban az app2sd-t. rebootoltasd 2-szer 3-szor, és ha minden jó akkor nem lesz vele gond szerintem.

Más: Felfedeztem egy hibát, ha teefonálok utána lerakom (úgy szoktma lerakni, hogy sokszor nyomkodom a lerakó gombot :P) akkor fogja és újraindul a telefon. Ha csak egyszer nyomom, meg akkor semmi gond.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 16, 15:47:51
  
teljesen nyugodt vagyok már:D de nincs most időm arra h mindent megcsináljak, sose rakok vissza mentést, mindig minden megy előröl. samdroidos app2sd-t nem is használom. majd egyszer megcsinálom, ah addig meg lesz még a Spica
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 16, 18:03:40
Ki volt itt az akinek sikerült teljesen téglát csinálnia a telefonból, de végül egy szerviz visszahozta az életbe a készüléket valami furmányos módon? Kéne némi infó egy ismerősnek, aki úgy tűnik, hogy hasonló cipőben jár.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 16, 18:53:40
Norbosz:) Nagyon faintos romot raktál össze:)
Ma jutottam el addig, hogy megcsináljam!
Le a kalapWALL:D:D:D:D
Hatalmas pacsi.
így tovább;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 16, 20:10:44
Én voltam az aki egy hatalmas méretű bootlogoval brickeltem a telómat.Samsung szerviz alaplapcserét akart olyan áron mennyiért a Spicát vasaroltam,gari vesztés mellett,amibe nem egyeztem bele,igazam is lett,elvittem egy másik szervizbe ahol vmilyen boxal és a hozzá való progival újra rakták a boot  részét a telónak,csekély pénzért.És ennyi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 16, 21:05:19
lacitrabi, meg tudnád mondani, hogy ez melyik szerviz volt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 16, 23:31:35
Durva dolgokat olvasok itt, SOD meg a többi negatív dolog. Én már 2. hete nyúzom ezt a még 1.8-as x-mod romot és még mindig nagyon gyors, egy árva SOD nemvolt,se fc,se semmi. Fura hogy nektek ilyen problémák jönnek elő. Szerintem ne váltson ezért vissza senki 2.1-re mert azon csomó program nem megy, az 1.8 as xmod tökéletesen működik, az én romom is arra épül. Most ugyan majd nekiállok főzi egy újat de ez pár napba belefog telni és holnap kezdek neki. Ha esetleg pl lezáró képernyőn vannak egyedi igények mit módosítsak, várom az észrevételeket. Pl. lezáró képernyő háttere kép maradjon, vagy az asztali háttér látszódjon közben?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: crondey 2011, 04 17, 00:19:15
  
Megér igen, bár én akkor is inkább egy Clean installt javasolnék, odinban jh7, aztán i5700_LK2-08_PDA és ezek után full reset és ha ez megvolt bebootolsz ujra gyári romról,majd felmásolod sd-re a romot, ezután teló újraindít bemászol recoverybe ujra full reset azaz dalvik és data cache törlése és ezután egyből mehet rá az sd-ről a rom, aztán megvárni mig bebootol,ujraindítani és utána már csak megvárni míg a rendszer szépen feláll az új témával meg ext2-re konvertált particióval. Nem egy ördöngösség. :) Ha pedig elszúrtál valamit odin és előröl kezd, de ilyenkor célszerű a DEBUG Only opciót is kijelölni és itt a PDA Formatot, más különben nekem míg nem ezt csináltam, hajlamos volt a telefon félig ext2 félig rfs partición maradni és ez nagyon nem tetszett neki.
Üdv!Elösször is azzal kezdeném ,hogy nagyon kezdő spica túlaj vagyok ,bár már szervizben ráhuztak a telómra egy 2.1-es op-t ,de tovább szeretnék menni ^^ A gond az egésszel annyi ,hogy hiába néztem már utána sok helyen, ezzel a rommal nem tudok dűlőre jutni:P (i570EXXJC1 - Ez az a rom amit ráhúztak )A gond tehát ,nekem csak annyi volna ,hogy innen ,hogyan kezdjem tovább húzni mondjuk Norbosz főzetére. Rákellene raknom elösször a Jh7-et ,de ezzel baromira nem vok tisztába hiába néztem már utána,hogy hogyan kezdjek neki. Odinnal egyszerűen toljam fel rá utána pedig mehet a leirtak alapján? 
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 17, 04:52:44
Sepsiszentgyörgy,a parkkal szemben,a Mikó alatt a Vodafon üzletben van egy alkalmazott,aki mobil javitásokkal foglalkozik.Ő hozta rendbe a Spicámat,120lejért.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 04 17, 07:11:38
  
Üdv!Elösször is azzal kezdeném ,hogy nagyon kezdő spica túlaj vagyok ,bár már szervizben ráhuztak a telómra egy 2.1-es op-t ,de tovább szeretnék menni ^^ A gond az egésszel annyi ,hogy hiába néztem már utána sok helyen, ezzel a rommal nem tudok dűlőre jutni:P (i570EXXJC1 - Ez az a rom amit ráhúztak )A gond tehát ,nekem csak annyi volna ,hogy innen ,hogyan kezdjem tovább húzni mondjuk Norbosz főzetére. Rákellene raknom elösször a Jh7-et ,de ezzel baromira nem vok tisztába hiába néztem már utána,hogy hogyan kezdjek neki. Odinnal egyszerűen toljam fel rá utána pedig mehet a leirtak alapján?
Tudom uncsi, de ebben a topikban http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.0) az 1. (legelső) hozzászólás. Jobban nehéz leírni :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 17, 09:10:14
  
Sepsiszentgyörgy,a parkkal szemben,a Mikó alatt a Vodafon üzletben van egy alkalmazott,aki mobil javitásokkal foglalkozik.Ő hozta rendbe a Spicámat,120lejért.

Köszi az infót, továbbítottam, habár a székelyföldi szerviz sajnos nem jön számításba ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: crondey 2011, 04 17, 10:16:55
  
Tudom uncsi, de ebben a topikban http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.0 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1746.0) az 1. (legelső) hozzászólás. Jobban nehéz leírni :ok:
Köszi,nagyon jó amit küldtél ,részletesebb mint amikkel eddig találkoztam. De az egész folyamat mennyiben tér el ,ha pl 2.2-re akarom ,nem 2.1 -re? :S -odinban jh7 kell legelősször?
Megaztán ,tudom béna kérdés ,de ez micsoda?:D i5700_LK2-08_PDA (csak mert Norbosz telepítése ezt is irta)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: crondey 2011, 04 17, 10:27:19
  
Megaztán ,tudom béna kérdés ,de ez micsoda?:D i5700_LK2-08_PDA (csak mert Norbosz telepítése ezt is irta)
Hát mivel már szerkezteni nemtudom ,csak leríom ,hogy a béna kérdésemre meg is lett a válasz ><
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: neo14 2011, 04 17, 11:35:56
jut eszembe Norbosz!
Nekem egyetlen egy cinkem van csak a rommal, hogy ha rádugom kábelre csak tölt és nem írja ki, hogy usb csatlakoztatva.. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 17, 12:06:06
  
jut eszembe Norbosz!
Nekem egyetlen egy cinkem van csak a rommal, hogy ha rádugom kábelre csak tölt és nem írja ki, hogy usb csatlakoztatva.. :S

Az USB-debug ki van pipálva?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: crondey 2011, 04 17, 13:46:07
Azt megtudná nekem vki mondani ,mi lehet a baj a titanium backup-ommal? Belépek ,kiirja egyből nincs root jog ,szedjek le busyboxot, leszedem ,azt irja ,ellenőrizzem hogy rootolva van-e a készülékem... Most ezek után mit csináljak ,valami ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 17, 16:33:04
Az elmúlt egy hétben kipróbáltam én is pár kombinációt. Sajnos a Yonip kernelekkel egy nap után megomlott mindegyik romom, így ezt nem ajánlom senkinek (legalábbis az újakat).
http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/ (http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/) SGM-Beta2 Update az alap pixie kernellel szépen muzsikál (eddig 1 napos a rendszer). Most találkoztam egy olyannal, hogy eltűntek a telepített appjaim, már újrahúzáson gondolkodtam, de szerencsére egy sd-kártya ki-be manőver megoldotta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 17, 16:47:21
Az utolsó jó Yonip kernel a V12A.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 17, 18:18:35
Az új sgm beta2 update packot használja valaki ami jelenleg a legújabb? Mert én beta1 után olyan kesernyés szájízzel fogom a kezembe ezt a beta2 updatepack romot. Alapból alkalmazások indulása ugyan gyorsabb, de mikor görgetem az appok listáját olyan mintha egy fél vagy inkább 1 másodperccel le lenne maradva a görgetés a valósághoz képest. Másnál nincs ilyen probléma? Beta1-be ilyen nemvolt. Hozzáteszem nem akadozásról inkább késleltetett lemaradásról beszélek, később reagál a görgetés mint ahogy én görgetném.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 17, 18:26:48
Én nem használok sose ilyen vacak telipakolt akármiket. Ami nekem kell benne van kész. Nem is értem minek ilyen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: csaby14 2011, 04 17, 20:03:09
  
Beszerzel egy T-mobilos romot, és azt visszarakod Odinnal. Ha nincs T-s romod, akkor holnap leszek bent egyetemen, és seperc alatt feltöltöm valahova neked. Van egy pakkom amiben mind a három szolgáltató benne van.

Azt addig értem is hogy visszarakom a régi romot de a kernel attol még marad LeshaK féle, és a kernelt is visszaszeretném rakni, mert hogy így is ugrott a gari ugye? ilyesmit hogy lehet végbevinni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 17, 20:32:33
  
Azt addig értem is hogy visszarakom a régi romot de a kernel attol még marad LeshaK féle, és a kernelt is visszaszeretném rakni, mert hogy így is ugrott a gari ugye? ilyesmit hogy lehet végbevinni?
Ha odinnal újrarakod a t-s romot, akkor nincs az az isten hogy a kernel rajta maradjon:), éppenséggel csak anyni hoyg emgállsz a gyári rom felrakásánál és nem rakod fel újra az lk2.08-at.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 04 17, 22:53:09
Sziasztok!
SGM-froyo-BETA2_UpdatePack_v2.6.zip ezt használom és nemtudtok valami jó kis fiexet az iránytűmre mert összevissza ugrál :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 17, 23:29:03
  
Sziasztok!
SGM-froyo-BETA2_UpdatePack_v2.6.zip ezt használom és nemtudtok valami jó kis fiexet az iránytűmre mert összevissza ugrál :S

Szerintem használj 2.5-t,mivel a 2.6 olvastam samdroidon hogy baromira lagzik. Én ezért 2.5-t kezdtem el főzögetni miután a 2.6-t feltettem és az appok görgetésénél lassan reagált az ujjamra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jpmontoya 2011, 04 17, 23:48:22
Sziasztok.
Hülye kérés, meg nem is szeretitek az ilyen, mert miért nem olvasok vissza...
Ma kaptam egy Spica-t. Már flashelném. T függő, se roor, se semmi nincs rajta. 2.1 van rajta.
Feltenném ezt a romot. Fontos, hogy baromi gyors legyen. Olvastam, hogy van már 1GHz  kernel.
Leírná valaki gyorsba a menetet? odin meg recovery meg ilyenek mennek, csak biztosra akarok menni. Mit töltsek le, és mi a pontos menet...
Szerintem megköszönném a vállalkozó szellemű fórumtársnak a segítségét ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 18, 09:35:52
  
Először is download mód a Spican (hangerő le+hívás vége+kamera gomb), ezután Odint elindítod, USB-n csatlakoztatod a telefont, JH7 file-okat a megfelelő helyre betallózod (értelem szerűen phone->phone, bootloader->boot, stb.), nyomsz egy startot, lefut, USB lehúz, teló újra fog indulni, újra kikapcs, ismét download mód, USB csatlakoztat, odinban törlöd az eddigieket és csak az LK2.08-ban lévő PDA.tar-t tallózod be (ez csinálja meg a ROOT-ot), START, ha végzett, a telefon ismét újra fog indulni.

Ezután csatlakoztatod USB-n a cuccot(mostmár bekapcsolt állapotban), SD-re rámásolod a kernelt(a YONIP-ok 1Gh-esek, Én a 15-öst használom, nincs gondom vele), felrakod még az SGM BETA2 UpdatePack v.2.5-öt...ha jól rémlik, ebben már benne van az Ext2-es filerendszer particionálás is...de erre nézz rá a Samdroidon, ha véletlenül nincs benne, akkor kell az AllExt2.zip is,mert a BFS YONIP-ok nem szeretik az RFS filerendszert(egyébként meg tudod nézni telepítés után Recoveryben, milyen filerendszer fut).

Ezután bemész Recovery módba(tella kikapcs, hangerő le+felvelő+hívás vége gomb), nyomsz egy "wipe dalvic-cache-t",mert 2.1-ről fogsz átállni 2.2-re (wipe menü alatt megtalálod, de egy factory reset sem árt), aztán "install any zip from SD", ott kiválasztod a ROM-ot, rányomsz, HOME gombbal megerősíted és el is kezdi telepíteni.
Ha végzett, elindítod a cuccot, ha felállt a rendszer, akkor reboot(első reboot után fogja aktiválni a theme-t).
Ezután már nyugodtan felteheted a YONIP kernelt is(ha Ext2-es a filerendszer): Recovery->any zip...->kernel kiválaszt->telepítés->wipe dalvic-cache->reboot.

Minden szükséges zip-et megtalálsz a Samdroid fórumon. ;)

Nagyon tömören és röviden ENNYI :ok:, de rohanásban vagyok, ha valami nem tiszta, vagy véletlenül kihagytam valamit/bár nem hiszem/, úgyis írni fogják a többiek és szerintem segítenek is, ha elakadsz.

Üdv:Sir Tremor
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jpmontoya 2011, 04 18, 09:42:24
  
Sziasztok! Elkészült az új romom, aminek az alapja a SGM-froyo-BETA1_UpdatePack_v1.8. Ezt át szerkesztgettem némileg, bele pakoltam a Yonip v11 kernelt és saját cm wallpaper packot készítettem hozzá. Első körben feltelepül a rom, ezután újra kell indítani ha be bootolt és újraindítás után ő elvégez minden szükséges beállítást, csak hátra kell dőlni a székbe. :) Van benne ssswitch,Block ads, Qbanin: Froyo - Dalvik VM optimized for Spica,LIBSQLITE_update,Honeycomb-Theme,3D drivers, magyar nyelvű phone és contact appok (thx rutyika68),stb..:) Az all2ext2 fájl rendszer konvertálást is megcsinálja automatikusan, egyszóval tényleg semmi dolog nincs vele csak amit leírtam. Innen elérhető aki ki akarja próbálni: http://www.multiupload.com/D8SWUJ9N9A (http://www.multiupload.com/D8SWUJ9N9A)

Helló.
Tegnap este letöltöttem a ROM-ot. Rootoltam elötte a szűz Spica-t, majd Recoveryből felnyestem a zip-et. másolt, törölt, formatált, majd újraindult... A boot kép bejött, majd utána egy zöld droid körül forgott a fény (mint a SGS-emen) és onnan nem nemt tovább. Mindig újra kezdte a zöld figurás animációt. Bátor lettem, akksi ki, Recovery, majd wipe Data/Cache, meg Davlik, amire errort irt, de bebootolt és azóta megy  censored án, kivéve, hogy nem ad ki magából hangot, se híváskor, se ébresztőkor, zenehallgatásnál pedig igen.... Ma sikeresen elaludtam :D Hallom hogy működik a hangszóró hívás és ébresztés közben, mert a "sssssss" hang megvan, csak nekem ez nem jó.
Gyors javaslat valakitől?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 18, 09:59:19
  
Sziasztok.
Hülye kérés, meg nem is szeretitek az ilyen, mert miért nem olvasok vissza...
Ma kaptam egy Spica-t. Már flashelném. T függő, se roor, se semmi nincs rajta. 2.1 van rajta.
Feltenném ezt a romot. Fontos, hogy baromi gyors legyen. Olvastam, hogy van már 1GHz  kernel.
Leírná valaki gyorsba a menetet? odin meg recovery meg ilyenek mennek, csak biztosra akarok menni. Mit töltsek le, és mi a pontos menet...
Szerintem megköszönném a vállalkozó szellemű fórumtársnak a segítségét ;)

Szia!

A lépések:
1) Telefon download módba (hang le + kamera gomb+bekapcsoló gomb)

2) Odinba rakd fel a jh7-es romot, vagy a jh6-ost (jh7 letöltése: http://dl.dropbox.com/u/14038345/I5700%20XEN%20I570EXXJH7.zip (http://dl.dropbox.com/u/14038345/I5700%20XEN%20I570EXXJH7.zip))
Zip kicsomagol és benne vannak a file-ok.

JH7 esetén be kell rakosgatni az odin ablakba jobb oldalt "alul" a boot, csc, pda, phone részeket, benne van a file nevekbe hogy melyiket hova. (One package-t nem kell kipipálni), majd start és várasz amíg be nem kapcsola készülék pin kód beírásáig.
jh7 letöltése:

3) Vissza download módba, majd megint Odinba- a pda részbe lk2.08-at berakni (CSAK A PDA RÉSZHEZ, a többi ÜRES) majd megint, start! (várás stb...)
lk2.08 letöltése itt: http://dl.dropbox.com/u/14038345/i5700_LK2-08_PDA.tar (http://dl.dropbox.com/u/14038345/i5700_LK2-08_PDA.tar)

4)
Majd Rom letöltése javaslom a mod+x romjait (ebben már benne van mindenféle tweak)
Letöltheted innen: http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3 (http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3)

Mivel kell neked az OC kernel ezért azt is le kell töltened.
Kernel letöltése: http://www.multiupload.com/4CH4594TAK (http://www.multiupload.com/4CH4594TAK)

5) Telefon kikapcs, recovery menübe belépés (hang le + felvesz + letesz gomb nyomva tartása amíg meg nem látod a recovery-t)

6) Recoveryben:
wipe->data/cache(factory reset)
wipe->dalvic cache

Install any zip from sd kard->megkeresed a mod+x romját nyomsz rá egy ok-t majd megnyomod a home gombot(Házikó) és vársz amíg ki nem írja hogy készen van. majd ha kész van akkor
leave recovery->reboot to system

7) Ha bekapcsolt akkor ismételten kikapcsolod, hosszan kikapcsoló gomb, majd minden trükk nélkül újra bekapcsolod.
Nem kell megijedni automatán újra fog indulni minimum egyszer bootolás közben, majd, ha ismét felállt a rendszer akkor már sínen vagy.

8) Menü samdroid tools->reboot->reboot to recovery (kidob egy ablakot a super user, nyomj allow)

9) Újra a recoveryben:
wipe->dalvic cache

install any zip from sdcard-> most a kernel zipját választod ki, ismét home gomb és vársz.

Majd megint újra indít. (leave recovery)

10) Ha bekapcsolt akkor készen van a gyors rendszered!

11) OPCIONÁLIS
Ha kell az sd kártyára telepítés, akkor először partícionálni kell az sd kártyádat. (ezzel nem a telefon belső memóriáját, pakolgatod tele)
irány recovery!

Recoveryben:
Advanced->particioning sdcard->256(általában elég, akkora lesz az a partíció ahova az appok mennek majd)->128-> (swapp mérete) VÁRNI amíg be nem fejezi, majd reboot.
MINDEN ADAT EL FOG VESZNI AZ SD KARIRÓL, JAVASOLT MINDENT LEMENTENI RÓLA, AMI KELL!!!

Telefonban:
menü-> samdroid tools->app2sd settings-> enable App2sd
itt be lehet kapcsolni a move dalvic-cache to sd-t  is, ízlés szerint

majd vársz egy kicsit, vissza a home képernyőre újra vissza a samdroid tools-ba, aztán:
Reboot->reboot to system Várni amíg bekapcsol.

A teljes folyamat során előfordulhat akár 10-15 perces várakozási idő is, nem kell megijedni!

Az utolsó pont teljesen opcionális, nem született még róla egyértelmű vélemény, hogy igen ez jót tesz, vagy nem ez nem tesz jót, nekem nem volt vele bajom eddig.

Természetesen, felelősséget nem vállalok, én mindig így csinálom és nincsen semmi gond.

HAJRÁ!

üdv.: Pracli
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 18, 12:18:08
Gondoltam ma kipróbálom az autóban az uj fejegységem...
semmi sok extra de van benne bluetooth, remek spicában is van , hamar össze is házasodtak, idáig nem volt gond..
de mikor na akkor hagy szóljon a zene telefonról ugyis van rajta sok , na itt már voltak ,vagyis vannak gondok,
a zene akad ugrál .ok lakásba be teló legyalul sm b2-feltesz de kb semmit se ér
felidegesedtem feltettem vissza a gyári 2.1-et
hát azzal is pont ugyanez .
az az érdekes hogy másik telóval kipróbáltam azzal tökéletes a lejátszás...
ja am eladó a spica , 2hónapos szép karcmentes...
:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sadbas 2011, 04 18, 14:40:15
Valaki tud megoldást spb mobile shell-re? mert találtam neten olyat ami spica-ra készüld de nem műxik. senkinek nem sikerült még megoldást találnia?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2011, 04 18, 16:01:27
  
Gondoltam ma kipróbálom az autóban az uj fejegységem...
semmi sok extra de van benne bluetooth, remek spicában is van , hamar össze is házasodtak, idáig nem volt gond..
de mikor na akkor hagy szóljon a zene telefonról ugyis van rajta sok , na itt már voltak ,vagyis vannak gondok,
a zene akad ugrál .ok lakásba be teló legyalul sm b2-feltesz de kb semmit se ér
felidegesedtem feltettem vissza a gyári 2.1-et
hát azzal is pont ugyanez .
az az érdekes hogy másik telóval kipróbáltam azzal tökéletes a lejátszás...
ja am eladó a spica , 2hónapos szép karcmentes...
:)

Mennyiért dobod? Priv.-ben le írhatnád, esetleg pár képet készíthetsz róla.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jpmontoya 2011, 04 18, 19:48:26
  
Szia!

A lépések:
1) Telefon download módba (hang le + kamera gomb+bekapcsoló gomb)

2) Odinba rakd fel a jh7-es romot, vagy a jh6-ost (jh7 letöltése: http://dl.dropbox.com/u/14038345/I5700%20XEN%20I570EXXJH7.zip (http://dl.dropbox.com/u/14038345/I5700%20XEN%20I570EXXJH7.zip))
Zip kicsomagol és benne vannak a file-ok.

JH7 esetén be kell rakosgatni az odin ablakba jobb oldalt "alul" a boot, csc, pda, phone részeket, benne van a file nevekbe hogy melyiket hova. (One package-t nem kell kipipálni), majd start és várasz amíg be nem kapcsola készülék pin kód beírásáig.
jh7 letöltése:

3) Vissza download módba, majd megint Odinba- a pda részbe lk2.08-at berakni (CSAK A PDA RÉSZHEZ, a többi ÜRES) majd megint, start! (várás stb...)
lk2.08 letöltése itt: http://dl.dropbox.com/u/14038345/i5700_LK2-08_PDA.tar (http://dl.dropbox.com/u/14038345/i5700_LK2-08_PDA.tar)

4)
Majd Rom letöltése javaslom a mod+x romjait (ebben már benne van mindenféle tweak)
Letöltheted innen: http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3 (http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3)

Mivel kell neked az OC kernel ezért azt is le kell töltened.
Kernel letöltése: http://www.multiupload.com/4CH4594TAK (http://www.multiupload.com/4CH4594TAK)

5) Telefon kikapcs, recovery menübe belépés (hang le + felvesz + letesz gomb nyomva tartása amíg meg nem látod a recovery-t)

6) Recoveryben:
wipe->data/cache(factory reset)
wipe->dalvic cache

Install any zip from sd kard->megkeresed a mod+x romját nyomsz rá egy ok-t majd megnyomod a home gombot(Házikó) és vársz amíg ki nem írja hogy készen van. majd ha kész van akkor
leave recovery->reboot to system

7) Ha bekapcsolt akkor ismételten kikapcsolod, hosszan kikapcsoló gomb, majd minden trükk nélkül újra bekapcsolod.
Nem kell megijedni automatán újra fog indulni minimum egyszer bootolás közben, majd, ha ismét felállt a rendszer akkor már sínen vagy.

8) Menü samdroid tools->reboot->reboot to recovery (kidob egy ablakot a super user, nyomj allow)

9) Újra a recoveryben:
wipe->dalvic cache

install any zip from sdcard-> most a kernel zipját választod ki, ismét home gomb és vársz.

Majd megint újra indít. (leave recovery)

10) Ha bekapcsolt akkor készen van a gyors rendszered!

Sziasztok.

Végigcsináltam Pracli leírása szerint a flashelést. (alaprom JH7,  lk2.08 root, majd mod+x rom és végül ráengedtem a Yonip v15 24-es kernelt)
Szuper lett, gyors meg minden,DE.
Semmilyen apk file-t nem tudok telepiteni, mert amint kiirja, hogy install, lefagy és reboot.
Sleepből nagyon nehezen jön vissza, hivások után sokszor restart, amit véletlen szerűen sokszor sleep-ben is megcsinálja. Marketből letöltök valamit, minden oké mind addíg, míg rá nem nyomok az installra, mert utána rögtön fagyás és restart...
Mit szóltok? Érdekelne a vélemény áradat... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jpmontoya 2011, 04 18, 20:10:14
Most olvastam vissza és valaki irta, hogy Yonip kernelekkel az ujjakkal nem jók a rom-ok... más kernel alternativa? mit ajánlotok? Fontos és sűrgős lenne. (linkkel mellékelve ;))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 18, 21:50:19
  
Most olvastam vissza és valaki irta, hogy Yonip kernelekkel az ujjakkal nem jók a rom-ok... más kernel alternativa? mit ajánlotok? Fontos és sűrgős lenne. (linkkel mellékelve ;))

Én a Yonip V12-t ajánlom, azzal nekem semmi bajom nincs.

Más: Összeraktam a BETA2-re épülő romot, aminek x-mod az alapja. 2.5-ös update packra építettem, és a legújabb ssswitchet is bele integráltam a romba, de kicsit moddingoltam is rajta, ugyanis kivettem az appok állítási lehetőségét belőle, így nem kell plusz hely az sd-n a do not remove mappának. Ezenkívül Yonip V12 van benne kernelnek és módosítottam pár appot, előző BETA1-ből átraktam a boot animációt és a gps.conf fájlban beállítottam németország helyett magyarországot. Egyetlen olyan dolog maradt amit számomra még nem sikerült megoldanom, de dolgozom az ügyön. Előző BETA1 verzióban sikerült a lockscreen hátterét kivennem így az asztali háttér látszott, azonban BETA2-ben ez nem olyan egyszerű már valamiért, rá kell jöjjek mi a gond. Rutyika segített múltkor is ebben a problémában, remélem sikerül most is összedolgozni. :D De ha az kész majd egy recoverys update zipben belinkelem ide a frissítést. BETA1-re visszatérve még, azt is frissítettem némileg, abban a háttér mint említettem lock screenen el lett tüntetve és így látszik az asztal háttere, meg frissítettem pár appot benne. Ha valakit érdekel mindkettőnek megadom a linkjét, próbáljátok ki. :) Aztán mondjatok véleményt. Nekem BETA2-es főzésem elsőre 720-as másodikra 735-ös quadrantot hozott. Itt a két link:
BETA1 1.8.1 : http://www.multiupload.com/8W68I450L2 (http://www.multiupload.com/8W68I450L2)
BETA2 2.5 : http://www.multiupload.com/TWF1DLMYCT (http://www.multiupload.com/TWF1DLMYCT)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 04 18, 23:45:38
Norbosz ha már enyire bennevagytok a rom csinálásban akkor nem tudnál segíteni abba hogy a Letöltések appot a beta 2 ből a beta 1 be átvarázsolni ?:) Mert most én simán áthúztam és android.provider.media folyamat váratlanul leáll... :/ gondolom más appot is mellé kéne csapni hogy működjön de nincskedvem végig próbálgatni miket ha tudsz segíteni akkor megköszönném:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 19, 00:48:44
  
Volt már olyan app amit nem lehetett átvarázsolni egyik romból a másikba, mondjuk az 2.1-ről volt a 2.2-re. Elvileg csak a DownloadProviderUi.apk fájlt kell feltelepíteni, de gondolom ezt raktad fel. Én a BETA2-be csak belehúztam magába a romba és utána most miután újra raktam a romot,ment. De azért hozzáteszem nem elképzelhetetlen hogy BETA1 alatt valamiért nem kompatibilis vele. Mondanám hogy próbáld meg a romodba építeni és újra rakni a romot, de nem adok 100% garanciát hogy elindul. :( Sajnos én nálam még az is problémát jelentett most aminek keresem a megoldását, hogy míg BETA1-be simán felül lehetett írni a frameworkjében egy fájlt és eltűnt a lock creen háttér, ebben hiába írom felül az előző verziós úgymond patchelt fájlal, akkor már be sem bootol utána a készülék. Tehát nehéz ki igazodni hogy az miért nem megy neked. Utána lehetne járni csak most raktam fel véglegesre a 2.5-ös romot tesztelni és egy pár napig nem akarom bojgatni most. :D Nagyon szépen megy minden. De ha értesz hozzá, integráld bele a BETA1 romba ezt a DownloadProviderUi.apk fájlt a megfelelő helyre és húzd újra a romot, akkor kiderül hogy valóban elindul e. Ha nem akkor nem kompatibilis.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 19, 07:35:31
Norbosz,felraktam a legújabb romodat,de az a szitu,hogy nem akar a telo csatlakozni a netre semmilyen modon.APN beállitás jó,bepipálva van,kikapcs-bekapcs és mégsem.Másik megoldás,Vodafon SMS az APN beállitással elküldve,elmentve,reboot,kapcsolat internettel nincs.különben a romod nagyon jol müködik és ha segitel internethez kapcsolodni ez is marad fenn.Előre is köszi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 19, 10:07:58
  
Fura, nekem is vodafone internetem van és mikor felraktam a romot,nekem rögtön el is indult, felcsatlakozott rá, most néztem és be is jön minden oldal. A beállításokat elvileg automatikusan elvégzi, ha vodás kártya van benne. A vez.nélk és hálózati beállítások - mobil hálózatok - hozzáférési pont neve menüben nézd meg a beállításokat,mert mennie kell. Amúgy bETA2-t raktad fel? Mert én azzal nézem és tényleg gond nélkül működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 19, 10:50:15
Csakhogy ez romániai Vodafon és masok a beállitások
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 04 19, 10:59:08
Megoldottam,feltettem a SGM-FROYO-beta 2.1et és ujra a romodat.Igy már jó.Még valamit szeretnék,ha le tudnád irni a lockscreen cserét.Samdroidos leirás alapján nem nagyon megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 19, 11:15:54
  
Megoldottam,feltettem a SGM-FROYO-beta 2.1et és ujra a romodat.Igy már jó.Még valamit szeretnék,ha le tudnád irni a lockscreen cserét.Samdroidos leirás alapján nem nagyon megy.

Most éppen próbálom az újabb főzésem. :D De lockscreen cserét úgy tudom samdroid beállításokon belül a képernyő menünél tudod elvégezni, legalábbis én tegnap ott láttam egy olyan beállítást amit ha bekapcsolsz egyedi hátteret tudsz berakni a lock screenre, de ezt nem próbáltam bevallom,mivel én el akarnám tüntetni a hátteret, hogy az asztali háttér látszódjon akkor is, ez azonban még számomra is bonyolult,mert a frameworkot magát a kinézetét kéne darabokra szedni hogy rájöjjek hova van belekódolva, de addig úgysem nyugszom míg kész nem lesz. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 19, 11:51:31
Elkészült a BETA2.1-es módosított romom is, tesztelem még de mai nap folyamán felrakom. Javítottam az ssswitch számozási sorrenden, mert előzőben 1,2,4,5 volt most már 1,2,3,4 a sorrend. :D Ezenkívül most már lezár a képernyő ha alvó módba kerül a telefon, meg nincs lag amikor feloldjuk a képernyő zárat. Quadrant ugyan ott maradt ahol eddig volt, egyszóval jó gyors, most Total: 742 CPU:1461 Mem: 340 I/O: 1507 2D: 276 3D: 124. Bele integráltam az appadmin alkalmazást is. Viszont most már egy időre nem főzögetek,amíg nagyobb változás nem jön ki, addig ezek bőven jók. :) De ha a képernyő záron a hátteret sikerül eltüntetnem azt egy telepítős zipbe majd közreadom. Amugy megnéztem a képernyőzár hátterét a SpicagenMod beállítások -> képernyőzár -> kibővített képernyőzár -> képernyőzár háttér menünél tudod megváltoztatni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 04 19, 19:29:53
  
Csak annyira tudtam megoldani ,mint múltkor.  A felírat feljebb került, és az átlátszó háttér eltűnt.
Így néz ki, és a háttér váltás működik.
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-04/103731_kepkivagas_7.png)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 19, 20:42:17
  
Hali!
Csak annyira tudtam megoldani ,mint múltkor.  A felírat feljebb került, és az átlátszó háttér eltűnt.
Így néz ki, és a háttér váltás működik.
(http://prohardver.hu/dl/upc/2011-04/103731_kepkivagas_7.png)

Hű, te egy fej vagy, köszi hogy segítesz. :) Múltkoriban egy szöveget kellett kitörölni,de most nemvolt ott a szöveg, szuper hogy megcsináltad. :) Bele is integrálom akkor a 2.1-es romba, viszont másik fórumba írtam neked privátot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 19, 20:51:06
  
Hű, te egy fej vagy, köszi hogy segítesz. :) Múltkoriban egy szöveget kellett kitörölni,de most nemvolt ott a szöveg, szuper hogy megcsináltad. :) Bele is integrálom akkor a 2.1-es romba, viszont másik fórumba írtam neked privátot.

beta2.1 azaz 2.2 froyo, ugye :D ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 04 19, 20:55:25
  
beta2.1 azaz 2.2 froyo, ugye :D ?

Yes :D SGM-froyo-Beta2.1-Mod-X v2.9
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 04 19, 22:38:13
Rutyika ha Eclipsbe betöltöd a lock Screen-nek a layout at akkor pl az órát át tudnám pakolni vagy ahoz még egy kis java kódot is kéne bütykölni ?:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 04 20, 00:15:26
  
Rutyika ha Eclipsbe betöltöd a lock Screen-nek a layout at akkor pl az órát át tudnám pakolni vagy ahoz még egy kis java kódot is kéne bütykölni ?:S

 :hmm: Szerintem igen. Én is próbálkoztam már hasonlóval, de nem jött össze. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 20, 11:07:33
Na elkészültem az újabb, ezennel már egy időre véglegesebb rommal, az uj 2.9 az alapja, de moddingoltam rajta szokás szerint, köszönet rutyika68-nak, beleintegráltam az új lockscreent is a romba, meg egész ssswithet átszerkesztettem, mármint hogy a fölösleges dolgokat kivettem, viszont a sima 0.9-es ssswitchet raktam bele, mert az újjal ami 0.9 fixed3 a zene hallgatásnál gondok vannak, akad a zene. Ennél nincs ilyen probléma és szuperül gyorsan megy. 735-ös quadrant értéke van és nincs akadozás sem az appok görgetésekor. MiuiMusic-bol is egy régebbit tettem bele, mert az újnál ha beállításokba bemegy valaki FC-zik. De akinek nem jön be ez majd rak rá pl. poweramp programot. :D Röviden ennyi, próbáljátok ki, már aki szeretné.
Link: http://www.multiupload.com/UX9WY6MJNQ (http://www.multiupload.com/UX9WY6MJNQ)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 20, 11:11:17
Akkor meglehet, hogy itt az ideje a váltásnak. A régi romodat használom, de mostanra sokszor megizzad egy feloldástól. Ha átrágta magát akkor megint gyors és nincs akadás, de sajnos így nem lehet nagyon használni már, mert nem tudok egyből telefonálni. Tegnap pl. előbb letette a másik fél a hívást, mint hogy láthattam volna ki hív...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 20, 11:13:17
  
Ebben elvileg ez javítva van, hogy ne lagozzon a hívásnál a telefon. Mondjuk az ssswitch fixed3 jobb lett volna, de azért az a zene akadozás elég bántó volt, viszont abban meg lett volna még egykét újítás. Bár szerintem ez így is jó lesz, próbáld ki, aztán mondj véleményt. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 04 20, 13:33:27
Hali,ha valakit érdekel egy spb shell féle launcher,akkor próbáljátok ki a Regina 3D-t. A marketről ingyenesen le lehet tölteni,egész jó cucc,de én már nagyon megszoktam az adw ext-et:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gexxx 2011, 04 20, 13:35:51
Norbosz,

A Te ROM-odban milyen kernel van? A lockscreen-t, skin-t vissza lehet állítani alap spicagen-re?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 20, 15:51:52
  
Norbosz,

A Te ROM-odban milyen kernel van? A lockscreen-t, skin-t vissza lehet állítani alap spicagen-re?

Yonip V12 kernel van a romomban. Vissza lehet, recoveryből a rom felrakása után dobd fel ezt: http://www.multiupload.com/Z01SWPVSF7 (http://www.multiupload.com/Z01SWPVSF7)
De ez előtt nyomj egy dalvik wipe-ot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 20, 16:22:59
Norbosz a fent lévő LauncherProt-t le lehet valahogy cserélni az eredetire? Csak mert én megvettem még annó, mikor lehetett paypal-al. Jó volna, ha frissíthető lehetne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 20, 16:36:56
  
Norbosz a fent lévő LauncherProt-t le lehet valahogy cserélni az eredetire? Csak mert én megvettem még annó, mikor lehetett paypal-al. Jó volna, ha frissíthető lehetne.

Sajnos ezt a verziót nem lehet frissíteni, de elvileg össze tudok dobni egy recoverys frissítőt, ha jól tudom eredeti romban lévő launcher pro nem tört verziós, így ha azt ráfrissíted elvileg onnantól beírhatod a kódod meg frissíteni is tudod majd. Próbáld meg ezt,most dobtam össze, ha ezzel sem menne megoldjuk máshogy,csak jelezd megy e. :) http://www.multiupload.com/UIF89J2FT8 (http://www.multiupload.com/UIF89J2FT8)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 20, 16:38:11
ok megskubizom, köszönöm.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 20, 18:40:16
  
Na elkészültem az újabb, ezennel már egy időre véglegesebb rommal, az uj 2.9 az alapja, de moddingoltam rajta szokás szerint, köszönet rutyika68-nak, beleintegráltam az új lockscreent is a romba, meg egész ssswithet átszerkesztettem, mármint hogy a fölösleges dolgokat kivettem, viszont a sima 0.9-es ssswitchet raktam bele, mert az újjal ami 0.9 fixed3 a zene hallgatásnál gondok vannak, akad a zene. Ennél nincs ilyen probléma és szuperül gyorsan megy. 735-ös quadrant értéke van és nincs akadozás sem az appok görgetésekor. MiuiMusic-bol is egy régebbit tettem bele, mert az újnál ha beállításokba bemegy valaki FC-zik. De akinek nem jön be ez majd rak rá pl. poweramp programot. :D Röviden ennyi, próbáljátok ki, már aki szeretné.
Link: http://www.multiupload.com/UX9WY6MJNQ (http://www.multiupload.com/UX9WY6MJNQ)

ebben magyarnak kellene lennia alock screen-nek ?
mert nekem nem az :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 04 20, 19:36:01
  
ebben magyarnak kellene lennia alock screen-nek ?
mert nekem nem az :(

Ebben, magyar a felírat. Telepítés recoveryből. http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_31946-31946.html (http://prohardver.hu/tema/re_samsung_i5700_galaxy_spica_hivatalosan_is/hsz_31946-31946.html)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 20, 19:52:25
thx
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 04 20, 21:20:08
Helló Norbosz!
Régebbi romodat használom és most ha fel akarom rakni v2.9 est mi a sorrend a felrakásnál?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 20, 21:36:47
  
Helló Norbosz!
Régebbi romodat használom és most ha fel akarom rakni v2.9 est mi a sorrend a felrakásnál?

Helló!

Legjobb ha teljesen előröl felraksz mindent. Elsőnek Yonippal felrakod a JH7 gyári romot, de yonipba a debugba pipáld be a pda fomat opciót is és úgy rakd fel a gyári romot. Ezután jön a rootolás, majd ezután ha be bootolt, jöhet egy recovery wipe data meg dalvik wipe, ezután esetleg ha használtál samdroidos app2sd-t akkor nem árt formázni a memóriakártyát. Ezután bebootol,romot memkarira húzod, recoverybe vissza majd újra wipe data meg dalvik és mehet fel a rom recoveryből szintén, ezután meg ha bebootolt a rom, kapcsold ki majd kapcsold be és ekkor felteszi a skint meg beállít egykét dolgot a telefonon, és ha ezzel is kész vagy, már csak recoverybe kell particionálni újra az sd-t de ez esetben már ext2 partíciót is létrehoz. Fontos, csak akkor kell ezt az utolsó particionáló lépést végrehajtani,ha samdroidos app2sd-t használod, ellenkező esetben kihagyható az sd particionálása. :) Az egész menetét pedig egykét oldallal előrébb leírták már sokan.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 04 20, 21:45:05
  
az ap2sd t ha jól tudom Te beépítetted az előző romodba és azt használom,az samdroidos?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 20, 22:01:51
  
az ap2sd t ha jól tudom Te beépítetted az előző romodba és azt használom,az samdroidos?

Igen, a samdroid tools nevezetű program. Az gyárilag benne van minden főzött romban,nem én építettem be, de ha azt használod,célszerű az sd format,csak azért hogy a programok mivel sd re fognak települni,ne keveredjenek össze. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 04 20, 22:10:40
  
Igen, a samdroid tools nevezetű program. Az gyárilag benne van minden főzött romban,nem én építettem be, de ha azt használod,célszerű az sd format,csak azért hogy a programok mivel sd re fognak települni,ne keveredjenek össze. :)

Köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gexxx 2011, 04 21, 08:32:45
  
Yonip V12 kernel van a romomban. Vissza lehet, recoveryből a rom felrakása után dobd fel ezt: http://www.multiupload.com/Z01SWPVSF7 (http://www.multiupload.com/Z01SWPVSF7)
De ez előtt nyomj egy dalvik wipe-ot.

köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 21, 13:06:14
  
Helló!

Legjobb ha teljesen előröl felraksz mindent. Elsőnek Yonippal felrakod a JH7 gyári romot, de yonipba a debugba pipáld be a pda fomat opciót is és úgy rakd fel a gyári romot....

Odint akartál mondani, nemde? :D

Csak azért javítottam, nehogy megkeveredjen az ember fia! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 21, 19:31:53
V17  es kernelel van valakinek valamilyen tapasztalata?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 21, 19:50:27
Már v17? Mikor jött ki a 16? :) Gyorsan dolgoznak a srácok:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 21, 20:09:43
  
Már v17? Mikor jött ki a 16? :) Gyorsan dolgoznak a srácok:D
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 21, 21:54:40
  
V17  es kernelel van valakinek valamilyen tapasztalata?

Nekem eddig első indulásra átlag 650-670 ig volt a Quadrant,  most mértem az eredmény.
Total: 710    CPU: 1346    Mem: 324   I/O: 1532   2D: 248    3D: 99   érezhetően sokkal gyorsabb.

Reggel vettem le a töltőről (hálózati) azóta eltelt 15 óra és most 84% on van az akksi,
igaz nemsokat használtam pár telefonálás egy két WiFi adatátvitel.
A YouTube -nél van kétoldalt egy egy függőleges csík, de nem mindegyiknél lehet, hogy a felvételtől függ.
A Market letöltésnél a H betű és a 3G is fel villan.
Most viszont lefagyott a szofver, aksi ki majd be, betölt, látszólag minden rendbe javaslom a Csak 2G hálózatok -at bepipálni, azzal működik. Van egy 27 MB -os mp4 videó fájlom az akadásmentes és a hang szikronban van a képpel, tökéletes.
Szerintem érdemes felrakni ezt a kernelt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 21, 22:26:26
Sziasztok,

Norbosz romját most próbáltam ki (2.9), felraktam hozzá a v17-et eddig nagyon jól teljesít, egy két apk-t módosítottam, de összességében nagyon jó.
Norbosz csak gratulálni tudok, nagyon jó a romod.
Mostanában ketesgettem, hogy hpgyan is épülnek fel ezek a cm romok, de nem találtam használható infót, szóval ha valaki tud ilyet annak megköszönnék egy linket, szeretném minél mélyebben megismerni a romokat.

Más: keresek egy olyan programot amivel ki tudnám próbálni a wpa és a wep boutonságát, magyarul egy wifi törő progit, kíváncsi vagyok hogy a különféle jelszavak mennyi időt vesznek igénybe.
Nem tudom hogy egyáltalán, van e ilyen alkalmazás, de szívesen kipróbálnám.
Szóval aki tud valami ilyesmit elláthatna egy kis infóval, akár ptivátban is.

köszi
üdv.: Pracli
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 21, 23:06:14
  
Köszi. :) Igyekeztem, pl. ssswitchet átírtam, meg rutyika68 locksreent raktam bele. Örülök hogy tetszik. :) Egy ilyen alkalmazásra én is vevő lennék ha tud valaki! V17-t mennyire stabil már? Van 3g,vagy hasonló probléma?

Más: Ja Sir Tremor, Odinra értettem, csak a Yonip már bele ivódott az agysejtembe a sok frissítéstől. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 21, 23:47:48
  
Nem tudom mennyire bírja el a fórum a wifitörésről való beszélgetést :) amugy a yonip 17 van fenn most nekem és eddig jól megy. egyedül a 3g nem megoldott még benne :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 04 22, 09:43:28
Engem a 3G nem nagyon érint mivel nincs internet a telomon. >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 04 22, 10:14:28
Jó ez a V17  :D

Első mérés:   Total767 CPU:1408 Mem:318 I/O:1711 2D:274 3D:124

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 04 22, 10:56:42
valaki próbálta már a mod-x 3-at?
igen jó lenne a v17 ha menne a 3g...
nekem korlátlan netem van vagyis lenne ha menne
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 23, 17:28:23
Nemrég próba képpen felraktam a Neocore 3d-s banchmark progit, és számomra nagy meglepetést okozott már azzal önmagában,hogy elindult. Utoljára Anzo féle romon próbáltam, azzal teljesen meghalt már a legelején. Most szépen végig vitte az egész tesztet, majdhogy nem akadás mentesen. Ez végeredményben 9.2 FPS-t jelenet, de ahhoz képest, hogy régebben el sem indult, ez nagy fejlődés. Remélem, hogy ha lesz egyszer 3d driverünk, akkor ez a szám megközelíti a 20-at. (A Galaxy S 50 FPS-el végigdarálja, de az más kategória :))
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 23, 17:38:53
Jeee V17A kernel de valamiért csak 670 a quadrantom...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 23, 18:32:14
  
Nemrég próba képpen felraktam a Neocore 3d-s banchmark progit, és számomra nagy meglepetést okozott már azzal önmagában,hogy elindult. Utoljára Anzo féle romon próbáltam, azzal teljesen meghalt már a legelején. Most szépen végig vitte az egész tesztet, majdhogy nem akadás mentesen. Ez végeredményben 9.2 FPS-t jelenet, de ahhoz képest, hogy régebben el sem indult, ez nagy fejlődés. Remélem, hogy ha lesz egyszer 3d driverünk, akkor ez a szám megközelíti a 20-at. (A Galaxy S 50 FPS-el végigdarálja, de az más kategória :))
Hogy sikerült 9.2fps? Nekem 8.5 volt a max :s
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 23, 18:57:11
Nem tudom, Norbosz első beta1-es romja van fent, semmit sem változtattam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 23, 19:55:09
Amugy kijött egy olyan update hogy vga-videokat lehet a spicaval felvenni.méghozzá nem is rossz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 23, 21:59:35
fel tudnál esetleg tölteni egy próbavideót? illetve hol találom ezt az updatet? a beta2 topicjában a samdroidon?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 23, 22:11:06
Samsung Spica VGA video (http://www.youtube.com/watch?v=qCGS2Pi9CN4#)
Samsung Galaxy Spica VGA Video (http://www.youtube.com/watch?v=ojKJ24N2m1o#)
a mod+x ben benne van, de valahol van egy külön update fájl is de nem tudom hogy hol :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 23, 22:30:03
Erre gondoltatok? (640x480 Camera with 30FPS, save to MP4)
http://forum.samdroid.net/f57/640x480-camera-30fps-mp4-4873/ (http://forum.samdroid.net/f57/640x480-camera-30fps-mp4-4873/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 23, 22:32:48
  
Erre gondoltatok? (640x480 Camera with 30FPS, save to MP4)
http://forum.samdroid.net/f57/640x480-camera-30fps-mp4-4873/ (http://forum.samdroid.net/f57/640x480-camera-30fps-mp4-4873/)
ezazz!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 23, 23:26:57
 Nem tudom ti hogy vagytok vele de én egyre jobban szeretem ezt a telefont... Pedig már lassacskán egy éve megvan. De mindig okoz meglepetéseket. A v17A kernel eddig gondmentes pörgős és jó, egyedül csak bekapcsolásnál kell vele várni hogy minden widget beinduljon. A 3g-és netem még nincs de jövőhónapban 600 ftért benevezek egyre:) Szóval ha van valakinek valami tapasztalata a V17A kernelel 3 g téren kérem ossza meg.

Mostani  rendszerem: Jh7es alap Cm8.4 és YonipV17A+Camara640x480fix
Ha valamit még tudtok ajánlani hozzá irjatok:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 24, 17:28:47
Akinek nem tetszik a mod-x romban lévő unlock gomb annak elkészítettem egy másik változatot, ebben a gyári eredeti  lock gombokat pakoltam vissza és alul a menüsort is kicsit módosítottam amikor a bal gombot megnyomjuk a főképernyőn. Innen letölthető: http://www.multiupload.com/ZR0851VOR3 (http://www.multiupload.com/ZR0851VOR3)
Telepíteni recoveryből lehet, de előtte wipe dalvik cache-t kell nyomni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 04 24, 19:39:44
Remek ez a Yonipv17...bekapcsolás, képernyő kikapcsolás utána azonnal mély álomba szenderül....nem is értem minek küzdök még a kernelekkel, folyamatos csalódás!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2011, 04 25, 10:27:34
  
Erre gondoltatok? (640x480 Camera with 30FPS, save to MP4)
http://forum.samdroid.net/f57/640x480-camera-30fps-mp4-4873/ (http://forum.samdroid.net/f57/640x480-camera-30fps-mp4-4873/)

Feltettem, de fura csíkok jelennek meg a felvétel közben. A felvett videokra pedig azt írja minden lejátszó, hogy nem lehet lejátszani... :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: iroques71 2011, 04 25, 10:35:04
Sziasztok,

remélem. hogy jó helyen teszem fel ezt a kérdést, mert csak ti tudtok segíteni ha találkoztatok már ilyennel.
 
Galaxy spica-m van, amin egy rettenően kellemetlen folyamat megy végbe minden hívásindításnál. Amint egy telefonszámot hívok, a képernyőn a menük össze-vissza ugrálnak, progik indulnak, leállnak, menün belül ugrál.
Olyan, mintha a telefonszám megadott számait végrehajtaná mint valami parancsot. Találkoztatok már ilyennel? Rootolva van a gép, mindenféle főzött rommal próbáltam már, de egyik sem segített rajta.

Hátha valakinek van használható megoldása. Most perpill a google fiók beállítása után azonnal elkezdte a műveletet hívásnál. Véletlen, vagy az okozza ? Nem tudom.

Várom, hátha valaki tud valami értelmes megoldást rá. Üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 25, 10:51:03
  
Amikor újrarakod, a telót akkor visszaállítasz valami mentést? Mert, ha igen, akkor ne tedd.
Esetleg még azt tudnám javasolni, hogy amikor a google accot hozzáadod, akkor ne engedd neki, hogy visszaállítsa az adatokat. Az is jó, ha csak simán törlöd, a romból a google backup services-t.
Mindenesetre arra tudok csak gondolni, hogy valami "beragadt" a régi romodból, esetleg talán valami a google fiókodban nem stimmelhet, bár ez az opció elég kétséges.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 04 25, 11:59:45
Na..nekem is akad egy kis problémám.

Eddig sgm beta 2 update 2.5-öt használtam, tegnapelőtt kapott egy yonipv17-et, azzal mély alvás. Tegnap újrahúztam az egészet, yonip nélkül, össze-vissza csinált mindent, majd a vége az lett, hogy boot közben restartolt.

Ma újra szenvedtem vele, felkerült a 2.6, öröm, bódottá, ezzel megy. Amíg le nem akarok tölteni valamit marketről, ott azonnal restartol!

Van valami segítő ötlet? Kezdem unni ezt a @&#@akodást...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 25, 13:23:00
  
Én mostanában hanyagolom az sgm-et és sima cm 8.4-et hazsnálok (mod+x), lehet neked is megoldja a problémádat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 04 25, 15:38:42
  
Na..nekem is akad egy kis problémám.

Eddig sgm beta 2 update 2.5-öt használtam, tegnapelőtt kapott egy yonipv17-et, azzal mély alvás. Tegnap újrahúztam az egészet, yonip nélkül, össze-vissza csinált mindent, majd a vége az lett, hogy boot közben restartolt.

Ma újra szenvedtem vele, felkerült a 2.6, öröm, bódottá, ezzel megy. Amíg le nem akarok tölteni valamit marketről, ott azonnal restartol!

Van valami segítő ötlet? Kezdem unni ezt a @&#@akodást...

Hali!

Alapból nem volt jó a 2.6, tehát nem nálad van a gond. Próbálj egy frissebb verziót.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 25, 17:46:49
  
Feltettem, de fura csíkok jelennek meg a felvétel közben. A felvett videokra pedig azt írja minden lejátszó, hogy nem lehet lejátszani... :(
milyen romod és kerneled van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 04 25, 18:22:00
  
Hali!

Alapból nem volt jó a 2.6, tehát nem nálad van a gond. Próbálj egy frissebb verziót.

Közben a marketes okosság megoldódott, viszont a mélyalvás ugyanúgy előjött.  :'(

Mit rakjak fel? Kernel nem kell, azokba már beleuntam!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 04 25, 18:48:33
Ki melyik navigációt tartja a legjobbnak?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 25, 19:40:10
Én iGO-t használok, nekem megfelel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 25, 20:16:21
Banjo kiadott egy V12B nevű kernel változatot.

Changelog V12B (2.6.29.6)
-back to Default CPU Frequency (800mhz)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 25, 22:19:14
  
Feltettem, de fura csíkok jelennek meg a felvétel közben. A felvett videokra pedig azt írja minden lejátszó, hogy nem lehet lejátszani... :(

Nekem YONIP v17A kernel van fent azzal működik, köben kipróbáltam a YONIP v12B -t ezzel nekem is ilyen furcsa csíkokat villogtat.
Az egyéb mp4 fájlokat is szinkronhibával játsza a v12B és 150 pontal kevesebbet mutat a Quadrant nincs is olyan gödülékeny mint a v17A, én ezt tapasztaltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 26, 00:15:54
Norbosz, feltettem a beta2-es romodat, működik minden, de valamiért az állapotsávban lévő power widget ikonjai annyira böhöm nagyok lettek, hogy nem fér ki mind a 6 egy sorba, mert az utolsó lecsúszik a képernyőről. Én állítottam el valamit, vagy ez alapból is ilyen? Lehet vele valamit kezdeni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 26, 09:21:51
  
Norbosz, feltettem a beta2-es romodat, működik minden, de valamiért az állapotsávban lévő power widget ikonjai annyira böhöm nagyok lettek, hogy nem fér ki mind a 6 egy sorba, mert az utolsó lecsúszik a képernyőről. Én állítottam el valamit, vagy ez alapból is ilyen? Lehet vele valamit kezdeni?

Nekem jelenleg 7 ikon van oda kitéve és összehúzódtak automatikusan amikor mellé raktam egy újat. Nem tudom mit állítottál benne el, én csak bementem a beállítások - spicagenmod beállítások - felület - kibővített widget nézet menübe és ott bepipáltam ami kell. Ezután nekem gyönyörűen ott van 7 ikon gond nélkül. Nem tudom nálad mi lehet a gond. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 04 26, 10:11:12
Sziasztok!Tegnap tettem fel ezt a romot/CyanogenMod 6.1.0 RC – Samsung Galaxy Spica/,minden oké kivéve egy dolgot,amit ma reggel vettem észre.Este 35%on volt az aksi,reggel 3%,jo felteszem tölteni,kb 1 órája vettem le,már az is furcsa volt,hogy kb 5 perc múlva már 60% on volt.Tehát 1 órája 100%-on levettem töltőröl azóta hozzá se nyúltam míg nem csörgött,leteszem utána és 80% 1 perc beszéd után.Tegnapig a gyári rom volt rajta 2-3 napig bírta,nem gondolom aksi gond,valakinek valami jó ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 26, 10:13:38
  
Nekem jelenleg 7 ikon van oda kitéve és összehúzódtak automatikusan amikor mellé raktam egy újat. Nem tudom mit állítottál benne el, én csak bementem a beállítások - spicagenmod beállítások - felület - kibővített widget nézet menübe és ott bepipáltam ami kell. Ezután nekem gyönyörűen ott van 7 ikon gond nélkül. Nem tudom nálad mi lehet a gond. :(

Köszönöm a választ, de sajnos nem tudom akkor, hogy hol lehet a hiba. Viszont rájöttem, hogy a Widget-ek oldalra görgethetők, így előhozhatók azok is, amik egyébként lelógnak a képernyőről, így már használható, úgyhogy így marad.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 26, 11:17:17
Az érdekelne, hogy a debug onlyt hogy kell csinálni? A modem.bin-nél megáll az odin. meg a teló Downloading is. Bepipáljak mindent  Odinban és one packageban rajta legyen a jh6? meg ki legyen pipálva a one package?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 26, 11:29:50
  
Az érdekelne, hogy a debug onlyt hogy kell csinálni? A modem.bin-nél megáll az odin. meg a teló Downloading is. Bepipáljak mindent  Odinban és one packageban rajta legyen a jh6? meg ki legyen pipálva a one package?

Megoldottam. Bepipáltam mindent Fail, utána megpróbáltam, jh6ot és jó lett.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2011, 04 27, 08:42:22
  
milyen romod és kerneled van?

Ez van fent:
Yonip CFS V12 /24 Bpp
SGM-froyo-BETA 2.1

Ezek szerint akkor csak egy V17-es kernelt toljak rá?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 04 27, 08:49:54
  
Sziasztok!Tegnap tettem fel ezt a romot/CyanogenMod 6.1.0 RC – Samsung Galaxy Spica/,minden oké kivéve egy dolgot,amit ma reggel vettem észre.Este 35%on volt az aksi,reggel 3%,jo felteszem tölteni,kb 1 órája vettem le,már az is furcsa volt,hogy kb 5 perc múlva már 60% on volt.Tehát 1 órája 100%-on levettem töltőröl azóta hozzá se nyúltam míg nem csörgött,leteszem utána és 80% 1 perc beszéd után.Tegnapig a gyári rom volt rajta 2-3 napig bírta,nem gondolom aksi gond,valakinek valami jó ötlet?

Tegyél egy próbát a battery calibration nevű cuccal, marketről lerántható!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: shOOter of HAF 2011, 04 27, 10:13:51
Feltettem a V17-es kernelt és megoldódott a VGA felvétel probléma.  :ok: Szépen működik, csak egy furcsaság van: mikor fényképet készítek bekockásodik a kép. A fotók amiket készít, azok tökéletesek, csak ez a kockásodás...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 04 27, 10:56:08
Sziasztok!
1 hónapja van egy spicám és szeretnék rá 2.2-es romot a jelenlegi 2.1 helyett.A készülék rootolt.Nézzétek el nekem,hogy nem olvasok vissza több ezer bejegyzést!
Az lenne a kérdésem,hogy melyik romot ajánljátok és honnan tudom letölteni?Valamint a romcsere is az Odinnal végezendő?
A segítséget előre is köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 27, 11:16:09
A menet: Odinnal 2.1-et felrakod (JH6 v. JH7), rootolod a Leshak féle PDA-val, majd recoveryből felpakolod a 2.2-es update pack-et. Részemről ajánlom a Mod-x -es SpicagenMOD Beta2.1-et, de lehet, hogy a legtisztább dolog, ha felrakod Norbosz egybe pack-olt 2.2-es SGM-beta2.1-ét, hiszen abban minden benne van ami kell, semmit nem kell vele csinálnod utána, és stabilan működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 04 27, 11:18:42
  
Vagyis rakjam újra a 2.1-et?Bocs,hogy értetlenkedem!De most szeretnék ilyet először csinálni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 27, 11:28:39
Igen. A 2.1-es oprendszert írod át úgy a recoveryből telepített zip-el, hogy 2.2-lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 04 27, 11:35:54
  
Igen. A 2.1-es oprendszert írod át úgy a recoveryből telepített zip-el, hogy 2.2-lesz.
Küldtem pü-t.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 04 27, 11:55:22
  
Sziasztok!
1 hónapja van egy spicám és szeretnék rá 2.2-es romot a jelenlegi 2.1 helyett.A készülék rootolt.Nézzétek el nekem,hogy nem olvasok vissza több ezer bejegyzést!
Az lenne a kérdésem,hogy melyik romot ajánljátok és honnan tudom letölteni?Valamint a romcsere is az Odinnal végezendő?
A segítséget előre is köszönöm!

Konkrétan 2 oldalt kéne visszamenned, Pracli tökéletes leírása mindenben segít, még linkek is vannak! ;)

http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.3775 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.3775)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 04 27, 14:47:36
  
Konkrétan 2 oldalt kéne visszamenned, Pracli tökéletes leírása mindenben segít, még linkek is vannak! ;)

http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.3775 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.3775)
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 04 27, 18:06:48
Sziasztok!Felraktam norbosz egyik romját és nincs hálózat,nem is érzékeli a simet.Valamint a magyar nyelvet is jó lenne beállítani.
HELP!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 27, 19:00:35
Yonip17a cfs vagy bfs?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 27, 19:30:21
  
Yonip17a cfs vagy bfs?

Én a v17A  CFS 16Bpp -t használom. Reggel húztam le a töltőröl és még mindig 100% -ot mutat, igaz nem igazán használtam ma. (két telefonhívás, 3 fénykép).
Quadrant:
Total: 707     CPU: 1301     Mem: 314     I/O: 1525     2D: 280     3D: 113
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 04 27, 20:04:22
  
Én a v17A  CFS 16Bpp -t használom. Reggel húztam le a töltőröl és még mindig 100% -ot mutat, igaz nem igazán használtam ma. (két telefonhívás, 3 fénykép).
Quadrant:
Total: 707     CPU: 1301     Mem: 314     I/O: 1525     2D: 280     3D: 113

Cfs? Linkeld mar. En csak 16-24bppt ismerek. Linkeld pls.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 27, 20:38:06
  
Sziasztok!Felraktam norbosz egyik romját és nincs hálózat,nem is érzékeli a simet.Valamint a magyar nyelvet is jó lenne beállítani.
HELP!!!

Milyen sorrendben raktad fel a romot? Nyomtál közben wipe data és wipe dalvikot recoveryben? Mikor felraktad a romot  újraindítottad és vártál még pár percet míg újra betölt? Amúgy magyar nyelv alapból benne van, ráadásul azzal köszönt be miután végig mentél az elején a setup wizardba. Ilyen gond még senkinek sem volt aki a romom használja, szerintem próbáld meg újra feltenni a 2 oldallal ezelőtti leírás alapján.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 27, 20:42:06
  
Cfs? Linkeld mar. En csak 16-24bppt ismerek. Linkeld pls.

A v13 óta csak CFS létezik

http://forum.samdroid.net/f56/discussion-yonip-kernel-4256/index563.html#post136127 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-yonip-kernel-4256/index563.html#post136127)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 04 27, 20:45:47
  
Milyen sorrendben raktad fel a romot? Nyomtál közben wipe data és wipe dalvikot recoveryben? Mikor felraktad a romot  újraindítottad és vártál még pár percet míg újra betölt? Amúgy magyar nyelv alapból benne van, ráadásul azzal köszönt be miután végig mentél az elején a setup wizardba. Ilyen gond még senkinek sem volt aki a romom használja, szerintem próbáld meg újra feltenni a 2 oldallal ezelőtti leírás alapján.
Újraraktam,sikerült.
A felső taskbarba hogy tudom kirakni az órát?Valamint az usb kapcsolat 1-2 perc elteltével mindíg megszakad.Szeretném visszarakni a biztonsági mentéseimet,de így nem tudom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 04 27, 20:56:26
  
Tegyél egy próbát a battery calibration nevű cuccal, marketről lerántható!
Köszi,kipróbálom ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 27, 22:53:19
  
Újraraktam,sikerült.
A felső taskbarba hogy tudom kirakni az órát?Valamint az usb kapcsolat 1-2 perc elteltével mindíg megszakad.Szeretném visszarakni a biztonsági mentéseimet,de így nem tudom.

A felső taskbarban ott van az óra jobb oldalt fönt. Amikor a rom feltelepült újraindítottad a készüléket és vártál, míg betölt? Közbe ugye nem nyomtál wipe-ot? Mert a rom felrakás folyamata úgy működik ennél a főzött romnál hogy először felrakja a romot, rögtön ext2-re formatálja amit kell, majd miután betöltötte a romot rendesen tehát bejöttek az ikonok akkor ki majd be kell kapcsolni, ekkor állítja be a skint és ekkortól válik láthatóvá az óra is ott felül a taskbaron.Tutira jónak kell lennie mert sokan rakták már fel a romot, meg én is már vagy hatszor felraktam. USB szakadásra nem tudok mit írni,mivel nekem azzal sincs gondom, lehet hogy a kábeled szakadt meg vagy a csatlakozó rossz a telefonba,az bármitől előfordulhat, de a romban ilyen hiba biztos nincs, mert ezt a mod-x verziós romból főztem és ott senki sem jelzett ilyen hibát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 04 27, 23:35:44
Nincs valakinek valami ötlete hogy miért nem jelentkezik be a skypom? HA esetleg van valami link amit letölthetnék megköszönném:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 04 28, 08:55:58
  
A felső taskbarban ott van az óra jobb oldalt fönt. Amikor a rom feltelepült újraindítottad a készüléket és vártál, míg betölt? Közbe ugye nem nyomtál wipe-ot? Mert a rom felrakás folyamata úgy működik ennél a főzött romnál hogy először felrakja a romot, rögtön ext2-re formatálja amit kell, majd miután betöltötte a romot rendesen tehát bejöttek az ikonok akkor ki majd be kell kapcsolni, ekkor állítja be a skint és ekkortól válik láthatóvá az óra is ott felül a taskbaron.Tutira jónak kell lennie mert sokan rakták már fel a romot, meg én is már vagy hatszor felraktam. USB szakadásra nem tudok mit írni,mivel nekem azzal sincs gondom, lehet hogy a kábeled szakadt meg vagy a csatlakozó rossz a telefonba,az bármitől előfordulhat, de a romban ilyen hiba biztos nincs, mert ezt a mod-x verziós romból főztem és ott senki sem jelzett ilyen hibát.
Megoldódott a probléma:feltettem anzo romját.
Viszont az usb-vel kapcsolatban akkor nem tudom,mi lehetett a baj,mert előtte is és most is hibátlanul műkszik.
Valószínű én szúrtam el valamit telepítés közben,de majd újra próbálom.
Azért köszönöm a segítséget!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 04 28, 09:06:19
Sziasztok!
Volna egy naiv kérdésem ez a rom van fent/CyanogenMod 6.1.0 RC / látom összevissza csereberélitek a kernelt azt lehet  rom csere nélkül is függetlenül,tehát sd-ről felrakom a zip-et és kész,nem lesz baja a romnak?Froyo alapú romot milyet ajánlotok,amiben a lehető legkevesebb a hiányosság?Vagy lehet más rom is ,de a lényeg az lenne ,hogy gyors legyen,3d-s mint a mostani/gallery ,menü effektek stb/.Előre is köszi a választ.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Maxx77 2011, 04 28, 17:39:48
 Sziasztok !
Hogyan tudok saját romot főzni? Leginkább az érdekelne hogy a telepitetendő alkalmazásokat hogyan tudom testre szabni belerakni amire szükségem van és eltávolítani amire nincs.... CM 6.1.1 Alpha 8.4 lenne az alap... esetleg annyi még hogy a témát hogyan tudom beleintegrálni :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 04 28, 17:53:06
  
Sziasztok !
Hogyan tudok saját romot főzni? Leginkább az érdekelne hogy a telepitetendő alkalmazásokat hogyan tudom testre szabni belerakni amire szükségem van és eltávolítani amire nincs.... CM 6.1.1 Alpha 8.4 lenne az alap... esetleg annyi még hogy a témát hogyan tudom beleintegrálni :ima:
szia!
Én egész egyszerűen oldottam meg mindig az ilyen típusú főzést: total commanderben megnyitottam a .rar fájlt, a system->app mappában kitörölgettem a fölösleges appokat (érdemes odafigyelni, hogy ne törölj olyat, ami fontos) és bemásoltam azokat, amelyeket használni szoktam; aztán egész egyszerűen felraktam a romot recoveryből és kész :)
Tudom, kissé "hentes" módszer, de nekem mindig bejött :)
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Maxx77 2011, 04 28, 17:58:21
Eddig működött nekem is ez a módszer. De mostanában valamiért azt kapom kiírva hogy "bad" amikor telepíteni próbálom az ilyen manipulált romot
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 28, 19:01:27
Találkozott már valaki olyan problémával, hogy clean install után, frissen feltett MOD-X- ROM-nál kapásból nincs térerő?
Mert már a második újrahúzáson vagyok túl 1 órán belül, de ugyanabba a gondba ütközök! :hmm:

Ráadásul a második telepítés után folyamatosan megakad a bootanimációnál és ennyi... >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 28, 19:05:33
Nekem a Norbosz által főzött (mod-x-ből ugye) rommal van olyan gondom, hogy néha eldobja a térerőt. Tisztára, mintha iPhone lenne, csak  itt mindegy, hogy fogom-e, vagy sem. Ez előző beta1-es mod-x-es romnál is ezt csinálta. Nem gyakran jön elő, de azért feltűnő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 28, 19:08:03
  
Nekem a Norbosz által főzött (mod-x-ből ugye) rommal van olyan gondom, hogy néha eldobja a térerőt. Tisztára, mintha iPhone lenne, csak  itt mindegy, hogy fogom-e, vagy sem. Ez előző beta1-es mod-x-es romnál is ezt csinálta. Nem gyakran jön elő, de azért feltűnő.

