Menu
Categories
ConCorde Tab 7020 – “A középkategória repülője”
2011.07.11. Tesztek

Mint azt a tesztelőzetesben is olvashattátok egy új készülékkel jelentkezem. Ez a tablet a piacon még csak most jelent meg. Őszinte leszek, némi fenntartással fogadtam a ConCorde TAB 7020 készüléket, de ehhez képest óriási barátságot kötöttünk, nagyon tetszik. Hogy miért? Reméljük hamarosan mindenki átérzi! Egy protípus korábban már járt nálunk, akkor Animoo jóvoltából olvashattatok róla, már akkor is felfigyeltünk komoly hardveres teljesítményére. Most itt a végleges piacra szánt verzió! A ConCorde, egy Magyarországon egyedülálló cég, amely saját fejlesztőgárdával rendelkezik. Nem ismeretlenek számunkra, eddig főleg tartozékok, kiegészítők gyártásával foglalkoztak, jelenlegi fő profiljuk a GPS készülékek fejlesztése, forgalmazása, de most beszállnak ők is a “táblavilágba.” Első csatába küldött komolyabb gépük a 7020-as szériaszámot viseli, amely a készülék tudására nem enged következtetni, így vegyük is kézbe csomagunkat, hogy minnél hamarabb előtérbe kerüljön az újdonság.

A készülék doboza nagy. Bőségesen akad benne hely a tartozékoknak. A mai piacon megszokott módon a készülék a felső tálcán pihen, körbe habszivaccsal. A tálcát felemelve ennyit mondtam: “úristen”. 😀 Találunk itt egy tokot, amely minősége nem a legjobb, viszont vékony! A gyártó a gyengébb minőségért kárpótol minket egy másik tokkal is, amelybe (kapaszkodjunk) billentyűzetet is varrt, melyet MiniUSB porton keresztül csatlakoztathatunk a készülékhez. A billentyűzet gyakran megkönnyítette a gépelést, viszont ékezetes karakterek megjelenítésére a képernyőt kell tapicskolnunk! Így egyszerre rendelkezünk fizikai és virtuális billentyűzettel. Lehet örültem volna, hogyha tudta volna azt, hogyha rá van csatlakoztatva a billentyűzet akkor ne hozza fel automatikusan a virtuálisat is, de végülis elfért ott. A billentyűzet felett a PC-s billentyűzetek esetében megszokott 3 kis LED is megtalálható (CapsLock, NumLock, ScrollLock) ám ezeket nekem nem sikerült világításra bírni. Jópofa volt és imádtam, hogy “Esc” billentyűre kilépett. 😀

A tok egyébként jó minőségű, azt hiszem műbör tok, mely komorságát világos varrás dobja fel. Igazán szépre sikerült, külön öröm volt számomra, hogy a kettéhajthatóságot úgy oldották meg, hogy két toll is bekerülhet a gép mellé. Plusz pont! Mindkét tok kapott egyébként kihajtható “készüléktámasztót is”, a kényelmes használat jegyében. (filmnézéshez nélkülözhetetlen)

Visszatérve a doboz tartalmára: a két tokon kívül, van még hálózati kábel, miniUSB-USB szinkronkábel és egy kábel a külső memória csatlakoztatásához, valamint némi magyar nyelvű (!) papíranyag. A készülékhez továbbá kedvezményes áron megvásárolható egy állítható szélességű autós tartó, tapadókoronggal és szivargyújtós töltővel.

A készülék borítása végig műanyag, anyagfelhasználását tekintve nem mondom, hogy láttam már jobbat, de sokkal rosszabbat is, olyan pont eltalált műanyagról van szó, egy picit kopogós, de jól összeszerelt, nem recseg, nem ropog, nincsennek óriási rések. A készülék ezüst és fekete színben is kapható, a szerkesztőségben az ezüst pompázott. Mint minden tabletet ezt is a kijelzője határozza meg, amely a készülék elejének körülbelül 90%-án terül el. Paramétereit tekintve egy 7 colos, hagyományos TFT kijelzőről beszélhetünk, amely 480×800 pixel megjelenítésére képes. Természetesen eleget tesz a kapacitív technológia követeléseinek is. Teszi mindezt úgy, hogy a színek 2 irányba csak nagy betekintési szög után fordulnak át, a másik két iránynál kicsit hamarabb kerül szóba ez a dolog. Mivel TFT-ről beszélünk, így napsütésben kevésbé jól használható a készülék. A kijelző alapértelmezetten fektetett tájolású, ami jó dolog, hiszen valószínűleg a tokban is így fogjuk használni. (a lock képernyő nem forog)

