Két évvel és hét hónappal az első Samsung Galaxy S okostelefon bemutatása után a Galaxy S sorozat értékesítése átlépte a 100 milliós határt.
Category: HÍREK
Videón a szépségdíjas ZTE Grand S
A kínai ZTE Mobile igaz, hogy egy kicsivel lemaradva mindig a nagyok mögött kullogott, viszont az árai verhetetlenek voltak. Ennek volt többek között köszönhető a ZTE Blade két évvel ezelőtti sikere, na meg annak, hogy a technológiai lemaradást tényleg azon a szinten tudták tartani, amit ne nézett volna el nekik a vásárló, a pénztárcájában maradt plusz ezreseket számolgatva. Mostanra úgy néz ki, hogy sikerül behozniuk a lemaradásukat, sőt! A most futó CES 2013-on egy újabb készülékkel, egy igazi „zászlóshajóval” jelentkezett az ázsiai cég.
Az Android 4.2.2 JB megkezdte világhódító útját
Az élet nem állhat meg, a fejlődés folytatódik. Újabb ötletek, újabb bugok és így a javításokkal újabb Android verziók látnak napvilágot. A legfrissebb pletyka szerint a Jelly Bean 4.2.2 fog megjelenni a közeljövőben. Persze mi más jönne a 4.2.1 után. 🙂 A rossz hír, hogy még csak egyetlen készülék típusról érkezett hír, és ráadásul szokás szerint először távoli országok fiai és lányai örülhetnek a friss, ropogós Androidnak.
Új technológia és 20 új LED TV modell a Sharptól a CES 2013 kiállításon
Új, energiatakarékos kijelző technológiát, Ultra HD felbontású paneleket és az AQUOS család legújabb, nagy képátlójú LED televízióit hozta el a Sharp a szórakoztatóelektronikai termékek idei legnagyobb kiállítására. Itt mutatták be a világ legvékonyabb érintőképernyőjét, valamint az első, működő 8k televíziót is.
A Samsung Galaxy Note II és az LG Optimus Vu is szépen fogy Dél-Koreában
Néhány napja a Samsung bejelentette, sikerült eladniuk csak Koreában egymillió darabot a Galaxy Note 2-ből. Erre az LG is bejelentést tett mely szerint az ő készülékük az LG Optimus Vu is teljesítette ezt az eredményt.
Countdown table – Hogyan legyen saját menetrended?
A Playben rákeresve a menetrend szóra, nem igazán sok találatod ad ki a keresőmotor. Természetesen Budapestet megtaláljuk, Szegedet – ami számomra lényeges- valamint Debrecen, Miskolc és a vonat menetrend. Sajnos ezekben is vannak fejlesztési lehetőségek jó bőven.
Ezért keresgélni kezdtem és ekkor bukkantam rá a címben említett kis programocskára.
iMito MX1 – az Android Mini PC-k világa
Mint azt már a tesztelőzetesben írtam, egy ilyen kütyü került a kezembe, és egyből bele is szerettem, annyira, hogy vissza sem adom. Hogy miért? A továbbiakban kiderül. Read more
Huawei Ascend D2 6.1 inches full HD kijelzővel
Az elmúlt héten Kínában mutatták be ezt az óriás kijelzős phabletet, most már biztos, hogy Las Vegasban (CES) nemzetközi bemutatójára is sor kerül. A Huawei egyértelműen a Samsung Galaxy Note II ellenfelének szánja ezt a készüléket, bizonyos területeken azon még túl is mutat.
Ilyen nincs, vagy mégis van? Videón a Galaxy S4
Akos123 hívta fel a figyelmünket a fórumon egy a Youtube-on feltűnt videóra, melyen a Samsung következő csúcsgépe a Galaxy S4 produkálja magát. Olyan az egész, mint egy kiszivárgott reklámfilm. Ami elsőre feltűnik a felvételen, hogy hihetetlenül vékony, még az S3-nál is vékonyabb a készülék. Később az is kiderül, hogy az lesz a beltartalom, amiről korábban a pletykák szóltak, kivéve talán a nyolcmagos processzort, de még így is egy gyönyörű álom valósulhat meg.
iPad mesekönyv karácsonyra – interaktív Hisztimesék
A Sanoma Media Budapest már harmadik éve lepi meg a legkisebbeket karácsonyra új iPad mesekönyvvel. Idén a nagy sikerű Hisztimesék animált hangoskönyv változata kerülhet a fa alá. A Lolamesék három kiadása után most Berg Judit népszerű kötete, a Hisztimesék készült el multimédiás mesekönyv formájában, Ónodi Eszter tolmácsolásában. A két izgalmas interaktív játékkal kiegészített animált mese és hangoskönyv ideális ajándék: szórakoztat és tanít egyszerre.
Karácsonyi akció a Gameloftnál
Most, hogy megvolt karácsony első napján az eszem-iszom és az ajándékokat is megkaptuk, melyek közt bizonyosan sok okostelefon is hever, a Gameloft akciós áron kínál néhány játékot, hogy kipróbálhassuk eme eszközöket. Vásárlásra fel! Read more
Sony eszközök Android 4.1 Jelly Bean frissítése
Android fronton már igencsak megszokott a frissítések körüli mizéria, hiszen egy-egy frissítés komoly gyorsaságbeli növekedést és egészen új funkciókat is hozhat, viszont az nem magától értetődő, hogy minden eszköz megkapja a legfrissebb szoftvert. A Sony korábban nem volt a csúcson ezen a téren. Vajon ez változott? Nézzük meg melyik modellek kapják meg az Android 4.1 Jelly Bean frissítést!
Legutóbbi hozzászólások