De most nagyobb gond, hogy be sem boot-ol a tella.
Arrgghhh...nyomhatom megint a CI-t...harmadszor. >:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 29, 00:17:42
  
Nekem a Norbosz által főzött (mod-x-ből ugye) rommal van olyan gondom, hogy néha eldobja a térerőt. Tisztára, mintha iPhone lenne, csak  itt mindegy, hogy fogom-e, vagy sem. Ez előző beta1-es mod-x-es romnál is ezt csinálta. Nem gyakran jön elő, de azért feltűnő.

Ezt a jelenséget mikor produkálja? 3g-t használsz, vagy 2g-n dobálja? Mert én 2g-n használom de még nem dobta el a térerőt.

Sir tremor: Mitől nem bootol be?

Amúgy az ilyen problémák zöme sajnos két dologból adódhat, egyik hogy béta verzió még mindig nem 100% kiforrott, másik meg az ssswitch. Bár ha meg kiveszem a romnál nem lehet uv-t állítani,meg nem annyira kíméletes az aksival mint ssswitchel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 29, 00:28:26
  
Ezt a jelenséget mikor produkálja? 3g-t használsz, vagy 2g-n dobálja? Mert én 2g-n használom de még nem dobta el a térerőt.

nincs mobilnetem, mert a szolgáltatónál letiltattam. Amúgy ma este egy hívás után előjött egy SOD is.

Ez a térerődobálás csak kb 2-5 mp, és lehet, hogy csak rosszul írja ki a telefon a térerőt, mert telefonálás közben még sosem szakadt meg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 29, 00:32:47
  
nincs mobilnetem, mert a szolgáltatónál letiltattam. Amúgy ma este egy hívás után előjött egy SOD is.

Ez a térerődobálás csak kb 2-5 mp, és lehet, hogy csak rosszul írja ki a telefon a térerőt, mert telefonálás közben még sosem szakadt meg.
az hogy 2g-n vagy 3g-n használod nem csak a netnél nyilvánul meg...a hívásnál épp olyan fontos és a térerőt is ez határozza meg
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 04 29, 00:44:28
átpipáltam 2G-re meglátjuk, hogy most mit művel. (bár még sosem volt 3g-s ikonom fent, mindig wifit használok.)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 29, 09:34:07
  
átpipáltam 2G-re meglátjuk, hogy most mit művel. (bár még sosem volt 3g-s ikonom fent, mindig wifit használok.)

Szerintem úgy jó lesz. :) 3G lefedettség nem mindenhol van még az országban és 3g-n nekem is volt hogy akadozott meg gyengélkedett a térerőm. A 3G ugyanis teljesen más frekvenciát használ mint a 2G, hiába van vagy nincs mobilnet, nem az határozza meg. Szerintem így már jó lesz neked. SOD nem tudom mitől lehet, én ssswitchben -50 uv-t használok. Te mennyit? Mert SOD nekem eddig csak attol volt ha nagyon levettem az uv-t, de végülis akár egy feltelepített hibásan működő program is okozhatja, elég nehezen kideríthető.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 29, 10:50:17
Nnnna hosszas küszködés és néhány cifra mondat >:( után RÁJÖTTEM a megoldásra...
Érdekesen működik a dolog, de eddig bevált:
1:
Clean Install -> Wipe dalvic-cache ->Új ROM feltelepít.
Ezután nem talál szervizt 2 bootolás után sem.
2:
Ekkor ismét Recovery -> Factory Reset -> wipe dalvic-cache (erre hibát fog írni), ROM ISMÉT FELTELEPÍT :shock: (ilyenkor már nem fog látszani a telepítés aktuális állapotát jelző csík, de szépen felmegy a ROM)
3:
Boot és máris van hálózat, kéri a konfigurálást és MŰKÖDIK!!! :taps:

Fura egy megoldás, de aki esetleg hasonló gondba ütközött, annak javaslom ezt a módszert ;) (kiváltképp, ha el akarja kerülni azt az idegölő szenvedést, mire erre rájöttem :-X).

Most letesztelem a v3.1-es MOD-X-et Voku kernellel, meglátjuk mit mutat.  :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 04 29, 11:14:53
Na felraktam norbosz 2.9 es romját.. így első "érzésre" nekem megint csak tetszik : ) mint az előző.
annyi apró hibát találtam hogy amikor raknám be a contact-okat a névjegyekhez ugye import/export és 2 importálás sim kártyáról lehetőség van de megnéztem még a jh7be hogy az egyik az importálás sd kártyáról kéne hogy legyen így hát ráböktem a 2.ra és el is kezdte keresni sd-n szóval igazából működik csak más van kiírva.. (bár lehet csak nálam van ez a "hiba")
de ennek ellenére szép munka köszönöm :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 29, 11:27:29
Én most mod+x legújabbat és voku v0.4-t használok, lemondtam yonipról mostanában sajnos nekem nem jöttek be a kernelei.
quadrant (ha valakit érdekel): ~700+

Remélem bírni fogja ez már hosszabb ideig is...
Utoljára amire azt mondtam,  hogy tényleg stabil az még cm 8.2-nél volt bfs Kernelekkel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 04 29, 12:04:55
na próbálgatom a romot sokszor lassulgat ez az fc-zik... de amikor gyors akkor nagyon gyors : )
de hogy mik lehetnek ezek az akadások meg hogy meg izzad néha néha programoknál.. nem értem : /
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 04 29, 13:34:24
  
Én most mod+x legújabbat és voku v0.4-t használok, lemondtam yonipról mostanában sajnos nekem nem jöttek be a kernelei.
quadrant (ha valakit érdekel): ~700+

Remélem bírni fogja ez már hosszabb ideig is...
Utoljára amire azt mondtam,  hogy tényleg stabil az még cm 8.2-nél volt bfs Kernelekkel.

Linket kaphatnánk? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 29, 14:15:54
  
Nnnna hosszas küszködés és néhány cifra mondat >:( után RÁJÖTTEM a megoldásra...
Érdekesen működik a dolog, de eddig bevált:
1:
Clean Install -> Wipe dalvic-cache ->Új ROM feltelepít.
Ezután nem talál szervizt 2 bootolás után sem.
2:
Ekkor ismét Recovery -> Factory Reset -> wipe dalvic-cache (erre hibát fog írni), ROM ISMÉT FELTELEPÍT :shock: (ilyenkor már nem fog látszani a telepítés aktuális állapotát jelző csík, de szépen felmegy a ROM)
3:
Boot és máris van hálózat, kéri a konfigurálást és MŰKÖDIK!!! :taps:

Fura egy megoldás, de aki esetleg hasonló gondba ütközött, annak javaslom ezt a módszert ;) (kiváltképp, ha el akarja kerülni azt az idegölő szenvedést, mire erre rájöttem :-X).

Most letesztelem a v3.1-es MOD-X-et Voku kernellel, meglátjuk mit mutat.  :ima:

Ezt uj rom telepítése előtt csináltad? Mert én mindig nyomok a dalvik mellé egy system/data wipe-ot is és akkor az uj romnál már ha feltelepült, nem jön elő hiba. :)

Na felraktam norbosz 2.9 es romját.. így első "érzésre" nekem megint csak tetszik : ) mint az előző.
annyi apró hibát találtam hogy amikor raknám be a contact-okat a névjegyekhez ugye import/export és 2 importálás sim kártyáról lehetőség van de megnéztem még a jh7be hogy az egyik az importálás sd kártyáról kéne hogy legyen így hát ráböktem a 2.ra és el is kezdte keresni sd-n szóval igazából működik csak más van kiírva.. (bár lehet csak nálam van ez a "hiba")
de ennek ellenére szép munka köszönöm :taps:

Sajnos ez a hiba minden beta 2 romnál ott van, legalábbis én mielőtt főztem már a mod-x romban is benne volt. Majd egyszer csak javítják... :D Lehet a fordításnál lett valami elszúrva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 04 29, 15:13:08
  
Ezt uj rom telepítése előtt csináltad? Mert én mindig nyomok a dalvik mellé egy system/data wipe-ot is és akkor az uj romnál már ha feltelepült, nem jön elő hiba. :)

Jah...
De hidd el, megpróbáltam minden lehetőséget (többek között a system/data wipe-ot is), de csak az előbb leírt folyamat hozott működőképes rendszert, viszont nem zárom ki, hogy egyedi hiba...láttunk már pár ilyet. :D
Mindegy, a lényeg, hogy most szépen ketyeg... ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 04 29, 18:43:51
  
Ezt uj rom telepítése előtt csináltad? Mert én mindig nyomok a dalvik mellé egy system/data wipe-ot is és akkor az uj romnál már ha feltelepült, nem jön elő hiba. :)

Sajnos ez a hiba minden beta 2 romnál ott van, legalábbis én mielőtt főztem már a mod-x romban is benne volt. Majd egyszer csak javítják... :D Lehet a fordításnál lett valami elszúrva.
igen, ez még egy régről, konkrétan a magyar fordítás keletkezése óta ismert hiba.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 04 30, 05:47:34
Sziasztok
Egy kis segítséget szeretnék kérni.... Nem tudok csinálni Clean Installt :(
Illetve tudok, megy minden rendben, de mégsem az igazi valami..... pl nem jön be az új rendszernél
szokásos bejentkező képernyő, ahol ki kellene választani a nyelvet, google accuntot kell csinálni vagy bejelentkezni, android rendszert tanulni... (nem mintha kéne :)) de ebből gondolom, hogy ez bizony nem CI.
Sőt.... előtte Norbosz v.2.9-es rom volt fent, és mintha annak a rendszer beállításait őrizné... mintha.
Már többször próbáltam a CI-t, de volt, hogy be sem tudtam lépni a beállításokba :(
Szóval a kérdésem, hogy lehetne mindennek ellenér totál CI-t csinálni??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 04 30, 07:03:14
SGM Beta 2-t raktad fel? Nálam ott volt ilyen.  Próbáld meg a Cyanogen 8.4-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 04 30, 07:12:23
  
SGM Beta 2-t raktad fel? Nálam ott volt ilyen.  Próbáld meg a Cyanogen 8.4-et.

Norbosz v2.9-et raktam fel, és most meg felrakom, és nem tud betölteni....
Próbáltam 8.4-et, az megy.... csak nagyon jó volt a Norbosz féle rom..... de nem értem, mi van most.. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 04 30, 07:57:10
Norbosz v2.9-et raktam fel, és most meg felrakom, és nem tud betölteni....
Próbáltam 8.4-et, az megy.... csak nagyon jó volt a Norbosz féle rom..... de nem értem, mi van most.. :(
[/quote]
Nah.... valami nagy nehezen felment, de nem értem, mi volt a baj... mindegy is.
Norbosz, kérdezni szeretnék valamit..... felraktam a v2.9-et megint, de most valami pirosas háttér van rajta, olyan függöny féle...... előtte pedig olyan szép kék színű háttererm volt... én azt akarom vissza ám :) mi a megoldás.....??
Sőt, az egész olyan, mintha más téma lenne, a felső sor is teljesen más... :( mit csinálhattam rosszul??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 30, 09:04:08
Lukiqq közzétette az általa fejlesztett kernel forrásokat (kár, hogy nem 2 hónappal ezelőtt).
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index379.html#post143870 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index379.html#post143870)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 04 30, 10:29:31
  
Az igazából a probléma hogy ez a rom úgy épül fel hogy van egy első és egy második boot telepítés után. Azaz először felrakja a romot magát,átkonvertálja ext2-re a rendszert, aztán második bootoláskor betölti a skint meg beállít egykét programot, majd törli a második bootoláskor szükséges fájlokat. Így ha nyomsz neki egy teljes visszaállítást azaz wipe data/systemet akkor visszaáll az első bootoláskor bejött képre a rendszer, és mivel a második bootoláskor szokásos fájlok már nincsenek rajta ezért nemtudja feltenni a skint. Sajnos erre csak azt tudom neked mondani hogy a romom másold rá sd-re, és menny be a recoverybe majd nyomj wipe dalvik és wipe data/systemet újra és rögtön ezután rakd fel a romomat recoveryből. Ezután ha feltelepült és elindult a rendszer, akkor indítsd újra, hagyd hogy betöltsön és ekkor már minden olyan lesz amilyennek lennie kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 04 30, 11:20:52
  
Lukiqq közzétette az általa fejlesztett kernel forrásokat (kár, hogy nem 2 hónappal ezelőtt).
http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index379.html#post143870 (http://forum.samdroid.net/f56/discussion-lukiqq-kernel-playground-4112/index379.html#post143870)
Hmm ez nekünk miért lesz jó? Lukiqq bácsi tud valami olyat ami a mostani kernelekben nincs benne? Már elég régi a lukiqq kernel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 30, 11:57:50
Ismét túl vagyok pár hét romtesztelésen, úgy néz ki, hogy bejön ez a mod-x a honeycomb témával. Kernelnek jelenleg a yonip v17 van fent, gyorsnak tűnik, kár hogy csak 2G alatt stabil. Maradnék hosszabb távon ennél az összeállításnál,  de jelenleg épp nem működik a lock a home és a phone gomb, ez valami bug vagy feature? :) Vagy én rontottam el valamit?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: macik 2011, 04 30, 15:16:22
  
Helló!

Az igazából a probléma hogy ez a rom úgy épül fel hogy van egy első és egy második boot telepítés után. Azaz először felrakja a romot magát,átkonvertálja ext2-re a rendszert, aztán második bootoláskor betölti a skint meg beállít egykét programot, majd törli a második bootoláskor szükséges fájlokat. Így ha nyomsz neki egy teljes visszaállítást azaz wipe data/systemet akkor visszaáll az első bootoláskor bejött képre a rendszer, és mivel a második bootoláskor szokásos fájlok már nincsenek rajta ezért nemtudja feltenni a skint. Sajnos erre csak azt tudom neked mondani hogy a romom másold rá sd-re, és menny be a recoverybe majd nyomj wipe dalvik és wipe data/systemet újra és rögtön ezután rakd fel a romomat recoveryből. Ezután ha feltelepült és elindult a rendszer, akkor indítsd újra, hagyd hogy betöltsön és ekkor már minden olyan lesz amilyennek lennie kell.

Köszönöm szépen, most már olyan :)
Nagyon jóóóóó :) ez a ROM :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 04 30, 19:38:01
  
Hmm ez nekünk miért lesz jó? Lukiqq bácsi tud valami olyat ami a mostani kernelekben nincs benne? Már elég régi a lukiqq kernel.

Majd kiderül, hogy Banjo0917 mit tud belőle hasznosítani a YONIP -hoz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 04 30, 22:37:40
Felraktam Norbosz romját, saját kiegészítésekkel, nagyon kellemes. :)
Azt hiszem azt felejtjük elmondani mindig, hogy legyen vagy 3-400 Mb szabad hely az SD kártyán, mert hanem bugosan települ fel a cucc. Nekem pl. ez volt a hiba eddig. A másik gyakori hiba, hogy a hibás rendszer Titanium mentését restore-olják az emberek, ezt sem szabad, csak a programokat telepítsétek vissza a backupból.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 01, 07:04:07
Sziasztok!
Valaki legyen szives válaszoljon már...kérdeztem már 1szer,olvasgattam is,de nem találok választ.Kernelt lehet csak simán rom nélkül is cserélgetni?Tehát csak a kernelt,zipből felteszem recovery-ből és kész,nem lesz a romba kár,változás?
Köszönöm előre is a választ.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 05 01, 07:44:28
  
Sziasztok!
Valaki legyen szives válaszoljon már...kérdeztem már 1szer,olvasgattam is,de nem találok választ.Kernelt lehet csak simán rom nélkül is cserélgetni?Tehát csak a kernelt,zipből felteszem recovery-ből és kész,nem lesz a romba kár,változás?
Köszönöm előre is a választ.

Ahogy mondod. Nyugodtan cserelgethetsz kernelt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 01, 08:41:43
Végre,köszi a választ...és esetleg még abba tudsz segíteni,hogy milyen romot érdemes felrakni?Most ez van CyanogenMod 6.1.0 RC ,gondolom nem a legfrissebb és nem is a leggyorsabb.Ja és Froyo alapú még nincs olyan ami tökéletes igaz?Ahogy olvastam,vannak hiányosságok,tehát 2.1-es kéne.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gunyo 2011, 05 01, 08:50:59
  
Végre,köszi a választ...és esetleg még abba tudsz segíteni,hogy milyen romot érdemes felrakni?Most ez van CyanogenMod 6.1.0 RC ,gondolom nem a legfrissebb és nem is a leggyorsabb.Ja és Froyo alapú még nincs olyan ami tökéletes igaz?Ahogy olvastam,vannak hiányosságok,tehát 2.1-es kéne.

Igaz regen volt mar spicam, de ahogy emlekszem, a spicagenmod volt a legjobb.
Itt mindent megtalalsz: http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/ (http://forum.samdroid.net/f56/ultimate-patch-4116/)

Stock froyo nincs es nem is lesz. Javasolt egy JH1, JH6 vagy JH7 felrakasa alapnak. (tokmindegy melyiket valasztod) Utana LK2-08 kernel odinnal es mehet ra a custom rom. Ezekkel kvazi 2.2.1 -es lesz az androidod.
A tobbiek biztosan bovebb informacioval rendelkeznek az epp aktualis legjobb kernel+rom+patch kombinaciokrol.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 01, 08:59:49
A rootolás és JH6 megvolt,Cyanogen előtt,mindig kell másik rom előtt gyári romot rakni?Vagy azt csak egyszer kell az elsőnél?Mert akkor ha jól olvasgatok,csak leszedek egy Samdroidot,felteszem az sd-re és Recovery-ből felteszem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 01, 10:21:33
Felraktam Norbosz BETA2 romját mellé meg egy yonipv17-et eddig nagyon jó igen gyors :D
Kamerát is megpróbáltam de akkor csak bootolásig jutottam .s Pedig jó lenne a camera vki tudja melyikre jó vagy erre mért nem jó?(Nekem nem baj hogy nem megy a 3G ha esetleg ennek a rovására megy a cam mert nicns net még a telómon)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 05 01, 12:39:17
Hmm háát Voku már hasznosította Lukiqq forrásait.

http://forum.samdroid.net/f53/dev-voku-kernel-4911/ (http://forum.samdroid.net/f53/dev-voku-kernel-4911/)

Én felraktam a v0.7-et eddig amit észrevettem, az az hogy picit akad a widget lista. Quadrantban nem valmai nagyszám, de az utóbbi időben nem érdekel a quadrant egyáltalán.

Gyorsnak gyors, gyorsan tölti be a dolgokat, memóriakezelése is nagyon jó. És mintha böngészni is jobban tudtam volna(gyorsabban).
Egyelőre tesztelem:), az az egy biztos, hogy már 2-3 napja voku kernelt használok és nem telepítgettem össze vissza, jól tolja a srác:).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 01, 19:03:04
Halihó!

SGM-froyo-BETA_2.1-NextGeneration_3.2- Erről van már tapasztalat? Most bootol, de telepítésnél valami hibára hivatkozott!

Senki nem dobta még fel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 01, 20:56:03
Próbáltátok már az új voku kernelt? Mondom feldobom megnézem milyen. Lépek be a recoverybe, és négy felé ossza a képernyőt mind a négy ablakba a recovery jön be nagyon kicsi betűkkel. Másnál milyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 01, 21:20:27
Szia!
Igen ugynígy jártam,nekem is fura volt és vannak benne + dolgok is.
Ezt raktad fel?:VOKU-kernel_v0.7_(AIO+ssswitch)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 01, 21:48:04
Norbosz...most néztem,lehet véletlen,de 2. Recovery belépésnél már teljes képernyővel megy rendesen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 01, 23:06:15
  
Norbosz...most néztem,lehet véletlen,de 2. Recovery belépésnél már teljes képernyővel megy rendesen.

Igen azt raktam fel. Fura, mert nekem akárhányszor wipe-oltam mindig 4 felé osztotta a képernyőt recoveryben. Nem értem miért, elég bugos ezek szerint még a voku kernel sajnos. :( Pedig teljesítményre már nem rossz. Egy kérdésem lenne még igy mindenkitől hátha valaki ért hozzá. Szóval ugye alapból ez a voku kernel kitörli az ssswitchet, betesz helyére egy nem konfigurálható fix ssswitchet így megszűnik az uv állítás meg mindenféle álíltási lehetőség ami eddig volt. Kérdésem az lenne hogy ez a kernel mivel voku gyártmánya, esetleg a kernelbe magába bele tette az ssswitchet? Tehát pl az appokat kilövöldözi rendesen ha a háttérben futnak? Mert eddig ssswitchben volt pl ilyen állítási lehetőség. Azért is kérdem mert ha nem akkor nem értem miért törli le és rak be egy fix ssswitchet, amivel megszűnik csomó állítási lehetőség.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 05 02, 07:41:27
  
Szia, én ahogy észrevettem valóban megszűnik az ssscfg, viszont nem vettem észre olyat, hogy rosszabb lenne a teljesítmény, kilövöldözi az appokat, ahogy írtad. Nekem szépen muzsikál, a recovery menü is teljesen jól megy teljes képernyőn.

Nálam teljesen stabil, ami azt illeti még 1 fc-sem jött be, pedig frissítgettem a kernelt rendesen voku 04v-tő v07-ig.

Szerintem még a mai nap folyamán fel is dobom a v08-at:).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 02, 09:13:53
Tegnap felraktam én is a voku 0.7-et, nekem is négyfele osztja a recoveryt, ezenkívűl szépen muzsikál. Egyetlen hibája, hogy megint nem megy az iránytű... Azért hihetetlen, hogy mindig van valami gubanc. Pedig elvileg ez az iránytű dolog rég megoldódott, de nem merem a régi patchet ráengedni, mert végre működő, stabil rendszerem van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 02, 11:02:07
  
Szia, én ahogy észrevettem valóban megszűnik az ssscfg, viszont nem vettem észre olyat, hogy rosszabb lenne a teljesítmény, kilövöldözi az appokat, ahogy írtad. Nekem szépen muzsikál, a recovery menü is teljesen jól megy teljes képernyőn.

Nálam teljesen stabil, ami azt illeti még 1 fc-sem jött be, pedig frissítgettem a kernelt rendesen voku 04v-tő v07-ig.

Szerintem még a mai nap folyamán fel is dobom a v08-at:).

Én is néztem a v6 még elég szépen megy, 707-es max quadrantal. A v7 csak rosszabb, négy felé osztja most is a képernyőt, miután másodszor is feltettem. Most jön a v8, ha az sem válik be akkor v6 lesz. Amúgy én azt vettem észre hogy nekem alvó módban most gyorsabban merül a telefonom mint rendes ssswitchel, mivel ott lejjebb vettem az uv-t és powersave módban használtam alvó módban így volt hogy két napig csak egy pár százalékot ment le a töltöttség, most azonban egy este alatt 6%-ot. Meglátjuk hogy mi lesz, egyelőre a v8-at megnézem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 02, 12:30:19
Hell!

Én most az SGM Beta 2.1 (Update-Pack v3.1)-et használom Yonip v.17A kernellel és eddig nagyon meggyőző.
Sem SOD(mint a sima v.17-nél), sem bugok, a rendszer gyors és eddig stabil is! :ok:

Módosítottam a ssswitch beállításokat (awake/sleep UV és CPU átállítva: 50/100, 1066/266, SD write/read belőve, stb...), 8.3-as write eredményeket hoz, quadrant 735-740 környéke és az UV állítás után az üzemidő is korrekt. ;)

Egyelőre marad a cucc így, de ez sem tűnik rossznak:
http://forum.samdroid.net/f56/kernel-horse-power-v1-0-a-4941/ (http://forum.samdroid.net/f56/kernel-horse-power-v1-0-a-4941/)

Akinek van kedve próbálkozni, raaajta! :D

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 02, 13:31:57
  
Én is azzal próbálkoztam az előbb. :D Eredményekben nekem is 740-et hoz ahogy a v12 is 740-et hoz. SOD nekem abban sincs, viszont nekem szúrja a szemem a v3.1-ben az a sok ikon módosítás, jobb szerintem ha a programoknak a jól megszokott eredeti ikonjuk van. :) Úgyhogy én még a 2.9-t használom, végülis a program frissítéseken és a kernel változtatáson kívül semmit nem csináltak azóta vele. Na jó talán a kamera 640*480 update, de azt bárki felteheti. :D Mondjuk jó hogy ennyien kezdtek neki kernelt írni, valami csak kifő belőle. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 02, 14:22:59
  
Igen, Nekem is tetszik, hogy pár új delikvens is rárabolt a Spica kernelek fejlesztésére. ;)
Néhányszor megfordult a fejemben (de csupán csak az Adreno chip miatt), hogy váltok Desire-re, vagy Samu Ace-ra, de mindig győz a Spica iránti szeretetem. :taps:
Mostanában igen gördülékeny a cucc az új ROM-okkal és kernelekkel, úgyhogy maradok tisztelettel. :D
Viszont jópár embernek ROOT-oltam az utóbbi pár hónapban X8-at, X10 Mini/Mini Pro-t és mindig rájövök, hogy mennyivel egyszerűbb a Spica "csinálása" és a rá fejlesztett ROM-ok is (néhány állandó, de elviselhető bug-tól eltekintve) mennyivel stabilabbak.

A minap csináltam egy x10 Mini Pro-t, megrootoltam, felpakoltam az xRecovery-t, felpakoltam az Apps2SD-t (hihetetlen, hogy mindent külön metódussal kell végezni, ráadásul az SD particionálása sem végezhető Recovery-ből, csak PC-n keresztül :-X) és mikor nagynehezen mindennel kész voltam, felraktam rá egy főzött 2.1-es romot...és ROTTY!!! >:(
ROM felment, el is indult a cucc, láthatóan működtek a funkciók, kivéve egyet:
Nem reagált a képernyőfeloldásra...és itt meg is halt a mutatvány. :hmm:
Nnnna senkinek nem kívánom az érzést, amit egy ilyen bagatell hiba miatt átéltem egy idegen telefonnal.
Sűrű gúúgli, meg fórumkurkászás után találtam egy Flash Tools-t, amivel bekapcsolás nélkül gyárivá tudtam tenni a kis Minit.

Egy szó, mint 100, egyszerűen nem értem, hogy dobhatnak ki nyugodt szívvel az éterbe egy ilyen ROM-ot, ami gyakorlatilag (hiába "élt" a telefon) téglát csinált a cuccból. :hmm:

No mindegy is, mert nagyon OFF a téma (sorry), legközelebb eme újabb tapasztalat birtokában esek neki az ilyen témának! :D

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 05 02, 20:10:48
én egy se Xperia x10i-t rootoltam és nálam is összefosta magát az egyik, de az votl a baj hogy rossz alap romot raktam fel a 2.2.1 előtt.
Amúgy nekem a SEUS (SE gyári szoftverfrissítő progija)simán letörölte a főzött romot és felrakta agyárit aztán arra építkeztem és "tökéletes" lett utána, kivéve pár apróságot, a delikvens éppen a minap kért meg hogy rakjunk fel neki egy másik cm-et.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 02, 22:25:07
Egy darabig nem buherálom a Spicát, már harmadik napja ugyanolyan gyors, ma félve felraktam a régi Compass drivert http://dl.dropbox.com/u/4592180/akmd_v.2.zip (http://dl.dropbox.com/u/4592180/akmd_v.2.zip), most már minden tökéletes, csak egy kávét kérnék. :D
A voku 0.7 nagyon ott van (láttam van 0.8 is, még nem sietem el a telepítést), szerintem az új tom3q framebuffer miatt elsősorban. Szóval a lényeg: 183 telepített app (Titanium szerint - ebbe beleszámítanak a rendszerappok is), ezek között több nagy méretű játék + iGo, minden zsírgyorsan megy és még van szabad 50 mega tárhelyem.
mod-x 2.9 + voku 0.7 + akmd_v.2
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 03, 01:25:37
  
Neked nincs gond a voku v0.7-el? Mert nekem 4 felé osztja a recovery-t,meg a scrollozás néha beszaggat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 03, 09:00:02
  
Hell!

Én most az SGM Beta 2.1 (Update-Pack v3.1)-et használom ....
Szia!
Honnan lehet letölteni ezt az update packet? Mert sehol sem találom  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 03, 11:16:12
  
Szia!
Honnan lehet letölteni ezt az update packet? Mert sehol sem találom  :(

Íme a link ;):

http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/ (http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/)

Jelenleg a v3.3-nál tartanak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 03, 11:18:21
  
Helló!
Neked nincs gond a voku v0.7-el? Mert nekem 4 felé osztja a recovery-t,meg a scrollozás néha beszaggat.

De, a recovery valóban négyfelé oszlik (viszont remélhetőleg kevesebbet kell majd használni :)). Scrollozás nem szaggat be sokkal jobban mint máskor, de nincsenek belassulások és RAM fogyás cserébe. Nem tökéletes, de ha ezeket sikerül javítani, akkor lassan hátra lehet dőlni. A voku 0.9-ről valaki, valamit?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 03, 11:21:43
  
...
Amúgy nekem a SEUS (SE gyári szoftverfrissítő progija)simán letörölte a főzött romot és felrakta agyárit aztán arra építkeztem és "tökéletes" lett utána, kivéve pár apróságot, a delikvens éppen a minap kért meg hogy rakjunk fel neki egy másik cm-et.

A gyári progival az volt a gond, hogy amikor ráengedtem, lekérte az aktuális legfrissebb gyári romot...csakhogy ennek jelenlétét érzékelte a telefonon is és mivel ő csak akkor frissít, ha újabb verziót talál a jelenleginél, így nem hajtotta végre a frissítést. :-X

De a Flash Tools megoldotta, mert oda bármilyen romot tallózol be, kérdés, és a legfontosabb, hogy a telefon bekapcsolása nélkül!!! telepíti azt. :taps:

Ezért a tégla ericssonok javítására mindenképpen ezt a progit javaslom. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sadbas 2011, 05 03, 22:11:45
Sikerült megoldanom az spb mobile shell-t most tettem fel ezt a cyanogen mod romot: http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/ (http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/) és ezzel nálam működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: asuscrew 2011, 05 03, 23:24:09
Sziasztok!
MOst a spicamon SGM-froyo-BETA 2.1 [v3.3 update pak-el]+ VOKU v1.0 kernel
keresgéltem az ssswitch beállításokkal kapcsoaltosan de nem sokat találtam...
Valaki el tudná magyarázni h h működik illetve mit érdemes átállítani h mégis zúzós legyen a teló de stabil?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 04, 07:49:18
Srácok én úgy gondolom, hogy a Voku kernelek eddig az összességét nézve a legstabilabbak... Yonippal mindig van valami gond... Jó ez az új kernel .32 de annyi hiba van benne, hogy hú.. Voku nekem megbízható 800mhz gyors működik jó az aksi idő semmi gond nincs vele. 800mhzt azért írtam mert egyeseknek érdekes jelenségek vannak samdroidon is húzott procival, mintha kezdene meghülyülni a teló... Valahogy sose szerettem ilyen dolgokat húzni stb... Lehet nem most de később valószínűleg ennek következtében is lesznek gondok a telóval talán az aksival talán a procival vagy ki tudja?
Ez csak az én véleményem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 04, 12:51:48
  
Sikerült megoldanom az spb mobile shell-t most tettem fel ezt a cyanogen mod romot: http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/ (http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/) és ezzel nálam működik.
És működik az spb? Értem ez alatt, hogy nem szaggat nagyon, nem lassítja le a gépet? Én néhány hete a regina 3d launchert próbáltam, tetszett is nagyon, de valahogy nem volt az igazi a gördülékenysége... Az spb-vel meg meg se mertem próbálkozni :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 04, 13:44:56
  
Sziasztok!
MOst a spicamon SGM-froyo-BETA 2.1 [v3.3 update pak-el]+ VOKU v1.0 kernel
keresgéltem az ssswitch beállításokkal kapcsoaltosan de nem sokat találtam...
Valaki el tudná magyarázni h h működik illetve mit érdemes átállítani h mégis zúzós legyen a teló de stabil?

Semmit nem érdemes állítani, elvileg a kernelbe már sok mindent átpakolt ami eddig az ssswitchben volt. Talán az UV amit még nem tett át,de nem tudom. Talán azt meg lehet próbálni bele programozni, de nem kell szerintem. Én most az új 1.1-es bfs verziót raktam fel, eddig ez a legjobb az eddigiek közül. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 04, 14:23:46
Hy!

Yonip v17 van fent Norbosz romjával de elég hamar merül az akksi van vmi jobb kernel?Mit ajánlatok mit tegyek fel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 05 04, 14:31:32
off SE x8 sokkal roszabb mint a spica?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 05 04, 14:51:55
  
Semmit nem érdemes állítani, elvileg a kernelbe már sok mindent átpakolt ami eddig az ssswitchben volt. Talán az UV amit még nem tett át,de nem tudom. Talán azt meg lehet próbálni bele programozni, de nem kell szerintem. Én most az új 1.1-es bfs verziót raktam fel, eddig ez a legjobb az eddigiek közül. :)

az normális hogy 465 és hasonló értékek jönnek ki a quadrantban ezzel?
(1.1bfs 24bbp)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 04, 17:08:32
  
Hy!

Yonip v17 van fent Norbosz romjával de elég hamar merül az akksi van vmi jobb kernel?Mit ajánlatok mit tegyek fel?

Először is tegyél próbát a Battery Calibration nevű cuccal, marketen megtalálod!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 04, 18:15:18
  
Hy!

Yonip v17 van fent Norbosz romjával de elég hamar merül az akksi van vmi jobb kernel?Mit ajánlatok mit tegyek fel?

Nekem a Yonip v17-tel más gondjaim voltak, még SOD is volt, ami v12-vel nem volt. Ezenkívül még ugye a 3g miatt is kifagyott, bár ez köztudott hiba. Én most ezt a Voku 1.1-es bfs 24bpp kernelt nyúzom. egyelőre jól teljesít. :)

az normális hogy 465 és hasonló értékek jönnek ki a quadrantban ezzel?
(1.1bfs 24bbp)

Ez nem normális dolog, ott valami gubanc van, szerintem először nyomj egy dalvik cache wipeot, ha nem segít akkor nézd meg recoveryben mikor elindítod hogy ext2-re van e formázva a telefonod, ezt kiírja mikor belép a recoverybe. Ha ext2 és nem segít a dalvik wipe, akkor nem tudok mit mondani így látatlanba. Lehet újra kell húzni a rendszert,mert valami bekavar neki. Nekem elsőre 689-et hozott, másodikra 737-t harmadikra 745-t. Negyediket már nem mértem. Yonip v12-vel 735 volt a legtöbb amit elértem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 04, 18:40:17
Sajnos megvan az első hiba a voku új 1.1-es bfs kernelébe. :( Nem indul el a kamera...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 04, 18:56:19
Még jó, hogy cfs-t használok, abba javította.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 04, 20:00:08
  
Még jó, hogy cfs-t használok, abba javította.

Időközben a bfs-be is. :) Amúgy tök jó, megszűnt bfs-be az a hiba hogy nem lehetett lekapcsolni a telefont, csak újraindult.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 04, 20:31:05
  
Ez nem normális dolog, ott valami gubanc van, szerintem először nyomj egy dalvik cache wipeot, ha nem segít akkor nézd meg recoveryben mikor elindítod hogy ext2-re van e formázva a telefonod, ezt kiírja mikor belép a recoverybe. Ha ext2 és nem segít a dalvik wipe, akkor nem tudok mit mondani így látatlanba. Lehet újra kell húzni a rendszert,mert valami bekavar neki. Nekem elsőre 689-et hozott, másodikra 737-t harmadikra 745-t. Negyediket már nem mértem. Yonip v12-vel 735 volt a legtöbb amit elértem.

Nekem a kiírt cucc van fent, 398...404. :D

Előző motyóval 650 körül mozgott. Mindent csináltam, amit leírtál, de ennyi, többet nem tud!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 05, 00:52:08
  
Nekem a kiírt cucc van fent, 398...404. :D

Előző motyóval 650 körül mozgott. Mindent csináltam, amit leírtál, de ennyi, többet nem tud!

Megnéztem most nekem mit ír ki a telefon névjegye menüben. Alapsáv I570EXXJD1, kernel verzió 2.6.29.6 lars@ censored UP)) Mod az most nekem a beta2.1-es mod-x 3.3 van fent Build pedig Voku kernel 1.1
Ami neked van NextGeneration rom azt nem ismerem, nem tudom az kavar e be valamit, én Mod-x romot tolom, abból is csinálgattam a főzeteket. :) Amolyan után főzés ez, mint mikor a szakács kihagy belőle egykét fűszert én meg belerakom. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 05, 06:54:33
  
http://data.hu/get/3793695/SGM-froyo-BETA2.1-NextGen_3.2.zip (http://data.hu/get/3793695/SGM-froyo-BETA2.1-NextGen_3.2.zip)

Parancsolj, ide feltoltam, ha gondolod nézz rá! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: viper71 2011, 05 05, 18:14:30
Üdv Norbosz!
Feltettem a romod. Iggen faja! De csinál olyat, hogy elfelejti a rezgést. Beállítom, hogy mindíg legyen rezgés, de egy idő után visszaáll. Csak néma módban hajlandó bizsizni. A V2.9 van fennt. Mi lehet a gond?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 05, 21:19:43
Valaki tudja, hogy a spicagenmod beta2.1-ben benne van az akmd_v2 vagy esetleg újabb van benne vagy hasonló?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 05, 23:33:00
  
http://data.hu/get/3793695/SGM-froyo-BETA2.1-NextGen_3.2.zip (http://data.hu/get/3793695/SGM-froyo-BETA2.1-NextGen_3.2.zip)

Parancsolj, ide feltoltam, ha gondolod nézz rá! ;)

Köszi, majd ránézek, bár most pár napig még nem lesz módom nagyon piszkálni a romot, éppen főzögettem az új romokat próbából, a gyári böngészőt le fogom cserélni a következő romban másra, még a dolphin mini meg az opera között vacillálok. De egyelőre a mini-t próbálom,mert a 2.1-es régi romoknál mindig egy idő után kifagyott a dolphin böngésző gyakorta, amiért a gyári böngészőt kivettem belőle. Meglátom itt mit produkál. Meg az új romban szeretnék egykét dolgot felfrissíteni. A launcher pro újabb verzióit próbálgattam de nekem azok valamiért lagoznak, amikor görgetem az applistát akkor lassan reagál az ujjamra. Fura és ennek még utána járok. Lesz új CM wallpaper benne, ez már egy végleges verzió,mert a 2.9-ben lévőben még némelyik kép kicsit rizsás. :) Ebben már új képek vannak meg egykét régi és jó minőségűek. Ezenkívül az új voku kernel lesz benne majd. Most az 1.1-t tesztelem, egyelőre elég ígéretes, de meglátom mi lesz vele több nap után. Meg az is a baj hogy annyira gyorsan frissülnek a kernelek, hogy nem tudom követni. :D

Üdv Norbosz!
Feltettem a romod. Iggen faja! De csinál olyat, hogy elfelejti a rezgést. Beállítom, hogy mindíg legyen rezgés, de egy idő után visszaáll. Csak néma módban hajlandó bizsizni. A V2.9 van fennt. Mi lehet a gond?

Sajnos nem tudom mi lehet a probléma. :( Én nekem nem felejtett el rezegni, de én már az új 3.3-t tesztelem amit egyelőre tesztként raktam össze magamnak. Azt tudom amikor 2.9 volt még fent nekem és beállítottam hogy mindig rezegjen akkor rezgett is. Nem tudok mit tanácsolni sajnos. :( Talán hamarosan elkészülök az új rommal és abban ilyen hibákat megnézek addig nem adom közre,mert a 2.9-t is eléggé átnéztem mielőtt közre adtam, tesztelgetem. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 06, 07:21:55
  
... amikor görgetem az applistát akkor lassan reagál az ujjamra. Fura és ennek még utána járok.

Az ujjaddal van a baj, erre nem gondoltál még?  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 06, 13:37:38
Én a legújabb LPPlust használom, nekem semmi akadozásom nincs. Az eredeti marketes verziót használom. Ez az egyetlen program amit megvettem, mikor még lehetett paypal-lel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: herni 2011, 05 06, 15:45:46
Fájdalmas búcsút vettem a telefonomtól...szépen lassan rájöttem hogy mindig egy kicsi hiányozni fog belőle és sose lesz olyan mint amilyet szerettem vna :S De ettől függetlenül hiányzik a telefon, mert ő vitt bele az Android rejtelmeibe :) Tanuló telefonnak tökéletes! Goo Galaxy Ace :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 06, 19:08:45
  
Az ujjaddal van a baj, erre nem gondoltál még?  :D
  
Én a legújabb LPPlust használom, nekem semmi akadozásom nincs. Az eredeti marketes verziót használom. Ez az egyetlen program amit megvettem, mikor még lehetett paypal-lel.

Nem hiszem hogy az ujjammal lenne baj. :D Amit a romba építettem nem akadozik egyáltalán,de mikor a sima mod-x romot feltettem hogy megnézzem milyen az új launcher pro, és elkezdtem görgetni olyan mint ha beragadna a görgetés. Minden esetre majd próbálgatom újra,mert most ezzel a v1.1-es voku kernellel is gondjaim vannak. Ha hívnak miközben telefonálok addig rendbe is van hogy jelzi rezgéssel hogy bejövő hívás van, viszont nem mutatja hogy nem fogadott hívásom volt. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 07, 09:08:10
Sziasztok!
Norbosz-tól szeretnék kérdezni a romjáról...de először a Voku kernelről nekem valami 3.0.1 vagy mi volt,úgy bekavart az egész rendszernek hogy  >:(fagyott,visszajött a 4 ablakos recovery,stb,vissza is tettem az LK-t,azzal minden ok.A romoddal eddig minden jó,csak az akksi,mintha sokkal hamarabb merülne,nem megy a wifi csak ha kell,2G,semmi plussz dolog,már csináltam battery calibration-t,de pl ma reggel feltöltöttem 100%-ra 1/2 óra múlva sleepbe volt végig és 92%.Ez normális vagy pár töltés után beáll?Gyári romhoz viszonyítom meg a CyanogenMod 6.1.0 RC-hoz ,tehát nem hiszem az akksi gyenge,meg mintha nem egyenletesen merülne ugyanolyan használatnál.Lemegy gyorsan 70-re,70-40-ig tovább bírja aztán megint gyorsan 20-30-ig lemegy ott megint bírja aztán töltés.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 07, 09:24:03
Még egy fontos kérdés a LiveWallpaper-t nem lehet engedélyezni,nincs a lehetőségek között.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 07, 18:58:46
  
Voku kernelből sosem volt még 3.0.1, eddig 0.x-es verziók voltak. Voku kernelnél volt recovery ablakos gond, de az csak a 24bpp kerneleknél jött elő, a 16 Bpp kerneleknél nem volt ilyen gond. De ebben az új 1.1-es verzióban már nincs ilyen gond. Viszont ha feltetted újra a kernelt az olyankor pl. törli az ssswitchet és ezért gyorsabban merül a telefon,mert nincs beállítva a -50 vagy -100-as uv. LK alatt Lukiq kernelét érted? A V12 abból az utolsó stabil,de ott még elő fordult hogy egykét program nem kapott superuser jogosultságot mindig. Voku új kernelében minden kap mindig SU jogot. Szerintem ha ennyi probléma merült fel egyszerre a telefonnal hogy wifi akkor megy csak amikor ő gondolja,meg a 2g, akkor lehet érdemes újra rakni a romot. Bár az is lehet hogy a wifinek az alvó opcióját nem kapcsoltad ki. Ha wifi beállításokba vagy megnyomod bal fölső gombot a képernyő alatt és előjön hogy haladó itt pedig wifi alvó állapotba bemész és sohára állítod. Nekem ekkor sosem kapcsol ki, max ha nincs adatforgalom, ha van akkor nem kapcsol le. ssswitchben pedig állíts be powersave módot az kíméli legjobban az aksit, nekem abban a módban 2 nap alatt 2%-ot esett az aksi töltöttség úgy hogy csak pár másodpercre kapcsoltam be a képernyőt akkor azon a két napon. Mondjuk nekem -50 -es uv is van alvó állapot mellé beállítva. Külön extrák alatt nem tudom mit értesz. Én a fölösleges dolgokat kigyomláltam a rombol, attól ilyen gyors részben. Live Wallpapert is kiszedtem,mert az külön telepíthető. :) Meg sokan jelezték hogy még igyis vannak nekik benne fölösleges appok, bár mértékkel törlök azért.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 07, 19:30:16
Lehet én írtam félreérthetően,akkor bocs...nincs gond se a wifivel,se a 2g-vel,azt nem úgy értettem,hanem hogy csak néha kapcsolom be és 2g használok,csak az akkumerülés volt gyanúsan gyors,de akkor te tudod mi lehet a gond,csak én nem tudom mi az :shock:/ssswitch /azt hol kell beállítani?A 3.0.1 meg a build-hoz volt írva mikor feltettem a Voku-t,de már látom van külön kernel sor és build/bár oda is kernel van írva,most Yonip/Lk kernelnél ezt tettem fel előtte/i5700_LK2-08_PDA/.Közben megtaláltam mégis a ssswitch beállítást.Köszi  a segítséget,mert erre eddig nem gondoltam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 07, 20:39:19
  
Akkor én értettelek félre, azt hittem azzal van a gond. :) Megtévesztő a számozás, mert mindkettőt voku csinálja a romot is amiből az én romom készítettem meg a az ssswitchet is meg most már kernelt is. :D Elég multifunkciós fickó lehet és jól tolja. Kernel előtt nem szükséges feltenni a i5700_LK2-08_PDA-t az végül is csak simán root, azt a gyári jh7 rom után kell feltenni egyszer aztán nem kell csak ha újra flasheled előröl a romot. :) Akit esetleg még érint, szóval az ssswitch beállításokat a terminal emulatorban az ssscfg szó beírásával lehet előhozni, onnan angolul navigál mit hogy. Szerintem meg fog oldódni a problémád,mert ilyen merülési hibát még senki sem jelzett nekem, meg használtam én sokat azt a romot, most az új biuldeket próbálgatom, meglátom miből mit tudnék kihozni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 07, 20:54:55
Megoldottam ;)szerintem,majd kiderül,viszont ez nem tiszta:"Kernel előtt nem szükséges feltenni a i5700_LK2-08_PDA-t az végül is csak simán root, azt a gyári jh7 rom után kell feltenni egyszer aztán nem kell csak ha újra flasheled előröl a romot."Tehát feltettem a jh7-es romot,utána LK2, főzött rom...aztán ha ki akarok próbálni másik romot előröl kell az egész vagy csak recovery-ből a zippet felrakom Wipe factory reset és kész?Mert akkor én lehet nem jól csere-berélek romokat :shock:mert sd format ext2,aztán a rom recoveryből  és wipe.Ez akkor nem is jó kell a gyári rom is mindíg előtte+root/LK2/?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 08, 11:32:35
  
Azt úgy értettem hogy főzött rom után nem kell feltenni az LK-t, csak gyári jh7 rom után. :) Az is elég ha új főzött rom után mielőtt felrakod nyomsz egy wipe factory resetet és dalvik cachet, majd utána telepíted recoveryből a főzött romot, tehát nem feltétlenül szükséges teljesen előröl kezdeni a folyamatot. Ha a rom már tartalmazza az ext2-re konvertálást vagy már át van neked konvertálva, azt nem kell ugyancsak újra megcsinálni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 08, 12:59:43
Tudna valaki egy gyári t-mobilos packot feltenni? Nagyon fontod lenne a gari miatt előre is köszönöm!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Leslie2006 2011, 05 08, 13:18:45
http://www.megaupload.com/?d=CK97K6W6 (http://www.megaupload.com/?d=CK97K6W6) 

Ha megfelel
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: asuscrew 2011, 05 08, 13:39:46
Valahogy még lehet tornázni a spica grafikus teljesítményén? vagy ez a plafon amit tud?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 08, 18:39:21
  
Akkor én értettelek félre, azt hittem azzal van a gond. :) Megtévesztő a számozás, mert mindkettőt voku csinálja a romot is amiből az én romom készítettem meg a az ssswitchet is meg most már kernelt is. :D Elég multifunkciós fickó lehet és jól tolja. Kernel előtt nem szükséges feltenni a i5700_LK2-08_PDA-t az végül is csak simán root, azt a gyári jh7 rom után kell feltenni egyszer aztán nem kell csak ha újra flasheled előröl a romot. :) Akit esetleg még érint, szóval az ssswitch beállításokat a terminal emulatorban az ssscfg szó beírásával lehet előhozni, onnan angolul navigál mit hogy. Szerintem meg fog oldódni a problémád,mert ilyen merülési hibát még senki sem jelzett nekem, meg használtam én sokat azt a romot, most az új biuldeket próbálgatom, meglátom miből mit tudnék kihozni.

Nekem is a 2.9 romod van fent Norbosz abba tudom h Yonip v12 van alapba de én felraktam a v17 de nekem is gyorsan merül vmi miatt!Nem állítottam én semmit (lehet ez a gond) neked most melyik kernel van fent?És mit kell pontosan állítani Terminal Emulatorba?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 08, 19:03:36
  
Nekem is a 2.9 romod van fent Norbosz abba tudom h Yonip v12 van alapba de én felraktam a v17 de nekem is gyorsan merül vmi miatt!Nem állítottam én semmit (lehet ez a gond) neked most melyik kernel van fent?És mit kell pontosan állítani Terminal Emulatorba?

A V17 nekem is gyorsan merítette és még SOD-ot is csinált meg egyéb gondok voltak nekem vele. Rakd fel a Voku 1.1-es uj kernelét, abban uj ssswitch is van. Azon belül meg pl uv-t érdemes állítani éber módban nem fontos de alvóban én egy -100 uv-t szoktam neki beállítani, procit meg conservativ módban használom, de ondemand sem rossz. Mondjuk quadrantban ez a voku 1.1 -es cucca 712 körül van nekem, viszont nagyon gyors. Hamarosan elkészítem az uj romot,tegnap volt időm jobban pakolgatni, új romban már qqplayert rakom bele a demos rockplayer helyett,meg lesznek benne újítások. Többek között LP State sense ez a htc óráját és időjárását rakja ki ha úgy akarod widgetnek, meg genkiller amivel kilőheted a beragadt appokat, QuickPic a 3d gallery helyett, xm notes, új voice recorder, gyári böngésző helyett dolphin mini stb... igazából a nextgeneration és a mod-x romokból építettem össze egy másikat. :) Most éppen tesztelem de ha jól működik holnapig és nem veszek észre hibát benne feltöltöm és tesztelheted, meg más is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 08, 19:10:41
  
Oks Köszi ;)
Amúgy mielőtt felraknám a voku 1.1-et előtte kell vmi cisnálni Recoverybe vagy csak simán rakjam fel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 08, 19:24:15
  
Oks Köszi ;)
Amúgy mielőtt felraknám a voku 1.1-et előtte kell vmi cisnálni Recoverybe vagy csak simán rakjam fel?

Egy wipe dalvik cache nem árt neki előtte recoverybe. :) Aztán egyből mehet föl.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 08, 20:04:56
Én is várom a romod :taps: tesztelni jó!!!Más...létezik olyan,már pedig így jártam hogy ext3-ra formázta a recovery az sd-t?Win7-be jöttem rá miért nem megy az A2SD,mert ext3 volt,átraktam ext2-re és megy .De miért csinálta ext3-ra?Én nem arra állítottam/nem is volt rá lehetőség/.Amúgy köszi a segítséget Norbosz :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lipee83 2011, 05 08, 20:25:17
Sziasztok

Átolvastam a forumot, köszönöm a segítségeket. Felraktam Norbosz 2.9-es romját. Olvastam itt, viszont most nem találom azt, hogy hol tudom beállítani, hogy a számítógép lássa az sd kártyám tartalmát. Tudnátok ebben segíteni?
Meg az érdekelne még, hogy erre a csomagra melyik kernelt célszerű frissíteni a v17-est, vagy
VOKU-kernel_v1.1_cfs_24bpp_(AIO+ssswitch).zip
VOKU-kernel_v1.1_cfs_16bpp_(AIO+ssswitch).zip
VOKU-kernel_v1.1_bfs_24bpp_(AIO+ssswitch).zip
VOKU-kernel_v1.1_bfs_16bpp_(AIO+ssswitch).zip
vagy ezekből valamelyiket?

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 08, 20:36:29
Felraktam a voku 1.1et tényelg jó egész gyors :D
Márcsak azt akarom kérdezni hogy az UV-t meg a procit conversativ módba hol kell ezt beállítani? :$
TE-be az ssscfg-re not found-ot ír!

Kösszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lipee83 2011, 05 08, 20:53:16
  
Sziasztok

Átolvastam a forumot, köszönöm a segítségeket. Felraktam Norbosz 2.9-es romját. Olvastam itt, viszont most nem találom azt, hogy hol tudom beállítani, hogy a számítógép lássa az sd kártyám tartalmát. Tudnátok ebben segíteni?
Meg az érdekelne még, hogy erre a csomagra melyik kernelt célszerű frissíteni a v17-est, vagy
VOKU-kernel_v1.1_cfs_24bpp_(AIO+ssswitch).zip
VOKU-kernel_v1.1_cfs_16bpp_(AIO+ssswitch).zip
VOKU-kernel_v1.1_bfs_24bpp_(AIO+ssswitch).zip
VOKU-kernel_v1.1_bfs_16bpp_(AIO+ssswitch).zip
vagy ezekből valamelyiket?

A kártya "becsatolása" sikerült, már csak a kernel frissítés érdekelne, hogy melyikkel kéne...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 08, 21:22:50
  
Felraktam a voku 1.1et tényelg jó egész gyors :D
Márcsak azt akarom kérdezni hogy az UV-t meg a procit conversativ módba hol kell ezt beállítani? :$
TE-be az ssscfg-re not found-ot ír!

Kösszi

Huha, elnéztem bocsi, most látom csak a zipbe hogy a külön installálós részben ebben a zipben nincs benne ez. :( Voku az uj romjában rakta bele. Feltöltöm szerintem most az új romom ha érdekel. Abban benne van az ssswitch ssscfg-s terminal emulatoros cucc. Ebben sajnos nincs amit leszedtél, de ettől független nem kéne merülnie olyan gyorsan a telefonnak. Aku mennyire fiatal?:)

A kártya "becsatolása" sikerült, már csak a kernel frissítés érdekelne, hogy melyikkel kéne...

VOKU-kernel_v1.1_cfs_24bpp_(AIO+ssswitch).zip , a bfs verzióban nekem hibák voltak, többek között nem jelezte sokszor ha hívnak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 08, 21:33:13
Akit érdekel, kitettem az új romom. :) Teszteltem már eleget, hibát nem találtam benne, de több szem többet lát. Akinek meg az új launcher pro kéne, az jelezze privátba és elküldöm neki azt a patchet amivel rá varázsolhatja az újat. Azért nem az újat raktam bele, mert nekem valahogy ez a régebbi 0.8.3 gyorsabbnak tűnik mint az új. Link ahonnan a romom letölthető, az aláírásomban szerepel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 08, 21:53:19
Köszi a munkád,sajnos ma már nem,de holnap este kipróbálom a romod.Viszont lehet én töltöttem le előszőr. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 08, 22:10:58
  
Köszi a munkád,sajnos ma már nem,de holnap este kipróbálom a romod.Viszont lehet én töltöttem le előszőr. :ok:

Az nem elképzelhetetlen.  ;) Köszi, ha netán hibát észlelnél benne jelezd itt vagy privátba. Mert én eddig nem találtam benne, bár csak 2 napot teszteltem összességében.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 09, 09:31:13
banjoo nem tudja javítani a dolgokat. Ezért egy időre megáll a fejlesztéssel, nem elég a tudása ahogy ő írta. Most várunk tom3q-ra Horsepower kernelre és Voku kernelekre.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 09, 12:19:46
  
banjoo nem tudja javítani a dolgokat. Ezért egy időre megáll a fejlesztéssel, nem elég a tudása ahogy ő írta. Most várunk tom3q-ra Horsepower kernelre és Voku kernelekre.

Horsepowert próbáltam minap és nagyon ígéretesnek tűnik. :) Grafikai problémákat láttam benne nem is keveset, de a quadrantban pl. 2-3 fps-el minden teszten többet futtat és nagyon gördülékeny kernel, csak még hibás. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 09, 12:31:45
Szia Norbosz!Este tervezem a romod tesztelését :ok: de azt szeretném kérdezni,hogy most nagyon jól működő Mod-X van rajta Yonippal.Mi a biztos mentési módszer a romra,beállításokra,mindenre,hogy ha valami nem jó vagy csak vissza akarom rakni,minden úgy legyen ahogy most van.Meg szerinted miért lehet,hogy Wipe factory reset után felrakok másik romot és az előző romból látom maradtak dolgok,ugyanúgy ott vannak pl programok,pedig abba a romba nincs megnéztem.Mintha nem törölne mindent,mondjuk ezek az sd-n voltak,de attól miért rakja fel magától az új romba is mikor nem kértem.Bajnak nem olyan nagy baj csak furcsa,mint mikor Winre rátelepít valaki és összekutyulódik a régivel az új.Valmi ilyesmi lehet?De akkor mit rontok el?Mert ahogy olvasgatok semmit...mégis.

Horse-t már én is próbáltam,tényleg gyors,3-4 fps-el többet tud,de igen nekem is a grafikával voltak gondok pl.Live wallpaper szétesett...és vele együtt a teló is fagyott.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 09, 13:23:26
  
Akit érdekel, kitettem az új romom. :) Teszteltem már eleget, hibát nem találtam benne, de több szem többet lát. Akinek meg az új launcher pro kéne, az jelezze privátba és elküldöm neki azt a patchet amivel rá varázsolhatja az újat. Azért nem az újat raktam bele, mert nekem valahogy ez a régebbi 0.8.3 gyorsabbnak tűnik mint az új. Link ahonnan a romom letölthető, az aláírásomban szerepel.
Szia!
Nem indítanál egy külön topicot a romoknak? Mert így egy kissé kusza :)
Rövid leírás, mi van benne, mi nincs; esetleg néhány kép, használható témák  +egy teljes frissítési leírás, hogy ne kelljen már minden oldalra belinkelni valakinek  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 09, 13:26:03
  
Szia Norbosz!Este tervezem a romod tesztelését :ok: de azt szeretném kérdezni,hogy most nagyon jól működő Mod-X van rajta Yonippal.Mi a biztos mentési módszer a romra,beállításokra,mindenre,hogy ha valami nem jó vagy csak vissza akarom rakni,minden úgy legyen ahogy most van.
Szia!
Én már sok mindennel próbálkoztam mentés kapcsán, de általában azt csinálom, hogy recoveryben mindenről tar backup + telepítés után visszarakom (csak az adatokat!!!) a titanuim backup-al. Nekem eddig bejött.
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 09, 14:21:31
Ti milyen memória takarítót ajánlotok ATK Froyo? GenKiller ha azt valaki az .apk-t tudná csatolni valahogy?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 09, 14:29:09
  
Huha, elnéztem bocsi, most látom csak a zipbe hogy a külön installálós részben ebben a zipben nincs benne ez. :( Voku az uj romjában rakta bele. Feltöltöm szerintem most az új romom ha érdekel. Abban benne van az ssswitch ssscfg-s terminal emulatoros cucc. Ebben sajnos nincs amit leszedtél, de ettől független nem kéne merülnie olyan gyorsan a telefonnak. Aku mennyire fiatal?:)

VOKU-kernel_v1.1_cfs_24bpp_(AIO+ssswitch).zip , a bfs verzióban nekem hibák voltak, többek között nem jelezte sokszor ha hívnak.

Hát most májusba 1 éves a telóm ha erre gondolsz az akku fiatalsága alatt :D 2.8-ál egész jól birta még anno na de majd felrakom 7végén az új rom-od megnézem azzal milyen 7közbe sajna nem sok időm van de ha lesz időm akk felrakom minél előbb!!
Am milyen lett az új rom-od jó minden? :D Camera driver benne van a 640x480as? :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 09, 14:32:17
  
Ti milyen memória takarítót ajánlotok ATK Froyo? GenKiller ha azt valaki az .apk-t tudná csatolni valahogy?
tessék  :)
remélem nem warez...

bár én most az ActiveApps-ot használom; beállítottam a Home gomb hosszan nyomásával előjön, és két fokozatban takarítja a ramot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 09, 14:55:11
  
Szia Norbosz!Este tervezem a romod tesztelését :ok: de azt szeretném kérdezni,hogy most nagyon jól működő Mod-X van rajta Yonippal.Mi a biztos mentési módszer a romra,beállításokra,mindenre,hogy ha valami nem jó vagy csak vissza akarom rakni,minden úgy legyen ahogy most van.Meg szerinted miért lehet,hogy Wipe factory reset után felrakok másik romot és az előző romból látom maradtak dolgok,ugyanúgy ott vannak pl programok,pedig abba a romba nincs megnéztem.Mintha nem törölne mindent,mondjuk ezek az sd-n voltak,de attól miért rakja fel magától az új romba is mikor nem kértem.Bajnak nem olyan nagy baj csak furcsa,mint mikor Winre rátelepít valaki és összekutyulódik a régivel az új.Valmi ilyesmi lehet?De akkor mit rontok el?Mert ahogy olvasgatok semmit...mégis.

Horse-t már én is próbáltam,tényleg gyors,3-4 fps-el többet tud,de igen nekem is a grafikával voltak gondok pl.Live wallpaper szétesett...és vele együtt a teló is fagyott.

Kimondott rom mentés sajnos nem létezik, az adatokat tudod lementeni titanium backuppal, mint pl. sms, meg hasonlók. "Meg szerinted miért lehet,hogy Wipe factory reset után felrakok másik romot és az előző romból látom maradtak dolgok,ugyanúgy ott vannak pl programok,pedig abba a romba nincs megnéztem." Erre az a válaszom, hogy a romom telepítése előtt nyomj egy format sd cardot is. :) Mivel az app2sd átámsolja sd-re a programokat és ha felrakod az új romot beolvassa onnan az átrakott programokat, aztán összeakadhatnak a programok meg tényleg kusza lesz minden. Wipe factory reset, majd rögtön bemész advancedbe ott formatálod sd-t majd utána be mountolod az sd-t recoveryből és rárakod a romom majd elkezded a telepítést.

Szia!
Nem indítanál egy külön topicot a romoknak? Mert így egy kissé kusza :)
Rövid leírás, mi van benne, mi nincs; esetleg néhány kép, használható témák  +egy teljes frissítési leírás, hogy ne kelljen már minden oldalra belinkelni valakinek  :D

Gondoltam már rá. :D De nem tudom kinek kell ezt jelezzem pontosan itt a fórumon, mert gondolom csak úgy topikot nyitni nem lehet. Amúgy nem kell belinkelni senkinek sem, aláírásomban ott van mindig a legfrissebb link. :)

Hát most májusba 1 éves a telóm ha erre gondolsz az akku fiatalsága alatt :D 2.8-ál egész jól birta még anno na de majd felrakom 7végén az új rom-od megnézem azzal milyen 7közbe sajna nem sok időm van de ha lesz időm akk felrakom minél előbb!!
Am milyen lett az új rom-od jó minden? :D Camera driver benne van a 640x480as? :D

Nekem is kb 1 éves. :) Nincs gond a romommal, eddig nem szóltak hogy hibát találtak volna benne, meg gyorsabb mint a 2.9 szerintem,meg már mások szerint is. Camera driver benne van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 09, 14:58:00
én konkrétan a 2.2.-re frissítés menetére gondoltam :) mostanában szinte minden oldalon megkérdezni valaki
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 09, 15:05:53
  
én konkrétan a 2.2.-re frissítés menetére gondoltam :) mostanában szinte minden oldalon megkérdezni valaki

Ja, hát annak nem ártana egy topik, vagy ilyen általános információs topikba beleírni, vagy ide az első oldalra kitenni. De ebben nem én vagyok a főnök.:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 05 09, 15:49:42
Hali!
Tudtok arra megoldást h nem tudnak elérni a telefonon én tudok mindenkit hívni de másoknak kisípol mikor engem akarnak hívni! Nem először jelentkezik ez a probléma néha van h megjavul és el tudnak érni de ez a ritkábbik eset. Telefonomon: Yonip kernel BFS V.12 4Bpp van CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2-es van.
Előre is köszönöm a segítségeket:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 05 09, 17:07:27
http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/ (http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/)
ezt próbálta már valaki ??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 09, 19:18:34
  
http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/ (http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/)
ezt próbálta már valaki ??

Egy oldallal visszább irtunk róla. :) Elolvashatod mik a vélemények.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 09, 22:26:15
Feltettem a romod Norbosz,eddig nagyon gyors ,800mhz en olyan vagy gyorsabb,mint más rommal kernel-el 1066-on. :taps: Quadrant-nál pedig az eddigi leggyorsabb amit eddig próbáltam,a többi rommal 450-500 körül volt,ezt most mértem 660!!Eddig nem találtam hibát csak 1 picit,de lehet csak nálam és véletlen,meg nem is lényeg a QuickPic  JNI lib failed-el nem indul.De mindegy ennyi legyen a legnagyobb baja ;)Köszi!Eddig meggyőzött...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 09, 23:50:40
  
Hmm, azért érdekes a quickPic probléma nálad. Eskü kipróbáltam miután felraktam azt a programot is és nem száll el nekem, tökéletesen működik. :) Lehet más lesz ott a gond, de nem tudom megmondani hogy mi. Örülök hogy tetszik. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 05 10, 09:28:07
  
Hali!
Tudtok arra megoldást h nem tudnak elérni a telefonon én tudok mindenkit hívni de másoknak kisípol mikor engem akarnak hívni! Nem először jelentkezik ez a probléma néha van h megjavul és el tudnak érni de ez a ritkábbik eset. Telefonomon: Yonip kernel BFS V.12 4Bpp van CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.3.2-es van.
Előre is köszönöm a segítségeket:)

Szia!