Az előlapon kapott helyet az egyetlen kamera is, amely a jobb felső sarokban ücsörög egy fekete keretben. A kamera VGA felbontású, a készített képekről és azok minőségéről később még beszélek. Amit még itt mindenképpen meg kell említeni az a középső gomb, amely az eddig megszokott “Home” funkció helyett “Back” funkciót kapott. Nagyon okos gondolat volt, nekem kifejezetten tetszik, hiszen kézre esik és nem kell érintőpanelek között keresgélni, hogyha egyet vissza szeretne lépni az ember. Nagy fizikai gomb, ez a biztos. Sajnos a minősége már nem a legjobb, egy picit érdes, “szálcsiszolt” a felülete, amivel még nincs is baj, de a kattogó hang amit ad nem túl szimpatikus. Ízlések és pofonok, nézzük a jó oldalát, hogy így mindig van visszajelzés egy műveletről. 🙂

A készülék szélein egyesével nem mennék végig, hiszen a 4 oldalból 3 szinte teljesen üres (!). A felső részen két gombot találunk egy gombfedél alatt, az egyikkel a menüt hozhatjuk elő, míg a másik a “Home” funkciót látja el. A készülék alján viszont rengeteg dolgot találunk, szinte minden ide van zsúfolva, aminek van jó és rossz oldala is. Balról jobbra haladva nézzük őket szépen sorban: MiniUSB porttal nyitjuk a sort, amely meghatározó lehet, hiszen nem sok készülék képes a piacon külső flash meghajtók (Pen-driveok) kezelésére. Én egy 4 GB-os pen-drive-val próbálkoztam és minden gond nélkül azonnal beolvasta, sőt a fileokat másolás nélkül meg is tudtam nyitni (akár filmet is).

A következő a sorban a pendriveról indított film nagyobb élvezetét biztosítja, ez pedig nem más mint a HDMI port. Tökéletesen működik, és minden zaj nélkül kiteszi a képet a tv-re. (Saját, aranyozott kábellel próbáltam, mivel HDMI-Mini HDMI kábel nem része a csomagnak.) A következő apró lyuk a mikrofon, amely mellett közvetlenül a 3,5 mm-es jack csatlakozó kapott helyett. Ezzel el is jutottunk a készülék feléig, a másik oldalon a MicroSD kártyafoglalat található, amellyel a belső 4GB tárolóhelyünket növelhetjük. A memóriakártya elérése itt is a belső tárhelyen keresztül lehetséges (mappa). Alul kapott helyet a töltőfoglalat is, mellette pedig egy apró LED, ami a töltést jelzi. Éjszaka az előlapi műanyagon egy picit átüt a piros fény.Végül a sort a power, azaz a bekapcsológomb zárja. Hangerőszabályzó gombokról, vagy kamera exponáló gombról nem beszélhetünk. Előbbi digitális formában a statusbar-on kapott helyet.

A készülék hátoldalán túl sok dolgot nem halmoztak fel, csupán a hangszóró és a reset gomb található meg itt. A hangszóró elhelyezése szerintem nem a legjobb, hiszen tokban, sokat veszít a hangzásból, amely esetében nem beszélhetünk sztereó hangzásról. (Talán a tok apró kivágásával megoldódott volna ez a kérdés). A reset gombot pedig inkább reset lyuknak nevezném, mivel csak tűvel, ceruza hegyével lehet újraindítani a készüléket. Kicsit visszajöttek az omniás emlékek, noha csak kétszer szorultam rá erre a “szolgáltatásra”. Az ezüst hátlapon díszeleg még a gyártó márkajelzése és a szériaszám is.

