Countdown table – Hogyan legyen saját menetrended?

Szerző:

altA Playben rákeresve a menetrend szóra, nem igazán sok találatod ad ki a keresőmotor. Természetesen Budapestet megtaláljuk, Szegedet – ami számomra lényeges- valamint Debrecen, Miskolc és a vonat menetrend.  Sajnos ezekben is vannak fejlesztési lehetőségek jó bőven.
Ezért keresgélni kezdtem és ekkor bukkantam rá a címben említett kis programocskára. 

A program lényege, hogy egy txt file-ba beírod az időpontot és mellé egy megjegyzést. A szoftver az adott időponthoz viszonyítva pedig megmondja, hogy hány perced van még elérni a járatot.
A szoftvernek több előnye is van és egy hátránya. Kezdeném a hátránnyal: szorgalmasnak kell lenni. Vagy legalább is egy kis elszántság kell, hogy megírd a szöveges file-t, és néha ellenőrizd, hogy nem változott-e a menetrend.

Az előnye pedig, hogy az embernek van egy adott útvonala, amit használ. Nagyvárosban, ahol nem ismerős, inkább a főbb járatokat használja az ember, mert abban biztos. Ezért nincs szüksége az egész tömegközlekedési listára, csak egy szűk tartományra. Illetve megvan az az időintervallum is, amikor közlekedni szokott.
Így nem az történik, hogy ha gyorsan meg akarok keresni valamit, akkor 20 percig kell scrollozni mert a lista végén találjuk meg. Kicsi a listánk és csak az van benne, amire nekünk szükségünk van. Nem beszélve arról, hogy bármikor bővíthetjük, ha úgy adódik.

A bevezetés után nézzük is ezt a nagyon egyszerű programot, amit a Playből INNEN le tudunk tölteni és a szokásos módon intsallálni.
Telepítés után egy Tokiói mintamenetrendje található.

alt

Ha rátapizunk, előjön egy lista, aminek a tetején jól látható mennyi időnk van még elérni a járatot.
A kékkel kijelölt téglalap alatt pedig, hogy mikor megy még a nap folyamán. Természetesen, ha felfele scrollozunk, akkor pedig, hogy mikor ment.

alt

A menü megnyomásával két opció jön elő: a Settings és az About. A másodikat ugye nem kell részletezzem, hogy mit jelent? Annyit elárulok, hogy a fejlesztő is igen szűkszavúan csak a programverziót írta bele.

A settings részbe belépve sem fogunk eltévedni.
Összesen két checkbox van. Az elsővel engedélyezzük neki, hogy elforduljon landscape módba a kijelző, ha a PDA-t úgy fogjuk. A másodikkal pedig, hogy ne kapcsoljon ki a kijelző.

alt

Én ezt akkor szoktam használni, ha esetleg egy hosszabb utazást tervez több átszállással.

És ennyi volt a program. Nincs több elrejtett opció, váratlan popup ablak. Semmi. Ez a program egyszerű és pont annyit tud, mint amire tervezték.

 

Az alkalmazás áttekintése után nézzük meg, hogyan is kell a saját menetrendünket megszerkeszteni.

Célszerű alapul venni a JR KeihinTohokuLine HigashiKanagawa (to Omiya) Holiday.txt-t, ami az SD kártya CountDownTimeTable mappájában találhatunk. Erre a helyre kell másolni azokat a txt-ket amiket megszerkesztünk.
A filenak UTF8 kódolásúnak kell lennie.

alt

A formátum a következő képen néz ki: Óra, Perc, Esemény.
És egy kis furcsaság.  Ami az nap éjszakai járat és éjfél után van, mondjuk “01:15”-kor azt úgy kell írni, hogy “25:15” és nem “1:15”

Szeretném még felhívni a figyelmét a Kedves Olvasónak, ahogy mi felhúzott szemöldökkel nézünk a Play-ben szereplő kínai betűket a program is ugyan ezt teszi az ékezetes betűinkkel. Kérdőjeleket tesz a helyére, de van, amit képes megjeleníteni.

Amint megírtuk a szöveges file-t, elmentjük és bemásoljuk a már említett mappába, és kész is.

Nagyon szeretem ezt a kis egyszerű programot és sokat is használom, de érdemes bizonyos időközönként felülvizsgálni, hogy jó-e a menetrendünk, mert már jártam úgy, hogy hiába vártam a buszt az nem jött.

 

PDA Fan Club

Vélemény, hozzászólás?