Ahogy látom elég "régi" konfigod van nekem, annő még 8.2-nél volt ilyen hiba, javaslom próbálj felrakni egy cm 8.4-et egy voki 1.1 cfs kernellel, azzal nem lesz ilyen gondod.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 05 10, 12:53:39
Pracli:
Köszönöm szépen akkor majd nemsokára meg is csinálom. Amúgy ez a kernel gyors is meg stabil?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 10, 14:05:25
Szerintetek gyári progikat szabad törölni? (Gugli Maps és társai) Vagy milyen hatással van a telóra? Alkalmazás ikonokat hogy lehet cserélni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 10, 14:19:47
Sziasztok nagy bajban vagyok a kis usb csatlakozom elszállt vele együtt az egész telefon. Így nem merem vissza vinni a t-mobilba mert nem tudtam vissza rakni rá a gyári dolgokat. Fogalmam sincs hogy mit csináljak... valakinek valami ötlete? Gyakorlatilag most az egész telefon nem akar bekapcsolni...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 10, 14:42:44
  
Szerintetek gyári progikat szabad törölni? (Gugli Maps és társai) Vagy milyen hatással van a telóra? Alkalmazás ikonokat hogy lehet cserélni?
Szia!
Anno, mikor nem volt mobilnetem én rendszeresen töröltem a maps-t, a gtalk-ot, emailt meg más egyebeket is; de probléma sohasem volt belőle!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 10, 14:49:02
  
Sziasztok nagy bajban vagyok a kis usb csatlakozom elszállt vele együtt az egész telefon. Így nem merem vissza vinni a t-mobilba mert nem tudtam vissza rakni rá a gyári dolgokat. Fogalmam sincs hogy mit csináljak... valakinek valami ötlete? Gyakorlatilag most az egész telefon nem akar bekapcsolni...

Helló!

Hogy érted hogy elszállt? Kitört, vagy nem ismeri fel a géped a telefont? Downloading módba tudod rakni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 10, 16:55:15
  
Helló!

Hogy érted hogy elszállt? Kitört, vagy nem ismeri fel a géped a telefont? Downloading módba tudod rakni?
Megoldódott a probléma egy fém forgács rövidre zárta az usbén keresztül
és ezért nem működött semmi sem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 11, 05:52:29
tom3q lassan elkészül a 2.6.38-as kernelével ami azt jelentheti, hogy egy igazán nagy áttörés lehet a Spica történelmében ha ez elkészül. Majd pedig ha elkészült folytatja a 3D drivert ahogy azt megigérte. Én biztos nem cserélek egy darabig még telefont tehát én örülök is neki nagyon, hogy készül minden!

http://forum.samdroid.net/f9/upcoming-kernel-2-6-38-a-5000/#post146832 (http://forum.samdroid.net/f9/upcoming-kernel-2-6-38-a-5000/#post146832)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 11, 06:56:42
Szia Norbosz!Tőled szeretnék kérdezni,hátha van jó ötleted.2 napja feltettem a romod úgy ahogy mondtad,recovery reset,sd format/ez is érdekes nekem mert ext3-ra formázza/és utána a rom azóta is ugyanolyan gyors sehol egy röccenést sem venni észre,akksi is jó lett/ssscfg config/.De mondtam előtte is az sd-re előtte felrakott progik ott voltak egy másik romba is,erre mondtad format és úgy rakjam fel a tied,megvolt,most nem is maradt rajta semmi,viszont most meg olyat csinál,hogy amit utána sd-re ,marketből,vagy a gépemről feltelepítek addig megy csak míg ki nem veszem az sd-t.Utána problem blalbla és nincs ott a widgetek között se ,újra kell rakni,akkor megy megint.Az sd-t viszont becsatolja rendesen és gyorsan.Légyszi mondj valamit mert már megőrülök :'(Az a2sd-t hol kapcsoljam be arra melyik a jó megoldás ,mert arra gondoltam nem jó helyen teszem.Lehet ugye a samdroidtoolsba,a cyanogenmod beállításokba,én próbáltam már külön is együtt is,sehogy nem jó.Válaszod vagy bárkiét előre is köszönöm.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 11, 07:25:09
Marketről letöltött app2sd?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 05 11, 07:29:53
Az se jó,van másik a2sd-m is 2.5.1.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 11, 12:56:16
  
Szia Norbosz!Tőled szeretnék kérdezni,hátha van jó ötleted.2 napja feltettem a romod úgy ahogy mondtad,recovery reset,sd format/ez is érdekes nekem mert ext3-ra formázza/és utána a rom azóta is ugyanolyan gyors sehol egy röccenést sem venni észre,akksi is jó lett/ssscfg config/.De mondtam előtte is az sd-re előtte felrakott progik ott voltak egy másik romba is,erre mondtad format és úgy rakjam fel a tied,megvolt,most nem is maradt rajta semmi,viszont most meg olyat csinál,hogy amit utána sd-re ,marketből,vagy a gépemről feltelepítek addig megy csak míg ki nem veszem az sd-t.Utána problem blalbla és nincs ott a widgetek között se ,újra kell rakni,akkor megy megint.Az sd-t viszont becsatolja rendesen és gyorsan.Légyszi mondj valamit mert már megőrülök :'(Az a2sd-t hol kapcsoljam be arra melyik a jó megoldás ,mert arra gondoltam nem jó helyen teszem.Lehet ugye a samdroidtoolsba,a cyanogenmod beállításokba,én próbáltam már külön is együtt is,sehogy nem jó.Válaszod vagy bárkiét előre is köszönöm.

Egyszerre csak egy app2sd-t használj és célszerű a samdroid tools féle app2sd-t használni,mert az mindent átpakol az sd-re. Ha kiveszed közben az sd-t a telefonból akkor összeomlik sajnos,mivel minden az sd-n van, amit csináltál neki 256mb-os ext2 vagy 3 particiót, igazából mindkettővel mennie kell. Remélem jól értelmeztem a problémád. Ha kivetted az sd-t kapcsold ki a készüléket és rakd vissza az sd-t akkor vissza kell jöjjenek a pr9ogramok rendesen. Olyan ez mint amikor kiveszed a számítógépből  működés közben a winchestert akkor is összeomlik minden, de utána ha vissza rakod és elindítod ujra a gépet, vissza is jön minden. Ez is így kéne hogy működjön, újra telepíteni nem kell semmit mert ha kikapcsolod az app2sd-t ő vissza akarja másolni telefonra a cuccot, aztán ha ez a folyamat megszakad akkor előfordulhatnak gubancok. Tehát megfelelő eljárás hogy működés közben nem szabad kivenni az sd-t, ha mégis kivetted teló kikapcs és ujra berakod az sd-t majd mennie kell rendesen. Mondjuk én mindig is a samdroid tools féle app2sd-t használtam sosem használtam a másikat így arról nincs tapasztalatom az mennyi galibát tud okozni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 11, 15:39:16
  
Hogy tudom beüzemelni a samdroidos apps2sdét?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 11, 20:09:24
  
tom3q lassan elkészül a 2.6.38-as kernelével ami azt jelentheti, hogy egy igazán nagy áttörés lehet a Spica történelmében ha ez elkészül. Majd pedig ha elkészült folytatja a 3D drivert ahogy azt megigérte. Én biztos nem cserélek egy darabig még telefont tehát én örülök is neki nagyon, hogy készül minden!

http://forum.samdroid.net/f9/upcoming-kernel-2-6-38-a-5000/#post146832 (http://forum.samdroid.net/f9/upcoming-kernel-2-6-38-a-5000/#post146832)
Ennek én is örülök, jó lenne szinten tartani a Spicát, még egy évig szeretném használni, aztán valószínűleg lecserélem egy mostani csúcsmodellre, ami természetesen akkorra már csak középkategóriás lesz. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 11, 21:05:38
  
Hogy tudom beüzemelni a samdroidos apps2sdét?

Megnyitod a programok között a Samdroid tools-t azon belül bemész az apps2sd settings-be és ott bejelölöd mindkét szöveget, ezután pedig újra indítod a telefont és megvárod hogy elinduljon újra, ez lesz pár perc mire elindul. Ezután már működik. Ja és ez előtt particionáld az sd-d recovery advanced fül partition sd card ott 256 vagy 512mb rányomsz majd 32mb kiválaszt és kész.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 12, 14:04:39
  
esetleg kaphatok egy letöltési linket?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 12, 14:44:59
  
Ennek én is örülök, jó lenne szinten tartani a Spicát, még egy évig szeretném használni, aztán valószínűleg lecserélem egy mostani csúcsmodellre, ami természetesen akkorra már csak középkategóriás lesz. :D

Kacérkodtam egy darabig azon, hogy veszek egy másik készüléket, de egyszerűen nem fogok kiadni 100e ft-ot egy újabb készülékre. Ami viszont ilyen 40-50 körül van, az nem tud többet a Spicanál annyival, hogy ezért lecseréljem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 12, 15:20:51
  
esetleg kaphatok egy letöltési linket?

Letöltési linket? :D Ott van a romomban benne nézd meg a programoknál, ott van hogy samdroid tools.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 12, 19:03:44
  
Letöltési linket? :D Ott van a romomban benne nézd meg a programoknál, ott van hogy samdroid tools.
Tetszik az uj romod :D Ebbe milyen kernel van pontosan?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 12, 19:10:13
  
Tetszik az uj romod :D Ebbe milyen kernel van pontosan?

Voku v.1.1 cfs 24bpp
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: iroques71 2011, 05 12, 21:25:31
  
Szia!

Amikor újrarakod, a telót akkor visszaállítasz valami mentést? Mert, ha igen, akkor ne tedd.
Esetleg még azt tudnám javasolni, hogy amikor a google accot hozzáadod, akkor ne engedd neki, hogy visszaállítsa az adatokat. Az is jó, ha csak simán törlöd, a romból a google backup services-t.
Mindenesetre arra tudok csak gondolni, hogy valami "beragadt" a régi romodból, esetleg talán valami a google fiókodban nem stimmelhet, bár ez az opció elég kétséges.

Helló,

köszi a válaszod. Mostanra jutottam el oda, hogy visszaállítsam az eredeti állapotot a telómon, mert a feltett root és a progik sem akartak tökéletesen működni, de az más, mert nem az a fő probléma.

A kérdésedre válaszolva : kivettem az sd kártyát is a telóból és nem állítottam be a gmail-es fiókot sem amikor indult a telefon. visszaraktam rá az eredeti gyári romot, azzal indítottam.  Ezután megcsörgettem néhányszor, rendben ki is csörgött. Visszahívtam róla néhányszor a számot és pár másikat, rendben működött, majd hamarosan így is ugyanazt csinálta, mint amit megírtam előzőleg, azaz magától vette a hívást meg sem csörrent egyet sem, és amikor én hívtam, nyitott-zárt progikat, lapozta  a képernyőt és hasonló nyalánkságok.

Végem van ettől a telótól. Mit lehetne vele kezdeni ? Most a gyári állapota van beállítva és így sem jó. Valami egyéb ötlet ? Köszi bárkitől előre is. Üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 12, 22:23:38
  
Hmm, ilyet még nem tapasztaltam. Nem biztos hogy lehetséges, de lehet hogy valami vírus? Elvileg van már androidra is. Én a helyedbe sd-t formáznám recoveryben első lépésként, majd ha továbbra is csinálja akkor újra raknám a gyári romot úgy hogy odinban a debug only-t bepipálom és ott amik kijönnek opciók,mind pipáld be, ez teljesen letakarítsa a telefont, tehát formázza is az rfs partíciót meg a bootot,mindent. Ha ezután is gond lenne akkor viszont lehet az érintőképernyő lett rossz, valamiért azt érzékelheti hogy nyomkodod, holott nem is, ilyennel viszont már találkoztam de az még régen volt és nagyon gagyi kijelzőnél, a spicáé azért nem gagyi. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 13, 00:14:56
  
felraktam az ujromod... a qqplayer és az quickpi nem indul el . van valam iötlet hogy mi lehet a hiba?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 13, 13:38:04
  
felraktam az ujromod... a qqplayer és az quickpi nem indul el . van valam iötlet hogy mi lehet a hiba?

Sejtem a hiba okát. Mikor először be kapcsolt a spica, utána nyomtál neki wipe-ot? Mert ha igen, nem szabad, első indítás után ki kell kapcsolni a telefont és újra bekapcsolni és várni míg elindul újra. Mivel ekkor másolja be a qqplayer és a quickpic számára fontos fájlokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: iroques71 2011, 05 13, 14:56:52
  
Hmm, ilyet még nem tapasztaltam. Nem biztos hogy lehetséges, de lehet hogy valami vírus? Elvileg van már androidra is. Én a helyedbe sd-t formáznám recoveryben első lépésként, majd ha továbbra is csinálja akkor újra raknám a gyári romot úgy hogy odinban a debug only-t bepipálom és ott amik kijönnek opciók,mind pipáld be, ez teljesen letakarítsa a telefont, tehát formázza is az rfs partíciót meg a bootot,mindent. Ha ezután is gond lenne akkor viszont lehet az érintőképernyő lett rossz, valamiért azt érzékelheti hogy nyomkodod, holott nem is, ilyennel viszont már találkoztam de az még régen volt és nagyon gagyi kijelzőnél, a spicáé azért nem gagyi. :)

Köszi a választ. Kipróbáltam amit leírtál, de sajnos már az első hívásnál kicsöngés nélkül fogadta a hívást. Az sd-t bele sem tettem, anélkül a debug bekapcsolásával újraraktam a romot, de nem változtatott a lényegen sajnos.

Egyébként csak hívásnál, illetve tárcsázásnál szórakozik, minden más program rendesen fut, nincs vele gond. A hívás indításnál, fogadásnál önállósítja magát, megbolondul.

Még1x köszi a választ, sajna, hogy nem lett vele jó. Üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 13, 16:48:52
  
Sejtem a hiba okát. Mikor először be kapcsolt a spica, utána nyomtál neki wipe-ot? Mert ha igen, nem szabad, első indítás után ki kell kapcsolni a telefont és újra bekapcsolni és várni míg elindul újra. Mivel ekkor másolja be a qqplayer és a quickpic számára fontos fájlokat.
Újra inditottam most akad  quickpic és a video lejátszás a qqplayeren.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 14, 12:40:01
Na ez azért keményen adja! ilyen magas szinten már látszik a processzor húzása!
http://se-blog.hu/android/2011/05/14/samsung-galaxy-s2-15ghz-re-huzva/ (http://se-blog.hu/android/2011/05/14/samsung-galaxy-s2-15ghz-re-huzva/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 14, 14:24:59
Úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy felrakjak egy úgy modX-et egy voku kernellel, mert kezd használhatatlanul lassú lenni a telefon. Quadrantban most mértem egyet és ott is csak 506 pontot hozott, pedig mikor új volt a rendszer akkor 740-et súrolta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 14, 14:56:19
Nálam 400 is alig van.. :D

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 14, 15:01:53
Én az alap sgmbeta 2.1-et használom, több, mint egy hónapja; de még soha nem ment a quadrant 650 alá  :)
számomra is meglepő, mert eddig szinte minden romnál tapasztaltam lassulást egy hét után, de ezzel semmi. Igaz, az alap kernelt használom, mert eddig ez bizonyult a legmegbízhatóbbnak .
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 14, 15:56:11
Viszont nem tudom elkezdeni az újratelepítést, mert a SU nem adja meg a root jogot a Titanium Backupnak, úgyhogy egyelőre ezzel küzdök.

Vagy ha megadja, akkor meg a program fagy le:(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 14, 16:02:07
  
Viszont nem tudom elkezdeni az újratelepítést, mert a SU nem adja meg a root jogot a Titanium Backupnak, úgyhogy egyelőre ezzel küzdök.

Vagy ha megadja, akkor meg a program fagy le:(
ilyen már nekem is előfordult, egyszerűen genlillerrel kilőttem mindent (su-t is) aztán újra kezdtem a Titanium Backuppal;  vagy TB-nél van olyan hogy reload application és utána már megkapja a root jogot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 14, 18:12:01
Újraindítás után elkezdte lementeni, de kaptam egy hívást és most meghalt megint.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 14, 23:04:12
  
Újra inditottam most akad  quickpic és a video lejátszás a qqplayeren.

Quickpicnek nem szabadna akadni,nekem 3d gallerynél tízszer olyan gyorsan tölti be a képeket mint az. A qqplayer akadás meg azért lehet mert sajnos alapból nem támogatja a divx videokat a spica és ez a program szoftveresen dekódolná, de nem egy izom gép sajnos ez a spica és szoftveresen hiába akarná ezért dekódolni, lassú neki. Próbáld ki a moboplayert avval gyorsabban játssza a videókat, de azért nagy felbontásnál azon is akad,meg mindenen sajnos.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 14, 23:19:02
  
Az a vicces, hogy 2.1 alatt simán vitte az ilyen 6xx szer 4xx-es divx videókat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 14, 23:28:57
  
Az a vicces, hogy 2.1 alatt simán vitte az ilyen 6xx szer 4xx-es divx videókat.

Hmm, ez tényleg érdekes. bevallom én a 2.1-t kb egy hónapig ha használtam, utána váltottam 2.2-re. Aztán amíg 2.1 volt nekem azon akkor még nem néztem videót. :) De ha ez valóban igaz akkor az lehet csak a gond szerintem hogy míg 2.1 alapjait gyári romra fektették, a 2.2 rom gyárilag nem jött ki, minden egyes részletét odahaza emberek fejlesztgették, és valószínű ezért nem hozza videólejátszásban azt amit egy gyári 2.1-es romra épített mondjuk anzó rom. Minden esetre a moboplayert én feltettem, azzal egész barátságos a lejátszás. :) Gondolkozom is következő romba a qqplayert benn hagyam e,mert úgy vagyok vele hogy akinek nincs nete és videót akar nézni az nem tudja marketből leszedni a mobo-t, és azt nem tehetem meg hogy minden videolejátszót kiszedek belőle ezért. De a rock player ami meg benne volt na az nekem minden fájlra majdnem azt írta ki hogy not supported, ezért is gyilkoltam ki belőle. A mobot meg valamiért nem engedi normálisan beletenni a romba, mert kipróbáltam minap és a kodek packot ami kell hozzá hiába építem a romba ő akkor is kéri hogy töltsem le marketből. Itt meg visszakanyarodok ahhoz hogy nem mindenkinek van nete. :) Szóval nehéz ügy ez, de majd ha rájövök hogy tudom a kodeket beépíteni hogy mennyen a mobo rendesen akkor nyert ügy lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: csiriman 2011, 05 15, 11:14:58
Sziasztok.olyanban szeretnem kerni a segitsegeteket,h van egy rootolt 2.1 es spicam.szeretnem rarakni a cmet,de csak addig jut el frissites kozben,h kiirja a cm et plusz gordeszkas figura,majd mire belepne ujraindul a telo folyamatosan.ez mitol lehet?tobb verziot is megprobaltam.elore is koszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 15, 11:36:29
  
Sziasztok.olyanban szeretnem kerni a segitsegeteket,h van egy rootolt 2.1 es spicam.szeretnem rarakni a cmet,de csak addig jut el frissites kozben,h kiirja a cm et plusz gordeszkas figura,majd mire belepne ujraindul a telo folyamatosan.ez mitol lehet?tobb verziot is megprobaltam.elore is koszi
Szia! Nekem is ez volt, mikor CM-re váltottam. Valami valószínűleg beakadt az előző romból valami; nekem csak az segített, hogy clean installal felraktam a 2.1-et aztán rá a CM-et (vagy esetleg az odinban bepipálhatod a debug only opciót is).
Egyébként én a SpicagenMod-ot ajánlom, jelenleg ez a legújabb - és egyéni véleményem alapján :) - a legjobb is.
Sok sikert!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 15, 17:19:36
Az 1.3-as voku-t próbálta már valaki? OC verzió tud bármivel is többet teljesítményileg?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 15, 17:50:26
  
Az 1.3-as voku-t próbálta már valaki? OC verzió tud bármivel is többet teljesítményileg?

Épp ma raktam fel, eddig azt kell mondjam elég rossz. Hiába OC quadrant semmivel sem jobb, 3d is csak fél - egy fps-el tud többet. Továbbá mikor venném fel a telefont vagy háromszor megnyomom a felvevő gombot mire reagál rá, contactot néha akadozva,néha nagyon lassan tölti be. De erre panaszkodtak is többen a hozzászólásoknál. OC nélkülit még kipróbálom ma aztán ha az sem jó megy vissza ami volt az 1.1, az legalább stabil.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: csiriman 2011, 05 15, 18:15:46
  
Szia! Nekem is ez volt, mikor CM-re váltottam. Valami valószínűleg beakadt az előző romból valami; nekem csak az segített, hogy clean installal felraktam a 2.1-et aztán rá a CM-et (vagy esetleg az odinban bepipálhatod a debug only opciót is).
Egyébként én a SpicagenMod-ot ajánlom, jelenleg ez a legújabb - és egyéni véleményem alapján :) - a legjobb is.
koszi a segitseget.megoldodott a problema valamint felraktam a spicagen modot is.meg probalgatom
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 15, 19:58:37
Senki sem tudja, hogy tudom az ikonokat állítani, más képet betenni helyettük?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 05 15, 21:53:06
7zippel megnyitod az appot es lecsereled az icon png.-t amilyenre akarod.De cak megnyitod,nem kicsomagolod,mert ellenkezoleg ujra kell tomoritened.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 16, 18:23:04
Norbosz, felraktam a romodat (a vokusat) és olyan problémával szembesültem, hogy fogy a ram. Feltételezem ez most vagy a modx vagy a voku kernel miatt, de ez kissé bosszantó. Ha naponta kétszer újra indítom, akkor nincs gond, de a következő a szitu: elindul a telefon, ekkor van kb 80-85MB szabad ram. Ha használom a telefon, hiába gyilkolom ki a programokat a háttérből estefelé már csak 20-30MB ramom marad, úgy hogy semmi sem fut állítólag.

Bárki találkozott már ilyennel, és esetleg tud rá megoldást?

Mindig van valami, ami miatt fognom kell a fejemet a 2.2-nél, úgyhogy lehet hogy begurulok, és visszarakok egy frankó 2.1-et. Az legalább ha kézbe veszem rögtön reagál, lehat telefonálni, vagy sms-t írni, nem kell megvárni, míg helyrepofozza magát a rendszer a 30 MB szabad ram miatt. 2.1 alatt mindig volt 70-90 MB ramom...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 16, 18:26:46
Most találtam, SPICAGEN KITCHEN: http://bm.zxy.me/kuchnia/ (http://bm.zxy.me/kuchnia/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 05 16, 19:39:21
Hali!
Na még mindig fent áll az a probléma h nem tudnak elérni telefonon. Csak én tudok hívni mást.
Csináltam CI-t és felraktam a Norbosz új ROM-ját. Lehet h nem szoftveresen van a baj?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maximum 2011, 05 16, 19:42:40
Mindig van valami, ami miatt fognom kell a fejemet a 2.2-nél, úgyhogy lehet hogy begurulok, és visszarakok egy frankó 2.1-et. Az legalább ha kézbe veszem rögtön reagál, lehat telefonálni, vagy sms-t írni, nem kell megvárni, míg helyrepofozza magát a rendszer a 30 MB szabad ram miatt. 2.1 alatt mindig volt 70-90 MB ramom...
[/quote]

Az egy igen jól sikerült 2.1 lehetett, tele van ilyenekkel a youtube.  :shock:
Szerintem feldobtál valami programot ami megzabálja a ramodat, kezd el keresni, ha nem találod akkor ez a megoldás biztos segít: 
Samsung Galaxy Spica i5700 (http://www.youtube.com/watch?v=HBeq1uqVcEU#)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 16, 19:50:40
Azért ennyire nem akarok megválni a telefontól:)

Ugyan azok a programok vannak, mint mindig. Eddig nem volt ilyne probléma, pedig fél éve 2.2 van fent különböző opciókban, úgyhogy a hiba forrását az új romban keresném. Persze lehet, hogy egy olyan program, ami az új romban van bent és a régiben nem volt, majd megnézem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 16, 19:57:00
Igen. a legtöbb esetben azért lassulnak be a Spicák, mert teletömjük programokkal őket, a hardver meg gyenge hozzá. Persze van olyan is, amikor egy elfuserált rom vagy kernel a galiba okozója, de amikor az a gond, hogy újratelepítésnél gyors volt, másfél hét múlva akad, akkor az van, hogy mindenféle cuccot felrakunk rá ami folyamatosan szinkronizál, állapotot frissít, ramot zabál. Launcherből se mindegy melyiket használod. Higgyétek el, ha nem tömitek agyon, csak a tényleg szükséges dolgok vannak fenn, nem 5 böngésző meg 100 widget, akkor gyors tud lenni. Jah ami még fontos: Kerüljétek azokat a kerneleket, amit még nem teszteltek elegen, vagy van bennük valami hiba, ha stabilitást akartok! Régen én is pakolgattam fel mindent elsők között, és állandóan koppantam, mert az esetek többségében kiderült, hogy a készítő elfelejtette tesztelni, és hemzsegtek benne a hibák.
Most Spicagen b2-t használok Voku kernellel, és (kopp, kopp, kopp) stabil :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 16, 20:08:07
Én tegnap húztam újra, és nem mondanám, hogy sok programom van úgyhogy azért nem értem. Akkor törölgetek azért, aztán meglátom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 16, 20:10:33
  
Norbosz, felraktam a romodat (a vokusat) és olyan problémával szembesültem, hogy fogy a ram. Feltételezem ez most vagy a modx vagy a voku kernel miatt, de ez kissé bosszantó. Ha naponta kétszer újra indítom, akkor nincs gond, de a következő a szitu: elindul a telefon, ekkor van kb 80-85MB szabad ram. Ha használom a telefon, hiába gyilkolom ki a programokat a háttérből estefelé már csak 20-30MB ramom marad, úgy hogy semmi sem fut állítólag.

Bárki találkozott már ilyennel, és esetleg tud rá megoldást?

Mindig van valami, ami miatt fognom kell a fejemet a 2.2-nél, úgyhogy lehet hogy begurulok, és visszarakok egy frankó 2.1-et. Az legalább ha kézbe veszem rögtön reagál, lehat telefonálni, vagy sms-t írni, nem kell megvárni, míg helyrepofozza magát a rendszer a 30 MB szabad ram miatt. 2.1 alatt mindig volt 70-90 MB ramom...

Én használtam most kb másfél hetet folyamatosan a romom az újat, nem tapasztaltam ilyen problémát, aztán felraktam az új voku kernelt és jöttek a gondok az új voku oc kernellel, most vissza flasheltem a rendes romot amit kreáltam és egyelőre megint gyors. De olvastam voku kernelnek a topikjában hogy páran beírtak hogy a memóriával valami gondjuk volt nekik is, bár ekkor már az 1.2-es kernel is kijött. Az a baj hogy sok user nem írja oda hányas verzióval van a problémája és ezért nekem nem világos hogy melyik kerneleknél milyen hiba van, de az 100% hogy az egyiknél memória gondok is voltak, vagy vannak az újnál,nem tudom. egyelőre én is csak tájékozódom sajnos jobbat nem tudok. Megnézem majd azért hogy más fejlesztők is hova jutottak eddig a kernelekkel, bár sok más kernelnél meg más hiba van, pl. horse powernél amit próbáltam a grafika csúszott szét. Engem is fel szoktak ezek idegesíteni, bár már lassan hozzászokom hogy tökéletes 2.2 nincs spicára. :D Mármint hogy valami kis baja mindig van. egyelőre még maradok spica tulaj azért bár hamarosan lehet ha úgy adódik veszek egy galaxy s-t, a két magosok még nagyon drágák. Amúgy én azt javasolnám neked hogy próbálj meg más voku kernelt is feltenni, pl. OC nélkülis új voku kernelt, azt én is majd csak most próbálom ki.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 16, 20:20:52
  
Norbosz, felraktam a romodat (a vokusat) és olyan problémával szembesültem, hogy fogy a ram...

Még egy kérdést elfelejtettem kérdezni. Használsz ssswitchben memory killert? Mert én mindig alapból bekapcsolom agresszívra. Lehet hogy ha nem kapcsolnám be én is igy járnék? :shock: Ha nem használsz kapcsold be, ha használsz akkor passz, akkor próbálj ki új vokut.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 16, 20:38:30
Felraktam a romodat, és azon felül nem állítgattam semmit. Azt hittem, hogy a ssswitch-et automatikusan beállítja.

Szerk: beállítottam agresszívra, meg látom mi történik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 16, 20:42:53
  
Felraktam a romodat, és azon felül nem állítgattam semmit. Azt hittem, hogy a ssswitch-et automatikusan beállítja.

Alap beállításilag igen, de abban nincs bekapcsolva az appok kilövése. Azt neked kell, írd be terminal emulatorban hogy ssscfg és nyomj entert akkor allow ad neki root jogot és innentől ha kilépsz meg újra belépsz az ssswitchben már minden féle dolgot állíthatsz. Ezeket nem nagyon szokták minden beállítással együtt előre elmentve elkészíteni,mivel mindenkinek más az igénye és mindenkinek más uv-t bír a telefonja is. Próbáld meg hátha ez segít neked. :) Ha nem akkor próbáld meg az új vokuval.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 17, 10:08:41
Hell!

Tegnap raktam fel a Voku v1.3_OCed_24bpp-t, a rendszer sebessége gyorsult, fagyás nem volt eddig, az egyetlen hibája, hogy pár óra alatt, készenléti állapotban leszippantotta az akksit 30%-ról kikapcsig.  :-X

Ma nyomok egy Battery Wipe-ot, állítok UV-t és holnapra kiderül. ;)

Viszont videolejátszással, grafikával, hanggal semmi gond, a switch is jól van belőve és annak ellenére, hogy eddig Yonip v17A-t használtam, mégis gyorsulást hozott a Voku (nem a Quadrantról beszélek).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 17, 10:11:57
Wazze...az a video... :shock:

Azért csak rákötném azt az áramforrást a gyerek f@xára is... >:(

GYILKOS! :-[
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 17, 11:39:46
  
Felraktam a romodat, és azon felül nem állítgattam semmit. Azt hittem, hogy a ssswitch-et automatikusan beállítja.

Szerk: beállítottam agresszívra, meg látom mi történik.

Úgy tűnik így rendben van a RAM. Változik 40-75 MB között, de ez alá nem ment még le.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 17, 11:53:18
Új Yonip!

http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 17, 14:28:52
Norbosz, feltoltam a cuccod, most is szeretnék gratulálni, remek lett!  :ok:

A rendszer is sokat gyorsult, Quadrantban is, viszont az akksi idő....erre tudsz megoldást?

Battery Calibrationt próbáltam már, nem segített!  :'(

Yonip-ot soha többet!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 17, 15:49:35
állíts a ssswitch-en. én uv-150 en használom sleep-ben, és minden ok nálam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 17, 17:00:45
  
állíts a ssswitch-en. én uv-150 en használom sleep-ben, és minden ok nálam.

Tudnám, hogy kell! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 17, 19:54:29
Én is azt kérdezném hol/hogy kell uv-t állatani h ne merüljön hamar ill a ram-al kapcsba azt az agressziv modot hogyan hol kell? :$
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 17, 21:14:55
  
Én is azt kérdezném hol/hogy kell uv-t állatani h ne merüljön hamar ill a ram-al kapcsba azt az agressziv modot hogyan hol kell? :$

Ezen az oldalon az előző hsz.-embe leírtam hogy kell. :) "Azt neked kell, írd be terminal emulatorban hogy ssscfg és nyomj entert akkor allow ad neki root jogot és innentől ha kilépsz meg újra belépsz az ssswitchben már minden féle dolgot állíthatsz. "
Innentől pedig már írja angolul a lehetőségeket, csak számokkal ki kell választani melyik menüt akarod megnyitni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 17, 23:36:52
  
Én kipróbáltam okos gépész fejjel neki álltam gondolva hogy majd én megoldom de nem sok sikert értem el vele. Talán csak annyit hogy picit akad néha telom... Esetleg nincs valami amit csak felrakok és működik?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 18, 01:28:53
Ehhez mit szóltok? My spica's 3D interface (http://www.youtube.com/watch?v=I2t4p8LN1jY#)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 18, 01:59:40
jol néz ki csak nagyon lassú :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 18, 07:33:09
  
Ezen az oldalon az előző hsz.-embe leírtam hogy kell. :) "Azt neked kell, írd be terminal emulatorban hogy ssscfg és nyomj entert akkor allow ad neki root jogot ...

Na eddig el is jutottam, hogyan tovább?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 18, 12:05:30
  
Na eddig el is jutottam, hogyan tovább?

Munez.

Kis korrekció Norbosz írásához:

ELŐSZÖR azt írd be Neki, hogy "su", ezzel fogja megkapni a superuser jogot, utána írd be, hogy "ssscfg", ekkor be kell jönnie egy menünek.

Ott fogod látni az "advanced settings-t" is, abban lehet okosságokat művelni (bár nem tudom, mit szeretnél állítani...ha tudnám, egyszerűbben tudnék válaszolni  ;)).

Más:

Voku v1.3 DELETE Nálam!!!

Hihetetlen módon zabálta az akksit, pár óra alatt 70-ról 8!!!-ra esett a töltöttségi szint, pedig előzőleg megkapta a "battery wipe-ot", úgyhogy szerintem az akksi driver xar ebben a kernelben, ráadásul 1,5 nap után be is lassult a rendszer (sajnos...pedig ígéretesen indult), úgyhogy YONIP v17A vissza, ezzel nincsenek gondok, faxa is most a cucc. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 18, 12:56:48
  
Na eddig el is jutottam, hogyan tovább?

Sir tremor megelőzött, úgy kell ahogy írta, bár én su-t sosem írom be csak ssscfg-t és akkor is felajánlja hogy root jogot kapjon csak allowra rányomok. :)

Más: Kipróbáltam ezt a launchert.: http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-patch2-1_se-ui-ux-included-5023/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-patch2-1_se-ui-ux-included-5023/)
Elég szép és viszonylag gyors is látványos is, de sajnos kevésbé testre szabható. Viszont az benne nagyon jól néz ki mikor bekapcsolom az elrendezést más nézetben és elkezdenek úszni az ikonok. :D Még gondolkodom következő romba ezt rakjam e majd bele,mert launcher pro még mindig testre szabhatóbb,meg gyorsabb. Amúgy az új voku 1.3 kernel nálam is csalódás, most az újabb VOKU-kernel_2.6.32.9_v0.3(AIO+ssswitch).zip kernelt használom. Quadrantban elérte a 800 körüli értéket de azért vannak itt még hibák sajnos. :( Kéne már egy jól működő stabil kernel ami nem zabálja az aksit.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 18, 13:02:30
  
Sir tremor megelőzött, úgy kell ahogy írta, bár én su-t sosem írom be csak ssscfg-t és akkor is felajánlja hogy root jogot kapjon csak allowra rányomok. :)

Más: Kipróbáltam ezt a launchert.: http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-patch2-1_se-ui-ux-included-5023/ (http://forum.samdroid.net/f53/spicagenmod-froyo-beta2-patch2-1_se-ui-ux-included-5023/)
tudnád linkelni az .apk-t? Nem akarom az egész romot letölteni a launcher miatt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 18, 13:04:04
  
tudnád linkelni az .apk-t? Nem akarom az egész romot letölteni a launcher miatt.
+1
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 18, 13:14:03
Én a legújabb voku cfs 1.3-at használom napok sőt mióta kijött azóta és semmi bajom vele nem zabál gyors stabil. De most a legújabb Mod-X-et használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 18, 13:35:34
  
tudnád linkelni az .apk-t? Nem akarom az egész romot letölteni a launcher miatt.

Itt a link. :) http://forum.samdroid.net/f10/sony-ericsson-ux-ui-spica-port-should-ok-all-other-phones-too-4797/ (http://forum.samdroid.net/f10/sony-ericsson-ux-ui-spica-port-should-ok-all-other-phones-too-4797/)

De mielőtt telepíti bárki is, előtte az ott leírt build.prop módosítást végre kell hajtani.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 18, 14:07:43
Hát, aztabetyármindenségit! ez remek!! nagyon jól néz ki! köszönjük!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 18, 14:28:47
  
Hát, aztabetyármindenségit! ez remek!! nagyon jól néz ki! köszönjük!
Szia! Nem tennél fel néhány screenshot-ot? Más, ha esetleg mégsem tetszik, hogyan tudom leszedni? Nem barmolja el a build.prop-ot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 18, 15:09:30
  
Munez.

Kis korrekció Norbosz írásához:

ELŐSZÖR azt írd be Neki, hogy "su", ezzel fogja megkapni a superuser jogot, utána írd be, hogy "ssscfg", ekkor be kell jönnie egy menünek.

Ott fogod látni az "advanced settings-t" is, abban lehet okosságokat művelni (bár nem tudom, mit szeretnél állítani...ha tudnám, egyszerűbben tudnék válaszolni  ;)).

Hát valami okosságot az akksi időre, hihetetlen ütemben zabálja...

Az előző motyóval ( Nextgeneration SGM ) kb. fele ilyen sebességgel merült!

Más:

Voku v1.3 DELETE Nálam!!!

Hihetetlen módon zabálta az akksit, pár óra alatt 70-ról 8!!!-ra esett a töltöttségi szint, pedig előzőleg megkapta a "battery wipe-ot", úgyhogy szerintem az akksi driver xar ebben a kernelben, ráadásul 1,5 nap után be is lassult a rendszer (sajnos...pedig ígéretesen indult), úgyhogy YONIP v17A vissza, ezzel nincsenek gondok, faxa is most a cucc. :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 18, 16:31:07
  
Szia! Nem tennél fel néhány screenshot-ot? Más, ha esetleg mégsem tetszik, hogyan tudom leszedni? Nem barmolja el a build.prop-ot?
leszedni ugy tudod, hogy beállítasz másik launchert. max néhány fotót, esetleg egy videót csinálok róla, mert nekem a screenshoot sose működött :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 18, 18:53:35
No, elkészült a videó a Sony Ericssonos Launcherről! Fogyasszátok egészséggel!

Sony Ericsson launcher ported to Samsung Galaxy Spica (http://www.youtube.com/watch?v=wjS_icm9vDE#ws)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 05 18, 19:08:17
  
Munez.

Kis korrekció Norbosz írásához:

ELŐSZÖR azt írd be Neki, hogy "su", ezzel fogja megkapni a superuser jogot, utána írd be, hogy "ssscfg", ekkor be kell jönnie egy menünek.

Ott fogod látni az "advanced settings-t" is, abban lehet okosságokat művelni (bár nem tudom, mit szeretnél állítani...ha tudnám, egyszerűbben tudnék válaszolni  ;)).

Az Uv-t akarnám én állítani hogy ne merüljön annyira!Azért kérdezem h pontosan kinek mi van beállítva meg lépésenként kéne a leírás mert van akinek nem megy még pl nekem se :$ :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 18, 19:13:08
  
Itt a link. :) http://forum.samdroid.net/f10/sony-ericsson-ux-ui-spica-port-should-ok-all-other-phones-too-4797/ (http://forum.samdroid.net/f10/sony-ericsson-ux-ui-spica-port-should-ok-all-other-phones-too-4797/)

De mielőtt telepíti bárki is, előtte az ott leírt build.prop módosítást végre kell hajtani.

Kérdésem van ismét! :D

Build.prop módosítást hol, hogyan?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 18, 19:24:21
SuperPower progit ismeri valamit? Nekem gond van vele, mert megkapja a SU jogot és utána fél úton megáll a töltés... Tudja valaki mi a gond?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 18, 20:10:08
  
Az Uv-t akarnám én állítani hogy ne merüljön annyira!Azért kérdezem h pontosan kinek mi van beállítva meg lépésenként kéne a leírás mert van akinek nem megy még pl nekem se :$ :D

UV-t én az advanced menüben (2) állítom be úgy hogy van a screen on meg a screen off rész az egyik az alvó módra vonatkozik,másik az éber módra, úgy is hívják éber módot hogy wakeup, alvót pedig sleep, na most a screen off azaz alvó módba lépj be és ott menny sorba a beállításokon, mikor beírsz egy számot home gomb, ugrik a következő lépésre, amiben nem vagy biztos ott csak simán home gombot nyomj, ne irj számot, ha látsz olyat hogy uv vagy undervolting szöveg a beállításban ott állíthatsz egy -100 vagy -150-es uv-t neki. Ezt is számmal kell beírni, asszem 2 a 100, 3 meg a 150, de kiírja elég érthetően melyik számot kell beírni hányas uv állításhoz. Most hirtelen nem tudom megmondani melyik menü részben van teljesen pontosan meg hát sorba is kell menni a beállításokon hogy fel ajánlja az uv állítást, épp frissítem a spicát. :)

Kérdésem van ismét! :D

Build.prop módosítást hol, hogyan?

Amit linkeltem angolul leírja, de az én kettes angolommal lefordítom neked. :D Szóval: terminal emulator megnyit, első lépésként beírod ezt a parancsot hogy cp system/build.prop sdcard/build.prop ekkor átmásolódik sd-re ez a build.prop, na ezután megnyitod egyszerű wordpaddal ezt a fájlt és ahol van ez a rész hogy ro.product.manufacturer=samsung azt módosítod erre ro.product.manufacturer=Sony Ericsson. Ez után elmented a módosítást simán csak mentésre nyomsz wordpadba, ezután meg vissza mész terminal emulatorba és beírod ezt remount rw cp /sdcard/build.prop /system/build.prop Ekkor vissza másolódik a systembe ez a fájl és kész is. Ezután telepítheted ezt a zipet recoveryből és élvezheted a skint. :)

Üdv.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Beniboy01 2011, 05 18, 22:54:02
  
Ehhez mit szóltok? My spica's 3D interface (http://www.youtube.com/watch?v=I2t4p8LN1jY#)
Szió!
Megosztanád a forrást!
Nekem nagyon tetszik még a I900-ról és le is szedtem egyet ami ment csak a betűkkel volt gond. Olvashatatlanok voltak.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 19, 00:36:19
  
Szió!
Megosztanád a forrást!
Nekem nagyon tetszik még a I900-ról és le is szedtem egyet ami ment csak a betűkkel volt gond. Olvashatatlanok voltak.
Én felraktam és nálam is olvashatatlanok a feliratok...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 19, 07:38:50
  
UV-t én az advanced menüben (2) állítom be úgy hogy van a screen on meg a screen off rész az egyik az alvó módra vonatkozik,másik az éber módra, úgy is hívják éber módot hogy wakeup, alvót pedig sleep, na most a screen off azaz alvó módba lépj be és ott menny sorba a beállításokon, mikor beírsz egy számot home gomb, ugrik a következő lépésre, amiben nem vagy biztos ott csak simán home gombot nyomj, ne irj számot, ha látsz olyat hogy uv vagy undervolting szöveg a beállításban ott állíthatsz egy -100 vagy -150-es uv-t neki. Ezt is számmal kell beírni, asszem 2 a 100, 3 meg a 150, de kiírja elég érthetően melyik számot kell beírni hányas uv állításhoz. Most hirtelen nem tudom megmondani melyik menü részben van teljesen pontosan meg hát sorba is kell menni a beállításokon hogy fel ajánlja az uv állítást, épp frissítem a spicát. :)

Amit linkeltem angolul leírja, de az én kettes angolommal lefordítom neked. :D Szóval: terminal emulator megnyit, első lépésként beírod ezt a parancsot hogy cp system/build.prop sdcard/build.prop ekkor átmásolódik sd-re ez a build.prop, na ezután megnyitod egyszerű wordpaddal ezt a fájlt és ahol van ez a rész hogy ro.product.manufacturer=samsung azt módosítod erre ro.product.manufacturer=Sony Ericsson. Ez után elmented a módosítást simán csak mentésre nyomsz wordpadba, ezután meg vissza mész terminal emulatorba és beírod ezt remount rw cp /sdcard/build.prop /system/build.prop Ekkor vissza másolódik a systembe ez a fájl és kész is. Ezután telepítheted ezt a zipet recoveryből és élvezheted a skint. :)

Üdv.

Köszike, megcsináltam...de boot közben összef&#{a magát..nem tudom mi nem sikerült.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 05 19, 18:08:24
Munez!

Én OC kernel mellett awake -50 / sleep -100-as UV-t használok.
Ott tudod állítani, ahol Norbosz is írta, de figyelj oda, hogy éppen melyiket kérdezi, mert lényeges, hogy awake-ben ne legyen túl alacsony az UV (főleg OC kernelnél), mert könnyen SOD lehet a vége!
Amit nem akarsz bántani, ott csak simán "enter" és továbblép.

Fontos, hogy a végén, kilépés előtt a "Save changes and exit"-et (vagy valami hasonló nevű opció) válaszd!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 19, 19:18:39
  
Köszönöm, de ez a része oké volt, a Sony Ericsson-os motyó kavart be.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 19, 21:57:50
Amúgy hosszú idő óta először használok olyan kernelt ami nem OC és az a durva, hogy nincs nagyon különbség a sebességben. pontosabban semennyi különbséget sem érzek. ez egyébként egy Voku 1.3 :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 19, 22:06:33
  
Amúgy hosszú idő óta először használok olyan kernelt ami nem OC és az a durva, hogy nincs nagyon különbség a sebességben. pontosabban semennyi különbséget sem érzek. ez egyébként egy Voku 1.3 :)

Így van az egy nagyon jó kernel! Igaz én már 1.4-et használok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 05 19, 23:23:31
Helo az lenne a problémám, hogy megpróbáltam felrakni ezt a sony ericsson lauchert de nem tudom a build.propot átalakítani.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 05 20, 07:47:55
  
Helo az lenne a problémám, hogy megpróbáltam felrakni ezt a sony ericsson lauchert de nem tudom a build.propot átalakítani.

Előző oldalon van a leírás, de tessék:

Terminal emulator megnyit, első lépésként beírod ezt a parancsot hogy cp system/build.prop sdcard/build.prop ekkor átmásolódik sd-re ez a build.prop, na ezután megnyitod egyszerű wordpaddal ezt a fájlt és ahol van ez a rész hogy ro.product.manufacturer=samsung azt módosítod erre ro.product.manufacturer=Sony Ericsson. Ez után elmented a módosítást simán csak mentésre nyomsz wordpadba, ezután meg vissza mész terminal emulatorba és beírod ezt remount rw cp /sdcard/build.prop /system/build.prop Ekkor vissza másolódik a systembe ez a fájl és kész is. Ezután telepítheted ezt a zipet recoveryből és élvezheted a skint.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 20, 08:22:16
srácok, ti magyarul használjátok a spicagenmod-ot? Váltottam magyar nyelvre, de olyan kusza maradt az egész... Nem kell esetleg a build.prop-ban is átváltoztatni a local sor végét (en->hu)?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 20, 10:37:15
  
srácok, ti magyarul használjátok a spicagenmod-ot? Váltottam magyar nyelvre, de olyan kusza maradt az egész... Nem kell esetleg a build.prop-ban is átváltoztatni a local sor végét (en->hu)?

Magyarul használjuk, legalábbis a nagy többség biztos. :D Azt nem kell megváltoztatni, az csak azért van ott hogy mikor első indításkor rom telepítés után betölt a telefon, akkor alapból magyar, angol vagy milyen nyelven jelenjen meg a nyelv, de ezt meg át lehet állítani bármikor. Nekem nem kusza semmi, egykét helyen még angol de azok spicagen beállítás részei, amúgy meg többi helyen magyar nekem.

Apropó, valaki nem tudja hogy ennél a sony ericsson launchernél nem lehet valahogy azt megcsinálni hogy ha hívnak vagy sms jön akkor az ikonján amit kirakok jelezze hogy hívás vagy sms érkezett? Ebből a szempontból launcher pro-nál ezt nagyon kedvelem, de most ez a sony ericsson launcher nagyon tetszik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 20, 12:02:38
  
az asztalon nyomj hosszan és a widgetek közül a timescape-t tedd ki. ott látod az új hìvást meg a facebookot meg a twittert is. :) am nekem is eszméletlenül bejön csak kicsit sok ramot eszik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 05 20, 18:20:45
Sziasztok!

Régen írtam már, de nyomon követtem az eseményeket:).

Kipróbálta már valaki a sgm kitchent? Én főztem magamnak egy romot benne egész jól szuperál csak ezt a qbanin módos dolgokat nem értem. Átállítok valamit, de mikor belépek újra a qbanin switchbe mintha nem is állítottam volna semmit sem. (su megvan)
SSSwitchel nem lehet együtt hazsnálni, ez lenne a baj? Illetve ha lehet együtt ti milyen beállításokat használtok?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 20, 20:11:56
v1.5-ös vokut próbálta már valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 20, 20:40:30
Én mindjárt kipróbálom a komplett Mod-x v3.7-et amiben a voku 1.5-van. Valaki nem tudja, hogy az ALAP videó lejátszó az milyen .apk néven van a letöltött zip-ben mert nincs benne a mod-X-ben viszont én szeretném beletenni. Az üzenetek érdekel még. Ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 20, 21:21:50
  
Én mindjárt kipróbálom a komplett Mod-x v3.7-et amiben a voku 1.5-van. Valaki nem tudja, hogy az ALAP videó lejátszó az milyen .apk néven van a letöltött zip-ben mert nincs benne a mod-X-ben viszont én szeretném beletenni. Az üzenetek érdekel még. Ötlet?

A videó lejátszó az VideoPlayer.apk néven volt de kivették egy ideje mert a háttérben mindig fut és eszi a memóriát. Az üzenet küldő pedig Mms.apk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 20, 21:40:29
  
A videó lejátszó az VideoPlayer.apk néven volt de kivették egy ideje mert a háttérben mindig fut és eszi a memóriát. Az üzenet küldő pedig Mms.apk

Nagyon nagy király vagy!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 20, 22:14:35
Nem tud valaki valami híreket spicagen fejlesztésről? Vagy ennyi volt kész?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 05 21, 09:45:00
Sziasztok...csak gondoltam megosztom,h én most a legújabb horse power kernelt használom cm8.4-gyel meg golauncherrel és nagyon tuti :D quadrantot még nem mértem,de pörög a kis szerkentyű szépen...ajánlatos ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 21, 10:21:06
  
Sziasztok...csak gondoltam megosztom,h én most a legújabb horse power kernelt használom cm8.4-gyel meg golauncherrel és nagyon tuti :D quadrantot még nem mértem,de pörög a kis szerkentyű szépen...ajánlatos ;)

Ebben már nincsenek grafikai hibák? Pl. quadrant tesztnél alul tök fehér volt alul a sáv, meg játékoknál is gondok voltak. Gyorsaságára már régen nem lehet panasz. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 05 21, 11:08:27
  
Ebben már nincsenek grafikai hibák? Pl. quadrant tesztnél alul tök fehér volt alul a sáv, meg játékoknál is gondok voltak. Gyorsaságára már régen nem lehet panasz. :D

Hát,a quadrantban most is fehér alul,de sztem  az az adfree cuccos miatt...a játékkal nincsenek különösebb gondok...tn az assasin's creed-del nyomultam és jól megy csak a 3d driver miatt elég élvezhetetlen,mert sok helyen fehér négyzet van mint ahogy régebben az angry birds-nél is volt. A quadrantom átlagban 690 körül mozog.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 21, 11:43:26
Nekem meg Mod X 3.7-el 730-760 körül. Voku 1.5ös kernellel (nem húzott cfs 23bpp).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 23, 02:40:39
A V5-ös HorsePower-ről eddig jókat olvastam. Próbálta már valaki? Lassan használható lesz ez a kernel is:).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 05 23, 10:50:17
  
A V5-ös HorsePower-ről eddig jókat olvastam. Próbálta már valaki? Lassan használható lesz ez a kernel is:).
Tegnap felraktam...a v4-hez képest nem érzek nagy különbséget,de piszkosul gyors,nekem idáig ez jött be a legjobban. A v2-höz képest viszont jelentősen javult az aksi idő,szerintem érdemes felrakni. A quadrantom 670 körül,de sztem ez annyira nem fontos,mert nagyon gördülékenyen megy a masina. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 23, 13:13:02
  
2g-n jól megy a mobilnet? óranem késik neked?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 23, 13:54:20
  
A V5-ös HorsePower-ről eddig jókat olvastam. Próbálta már valaki? Lassan használható lesz ez a kernel is:).
Azért egy nagy figyelmeztetést beírok, hogy RFS fájlrendszerre senki ne telepítse, mert téglásíthatja a telefont!
Én is kipróbálom majd, ha megcsinálják az új kerneleken is a 3G-t. Ez a hívások minőségénél is számít, nem csak a mobilnetnél (gondolom ezért is jobb az akksi idő, mert a 3G eszi rendesen az áramot). És hát a mobilnettel is úgy vagyok, hogy ha már van (és ezekhez a telefonokhoz szinte kötelező), akkor nem szeretnék GPRS-el szórakozni, mint 10 évvel ezelőtt, mondjuk ahol elérhető az EDGE, az már tűrhető kategória.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 05 23, 13:58:04
  
2g-n jól megy a mobilnet? óranem késik neked?

Én nem használok mobil netet,uh erről nem tudok nyilatkozni, de az órám nem késik...ja és a 933mhz-es verziót használom
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 23, 19:13:34
jelentem felraktam!
1 ránézésre huhh!
2.ra ez kegyetlen
3.ra meg csipkedem magam h ez nem lehet igaz h ez is az én kis Spicám!
nagyon gyors! jol belövöd a frekiket és száguld! am ki az aki még rfs-t használ? xD
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 23, 20:52:00
  
jelentem felraktam!
1 ránézésre huhh!
2.ra ez kegyetlen
3.ra meg csipkedem magam h ez nem lehet igaz h ez is az én kis Spicám!
nagyon gyors! jol belövöd a frekiket és száguld! am ki az aki még rfs-t használ? xD

Mondjuk CI-t csinálsz, aztán root, és véletlenül kifelejted az ext2-t, akkor van igazából probléma:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 05 23, 21:48:31
En ma ugy csinaltam.Veletlenul rahuztam a RFS-re.Kisse fura volt ahogy lefutott a Quadrant teszt,vegeredmeny elsore 870,masodikra 920,harmadikra 970,de nem tudom most sem miert mert nagyon akadozva futott a teszt.Mikor atallitottam ext2-re,adta a rendes 680-720 erteket.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 05 23, 22:31:17
  
jelentem felraktam!
1 ránézésre huhh!
2.ra ez kegyetlen
3.ra meg csipkedem magam h ez nem lehet igaz h ez is az én kis Spicám!
nagyon gyors! jol belövöd a frekiket és száguld! am ki az aki még rfs-t használ? xD
ez melyik kernel ? vagyis melyik horsepower? és melyik rom..?
én is feldobnám ha ennyire jónak látod bár azért kell hozzá egy kis idő hogy kiderüljön milyen
mert akkor egy CI-t nyomok neki root -> rom-> ext2-> kernel..  gondolom ilyen sorrendbe jó is lesz nem ?: )
azért néha én is elképedek miket ki nem lehet hozni a kis spicából :taps: lehet hogy lassan kb 1,5 éves de még mindig ott van hála a fejlesztőknek  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 23, 22:39:33
  
Én spicagen 2.1-gyel használom. De nme kell mindíg CI-t nyomni, mert felesleges. de am CM 8.4 gyel használja a fejlesztő, tehát ha ezek közül van valamelyik neked akkor nem kell CI... Am ez a v5 ös Horsepower abból is a 993MHz es verzsön. Felrakás előtt és közvetlenül utána is kell egy wipe dalvik!! és csak ext2 re tedd fel!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 23, 22:43:47
  
En ma ugy csinaltam.Veletlenul rahuztam a RFS-re.Kisse fura volt ahogy lefutott a Quadrant teszt,vegeredmeny elsore 870,masodikra 920,harmadikra 970,de nem tudom most sem miert mert nagyon akadozva futott a teszt.Mikor atallitottam ext2-re,adta a rendes 680-720 erteket.
Lehet, hogy csak egy hajszál választott el, hogy a Mikó alá kelljen menned a Vodához ismét. Spóroltál 120 lejt. :)

Amúgy minden rendben ezzel a kernellel? Már a 3G fagyáson túl. Iránytű, játékok, minden megy? Én még most is a voku-t használom, abból is visszatértem a 0.7-re, ami a 4 screenes recoveryn kívűl mindenben tökéletes (a többi vokut is próbáltam, de valahogy nem hozták ezt a szintet). Van egy olyan érzésem, hogy egyénenként változnak a kernel teljesítmények, attól függően, hogy ki milyen romot használ, milyen témával, hány appja van telepítve, használ-e app2sd-t vagy dalvik2cachet, milyen gyors a kártyája, stb. Ezért nem lehet egy ember tapasztalaira hagyatkozni.
De ha százan mondjátok, hogy jó, akkor kipróbálom. :) Csak semmi kedvem egy jól működő rendszert elrontani, ami hetek óta jól teljesít. Csak az a fránya akksi idő... A múltkor éjszaka már taxihívásra sem futotta, pedig napközben is rátöltöttem még. Ez fájt, nem szeretek éjszakai buszozni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 23, 22:44:28
  
Én spicagen 2.1-gyel használom. De nme kell mindíg CI-t nyomni, mert felesleges. de am CM 8.4 gyel használja a fejlesztő, tehát ha ezek közül van valamelyik neked akkor nem kell CI... Am ez a v5 ös Horsepower abból is a 993MHz es verzsön. Felrakás előtt és közvetlenül utána is kell egy wipe dalvik!! és csak ext2 re tedd fel!

Hát nekem az 1,16GHz-es nem szimpi. Az már nagyon túl van húzva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 23, 22:55:16
  
Hát nekem az 1,16GHz-es nem szimpi. Az már nagyon túl van húzva.
nem véletlen nem azt ajánlottam... sokaknál nem túl jó. viszont a 993-as az jó szokott lenni az embereknek. egy-kettő hőbörög valamiért, de az általában vagy előre le van írva hogy hiba a kernelben, vagy csak nála jön elő, szal egyéni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 24, 00:44:16
most hogy ennyire gyors a telefon,kicsit elszórakázgattam vele, és a beállìtások/spicagen beállitások/teljesitményben most látom,hogy lehet piszkálni  a cpu beállitásokat. Ez mindenkinek megvolt, csak nekem esett le ilyen késôn? én konzervatìv gyerekkènt meg setcpu-val bénáztam eddig. eddig. innentôl ez megváltozik xD)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 24, 08:55:22
Jó reggelt!
Ezt csak a quadrantfanok kdevéért:
(https://lh5.googleusercontent.com/_5R-s5YUnBnI/TdtUpCBJTnI/AAAAAAAAAbI/LcsaO_3XZ4E/q1.png)(https://lh5.googleusercontent.com/_5R-s5YUnBnI/TdtUpDV1koI/AAAAAAAAAbE/VuIJhqKGxSI/s2.png)

És ez a csodálatosan működő készülék most eladó :D

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 24, 09:01:39
elfelejtettem írni, hogy a rendszer már több mint 3 hete van fent, app2sd-vel, egy rakás telepített programmal. És mókolás nélkül megy  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 05 25, 13:36:48
Na most van időm felrakni a horsepower kernelt.
Náhó.
 azóta a rendszer ugyan olyan gyors? :taps: esetleg észrevettél valami hibát?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 25, 13:47:47
  
Na most van időm felrakni a horsepower kernelt.
Náhó.
 azóta a rendszer ugyan olyan gyors? :taps: esetleg észrevettél valami hibát?
gyors mint a gepárd! annyi hiba van amit leírtak az oldalon is, h nem megy a 3g normálisan. felrakás után néhány ujraindítás után tökéletes. és elméletileg ez a kernel csak gyorsulni fog az idő múlásával mert valami okos csoportosítási cuccot írt bele spica234. és kevés rammal is gyors, csak ha nagyon kevés a ramod akkor nem veszed észre és esetleg belefuthatsz ez által egy rebootba :) de ez ritka
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 05 25, 13:53:30
  
jól hangzik nagyon :D repül is fel : D közbe még annyit kérdeznék hogy utána néhányszor indítsam újra?? szóval ajánlott 1nél többször mert attól is gyorsul?  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 25, 14:00:10
  
jól hangzik nagyon :D repül is fel : D közbe még annyit kérdeznék hogy utána néhányszor indítsam újra?? szóval ajánlott 1nél többször mert attól is gyorsul?  :taps:
attól nem gyorsul csak én szeretem 2x ujraindítani :D)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 05 25, 14:05:57
  
attól nem gyorsul csak én szeretem 2x ujraindítani :D)

jaa értem már :p
remélhetőleg most sokáig nem fogom újra rakni szóval norbosz romja után nyomok egy CI-t a  Debug only nál mindent ki szabad pipálni és úgy kezdem el rakni a jh7-et ? vagy van amit nem?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 05 25, 14:44:18
direkt  kipróbáltam az tapizást telepítés közbe az alap jh7-es romon. és lehet hülyén hangzik de sokkal érzékenyebb.. a feloldásnál se ugrál vissza ha asztalon van úgy is kezelhető nem tudom ti hogy vagytok vele de én a rendes kezelhetőségért feladnám a multi-touch ot  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 25, 15:25:18
  
direkt  kipróbáltam az tapizást telepítés közbe az alap jh7-es romon. és lehet hülyén hangzik de sokkal érzékenyebb.. a feloldásnál se ugrál vissza ha asztalon van úgy is kezelhető nem tudom ti hogy vagytok vele de én a rendes kezelhetőségért feladnám a multi-touch ot  :)
erre gondoltál?
Touch problem on Spica (http://www.youtube.com/watch?v=nGOtJDSmZL0#ws)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 05 25, 15:31:57
  
erre gondoltál?
Touch problem on Spica (http://www.youtube.com/watch?v=nGOtJDSmZL0#ws)

igen igen erre de végül is ez a mostani cucc kárpótol mindenért..
sose volt még ilyen gyors csak nézek  :shock:
régen ami 5mp et igénybe vett például launcherpro restart nagyjából 1 mp re csökkent csak néztem hogy ez most be fagyot? de nem egyszerűen gyors  :taps:
élvezet használni és mindenkinek csak ajánlani tudom én is : )
  És tetszik a háttered  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 25, 16:04:17
  
akkor LÁJK! :D) BTW ugye mondtam h nagyot néz az ember amikor felcuccolja a horsepowert?! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 05 25, 18:52:47
Konkrétan ez melyik HP kernel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 05 25, 19:09:13
Érdemes az ADW-t használni,mert egy pár napja magyaritva van.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 05 25, 19:15:14
Már csak azért is mert tudtommal nem nagyon lehet magyar nyelvű launchert találni.És még az egyik legjobb is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 25, 19:57:32
  
Konkrétan ez melyik HP kernel?
az 5. hp kernel abból is a 993-as. az 5.a még jobb lesz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 05 25, 21:15:51
Ezt a magyarított ADW launchert honnan tudom letölteni?
Van olyan program ami erősíti a mikrofont? Mert alig hallanak azok akikkel épp csevegek? Vagy ez már inkább hardveres gond lehet? Nemrég kipucoltam a mikrofont de nem lett tőle jobb:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 25, 23:53:00
West Coast Hustle HVGA on I5700.avi (http://www.youtube.com/watch?v=8ArExFIATP8#ws) Érdekes videó főleg hogy lent a megjegyzésben említ egy Chainfire 3D nevezetű drivert amit spica vonatkoztatásában én személy szerint még nem is hallottam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 25, 23:59:43
  
West Coast Hustle HVGA on I5700.avi (http://www.youtube.com/watch?v=8ArExFIATP8#ws) Érdekes videó főleg hogy lent a megjegyzésben említ egy Chainfire 3D nevezetű drivert amit spica vonatkoztatásában én személy szerint még nem is hallottam.
Kicsit utána néztem és ez valami olyasmi lehet hogy kisebb felbontáson egyszerűbb textúrán futtatja játékokat és ezáltal kevesebb memoriát eszik ergo jobban fut a játék.:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 26, 00:28:36
  
Kicsit utána néztem és ez valami olyasmi lehet hogy kisebb felbontáson egyszerűbb textúrán futtatja játékokat és ezáltal kevesebb memoriát eszik ergo jobban fut a játék.:)
most nézem és csak pislogok! ezzel menne a shift is! váa! kiprobalom!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 26, 01:19:38
  
most nézem és csak pislogok! ezzel menne a shift is! váa! kiprobalom!
felraktam, kiprobáltam.gyorsabb lesz tôle télleg de még nem tudom mennyivel mert a beâllitasokat probálgatom. ugy láttam h csak a 3D lesz jobb
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 26, 02:29:07
  
felraktam, kiprobáltam.gyorsabb lesz tôle télleg de még nem tudom mennyivel mert a beâllitasokat probálgatom. ugy láttam h csak a 3D lesz jobb
Nah akkor én is megpróbálom, mert eddig csak érdekesség ként irtam le... Próbálkozom és közbe várom hogy te mire jutottál..:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 26, 02:39:32
milyen plugint telepitettél fel Naho?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 26, 08:41:00
az andro id infon vannak pluginek linkelve
én mindet felraktam. az egêsz rendszeren olyat dob sebességben, hogy atyaég. irtó jó a böngészôben kb 2x gyorsabb a pinch to zoom.!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 26, 08:53:35
http://andro-id.info/2011/05/24/chainfire3d/ (http://andro-id.info/2011/05/24/chainfire3d/)
asszem itt volt a hsz ek közt a pluginpack. jah ès ha jol beállitom akk minden textura megvan a raging thunder 2 ben. angrybirds menüje viszont eléggè kuka lett de lehet mas beallitassal jolesz
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 26, 09:15:47
a böngészöben a html5 speed reading teszt is 2-3 x gyorsabb. arra érdemes figyelni h ha bekapcsood a texturák meretenek felezeset akkor bizonyos 2es ad texturak nem jelennek meg. ugy latom h nem tamogatja a felezos mod az atlatszosagot, meg a alapbol kis texturakat. ezek feherek lesznek. ilyenkor a quadrantban a bolygos cuccnak sincs texturaja és igy 17fps sel megy :) de ha csak a szineket veszed lejjebb 16 bitre akkor is gyorsul egy kicsit es hiba sincs olyankor
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 05 26, 09:21:47
  
Ezt hogy kell feltenni? Leszedtem de valami .so kiterjesztésű ezzel mit kezdjek? 800mhz-s voku kernelem van az nem baj?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 26, 09:29:08
  
Ezt hogy kell feltenni? Leszedtem de valami .so kiterjesztésű ezzel mit kezdjek? 800mhz-s voku kernelem van az nem baj?
mindegy milyen kerneled, de még az is h milyen telefonod van :D a linken van a leírás
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 26, 11:34:37
  
mindegy milyen kerneled, de még az is h milyen telefonod van :D a linken van a leírás
Mi lenne ha belinkelnétek azokat a játékokat programokat amik eddig nem mentek és írnátok hozzá beállításokat amivel sikerült valamit elérnetek. Kíváncsian várom a fejleményeket:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 26, 12:20:12
  
Mi lenne ha belinkelnétek azokat a játékokat programokat amik eddig nem mentek és írnátok hozzá beállításokat amivel sikerült valamit elérnetek. Kíváncsian várom a fejleményeket:)
majd este max. most vizsgára tanulok :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 05 26, 17:46:59
egy olyan kérdésem lenne hogy felraktam a SGM 2-t aztán rá a horsepowert (a 933-ast) és most jöttem rá hogy nem patcheltem fel 2.1 re... utólag megtehetem?  és miután felraktam még 1x fel kel rakni  a horsepowert mert autómatán felülíródik? : )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 27, 14:58:25
Vki tudna segíteni nekem h rakjam fel ezt a Cyanogen legújabb verzióját mindenestül?? Nem vágom annyira 1x felraktam vmi one packedes zipből 1 cyanogen modot anno de az elég lassucska volt és azt szeretném most lecserélni.
Ha vki tudna 1 pontos leírást adni vagy esetleg msn-en segíteni benne azt nagyon megköszönném!
Honnan mit töltsek le h rakjam fel stb..
Ui: Nem vagyok olyan hülye elég 1x elmondani és megértem csak így minden nélkül nehéz :)

msn: bjoc11@hotmail.com
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 27, 15:06:23
  
szia! leírás:
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.3775 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=2789.3775)
#3794-es hozzászólás.
A legújabb Spicagenmod beta 2 rom+patch;

beta2:http://www.multiupload.com/T96D9ULFJ6 (http://www.multiupload.com/T96D9ULFJ6)

beta 2.1: http://www.mediafire.com/?8nvycpfqu3w6edq (http://www.mediafire.com/?8nvycpfqu3w6edq)

előbb felrakod a b2-t, aztán a 2.1 patchet (mindkettőt recoveryből).
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 27, 17:06:20
Kernel melyik lenne ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 27, 18:33:08
  
Kernel melyik lenne ?