A készülék igazi előnye azonban nem a külsejében rejtőzik, hogy őszinte legyek azt “elegánsan egyszerűnek” mondanám. Talán ez jellemzi a legjobban, nem tudni mi hiányzik, de valami hiányérzete van az embernek. (Legalábbis ez az én véleményem, de ízlések és pofonok!)

A hardverbe nem nagyon lehet belekötni! Az alacsonyabb költségvetésű készülékek gyártói, mind-mind a hardveren próbálnak meg spórolni! Itt erről szó nincs! A készülék gyártója, vett egy középméretű házat és azt mondta legyen ez gyors, szépen használható a hétköznapi életben, mind irodai munkákra, mind szórakozásra, kikapcsolódásra. Az újdonság lelkét egy 1 GHz-en ketyegő Telechips 8803-as egységet kapott, amely kezdetben 1,2 GHz-es teljesítményre volt képes, de a készülék melegedése miatt a gyártó jobbnak tartotta “lefolytani” a teljesítményt 1 Ghz-re. Nos, bőségesen elegendő a teljesítmény így is. Elég ha annyit mondok, hogy filmek gyári lejátszóval, valamint egyszerűbb tegra játékok akadásmentesen futnak! A kategórián felüli erős processzor mellé 512 MB memóriát társítottak, amit egy Mali 200 3D gyorsítóval fejeltek meg. Akik a számadatok megszállotjai elárulom, hogy ~1300-as értéket ért el Quadranttal a készülék.

Ez nem volt elég számunkra, mindenképpen ki szerettem volna hozni belőle a maximumot, így néha belefutottunk az 1,3 és 1,5 gHz-es tartományba is, ahol hát reagálási időről nem nagyon beszélhetünk, mindent azonnal csinált, viszont melegedés és merülés tekintetében is kimagaslóan teljesített a készülék, ami azért nem a legpozitívabb, habár el kell ismerni, hogy ki volt hegyezve a maximális teljesítményre! Ezek alapján elmondható, hogy a készülék szoftveresen talán elnyűhetetlen! Igen, tudom, mindenkiben felmerült, miért ilyen olcsó? Nyögjem már ki mennyibe kerül? Hol spórolt a gyártó? Szomorúak lesztek, haladjunk szépen sorban tovább, nemsokára fény derül mindenre!

A jó hardver mit sem ér, ha nincs hozzá olyan szoftver, ami megfelelően kihasználja az erőforrásban rejlő képességeket. Itt sem kell szégyenkeznie a készüléknek, a hivatalosan (tabletre) létező legújabb Android operációs rendszert futtatja a 2.3.3 személyében, teszi mindezt a legújabb kernellel. A rendszer 33.5 mp alatt be is bootol. Az operációs rendszer egyetlen hátrányának tartom, hogy a beállításokból kimaradt a “Fiókok és szinkronizáció” menü, ám nem kell nélkülöznünk, hiszen a Gmail alkalmazáson belül elérhetőek ezek a beállítások, így van lehetőség van Exchange szolgáltatás elérésére is.

Mielőtt nagyon elmélyednénk a gyári programkínálatban, határozzuk meg azt, amire mindenki várt, hogy miért is ilyen olcsó a készülék! Nos, a válasz egyszerű, nincs benne se GSM modul (3G), se GPS sajnos. Előbbit azért meg lehet oldani, hiszen mobilinternet külső modemmel (USB strick-kel) csatlakoztathatunk, ezáltal használható netezésre a készülék bárhol, bármikor. A GPS-t viszont nélkülöznünk kell a bluetooth hiánya miatt… (ugyan ez pótolható külső bluetooth-os egységgel). Számomra ez mégis egy fájó pont, hiszen még autós tartozékokat is kínál a gyártó, mégsem tudjuk használni a relatíve nagy képernyőt navigációra. 🙁 Ilyen ez, valahol meg kell húzni a határt, még mindig jobb, hogy itt, mint a főbb hardveres alkotóelemek terén.