Leírnád a többit is am mit hova kell helyezni v ezt a 2őt hova mert van ott 1 -2 érdekes
pl: JH7-es rom helyett mit ?
  lk2.0.8 helyett mit
  és kernel helyett mit rakjak helyükre ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 27, 20:51:42
  
Leírnád a többit is am mit hova kell helyezni v ezt a 2őt hova mert van ott 1 -2 érdekes
pl: JH7-es rom helyett mit ?
  lk2.0.8 helyett mit
  és kernel helyett mit rakjak helyükre ?
clean install kell az odinnal (de azt írtad, hogy már raktál fel one package-ből romot, tehát az odint ismered); pracli leírásában van fenn link a jh7-es romhoz. Azt kell felrakni, majd az lk2.0.8-at, hogy rootolva legyen. Odinnal ennyi,

mert innentől már van recovery. A spicagenmod fájlokat (spicagenmod beta2 és ...2.1 fájlokat) felrakod az sd-re és recoveryből telepíted mindkettőt. Érdemes a két telepítés között nyomni egy "wipe dalvik"-cache -t.
Kernelből nekem az alap van (amit a rommal együtt teszel fel) és tökéletesen működik, megbízható, akksi idő jó, 3g működik (ha quadrant érdekel az előző oldalon raktam fel egy eredményt).
Sok sikert, üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 27, 22:36:02
  
Mi az a quadrant ?  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 27, 23:04:07
Jah és a download mód vmiért nem igazán akar előjönni.. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 28, 00:24:43
nah sikerült nagyjából megcsinálni!
Az érdekelne h lehet azt megcsinálni h a menü ne lefele görduljon hanem oldalra lapozható legyen mint mondjuk az Iphone-ban ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 28, 09:24:21
  
nah sikerült nagyjából megcsinálni!
Az érdekelne h lehet azt megcsinálni h a menü ne lefele görduljon hanem oldalra lapozható legyen mint mondjuk az Iphone-ban ?
Erre három alternatíva van:
1. Veszel egy Iphone-t  :D
2. Csoda  :)
3. A harmadikat nem ismerem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 28, 10:16:50
  
Erre három alternatíva van:
1. Veszel egy Iphone-t  :D
2. Csoda  :)
3. A harmadikat nem ismerem...
a 3. az adw launcher ex
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 28, 11:10:07
  
a 3. az adw launcher ex

Kifejtenéd ezt 1 kicsit bővebben ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 28, 11:11:37
Nagyjából 1 hete nem jártam erre és látom a HP kernel már elég jó, fel is raktam és eléggé tetszik. :) Azt viszont nem tudom tudja e valaki, hogy ebben az uj hp kernelben van olyan funkció ami kilövi az appokat? Mert ssscfg már nem működik terminal emulatorba, és látom hogy jó pár app amit megnyitottam és elvileg be is zártam, ott fut a háttérbe és foglalja a memóriát. Másnál kilövi ez a hp kernel az appokat? Vagy tegyek fel minfreet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 28, 11:20:31
  
a 3. az adw launcher ex
attól függ, hogy melyik menüre gondolsz  :D
ha az alkalmazásokról van szó, akkor tényleg adw (és már a sima adw is tudja az ex összes funkcióját, ezt használom már egy hónapja az ex helyett)
-ha azonban a "menükre" gondol, pl. beállítások, akkor ott csak le-fel tudsz mozogni, oldalirányban még nem láttam.  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 28, 12:12:59
Találkoztatok már olyannal, hogy a telefon elfelejt beállításokat? Feltűnt, hogy milyen gyorsan merül a telefon, gondoltam megnézem újra a ssswitch beállításokat, és a sleep mode összes beállítása kitörlődött valahogy. Máskor is volt már hasonló, akkor a LauncherPro-val volt gond. De nem csak a beállításokat felejtette el, hanem konkrétan egyel régebbi lett a verziója is, amit végképp nem értek. Ezt onnan tudom, hogy csak az új verzióban lehet témákat állítani.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 28, 13:04:10
  
Nagyjából 1 hete nem jártam erre és látom a HP kernel már elég jó, fel is raktam és eléggé tetszik. :) Azt viszont nem tudom tudja e valaki, hogy ebben az uj hp kernelben van olyan funkció ami kilövi az appokat? Mert ssscfg már nem működik terminal emulatorba, és látom hogy jó pár app amit megnyitottam és elvileg be is zártam, ott fut a háttérbe és foglalja a memóriát. Másnál kilövi ez a hp kernel az appokat? Vagy tegyek fel minfreet?
A minfreevel ugy konfigolták be hogy ne lőjön ki mindent egyből mivel ennél a kernelnél már nincs szükség sok ramra a gyors futáshoz. 22mega szabad rammal is ugyanugy szalad mint 80megával, ugyhogy mindegy hogy mennyi szabad ramod van. a multitaskra hegyezték ki direkt ezt a kernelt, és ebben nagyon jó is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bacsajozsef 2011, 05 28, 13:24:09
ahol az appok vannak arra gondolok pl: fájlkezelő ikon stb..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 28, 13:38:44
  
ahol az appok vannak arra gondolok pl: fájlkezelő ikon stb..
adw launchert tegyél fel a marketbôl abban be lehet állìtani.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 28, 13:49:58
  
A minfreevel ugy konfigolták be hogy ne lőjön ki mindent egyből mivel ennél a kernelnél már nincs szükség sok ramra a gyors futáshoz. 22mega szabad rammal is ugyanugy szalad mint 80megával, ugyhogy mindegy hogy mennyi szabad ramod van. a multitaskra hegyezték ki direkt ezt a kernelt, és ebben nagyon jó is!

Köszi az infót. Jó ezt hallani. :) Akkor nem is pakolok fel mellé semmiféle task killert.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 28, 14:09:58
  
A minfreevel ugy konfigolták be hogy ne lőjön ki mindent egyből mivel ennél a kernelnél már nincs szükség sok ramra a gyors futáshoz. 22mega szabad rammal is ugyanugy szalad mint 80megával, ugyhogy mindegy hogy mennyi szabad ramod van. a multitaskra hegyezték ki direkt ezt a kernelt, és ebben nagyon jó is!
ugye ez az a kernel, amivel nem megy a 3g?
nagyon érdekelne, de mobilnetem ven, és semmiért se válok meg tőle  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 28, 15:56:06
  
Köszi az infót. Jó ezt hallani. :) Akkor nem is pakolok fel mellé semmiféle task killert.
néha jól jöhet ha rányomsz a taskkillerre pl amikor hosszu idôre lerakod a telefont és a memoriàban lévô appok nem kellenek már többet, de maga a rendszer használat során felesleges állandoan csukogatni mindent. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 28, 15:57:35
  
ugye ez az a kernel, amivel nem megy a 3g?
nagyon érdekelne, de mobilnetem ven, és semmiért se válok meg tőle  :D
és igen ez egyike azon kerneleknek ahol nem megy a 3g rendesen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 28, 16:36:44
nem a HP hibája, hogy nem megy a 3g, hanem, a 32-es kernel típus az ok. Egyik 32-essel sem megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 28, 17:52:03
  
nem a HP hibája, hogy nem megy a 3g, hanem, a 32-es kernel típus az ok. Egyik 32-essel sem megy.
köszi a megerősítést :)  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 05 28, 18:37:22
  
köszi a megerősítést :)  :ok:

Azért remélem gyorsan megoldják a fiúk a problémát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 28, 20:38:02
  
néha jól jöhet ha rányomsz a taskkillerre pl amikor hosszu idôre lerakod a telefont és a memoriàban lévô appok nem kellenek már többet, de maga a rendszer használat során felesleges állandoan csukogatni mindent. :)

Oké, akkor azért a Genkillert meghagyom. :) Amúgy nálad vagy másnál aki új horsepower kernelt használ nem jelentkezik az a hiba hogy mikor kikapcsolod a készüléket és kapcsolnád be, első bekapcsolásra nem reagál? Második próbálkozásnál már bekapcsol. Négy bekapcsolást is kipróbáltam és ez a gondom vele,de csak ennél a kernelnél. Nem annyira nagy gond,csak gondoltam szólok hátha másnak is van hasonló baja,az nem a gombok hibája. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 28, 22:52:58
  
az igazat megvallva nem vettem még észre, de majd jobban meglesem a történetet bekapcsolásnál :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 29, 01:54:13
VOKU-kernel_v1.5C_cfs_24bpp_(AIO) erről nyilatkozna valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: szobcsab 2011, 05 29, 06:34:58
Sziasztok!

Feltettem a Spicámra Norbosz 2.1-es kernelét. Nagyon tetszik! Egyetlen gondom, hogy egyik 2.2 kernellel sem tudom a mobilnetet beindítani. A Telenor APN beállításokat beírtam neki, engedélyeztem, de nem kapcsolódik.
Mit ronthattam el?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 05 29, 08:40:14
Sziasztok!
Lehet, hogy most sokan nem fognak velem egyetérteni, de mostanában kialakult egy érdekes konfiguráció a fejemben és úgy néz ki bejött.
Szóval a jelenlegi konfigom egy alap cm8.4 (semmi tweak) + Hp kernel (a legújabb).
Telepítés során felraktam a cm 8.4-et konvertáltam ext2-re mindent aztán eltávolítottam a az esetleges cm tweakeket és felraktam a hp kernelt.
Hogy miért cm 8.4? Azért mert a spicagen móddal nem vagyok kibékülve bármit is tettem vele 1-2 napon belül mindig belassult össze f**ta magát, és még ami ez mellett szól, hogy a fejlesztők nagy része is cm 8.4-et használ, valami okot csak tudnak rá.
Feldobtam a végén egy HoneyGreen témát és minden faja:).
Nem lassul be minden úgy megy mint a karikacsapás.
Ami a Task killert illeti egyetértek az előttem szólókkal, hp kernelnél NEM KELL HASZNÁLNI nagy ritkán használom, max napi 1 vagy 2 klikket kap. Ha minden igaz akkor van ebben a kernelben valmai okosság ami tanulgatja, hogy miként és hogyan használod a telefont és ettől gyorsabb lesz az idő folyamán. Ezért sem használok Task killert néha néha újraindítom és kész.
Aki ki akarná próbálni a konfigomat:

1) Alap cm 8.4: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/)

2) Ext2-es konvert: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7645d1306068099-development-kernel-horse-power-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7645d1306068099-development-kernel-horse-power-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip)

3) Remove cm tweaks: http://www.megaupload.com/?d=HFZYM4BU (http://www.megaupload.com/?d=HFZYM4BU)

4) Hourse power kernel: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7644d1306068080-development-kernel-horse-power-horse_power_v5_933bhp_extreme-aio-.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7644d1306068080-development-kernel-horse-power-horse_power_v5_933bhp_extreme-aio-.zip)

Nem árt CI-t csinálni ha használsz app2sd-t akkor format sd.
Miután felraktam a cm 8.4ét egyszer érdemes újraindítani.
Konvertálásnál figyelni rá, hogy ne csinálj wipe-ot, sem a konvertálás előtt sem utána!
ismét Reboot
Remove Cm tweaks, itt lehet előtte is meg utána is nyomni egy wipe dalvic-cache-t
Reboot
Majd a HP kernelnél ismét Wipe dalvic előtte és utána is!
FIGYELEM: MIELŐTT FELRAKOD A HP KERNELED GYŐZŐDJ MEG RÓLA HOGY EXT2-ESEK MÁR A PARTÍCIÓID, MERT TÉGLA LEHET A SPICÁBÓL!
Nem árt az elején 3-4-szer újraindítgatni, mert azzal javul a teljesítmény!

5) HoneyGreen Téma: http://forum.samdroid.net/f57/honeygreen-theme-4743/ (http://forum.samdroid.net/f57/honeygreen-theme-4743/)

üdv.: Pracli
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 05 29, 09:02:24
Heló Pracli!
Kössz az infót!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 29, 12:19:07
  
Sziasztok!

Feltettem a Spicámra Norbosz 2.1-es kernelét. Nagyon tetszik! Egyetlen gondom, hogy egyik 2.2 kernellel sem tudom a mobilnetet beindítani. A Telenor APN beállításokat beírtam neki, engedélyeztem, de nem kapcsolódik.
Mit ronthattam el?

Ez érdekes, nekem volt vodafonos mobilnetem még múlthónapban és mikor felraktam a romot és bele tettem a kártyát rögtön berakta a megfelelő apn beállításokat a helyére és ment is a net. Telenort ebből a szempontból nem ismerem, de azért az is elég nagy cég és gondolom annál is így kéne működnie a dolgoknak. Vagy tévedek? Esetleg szolgáltató talán tud ebben segíteni. Az biztos hogy a romnak nincs ilyesmi hibája, mert nekem ment rajta a mobilnet és a 3g is. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 29, 14:00:38
A régi Voku kernelem megadta magát, elkezdett fagyogatni a telefon, így felraktam én is a Horse Powert. Egyelőre minden oké, bár nem tűnik gyorsabbnak a Vokunál, meglátjuk napok múlva begyorsul-e, ahogy ígérik. Ami észrevettem, hogy a telefon feloldása nem megy egyből, néha kétszer is meg kell nyomni a feloldógombot (ez nem feltétlenül baj, zsebben tartva még hasznos is lehet).
A Romom egy viszonylag régi mod-x 2.9. Ami zavaró, hogy az Index videókat nem hajlandó streamelni "Sajnáljuk, ez a videó nem lejátszható" hibaüzenetet ad, pedig határozottan emlékszem, hogy régen mentek. Van erre valakinek valami megoldása?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: almalevel 2011, 05 29, 16:25:48
Heelo! A problémám a következő lenne van egy gyári spicám 2.1el frissiteni szerettem volna letöltöttem mindent odinba berakosgattam a dolgokat teló download módba és amint rányomok az odinnál a letöltésre kiírja , hogy csatlakoztassam a telefont. win7 32 bit alatt csinálom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 29, 16:52:24
  
Heelo! A problémám a következő lenne van egy gyári spicám 2.1el frissiteni szerettem volna letöltöttem mindent odinba berakosgattam a dolgokat teló download módba és amint rányomok az odinnál a letöltésre kiírja , hogy csatlakoztassam a telefont. win7 32 bit alatt csinálom.
akkor indítsd az odint rendszergazda módban.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Maxx77 2011, 05 29, 17:06:35
Vki tudja hogy ezt honnan lehetne letölteni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 29, 17:32:50
igen :-)  most telefon van nálam, de este linkelem!
  
Vki tudja hogy ezt honnan lehetne letölteni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 29, 17:51:29
  
Heelo! A problémám a következő lenne van egy gyári spicám 2.1el frissiteni szerettem volna letöltöttem mindent odinba berakosgattam a dolgokat teló download módba és amint rányomok az odinnál a letöltésre kiírja , hogy csatlakoztassam a telefont. win7 32 bit alatt csinálom.
Szedd le az USB drivereket a telefonhoz. Legegyszerűbb, ha telepíted a KIESt, azzal feltelepül a driver is (másra nem jó a KIES, utána le is szedheted, mert csak a helyet foglalja). Néha még ilyenkor is vacakolhat a felismeréssel, de a kitartó próbálkozás, vagy a  gép újraindítása segít. Amíg nem lesz sárga Odinban a csatlakoztatott port kockája, addig ne is próbálkozz a flasheléssel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 29, 18:41:34
Na ez már nem semmi:
http://uot.dakra.lt/kitchen/ (http://uot.dakra.lt/kitchen/)
Témakonyha Spicásoknak!!!! Olyat csináltam, hogy....
 @Maxx77: itt megtalálod a battery ikonokat is, és pont azt főztem bele, amit kerestél  :D
Üdv!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 29, 18:52:32
  
Vki tudja hogy ezt honnan lehetne letölteni?
a konyhalinken megtalálod a bettery ikonokat, és ha nem akarsz sokat variálni, akkor csak akku ikonokat válassz, aztán recoveryből rakd fel.

Egyébként bátran mondom mindenkinek, hogy működik rendesen a konyha (persze, csak Spicagenmoddal - ezt a végén ki kell választani) már a második témámat főzöm  :D   :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Maxx77 2011, 05 29, 19:00:13
Köszi ott már próbáltam de változtat a régi témán és azt nem szeretném :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 29, 19:32:05
  
Köszi ott már próbáltam de változtat a régi témán és azt nem szeretném :D
és nem lehet külön battery ikont cserélni, ha csak azt választod ki????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bjany 2011, 05 29, 20:39:44
  
Sziasztok!
Lehet, hogy most sokan nem fognak velem egyetérteni, de mostanában kialakult egy érdekes konfiguráció a fejemben és úgy néz ki bejött.
Szóval a jelenlegi konfigom egy alap cm8.4 (semmi tweak) + Hp kernel (a legújabb).
Telepítés során felraktam a cm 8.4-et konvertáltam ext2-re mindent aztán eltávolítottam a az esetleges cm tweakeket és felraktam a hp kernelt.
Hogy miért cm 8.4? Azért mert a spicagen móddal nem vagyok kibékülve bármit is tettem vele 1-2 napon belül mindig belassult össze f**ta magát, és még ami ez mellett szól, hogy a fejlesztők nagy része is cm 8.4-et használ, valami okot csak tudnak rá.
Feldobtam a végén egy HoneyGreen témát és minden faja:).
Nem lassul be minden úgy megy mint a karikacsapás.
Ami a Task killert illeti egyetértek az előttem szólókkal, hp kernelnél NEM KELL HASZNÁLNI nagy ritkán használom, max napi 1 vagy 2 klikket kap. Ha minden igaz akkor van ebben a kernelben valmai okosság ami tanulgatja, hogy miként és hogyan használod a telefont és ettől gyorsabb lesz az idő folyamán. Ezért sem használok Task killert néha néha újraindítom és kész.
Aki ki akarná próbálni a konfigomat:

1) Alap cm 8.4: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/)

2) Ext2-es konvert: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7645d1306068099-development-kernel-horse-power-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7645d1306068099-development-kernel-horse-power-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip)

3) Remove cm tweaks: http://www.megaupload.com/?d=HFZYM4BU (http://www.megaupload.com/?d=HFZYM4BU)

4) Hourse power kernel: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7644d1306068080-development-kernel-horse-power-horse_power_v5_933bhp_extreme-aio-.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7644d1306068080-development-kernel-horse-power-horse_power_v5_933bhp_extreme-aio-.zip)

Nem árt CI-t csinálni ha használsz app2sd-t akkor format sd.
Miután felraktam a cm 8.4ét egyszer érdemes újraindítani.
Konvertálásnál figyelni rá, hogy ne csinálj wipe-ot, sem a konvertálás előtt sem utána!
ismét Reboot
Remove Cm tweaks, itt lehet előtte is meg utána is nyomni egy wipe dalvic-cache-t
Reboot
Majd a HP kernelnél ismét Wipe dalvic előtte és utána is!
FIGYELEM: MIELŐTT FELRAKOD A HP KERNELED GYŐZŐDJ MEG RÓLA HOGY EXT2-ESEK MÁR A PARTÍCIÓID, MERT TÉGLA LEHET A SPICÁBÓL!
Nem árt az elején 3-4-szer újraindítgatni, mert azzal javul a teljesítmény!

5) HoneyGreen Téma: http://forum.samdroid.net/f57/honeygreen-theme-4743/ (http://forum.samdroid.net/f57/honeygreen-theme-4743/)

üdv.: Pracli
az lenne a kérdésem hogy ez a hp kernel 933 ra huzza a procit  hogy ez hosszutávon nemöli meg a processzort?
köszi a válaszokat
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 05 29, 20:49:23
  
az lenne a kérdésem hogy ez a hp kernel 933 ra huzza a procit  hogy ez hosszutávon nemöli meg a processzort?
köszi a válaszokat

Hogyha a yonip 1033-al nem ölte meg akkor ez sem fogja:) nekem eddig semmi gubancom nem volt belőle, de persze mindenki saját felelősségére csinálja azt amit csinál. Eddig még nem hallottam volna hogy bárkinek problémája lett volna ebből.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 29, 21:42:58
http://www.technet.hu/teszt/20110209/speak_-_magyarul_mondjad/ (http://www.technet.hu/teszt/20110209/speak_-_magyarul_mondjad/) ez működik valakinek spicagenmod 2b alatt? mert én hiába telepítem fel az alapértelmezett motornál csak a pico tts-t tudom kiválasztani.
aki ügyesen googlizik az megtalál minden file-t a neten:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: almalevel 2011, 05 29, 23:05:38
  
Szedd le az USB drivereket a telefonhoz. Legegyszerűbb, ha telepíted a KIESt, azzal feltelepül a driver is (másra nem jó a KIES, utána le is szedheted, mert csak a helyet foglalja). Néha még ilyenkor is vacakolhat a felismeréssel, de a kitartó próbálkozás, vagy a  gép újraindítása segít. Amíg nem lesz sárga Odinban a csatlakoztatott port kockája, addig ne is próbálkozz a flasheléssel.

fölraktam, újraindítottam a telefonom download módba és semmi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 30, 12:07:51
Sajnos nekem ezzel a HP kernellel pár nap után most volt az első SOD. :( Remélem több nem lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 05 30, 13:08:22
  
http://www.technet.hu/teszt/20110209/speak_-_magyarul_mondjad/ (http://www.technet.hu/teszt/20110209/speak_-_magyarul_mondjad/) ez működik valakinek spicagenmod 2b alatt? mert én hiába telepítem fel az alapértelmezett motornál csak a pico tts-t tudom kiválasztani.
aki ügyesen googlizik az megtalál minden file-t a neten:)
ezt nem próbálta még senki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 05 30, 14:00:43
  
fölraktam, újraindítottam a telefonom download módba és semmi
Ez esetben indítsd az Eszközkezelőt (Device Manager) és ott nézd meg, hogy látja-e a Samsungot (download módban, persze). Ha ismeretlen eszközt talál (sárga felkiáltójellel), akkor nyomj egy driver frissítést neki és pipáld ki, hogy automatikusan keresse meg. Nekem is ezzel vacakol néha (win7 32bit). Ha ez sem segít, akkor passz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 05 30, 18:43:43
  
Szia Norbosz!Felraktam az új romodat,nagyon fain,csak egy dolgot nem tudok beállítani:sms írásnál az ékezetes betűket hogyan tudom előhozni?Melyik menübe és mit állítsak be?
Köszönettel!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bjany 2011, 05 30, 18:44:58
  
Sajnos nekem ezzel a HP kernellel pár nap után most volt az első SOD. :( Remélem több nem lesz.
SOD? mit takar ez a rövidités?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 05 30, 19:29:35
  
Szia Norbosz!Felraktam az új romodat,nagyon fain,csak egy dolgot nem tudok beállítani:sms írásnál az ékezetes betűket hogyan tudom előhozni?Melyik menübe és mit állítsak be?
Köszönettel!
Valamint nem akar csatlakozni a netre:ezt írja ki:Request timeout:data connection state will update later,if available(airplane mode?,romaing?)
DCSwitch van fent,ezzel kapcsoltam eddig a netet(anzo rom volt fent),be van állítva az apn is.Ezért nem értem,most miért írja ki ezt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Maxx77 2011, 05 30, 19:50:38
  
és nem lehet külön battery ikont cserélni, ha csak azt választod ki????

Köszi megoldottam :D Spicagenmod 2.1re próbáltam csak nem az alap hanem a second boot utáni frameworkre kelett megföznöm :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 30, 20:23:04
  
SOD? mit takar ez a rövidités?
sleep of death: alvó módból nem ébred a telefon. akármit nyomsz rajta olyan mintha ki lenne kapcsolva de nincs, csak nem ébred ilyenkor sokat zabál az akksiból és csak akkukivétel segít.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 05 30, 20:53:01
  
Köszi megoldottam :D Spicagenmod 2.1re próbáltam csak nem az alap hanem a second boot utáni frameworkre kelett megföznöm :D
>:(  mondtam én, hogy "mukodj"!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 05 31, 00:20:42
  
Valamint nem akar csatlakozni a netre:ezt írja ki:Request timeout:data connection state will update later,if available(airplane mode?,romaing?)
DCSwitch van fent,ezzel kapcsoltam eddig a netet(anzo rom volt fent),be van állítva az apn is.Ezért nem értem,most miért írja ki ezt.

Ékezetes betűket úgy tudsz csinálni, ha előbb a smart keyboardot beállítod. Van neki ikonja a programok között, ha azt megnyitod minden beállítási lehetőséget magyarul felsorol és ha kiválasztod benne a magyar nyelvet lesz ékezet. Más kérdés hogy nekem pl. á betűt nem szokta valamiért elküldeni úgy hagyja a betűn, holott sms-be á val írok,de azért így is megértenek. :D Amit másodszorra irál az a net miatt van, a timeout, ha van a közeledbe wifi próbálj meg arra csatlakozni, persze amin van működő net olyanra, ha azzal megy akkor nem frissítéssel van a baj, hanem az apn beállítással. Milyen szolgáltatód van, pannon? Mert arra panaszkodott már más, csak nem tudom ez általános jelenség e,mert nekem vodafone-on szépen ment ezzel a főzött romommal a net amíg volt. Szóval ezt a két variációt javaslom próbáld meg, sima wifire mit ír ki, majd ha ott megy apn kapcsolatokat nézd meg újra nincs e valami elállítva. Mondjuk alapból egy szolgáltatói kártyának be kéne hogy állítsa automatán az apn címeket, legalábbis nálam beállítja mindig még ha nem is kérem, akkor is. Airplane módba nem fog működni a mobilnet,mivel akkor kikapcsolja a hívásokat is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: szobcsab 2011, 05 31, 06:44:40
  
Ez érdekes, nekem volt vodafonos mobilnetem még múlthónapban és mikor felraktam a romot és bele tettem a kártyát rögtön berakta a megfelelő apn beállításokat a helyére és ment is a net. Telenort ebből a szempontból nem ismerem, de azért az is elég nagy cég és gondolom annál is így kéne működnie a dolgoknak. Vagy tévedek? Esetleg szolgáltató talán tud ebben segíteni. Az biztos hogy a romnak nincs ilyesmi hibája, mert nekem ment rajta a mobilnet és a 3g is. :)

Kedves telenorosok! A megoldást itt:

http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1942.25 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=1942.25)

a 23. hozzászólásban találtam meg!
Köszönet mindenért! Van egy szuper telefonnom!

Üdv:
SzobCsab
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: almalevel 2011, 05 31, 12:15:22
  
Ez esetben indítsd az Eszközkezelőt (Device Manager) és ott nézd meg, hogy látja-e a Samsungot (download módban, persze). Ha ismeretlen eszközt talál (sárga felkiáltójellel), akkor nyomj egy driver frissítést neki és pipáld ki, hogy automatikusan keresse meg. Nekem is ezzel vacakol néha (win7 32bit). Ha ez sem segít, akkor passz.

A portoknál semmi se jelenik meg de az usb vezérlőnél SAMSUNG USB Composite Device ként látja download módba de odinba semmi az összes kocka fehér a portoknál az istenért nem akar besárgulni. Ja és ha kihúzom belőle a kábelt utána már hiába dugom vissza mert az usb eszközt nem lehet felismerni mindaddig amíg újra nem indítom a gépet és így normálisan se látja a telót.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 05 31, 12:44:43
  
nekem pl csak egyetlen egy usb porton ismeri fel az odin, a többin nekem is ez van. aztán a samsungos pc suite vagy mit bezártad? mert azt is be kell zárni
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: almalevel 2011, 05 31, 13:30:18
  
nekem pl csak egyetlen egy usb porton ismeri fel az odin, a többin nekem is ez van. aztán a samsungos pc suite vagy mit bezártad? mert azt is be kell zárni
Bezártam mindent bezártam sőt átvittem egy másik pc-hez hasonlóan semmi :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: almalevel 2011, 05 31, 13:37:20
Ahha végigpróbáltam az összes usb portot és semmi:D  lehet xp-vel kéne megpróbálni hátha
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 05 31, 14:58:38
  
Ékezetes betűket úgy tudsz csinálni, ha előbb a smart keyboardot beállítod. Van neki ikonja a programok között, ha azt megnyitod minden beállítási lehetőséget magyarul felsorol és ha kiválasztod benne a magyar nyelvet lesz ékezet. Más kérdés hogy nekem pl. á betűt nem szokta valamiért elküldeni úgy hagyja a betűn, holott sms-be á val írok,de azért így is megértenek. :D Amit másodszorra irál az a net miatt van, a timeout, ha van a közeledbe wifi próbálj meg arra csatlakozni, persze amin van működő net olyanra, ha azzal megy akkor nem frissítéssel van a baj, hanem az apn beállítással. Milyen szolgáltatód van, pannon? Mert arra panaszkodott már más, csak nem tudom ez általános jelenség e,mert nekem vodafone-on szépen ment ezzel a főzött romommal a net amíg volt. Szóval ezt a két variációt javaslom próbáld meg, sima wifire mit ír ki, majd ha ott megy apn kapcsolatokat nézd meg újra nincs e valami elállítva. Mondjuk alapból egy szolgáltatói kártyának be kéne hogy állítsa automatán az apn címeket, legalábbis nálam beállítja mindig még ha nem is kérem, akkor is. Airplane módba nem fog működni a mobilnet,mivel akkor kikapcsolja a hívásokat is.
Köszi,sikerült.Wifin műkszik,úgyhogy újra megyek a telenorba,mert már volt ilyen problémám és a honlapon leírt beállításokkal sem működött.Ott is telefonos segítséget kértek a beállításhoz. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 05 31, 15:20:11
Hali!
Az miért van h nem tudnak néha elérni a telefonon? Én tudok hívni de másoknak kisípol hol ott be van kapcsolva a telefon. A hálózat típus GSM only-ra van állítva.
Előre is köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 06 01, 20:05:02
Azért nincs az a nagy tolongás az oldalon.Kihasználom a helyzetet és felrakok néhány fotót egy app-ról,amit egy pár napja találtam.Ime:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 06 01, 20:06:29
Ja,a neve Super Box
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 01, 21:26:45
  
Ahha végigpróbáltam az összes usb portot és semmi:D  lehet xp-vel kéne megpróbálni hátha
Ha Samsung Compositeként felismeri a win7, akkor az Odinnal van a baj. Nekem 4.03-assal működik win7 alatt, nem mondom, hogy mindig egyből, de megy. Először mindig az Odint indítsd és utána dugd rá a telefont. Próbálj ki több verziót is belőle. Próbáld ki több USB bemeneten is, valamelyikkel mennie kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2011, 06 02, 13:30:44
Van már újabb magyaritott launcher,a Go Launcher Ex.Látni rajta,hogy sokat fejlődött az utobbi időben,majdnem minden megvan neki ,ami a két nagymenőnek,az ADW és a Launcher pronak megvan.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: iroques71 2011, 06 02, 14:15:44
Sziasztok,

valaki hozzáértő tanácsára lenne szükségem egy spica-val kapcsolatban, amelyik most a "samdroid turbo" képernyőről nem hajlandó továbblépni. A képernyőn a csík végigfut, majd megáll és onnan sehová. Gombokra nem reagál, csak aksi kivéttel áll le. Amikor az aksit behelyezem, azonnal indul is, de a fewnti helyen megáll.

Download módba lehet tenni, de hiába van fenn a swallowtail féle samsung driver, ismeretlen eszközként azonosítódik és hibát jelez a driver beállítása során.
Ebből kifolyólag az odin sem tud vele mit kezdeni, mert nincs azonosított eszköz.
Más driver-ek sem működnek, hiába próbálok kapcsolatot létesíteni vele.

Valakinek van valami használható ötlete ? Most nagyon szükség lenne rá.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 02, 14:21:18
  
Én javaslok egy wipe dalvikot és egy wipe factory resetet majd utána rakd fel újra a romot,nem kell odinban, simán recoveryben rakd fel a zipes romot. Mert valami rossz kernel vagy nem oda való file okozza ezt a hibát.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: iroques71 2011, 06 02, 14:23:59
Helló Norbosz,

nem lép be a recovery mode-ba, így nem tudok wipe dalvikot csinálni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 06 03, 07:00:24
  
Én javaslok egy wipe dalvikot és egy wipe factory resetet majd utána rakd fel újra a romot,nem kell odinban, simán recoveryben rakd fel a zipes romot. Mert valami rossz kernel vagy nem oda való file okozza ezt a hibát.

Szia! Az Én telómról van szó. Konkrétan a fenti jelenésg előtt PC-re lett dugva, de az USB aljzat fordítva lett bekötve...melegedett a teló, le lett húzva PC-ről.

A köv. kikapcsolásig működött is, pont a Te romoddal. Majd a boot képernyőn a csík végigfutásával megállt, onnan nem hajlandó továbblépni, plusz ahogy áramforráshoz jut, azonnal bootol. Download módba be lehet rakni ügyesen, de hiába, mert Odinban nem sárgul be az ablak.

Mi a teendő ilyen esetben? Remélem menthető, annyira a szívemhez nőtt!  :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 03, 09:20:05
  
Húha, ezt nem tudtam hogy rossz helyen kapott áramot. Hogy tudtad amúgy fordítva bedugni? Mert a kábel nagyobbik végén ami a pc-be megy a dugóba van egy hosszúkás fehér lap ami nem engedi fordítva bedugni a pc-be a dugót. A telefonba meg nem is lehet fordít bedugni mert a dugó egyik fele szélesebb mint a másik. Ha viszont tényleg fordítva dugtad be akkor lehetséges hogy ott a telefon hardware részében sérülhetett valami. :( Odinba úgy sem sárgul be ha másik usb portba dugod és megvárod míg felrakja a drivert magának oda is? Vagy másik gépbe esetleg. Recovery és odin nélkül másképp tudtommal nem lehet rá romot rakni sajnos. Mondjuk az elmondottak alapján én arra gyanakszom hogy hardware sérült a telefonba ha fordítva dugtad rá a kábelt. De azért ha nem próbáltad még másik usb porton amiben még nemvolt használva sosem a spica vagy másik gépbe driver felrakása után dugd be a spicát hagyd hogy felismerje a driver és ha megvan akkor odinban próbáld meg ott is. Ha akkor sem ismeri fel 10-20 próbálkozás után sem akkor sajnos szerviz, mert alaplap csere gyanús. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 06 03, 10:20:46
Az alaplapi USB aljzat lett fordítva dugva a lapra.

Másik gépen is próbáltuk, Odinban nem sárgul, Win nem ismeri fel...de miért is ismerné? Nálam minden új, lap, proci, stb.

Gondolom párosítás után lenne jó, de azt meg ugye nem tudom kivitelezni. Alaplapot tuti ne fogok cserélni, akkor már egy másik spica.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 03, 10:32:31
  
Az alaplapi USB aljzat lett fordítva dugva a lapra.

Másik gépen is próbáltuk, Odinban nem sárgul, Win nem ismeri fel...de miért is ismerné? Nálam minden új, lap, proci, stb.

Gondolom párosítás után lenne jó, de azt meg ugye nem tudom kivitelezni. Alaplapot tuti ne fogok cserélni, akkor már egy másik spica.

Igen, célszerűbb akkor már egy másikat venni. Viszont így hogy rossz helyen kapott áramot a spica, gondolom valamit tuti elrontott a spica alaplapján amitől nem ismeri fel a számítógép. Szóval ezzel én személyes véleményem szerint nem lehet mit tenni. :( De várjuk meg hátha valaki tud esetleg segíteni. Talán egy j-taggel helyre lehet hozni, de ha hardware-s probléma van valóban akkor az is hiábavaló.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 06 03, 11:44:23
Download módban, párosítás nélkül fel kéne ismernie amúgy? Mert szerintem nem, de ez csak saját vélemény.

Ja és nem tudom hagyni, hogy felismerje, mert amint akksit kap, bootolna, de csak a csík megy végig, onnan satu!

Download módba is úgy lehet rakni, hogy gombok nyomva, akksi be.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 03, 13:08:42
  
Download módban, párosítás nélkül fel kéne ismernie amúgy? Mert szerintem nem, de ez csak saját vélemény.

Ja és nem tudom hagyni, hogy felismerje, mert amint akksit kap, bootolna, de csak a csík megy végig, onnan satu!

Download módba is úgy lehet rakni, hogy gombok nyomva, akksi be.

Download mód azért kell hogy az odin felismerje, ha nem rakod download módba odin nem ismeri fel hogy ott rádugtál egy spicát. De a te esetedben ott a gond hogy azért nem ismeri fel a pc-d a spicát mert valami elszállt az alaplapon szerintem. Esetleg a kábellel lett valami, bár ezt kétlem. Legnagyobb baj az hogy azt mondod a recovery sem jön be. Mert ott még lehetne egy wipe factory resetet nyomni és akkor legalább be bootolna utána és akkor meg lehetne nézni hogy ha bebootolt a telefon az usb-t akkor felismeri e, mert ha akkor sem, az 100% alaplap hibás lett én szerintem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: szobcsab 2011, 06 03, 17:42:31
  
Köszi,sikerült.Wifin műkszik,úgyhogy újra megyek a telenorba,mert már volt ilyen problémám és a honlapon leírt beállításokkal sem működött.Ott is telefonos segítséget kértek a beállításhoz. :D
Bocs! az előbb rossz hozzászólást írtam.
Itt a helyes Telenor beállítás:

Név: internet
APN: wap
Proxy: 84.225.255.1
Port: 8080
MCC: 216
MNC: 01
Hitelesítés tip.: PAP
Hozzáférési pont tipusa: (üres)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: tapsi2hapsi 2011, 06 03, 18:27:55
  
Sziasztok!
Lehet, hogy most sokan nem fognak velem egyetérteni, de mostanában kialakult egy érdekes konfiguráció a fejemben és úgy néz ki bejött.
Szóval a jelenlegi konfigom egy alap cm8.4 (semmi tweak) + Hp kernel (a legújabb).
Telepítés során felraktam a cm 8.4-et konvertáltam ext2-re mindent aztán eltávolítottam a az esetleges cm tweakeket és felraktam a hp kernelt.
Hogy miért cm 8.4? Azért mert a spicagen móddal nem vagyok kibékülve bármit is tettem vele 1-2 napon belül mindig belassult össze f**ta magát, és még ami ez mellett szól, hogy a fejlesztők nagy része is cm 8.4-et használ, valami okot csak tudnak rá.
Feldobtam a végén egy HoneyGreen témát és minden faja:).
Nem lassul be minden úgy megy mint a karikacsapás.
Ami a Task killert illeti egyetértek az előttem szólókkal, hp kernelnél NEM KELL HASZNÁLNI nagy ritkán használom, max napi 1 vagy 2 klikket kap. Ha minden igaz akkor van ebben a kernelben valmai okosság ami tanulgatja, hogy miként és hogyan használod a telefont és ettől gyorsabb lesz az idő folyamán. Ezért sem használok Task killert néha néha újraindítom és kész.
Aki ki akarná próbálni a konfigomat:

1) Alap cm 8.4: http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/ (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/)

2) Ext2-es konvert: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7645d1306068099-development-kernel-horse-power-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7645d1306068099-development-kernel-horse-power-all_to_ext2_luismaf_update_v8.zip)

3) Remove cm tweaks: http://www.megaupload.com/?d=HFZYM4BU (http://www.megaupload.com/?d=HFZYM4BU)

4) Hourse power kernel: http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7644d1306068080-development-kernel-horse-power-horse_power_v5_933bhp_extreme-aio-.zip (http://forum.samdroid.net/attachments/f53/7644d1306068080-development-kernel-horse-power-horse_power_v5_933bhp_extreme-aio-.zip)

Nem árt CI-t csinálni ha használsz app2sd-t akkor format sd.
Miután felraktam a cm 8.4ét egyszer érdemes újraindítani.
Konvertálásnál figyelni rá, hogy ne csinálj wipe-ot, sem a konvertálás előtt sem utána!
ismét Reboot
Remove Cm tweaks, itt lehet előtte is meg utána is nyomni egy wipe dalvic-cache-t
Reboot
Majd a HP kernelnél ismét Wipe dalvic előtte és utána is!
FIGYELEM: MIELŐTT FELRAKOD A HP KERNELED GYŐZŐDJ MEG RÓLA HOGY EXT2-ESEK MÁR A PARTÍCIÓID, MERT TÉGLA LEHET A SPICÁBÓL!
Nem árt az elején 3-4-szer újraindítgatni, mert azzal javul a teljesítmény!

5) HoneyGreen Téma: http://forum.samdroid.net/f57/honeygreen-theme-4743/ (http://forum.samdroid.net/f57/honeygreen-theme-4743/)

üdv.: Pracli

Üdv.

Annyi kérdésem lenne, hogy mit csináljak akkor ha a 8.4 nem indul el...feltelepitettem de az első indulásnál van az hogy cyanogen (mod) os animáció folyton újraindul és előről kezdi azt az animációs load részt. mit lehet a gond?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: netcore 2011, 06 03, 18:31:36
Tun.ko & Cifs.ko mire való?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 03, 19:02:36
  
Üdv.

Annyi kérdésem lenne, hogy mit csináljak akkor ha a 8.4 nem indul el...feltelepitettem de az első indulásnál van az hogy cyanogen (mod) os animáció folyton újraindul és előről kezdi azt az animációs load részt. mit lehet a gond?

Feltételezem a telepítés után nem nyomtál wipe-ot, ezért jött a bootloop. Csináld meg most, jó lesz utána.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2011, 06 03, 19:37:59
használ valaki Minfree-t?? ha igen, akkor küldjön már valaki egy működő beállítást!
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 06 04, 13:26:21
  
Download mód azért kell hogy az odin felismerje, ha nem rakod download módba odin nem ismeri fel hogy ott rádugtál egy spicát. De a te esetedben ott a gond hogy azért nem ismeri fel a pc-d a spicát mert valami elszállt az alaplapon szerintem. Esetleg a kábellel lett valami, bár ezt kétlem. Legnagyobb baj az hogy azt mondod a recovery sem jön be. Mert ott még lehetne egy wipe factory resetet nyomni és akkor legalább be bootolna utána és akkor meg lehetne nézni hogy ha bebootolt a telefon az usb-t akkor felismeri e, mert ha akkor sem, az 100% alaplap hibás lett én szerintem.

Kedd magasságában visszaér hozzám, akkor próbálkozom még vele...ha semmi, szerviz...de gyanítom ott is ez lesz...

De sebaj, előre nézünk, összekapok egy kis magot egy S-re. :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 04, 16:35:36
  
De sebaj, előre nézünk, összekapok egy kis magot egy S-re. :D

Vagy 2 magot az S2-re:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 06 05, 09:04:50
  
Bocs! az előbb rossz hozzászólást írtam.
Itt a helyes Telenor beállítás:

Név: internet
APN: wap
Proxy: 84.225.255.1
Port: 8080
MCC: 216
MNC: 01
Hitelesítés tip.: PAP
Hozzáférési pont tipusa: (üres)
Köszi,ezzel már működik! :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 06 06, 15:09:58
Mindenkinek van net a telóján, csak nekem nincs   >:(  Nem tudom mit kéne csinálnom vele?  :hmm:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 06, 16:23:14
  
Mindenkinek van net a telóján, csak nekem nincs   >:(  Nem tudom mit kéne csinálnom vele?  :hmm:
Ha kicsit bővebben kifejted, akkor tudunk segíteni.
Itt van pár APN beállítás (kicsit régi, de a hozzászólások közt talán találsz helyesbítéseket), amúgy nem értem, mert  főzött romok tartalmazzák az összes helyes szolgáltatói beállításokat.
http://androidhungary.com/2009/09/vodafone-t-mobile-es-pannon-mobilinternet-beallitasa-android-telefonon/ (http://androidhungary.com/2009/09/vodafone-t-mobile-es-pannon-mobilinternet-beallitasa-android-telefonon/)
HP kernel meg nem igazán ajánlatos mobilnethez (nem megy a 3G/HSDPA), le is szedtem, felraktam egy Yonip legújabbat
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 06 06, 21:23:42
  
Gyári beállítás van, Yonip van fent úgy hogy fogalmam sincs hogy mi a probléma  :(  Vodafonos vagyok
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 06, 22:08:41
  
Gyári beállítás van, Yonip van fent úgy hogy fogalmam sincs hogy mi a probléma  :(  Vodafonos vagyok
Akkor banális, de nézd meg a Mobil hálózatoknál, hogy az adatátvitel engedélyezve van-e. Esetleg van-e beállítva VPN, aminek megváltozott a jelszava, vagy már nem működik. Jobb ötletem nincs, valószínűleg valamit te állítottál el.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 07, 15:50:12
Sziasztok!

Egy kérdés: melyik jelen pillanatban a "legstabilabb", napi használatra alkalmas, OverClock-os Froyo Spica-ra? Nem árt ha mennek valamennyire a játékok és a live wall  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 07, 16:05:55
  
Van már újabb magyaritott launcher,a Go Launcher Ex.Látni rajta,hogy sokat fejlődött az utobbi időben,majdnem minden megvan neki ,ami a két nagymenőnek,az ADW és a Launcher pronak megvan.

Amit Marketből töltök az mindíg angol nyelvű! Honnan lehet magyar nyelvet varázsolni bele? Ez a kedvenc Launcher-em, már nem tudom melyik ROM-ban alapból magyar nyelvű volt, de sehol nem találom :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 07, 16:21:36
  
Amit Marketből töltök az mindíg angol nyelvű! Honnan lehet magyar nyelvet varázsolni bele? Ez a kedvenc Launcher-em, már nem tudom melyik ROM-ban alapból magyar nyelvű volt, de sehol nem találom :(

Írd be googleba hogy go.launcher.ex magyar és a harmadik találaton ott is a leírás,letöltés stb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 07, 16:29:11
  
Írd be googleba hogy go.launcher.ex magyar és a harmadik találaton ott is a leírás,letöltés stb.

Hopsz a jó öreg  :google2: sosem jut eszembe, android dolgokkal nem szoktam előrébb jutni vele :D

Köszönöm szépen!  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 07, 16:42:48
Stabil 2.2-nek ott a Cyanogenmod froyoja abból is a 8.4-es, arra lehet rakni pl yonip kernelt, az 1066MHz-es. Vagy az alap SGM is elég stabil.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 06 07, 17:14:12
Melyk a jobb CM 8.4 vagy SGM 2.1? Mivel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Munez 2011, 06 07, 19:28:05
  
Vagy 2 magot az S2-re:D

Hát csak HTC lett belőle! :D

Viszont a Desire S-nek nem találtam topikot, kaptam ugyan egy linket, de nem értem, ott nem tudok kérni!

Esetleg valaki segítene? Köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 06 07, 22:18:43
  
Akkor banális, de nézd meg a Mobil hálózatoknál, hogy az adatátvitel engedélyezve van-e. Esetleg van-e beállítva VPN, aminek megváltozott a jelszava, vagy már nem működik. Jobb ötletem nincs, valószínűleg valamit te állítottál el.

Semmit nem állítottam el, szóval halvány fogalmam sincs hogy mi a baja  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 06 08, 15:20:15
  
Bocs! az előbb rossz hozzászólást írtam.
Itt a helyes Telenor beállítás:

Név: internet
APN: wap
Proxy: 84.225.255.1
Port: 8080
MCC: 216
MNC: 01
Hitelesítés tip.: PAP
Hozzáférési pont tipusa: (üres)
Még egy megjegyzés ezzel kapcsolatban:azért az tök jó,hogy a telenor oldalán lévő beállításokkal nem működik!Akkor miért is van ott a segítség?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 06 08, 18:00:48
  
...HP kernel meg nem igazán ajánlatos mobilnethez (nem megy a 3G/HSDPA), le is szedtem, felraktam egy Yonip legújabbat

Nekem a HP v5.A van fent és nincs gondom a mobilnettel.

Először betojtam, mert 1-2 reboot után még iszonyat xar üzemidőket produkált, de később szépen "magához tért" :D a kernel és azóta veszett gyors & stabil.  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 06 08, 21:17:57
Az miért van h alig hallanak a telefonba beszélgetés közben és én is alig hallok valamit a másikból ha van vmi háttérzaj pedig max hangerőn van. Mit lehet tenni? Kipucolni már kipucoltam a mikrofonál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 08, 21:34:26
  
Nekem a HP v5.A van fent és nincs gondom a mobilnettel.

Először betojtam, mert 1-2 reboot után még iszonyat xar üzemidőket produkált, de később szépen "magához tért" :D a kernel és azóta veszett gyors & stabil.  :taps:

Nekem HP kernellel ha bekapcsolom a 3G-t és netezek 1-2 percen belül újraindul a teló :shock:
Neked nem produkál ilyesmit?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 08, 21:44:25
A HP kernel is a .32-es. Ez fut a 2.3 alatt is, és egy nagy hibája (mármint az összes .32-es kernelnek), hogy nem megy velük a 3G. Ha valakinek rendesen működik, azon nagyon meglepődnék.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 08, 21:49:44
  
Nekem HP kernellel ha bekapcsolom a 3G-t és netezek 1-2 percen belül újraindul a teló :shock:
Neked nem produkál ilyesmit?
Én szóltam...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 08, 21:57:15
  
Én szóltam...

Jófanna  :oops: fél órát ha használtam, azóta Voku van rajta  :ok:
Hejj pedig a HP-val brutál gyors volt, a Voku se piti, de a HP... :'(
Na majd lesz abból is stabil...KB mire a CM 2.3 stabil lesz :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 08, 22:57:40
  
A HP kernel is a .32-es. Ez fut a 2.3 alatt is, és egy nagy hibája (mármint az összes .32-es kernelnek), hogy nem megy velük a 3G. Ha valakinek rendesen működik, azon nagyon meglepődnék.
Igen, hamar fagyás lesz a vége. Azóta persze a Yonipot is leszedtem, ment vissza a Voku, eddig ez tűnik a legjobbnak,  a memória kezelés miatt. Yonipnál egyszercsak gondol egy nagyot és elkezd esni a RAM, és amint 20 Mb alá ér, teljesen instabil lesz az egész. Próbáltam minfree-t állítgatni, roottools freemem -m  parancsot is, semmi hatása.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 08, 23:29:58
Nekem nincs mobilnetem, úgyhogy gondolkozom rajta, hogy felrakom a HP, ha csak az a baja, hogy nem megy vele a 3G.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 08, 23:37:15
  
Nekem nincs mobilnetem, úgyhogy gondolkozom rajta, hogy felrakom a HP, ha csak az a baja, hogy nem megy vele a 3G.
Nem tudom, hogy lehet mobilnet nélkül használni az androidot. Ennek pont ez a lényege. Kell neki minimum egy 500 Mb-os előfizetés, hanem semmit nem ér az egész. Lássuk be, ha valaki, csak telefonként használja, arra vannak jobb megoldások.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 08, 23:43:13
  
Nem tudom, hogy lehet mobilnet nélkül használni az androidot. Ennek pont ez a lényege. Kell neki minimum egy 500 Mb-os előfizetés, hanem semmit nem ér az egész. Lássuk be, ha valaki, csak telefonként használja, arra vannak jobb megoldások.

Ez így van, zeljesen egyetértek veled!  :ok: :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 09, 00:23:24
A helyzet az, hogy csóró egyetemista lévén sokallok 2000 forintot havonta a mobilnetért, mikor szinte mindenhol van wifi ahol megfordulok (egyetem, kajálda, lakás, haverok, etc.). Persze néha baromi jól jönne, de ez más kérdés:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 09, 10:33:52
  
A helyzet az, hogy csóró egyetemista lévén sokallok 2000 forintot havonta a mobilnetért, mikor szinte mindenhol van wifi ahol megfordulok (egyetem, kajálda, lakás, haverok, etc.). Persze néha baromi jól jönne, de ez más kérdés:D

Az a havi 2ezer ft rosszabb helyre is elmegy, persze Te érzed a pénztárcád súlytát :ok: :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 06 10, 11:19:02
  
Nekem HP kernellel ha bekapcsolom a 3G-t és netezek 1-2 percen belül újraindul a teló :shock:
Neked nem produkál ilyesmit?

A HP kernel is a .32-es. Ez fut a 2.3 alatt is, és egy nagy hibája (mármint az összes .32-es kernelnek), hogy nem megy velük a 3G. Ha valakinek rendesen működik, azon nagyon meglepődnék.

Sorry, benéztem :-X, a 3G valóban nem működik, csak Én értelmeztem félre, amit hirtelen olvastam aznap.
A mobilnetre gondoltam.
3G-vel valóban gondjai vannak, de Nekem egyelőre jó a 2G is és ettől eltekintve egy nagyon jó kernelről beszélünk.
Szerettem a Yonip v17.A-t is, de HP-val sokkal gördülékenyebben működik a telefon.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 10, 14:38:33
  
Sorry, benéztem :-X, a 3G valóban nem működik, csak Én értelmeztem félre, amit hirtelen olvastam aznap.
A mobilnetre gondoltam.
3G-vel valóban gondjai vannak, de Nekem egyelőre jó a 2G is és ettől eltekintve egy nagyon jó kernelről beszélünk.
Szerettem a Yonip v17.A-t is, de HP-val sokkal gördülékenyebben működik a telefon.

Szerintem is el lehet viselni ezt a hibát, biztos hamarosan ki lesz javítva!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 10, 15:02:36
  
Szerintem is el lehet viselni ezt a hibát, biztos hamarosan ki lesz javítva!
arra az az egy esély van, hogy Tom3q elkészül a kernelével ami még sajna kicsit odébb van. most csak egy spicája van mivel az egyik bedöglött így alapból lassabban haladna a fejlesztéssel, ráadásul neki is vizsgaidőszak van így most szünetel is. legutóbb 50% on állt kb amikor néztem
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pjeczlac 2011, 06 10, 17:44:47
Hali!

Norbosz féle romhoz  (SGM-froyo-b2.1_Norbosz_UpdatePack_v3.4) keresek alap browser-t, amit recoveryből fel lehet rakni.

 :oops:

Sajna google barátom nem segített, viszont a samdroid fórumon sem találtam hozzá semmit.

Remélem tudtok segíteni.

L
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 10, 20:44:04
Használja valaki a legújabb mod-x romot? Ma jött ki azért is kérdem,még nem próbáltam, de eddig ahogy látom csak a superuserel van valami gubanc. Ha használja valaki,megírná nekem hogy ő tapasztalt e gondot pl hogy kap e root jogot egy root explorer pl? Amúgy próbálom a legújabb hp kernelt is, jobb mint az ötös volt így alap 800-on hozza azt amit elődjei felhuzatva. Viszont olyan hibákat tapasztalok ami néha már már idegességgel tölt el, pl. hogy a telefon nyomógombai, multkor az egész készülék úgy lefagy és nem reagál semmilyen tapogatásra hogy csak na, van hogy gondol egyet ujra indul. Lehet vissza állok voku kernelre, csak sajnálom ezt a hp-t mert veszett gyors.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 10, 21:33:49
  
Amúgy próbálom a legújabb hp kernelt is, jobb mint az ötös volt így alap 800-on hozza azt amit elődjei felhuzatva. Viszont olyan hibákat tapasztalok ami néha már már idegességgel tölt el, pl. hogy a telefon nyomógombai, multkor az egész készülék úgy lefagy és nem reagál semmilyen tapogatásra hogy csak na, van hogy gondol egyet ujra indul. Lehet vissza állok voku kernelre, csak sajnálom ezt a hp-t mert veszett gyors.

Nálam ugyan ezeket produkálta, vissza is tértem Voku-ra. Viszont naggyon piszkálja a fantáziám az OverClock  :D /na most fog Náhó keresztbeharapni :oops:/

Esetleg nem tudtok egy kernelt ami támogatja az OC-t?

Végigpróbáltam ezekből a legújabb verziókat:
Yonip
Voku
HP
de csak a minimum frekvenciát lehet felfelé módosítani, a maxot nem :'(
Bocsi Náhó, tudom h jobban értesz hozzá mint én, de saját magamnak kell megtapasztalnom h semmit nem ér az OC, addig nem hiszek senkinek :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 10, 21:36:45
  
próbáld ki nyugodtan :DDD a setcpuval ugy tudod feljebb húzni, hogyha csinálsz egy setcpu.txt-t a sd karid gyökerébe, amibe beleírod a frekvenciákat amiket támogat a kernel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 10, 21:38:51
  
próbáld ki nyugodtan :DDD a setcpuval ugy tudod feljebb húzni, hogyha csinálsz egy setcpu.txt-t a sd karid gyökerébe, amibe beleírod a frekvenciákat amiket támogat a kernel.

Igenis főnők  :p Nah már csak azt kell megtudni, hogy milyen frekiket támogat a Voku  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 10, 21:41:57
  
Igenis főnők  :p Nah már csak azt kell megtudni, hogy milyen frekiket támogat a Voku  :D
ha mondjuk 1066 os vokut szedtél le akkor az a fő lényeg, hogy a txt ben legyen 1066000,800000, 400000 írd le h milyen verziód van és kibogozom, h milyen frekik kellenek neked :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 10, 21:43:29
  
ha mondjuk 1066 os vokut szedtél le akkor az a fő lényeg, hogy a txt ben legyen 1066000,800000, 400000 írd le h milyen verziód van és kibogozom, h milyen frekik kellenek neked :D

Voku 1.6 van fent :) Köszönöm fáradozásaid :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 10, 21:45:27
  
Használja valaki a legújabb mod-x romot? Ma jött ki azért is kérdem,még nem próbáltam, de eddig ahogy látom csak a superuserel van valami gubanc. Ha használja valaki,megírná nekem hogy ő tapasztalt e gondot pl hogy kap e root jogot egy root explorer pl?

Most jön lefelé, amint megvan rakom is fel, aztán beszámolok róla :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 10, 21:58:59
Hát őőőh, nem tudom, de sztem az nem oc kernel... amugy itt egy kernelösszehasonlító táblázat
https://spreadsheets.google.com/spreadsheet/pub?hl=en&key=0AtPRc89JYkKLdGg0anVqekpFLUZGS2F1cTdvR0w3WUE&hl=en&gid=1
. az a baj, hogy mostanában nem foglalkoztam a dologgal miután kirobbant a .32 para meg a kamu oc botrány, így nem tudom ki hagyta még meg az oc-t a kernelében. hp-ből az 5ös tuti oc volt, a többit nem tudom :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 10, 22:11:16
  
Hoppá :shock: Nah majd utánanézek! Thx  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 10, 22:36:16
  
Hát őőőh, nem tudom, de sztem az nem oc kernel... amugy itt egy kernelösszehasonlító táblázat
https://spreadsheets.google.com/spreadsheet/pub?hl=en&key=0AtPRc89JYkKLdGg0anVqekpFLUZGS2F1cTdvR0w3WUE&hl=en&gid=1
. az a baj, hogy mostanában nem foglalkoztam a dologgal miután kirobbant a .32 para meg a kamu oc botrány, így nem tudom ki hagyta még meg az oc-t a kernelében. hp-ből az 5ös tuti oc volt, a többit nem tudom :S

Erről az oc botrányról le is maradtam. Mi volt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 10, 22:59:32
  
Erről az oc botrányról le is maradtam. Mi volt?
az volt hogy Tom3q kifejtette a samdroidon, hogy hiába szenved mindenki az overclockkal, mivel az kamu oc azaz nem működik. a lényeg az, hogy setcpuban azért láttuk, hogy 1066mhz mert azt az értéket küldte a cpu a rendszernek kimutatásra, de valójában nem annyin futott, mivel bizonyos más komponensek visszaszabályozták 800 mhzre a cpu-t. ha meg azokat is fentebb kapcsolták, na akkor volt az órakésés és a többi problem. így utólag mártudom, hogy kár volt tömnöm  banjo fejét azzal, hogy próbálja meg az overclockot megvalósítani még anno, amikor ez nem volt divat a spicán( régebbi fejlesztőcsapat addig jutott hogy overclocknál késik az óra meg instabil a rendszer így hagyták). Szóval ezzel jó sok idő elment a fejlesztők idejéből :S
de legalább a Lukiqq felé dobott tippem a kijelző összes színének kihasználásáról félig meddig bejött :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 11, 10:56:30
  
Használja valaki a legújabb mod-x romot? Ma jött ki azért is kérdem,még nem próbáltam, de eddig ahogy látom csak a superuserel van valami gubanc. Ha használja valaki,megírná nekem hogy ő tapasztalt e gondot pl hogy kap e root jogot egy root explorer pl?

Nah este óta fent van, naggyon gyors és a root-al sincs gond, rootexp tökéletesen megy.
A videók lejátszásánál nálam ezzel is gond van. Muszáj leszek konvertálni :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 06 11, 16:20:33
Hali srácok itt a HP v7!! (akit érdekel).
3G javítva http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/ (http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/)
olvasastok bele a fóromba is http://forum.samdroid.net/f56/diskussion-kernel-horse-power-4941/index115.html#post154373 (http://forum.samdroid.net/f56/diskussion-kernel-horse-power-4941/index115.html#post154373)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2011, 06 11, 17:06:51
  
pár nap és kiforr addig várok még vele.:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 11, 22:19:38
  
Nah este óta fent van, naggyon gyors és a root-al sincs gond, rootexp tökéletesen megy.
A videók lejátszásánál nálam ezzel is gond van. Muszáj leszek konvertálni :(

Én is felraktam próbából felbuzdulva azon amit írtál. Úgy gyorsaságra nincs is vele bajom, csak pl. quadrant irtó siralmas. :( Elsőre 617, másodikra és harmadikra is 650-670 közötti értéket hozott csak. Ezelőttiek mind 715-735 között mozogtak. 3d teszt quadrantba is elég döcögősen megy, amikor a folyosón megy a teszt és megy fel a lépcsőn 2-3ftp a max, hp kernelnél ezen a részen 3-4fps volt. Úgyhogy sajna várok én is ezzel a hp kernellel hogy kiforrjon pár nap múlva és felteszem, vagyis szerintem ha jo lesz bele integrálom ebbe a az új mod x romba meg akkor főzök is egy újat. Csak addig nem akarok főzni míg ilyen instabil kernelek vannak. Mostanában egy gyors és stabil kernel sem jött ki sajnos. :( Vagy stabil és lassú, vagy gyors és nem stabil.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 11, 22:55:55
  
Hali srácok itt a HP v7!! (akit érdekel).
3G javítva http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/ (http://forum.samdroid.net/f53/development-kernel-horse-power-4973/)
olvasastok bele a fóromba is http://forum.samdroid.net/f56/diskussion-kernel-horse-power-4941/index115.html#post154373 (http://forum.samdroid.net/f56/diskussion-kernel-horse-power-4941/index115.html#post154373)
Hú, ezt vártam, mert amúgy nagyon tetszett a HP kernel!
Ez már forradalom, ha lesz egy teljes értékű .32-es kernelünk Spicára!  :taps:
[szerk. kicsit azért várjunk a végső változatra, mert a kamera FC-zik, ha jól látom]
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 11, 23:28:30
  
Hú, ezt vártam, mert amúgy nagyon tetszett a HP kernel!
Ez már forradalom, ha lesz egy teljes értékű .32-es kernelünk Spicára!  :taps:
[szerk. kicsit azért várjunk a végső változatra, mert a kamera FC-zik, ha jól látom]
kamera fc, nem jó a 3g és nem egy gombnyomásra oldódik fel a képernyőzár...tehát semmit sem sikerült csinálnia :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 12, 11:52:00
van jelenleg valakinek tégla spicája? mert az kipróbálhatná ezt a megoldást hátha megy: http://androidunderground.info/mithogy/717-samsung-telefonok-teglamentesitese?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook (http://androidunderground.info/mithogy/717-samsung-telefonok-teglamentesitese?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pugred306 2011, 06 14, 14:23:03
  
Bocs! az előbb rossz hozzászólást írtam.
Itt a helyes Telenor beállítás:

Név: internet
APN: wap
Proxy: 84.225.255.1
Port: 8080
MCC: 216
MNC: 01
Hitelesítés tip.: PAP
Hozzáférési pont tipusa: (üres)
Na,2 hétig működött ezzel a beállítással és most megint sz....zik,nem értem mi a baj.Próbál csatlakozni,ugrál a 3G és a "H"között,de nem akar rajta maradni!Kezd rohadtul idegesíteni a dolog!
Mit csináljak,hogy végre jó legyen? ???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 15, 22:26:56
Megint kijött egy új HP kernel. Próbálta valaki? Ha megoldódna hogy a kamera ne fc-zen, ne legyen annyi sod,meg egy gombnyomásra reagáljon a képernyő feloldásra, akkor feltenném. Kíváncsi vagyok mikorra forrja ki magát. Ha valaki próbálta az újat írjon róla véleményt,engem érdekelne. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 15, 23:15:48
  
Megint kijött egy új HP kernel. Próbálta valaki? Ha megoldódna hogy a kamera ne fc-zen, ne legyen annyi sod,meg egy gombnyomásra reagáljon a képernyő feloldásra, akkor feltenném. Kíváncsi vagyok mikorra forrja ki magát. Ha valaki próbálta az újat írjon róla véleményt,engem érdekelne. :)
Én is kivárok még. Az a hülyeség, hogy nagyon sok kernelt végigpróbáltam, de a legkevesebb hibája és elfogadható gyorsasága a voku 0.7-nek van nálam. Egyetlen komolyabb hiba, amit felróhatunk neki, az a 4 screenes recovery, amúgy szépen muzsikál vagy 400 megányi telepített programmal és sok widgettel is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2011, 06 17, 07:35:04
Srácok itt az új Yonip v21 kernel, ezúttal úgy tűnik 3G probléma megoldva.
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gadfly 2011, 06 17, 09:34:55
Sziasztok

Az utóbbi időben nem nagyon tudtam követni az eseményeket és hamarosan aktuálissá válna, hogy újrarakjak vmi rendszert, mert a jelenlegi már igencsak nyögdécsel. Mivel időm most sincs túl sok, hogy részletesen utánajárjak az újításoknak, így kérdezném a tapasztalt kollégákat, hogy mit érdemes jelenleg felrakni az elkövetkező 2-3 hónapra? A gyorsaság nálam annyira nem számít így az elsődleges szempont, hogy inkább stabil és megbízható legyen. (a jelenlegi rendszerem az avatar alatt)

más:
Persze 1 picit azért körülnéztem a Samroid fórumon és látom, hogy megjelent egy új SM kitchen Macław jóvoltából. Elsőként erre a 640x480 with ^30fps kamerára kaptam fel a fejem. Erről mit érdemes tudni? A jelenlegi rendszeremre fel tudom ezt rakni v. itt kell főzni romot, hogy használni lehessen?

Várom a válaszokat!

Üdv. Gad
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 17, 13:18:28
  
Srácok itt az új Yonip v21 kernel, ezúttal úgy tűnik 3G probléma megoldva.
http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/oced-kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)

Feltettem, eddig elég jól szerepel, igaz a quadrant nem teljesen mérvadó, de azért nem kicsit hoz többet nekem mint az eddigi kernelekkel. 760-as értéket mértem harmadik nekifutásra. Gyorsaságra is elég jó amúgy, meg stabilnak is tűnik eddig, bár még csak 20 perce van fent.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: willowfield 2011, 06 17, 13:27:13
  
Feltettem, eddig elég jól szerepel, igaz a quadrant nem teljesen mérvadó, de azért nem kicsit hoz többet nekem mint az eddigi kernelekkel. 760-as értéket mértem harmadik nekifutásra. Gyorsaságra is elég jó amúgy, meg stabilnak is tűnik eddig, bár még csak 20 perce van fent.

Énn reggel óta használom, eddig tökéletes, a Voku-val nekem szaggatott a zenelejátszó, ezzel nem teszi:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 17, 13:33:23
Hát azért a samdroid fórumon volt SOD, reboot, memória fogyás, zenelejátszó akadozás, videó hangjának elcsúszása, és egyéb, de a 3G-re senki sem panaszkodott:D. Ha innen majd egy-két nap múlva is + visszajelzést kapok, akkor felrakom, de addig kivárok.

Egyébként mennyiben különbözik ez a HP-től? Néztem a specifikációikat, és eléggé ugyan az. Egymástól veszik át a hibajavításokat a fejlesztők.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 17, 14:35:58
  
Talán érzésre ez nekem stabilabbnak tűnik mint a legújabb HP kernel. Ez az új yonip első gombnyomásra életre kelti az alvó képernyőt, quadrantba nekem majdnem 100 ponttal többet hoz mint a hp, 3g működik benne nekem, zene nem akad, sod még nemvolt. Memória fogyásról még nem tudok mit mondani, most éppen 48mb free-m van és elég gyors, de ha kilövök mindent 73mb lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 18, 14:36:48
Feldobtam én is a Yonipot, megnézem mit alkot. Eddig még soha nem volt .32-es kernelem, úgyhogy kíváncsian nézek elébe.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 18, 14:58:22
Lenne egy problémám, mégpedig, hogy ssswitch-et a yonippal hogy lehet beállítani? Vagy ennél nem lehet? Az ssscfg parancs nem működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 18, 15:44:58
Én is felpattintottam a yonipot. Gyors, nem mindig de általában 1 klikkel nyílik a képernyőzár, a 3g vel kapcsolatban meg nekem az volt a történet, hogy ment de utána atomra belassult, ugyhogy gyorsan kikapcsoltam. Azt majd még tesztelnem kell
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 18, 21:51:29
  
Lenne egy problémám, mégpedig, hogy ssswitch-et a yonippal hogy lehet beállítani? Vagy ennél nem lehet? Az ssscfg parancs nem működik.

Ha felrakod a yonip kernelt azaz a packot, az törli az ssswitchet. A zipbe van bele kódolva, de ki lehet venni, de fölösleges,mert amúgy sem nagyon szeretik egymást, régen volt ssswitch vs. yonip kernelem és mindig szórakozott nekem mert ssswitchet nem szerette. Amúgy nekem ma kezdődött egy kis gubanc ezzel az új yonip kernellel. Elkezdett superusert frissíteni mobilnetről, leállítottam menet közben, ő erre kifagyott csak aksi ki be segített rajta, majd újra bekapcsnál elkezdte tölteni, leállítottam most úgy hogy 3g kikapcs, újra kifagyott, majd újra aksi ki be, ekkor 2g-re állítottam töltötte le a superusert, le is szedte nagy nehezen, majd marketbe beléptem, és ott fagyott ki, de újra engedte indítani, majd ezután már wifiről próbálkoztam hogy megnézzek egy weboldalt, szóval a mobilnettel nálam gondok vannak. Nem tudom ki mit tapasztalt ez ügyben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 19, 02:12:56
nekem a launcherpro fagy ki állandóan (nem válaszol), de ezt már a voku alatt is csinálta. nem értem miért de nagyon zavaró. néha feloldás után percekig nem válaszol.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Maxx77 2011, 06 19, 11:20:00
Yonip teszt:D   eddig minden kifogástalanul müxik 3 napja fut
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 06 19, 21:07:42
Nekem most omlott össze totál a rendszerem. Újraindítottam, és megakadt a bootanimációnál. Wipe sem segített, úgyhogy CI lesz és szerintem a CM8.4-et rakom fel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 19, 21:43:30
Valakinek ötlete, hogy mit lehet tenni, ha az akkujelző folyamatosan lefagy? Pár napja olyan 40-50%-nál mindig beragad töltés közben, így sosem tudom, hogy állok az akksival. Dalvik-cache törlést, battery calibrationt már próbáltam, az nem segít. Több hónapos rendszer, nincs kedvem újrahúzni. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 21, 19:07:48
  
Valakinek ötlete, hogy mit lehet tenni, ha az akkujelző folyamatosan lefagy? Pár napja olyan 40-50%-nál mindig beragad töltés közben, így sosem tudom, hogy állok az akksival. Dalvik-cache törlést, battery calibrationt már próbáltam, az nem segít. Több hónapos rendszer, nincs kedvem újrahúzni. :(
Miután újrahúztam a jól bejáratott régi rendszert, kiderült, hogy a töltő volt a hibás.
Legalább kipróbálom a NextGeneration ROMot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Gomby 2011, 06 21, 22:37:42
üdv
egy kis segitség kéne.
Pár napja spica tulaj vagyok,de már minden létező rootolás megprobáltam.
adatok:
frimw:2.1-up.1
i570EXXJC1
2.6.29
root@SE-S610 #2
ECLAIR.XXJD2

fenn van a 4ROOT
universal androot
a Superuser progi is fenn van.

probáltam ODI nal
a pc látja a portokon a samit
az odin is látja  /dowload modban/
a fájlokat be illesztem
start de nem történik semmi.
aksi ki és a spica ujra müködik mint régen
Recovery menű nem jön elő folyton ujra a gyári beállitás jön fel.
Help.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 21, 23:49:10
  
Valamit nem jól csinálsz. Először a Leshak féle rootolással kell kezdened, Marketről nem lehet a Spicát rootolni.
http://www.addictivetips.com/mobile/root-samsung-galaxy-spica-i5700-with-leshaks-kernel/ (http://www.addictivetips.com/mobile/root-samsung-galaxy-spica-i5700-with-leshaks-kernel/)
Itt megtalálsz mindent (igaz angolul, de ha nem érted, a google fordító a barátod).
Az itt található Odin csomagban benne van az új spica_jc3.ops fájl is, azt használd.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 22, 15:01:00
Írtam egy kis cikkecskét a Spicás kernelekről. Ez főként azoknak jön jól, akik most kezdenek neki a Spicás életnek, vagy csak szimplán zavarba estek a sok különféle kernel láttán. Remélem segítettem :)
http://se-blog.hu/android/2011/06/22/samsung-galaxy-spica-es-a-kernelek-vilaga/ (http://se-blog.hu/android/2011/06/22/samsung-galaxy-spica-es-a-kernelek-vilaga/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 22, 19:03:50
Mióta itt jártam sokat használtam ezt az új Yonip kernelt és azt kell mondjam hogy nem vagyok elégedett. Két okbol sem. Egyik hogy ha 3g-n bekapcsolom a mobilnetet és elindítom a böngészőt, kifagy az egész telefon és aksi ki-be segít csak. 2g-n használom pedig gyakran azt írja nincs net elérés,holott fel csatlakoztam. Másik gondom hogy néha baromira be tud lassulni hirtelen mint amikorra háttérben valami izmos program fut, de nem fut semmi olyan és ez a lassulás pár másodpercig tart de idegesítő. Fagyás viszont a leg idegesítőbb. Nem tudtok valami tippet adni,melyik kernelt használjam a modx rommal? Minden mostani kernellel van valami gubanc. CM8.4-ről mik a tapasztalatok? Stabilabb mint az sgm beta 2.1?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 22, 19:30:14
  
Ez most neked a Yonip 21 volt? mert attól már van újabb ahol pont ezek javulnak(főleg a 3g meg a 2g)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 22, 20:53:40
  
Ez most neked a Yonip 21 volt? mert attól már van újabb ahol pont ezek javulnak(főleg a 3g meg a 2g)

Kicsit le maradtam akkor. Én már több mint egy hete használom ezt, ez még a v20 volt. De akkor rögtön tolom is fel a legújabbat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 22, 21:16:59
  
Kicsit le maradtam akkor. Én már több mint egy hete használom ezt, ez még a v20 volt. De akkor rögtön tolom is fel a legújabbat.
jah, az még nem volt jó :D a v21a t használtam egy ideig és nem volt vele gondom. a 3g-t nem volt sok lehetőségem használni, de holnap azt is kipróbálom ennél elméletileg jó a 3g már v22 is van :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 22, 21:48:09
  
jah, az még nem volt jó :D a v21a t használtam egy ideig és nem volt vele gondom. a 3g-t nem volt sok lehetőségem használni, de holnap azt is kipróbálom ennél elméletileg jó a 3g már v22 is van :D
Megy a 3G is tökéletesen a v21-el, 2 napig használtam. De nekem sajnos időnként 20 mb alá engedi a RAMot, ezzel nem tudok mit kezdeni. Olyankor használhatatlan lesz, és hiba lövöm ki az appokat, percek múlva ismét ez van. Csak az újraindítás segít ilyenkor. Visszatettem a vokut, annak valamiért nincs ez a gondja.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 22, 22:04:11
  
most olvastam, hogy a v22 ezt is megoldja :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 23, 13:05:24
  
most olvastam, hogy a v22 ezt is megoldja :D

Tegnap óta már én is ezt a v22-t használom és azt kell mondanom, hogy ez eddig hibátlanul működik. Ramom sem csökkent még le vészesen (53 mb van). Remélem nem is lesz ezzel a kernellel gond.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 23, 15:01:42
  
Tegnap óta már én is ezt a v22-t használom és azt kell mondanom, hogy ez eddig hibátlanul működik. Ramom sem csökkent még le vészesen (53 mb van). Remélem nem is lesz ezzel a kernellel gond.
Áhh, nekem a v22-essel is csökken a ramom vészesen. :( Mivel vadiúj a rom, csak arra tudok gondolni, hogy valamit elállítottam az előző konfigomban és a Titaniummal visszaállítottam a rossz beállítást. Kérdés, hogy mit? Csak a Compcachere vagy a Virtual Memoryra tudok gondolni. (az előbbi 26% - ez elvileg még nagyobbá teszi a szabad ramot, a VM 32M-en van)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maximum 2011, 06 25, 13:47:11
  
Csak a Compcachere vagy a Virtual Memoryra tudok gondolni. (az előbbi 26% - ez elvileg még nagyobbá teszi a szabad ramot, a VM 32M-en van)
Szerintem az ssswich még fent van, azt szedd le evvel : http://www.mediafire.com/?vocb0pv4832665s (http://www.mediafire.com/?vocb0pv4832665s)
wipe dalvik elötte és utána is, újraindít és utána vipe dalvik Yonip 22
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 25, 23:18:59
  
Szerintem az ssswich még fent van, azt szedd le evvel : http://www.mediafire.com/?vocb0pv4832665s (http://www.mediafire.com/?vocb0pv4832665s)
wipe dalvik elötte és utána is, újraindít és utána vipe dalvik Yonip 22
Köszi, így már tökéletes! :)
Persze 3G-re váltva random újraindulások vannak, nagyon különös ez a 3G probléma, hogy nem sikerül megoldani.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 06 25, 23:27:16
  
Áhh, nekem a v22-essel is csökken a ramom vészesen. :( Mivel vadiúj a rom, csak arra tudok gondolni, hogy valamit elállítottam az előző konfigomban és a Titaniummal visszaállítottam a rossz beállítást. Kérdés, hogy mit? Csak a Compcachere vagy a Virtual Memoryra tudok gondolni. (az előbbi 26% - ez elvileg még nagyobbá teszi a szabad ramot, a VM 32M-en van)

Na, az a durva hírem van hogy én is elérkeztem a kevés memória szituhoz. Más gondom nincs, csak az hogy így pár nap elteltével 23mb free memóriára csökkentem még akkor is ha bezárok minden appot. Mondjuk más baja nincs,ezt meg kiküszöbölöm egy újra indítással, de sajnos ez a kernel sem tökéletes. Várjuk az újabbat...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 06 25, 23:54:44
  
advanced task cleanert próbáltad már? marketből szedhető és az télleg bezár mindent! volt hogy 102 mb szabad ramom volt gyilok után! :o
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 06 25, 23:59:30
  
Na, az a durva hírem van hogy én is elérkeztem a kevés memória szituhoz. Más gondom nincs, csak az hogy így pár nap elteltével 23mb free memóriára csökkentem még akkor is ha bezárok minden appot. Mondjuk más baja nincs,ezt meg kiküszöbölöm egy újra indítással, de sajnos ez a kernel sem tökéletes. Várjuk az újabbat...
Nekem megoldotta az ssswitch eltávolítása, valamelyik voku kernellel települt fel és nem is tudtam róla. Amúgy 23 Mb az nem durva, azzal még stabil a rendszer, ha 20 alá megy, akkor már gond van, mert nem reagál rendesen.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mzperx 2011, 06 26, 00:09:24
  
Na, az a durva hírem van hogy én is elérkeztem a kevés memória szituhoz. Más gondom nincs, csak az hogy így pár nap elteltével 23mb free memóriára csökkentem még akkor is ha bezárok minden appot. Mondjuk más baja nincs,ezt meg kiküszöbölöm egy újra indítással, de sajnos ez a kernel sem tökéletes. Várjuk az újabbat...

Találtam egy másik hibát a V22-ben. Nem működik a Wifi Tethering. A másik eszköz csatlakozik a Spica-hoz, de az nem oszt ki neki ip-címet. Korábban V21 volt rajta akkor működött, vissza V21 és ismét működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 06 26, 18:55:03
szerintetek ha szeretnék nézni egy rövid videót esetleg filmet mire érdemes konvertálni mert 3gp-t próbáltam nem vitte mp4-nél egy egyiket viszi  a másikat nem.. valaki tudna adni esetleg pontos értékeket hogy mit bír el a "kisgép"? :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 06 26, 19:41:24
bocsánat hogy csak így utána írom de közbe találtam programot hozzá
méghozzá ezt : http://www.videora.com/en-us/Converter/samsung-galaxy-spica/ (http://www.videora.com/en-us/Converter/samsung-galaxy-spica/)
a htc-dream -et kiválasztottam és úgy néz ki megy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 06 30, 10:46:50
Srácok,segítsetek légyszi. Az a nagy helyzet,hogy kipróbáltam az új cm7-et de pár nap után vissza álltam a 8.4re, horse power-rel meg 8.4 update 12.3-at toltam még rá és az a helyzet,hogy akadozik a zeném. Előzőleg is ez a rendszer volt fent és teljesen jó volt. Rosszul emlékszem, hogy volt valami zene fixálós recoverys motyó? Meg 8.4-hez volt a camera fix is? Köszi bárkinek a ki a segítségemre siet. :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 06 30, 18:17:20
  
8.4 update 12.3 tudnál linket adni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 07 01, 01:20:52
http://www.multiupload.com/E9SKPVMOF8 (http://www.multiupload.com/E9SKPVMOF8)
az én problémám még mindig adott
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 07 01, 14:51:21
  
http://www.multiupload.com/E9SKPVMOF8 (http://www.multiupload.com/E9SKPVMOF8)
az én problémám még mindig adott
recovery kernel tuningban próbáltad a soundfixet 1-re és a buffert alacsonyabbra venni? (16-ra)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 07 01, 17:23:43
már megoldódott,megtaláltam a dynamic music cumót,azzal jó lett
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 01, 21:41:38
Nektek nem szaggat a Youtube? Nem tudom nézni  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 01, 22:58:34
  
Nektek nem szaggat a Youtube? Nem tudom nézni  :(
nekem nem szaggat egyáltalán
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 02, 09:44:43
  
Nektek nem szaggat a Youtube? Nem tudom nézni  :(

Lehet ez ellen valamit csinálni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 02, 11:41:31
  
Lehet ez ellen valamit csinálni?
taskkillerrel ölj le mindent mielőt néznéd.  ha az se segít akkor rakd újra
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 02, 19:36:46
  
taskkillerrel ölj le mindent mielőt néznéd.  ha az se segít akkor rakd újra

Fel raktam ugyan úgy rossz, újra raktam az sem segített  :(

Ha fel rakom a BETA2.1-et és ha rárakom a YONIPOT attól nem fog be halni a teló, mert ugye a voku van bele integrálva.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maximum 2011, 07 03, 19:48:24
Yonip V22A http://forum.samdroid.net/f53/kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 07 05, 19:08:26
9-es HP kernelt próbálta már valaki?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pomszi5 2011, 07 05, 21:58:36
  
9-es HP kernelt próbálta már valaki?
én igen,a 24bpp-set...szerintem nagyon jó,és most már rendesen felkel a teló egy gomb nyomásra. Én a v5 óta hp-t használok...a 8-astól eléggé belassult,de a 9-cel újra megint száguld:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 07 08, 13:46:51
Szia Pracli!

Lehet nem ért oda a privát üzim. De itt van ez http://forum.samdroid.net/f28/fix-imei-000000000000000-solution-4814/ (http://forum.samdroid.net/f28/fix-imei-000000000000000-solution-4814/)

Üdv...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Pracli 2011, 07 11, 01:39:55
Szia, köszi az infot, de azt hiszem már nem én fogok ezzel foglalkozni, időkőzben beszereztem egy sgs-t pontosabban ma, hoppá azaz már tegnap. :-)
Egyùttal élnék a lehetőséggel és leírnám, hogy megválnék a spicától némi pénzmagért cserébe.

Amit tudni kell róla minden tatrtozéka megvan még van rajta gari. Jelenleg IMEI nullázva van ezt nem régen vettem rajta észre, de így kártyafüggetlen nekem t-vel nem volt vele semmi gond tudok vele telefonalni mindent rendesen. Mint Rutyika is linkelte van mòd az imei visszaàllítására kell egy fénykép a dobozròl és némi pénz hozzá max 20$ ~ 3500 huf visszakap imei ès marad független is. T-mobilenál lett vásárolva 2010.04.02- kor azota gyàri hiba miatt 1 szer volt garis javításon (kb. 1 hetes korában) valamit cseréltek benne. uv-t bírja rendesen.  Adok hozzá egy tokot is.

mivel az imei 0-às természetesen belekalkulàlom az árba ezt is.
örülnék neki ha egy forumtaghoz kerulne nem pedig a bazárba....
a kijelzőn nagyon minimàlis alig észrevehető karc van (fòlia alatti porszem végett)

érdeklődni pü. személyes talàlkozóra van lehetőség Bp-en.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 07 11, 14:06:41
  
9-es HP kernelt próbálta már valaki?

Ahogy Pomszi is, Én is már régóta HP-kat használok, sokkal gördülékenyebb vele a rendszer.
A v7-el volt némi gond, de ez a v9 24Bpp eddig nagyon korrekt.
3G is műxik, zenelejátszással sincs gondja és baxott gyors(a quadrant nem mérvadó már szerintem, mert a Yonipok többet hoznak, de a HP-val gyorsabb a cucc)!

Eddig a v9: "Különösen ajánlott" :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 07 11, 19:07:19
  
Köszi, akkor lehet, hogy váltok, de a mostani v21-es yonip elég stabil (10 napja nem volt kikapcsolva, és semmi gond), úgyhogy nem fogom elkapkodni :D.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 07 12, 00:46:18
Azt szeretném kérdezni h mit állítsak a mobilon h menjen a böngészés meg minden. Wifire felcsatlakozik ,böngészőre rámegyek és 30mp után kapcsolódási hibát ír ki. PSP-vel is megpróbáltam ott úgy sikerült h PPPoE username-t és passwordot-t beírtam és így frankó volt minden. Esetleg a routeremen kéne vmit állítani? (TP LINK TD-W8901GB) Előre is köszi:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 07 12, 23:42:37
  
Én a helyedben úgy csinálnám hogy a rootert átállítanám ppoe-ra és így nem kéne bállítani a ppoe-s kapcsolatot minden egyes gépre ami kapcsolódik a rooter-hez akár wifivel akár dugaszal.
ezt pedig úgy tudod megtenni hogy pc-n böngészőbe beírod hogy http://192.168.1.1/ (http://192.168.1.1/)
Felhasználónév meg jelszó admin. Majd bejön a rooter kezelőfelülete bal oldalt Network fülecske aztán baloldalt találni fogsz egy WAN menüpontot rákatolsz.
Majd középen WAN Connection Type-ot átállítod PPoE-re Username meg pw az az amit a pspden beállítotál alul meg kiválasztod a kapcsolódás módját hogy ha korlátlan neted van akkor célszerű Connect Automatically ha nem akkor kiválaszthatod hogy 2 idő intervallum közöt legyen neted ... stb
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dudi85 2011, 07 13, 12:31:38
Sziasztok!

Nemrég vettem egy spicát, szeretnék rá 2.2 felrakni a menete megy. Inkább csak arra kérnélek benneteket, hogy valami normális romot tudtok e adni mert felraktam a cm 7.0.0 rc1 alpha2.1-t, 2.3.1 lett és iszonyat szar, se magyar nyelv, se kamera, angry birds nem megy és még sorolhatnám... Segítségeteket előre is köszönöm
Zoli
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 07 13, 13:52:01
  
Nekem egy hónapja Mod X van fent http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/ (http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/) Voku 1.0 kernellel, semmi gond nincs vele. Rakhatod a legfrissebb Vokut is, de nekem a rengeteg program mellett valahogy nem kezeli jól a RAMot.
Amit te próbáltáltelepíteni, az egy Gingerbread, sajnos még egyáltalán nem stabil Spicán, mindenképpen Froyoban gondolkozz. Mod X telepítésnél figyelj, hogy legyen minimálisan 500 mega helyed az SD-n, mert ext2-re konvertál és Honeycomb témát is telepít a második újraindítás után.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 13, 17:14:05
Ó hogy az a *** felraktam a legújabb hp kernelt előtte nyomtam dalvik cache törlést ahogy régebbi hp kerneleknél is, eredmény nem bootol be a telefon, rakom rá usb-re hogy odinnal flasheljek, kiírja hogy usb composite device-t nem ismeri fel, ezáltal odin se meg egész gép nem látja a telefonom. Mit barmolt el ez a hp kernel, nem tudjátok? Most van egy világító fél téglám. HELP!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 13, 17:25:55
Most egyelőre úgy néz ki meglett a baj és megoldódni látszik. Nem tudom ki használ új hp kernelt, de aki használ és rátette mondjuk a mod x romra, ő nyomott előtte wipe dalvikot vagy bármit? Mert én bemásztam a recoverybe és file system convert-nél megnéztem és a systemet autora állította ezt vissza formáztam recoveryből rfs-re mert ex2-re nem engedte, ezután már felismerte a gép. Már hirtelen azt hittem hogy szerviz lesz a vége. Vigyázzon aki hp kernelt telepít,nehogy úgy járjon ahogy én.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mzperx 2011, 07 13, 23:06:50
Sziasztok!
Két dologban kérnék segítséget.
Be tudná valaki linkelni ezt az új HP v9 24bit kernelt. Tudom Gugli az én barátom, találtam is egyet, feltoltam a kütyümre, de ott azt mondja az infónál, hogy HP v8 16bit. Valaki tréfás kedvében volt.

A másik: Nem találkozott még senki azzal a gonddal, hogy bárkivel beszél, mindenki azt mondja, hogy nagyon halkan hallja a hangom, beszéljek hangosabban?
Pár hete tértem át 2.1-ről 2.2-re, Norbosz V3.4-et telepítettem, akkor még nem panaszkodtak a beszélgetőtársak, utána telepítettem Yonip V22A, majd a fenti HP V8-ast. Mindkettőnél jelentkezett ez a hanghiba. A kernel tuning\soundfix állítgatást próbáltam, nem segített.
Van valakinek valami ötlete?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 13, 23:41:05
  
Parancsolj! http://www.multiupload.com/FXYVXDQ3ZT (http://www.multiupload.com/FXYVXDQ3ZT) A soundfix tudtommal nem azt állítja, hanem a zenelejátszásnál a buffer méretet, amivel max az akadozást lehet megszüntetni. Nem tudom, jelenleg melyik kernelnél nincs ez a hiba, de úgy emlékszel, talán mindenhol 1 verzió alatt kijavították, tehát ebben a v9 ben jónak kell lennie. Még annyi hogy úgy keress rá ilyen dolgokra, hogy a kernel vagy akármi amit keresel nemve után írd azt is hogy samdroid, mivel a samdroid fórumán vannak ezek a dolgok!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Sir Tremor 2011, 07 14, 15:33:02
  
Most egyelőre úgy néz ki meglett a baj és megoldódni látszik. Nem tudom ki használ új hp kernelt, de aki használ és rátette mondjuk a mod x romra, ő nyomott előtte wipe dalvikot vagy bármit? Mert én bemásztam a recoverybe és file system convert-nél megnéztem és a systemet autora állította ezt vissza formáztam recoveryből rfs-re mert ex2-re nem engedte, ezután már felismerte a gép. Már hirtelen azt hittem hogy szerviz lesz a vége. Vigyázzon aki hp kernelt telepít,nehogy úgy járjon ahogy én.

Én minden HP telepítés előtt/után wipe-olok(az utáni rendszerint hibát ír, de nem gond) és még soha nem fordult elő ilyen bug. :-X
A v9 is így van fent, problémamentesen felkúszott és igen gördülékeny. :ok:
A v7 rosszul kezelte a RAM-ot, de ebben a verzióban ez már javítva van, folyamatos 35, vagy ez feletti RAM áll rendelkezésre...nincs is lassulás! ;)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mzperx 2011, 07 14, 23:24:09
  
Parancsolj! http://www.multiupload.com/FXYVXDQ3ZT (http://www.multiupload.com/FXYVXDQ3ZT) A soundfix tudtommal nem azt állítja, hanem a zenelejátszásnál a buffer méretet, amivel max az akadozást lehet megszüntetni. Nem tudom, jelenleg melyik kernelnél nincs ez a hiba, de úgy emlékszel, talán mindenhol 1 verzió alatt kijavították, tehát ebben a v9 ben jónak kell lennie. Még annyi hogy úgy keress rá ilyen dolgokra, hogy a kernel vagy akármi amit keresel nemve után írd azt is hogy samdroid, mivel a samdroid fórumán vannak ezek a dolgok!
Köszi a linket, de valami itt nem stimmel, vagy én néztem félre valamit de nagyon.
Letöltötten a fenti linkről a V9-es HP kernelt, feltettem a telómra és a Build-nél ezt írja "HP Krnl-2.6.32.9 v8 16BPP". Nem értem, akkor ez most hogy van?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 14, 23:33:17
  
Köszi a linket, de valami itt nem stimmel, vagy én néztem félre valamit de nagyon.
Letöltötten a fenti linkről a V9-es HP kernelt, feltettem a telómra és a Build-nél ezt írja "HP Krnl-2.6.32.9 v8 16BPP". Nem értem, akkor ez most hogy van?
Akkor csak Spica234 nem írta át a build.propban, vagy rossz fájlt rakott a link mögé, aminek kisebb az esélye.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 07 14, 23:34:11
Galaxy Ace vagy HTC wildfire S vagy HTC chaCha?
Szerintetek melyiket érdemes? A galaxy Ace felé hajlok.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 07 15, 00:31:46
Vegyél inkább egy alig használt Galaxy S-t, ugyan annyiba kerül, mint az ACE. Láttam újonnan garival mindennel 70-ért SGS-t, használtan pedig 55-ért szép állapotút.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 07 15, 02:48:51
A galaxy ace-t 34 ezerêrt meg tudom venni újonan.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dudi85 2011, 07 15, 02:49:37
Sziasztok

Találkoztam egy érdekes dologgal, ha az alap os van fent a spicámon akkor tökéletesen megy a market, de ha felrakok egy mod x-t ( http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php (http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php) ) akkor egyszerűen nem megy a letöltés marketből. Tudtok valami megoldást erre a problémára vagy találkozott e már valaki ilyennel? Segítségeteket előre is köszönöm.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 07 15, 07:35:07
Sziasztok
Lenne egy "kis" problémám amiben kérném a segítségeteket .Norbosz ROM-ját használom hetek óta gond nélkül, de a megemelkedett büntetésre való tekintettel blootoots-os fülest akartam használni. A párosításig nincs gond, de a hangátvitel nem müxik. Rögtön a kipróbáltam másik fülest is de az sem működött.   :'(  Újra húztam a telót, nem segített. Ha más ROM-ot teszek fel azzal viszont gond nélkül megy. :shock:
Amiben a segítségeteket kérném, hogy mit tegyek? Ha ROM-ot kell cserélni akkor melyiket használjam. Nekem a stabilitás a legfontosabb, és a VOKU 1.1-el végre az IGO is rendesen működött. (internal memory 70 MB).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 07 15, 12:55:31
  
A galaxy ace-t 34 ezerêrt meg tudom venni újonan.

Annyit megér, főleg, hogy a kis Spicát 20 ezerért el lehet simán adni. Ha mázlid van 25-ért is elviszik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 15, 13:43:49
  
Én minden HP telepítés előtt/után wipe-olok(az utáni rendszerint hibát ír, de nem gond) és még soha nem fordult elő ilyen bug. :-X
A v9 is így van fent, problémamentesen felkúszott és igen gördülékeny. :ok:
A v7 rosszul kezelte a RAM-ot, de ebben a verzióban ez már javítva van, folyamatos 35, vagy ez feletti RAM áll rendelkezésre...nincs is lassulás! ;)

Köszi, elvileg én is így csináltam de nekem nem bootolt utána be pedig vártam vagy 10 percet, utána meguntam. De megpróbálom újra, úgy is megint kijött egy új mod-x, nem is értem hogy miért kell két naponta új romokat kitenni, amikor alig van benne változás, egyikbe bele tesz a voku valamit, következőbe kiveszi, pl qqplayert 5.4-be bele tette 5.5-be kivette, meg 5.5-be pl szinte mindent kivett azt sem értem miért, nagyon slim romot akart csinálni, most megnézem az újat milyen ez. Amúgy 5.5-ös mod-x már nem rossz, de egy sod minap befigyelt bár ez lehet a melegtől is.

Sziasztok
Lenne egy "kis" problémám amiben kérném a segítségeteket .Norbosz ROM-ját használom hetek óta gond nélkül, de a megemelkedett büntetésre való tekintettel blootoots-os fülest akartam használni. A párosításig nincs gond, de a hangátvitel nem müxik. Rögtön a kipróbáltam másik fülest is de az sem működött.   :'(  Újra húztam a telót, nem segített. Ha más ROM-ot teszek fel azzal viszont gond nélkül megy. :shock:
Amiben a segítségeteket kérném, hogy mit tegyek? Ha ROM-ot kell cserélni akkor melyiket használjam. Nekem a stabilitás a legfontosabb, és a VOKU 1.1-el végre az IGO is rendesen működött. (internal memory 70 MB).

Ez a hiba azért van mert amikor én még azt a romot csináltam, nem volt megoldva ez a probléma, azóta pedig megoldották, majd készítek új romot valamikor már mostanában és akkor azzal már menni fog rendesen elvileg. Ahogy olvasgatom hp v9 kernel elég jól teljesít, az új yonip sem rossz, bár nekem azzal egykét hibát generált sajnos, voku 1.8-as kernele meg szintén elég jó, de egy sod már volt, ami mint írtam a melegtől is lehet, szóval nem mérvadó. Minden esetre főzök egyet azt meglássuk mi sül ki belőle. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dudi85 2011, 07 16, 00:52:23
tud nekem valaki olyan romot mondani amiben minden működik? találtam egy jó oldalt ahol lehet magadnak főzni romot, csak egy gond van vele nem működik a market :@
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 07 16, 13:10:10
Rakd fel a Spicagen 2.1-et, majd a legújabb modx-et. Eddig csak jót hallottam róla. Norbosz romja is jó, de abban nem működik a bluetooth headset.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 16, 13:47:20
Elkészítettem az újabb romot, 5.6-os mod-x alapján, HP v9-es 16bpp-es kernelt integráltam bele. Kipróbáltam gyors,jól működik, de nem teszteltem hosszabb ideig,mert már itt az 5.7-es mod-x meg ma vagy holnap az új hp kernel. Aki szeretne frissíteni a régi romomról az újabbra annak ezt a hp-s romot ajánlom.Annyi a dolgotok csak hogy a meglévő romra ráhúzzátok, vagyis recoveryben wipe dalvik cache és wipe factory reset, majd installáljátok a romot recoveryből és szokásos első indulás után még egyszer újraindítjátok a telefont. Ezek után már használható is. Hamarosan neki kezdek az 5.7-es romnak,m addig is itt van ez az 5.6-os akkor. Mindenki saját felelősségre próbálja ki,mert nem volt időm sokat tesztelni. http://www.multiupload.com/3YVKEBU907 (http://www.multiupload.com/3YVKEBU907)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: esabet 2011, 07 16, 13:59:40
Én megvárom az újat, az 5.7 est, kb mikorra lesz meg? Köszi a választ
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 16, 14:09:22
  
Én megvárom az újat, az 5.7 est, kb mikorra lesz meg? Köszi a választ

Terveim szerint a voku kerneles rom még ma este kész lesz, a hp kerneles új viszont csak akkor amikor kijön a v10-es hp kernel, holnap valószínűleg. De úgy nem egetverő a változás a v5.6 és a v5.7 között. Még annyi hogy a teljesen magyar go launcher ex van benne már nem a launcher pro.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: esabet 2011, 07 16, 14:11:56
Hát én a HP10-re szavazok, úgyhogy akkor várok. Köszi  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 16, 22:26:49
Elkészültek az új romok, az aláírásomba alul látható két változatban készítettem el, első a horsepower v10-es legújabb kernellel van felszerelve, míg az alatta lévő voku 2.0 legújabb kernelével van felszerelve amiben ssswitch is benne van. A HP kerneles verzióba nincs benne az ssswitch. Mindkettőben go launcher ex magyar verzió van telepítve a launcher pro helyett. Észrevételeket várok ha esetleg valami egetverő hibát véltek benne felfedezni. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: esabet 2011, 07 17, 08:29:54
Nah, én nagyon vártam a HP-t, légy szíves, írd már le a telepítés menetét, mikor kell milyen wipe. Ezzel sosem vagyok tisztábam. Már újrahúztam a telefont, JH6, plusz root, innen folytatnám. Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 17, 09:48:38
Meg van a Youtube szaggatásának az oka  :D   YONIP miatt volt az egész...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 17, 11:18:04
  
Nah, én nagyon vártam a HP-t, légy szíves, írd már le a telepítés menetét, mikor kell milyen wipe. Ezzel sosem vagyok tisztábam. Már újrahúztam a telefont, JH6, plusz root, innen folytatnám. Köszi!

Ha ezzel megvagy amit írtál akkor wipe menüben bemész és ott wipe dalvik cache és wipe factory reset, majd visszamész menüben és ott kitallózod a zipet és telepíted, ezután már semmilyen wipe-ot nem kell nyomni. Első elindulás után újra kell indítani még egyszer a telefont és már működik is. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: esabet 2011, 07 17, 12:59:31
Köszönöm, kész vagyok. Eddig minden ok. :ok: :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 07 17, 13:43:28
sziasztok rég nem frissítettem már romot de a dolgokat azért figyelemmel követtem :D
szóval egy v5ös horsepower van fent meg egy sima SGM2 végül is meg vagyok elégedve vele mert viszonylag gyors de néha újraindul ; nem kel fel egyből és itt ott akad már szegény :D norbosz romja a v10es hp-val jól hangzik szerintem azt tolom fel szóval nyomjak egy CI-t?  vagy elég ha egy wipe dalvik & chache telepítés bekapcsol rányomok egy rebootot és kész?? mert őszintén szólva nem sok kedvem van annyit vesződni vele :D (elég lesz a homescreeneket meg appokat visszarakosgatni)  szóval hogy ajánljátok? : )

más: tudom hogy az általánosba kéne írni de még ide szúrom.( hülyeség de ha már van ki kell használni) 30-as azaz t-s vagyok és ugye nekem a "fészbúk" ingyen lenne de jó androidos készülék révén ugye ha rászabadítom a netre mindent frissít így hát a beállításokba egy egyszerű megoldással (vezetéknélküli beállítások -> mobil hálózatok -> hozzáférési pontok nevei -> és itt ami éppen ki van jelölve oda belépek és az apn hez ami bevan írva.. mögé beírok pl egy x-t így cska akkor tud rákapcsolódni ha azt onnan kiveszem : D) letiltottam a netet. szóval aléyneg az lenne hogy hogyan tudnám megoldani hogy semmiféleképpen se mennyen rá semmire ne frissítsen semmit se app (beautiful widgets és társai) se email se semmi ne menyen rá a netre ne frissítsen és csak arra tudjak rámenni a neten amire akarok... mert egyelőre nem merek kísérletezni mivel netelőfizetésem nincs mert ahol vagyok wifi mindenhol van.  előre is köszi ha valaki tud valami BIZTOS megoldást mert már próbálkoztam énis letiltani mindent de nem jött be : /  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 17, 14:41:51
  
norbosz romja a v10es hp-val jól hangzik szerintem azt tolom fel szóval nyomjak egy CI-t?  vagy elég ha egy wipe dalvik & chache telepítés bekapcsol rányomok egy rebootot és kész?? mert őszintén szólva nem sok kedvem van annyit vesződni vele :D (elég lesz a homescreeneket meg appokat visszarakosgatni)  szóval hogy ajánljátok? : )

más: tudom hogy az általánosba kéne írni de még ide szúrom.( hülyeség de ha már van ki kell használni) 30-as azaz t-s vagyok és ugye nekem a "fészbúk" ingyen lenne de jó androidos készülék révén ugye ha rászabadítom a netre mindent frissít így hát a beállításokba egy egyszerű megoldással (vezetéknélküli beállítások -> mobil hálózatok -> hozzáférési pontok nevei -> és itt ami éppen ki van jelölve oda belépek és az apn hez ami bevan írva.. mögé beírok pl egy x-t így cska akkor tud rákapcsolódni ha azt onnan kiveszem : D) letiltottam a netet. szóval aléyneg az lenne hogy hogyan tudnám megoldani hogy semmiféleképpen se mennyen rá semmire ne frissítsen semmit se app (beautiful widgets és társai) se email se semmi ne menyen rá a netre ne frissítsen és csak arra tudjak rámenni a neten amire akarok... mert egyelőre nem merek kísérletezni mivel netelőfizetésem nincs mert ahol vagyok wifi mindenhol van.  előre is köszi ha valaki tud valami BIZTOS megoldást mert már próbálkoztam énis letiltani mindent de nem jött be : /  :taps:

Mivel nem egy friss romrol van szó ha még v5-ös hp-t használsz, célszerű clean installt csinálni és akkor tutira jó lesz a telepítés. Megpróbálhatod úgy is ahogy leírtam előző hsz.embe esabet-nek. Rád bízom, de a tuti a clean install,akkor tutira nem ragad be semmi. Amúgy mindkét esetben nullázza a telefon memóriát,szóval az appokat ígyis úgyis újra kell raknod.
Másik kérdésre a válasz, bemész beállítások -> wifi és hálózatok -> mobil hálózatok -> adatátvitel engedélyezve és itt kiveszed a pöttyöt onnan, onnantól nem megy fel mobilnetre. Ha pedig frissen installálod a romot célszerű előtte a simet kivenni a telefonból és úgy installálni, majd amikor második újraindítás is megvolt a telepített romnak, ugyanezt amit írtam bemész oda és kiveszed a pöttyöt és nem megy fel netre, majd teló kikapcs,sim vissza és bekapcs. Így egy deka adatforgalmat sem generál. Én így csinálom mikor épp nincs mobilnet előfizum.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dudi85 2011, 07 17, 15:16:20
http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php (http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php)

Itt lehet jó kis rom-t összerakni magadnak :D bár nekem nem ment a market azon kívül minden ment.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 07 17, 15:32:20
  
Mivel nem egy friss romrol van szó ha még v5-ös hp-t használsz, célszerű clean installt csinálni és akkor tutira jó lesz a telepítés. Megpróbálhatod úgy is ahogy leírtam előző hsz.embe esabet-nek. Rád bízom, de a tuti a clean install,akkor tutira nem ragad be semmi. Amúgy mindkét esetben nullázza a telefon memóriát,szóval az appokat ígyis úgyis újra kell raknod.
Másik kérdésre a válasz, bemész beállítások -> wifi és hálózatok -> mobil hálózatok -> adatátvitel engedélyezve és itt kiveszed a pöttyöt onnan, onnantól nem megy fel mobilnetre. Ha pedig frissen installálod a romot célszerű előtte a simet kivenni a telefonból és úgy installálni, majd amikor második újraindítás is megvolt a telepített romnak, ugyanezt amit írtam bemész oda és kiveszed a pöttyöt és nem megy fel netre, majd teló kikapcs,sim vissza és bekapcs. Így egy deka adatforgalmat sem generál. Én így csinálom mikor épp nincs mobilnet előfizum.

köszi szépen. romod előtt allext2- kell ( a HP-kernel miatt) vagy csak simán a romot és felrakja az?: )
illetve eddig okés hogy ez így letiltja és semmi se megy fel a netre de akkor amíg ki nem veszem én se tudok felmenni még az ingyenes facere se : / szóval kénytelen vagyok kivenni és akkor erre arra ugy is rámegy.. : / valami olyan megoldás kéne hogy bejön bármilyen oldal de csak ha rámegyek azon kívül semmi sehol :S mert így gázos:  (
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dudi85 2011, 07 17, 15:32:39
na ez a jó cím XD

http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php (http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php)

:D:D:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dudi85 2011, 07 17, 16:02:10
alkalmazáskezelőben nyomtam a marketre, letöltésekre, letöltéskezelőre cache törlést de semmi. market elindul kiválasztok egy programot rámegyek a letöltésre a my apps-nál kiírja hogy starting downloading majd hirtelen megáll és berakja a programot a listába mintha letöltöttem volna csak nem azt írja oda hogy installed hanem hogy free vagy x ft. szóval nem értem :( valaki aki tud segítsen. innen szedtem romot hozzá:

http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php (http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 17, 17:52:56
  
köszi szépen. romod előtt allext2- kell ( a HP-kernel miatt) vagy csak simán a romot és felrakja az?: )
illetve eddig okés hogy ez így letiltja és semmi se megy fel a netre de akkor amíg ki nem veszem én se tudok felmenni még az ingyenes facere se : / szóval kénytelen vagyok kivenni és akkor erre arra ugy is rámegy.. : / valami olyan megoldás kéne hogy bejön bármilyen oldal de csak ha rámegyek azon kívül semmi sehol :S mert így gázos:  (

A végét nem teljesen értem mit akarsz mondani, de ha jól értelmezem akkor azt szeretnéd hogy egy gombnyomásra vagy legyen mobilnet vagy ne? Mert külön olyat nemlehet csinálni hogy facebook megy más meg nem. Ha viszont egy gombnyomásra szeretnéd megváltoztatni és nem akarsz belemenni ebbe a menübe akkor a spicagenmod settingsbe a felület menünél a kibővített widget nézet menübe betudod kapcsolni hogy a mobil adatátvitelt egy gombnyomásra kikapcsolhatóvá vagy bekapcsolhatóvá tegye. Ekkor csak a felső taskbart kell lehúzni és ott csak ráböksz a mobilnet ikonra és be és kikapcsolhatod. Más megoldást nem ismerek. Ext2 meg nem kell a rom előtt, a telepítés mindent magának csinál meg köztük az ext2-t is legyártja automatikusan.

alkalmazáskezelőben nyomtam a marketre, letöltésekre, letöltéskezelőre cache törlést de semmi. market elindul kiválasztok egy programot rámegyek a letöltésre a my apps-nál kiírja hogy starting downloading majd hirtelen megáll és berakja a programot a listába mintha letöltöttem volna csak nem azt írja oda hogy installed hanem hogy free vagy x ft. szóval nem értem :( valaki aki tud segítsen. innen szedtem romot hozzá:

http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php (http://kitchen.voku-online.de:8080/index.php)

Sajnos én itt egy normális romot se tudtam még össze főzni, valami bugja mindig volt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 07 17, 18:08:28
  
A végét nem teljesen értem mit akarsz mondani, de ha jól értelmezem akkor azt szeretnéd hogy egy gombnyomásra vagy legyen mobilnet vagy ne? Mert külön olyat nemlehet csinálni hogy facebook megy más meg nem. Ha viszont egy gombnyomásra szeretnéd megváltoztatni és nem akarsz belemenni ebbe a menübe akkor a spicagenmod settingsbe a felület menünél a kibővített widget nézet menübe betudod kapcsolni hogy a mobil adatátvitelt egy gombnyomásra kikapcsolhatóvá vagy bekapcsolhatóvá tegye. Ekkor csak a felső taskbart kell lehúzni és ott csak ráböksz a mobilnet ikonra és be és kikapcsolhatod. Más megoldást nem ismerek. Ext2 meg nem kell a rom előtt, a telepítés mindent magának csinál meg köztük az ext2-t is legyártja automatikusan.

köszi szépen még1x találtam megfelelő megoldást : ) az általános topikba bele is írtam mert nem éreztem ide valónak de hátha valakinek még szüksége lesz rá.
a romot meg amint lesz rá elég időm CI-vel együtt felrakom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 17, 22:31:45
Egy észrevétel még így estére. Többen jelezték hogy ha simán wipe-olás után telepítik a romot, nem működik jól a market. Ezért azt javaslom nulláról telepítse a romot aki ki akarja próbálni. Mert valamiért az új market csak úgy működik. Nulláról telepítést meg már sok helyen leírták, annyi kiegészítést tennék hozzá hogy az odinban a debug only-t be kell pipálni, azon belül a pda formatot,mert az formázza vissza rfs-re a partíciókat, így 100% hogy nullázódik minden.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: esabet 2011, 07 18, 08:00:50
Sziasztok. Nekem tiszta telepítés után sem akar letölteni a marketből. Újrahúztam, formattáltam a pda-t, volt mind a két wipe telepítés előtt, mégsem akar letölteni semmit. Valami ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 07 18, 11:02:03
Sziasztok.Lenne egy olyan problémám...hogy feldobtam egy 2.2 Cyanogent-t Galaxy Spicára...és zenelejátszásnál "pattog" a zene...olyan mintha dolgozna a proci mint az atom és nem csinálok semmit a telefonnal csak a zene lejátszás fut.Player Pro nál brutális a pattogás Mort playernél elviselhetőbb.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 18, 11:08:30
  
Milyen kerneled van? jah és power amppal is pattog? meg ez a 2.2 pontosan milyen rom?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: esabet 2011, 07 18, 11:09:52
  
Sziasztok. Nekem tiszta telepítés után sem akar letölteni a marketből. Újrahúztam, formattáltam a pda-t, volt mind a két wipe telepítés előtt, mégsem akar letölteni semmit. Valami ötlet?
Hát ez is megoldódott, még kétszer újraindítottam, azóta tölt a marketről.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 07 18, 11:16:13
  
Milyen kerneled van? jah és power amppal is pattog? meg ez a 2.2 pontosan milyen rom?

Kernel:2.6.29.6 root@ch33kyd3v #54    PowerAmp-ot még nem próbáltam  Baseband:i5700EXXJC1...Mod: Cmod 6.1.1 -alpha 8.3_BenDroiiD-&-IT4LiiEN-v.4-R1...PowerAmp-ot meg mindjárt kipróbálom
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 07 18, 11:23:24
  
Milyen kerneled van? jah és power amppal is pattog? meg ez a 2.2 pontosan milyen rom?

PowerAmp-al tökéletes...köszönöm  :D :taps: :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: cub3 2011, 07 18, 17:29:21
üdv

Tudom, hogy nem egészen ide illik a téma, de ez a legaktívabb fórumtopic észrevételeim szerint.

Az lenne a probléma, hogy a telóm meghülyült, akkor is füllhallgatót érzékel mikor nincs bedugva,ezért nem lehet vele rendessen telefonálni.(természetesen spicaról van szó)

A szoftveres hiba kizárható. 3 romal próbáltam már, az eredmény ugyan az.

Azt szeretném kérdezni, hogy nem lehet e valahogy,szoftveressen letíltani a fülhallgató részt? Igazából bármilyen megoldás érdekelne. Az sem nagy hátrány,ha többet nem lehet használni a jack részt.

A válaszokat előre is köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: andeekey 2011, 07 18, 17:43:58
  
Valószínűleg beakadt a jackban az érintkező. Kicsit meg kell piszkálni ovatosan. Ha nem javul, akkor szerviz. Rutinműtét. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: cub3 2011, 07 18, 19:46:56
köszönöm a választ, nem igazán sikerül  :( 1-1 pillanatra eltűnik, ha olyan helyen piszkálom meg, de egyből visszajön  :(

esetleg valami szoftveres megoldás nincs, headset letíltására?  egyelőre jó lenne bármi, mert hétvégéig minden nap szükségem van a telefonra..   
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mzperx 2011, 07 18, 21:37:34
  
köszönöm a választ, nem igazán sikerül  :( 1-1 pillanatra eltűnik, ha olyan helyen piszkálom meg, de egyből visszajön  :(

esetleg valami szoftveres megoldás nincs, headset letíltására?  egyelőre jó lenne bármi, mert hétvégéig minden nap szükségem van a telefonra..

A jack csatlakozóban van egy kapcsoló, az érzékeli, hogy be van-e dugva a párja, az nyiffant ki. Meg lehet próbálni kiszedni és kimosni 96%-os alkohollal vigyázva, hogy a hangszórójába ne kerüljön (egy egységet képeznek) de valószínűleg csatlakozó csere lesz a vége, ha találsz valahol ilyen alkatrészt. A szétszedése nem túl bonyolult, itt találsz infót róla: http://forum.samdroid.net/f9/i5700-service-manual-1506/ (http://forum.samdroid.net/f9/i5700-service-manual-1506/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 18, 22:16:50
  
nekem is volt ilyen gond. fogtam egy jack-et és izomból elkezdtem ki be rángatni, hogy a helyére ugorjon, és sikerült! közbe csavargattam is, hozzányomtam a széléhez. ez egy félreérthető hozzászólás, de kb úgy kell elképzelni a tempót xDDD
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: dudi85 2011, 07 19, 11:12:10
Akinek olyan gondja van, hogy nem megy a marketja, annak esetleg ez segítség. Én is jártam így, ezt a romot telepítettem: http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/ (http://forum.samdroid.net/f53/mod-x-4721/) Hozzáteszem nagyon  censored án megy, csak kitchen-ben a lista legvégén van egy olyan opció, hogy sstweaks na azt ki kell szedni és akkor minden  censored a. Remélem tudtam segíteni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 07 21, 14:13:35
hát Norbosz felraktam a HP-s romodat ... ámulok és bámulok  :D ez a goLauncherEx számomra fényévekkel jobb mint a LauncherProplus pont azok vannak benne amik a másikból hiányoztak. minden program a legfrissebb és amik kellenek nagy része fent is van sok időt megspórol. Gyors, gördülékeny és stabilnak tünik. Nagyszerű munka így tovább :taps: :ok:
és köszi :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 21, 18:24:24
  
Ennek örülök hogy tetszik meg gyors. :) Én is felfogom rakni a hp verziót,mert eddig a simát használtam, de néha van hogy ráfagy a képernyő a kijelzőre, de ez az ssswitch miatt van, hp-ba meg nincs benne szóval akinek hasonló gondja támadna a simával, az rakja fel a hp változatot. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 07 21, 22:10:02
Norbosz !
Az új Romod melyik HP kernelt használja? Ha a legújabb HP kernelt szeretném rárakni azt egyszerűen megtehetem recoveryből?
Az IGO működik rajta?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 21, 22:22:50
http://www.multiupload.com/ULG49IFBLQ (http://www.multiupload.com/ULG49IFBLQ)  <<<Horse Power V10B 16BPP Extreme

http://www.multiupload.com/H0R1228NKJ (http://www.multiupload.com/H0R1228NKJ)  <<<Horse Power V10B 24BPP Extreme
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 22, 02:37:44
  
Norbosz !
Az új Romod melyik HP kernelt használja? Ha a legújabb HP kernelt szeretném rárakni azt egyszerűen megtehetem recoveryből?
Az IGO működik rajta?

A HP V10-et használja az enyém. Nem tudom 10B mivel jobb,ahogy látom még friss. De amúgy felrakhatod simán recoveryből ha ki akarod próbálni az újat. IGO alap hogy megy, az minden rommal ment eddig, talán már a 2.3-al is,de arra nem esküszök meg.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 07 22, 13:40:51
Köszönöm Norbosz a válaszodat, hétvégén kipróbálom.

Sent from my GT-I5700 using Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 22, 15:32:30
Mért nem tudom meg nézni azt a videót amit fel veszek?  >:(

A másik meg ha veszek fel videót befagy, újra kell indítanom a telót hogy tudjam használni a fényképezőt.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 07 24, 01:49:32
Sziasztok nem tudom itt kérdezték-e már hogy mit tegyek ha ezt írja ki: nem sikerült a telepítés az usb-háttértáron vagy az sd-kártyán.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 07 25, 08:05:47
  
Köszönöm Norbosz a válaszodat, hétvégén kipróbálom.

Sent from my GT-I5700 using Tapatalk

Ahogyan ígértem a hétvégén feltettem Norbosz új ROM-ját. Most leírnám a tapasztalataimat.
Először is Nekem tetszik, de...
Van egy két dolog ami nekem nem úgy működik ahogy kéne. Nekem többször újraindult. :(. Nem teljes reboot csak a boot animáció és pin bekérés. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mindig akkor tette ezt amikor a kezemben volt a telefon és valamit csesztettem rajta. Ez sem jó de jobb mint ha a zsebembe várná a pin kódot. Lehet, hogy marhaság, :oops: de talán az internal memory fogyott el. ezen most megpróbáltam segíteni azzal, hogy feltettem az AutoKiller Memory Optimizer-t. Ezzel most 50-60 MB szabad helyem van mindig, és eddig nem volt rebootom. Van még egy dolog ami számomra érthetetlen ez óra. Eddig mindig az automatikus beállítást használtam és nem volt vele gond, most 1 órával kevesebbet mutat. Ha az óra beállítással korrigáltam akkor a következő újra indítással vissza állt a rossz időre. Nem értem de, most az időzóna állítással úgy tűnik, hogy megoldódott ez is. Többen dicsérték a Go Launchert és valóban nagyon meggyőző, de nagyon sok helyet foglal a memóriában (10-12 MB).
Hát ennyi a jelenlegi tapasztalatom.

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 07 25, 09:42:32
  
Az újraindításra nem tudok mit mondani,én még nem találkoztam vele. Előfordulhat hogy egy program okozza, régebben más romokkal nekem is volt ilyen amit írsz. Autokillert kár használni, mivel ha a vokus azaz nem a hp-s romot raktad fel abba ott van az ssswitch és abban eleve van minfree nevü cucc amit beállíthatsz és kilövi az appokat. Ha meg hp-s változatot raktad fel annak meg a kernele úgy van megcsinálva hogy még 20Mb free memóriával is vígan gyorsan elmegy. Go launcher-t inkább a tudása miatt tettem bele, nekem annyira nem mérvadó hogy 10-12mb-ot el eszik a memóriából. Ha rámegyek a go launcher utolsó ablakára a most fut nevezetűre hogy lőjje ki az appokat akor 73mb free memóriám lesz mindig, de volt már hogy 80mb is volt. launcher pronál is 73mb free körül voltam. Óra az nekem is meg mindenkinél kicsit elvan cseszve sajnos, én úgy szoktam hogy átállítom az időzónát mondjuk +3 órára, majd vissza állítom +1 órára és utána nyomom meg az automatikus beállítást, ekkor már rendesen beáll az óra nekem és nem állítódik el.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 07 25, 16:43:28
  
Jelenleg a HP 10b-t használom. ezzel sajnos estére a 36 MB a szabad memóriám. A Te korábbi ROM-odnál a VOKU 1.1 et használtam. Ennél a kernelnél nekem sem volt soha memória problémám (60-70 MB között volt mindig). Próbáltam egyszer az 1.8-al az nem jött be nekem. A régi romodat a bluetooth headset-es probléma miatt cseréltem le. A mostani nagyon tetszik de az IGO néha "kiugrik" :(. Ha van ötleted mit tegyek, szívesen kipróbálom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 07 25, 21:17:51
Nemrég frissítettem az Android Marketet a legújabb verzióra, és gondoltam megosztom a véleményem róla. Főként, hogy Náhó egy kis cikket is írt róla, és bátorított mindenkit, hogy ossza meg a tapasztalatait.
Először is a kezelőfeküket annyira átalakult, hogy az elején alig tudtam kiismerni magam rajta. A kijelzőn a korábbinál sokkal több hasznos információt láthatunk, ha rájövünk végre, hogy mi fán terem az új winmo Metro UI-jére megszólalásig haonló kezelőfelület. Az első indítás nagyon döcögősen ment, de a végére egészen összeállt a rendszer. Összességében nem rossz, csak furcsa a régi után.
Sajnos a filmkölcsönzés és a könyvvásárlás nem működik itthon, de az igazat megvallva engem ez a része nem is érdekel.
Asszem ennyi. Ha valaki nem bírja kivárni míg automatikusan települ a készülékére (mint én :) ) akkor innen (http://www.mediafire.com/?vdocx41t37rnn6y) letöltheti a telepítő .apk fájlját.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 26, 13:13:36
  
Hmm, köszönjük a reviewt! Vajon 2.1-re is telepíthetem? mert hivatalosan csak 2.2 ill annál feljebb frissül.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 07 26, 13:23:33
  
Hmm, köszönjük a reviewt! Vajon 2.1-re is telepíthetem? mert hivatalosan csak 2.2 ill annál feljebb frissül.

Egy próbát megér, max ha nem működik törlöd a frissítést. Egyébként azt hittem, hogy 2.2-t használsz, de ahogy látom váltottál zte blade-re?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2011, 07 26, 15:17:24
  
Egy próbát megér, max ha nem működik törlöd a frissítést. Egyébként azt hittem, hogy 2.2-t használsz, de ahogy látom váltottál zte blade-re?
Biza ^^ :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 26, 20:59:17
Horse Power V11 16BPP GamerExtreme--->http://www.multiupload.com/M3TT43GFTU (http://www.multiupload.com/M3TT43GFTU)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: makii1992 2011, 07 26, 23:12:48
Hát kipróbáltam ezt a Horse Power V11 16BPP GamerExtreme kernelt de nem sok változást tapasztaltam. Mondjuk egy mod-x-es cyanogen modra raktam fel lehet nem kalappol vele azért nem érzem a változást. Vagy csak parasztvakítás az egész:S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 07 27, 19:01:00
HP v11 nagyon sokat javított az Angry Birds Rio-n. A frissítés után fehér volt minden és most minden színes benne amint fel raktam :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: slinkman 2011, 08 01, 21:37:02
sziasztok!

Tudnátok nekem valami megbízható gyors Stabil romot Spica-ra?? barátnőm használja a telefont szóval nem lényeg a játék! :) tudnátok linkeket küldeni.
előre is köszönöm!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 08 02, 06:54:53
  
sziasztok!

Tudnátok nekem valami megbízható gyors Stabil romot Spica-ra?? barátnőm használja a telefont szóval nem lényeg a játék! :) tudnátok linkeket küldeni.
előre is köszönöm!!!
Elsőre leginkább az utolsó 2.1-ek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 08 02, 11:55:21
A konfig, ami az adatlapomon van, június óta szépen megy.
Annyi a problémám, hogy a frissített rendszeralkalmazások (most pl. a Gmail, de a Maps is) mindig úgy indulnak, mintha először indítanám őket (üdvözlőszöveggel), ami elég idegesítő tud lenni. Tud valaki erre valami megoldást?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 08 02, 15:05:07
egy kicsit off , de : norbosz a romodba ugye a dolphin mini az alap browser de egyszerűen nem tudok rájönni hogy oldjam meg hogy ne jöjjön be folyton a google akármikor megnyitom betölti azt is pluszba.
és ha ráengedem mobil netre szeretném hogy csak arra mennyen amit meg nyitok.  a gyári böngésző így is tett ráadásul szerintem ez mást is csinál a neten mert hipp hopp plusz 1000 FT csúszott a számlámra : /
próbáltam kiszedni a régi romokból a gyári böngészőt de ha felrakom hibát ír ki honnan tudnám leszedni azt a böngészőt? vagy esetleg ezt rendesen beállítani h ne nyitogasson meg semmit?
előre is köszönöm !
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 08 03, 12:44:13
  
A konfig, ami az adatlapomon van, június óta szépen megy.
Annyi a problémám, hogy a frissített rendszeralkalmazások (most pl. a Gmail, de a Maps is) mindig úgy indulnak, mintha először indítanám őket (üdvözlőszöveggel), ami elég idegesítő tud lenni. Tud valaki erre valami megoldást?
Megoldódott a probléma. A megoldás: Titanium Backuppal bele kell integrálni a ROMba a rendszerfrissítéseket.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2011, 08 03, 17:52:32
Hallo mindenki! Kérdésem lenne:  Pár hónapja tettem fel Spicámra egy SpicagenMODfroyo beta2-t, többékevésbé elégedett is vok vele, de már kezdem kvára unni hogy fagy a  telefon. A legváratlanabb pillanatokban ....
Meg néha nem látom ki hív, meg nem társítja a beállított csengőhangot stb. Van vkinek infó, hogy mit érdemes helyette feltenni , vagy melyik a jelenlegi legstabilabb rendszer spicára ?!?!
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2011, 08 03, 21:21:20
  
Keress a posztok között egy olyat amit Norbosz posztolt és a poszt aláírásában ott van 2 link ő rakta össze a romot szerintem elég jók gyorsak stabliak nem fagynak én a hp-s verziót ajánlanám! UI: ha mégnagyobb sebességet szeretnél akkor a samdroidon letudod tölteni a legújabb hp-s (Horse Power) kernelt amit ha még felraksz a Norbosz romjára akkor még gyorsabb lesz.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2011, 08 04, 15:53:14
Nah, felpattintottam a ROM-ot, egyelőre nem rossz, bár van ami nem müxik sajna. Videót nekem sem vesz fel, totál kifagy tőle, visszanézni sem lehet, a fényképező jó! A T mobilos , műsorújság alkalmazás alatt  tudtam az előző verzióval nézni a web-tv-t. Most nem megy. Leszedtem találomra egy lejátszót (Mobo player) ezzel már képe van csak hang nincs, illetve van nagy sistergés :-D
egyelőre meguntam a kínlódást, majd próbálok másik lejátszót. ha vkinek van ötlete irja meg pls!
Üdv
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 04, 18:34:29
  
egy kicsit off , de : norbosz a romodba ugye a dolphin mini az alap browser de egyszerűen nem tudok rájönni hogy oldjam meg hogy ne jöjjön be folyton a google akármikor megnyitom betölti azt is pluszba.
és ha ráengedem mobil netre szeretném hogy csak arra mennyen amit meg nyitok.  a gyári böngésző így is tett ráadásul szerintem ez mást is csinál a neten mert hipp hopp plusz 1000 FT csúszott a számlámra : /
próbáltam kiszedni a régi romokból a gyári böngészőt de ha felrakom hibát ír ki honnan tudnám leszedni azt a böngészőt? vagy esetleg ezt rendesen beállítani h ne nyitogasson meg semmit?
előre is köszönöm !

Fura amit írsz, én ha net nélkül megnyitom a dolphint bejön a főablak (speed dial) és fölülre beírhatok bármit,nekem googlet nem hozza be alapnak. Ha sokallod a számlát kapcsold ki a képek betöltését, toolbox menü settings almenü és ott load images load in wifi. Olyat kizárt hogy csinálna hogy csak úgy magától bármit töltögetne vagy nyitogatna. Gyári böngészőt be linkeltem valamikor nem is annyira rég ilyen recoveryből telepíthető, de ha nem találod akkor privátba majd elküldöm újra, csak mai nap lehet csak este tudom.

Nah, felpattintottam a ROM-ot, egyelőre nem rossz, bár van ami nem müxik sajna. Videót nekem sem vesz fel, totál kifagy tőle, visszanézni sem lehet, a fényképező jó! A T mobilos , műsorújság alkalmazás alatt  tudtam az előző verzióval nézni a web-tv-t. Most nem megy. Leszedtem találomra egy lejátszót (Mobo player) ezzel már képe van csak hang nincs, illetve van nagy sistergés :-D
egyelőre meguntam a kínlódást, majd próbálok másik lejátszót. ha vkinek van ötlete irja meg pls!
Üdv
Videót nekem vesz is fel és vissza is játssza a benne lévő Es video player vagy quickpic. Fel ajánlja melyikbe nyissa meg. Én quickpicbe szoktam. Mobo player amugy a legjobb, én azt használom amikor nézek valamit a telefonon pl. sorozat, bár ez ritka. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Logen9191 2011, 08 15, 07:24:44
  
Szia!

A lépések:
1) Telefon download módba (hang le + kamera gomb+bekapcsoló gomb)

2) Odinba rakd fel a jh7-es romot, vagy a jh6-ost (jh7 letöltése: http://dl.dropbox.com/u/14038345/I5700%20XEN%20I570EXXJH7.zip (http://dl.dropbox.com/u/14038345/I5700%20XEN%20I570EXXJH7.zip))
Zip kicsomagol és benne vannak a file-ok.

JH7 esetén be kell rakosgatni az odin ablakba jobb oldalt "alul" a boot, csc, pda, phone részeket, benne van a file nevekbe hogy melyiket hova. (One package-t nem kell kipipálni), majd start és várasz amíg be nem kapcsola készülék pin kód beírásáig.
jh7 letöltése:

3) Vissza download módba, majd megint Odinba- a pda részbe lk2.08-at berakni (CSAK A PDA RÉSZHEZ, a többi ÜRES) majd megint, start! (várás stb...)
lk2.08 letöltése itt: http://dl.dropbox.com/u/14038345/i5700_LK2-08_PDA.tar (http://dl.dropbox.com/u/14038345/i5700_LK2-08_PDA.tar)

4)
Majd Rom letöltése javaslom a mod+x romjait (ebben már benne van mindenféle tweak)
Letöltheted innen: http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3 (http://www.multiupload.com/HU6WOOH4W3)

Mivel kell neked az OC kernel ezért azt is le kell töltened.
Kernel letöltése: http://www.multiupload.com/4CH4594TAK (http://www.multiupload.com/4CH4594TAK)

5) Telefon kikapcs, recovery menübe belépés (hang le + felvesz + letesz gomb nyomva tartása amíg meg nem látod a recovery-t)

6) Recoveryben:
wipe->data/cache(factory reset)
wipe->dalvic cache

Install any zip from sd kard->megkeresed a mod+x romját nyomsz rá egy ok-t majd megnyomod a home gombot(Házikó) és vársz amíg ki nem írja hogy készen van. majd ha kész van akkor
leave recovery->reboot to system

7) Ha bekapcsolt akkor ismételten kikapcsolod, hosszan kikapcsoló gomb, majd minden trükk nélkül újra bekapcsolod.
Nem kell megijedni automatán újra fog indulni minimum egyszer bootolás közben, majd, ha ismét felállt a rendszer akkor már sínen vagy.

Sziasztok!

És akkor mi van ha itt sem kapcsol már be? :/ Nagyon jó lenne ha valaki segitene valahogy...

Előre is Köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 08 15, 13:16:00
Sziasztok!

Rég voltam már itt, de most újra spicázok egy kicsit. :) Norbosz, nem tudnál csinálni egy újabb romot az új HP kernnellel, a mod x 6.2 alapjaira? :) Haveromnak felraktam az 5.7-es romod és nagyon jó, csak sehogy se akar felmenni az új HP kernel, folyamatosan azt írja, hogy bad file. :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 15, 16:10:42
  
Sziasztok!

Rég voltam már itt, de most újra spicázok egy kicsit. :) Norbosz, nem tudnál csinálni egy újabb romot az új HP kernnellel, a mod x 6.2 alapjaira? :) Haveromnak felraktam az 5.7-es romod és nagyon jó, csak sehogy se akar felmenni az új HP kernel, folyamatosan azt írja, hogy bad file. :S

Helló!