A navigációt helyettesíthetjük viszont a jól bevált papír alapú térképek halmazával vagy lehetünk inkább a mai kor gyermeke (:D) és használhatjuk a gyárilag telepített Google Maps application-t. Gyönyörűen tudunk vele nagyítani, forgatni, 3D nézetre “húzni” a képet, az épületek is szépen látszanak, na persze nem minden város van kidolgozva, de hazánk fővárosában a keresgélést lényegesen megkönnyítheti ez az opció, noha itinernek az anyósülésen helyet foglaló személynek kell lennie.

Sajnos nem sok telepített alkalmazással vehetjük kézbe a Concorde-ot, viszont teljes értékű market érhető el hozzá, így gyakorlatilag bármilyen programot telepíthetünk rá.

A Home képernyő 5 lapból áll, itt gazdálkodhatunk a widgeteinkkel. Én azonnal feltettem rá az ADW-t és azt használtam mivel sokkal jobban testreszabható, animálható, noha a gyári Home-mal sem volt semmi baj. Érdekes viszont, hogy tökéletes kezelésről a giroszkóp esetében nem beszélhetünk, a home képernyőn érdekes dolgot produkált. Ennek okát sajnos nem sikerült kiderítenem, ugyanis játékokon, programokon belül tökéletesen működött a giroszkóp.

A készüléket kipróbáltam könyvolvasásra is, erre a célre az Aldiko könyvespolcait találjuk meg, amely tökéletesen jól használható olvasásra, ám a lapozás sebességétől többet vártam volna egy kicsit! Állított és fektetett tájolásnál is szépen látszanak a betűk és természetesen azonnal tördeli is a szöveget.

Az .apk installer-t én nem nagyon használtam, itt gyakorlatilag a már letöltött alkalmazások install file-jait böngészhetjük.

A programok között természetesen megtaláljuk a naptárat, ébresztőórát is. Utóbbiban nincs semmi különös, a naptár esetében természetesen szinkronizálásra is lehetőség van, és a megszokott nézetek között is váltogathatunk. Igazán kényelmes a használata a 7 colos kijelzőnek köszönhetően.

A Gmail sajnos nem kapott osztott képernyőt -mint, ahogy egyik 7 colos kijelzővel szerelt készülék sem- pedig én nagyon hiányolom ezt, mint ahogy a számológép méreteivel sem vagyok kibékülve. Óriási, nagymamám ujjainak és szemének való gombok, lapozni kell ahhoz, hogy a tudományos nézetet elérjem és még így is van olyan szöveg, ami nem fért ki rendesen. Egyszerűen ezt a részt nem gondolták át rendesen, csak az android alap számológépét beletették. Természetesen marketből tölthetünk le sokkal használhatóbbakat. Ha már szóba hoztam az irodai alkalmazásokat, érdekesség, hogy a .pdf file-okat alapból meg tudtam vele nyitni, .doc .xls fájlokhoz azonban külön programcsomagot kellett letölteni. Ezután viszont hibátlanul lehetett szerkeszteni, olvasni a file-okat.

A készülék tervezésénél mindenképpen szem előtt tartották a multimédiás tulajdonságokat, ez dicséretes és látszik is a készüléken! Filmek terén gyakorlatilag mindennel “elbánik” 🙂 Próbáltam .avi, 720p .mkv, 3gp fájlokat és semmi nem okozott neki problémát, már a gyári lejátszóval sem, én azért megpróbálkoztam egy mvideo player-rel pluszban, ami már a feliratok kezelésében is jeleskedett. Így filmnézési vágyunkat maximálisan kielégíti a készülék. (gondolom az autós tartó is az utasok szórakoztatásáért került az alap csomagba) A filmek tárolását a beépített 4GB-os tárhely, a MicroSD kártyafoglalat és a Pendrive-ok kezelése is lehetővé teszi! 🙂