Tesztelés céljából készítettem egy hp v11-es romot a 6.2 modx alapra de hatalmas csalódás lett. Telefon van hogy magától kikapcsol csak aksi ki-be segít, telefonálás közben gyakran bontja a térerőt és a vonalat ezáltal, képernyő gyakran nem ébred fel első gombnyomásra és még sorolhatnám. A V10-es hp kernel 5.7 rommal szuperül ment nekem. Viszont a v12-es hp-t még nem próbáltam azt be integrálom a napokba a 6.2-es romba és meglátjuk.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 08 15, 16:30:43
  
Eddig nekem nagyon stabil, bár marketről még semmit nem tudtam letölteni mert hibát ír ki, de megpróbálom kiküszöbölni. Addig is megosztom a romot. Beletettem a juwee ram script-t, az új kamera és átállítottam a gps servereket magyarra. Megosztom, hátha kell vkinek. A HP12-es kernel nincs benne, azt tegyétek fel külön. :)
http://dl.dropbox.com/u/9525833/SGM-froyo-BETA2.1_UpdatePack_v6.2.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/SGM-froyo-BETA2.1_UpdatePack_v6.2.zip)
Konvertáljátok át a fájlrendszert ext2-re!!!!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 15, 21:58:29
  
A gps server magyarra állításával kapcsolatban lenne egy kérdésem, hátha te jobban értesz hozzá. :) Ha át írom a romomba magyarra ezek után és mondjuk elutazom messze Magyarországtól, akkor nem fog késni mondjuk spanyolba vagy messzebb ha megy valaki a műhold vétel? Mert néztem minden országnak van saját gps servere, de az általános az europe. Van asia is, meg hasonlók. Én még nem voltam külföldön messze, de aki már volt és esetleg magyar gps servert használ azt szívesen meghallgatnám ha megosztaná a fejleményeket velünk. :) Mert ha neki nem volt gond messze külföldön ebből akkor én is átírom bátran. Régebben mod-x romba is ha jól emlékszem lengyel szerver volt beállítva aztán vissza változtatta europe-ra voku. Szóval nem tudom befolyásol ez valamit is ha az ember messze megy külföldre és mondjuk szeretne gps-t használni. Nekem amugy market szépen megy de clean install volt előtte, amikor csak ugy rányomtam update módba recoveryből akkor nekem sem ment a market. Minden esetre ahogy írtam is annyi hiba van ezzel a v11 hp kernellel nálam hogy mindenképp v12-re építek majd, kíváncsi leszek azzal jó lesz e minden. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 08 15, 22:26:37
  
Voltam már messze külföldön, de akkor nem volt átállítva magyar szerverre, szóval nem tudom biztosan, de logikusan gondolkozva az van, hogy akkor is megtalálja a jelet, csak lassabban. Mindig az a legjobb ha a legközelebbi szerverre állítod. Ha sokat mászkálsz Európában akkor nyílván eu-ra állítsd, de mondtad, hogy ez rád nem jellemző ezért állítsd nyugodtan magyarra.
Közben kicsit még pofoztam a romot és áttettem a smart kb-t a romodból, meg kitöröltem pár számomra felesleges google app-t a romból. Akit érdekel itt letöltheti: http://dl.dropbox.com/u/9525833/SGM-froyo-BETA2.1_UpdatePack_v6.2%20Petikeke.zip (http://dl.dropbox.com/u/9525833/SGM-froyo-BETA2.1_UpdatePack_v6.2%20Petikeke.zip)
Ezt használom és már a market is jó, valamint nagyon gyors a HP12-vel (ez nincs benne a romban, nem tom hogy lehet kicserélni a kernelt, valamint nincs ext2-re konvertálva, mert ez se tom).
Próbáld ki a romom Norbosz és nyugodtan moddold meg, ahogy jónak látod. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 16, 10:16:43
  
Okés, kifogom próbálni. :) A hp v12 kernelt beletenni egyszerű amúgy. Amit leszedtél zipben lévő kernelt meg mindenféle fájlt amit zipben találsz felülírod a romban lévővel, ssswitchet kitakarítod minden fájljával együtt és még egy sort be kell másolni a meta-inf/com/google/android/update-script fájlba. Végül is ez fut le installáláskor. Ezt a mappát meg minden zipben köztük a hp kernel zipjében is megtalálod. Ezek után meg csak meg kell nézni mi fut le a hp kernel zipjében telepítés közben és be hegeszteni a romban lévő update-script fájlba na meg a fájlokat a helyükre másolni meg ssswitchet és a hozzá való fájlokat törölni. :) De ha dos parancssorhoz értesz akkor ezt is megtalálod az update-scriptben hogy mit kell kitörölni, mert ott úgy írja hogy DEL xy fájl, azt törölni kell ha van olyan. Sajnos jobban nem tudom elmondani, lehet nem hangzik mégsem túl egyszerűnek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 08 16, 15:44:19
Sziasztok!
Norbosz...sajnos a romodnál nálam is jelentkezik a video felvétel gond,a végén lefagyott a kamera,a videót nem mentette el.
Mi lehet?Írta nemrég más is...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 16, 22:13:46
  
Sziasztok!
Norbosz...sajnos a romodnál nálam is jelentkezik a video felvétel gond,a végén lefagyott a kamera,a videót nem mentette el.
Mi lehet?Írta nemrég más is...

Nem tudom sajnos, nálam elsőre felvett mindent a kamera, el is mentette. Clean installal raktad fel?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 08 19, 06:38:16
  
Nem tudom sajnos, nálam elsőre felvett mindent a kamera, el is mentette. Clean installal raktad fel?
A CleanInstall az mikor Odinnal felteszek előtte egy gyári romot,mert akkor nem...csak sdről felraktam,de előtte is a te romod volt fent/az előző/ arra tettem fel,wipe törlésekkel.De már rájöttem nem úszom meg az sd teljes törlését,újra ext2re formázást,/az adataim miatt nem szoktam/most sem töröltem az android mappát meg a többit se az adataimon kívül amit létrehozott,valószínű az is bekavart.Nem egyszerű 8Gb-ot másolgatni :shock:Akkor sd format,aztán mehet,vagy Odin is kell?Amúgy TitaniumBackup is volt,hogy ne kelljen minden programot felrakni megint,az bekavarhat?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 08 19, 12:23:51
http://www.spicablog.info/romfrissites-modding/romok/72-cyanogenmod-611-spica-alpha83-lightweight-v21-by-dude- (http://www.spicablog.info/romfrissites-modding/romok/72-cyanogenmod-611-spica-alpha83-lightweight-v21-by-dude-)
Ezt csak ajánlani tudom mindenkinek :D nagyon szép és stabil :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 19, 12:42:14
  
A CleanInstall az mikor Odinnal felteszek előtte egy gyári romot,mert akkor nem...csak sdről felraktam,de előtte is a te romod volt fent/az előző/ arra tettem fel,wipe törlésekkel.De már rájöttem nem úszom meg az sd teljes törlését,újra ext2re formázást,/az adataim miatt nem szoktam/most sem töröltem az android mappát meg a többit se az adataimon kívül amit létrehozott,valószínű az is bekavart.Nem egyszerű 8Gb-ot másolgatni :shock:Akkor sd format,aztán mehet,vagy Odin is kell?Amúgy TitaniumBackup is volt,hogy ne kelljen minden programot felrakni megint,az bekavarhat?

Igen,clean install az amit írtál, odinnal fel minden elölről. A sok ujítás miatt bekavarhatott akkor is ha a régi romomra raktad fel, sokaknál bekavar ha csak sd-ről rakja fel. Biztos ami biztos clean install.

petikeke: 6.3-as mod-x romot használsz ugye? Segítség kellene hogy mennyire frissek ebbe a google appsok? Pl. gmail,youtube,maps. Mert ha marketből neked rá akar frissíteni, akkor én a romba már bele teszem a frisseket. Csak még nem raktam fel 6.3-t és ha tudnál segíteni ebben, fölöslegesen nem kéne kétszer felrakjam a romot, csak egyszer a frissített google appokkal. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 08 20, 02:06:06
  
Az azért erős túlzás, hogy használom, mert nekem van egy lg optimus 2x-m... :) de nekem a yt és a maps is tudott frissülni, szal cseréld le őket nyugodtan, viszont nem ajánlom az új market-t...még a 2x-men is rossz használni, nem hogy ezen... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 20, 15:45:07
  
Az azért erős túlzás, hogy használom, mert nekem van egy lg optimus 2x-m... :) de nekem a yt és a maps is tudott frissülni, szal cseréld le őket nyugodtan, viszont nem ajánlom az új market-t...még a 2x-men is rossz használni, nem hogy ezen... :S

Rendben,köszi, akkor a yt-t meg a mapsot is frissítem, a régi market lesz benne, újat én sem szeretem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 22, 20:42:16
Néztem éppen ezt a frissen kijött végleges v12-es HP kernelt és azt kell mondjam, mindenki panaszkodik rá hogy irtó gyorsan merül a telefonja vele. Amennyit értek belőle angolul a battery driverrel vannak gondok, így egyelőre nem akarom bele főzni az uj romba,mert gondolom senki sem örülne neki ha nagyon gyorsan lemerülne a telefonja. :( egyelőre várom a javítást és ha az megérkezik közre adok egy újabb hp-s romot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 08 22, 22:24:37
Valaki segítene, hogyan tudnám telepíteni az új Maps-et? eddig 4.6 brut módot használtam a Navigáció miatt, most sem frissíteni nem tudok, sem telepíteni nem engedi az új 5.9-est. Próbáltam Recoveryből is, de semmi. Sima bemásolás system/app-ba sem működik. Csak ezért nem akarom újrarakni az egész rendszert, már 3 hónapja jól muzsikál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 08 23, 08:09:18
  
Néztem éppen ezt a frissen kijött végleges v12-es HP kernelt és azt kell mondjam, mindenki panaszkodik rá hogy irtó gyorsan merül a telefonja vele. Amennyit értek belőle angolul a battery driverrel vannak gondok, így egyelőre nem akarom bele főzni az uj romba,mert gondolom senki sem örülne neki ha nagyon gyorsan lemerülne a telefonja. :( egyelőre várom a javítást és ha az megérkezik közre adok egy újabb hp-s romot.
Ha jól értem ez az utolsó HP kernel, nem lesz több. Lehet, hogy  felesleges várni  :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 23, 09:28:00
  
Ha jól értem ez az utolsó HP kernel, nem lesz több. Lehet, hogy  felesleges várni  :(

Ma azt írta a srác aki készíti ezt a kernelt hogy ezt még javítani fogja és a battery drivert lecseréli. Bízok benne hogy betartja az ígéretét. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 08 23, 11:33:45
  
Ma azt írta a srác aki készíti ezt a kernelt hogy ezt még javítani fogja és a battery drivert lecseréli. Bízok benne hogy betartja az ígéretét. :)

"Úgy legyen"
Az SGM-froyo-BETA_2.1-ben működik a bluetooth headset??

"Problems:
- bluetooth headset problem is a problem of SpicaGenMod, we need to wait for someone to fix the problem in SGM, for now there is no fix!! -posted by Jay."
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: fotoska 2011, 08 26, 04:56:40
sziasztok.nekem ez van fent és dobálja a térerőt és telefon hibát ír sokszor:SGM-froyo-BETA2.1_Norbosz_ModXPack_v5.7
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 08 26, 13:16:02
  
sziasztok.nekem ez van fent és dobálja a térerőt és telefon hibát ír sokszor:SGM-froyo-BETA2.1_Norbosz_ModXPack_v5.7

Hali!

Recovery menü/ wipe dalvik cache/ és utána engedd rá még1x a rom-ot.
Ha nincs javulás, csinálj egy tiszta telepítést, vagy próbálkozz esetleg másik rommal.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 30, 19:32:01
Elkészültem az új rommal. HP v12r kernelt raktam bele, legújabb go launcher ex és pár program frissítve mint pl. google appok 98%-a dolphin mini. GPS beállítva alapértelmezetten magyarra és európai szerverre egyaránt. Első helyen magyarország másodikon európa szerepel. Ezenkívül kivettem belőle a quadrant advanced programot. Innen letölthető a rom: http://www.multiupload.com/X9EU7OODCT (http://www.multiupload.com/X9EU7OODCT)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Boonen007 2011, 08 30, 21:31:00
Mi az alap rendszered Norbosz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 31, 00:28:48
  
Mi az alap rendszered Norbosz?

A ModX 6.3-as rom az alap, erre jön a gps módosítás,programok változtatása, meg a hp kernel bele integrálása.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 08 31, 08:04:58
  
A ModX 6.3-as rom az alap, erre jön a gps módosítás,programok változtatása, meg a hp kernel bele integrálása.
Norbosz!
Ebben működik a bluetooth headset??
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 31, 12:40:23
  
Norbosz!
Ebben működik a bluetooth headset??

Igen, úgy tudom működik, de nem tudtam ezt megnézni mert nincs bluetooth headsetem. Elvileg már az előző 5.7-es romomban is működött, legalábbis egy embertől azt a visszajelzést kaptam hogy neki működik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 08 31, 12:59:35
  
Igen, úgy tudom működik, de nem tudtam ezt megnézni mert nincs bluetooth headsetem. Elvileg már az előző 5.7-es romomban is működött, legalábbis egy embertől azt a visszajelzést kaptam hogy neki működik.

Köszi,  :D akkor este felteszem.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 08 31, 15:15:52
Egy hibát felfedeztem sajnos ebbe a romomba. :( Az a gond hogy az Andgry Birds rio-t nem indítja el amit marketből töltök le. Már kétszer próbáltam leszedni de semmi, mikor töltené be kilép a játékból. Megpróbálom majd orvosolni, bár szerintem kernel okozza. Aki feltette már a romot, annál mi a helyzet ezzel a játékkal? Elindul?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2011, 08 31, 19:02:11
Sziasztok!
Gondolkozom,hogy egy 2.2-t fel kéne rakni a telefonra,de kicsit félek,mert amit eddig olvasgatok az az,hogy mindenki valamilyen hibát mond. Az lenne a kérdésem,hogy nem baj, ha picit régebbi,de olyan rom létezik, amin minden türhetően megy. a wifi, gps, bluetooth, a fényképezőgép, és ami fontos lenne, az sd-re telepítés lehetősége... a flash támogatásról ha jól tudom sajna mindenféle képpen le kell mondani,de ezek fontosak lennének,hogy stabilan menjenek (és amennyire lehet gyorsan) van ilyen?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 09 01, 15:13:07
  
Egy hibát felfedeztem sajnos ebbe a romomba. :( Az a gond hogy az Andgry Birds rio-t nem indítja el amit marketből töltök le. Már kétszer próbáltam leszedni de semmi, mikor töltené be kilép a játékból. Megpróbálom majd orvosolni, bár szerintem kernel okozza. Aki feltette már a romot, annál mi a helyzet ezzel a játékkal? Elindul?
Biztos, hogy a kernel a hibás, mert nekem egy régebbi Mod-X romom van az új HP kernellel és nekem sem megy a Rio.
Amúgy egész gyors a HP 12r kernel (400 Mb telepített appal mondom ezt), de a 3G-s gyerekbetegsége ennek is kijön néha, olyankor csak az újraindítás segít.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 01, 19:11:54
  
Biztos, hogy a kernel a hibás, mert nekem egy régebbi Mod-X romom van az új HP kernellel és nekem sem megy a Rio.
Amúgy egész gyors a HP 12r kernel (400 Mb telepített appal mondom ezt), de a 3G-s gyerekbetegsége ennek is kijön néha, olyankor csak az újraindítás segít.

Jött is ma egy javított hp kernel a v13. Kipróbáltam, angry már jól működik, de a töltöttség valamiért még mindig vészesen fogy. Ha kikapcsolom meg bekapcsolom a telefont 3-4%-al mindig lemegy. Úgyhogy hagyom most ezt a hp kernelt, módosítottam az új modx beta3 romot és ez most jól muzsikál, bár még tesztelem és írok róla hogy minden oké e. Eddig egy nagyon apró hibát fedeztem csak benne fel, hogy marketből csak úgy enged telepíteni ha egy .cache könyvtárat létrehozok sd-n, de ezután pöpecül megy. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 04, 20:38:18
  
Hát sajnos ez a ROM nem nagyon jött be nekem sem  :'(
Várom az új Romodat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 09 05, 15:05:35
  
Hát sajnos ez a ROM nem nagyon jött be nekem sem  :'(
Várom az új Romodat.
Szerintem nem érdemes .32-es kernelekkel szórakozni, ha stabil Romot akarunk. Az van, hogy a 3G/HSDPA mobilnet ma már alapkövetelmény egy okostelefonnál, és ezt még mindig nem sikerült megoldani fagyásmentesen. Nagy kár, mert egyébként látszik, hogy sokkal gyorsabbak lennének ezek a kernelek. Látom, Tom3q már a 3.0-s kernelen dolgozik, amit teljesen újra szeretne írni, hát több sikert és gyorsabb munkát kívánok neki, mint a 3D driver esetében. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 06, 14:13:16
  
Hát sajnos ez a ROM nem nagyon jött be nekem sem  :'(
Várom az új Romodat.

Igen, sajnos nekem sem vált be ez az új hp kernel,meg a saját új romom sem. egyelőre még kivárok hogy valami stabil és mégis új kernelt dobjon ki valami fejlesztő amit bele integrálhatok a romba. Próbáltam beta3 romot voku kernellel, de dolphin böngésző néha nem akar megnyílni,meg egyszer már volt egy SOD is vele. Yonip V12b-t megnézem még milyen vele, de én jobb szeretnék valami új és jó kernelt bele tenni. Viszont az előttem szólónak igaza van, én is azt veszem észre hogy minden .32-es kernel egy nagy csalódás. Hiába gyorsabb mint az elődök, tele vannak problémákkal. Nézelődöm és ha lesz valami használható kernel amit bele tudok integrálni a romban elkészítek egy uj verziót. De ha találok ilyet, valószínű több romot már nem készítek, mivel lassacskán majd ha az ég is úgy akarja telefont fogok váltani.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: sirjames 2011, 09 07, 15:12:00
Sziasztok,

Párom telefonjára varázsolnék a gyári helyett új fimware-t. Stabil,gyors legyen, akkukimélő és  tudjon az AB-t használni. Javaslat?

Üdv,
Jani
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 07, 16:06:43
  
Igen, sajnos nekem sem vált be ez az új hp kernel,meg a saját új romom sem. egyelőre még kivárok hogy valami stabil és mégis új kernelt dobjon ki valami fejlesztő amit bele integrálhatok a romba. Próbáltam beta3 romot voku kernellel, de dolphin böngésző néha nem akar megnyílni,meg egyszer már volt egy SOD is vele. Yonip V12b-t megnézem még milyen vele, de én jobb szeretnék valami új és jó kernelt bele tenni. Viszont az előttem szólónak igaza van, én is azt veszem észre hogy minden .32-es kernel egy nagy csalódás. Hiába gyorsabb mint az elődök, tele vannak problémákkal. Nézelődöm és ha lesz valami használható kernel amit bele tudok integrálni a romban elkészítek egy uj verziót. De ha találok ilyet, valószínű több romot már nem készítek, mivel lassacskán majd ha az ég is úgy akarja telefont fogok váltani.
Most feltettem a CyanogenMod + X v14.3 -t. Ezzel az a gondom, hogy nagyobb méretű programot nem tudok letölteni a merketről. Látszólag elindul a letöltés, de egy idő után leáll szó nélkül  :-X. Próbáltam az SD-n létrehozni a .cache könyvtárat de az sem segített.  Kinek van ötlete???
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 09 08, 16:26:25
Nem semmi, már 1 napja 4% van aksi , pedig netezzek, játszok rajta. De nem akar le merülni  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 09, 09:28:09
  
Nem semmi, már 1 napja 4% van aksi , pedig netezzek, játszok rajta. De nem akar le merülni  :D
Melyik rommal?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 09 09, 21:52:37
Sziasztok. Nagyon sok rom-kernel kombót kipróbáltam, azonban az új HP kernel beütött a spicámnak, ugyanis a wifi látszólag elszállt. Csatlakozásnál csak pörög a keresés és nem lép tovább ip-t kérni. Próbáltam clean installt és amint 2.2 kerül rá, kidobálja a sim kártyát is. Jelenleg egy JH7 2.1 van fent root joggal, maga a teló működik, de wifi esetében mégcsak jelet sem talál. Érdekelne, hogy milyen 2.2 összeállítást tudnátok ajánlani, ami akksi terén és sebességben is elfogadható. Jahm és a wifire valami ötlet ?(Hot-spot ként működik a telefon :OO ami meglepő, de ezekszerint nem hardware es a gond.)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 10, 13:03:18
Sziasztok!

Elkészítettem az új Beta 3.1-es romból egy új főzést, ebben már a jó öreg Yonip v12 kernel van. Pontosabban a javított B1-es változata. Nekem eddig elég  jól működik, aksi terén nem tudom, mivel nemrég tettem fel, de úgy nézem átlagos aksi időt produkál. Ebben már ssswitch sincs, így aki undervoltingolni akar az a recoveryből teheti meg ahogy még kezdetek kezdetén kellett csinálni. De azt kell mondjam stabil rom, gps, wifi minden megy rajta,próbáltam. Quadrantot nem kell nézni,mert az 620 körülire méri, amúgy meg gyorsabb szerintem mint a mostani kernelek, talán azért is mert nincs annyi funkció bele építve mint a mostani kernelekbe. Próbáljátok ki és írjatok véleményt hogy tetszik. :) Sajnos a .cache mappát továbbra is létre kell hozni, amennyiben nincs az sd kártyán, de utána működik a letöltés a marketből.  Innen letölthetitek: http://www.multiupload.com/OKPFW2NF6U (http://www.multiupload.com/OKPFW2NF6U)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gyu456 2011, 09 10, 14:49:58
  
Melyik rommal?

Ami ki van írva a képem alatt.  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 09 12, 18:10:13
Szia Norbosz. Ami a romjaidban van háttérkép pack, azt telón belül hol találom? Esetleg el tudnád küldeni, barátnőm könyörög a szerelmes, szíves hátterekért :oops:
Előre is köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 13, 17:13:37
  
Szia Norbosz. Ami a romjaidban van háttérkép pack, azt telón belül hol találom? Esetleg el tudnád küldeni, barátnőm könyörög a szerelmes, szíves hátterekért :oops:
Előre is köszi!

Szia!

Nyisd meg a letöltött zipet magyarán a romot amit leszedtél, és menny el a system azon belül app mappába, ott pedig a CMWallpapers.apk néven raktam bele. Ezt kihúzod pl. asztalra és telepíted barátnőd telefonján mint egy alkalmazást. Elvileg fel kell települnie, bár ha nem engedi akkor bele kell főzni az ő romjába, ami kicsit bonyolultabb most leírva, de elég egyszerű az is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Justin88 2011, 09 13, 18:07:54
  
Neki nem androidos, de így is sikerült. Köszi szépen! :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 13, 23:19:01
Épp próbálom ezt a CM-6.1.1-Spica-a8.6_UpdatePack_v14.3 romot. Segítségetekre lenne szükségem. Nem tud valaki magyar beállítás menüt hozzá nekem adni? Mert itt sajnos minden beállítás angol, pedig magyarra állítottam a telefon alap nyelvét. Magyar is lett pl sim beírásnál meg egykét helyen, de a beállításokba ha belépek egy árva magyar szöveget nem találok. Vagy ehhez a verzióhoz nem is létezik magyar beállítás menü?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rutyika68 2011, 09 14, 09:45:13
  
Ez könnyen orvosolható, egy elöző CM romból melyben benne a magyar nyelv, portolod a system/ framework/ framework-res.apk/ resources.arsc fájl-t.

Üdv..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 14, 10:40:16
  
Hali!
Ez könnyen orvosolható, egy elöző CM romból melyben benne a magyar nyelv, portolod a system/ framework/ framework-res.apk/ resources.arsc fájl-t.

Üdv..

Igen, ezt szeretném én is, csak nem tudom melyik az előző rom amiben még volt magyar menü. :) Nagyon rég nem használtam cm romot, sgm-et nyomtam most sokat. Tudnál adni nekem egy linket?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 09 14, 11:02:24
  
Igen, ezt szeretném én is, csak nem tudom melyik az előző rom amiben még volt magyar menü. :) Nagyon rég nem használtam cm romot, sgm-et nyomtam most sokat. Tudnál adni nekem egy linket?

Ebben  (http://forum.samdroid.net/f53/cyanogenmod-6-1-1-spica-alpha8-4-a-4716/)tutira magyar minden, nagyon sokáig használtam, amíg nem találtam rá a SGM ra :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 14, 11:11:22
Megtaláltam egy next generation cm 8.4 romot, abból portoltam a magyar nyelvet a setting.apk-ba. Sajnos nem működik jól. magyar de minden menü szövege máshol van mint maga a funkciója. Pl. válassza le az sd kártyát a... alatta írja 143mb. Szóval máshova teszi a szövegeket mint kéne. Gondolom ebben a 8.6-ba már változott a settings menü. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 18, 16:39:42
Maradtam az sgm romnál és elkészítettem a legújabb romot. Javították benne az ékezetet a telefon menüben és új színeket kapott a recovery menü, frozenlake v3q buildre épül ami szerintem gyorsabb mint az eddigi romok. Ezenkívül jó pár újítás szerepel benne amitől igencsak gyors és stabil a rendszer. Vissza raktam bele a gyári böngészőt,mert ssswitch és dolphin nem szerették egymást főzött romban, de ha felrakod gyári mellé marketből a dolphint menni fog gond nélkül már. Meg sokak kérték is hogy gyárira szükségük van mert egyes szolgáltatóknál a facebook csak arról ingyenes. Ezenkívül go launcher ex ismét frissítésre került, elég gyorsan működik ez is benne. Naprakész jelenleg az összes google app ami a romban található. Ebben a romban természetesen található ssswitch is abból is a legújabb. Akinek nem váltak be az eddigi rendszerek próbálja ki ezt,szerintem nem fog csalódni, ez most szerintem egy egész jó build lett. http://www.multiupload.com/H4UQG0GKSK (http://www.multiupload.com/H4UQG0GKSK)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 09 18, 18:34:38
  
Köszi szépen! :) Haveromnak pont jó is lesz ez, mert a go launcher-t sehogy se engedte frissíteni az egyik előző romodban. :S

Off: Hogy tudom kicserélni az adw launcher-t go launcher-re, úgy hogy a data-ban legyen? A 2x-mnél akarok csinálni egy romot a cm7-ből saját használatra. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 18, 20:27:37
  
Maradtam az sgm romnál és elkészítettem a legújabb romot. Javították benne az ékezetet a telefon menüben és új színeket kapott a recovery menü, frozenlake v3q buildre épül ami szerintem gyorsabb mint az eddigi romok. Ezenkívül jó pár újítás szerepel benne amitől igencsak gyors és stabil a rendszer. Vissza raktam bele a gyári böngészőt,mert ssswitch és dolphin nem szerették egymást főzött romban, de ha felrakod gyári mellé marketből a dolphint menni fog gond nélkül már. Meg sokak kérték is hogy gyárira szükségük van mert egyes szolgáltatóknál a facebook csak arról ingyenes. Ezenkívül go launcher ex ismét frissítésre került, elég gyorsan működik ez is benne. Naprakész jelenleg az összes google app ami a romban található. Ebben a romban természetesen található ssswitch is abból is a legújabb. Akinek nem váltak be az eddigi rendszerek próbálja ki ezt,szerintem nem fog csalódni, ez most szerintem egy egész jó build lett. http://www.multiupload.com/H4UQG0GKSK (http://www.multiupload.com/H4UQG0GKSK)

Lehet én vagyok a láma de a következőt írja amikor fel szeretném tenni: "Can't open /sdcard/SGM-froyo-BETA.3_NoerboszEdit.zip (bad) Installation aborted"
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 18, 21:04:48
  
Lehet én vagyok a láma de a következőt írja amikor fel szeretném tenni: "Can't open /sdcard/SGM-froyo-BETA.3_NoerboszEdit.zip (bad) Installation aborted"

Újra letöltöttem, most elindult... :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 18, 21:16:24
  
Újra letöltöttem, most elindult... :taps:

Örülök hogy elindult. Kell is annak mennie mert teszteltem a romot már tegnap este óta és minden ment ami kell. :) Majd várom a fejleményeket mit mondasz rá.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 18, 21:52:36
  
Örülök hogy elindult. Kell is annak mennie mert teszteltem a romot már tegnap este óta és minden ment ami kell. :) Majd várom a fejleményeket mit mondasz rá.

Eddig tetszik, hiba nélkül fut. Reggelre több tapasztalatom lesz, amit majd megosztok Veletek.
Hogyan tudnám a Internal Storage területét növelni? Nagyon kevés a szabad memória (46MB), és az IGO-t nem is tettem fel.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 09 18, 23:14:41
  
Eddig tetszik, hiba nélkül fut. Reggelre több tapasztalatom lesz, amit majd megosztok Veletek.
Hogyan tudnám a Internal Storage területét növelni? Nagyon kevés a szabad memória (46MB), és az IGO-t nem is tettem fel.

Úgy hogy átpakolod a programokat kártyára. Ennek a menete, hogy belépsz recoverybe, ott advanced fül és azon belül partition sd card és ott választass egy tetszőleges megabyte-nyi helyet, szerintem 512-nél nem kell több, és rákattintasz. Majd utána bejön  a cache méret választó, ott pedig kiválasztod a 32 megabyte-ot és rányomsz szintén, ezután leformázza a kártyát ahogy kell és innentől már csak az a dolgod hogy elindítod telefont, bemész a programok közül a samdroid toolsba és ott apps2sd settings menüre kattintasz és mindkét lehetőséget bepipálod, kicsit vársz és telefont kikapcsolod meg bekapcsolod. Ekkor úgy 5 percig elszöszmötöl a bekapcsolásnál mert mindent átpakol sd kártyára. Ezek után lesz 141Mb helyed a telefon memóriájába. Innentől pedig az sd-re pakolja a programokat, bár kicsit a telefon memóriája is fogyni fog, de nem olyan vészesen mint eddig. Akár száz programot is simán rátudsz majd tenni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 09 22, 10:39:28
  
Maradtam az sgm romnál és elkészítettem a legújabb romot. Javították benne az ékezetet a telefon menüben és új színeket kapott a recovery menü, frozenlake v3q buildre épül ami szerintem gyorsabb mint az eddigi romok. Ezenkívül jó pár újítás szerepel benne amitől igencsak gyors és stabil a rendszer. Vissza raktam bele a gyári böngészőt,mert ssswitch és dolphin nem szerették egymást főzött romban, de ha felrakod gyári mellé marketből a dolphint menni fog gond nélkül már. Meg sokak kérték is hogy gyárira szükségük van mert egyes szolgáltatóknál a facebook csak arról ingyenes. Ezenkívül go launcher ex ismét frissítésre került, elég gyorsan működik ez is benne. Naprakész jelenleg az összes google app ami a romban található. Ebben a romban természetesen található ssswitch is abból is a legújabb. Akinek nem váltak be az eddigi rendszerek próbálja ki ezt,szerintem nem fog csalódni, ez most szerintem egy egész jó build lett. http://www.multiupload.com/H4UQG0GKSK (http://www.multiupload.com/H4UQG0GKSK)

Eddig a 3.1-es romod megy lassan 1 hónapja yonip kernellel és nagyon meg vagyok vele elégedve...nem szívesen cserélem le de ezek után muszáj kipróbálnom ezt is :D:D:D 1 kritérium...ne go lauchert hanem AWD-t :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 09 22, 11:05:00
Az OVERLOCKED kernelnél tényleg gyorsabb amit be tettél Norbosz ...bár én mondjuk kicsit kinézetben is vártam valami változást :(.A multi touchal van egy kis gebasz.ha valamin megállítom az ujjam (pl ki akarok tenni egy ikont a today-re) akkor ha megállítom az ujjam a todayen és nem engedem el az ikont akkor az ikon nem mozdulatlan mint az ujjam...hanem rezeg :D ugyan ez van a status bar lehuzásánál is :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 26, 16:10:47
Norbosz az új romod ezek szerint jól sikerűlt?
Nekem is spica-m van és keresek rá egy stabil romot, amin lehet játszani, filmet nézni és zenét hallgatni.
Na meg persze magyar legyen. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 09 26, 18:31:57
  
Norbosz az új romod ezek szerint jól sikerűlt?
Nekem is spica-m van és keresek rá egy stabil romot, amin lehet játszani, filmet nézni és zenét hallgatni.
Na meg persze magyar legyen. :)

Igen jó lett :) bár én nem a gyári kernellel használom hanem yonip-al de eléggé stabil gyors :) érdemes lenne kipróbálnod :) De a 3.1-est mert az utolsóban felfedni véltem egy kis touch hibát  :(...(amit most használsz én is kipróbáltam az sem rossz ;) )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 27, 10:33:56
Nem rosz ez se, de a gps jelet kissé nehezen találja meg, volt mikor 5-6 perc volt, és ez nekem elég sok.
Viszont amikor megtalálta stabilan tartja.
Most meg a hanglejátszó vacakolt. Néha elindította a számot aztán kb 2 mp után a végére ugrott. :(
Lehet tolok rá egy yonip kernelt addig amíg nem lesz stabilabb Norbosz romja.
Köszi szépen a gyors választ.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gerahun 2011, 09 28, 15:52:47
Sziasztok mit rakjak a telómra, hogy normálisan menjen rajta a GunClub 2 (fehér a kép mint az angry birds-nél most a beta 3.1van a telómon).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 28, 19:01:04
Na feltettem a 3.1 -et.
A yonip kernelt hogyan tudom rátenni, és persze melyiket?
YONIP_V.21_24Bpp_AIO_logo2.zip van letöltve nekem, de nem tudom melyik a jó. :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 28, 19:37:59
1. észrevétel, ha a greenwichi időre állítom, akkor nem frissíti nekem az időt fent az állapotsoron.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 28, 20:02:48
  
1. észrevétel, ha a greenwichi időre állítom, akkor nem frissíti nekem az időt fent az állapotsoron.
Úgy néz ki, hogy az újraindítás megoldotta a gondot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 09 29, 05:53:48
  
Úgy néz ki, hogy az újraindítás megoldotta a gondot.

nekem az volt hogy késett az óra...nem tudom miért nem állítottam a telefonon semmit...bekapcsoltam a hálózattal való szinkronizálást és újraindítottam a telefont az megoldotta de másnap megint késett :( vissza kellett tennem az Italien ROM-ot :(...azóta jó
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 29, 13:43:44
  
nekem az volt hogy késett az óra...nem tudom miért nem állítottam a telefonon semmit...bekapcsoltam a hálózattal való szinkronizálást és újraindítottam a telefont az megoldotta de másnap megint késett :( vissza kellett tennem az Italien ROM-ot :(...azóta jó

Nekem azóta is jó. Greenwichi idő- n van.
Viszont azt vettem észre, hogy az előző romommal több volt a belső mem. és az akku is lassabban merült.
Nem tudom, hogy a kernelnek mihez mi köze van, de lehet az megoldana valamit?
Valamint azt sem tudom, hogy a kernelt külön hogyan tudom cserélni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 09 29, 19:03:29
  
Nekem azóta is jó. Greenwichi idő- n van.
Viszont azt vettem észre, hogy az előző romommal több volt a belső mem. és az akku is lassabban merült.
Nem tudom, hogy a kernelnek mihez mi köze van, de lehet az megoldana valamit?
Valamint azt sem tudom, hogy a kernelt külön hogyan tudom cserélni.

elvben az aksi időnek a kernelhez van köze memnek a romhoz...külön kernelt recovery-ben tudsz cserélni tegyél fel a memóriakártyádra egy kernelt .zip-ben (NE csomagold ki).....kikapcs........hangle+felvesz+letesz... apply .zip from SD én ott kiválasztod a memóriakártyádra feltett .zip fájlt HOME gombal elindítod a telepítést és rebbotolod a telót...és örül  :taps:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 09 29, 22:32:07
Pár napja használom ezt a kernelt, nem akartam rögtön belinkelni tapasztalatgyűjtés miatt, szóval azt vettem észre, hogy valami eszméletlen smooth lett az egész teló. Minden azonnal ittvan, tökéletes a multitask, 24Bpp nél tökéletesek a színek, és úgy veszem észre, az ujj követés pontossága is javult. Ajánlom ezt a kernelt:YONIP Final-3D Rev.03 VB#50 (151mb RAM) 3D mem optimized. Érződik a 151mb RAM hatása...mellesleg quadrant ban, egy Basic spicagen v2 vel, 874pontot értem el. A telo mindennapi használat során tökéletesen stabil..és azt kell mondanom, végre tudom játékra is használni ezt a gépezetet..:d Raging Thunder(marketből) teljesen játszható fps értékekkel fut, minden textúrával. Az akkumulátoridő már kicsit problémás, de kevés használat mellett azért 2napot kibír. És végül a lényeg: http://forum.samdroid.net/f53/kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/ (http://forum.samdroid.net/f53/kernel-yonip-kernel-cm-6-1-1-alpha-8-3-a-4254/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 09 29, 23:29:32
  
3G/HSDPA letöltésnél nem fagy? Kipróbálom én is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 30, 08:08:00
  
Kicsit irigykedve olvasom, hogy Nektek minden jó ezzel a Rommal, mert én egy hete szedtem le a telóról mert nálam a hálózattal voltak problémák. Nem tudott kapcsolódni a wifihez mindig azt írta, hogy ip cím lekérése, de csak újraindulás után  kapcsolódott. Ha eljöttem arról a helyről ahol a wifit használtam, akkor nem kapcsolódott a mobil nethez. Az ikon megjelent de nem ment a net. Újraindulás után rögtön kapcsolódott. Az, hogy napjában 5-6 alkalommal újraindítsam ezt meguntam. Persze ha csak én voltam a LÁMA akkor szívesen visszatenném mert az aksi gyors merülésén kívül tetszett a ROM.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 30, 10:20:04
  
elvben az aksi időnek a kernelhez van köze memnek a romhoz...külön kernelt recovery-ben tudsz cserélni tegyél fel a memóriakártyádra egy kernelt .zip-ben (NE csomagold ki).....kikapcs........hangle+felvesz+letesz... apply .zip from SD én ott kiválasztod a memóriakártyádra feltett .zip fájlt HOME gombal elindítod a telepítést és rebbotolod a telót...és örül  :taps:

Köszi szépen. Lehet kipróbálom azt a 3D kernelt, bár az a 2 nap eléggé aggaszt.
Szoktam játszani is rajta, de nem nagyon szeretem, ha olyan gyorsan lemerül.
GPS használata esetén pláne nem jön jól.
Már csak a rádió kérdést kéne megoldani valahogy és boldog lennék(nagyon hiányzik).
Bár ritkán használtam, de akkor nagyon jól jött.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 30, 10:25:25
  
Kicsit irigykedve olvasom, hogy Nektek minden jó ezzel a Rommal, mert én egy hete szedtem le a telóról mert nálam a hálózattal voltak problémák. Nem tudott kapcsolódni a wifihez mindig azt írta, hogy ip cím lekérése, de csak újraindulás után  kapcsolódott. Ha eljöttem arról a helyről ahol a wifit használtam, akkor nem kapcsolódott a mobil nethez. Az ikon megjelent de nem ment a net. Újraindulás után rögtön kapcsolódott. Az, hogy napjában 5-6 alkalommal újraindítsam ezt meguntam. Persze ha csak én voltam a LÁMA akkor szívesen visszatenném mert az aksi gyors merülésén kívül tetszett a ROM.

Nekem szerencsére az akku merülésen kívül eddig csak az órával volt bajom, de az is megoldódott 1 újraindítással.
Na meg persze a belső mem az ami kevésnek tűnik.
Eddig gps jelet is gyorsan talál, és mintha a wifi jelet is kicsit jobban fogná, bár tegyük hozzá csak 1,5 napja használom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 30, 11:06:34
Na szép eddig nem volt bajom a wifi-vel amíg nem írtad, most meg nem akar csatlakozni, pedig látja.
Rá hoztad a rontást. :P
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 09 30, 11:15:33
  
Na szép eddig nem volt bajom a wifi-vel amíg nem írtad, most meg nem akar csatlakozni, pedig látja.
Rá hoztad a rontást. :P
Bocs :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: CoRRaN78 2011, 09 30, 11:19:43
  
Bocs :oops:
Semmi gond, ha nem változik Én is raktatok vissza másik romot, pedig Norboszé tetszik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 09 30, 12:55:56
  
3G/HSDPA letöltésnél nem fagy? Kipróbálom én is.
Ment vissza egy régi Voku bfs kernel. Reggelre kb. 10 megára esett a ram, kifagyott, ébresztő nem szólt stb. Nekem egy éve csak a Voku 1.1 bfs jó, nem tudom ti hogy használjátok, lehet nekem vannak extrém igényeim.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 10 06, 11:31:54
Sziasztok!

Tegnap felraktam a spica-mra a mod-x 3.6-t és az SU (3.0) megtagadja a SU jogot a script manager-től, így nem tudom használni a V6 supercharger-t. Vmi ötlet, hogy mi lehet a baj? Minden más gond nélkül megkapja az su-t, de ezt akkor is elutasítja ha automata engedélyezésre állítom... :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 10 09, 12:28:47
Nekem is hasonló volt a helyzet, csak más rommal, de SU(3.0). Menj be az alkalmazásokhoz, és töröld a SuperUser ről a frissítéseket, vagy ha alapból a 3.0-t raktad fel, updatelj vissza a régire, és működni fog az új ROM on is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 10 09, 22:40:49
  
Nekem is hasonló volt a helyzet, csak más rommal, de SU(3.0). Menj be az alkalmazásokhoz, és töröld a SuperUser ről a frissítéseket, vagy ha alapból a 3.0-t raktad fel, updatelj vissza a régire, és működni fog az új ROM on is.
Cm 6 8.4-ből áttettem a 2.0-as SU-t az update zip-be és újraraktam a telót. Az SU FC-zik ha a beállításaiba akarok belépni és ugyanúgy megtagadja a root jogokat a script manager-től... :S Frissítettem 3.0-ra, újra megpróbáltam...nincs siker. Eltávolítottam a frissítést és így se jó. :S Más ötlet?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nedyxy 2011, 10 10, 15:43:38
Eladtam a "kis" spicát, áttérek xperia mini-re. Köszi mindent  :ok:
még azért figyelemmel fogom követni a topikot (esetleg segítek ha tudok) hátha kijön tom3q dirvere egyszer.. :D
kíváncsi vagyok milyen lesz.
üdv :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 10 11, 00:48:14
  
Cm 6 8.4-ből áttettem a 2.0-as SU-t az update zip-be és újraraktam a telót. Az SU FC-zik ha a beállításaiba akarok belépni és ugyanúgy megtagadja a root jogokat a script manager-től... :S Frissítettem 3.0-ra, újra megpróbáltam...nincs siker. Eltávolítottam a frissítést és így se jó. :S Más ötlet?
Én is kipróbáltam, valóban access denied. Másold ki a Script Managerből az egész parancssort amit le akart futtatni és egy su parancs után helyezd be a Terminal Emulatorba, úgy már menni fog. Majd a bash V6 (figyelj a nagybetűre!) paranccsal indítod szintén Terminal Emulatorban. kiválasztod a megfelelő presetet és utána reboot.
Egyébként jó a cucc, nekem Mega Ram 2 beállításokkal fut és tökéletes (igaz, hogy a mulitaskingnak gyakorlatilag annyi, de eddig sem erről volt híres a spica).
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 10 11, 09:00:59
  
Tehát módosítsam a V6 supercharger.sh-t a következőképpen?
su
bash mnt/sdcard/V6... .sh
stb...
Vagy a terminálba írjam be:
su
bash mnt/sdcard/V6... .sh
?

Az új SU-val próbáltad vagy te is visszatetted a régit?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 10 11, 10:26:05
  
Tehát módosítsam a V6 supercharger.sh-t a következőképpen?
su
bash mnt/sdcard/V6... .sh
stb...
Vagy a terminálba írjam be:
su
bash mnt/sdcard/V6... .sh
?

Az új SU-val próbáltad vagy te is visszatetted a régit?
Nekem régi SU-m van. Természetesen a terminálba írd be a parancsot (pontosabban nem kell beírni, kimásolod a script managerből, de ha mennek a linux parancsok, akkor be is pötyögheted), majd azt hiszem ha 15-öt választasz a menüből, akkor tudod simán bash V6-al indítani a későbbiekben a scriptet. (hagyd a script managert, mert ha el is indul, nincs benne sok köszönet, ugyanis nem lehet visszagörgetni, így nem fogod látni a menüt)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 10 11, 10:30:19
  
Oké, megpróbálom. :)
Terminálban lehet bemásolni? Nekem sose sikerült... :S Vagy inkább hozzak létre egy .sh-t amiben benne van a V6 és az elején az SU parancs meg a bash V6? Vagy csak azt a menüpontot másoljam bele amit akarok a V6-ban indítani?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 10 11, 10:41:04
  
Oké, megpróbálom. :)
Terminálban lehet bemásolni? Nekem sose sikerült... :S Vagy inkább hozzak létre egy .sh-t amiben benne van a V6 és az elején az SU parancs meg a bash V6? Vagy csak azt a menüpontot másoljam bele amit akarok a V6-ban indítani?
Terminálba hosszan nyomva be tudsz illeszteni bármit, legalábbis nálam megy. Én egyszerűen kimásoltam a script managerből a parancsot, amit megtagadott, nem sokat variáltam vele, fölösleges belejavítani az .sh-ba.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 10 11, 10:49:30
  
Terminálba hosszan nyomva be tudsz illeszteni bármit, legalábbis nálam megy. Én egyszerűen kimásoltam a script managerből a parancsot, amit megtagadott, nem sokat variáltam vele, fölösleges belejavítani az .sh-ba.
Én egyáltalán nem értek a linux parancsokhoz... :S Az nem elég ha az sh elejére beírom h su?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 10 11, 11:07:29
  
Én egyáltalán nem értek a linux parancsokhoz... :S Az nem elég ha az sh elejére beírom h su?
De, írd be, hogy su, aztán jöhet a bash rész. Úgy érzem, kicsit túlbonyolítjuk. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: petikeke 2011, 10 11, 11:32:33
  
De, írd be, hogy su, aztán jöhet a bash rész. Úgy érzem, kicsit túlbonyolítjuk. :)
bash mnt/sdcard/V6... .sh vagy csak simán bash V6... .sh? kettős kereszt (#) kell az su jogok megtartása miatt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2011, 10 12, 00:28:14
  
bash mnt/sdcard/V6... .sh vagy csak simán bash V6... .sh? kettős kereszt (#) kell az su jogok megtartása miatt?
nah, most jutottam oda, hogy megnézzem neked pontosan :)

exec sh '/mnt/sdcard/dropbox/android/V6_SuperCharger_for_Android-update8.sh.txt'
ezt írd be a su után, behelyettesítve a pontos fájlnévvel és eléréssel (nekem a dropboxomban van, mint látszik).
Ha a 15 menüt választod, utána már menni fog sima bash V6 paranccsal is
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: androidstar14 2011, 10 15, 09:08:46
Sziasztok.valaki tudna küldeni egy alap 2.2-es rom linket,amit odinnal felrakok, és  amire ezt fel tudom rakni a recoveryböl:SGM-froyo-BETA3.3_NorboszEdit.Felraktam egy 2.2-est,de nem lehet factory resetet csinàlni.Semmit sem lehet a recoveryben.Ilyeket ir ki :Can't mount/ dev/st 16 vagy 17.Többször is ujraraktam.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 10 15, 10:52:57
  
Ott nem a rommal van baj hanem a felrakási sorrendel...ha így csinálod ahogy mondom akkor jó lesz...először odinnal pakolj fel egy i5700 LK2.08 PDA-t,i570XXJH1-ot (.tar One Package) majd egy I570XXJH6-ot (.tar One Package) és ez után recoveryből mehet a Norbosz ROM így ebben a sorrendben működnie kell
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: androidstar14 2011, 10 15, 12:45:16
Köszi DJBIG.Megpróbáltam,de nem jött be a recovery.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: androidstar14 2011, 10 15, 12:52:09
Sziasztok.Valakit tudna küldeni egy rom letöltö linket amit odinnoyal felrakok és a recoveryböl fel tudom rakni a yonip kernelt?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: androidstar14 2011, 10 15, 16:27:17
Köszönöm DjBIG.Végre sikerült.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 10 16, 23:24:02
  
Köszönöm DjBIG.Végre sikerült.

szívesen  :ima: :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 10 19, 22:18:04
Sziasztok! Rég frissítettem a főzött romot és sok program frissült is mostanában, az su is többek között, így elkészítettem a legújabb frissített 3.6-os modx rombol az én főzésem. Változások előző verzióhoz képest, hogy jelenleg minden app naprakész, su is a legfrissebb van rajta és tökéletesen működik. Yonip Final-3D Rev.04 16Bpp kernelét integráltam bele ami elég gyors és stabil. Bár mint majdnem minden 2.2-es romnál ennél is előfordulnak néha fagyások, meg első market használat után mikor kilépsz a marketből újraindul a telefon, de ez nekem csak egyszer fordult elő, azóta nem. Sajnos tökéletes rom továbbra sincs 2.2 romok terén, de aki a legfrisebb programokat szeretné használni és gyors rendszerre vágyik ajánlom neki ezt. Az aláírásomban lévő linkről letölthető a rom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 10 28, 10:23:05
  
Hogy muzsikált az elmúlt napokban a ROM-od? Volt lefagyás újra indulás?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 10 28, 21:38:15
  
Hogy muzsikált az elmúlt napokban a ROM-od? Volt lefagyás újra indulás?

Sajnos van/volt. Youtube ha rámegyek alapból lefagy,market néha csak, másnál nem tapasztaltam fagyást. De sajnos egyelőre ezekkel nem tudok mit kezdeni, kernelek egyre rosszabbak amiket készítenek, régi kernel meg ha bele integrálom hibát okoz neki a pár új cucc ami a romba van építve. Tehát vagy egy régi romot tudnék folyamatosan frissíteni,vagy újból tudok kisebb fagyásokkal működő romot készíteni. Sajnos ez is a kernel miatt van, amit nem én készítek, én csak belefőzöm. De reméljük adódik alkalom és készül valami jó kernel a következő hónapokba. Új rommal egyelőre nem jelentkezem,majd ha lesz fejlesztés akkor. Kernelt lehet amúgy rajta cserélgetni,recoveryvel,de előtte wipe dalvik cache kötelező! :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: LetoAtreides 2011, 10 30, 20:01:59
Sziasztok.

Nekem jelenleg a következő configom van:
Android version: 2.2.1
Baseband version: I570EXXJD1
Kernel version: 2.6.32.9 (root@up-VirtualBox)
Mod version: CyanogenMod-6.1.1-Spica-alpha8.4
Build number: HP Krnl-2.6.32.9 V13 FinaL eXtreme 16BPP

És van egy olyan gondom, hogy felraktam pár GPS Teszt programot és mindegyik azt mutatja, hogy látja a GPS műholdakat, de mintha egyikhez sem tudna kapcsolódni. És ezért a helyzetemet sem szokta pontosan belőni a teló, hanem mindig egy nagy sugarú körbe tesz.

Látott már valaki ilyet? Van rá megoldás?

Előre is köszi a segítséget.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 10 30, 22:00:22
  
nos elöször is mik azok a GPS tesztelő progik?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: LetoAtreides 2011, 10 30, 23:29:52
  
nos elöször is mik azok a GPS tesztelő progik?:)

GPS Status, GPS Test
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 10 31, 09:24:40
  
GPS Status, GPS Test

Megmondom őszintén hogy ezek a GPS tesztelő programok nagy marhaságok (előbb próbáltam ki őket)...miért nem Navigációs progival próbálod ki? annál jobban nem teszteli le semmi és onnan fogod tudni megállapítani hogy mennyire pontos...nekem is valami orbitális baromságokat írtak ki a teszterek igaz nagyon nem is értek hozzájuk de a navigációm 3 méteres pontossággal irányít...és elégé hamar meg vannak a műholdak is :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: LetoAtreides 2011, 11 04, 13:07:48
  
Okkkkéééééé....
Én voltam a béna. :D Müxik ez csak ki kellett menni a szabadba. :D:D:D:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: johny_JDM 2011, 11 04, 13:45:20
Tedd fel a FasterFix nevű programot.
Betudod állítani, hogy honnan keressen műhold jelet.
pl a magyar az asszem a hu.pool.ntp.org

nálam 5perces keresési időt lerövidítette 1 percre. mindenkinek ajánlom :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 11 06, 10:18:37
johny_JDM - Ott a pont a GPS kérdésre, ugyan ezzel a megoldással használom a gps-t a spicámon, mire betöltögeti a google navi. az útvonalat, már ott a műhold... észre sem vehető, hogy keresgél. Bőven fél perc alatt talál csatit. Ui.:A google navigáció veri az iGot és ráadásul ingyenes. Persze nemárt hozzá a mobilnet, de ha van hely és türelem letépni az offline térképet, még az sem kell és tökéletesen navigál.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 06, 13:07:59
  
Személy szerint nekem nem kell a Fix...így is 1-2 perc alatt van holdam iGO-val...hubertus legközelebb "idéz" gomb.köszöntem :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 11 06, 13:12:41
Mivel előző hozzászólás volt, fölöslegesnek tartottam az idézetet.-off Egyébként tart már valahol a 2.2 véglegesítése, vagy marad a bétatesztelés ezerrel ? Még nem találtam meg a tökéletes összeállítást...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 06, 13:22:29
  
Mivel előző hozzászólás volt, fölöslegesnek tartottam az idézetet.-off Egyébként tart már valahol a 2.2 véglegesítése, vagy marad a bétatesztelés ezerrel ? Még nem találtam meg a tökéletes összeállítást...

kicsit le vagy maradva :D már vannak normális 2.2-es romok amik nem béták és minden működik.én csak a 2.3-as kamerára várok :D fa..om amióta feltettem a 2.3-at azóta egyre többször használnám a kamerát xD elötte meg hónapokig semmi :D Mostanság a 2.3-asok vannak erőszakosan béta állapotban
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 11 06, 13:52:54
Azért annyira nem vagyok lemaradva, Norbosz romjait rendszeresen követem, viszont valahogy mindíg visszatérek a Spicagenmod beta 2.1 hez ami azért már nem mai darab.. persze minden működik tökéletesen viszont bármilyen kernelt teszek rá, van hogy reggel lehúzom töltőről és délután már csipog hogy lemerült. Persze vannak kivételek, viszont a sebesség rovására és az sem elhanyagolható szempont.. 2.3at feltettem kipróbálásra de mivel rendszeresen használom a kamerát így várom a fejleményeket.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 06, 16:46:13
  
hát az aksi idő mint tudjuk igen csak használat kérdése...átlagban folyamatos 3G-vel 1 nap-annélkül kicsit több de hozzá kell tennem hogy nem gyári aksim van hanem csak egy 1200mAh-ás
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 11 06, 18:45:29
  
kicsit le vagy maradva :D már vannak normális 2.2-es romok amik nem béták és minden működik.én csak a 2.3-as kamerára várok :D fa..om amióta feltettem a 2.3-at azóta egyre többször használnám a kamerát xD elötte meg hónapokig semmi :D Mostanság a 2.3-asok vannak erőszakosan béta állapotban

Akkor én is le vagyok maradva :shock:
Melyik a szerinted jó 2.2-es rom ? Már nagyon szeretnék ilyet, mert kezdem unni a sok rosszabbnál rosszabb rom-ot :'(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 07, 08:40:43
  
Akkor én is le vagyok maradva :shock:
Melyik a szerinted jó 2.2-es rom ? Már nagyon szeretnék ilyet, mert kezdem unni a sok rosszabbnál rosszabb rom-ot :'(

Amit bátran merek ajánlani SGM-froyo Beta 3.5 <-- igaz ez még béta de bitang jó , a Norbosz féle Romok is jók de például SGM froyo BETA 3.6 Norbosz Edit a saját kernelénél nem működöt az usb storage,Feltolsz egy Yonip kernelt v.12B-t például akkor eléggé gyors és tabil lesz.De igazából ha nem fontos a kamera meg a tájolás szenzor akkor inkább a 2.3-at ajánlom ;) ami fent van nekem arról a 2.3 topickban találsz leírás hogy mit tud.olvasd át ha gondolod és gondolkoz :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: eftepe 2011, 11 10, 09:13:28
  
Köszi az ötleteket.
Lenne 2 kérdésem.
- Miért a Yonip 12B ajánlod? Az újabbak nem olyan jók?
- Jól tudom, hogy a 2.3 nál a BT nem müxik még? Nekem ez nagyon fontos mert sokat autózom és utálok büntetést fizetni a közegnek :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 10, 10:23:13
  
Köszi az ötleteket.
Lenne 2 kérdésem.
- Miért a Yonip 12B ajánlod? Az újabbak nem olyan jók?
- Jól tudom, hogy a 2.3 nál a BT nem müxik még? Nekem ez nagyon fontos mert sokat autózom és utálok büntetést fizetni a közegnek :D

Mert eléggé gyors és stabil persze az újjabb kernelek is jók nekem személy szerint ez vált be és sajnos igaz BT Audio nem működik :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2011, 11 10, 21:25:15
Üdv skacok! Basszus, én nemtudom mi a hiba, de nekem rengeteget fagy a 2.2rom-om! A legutóbbi norbosz pack van fent (még ő segített telepíteni online MSN-en) :-D  ,  censored a , szép a cucc, de ugyanolyan fagyós mint az eddigi összes :-(  Lehet visszateszem vmalyik 2.1et, de azt nemtudom melyiket érdemes? Nekem leginkább az lenne fontos , hogy tudjak telepíteni SD karira , ez hogy oldható meg 2.1en ? A többi nem számít, sajna nem lesz olyan szép stb, de legalább stabil :-D Sz'al mit toljak fel szerintetek, és mi a megoldás? Köszi , cső!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 10, 22:59:26
  
Hali az 2.1-et semmiféle képpen ne tedd mivel azzal NEM oldható meg az app2sd...nekem az SGM 3.5 tetszett a legjobban...nagyon keveset fagyizik...Go Launcher-el viszont eddig nekem egyáltalán nem fagyott...3 hónapja használom kb...ha jófrmán csak az app2sd és a telefonálás számít akkor 2.3 andróót tudom ajánlani az egyáltalán nem fagy stabil,gyors csak nincs kamera,BT audio,3d encoding,senzor :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2011, 11 11, 16:02:10
  
Néha navizok (IGO) meg netezés,böngészés, skype stb a fontos. Játszani nemigen szoktam. Inkábg SportsTracker és egyéb GPS progikat használok. Böngészés közben szokott rendszerint megfagyni, nameg facebook, sokszor nem a beállított csengőhang szól bizonyos hívóknál ... Elfogy a ram vagy nemtom, de néha kvára lelassul! Most kivettem a pipát a samdroidtools-on belül az apps2sd-n belül a move to sd dalvik cache-ról , és mintha kicsit jobb lenne. Bár igy meg lényegesen kevesebb lett a belső tárhelyem. Nemtom , lehet gagyi az SD karim , hiába 4 giga, ha valami noname lassu szar...  Van 1 Kingsot 2 gigásom, lehet befogom azt, hátha ilyen gondok vannak. Kisérletezni nem akarok, meg annyira nem is vágom ezt a telefon témát :-D , ugyhogy írhatnátok pár ötletet! Amugy fa*za ez a 3.6os norbosz rom, tettszik. A fagyáson kivül (ami nem is bizti hogy a rom bugja) néha a marketnél hal meg, és a bluetoothon nem tudok fogadni, csak küldeni file-t !
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Blade96 2011, 11 11, 19:23:10
  
Szia! Én ezt használom, nagyon jó, nem fagyott még be egyszer sem, és nem lassult be Nem az eredeti, mert egy téma van ráhúzva.http://www.multiupload.com/LYF8VYUAI1 (http://www.multiupload.com/LYF8VYUAI1)  Fel van rakva hozzá az all to ext2 és így nagyon gyors.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2011, 11 11, 20:11:50
cső, magyar nyelvű ? simán feltolom memkarira, és onnan telepítem ? Gondolom ennyi, meg wipe cache, ez menni fog önállóan is :-D Ja és mi az az alltoext2 ??? nekem ex2 be van minden asszem
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Blade96 2011, 11 11, 20:33:31
  
cső, magyar nyelvű ? simán feltolom memkarira, és onnan telepítem ? Gondolom ennyi, meg wipe cache, ez menni fog önállóan is :-D Ja és mi az az alltoext2 ??? nekem ex2 be van minden asszem

Szia! Igen magyar nyelvű. Igen felmásolod és telepíted, majd wipe cache! Ha minden ext2-be van akkor nem kell semmi :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 11, 21:48:56
  
Néha navizok (IGO) meg netezés,böngészés, skype stb a fontos. Játszani nemigen szoktam. Inkábg SportsTracker és egyéb GPS progikat használok. Böngészés közben szokott rendszerint megfagyni, nameg facebook, sokszor nem a beállított csengőhang szól bizonyos hívóknál ... Elfogy a ram vagy nemtom, de néha kvára lelassul! Most kivettem a pipát a samdroidtools-on belül az apps2sd-n belül a move to sd dalvik cache-ról , és mintha kicsit jobb lenne. Bár igy meg lényegesen kevesebb lett a belső tárhelyem. Nemtom , lehet gagyi az SD karim , hiába 4 giga, ha valami noname lassu szar...  Van 1 Kingsot 2 gigásom, lehet befogom azt, hátha ilyen gondok vannak. Kisérletezni nem akarok, meg annyira nem is vágom ezt a telefon témát :-D , ugyhogy írhatnátok pár ötletet! Amugy fa*za ez a 3.6os norbosz rom, tettszik. A fagyáson kivül (ami nem is bizti hogy a rom bugja) néha a marketnél hal meg, és a bluetoothon nem tudok fogadni, csak küldeni file-t !

a GPS működik 2.3-on Fixer-el 1-2 perc alatt van holdad :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2011, 11 12, 12:54:52
Azt a Fixert honnan lehet letölteni? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 11 12, 14:38:05
  
Azt a Fixert honnan lehet letölteni? :)
A Marketen nézted már?FasterFix... ;)Ha ijgót elindítod vagy más navit csak akkor fut a háttérben,nekem mire betölt van jel    :taps: még beltéren is.A beállításoknál át kell állítani a servert erre:hu.pool.ntp.org
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 11 15, 16:17:36
  
A Marketen nézted már?FasterFix... ;)Ha ijgót elindítod vagy más navit csak akkor fut a háttérben,nekem mire betölt van jel    :taps: még beltéren is.A beállításoknál át kell állítani a servert erre:hu.pool.ntp.org

Ez manuálisan is átírható a gps config fájlban. Ez alapján tölti le a helyes A-GPS adatokat a telefon. Ha vannak adataid baromi gyorsan csatlakozik a holdakra. Adatok letöltésére pl. tökéletes a GPS Status program.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ben2488 2011, 11 17, 21:50:43
Sziasztok :)  Nem tudja valaki, hogy honnan lehet megszerezni a "SGM-froyo Beta 3.5" ROM-ot ? :)
Köszi :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 18, 06:56:19
  
Sziasztok :)  Nem tudja valaki, hogy honnan lehet megszerezni a "SGM-froyo Beta 3.5" ROM-ot ? :)
Köszi :)

 :google2:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ben2488 2011, 11 18, 17:48:53
  
Sziasztok :)  Nem tudja valaki, hogy honnan lehet megszerezni a "SGM-froyo Beta 3.5" ROM-ot ? :)
Köszi :)

Igen köszi :ok:, ha megtaláltam volna Google-n akkor nyilván nem kérdezem meg csak a hecc kedvéért, hogy hol van.  ;) 

de ha neked többet segít  :google2: akkor kisegíthetnél engem is . :)
Köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 11 18, 20:20:10
  
Igen köszi :ok:, ha megtaláltam volna Google-n akkor nyilván nem kérdezem meg csak a hecc kedvéért, hogy hol van.  ;) 

de ha neked többet segít  :google2: akkor kisegíthetnél engem is . :)
Köszi
Csak neked, (2. és 3. link) (http://lmgtfy.com/?q=SGM-froyo+Beta+3.5)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 18, 21:51:22
  
Csak neked, (2. és 3. link) (http://lmgtfy.com/?q=SGM-froyo+Beta+3.5)

ez kis "bemutató" megválaszolta a válaszomat.Micsoda paradoxon  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ben2488 2011, 11 18, 23:39:48
  
ez kis "bemutató" megválaszolta a válaszomat.Micsoda paradoxon  :D
Köszi srácok, de nem lett volna egyszerűbb szimplán segíteni a kifigurázás helyett.
Na mind1 van ez így :P :)  azért köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 20, 17:07:05
Sziasztok,nekem az lenne a gond ,hogy beteszem a mobilom download módba amúgy samsung galaxy spicam van...és csatlakoztatom  az usbt és az odin meg nem észleli :S drivereket meg nem tudom hogy hogy kell feltelepíteni :S tudtok segíteni ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2011, 11 20, 18:43:37
http://www.mediafire.com/?1c3ca4117bm43n6 (http://www.mediafire.com/?1c3ca4117bm43n6)

kell egy usb driver a telefonhoz! Ezt telepítsd a PC-dre!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 20, 19:50:46
  
http://www.mediafire.com/?1c3ca4117bm43n6 (http://www.mediafire.com/?1c3ca4117bm43n6)

kell egy usb driver a telefonhoz! Ezt telepítsd a PC-dre!

Vagy a KIES-t
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 20, 21:55:14
usb drivereket aszt próbáltam 100x de akkor sem detectelte az odin :S mindjárt letöltöm eszt a kiest...dvr5700 driverekt találtam sokszor,de aszt meg nem tudom feltelepíteni:D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 20, 22:18:44
  
usb drivereket aszt próbáltam 100x de akkor sem detectelte az odin :S mindjárt letöltöm eszt a kiest...dvr5700 driverekt találtam sokszor,de aszt meg nem tudom feltelepíteni:D

meg mindig nem akarja felismerni :S nincs sárga hateres port :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 21, 06:51:46
  
meg mindig nem akarja felismerni :S nincs sárga hateres port :S

Akkor a KIES-el próbálkozz annak mennie KELL :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 21, 13:56:07
  
Akkor a KIES-el próbálkozz annak mennie KELL :D

Amúgy ha download módba csatlakoztatom akkor ez lesz -->

http://kepfeltoltes.hu/111121/spicca_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/111121/spicca_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Blade96 2011, 11 21, 13:58:22
  
usb drivereket aszt próbáltam 100x de akkor sem detectelte az odin :S mindjárt letöltöm eszt a kiest...dvr5700 driverekt találtam sokszor,de aszt meg nem tudom feltelepíteni:D
Először nekem is az volt a problémám mint neked, de a KIES telepítése után működött. Ha nem működik akkor próbálj ki egy másik USB portot.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 21, 14:13:56
  
Először nekem is az volt a problémám mint neked, de a KIES telepítése után működött. Ha nem működik akkor próbálj ki egy másik USB portot.

most sem :S KIES fel van téve,driverok fent vannak,de meg akkor sem érzékeli az odin :S...valoszinu hogy akkor nem lesz Cyanogenmodom..:S meg a KIES sem erzekeli..nem akar csatlakozni rá.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2011, 11 21, 14:51:06
  
most sem :S KIES fel van téve,driverok fent vannak,de meg akkor sem érzékeli az odin :S...valoszinu hogy akkor nem lesz Cyanogenmodom..:S meg a KIES sem erzekeli..nem akar csatlakozni rá.

Próbáld másik USB porton, lehet az alaplapod kinlodik, meg indítsd rendszergazda módban az ODIN-t! Hátha ....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 21, 16:47:49
  
Próbáld másik USB porton, lehet az alaplapod kinlodik, meg indítsd rendszergazda módban az ODIN-t! Hátha ....

Akkor sem....:/ nincs 1 darab port se..XD csatlakoztatom és aszt írja hogy nem használ semmilyen portot....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 21, 19:15:07
  
Akkor sem....:/ nincs 1 darab port se..XD csatlakoztatom és aszt írja hogy nem használ semmilyen portot....

próbáld meg azt
hogy telót lehúzod gépről vagy rá sem dugod xD megnyitod a Keast és driverek újra telepítése...ja és a fáradság miatt nem kötög bele az eSZt írta szöveg miatt :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 22, 18:06:29
  
próbáld meg azt
hogy telót lehúzod gépről vagy rá sem dugod xD megnyitod a Keast és driverek újra telepítése...ja és a fáradság miatt nem kötög bele az eSZt írta szöveg miatt :D

XDXD.....am nem működik...az lehet probléma hogy nem eredeti usb kábellal próbálkozom,lattam par oldalon hogy eredeti kell...bar nem tudom h mi lehet a különbség :D ?Mert használtan vettem a telefon és nem tudom hogy az most eredetije vagy nem..
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 11 22, 18:47:00
  
XDXD.....am nem működik...az lehet probléma hogy nem eredeti usb kábellal próbálkozom,lattam par oldalon hogy eredeti kell...bar nem tudom h mi lehet a különbség :D ?Mert használtan vettem a telefon és nem tudom hogy az most eredetije vagy nem..