A multimédiás képességekhez hozzá tartozik a zenelejátszó és a kamera is. Sajnos itt azért érződik, hogy nem a csúcskategória került a tabletbe. Az androidos zenelejátszóval semmi gond nincs, a hangzással viszont nem voltam megelégedve. A mély hangok szinte teljesen hiányoztak (legalábbis nekem), a magas hangokkal nem nagyon volt gond, viszont a maximális hangerő szintén nagyon alacsonyra sikerült és némi torzítás, recsegés is érezhető (Sennheiser HD515-tel tesztelve). Ezeket csak maximális hangerőn és zeneszámoknál érzékeltem, filmnézésnél nem jelentkeznek a gondok. (lehet ez szofteres? Nem hiszem, nem tudom)

A kameráról sokat nem beszélnék, hiszen nem fényképezésre és HD videók készítésére találták ki! Hátlapi kamerát éppen ezért nem is kapott, csak a videóchat-re használható front kameráról beszélhetünk, amely VGA felbontással néz a külvilágra. Szerintem bőven elég arra, amire kitalálták, persze az internetkapcsolattól is függ a visszaadott minőség. Egy két képet azért készítettem vele, hogy érzékelhető legyen a minőség. Egyébként videófelvételnél pont tükörképet rögzít, ami a kamera beállításánál hasznos lehet, továbbá megpróbálkoztam Skype és GTalk videóchat-re, de valami miatt egyik sem sikerült sajnos. (gyanítom követelmény a 2.3.4 amire picit még várni kell)

Tesztképek megtekintése eredeti méretben.

{youtube}wscEvEOxLdc{/youtube}

{youtube}PSndpiwq9VQ{/youtube}

 

Mire használható még a készülék? Nos, kikapcsolódásunkat a játékok sima futása is biztosítja. Sehol egy szaggatás, minden gördülékenyen fut. Persze a komolyabb tegra játékok már megizzasztják a gépet. Egy-két játék esetében pedig felbontásbeli hibákról beszélhetünk, ilyen volt például a Cut the Rope is, ami tökéletesen futott és irányítható volt, de csak “félpályán”.

Nem említettem eddig még a böngészőt, ami kegyetlen jól teljesít, azonnal behozza szinte a honlapokat, ráadásul flash támogatással rendelkezik. Igaz a marketből le kellett rántani hozzá az Adobe-t, de onnantól simán működött! Az oldalak töltése közben már lehet keresgélni szinte szaggatásmentesen a tartalomban, a nagyítás majdnem teljesen szaggatásmentes, ezeket a lenti videón megtekinthetitek majd! Abszolút pozitívum a böngésző!

Az akkumulátor 3500 mAh kapacitású, ami megegyezik a konkurensek táblagépeinek aksijával, így tehát hozza a szintet, nekem 3-3,5 órát bírt úgy, hogy a Wi-Fi folyamatosan ment és böngésztem rajta, tehát aktív használatról beszélünk! Stand by-ba szerintem elmegy 10 órát is ha nem piszkáljuk, csak annak nincs értelme, ha már megvettük! 😀

Összegezve a fentieket elmondhatjuk, hogy a készülék hardver terén magasan a kategória fölött van. Nagyon sok olyan dolog volt, ami tetszett és maximális kényelmet biztosított, viszont sok hiányossága is van sajnos. Nekem az egyik legnagyobb ilyen, a bluetooth és a GPS nélkülözése volt. Úgy gondolom ennyi pénzért (~50.000Ft jelenleg) és ilyen sok tartozékkal nem rossz vétel a ConCorde Tab 7020. Kiemelendő még a hazai cég szakmai támogatása a felhasználók felé, melyet fórumokon keresztül szolgáltat, így bárki fordulhat hozzájuk kérdéseivel, panaszaival, dicséreteivel! 🙂

Ráadásul most alkudni is lehet a cégnél!

Készítettem egy rövid videót is a működésről:

{youtube}62kix-1NUr0{/youtube}

 

A készüléket a ConCorde Elektronik Kft biztosította számunkra. Köszönjük! 🙂

És ne maradjon le a jószívű osztályozás sem:

Ha bárkinek bármilyen kérdése van a készülékkel kapcsolatban, nyugodtan kérdezzen, ha tudok akkor válaszolok!

PDA Fan Club

Vélemény, hozzászólás?
*