Az eredetire rá van írva, hogy Samsung, de egyébként ha nem eredeti, annak sem kéne problémát okoznia. Inkább driver gondra tippelnék. Nekem anno az oldotta meg, hogy töröltem a Kies-t, de még a registry-ből is, és csak a telefon drivereit raktam fel újra, a Kiest nem. És ekkor sem ismerte fel rögtön, pár ki-be húzogatás, akksi ki-be rakás megoldotta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 23, 06:42:36
  
nem hiszem hogy sok vizet zavarna a kábel,,,én LG kábellel dolgozok és minden működik tökéletesen
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 23, 13:19:37
  
Az eredetire rá van írva, hogy Samsung, de egyébként ha nem eredeti, annak sem kéne problémát okoznia. Inkább driver gondra tippelnék. Nekem anno az oldotta meg, hogy töröltem a Kies-t, de még a registry-ből is, és csak a telefon drivereit raktam fel újra, a Kiest nem. És ekkor sem ismerte fel rögtön, pár ki-be húzogatás, akksi ki-be rakás megoldotta.

Aha...akkor most letorlom a kiest,és megpróbálom feltelepíteni a driverokat...mondjunk ha meg emlékszel hogy honnan töltötted le a driverokat akkor belinkelned ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 11 23, 14:52:21
  
Aha...akkor most letorlom a kiest,és megpróbálom feltelepíteni a driverokat...mondjunk ha meg emlékszel hogy honnan töltötted le a driverokat akkor belinkelned ?

DRIVEREK
http://www.mediafire.com/?a1hzzc7qq2x2avz (http://www.mediafire.com/?a1hzzc7qq2x2avz)
vagy
http://www.megaupload.com/?d=K8DBC58Q (http://www.megaupload.com/?d=K8DBC58Q)
vagy
http://uploaded.to/file/qjywgf (http://uploaded.to/file/qjywgf)

Itt mindig megtalálod a linkeket: http://forum.samdroid.net/f28/samsung-usb-drivers-2350/ (http://forum.samdroid.net/f28/samsung-usb-drivers-2350/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 11 23, 19:13:45
Akkumulátoridő és teljesítmény függvényében melyik kernelt ajánljátok spicagenmod beta4 re ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: drive 2011, 11 25, 16:59:28
  
DRIVEREK
http://www.mediafire.com/?a1hzzc7qq2x2avz (http://www.mediafire.com/?a1hzzc7qq2x2avz)
vagy
http://www.megaupload.com/?d=K8DBC58Q (http://www.megaupload.com/?d=K8DBC58Q)
vagy
http://uploaded.to/file/qjywgf (http://uploaded.to/file/qjywgf)

Itt mindig megtalálod a linkeket: http://forum.samdroid.net/f28/samsung-usb-drivers-2350/ (http://forum.samdroid.net/f28/samsung-usb-drivers-2350/)

koszi....próbálgatóm de nem megy :S device managerbe  ott vannak a driverok amikor feltelepítem,de amikor lehúzom USB-ről akkor eltűnik...meg ha kikapcsolom a telefont miközben USB re van dugva akkor is eltűnnek...és ha vissa dugom akkor se jön vissza :S szóval mire download módba tennem telefont a driverek eltűnnek vagy nem tudom XD és akkor így az odin se észleli :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2011, 11 28, 17:29:00
Sziasztok
Feltelepítettem Spicámra ezt:
SGM-froyo-BETA2.1_UP_v3.3.5__HoneycombMod_Plus_Yonip_24Bpp

Az miért van,hogy a marketből egy csomó dolgot nem akar telepíteni,pedig a legtöbb progi alapkövetelménye legalább 2.1, holott ez meg 2.2?  :shock:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 28, 17:33:33
  
Sziasztok
Feltelepítettem Spicámra ezt:
SGM-froyo-BETA2.1_UP_v3.3.5__HoneycombMod_Plus_Yonip_24Bpp

Az miért van,hogy a marketből egy csomó dolgot nem akar telepíteni,pedig a legtöbb progi alapkövetelménye legalább 2.1, holott ez meg 2.2?  :shock:

az új market van benne vagy a "régi"?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2011, 11 28, 17:49:30
Próbáltam 3.3.11, 3.3.12 ,2.2.10 és 2.3.4-el is,de semmi.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2011, 11 28, 18:05:52
  
Sziasztok
Feltelepítettem Spicámra ezt:
SGM-froyo-BETA2.1_UP_v3.3.5__HoneycombMod_Plus_Yonip_24Bpp

Az miért van,hogy a marketből egy csomó dolgot nem akar telepíteni,pedig a legtöbb progi alapkövetelménye legalább 2.1, holott ez meg 2.2?  :shock:
Maga a készülék nem támogatott
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2011, 11 28, 18:42:18
  
Maga a készülék nem támogatott
De más rommal működik a letöltés...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 11 28, 21:10:58
  
De más rommal működik a letöltés...

Igen de ha más romban régebbi market verzió van akkor azért működik...az új market figyel a kompatibilitásra...az 1-2-vel korábbi nem...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2011, 11 29, 01:05:55
Ráadásul a telefonra ki sem jött hivatalosan a 2.2, úgyhogy az is bekavarhat a kompatibilitásnál.

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2011, 11 29, 06:10:15
Köszi a segítségeket,de valami egészen másról lehet szó,mert mindig is működött a market letöltés 2.1, 2.2 és 2.3-as főzött romoknál is, valamint mindenféle 2-es és 3-as markettel is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hubertus999 2011, 11 30, 19:09:07
A markettel én is hadilábon állok mostanában. Friss 2.2 ROM van fent, App2SD formázott ext2 part. és 100mb szabad telefonmemória, de marketről nem tudok telepíteni, mert kiírja, hogy megtelt a memória. ES-ből simán felmegy bármilyen app, belső/külső tárhelyre is.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: huan 2011, 12 01, 06:19:07
  
A markettel én is hadilábon állok mostanában. Friss 2.2 ROM van fent, App2SD formázott ext2 part. és 100mb szabad telefonmemória, de marketről nem tudok telepíteni, mert kiírja, hogy megtelt a memória. ES-ből simán felmegy bármilyen app, belső/külső tárhelyre is.
ES? az mi?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 12 01, 06:36:08
  
ES? az mi?

ES File Explorer
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: vpali 2011, 12 07, 16:18:18
Hogyan kell vissza rakni a gyári 2.1- 2.2 c után?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 12 07, 18:38:04
  
Hogyan kell vissza rakni a gyári 2.1- 2.2 c után?

Odin-nal LK2.08-as PDA-részt kell utána i570EXXJH 1-et vagy 6-ot amelyiket akarod...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 12 13, 00:25:06
Sziasztok!

Kicsit el tünedeztem ezért bocs mindenkitől, hamarosan ha jól mennek a dolgok új rommal jelentkezem amiben program frissítések és javítások lesznek megtalálhatóak zömében, most is építgetem aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Sajnos mostanában kiadott romok igencsak bugosak voltak, ezért sem tartottam érdemesnek tovább főzni, de most tesztelem az újat és kiderül hogy ezt megéri e, de úgy látom haladnak a fejlesztések még ha nem is annyira látványos ütemben.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bearnie16 2011, 12 13, 07:49:49
  
Amit bátran merek ajánlani SGM-froyo Beta 3.5 <-- igaz ez még béta de bitang jó , a Norbosz féle Romok is jók de például SGM froyo BETA 3.6 Norbosz Edit a saját kernelénél nem működöt az usb storage,Feltolsz egy Yonip kernelt v.12B-t például akkor eléggé gyors és tabil lesz.De igazából ha nem fontos a kamera meg a tájolás szenzor akkor inkább a 2.3-at ajánlom ;) ami fent van nekem arról a 2.3 topickban találsz leírás hogy mit tud.olvasd át ha gondolod és gondolkoz :D

Olvasgatom a fórumokat, és próbálok én is összerakni egy használható összeállítást, de nem vagyok még elég rutinos. Amit nagyon sokan írtak, hogy SGM-froyo-BETA 3.5 + YONIP kernel CFS v12.B.1 16BPP összeűllítás elég stabil, viszont én akár hogyan próbálom ezt összehalászni, nem igazán megy.
Ez: SGM-froyo-BETA 3.5  egyenlő ezzel: SGM-froyo-BETA2.1_UP_v3.3.5 ?????
Mert nekem a google ezt dobja ki, még arra a vicces kifigurázós példalinkre is...
Mondjuk én a Kernelt se találtam.
Jelenleg ezt használom: CM-6.1.1-Spica-a8.4_update.zip  + Criminal 2.6.29.6 kernel  // gondolom ez már elég elavult..
Tudna nekem valaki segíteni?

Köszi előre is!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Ben2488 2011, 12 13, 18:35:48
  
Szerintem az, ha már a Vicces kifigurázó példalinkre is ez jött, akkor annak kell lennie:P  amúgy ha felrakod --> "SGM-froyo-BETA2.1_UP_v3.3.5"  <---  ezt, nagyon jól jársz nálam bitang jól fut szép gyors és nem akadt eddig :):)  (a teljes fájl neve : SGM-froyo-BETA2.1_UP_v3.3.5__HoneycombMod_Plus_Yonip_24Bpp )

Sok sikert :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: bearnie16 2011, 12 14, 08:28:27
  
Ki fogom próbálni, bár tegnap feltettem ezt: SGM-froyo-BETA3.3_NorboszEdit.zip
Viszont nekem úgy tűnik, hogy ez nagyon eszi az aksit, bár egy full töltést, lehet hogy nem csináltam azóta rajta...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2011, 12 14, 09:32:26
  
Köszi szépen!

Ki fogom próbálni, bár tegnap feltettem ezt: SGM-froyo-BETA3.3_NorboszEdit.zip
Viszont nekem úgy tűnik, hogy ez nagyon eszi az aksit, bár egy full töltést, lehet hogy nem csináltam azóta rajta...

csinálj egy battery wipe-ot
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 12 20, 18:30:32
Sziasztok!Norbosz-tól kérdezem,de bárki aki tud segíthetne...elkövettem azt a hibát,hogy kivettem a memkarit,leválasztás nélkül,akkor resetelt a teló,de már el nem indult.Csak a boot logo feléig jut és kezdi előröl.Hogy tudom megmenteni,pl az sms-eket,a többit nagyjából vissza tudom rakni ami kell,de nem lehet megúszni újratelepítés nélkül valahogy?Odin és a rom felrakása nélkül?A lehangerő+kikapcs-bekapcs gombra is a felénél lefagy,tehát oda se tudok belépni,hogy megint rátegyem a romot./Norbosz féle/Tehát Odin,root,stb megint :'(/??Meg mindent előröl?Valaki help!!!! :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 12 21, 19:42:33
  
Húha, tehát ha jól értem akkor a recovery menübe sem tudsz belépni mert felénél újra indul? Nekem volt ilyen problémám de én akkor újra raktam a romot alapoktól kezdve és megoldódott a gond. Így sms megmentéséhez mindenképp be kéne tudj lépni a recoverybe. Mert ha ott tudnál rátenni egy másik kernelt pl yonip vagy voku kernelt recoveryből akkor tuti belépne a rendszerbe, de elég lenne lehet egy wipe dalvik cache is. Sajnos valami beragadt a rendszerbe amitől ezt produkálja. Nem tudok így erre mit írni sajnos. :( Ha lenne más módja a recoverybe lépésnek leírnám de tudtommal nincs. Ha pedig mondjuk odinnal felrakod a régi recoveryt (i5700_LK2-08_PDA) valószínűleg nem indulna el a rom és nem tudnád ugyancsak lementeni az sms-eket. Mondjuk egy sd kártya kivétele majd rendszer elindítása végül sd kártya berakása után még nem kéne ilyet produkálnia, nekem ezt egy kernel felrakása után produkálta régebben. Sajnos nincs ötletem. :( Egyetlen dolog amit ki lehet próbálni de ebben nincs tapasztalatom az hogy felraksz egy új romot de sd kártyát nem formázod le és akkor talán új rom felrakása után mivel sd kártyán ott vannak még a programok talán az sms gyorsítótárából beolvassa az sms-eket. De lehet hülyeség az egész, én még ezt sosem próbáltam.

Más: Elkészültem tegnap az új rommal, tesztelgettem amennyire tudtam, nekem jól működik, felrakom aki szeretné frissíteni a régit legyen így karácsonyra egy friss romja a telefonján. :) Nagy változás az előzőekhez képest nincs, gyorsaságra kb ugyan az talán picivel gyorsabb, stabilitásra viszont stabilabb mint az előző, program frissítéseket tartalmaz, 2.2.3-as alap rendszerre épül már, voku 1.7A kernelt tartalmaz. Igazából ezt is a modx rombol főztem tovább a régi megszokott programokat bele integráltam, sok szerintem fölösleges dolgot kivettem belőle. Immár a launcher pro került bele vissza mert a go ex launcher friss változata valami kegyetlenül eszi a memóriát és nekem nem célom hogy egykét dizájnosabb elemért cserébe lassúságot érjek el a működésben, aki akarja majd ráteszi azt a launcert, aki meg nem annak szerintem bőven elég ez a launcher pro. Módosítás még hogy miui zene lejátszó helyett a gyárit tettem vissza és a gyári böngészőt is vissza tettem.
A rom letölthető innen: http://dl.dropbox.com/u/15134878/SGM-froyo-BETA_2.3_Norbosz_ModXPack_5.1.zip (http://dl.dropbox.com/u/15134878/SGM-froyo-BETA_2.3_Norbosz_ModXPack_5.1.zip)
A rom telepítése előtt mindenképp egy teljesen új alapoktól kezdett installációt ajánlok,mert ez már ahogy írtam is nem a 2.2.2 hanem a 2.2.3-as alaprendszerre épül. (2.2.3 nem tévesztendő össze a 2.3-as gingerbread kiadással, ez még maradt froyo.) :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2011, 12 21, 20:03:04
Hi!
Hát mivel teló nélkül nem maradhatok :) így tettem az sms-ekre :hmm: Odin-Jh6-Root és egy Mod-x rom.Amúgy a te rom-od volt rajta.Nem azért mondom hogy kritizáljam,mert elég sokáig elment és jó is volt. :ok:De valahogy mindig belefutok ebbe a dologba,hogy az elején minden frankó,gyors is,aztán pár hét és kezdődnek a bajok :shock:Pedig már egyszer úgy voltam vele,hogy elég a főzött romokból és feltettem root nélkül egy gyári,hát az se bírta sokáig.A kártyát nem választottam le a rendszerről hanem csak kivettem ekkor volt egy reboot,de már nem jutoot sehova.Nem értem ennyi miért tesz be neki,ráadásul pont most ennél semmi előjele nem volt hogy lassú lenne vagy fagyna vagy bármi...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2011, 12 21, 23:38:19
  
Sajnálom ami történt, sajnos nem csak az én romjaimnál fordul elő akár újraindulás vagy fagyás, ezeket a kernelek okozzák zömében, ezért is nehéz megtalálni a stabil jól működőt. Egy példával szemléltetve, én mindenféle kernelt kipróbáltam már és pl legutolsó HP kernel annyira gyorsan meríti nekem az aksit hogy naponta tölthettem a telefonom úgy hogy alig használtam. Voku 2.5-ös kernelétől meg újra indulgatott a telefon és fagyás is volt. Most ez a kernel ami az új romban van stabilnak tűnik, de 100% garancia nincs egyik főzött 2.2-es romra sem, mivel a 2.2-es hivatalosan nem jött ki így a fejlesztők csak úgy foltozgatják és így rakják össze, míg egy 2.1-es rom gyári alapokra épül. Ha ez a rom sem válna be amit csináltam újonnan most, 2.1-et javaslok neked. :) Abból is van egy régi főzöttem, bár ráférne egy frissítés arra is. Én még adok egy két esélyt ennek a 2.2-nek aztán meglátom mi lesz, de remélem jövőre már letudom cserélni a telefonom egy jobbra,mert azért egy gyorsabb vas jó lenne. :) Meglátjuk mit hoz a jövő, addig is készülni fog még rom, de szerintem január vagy februárba valamikor, meglátom mennyi fejlesztés érkezik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mishike 2012, 01 06, 17:53:21
Heló! valaki  tudna adni egy linket a fórumra, ahol levan írva hogy rakjuk fel a legfrissebb cyanogen modot spica-ra? ami az első oldalon van az már régi nem? elkezdtem keresgélni de nem találtam eddig semmit. Köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2012, 01 06, 17:57:37
hi! Itt le van írva lépésről lépésre, linkelve vannak a szükséges file-ok is és ez a legfrissebb 2.2.3-mas ROM!
Pár napja tettem fel én is, egyelőre tökéletes, nem lassult, nincs fagyás, működik MAPS is, minden más is! 

http://suckup.de/howto/android-2-2-3-froyo-modx-spicagenmod-beta5-samsung-galaxy-spica-i5700/ (http://suckup.de/howto/android-2-2-3-froyo-modx-spicagenmod-beta5-samsung-galaxy-spica-i5700/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: kicsi198710 2012, 01 14, 21:58:58
Sziasztok!

szeretnék egy kis segítséget kérni
lekottáznám,hogy nem az enyém a teló egyik haveromnak segíte(né)k.Nekem más tipusú telóm van és azon már csináltam "hasonlót"
be tudná nekem valaki linkelni vagy leírni,hogy a spicánál,hogy kell a recovery -t telepíteni(na meg hogy honnan :D ) és ha még kérhetnék egy ilyet a rom telepítésröl is :$
Amit tudok,hogy spica 2.1es szoft van rajta
elöre is köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2012, 01 15, 11:45:33
http://suckup.de/howto/android-2-2-3-froyo-modx-spicagenmod-beta5-samsung-galaxy-spica-i5700/ (http://suckup.de/howto/android-2-2-3-froyo-modx-spicagenmod-beta5-samsung-galaxy-spica-i5700/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Tshaby 2012, 01 15, 17:56:25
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy kb mennyi időnek kell eltelnie amíg recovery módban frissít valamely 2.2 romra? Kb fél órája megy az "Installing new image!" de nem történik semmi. Frissen rakott I5700OEXXJH7.
Válaszokat előre is köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 01 15, 18:35:11
  
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy kb mennyi időnek kell eltelnie amíg recovery módban frissít valamely 2.2 romra? Kb fél órája megy az "Installing new image!" de nem történik semmi. Frissen rakott I5700OEXXJH7.
Válaszokat előre is köszönöm!

őőő ott vmi bibi van :D nem installing new image kell neked hanem apply.zip from sdcard...ot kiválasztod a rom-ot és kész már csinálja is :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2012, 01 15, 20:47:58
  
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy kb mennyi időnek kell eltelnie amíg recovery módban frissít valamely 2.2 romra? Kb fél órája megy az "Installing new image!" de nem történik semmi. Frissen rakott I5700OEXXJH7.
Válaszokat előre is köszönöm!
Kb 10 perc max szerintem. Akku ki, kezd előlről.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 01 29, 12:42:24
Sok tesztelés után elkészítettem egy stabilnak mondható új romot. Aláírásomból letölthető. A kernelt lecseréltem frozen lake kernelre, alap hangfelvevőt lecseréltem tape-a-talk programra. Ezenkívül program frissítések történtek. Természetesen ebbe is meghagytam a Launcher pro-t, mert a Go launcher ex szemre elég sokat elvesz a memóriából és lassúnak tapasztaltam úgy.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 01 30, 22:01:25
Sziasztok!

Norbosz és mások is!
Azt szeretném kérdezni, hogy aki Voku féle SGM 5.x verziót használ, vagy abból épített saját ROM-ot, minden rendben van-e a hívások kezelésével?
Mióta SGM 5.x-et használok (5.0-tól 5.7-ig) nem kapok semmiféle jelzést egy fennálló beszélgetés alatt bejövő hívásról, pedig aktív bekopogásom (call waiting) van, azaz pittyegni kellene a fülembe, kiírni a hívót a kijelzőre, és beállítástól függően rezegni! Ehhez képest semmi, sőt a hívásról nem fogadott jelzés sem keletkezik, azaz teljesen elveszik!
Más ROM-okkal (CM 6.1.1 a8.4, SGM 2.1b (NG)) teljesen normálisan működik.
Ötlet, tapasztalat?
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2012, 01 30, 23:46:56
  
Sok tesztelés után elkészítettem egy stabilnak mondható új romot. Aláírásomból letölthető. A kernelt lecseréltem frozen lake kernelre, alap hangfelvevőt lecseréltem tape-a-talk programra. Ezenkívül program frissítések történtek. Természetesen ebbe is meghagytam a Launcher pro-t, mert a Go launcher ex szemre elég sokat elvesz a memóriából és lassúnak tapasztaltam úgy.
Köszönjük!
Én az előző romodat használom épp, immár egy hónapja és egész jól muzsikál V6 Superchargerrel, kivéve, hogy elszáll a Google Maps egy rövid idő után. Eddig nem vettem rá magam, hogy lecseréljem, mert tetszik, hogy gyors meg jó az akkuidő is. Kérdésem az, hogy rá tudom úgy frissíteni az előző romodra, hogy ne vesszenek el a programjaim? Egyáltalán, ebben jó a Google Maps? Tudom, hogy ott a Titanium Backup, de azzal is jópár nap szívás, mire mindent visszateszek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 01 31, 08:40:25
  
Sziasztok!

Norbosz és mások is!
Azt szeretném kérdezni, hogy aki Voku féle SGM 5.x verziót használ, vagy abból épített saját ROM-ot, minden rendben van-e a hívások kezelésével?
Mióta SGM 5.x-et használok (5.0-tól 5.7-ig) nem kapok semmiféle jelzést egy fennálló beszélgetés alatt bejövő hívásról, pedig aktív bekopogásom (call waiting) van, azaz pittyegni kellene a fülembe, kiírni a hívót a kijelzőre, és beállítástól függően rezegni! Ehhez képest semmi, sőt a hívásról nem fogadott jelzés sem keletkezik, azaz teljesen elveszik!
Más ROM-okkal (CM 6.1.1 a8.4, SGM 2.1b (NG)) teljesen normálisan működik.
Ötlet, tapasztalat?
Köszi!

Nekem működik rendesen (SGM 5.3 my Mods ) :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 01 31, 10:21:21
  
Köszönjük!
Én az előző romodat használom épp, immár egy hónapja és egész jól muzsikál V6 Superchargerrel, kivéve, hogy elszáll a Google Maps egy rövid idő után. Eddig nem vettem rá magam, hogy lecseréljem, mert tetszik, hogy gyors meg jó az akkuidő is. Kérdésem az, hogy rá tudom úgy frissíteni az előző romodra, hogy ne vesszenek el a programjaim? Egyáltalán, ebben jó a Google Maps? Tudom, hogy ott a Titanium Backup, de azzal is jópár nap szívás, mire mindent visszateszek.

Nincs mit! :) Ezt a v6 superchargert még nem próbáltam ki, de már gondolkodom rajta hogy kipróbáljam. Ha jól muzsikál lehet a következő romba bele is építem, még meglátom bele lehet e. Nekem nincs gondom ennél az új romnál a google mapsel. Meg valahogy ez a frozenlake kernel eddig a leg stabilabb. Minden más kernellel kifagyott meg újraindult a telefon, programok záródtak be maguktól stb. Ennél nincs ilyen gond. Sajnos viszont nem lehet rátelepíteni hogy megmaradjanak a programok,mert előtte kell nyomni egy wipe dalvik cachet és data/system wipe-ot is és ez lepucol róla mindent. Ha nem nyomsz neki akkor összekeveredhetnek a programok és megeshet hogy mikor bootolna a telefon, be sem tölti a rendszert. Én azt javaslom amiről tudsz készíts mentést és csak olyan programokat tölts vissza amik nincsenek rajta az új romon, szóval a régebbi verziókkal ne írd felül az újakat. :) Egyedüli dolog van ebbe az új romba ami nekem nem tetszik, az új setup wizard, hogy már első induláskor meg kell neki adni a google accountot és addig nem enged tovább míg nem adom meg neki. Azért rossz ez mert elkezd rögtön szinkronizálni mivel ezt a funkciót még első induláskor nem lehet kikapcsolni (mivel nem enged tovább) és így tele rakja mindenféle szeméttel pl email névjegyzékek a telefonom. De persze ezt ki lehet kapcsolni utána,meg törölni, csak ez is plusz munka.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 01 31, 13:09:20
  
Nekem működik rendesen (SGM 5.3 my Mods ) :)

Hmm... akkor az én Spicám nem olyan Spica?
:-(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 01 31, 20:28:48
  
Nekem működik rendesen (SGM 5.3 my Mods ) :)

...és melyik PDA alapverzióra raktad fel?
Én próbáltam a JH6 és a JH7 végűvel is, de nincs különbség, mindegyiknél beteg a bekopogás és a hozzá köthető nem fogadott hívás-értesítés.
:-(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2012, 01 31, 20:59:59
  
Nincs mit! :) Ezt a v6 superchargert még nem próbáltam ki, de már gondolkodom rajta hogy kipróbáljam. Ha jól muzsikál lehet a következő romba bele is építem, még meglátom bele lehet e.
Nekem mindig problémám volt a rammal a sok telepített program miatt,  a V6 Supercharger ezt megoldotta, azóta semmi gond igaz, hogy multitask sincs gyakorlatilag, de legalább nem fagyok ki folyamatosan memóriahiány miatt.
Mikor először telepíted a Script Managerrel érdemes Terminal kompatibilisre beállítani a menüből, aztán a bash V6 paranccsal bármikor tudod a memóriapreseteket állítani terminálból.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 01, 13:08:30
  
...és melyik PDA alapverzióra raktad fel?
Én próbáltam a JH6 és a JH7 végűvel is, de nincs különbség, mindegyiknél beteg a bekopogás és a hozzá köthető nem fogadott hívás-értesítés.
:-(

JH6-ra tettem fel de most JD1-es :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 02 03, 11:21:52
  
JH6-ra tettem fel de most JD1-es :)

Hát egyre izgalmasabb!
A Samsung firmware oldal 3 legutóbbi verziójára (...JH1, JH6, JH7) (mindig clean installal!) próbáltam felrakni a Te mododat (SGM 5.1 alapú) és a Norbosz féle legutóbbi SGM 5.7 alapú ROM-ot.
Látszólag rendben települt, de elindítani egyiket sem sikerült! A bootolás elején a csík 80%-a körül katt, csíkok a képernyőn, és végtelen restart. Eddig ilyet egyik ROM-mal sem tett - pedig minden friss verziót ki szoktam próbálni - így maradt az SGM2.1 béta 6.2 verzióm. :-(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 04, 23:36:13
  
http://djbig.dyndns.org:8080/I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar (http://djbig.dyndns.org:8080/I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar) ezt tessék feltenni (ODINNAL) a clean JH6-után :) mennie kell utána bármilyen SGM-nek :)  (saját helyi szerver szal csak akkor fut ha a gépem is ...holnap 10 után próbálkozz a letöltésével :) egésszen este 10-11ig tudod letölteni :) )
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 02 06, 22:11:26
  
Bocsi, de erről első körben lemaradtam, nem voltam nagyon gépközelben, így csak most látom a linket.
Most majd jobban figyelek, ha lesz még lehetőségem.
Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: swager 2012, 02 08, 10:27:33
sziasztok !

tudnátok ajánlani valamilyen stabil 2.2 romot? Nekem még a 2.1 van fent, nem rootolt a telefonom.

Köszönettel : swager
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 08, 15:19:42
  
sziasztok !

tudnátok ajánlani valamilyen stabil 2.2 romot? Nekem még a 2.1 van fent, nem rootolt a telefonom.

Köszönettel : swager

hali...számos van CyanogenMod 8.3...SpicagenMod 5.7 :) ezek nagyon jók :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: swager 2012, 02 09, 15:14:29
Sziasztok újra!

akadt egy kis problémám megpróbáltam feltenni Norbosz romját , de valamiért elakad, elindul a telepítés ujraindul a telefon majd a robotok kergetőznek a képernyőn kb 20 percig és nem történik semmi.

Valakinek valami ötlete?

Köszi előre is
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 09, 16:36:45
Elkészültem a legújabb modifikációmmal :) vegyétek,vigyétek :D

Változtatások:

Voku 2.2 kernel (támogatja az Android-SDK DDMS-t)
Bootsound bekapcsolva
Icon cserék
1-2 felesleges program kivéve illetve lecserélve jobbakra :D illetve bővítettem egy saját alkalmazással :) (T-Face)
Egyedi boot logo,boot animáció :)
Fain ablak animáció :)

SGM-froyo-BETA 5.7 modified by DjBIG ;)
http://www.mediafire.com/?4kmfwrfjmobcafm (http://www.mediafire.com/?4kmfwrfjmobcafm)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2012, 02 09, 18:45:14
Köszönjük a munkád a nép nevében:)...leszedem,de majd ha kipurcan a mostani,vagy megunom,ami hamar szokott lenni ,csak akkor nézem meg. :ok:Video nincs véletlenül róla :ima:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 10, 00:04:27
  
Köszönjük a munkád a nép nevében:)...leszedem,de majd ha kipurcan a mostani,vagy megunom,ami hamar szokott lenni ,csak akkor nézem meg. :ok:Video nincs véletlenül róla :ima:

Az sajnos nincs de pár képpel szolgálhatok :)

(http://kepgep.hu/2012/02/09/main/device_2012_02_09_160802.png) (http://kepgep.hu/2012/02/09/main/device_2012_02_09_160820.png) (http://kepgep.hu/2012/02/09/main/device_2012_02_09_160902.png) (http://kepgep.hu/2012/02/09/main/device_2012_02_09_160922.png) (http://kepgep.hu/2012/02/10/main/device_2012_02_10_000304.png)

Fejesek: bocsi a nagy képért nem tudom h kell kisebbre venni :D ha megtennétek ...köszönöm :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2012, 02 10, 07:55:20
Hát ez nagyon csini lett  :ok: a kíváncsiságom miatt lehet mégsem várom meg hogy a mostani rom elszálljon :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 10, 08:35:15
  
Hát ez nagyon csini lett  :ok: a kíváncsiságom miatt lehet mégsem várom meg hogy a mostani rom elszálljon :D

:D :D :D :D majd jelezd hogy nálad hogy muzsikál :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: swager 2012, 02 10, 11:24:49
Szia Dj!

Felment a romod tegnap, csak mivel nincs wifim nem tudtam túllépni a gugli bejelentkezésen :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 10, 12:27:18
  
Szia Dj!

Felment a romod tegnap, csak mivel nincs wifim nem tudtam túllépni a gugli bejelentkezésen :)

ennek örülök ...ami a guuuglit illeti...mint tudod az androidnak az az "alap" követelménye...de amúgy lehet skip-eket nyomogatni...:D ha még sem lenne ott akkor házikóó :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: frivo 2012, 02 10, 15:29:26
Hi emberek! Valaki világositson fel legyenszíves, hogy mik a különbségek a romjaitok között??  Nekem perpill BETA5.4-es van fent, innen szedtem le :
http://suckup.de/howto/android-2-2-3-froyo-modx-spicagenmod-beta5-samsung-galaxy-spica-i5700/ (http://suckup.de/howto/android-2-2-3-froyo-modx-spicagenmod-beta5-samsung-galaxy-spica-i5700/)

Azóta frissült de mivel még nem akadozik az enyém nem ujitottam. Viszont látom hogy a tied DjBig más kernelt tartalmaz, meg Norboszé is tökmás. Sz'al nekem ez idegennyelv :-D , igazából a mostani tökéletesen megfelel küllemre stb, bár néha ha netezetk vagy valami fut, és hívnak , vanhogy full fekete kép, nem is látom ki csörög, se gomb semmi. Sz'al azért akadnak hibák, ram elfogy stb. De eddig elég stabil, és nemigen fagy ki csak ugy spontán a zsebemben meg ilyenek.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 10, 15:45:08
  
nos hát az SGM romok ugyan úgy néznek ki de a különbség közöttük az hogy a bennük lévő programok updatelve vannak... a kerneleket úgy cserélheted mint az alsóneműt...lehet tesztelgetni hogy melyik milyen stabil,gyors...én a Voku 2.2ben bízom nekem ezzel gyors a rendszerem,jó a SU-m (nem adódnak frissítési hibák),ki lehet venni olyan rendszer alkalmazásokat amit te személy szerínt nem szeretsz és helyettesítheted egy másikkal ha szeretnéd pl...én az eredeti 3D Galériát kivettem mert eléggé hülyén tölti be a képeket ráadásúl lassú és szokat eszik...de hogy azért még is legyen képnézegető betettem a QuickPick-et ami viszont
gyors nem eszik sokat :)...igaz nem rendezi úgy el 3D-ben a képeket mint a 3D Galéria...de amikor bemegyek nem is azt akarom nézegetni hogy hogy rendezi el a képeket hanem magukat a képeket :D
az enyém attól is különbözik a többi SGM-től hogy én új icon packot adtam az egész rendszernek és ettől nem olyan "egyhangú" hanem széép színes :D sajnos a RAM fogyás nálam is probléma :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: swager 2012, 02 10, 18:01:34
  
ennek örülök ...ami a guuuglit illeti...mint tudod az androidnak az az "alap" követelménye...de amúgy lehet skip-eket nyomogatni...:D ha még sem lenne ott akkor házikóó :)

ja jó köszi :)

akkor megpróbálom házikóval is :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 02 12, 15:10:18
  
http://djbig.dyndns.org:8080/I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar (http://djbig.dyndns.org:8080/I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar) ezt tessék feltenni (ODINNAL) a clean JH6-után :) mennie kell utána bármilyen SGM-nek :)  (saját helyi szerver szal csak akkor fut ha a gépem is ...holnap 10 után próbálkozz a letöltésével :) egésszen este 10-11ig tudod letölteni :) )
Szia!
Levadásztam a netről, clean install után felraktam, rá a Te friss 5.7-es verziódat!
Gratulálok, szép és jó! :-)
DE! Az alapgondomat a Cal Waiting szolgáltatással nem befolyásolja, az továbbra is fennáll! :-(
A Samdroid fórumon (Voku mod+x) másnak is van ugyanez a baja, de sovány vigasz, hogy nem vagyok egyedül!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 12, 18:10:00
  
köszönöm :) mi is a probléma? már nem vagyok képben :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 02 12, 21:31:18
  
köszönöm :) mi is a probléma? már nem vagyok képben :)

Lásd: 4601
 :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 12, 21:46:06
  
Lásd: 4601
 :)

ahhaaam meg van...Hívásbeállítások/További beállítások alatt a hívásvárakoztatás be van pipálva?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: h_ati 2012, 02 12, 23:00:32
  
ahhaaam meg van...Hívásbeállítások/További beállítások alatt a hívásvárakoztatás be van pipálva?

Természetesen. Már egy pár app-ot is kipróbáltam a Marketról, amelyek Call Waiting-el összefüggenek, hátha megmozgatnak valahol egy bitet.. de semmi hatás. Amíg az SGM-et rá nem rakom, addig működik, azaz jelzi a bejövő hívást egy fennálló beszélgetés alatt, vagy a nem fogadottat, ha nem lépek át, de SGM telepítés után semmi. :-(
Azt lehet tudni, hogy melyik apk, vagy egyéb "alkatrész" felel a híváskezelésért?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 12, 23:46:11
  
pontosan nem tudom...talán Dialer vagy a Dialer storage
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2012, 02 13, 16:31:49
Sziasztok!

Kéne nekem valami alap 2.1 es rom jh7 ha lehet sajnos amiket találtam azok a linkek nem élnek és nemtudom letölteni. Előre is köszönöm
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 13, 17:31:51
  
Sziasztok!

Kéne nekem valami alap 2.1 es rom jh7 ha lehet sajnos amiket találtam azok a linkek nem élnek és nemtudom letölteni. Előre is köszönöm

hali tessék: http://84.236.50.56:8080/JH7/ (http://84.236.50.56:8080/JH7/)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Szenya 2012, 02 13, 19:14:14
lenne még egy olyan problémám hogy nem műkszik a 3g-m telenor klikkes vagyok és apn-ek nél van 3darab Telenor Online,Telenor Go, Telenor Net egyik se műkszik felhívtam az ügyfélszolgálatot ahol meg aztmondták h küldenek egy beállítós sms-t amibe meg az jött hogy nem támogatott készülék :O
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 13, 19:40:32
  
lenne még egy olyan problémám hogy nem műkszik a 3g-m telenor klikkes vagyok és apn-ek nél van 3darab Telenor Online,Telenor Go, Telenor Net egyik se műkszik felhívtam az ügyfélszolgálatot ahol meg aztmondták h küldenek egy beállítós sms-t amibe meg az jött hogy nem támogatott készülék :O

állítsd be a Telenor NET-et alapértelmezettnek és indítsd újra a telefont utána működni fog ha a szolgáltatód felől is minden rendben
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 15, 19:35:12
SGM BETA5.7 DjBIG's mod #1.0.2

http://www.mediafire.com/?9kn7uxtdd9u6d78 (http://www.mediafire.com/?9kn7uxtdd9u6d78)

képek:
(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185434.png)(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185405.png)(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185351.png)(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185336.png)

videó:
http://youtu.be/dxjJXALAq1k (http://youtu.be/dxjJXALAq1k)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 17, 20:03:13
mind a kettőnél a tárcsázót kilövi...ezért nem csatlakozik rendesen a gsm hálózathoz :S mit kell ilyenkor tenni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 18, 10:24:07
megoldódott :D

a Norbosz féle  rendesen megy...az aksikezelés rendesen megy? nem szívja az aksit túlzottan?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 02 20, 21:20:48
  
megoldódott :D

a Norbosz féle  rendesen megy...az aksikezelés rendesen megy? nem szívja az aksit túlzottan?

Helló!

A romom ugyan úgy meríti az aksit mint a voku által készített SGM romok, szerintem DjBig is ebből a romból dolgozik azaz főzi tovább a romot. :) Szóval jó kis rom, szerintem az övé meg az enyém is. Övé csicsásabb, enyém átlagos kinézetű, és stabil az új FrozenLake kernellel amit beraktam.

Viszont ma eladtam a Spicám és már meg is van egy galaxy s készülék, tehát tesztelés hiányában új romot már nem készítek, remélem segíthettek sokaknak abban hogy stabil romot használhassanak, továbbiakban szerintem DjBig fog még romokat készíteni. :) Én befejeztem, maximum majd s-re készítek romot, bár ott akkora a fejlesztő tábor hogy lehet nincs értelme, majd meglátom. Bármi gond lenne azért lehet hozzám privátba fordulni segítségért.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 21, 08:58:03
  
igen tervezem a további rom-ok tovább főzését de most inkább megvárnám a kamerát 2.3-ra :) illetve hát maradnak az update-k készítése :) én is szívesen szert tennék egy S-re :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 02 22, 23:54:55
  
igen tervezem a további rom-ok tovább főzését de most inkább megvárnám a kamerát 2.3-ra :) illetve hát maradnak az update-k készítése :) én is szívesen szert tennék egy S-re :)

Helyes, tartsd életben a közösséget friss romokkal. :) Kíváncsi leszek azért végül kijön e spicára majd a várva várt már egy éve ígért 3d támogatás illetve mennyit fog fejlődni a rom. A jövőben biztosan sikerül szert tenned neked is S-re az ára szerencsére megy lejjebb, én használtan vettem és mondhatom alkalmi vételi áron. Nem szoktam pénzösszeget mondani de 50 alatt volt és a tulajdonos benne hagyta a 8 giga sd kártyát is a 8 giga belső memórián túl. Szóval jól jártam szerencsére. :) Sok sikert a rom főzéshez!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 23, 09:51:48
  
na az nem rossz gratu :) és hogy muzsikál a kicsike?:)...gondolom áttérsz az S romokhoz :) a 3d-t én sem tom de készül a kamera 2.3ra az biztos :)

"To clarify once again: Yes, I'm working on next release. Yes, it will have camera support. And no, no ETA."

"Akkor tisztázzuk mégegyszer: Igen, dolgozom a következő kiadáson. Igen, lesz benne kamera támogatás. És nem, nem tudom mikor lesz kiadva."

kicsit morci már :D
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 02 23, 10:29:36
  
A 3d drivert 2010 augusztusa óta ígérik, ha emlékezetem nem csal. :)

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 02 23, 13:46:20
  
na az nem rossz gratu :) és hogy muzsikál a kicsike?:)...gondolom áttérsz az S romokhoz :) a 3d-t én sem tom de készül a kamera 2.3ra az biztos :)

"To clarify once again: Yes, I'm working on next release. Yes, it will have camera support. And no, no ETA."

"Akkor tisztázzuk mégegyszer: Igen, dolgozom a következő kiadáson. Igen, lesz benne kamera támogatás. És nem, nem tudom mikor lesz kiadva."

kicsit morci már :D

S romokra áttérnék,de egyelőre ez bonyolultabbnak látszik mint a sica romolás. Itt be van csomagolva tarba a modem, pda,meg cs rész és azon belül binbe és rfs-be vannak csomagolva a fájlok ezeket kéne szétbontanom,majd összeraknom, de ehhez még nem tudom milyen program lenne jó. Ha segít nekem ebben majd valami rommer akkor készítek egy testre szabott romot. :) De ez még a jövő zenéje,most még ismerkedem vele. Nagyon jól muzsikál a kicsike amúgy, egy 3D-s játékot szedtem le valami space dead vagy mi a neve és a psp-t lealázza kb grafikába, még az asztali gépemen is akadoznak az ilyen grafikájú játékok. :D Gyönyörű 3d-s grafika akadás mentesen fut, filmek meg mondjuk egy BD rippes ami nagy felbontású, szintén gyönyörűen akadás mentesen fut. Egyedül most egy jó témát hiányolok erre,mert ez a gyári kicsit gagyi, meg a tárcsázó sem tetszik, de majdcsak mond nekem valaki rá egy jó témát. :) Összefoglalva jó választás az S.
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 02 23, 17:10:39
  
Spicánál sem az Odinos romból főztél :).

Ugyan úgy zip-ben vannak SGS-en is a costum romok, amik recoveryből telepíthetők.

Azokkal ugyan olyan mókolni. :)

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 23, 23:02:42
  
Spicánál sem az Odinos romból főztél :).

Ugyan úgy zip-ben vannak SGS-en is a costum romok, amik recoveryből telepíthetők.

Azokkal ugyan olyan mókolni. :)

na azért...én is így gondoltam valahogy :D hát itt a megoldás Norbosz...lehet "játszani" :D

bízom benne hogy azért ezekből a topicokból sem tűnsz el :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 24, 09:28:49
egy olyan kérdésem lenne, hogy hogyan tudnék témákat betenni a rendszerbe...bocsi a kérdésért, de kezdő vagyok még az android terén :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Virág Attila 2012, 02 24, 15:14:26
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni.Van már vagy 2 éve egy spicám 2.2.1 fut rajta cyanogenmod6.1.1 alpha 8.2-vel.Máig sem tudom hogyan de én tettem fel rá Odinnal.  Szeretnék frissíteni valami jobbra de nem igazán találok hozzá megfelelő romot:-(itt feljebb láttam egy két linket de onnét semmit sem lehet letölteni:-( A cyanogenmod az nagyon bejott.Ha abbol lenne valami jobb de stabil és lehetőleg magyar,az jó lenne.Gondolom nem nagyon adnak ki rá újabbakat épp ezért szeretnék valami stabil kiforrott romot.Ha valaki tud kérem segítsen.

Köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 24, 15:20:24
Én a Norbosz félét tudom ajánlani...az elég zsír kis rom... de kipróbáltam a DjBIG félét is... az is jó...csak nem szeretem a hangos bejelentkezését...de azon kívül az is  kajak kis rom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 24, 18:19:35
  
egy olyan kérdésem lenne, hogy hogyan tudnék témákat betenni a rendszerbe...bocsi a kérdésért, de kezdő vagyok még az android terén :)

2.2 alatt nem tudsz "témázni" csak különböző launcher segítségével.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 24, 18:20:53
  
Én a Norbosz félét tudom ajánlani...az elég zsír kis rom... de kipróbáltam a DjBIG félét is... az is jó...csak nem szeretem a hangos bejelentkezését...de azon kívül az is  kajak kis rom :)
a jelek szerint nem igazán szeretitek a bootsound-ot...asszem a következő updateben kikapcsolom :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 24, 18:24:26
az  censored a lenne :D mert csak a hangos  boot hang a para  az én részemről :D  pedig nekem az gyorsabban bootolt...szal lehet jobban szeretném :D
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 02 25, 01:06:30
  
Spicánál sem az Odinos romból főztél :).

Ugyan úgy zip-ben vannak SGS-en is a costum romok, amik recoveryből telepíthetők.

Azokkal ugyan olyan mókolni. :)

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk

Igaz,ott a pont. :) Csak főzöttbe még nem találtam kedvemrevalót,de szemezek a jvu gamer rommal,sokat fogyaszt aztmondják,gondolom 1200 as proci miatt,vagy kernel rossz, majd eljátszok vele. Nekem amugy igazi kihivas a gyaribol főzött rom lenne amibe mindent én rakok. :)

DJBig: nem tűnök el azért a topikbol,nézegetem néha.:) sokszor abba a topikba is tudnak érdekeseket kérdezni. De segitek ott is ha tudok. Igaz azért néha én is elakadok dolgoknál. :D

Sent from my GT-I9000 using Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 26, 16:11:49
van egy elég komoly problémám...amibe most futottam bele...

Gondoltam,hogy  rányomok a beállításoknál a gyári cuccok visszaállítására... utána nem volt már hajlandó belépni a rendszerbe a teló hanem mikor betöltene a töltőcsík...újraindul...mondom akkor felhúzom újra a rendszert... nyomnám,hogy kapcsoljon recovery módba...erre semmi...azt írja ki,hogy : loading. Please wait... immáron 10 perce... mit tudok tenni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 02 26, 17:12:37
  
A romok többségénél lefut telepítés után egy második script ami ez első újraindulás után fut le. Na most ha te gyárilag mindent visszaállítottál akkor a scriptek amik lefutottak törlődtek, ez okozhat kernelt gondot de akár egy apk is bezavarhat. Azt javaslom telepítsd újra az egészet odinnal alapoktól kezdve és utána jöhet rá újból a főzött rom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 26, 17:37:20
köszi a választ... gíors rootolás után beengedett a recovery-be :) innen már könnyedén menni fog :) (Y)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 26, 18:05:40
elkiabáltam magam...rendesen megy a telepítés 75% körül viszont  mind a két rom  amit próbáltam megállt... a "Verifying update package" G betűjénél...és csak áll és csak áll... pedig ugyan úgy csináltam mint eddig amikor feltoltam a múltkor is a romot... akkor para nélkül felcuppant a telóra... 2 szer nekikezdtem előröl már az odinba a műveleteknek...de mindig itt akad meg... kezdek ideges lenni :D  >:( 
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 26, 19:02:22
megoldva...1 óra alatt csak sikerült neki feltolnia :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 27, 20:09:45
Itt van nektek egy kis saját ROM gyűjtemény  van benne gyári rom illetve a saját módosítások is
igyekszem egyre jobban bővíteni

http://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k (http://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 27, 20:13:32
DjBIG! ezek közül melyiknek van halkabb avagy néma bootolása? :D mármint a 2.2es verziók közül :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 27, 20:18:05
  
DjBIG! ezek közül melyiknek van halkabb avagy néma bootolása? :D mármint a 2.2es verziók közül :D

a 2.2 original-ok közül mind néma...a saját rom-ok közül majd a SGM BETA 5.8-lesz "néma" de ahhoz kéne a telóm is :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 02 27, 20:23:28
azt olvastam,hogy sikerült téglát alkotni belőle :D akkor meglesem az original romokat :D csak mert miért ne alapon :D ennyire unalmasak a napok :D

Spica 4ever :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 27, 20:25:24
  
azt olvastam,hogy sikerült téglát alkotni belőle :D akkor meglesem az original romokat :D csak mert miért ne alapon :D ennyire unalmasak a napok :D

Spica 4ever :D

igen sikerült...kicsit figyelmetlen voltam...de ha minden igaz holnap már működni fog a kicsike :)
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 02 29, 10:25:48
  
igen sikerült...kicsit figyelmetlen voltam...de ha minden igaz holnap már működni fog a kicsike :)

Hol találtál mobilszervizt, ahol van JTAG?

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 02 29, 18:09:44
  
Hol találtál mobilszervizt, ahol van JTAG?

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk

Veszkához "rohantam" :)...és nem sikerült megcsinálnia :'(
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 03 01, 20:33:59
  
Veszkához "rohantam" :)...és nem sikerült megcsinálnia :'(

Veszka pedig sok mindent megtud csinálni voltam már én is nála. :) Még esetleg próbáld meg őt: http://pdafanclub.com/forum/index.php?action=profile;u=8837 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?action=profile;u=8837)
Remélem sikerül feléleszteni a telód!
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 01, 21:39:06
  
Veszka pedig sok mindent megtud csinálni voltam már én is nála. :) Még esetleg próbáld meg őt: http://pdafanclub.com/forum/index.php?action=profile;u=8837 (http://pdafanclub.com/forum/index.php?action=profile;u=8837)
Remélem sikerül feléleszteni a telód!

őőőt ismereem :) anno az Omniámat Ő csinálta...ami szintén tégla lett bár az tőllem független volt :D csak elfelejtettem a nevét Kössz norbosz meg zaklatom egy kicsit :D de ezzel asszem az a baj hogy elköltözött pestrőől :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 01, 21:48:21
egyelőre az utolsó munkám: SGM BETA5.8 DjBIG's mod #1.1.0 final http://www.box.com/s/d1oz0ngajl5d3rqijox5 (http://www.box.com/s/d1oz0ngajl5d3rqijox5)
amint újra lesz droid a kezemben vissza térek a moddoláshoz addig csak osztom az igét :D
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 03 02, 01:02:39
  
őőőt ismereem :) anno az Omniámat Ő csinálta...ami szintén tégla lett bár az tőllem független volt :D csak elfelejtettem a nevét Kössz norbosz meg zaklatom egy kicsit :D de ezzel asszem az a baj hogy elköltözött pestrőől :(

Milyen egybeesés,anno nekem is az omniám volt nála. :D Remélem azért sikerrel jársz vele. Sok sikert!

Sent from my GT-I9000 using Tapatalk
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 03 02, 01:02:47
  
: Norbosz 2012, 03 02, 01:02:54
  
: Norbosz 2012, 03 02, 01:03:06
  
: Peti87 2012, 03 02, 15:22:05
Üdv mindenkinek!

spicára melyik 2.2 es romot érdemes feltenni ami stabil?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 02, 17:57:40
  
Üdv mindenkinek!

spicára melyik 2.2 es romot érdemes feltenni ami stabil?

olvass följebb tettem ki egy kis linket rom gyűjteményeről
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Senk 2012, 03 02, 21:46:36
Sziasztok!
Édesanyám Spicája különös, paranormális jelenségeket produkált, ezért úgy döntöttem, hogy szépen megműtöm, de ha már beavatkozás akkor legyen nagy, ezért feltettem rá helyből egy 6.6.1 alpha 8.3 cyanogent a samdroid kitchen segítségével. Tökéletesen működik és gyorsan is fut, viszont ha átállítom a nyelvet magyarra, akkor angolra állítja be. Ezzel nem lehet valamit tenni? Ragaszkodik a magyarhoz, mindenképp az kellene, valaki, valami megoldás, javaslat?

Előre is köszi!
Senk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 02, 23:01:10
  
azért van ez az úúj jelenség mert az adott rom NEM tartalmaz magyar nyelvet...a kitchenben főzött romok egyike sem tudja a magyartot mivel nem világ nyelv :D nézz itt körül: http://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k (http://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k) az utt található romok támogatják a magyar nyelvet :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Senk 2012, 03 03, 09:37:42
  
Még annyi, hogy az itt lévők telepítése is a szokásos, recoveryből a zipet vagy tar és egyéb nyalánkságok esetén odin, igaz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Senk 2012, 03 03, 09:55:53
Ui.:
Mi a különbség a CM-6.1.1-Spica-a8.3 és a CM-6.1.1-Spica-a8.3-byDude közt? Az utóbbi kisebb, gondolom kevesebb program van benne, de valami pontosabb körbejárás, hogy mi a különbség?  :olvass:

Előre is köszi! :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Senk 2012, 03 03, 10:42:38
Felraktam a simát (igaz kicsit változtattam rajta...), de tökéletesen működik, és magyar! :D Köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 03, 11:29:36
  
Köszi!

Még annyi, hogy az itt lévők telepítése is a szokásos, recoveryből a zipet vagy tar és egyéb nyalánkságok esetén odin, igaz?

igen azok mind recovery telepítősek...az odinosokat nem tudtam még felrakni mivel max 100 megát tölthetek fel azok meg 130 fölött vannak...majd ha kitaláltam rá vmit akkor feldobom a .tar romokat is
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Peti87 2012, 03 06, 11:56:46
  
SGM BETA5.7 DjBIG's mod #1.0.2

http://www.mediafire.com/?9kn7uxtdd9u6d78 (http://www.mediafire.com/?9kn7uxtdd9u6d78)

képek:
(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185434.png)(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185405.png)(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185351.png)(http://kepgep.hu/2012/02/15/main/device_2012_02_15_185336.png)

videó:
http://youtu.be/dxjJXALAq1k (http://youtu.be/dxjJXALAq1k)

üdv ezt hogy kell feltenni?
ha recoweryből akkor azt hogy tudok csinálni a spicára?
valaki segítsen!

Köszi Peti
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 06, 15:27:20
  
üdv ezt hogy kell feltenni?
ha recoweryből akkor azt hogy tudok csinálni a spicára?
valaki segítsen!

Köszi Peti

Amire szükséged lesz:

1 Samsung KIES (ő tartalmazza a drivereket...)

2. Odin

3. Samsung USB kábel.

4. I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar  http://djbig.dyndns.org:8080/I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar (http://djbig.dyndns.org:8080/I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar)

5. SGM BETA5.7 DjBIG's mod #1.0.2  http://www.mediafire.com/?9kn7uxtdd9u6d78 (http://www.mediafire.com/?9kn7uxtdd9u6d78)

Mielőtt elkezded a folyamatot a telefonod akkumulátora legyen kellően feltöltve valamint, ha laptopon keresztül végzed a folyamatot, akkor az is.
Zárj be minden olyan alkalmazást vagy munkafolyamatot, amely az USB portot használja.

Frissítés folymata

1. Kapcsold ki a telefonod és távolítsd el az SD és SIM kártyát.

2. Állítsd a készüléked "Download Mode-ba". A hangerőszabályozó lefele + kamera + bekapcsoló gomb megnyomásával.

3. Csatlakoztasd a készüléket a számítógépedhez USB-n keresztül.

4. Telepítsd a drivereket ha még nem tetted volna meg.

5. Nyisd meg az Odin Multi Downloader v4.03 alkalmazást(vista és win7 alatt FUTTATÁS RENDSZERGAZDAKÉNT). Az aktuális COM portot sárga színű háttérrel látod kiemelve.

5.1 Tallózd be az spica_jc3.ops file-t az odin középső részén található OPS ablakocskába!!!EZZEL KEZD!!!

6. Válaszd a One Package opciót.(bal felső sarok pipa legyen bent) és válaszd ki a I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar file-t az odin jobb alján ott lesz egy one package fül amivel be tudod tallózni, amit először linkeltem

7. Ellenőrizd vissza, hogy minden fájlt helyesen adtál-e meg. Ha nem, akkor kattints a Reset File gombra és kezd újra.

8. Ha minden helyes, akkor nyomj a Start gombra és nagyon FIGYELJ, hogy semmi esetre se szakítsd meg a folyamatot vagy válaszd le a telefont a számítógépedről, amíg a folyamat be nem fejeződik.

9. Figyeld a készüléked és várj addig, amíg ezt az üzenetet nem látod "<1> Close serial port and wait until rebooting."a készülék ujraindul

10. A fenti üzenet megjelenésével le kell húzni az USB-ről!!!

Az SD kártya legyen a készülékben és tedd fel a SGM BETA5.7 DjBIG's mod #1.0.2 rom-ot az SD kártyára

11.Telefon kapcsold ki majd recovery módban indítsd újra (Hang le + Hívás fogadás + Power gomb)

12. Ha fel állt a recovery: Advanced-->Filesystem conversion-->és mind 3 rendszert konvertáld ext2-es rendszerbe (minden műveletet a Home (házikó) gombal indítasz el...a tapi módszer itt nem működik csak a D-pad)

14. Menj vissza a főmenübe Install zip from sdcard-->choose zip from sdcard...és navigálj oda ahová tetted a ROM-omat...ha ez kész (install completed/sucsessfull)

15. Menj vissza a főmenübe és Wipe-->wipe Data/cache amint ez is kész leave recovery--> reboot the system...

5 perces gondolkodás után fel fog állni a telefon...légy türelmes mint a telepítés mint a bootolásnál...néha úgy néz ki minthe kifagyott volna de nyugi mert dolgozik...csak az első boot tellik sok időbe...a második már sokkal gyorsabb lesz...bárhol elakadsz kérdezz bátran...sok sikert
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Peti87 2012, 03 06, 17:50:21
köszi a segítséget!

estére felpakolom. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Peti87 2012, 03 06, 23:44:56
a 4. pontban lévő link nem jó:( máshol nincs fent?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 07, 08:47:54
  
a 4. pontban lévő link nem jó:( máshol nincs fent?

de jó a link csak inaktív volt a szerver.Most már töltheted :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Peti87 2012, 03 07, 11:37:15
köszi mindent DJBIG!

tökéletes lett a telefon, grat! :D

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 07, 11:51:48
  
köszi mindent DJBIG!

tökéletes lett a telefon, grat! :D

szívesen :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Nnogoo 2012, 03 12, 13:38:26
Ide is felteszem mert a másik téma úgy tűnik nagyon pang :hmm:

Egy kis segítséget szeretnék kérni.

Két Sok napja a status bar-ban három db. háromszög jelenik meg ! jellel.
Ha lehúzom ez jelenik meg:
  -  Debug,  WakeLock.release() - 0
  -  Debug,  Service onDestroy() called
  -  Debug,  Synch item found: falshe

Mik ezek? Nem Tudom miért jöttek elő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 12, 14:36:11
  
nem pang csak nem biztos hogy tudjuk rá a választ :) én láttam ott is csak válasz hiányában nem reagáltam rá
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 03 12, 19:27:53
  
azért van ez az úúj jelenség mert az adott rom NEM tartalmaz magyar nyelvet...a kitchenben főzött romok egyike sem tudja a magyartot mivel nem világ nyelv :D nézz itt körül: http://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k (http://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k) az utt található romok támogatják a magyar nyelvet :)

Sziasztok. Kezdő androidos kérdése :) Ha erről a linkről leszedek a 2.2original mappából egy fájlt, és azt recovery-ből felteszem, akkor lesz egy jól működő 2.2 a spica-mon ugye? Ami gyári kinézetű. Vajon az akkumuláridőn fog javítani valamit a frissítés?

Szerk.: Ezekből csak egy kell nekem ugye?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 14, 06:44:38
  
igen lesz :) mire gondolsz hogy gyári kinézetű? 2.1 gyári vagy 2.2 gyári?  a CyanogenMod 2.1-es kinézetű a SpicagenMod 2.3-as kinézetű...a saját módosításaimnak (sima 2.2 mappában lévő SGM 5.7-5.8 ) színesebb kinézete van (nézz feljebb ott vannak a képek róla) az akku idő 1-1,5 nap...hát jobb lesz vele a teló...van benne számos új program is...rendszer alkalmazások frissítve vannak...illetve egy két gyári alkalmazást le cseréltem egy gyorsabb kevesebb ramot ígénylő alkalmazásra ezáltal a saját SGM rom-jaim bitang gyorsak :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 03 15, 08:53:53
  
mire gondolsz hogy gyári kinézetű? 2.1 gyári vagy 2.2 gyári?  a CyanogenMod 2.1-es kinézetű a SpicagenMod 2.3-as kinézetű...

Igazából 2.2 gyárira gondoltam... A SpicagenMod-ot nem mertem felrakni, elriaszt a nagy beta felirat a nevében... A CM-6.1.1-Spica-a8.3-at raktam fel.

Igazából nincsenek nagy igényeim :) Legyen egy gyors, és aksikímélő (de inkább akksi mint gyorsaság), stabil rendszer. A kinézeben nem kell csicsa, inkább gyári. Jól választottam, vagy ajánlanál valami mást?

Ha fájlrendszert utólag convertálom ext2-be, akkor az legyalulja a rajta lévő tartalmat? Magyarul csak rom felrakás előtt lehet konvertálni, vagy utána is?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 15, 09:14:02
  
hát 2.2es kinézetű rom nem készült :/ az SGM-től nem kell félni nem azért van benne a BETA mert béta verziós :D jó az a rom is amit fel tettél stabil,gyors...hát ha nem érdekel nagyon a kinézet akkor a CM 6.1. tökéletes választás  :ok: ...bármikor átkonvertálhatod a fájl rendszert...nem fog elveszni semmi (bacup,convert,restore) ez a folyamata szal mindened meg marad
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 03 15, 09:25:29
  
Köszi :) Akkor megcsinálom... Még egy kérdés...

A "CM-6.1.1-Spica-a8.3.1.zip" az tulajdonképpen frissítés a CM-6.1.1-Spica-a8.3 hoz? Ha igen egy ilyen, és ehhez hasonló frissítés telepítése hogy zajlik?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 15, 12:11:26
Hali. Én is most kezdek el killódni telepítgetésekkel. DjBig modja elég jól néz ki, szerintem este felteszem. Eddig CM 6.1.1 volt fenn de elég lassúcska...lehet még kéne pár driver, de nem értettem hozzá.  :hmm: Az egyedüli kérdés, hogy kell-e mellé valami gyorsítót feltennem vagy alapból jobban fog muzsikálni, mert játékoknál meg böngészésnél észrevehető volt, hogy lassabb(még menüban is lassan mozgott néha)?
Jahj és respekt DjBig-nek a munkáért.  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 15, 13:32:07
  
Köszi :) Akkor megcsinálom... Még egy kérdés...

A "CM-6.1.1-Spica-a8.3.1.zip" az tulajdonképpen frissítés a CM-6.1.1-Spica-a8.3 hoz? Ha igen egy ilyen, és ehhez hasonló frissítés telepítése hogy zajlik?

igen az egy frissítés...ugyan úgy kell feltelepíteni mint a rom-ot...sőt tulajdon képpen az is egy komplett rom :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 15, 13:33:54
  
Hali. Én is most kezdek el killódni telepítgetésekkel. DjBig modja elég jól néz ki, szerintem este felteszem. Eddig CM 6.1.1 volt fenn de elég lassúcska...lehet még kéne pár driver, de nem értettem hozzá.  :hmm: Az egyedüli kérdés, hogy kell-e mellé valami gyorsítót feltennem vagy alapból jobban fog muzsikálni, mert játékoknál meg böngészésnél észrevehető volt, hogy lassabb(még menüban is lassan mozgott néha)?
Jahj és respekt DjBig-nek a munkáért.  :ok:

nem kell semmilyen driver...az én rom-om alapból gyorsabb mint egy alap SGM vagy CM... sokat segített a kisebb memóra és cpu fogyastású programok cseréje...az még pluszban gyorsít valamennyit hogy ha a beállításokban a ram-ban tárolt adatot össze tömöríted 32 %-os ra...alapból 18-ra van állítva (Beállítások/SpicagenMod settings/teljesítmény/Compache Ram)...ja és köszönöm a dícséretet :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 03 15, 13:57:34
  
igen az egy frissítés...ugyan úgy kell feltelepíteni mint a rom-ot...sőt tulajdon képpen az is egy komplett rom :)

Komplett rom??? A maga 5,5 megájával???

Ha ezt felrakom, nullázza a telefont? Xal minden visszaáll alapra?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 15, 18:00:42
  
nem kell semmilyen driver...az én rom-om alapból gyorsabb mint egy alap SGM vagy CM... sokat segített a kisebb memóra és cpu fogyastású programok cseréje...az még pluszban gyorsít valamennyit hogy ha a beállításokban a ram-ban tárolt adatot össze tömöríted 32 %-os ra...alapból 18-ra van állítva (Beállítások/SpicagenMod settings/teljesítmény/Compache Ram)...ja és köszönöm a dícséretet :)

Hmmm elkezdtem felpakolni de egy helyen megakadtam.
12. Ha fel állt a recovery: Advanced-->Filesystem conversion-->és mind 3 rendszert konvertáld ext2-es rendszerbe (minden műveletet a Home (házikó) gombal indítasz el...a tapi módszer itt nem működik csak a D-pad)
Itt azt írja hogy a kernelem nem támogatja az ext2 filerendszert. Láttam nálad egy all to ext2(recovery)zipet. Azt tegyem fel vagy teljesen új kernelt kéne keresnem? (ez az ami még nem világos, most olvasok utána)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 15, 18:15:00
  
előbb próbáld meg az all to ext2-t...ha már fel raktad az én rom-omat akkor mennie kéne hiszen az támogatja
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 15, 18:18:24
  
előbb próbáld meg az all to ext2-t...ha már fel raktad az én rom-omat akkor mennie kéne hiszen az támogatja

Ahhha.....szóval az a lépés kihagy, előbb a Te romod majd ha fenn van még megpróbálhatom mégegyszer kézzel átállítani....ha nem megy akkor marad az all2ext2zip... Köszönöööm  :)
"Módosítás: most nem megy fel a mod, "line 5"nél van hiba nem tudja formázni a rendszert és előtte se tudja olvasni az "E:" -n mappákat asszem. Nem tom mi lehet a baj, az új sd kártya?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 15, 19:23:18
Jaj. Valami alapból rossz, mert már 4-szer tettem fel odinnal és utána recovery-nél valamiért az E: -n nem tud dolgozni(olvasni, nem találmappákat, meg a systemet se tudja felülírni)
Nem tudom mi lehet a gond...előtte kell még valami hozzá? (tényleg még csak most kezdtem el androidozni :D)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 15, 20:52:56
  
Jaj. Valami alapból rossz, mert már 4-szer tettem fel odinnal és utána recovery-nél valamiért az E: -n nem tud dolgozni(olvasni, nem találmappákat, meg a systemet se tudja felülírni)
Nem tudom mi lehet a gond...előtte kell még valami hozzá? (tényleg még csak most kezdtem el androidozni :D)

az a baj hogy össze vissza vannak a fálj rendszerek valószínűleg...ext2 és az rfs keveredik...akkor hagyd mindent rfs-be...nem olyan fontos az átkonvertálás csak sztem vmivel gyorsabb a teló
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 15, 21:10:20
  
az a baj hogy össze vissza vannak a fálj rendszerek valószínűleg...ext2 és az rfs keveredik...akkor hagyd mindent rfs-be...nem olyan fontos az átkonvertálás csak sztem vmivel gyorsabb a teló

nem az a baj, alapból lehet én vagyoka  hülye de most megcsináltam az odinos részt és cyanogenmod jön be, 2.2.1 andoid verzió, valami root@ch33 kernellel, cm6.1.1 mod....stb...és erre nem megy fel a modod, mert nem engedi a syytemet ujraírni, meg recoveryben hiányolja az E: meghajtót?....azon keresne....plussz line hibákat dob...
Elég érthetetlen voltam mi?  :D
azért köszi a helpet....még killódok ugyis vele....elleszek egy darabig legalább beletanulok.. :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 16, 02:07:18
Nah feladtam(vasárnapig). Addig aki tud linkelne egy jó leírást, hogy mivel kezdjem a telepítgetést...pl odinban, mert már egyszer (I570EXXJF1_CL324368_Bootloader.tar, I570EXXJD1_Phone.tar, I570EXXJH7_CL404014_PDA.tar, I570EXENJH3-CSC-CL445391-XEN.tar<- a régi konfig CM6.1.1 8.1-el) pakolgattam egymásra a (I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar)packel felváltva. Most ott tartok hogy a ModemJD1 fen van, de nem megy rá semmi, mert recoveryben sdcardrol nem megy az install...
E:Can't format SYSTEM:
E:Failure at line 5:
format SYSTEM:
Installation aborted.

meg máskor:
E:Cant mount /dev/st17
Szóval egyik mod sem megy fel. Ha valaki tud rá megoldást(és linkeket) nagyon hálás lennék?
ui.: visszaolvastam volt hasonló gond megoldódott de menete kimaradt, vagy nem volt letöltő link.
ui2.:meg valamiért a nagy fájlok sem jönnek le DjBig box-járol:"The user hosting this
content is out of bandwidth." gondolom csak akkor megy mikor gép előtt vagy  :D majd vasárnap folytatom a killódást...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 16, 05:09:50
  
előbb tedd fel a JH6-ot...itánna a JD1 modem-et és végül az én mod-omat...azért nem tudsz letölteni tőllem mert elértem a havi letöltési limitet...csak áprilistől lehet megint :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 16, 10:44:15
  
előbb tedd fel a JH6-ot...itánna a JD1 modem-et és végül az én mod-omat...azért nem tudsz letölteni tőllem mert elértem a havi letöltési limitet...csak áprilistől lehet megint :(

Köszi. Most próbálom, kicsit soká tartott egy működő linket találni JH6-hoz de legalább JH7 az van...
Amúgy az nem gáz hogy egymásra pakolgatom őket? Vagy minden telepítés előtt törli a régit? Mert pl eddig JH7re raktam JD1 modem-et, vissza JH7, megint modem, most akkor JH6 megint ModemJD1....meglássuk mi lesz..
Ám tegnap láttam másnak is van ilyen gondja egy topiccal feljebb, ha megvan a  megoldás megírnám oda is.

Módosítva: Végeztem és ugyanaz Recovery indításnál gond van, tehát maga a recoveryn belül nem lehet installni, se semmi. Már amikor belép recoverybe hiba üzeneteket dob:
E:Cant mount /dev/st17
E:Cant mount CASHE:recovery/log/
E:Cant open CASHE:recovery/log
E:Cant mount /dev/st17
(No such file or directory)
Kezdők vagyunk és szerintem valamit alapból elnéztünk...amúgy jöhetnek az ötletek, hogy még mit lehet, én kitartóan próbálkozok :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 16, 12:40:36
 :taps: Victory is mine.  :taps:
Vasárnap jövök vissza, ha addig megy leírom hogy csináltam. De első ránézésre baromi jó lett DjBig :)
És gyors....megkell mondjam. Még játékok, könyvek, zenéket lesem meg hogy mennek...meg egy autocadet is azért poénnak. Szép nagyon. Köszi a helpet mégegyszer... :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 16, 22:28:49
  
bocsi én személy szerint nem tartom magam kezdőnek hozzá :D de azért gratu :) köszi a rom dicséretet és nagyon szívesen :) majd várom a részletesebb vissza jelzéseket :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: saslika 2012, 03 17, 20:24:51
Én is belefutottam ebbe a hibába, mint az előttem szóló. Most már ott tartok, h sikeresen elindult recoveryből a telepítés, de elakadt, legalábbis úgy nézem. Kiirta csomószor, hogy
Deleting files...
Formating CACHE:...

.
Copying files...
Deleting files...
Deleting files...

És itt elakadt. Kb. 5 perce ez van kint...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: leviathan 2012, 03 18, 15:33:40
  
bocsi én személy szerint nem tartom magam kezdőnek hozzá :D de azért gratu :) köszi a rom dicséretet és nagyon szívesen :) majd várom a részletesebb vissza jelzéseket :)

Haha  :D nem Rád gondoltam, hanem magamra meg egy topiccal feljebb a két jómadárra akiknek ugyanez a probléma.  :D Eddig tapasztalat, hogy gördülékenyebb, szép a menü, rengeteg állítási lehetőség (launcherpro-t nem ismretem) Amit még állítanék az a bootolás közbeni hang :D vagy ne legyen ennyire hangos vagy ne is legyen :D az a jó(ki lehet azt kapcsolni?) Jah meg játékok nem mennek rajta, vagy is leindul de kidob főmenübe....az normális viselkedés ennél a modnál?
ui.: jah meg kezdetben kikapcsolta magát a teló random...lehet hogy csak a live wallpaper miatt.... most nem csinálja....
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 19, 07:26:36
  
A boot hang erejét lehet állítani de hogy hogy azt nem tudom :D kikapcsolását viszont igen. System ben keresd meg a build.prop fájlt nyisd meg text editorral és keresd meg a ro.playbootsound=1 sort és állítsd át nullára...mentsd a változásokat és resi :) nálem nem prodikált ilyen játék kidobós dlgokat se magától ujra indítást...igaz és nem használtam live wallpappert mert sokat eszik az aksiből
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2012, 03 19, 16:17:12
Sziasztok!Feltettem én is a romodat,/DjBIG/nagyon jók az ikonok,sebességgel nem volt gond...de sajnos 1 hét múlva visszaraktam az előző romomat,mert nekem egy olyan jelenség jutott,hogy a wifi-re elkezdett nem csatlakozni,nem ismerte fel a nyílt hálózatokat/olyat amit előtte más rommal igen/meg nem értesített róla,pedig be volt állítva.Mikor nem csatlakozott mondom elfelejtetem vele...na aztán már nem is látta.Véletlenül se cikizésből írtam le minden elismerésem a "gyártóé":) de én így jártam és mivel wifi nélkül nem buli,csak emiatt voltam kénytelen lecserélni,pedig eddig kinézetre ez jött be legjobban. :ok: Semmi más bajom nem volt vele.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 19, 17:12:45
  
hát köszönöm szépen a vissza jelzéseket :) mind 1ik érdekes,nálam egyiket sem produkálta O.O

u.i: át tértem egy új fájl megosztóra :) amint kész vagyok a feltöltésekkel onnan lehet tovább szedni a rom-okat :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: maci84 2012, 03 21, 15:52:55
Sziasztok!

Tudnátok segíteni?

Véletlenül letöröltem a telefonról magát a telefon appot. Legalábbis ha jól értelmezem. A lényeg, hogy nem vagyok repülő üzemmódban és mégsincs szolgáltató és mobil hálózat ill. PIN-t se kér rebootnál.. Van erre valamilyen megoldás?
Nagyon megköszönöm a segítségeteket

nem én flash-eltem a telefont. Ezeket az infókat tudom róla:
Developed by: voku1987
ROM: SpicagenMod BETA5.7
Build:Ismeretlen
MOD: SGM-froyo-BETA5.7 -[Norbosz_Edition]
Így vettem a telót (Samsung Spica) és nagyon nem értek a ROM újra rakásához. tudtok valahogy segíteni?

Elvileg itt is ilyent használtok. Azt a tanácsot adták, hogy a ZIP fájlból vegyem ki a system/app alol a letörölt alkalmazást. Ez az alkalmazás a com.android.phone. Emiatt nincs mobil szolgáltatásom,se pin kérés, stb. Valaki el tudná valahogy juttatni nekem ezt a ROM zip fájlt? medvezs84@gmail.com.

Köszönöm
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 03 22, 00:07:04
  
Két gyors keresztkérdés: IMEI megvan? SIM rendesen csatlakozik?

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 24, 12:19:04
Hátha törölzed a phone.apk-t akkor recovery-ből húzd újra és meg lesz a phone.apk

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Náhó 2012, 03 24, 20:21:15
Sziasztok! Tudnátok valami stabil és nem lassuló romot ajánlani Spicára? Az is fontos lenne, hogy vagy gyári 2.3, vagy ics témája legyen, mert nem szívesen molyolnék még azzal is pluszba, hogy használhatóan nézzen ki.
DjBIG romoldáját néztem, de az a gondom, hogy az ottani cuccokról nem derül ki semmi a fájlnevek alapján :).
Ma már csak másodtelefonnak használom a Spicát, de most újra húztam, és szeretnék valami klassz romot a rend tetejébe!

Előre is köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pilu01 2012, 03 24, 22:33:31

u.i: át tértem egy új fájl megosztóra :) amint kész vagyok a feltöltésekkel onnan lehet tovább szedni a rom-okat :)
[/quote]

Szia
Melyik az új megosztó? A box.com? Vagy ez a régi?
Szeretném én is kipróbálni valamely romodat, de nem jöttem még rá hogy tudom letölteni! :oops:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 03 25, 15:35:11
DjBIG nagyon jó romokat gyárt...de azoknak ajánlanám,akik nem kapnak infarktust a hangos  bekapcs dallamtól...de várom az újat már  tőled mester ami be lett ígérve...remélem el is fog készülni...kecsegtető,hogy ott már néma lesz a bekapcs :D

szóval ajánlani tudom...az összes romot...bár az utolsó...ami elkészült azt teszteltem a telómon...és probléma nélkül ment... nem nagyon tapasztaltam fagyást... kinézet is egészen jó...szóval tölteni...tölteni ...tölteni :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gross76 2012, 03 25, 16:22:34
Halihó, ha valaki talált olyan Angry Birds Space verziót, ami rendesen fut Spicán, szóljon! Sajnos fehér textúra a háttér, így játszhatatlan. Gondolom meg kell patchelni, mint a classic verziót. Belenéztem az apk fájlba és úgy tűnik, hogy gondoltak a mi felbontásunkra is - a textúrákat kéne kicsit lebutítani, ha valaki grafikus és tudja esetleg hogyan kell, elmolyolhatna vele: http://dl.dropbox.com/u/4592180/Angry.Birds.Space.apk (http://dl.dropbox.com/u/4592180/Angry.Birds.Space.apk) (tulajdonképpen zip fájlként kell kezelni, Total Commanderrel Ctrl+PgDownnal lehet belelépni és módosítgatni - assets\data\images\480x320_android -ban vannak a powerVR textúrák)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pilu01 2012, 03 25, 18:01:47
  
DjBIG nagyon jó romokat gyárt...de azoknak ajánlanám,akik nem kapnak infarktust a hangos  bekapcs dallamtól...de várom az újat már  tőled mester ami be lett ígérve...remélem el is fog készülni...kecsegtető,hogy ott már néma lesz a bekapcs :D

szóval ajánlani tudom...az összes romot...bár az utolsó...ami elkészült azt teszteltem a telómon...és probléma nélkül ment... nem nagyon tapasztaltam fagyást... kinézet is egészen jó...szóval tölteni...tölteni ...tölteni :D

Oké, értem, de hogy tudom letölteni????
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 03 25, 21:43:34
túllépte a havi keretét sajnos...ezért nem tudod letölteni most tőle... valami ilyesmi rémlik... de amúgy az írásai végén ott van egy link mindig...aláírásként...ott vannak
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 03 26, 05:26:26
  
u.i: át tértem egy új fájl megosztóra :) amint kész vagyok a feltöltésekkel onnan lehet tovább szedni a rom-okat :)

Szia
Melyik az új megosztó? A box.com? Vagy ez a régi?
Szeretném én is kipróbálni valamely romodat, de nem jöttem még rá hogy tudom letölteni! :oops:

Adrive az új :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: lacitrabi 2012, 03 28, 07:36:09
Horse Power V10B 24BPP Extreme-valakinek van ilyen?Nagyon megköszönném ha felrakna ide egy használható linket.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: pilu01 2012, 03 31, 20:09:56
  
Adrive az új :)

Megosztanád az Adrive linkeket velem-ünk?

Már rég ki szerettem volna próbálni a romjaid, de a box.com-ról nem tudom letölteni sehogyan sem!
Vagy a legfrissebb 2.2 saját romod nem tudnád feltenni valamilyen ingyenes megosztóra?

Köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 01, 11:29:30
  
Megosztanád az Adrive linkeket velem-ünk?

Már rég ki szerettem volna próbálni a romjaid, de a box.com-ról nem tudom letölteni sehogyan sem!
Vagy a legfrissebb 2.2 saját romod nem tudnád feltenni valamilyen ingyenes megosztóra?

Köszi

Küld vissza az üzit amit küldtem mert nem mentettem és nincs kedvem megint egyesével linkelgetni...sajnos az új megosztóval nem oolyan egyszerű mint a box-al :D elvileg a jövőhéten már tudtok letölteni (remélem) :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 04, 20:53:14
Nem tudja valaki az miért van, hogy nem hajlandó a telefon lejátszani a személyenként külön-külön állított hangokat? Illetve helyesbítek, néha lejátssza, néha nem. Megpróbáltam először úgy hogy a memkarin létrehozott media könyvtárban ringtones mappába pakoltam a csengőhangokat. Látta, engedte beállítani, de az esetek nagy részében mégis az alap csengőhang szólal meg, ha olyan ember hív, akinek más van állítva...

Aztán már próbáltam az is, hogy át konvertáltam ogg formátumba, és a rendszer media-ringtones mappájába tettem, ahol a gyáriak is vannak... AKkor sem akarja az igazat...

A DjBiG féle mód van fent, abból is az 5,7-es...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 05, 05:26:13
  
Próbáld meg azt hogy marketről fel teszed az Extended Rings nevű appot és azzal állítgatod be a csengőhangokat :)

Újra tölthető Box-ról a Romolda :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 05, 06:33:16
  
Próbáld meg azt hogy marketről fel teszed az Extended Rings nevű appot és azzal állítgatod be a csengőhangokat :)

Újra tölthető Box-ról a Romolda :)

Megpróbálom köszi.

Másik kérdés, 5.7 van most fent, érdemes felraknom az 5.8—at? Van érdemi változás benne? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 05, 10:55:46
Vagy esetleg az 5.9? Mert most látom már olyan is van... :o;D

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 06, 16:30:00
  
Próbáld meg azt hogy marketről fel teszed az Extended Rings nevű appot és azzal állítgatod be a csengőhangokat :)

Sajnos a helyzet továbbra is ugyanaz... Néha azt a csengőhangot adja amit kell, de legtöbbször az alapértelmezettet... :( Ez lehet rom hiba?

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: ghostpc 2012, 04 06, 17:06:47
Esetleg próbáld meg a RootExplorerrel bemásolni  a gyári csengőhangok mellé...csak 1 ötlet,hátha,meg esetleg beállítás után kapcsold ki a Gmail szinkronizálást,az is be tud kavarni a névjegyekbe.

Sajnos a helyzet továbbra is ugyanaz... Néha azt a csengőhangot adja amit kell, de legtöbbször az alapértelmezettet... :( Ez lehet rom hiba?

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 06, 17:43:21
  
Esetleg próbáld meg a RootExplorerrel bemásolni  a gyári csengőhangok mellé...csak 1 ötlet,hátha,meg esetleg beállítás után kapcsold ki a Gmail szinkronizálást,az is be tud kavarni a névjegyekbe.

Be van másolva már minden csengőhang, sőt már .ogg-ba is vannak konvertálva (a gyári hanok formátuma is ez). A szinkronizáció is ki van kapcsolva... Senki nem járt még így?

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 04 06, 23:34:44
  
Be van másolva már minden csengőhang, sőt már .ogg-ba is vannak konvertálva (a gyári hanok formátuma is ez). A szinkronizáció is ki van kapcsolva... Senki nem járt még így?

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.

Egyszer-egyszer csinálta azt a spicám, hogy nem a beállított csengőhangon szólt, hanem az alapon, de egy újraindítás mindig megoldotta.

Végső elkeseredésből csinálhatsz factory resetet...

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 07, 06:06:46
  
Vagy esetleg az 5.9? Mert most látom már olyan is van... :o;D

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.

hát érdemes...annyi különbség van köztük hogy a rendszer appok frissítve vannak
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 07, 06:07:50
  
Sajnos a helyzet továbbra is ugyanaz... Néha azt a csengőhangot adja amit kell, de legtöbbször az alapértelmezettet... :( Ez lehet rom hiba?

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.

nekem nem csinált ilyet :(
: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 07, 16:34:54
  
Végső elkeseredésből csinálhatsz factory resetet...

No igen... Ezzel csak az a baj, mint a rom cserével, hogy macerás mire minden progit visszapakolok...
TitaniumBackup-ot használok mentésre, és visszaállításra, de valamiért mindig a telefonra állítja vissza azt is ami a káryán volt, ezért csak apránként tudom visszaállítani, mert 4-5 progi után jön a kevés hely üzenet :(

ááááááááááááá...
: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 04 07, 20:38:51
  
Talán próbálj meg ne visszaállítani, hogy tiszta lappal kezdj, mert ha mindent vissza állítasz, akkor ugyan ott tartasz.

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 08, 21:40:43
  
Talán próbálj meg ne visszaállítani, hogy tiszta lappal kezdj, mert ha mindent vissza állítasz, akkor ugyan ott tartasz.

Megpróbáltam... :(  Nem lett jobb...

Felraktam az 5.9-es djbig féle modot... Lassú mint a franc, az akku-t sem tudja megjeleníteni százalékosan...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Milan1909 2012, 04 09, 00:46:33
Sziasztok! Van már magyaritás ehhez a rendszerhez? Ha nincs, akkor az android 2,1-től jobb rendszerekközül van már olyan ami Spicara van és magyar? Segítségeket előre is köszönöm!
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 04 09, 01:44:41
  
Sziasztok! Van már magyaritás ehhez a rendszerhez? Ha nincs, akkor az android 2,1-től jobb rendszerekközül van már olyan ami Spicara van és magyar? Segítségeket előre is köszönöm!

Tudtommal mindegyikben van magyar nyelv.

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 04 11, 01:01:59
Sziasztok! :) Rég jártam már erre. Van valami fejlődés, változás spicával kapcsolatban? Sokat nyüstölöm az sgs-t de néha eszembe jut az a sok emlék mikor romolgattam a spicát. :D Na ez kicsit néha hiányzik, bár ezt is tudnám romolgatni, csak mostanában elvagyok havazva kicsit.
: Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 11, 15:26:36
  
Megpróbáltam... :(  Nem lett jobb...

Felraktam az 5.9-es djbig féle modot... Lassú mint a franc, az akku-t sem tudja megjeleníteni százalékosan...

Köszi az alázást :D én nem csináltan 5.9-es mod ot :D 5.8 az utolsó...amit te látsz az a gyári 5.9

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 11, 15:28:55
  
Sziasztok! :) Rég jártam már erre. Van valami fejlődés, változás spicával kapcsolatban? Sokat nyüstölöm az sgs-t de néha eszembe jut az a sok emlék mikor romolgattam a spicát. :D Na ez kicsit néha hiányzik, bár ezt is tudnám romolgatni, csak mostanában elvagyok havazva kicsit.

Szevasz Norbosz :) igen van...van kamera 2.3 alá kipróbálni nem tudtam mivel Acem lett útközven :D

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 04 11, 20:56:32
  
Köszi az alázást :D én nem csináltan 5.9-es mod ot :D 5.8 az utolsó...amit te látsz az a gyári 5.9

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.
Bocsi nem alázásnak szántam, csak leírtam mit tapasztalam mikor felraltam :)

Ha meg az 5.9 "nem is a te műved" akkor duplán bocs :) Az 5.7-et raktam vissza, eddig ez a legjobb, azok közül amiket próbáltam. Ehhez viszont gratula és köszi érte :)

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 11, 21:00:46
  
Bocsi nem alázásnak szántam, csak leírtam mit tapasztalam mikor felraltam :)

Ha meg az 5.9 "nem is a te műved" akkor duplán bocs :) Az 5.7-et raktam vissza, eddig ez a legjobb, azok közül amiket próbáltam. Ehhez viszont gratula és köszi érte :)

Küldve az én GT-I5700-emről Tapatalk használatával.

semmi baj poénnak fogtam fel :D a Gyári SGM romokat Voku csinálja én csak finomítok rajta :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 04 11, 22:07:50
  
Szevasz Norbosz :) igen van...van kamera 2.3 alá kipróbálni nem tudtam mivel Acem lett útközven :D

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.

Akkor nem volt sikeres a javítás :).

Mostanra a régi Spica csoportnak az írmagja sem maradt. :) Igaz, 2009 3. negyedéves telefonról beszélünk.

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 11, 22:51:31
  
Akkor nem volt sikeres a javítás :).

Mostanra a régi Spica csoportnak az írmagja sem maradt. :) Igaz, 2009 3. negyedéves telefonról beszélünk.

___________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk

Még persze meg van a Spica is...a felélesztését nem hagytam abba :) SZÜKSÉGEM VAN RÁÁÁ :D
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 04 12, 00:10:01
  
Még persze meg van a Spica is...a felélesztését nem hagytam abba :) SZÜKSÉGEM VAN RÁÁÁ :D

Akkor ezek szerint tégla még mindig a Spicád? :( Remélem sikerül felélesztened. Akkor lassan de biztosan mennek a fejlesztések. Kár hogy ennyire lelassultak a dolgok.
: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 12, 08:16:17
  
Akkor ezek szerint tégla még mindig a Spicád? :( Remélem sikerül felélesztened. Akkor lassan de biztosan mennek a fejlesztések. Kár hogy ennyire lelassultak a dolgok.

Igen sajnos még tégla de dolgozok rajta ha kell alaplap.csere lesz :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 04 12, 11:58:22
  
Igen sajnos még tégla de dolgozok rajta ha kell alaplap.csere lesz :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával

Alaplapok baráti áron: http://hardverapro.hu/apro/samsung_galaxy_s_s_ii_ace_stb_alaplap_csere/hsz_1-200.html (http://hardverapro.hu/apro/samsung_galaxy_s_s_ii_ace_stb_alaplap_csere/hsz_1-200.html)
: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 12, 12:12:37
  
Alaplapok baráti áron: http://hardverapro.hu/apro/samsung_galaxy_s_s_ii_ace_stb_alaplap_csere/hsz_1-200.html (http://hardverapro.hu/apro/samsung_galaxy_s_s_ii_ace_stb_alaplap_csere/hsz_1-200.html)

köszi nincs neki Spica lapja:(

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 04 12, 12:33:39
  
köszi nincs neki Spica lapja:(

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával

Megkérdezted? Az egy dolog, hogy mi van kiírva. :)
: Re: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 12, 12:49:46
  
Megkérdezted? Az egy dolog, hogy mi van kiírva. :)

Persze azonnal felhívtam de nem tud szerezni sem :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hedgehog01 2012, 04 12, 19:03:38
Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Legutóbbi kernelcserém után elveszett a root jogosultságom. A történet röviden:

One package JH6 Odinnal -> LK 2.08 Odinnal -> Spicagenmod RC1 recoveryből

Erre a rendszerre felpakoltam a szokásos programjaimat, visszaállítottam az adatokat. A sebességével nem voltam megelégedve, ezért elhatároztam, hogy kicserélem a kernelt a Yonip_final_rev04_24bpp_53 -ra. Ez úgy csináltam, hogy:

Recoveryben wipe cache és dalvik-cache -> remove cm-tweaks v2 -> Yonip_final_rev04_24bpp_53

Minden megy is frankón, a sebesség jobb lett, a recovery továbbra is elérhető, viszont az összes, root jogot igénylő program (titanium backup, es explorer) kiabál, hogy nem kapja meg a root-ot. A superuser megmaradt a programok között, tudom is állítani a jogosultságokat, de semmi eredménye.

Please, help!
: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: natec 2012, 04 12, 20:24:27
  
Igen sajnos még tégla de dolgozok rajta ha kell alaplap.csere lesz :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával

http://androidunderground.info/mithogy/717-samsung-telefonok-teglamentesitese?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook (http://androidunderground.info/mithogy/717-samsung-telefonok-teglamentesitese?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook)

Ezt találtam, nemtudom működik e? Én nem próbáltam.
: Re: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 12, 20:31:24
  
http://androidunderground.info/mithogy/717-samsung-telefonok-teglamentesitese?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook (http://androidunderground.info/mithogy/717-samsung-telefonok-teglamentesitese?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook)

Ezt találtam, nemtudom működik e? Én nem próbáltam.

A-A... nincs download,recovery,normál mód-om sem ...ha lenne csak az első kettő akkor már rég jó lenne
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 04 13, 23:51:17
  
Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Legutóbbi kernelcserém után elveszett a root jogosultságom. A történet röviden:

One package JH6 Odinnal -> LK 2.08 Odinnal -> Spicagenmod RC1 recoveryből

Erre a rendszerre felpakoltam a szokásos programjaimat, visszaállítottam az adatokat. A sebességével nem voltam megelégedve, ezért elhatároztam, hogy kicserélem a kernelt a Yonip_final_rev04_24bpp_53 -ra. Ez úgy csináltam, hogy:

Recoveryben wipe cache és dalvik-cache -> remove cm-tweaks v2 -> Yonip_final_rev04_24bpp_53

Minden megy is frankón, a sebesség jobb lett, a recovery továbbra is elérhető, viszont az összes, root jogot igénylő program (titanium backup, es explorer) kiabál, hogy nem kapja meg a root-ot. A superuser megmaradt a programok között, tudom is állítani a jogosultságokat, de semmi eredménye.

Please, help!

Helló! Nem használok már ugyan spicát de régen mikor használtam nekem rémlik valami hogy vagy a remove cm-tweak vagy a yonip kernel tartalmaz olyan futtatási parancsot ami letörli az újabb fajta romoknál a roothoz szükséges egyik fájlt. Hogy melyiket azt most passzolom, lévén hogy már régen nem romoltam. Én azt javaslom neked hogy kezd elölről ha van hozzá türelmed és nézd meg hogy ha remove cm tweak nélkül rakod fel simán a yonip kernelt akkor csinál e ilyet. Ha csinál akkor végül is ha belépsz recoverybe és nyomsz egy dalvik cache-t majd egy system restore-t vagy hogy is hívják már pontosan a recoveryben ott, akkor utána egyből mehet rá újra a főzött rom és ebben az esetben más kernellel próbálkozz. Sajnos én a Spicagenmod RC1 romot sosem használtam, lehet régebbi kiadás és ahhoz pl egy újabb kernel semmiképpen sem ajánlott,mert azért gyakorta változnak a system fájlok, ki mit főz a romba éppen. Új kernelt csak új romhoz érdemes feltenni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 15, 19:35:53
Lesz másik Spica :) vissza térhetek a romoldához :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: hedgehog01 2012, 04 16, 12:02:05
  
Helló! Nem használok már ugyan spicát de régen mikor használtam nekem rémlik valami hogy vagy a remove cm-tweak vagy a yonip kernel tartalmaz olyan futtatási parancsot ami letörli az újabb fajta romoknál a roothoz szükséges egyik fájlt. Hogy melyiket azt most passzolom, lévén hogy már régen nem romoltam. Én azt javaslom neked hogy kezd elölről ha van hozzá türelmed és nézd meg hogy ha remove cm tweak nélkül rakod fel simán a yonip kernelt akkor csinál e ilyet. Ha csinál akkor végül is ha belépsz recoverybe és nyomsz egy dalvik cache-t majd egy system restore-t vagy hogy is hívják már pontosan a recoveryben ott, akkor utána egyből mehet rá újra a főzött rom és ebben az esetben más kernellel próbálkozz. Sajnos én a Spicagenmod RC1 romot sosem használtam, lehet régebbi kiadás és ahhoz pl egy újabb kernel semmiképpen sem ajánlott,mert azért gyakorta változnak a system fájlok, ki mit főz a romba éppen. Új kernelt csak új romhoz érdemes feltenni.

Szia!
Köszi szépen a választ. Végül is úgy oldottam meg, hogy visszatöltöttem a kernel csere előtt készített recovery-s tar backupot. Korábban soha nem csináltam, de most valamiért éreztem, hogy szükség lesz rá... Érdekes módon a kernel maradt yonip, viszont visszajött a root jogosultság. A restore után még nyomtam egy "fix permissions" pontot, és most minden OK. Hogy mi volt a kínja, azt valószínűleg soha nem fogom megtudni. Egyébként ez most egy igen jó rendszer lett, azóta egyetlen fagyásom se volt, az akksi is jól bírja, és a telefon is gyors.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Cservi 2012, 04 17, 18:20:15
Hali Mindenkinek!Melyik a legtutibb mod spicara?Amin a 3D driver is jól müködik?
Linkeljétek be ide léci!!!!
Üdv Lac
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 17, 20:54:00
  
Hali Mindenkinek!Melyik a legtutibb mod spicara?Amin a 3D driver is jól müködik?
Linkeljétek be ide léci!!!!
Üdv Lac

nincs 3 D driver spicára csak bugfixek

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 18, 04:20:09
Működik a Spicám!!!! :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 04 18, 08:57:08
DjBIG! akkor lassan várható az új rom? :D kíváncsi leszek az milyen lesz :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Cservi 2012, 04 18, 10:08:33
S.O.S!!!!!!!!!!!!!!Feltettem de nem innen az ANZO 4.1 spicara SD-re és recoweryből telepítettem,aztán ujraindítottam,megjelent a TEAMandroid felirat egy csokornyakkendős android figurával alul betőltötte a sávot és tovább semmi pedig volt hogy hagytam legalább fél órát is hogy csináljon valamit,de semmi.Kivettem az aksit ujraindítottam és megint semmi.Ujra aksi ki és recoweryből ujra akartam telepíteni de a zip filere klikkelve párat elkezd telepíteni aztán kiírja nincs ilyen file.Volt rajta még másik mod is de azok eltüntek.Mivel tudom visszahozni a telomat hogy működjön???????????????????????Előre is köcce,várom a segítségeteket!!!!!!!!!!Üdv.Lac
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Norbosz 2012, 04 18, 10:09:08
  
Szia!
Köszi szépen a választ. Végül is úgy oldottam meg, hogy visszatöltöttem a kernel csere előtt készített recovery-s tar backupot. Korábban soha nem csináltam, de most valamiért éreztem, hogy szükség lesz rá... Érdekes módon a kernel maradt yonip, viszont visszajött a root jogosultság. A restore után még nyomtam egy "fix permissions" pontot, és most minden OK. Hogy mi volt a kínja, azt valószínűleg soha nem fogom megtudni. Egyébként ez most egy igen jó rendszer lett, azóta egyetlen fagyásom se volt, az akksi is jól bírja, és a telefon is gyors.

Örülök hogy sikerült. A backuppal vissza töltötted neki a yonip kernel felrakásakor letörölt fájlt, a kernel meg olyan hogy azt nem backupolja a rendszer, szóval igy lett ujra SU jogod. :)
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 18, 11:43:25
  
DjBIG! akkor lassan várható az új rom? :D kíváncsi leszek az milyen lesz :D
jön-jön :)Hétvére meg lesz sztem :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: m.joco 2012, 04 19, 13:51:49
  
Működik a Spicám!!!! :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
ez az amit ma adtam vissza?
hogy működik a régi rom-mal?  :D
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 19, 15:52:44
  
ez az amit ma adtam vissza?
hogy működik a régi rom-mal?  :D

igen :) azzal sehogy :D egyből ment rá egy saját mod :D am tökkéletesen működik köszi még1x :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 04 19, 16:01:46
ez bekapcs dallam nélküli lesz?
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 19, 16:23:57
  
ez bekapcs dallam nélküli lesz?

igen :D am az SGM 5.8 is az :D

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 04 19, 16:24:52
tudom :D de a te  romodat is ki akarom próbálni :D
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 19, 16:27:10
  
tudom :D de a te  romodat is ki akarom próbálni :D

az én romomról beszélek te :D SGM 5.8 DjBIG's mod 1.1.0 final :)

Küldve Galaxy Ace-ről Tapatalk használatával
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 04 19, 16:28:06
jaaaa :D akkor meglesem :D úgy is érik az újrapakolás :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: norberrt7777 2012, 04 22, 12:14:18
szervusztok! a DjBig féle 5.9 mikor jön ki? (:
ezen kívül fel tudnátok nekem állítani egy gyors, stabil, normális 2.2-es rendszert? köszi előre is (:

jelenleg jd1-es alapsávom van DjBig féle 5.8-as sgm-el (:
hamar kipusztul, ha sok cucc van rajta.. : /
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 22, 14:06:43
  
szervusztok! a DjBig féle 5.9 mikor jön ki? (:
ezen kívül fel tudnátok nekem állítani egy gyors, stabil, normális 2.2-es rendszert? köszi előre is (:

jelenleg jd1-es alapsávom van DjBig féle 5.8-as sgm-el (:
hamar kipusztul, ha sok cucc van rajta.. : /
jövőhèt fele az 5.9...ha karban van tartva bírja a sok cuccot...

Galaxy Ace + ICS 4.0.3 + Tapatalk :) No cam,no radio :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: norberrt7777 2012, 04 22, 14:16:07
karbantartás alatt mit értessz?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jupe51 2012, 04 23, 09:19:33
DjBig
5.7-es romod van fent. A kérdésem:
ha az 5.8-as romod, vagy az 5.9-es eredetit akarom felrakni, akkor egyszerűen csak a recovery-ből install zip?
kell előtte factory reset, cache törlés, vagy egyéb hókuszpókusz az odinnal?
Köszi
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 23, 16:06:32
  
karbantartás alatt mit értessz?

Dalvik-cache,cache tőrlés,feleslegesen futó folyamatok bezárása

Galaxy Ace + ICS 4.0.3 + Tapatalk :) No cam,no radio :(
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 23, 16:08:20
  
DjBig
5.7-es romod van fent. A kérdésem:
ha az 5.8-as romod, vagy az 5.9-es eredetit akarom felrakni, akkor egyszerűen csak a recovery-ből install zip?
kell előtte factory reset, cache törlés, vagy egyéb hókuszpókusz az odinnal?
Köszi

Igen recoverys törtènet. Cache törlés ajánlott factory nem szüksèges...odin hókuszpókusz nem kell :D

Galaxy Ace + ICS 4.0.3 + Tapatalk :) No cam,no radio :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 04 23, 16:09:19
DjBig! honnan tudom leszedni az általad emlegetett 2.3as androidot?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 04 23, 21:24:35
  
DjBig! honnan tudom leszedni az általad emlegetett 2.3as androidot?

Nem tudom hogy romban benne van-e már...ha jól tudom akkor csak egy kis zip ként jött ki amit recoveryből kell fel tollni.Ha még nincs benne romban akkor neki esek egy 2.3-as modnak és bele teszem a működő cam-ot is :) sok a melóm egy kis türelmet kérek a készítésekkel kapcsolatban :)
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jupe51 2012, 04 24, 08:15:47
  
Igen recoverys törtènet. Cache törlés ajánlott factory nem szüksèges...odin hókuszpókusz nem kell :D

Galaxy Ace + ICS 4.0.3 + Tapatalk :) No cam,no radio :(

Köszi!
Felraktam egy eredeti 5.9-es romot, de olyan kevés hely maradt, hogy azon dolgozhatok hogy eltakarítsam az általa feltelepített alkalmazásokat.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jupe51 2012, 04 24, 08:35:25
Most nézem: az uninstaller azt írja nem rootolt a telefon. Ha felrakok egy új romot akkor ugrik a root? Hogy van ez?
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 04 25, 19:13:57
  
Most nézem: az uninstaller azt írja nem rootolt a telefon. Ha felrakok egy új romot akkor ugrik a root? Hogy van ez?

A 2.2-es romok mind rootoltak, hiszen costum romokról beszélünk.

_________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: jupe51 2012, 04 26, 11:56:48
  
A 2.2-es romok mind rootoltak, hiszen costum romokról beszélünk.

Ok, ezért nem értettem én! 5 perccel később már jól mutatta.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kozi 2012, 05 01, 14:43:43
Sziasztok!
Elsősorban DjBIGtől kérdezném. A DjBIG's mod az mit takar? Úgy értem mit hackolsz bele az alap Spicagenes romokba? Kisebb változtatások vagy esetleg valami nagyobb javítgatás?  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 05 01, 17:33:45
  
Sziasztok!
Elsősorban DjBIGtől kérdezném. A DjBIG's mod az mit takar? Úgy értem mit hackolsz bele az alap Spicagenes romokba? Kisebb változtatások vagy esetleg valami nagyobb javítgatás?  :)

színesebb színvilág,kevesebb memóriát fogyasztó appokra cserélem a rendszer appokat (nem mindet) + kiveszek egy-két feleslegeset = gyorsabb működés,szebb kezelőfelület,nagyobb belső tárhely:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Kozi 2012, 05 03, 01:03:29
kössz az infót  :ok:
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 05 03, 07:33:33
Nekem is lenne egy kérdésem...

A "kibővített energiwidget" beállításait lehet valahol manuálisan szerkeszteni? Gondolok itt arra, hogy valami xml fájlban vagy valami hasonló?

Mert a probléma az, hogy beraktam a 2g/3g váltás gombot is oda, ami nem műkidik, sőt annyira nem, hogy a beállításoknál már ki sem tudom venni a pipát a widget elől, mert inaktív a menüpont... Pedig szeretném onnan eltávolítani, mert így ha ne működik, raknék be valami mást... Xal megoldható az eltávolítás valahogy annakellenére, hogy a menüpont a telefonban inaktív?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 05 08, 17:50:44
Senki? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 05 08, 20:21:08
  
Nekem is lenne egy kérdésem...

A "kibővített energiwidget" beállításait lehet valahol manuálisan szerkeszteni? Gondolok itt arra, hogy valami xml fájlban vagy valami hasonló?

Mert a probléma az, hogy beraktam a 2g/3g váltás gombot is oda, ami nem műkidik, sőt annyira nem, hogy a beállításoknál már ki sem tudom venni a pipát a widget elől, mert inaktív a menüpont... Pedig szeretném onnan eltávolítani, mert így ha ne működik, raknék be valami mást... Xal megoldható az eltávolítás valahogy annakellenére, hogy a menüpont a telefonban inaktív?
gyári romból nem lehet kivenni CM-nél illetve SGM-nél ki lehet venni a Cyanogen,Spicagen settings alatt :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 05 09, 17:28:11
  
gyári romból nem lehet kivenni CM-nél illetve SGM-nél ki lehet venni a Cyanogen,Spicagen settings alatt :)

Mint említettem, inaktív a menüpont, tehát pipástul mindenestül szürke, nem lehet kivenni a pipát...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 05 10, 13:01:32
  
Mint említettem, inaktív a menüpont, tehát pipástul mindenestül szürke, nem lehet kivenni a pipát...

rom újratelepítés,SD format?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 05 14, 10:31:27
  
rom újratelepítés,SD format?

Pff... SD-t minek?
Persze romcsere segített, de szerettem volna javítani inkább, azért tettem fel a kérdést itt, mert azt hittem legalább te értesz egy kicsit hozzá...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 05 19, 06:36:25
  
Pff... SD-t minek?
Persze romcsere segített, de szerettem volna javítani inkább, azért tettem fel a kérdést itt, mert azt hittem legalább te értesz egy kicsit hozzá...

SD formatot azért mert ott is tárol a rom beállítás fájlokat.... -.-
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Bodoman 2012, 06 21, 07:19:53
Szia Big!

Kipróbálnám a 2.3-asodat, de a boxról nem megy, küldj egy linket pls!   THX!!!

Amúgy milyen?  Működik minden ?
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 06 21, 07:33:21
  
Szia Big!

Kipróbálnám a 2.3-asodat, de a boxról nem megy, küldj egy linket pls!   THX!!!

Amúgy milyen?  Működik minden ?
A videó felvétel kivételével minden működik este vagy du.linkelek :) ja és legközelebb a 2.3 as topicba írd azt is látom :)

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Bodoman 2012, 06 21, 07:59:12
  
A videó felvétel kivételével minden működik este vagy du.linkelek :) ja és legközelebb a 2.3 as topicba írd azt is látom :)

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.

Ja, jogos, tényleg.  :oops:
Előre is köszönöm!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 06 23, 09:36:22
DjBig! ma fel tudnád rakni mert már kíváncsiságomban lerágtam tövig a körmeimet :D pontosítok...az ujjaimat is :D
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 06 23, 09:51:04
  
DjBig! ma fel tudnád rakni mert már kíváncsiságomban lerágtam tövig a körmeimet :D pontosítok...az ujjaimat is :D
Már fent van a béta verzió tegnap elkészült a végleges is kicsit még nyüstölöm aztán rakom fel :) este küldöm a linket :)

Küldve az én GT-S5830-emről Tapatalk használatával.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 06 23, 10:29:03
kösziii :D amit most  használok...az annyira nem jött be, de gondoltam addig  kihúzom vele...ameddig nem jön a 2.3as rom-od :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 01, 19:12:27
Sziasztok!
Tudtok ajánlani jó 2,2-t, amin minden működik? Ezek elsősorban: működjön, mint telefon; gps, wifi, bluetooth, usb, kamera, app2sd lehetőség, avi filmek.

És ha van valami step by step nagyon hálás lennék. A spicám már rootolt. De ez az odin, meg recovery nem teljesen tiszta.
Előre is köszi:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 07 01, 19:23:58
  
Link az aláírásomban :) SGM BETA 5.8 DjBIG's mod :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 01, 19:41:34
  
Link az aláírásomban :) SGM BETA 5.8 DjBIG's mod :)
És akkro ezt az 5.8 teljesen stabil és minden működik rajtra? nem lassú, elbírja a proci, meg minden?

Galaxy Spica Android 2.2 Cyanogenmod Tutorial (http://www.youtube.com/watch?v=RnnX-5FU0O8#ws)
ezt a videót néztem meg..3 lépés van. A 2. a root, ugye akkor az nem kell nekem, ha jól értem,de az első kell?
A 3. lépésnél kell az új cyanogen mod? vagy ne ez alapján? nem tudsz valami tutorial szerűt? :)
köszi
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 01, 19:52:13
  
Link az aláírásomban :) SGM BETA 5.8 DjBIG's mod :)
És ha jól értem. Én a rootolásnál a jc3.ops fájlt, i5700_LK2-08_PDA és I570EXXJH1 fájlokat használtam.
Tehát ezután recovery mode-ban betöltöm a te zip fájlodat és a videó vége alapján megcsinálom és jó lesz ?:)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 01, 20:42:14
  
És ha jól értem. Én a rootolásnál a jc3.ops fájlt, i5700_LK2-08_PDA és I570EXXJH1 fájlokat használtam.
Tehát ezután recovery mode-ban betöltöm a te zip fájlodat és a videó vége alapján megcsinálom és jó lesz ?:)
Most a telefon névjegyében ezek vannak:
firmware: 2.1-update1
apasáv: i570EXXJC1
kernel: leshak@i5700-dev7¤123
Build szám:  LK2.08.1 (samdroid.net)

Tehát ezekkel a beállításokkal már nem kell mást tenin, mint recovery-ben a 2.2-t felrakni ?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: nyzoli72 2012, 07 10, 18:29:12
Hali tudna valaki egy linket dobni, hogy honnan tudnám leszedni ezt: I570EXXCM81v3.1-ModemJD1.tar
ELőre is köszi!
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 11, 13:37:30
Hello,
Letöltöttem DjBIG SGM-froyo-BETA5.9 DjBIG's mod.zip-et, ezt úgyan úgy kell felrakni, mint pl. ami most van fent Norboszromot?
1. odinban spica.ops és majd root
2. recoveryben sd particionálás apps2sd-nek
3. recoveryben cahe ürítések és aztán mehet a rom
újraindítás és szép új rendszer fogad.
illetve jobb lenne-e a 2.3-as cm7_tom3q_alpha72 DjBIG mod update.zip?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 11, 13:44:18
az 5.8-at jobban ajánlanám... amúgy  a 2.3update telepítése teljesen más... de amúgy  az 5.9et ugyan úgy kell telepíteni mint a több 2.2es főzött romot...
1. feldobod sd kártyára
2. recovery módban való indítás
3. recoveryben cahe ürítések és aztán mehet a rom
4. és a megszokott telepítés

és élvezheted is a rom-ot

a 2.3as rom nak a telepítése bonyolultabb DjBig  a 2.3as topikban leírta a menetét...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 12, 16:51:48
Köszi, és az 5.8-at miért ajánlod jobban?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 12, 17:00:06
stabilabb mint az 5.9 azt hiszem mások is írták már ezt  itt a fórumon...nálam kevésbé szaggatott ...kevesebb kifagyás stb :) sajnos DjBig aláírásában lévő linken nem nagyon lehet a hónapban letölteni...de kérj tőle másik linket...bíztos segíteni fog hozzájutnod :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 12, 18:01:39
Köszi.
Már sikerült letölteni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 12, 18:06:29
akor jó :)  sok sikert a telepítéshez...pikl pakk meglesz :) és élvezheted is a 2.2es android nyújtotta  örömöket :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 12, 18:12:17
Most is 2.2.3 van rajta  :) , Norboszrom 5.2-je, csak már eléggé belassúl, akadozik. :(
Köszi.  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 12, 18:15:40
nekem is az volt előtte...mármint amikor első 2.2es rom-ot használtam :D de szerintem most a 2.3as rom om...amit szintúgy DjBig alkotott meg... szerintem jobb...bár most pár progi ami 2.2vel futott most nem :( és mintha kicsit gyorsabban merülnék...de gyorsabbnak érzem...több a belső memóriám mint pl az 5.9 es  verciójú 2.2es romnál :D szóval én ikább erre esküszöm :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 07 14, 09:52:55
  
sajnos nem csak úgy érzed hanem tényleg úgy van..kicsit gyorsabban merül mint a vasmacska a tenger közepén :D de kernel cserével talán orvosolható :) mik azok a progik amik nem mennek 2.3-al?...én is aksi gondokkal küzdök...Ace-re feltettem az ICS-t...és nagyon zabálja az aksit...3G-vel kicsit több mint fél napot bír
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 14, 13:27:59
a draw something nem megy nekem rajta... frissen rakott rendszeren sem...de van még jópár ilyen progi...ami a marketből van letöltve... és 2.2es  rendszeren ment  kifogástalanul de 2.3on vagy azonnal kidobja,hogy bezárta...mert hiba vagy mifranc van :S vagy pedig csak fekete kép...(10percig is ha úgy hagyom...) az aksi tényleg jobban zavar már... de még nem vészes... amennyit  szabad ég alatt vagyok annyit kibír még...zenével  használva... kibírja a fél napot...csak ha netet is tolok rajta...akkor 1 perc alatt lazán levesz egy 2-3 %ot az aksi... :S

ja és egy hibát felfedeztem :D töltöm a telót... és nem megy 99%fölé a töltés mutatója (akkor sem ha fél napot csücsült a töltőn) lehúzom és 100%ot mutat...de a töltésnél 99ig megy csak...és utána ott villog a 99en
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 07 14, 18:06:01
  
hm...érdekes a töltés porbléma
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 15, 19:01:33
Sziasztok! Lassan 2 hete van fent djbig 5.9es romja és mostanság elég instabil és lassú...mostanság néha csöng a telefon és nem tudom felvenni, olyankor meg is fagy, néha tök gyors, máskor meg teljesen használhatatlan.. van valami módja, h stabilabb legyen? a recoveryben ez a cache törlés segít, vagy annak semmi köze ehhez? és ha azt törlöm amúgy, akkor az adataim is törlődnek?
előre is köszi
peti
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 15, 22:29:58
inkább az 5.8at ajánlom...az stabil...de ha át akarsz térni arra...akkor előtte az smseket mentsed ki...(erre van progi márkitban ingyenesen...és azzal vissza tudod majd rakni rá...) progik törlődni fognak sajnos...bár azok amik a memkarin vannak nálam frissülnek és újra látom őket... de azt a verziót ajánlom inkább :) mármint az 5.8-at :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 15, 22:50:42
  
Bocsi, félre nyomtam, 5.8 van rajta...most leszedtem az igo-t és feltettem a sygicet, meg a facebookot letöröltem és most eddig stabilabb...majd meglássuk
aksit, nektek mennyi idő alatt eszi? mert ha suliba menet picit játszom, meg zenét hallgatok, akkor 1 nap
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 15, 22:57:14
máker :D nekem 2.3alatt felet bír :D amúgy az korrektnek monddható 2.2 alatt spica telón :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 17, 18:43:41
Sziasztok!
djbig 5.8-as romnál a bluetooth-tól elvárható,hogy működjön? vagy csak nekem nem csinálja? nem tudok fogadni és küldeni sem,pedig párosítottam kóddal és láthatóvá tettem a laptopot és a mobilt is? mi kellhet még?
előre is köszi.
Peti
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 07 17, 21:56:22
Nekem fent volt egy darabig az 5.8... Tökéletesen jól működött a bluetooth... :-)

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I5700-ről
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 17, 22:47:55
  
Nekem fent volt egy darabig az 5.8... Tökéletesen jól működött a bluetooth... :-)

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I5700-ről
És mi jót csináltál vele? vagy egyből ment? mert én mindent láthatóvá tettem és párosítottam,de azt írja,h párosítva,de nincs csatlakoztatva..és hiába nyomok rá, nem lesz csatlakoztatva..erre van valami 5let?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 07 21, 14:33:52
  
És mi jót csináltál vele? vagy egyből ment? mert én mindent láthatóvá tettem és párosítottam,de azt írja,h párosítva,de nincs csatlakoztatva..és hiába nyomok rá, nem lesz csatlakoztatva..erre van valami 5let?

Igen, nekem egyből ment. De nálam rendben is van téve a bluetoth a gépen... :)

Ezzel arra próbáltam célozni, hogy bőven rejt izgalmakat a bluetoth használata, illetve a beüzemelése... Abban 99%-ban biztos vagyok, hogy a telefonnal nincs baj, szerintem máshol keresd a problémát...

A gépen melyik progit használod a bluetooh-hoz? Mit szerenél tulajdonképpen a bluetooth-al?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 22, 21:00:57
  
Közben az otthoni laptopon jó már...a vitsában lévőt használom,de lehet kéne vmi bluetooth program (tudsz mondani esetleg? :) ) szóval most működik, de apk-t nem enged küldeni,meg zip-et,mert azt írja,hogy nem támogatott formátum.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Alfika76 2012, 07 23, 10:16:54
  
Közben az otthoni laptopon jó már...a vitsában lévőt használom,de lehet kéne vmi bluetooth program (tudsz mondani esetleg? :) ) szóval most működik, de apk-t nem enged küldeni,meg zip-et,mert azt írja,hogy nem támogatott formátum.

Én bluesoleil-t használok, és azt küldök amit akarok :)))

Bár mióta megvan a spica, elég ritkán használom... A wifis fájlátvitel valahogy jobban tetszik :))) Erre én az OnAir-nevű progit használom...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 26, 23:32:17
Sziasztok!
2 kérdésem lenne. A marketet megoldottam az oldmarket programmal, amivel fel tudtam rakni egy régebbi marketet. Tudok is szedni,de néha amgától frissít. Az új marketnél találtam olyan beállítást,h ne csinálja,de ennél a réginél nem találom. hol lehet?
A másik, hogy a dj_big5.8 rom 1 napot bír ha használom is. Van valami mód,hogy 1,5-2 napra feltornásszam?
előre is köszi:
peti
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: g.janosh 2012, 07 27, 16:35:33
  
Ugyan én már több, mint egy éve megváltam a spicától, de nekem soha nem bírt többet egy napnál  :hmm:  éjszakára mindig fel kellett tettem töltőre (akkor is, ha nem használtam nagyon aktívan). Szerintem ahhoz ma már nagyon csúcs teljesítmény kell, hogy egy telefon (mármint okostelefon, nem Nokia 3410) többet bírjon egy napnál  :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 27, 17:32:49
azért nem egy okostelefon bírja tovább mint 1 nap...szóval ezzel vitatkoznék :) több a kezem alatt is megfordult telefon is volt ami hasonló használat alatt mint a jelenlegi spica telóm...és bírt közel 2 napokat...aksitól és az állandóan futtatott dolgoktól is függ a dolog... nagy kijelzőnél fényerő levétele, wifi/gps/3g kikapcsolása szinkronizáció kikapcsolása segíthet...az aksi bírását növelni...szóval 3g helyett a 2 gé...utcán wifi kikapcs...beltérben a gps a fölösleges... a már szükségtelen alkalmazásokat kilőni (bár ehhez egy jobb feladatkezelőt ajánlok) és a 2.3as android helyett a 2.2es az aksik kímélésére a plussz jótanács :D de eddig a 2.1nél mértem spica telón a leghosszabb üzemidőt :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: papa01 2012, 07 27, 17:34:25
Sziasztok. Jelenleg a Norbosz féle 5.7 android van a Spicámon, de szeretném lecserélni. Melyiket ajánljátok? Melyik az ami stabil és gyors? 
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 27, 18:00:03
a DjBig féle 5.8as rendszer a legjobb szerintem 2.2es androidban...gyors és nem esik össze lépten nyomon...azt toljad fel rá... aksit hasonlóan eszi tapasztalataim szerint mint a többi 2.2es szóval  *aszának monddható a dolog :D
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: papa01 2012, 07 27, 18:31:13
Működő linket tudnál adni, mert a boxról nem tudom leszedni.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: papa01 2012, 07 27, 20:03:58
Dj_Big 5.8-as romot sehonnan sem tudom letölteni. Valaki tudna adni egy működő linket ahonnan le tudnám szedni?
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Syd69 2012, 07 27, 21:27:00
  
Dj_Big 5.8-as romot sehonnan sem tudom letölteni. Valaki tudna adni egy működő linket ahonnan le tudnám szedni?
Ezt DJ Big aláírásában láttam: "AKINEK NEM MEGY A LETÖLTÉS BOXRÓL SZÓLJON ÉS KÜLDÖM AZ Adrive-OS HELYETTESÍTŐ LINKET"
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 27, 22:25:44
  
azért nem egy okostelefon bírja tovább mint 1 nap...szóval ezzel vitatkoznék :) több a kezem alatt is megfordult telefon is volt ami hasonló használat alatt mint a jelenlegi spica telóm...és bírt közel 2 napokat...aksitól és az állandóan futtatott dolgoktól is függ a dolog... nagy kijelzőnél fényerő levétele, wifi/gps/3g kikapcsolása szinkronizáció kikapcsolása segíthet...az aksi bírását növelni...szóval 3g helyett a 2 gé...utcán wifi kikapcs...beltérben a gps a fölösleges... a már szükségtelen alkalmazásokat kilőni (bár ehhez egy jobb feladatkezelőt ajánlok) és a 2.3as android helyett a 2.2es az aksik kímélésére a plussz jótanács :D de eddig a 2.1nél mértem spica telón a leghosszabb üzemidőt :D
Igen, hasonlóan bánok a spicával. 3g nem megy, mert kikapcsolom mindig, szintén a gps-t, meg a többit. a futó szolgáltatások rovatnál nem fut sok. Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem,hogy 2.2 alatt tényleg nem kell akkor task killer? Használtam eleinte advanced task cleaner-t,de amikor kiöltem a dolgokat, akkor újraindult a launcher, szóval leszedtem,de olyan, mintha a 2.2 rommal megcsinálná magától? jól látom?
tehát akkor ennél az 1-1,5 napnál nem lesz jobb :) (bár mai nappal elvileg 1,5-2 nap lett belőle majdnem)
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 07 28, 01:50:23
  
Én másfél-két naponta töltöttem a Spicát, bár akkor nem volt mobilnetem.

_________________________________
Sent from a GalaxyS far-far away...
by Tapatalk
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 28, 09:39:32
hát én naponta töltöm...mert zenehallgatás, ha úton vagyok, netelés (wifiről vagy 3g-ről...attól függ,hogy van e éppen mobilnetem)játszom rajta néha unalom elűzése végett...gps ritkán megy...bár ha kell akkor az igo gyorsan megles...és kikapcs...mert zabál... aktív használatnál... ha számolgatok serényen gyakorlatilag egy pótaksival járnék jól...vagy egy 1500 mAh LI-ION os  erősebb aksi vétele...azzal talán egy 2 napigt felhúzható a töltés mentes időszak... bár sajnos erősebb aksit nem is gyártanak a spica telóba :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: papa01 2012, 07 28, 13:08:03
Nagy nehezen, de megtaláltam honnan lehet leszedni romokat boxon kívül.

https://docs.google.com/folder/d/0B6YGQknkABHFVmYtVnBhNUVPNUk/edit?pli=1&docId=0B6YGQknkABHFZVhIRWdLMkREbFE

Köszi szépen DJBIG, eddig nagyon fa***ul müxik minden.
Ha a 2.3 is ilyen állapotba lesz át is térek arra.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 28, 13:20:05
arra kicsit várni kell még sajnos... :(
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 28, 21:59:43
  
hát én naponta töltöm...mert zenehallgatás, ha úton vagyok, netelés (wifiről vagy 3g-ről...attól függ,hogy van e éppen mobilnetem)játszom rajta néha unalom elűzése végett...gps ritkán megy...bár ha kell akkor az igo gyorsan megles...és kikapcs...mert zabál... aktív használatnál... ha számolgatok serényen gyakorlatilag egy pótaksival járnék jól...vagy egy 1500 mAh LI-ION os  erősebb aksi vétele...azzal talán egy 2 napigt felhúzható a töltés mentes időszak... bár sajnos erősebb aksit nem is gyártanak a spica telóba :(
Szia!
Még egy olyan kérdés a tapasztalatokkal kapcsolatban, hogy a gps jelet mennyi idő alatt fogja általában? nekem kb 2-5 perc,de néha soknak érzem. Csak mert írtad,h igo gyorsan ki-be..hogy az mit jelent a gyorsan? :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 28, 22:10:52
ezt a gyorsan ki és be úgy értendő,hogy bejön a jel is megtalálja x idő után és ha megvan amit keresek már lépek is ki...ha van mobilneted google maps is körülbelüli meghatározásra alkalmas igo viszont pontosabb a gps jel megtalálása igoval nekem is 2-5 percet vesz igénybe... bár ez nagyban függ az időjárástól és a helyzetedtől is, hogy épp merre van gps műhold...ha körülbelülre elég a helyzetem maradok a google mapsnal én is...mivel cellainfókkal is meg lehet határozni a helyedet... a 60 méteres szórás meg semmiség...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: papa01 2012, 07 30, 13:34:26
Találtam egy SGM-froyo-BETA6.3 DjBIG's mod.zip fájlt erről a verzióról tud valaki vmit, mondjuk az 5.8-hoz képest.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 30, 15:56:41
hello,
Nah sikerült már gép közelébe kerülnöm, feltettem DjBig 5.8-at de hát ez nem egy sebesség bajnok nekem, akadozik, ja és a Play-ről nem tudok letelíteni, így frissíteni sem a progikat, ez mitől lehet?
A kinézet, az ikonok, betűtípus elég szépre sikerült.
a fenti 2 dolgot leszámítva tetszik.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 30, 16:06:39
érdekes...nekem ezt a későbbi verzió csinálta...ext2es filerendszer van a telódon? mert az nem ártana...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 30, 16:10:02
cache, data, system is ext2.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: medveujonc 2012, 07 30, 16:11:44
faktory reset is megvolt? minden rendesen ment? mert passz,hogy akkor mi lehet a para...nekem gyorsabb volt...és stabilabb is :S
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 30, 16:26:26
persze megvolt,
bár az eleje egy kicsit nehezen indult, odinban a pda rész felrakása után folyamtosan újraindult, recoverybe belépve reset minden, rom felrakása, újraindulás vagy 10perc, aztán már bejött a droid, újraindulás, már rendes boot idő.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 07 30, 22:57:47
  
hello,
Nah sikerült már gép közelébe kerülnöm, feltettem DjBig 5.8-at de hát ez nem egy sebesség bajnok nekem, akadozik, ja és a Play-ről nem tudok letelíteni, így frissíteni sem a progikat, ez mitől lehet?
A kinézet, az ikonok, betűtípus elég szépre sikerült.
a fenti 2 dolgot leszámítva tetszik.
Nekem is ez volt. nem tudtam letölteni semmit. Próbáltam a market updater-t lefagyasztani, kitörölni,de semmi sem volt jó (azért próbáld meg, hátha neked menni fog így is). Végül most úgy megy, hogy feltettem az oldMarket nevű programot. Ott ki tudod választani,hogy az új vagy régit tegye fel, feltettem a régit és minden jó
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 07 31, 20:49:44
Nah gógle play frissités eltávolitás, restart, market inditás, egyböl frissiti, de már engedett frissiteni néhány programot, de most már meg kevés a hely neki.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 08 06, 22:00:43
  
Nah gógle play frissités eltávolitás, restart, market inditás, egyböl frissiti, de már engedett frissiteni néhány programot, de most már meg kevés a hely neki.
Amit tudsz tegyél SD-re..ha azután is megtellik, akkor ez van. 150MB az annyi sajna és kész.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: gahen 2012, 08 07, 06:47:32
oda szoktam telepíteni, természetesen,
 lehet felrakom az 5.9-et, mert nagyon belassul a telefon, ha nem jön be akkor mehet vissza Norboszrom.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 08 07, 08:29:22
  
oda szoktam telepíteni, természetesen,
 lehet felrakom az 5.9-et, mert nagyon belassul a telefon, ha nem jön be akkor mehet vissza Norboszrom.
Meg lehet,hogy jobb. Én sem vagyok teljesen elégedett ezzel a rommal,de állítólag az 5.9 rosszabb. Az enyém elég rapszódikus. Néha jó,de elég gyakran belassul. Nem könnyű vele netezni,mert akkor tuti lassú lesz. Néha a galéria nézegetésnél is befagy :(
Valamit valamiért,de elég zavaró
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 09 09, 20:03:33
  
Erõszakosan olvasgatok erre felè :D règ jàrtam erre :) ès reagàlnèk 1-2 dologra...az SGM 6.3at nem ajánlom ÈN magam sem xD az valamièrt nem sikerült jól...amire büszke vagyok az az 5.7-5.8 azokkal nem volt semmi baj...igaz màr nem mai darabok ès mivel àtvàltottam Ace-re ès tegnap S-re :D sajnos le àlltam a Spica romokkal bàr hozzà kell tennem nèha amikor igazàn neki fekükdtem nagyon èlveztem a dolgot...talàn azèrt is lett a legjobb az 5.7-5.8 :)

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 09 10, 19:54:35
  
Azóta módosítok én is. Valóban rapszódikus volt a rom, de rájöttem miért. Hallgatván a nálam okosabb (vagy okosabbnak vélt) androidosokra, nem tettem task killert a telefonra. Mondták,hogy a 2.2 megcsinálja. Ez hellyel közzel igaz is,de mióta task cleaner pro-t használom azóta hibátlan. Zenehallgatás eléggé belassítja,mert a sima program mellé még futtat vagy 3 folyamatot (letöltéskezelő, DRM protected content,media storage). Gondolom ezeknek futnia kell,mert ha bármelyiket leállítom megáll a zene is.
Szóval akinek akad, az próbálja ki valamelyik killert. :)
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 09 10, 20:11:33
  
Nem kell se a letöltés kezelő se a Drm kilőheted őket

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 09 11, 19:19:44
  
Nem kell se a letöltés kezelő se a Drm kilőheted őket

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
Csak akkor leáll a zene, én se értem miért. Gondoltam,h a letöltéskezelő azért kell,h tudjon borítóképet szedni,de azt a programban kiikszeltem. Szóval nem tudom miért,de bezárja. Így zenehallgatás közben van,hogy csak 35-37 MB RAM marad.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2012, 09 13, 17:16:50
Hello!

Gyári 2.1 -es ROM-ot honnan lehet letölteni? :) :oops:
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: rtitusz 2012, 09 13, 17:18:14
  
Hello!

Gyári 2.1 -es ROM-ot honnan lehet letölteni? :) :oops:

Samfirmware.com ha már nem élnek a linkek, akkor a check fus downloader programot ajánlom.

____________________________________
Sent from the ONE to rule them all...
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2012, 09 18, 10:55:19
:   
Samfirmware.com ha már nem élnek a linkek, akkor a check fus downloader programot ajánlom.

Én itt nem találom vmi más ? :)

: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 09 18, 11:42:51
  
:   
Samfirmware.com ha már nem élnek a linkek, akkor a check fus downloader programot ajánlom.

Én itt nem találom vmi más ? :)

tessék https://www.box.com/s/72yxgce9u2ezzlqwn238 (https://www.box.com/s/72yxgce9u2ezzlqwn238)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2012, 09 18, 22:57:39
Köszi :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 09 21, 22:19:56
Sziasztok!
Valaki aki használja a DJbig 5.8 romot és videót és próbál lejátszani attól kérdezném, hogy működik-e rendesen?
Először az mvideo playert akartam,mert 2.1en bevált, itt viszont nem lát kodeket. Az MX playerhez lehetett kodeket letölteni külön, de a mostani frissítés óra nem működik. Meg tudjátok mondani,h mi lehet a baj, és hogy alapvetően miért nincs benne a kodek?
Előre is köszi.
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 09 21, 22:37:24
  
Azèrt nincs benne kodek alapból mert a kodekek processzorhoz készülnek...és ahány telefon annyi féle proci.Az meg hülyeség hogy ahány kodek annyiszor lemásolják az alap programot.a Spicához az arm6-os kodek jó.Azzal próváltad? Csak szólok hogy abbol is 2 féle kodek van

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 09 21, 22:49:59
  
Azèrt nincs benne kodek alapból mert a kodekek processzorhoz készülnek...és ahány telefon annyi féle proci.Az meg hülyeség hogy ahány kodek annyiszor lemásolják az alap programot.a Spicához az arm6-os kodek jó.Azzal próváltad? Csak szólok hogy abbol is 2 féle kodek van

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
Igen armv6 VPF asszem (vagy talán VFP) az MX playerhez. De most a frissítés óta nem jó. Az mvideo player lenne a legjobb,de sajna az kicsit sem működik és kodek sincs hozzá
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 09 21, 23:10:10
  
Igen armv6 VPF asszem (vagy talán VFP) az MX playerhez. De most a frissítés óta nem jó. Az mvideo player lenne a legjobb,de sajna az kicsit sem működik és kodek sincs hozzá

Próbáld meg azt hogy eltávoltítod a kodeket ha még fent van...és indítsd el az MX-t hâtha kéri magától

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 09 22, 09:37:59
  
Próbáld meg azt hogy eltávoltítod a kodeket ha még fent van...és indítsd el az MX-t hâtha kéri magától

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
Igen kéri is. Letöröltem és felraktam és utána is valamiért kéri...még újra is indítottam,de utána is szólj,hogy nem jó
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: Péterke 2012, 09 22, 14:24:30
  
Igen kéri is. Letöröltem és felraktam és utána is valamiért kéri...még újra is indítottam,de utána is szólj,hogy nem jó
Megoldódott közben, nem elég a kodeket frissíteni, a lejátszót is kell.
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: mersich 2012, 10 10, 12:19:26
Valami új ROM van ami jól működik?  :)
: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2012, 11 18, 10:28:05
Valaki betudná linkelni djbig 5.8as romját és a rootoláshoz való összes programot ês kernelt? Alig találok aktív linkeket:(
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 11 19, 20:26:34
  
Valaki betudná linkelni djbig 5.8as romját és a rootoláshoz való összes programot ês kernelt? Alig találok aktív linkeket:(

Dropboxomon fent van még minden

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2012, 11 20, 19:18:52
  
Dropboxomon fent van még minden

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
Tudnál egy linket adni róla?
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 11 20, 19:39:24
  
Tudnál egy linket adni róla?

https://www.box.com/files/0/f/218098892/Samsung_Galaxy_Spica (https://www.box.com/files/0/f/218098892/Samsung_Galaxy_Spica)
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: BlackZack 2012, 11 21, 16:35:59
  
https://www.box.com/files/0/f/218098892/Samsung_Galaxy_Spica (https://www.box.com/files/0/f/218098892/Samsung_Galaxy_Spica)
próbáltam megnyitni a linket de ezt az üzenetet kaptam "You don't have permission to access this folder"
: Re: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 11 21, 16:39:33
  
próbáltam megnyitni a linket de ezt az üzenetet kaptam "You don't have permission to access this folder"

...nincs hozzáférésed az albumhoz...lehet hogy privàt linket küldtem :S gépről küldöm a public url-t

Tapatalk 2-vel küldve az én GT-I9000-ről
: Re: Re: 2.2 upgrade (CyanogenMod)
: DjBIG 2012, 11 21, 18:29:02
  
próbáltam megnyitni a linket de ezt az üzenetet kaptam "You don't have permission to access this folder"

https://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k (https://www.box.com/s/vu9mhhsth21p37yg792k)  ez jó lesz
Sorry, the copyright must be in the template.
Please notify this forum's administrator that this site is missing the copyright message for SMF so they can rectify the situation. Display of copyright is a legal requirement. For more information on this please visit the Simple Machines website.